Semir emlékezni kezdett, majd elkezdte:

- Minden pár évvel ezelőtt történt. Egy viharos téli éjszakán; emlékszem, hogy akkor éjjel hóvihar tombolt az utcákon.

Én akkor már félvámpír voltam, és akkor éjjel is Gabrielle tanulni vitt, mivel még nem voltam tisztában a képességeimmel. Egymást átkarolva róttuk az utcákat és közben Gabrielle mesélt nekem:

- Régen, mikor én még nagyon fiatal voltam, halottam egy mesét egy vámpírról, aki hihetetlen dolgot tett. Mivel ő csak éjszaka élhetett, eldöntötte, hogy megkísérel a fényre lépni. De kudarcot vallott, és teste elégett a reggeli nap fényében. A barátai, mikor megtudták, hogy meghalt, egymás közt azt mondogatták, hogy nem kellett volna megtennie ezt. Miért akart mindenáron a fényben élni, ha a vámpíroknak csak az éjszaka jelent menedéket? Az az ő birodalmuk.

- De mi szerencsések vagyunk ugye? - kérdeztem tőle, és behúztam egy szélvédett helyre. Nekidöntöttem a falnak, és átfogtam a testét; ő hozzámbújt, és folytatta:

- Igen kedvesem, azok vagyunk. – suttogta, és megcsókolt. Örülten szerettem őt, aki annyi mindenre megtanított, és olyan életet adott nekem, ami sok esetben szerencsésnek mondható. De mi mást is gondolhat egy félvámpír erről a dologról?! Elhúzódtam tőle és témát váltottam.

- Éhes vagyok! Te nem?

- De, én is. Gyere, együnk egyet, és utána miénk az éjszaka! A tanulást most hagyjuk, rendben?

- Rendben.

- Hisz még rengeteg időnk marad egymásra és a tanulásra!

- Örök élet, és örök szerelem. Ez a mottónk.

- Jól mondod! - Mosolyogva indult el, én pedig követtem.

Pár perc múlva belebotlottunk három drogdealerbe, akik épp egymás közt próbálták elosztani az anyagot.

Gabrielle nekiment az egyiknek, míg én a másik kettővel foglalkoztam.

Vicsorogva nekilöktem őket a falnak: az egyiket leütöttem, míg a másikat megharaptam. A vér forró patakként zúdult a számba, én pedig mohó kortyokban inni kezdtem. És akkor is, mint mindig, fényt láttam magam előtt, mely szinte elvakított.

De éreztem, hogy a forrás apadni kezd. Elmentem tőle, de tudtam, hogy még nem volt elég. Hiába ittam, az éhség továbbra is kínzott.

Láttam, hogy Gabrielle felemeli a harmadik férfit, és rámnéz. Tudtam, mit akar, és én örömmel csatlakoztam hozzá.

Odaléptem, és felemeltem a kezét. Ránéztem a férfira, arcára kiült a félelem és a rettegés.

Nem törődtem vele, számhoz emeltem a csuklóját, és beleharaptam.

Újból elkapott a hév, mely arra ösztönzött, hogy ne álljak meg.

Ránéztem Gabrielle-re, aki szintén az ivás örömének szentelte idejét.

Mikor jóllaktam, odaléptem mögé, és a fülébe súgtam:

- Akarlak! Itt és most. - Ő mosolyogva rám nézett, és elengedte a testet, ami elterült a földön.

Nekilökött a falnak, és nekem esett, ajkunk forró csókban találkozott.

Hosszú percegik maradtunk így, mikor egyszer csak egy kéz fogta meg a tarkómat, és erőteljesen elhúzott Gabitól. Amikor megláttam, a fejemben elkezdtek peregni a feltörő emlékképek, amelyek felidézték halandó halálom estéjét, mikor ez a vámpír is ott volt.

Ő volt az, aki elvette a véremet, és átszúrta szívemet, így átadva engem a halálnak, ki tárt karokkal fogadott. - Semir felállt a kanapéról, és az ablakhoz ment. Jan izgatottan várta a folytatást, ami nem váratott magára sokat. – Nekimentem, de ő könnyedén eltaszított magától, így lehetetlenné téve, hogy megüssem.

Gabi szintén megpróbálta, de ő se járt több sikerrel. A vámpír elkapta őt, és maga elé rántotta, karjával átfogva a nyakát.

- Engedd el! Most. – mondtam neki vicsorogva.

- Nem te fogod megmondani, mit tegyek. – felelte ő.

- Mit akarsz tőlünk?!

- Én semmit, de az időseknek kelletek.

- Kiknek? - kérdeztem értetlenül, de folytatni már nem tudtam.

Egy másik vámpír mögém került és egy vasláncot tekert a nyakam köré, majd húzni kezdte. Éreztem, hogy egyre nehezebben kapok levegőt.

Egy erős ütéssel belekönyököltem a gyomrába, a lánc lesett a földre, felkaptam, és fejbe vágtam vele azt, aki fogva tartotta Gabit.

Mikor kiszabadult megfogtam a kezét. Kirohantunk az utcából egyenesen hazafelé.

De Gabi megállított egy ház mellett:

- Gyere utánam! Elkezdett mászni felfelé, én pedig követtem de amikor felértünk a tetőre üldözőink már ott vártak minket.

Körbevettek, így lehetetlenné tették, hogy elmeneküljünk.

- Most meghaltok, vámpírok szégyenei, kik megfertőzik büszke fajtánkat! Nem is vagytok igaziak, és még vámpírnak meritek nevezni magatokat. Véretek nem tiszta, így nem vagytok méltóak az örök életre. Ezért halál vár rátok. Elfogni őket! - és nekünk estek.

Mi megpróbáltunk harcolni, de túlerőben voltak. Egymást átfogva hagytuk, hogy elfogjanak minket. Hiába is harcoltunk volna, mindenképp ők kerültek volna ki győztesen.

Elvittek minket a temetőbe, egészen a kriptákig, majd bevittek az egyikbe, melyben egy lépcső vezetett a föld gyomrába. Bevezettek minket egy terembe, amelynek a falain fáklyák égtek.

Engem láncra vertek egy falnál, míg Gabit térdre kényszerítették.

Még most is hallom kétségbeesett hangját:

- Ne! Ne csináljátok ezt! Hagyjatok minket békén, mi nem ártottunk nektek! – Az utolsó szavaknál egyenesen rám nézett.

De ekkor öt vámpír állt Gabi mögé. Az egyiküknél egy hatalmas kard volt, melynek pengéjén megcsillant a fáklyák fénye.

Tudtam, mit akarnak tenni; dühödten elkezdtem rángatni a láncokat, miközben az ő nevét ordítottam:

- Gabrielle! Kérlek, harcolj ellenük! Ne hagyd magad! - De láttam, hogy ketten lefogják őt, így lehetetlenné tették, hogy elmeneküljön. Rám emelte tekintetét, és csak ennyit mondott:

- Szeretlek, Semir. Mindig is szeretni foglak.

A vámpír magasba emelte a kardot, majd megszólalt:

- Gabrielle Holz! Megsérteted törvényeinket, mert egy olyasvalakiből csináltál magadhoz hasonlót, aki a halálból tért vissza. Emellett vele éltél, pedig tudtad, hogy törvényeink tiltják azt. Halandó és vámpír nem élhet egymás mellet.

- Ez hülyeség! - ordítottam feléjük - Miért hisznek ebben, miért? Ő nem követett el semmi szentségtörést, csak a szívét követte!

- Hallgass! - szólt rám a vámpír.

- Maga hallgasson! Ezt nem tehetik vele, nem ártott maguknak semmit! Ez abszurd dolog! Megölni csak azért, mert szerelemből cselekedett!

- Azt mondtam, hogy hallgass, fattyú! - Folytattam volna, de egy kéz befogta a számat.

- Ezen tetteidért halál vár rád, melyet az igazság kardjától fogsz elszenvedni. – Láttam, hogy Gabrielle sír, és egész testében remeg.

- Szeretlek, Semir. - Szólt utoljára, majd a kard lesújtott rá. Beleharaptam a vámpír kezébe, és elordítottam magam:

- Gabrielle!!!! NEEEEEM!!! Istenem, nem! Ez nem lehet! Gabi, Gabi! - ekkor sírni kezdtem.

A szívem összetört a látványtól, a kiáltás fájdalmasan szakadt ki a torkomból – Nem! Nem, ezért meglakoltok, átkozottak! Esküszöm, megöllek titeket! Ugyanúgy fogtok meghalni, ahogy őt megöltétek. - Sírva borultam térdre.

- Ő megérdemelte a halált, és te is megérdemled. Hamarosan követheted.

- Rohadékok! - kiáltottam feléjük, de mintha meg se hallották volna.

Úgy három óra múlva Semir elhallgatott, és ránézett Janra, aki csendben ült a kanapén, és nézett maga elé:

- Úristen! - csak ennyit tudott mondani, majd ránézett társára, kinek szemét könnyfátyol fedte.

- Így vesztettem el Gabrielle-t, aki a halála előtt is csak engem nézett. Azóta is magamat hibáztatom, hogy ott a ház tetején hagytam magunkat elfogni.

- El tudom képzelni, miken mentél keresztül, miközben ezt láttad. – szólalt meg Jan, és odaállt Semir mellé, aki a szemébe nézve folytatta:

- Te vagy az egyetlen, akinek ezt elmondtam, és szeretném, ha nem adnád tovább. Főleg az őrsön ne. Nem akarok szóbeszéd tárgya lenni.

- Megígérem neked. – felelte Jan, és kezet fogtak.

- Köszönöm! De most menj, mert nemsokára az őrsön kell lennünk, és biztosan el akarsz még készülni.

- Igen, igazad van Semir. - szólt Jan, és elindult. De az ajtóból még visszaszólt - Kérhetek valamit?

- Hallgatlak. - ment oda hozzá Semir.

- Elmondod majd, hogy hogyan ölted meg őket?

- Ha szeretnéd, szívesen. És még egyszer bocsánat azért, amit a korházban tettem.

- Már megbocsátottam, kolléga! –felelte Jan, és megveregette Semir vállát, majd elindult lefelé a lépcsőn.

Semir becsukta az ajtót majd odament az ablakhoz.

- Kíváncsi halandó, - mondta maga elé, miközben Jant figyelte az ablakból. - érdeklődsz a fajtám iránt, amit még szinte nem is ismersz. De kielégítem kíváncsiságodat, csak hogy megtudd, amit tudni akarsz.

Elment az ablaktól, és ő is készülődni kezdett.