Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Érdeklődők
Indulás: 2004-12-24
 
Angel / Buffy
 
Fanfic
 
Csettttttttt
Sajnos korábbi, ide nem illő hozzászólások miatt, kénytelen voltam regisztrációhoz kötni a chat-et! Aki csevegni akar a témáról, az úgyis regisztrál :)
 
Hermione naplója
Hermione naplója : Érzések és rejtélyek avagy egy boszi naplója

Érzések és rejtélyek avagy egy boszi naplója

XII. fejezet

Black-ház,1996.augusztus 1.- kedd

 

 

 Kedves naplóm!

 

 

 Az éjjel édes álmom volt valakivel. Nem tudom ki volt az. Nem láttam az arcát, csak azt, hogy szőke, kedves, megértő és szenvedélyesen szeret. De ezeket is inkább csak éreztem, mint láttam. Amikor felébredtem, úgy éreztem, mintha kicseréltek volna. Pár pillanatig…hiszen akkor még úgy éreztem az a kedves, megnyugtató személy tart a karjaiban, de utána rám tört a valóság ahogyan körbetekintettem szobámon.

Szín kavalkád a falakon…festék mindenhol…az a kétszínű tárgy, mely csak másolatot tud készíteni, de az eredetit soha sem adhatja meg. És ott volt a vászon, melyen a saját arcképem volt. Felkeltem és átöltöztem. Egy bő pulcsit és egy farmert vettem fel. A farmer csak azért volt bő rám, mert már napok óta nem ettem semmit. Aztán a tükrömhöz léptem. Belenézve egy kísértetet láttam. Többé már nem voltam ugyanaz. Nem ismertem magamra, ha tükörbe néztem. Én csak… egy árny vagyok…egy alak valahol a világban…

 Kezembe vettem a hajkefémet és lassan, finoman, elkezdtem kibogozni, kócos göndör hajfürtjeim. Barna hajam már napok óta nem látott fésűt, de tegnap éjjel hajat is mostam, így valamivel könnyebben ment most a bogozás. Mikor végeztem vele, feltettem egy hajpántot és egy kis pirosítót az arcomra, majd fekete szempillaspirállal és szemceruzával kihúztam a szemem, ahogyan Parvatitól tanultam. Tavaly sokszor mutatta meg hogyan kell, mire kell odafigyelni, és mi ennek az egész műveletnek a titka. Így hát a szemhéjamra feltettem egy hajszálvékony rétegben aranyport is. Ezt Parvati keverte a saját receptje alapján. Az ember az egész testén használhatta, mindig ott maradt és vízzel könnyen le lehetett mosni.

 A kisminkelt arcomat látva, felbátorodtam. Levettem a pulcsit, és felvettem egy az alakomra illő fekete ujjatlan felsőt, a hajamból pedig kivettem a pántot, és egy kontyba tűztem össze hátul.

 Sportcipőt vettem fel az egész öltözékemhez és végignéztem magamon. Annyira nem Hermionés voltam, de ma kivételesen nem érdekelt. Úgy döntöttem, hogy a mai napom nagyon ellentétes lesz a megszokott életvitelemmel. Holnap majd minden ugyanolyan szürke lesz, de ma nem. Ma megünneplem azt, hogy lemondtam Harryről, hogy újéletet kezdek, illetve folytatom a régi szépet.

 Magabiztosan nyitottam ki az ajtót és léptem ki rajta. Átléptem a küszöböt fényes nappal, amikor mindenki lent reggelizett.

 Beléptem a konyhába, de ott nem azok vártak akikre számítottam. Pontosabban nem csak ők. Ott ült Harry, Remus, Tonks, Kingsley és az egész Weasley család. Biccentettem nekik és megkértem Siport, hogy hozzon fel reggelit a szobámba, majd vagány csajszi módjára kiléptem a helyiségből. Kint fellélegeztem és most a napokban először, elmosolyodtam.

 Mert megcsináltam. Képes voltam túltenni magam ezen is, ahogyan már oly sok mindenen!! És bizton kijelenthetem, hogy én, Hermione Samanta Granger, igenis egy belevaló nő leszek, amikor végre felnövök!!

 Elégtételt vettem azzal, hogy Harry és Ginny egymás mellett ültek, és mélyen elcsodálkoztak, ahogy mindenki más is…illetve, hogy Fred és Ron tátott szájjal néz rám. Nem tudtam eldönteni, hogy a külsőmmel van bajuk, vagy azzal, hogy lejöttem közéjük. Képzelem mi lett volna, ha még élénkebb színekkel festem ki magam. Legközelebb rúzst is fogok használni.

 A szobámban pedig az ablakhoz léptem. Nem mertem lefesteni az utcát, nehogy rossz kezekbe kerüljön a képem és megtalálják Harryt, ezért inkább az álombéli havas mezőt festettem le, a tavaszi madarakkal, a nyári napsütésben, az őszi levelekkel. És a mindenség közepén ott állt ő…először egy szürke alakot festettem, majd szőkét csináltam belőle…végül már csak arctalan volt. Vártam az ihletre, hogy eszembe jusson, hogy derengjen, az én álombéli lovagom, a megmentőm arcképe, de nem jött. Nem segített. Ebben nem, de tudtam, hogy akárhol is leszek majd, mindig ott lesz velem, mert ott él a lelkemben. Az a szőke alak a szívem. Ő jött el az éjjel, ő segített megértetni velem a helyzetet, és ő nyugtatott meg, s végül reggel ő ébresztett rá, hogy minden amit átéltem igaz volt. „De mi van, ha nem a szívem…? Ha nem egy álom, hanem egy létező személy…Ki lehetsz kedvesem…?” Efféle gondolatokkal álldogáltam leeresztett kézzel. A reggelim még mindig nem ettem meg, pedig Sipor már rég behozta és letette az asztalomra.

 Dél körül benyitott valaki, hiszen már nem volt bezárva az ajtóm. Csendesen lépett be, és zárta be maga mögött az ajtót. Én pedig megfordultam. Pontosan őt, és így vártam. Egy csodálkozó tekintetű, vörös hajú, ép lelkivilágú lányt. Ginny Weasleyt.

-Szia Hermione!- köszönt nekem egy kissé elszégyellve magát.

-Szia!- köszöntem neki vissza.- Eltévedtél?- nem is tudom miért csipkelődtem vele. Nem akartam vele haragban lenni! Én ki akartam békülni!

-Nem…veled szeretnék beszélni… pontosabban mondani szeretnék valamit. És kérlek hallgass végig!

-Igen? Mit?- vontam fel a szemöldököm kíváncsian, de természetesen tudtam, hogy bocsánatot akar kérni. Csakhogy túl nagy volt a büszkeségem ahhoz, hogy ne várjam meg és én kérjek tőle.- Hallgatlak.- tettem hozzá bíztatóan.

-Szeretnék bocsánatot kérni. Nem lett volna szabad azért haragudnom rád, mert nem közömbösen érzel Harry iránt. Nem te tehetsz róla…bocsáss meg, hogy annyira mérges voltam rád!

-Ó Gin!- és kész. Máris egymás nyakába borultunk könnyezve. Túl régen voltunk jóban ahhoz, hogy egy ilyen kis semmiségen képesek legyünk véresen összeveszni. Főleg ilyen vészterhes időkben.- Te is bocsáss meg amiért…- majdnem elmondtam neki, hogy Harry és én mit csináltunk, de aztán mégis csak visszatudtam fogni magam. Pont időben. 

-De nem tehetsz róla!- ha tudta volna mit akartam mondani, nem ez lett volna a reakciója, az biztos.- Akkor kibékülünk?- kérdezte.

-Persze!- válaszoltam mosolyogva, mikor végre abbahagytuk a sírást.- Soha sem lett volna szabad összevesznünk, mert Ő pontosan ezt várja tőlünk. Hogyha baj van, egymás ellen fordulunk.

-De mi nem fogunk!- s ezzel megfogtuk egymás kezét. Innentől kezdve össze tartunk. Ebben biztos vagyok. Ráébredtünk, hogy egyetlen kis vitán mindent elveszthetünk. Tényleg mindent, mert Voldemort gonosz és kegyetlen. Nem esik nehezére barátot barát ellen fordítani, így pedig semmi esélyünk sem lesz ellene, ha esetlegesen megtámadná Harryt.- Tudod, jól áll neked ez a stílus.- kacsintott rám olyan derűsen, ahogyan csak Ginny tud. Azt hiszem pont ezzel fogta meg Harryt.  

-Köszi.- pirultam el a dicséretre. Nem gondoltam volna, hogy tényleg jól áll, csak kiéltem női hajlamaimat. ;)

-Fred és Ron úgy néztek utánad, hogy anya teljesen kiakadt. Elkezdett velük kiabálni meg minden…aztán mikor meglátta George tekintetét is…huhú…szerintem egy hétig nem jöhetnek majd ki a szobájukból.

-Ne viccelj már…- nevettem fel egy kissé hangosabban a kelleténél, amire bejött Ron is.

-Hát ti mit csináltok?- kérdezte és próbálta elővenni a szokásos Ron közönyt. De ez nem az ő napja, ugyanis nagyon nem sikerült neki. Próbálta, de nem ment…egy kicsit elpirultam ismét. Annyira aranyos volt… de ezúttal végképp kijelenthetem, hogy fogalmam sincs mit érzek iránta! Sőt! Már eldönteni sem tudom, hogy ki csak a barátom, kit szeretek úgy, mint egy barátot és kibe vagyok szerelmes igazából. Talán csak most kerültem bele a tinédzserkor egyik nagy csapdájába. A szerelembe. Pontosabban a szerelmi háromszögből lábaltam ki. Mindenesetre örülök, hogy vége ennek az egész őrületnek. Bárcsak már újév lenne és elfelejthetném ezt az egészet!

-Semmit…- somolygott Ginny.

-Hermione!- lépett be Tonks egy vörös cicával…na jó! Nem hagyom, hogy kitaláld, elárulom! Csámpással! Hogy én milyen boldog lettem!! :)

-Csámpás!!- és cicám a nevét hallva, rögtön rám ugrott.

-Vécékefe…- morogta Ron, de nem ugrottam rá. Egyelőre…

-Kingsley épp most hozta el a szüleidtől.

-Köszönöm!- éppen csak megtudtam köszönni, mikor Tonks már el is tűnt.

-Ron!!- hallatszott Mrs. Weasley hangja a fürdőszobából.- Keress egy rongyot!!- de már itt volt az ajtóban.

-Minek?- morgott ismét.

-Hogy felmossak!- kezdett felfújódni a gerjedő haragtól.

-Itt van Csámpás…- de nálam itt betelt a pohár. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül… közben Mrs. Weasley kiment.

-Ronald Weasley! Te beszélsz?! Aki egy cipőkefét dédelgetett oly sok éven át?!- förmedtem rá, de nem mondhatni, hogy kiabáltam…vagy talán egy kicsikét…legalábbis Ginny szerint leordítottam a fejét…de nehogy azt hidd, hogy nem válaszolt!

-Én nem dédelgettem, de az úgynevezett macskád egy vérengző vadállat!! Amikor ideértünk letámadta az új állatkámat!- és előhúzott a zsebéből egy kis tengerimalacot. Fehér és vörös angóra, vagyis hosszú szőrű malacka volt. Ez a fajta tengerimalac nagyon értékes a mugliknál…ugyanakkor nem értem, hogyan került Ronhoz.

-De édi!!- és máris átvettem a kezéből. Ő meg elkezdett berregni.

-Corne-nak hívják.- tájékoztatott Ginny.

-Corne?

-Igen…- kuncogott Ginny, amire Ron egy kicsit morcos lett.

-Már megint Ginny nevezte el! Azért, mert tengerinek a kukoricát is szokták hívni és Corne a becézése.

-Ó…pedig ahogyan már látom neked megint nem tetszik ez a név.

-Ronnak az sem tetszik, hogy tengerimalacot kapott.- tájékoztatta a szobába belépő Fred.- Valami tarantulát akart.

-Úgy tudtam, utálod a pókokat…- tényleg meglepődtem. Ron fél tőlük…már ezer éve…

-Így is van!- lépett be George is.

-Csakhogy fel akart vágni Dean miatt.

-Dean miatt?- még jobban elcsodálkoztam. Nem vall rá. 

-Persze! Ő is beszerzett egyet. Ron pedig addig rágta anya fülét, hogy vegyen neki egy új állatot amíg vett egyet. Ennek a tengerimalacnak a szüleit egy mugli állatkereskedésből hozták át, majd párosították őket egy-egy bűbáj elvégzése után…és íme a szuper tengeri. Hosszabb életű meg minden. De Roncimoncinak semmi sem elég jó…- gúnyolódott Fred nagymama módra megcsipkedve öccse arcát, aki persze dühbe gurult.

-Szállj le rólam!- és kezdődött is a szokásos családi perpatvar…aminek a megszokott módon Mrs. Weasley vetett véget, és a fiúk kimentek a szobámból. Illetve most már ismét Ginny és az én közös szobámból.

-Corne nagyon édes!- csuktam be az ajtót.

-Ó…ezt Ron is tudja. És képzeld! Ha majd összeházasodtok, nap mint nap dajkálhatod!!- vigyorgott, miközben belevetette magát az én szépen beágyazott ágyamba.

-Hééé…!!- de én is mosolyogtam és egy ugrással mellé érkeztem. Az ágyban pedig, elkezdtük csikizni egymást. Ez mutatja, hogy végképp kibékültünk. Nem is bírtam volna már sokáig ezt az elhagyatottságot. Hamar belefáradtunk, és abbahagytuk. Kimerülten hevertünk az ágyamon pár pillanatig, majd Ginny felállt.

-Hermione?- lépett a mai művemhez.

-Tessék?- kérdeztem vissza egy tollat keresve, hogy befejezzem az egyik oly régen félbehagyott házimat. (Annyi elfeledkeztem róla, hogy csak 3 tekercsnyit tudtam írni a kelpik és a kimérák összehasonlításáról!! :( Bár így is biztos többet írtam, mint Ron, aki a féltekercsnyi ló betűs házi feladatával meg van elégedve, mondván, hogy Legendás lények gondozása tanárunk csak ennyit kért. Be kell vallanom, hogy meglepett, hogy Hagrid egyáltalán adott valami házit.)  

-Ki ez…?- most felnéztem rá. A szája tátva volt, szemeit képtelen volt levenni a festményemről. Pedig igazán nem vagyok túl tehetséges… valószínűleg a festés a gyenge pontom. Ezt jobb, ha Ron nem tudja.

-Nem tudom…- sétáltam hozzá, közben álombéli lovagommal szemezve. Tudom, hogy nincs szeme, de arc nélkül is olyan…olyan…csodálatos!! Szinte elvarázsolja az embert a tekintetével. Csak elég ránézni és minden olyan szép lesz…! 

-Hogy-hogy nem tudod?- vont kérdőre engem, felvont szemöldökkel.

-Úgy, hogy fogalmam sincs ki lehet ő…- sóhajtottam egy mélyet, még mindig álmodozó arckifejezéssel.

-Csak úgy kipattant a fejedből, mi?- kuncogott Ginny. Szerintem egy kicsit komolytalan volt.

-Valahogy úgy…de inkább a szívemből…- hihetetlen, hogy akkor nem tudtam reagálni arra amit kérdezett!- Ő annyira csodás…különleges és kedves.

-Várj…nem tudod kicsoda, de ismered?- rázta meg fejét, amitől vörös haja összekócolódott. Azt hiszem egy kissé összezavarhattam szegényt.

-Álmomban találkoztunk. Olyan kedves és rendes volt velem. Éreztem ahogyan dobban a szíve…és a tekintete olyan meleg és szeretettel teli…a mosolyánál pedig nem ismerek édesebbet a Világon!- tettem össze a két kezem, s ismét sóhajtottam egy szívből jövőt.

-Ha ennyi mindent tudsz róla, az arcát is látnod kellett…, de akkor miért nem festetted le?

-Nem láttam az arcát. –valami baj lehet a logikájával. Attól még, hogy sok mindent tudok róla, miért kellett volna látnom az arcát?! Ó…bárcsak, bárcsak, bárcsak láttam volna!!- Ezt mind csak éreztem. Ennyi…

-De az biztos- vigyorodott el.-, hogy ő a te szőkeherceged.

-Lovagom…inkább a lovagom és a megmentőm…- megpusziltam az ujjam, és végig simítottam a titokzatos „szerelmem”. Szerencsére már megszáradt a vászon. 

-Hűha…tényleg nagy segítségedre lehetett…- persze. El is felejtettem, hogy ő nem tudja...fogalma sincs róla miért voltam ennyire kiakadva és miért estem ekkora depresszióba. De, ha rajtam múlik, nem is fogja, mert nem teszem kockára még egyszer a barátságunk. Túl fontos nekem, most már tudom. 

-Elképzelni sem tudod mennyire nagyra. Talán butaság hinni egy álomban, de remélem valóság, s egyszer majd eljön értem.- Ez tényleg igaz. Remélem és remélni is fogom mindörökké. 

-Tökéletes pasi ugyan nincs, de szerintem valós személyről van szó. Persze lehet, hogy egy jóslat vagy valamilyen jelzés, de…kétlem.

-Milyen Jóska?- lépett be Harry az ajtón, majd odajött hozzánk. Remélem nem hallgatózott. Nem szeretném, ha tudomást szerezne arról, hogy annyira fontos volt számomra, hogy csak egy álomképpel tudtam rávenni magam, hogy elfelejtsem őt. Vajon tényleg elfelejtettem, vagy csak bemeséltem magamnak? Olvastam néhány könyvben, hogy az ember gyakran csak annyira hinni akar dolgokban, hogy tévhitekbe ringatja magát. És általában nem lesz jó vége, mert végül nem tudja majd megállapítani, hogy mi is a valóság és mi csak vágy. - Hm…- s beállt egy olyan pózba, amilyenbe egy műértő szakember szokott. Szerintem édes volt.- Nem illik hozzá ez a név…legyen inkább Samuel!- indítványozta.- Vagy röviden csak Sam.- Sam…ahogyan régen engem is becéztek anyuék…

-Rendben!- bólintottam, hiszen Sam a szívemből, belülről származik... Egy kész csoda, hogy szeretem. Hiszen NEM LÉTEZIK!! Vagy mégis?! Kezdek beleőrülni ebbe. Ki kell derítenem! De…addig is álmodozhatok, nem? Te mit gondolsz? Hiszen…álmodozni nem bűn.

Samanta és Samuel… Sam+Sam…édes Istenem (és Naplóm) add, hogy létezzen!!

-Gyerekek! Ebéd!- hallatszott Mrs. Weasley hangja amikor elment az ajtónk előtt. Mi pedig fénysebességgel rohantunk le a konyhába, de persze megpróbáltunk nagyon halkan, tudod miért… Na jó, azért megjegyzem nem igazán fénysebességgel tettük mindezt, hiszen a fény kb. 300 000 kilométert tesz meg egy secundum alatt. Mi pedig magunktól egyszerűen képtelenek vagyunk ilyen gyorsan haladni. Bár szerintem jól van ez így. Ekkora sebességet lehetetlen felfogni. Ehhez az kéne, hogy gyorsabban vágjon az eszünk. Pontosítok. Hogy gyorsabban vágjon például Ron esze.

 A lényeg az, hogy lejutottunk a konyhába, ahol már várt minket az ebéd. Semmi extra nem volt benne, mert sült hús és krumpli volt. Mostanában kezdek egy kicsit vegetáriánus lenni. Talán azért, mert sajnálom az állatokat. Ahogyan bánnak velük egészen addig…míg véget nem vetnek az életüknek. Egyszerűen nem megy, és ezért csak krumplit ettem. Mrs. Weasley pedig rosszalló pillantásokat vetett rám és addig néma tekintetének hangot is adott.

-Te miért nem eszel kis drágám? Talán beteg vagy? Hiszen nem is reggeliztél semmit!

-Nem, jól vagyok, tényleg.

-Ez biztos?

-Igen, csak nem vagyok éhes.

-Talán fogyókúrázol?- szörnyedt el hirtelen.- Talán felszedtél néhány plusz kilót, de ezért még nem kell…- én itt teljesen leblokkoltam. Még hogy felszedtem néhány plusz kilót!! Mikor annyit fogytam! Képtelenség…lehetetlen, szörnyűség!

-De anya, ha Hermione fogyókúrázna akkor nem a krumplit enné meg, hanem a húst. Ugyanis a krumpli hizlal.- védett meg Ginny egy kicsit kuncogva. Erre az édes kis hangra Harry is elmosolyodott és egy-két centiméterrel elhúzódott Ginnytől a székén. Most már lassan semmit sem értek. Hogy lehet, hogy elhúzódott? Talán csak a kihívás kedvéért udvarolt Ginnynek?! Hogy elhódítsa aztán otthagyja ahogyan engem…?  „Ne Harry…TE nem lehetsz ilyen!” gondoltam magamban rögtön ahogyan felfigyeltem erre az apróságra. A többiek figyelembe se vették ami az imént történt…ez hogy lehet? Miért van mindenki a saját kis külön világával elfoglalva? „És miért néz engem Fred és George álmodozva, Ron pedig őket szikrázó tekintettel?!” Nos ez a rövid gondolatsor fordult meg a fejemben abban a pillanatban, mikor észrevettem őket.

 Nem sokkal később Harryékre néztem. Ginny épp a hús felkockázásával volt el foglalva, míg Harry az övét félbehagyta és bejelentette, hogy már nem éhes és köszöni az ebédet. Szó nélkül hagyták felmenni, ahogyan engem is, holott alig ettem valamit.

-Harry?- kopogtam be a Ronnal közös szobájukba. Senki sem válaszolt, így megismételtem, de újra csak a nagy csöndet hallhattam, így benyitottam. Ő az ágyán hevert és látszólag aludt. Már fordultam is ki, mikor meggondoltam magam. Túl gyanús volt, hogy pár pillanat alatt el tudjon aludni, ráadásul jóval gyorsabban vett levegőt, mint az átlag emberek alvás közben. Bezártam az ajtót magam mögött és zajtalanul tettem néhány tétova lépést felé. Éreztem, hogy oda kell mennem hozzá, hogy meg kérdezzem mi a baj, de rettegtem. Hogy elüldöz maga mellől, hogy csak azért akarok neki segíteni, mert ő is megvigasztalt… Megvigasztalt?! Lehetetlen! Mikor és hol? Hiszen az elmúlt napokban miatta szenvedtem ennyit! Talán, ha nem mentem volna oda hozzá, megtagadtam volna önmagam, egy olyan bosszúért, aminek csak egy lehetséges áldozata volt. És az biztos, hogy nem Harry, hanem én lettem volna. Már csak a bűntudat miatt is, amiért olyan dologért hibáztattam volna, amiről ő igazán nem tehet.

 Kicsit bátrabban tettem meg az utolsó néhány lépést. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy most már nincs visszaút. Meg kellett szólítanom pedig utáltam őt. Teljes szívemből. Vagy…csak utálni akartam, felejteni…

-Harry…?- érdeklődtem halkan és bizonytalanul.

-Menj el…- az ő hangja halkabban csengett a fülemben, mint az enyém, ám sokkal rekedtebb volt.

-Harry…- már nem kérdeztem. Sokkal határozottabb voltam és nem voltam képes helyben hagyni őt. A szobában érezni véltem a mérhetetlen nagy bánatot. „Helyben vagyok.” Gondoltam akkor magamban. „Ez egy éppen nekem való hely.” Kicsit meglepő lehetett, hogy valóban megráztam a fejem, pedig egy szó sem hagyta el az ajkamat.

-Kérlek…- nyögte, de kitartó maradtam. Az akartam lenni, hogy segíthessek rajta, mint egy igazi hű barát, aki jóban rosszban mellette áll, és akire mindig számíthat.

-Nem, Harry…- bicsaklott meg a hangom, de ahogy visszasétáltam az ajtóhoz és elfordítottam a kicsi aranyozott, ékes „B”- vel díszített kulcsot, erő költözött mind a lábaimba, mind a szívembe. Bárki bejöhetett volna. Legalábbis az, aki használhatta a pálcáját. De a felnőttek nem fognak bejönni és Fred és George sem, ez biztos.

 Ő nem fordult felém. Csak a falnak adta meg az élvezetet, hogy szép vonású arcát nézhesse ábrándozva. Ezúttal egy szót sem szólt. Nem kérte, hogy menjek el és hagyjam békén. Így hát leültem az ágyára.

-Hiányzik…- nyögte ki végül, eléggé sírós hangon és nagyon halkan. Azt sem várta meg hogy megkérdezzem. Tehát végre rávette magát, hogy valakinek igazán és teljesen őszintén kiöntse a lelkét. De ha tudtam volna, hogy végül mit fog nekem mondani, soha sem maradtam volna ott. Bár az is lehet, hogy csak azért is hallani akartam volna tőle azt az egy szót.   

-Tudom, nekem is.- hirtelen újra elszorult a torkom és szemeim megteltek könnyekkel. Eszembe jutott Sirius. Amint ott áll a Szellemszálláson és őszintén elmondja a történteket… Amint megmentjük és elköszön Harrytől… Néha hallani vélem az ugatós nevetését… magam előtt látom a végtelenül szomorú és elkeseredett tekintetét, amint megtudta, hogy muszáj itt maradnia a Black- házban és nem lehet igazán hasznára a Rendnek…Ezerszer és ezerszer képzelem el a szívszorító jelenetet, a halálfélelmet az arcán, a mozdulatsorokat, amik a Mágiaügyi Minisztérium osztályán történtek mielőtt a függöny mindörökre magával ragadta. Leírhatatlanul hiányzik, bár ezt eddig nem nagyon állt szándékomban fejtegetni.

-De nekik nem!- fakadt ki dühösen és hirtelen felém fordulva. A szemei szikrákat szórtak.

-Dehogynem! Sirius mindenkinek hiányzik, Harry…- de már túl késő volt, mert kiabálni ugyan nem tudott, de az a halk sziszegés szerű hang ami elhagyta cseresznye piros ajkait, mindennél félelmetesebb volt. Csak az a csodálatos zöld szempár maradt ugyanolyan szomorúan csillogó. 

-Hazugság! Nekik nem! Mrs. Weasley mindig is utálta őt, pedig semmi rosszat sem csinált amiért valakinek is joga lett volna elítélni! Ráadásul, ha valamelyikük halt volna meg, Sirius mélyen gyászolta volna, de ha veszélybe kerültek volna, rögvest a segítségükre rohant volna! Mindenki azt mondja, hogy Ő így akart meghalni, de ez is hazugság. Szomorú volt és várta a jobb időket, hogy vége legyen mindenki szenvedésének, de NEM akart meghalni!!

-Persze, hogy nem akart!- próbáltam menteni a még menthetőt, miközben szemeimből egy centis könnyek potyogtak.- És tudjuk, hogy nemes szíve volt…- sírtam.

-Ők mégis vígadnak és gondtalanok!- és most láttam először, ahogy az az őserdőre emlékeztető szempár egyre nedvesebbé válik, s mint egy esőerdő bővizű folyója, árad meg, s fedi be azt a szörnyen szenvedő arcot.

-Nem várhatod el tőlük, hogy megtagadják önmaguk és folyton csak Siriuson gondolkozzanak, ha egyszer az élet megy tovább!- nem tudom elhinni, hogy ezt tényleg ezt mondtam! És még folytattam is…- Főleg Ginnytől nem, aki teljesen más mint mi. Ő mindig vidám és vihogós. Belülről gyászol.- ezzel csak még jobban összetörtem Harryt. Mint egy szárnya törött veréb, zokogott arcát kezébe temetve. Már egy szót se tudott kipréselni magából. Szinte reflexszerűen tört rám az anyai ösztön, és öleltem át, hogy megnyugtassam. Ahogy hozzám ért, az egész valóm beleremegett. Elég sok időbe telt mire egy kicsit enyhült a fájdalma, de még többe hogy abbahagyta a sírást. Ablakot nyitottunk és egy kicsit levegőztünk. Viszonylag hamar visszanyerte az arcszínét. Álmomban se gondoltam volna arra amiről elkezdett velem beszélgetni.    

-Nem Ginnyt szeretem.- nézett rám.- Másba vagyok szerelmes.- egy kicsit meghökkentem.

-Kibe?- kérdeztem, miközben észrevétlenül megtámaszkodtam az ablakpárkánynak dőlve.

-Te is ismered.- felelte nekem sejtelmesen. A lábaim nem engedelmeskedtek többé. Ha Ő nem fogja meg a derekam, biztosan földet értem volna.

-Pontosabb paraméterek?- álltam végre normálisan a lábaimra és léptem újra az ablakhoz.

-Egy elérhetetlen cél. Egy plátói szerelem.- hát igen. És ez volt az a pont, amikor azt hittem „Na ez sem én vagyok. De nincs is olyan hülye csaj aki ne bukna akár egy kicsit is valamiért Harryre!” Balsejtelem fogott el.

-Luna Lovegood?!- borultam ki, mire ő elgondolkodott, majd somolyogva válaszolt.

-Nem.

-Hát akkor?!- hihetetlenül izgatott lettem. A Főnix tüzéhez hasonlóan lángolt fel bennem a remény.

-Tényleg érdekel?- vonta fel a szemöldökét, de jelentősség teljesen nézett rám.

-Persze!

-Hajolj csak közelebb!- invitált magához kezével is, s én megtettem.- Titok!- susogta a fülembe halkan és kedvesen, majd nyomott egy puszit az arcomra, s engem teljesen ledöbbenve otthagyott. Nem igazság, hogy nem mondta el! Az nyilvánvaló, hogy nem én vagyok, de akkor miért nézett rám ő is így?! Egek ura mi van itt?! Segítsééég! El akarok menni! Legyen már szeptember!! A Roxfortot akarom és a lányok hálókörletét, ahova fiúk nem jöhetnek be!

 A nap többi részében csak a szobánkban olvasgattam néhány szerelmi drámát, aztán viszonylag hamar megfürödtem és kihagytam a vacsorát. Mrs. Weasley épp arról tartott kiselőadást, hogy hány embert látott már a Szent Mungóban súlyos hízással küszködve. Egyébként a helyzet remek, mert most már azt sem értem, hogy neki mi baja lehet velem. De mindegy. Már nem is fontos. Kb. fél órája csücsülök a puha és meleg ágyikómban és írogatok beléd, amíg Ginny szépítkezik a fürdőszobában. De már hallom a lépteit és amúgy is fáradt vagyok, tehát, mára ennyit drága naplóm!

 

Kellemes jó éjszakát kíván, Hermione!

 

 

 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal