Gyengélkedő, 1996. szeptember 12.- kedd délután 4 óra

Naplócskám!

 Jaj! Én annyira, de annyira sajnálom! A gerincednek ugrottam, pedig még azt se tudod miről beszélek. Így hogyan is érthetnél meg?

 Megpróbálom elmesélni a történteket.

 Tegnap előtt elindultam Dumbledore professzor irodájába. Útközben szembetalálkoztam az összevissza keringő Ronnal. Neki is üzenetet küldött McGalagony professzor. Együtt álltunk meg a szobrok előtt, amikor is a professzorasszony megjelent. Igencsak komor arca volt. Elmondta a jelszót 'Reszketeg egereket mentek' és felértünk a csigalépcsővel a szobába. Hallottuk, hogy egy zaklatott személy kiabál. A hangjából ítélve azt hittük, hogy Harry az, így tanácstalanul álltunk a zárt ajtó előtt. Ám, a házvezetőnk elénk lépett és kinyitotta az ajtót, ami lassan, nyikorogva tárta fel előttünk a szoba rejtelmeit. 

 Dumbledore professzor a szoba közepén állt, míg a dühöngő "Harry" összekötözve ült a földön, a falnak támasztva.  Az áruló még akkor is tovább színlelet, amikor már nyilvánvaló volt, hogy lebukott.

 Ő egy szánalmas és undorító alak! Elképzelni se tudom, hogyan is bízhattam meg benne! Te jóságos ég, milyen vak voltam!

 Fogalmunk se volt, hogy mikor vette be a Százfűlé- főzetet, így csak vártunk és vártunk.  Ezalatt sorra megérkezett a többi tanár is. Piton professzor, akinek sürgős baglyot küldtek, Tonks, aki sötét varázslatok kivédését tanít, Mordon professzor, aki átvette a bájital tant Pitontól, illetve Bimba professzor, Filtwick meg Madam Pomfrey is. A többi tanár csak a távozásunk után jelenhetett meg.

 Sose felejtem el, amit láttam. Ahogyan az utolsó perc is letelt, "Harry" éjfekete haja kiszőkült, és a zöld szempár mély barnává vált. Eltűnt a sebhelye és kicsik voltak rá a ruhák is. A szemüvegre pedig, egyáltalán nem volt szüksége. Szerinted ki lehetett az- az aljas dög, aki képes volt ilyesmire?

 Hát nem jössz rá?

 Akkor elárulom. Ő volt az első lovag jelöltem, Blaise. Persze semmit se mondott. A bal karján megtaláltuk a Sötét Jegyet, de ő égre- földre esküdözött, hogy nem állt Voldemort szolgálatába és igencsak hevesen tagadta, hogy Harryt a karmai közé juttatta volna. Nos, a saját érdekében remélem is, mert ha Harryt hozzá vitte, akkor én megfojtom.

 Meddig kell lesüllyednie az embernek, hogy ilyenre vetemedjen? Hogy elárulja a barátját? Tudom, hogy nagyon jóban voltak Haryvel, mivel a nyáron egy csomót beszélgettek, amikor visszatért a küldetéséről. Álmomban se...

 Várjunk csak...álmomban ugyebár együtt voltam Harryvel a vízben, illetve Harry kimentett. Blaise pedig annyit elárult, hogy akkor tűntette el Harryt, amikor a Roxfort Express-t megtámadták... szentséges szalamandra, én Blaise-zsal voltam együtt!! Ez megmagyarázza azt is, hogy miért nem látta a menekülőt. Szándékosan hagyta elmenekülni a támadóm!

Az biztos, hogy nem ő ütött le, mivel én határozottan egy szürke szempárra emlékszem. Már ha ez a része valóban megtörtént. Már csak azt nem értem, hogy miért mentett meg engem?

 Visszaküldtek minket aludni és felállítottak egy a tanárokból álló őrséget.

 Tegnap nem tudom, hogy milyen óráink voltak, ha meg voltak tartva egyáltalán. Teljesen összeomlottam, de nem csak én, hanem Ron is.

Tegnap is csak mi tudtuk a diákok közül, hogy mi történt. Nekik ma mondták el a hírt, hogy Harry Potternek nyoma veszett. Viszont vasárnap óta milliónyi varázsló és boszorkány keresi őt szerte a világban és nem találtak semmit!!

 Legutóbb akkor láttam Ront ennyire lesújtva, amikor az édesapja haldoklott. De Mr. Weasley szerencsésen megmenekült, hála Harrynek, akiről ebben a pillanatban még annyit se tudunk, hogy él-e egyáltalán!

 Alig bírtam Ron néma szenvedését is nézni, így mikor összeszedte magát és távozott a Gyengélkedőről és egyedül maradtam, könyörtelenül kitört belőlem a sírás.

Valószínű, hogy Ron rögtön elmondta a szomorú hírt Harryről Frednek, Georgenak és Ginnynek is. 

 Holnapra már benne lesz a Reggeli Prófétában is. Nincs más választás. Vállalni kell a kockázatot, hogy Harryt esetleg nem Tudjukki tartja fogva, vagy ölte meg, hanem valahol az őserdőben vagy a sivatagban, vagy kitudja hol kóborol és csak arra vár, hogy megmentsék.

 Egész álló nap azon rágódtam, hogyha akkor az Expressen tovább megyek és nem fordulok vissza két ismeretlen auror üzenete miatt, akkor Ő még mindig itt lehetne köztünk. Lehetetlennek tűnik, hogy valaha is megemésszem ezt a felelőtlenséget. Egy csapat voltunk. Kötelességem lett volna kideríteni, hogy jól van-e!