A bál előtti utolsó tanítási napon minden tanár feladta azt a hiába való próbálkozást, hogy élénk figyelmet csikarjon ki tanítványaiból. Piton ugyan feladatot adott nekik, de Pearl jókedvét semmi nem lohasztotta le. Még egy nap, és találkozik Charlie-val. Hunyor ugyan nem mutatott túl nagy érdeklődést ittléte iránt, de azért megkérdezte hogy van a nagymamája. És még csak hazudnia sem kellett. Azt mondta, a körülményekhez képest jól. A délutáni órák elmaradtak, így kint sétálgatott a kastély melletti tisztáson egy angyalfa körül. Az angyalfa érdekes formájáról kapta a nevét. Hasonlóan a fúriafűzhöz, ő is tudta mozgatni ágait, azonban ritkán tette ezt. Legfelső ágai két egymás alatt lévő gömbszerű lombok voltak. Úgy néztek ki, mint egy glóriás fej. Alatta szárnyszerű, hosszú ágak húzódtak, ami sok embert rejtett már el védelmezőn üldözői elől. Most, ahogy Pearl a tövében állt, mintha a fa megsimogatta volna a vállát, ami jóleső érzéssel töltötte el. Felmosolygott rá, és megsimogatta a leveleit. Az lassan visszahúzódott, majd hirtelen körülölelte Pearlt.
Először megijedt, hogy meg akarja fojtani, aztán rájött, hogy ártalmatlan. És ahogy kipillantott levelei közül megpillantotta Dracót, Crakot és Monstrót, ahogy felé közelednek. Hálásan felsóhajtott, semmi kedve nem volt most találkozni velük. Aztán a hármas elkanyarodott, és Pearl megpillantotta Harryéket is. Nem hallotta miről beszélnek, de látta, hogy Draco belekötött Hermionéba, és a két fiú rögtön pálcát ragadott. Azonban Pearl rájött, hogy Draco csak provokálni akarta őket, és egy erősebb átokkal készül visszavágni. Elment az esze! - Pearl majdnem felkiáltott, ahogy rájött, milyen átkot akar használni a fiú. Majd gyorsan előkapta a pálcáját, hogy megakadályozza.

- Capi.. - még be sem fejezte, amikor egy lökést érzett az oldalában, és a lefegyverző átok Harryt és Ront találta el. A lánynak nem volt ideje bosszankodva megkeresni azt, aki közbeavatkozott. Ugyanis a következő pillanatban, mielőtt még Draco elővette volna a pálcáját pár méterrel mögötte valaki felkiáltott. Nem is értette, mit mondott, miközben megpróbált kiszabadulni a fa ágai közül, de ahogy kijutva meglátta Ront pókhálóba csavarodva rögtön felé rohant. A fiú elsápadva bámult maga elé. Draco és testőrei nevetve elhúzták a csíkot. Mire Pearl odaért Ron fején megjelent egy hatalmas tarantula, aminek láttán a fiú elájult. Pearl futtában még gyorsan elmondta az ellenátkot, azonban az nem juthatott el céljáig, mert amint kimondta, Hermione rögtön lefegyverezte.

Feltápászkodott, és Ronra pillantva látta, hogy az még mindig ájultan fekszik, míg a pók már a mellkasán mászik. Varázspálcáját szorongatva újra felkészült az ellenátokra, de előtte még elnémította Hermionét. Lassan egy tömeg gyűlt össze, körbezárva őket.

Amint Pearl feloldotta az átkot, rögtön az érkező Hagridra kiáltott.

- Hagrid, gyorsan, be kell vinnünk a gyengélkedőre. Lehet, hogy megmarta a pók.

Hermione megveregette a lány vállát, amíg Hagrid felnyalábolta az ájult fiút.

- Ne haragudj, de tudtam, hogy megint megakadályoznád!
- Meg sem kellett volna átkoznod! - üvöltötte a lány, amint visszajött a hangja. - Csak egy Mardekáros képes hátba támadni az ellenségét.

Pearl először vissza akart vágni. Mentegetőzni. Aztán meggondolta magát.

- Nem én voltam - csak ennyit mondott és Hagrid után eredt.

Harry és Hermione azonban megelőzték a betegszoba bejáratánál.
- Neked semmi keresnivalód odabent.
Pearl először be akart olvasni nekik, majd félretolni őket. Aztán meggondolta magát. Megvárta, amíg Hagrid kicammog, átadva helyét két kis barátjának.
- Hogy van?
- Csak sokkot kapott - szólt hallgatagon a vadőr. Nem nézett a lányra, de megállt mellette. - Mondd csak... - felsóhajtott, és újra belekezdett. - Hermione szerint te voltál az.
- Tudom, nekem is elmondta. De nem én voltam. Te igazán tudhatnád!
Hagrid zavartan bámulta a csizmáján mászkáló bogarakat.
- Azt mondta, látta, hogy te voltál.
- Akkor rosszul látta. Az igaz, hogy én fegyvereztem le őket, miután megtudtam, mit tervez Draco. De nem őket akartam, valaki meglökött, és Harryéket találtam el. Amikor legközelebb odanéztem, Ron már be volt gubózva.
Mivel Pearl még mindig nem tudta elkapni a félóriás pillantását, hátralépett.
- Te is azt hiszed, hogy én voltam!
- Hiszen megfenyegetted!
- Dehogy fenyegettem! Nem tettem többet, mint ők, amikor hülyeségeket vágtunk egymás fejéhez. Tudod jól, hogy soha nem gondoltam komolyan - amikor még mindig nem kapott választ folytatta. - Ismersz annyira, hogy tudd, hogy nem tudnék ártani senkinek és semminek. Bántottam én valaha bárkit is?
- Nem - motyogta a vadőr.
- De te inkább hiszel nekik. Persze, hogy is hihettem, hogy barátok vagyunk - fejezte be halkan a lány.
Hátat fordított, és elindult Piton irodája felé. Jobb, ha maga meséli el előbb, mint ha előállítanák, magyarázatot követelve. Azonban házvezetőtanára már elindult a keresésére, a következő kanyarban összefutottak.
- Pont magát keresem, Pendoline kisasszony!
- Én meg pont a Professzor Úrhoz indultam! - válaszolt a lány. Pitont elöntötte a pulykaméreg, mert bár egyértelmű visszavágás volt, nem róhatott fel neki semmit.
- Menjünk inkább az igazgató úrhoz, azt hiszem, ez az ő hatásköre már! Meg is ölhette volna! Legalább ne nyilvános helyen tette volna! A bátyjának több esze volt!
- Ebből hagyja ki a bátyámat! Semmi köze hozzá! Különben sem én tettem!
- A szemtanúk mást állítanak!
- Hogyne persze, gondolom Draco és bandája.
- Azt hittem, kedveli őket...
- Na persze, képes lett volna megátkozni!
- De hát maga meg is tette!
Megérkeztek a főnixszobor elé.
- Nem én voltam - mondta ki sokadszorra a lány, és kezdte unni. Ki a fene akarta bajba keverni?
- Majd Dumbledore vallomásra bír.
- Nincs mit bevallanom.
Felérve a csigalépcsőn Dumbledore ajtaját nyitva találták. McGalagony professzor már ott volt.
- Köszönöm a tájékoztatást Minerva, mindent megteszek, hogy kiderítsem az igazságot.
Az átváltozástan tanár, aki amúgy sem kedvelte a lányt, felhorkantott, amikor az megjelent.
- Á, Pendoline kisasszony, köszönöm Perselus. Most kérem hagyjanak magunkra, négyszemközt kell beszélnem a kisasszonnyal!
Amikor becsukódott az ajtó kettesben hagyva az igazgatót, és az immáron megszeppent diáklányt, Dumbledore egy szék felé intett.
- Ülj csak le - hirtelen tegezni kezdte.
- Igazgató Úr, nem én voltam!
- Előbb ülj le, és mesélj el mindent!
Pearl lassan belekezdett a történetbe, elhallgatva, hogyan jött rá Draco tervére.
- Honnét tudtad, mire készül a társad?
- Malfoy mindig a balhét keresi...
- De te pontosan tudtad mire készül.
Nyugodt hangon beszélt hozzá Dumbledore, nem faggatózott, nem erőltette. Azonban Pearl úgy érezte az tud mindent.
- Kiolvastam a fejéből - vallotta be.
Az igazgató elmosolyodott.
- Az igazat mondom - kezdte győzködni kétkedést feltételezve a mosolyban.
- Pearl, te nagyon jól bánsz a pszichomágiával. De a magamfajta sokat megélt varázsló már az első évben rájött, mire vagy képes. Persze, akkor még nem tudtam, ki vagy.
- De hiszen tudta a nevemet...
- Az édesapád nevét, de édesanyád neve mindaddig a titok homályába volt előttem, amíg idén ősszel nem találkoztam a nagyanyáddal.
- Ismerte a nagyit?
- Nos, igen. Bár egy kicsit személyes a dolog, de mivel családban marad ...
- CSALÁDBAN?
- Nem vagyok büszke a tettemre, de akkor még fiatal voltam, és kevésbé megfontolt. És szerelmes.
- A nagyanyámba?
- Igen, azonban nem árultam el neki a titkomat. Mármint, hogy nem vagyok mugli.
Ahogy a lány elhúzta a száját erre a megjegyzésre, hozzátette.
- Nagyobb szíved van, mint a legtöbb varázslónak együttvéve. De meg kellene tanulnod a szavak mögött a szándékot nézni, nem a puszta szavak alapján ítélni. A mugli egy olyan szó, mint a férfi, nő, vagy gyermek. Egyiknek sem az a célja, hogy hierarchiát állítson fel az emberek között. Nagyapád keserűsége oltotta beléd ezt a gyűlöletet a szó iránt, ami szintén az én hibám.
- Miért lenne a maga hibája?
- Nagyapád úgy látta "különleges képességeimet" használtam arra, hogy nagyanyádat elcsábítsam, amikor már az övé volt. De nagyanyád boldogtalan volt a házasságban, és a gyermekáldás sem adatott meg neki.
- De hát édesanyám...
- Ez még édesanyád születése előtt történt. És ha nem találkozunk, akkor édesanyád sem születik meg, és te sem ülnél itt velem szemben.
Pearl elsápadt a felismerésre.
- Maga és a nagyanyám...Maga az én?
- Attól tartok igen.
- De hát erről miért nem tudtam?
- Nagyanyád sokáig titkolta nagyapád... Tomas előtt. Amikor azonban édesanyád megkapta a levelet az iskolájából, akkor elmesélt neki mindent. És engem is megpróbált megkeresni. Végül édesanyád továbbította a levelét nekem. Megmondom őszintén bármennyire is boldoggá tett a tudat, tudtam, hogy náluk nagyobb biztonságban van, és hogy nekem más feladatom van.
- Nem vágyott az apaszerepre - Pearl keserűen fordította el a fejét.
- Én nem vagyok az édesapád, aki nem tud mit kezdeni az érzelmeivel. A világon mindennél jobban szerettem volna édesanyád mellett lenni. De mint már mondtam más feladatom van.
- Ezek szerint megúszom, mert maga a nagyapám.
- Nem.
Pearl felpattant.
- Mondtam, hogy nem én tettem!
- És én kézséggel el is hiszem, éppen ezért az ítéletnek semmi köze ahhoz, hogy a rokonod vagyok. Viszont a segítségedet kell kérnem.
A lány visszaült, és bólintott.
- Kiváló nyomozói és színészi képességedet latba vetve ki kellene derítenünk, hogy ki akart bemártani téged. Úgyhogy kérlek tartsd nyitva a szemed. Gyanítom, hogy két különböző személyt keresünk.
- Miből gondolja?
- Először is azért, mert aki jobbról meglökött, nem lehetett a bal oldaladon is, mert ugye balról jött az átok. Másrészt pedig miért vesztegette volna az idejét az illető a lökdösésre, ha téged megelőzve rögtön megátkozhatta volna Ront. Nem, attól tartok két különböző szándékkal, így két különböző személlyel van dolgunk.
- De, aki meglökött meggondolhatta magát, és a fát mögöttem megkerülve elküldhette az átkot a másik oldalról.
- De, amint mesélted, neked időd sem volt kiszabadulni a fa ágai közül, míg amaz meg is kerülte közben? És az az átok igazán megfontoltnak tűnt.
- Akkor viszont azért is tehette, hogy engem belekeverjen. Ha meghallják a hangomat, az átkot is nekem tulajdonítják.
- Szintén megfontolandó, de még mindig nem oldja meg a fa problémáját. Ahogy mesélted a fa meg akart védelmezni téged. Eszerint előre érezte az ártó szándékot mögötted.
- Én azt hittem, hogy csak Dracoék elől bújtatott el.
- Dracónak mi oka lenne ártani neked?
Pearl végiggondolta a dolgot.
- Az apja köztudottan halálfaló. Miután apám otthagyta őket, gondolom bosszút akartak állni.
- Logikus a gondolkodásmódod, én is erre gondoltam. De ne osztd meg ilyen könnyen a titkaidat, még akkor sem, ha a szívedbe lopta magát valaki. Veszélyes lehet. Ha nem tudtam volna a Szövetségről, most újabb két órát kéne itt ülnöd, amíg mindent elmesélsz.
- Sajnálom, de tudtam, hogy maga már tud róluk. Amikor a bátyám előkerült kétszer is utalt rá.
- Valóban. Nem hiába büszke rád az édesapád, kitűnő megfigyelő-képességed van.
- Apám .. büszke rám?
Dumbledore újra elmosolyodott.
- Csak mert nem tudja, hogyan fejezhetné ki az érzéseit, még nem azt jelenti, hogy nem szeret. Most pedig ideje, hogy elinduljunk vacsorázni. Azonban még meg kell beszélnünk valamit. Senkinek ne áruld el, amiről ma este beszéltünk. Társaidat hagyd meg abban a hitben, hogy büntetést kaptál. Ha a merénylő azt hiszi, sikerrel járt a bemártásoddal, könnyelműbb lesz.
A lánynak hirtelen eszébe jutott valaki.
- Pro... Igazgató ... Uram...
- Maradjunk a formális köszönéseknél, amíg az iskola diákja vagy!
- Professzor úr, még valaki tudja, hogy ártatlan vagyok! Ha valóban két személyt keresünk. Az, aki meglökött, tudja, hogy nem én voltam. És lehet, hogy a merénylőt is látta.
- Nos, akkor elsősorban őt kell megtalálnunk, talán elvezethet a merénylőhöz.
Pearl is pont erre gondolt.
- Még valami. Van lehetőség arra, hogy felülbírálja a süveg a döntését?
- Nos, előfordult, hogy az évek során megváltozott egy-egy diák annyira, hogy úgy érezte már nem a megfelelő házban van, és talán két alkalommal valóban másik házba került. De mivel a házak versenye egymás ellen hangolja azok diákjait, az illetőket minden társuk kiközösítette, a többi házból is. Egyikük árulónak, másikuk...
- ... spiclinek tekintette őket.
- De a lehetőség megadatik, ha valóban ezt szeretnéd.
- Maga tényleg azt hiszi, hogy a Mardekárban a helyem?
- Nagyon sok derék auror került ki abból a házból, hiszen társaikat kiismerve senki nem tudta volna jobban végezni azt a munkát. Mordon professzor is a Mardekárba járt.
- Őt valamiért nem kedvelem.
- Ahogy senkit nem kedvelsz, aki kivételez Harryvel.
- Mindenki felsőbbrendűnek tartja.
- Azzal a nagy szíveddel, inkább azt érezd át, amit ő kapott a sorstól. Te magad is álcát viselsz, de Harry itteni élete is csak álca korábbi sorsával szemben. Amit ő az elmúlt években átélt messze sem olyan mesés, mint amilyennek a sorsa tűnik.
- Nem is feltételeztem, hogy aranyélete volt. De úgy érzem, annak ellenére, hogy nem szereti a felhajtást maga körül, azért úgy érzi, többet ér társainál.
- Csak mert a körülötte lévő világ állandóan ezt érezteti vele. Korábbi sivár élete mellett, mindenki így érezne. Ezzel ad értelmet szenvedéseinek.
- Nem próbálom sem a szenvedéseit elbagatellizálni, sem pedig fontosságát firtatni. Egyszerűen csak nem kedvelem. Azt sem, ahogyan Malfoyjal bánik, még ha meg is érdemelné azt a bánásmódot.
- Ne Harry iránti ellenérzéseiddel foglalkozz! Hanem a feladatoddal. Ha jobban megismered Harryt, jobban meg is fogod érteni.
Közben a főnixszobor bezárult mögöttük.


Vacsora közben az összes mardekáros kezet akart fogni vele, persze titokban. Ő pedig, alig várta, hogy felvonulhasson a szobájába. A griffendélesek, a hugrabugosok, de még a hollóhátasok is gyilkos pillantásokat illették. McGalagony merő undorral bámulta. Piton sem volt épp szívélyes vele, hiszen kellemetlen helyzetbe hozta. Ő állt fel először az asztaltól, és legnagyobb megkönnyebbülésére senki nem követte. Hunyor ugyan odalépett hozzá, de a lány csak elment mellette. A nagyteremből kilépve azonban nem a mardekárosok körletébe indult. Egyenesen a gyengélkedőre ment. Ron éppen pihent Madame Pomfrey pedig mellette tüsténkedett.
- Hogy van? - kérdezte halkan a nőt.
- Rendbe jön, csak nagyon megijedt. Csak tudnám, miért nem telik el év úgy, hogy két ház így összekapjon. Emlékszem a bátyád gyakran feküdt itt.
- Ő mindig is vakmerő volt.
- Sajnálattal hallottam, ami vele történt.
- Hiszünk benne, hogy még megtalálhatjuk.
Ron megmoccant.
- Úgy nézem, ébredezik. Ne fáraszd ki nagyon!
- Holnap elmehet a bálba?
- Semmi kifogásom ellene, ha kiheveri a nagy ijedtséget.
Pearl odalépett Ron ágya mellé. Mennyire hasonlított Charlie-ra! Bárcsak ne avatkozott volna közbe rögtön. Talán megmenthette volna az ijedtségtől. Még szerencse, hogy nem esett nagyobb baja.
- Sajnálom - suttogta a lány. - Az én hibám, nem kellett volna közbeavatkoznom.
Ahogy Ron kinyitotta a szemét, Pearl hátralépett. A fiú ijedten meredt rá.
- Nyugodj meg! - szólította meg halkan a lány. - Nem akarlak bántani!
- Te voltál!? - a fiú fojtott hangjában kérdés bujkált.
- Nem. Én csak segíteni akartam. De kiderítem, ki tette - válaszolt a lány. Majd nem tudván mi ütött belé, megkérdezte. - Hallottál Charlie-ról?
- Eljön... - alig jött ki hang a fiú torkán. Mintha még mindig félne.
- Hogy? - kérdezte a lány óvatosan, nem akarta még jobban megijeszteni.
- Azt üzeni, eljön - mondta a fiú erősebb hangon.
- Köszönöm - mosolyodott el Pearl. - Aludd ki magad, hogy holnap eljöhess a bálba!
Ron bólintott, és lehunyta a szemét.
- De hiszen hallottam a hangodat - nyitotta ki újra.
- Tudom, ott voltam - válaszolt a lány. A kimerült fiú újra lehunyta a szemét, így inkább csendben magára hagyta. Nem tudhatta, hogy nem ő az egyetlen, aki Ront akarta látni. Amint kilépett az ajtón, a szomszédos ágy megnyikordult.

Pearlt nem zavarta sem a sok gyilkos pillantás, gúnyolódó megjegyzés, sem mardekáros társainak hátbaveregetései. Hagrid ugyan nem állt szóba vele, de Agyarral jól elbeszélgetett, a kutya néha együttérzően mordult vagy vakkantott egyet. Pont akkor, amikor Pearl a fülét vakargatta. Vacsora előtt bevonult az egyik földszinti mosdóba kezet mosni, mielőtt felment átöltözni. Amikor belépett hangokat hallott, és hónapok óta először hiányolta a köpenyét. Belépett az egyik wc-fülkébe, és felhúzta a lábát. Szerencsére nem vették észre, mert azután léptek ki a fülkékből, hogy ő már elhelyezkedett.
- Még szívességet is tettél neki. Láttad, hogy élvezi az elismerést!
- Már bánom, hogy hagytam, hogy ő arassa le a babérokat!
- De a büntetést nem sajnálod tőle...
- Azt nem ...
Ismerős hangok voltak, de nem tudta semmilyen névhez, vagy archoz kötni őket. Ők lennének azok? Pearlt hirtelen elfogta a vágy, hogy felelősségre vonja őket. De ők ketten voltak.
- De mi a fenének mentette meg?
- Egyértelmű, tudta, hogy ő lesz a gyanúsított, és meg akarta úszni a büntetést.
A lányok gyorsan leléptek, mielőtt Pearl utolérhette, vagy akár azonosíthatta volna őket.