Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Érdeklődők
Indulás: 2004-12-24
 
Angel / Buffy
 
Fanfic
 
Csettttttttt
Sajnos korábbi, ide nem illő hozzászólások miatt, kénytelen voltam regisztrációhoz kötni a chat-et! Aki csevegni akar a témáról, az úgyis regisztrál :)
 
Publikáció
[38-19] [18-1] [Archívum]

2016.08.16. 21:48 Idézet
Prológus Kedves naplóm! Azon nyáron kezdődött, mikor elterveztem, hogy miután leérettségiztem nekiálok a nagyvilágnak. Az volt a tervem hogy miután végeztem a sulival kiköltözöm londonba és elkezdem az életem. Apropó még be sem mutatkoztak Christina Hope vagyok, de szólítsatok csak nyugodtan Christy-nek. Egy 18 éves teljesen átlagos lány nem átlagos álmokkal. Éppen az utolsó évem előtt állok. Egyrészt örülök neki másrészt félek tőle, inkább olyan mennél, mert kíváncsi vagy , de közben még maradnál, mert félsz a rossz dolgoktól. A szüleimmel és az öcsémmel élltem együtt egy teljesen átlagos családi házban. Anyummal jól kijöttünk kár, hogy ezt az apumró sajnos nem mondhatom el. Gyakran összezördültünk, mert nem hisz bennem mióta majdnem elváltak anyuval és én nem neki adtam igazat. Ezen kívül van még egy fiú testvérem akit már megemlítettem David-nak hívják, nagyon szerettem bár vannak pillanatok mikor meg tudnám fojtani egy kanál vízben, de melyiket testvérpár nem veszekszik néha... Ennyi belefér. Na szóval hol is tartottam minden akkor kezdődött mikor megérkeztem Londonba. Egy teljesen új világ tárult elém. A lakótársaim az albérletben nagyon kedvesek voltak és nagy szeretettel fogadtak. Fiatal, kíváncsi votam és éreztem, hogy minden gyökeresen meg fog változni az életemben. És hamarosan így is történt. Kezdetét vette életem egyik legfantasztikusabb kalandja.

2016.02.20. 14:50 Idézet
 
 
 
Harry Potter és a Fekete Tőr Testvériség
 
1. fejezet
 
Már megint egy olyan reggel, mikor csatakosan ébredek. És még ezek az igencsak furcsa álmaim is rátesznek erre egy lapáttal. Nem merem elmondani senkinek. Mégis mi a fenét mondhatnék? És persze, kinek? A tizenhatodik szülinapom után kezdődött minden, nagyon jól emlékszem még rá. 
 
A főhadiszálláson voltam Hermione, Molly, Ron, Fred (a megmaradt Weasley család), Dumbledore, és Piton társaságában. Már semmi nem volt olyan, mint két hónappal előtte. Igen, két hónap, akkor volt egy rajtaütés a halálfalók részéről, amiben megtámadták az Odút. A rendtagok már későn érkeztek, így csak Mollyt és Fredet tudták megmenteni. Ron éppen a Granger családnál volt, akkor mutatkozott be hivatalosan, mint Hermione párja. 
Na de hol is tartottam? Ja, igen, miután felköszöntöttek és az ajándékaimat is kibontottam (Hermionétól egy könyvet kaptam: Sötét Varázslatok Kivédésének történelme, Rontól egy seprűápoló készletet. Mollytól kaptam egy öltözet varázslóruhát, amelyet varázslatokkal láttak el a kisebb ártásokkal, átkokkal szemben. Dumbledore-tól kaptam egy levelet, amit még édesanyám írt, na az felkavaró, de tényleg. Pitontól egy bájitalos dobozt, tele mérgekkel, esszenciákkal, gyógyító italokkal, amik között volt egy, ami a szememre jó, teljesen meggyógyítja és nem kell tovább szemüveget hordanom), elküldtek, hogy olvassam el a levelemet nyugodt körülmények között. A levélben anyám elmondja, hogy nem minden úgy történt, ahogy én azt eddig tudtam. Egy másik világból származom, ahogy az apám és ő is, de itt döbbentem le teljesen.Az apám nem más, mint Perselus Piton. Hogy ez hogyan is lehetséges? Nem tudom. Egyszerűen nem tudtam elolvasni a folytatást. Féltem, mi lesz még benne, ami teljesen felfordítja a már amúgy is instabil lábakon álló életemet. Otthagytam mindent és mindenkit, azóta nem is beszéltem senkivel. Nem mentem vissza az iskolába sem, de ezek az álmok egyre többször jelentkeznek, és egyre nehezebben tudom őket elviselni.. Petunia nénivel sokat változott a kapcsolatom, mióta Vernon bácsi egy autóbalesetben meghalt, ez egy héttel azután történt, hogy otthagytam a Grimmauld tér 12-t. Sokat kérdezgetett és el is mesélt pár dolgot. 
 
Mint például, hogy az anyja, Mariann és az apja, Simon, miután ő megszületett, szerettek volna még egy gyereket, de nem lehetett nekik több. Így, mikor anyámat ott hagyta valaki a küszöbükön egy levéllel, nagyon megörültek, de meg is ijedtek. Megmutatta a levelet is.
 
Kedves Mariann és Simon Evans
 
Nem fedhetem fel a kilétem, de tudniuk kell, ez a csöpp kislány itt, a kosárban egy másik világ szülötte. 
Egy másik világé, ahol én is élek. Ahhoz, hogy a családjukba fogadhassák, annyit kell tenniük, hogy egy
kis bemetszéssel megvágják a kislány kezét, és az önökét, valamint a lányukét. A vágásokat egymáshoz
illesztik, hogy a vérük az ő vére is legyen. A kislány nagy dolgokra hivatott. Mivel tudom, hogy Simon varázsló, 
aki elvesztette a mágiáját, így ő tudhatja, hogy ilyenkor nem kell sem ige, sem semmi más, csak annyi, hogy 
szeressék a picit. 
Van egy másik kisgyerek is, aki vele érkezett, de őt egy másik családhoz adtam. 
Mikor a két gyermek betölti a tizenhetedik életévét, küldeni fogok egy újabb levelet, amiben leírom a továbbiakat, amit tudniuk kell. 
 
Kérem, vigyázzanak rá és szeressék.
 
 
Mikor megkérdeztem Petunia nénit, hogy hol van a másik levél nem tudta megmondani, csak annyit, hogy anyámnál volt. Akkoriban már nem voltak jóban. A néni azt is elmondta, hogy a varázsvilág miatt romlott meg a kapcsolatuk, féltékeny volt, mert ő nem lehetett boszorkány és nem tarthatott a kishúgával a Roxfortba. Annyit mondtak a szülei, hogy van egy kisunokájuk, aki a sorsára vár, ( ezt ő sem igazán értette) és hogy ők már nem élhetik meg a kicsi születésének napját, mikor leszáll róla a varázs és előkerül. Kicsit furcsa a megfogalmazás, de állítólag az az idegen is ezeket a szavakat használta. 
Nem értem én ezt az egészet. Jobb lett volna elolvasnom azt a levelet, vagy legalább magammal hoznom. Fáj, hogy a világom nem a világom, az apám nem az apám, hogy hazudtak nekem. Igen, hazudtak, nem érdekel ki mit mond, ha valaki valami ekkora horderejű dolgot nem mond el, az hazudik. Csalódtam az egész világban. 
 
Mégis mit kellene tennem? Eben a majdnem fél évben a nappalokat tanulással gyakorlással és Petuniával való beszélgetéssel töltöttem. Az éjjeleket pedig, mint már említettem, az álmaimmal. Dudley amennyire csak tud, elkerül. Lehet, a néninek van igaza, vissza kellene mennem a Roxfortba. Igen. Ezt fogom tenni. De, hogyan?
 
 
 
 
 
2. fejezet
 
Megbeszéltem Petunia nénivel, hogy  elvisz Londonba egy hét múlva, ahol a Foltozott Üstben a kandallón keresztül a Roxfortba, Dumbledore irodájába fogok utazni. Az utazás során semmi probléma nem adódott szerencsére.
Épségben és egészben, bár kissé kormosan léptem ki a már említett irodába, ahol szembe találtam magam két, rám szegezett pálcával, amiknek tulajdonosai kétkedő, de egyben meglepett arcot vágtak. Mögöttük ott állt a Roxfort igzgatója, a már jól ismert nagyapás mosolyával. Szinte a hideg futkosott a hátamon tőle.
 
A nyár folyamán, na meg az azt követő időszakban rájöttem, hogy Dumbledor mindent tudott. Amit Pitonról nem lehet elmondani, legalább is én így láttam. Valami azt súgta nekem, hogy ő is csak nem sokkal előttem tudta meg a nagy titkot. Nem tudom, hogyan kellene majd viszonyulnom hozzá, de abban ezer százalékosan biztos vagyok, hogy az igazgató, akármit csinálhat, elvesztette a belé fektetett bizalmam.
 
Legelőször Piton szólalt meg, de pálcáját egy milliméterrel sem engedte lejjebb.
 
- Igazold magad - követelte.
 
- Inkább kérdezzen, uram. Az nekem is, önnek is könnyebb lenne, nem kellene végighallgatnia a sok sületlenséget, amit ön szerint fix, hogy összehordanék - küldtem felé egy ártatlannak tűnő mosolyt, de nem akartam az idegeit sem túlfeszíteni.
 
- Szüleid neve? Mit tettél Dumbledore professzor irodájában miután a csata befejeződött a Roxfort ellen? 
 
- Lily Evans és James Potter, legalább is nem rég még így tudtam. Most már tudom, hogy Perselus Piton az apám. ... Leromboltam az irodáját és a sok, hülye kütyüjét összetörtem. Azért jöttem, mert Önnel szeretnék beszélni, Piton professzor, és ... hát ..., hogy mi lesz utána, azt csak később szeretném kitalálni.
 
- Mr. Potter! - hördült rám McGalagony, aki eddig csöndes szemlélője, volt a történteknek, de a fogalmazásmódom kissé felszította benne a sárkányokra emlékeztető tüzet, ami már perzselte is belülről az arcát, ezt onnan gondolom, mert úgy nézett ki, mint egy paradicsom és egyre vörösebb lett az arca. - Hogy merészel így beszélni a tanárai jelenlétében?
 
- Minden tiszteletem az Öné, professzor asszony, de ha eddig még nem tudta volna, nem volt lehetőségem illemet tanulni a szüleimtől. Tudja, rohadtul elegem van abból, hogy mindenki a fejem felett dönt az életemről, de nem avatnak be semmibe. Ha megbocsájtanak, szeretnék Piton professzorral beszélni, négyszemközt - ezzel az említett felé fordultam, aki csak biccentett felém, eltette a pálcáját, és megindult az ajtó felé. 
 
Egészen Piton lakosztályáig egy szót sem szóltunk egymáshoz. A folyosón volt néhány diák, akiknek nem volt épp ebben az időben órájuk. Meglepődtek, hogy itt látnak, de nem mert senki még üdvözölni sem(,) miután meglátták, hogy Pitonnal megyek épp a pince felé.
 
A rengeteg  riasztó- és védővarázslat eltávolítása után, kinyitotta a lakrésze ajtaját és intett, hogy lépjek beljebb. Ő maga is így tett, majd levéve a talárját, egy sötétzöld ingben és fekete nadrágban helyet foglalt a nappaliban elhelyezkedő két fotel egyikében, amelyek a kandalló elé voltak helyezve közöttük egy kisasztallal.
 
Miután láttam, hogy Piton nem akar megszólalni, hanem azt várja, hogy én kezdjem, mivel én kerestem fel őt, így beszélni kezdtem.
 
- Először is, egy bocsánatkéréssel kezdeném. Sajnálom, hogy úgy elrohantam, de egyszerre túl sok volt anya levelének első pár mondata. Az, hogy egy másik világból származom, aztán, hogy az apám nem az apám, kicsit felment bennem pumpa. Ezért elnézést szeretnék kérni – sütöttem le a szemét és perceken keresztül vizslattam a lábam alatt elterülő mardekárzöld szőnyeget, amíg Piton végig gondolta, amit mondott mondtam, és válaszolt.
 
- Bocsánatkérés elfogadva. Szeretnéd elolvasni a levelet? - húzta ki az említett pergament az inge zsebéből. Harry csak bólintott és átvette, majd olvasni kezdte.
 

 


2009.12.14. 19:29 Idézet

Tudom, hogy elmaradt a cím!

Ime: Megigérem magamnak, megváltozom!


2009.12.14 18:56
BeccaKecca13

„-Rég jártam erre!-Állapította meg az ismeretlen hang.

-Engedj el! Engedj már el!!-Mondtam magabiztosan, vagyis remélem, hogy ennek hangzott.

Megint veszekedtünk anyuval. Totál kikészültem így jobbnak láttam elmenni, még mielőtt olyat mondtam volna ami 50 év szobafogságot követel. "Minnél messzebb!" Végig ez járt a fejemben. Végül valami vasútállomáshoz jutottam. Nyilván rég bezárták mert régi vonatok álltak a vasutakon. Kerestem egy jobb állapotban álló padot és leültem rá.

-Nelly! Muszáj mindig ellenem állnod?! Most mi a bajod?!

-Nekem sosem lehet bajom! Bezzeg Caty! Miért nem cserélsz az anyukájával? Mindenki jól járna!- Caty a legjobb barátnőm, tudom ez furán hangzik, de mivel a legjobb tanuló is egyben egy picit az ellenségem is. Anyu pedig tanárnő. Engem is tanít. Sajnos.

-Na ezt most hagyd abba! Ha annyira nem tetszik a suli, akkor menyj máshova!- Ime mi a következménye annak ha az ember őszinte.

-Ok. Meglesz!- Azzal kimentem az ajtón. És elkezdtem futni.

Tudom más emberek azt mondanák hisztiroham, de ez nem az. Nekem ez rosszil esik, és igenis így érzem.

-Egyél, csak egyél! Majd olyan leszel, mint Dave!

Fránya emlékek! Miért nem lehet kitörölni őket?! És egyáltalán minek vagyok én itt! Hisz nincs senkinek semmi haszna belőlem! Hirtelen sírhatnék fogott el. Az ember, hogy eltud anyátlanodni! Úgy potyogtak a könnyeim, mintha dézsából öntötték volna. Tócsa volt körülöttem, de nem zavart. Csak éveztem, ahogy minden stressz kijön belőlem és nem hall senki, Akkor eldöntöttem, itthagyom ezt a szar várost!

Valaki megmozdult a bokorban.

-Ki az?- Kérdeztem rekedt és remegő hangon.

Valaki megfogta a kezem. A szívbaj kerülgetett, végül kiderül, hogy nem is kell elmennem, mert itt helyben meghalok..

-Rég jártam erre!-Állapította meg az ismeretlen hang.

-Engedj el! Engedj már el!!- Mondtam magabiztosan, vagyis remélem, hogy annak hangzott.

-Nyugi kislány! Nem eszlek meg!

-Nem vagyok kislány!- Nem néztem fel. Nem lehetek szép látvány kisírt szemekkel.

-Héé kislány! Hát te hogy kerültél ide?

-Nem emlékszem, hogy ismernélek. Semmi közöd hozzá!-Mondtam hűvösen.

-Jól van , na! Nyugi kislány!

-Lehet egy kérésem?!- Haha, még nem tudod mi az!

-Csak egy feltétellel!-Na ne!

Durcássan előszedtem a táskámból az mp3-t és minél messzebb csúsztam tőle. MAximumra hangosítottam a hangerőt. Közben elméláztam az ismeretlen idegenen. Ki lehet ő? Nagyon kíváncsi voltam. De a dac nagyobb volt. Igy csak az volt biztos, hogy fiú.

Kb. fél óra után elindultam haza. Amikor elmentem mellette megint megfogta a kezem. De most sokkal erőssebb és biztossabb volt.

 

 ”


2009.12.14. 18:56 Idézet

-Rég jártam erre!-Állapította meg az ismeretlen hang.

-Engedj el! Engedj már el!!-Mondtam magabiztosan, vagyis remélem, hogy ennek hangzott.

Megint veszekedtünk anyuval. Totál kikészültem így jobbnak láttam elmenni, még mielőtt olyat mondtam volna ami 50 év szobafogságot követel. "Minnél messzebb!" Végig ez járt a fejemben. Végül valami vasútállomáshoz jutottam. Nyilván rég bezárták mert régi vonatok álltak a vasutakon. Kerestem egy jobb állapotban álló padot és leültem rá.

-Nelly! Muszáj mindig ellenem állnod?! Most mi a bajod?!

-Nekem sosem lehet bajom! Bezzeg Caty! Miért nem cserélsz az anyukájával? Mindenki jól járna!- Caty a legjobb barátnőm, tudom ez furán hangzik, de mivel a legjobb tanuló is egyben egy picit az ellenségem is. Anyu pedig tanárnő. Engem is tanít. Sajnos.

-Na ezt most hagyd abba! Ha annyira nem tetszik a suli, akkor menyj máshova!- Ime mi a következménye annak ha az ember őszinte.

-Ok. Meglesz!- Azzal kimentem az ajtón. És elkezdtem futni.

Tudom más emberek azt mondanák hisztiroham, de ez nem az. Nekem ez rosszil esik, és igenis így érzem.

-Egyél, csak egyél! Majd olyan leszel, mint Dave!

Fránya emlékek! Miért nem lehet kitörölni őket?! És egyáltalán minek vagyok én itt! Hisz nincs senkinek semmi haszna belőlem! Hirtelen sírhatnék fogott el. Az ember, hogy eltud anyátlanodni! Úgy potyogtak a könnyeim, mintha dézsából öntötték volna. Tócsa volt körülöttem, de nem zavart. Csak éveztem, ahogy minden stressz kijön belőlem és nem hall senki, Akkor eldöntöttem, itthagyom ezt a szar várost!

Valaki megmozdult a bokorban.

-Ki az?- Kérdeztem rekedt és remegő hangon.

Valaki megfogta a kezem. A szívbaj kerülgetett, végül kiderül, hogy nem is kell elmennem, mert itt helyben meghalok..

-Rég jártam erre!-Állapította meg az ismeretlen hang.

-Engedj el! Engedj már el!!- Mondtam magabiztosan, vagyis remélem, hogy annak hangzott.

-Nyugi kislány! Nem eszlek meg!

-Nem vagyok kislány!- Nem néztem fel. Nem lehetek szép látvány kisírt szemekkel.

-Héé kislány! Hát te hogy kerültél ide?

-Nem emlékszem, hogy ismernélek. Semmi közöd hozzá!-Mondtam hűvösen.

-Jól van , na! Nyugi kislány!

-Lehet egy kérésem?!- Haha, még nem tudod mi az!

-Csak egy feltétellel!-Na ne!

Durcássan előszedtem a táskámból az mp3-t és minél messzebb csúsztam tőle. MAximumra hangosítottam a hangerőt. Közben elméláztam az ismeretlen idegenen. Ki lehet ő? Nagyon kíváncsi voltam. De a dac nagyobb volt. Igy csak az volt biztos, hogy fiú.

Kb. fél óra után elindultam haza. Amikor elmentem mellette megint megfogta a kezem. De most sokkal erőssebb és biztossabb volt.

 

 


2009.11.21. 10:34 Idézet

És a legvége...

Elian ezt látva igyekezett megnyugtatni.
- Nyugodj meg! Semmi okod a kesergésre. Nagyon jó ember a gazdánk, örülhettek, hogy ide kerültetek. Nincs okod a sírásra! Most pedig kövessetek!
Követték.
 
Így kezdődött Salamon és fia kalandos élete Rómában az Amphiteatrum Flavium felavatásának napján.
 

2009.11.21. 10:33 Idézet

Itt az első rész folytatása...

 

- Szükségem lenne egy… öööö… rabszolgára. – nehezen mondta ki ezeket a szavakat. Nagyon régen vett már új rabszolgát és ez a hely mélységesen taszította.
- Igen. Általában ezért keresnek fel. – röhögött fel. - Milyenre?
- Egy tanítóra.
- Szóval egy semmirekellőre. - Zaka szerint az ilyenek semmit nem érnek, noha mindig elég jó árat kapott értük. – Na lássuk csak! Jöjjön velem, nézzük meg, hogy mivel szolgálhatok.
Elmentek a rabszolgák pódiumáig, ahol összekötözött kézzel férfiak, nők és gyerekek álltak. Mivel közel harminc fok volt és a fejük felett nem volt árnyék, a legtöbben láthatóan nagyon szenvedtek a hőségtől.
- Nem lehetne valami ponyvát tenni a fejük fölé? – kérdezte Marcus.
- Még mit nem! Ezek rabszolgák, uram! Nem emberek! – háborodott fel Zaka.
- De így csak az értékük romlik. – próbálta a pénz oldaláról megközelíteni a szenátor.
Zaka erre is csak elutasítóan rázta meg a fejét és szólt az egyik emberének.
- Hé, te! Hol a zsidó?
- Melyik?
- Az a Salamon nevezetű.
- Még nem tereltük ide a szekérről. Idehozzam?
- Igen! És hozd a fiát is!
A rosszarcú férfi elsietett és pár perc múlva egy 40 körüli szelíd tekintetű, fekete hajú férfival és egy nyolcévesforma kisfiúval tért vissza. Odaállította őket Marcus elé, aki abban a pillanatban kezdte rosszul érezni magát a zsidó férfi fekete, átható tekintetétől, ahogy az ránézett.
- Tessék, itt van, aki magának kell. Kész főnyeremény ez a férfi. Több nyelven beszél, állítólag Jeruzsálemben egy iskolát vezetett. Igaz? – mordult rá Zaka a férfira.
- Igen.
- Igen, uram! – akart rácsapni az ostorával, de Marcus megállította a kezét.
- Ne bántsa! Mondja csak, hogy hívják?
- Salamonnak… uram.
- És valóban tanító?
- Igen.
- Beszél nyelveket?
- Többet is. Latinul, görögül, héberül, szanszkritul, perzsául és arabul.
- Tökéletes. – örült Marcus. Majd az őt figyelő fiúcskára nézett.
- Ez a fia?
- Igen. Hermon-nak hívják.
- Értem. Nos. - fordult Zaka felé. – Mennyit kérsz értük?
- Mindkettőért?
- Igen.
- Lássuk csak… – tetette, hogy erősen elgondolkodik. - Egy ilyen rabszolga nagyon drága…
- Mennyi? – kérdezte türelmetlenül Marcus.
- Nos… Egy jó erőben lévő, tudós férfi és egy egészséges fiú… Legyen mondjuk húsz arany.
Marcus felnevetett. Tudta, hogy ez legalább kétszerese annak az árnak, amit érnek.
- Húsz arany? Azt hiszem elég lesz ott tíz is. – mondta.
Zaka csak a fejét rázta meg elutasítólag.
- Húsz!
Marcus elkomorodott. Nem szokott hozzá, hogy ne tudjon alkudni az áron.
- Húsz? Ez egy kicsit drága, nem gondolja?
- Akkor vegyen olcsóbbat!- mondta durván Zaka. 
- Tizenöt! - próbálkozott Marcus.
- Húsz! – Zaka most már végképp hajthatatlan volt.
- Rendben van! – adta meg az árat végül Marcus. – Legyen húsz arany!
Leszámolta a rabszolga-kereskedő kezébe a pénzt, aki elégedetten zárta össze az erszényét.
- Ettől kezdve ők a magáé, uram! Higgye el, hogy igen jó vásárt csinált!
- Jó drágát…- mormolta Marcus. – Na jó. Vegye le róluk a kötelet!- utasította Zakát.
- Vegye le maga. Ők már nem az én gondom! - hagyta ott a döbbent szenátort. Marcus felsóhajtott és kioldozta a férfi és a kisfiú köteleit.
- Ugye nem szándékoznak megszökni?- kérdezte.
- Nem, uram. Ugyan hová is mennénk a rabszolgabélyeggel és pénz nélkül?
- Igaz… Kövessenek.
Végigvezette őket Róma zegzugos utcáin, egészen a villanegyedig, ahol az övé is magasodott. Salamon és fia kéz a kézben ámulva nézték a gyönyörű épületeket, a szökőkutakat, a templomokat. Lenyűgöző volt a város. Teljesen más volt, mint Jeruzsálem, ahol az elmúlt öt évet leélték. A Vartius villa Róma egyik legimpozánsabb villája volt. Ők megilletődve léptek be az aranyozott kapun, ahol rögtön egy núbiai fekete rabszolgalány fogadta urát, mélyen meghajolva.
- Örülünk, hogy itthon van uram!
- Igen…Nos… Kérem hívassa a feleségemet a nyári kertbe!- utasította a lányt, aki azonnal elsietett. Marcus az illatozó rózsákkal körülvett kertbe vezette új szerzeményeit. Alighogy odaért hatalmas kiáltással egy szőke hajú, kék szemű fiúcska ugrott a nyakába.
- Apám! Végre itt van! – puszilta meg apja mosolygó arcát a fiúcska. Ekkor vette csak észre a férfit és a fiút.
- Ezek kik, apám?
- Ők? – fordult feléjük karján a fiával. - Ő Salamon, az új tanítód. Ő pedig a fia, Hermon.
A szőke kisfiú figyelmesen megnézte őket, különösen a fekete szemű és hajú fiúcskát. Máris a játszótársát látta benne. Mivel egyetlen gyerek volt, eddig nem volt igazi játszópajtása, hiszen nem volt vele egykorú a villában.
- Játszhat majd velem, apám?
- Ha szeretnéd, fiam.
Fulvia a felesége ekkor érkezett meg a kertbe. Marcus szerelmesen nézett gyönyörű feleségére. A nő hidegen rámosolygott a férjére, majd figyelmesen megnézte az új rabszolgáit.
- Őket vetted?
- Igen. A férfit Salamonnak hívják, ez meg a fia Hermon.
- Maga zsidó? – kérdezte a nő.
- Igen, asszonyom.
- A fia mennyi idős?
- Nyolcéves.
- Hm… Éppen, mint Gaius.
- Hol a felesége?
- Özvegy vagyok.
- Mi történt a feleségével?
- Drágám! Nem gondolod, hogy ez…- próbált közbelépni Marcus látva a másik férfi fájdalmas arcát.
- Hallgass, kérlek! Szóval?
- Sajnos az én csodálatos feleségem két évvel ezelőtt meghalt szülés közben, a gyermekkel együtt.
Fulvia együttérzett ugyan vele, de ezt nem mutatta, régóta nem volt szokása az érzelmek kimutatása, mára igen hideg természetű nővé vált. Egy titok tette azzá.
- Értem. Nos. A fiamnak- simogatta meg fia szőke fejét a nő. - tanítóra van szüksége. Maga alkalmas erre?
- Nem tudom, asszonbyom. Amit tudok, arra szívesen megtanítom a fiát.
- Rendben van. Erről még részletesen beszélünk. Ha jól viselik magukat, akkor itt elég jó soruk lesz. - mondta a nő. – Most pedig átmegyek Liviához. - közölte férjével.
- Már megint? – kérdezte az kétségbeesetten.
- Tudod jól, hogy szüksége van rám.
- Valóban? Honnan kellene tudnom?
- Nem vitatkozom, Marcus!
Ezzel elhagyta a kertet és Marcus szomorúan és tehetetlenül nézett utána. Az elmúlt hetekben a felesége új barátnőt talált, akivel egyre több időt töltött, családja rovására, ami neki egyáltalán nem tetszett.
- Nos. Ideküldöm Elian-t a rabszolgák vezetőjét, aki majd eligazítja magukat. Ma csak egyenek és pihenjenek. Holnaptól kezd el dolgozni. – távozni készült.
- És a fiam? – kérdezte nem tudva honnan véve a bátorságot Salamon, hogy megszólaljon úgy, hogy nem kérdezik.
- Mi van vele? –fordult vissza.
- Ő mit fog csinálni?
- Hallotta a fiamat, vele fog játszani. Sőt…- nézett rá fiára. – együtt is fognak tanulni. Legalább nem lesz neki annyira unalmas egyedül és lehet, hogy jobb teljesítményre is sarkallja majd, ha van valaki, akivel konkurálhat.
- Értem, uram.  
Gaius vidáman nézte a szomorú szemű, nála kissé magasabb Hermont. Nagyon boldog volt, hogy végre van egy vele egykorú fiú, akivel bármit játszhat majd. Hermon azonban csendes természetű fiú volt, teljesen Gaius ellentéte. Édesanyja halála óta nem szólalt meg. Egyetlen szót sem. Most is szótlanul és egykedvűen vette tudomásul a történteket.
Marcus és Gaius otthagyta őket a kertben.
Salamon letérdelt a fia elé és így szólt.
- Fiam! Ahogy látom, igen szerencsénk van, hogy egy rendes családhoz kerültünk! Ha jól viseljük magunkat, akkor talán nem lesz olyan rossz sorsunk itt. – bíztatta fiát, ám szeme könnyekkel telt meg. Egyáltalán nem ezt a sorsot szánta fiának. Ám felesége halála után elkövette azt a nagy hibát és annak következtében voltak most itt.
Magához szorította őt, aki visszaölelte.
- Sajnálom, fiam. – suttogta a fia fülébe, aki kis kezeivel megfogta apja arcát és megcsóválta a fejét, mutatva semmi oka apjának a bocsánatkérésre. Őt azonban minden nap hatalmas lelkiismeret-furdalás és önvád marcangolta.
Ezt a meghitt pillanatot egy magas rabszolga érkezése törte meg, aki homlokráncolva nézte a jelenetet és elértette.
- Elian vagyok. – szólalt meg.
Salamon felállt és felé fordult. Szeme még mindig könnyes volt. Elian ezt látva igyek

2009.11.21. 10:31 Idézet

CÍm: Két világ között

Szerző: Anasztazia

Alap: Saját kút fejem:)

Korhatár: +18

Szereplők: Muszáj elolvasnod, hogy megtudd!

Tartalom: Az ókori Rómában játszódik, a Kr.u. I. században...többihez olvasnod kell:))

(Ám jelzem művembe igyekeztem belecsempézni kis történelmi ismereteket, szóval a tényanyagoknál sok utánajárással igekeztem történelemhű lenni).

 

1.
 
Kr.u. 69, Róma
 
Vespasianus császár trónra lépése az egész Római Birodalomban nagy megkönnyebbülést keltett. Igaz, hogy egy komor katona volt, és elsősorban a zsidó háborúkban, a keleti frontokon vitézkedett, így kevesen ismerték őt a birodalom szívében Rómában, de szilárd jelleme miatt most mégis várakozással tekintettek uralkodása elé. A keleti légiók választották először császárrá, majd ezt a döntést birodalomszerte az összes többi is elfogadta. Először az egyiptomi légiók, majd a szíriai és a Judeában tartózkodó seregek esküdtek fel Vespasianusra, végül a nyugati és északi légiók is. 69 augusztusában utoljára a dunai légiók is csatlakoztak Vespasianushoz, ezzel minden akadály elhárult a trónra lépése elől. Galba, Otho és Vitellius után ő volt ebben az évben a negyedik megválasztott császár, de tőle végre már azt várták, hogy hatalmát meg tudja szilárdítani. Titus Flavius Vespasianus közel hatvan éves volt már, amikor 69-ben császárrá választották. Külsőleg is impozáns jelenség volt. Magas termetű, markáns, napbarnított arcán azonban mindig komor arckifejezés ült. Haja, kora ellenére fekete volt, teste a hosszú évtizedes katonai életnek köszönhetően rendkívül izmos. Szürke szemei állandóan vizslatták a környezetét. Mihelyt elfoglalta a trónt, szinte máris azon gondolkodott, hogyan építhetne egy a nép szórakoztatására alkalmas amphiteátrumot, amely minden eddiginél hatalmasabb lenne és ezzel nem utolsósorban nagy népszerűségre is szert tenne a nép körében. Hiszen minden új uralkodónak minél hamarabb el kell nyernie a nép bizalmát, támogatását is, nem elég a seregek támogatása. Mert jó tulajdonságai mellett az is igen hamar kiderült nagyon zsugori ember volt, ezért többek között megkurtította a juttatásokat, csökkentette az ünnepségek költségeit, a templomok adományait. Ezzel viszont nem aratott osztatlan sikert a fényes ünnepségekhez, szórakozáshoz, lakomákhoz szokott rómaiak körében. 70-ben végül építészeket hívatott Rómába mindenfelől és terveket készítetett velük a leendő Amphiteáteum Flavium számára. Helyének Róma szívében Nero császár egykori palotáját szemelte ki. Végül Marcellus színházát, melyet még a nagy Augustus császár építtetett alapul véve 72-ben megkezdődtek az építkezések. Erre az egyetlen építményre többet szándékozott költeni, mint minden másra együttvéve. Valami grandiózusat, különlegeset akart és kivételesen erre nem sajnálta a pénzt.
 
 
 
Ugyanebben az évben két fiú látta meg a napvilágot a Római Birodalom két eltérő szegletében. Az egyik Rómában, a fővárosban, a másik a távoli Judeában. Az egyikük egy dúsgazdag patríciuscsalád tagjaként, a másikuk, egy leigázott nép egyszerű és szegény tanítójának fiaként. Ám sorsuk néhány év múlva mégis összekapcsolódik majd.
Marcus Vartius izgatottan rótta a köröket a hatalmas előszoba gyönyörű mozaikjain. Felesége, Fulvia éppen első gyermeküknek adott életet és ez volt az izgalmának oka. Már két órája járkált fel s alá az isteneket ábrázoló színes mozaikköveken, amikor hirtelen gyereksírás törte meg a csendet. Végre megszületett a várva várt gyermek. Marcus azonnal a felesége hálószobájába vezető zárt ajtóhoz szaladt, ahol az öreg bába jelent meg arcán kedves mosollyal. Véres kezeit a köpenyébe törölte és így szólt.
- Gratulálok, uram! Gyönyörű és egészséges fia született! – közölte ezt a csodálatos hírt a férfival. Ő erre azonnal be akart rohanni, de az asszony nem engedte és elállta az ajtót.
- Még nem mehet be!
- Hogyhogy nem mehetek? Miket beszél? Azonnal látni akarom a feleségemet és a fiamat! – mondta türelmetlenül.
- Fogja. Hamarosan. Előtte azonban van még pár teendőnk odabenn. Tudom, hogy ez most nem egyszerű, de nemsokára láthatja őket. Legyen türelmes! – ezzel magára hagyta a férfit, aki tovább rótta a köröket. Nem sokkal később a bába végre behívta a feleségéhez. Fulvia és a kisfiú ekkor már megmosdatva, a tiszta ágyon várták őt. Marcus asszonya a fehér gyolcsokba csavart kisfiút átadta férjének, aki karjaiba vette. Fejét kis szőke pihék borították, szemei pedig hihetetlenül kékek voltak.
- Szia, kisfiam. De gyönyörű vagy! A neved pedig legyen… legyen Gaius Marcus Vartius. - nézett kérdőn szeretett feleségére, aki beleegyezően mosolygott férjére. A kisfiú nyugodtan és csendesen feküdt apja karjai között, aki szeretettel ringatta. Már három éve megnősült ugyan, de felesége csak most tudta megajándékozni őt egy gyermekkel és rögtön egy fiúval. Nagyon boldog volt. Odalépett az ágyhoz és egy csókot lehelt felesége ajkaira.
- Köszönöm.
A nő szerelmesen mosolygott vissza rá. Ebben a pillanatban még mindketten úgy érezték, hogy tökéletes a boldogságuk.
Több száz kilométerre keletre egy kis falusi házikóban egy fiatalasszony szintén életet adott első gyermekének. Salamon felesége a szépséges Havva, egy szép kisfiúval ajándékozta meg férjét, akit azonnal el is kereszteltek Hermon-nak, amely szentet, érinthetetlent jelentett. Salamon hálásan nézett feleségére, aki fáradtan mosolyogva nézett vissza rá. Mellén ott feküdt a kisfiuk, akinek már most kis göndör fekete haja és a kisgyerekekre is jellemző kék szeme volt. Hermon nem az első gyerekük volt, de egy évvel korábban az előző babájuk halva született, így a kisfiú érkezése nagy boldogsággal, de félelemmel töltötte el őket korábban. Ám most látva, hogy minden rendben van, már csak a boldogság maradt.
Ám ez a boldogság nem volt felhőtlen. Hat évvel korábban a Római Birodalom provinciája lett hazájuk Judea, így ez azóta ott volt az itt lakók lelkében. Nem voltak szabadok már és bármikor ott lebegett a fejük felett, hogy elvihetik őket rabszolgának. Ráadásul minden elsőszülött fiút be kellett jelenteni a hatóságoknak. Salamon azonban úgy döntött ezt nem teszi meg, inkább elhagyja szülővárosát a Holt-tenger partján fekvő Zoar-t. Úgy tervezte még keletebbre megy feleségével, ahová a rómaiak keze még nem ért el. Megvárja, míg felesége erőre kap a szülés után és aztán elindulnak.
Nem rajta múlott, hogy nem így történt és végül nem ott kötöttek ki ahol tervezte.
 
 
 
7 évvel később
 
Nagy gyász borult a Római Birodalomra. Meghalt a császár. Élete végére sem változott meg iránta az emberek ellentmondásos véleménye, de azt mindenképpen el kellett ismerniük, hogy nem éltek rosszul. Még akkor sem, ha az adók az elmúlt tíz évben mióta Vespasianus uralkodott, folyamatosan nőttek. Ám mivel a bevételük is folyamatosan nőtt, és a gazdaság is igen jó helyzetben volt, a háborúkban a római légiók is győzelmeket arattak, az tény volt, hogy a birodalom jó kezekben volt. A császár nagy bánatára azonban főműve nem készült el mire meghalt, így nem érhette meg annak felavatását. A trónon idősebb fia Titus követte, aki apjához hasonlóan rendkívüli jellemmel és erkölcsös életvitellel rendelkezett. 12 évvel fiatalabb öccse a 28 éves Domitianus kivételével mindenki üdvözölte trónra lépését. Domitianus féltékeny volt bátyjára és ez a múltban gyökeredzett. Apjuk mindig is jobban szerette idősebbik fiát, pontosan látva fiatalabb fia jellemtelenségét. Titus ott harcolt mellette a keleti hadjárataiban, amíg fia Rómában élte erkölcstelen életét. Így 80-ban egy 100 napos ünnepségsorozattal Titus avatta fel az épületet. Már az első nap vadállatok százai veszítették életüket az amphiteátrum sárga homokján. A császári páholyban Titus császár és felesége Altea szinte majd minden nap ott ültek és élvezték az előadást. Domitianus öccse viszont kihúzta magát az ünnepségek alól és csak magában dühöngött. Tudta, hogy ő a fiatalabb, de azt érezte, hogy méltóbb lenne a trónra, mint a bátyja. Egyre inkább bebeszélte magának, hogy bátyja az ellensége. Félő volt, hogy előbb vagy utóbb ez a téboly eluralkodik rajta és valami őrültséget csinál.
Marcus Vartius a szenátoroknak fenntartott páholyból nézte az alatta zajló eseményeket, de gondolatai igazából máshol jártak. A szenátus tagjaként, kötelezően meg kellett jelennie az avató ünnepségen, de nem szerette az ilyen eseményeket. Felesége Fulvia, aki betegségre hivatkozva nem volt jelen, ami persze nem volt igaz,  tegnap egy furcsa kéréssel állt elő, és most ezen töprengett. Nem tudta mit tegyen. Egyetlen fiuk, a kis Gaius már lassan nyolc éves volt és az édesanyja úgy gondolta ideje komolyabb tanulmányokra oktatni. Írni és olvasni már folyékonyan tudott latinul, de a rendkívül művelt Fulvia ennél többet akart a fiának. Ezért arra kérte férjét, hogy egy házitanítót vegyen fel a fia mellé. Aki ismer más nyelveket, az irodalmat, a történelmet, a filozófiát, egyszóval egy sokoldalú tanítót. Sajnos az ilyeneket azonban csak a rabszolgapiacon lehet megtalálni. Róma tanítói általában nem ismerték a többi nép kultúráját és nem tudtak volna olyat tanítani fiuknak, amire a felesége gondolt. A legjobb tanítók más népek rabszolgaként árult fiaiból kerültek ki. Ő viszont nem szerette a rabszolgaságot és a házában élő rabszolgákkal is igyekezett emberségesen bánni. Gondolataiból hatalmas üvöltés szakította ki. Lenézett és látta, ahogy két oroszlán ádáz és véres küzdelmet vív egymással. Élet-halál harc volt. Elege lett. Felállt, hogy távozzon. Barátja Cornelius Quintus megragadta a ruháját.
- Máris mész? – igyekezett túlkiabálni a tömeget. – Mi a baj?
- Semmi. Csak dolgom van. - kiáltotta vissza.
Cornelius tétován bólintott és elengedte a ruháját. Marcus elhagyta az amphiteatrumot és Róma legnagyobb rabszolgapiacára sietett. Jó negyedórás lassú séta után érkezett meg, ahol a rabszolga-kereskedők megrohanták, látva bíborszegélyű tógáját.
- Jöjjön uram! Nézze meg milyen szép árum van! Nálam találja a legjobb rabszolgákat! – hívogatták. Ő azonban pontosan tudta hová kell mennie. Zaka, a hatalmas szőke germán a legnagyobb és leghíresebb rabszolga-kereskedők egyike volt a birodalomban. Egyenesen hozzásietett. A megszokott helyén meg is találta.
- Üdv, Zaka! - köszöntötte. Erre egy közel kétméteres, csupa izom, szőke férfi fordult felé. Barna, véreres szemei kérdőn néztek Marcusra.
- Üdvözöllek szenátor uram! Miben segíthetek? – kérdezte.
- Szükségem lenne egy… öööö… rabszolgára. – nehezen mondta ki ezeket a szavakat. Nagyon régen vett már új rabszolgát és ez a

2009.08.27. 14:44 Idézet

Amanda Hollow
Riley félve lépett ki a folyosóra. Ha nem is látta, érezni érezte a szúrós tekinteteket a hátán. Tudta, hogy mindenki őt bámulja. Nagyon meg volt szeppenve a kis vörös, de hát mit vártok tőle? Ebben a suliban mindig az új diákokat szivatták. Ez egy úgy nevezett beavatásnak számított náluk. Csak hogy Riley nem kért ebből a beavatásból. Nem, inkább megdöglik, inkább mérget iszik, de őt ne avassa be senki. Ő csak haza akar menni a nem teljesen normális anyjával és élni akarja a meg szokott életét. Csak hogy drága anyukája szerint ez a suli jó hatással lesz egy szem pici lányára.
- Biztos, hogy jó ötlet volt őt ide hozni? – nézett Jasper Holly felé.
- Itt az ideje, hogy egy kicsit meg emberelje magát. – jelentette ki a festett szőke anyuka. – Szerintem nem lesz gond. Az én lányom. Hamar bele tanul. – mosolygott a nő.
- Nekem valahogy úgy tűnik, hogy nem nagyon tetszik itt neki. – nézte el az igazgató a remegő lányt. – Egy hetet adok neki. Max. – nézett Hollyra és ötszáz dollárral a kezében a nő felé fordult. Az csak huncutul elmosolyogta magát.
- Tartom. Egy héten belül be fog illeszkedni. – fogott kezet Jasperrel. 
- Nem hinném, de ha te ennyi zsét akarsz bukni, hát legyen. – mosolygott kajánul a férfi. Közben megjelentek az ikrek is. Név szerint Jasmine és Jilly. Jilly volt az idősebb kerek egy perccel. De tök egyformán néztek ki. Kemény százötvennyolc centik voltak, Jasmine haja barna vállig érő volt és szőke melír csíkok díszítették. Jilly haja valamivel rövidebb volt, de úgyszintén barna és szőke melír csíkok díszelegtek benne. Nagy kerek barna szemeik huncutságot sugároztak. Megjelenésük igazi chibi hangulatot idézett. Csak rád néztek azokkal a nagy szemeikkel és te már nem is haragudtál rájuk. Ám most az ikrek úgy néztek ki, mint akiket a sütőben felejtettek. Koromfeketék voltak és majd megszakadtak a köhögéstől.
- Ez állati volt! Csináljuk még egyszer! – örvendezett köhögő roham közepette Jilly.
- Oksy, csak szereznünk kellene valahonnan benzint. – köhécselt Jasmine.
- Sziasztok, csajok! Látom már megint felrobbantottátok a kémia termet. – nézett rájuk tettetett szigorral az igazgató.
- Mi csak játszottunk. – nézett a két lány ártatlan boci szemekkel. Közben az igazgatói irodából furcsa lány kacajok szűrődtek ki.
- Ezek még bent vannak? – hűlt el Jasper és berontott az irodába. – Kifelé az irodámból! – nézett gyilkos szemekkel Posyra és Aikora. Posy kényelmesen elfoglalta helyét az igazgatói székben, míg Aiko az asztalon ülve nézegette a paírokat.
- Van ám adóságunk, mit ne mondjak?! – csóválta a fejét rosszallóan a lány. – Az is csoda, hogy még van tető a fejünk fölött.
- Muti! – rohantak oda az ikrek. – Ja, ez csak az otthoni számlánk. – közölte a tényeket Jilly.
- Tényleg? – nézett nagy szemekkel Aiko a hatalmas papír halmazra. – Akkor milyen a sulié? Mondjuk a ti családotok első sorban az adóságairól híres. Ja, nem, bocs! Első sorban a kicsapongó véréről híres. –Nézett Aiko Jasperre.
- Nos, ez igaz. – suttogta Holly.
- Hé! Ez nem igaz! – sértődött meg Jasper, de Hollytól csak egy furcsa arckifejezést kapott.
- Már el felejtetted azt a napot? – nézett kikerekedett szemekkel a férfira.
- MILYEN NAPOT! – hallatszott a szekrényből egy női hang. Jasper, Aiko és Posy ijedten fordultak a szekrény irányába. Hirtelen egy lány rontott ki a szekrényből. Hosszú hullámos barna hajában tűzvörös csíkok díszelegtek. Arca kissé szeplős volt, de ez nagyon jól állt neki. Nagy kerek zöldesszürke szemeiből a harag tükröződött.
- Szóval, milyen napot?! Hadd halljam! – állt meg Jasper előtt, aki hirtelen köpni nyelni nem tudott.
- Ő kicsoda? – kérdezte Riley, mire a lány hirtelen felé fordult.
- Amanda Hollow vagyok. És te? – kérdezte cseppet sem nyugodt hang nemben.
- Riley vagyok. Riley Wolf. – mutatkozott be megszeppenve a vörös.
- Nem tudtam, hogy mostanában farkasokat is tartunk. – fordult ismét Jasper felé. – Mire véljem az előbb hallottakat? Hm? Én várok. – tette csípőre a kezét.
- Öhm…Palacsinta. – vágta rá a férfi, melynek hatására Amandát mintha kicserélték volna.
- Óh, elnézést a zavarásért! Már itt sem vagyok. Tőled meg ezer bocs! – fordult Riley felé. – Nem kellett volna úgy letámadnom téged. Sajnálom. – kért elnézést majd távozott az irodából. Ám még a folyosó végéről is lehetett hallani azt a velőt rázó ordítást, amit Amanda kiadott magából.
- Asszem mi utána megyünk. – távozott az irodából Posy magával húzva Aikot.
- Ez az előbb mi a fene volt? – kérdezte elhűlve Riley az igazgatót. – „Most már biztos, hogy hulla leszek.”
- Ki volt ez a kis csaj? – nézett értetlenül Holly az igazgatóra.
- Csak az egyik diákom. Mindig bejön az irodámba. Lassan kezdem megunni.
- Cöh..Na persze. – nézett az apjára Jasmine, amit Jasper csak egy fagyos pillantással jutalmazott.
- Nos, nekem ideje indulnom. – jelentette ki Holly.
- Már is mész? – sápadt el Riley arca.
- Nézd, kicsim! Tudom, hogy nem szép dolog, amit csináltam, de fogadtunk az igazgatóval. Úgy hogy légy oly kedves és egy héten belül illeszkedj be! Oké? – nézett kedvesen lányára a nő. – Óh, és még valami. Ötszáz dollárban fogadtunk, tehát szeretném, ha nem baltáznád el. Hadd legyek büszke rád! – ölelte át lányát, akit halálra ijesztett. Riley tudta, hogy az anyja milyen vérszomjas tud lenni, ha pénzről van szó. Holly mindig is szerette a pénzt és a szerencsejátékokat. Ráadásul, ha megérezte a pénz szagát, akkor számára teljesen mindegy volt, hogy mit áldoz fel érte (Jelen esetben saját lányát). Csak kapja meg a lét, bármi áron. De ha ez nem jött volna össze, akkor nem volt tanácsos hozzá szólni, mert garantáltan leszedte az ember fejét. Szegény kicsi Riley már duplán küzdött az életben maradásért. És a legrosszabb az egészben az volt, hogy az anyja mind ezt komolyan gondolta, vérre menő sportnak tekintette.
- „Csodálatos!” – jegyezte meg magának a lány, miközben egyre távolodó anyját követte a tekintetével.
- Tudod, nagyon ajánlom, hogy egy hét után azt a napot is megbánd, hogy a világra jöttél. – hajolt oda hozzá az igazgató és kedvesen mosolygott. – Tudod, ötszáz dollár nem kis pénz. És már így is úszom az adóságokban. Szóval, érted ugye? – Riley lelkileg már teljesen összetört. Kedve lett volna fogni egy kést és felvágni az ereit. Hiszen teljesen mindegy, hogy mit csinál, így is úgy is kinyírják szegény csajt. – Majdnem elfelejtettem! Itt a szobád kulcsa. Nyomta Riley kezébe a kulcsot, majd sietve távozott abba az irányba ahova Amanda is ment.
- Nyugi, nem kell félni.
- Ha kinyírod magad, akkor mind a ketten rábasznak. – vigasztalta a két iker a lányt, a maguk módján. Riley ettől egyáltalán nem lett nyugodtabb (Ki tudja miért?). De fontolóra vette az öngyilkosság témát.
- Nos, az öngyilkosságot fontolóra veszem. – mondta, majd megindult megkeresni a szobáját. Már csak abban reménykedett, hogy olyan szobát kap ahol egyedül lesz. Tévedett.
#
- Ilyet még egyszer ne csinálj, jó? – törölgette a homlokát Jasper. – Azt hittem frászt kapok amikor kirontottál a szekrényből. Képzeld el, mi lett volna, ha rá jönnek? 
- Nyugi, nem kell félni. Nem jöttek rá. – válaszolt flegmán Amanda.
- Most miért vagy ideges? Terhes vagy? – fakadt ki a férfi, mire Amanda szemei kikerekedtek a méregtől.
- Normális vagy te?! – ordította. – Majd pont tizenhét évesen állok neki kölyköt szülni! És majd pont neked! Végül is megfordult a fejemben, de ezek után biztos nem. – ment volna el a lány, de Jasper megragadta a csuklóját.
- Őszintén, fogalmam sincs, hogy mi bajod van. Amikor összejöttünk akkor te már tudtad, hogy Emilyvel vagyok. Mégsem hisztiztél. Most meg jön Holly és te rögtön jelenetet rendezel. A kérdés csak az, hogy miért? – nézett mélyen a csaj szemébe, aki zavartan nézelődött össze vissza.
- Hát…öhm…Női gondok. Tudod. – nézett zavartan a pasijára Amanda.
- Óh, hát, így már érthető. Meg az is, hogy ma miért nem engedted.
- Mivel valaki lusta védekezni. – nézett szúrósan Amanda.
- Találd ki, hogy kinek a szobájában szállt meg az új csaj. – terelte el a témát az igazgató. 
- Remélem nem…



 


2009.08.27. 10:55 Idézet

Ez nem apáca zárda!

 - Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog neked tetszeni az iskola, Kicsim. - lelkendezett egy platinaszőke hajú nő. - Amikor fiatal voltam én is ebbe a suliba jártam. - ábrándozott, aminek az lett a következménye, hogy az egyébként is összetört autó majdnem nekiment egy fának (Hozzá tenném, hogy az anyuka nem tud vezetni és még jogosítványa sincsen).
- Ennél csak akkor volt hülyébb ötleted, amikor a hajadat ki szőkítetted. - duzzogott a mellette ülő lánya. - És miért kell nekem ezek közé járnom? Itt egyetlen fiú sincs! Ki tudja hogyan vigasztalják magukat... - undorodott a lány és a feje egyre jobban zöldülni kezdett. A nő arcára kaján vigyor költözött.
- Ne aggódj, Kicsim, nagyon jól tudják vigasztalni magukat. - mondta, mire egyetlen lánya elhányta magát, (Szerencsére volt nála zacskó). - Megérkeztünk. - mosolygott a nő. Még szerencse, ugyan is ebben a pillanatban fogyott ki a benzin az autóból. Az iskola hatalmas volt gótikus hangulatot idézve. A hatalmas és díszes vaskapun egy HALOTT LESZEL MÁSNAPRA feliratú hatalmas tábla díszelgett.
- „Már vártak rám.” Anyu, nem vihetnél haza? - kérdezte a lány és szürkéskék szemeiből félelem áradt.
- Ne beszélj butaságokat, Kincsem! Hiszen még az üzemanyagunk is elfogyott. - mosolygott továbbra is a nő, majd a kapu hirtelen kinyílt. – Na, gyere! Tetszeni fog a hely! - lelkendezett az anya ellentétben lányával.
- „Egyébként sem szeretem az iskolát, pláne az ilyet nem.” - gondolta magában elkeseredetten a lány. - Egyébként mit tanítanak ebben a zárában? - kérdezte.
- Csupa muris dolgot.
- „Hát ennyivel aztán kurva sokra megyek.” - az iskola kívűl belül hatalmas volt. Eltévedt benne az ember. Ráadásul baljós csend uralkodott benne (És a csend sosem jelent jót). - És most hová megyünk? - kérdezte félénken.
- Természetesen az igazgatóhoz. A mostani igazgató az elődjének a fia. Meglátod, nagyon kedves ember. Csak egy kicsit furcsa.
- „Na, ez jól kezdődik.” - egy hatalmas ajtó előtt álltak meg, mely mögül furcsa hangok hallatszottak (Amiket a lány nem nem tudott, hanem nem akart hova tenni). Az édesanyja nem zavartatta magát, nemes egyszerűséggel benyitott az irodába. A lány akkor lepődött meg a legjobban amikor meglátta, hogy az igazgatón kívűl senki nem tartózkodik az irodában. Az anyja igazat mondott, tényleg furcsa igazgató volt a pasi (Már amennyiben vevők vagytok a furcsa finomságokra). Tényleg fura volt, főleg azzal a cilinderrel a fején. A csajszi először még hülyének is nézte miatta, de amikor a papírhalmazból felnézett a csajnak mindjárt megváltozott a véleménye. Furcsa módon, de az igazgató hasonlított Willy Wonkara és Mellora. De egyáltalán nem nézett ki hülyén (Aki egy Johnny Depp és Mello keverék az egyáltalán hogy nézhet ki hülyén?). – „Talán mégis maradok.” - gondolta. De gyorsan el hesegette ezt a gondolatot, mivel neki barátja van.
- Áhh, hát itt vagytok! - örvendezett az igazgató és át is ölelte őket. - Holly, te mióta vagy szőke? - mérte végig a nőt.
- Csak pár napja. És te? Mi van veled és Emilyvel? - kérdezte angyali mosoly kíséretében. - Az ikreket sem láttam mióta megszülettek. Kire ütöttek?
- Nos, én és Emily nagyon jól vagyunk és az ikrek is. Ide járnak a suliba. Ha vége lesz az órájuknak akkor majd bemutatlak nekik. *Hatalmas robbanás* Hát igen megint csak alkottak. - mosolygott a férfi.
- Uram, hívjam a tűzoltókat? - kérdezte az ajtón berontó kémia tanár, akinek lángokban állt a feje. - Az ikrek már megint felgyújtották a tantermet.
- Én azt javaslom, hogy először a fejét oltsa el! - rémüldözött Holly lánya.
- Nyugodj meg Riley, ez csak a parókája! - nyugtatta az anyja.
- Hát te vagy az! - vörösödött el a tanár feje. - Holly Vincent, te miattad hordok parókát! - ugrott neki a nőnek, de az egy ügyes mozdulattal ki tért előle.
- Nyugodjon meg Jackson bá, nem maradok sokáig. Egyébként meg levehetné azt az égő parókát a fejéről, mert baszottra nem áll jól magának ráadásul mindjárt elég a feje. - nevetett harsányan a nő. Jackson bá rögtön le is dobta az égő parókát a fejéről és így látszott csillogó feje.
- Igazgató úr, mit keres itt ez a fruska?! - fordult paprika fejjel Jasper Tomson felé.
- Ide fog járni a lánya. - jelentette ki nemes egyszerűséggel az igazgató és a vörös hajú lány felé mutatott.
- De hiszen ez vörös! Ráadásul répa vörös! Az anyjának legalább barna haja volt! És a bőre is fehér, de olyan hulla fehér. Az anyjának legalább porcelános bőre van! És a szemei, akkora szemei vannak mint egy borjúnak! Az anyjának is ekkora, de annak legalább szép fekete! - fakadt ki a kémia tanár. - Kire hasonlít ez a gyerek? - nézett Holly felé.
- Az apjára. - jelentette ki Holly. Ebben a pillanatban rontott be két lány az irodába. Az egyik egy japán a másik pedig egy félig francia félig pedig brit csaj volt. Riley alaposan megnézte magának a két csajt, akik látszólag észre sem vették a vörös hajú lányt. A japán egy emos csaj volt, szembe lógó fekete haját lila melír csíkok díszítették, a szemei kékek voltak, de abból a bal szemében vörös kontaklencsét hordott. Az alsó ajkában pirszing volt, ami nagyon jól állt neki. A szoknyája feltünően rövid volt és fekete-lila kockás díszítésű. Kiegészítőnek pedig egy fekete-lila csíkos harisnyát hordott.
- Aiko, Posy! Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte kissé elhűlve az igazgató. Kék szemeiből enyhe félelem áradt.
- Amanda nincs itt? - kérdezte teljesen nyugodtan Posy. Posy furcsa lány volt ( Itt melyik nem az?). Vállig érő barna haja divatosan kócós volt és jég kék melír csíkok díszelegtek benne. Telt ajkait vörös rúzzsal emelte ki. Kék szemeit feketével hangsúlyozta ki. Szoknyája lélegzet elállítóan rövid volt és sexy fekete harisnyát viselt. Balkezén egy fekete ujjatlan kesztyűt viselt, amin egy koponya díszelgett. az egyenruha ingét direkt úgy hordta hogy az mutasson valamit a kebleiből is, de ne túl sokat (Csak azért, hogy a fiúk idegeire menjen). - Mivel mindig itt szokott lenni *csintalan mosoly* gondoltuk, hogy most is itt lesz.
- Nem, nincs itt. És kérlek, menjetek ki! Ha nem látnátok, vendégeim vannak. - mondta kissé dühösen Jasper ( Az igazgatót meguntam így fogom hívni). Aiko a szemeit forgatta Posy pedig a szekrényre nézett.
- Óh, értem! - nevetett a lány és enyhén oldalba rúgta barátnőjét.

- Aúcs! Mi van? - kérdezte Aiko, de Posyt ismervén gyorsan kapcsolt. - Óh, értem! - mondta ő is kaján vigyor kíséretében miközben a szekrényt bámulta. - Ki az új csaj? - nézett a vörös hajú Riley felé, aki nem enyhén meghökkent.
- Jaj, nyugi, Aiko nem fog felfalni reggelire. - mosolygott Posy barátságosan és kezet nyújtott Rileynek, aki kicsit félve ugyan, de viszonozta a gesztust.
- Jah, Jackson bá, a fél tanterem leégett és az ikrek még bent vannak. - mutatott a kémia terem irányába Aiko. Jasper vészjóslóan fordult a tanár felé.
- Uram? - Ne uramozzon itt nekem Gordon! Inkább oltsa el a tüzet! - rovallt rá Jasper, aki két perce előbb még egy aranyos cukros bácsira emlékeztette Rileyt.
- Hát nem megmondtam, hogy nincs ennél murisabb dolog a világon, Riley!
- „Két héten belül MEG HALOK !” - sikított magában Riley kétségbe esve.



 


2009.03.06. 16:57 Idézet
Fanny

Szia(sztok)!

Én nem fanfiction-t szeretnék beküldeni, hanem azt szeretném, hogyha neveznétek egy fanfic versenyre!

A téma a Twilight vagy az Anime!

ebbe a kategóriába kell írni!

Remélem, valakinek felkeltette az érdeklődését!

Bővebb info >>>>>>

Bye: Fanny (Http://twilightsaga.gportal.hu)


2009.03.06. 16:23 Idézet
Arleyn

Folytatás [itt]

Arleyn :)


2009.03.06. 16:22 Idézet
Arleyn

Cím: Fight For Life /Harc az Életért/

Szerző: Arleyn

Korhatár: +12

Szereplők: olvasd el és megtudod! ;)

Történet: olvasd el és megtudod! ;)

Univerzum:  Star Wars (L.S. után 10 évvel)

Fight for Life II.fejezet

A szobába érve, Freya felfigyelt a pityegő hangra. Ez azt jelentette, Ayra aktiválta az ajtó védelmi rendszerét. A ritmikus hang valahogy nyugtató hatással volt Freya idegrendszerére. Leült a kényelmes ágy szélére, és végigtapogatta a lábát. Kíváncsi volt, miért kellett erőfeszítéseket tennie minden egyes lépésnél. Bizonyára a menekülés közben sérült vagy húzódott meg a bokája. Lábszárát erős, bódító sajgás gyötörte, azonban okát nem tudhatta. Lassan átsétált a másik szobába, ahová Ayra kikészítette az esetleges ruhákat. Az öltözék egy nyúlékony fehér anyagból álló nadrág és hosszú ujjú felső volt. Vállára hosszú, fehér selyemköpeny volt varrva. Freya kisebb-nagyobb bajlódások közepette magára ügyeskedte a ruhát, majd hosszú haját két előreomló copfba fogta.
 Amint kilépett, megpillantotta Xyont, aki egy robosztus, szálas termetű férfival beszélt. Félhosszú, fekete haja a vállán terült el. A parancsnok belemerült a beszélgetésbe, ezért Freya nem akarta csupán saját fájdalmával zaklatni. A férfi kérdezett valamit Xyontól, mire az bólintott, és mindketten elkezdtek keresni valakit. Amint a vezér megpillantotta Freyát, intett neki, hogy menjen oda. A kislány zavartan közelebb lépkedett. A parancsnok Freya keskeny kis vállára tette hatalmas kezét, ami alatt a kislány szégyenlősen meghúzódott.
-    Freya, ő itt az Echo bázis teljes jogú vezére, Rowaan.
-    Nagyon örülök, Freya! – mondta kedvesen a férfi, és kezet nyújtott a kislánynak. Freya szégyenlősen közelebb húzódott.
-    Ééén is… nnnnnaaagyon örülök... Rowaan…! – felelt a kislány, és kezet rázott vele. Apró kezecskéje szinte teljesen eltűnt Rowaan tenyerében. A vezér elengedte a pici kezet az erős szorításból. Freya hajszálpontosan visszaállt eredeti helyére, és türelmesen hallgatta a társalgást, ami ugyan a bázis anyagi helyzetéről szólt, mégsem toporgott, hogy felfigyeljenek rá. Xyon félszemmel figyelte.
-    Ejha, kicsilány! Hát nem untat ez téged? – kérdezte kedvesen, és megborzolta a kislány haját. Freya zavarodottan vállat vont.
-    Menj csak nyugodtan, és nézz körül a bázison! – mondta, és engedő kézmozdulatot tett.
Freya szökkent egyet, és kinézett magának egy helyet, ahol kevesebb fiatal fiú lófrált. Megpillantott egy ajtót, ahol csak egy ember foglalt helyet. A srác egy középmagas, fejlett izomzatú fiú volt. Rajta is prémkabát volt, és ez nem lepte meg Freyát. Szétvetett lábbal ült, a mellette lévő székre támaszkodott. Barna, hullámos haja, és arca félelmetesen hasonlított Darenéra.
 Freya csak lassan közelített. Néhány lépés után biztos volt benne, a fiú nem fogja észrevenni, ha megtartja a kellő távolságot. Fokozatosan, lassan közelebb húzódott, és megállt. A fiú nem nézett rá. A lány tett még előre néhány lépést. Az ifjú most, már felkapta a fejét, haja hátravetődött. Aztán hirtelen szép, egyenes tartásban helyezkedett el, mint egy jól nevelt kisfiú.
-    Szia! Deptford vagyok! – mondta kedvesen, és kezet nyújtott a lánynak. Fogait kivillantva, kedvesen mosolygott.
-    Nagyon örülök… Deptford…! – ismételte el a nevet, hogy megjegyezhesse, - Az…az én nevem… Freya! – aztán kezet fogott a fiúval. Leült a mellette levő székre, és próbált higgadt maradni, azonban szívecskéje őrülten kalapált.
-    N…Nálatok minden… fiúnak… d-vel kezdődik a neve? – kérdezte ügyetlenül, hogy kezdeményezze a kínos csendben a beszélgetést. A fiú nevetett. Freya elpirult szégyenében, azonban észrevett valamit a fiú nevetésében. Nem volt benne megvetés, vagy lenézés. Egyszerű kacaj volt.
-    Miért, kinek még?
-    Hát… biztosan tudod…ő… Daren…
-    Nem, nem hinném, de elég nagy létszámban!
Freya feszülten bólintott. Csak nézett maga elé: nem mert Deptfordra pillantani. Olyannyira emlékeztette Darenre, hogy szinte maga mellett érezte a fiút.
-    Furcsa… -kezdett bele mondandójába elgondolkodottan Deptford. Freya kérdőn nézett rá
-    Mióta az eszemet tudom, Ayra az egyetlen nő a bázison. Te talán a rokona vagy? Hány éves vagy? Húsz? Tizennyolc? – kérdezgette eltűnődő hangon Freyát, aki minden igaz, ,,kicsit,, megmozgatta az ifjú férfi fantáziáját. Nőies alakjából azt vette le, legalább annyi idős, mint Ayra.
-    Nem, tizen… tizenhárom… - felelte Freya, és folyt róla a víz, ahogyan Deptford körültekintően végignézett rajta. Bár a férfi megpróbálta titokban meglesni a kislány nőies domborulatait, Freya mindezt kitűnően érzékelte.
-    Hát… szóval… ez… igencsak furcsa! – mondta a férfi, valamelyest leplezve meglepődöttségét.
-    Miért? – kérdezte Freya egyszerre feszülten és zavartan.
-    Hát… tudod… ebben a pillanatban hatalmas zaj szakította meg az ügyetlen mondatot. Az egész helyiség remegett…


2009.03.06. 16:20 Idézet
Arleyn

Cím: Fight For Life /Harc az Életért/

Szerző: Arleyn

Korhatár: +12

Szereplők: olvasd el és megtudod! ;)

Történet: olvasd el és megtudod! ;)

Univerzum:  Star Wars (L.S. után 10 évvel)

Fight for Life I.fejezet

A mentőkabin körülbelül ötven méterre volt a Hoth bolygótól. Eszméletlen sebességgel közelített a havas puszta felé. Néhány perc múlva becsapódott, és hosszan átszelte a területet. Aztán egy hatalmas farolással kipördült, és megállt. Valaki kilökte az oldalát, és kabin darabja a félméteres hóban landolt. A gép állapota siralmas volt. Tele horpadással, aligha túlélte az utasa. Furcsa gépzaj hallatszott.
 - Látsz valamit, R-4?
A kis robot kimerészkedett. Szinte teljes egészben elmerült a tiszta-fehér, vastag, hideg, félméteres hóban. A felső szerkezeti részéből kiemelkedett apró távcsővel végigpásztázta a területet. Csend volt. Csak a gép zakatoló hangja volt a levegőben.
A következő pillanatban azonban már nem így volt. Egy kislány kilökte magát az összeroncsolt, füstölő kabinból. Hosszú, szürke köpenybe burkolódzott, ami azonban nem sok védelmet nyújtott, mivel több helyen szétfeslett, felszakadozott. Szemei fürkészően tekintettek a messzeségbe.
A kis robot éles hangja újra megszólalt. Ez azt jelentette a gyilkos fagyon kívül nem volt más veszély.
- Köszönöm, R-4! – hangja hálásan csilingelt a kis droidhoz. Letérdelt mellé, és köpenye ujjával buzgón tisztogatni kezdte a kormos robotot.
- Ezt most jól elintéztük!
A robotocska helyeslően kommentált a maga nyelvén. A kislány felállt és a messzeségbe, majd az égbe tekintett. Pillantása visszavándorolt a kabinra. Hirtelen összerezzent.
Egy közepes termetű, megállapításai szerint harci gép ereszkedett alá.
- R-4! Gyorsan!
A kis robot lassan megindult, nem törődve azzal, hogy kis gazdája egyre jobban hátrál, szinte már fut. A gépből egyre több birodalmi rohamosztagos szállt ki. Az eddig tétovázó, ijedt kislány nekiiramodott, és egy gyors szökkenéssel megrövidítette útját a kabin felett, majd tovább futott a nagy hóban.
- Z-423-as és K-301-es! Utána!
A két kijelölt rohamosztagos a lány után eredt. A gép bejáratát most füst borította el, és két hosszú, fekete köpenyes beast-rider sith szállt ki belőle. Melléjük társult még két sikló is. A beast-riderek felpattantak a gyorsasági siklókra, és fénykardjukat kitartva üldözőbe vették a kislányt, aki energiájától kitelő gyorsasággal futott. Freya -mert ez volt a lány neve- térdig elmerült a vastag hóban. Hiába, az alacsony szárú csizma nem volt felkészítve arra, hogy fagypont alatti csapadékban kelljen helytállnia. A vékony anyagú padawanköpenyt sem a Hoth bolygóra tervezték. Freya érezte, nem sokáig tarthat már ki. Ugyan nem hitt a csodában, most mégis annak eljövetelét kívánta. Ha sithek elkapják, aligha ússza meg élve. Ha már úgysem lesz több lehetősége elszökni, akkor is ki kell találnia valamit. A siklókkal mégsem futhat versenyt. Ha viszont a sithek elkapják, számára többé nem létezik majd a futás, sem más tevékenység, ha még olyan egyszerű dologról beszélünk is, hogy élet. Utolsó választása az volt, harcolni kezd csöppnyi energiájával. Kitartóan taposta a jeges földet. Még egyszer elgondolkozott, mi is történne a sithek beérnék, és elhurcolnák. Nem azt már nem! Még egyszer nem vetik alá kínzásoknak, és nem zárják szörnyű fájdalmak és körülmények közt reményveszetten egy sötét zugba. Ha túlélné is, a sithek és a köztársaság parancsai szerint kellene élnie. Inkább a tiszta halál, minthogy lemondjon jedi mivoltáról. Mesterei úgysem becsülik túl nagyra, ha a birodalom keze alatt élne, úgy akár a jedik, akár a sithek lelkiismeret-furdalás és minden további következmény nélkül megadhatnák neki az utolsó döfést.
Fegyverben azt a kétpengéjű kardot vélte, amelyet még egy kedves fogolytól kapott. A narancs-csápos t’wilek nőszemély önvédelmi fegyverként adta neki, búcsúzóul. Emlékezete szerint Mona volt a neve. Örült, hogy a kínzások sorozata után ennyi megmaradt belőle. Monával még együtt mentek a mentőkabinok felé, illetve arra tévedtek. Ő maga javasolta, Freya meneküljön a hajóról, különben nagy valószínűséggel baja esik. Azonban saját maga túl gyenge volt ahhoz, hogy újra gépbe szálljon. Több éve tartották már a birodalmi hajón, kínzások közepette.
A kislány makacssága lábainak is parancsolt. A siklók egészen közel értek hozzá, erről Freyának taktikai terve támadt. A lány szinte számolta a lépéseket. Ebben a pillanatban viszont a két sith ellökte magát a siklókról, és vörösen izzó kardokkal a kislánynak rontottak, aki viszont időben észrevette a támadást. Csupán lendületből, reflexeivel harcolt, gyűlölet és düh nélkül. Jól emlékezett mestere, Yanno szavaira.
,, "A félelem a sötét oldalhoz vezet. A félelem dühhöz vezet, a düh gyűlölethez, a gyűlölet a szenvedéshez!”
Szinte látta maga előtt Yanno pillantását, aki teljesen elmerült e mondta valós jelentésében.
Freya érezte, az Erő segítségével a nyugalom szétárad a testében. Az ellenségei ugyan elhárították csapásait, de nem lehettek sokkal idősebbek, mint ő. Mester nélkül küzdenek, mint ő. Előre begyakorolt mozdulatokkal küzdenek, mint ő. Talán még csak padawanok, de ketten vannak, tele energiával, felfegyverkezve, és ebben semmi esetre sem hasonlíthatja őket magához. Ha a csatát nem is nyeri meg, legalább nem a sitheknek kiszolgáltatva él majd.
Eltökéltsége azonban nem pótolta elvesztett energiáját. Az Erő ugyan még pislákolt benne, de az ellene irányuló kettős támadás azt is felemésztette.
Egyetlen kis segítsége nem volt más, mint hű társa, R-4. Az egyéként ellene támadó rohamosztagosokat a robot erősebb-gyengébb áramütésekkel tartotta fel, nehogy megzavarják kisgazdáját. Egyszer az egyikbe, másszor a másikba vezette a különböző nagyságú wattokat.
Egyikük csak rázkódott, a másik már elejtette fegyverét is. Freyát megnyugtatta, hogy van egy társa, aki igazán akaratából segít neki. A jediknél erre nem számíthatott, mert a szálláson mindenkinek csak nyűg volt. Kiadták a feladatot, és ha nem bírta véghezvinni, akkor nem volt alkalmas arra, hogy tovább képezzék.
A kislány viszont még így sem a győzelmet látta a küzdelemben. A magasabb és láthatóan képzettebb beast-rider kiütötte a kezéből a kétpengéjű kardot. Freya egy másodperc töredékéig gyermekded ártatlansággal nézett a kegyetlen sith szemeibe. Aztán nekiiramodott a jóval előtte álló hatalmas jéghegynek. Az ellenség sem vesztegette az időt a siklóra-szállással.
Freya ereje utolsó elrugaszkodásával felkapaszkodott a kegyetlen hideg jégfalra. A jeges szél szembefújt, a kislány köpenye szétnyílt, és meztelen hasa a kőfallal érintkezett. Elviselhetetlenül hideg volt. Freya megpróbálta felsőjét lejjebb húzni, köpenyét, pedig összébb. A sithek ezután csak néhány másodperccel maradtak le mögötte. Az egyik elkapta a kislány kétségbeesett pillantását, aki összerezzent. Csupán tekintete több negatív erőt, és gyűlöletet sugárzott, mint amit Freya valaha is tapasztalt. Érezte a belőle kiáradó gonosz energiát.
A sith ezzel elérte célját. Beérte Freyát, és elkapta a kis padawan köpenyét. A kislány majdnem a mélybe zuhant. Az ellensége teljes súlyát ránehezítve kapaszkodott a szakadt ruhadarabba. Freya karjait elhagyta az erő. Nem volt képes tartani magát, élet és halál között függött.
Éles elméjűsége azonban itt is megállta a helyét. Gyorsan kellett cselekedni, nem volt ideje átgondolni tettét. Először óvatosan elengedte bal kezét a kis jégdarabról, amibe kapaszkodott, és kicsúsztatta köpenyéből a karját. A sith most már tudta, honnan fúj a szél, és arcára fagyott a mosoly. Azonban túlságosan fontos volt, hogy a kis padawant visszavigyék a hajóra. Freya másik kezét is kibújtatta a köpenyből, miután bal kezét minden erejével rátapasztotta a egy kis kiálló jégdarabra. Amint karja kicsúszott a vékony anyagból, a sith a lehető legnagyobb kiáltással a mélybe zuhant. Még a vastag hó sem leplezhette esése nagyságát. Összezúzott testtel, holtan süppedt bele a fehér takaróba.
Freyát átfújta a havas szél. A kétrészes, testhez simuló, fehér kiképzőruha semmi védelmet nem nyújtott mínusz fokban. Végtagjai ellilultak a fagyos szélben. Combja hozzáért a jégfalhoz, mert azzal tartotta magát. Hosszú, fekete haját előrevetve kimerülten zihált. A fagy átterjedt a tüdejére is. Hiába szülőbolygója erdőségei több mint háromszor ilyen melegek voltak.
A fiatalabb sith elkerekedett, hogy ez a kislány, aki szinte még csak gyerek, és évei száma nem haladhatja meg a tizennégyet, így végzett képzett társával.
Freya letört egy hegyes jégdarabot, és a sith szeme láttára lesiklott a jéghegyről. A kislány erősen szorította a kemény jeget, és lábait szétterpesztve, talpával fékezve a sebességet, földet ért. Lábai remegtek, tenyere és combja a hidegtől vörös-lila árnyalatot képeztek. Odakúszott a szörnyethalt sithez, és magára terítette annak sokkal vastagabb és melegebb, fekete köpenyét.
A másik sith eközben leért, és kieresztette vörösen villódzó fénykardját. Ebben a pillanatban hatalmas állatokon, tauntaunokon, vastag bundába burkolódzott harcosok üdvrivalgása törte meg a csendet. Fegyvereiket előkapva szinte azonnal végeztek a felkészületlen sithtel. A kislány csak térdepelt a nagy hóban, és egész testében remegett. A harcosok most megindultak feléje. A vezér duplapengés kardot  vett elő, és az utolsó csapásra készült. A penge már a gyermek nyakánál járt, amikor a kislány rezzenéstelen arccal ezt suttogta:
-Kérlek ne ölj meg!- szelíd szemei a vezér tekintetét fürkészték. Nem tudta mit követett el. Az eddig kiáltozó harcosok most megdöbbentek, és egy szó sem bírta kipaszírozni magát zárt ajkaik között. A kislány elernyesztette kezét, mintha eddig valamit tartott volna benne. Az erős szél felfújta a köpenyt, és a testhez simuló kiképző ru


2009.02.16. 16:19 Idézet

 

Killing me softly

 

Univerzum: Nana

Age limit: NC-14

Stlye: Romance

Figyelmeztetés: lemon, fluffy

Szinopszis: Reira elküldte az üzenetet. És most vár...

Notice: One-shot történet. Amolyan ez is történhetett volna... Az alap, az a jelenet, amikor Reira megérkezik Angliából, és küld egy sms-t Shin-nek, hogy beszélni szeretne vele.

Közben Shin szembesül azzal, hogy már nincs hova hazamennie...

Szeretem ezt a párost (bár a Hachi/Shin a kedvencem igazán) és végülis nem mennék a Dunának, ha a manga végén ők is összekerülnének. :D

Még egy fontos dolog. A történet megértéséhez fontos ismerni a mangát, mert idézetek hangzanak el, és utalások vannak benne...

A sztoriban igyekeztem mind a kettejük szemszögét bemutatni...

Read it, and enjoy!

Notice 2: Ez az első Nana ficem. Csak gyengéden a kritikákkal...

 

Reira

 

Ez lassan megöl engem... Mit tehetnék? Bámulom magam előtt a mobilt és arra gondolok, hogy úgyis hiába. Mindegy. Megpróbálom. Mit veszthetek?

Én már... Úgyis vesztettem.

 

"Shin, ez lassan megöl engem...

Tudom, hogy én voltam, aki azt mondta; nem láthatjuk egymást többé, de te voltál, aki azt mondta: felejtselek el!

De nem. Engem nem érdekel most már mit gondolsz te, és mit gondolnak mások. Nem akarlak elfelejteni. Nem is tudlak. Nem tudok úgy tenni, mintha nem történt volna semmi.

Kérlek egyszer még... Hadd beszéljek veled.

Hívj fel. Várni fogom. Mindig."

 

Ujjaim tétovázva köröznek a nyomógombok felett. Elküldjem? Ne? Hirtelen elhatározással megnyomom a zöld gombot. "Elküldve".

És most a várakozás... Ki tudja, meddig?

Azóta a borzalmas este óta... Én csak várok. De ha visszagondolok... Én egész életemben csak vártam, hogy megtörténjenek velem a dolgok.

Vártam, hogy Takumi többet érezzen irántam...

Vártam, hogy Yasu észrevegyen...

Vártam az esélyre, hogy énekelhessek...

Mint a toronyszobába zárt hercegkisasszony, aki mindig csak várja, hogy majd jön a herceg és megmenti, kiszabadítja börtönéből.

Én vagyok a Trapnest hercegkisasszonya, én vagyok a kincs, amelyet Takumi minden körülmények között óvni próbál...

De én nem akarok kincs lenni!

Nem akarok egy kiállított tárgy lenni, akit mindenki csak messziről csodálhat...

Beleuntam ebbe. Talán... Talán azért is tettem meg, amit tettem. Ezért tettem meg,hogy életemben először; én mentem elébe a dolgoknak. Pénzt adtam, hogy Shin-chan velem legyen. Mert akartam... Akartam, hogy velem legyen.

Nem tudtam, hogy bele fogok szeretni. Nem tudtam elképzelni sem, hogy fogok valaha is mást szeretni Takumi-n kívül... És... Azt sem tudtam, hogy az a másik szerelem is pont ugyanolyan fájdalmas lesz...

 

"Amikor szerelmes leszel, igazán; fel kell adnod a pozíciódat. A kettő együtt nem megy."

 

Ren szavai... Megijesztettek. Én szeretek énekelni. De szeretem Shin-t is. A kettő együtt... Nem megy?

Az órára pillantok. Elmúlt éjfél. A mobil... Azóta néma, hogy elküldtem azt az üzenetet. Hát persze. Újabb álmatlan éjszaka...

Ez most már mindig így lesz?

 

Shin

 

"Az többé már nem a te szobád. Apa könyvtárat csinált belőle."

 

Szavak. Csak néhány szó... De ezek a szavak most beletaszítanak a legmélyebb sötétségbe. A fenébe. Nem azt a pár vackot sajnálom, ami még itt maradt; azt a rohadt illúziót sajnálom, hogy van hova hazamennem. Illetve volt. Francba. Most mi legyen?

Kilépek az utcára. Rohadt hideg van, beleburkolózom a sálamba. Shun-chan azt mondta, korán reggel itt lesz... Kérdés, nála mi a korán. Hajnalig lehet, hogy megfagyok itt kint, hacsak...


2009.01.05. 18:59 Idézet
Lili

ez lemard a világ megmentése 2 végéből tessék: :)

- Tudod Sasha ez nagyon édes és megható volt… legszívesebben belecsípnék abba a cuki kis pofidba, de amíg nem szállsz, le rólam addig nem tudok semmit sem csinálni, ja és ha már ilyen nyálasan romantikussá vált a helyzet azt hiszem, hogy én is beléd szerettem… bár van itt vonzódás is dögivel. - Nézett rám önelégült mosollyal a száján, és elkezdett röhögni, én meg olyan mérges lettem, hogy a java még hátra volt.
- Miii??????????Te mindvégig ébren voltál, és hagytad, hogy szenvedjek? Ó te kis szemét ez jellemző rád Alex Rider ezek után ne merj…- folytattam volna, de Alex megához rántott és megcsókolt ez volt a legjobb csókom egész életemben nem tiltakoztam tovább hagytam, hogy csókoljon visszacsókoltam, több mint 3 percig csak csókoltuk egymást, de aztán beugrott, hogy átvágta a fejem tehát kicsit beleharaptam a nyelvébe, az hírtelen elkapta a fejét és kéjes mosollyal nézett rám.
- Oh Sasha nem is tudtam, hogy te vadul szereted… szólhattál volna előbb is.
- Hülye!!!!! Ordítottam el magam és leszálltam róla. Segítettem felállni, egymásra támaszkodva ballagtunk kifelé ahol már az MI6 gépei vártak minket, útközbe még beszélgetünk:
- Komolyan gondoltad?- nézett rám mosolyogva, jaj, egyem meg azokat a szexi szemeit.
- Igen! Egyszer ki foglak csinálni, de nem ma—mondtam és megöltem-lehet holnap- nevettem el magam.
- Héé! Engem ne fenyegess!- mondta és rávágott a fenekemre..na itt telt be a pohár.
- Utállak!- mondtam kicsit már nevetve, sosem voltam még ilyen helyzetben.
- Én is- és megint megcsókoltuk egymást.
Ezután, mikor kiértünk Tina és Leo a mentőben voltak megközözve és ellátásban részesítve, tudtam még látjuk egymást. A másik mentőben Dan összevert képpel hihetetlen, de élvezettel töltött el hogy így láthatom. Hát igen kihitte volna a jó megint győzött és a gonosz, javítóban vagy valami olyasmiben fogja végezni. Amikor elment a mentő Alexet bámultam önelégült arcán mosoly tükröződött, mely már az én arcomon is megjelent ott ültünk egymástelet Alex átkarolt és csak néztünk a romokat. Néztük volna ha Blunt nem jelent volna meg szokásos kíséretével Miss.Jonessal.

 


2009.01.05. 18:54 Idézet
Lili

még egy:P

Leszidva


- El tudjátok képzelni, hogy mekkora bajban vagytok? Ez a viselkedés nem méltó két MI6 ügynökhöz, akár meg is hallhattatok volna, bele gondoltatok? –mondta ez a két okos Tóni, és úgy néztek ránk, mint még soha kicsit úgy éreztem, hogy inkább visszamennék az égő épületben, mint hogy itt legyek.
- Szóval magyarázatott kérek! - néztek ránk továbbra is, de mi csak néztünk ki a fejünkből és mérgelődtünk nem esett le nekik, hogy majdnem meghaltunk és kicsit fáradtak vagyunk.
Megáll, az eszem még beszólnak nekünk hogy-hogy merjük, megmenti a világot, na, nem kellet több láttam, hogy Alexben is felmegy a pumpa, de meg előztem!
- Mégis mi az, hogy bajban vagyunk? Egy: ne merjenek nekem ezek után a méltó viselkedésről beszélni, jó belátom kicsit erős volt ez a túsz ejtősdi, de istenem maguk jobban meg tudták volna oldani? Ha Alex nem találja ki még most is Dan után koslatnánk és kitudja, lehet, késő lenne!- vágtam vissza bár éreztem ez még eltart majd egy darabig…!
- Na de kisasszony, számtalanszor megmondtam már magának, hogy ne beszéljen így velem, ha velem beszél, vegyen, vissza, kérem!- mondta, de csak horkantottam egyet és hozzá tettem:
- Sajnálom, hogy ilyenkor nem vagyok valami nyugodt végül is csak 3-szor akartak kinyírni be sem töltöttem még a 18-at és már megakartak erőszakolni, és aj van fogalma róla miket kellet kiállnunk? Az életünket tettük fel és maga azt meri mondani h ne, beszéljek így magával, nem mintha-.. Mondtam volna tovább, de Alex felállt és megfogta a kezem, rá néztem, de ő csak billentett és hihetetlen, de elhallgattam, majd folytatta-
- Nem ő tehet róla a feladatát elvégezte, segített nekünk és ő hozott ki, a felelősséget én vállaltam és el is viszem a balhét, Sashát meg hagyjuk, ki a dologból nem tehet semmiről belekeveredett a dolgokba, és azaz igazság h maga rángatta bele.
- Én?- kérdezte Blunt én meg csak lestem Alex tényleg megvéd, gondoltam és csodálkoztam tovább.
- Igen maga, ami azt illeti itt kezdődött minden először engem aztán meg Sashát rángatta bele ebbe a bolondok házába. Sosem lehet magának nemet mondani, vagy ha igen kierőszakolja az igent. Hát tudja mit most nem. Lerendezzük, ezt az ügyet minden felelősséget vállalok, és utána végeztünk nem tud már keresztbe tenni. - mondta Alex hát mit mondjak ezt sosem hittem volna , azt hittem, hogy  ő ezt élvezi, szeret kémkedni , de nem szétszedte a családját és milyen rendes, hogy nem hagyja, hogy velem is ez történjen. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok szállták meg az agyam aztán felálltam, és na, én is kiálltam magamért, segítettem Alexnek, mert volt, amiben nem volt igaza.
- Alex!- szóltam neki- Igazán rendes tőled h kiállasz mellettem, meg, hogy elviszed a balhét. De az a helyzet hogy nem hagyhatom. És ezt most magának mondom Blunt FIGYELJE N.- néztem rá szúrós szemmel- szóval, ha nemet akarok mondani magának, akkor, megteszem, és nem te vettél rá Alex én magam döntöttem, így hogy segítek vállaltam a kockázatott és szerintem teljesen felesleges ilyeneken veszekedni, hogy kit zárjanak be. Egyértelműen nem tehetünk erről, hogy így jött ki ez az egész- mondtam de Blunt mintha nem is figyelt volna nem értette a dolgokat.
- Ezt nem igazán értem kisasszony! Mit jelent az, hogy nem így jött ki ez az egész? Sajnálom, de ha megmondták volna, mire készülnek nem lett volna ez az egész erre nincs mentség valakinek bűnhődnie kell, el sem tudják hinni mibe fog ez kerülni a MI6-nek mire lemossuk a nevünket a címlapról.
- Ha elmondtuk volna, hogy mi ez az egész még mindig tartana és nagyobb lenne, a baj lehet rég megfőtt volna, miközben iszogatja a jó angol teát otthon. Erre nem gondolt ember?- sziszegtem a fogaim között-, és hé különben is maga rángatott bele és úgy intéztük a dolgokat, hogy a legjobb legyen. Meghalt valaki? Nem! A bűnös rács mögött van? Igen. Ez a lényeg részemről befejeztem, se én se Alex nem tárgyalunk többet erről, ennyi . - huu megmondtam neki a magamét, és elindultam jó lett volna, ha Alex követ, de nem tette még mondott valamit:
- Nos azt hiszem a kisasszony mindent elmondott Blunt ennyi volt kihallgatásra bemegyünk de többre ne számítson, tudja sokszor kimásztam már a halál szájából de félek a szerencsém nem állandó szóval viszlát!- intett és utánam jött, rám kacsintott én meg megbökdöstem. És sétáltunk hazafelé, de léptek zaja hallatszott és visszafordultunk bár irtó unottan.

- Héé várjanak! Na, nem eszik azt olyan forrón, igazuk van végül is helyre jött minden a lényeg h nem halt meg senki igaza van Miss Taylor és köszönjük a segítséget, szóval Alex, fiam, többet akkor nem számíthatunk rád?- ez az ember sosem adja fel, kezdem érteni Alex minden egyes kilengéseit.
- Maga sosem adja fel, nem többet nem ideje élnem Blunt. Tegye meg maga is, azt hiszem, valami új dolog elkezdődik - és közben rám nézett, kicsit pirultam, de oldalba löktem megint.
- Értem, ne aggódjon, nem próbálkozok magának leáldozott, de milyen jó kém lett volna pedig na de mindegy,  bár jó sok ilyen kém kéne nekem mint maga, de nem-nem! Na és a kishölgy? Miss Taylor maga bizonyított nekem, megáll a saját lábán és nincs kedve egy új megbízatáshoz? Ami azt illeti pont..- kezdett volna bele, de Alex leállította, szerencsémre.
- Na, na, na Sashát is hagyja békén neki meg főleg élnie kell, kicsi még.
- Na te bunkó! Azt majd én eldöntöm- morogtam- NEM! Egyek gilisztát, ha még egyszer belemegyek ilyen örültségbe. Sajnálom, akár milyen jó vagyok, maradnék egyelőre a padnál, no meg a normális embereknél!
- Hát látom hajthatatlanok. - mondta Blunt és elgondolkodott nem tudom, hogy min, de nem is érdekel!
- Igen!- jelentettük ki egyszerre, és tovább indultunk és többet nem néztünk vissza.
- Azért-szólt még egyszer utoljára utánunk Blunt, hogy nem sül le a bőr képéről. - vigyázzanak magukra, sosem lehet tudni!- mondta Blunt mire kicsit felhúztam magam.
- Ezt vegyük fenyegetésnek?- kérdeztük szinte egyszerre Alexel.
- Nem, nem kell, csak tudják, a jó nem jár egyedül!- nézett ránk azzal a semmit mondó tekintettével, aj legszívesebben felpofoztam volna engem ne fenyegessen többet nem leszek benne ebben a bolondok házában. Ezen gondolkoztam épp vissza akartam vágni de Blunt már nem volt sehol, nem értem.
- Olyan mintha azt mondta volna, hogy nem utoljára találkozzunk!- mondtam, és mintha Alex is éppen ezen gondolkodott volna, oldalba böktem szólalj már meg elhiszem hogy fáradt de na.
- Hát, nála sosem lehet tudni, amikor azt hiszed, eltűnt vége élheted, a saját életed akkor kezdődik igazán az ÉLET!- mondta Alex. Nem igazán tudom mit akart ezzel mondani, de komolyra fogtam a szót.
- Alex! Ugye komolyan mondtad, amiket ott mondtál Bluntnak? Tényleg leálltál?
- Persze! Én többet nem leszek, kém elegem van élni, akarok és persze mást is…- rángatta meg a szemöldökét, és közeledett felém, de nem tetszett nekem ez a „persze” úgy hogy elfordítottam fejem így csak egy puszit adott.
- Tudod-mondtam és közben elnevettem magam.- azért ezt hihetetlen.
- Mégis mi?- kérdezte durcásan.
- Hát, hogy vége. Daniel is meg úgy mindennel és nem haltunk meg- mondtam és közben fülig ért a szám.
- HH! Ha tudnád én is hányszor mondtam már ezt! DE igaz vége végre kialhatom magam, nem kell őrült nindzsák és haragos ex pasik bosszújától tartanom.  És persze enyém a csaj!-mondta és megölelt, istenem de édi na, de aj, ne csöpögjünk!
- Ezt úgy mondod mintha nem hitted volna, hogy összejön. Na de ne szállj el magadtól még nem biztos, hogy megkapod a lányt!- mondtam és gonoszan elnevettem magam nem tehetek, róla szeretem húzni a pasik agyát.
- Mi? Néha nem értelek egyszer jeleket adsz máskor meg kosarat furcsa egy csaj vagy de..- mondta volna, de nem bírom, amikor okoskodik ezért közbe szóltam.
- Aj, fogd be- és lekaptam, és hát ugye viszonozta nem nagyon tiltakozott.
- Hmm! Ezt már szeretem. menjünk haza.
- Okés kapj el!- és elkezdtem rohanni bár igaz majd meghaltam, de talán erre még volt erőm.

És csak futottunk és futottunk, míg haza nem értünk. Persze amint haza értünk le lettünk szidva egy kicsit Jack nem szoktam, meg , hogy kéken zölden járunk haza, plusz volt még egy rossza hír anyámék nem sokára hazajönnek, és ajaj, a házimunka nagyon kiment a fejemből. Ó én hülye virág locsolás por törlés, és aj a házi hal tuti meghalok. Na, jó nem tudom behozni a három hónap lemaradást szerintem a hal meghalt és a növények is biztosan elhaláloztak, na, mindegy sok volt a dolgom lefoglalt minden. Ha úgy vesszük, nem hazudnék olyan sokat, de most őszintén mondjam azt, hogy bocsi anya, de nem volt időm itthon lenni, mert éppen megmentettem a világot az ex pasimtól akit mellesleg úgy kedvelsz . Amúgy milyen volt a nyaralás? Tutira hátast dobnának, na, mindegy most ez annyira nem érdekel.

 

 

 


2009.01.05. 18:51 Idézet

nako itt a fojti is de télleg irjatok ha érdekel ez az egész

 

A világ megmentése 2

Amint kiszabadultam máris kaptam egy pofont az állítólagos barátnőmtől, de engem sem kellet félteni olyat kapott visszakézből hogy szerintem egy kicsit meg szédült.
-Látod kellet neked elárulni most nem lennénk itt,otthon lennék és néznék valami csúcs filmet vagy buliznánk és  játszhatnád a jó kislányt ahogy eddig, mond megéri ez neked?- mondtam és megint kaptam egy pofont.
Igazából úgy verekedtünk még két hülye picsa, akik összevesztek a piperetáskájukon. Na de nem ez a lényeg, amint láttam, hogy Tina egy futó pillantást vett Danre kirúgtam a lábát és ráültem, lefogtam a kezét.
- Hol kell kikapcsolni a fegyvert?
- Ahhoz előbb még velem kell megküzdened!- mondta ez a kis féreg és le akart fejelni, de nem jött össze neki pofon vágtam és még jobban megszorítottam.
- Azt kérdeztem, hogy kell kikapcsolni fegyvert? Tina válaszolj vagy különben…- folytatni akartam, de valaki meg fogott a hajamnál fogva és eldobott csak 10 métert repültem és a hátamra érkeztem először nem tudtam magamról és a hátamról ne is beszéljünk fel akartam állni, de Leo lefogott, és Tina boksz zsákja lettem. Óriási ütéseket éreztem a gyomromban és elharaptam a szám, amikor Tina behúzott egyet. Nem is hittem volna, hogy ilyen jól verekszik, de túl erőben vannak szóval nem igazság.
Miután megelégeltem Tina ütögetését egy szép mozdulattal, a fejemmel bevertem Leó orrát. Mikor elengedte a kezemet egy fájdalmas, de mindig nyerő pontra irányítottam a könyököm és ágyékon vertem. Tudtam, hogy a fájdalmas ponthoz fog nyúlni megfordultam és letérdeltem a fejét, azt hiszem eltörtem az orrát nem baj megérdemelte. Kicsit félholtan eset össze, indultam volna Alex felé, de valaki rám ugrott hátulról.
- Áuuuuu! Hé szállj le rólam, te kurva!
- Azt már nem-nem fogod megakadályozni az én kis Dani macim tervét!
- Ha hallanád magad- mondtam miközben rajtam csücsült és fojtogatott- olyan, vagy mint egy kis kitartott pincsi kutya, a te kis Dani macid a börtönben, vagy ami a legjobb lenne a sírban fogja végezni ha jót akarsz kiszállsz most- üvöltöztem vele és igyekeztem kiszabadulni de nem nagyon jött össze farkas szemet néztem a barátnőmnek hitt nőszeméllyel.
- Tudod Sasha, Dan pontosan ezért lett az enyém, mert te nem vagy képes másokkal foglalkozni, csak magaddal pedig csak törődni kellet volna vele, ahogy velem is tudod, mióta várok erre a pillanatra? Bizony mindig is tudtam h titkolsz valamit és amikor Dan beállított a szobámba azzal, hogy kém vagy… őszintén megmondom nevetnem, kellet. Te kém? Rossz vicc, még hogy te lennél a megmentő ezzel a szánalmas pasival, akit még fel sem tudsz szedni bezzeg nekem egy este is elég volt..
- Ha most nem lennék, ilyen helyzetben nagyon beverném a képed, de ami késik, nem múlik.  És csak hogy tudd.  Egyébként meg drága Tina a bulin csak azért smárolt veled Alex hogy egy apró lehallgatót tegyen a fogad közé. Mellesleg kibeszéltük a dolgot és nem tudsz smárolni elmondása szerint, ja és van még valami, egy szó: rágó tudod, na, az sem ártott volna, mellesleg minek foglakozzak olyan baráttal, aki több hancúreszközt fogott életében, mint kanalat? Hmm? Na ha megvan, a válasz keress meg!- erre megint pofonvágott az, a kis szemét, de ezt már nem hagytam annyiban, átrepítettem magamon és beesett egy üvegfalon.
- Azt hiszem veled meg is volnánk – mondtam és leporoltam a karom, indultam volna Alexhez, de amint kettőt akarok lépni valaki mindig, megállít: Leo. Köpni, nyelni nem tudtam, a földre estem közben megpillantottam Alexet amint Dannel karatézik, nem is tudtam, hogy Dan is tudd, mondjuk azt sem, hogy egy hatalommániás pszichopata.
- Ennyivel nem úszod meg kislány, mégis mit gondolát elversz egy kis lányt és máris nagy ember vagy?- kérdezte és közbe fogdosott összevissza utálom ezt a két dolgot egyszerre, sérteget, és még fogdos is- Tudod, ezen nevetnem kell aranyos dolog szép vagy jó vagy de elbuksz!- mondta gyilkos pillantással és belém rúgott, nagyon fájt azt hiszem tovább repedt a bordán, majd rávágott egy asztalra és tovább erőszakoskodott.
- Hagyj békén te szemét állat, engedj el!!!!- kapálóztam üvöltöttem, de mintha az asztalnak beszéltem volna-, engedj el vagy esküszöm nem lesz farkad!!- sikítoztam Alex rám nézett egy percre,  aggódott értem láttam, rajta de meg kellet mutatnom, hogy nem, nem vagyok egy kis gyámoltalan kislány. Hagytam, hogy Leó játsszon velem közben kerestem az asztalon valami nehéz fémes tárgyat, de miért nincs sehol semmi? Végül hosszas kapálózás után kezembe akadt egy hatalmas üveggolyó, és olyan erővel vágtam fejen Leót, hogy félek amnéziás lesz. Végre leszállt rólam, nem sok hiányzott, hogy összeessek olyan sokkot kaptam, de lejöttem az asztalról Leo felé hajoltam. Nem volt valami szép látvány, jobbnak láttam elvenni a fegyverét, ami mellesleg tök jól ment a fekete koszos izzadt szerkómhoz és elindultam Alex felé. DE még azért odakiáltottam Leónak:- Mégis elbánt veled egy kislány te puhány- és indultam tovább.
Azt hittem, hogy Alexék majdnem mellettünk vannak, döbbentem néztem szét és láttam, hogy sehol senki, megijedtem. Mégis hova tűnhettek, és ekkor lövést hallottam, rohantam a hang irányába. szóval fegyverük is van, de vajon kinek? Jaj, adja az ég, hogy Alex jól legyen! Mondtam magamban a hasonló gondolatokat és közben szedtem a lában, a hang lentről jött leszaladtam a valaha még mozgólépcsőként működő micsodán és megláttam a párbajt. Alex teljesen le volt fáradva, jobb és ball karja vérzett eltalálták, a szája sarkából is ömlött a vér és összevissza volt szakadva a ruhája szerintem leestek a lépcsőn. Jaaj mit tegyek?? Odarohantam Alexhez ahol fedezéket talált, közel húzott magához azt hittem mást akar, de mint mindig most is meglepetés volt:
- Menj, a reaktorhoz húzd ki a kábelt, menj, már én el leszek!!!- Ordította nekem, de én csak néztem , nem tudtam mit tegyek nem hagyhattam ott!!!- hatalmas robbanás rázta meg az épületet tudtam nincs, sok időm mindjárt meghalunk, mert ránk zúdul a vastömeg indultam volna, de a lábam visszahúzott:
- De veled milesz?? Nem tudom megcsinálni egyedül, nem hagyhatlak itt!!
- Most nem én vagyok a fontos megértetted, ha bekapcsolja, a fegyvert mindenki el fog égni 2 napon belül, nem csak Anglia az egész világ ártatlanok milliói fognak hamuvá égni! Menned kell, ne foglalkozz, velem rohanj!!!!!- mondta legszívesebben lekevertem volna neki egy pofont azért, mert parancsolgat, és nem maradhatok itt vele, de szót fogadtam, elindultam ,fejemben csak ez egy gondolat volt mely szerint meg kell keresnem a reaktort és lekapcsolni az egészet. De mégis hol van, és hogy jutok oda, amikor itt minden instabil? Megvan, fel a lépcsőn akkor okosabb leszek. Felrohantam azt hiszem, nem tudok majd lemenni, mert összedőlt a lépcső, reaktor, reaktor üvöltöttem magamba. Megvan, berúgtam egy ajtót mindenütt kábel, kábelhegyek-kábelhegyek hátán, jézusom egy nap alatt sem lehetne kihúzni őket. Rájöttem valamire, ha egy pontos helyre célzok, akkor az egész áramkört le lehet kapcsolni, meg kell találnom a központi áramkört és kikapcsol az egészet. Nálam volt szerencsére Leo csoda fegyvere, de a lövés még mindig nem megy és melyik a központi áramkör? A falra néztem ott volt egy térkép szerűség, és je magyarázat a kábelekről- Ez az!!!!!!!!!!!!!!!!!!!- kiáltottam fel! Felálltam és lőttem az egész tárat rálőttem a főáramkörre remélem…! Kozmás gumiszag terjedt szét tudtam, hogy ha büdös van az sosem jó jel így amilyen gyorsan csak tudtam kiszaladtam a kis helységből, ami utánam robbant szét. Hatalmasat repültem és ráestem egy nem pont jó szögben lévő székre, ami biztos eltörte már a bordámat. Pár percig mozdulatlanul feküdtem, nem tudtam magamról, amikor kinyitottam a szemem-reméltem a mennyben vagyok. De nem…nincs olyan szerencsém, ez még mindig az a pokol volt, mindenütt tűz meleg fojtogató füst. És -Áuuu- nem tudom felemelni a kezem, igen ez eltört meg a bordám is. Mentem a lépcső felé, vagyis próbáltam, néztem, de nem lehetett sehogy se lemenni, robbanást hallottam minden honnan lövéspuffanás kiáltások, egy szóval káosz uralkodott ehhez nem fér kétség. Próbáltam lenézni, de nem nagyon láttam semmit, egyszer csak feltűnt egy fekvő alak, és egy másik, aki szintén rossz bőrben volt. Jaj ne Alex fekszik és Dan megy feléé!!!! Tennem kell valamit, jaj de hogy jutok le. Kábelek lógtak le minden felől, de fájt a kezem mindegy, mozgás le kell, ereszkedem és megmenteni Alexet. Megpróbáltam csak az egyik kezemmel megtartani magam az egyik kábelen, de biztos, hogy ezt akarom csinálni, na, jó hajrá Sasha esküszöm, többet nem leszek kíváncsi gondoltam és becsukott szemmel vettem magam a mélybe. Az egész egy pillanat műve volt, ereszkedtem le a semmibe és elszámítottam az érkezést, mert valakire ráestem, pedig észrevétlen akartam maradni, de nem jött össze. Szembe néztem Dannel aki nagyon fájlaltja a nyakát ugyanis 30 km/h-val ráestem.
- Na, mi van erre nem számítottál mi cicám?- mondtam és felvettem az alap beállást, ami meglehetősem nehezemre esett, de igyekeztem nem kimutatni.
- Strapabíró csaj vagy azt meg kell hagyni, de mond csak láttál már ilyet? –mondta és előkapta a fegyvert melynek füstölt a vége biztos, azért mert nem rég használta.
- Igen képzeld itt is van egy!- mutattam felé a tömegpusztító fegyver maradványait- a robbanás kicsi szétcincálta, tessék ez az igazi- mutattam felé Leo üres táras pisztolyát.
-Te kis szemét, hogy merészelted, te mocskos kis  …- mondta volna, de levágtam neki egy pofont méghozzá a fegyverrel, kivertem vagy két fogát és a kezembe még jobban beleállt a fájdalom.
- Ezt Tináért kaptad, ezt pedig,- fogtam magam és hasba rúgtam - Alexért, és utoljára drágám,- mondtam és izomból tökön rúgtam, kezdek belejönni,- értem kapod. Dan fél ájultan esett össze az Alexszel folytatott mérkőzés és a bónusz játék velem teljesen leamortizálta, de a biztonság kedvéért megkötöztem egy izével ami ott hevert pár méterre tőlünk. Ez a hely nem bírja sokáig, ki kell mennünk innen. Újabb robbanás cincálta meg az épületet, odarohantam Alexhez, aki nem mozdult szeme csukva volt.
- Alex!!!!rázogattam –Alex!! Kelj fel te szemét nem hallod!- ütöttem a mellkasát, ami még mindig olyan kemény volt. - Alex kelj,különben én foglak kinyírni, de olyan körülmények között, amit a legrosszabb rémálmaidban sem láttál! Vége van érted, végeee! Alex!!! Gyerünk már-üvöltöttem, 
- Elvégeztem a piszkos munkát ideje felkelni hallod???ALEXXXX!!!- teljesen kivoltam, de akkor is keljen fel és menjünk haza végre,  együnk sushit, hülyüljünk, bejöhet, a szobámba ígérem nem zavarom ki csak keljen fel, gyerünk és megint rácsaptam egyet.
- Alex nem teheted ezt velem, nem tudok innen egyedül kimenni egyedül, csak veled érted ebben egyeztünk meg, együtt kezdtük el, együtt fejezzük, be hát tartsd meg az ígéreted nem hallod? A fenébe is bele szerettem abba az egoista fejedbe, imádom, ha bosszantasz, és amikor legszívesebben megölnélek, akkor, nos.. nem mondom, hogy mit csinálnék veled, mert akkor 18-as karika kéne. Érted Alex nem utállak, életem legjobb nyarát töltöttem veled és imádok, nálatok lakni szeretem Jacket és Szeretlek téged is, Alex…- mondtam az utolsó mondatok csak úgy jöttek, most sírtam életemben talán harmadszorra, de azért csak egy két könny potyogott ki a szemeimből… nem fogom eláztatni magam, kicsit megnyugodtam és mellkasára hajtottam a fejem és hallom, hogy dobog a szíve a kis mocsoknak.
- Tudod Sasha ez nagyon édes és megható volt… legszívesebben belecsípnék abba a cuki kis pofidba, de amíg nem szállsz, le rólam addig nem tudok semmit sem csinálni, ja és ha már ilyen nyálasan romantikussá vált a helyzet azt hiszem, hogy én is beléd szerettem… bár van itt vonzódás is dög


2009.01.05. 18:48 Idézet

sziasztok, hát ez egy alex rider fan fic végee aki ismeri az ismeri igyekszem majd a kezdetektől feltölteni de szar h csak it lehet vagyis nem az mer jpp meg imáddom és remélem ovlasátok és tetszeni fog aki ismeri alex rider 17 éves sexi kémpasi sztorijt annak ismerős lesz szval alex egy dögös pasi aki 17 éves és kém és most csatlakozik hozzá egy vad csaj aki 16 éves és belekeveridik a elgnagyobb zűrökbe, elolvassátok ha érdekel az elehe szoltok ha nem és szar azt is megértem ,, kösszii ja és akit lrdekel h ez mi meg h van az irjon vagy vegyen fel msnre: csaknorisz@hotmail.com puszi köszi:)

 

A világ megmentése 1.

- No lám, no lám csak nem Sasha és a kis barátja Alex Rider?- mondta Dan és úgy nézett ránk, mint valami kártékony rovarokra, akiket nyomban el kell taposni.
-  Fogd be! Nem azért van itt, hogy hátráltasson minket segíteni jött!- mondtam és Alex vállára támaszkodtam elégedetten. Dan kicsit közelebb lépett, mintha méregetne minket aztán előkapott valami fekete micsodát és elkezdett minket analizálni, gondolom, hogy nincs-e rajtunk lehallgató poloska vagy ilyesmi. Miután végzett és elégedetten látta h tiszták vagyunk megszólalt:
-  Hmm! És azt hiszed, elhiszem, hogy csak így egyik pillanatról a másikra megváltozott, rólad még el is hittem a kis barátnődért hajlandó vagy az egész világot kockáztatni, naiv- mondta Dant és Tinára mutatott.
Legszívesebben odamentem volna hozzájuk és mindkettőnek bemostam volna egyet. Tinának a legjobban, de mivel úrilány vagyok nem tettem meg, még. Szóval inkább csak vágtam a szokásos flegma fejemet.
- Te hülye barom!- azért ezt még hozzá tettem.
- Cshhhh cicám ne most, fontos dolgunk van először is a kis Rider gyereket ki kell iktatni! - mondta Dan mire Leo bejött és fegyvert fogott Alexre. Alex olyan feltűnően nyugodt volt, mint még soha, jó elhiszem hogy sokszor kiakarták nyírni de a francba is egyszer ő is beparázhatna. Mondani akartam valamit, de Alex közbe szolt:
- Te tényleg szánalmas vagy haver, ha ennyire nagyra tartod, magad miért nem te végzed a piszkos munkát? Ez a baj veletek fő fejesekkel, mindig másé a meló a talpnyalók, mint tudjuk előbb halnak, meg mint a főnök, lásd Mosoly úr. Mindegy a lényeg, hogy Sasha igazat mond segíteni jöttem kicsit elegem van az MI6-ból. Most vagy meg öltök vagy meghallgatjátok az alkumat, döntsétek el.- mondta Alex és körbefonta a karját.
- Na jó , le a fegyvert Leo! Hallgatlak, van 10 másodperced, hogy elmond, mi ez az egész utána meghalsz, ha tetszik, ha nem a csajommal pedig… még számolok. - nézett rám önelégült képpel.
- Az ex csajoddal te barom! Ne hogy azt hidd, hogy sokáig fog tartani az elszámolás mondtam, hogy segítek nem, te faszkalap. Igaz semmi értelme nem volt, ezért a libáért. - mosolyogtam Tinára, akiből készült kitörni valami vulkán szerűség. Miután leálltam tudom megígértem Alexnek, hogy befogom a szám, de nem bírtam megállni. Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy tudott ennyire elárulni valaki. Valaki, akiben megbíztam, valaki, akinek minden titkomat elmondtam. És erre fogja, magát lelép a pasimmal és hátba szúr, ja és neki áll följebb hülye liba, de legalább Alex nem azért csókolta meg, mert akart valamit, hanem csak hogy lerántsa miss” önelégült kisasszonyról” a leplet. Na, mindegy szóval Alex vetett rám egy kuss legyen már pillantást és folytatta mondókáját.
- Szóval segíteni jöttem. Tudtam, hogy Sasha el fogja baltázni a dolgokat ezért utána mentem, hogy megnézzem, mit akar, tetszett az ötlet… világuralomra törni el se hiszed hányszor hallottam és megtetszet az ötlet most valahogy igen. És mondtam Sashának, hogy segítek neki ennyi őrrel szemben plussz dőzsölni ki nem akar. - folytatta volna, de valaki közbe szolt.
- És azt hiszed, ezt benyeljük? Hát nem vagy semmi  Alex, amikor együtt dolgoztunk akkor is mindig tudtam h nem úgy nézel rám, mint aki segíteni akar titkolóztál és nem csak előttem, te nem bízol senkiben csak magadban miért bíznál meg EGY ilyen kis tyúkba mint Sasha?.- mondta Leo , még hogy én tyúk na persze te seggfej ebből nem eszel na de megint leállítottak.
- Elég már!!!!! Tudod milyen rossz kitartottnak lenni? Hogy mindig ugrani kell? Nem lehet saját életed, mert valami elveszi valami, ami nem is egy személy, hanem egy hatalmas beton tömb. A nagybátyám az apám és én is ennek áldozatai vagyunk, de én nem leszek! Meg fogom szakítani a láncot többet nem követem a parancsukat legyen az a hazaérdekét szolgáló érv, de én nem többet nem ugrok. Nem vagyok a kutyájuk meguntam a kémesdit és azt, hogy egy ilyen hálátlan ügynökségnél dolgozzak!
Az utolsó szavakat Alex már üvöltötte, éreztem, rajta hogy van benne igazság jó persze hogy nem áll át csak valahogy mégis meggyőző. Szóval a nagybátyával volt a képen, és az apjáról ezért nem beszél soha! Mindent értek, miért ilyen makacs miért ilyen magának való, és jaj, az ilyen bolond pasik mindig helyesek ezt is értem. Alex lehajtotta a fejét igyekezet nem rám nézni pedig olyan megértő fejet igyekeztem vágni amilyet csak tudtam, megértem őt. Hasonló cipőben járok 2 hónapja megváltozott az életem amint követtem Alexet, de ma éreztem azt először, hogy nem bántam meg, sőt lelki társak vagyunk. De ezen most nem gondolkodhatok muszáj kikapcsolni a fegyvert valahogy és megmenti a világot. Dan némán meredt előre Leo szintén Tina meg csak állt ott, mint egy faszent és nézegette magát a szemközti kirakatban.
- Na jó lehet benne igazság, de macikám ugye nem hagyod hogy becsapjanak ezek a kis kémecskék.?- mondta undorító nyálas hangon Tina jesszus ezt nem tőlem tanulta.
- Jaj cicám ne most, így is tiszta ideg vagyok! Hogy hihetnék nekik, de elhozták a fegyvert az MI6 meg sehol, szóval adok egy esélyt a srácnak. Hallod Rider gyerek beveszlek, de csak addig ameddig látod, hogy leszek a világ ura ti meg a csatlósaim, persze de ha jól viselkedtek jutalmat kaptok érte.
- Igazán nagylelkű vagy Dan, előbb az MI6 kutyusai aztán meg a te kutyusaid legyünk, egyre jobb nyerő terv. - mondtam és Alexre néztem, aki forgatta a szemeit igazából nem érdekelt, csömörből vödörbe megyünk, de úgyis meghalunk egyszer szóval. Dan folytatta, vagyis folytatta volna, de Tina nem hagyta.
- Jaj de drága nem hagyhatod, átejtsenek, én nem bízom meg bennünk, és ha szeretsz, akkor te sem- mondta Tina, uhhh… egyszerűen hánynom kell ettől a kis ribanctól, egyre közelebb és közelebb lépet Danhez és felvette az én egyik kedvenc pózomat, amit még az őskorban műveltünk Dannel és olyan heves nyálpingpongba kezdtek, hogy ott hánytam el magam majdnem. Ránéztem Alexre, ő is hasonlóan nézte a furcsa jelentett, amely már majdnem átment másba is. Egyszer pont a szemébe néztem, és mintha mondani akart volna valamit, elkezdte remegtetni a szemöldökét. Csak úgy néztem, hogy ebbe meg mi ütött aztán láttam, hogy a kezével mutogat valami felé, áá igen a reaktor felé aztán mintha ki akarna húzni valamit, elkezdet a levegőben mutogatni. Értettem ki akarja húzni a kábeleket, sőt ami a legjobb el kéne, vágni igen ez jó ötlet beválhat, ezek úgyis jól elvannak. Kacsintottam egyet Alexre, aki elindult a sokáramos izé felé én közben néztem Danék undorító mozgásait és Leót kerestem szememmel, de sehol nem láttam. Jaj hol lehet, egy hatalmas robbanást hallottam a zaj Alex felől jött. Tina és Dan azonnal szétváltak. Dan Alex felé, Tina pedig felém rohant, milyen kár hogy meg vagyok kötözve, de ha Alex kijutott, akkor nekem is menni fog. Próbáltam húztam-húztam, ahogy csak tudtam, de nem ment. Áhh, miért nem figyeltem én hülye amikor a táborban a cserkész csomókat néztük meg ez tuti valami hu de szar nem lehet belőle kiszabadulni csomó . De várjunk csak… igen lazulj el de hogy amikor ez a ribanc már itt is van,  lazulj el és csak húzd ki. Nagy levegő, ez az sikerült na gyere te kis tökéletes.


2008.10.08. 10:11 Idézet

Megérkezett az Egy új élet kezdete harmadik fejezete.

by Andro

 

 

 

Egy új élet kezdete

 

Harmadik fejezet

 

-         Te vagy Shindou Shuichi, igaz? – ismételte meg a kérdést a fiú.

 

Hangja lágy volt, kellemes, dallamos és halk, határozott, ugyanakkor valamiféle megilletődöttséget és csodálatot is kiéreztem belőle. Némán bólintottam.

 

-         Komolyan?! – a fiú hangjába ezúttal kitörő lelkesedés is vegyült – Komolyan te vagy Shindou Shuichi, a Bad Luck énekese és Eiri Yuki, a nemrég elhúnyt híres író szeretője? Tényleg te vagy az?!

 

-         Mit akarsz tőlem? – kérdeztem nem éppen barátságos hangon – Az időpont most nem alkalmas a beszélgetésre.

 

 

A fiú elkomorodott és elhallgatott. Majd a sírtáblára nézett és bólintott.

 

-         Tudom – mondta végül –, tudom hogy most mély gyászban vagy és nem akartalak megzavarni. Csak amikor megláttalak, annyira megörültem. Nem gondoltam hogy ilyen helyen találkozunk, mint ez itt.

 

Még mindig néztem őt. Az arca most inkább sajnálatot és bánatot fejezett ki, de egyfajta lelkesedést is. Letérdelt mellém és a sírkőre meredt. Percekig, vagy talán egy fél órán keresztül némán térdeltünk egymás mellett. Egyikünk sem szólt. Még mindig nem árulta el hogy ki ő, vagy mit akar tőlem, én pedig túlzottan meg voltam lepve, hogy ilyesmit kérdezzek. Ahhoz persze már hozzá voltam szokva, hogy az emberek megismernek az utcán, odajönnek, kérdezgetnek, autogramot kérnek tőlem. Azzal is tisztában voltam, hogy a rajongóim és a közvélemény tud a Yuki és köztem levő kapcsolatról. A közvélemény a három év alatt nagyon sokat foglalkozott velünk. Egy idő után különösképpen egyikünket sem érdekelte már a dolog, elfogadtuk, hogy az újságírók szenzációként kezelik a kapcsolatunkat. Mert az újságoknak mindig szenzáció kell. Kapcsolatunk kezdetétől így volt, egészen Yuki haláláig. Sőt még azután is. Pont ezért nem jöttem ki a lakásból. Nem akartam hogy az összes firkász a nyomomba szegődjön és szenzációt szimatolva kifaggassanak az érzéseimről. Mert nekik a dolog mindössze ennyit jelentett: egy hatalmas és szenzációs hírt, amire biztos vevők lesznek az olvasók. Én pedig pont ezt akartam kikerülni. Nem akartam kíváncsiskodókat, együttérző tekinteteket, együttérző mondatokat, amelyek nem igazak, csak azt mondják, amit hallani akartam volna. Ezekre nincs szükségem és soha nem is lesz. Legalábbis akkor ezt gondoltam. Milyen buta is voltam akkor, milyen makacs és önfejű.

 

A fiú még mindig mellettem térdelt, de már nem a sírkövet nézte, hanem engem. Nem kellett látnom, hogy tudjam, éreztem, ahogy a szemei végigpásztázzák az arcomat, a szemeimet, az orromat a számat, hogy végül megállapodjanak az államon. Nem zavart, de kissé kellemetlen volt. Már éppen mondani akartam, hogy ne nézzen, amikor ő szólalt meg.

 

-         Sajnálom – mondta halk, szomorú hangon –, nagyon szerethetted őt. És most fáj, hogy elveszítetted.

 

-         Mit tudhatsz te erről? – morogtam.

 

-         Nagyon is sokat. Én is elvesztettem valakit, így tudom, hogy a sebek a szíveden lassan gyógyulnak be. De be fognak és akkor ismét olyan leszel mint régen. Ha nem egészen olyan,… de olyan.

 

 

Ránéztem és láttam hogy a felém fordulva térdel, de a fejét lehajtva tartja. Vállai enyhén rázkódtak, nyilván némán sírt. Hirtelen megsajnáltam.

 

-         Ne haragudj! – szólaltam meg békülékeny hangon – Nem akartalak megbántani. De… Yuki még csak nemrég halt meg. Nem akartam goromba lenni, csak…

 

-         Tudom – szakított félbe a fiú –, nem haragszom. Tudom milyen érzés elveszíteni azt, akit a legjobban szerettél, aki mindennél többet jelentett neked a világon. Hidd el, nagyon is jól tudom.

 

 

Felemelte a fejét és láttam, hogy szemében könnyek csillognak. Ám ettől csak még bájosabbnak, sebezhetőbbnek és gyönyörűbbnek tünt. Mint egy angyal. Szinte megrészegedtem, ahogy bámultam őt, a világ hirtelen forogni kezdett és nem akart megállni.

 

-         Semmi baj – rázta meg a fejét és kitörölte  szeméből a könnyeket –, nem sírok, csak ez a sír, emlékeket ébreszt bennem. Valaha én is így térdeltem a szerelmem sírjánál és nem tudtam mit mondjak. De hidd el, ha eljön az  idő, tudni fogod mit kell mondanod. Akkor pedig minden sokkal, de sokkal jobb lesz.

 

-         Gondolod? – kérdeztem és egyenesen a szemébe néztem – Hiszen sírni sem tudok. Csak a temetés után és a végrendelet felolvasása után sírtam. De az nem gyász volt. Tudom hogy nem az volt.

 

-         Ha tényleg így van, akkor egyszer majd tudsz sírni. – mondta a fiú – Még nem tudtad őt elengedni, nem voltál rá képes. De ha egyszer képes leszel rá, hidd el, sokkal jobban fogod érezni magad. Az emléke most még benned él, és ez mindig is így lesz. De most még nagyon ragaszkodsz hozzá, nem tudod elfogadni a hiányát, azt hogy már nincs veled többé.


2008.10.05. 10:06 Idézet

Itt az Egy új élet kezdete második fejezete.

 

Andro


[38-19] [18-1] [Archívum]

 

Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp