Roxfort, 1996. szeptember 10.- vasárnap

Kedves Naplóm!

 Egek, nagyon szörnyű és rémes dolog történt!!!! Harry és Ron elolvasott TÉGED!!!!! Illetve ezt nem tudom biztosra, de mégis és jaj ne, már azt hittem, hogy elfelejthetem Harryt egy csellel, erre beleolvas az Én tulajdon naplómba, a beleegyezésem nélkül! Micsoda dolog ez?! Meg Ron is! Persze tőle nem is vártam mást. Mindig olyan kíváncsi és mindenbe beleüti az orrát. Például ott voltak a leveleim, amiket Viktornak írtam. Folyton szurkáló célzásokat tett és próbált minél jobban a közelembe jutni, hogy el tudja olvasni.

 Jaj, az élet olyan igazságtalan! Ez az-az egyetlen eset, ami eddig egyszer sem jutott eszembe. Hogy rossz kezekbe kerülsz. Pedig annyira óvatos voltam. Sosem írtam le, hogy hol van nagyon pontosan a főhadiszállás, nem festettem le az utcát, és egyáltalán mindenféle információt titokban tartottam. És mégis megtörtént.

 Lehet, hogy ez valamilyen büntetés azért, mert nem mondtam el Ginnek, hogy tudok Harry szakítási szándékáról? Nem, az lehetetlen. Hiszen esküt tettem arra, hogy nem mondom el, mivel ez teljes mértékben Harry feladata. De akkor miért?!!!!!

 Na jó. Most szépen lenyugszom...lenyugszom...már kezdek lehiggadni...esküszöm lehidalok! Komolyan ezt írtam? Én? ÉN?! Túl sok rajzfilmet nézhettem a nyáron. A 21. századi rajzfilmek, állítólag rosszhatással vannak az ember kulturális fejlődésére. Tanulság, a téli szünetben kevesebb rajzfilmet fogok nézni, és több könyvet olvasni. Mondjuk ez se jó, mert biztosan azzal fognak majd nyúzni, hogy lazítsak már.

 Hát jó. Lazítok. Már teljesen ellazultam. És nem is gondolok arra, hogy Harry és Ron elolvasta a NAPLÓM(!!).

 Látod milyen könnyen elfeledek egy ilyen csekély dolgot, hogy a legjobb barátaim tudomást szereztek a féltett titkaimról? Miért is kéne aggódnom? Végtére is, egész eddig azt fejtegettem, hogy teljesen belehabarodtam Harrybe, és hogy Ron nagyon idegesít, meg utálom. Legalább amiatt már biztosan nem kell aggódnom, hogy nem lesz vita témánk...

 Jobban átlátva a helyzet súlyosságát, kijelenthetem, hogy ez "tökre buktafa". (A szavak, és a teljes kifejezés eredete-> Ronald Weasley: A slang kifejezések napjainkban című szótárban található. Ez a szótár egyelőre nem kapható az üzletekben, mivel folyamatosan is bővítés alatt áll.)

 Visszatérve a problémámra... hozzá kell tennem, hogy egyelőre teljesen normálisan viselkednek mind a ketten. Tényleg. Nem veszekszünk, segítséget kérnek tőlem a leckéik miatt, amikről nem is tudtam, hogy vannak. És amiket még meg sem írtam.

 Bizony. Ez a legrémesebb az egészben. Egy egész heti anyagot kell még bepótolnom. Jogosan kérdezheted, hogy miért is? Az ügy egy kicsit bonyolultnak fog tűnni, de valójában cseppet sem az, nem kell aggódnod.

 Elmagyarázom. Arra még biztosan emlékszel, hogy volt az a tragikus balesetem a prefektusi fürdőben. Gondolom arra is, hogy felvilágosító órát tartottak nekünk, és hogy kihalt a diákság a Roxfortból. Hegyezd a füled! Ez mind csak mese habbal...

 Addig ugyanis minden rendben van, hogy bementem a prefektusi fürdőbe. Sajnos az is megegyezik, hogy Harry ott volt, de nem a vízben.

 Most, hogy végre kipihentem magam, már újra tisztán tudok gondolkodni és a tényleges eseményeket körmölhetem le Neked. Remélem, hogy ezúttal nem olvas majd el senki sem.

 Tehát, senki sem volt a medencében. A medence pedig üres volt, ezért engedtem bele új vizet. Amíg megtelt elkezdtem levetkőzni. Már a fehérneműimnél tartottam, mikor valaki megjelent a hátam mögött. Ijedtségemben tettem egy hirtelen fordulatot és szembe találtam magam egy szürke szempárral. Ezt követően elsikítottam magam. Azt lehetetlen meghatározni, hogy miért. Hiszen ott álltam egy vad idegen személy előtt éppen hogy csak fedve egy-két ruhadarabbal, miközben a fekete csuklyás alak-, akinek nem láttam az arcát- rám szegezte a pálcáját. Talán a szemét is csak azért láthattam, mert megcsillant a kristálycsillár ráeső fényétől.

 Megfagyott a vér az ereimben, amikor láttam a tükörképem abban a jéghideg tekintetben. Éreztem, hogy bántani akar és a szívem még sosem vert ilyen hevesen. Talán csak akkor, amikor Dracóval voltam összezárva egy kabinba. Még most sem értem miért rázott ki tőle a hideg.

 Ú...most, hogy újra felidézem a történteket, teljesen libabőrös lettem és minden tagom reszket...brrr...

 Elkezdtem hátrálni, de minden lépésem követte. Egyre gyorsabban és gyorsabban szedtem a lábam, de ő is felvette a tempóm. Túl messze volt a pálcám és kétségbeesetem. Egy gyenge pillanatomban hátat fordítottam neki és futásnak eredtem a medence széle mentén, csakhogy utolért. Valószínűleg.

 Tudod, innentől kezdve csak egy éles és fájdalmas ütés rémlik a tarkómon, majd valami csobogás. Tehát leütött.

 Csak később tudtam meg, hogy Harry ott volt a tusolóban, mivel esze ágában sem volt medencében úszkálni. Hallotta a sikolyom és rögtön felvette a fürdőköpenyét. Sajnos hiába voltak a helyiségek közel egymáshoz, nem ért oda időben. Már nem látott senkit sem. Azt mesélte, hogy a csobbanást viszont hallotta és a vízhez rohant. Belenézett a medencébe és látott egy lemerülő alakot. Beugrott, hogy kimentsen és lám sikerrel járt. Rögtön a gyengélkedőre rohant velem, ahol Madam Pomfrey halálra rémülten konstatálta az egészségi állapotom.

 A lényeg az, hogy a támadóm nyomtalanul eltűnt..., de várjunk csak. Itt valami nagyon nem stimmel. Hiszen nem a kijáratnál ájultam bele a medencébe, hanem a terem közepén. Harry pedig azt nyilatkozta, hogy hallotta a csobbanást és rögtön belenézett a vízbe, de azért nem olyan hosszú az a távolság, hogy ne lásson egy menekülő fekete csuklyás férfit, ha csak egy pillanatra is.

 Szerintem férfi volt a támadóm. Az ütés erősségéből ítélve, erre a következtetésre jutottam..., de nem az a lényeg, hanem az, hogy Harry miért hazudott, ha hazudott. Talán falaz valakinek? Ha igen, akkor kinek és miért? Ezt holnap feltétlenül ki kell derítenem. 

 Állítólag, egyik éjjel a gyengélkedőn Madam Pomfrey egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a vak sötétben igencsak hevesen körmölök valamit. Odament és beszélt hozzám, de nem válaszoltam neki, csak folytattam, mintha transzba estem volna. Beadott nekem egy bájitalt, amitől lassacskán álomba merültem.

 Ismét eszméletlenül feküdtem az ágyban, de a naplómat, vagyis Téged, még mindig görcsösen szorongattam. Hosszas próbálkozás után tudta csak lefejteni az ujjaimat rólad.

 Számomra még mindig rejtély tárgyát képezi, hogy honnan jött a furcsa történet, amit legutóbb írtam Neked. A javasasszony szerint az ütés hatására pillanatnyi agykihagyás történt. Nekem ez a válasz nagyon sántít. Egy, nincs is ilyen, kettő, nem lettem olyan, mint Ron! Én nem találok ki történeteket, és a megtörtént eseményeket sem díszítem ki!

 Képtelen vagyok dönteni. Mindkettő olyan valóságosnak tűnik..., mintha egyaránt megtörténtek volna velem.

 Már az az elképzelés is eszembe jutott, hogy talán, amit leírtam csak álmodtam és jelentősséggel bír. Persze, most mondhatod, hogy mindig azt hangoztatom, hogy a jóslástan csak humbug ellenben a rúnaismerettel. Ehhez az állításomhoz természetesen még mindig ragaszkodom. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy vannak kivételek...és a kivétel erősíti a szabályt. Tehát elképzelhető, hogy a naplómba bejegyzett zavaros jelenetsor a jövőt rejti. Na jó, nem feltétlenül a jövőt, de... én sohasem álmodtam még ilyen badarságot és kétlem, hogy pont most kezdeném el... bár tény, hogy ez az álom nem múlja felül az egyik tavalyi álmomat.

 Muszáj elmesélnem. Szóval. Beléptem a klubhelyiségbe és Ron épp egy könyvet olvasott! Ráadásul élvezte is! Én pedig, lévén, hogy unatkoztam szerettem volna játszani valamit, ezért kihívtam egy parti varázsló sakkra, de azt mondta, hogy nem ér rá. Várjak, mert mindjárt végez vele. Ránéztem a könyvre és még több mint 500 oldal volt hátra neki. Leintettem és megkerestem Harryt, de ő épp Chóval csókolózott, így Dracóval és a bandájával szeltem át a folyosókat. Először intelligensen társalogtunk, majd megvicceltük Piton professzort azzal, hogy felógattuk a gatyájánál fogva. Mivel McGalagony és Dumbledore professzor egyaránt jól szórakozott a mutatványon, 20 pontot kapott a Hollóhát. Ezen persze leálltam vitatkozni, hogy a Hollóhát se nem Mardekár, se nem Griffendél. A professzorasszony viszont csak annyit válaszolt, hogy örüljek neki, hogy holnap nem kell kviddicseznem a Hugrabug csapatában. Duzzogva elvonultam és az este további részét Dracóval töltöttem. Hát...együtt voltunk egészen reggelig. Aztán szétváltunk és én kimentem a házak közötti meccsre. Harry a Durmstrang iskolát képviselte és a Hugrabug ellen játszottak. Végig ott sikítoztam, hogy "Hajrá!" meg "Csinálj egy duplán megcsavart morfondírozó dugóhúzót!". Megjegyzem, erős a gyanúm, hogy ilyen csel nem is létezik. Mivel Harry belőtt egy gólt, a Mardekár nyerte meg a kviddics kupát és ezért Harry sírva fakadt. Odarohantam hozzá és átöleltem. Aztán puszit nyomtam az arcára és ő megcsókolt. Ekkor megjelent Viktor és elfúló hangon megkérdezte, hogy miért nem mondtam el. Én meg csak annyit bírtam kinyögni, hogy mit? Aztán elnevettem magam a gondolattól, hogy Harry és Én összejöttünk. Ezért Harry nekem szegezte a kérdést, hogy én nem szeretem őt?! Mire azt feleltem, hogy nem ettem tökmagot. Viktor pedig azt mondta, hogy nem szép dolog mások kérdéseivel játszadozni. És ebben a pillanatban betoppant életem nagy szerelme, Mordon professzor és a neje, Nymphadora Tonks. Földbe gyökerezett a lábam és képtelen voltam megmozdulni. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan is történhetett ez meg velem?! Mit vétettem?! Ezért lementem a konyhára és kirúgtam az összes házimanót, akik hálát mondtak nekem. Csináltam magamnak egy szendvicset, de nem voltam éhes és elmentem fürdeni. Csakhogy Draco már ott volt. Elindultam volna kifelé...de mondta, hogy maradjak és maradtam. Lassan közelített felém én meg rettegtem, ahogyan a szürke szempárba néztem...és Harry hirtelen odahopponált, majd Ron magához ölelt, aki addig ott sem volt és azt suttogta a fülembe, hogy szerelmes Luna Lovegood- ba!! Ezért bosszúból belelöktem a vízbe, de magával rántott és itt ébredtem fel.

 Talán mégis a mostani helyzet a bonyolultabb. Butaságokat mindig álmodhat az ember...csakhogy a két bejegyzés közül valamelyiknek igaznak kell lennie, hisz ezt a tényt a sérülésem bizonyítja. Bár őszintén szólva én azt is el tudom képzelni, hogy a kettő történet keveredik. Vagyis a kettő lényegi pontja megegyezik, de van egy harmadik változat, egy arany középút, amit képtelen vagyok felidézni magamban. Négy dolog majdnem biztos; ott voltam a prefektusi fürdőben, Harry is ott volt, beleestem a vízbe és a gyengélkedőn kötöttem ki. Ennyi az összefüggés.

 Tudom, hogy butaság, de...nem, ez lehetetlen. Vagy mégsem. Hiszen megváltozott. Létezik, hogy az ember pár nap leforgása alatt megváltozzon? Kétlem. Márpedig Harry sosem volt annyira magabiztos, mint amikor elmesélte nekem a történteket...és ha valóban elolvasta a naplómat, akkor nem hagyta volna szó nélkül a dolgot. Amint négyszemközt lettünk volna, kibukott volna belőle ami a szívét nyomja. ÉS Ronon is láttam, hogy elolvasta a naplóm. Tudom, hogy azt mondtam, hogy nem láttam rajtuk, de úgy ismerem őket, mint a tenyeremet és nagyon jól tudom, hogy titkolnak valamit. Tehát, hogyha Harrytől semmit sem fogok hallani az elkövetkező napokban, akkor rögvest tisztán fogok látni mindent. Elképzelésem szerint ugyanis, Harry, nem Harry.

 Most vitatkozhatsz velem, hogy elment az eszem és még nem ürült ki a szervezetemből a sok gyógynövény meg bájital, de hinned kell nekem! Tudom mit beszélek! Egyszerűen nem lehet ő! Be fogom bizonyítani neked...bejött Parvati...

-Hermione, McGalagony professzor hívat Dumbledore professzor irodájába.- hadarta el és kilépett.

 Ott tar...egek! Most fogtam csak fel az imént történteket! Mennem kell! Illetve mennünk kell, mivel nem kockáztathatom meg még egyszer, hogy rossz kezekbe kerülj.

Addig is,