Black-ház, 1996. július 26. - szerda, ezúttal éjfél

Áááááááááááááá…!!!!!!!!!!!!!!

Elnézést, de nem találod ki soha, hogy ki jött és mit csináltunk!!!!! Persze neked nem is kell, mivel úgy is tudod, hogy le fogom írni… szóval… inkább az elején kezdem, hogy érts is belőle valamit.

Leírtam neked, hogy lemegyek megnézni, ki jött. Csakhogy volt egy kis bökkenő. Mire leértem, az illető már Harry és Ron tavalyi szobájának ajtaját csapta be, de valami irtózatosan nagy dühvel és erővel. Természetesen nem néztem értetlenül egyik rendtagra sem, így Mordon professzor nem láthatta rajtam, hogy mennyire nem tudom miről is van szó… de megkérdeztem, hiszen úgy illendő, hogy megkérdezzem, ki jött meg. Erre pedig egy váratlan választ kaptam:

- Haragos Potter. - recsegte, miközben elkopogott a konyhába, a napi megbeszélésre. Ezek után ki várta volna el tőlem, hogy visszamenjek a szobámba, és gondtalanul olvasgassam kedvenc könyveimet? Természetesen bekopogtam „Haragos Potter”-hez, de semmi válasz. Megint próbálkoztam, ismét semmi. Harmadszorra és utoljára kopogtattam, eltökélve, hogyha nem válaszol, benyitok.

- Nincs itthon senki!! - hallottam az igencsak ingerült, számomra mégis oly édes hangot. Mivel nem mondta, hogy szabad vagy nem szabad, nyugodt szívvel nyithattam be, ahogy azt már egy perce megfogadtam, hogy meg fogom tenni. Egy-két pillanatig vártam az ajtóban állva, míg végül beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót. Ő nem szólt semmit. A sarokban ült, hátat fordítva nekem. Nem volt hajlandó rám nézni, pedig én úgy vágytam rá! Hogy lássam az arcát… a sebhelyét… hogy belenézzek smaragdzöld szemébe, és azt suttoghassam „Szeretlek...”, de tudtam, hogy ezt soha nem tenném. Nem vallanám be neki. Pedig annyira vágytam rá… legalább a tekintetére…

Bátorkodtam közelebb araszolni hozzá, míg végül elé kerültem és leültem mellé a földre. Undorító ez a troll láb…

- Harry? - kérdeztem tőle a szokásos „Mi a baj?” hangsúllyal… és ő végre rám nézett!!! Oh… majdnem elolvadtam! Nagyon megváltozott! Most láttam csak rajta igazán, hogy mennyit nőtt az elmúlt rövidke idő alatt. Arca is megváltozott… még helyesebb lett. A sebhelye is ott volt a homlokán… Ó szegény! Úgy sajnálom érte! Biztosan nagyon fáj neki… megint… Kusza hajtincseit egy fejrántással helyükre terelte… Szemöldöke szomorúan ívelt lefelé. Tényleg vett egy új szemüveget! Leginkább oválisnak mondhatóa formája… vékonyított lencséjű, nem törött és nincs kerete sem. Bár a keret nélküli szemüvegek általában eléggé lányosnak mondhatók, őt mégiscsak férfiasabbá teszi ez az apró változtatás. És amire vágytam… amire oly régóta áhítoztam… megtörtént! Oh… abba a csodálatos smaragdzöld szempárba néztem!! Szemei szomorúan csillantak, de jaj Istenem! Olyan édes még így is! Komolyan és felnőttesen… végül erőt vettem magamon és beszélgetést kezdeményeztem, mint a barátja, akinek elmondhatja minden baját és gondját. Akinek kiöntheti szívét… - Mi történt? Mi a baj?

- Minden! - hangzott a tömör válasz, és elkapta tekintetét, csakhogy arcát kezébe temesse.

- Konkrétabban?

- Minden-minden!

- Öhm… szerelmi ügyek? - tapogatóztam a „sötétben”. Persze tudod, hogy én már így is mindent tudok, csak azt nem, hogy Harry mit érez. Ezt pedig létfontosságú volt megtudnom!

- Honnan tudod? - megint rám nézett! :) Nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjak.

- Női megérzés… - Jó, tudom, hogy ez hazugság volt, de akkor is! Nem mondhattam el neki, hogy mindent tudok és hogy Ginny miattam szakított vele! Ez egy… kegyes hazugság volt… és legfeljebb csak füllentésnek lehetett nevezni… ugye?

- Aham… - sóhajtotta szomorúan.

- Tehát?

- Semmi. - Uh, de makacs egy öszvér! Inkább paripa…

- Ne mondd azt, hogy semmi, mert látom rajtad, hogy nyomaszt valami. És a valami, az már nem semmi. Valami, de semmiképpen sem semmi. - Talán túl bonyolult dolgot mondtam neki? Pedig ez értelemszerű.

- Jaj Herm… - egy kicsit elmosolyodott. - Miért ilyen nehéz?

- Micsoda? Az élet? A sors? A szerelmi háromszög? - Talán ezt az utolsót nem kellett volna mondanom, mert eléggé furcsálló tekintettel nézett rám.

- Egyik sem. - rázta meg fejét, s kócos éjfekete hajtincsei újra szemébe hulltak volna, ha nem simítja őket hátra.

- Hát akkor? - Hirtelen nem értettem, mi nyomaszthatja ennyire… pedig sejthettem volna, hogy tipikus Harry Potteres választ fogok hallani.

- A női elme! - tárta szét karját, én pedig majdnem orra buktam guggoló helyzetemből, melybe körülbelül két perce lehettem a kíváncsiságtól.

- Hééé!! - Mosolyogtam, és ő is még jobban elmosolyodott. Ezt nem hagyhattam annyiban! Meg kellett bosszulnom! Így hát csiki-támadást indítottam ellene, de sajnos túlerőben volt és legyőzött. A földre terített és felettem volt, négykézláb pozícióban. Arcunk csak pár centire volt… éreztem a forró mentolos illatú levegőt, mely minden lélegzetvételekor beáramlott az érzékszervembe, s átjárta testemet, kellemes érzést teremtve. A játéktól mind a ketten kipirosodtunk… de az a tekintet… ajkai egyre csak közeledtek felém… míg végül… forrón… a perzselő napnál is forróbban megpuszilt az arcomon! Jó, meglehet, hogy nem ezt vártam ebben a helyzetben, de… ez talán már nem egy baráti puszi volt. Talán van még esélyem nála és felvehetem a harcot Ginny Weasley, volt legjobb barátnőm vörös hajával…

Nem akartam elgyengülni, így a pozícióját kihasználva, hasba támadtam… mármint csiki-hadművelettel, de persze végül megint leterített. Ezúttal viszont felállt és felsegített. Aztán leült az ágyára, melyet már valaki, feltételezem Sipor, előre megvetett neki. Annyira megsajnáltam, ahogyan arcán megjelentek a jól ismert szomorú vonások, hogy… muszáj volt újra lelki segítőként, igaz barátként beszélnem vele. Néhány órára nem éreztem iránta semmit, csak szoros baráti köteléket. Elképzelni sem tudom, hogyan, de nem éreztem iránta szerelmet erre a kis időre. Ezáltal megint elbizonytalanodtam. Mi van akkor, ha ezt is csak képzelem? Ha most is csak azt hiszem, hogy szeretem őt, hogy szerelmes vagyok belé, de valójában nem? Mi van akkor, ha kiderül, hogy nem is vagyok szerelmes senkibe, csak pár napig fellángol bennem az érzelem, és nem tudok neki parancsolni?

Végül sikerült elérnem, hogy kiöntse nekem a lelkét. Hihetetlen, hogy Ginny mit tett!! Feltételezem, hogy visszament a Foltozott Üstbe, valahogy felszedte Deant, és vele együtt sétált el Harry mellett teljesen véletlenül. És Harry elmesélte nekem, hogy már órák óta várt Ginnyre, hogy lassacskán kezdett kételkedni abban, hogy eljön-e, de amikor meglátta a vörös haját a napfényben… rögtön bízni kezdett a közös jövőjükben. Csakhogy amikor Ginny elsétált mellettük, mintha észre se vette volna, elsétált mellette, Deannel az oldalán. Először hitetlenkedve pislogott utánuk, majd nyomukba eredt és végül futva, de utolérte a párost. Megkérdezte szerelmétől (ne tudd meg milyen fájdalmas ezt leírnom!!), hogy miért késett és mit keres itt az ő egyik haverjával. Erre Dean azt válaszolta, hogy mind a ketten bevallották egymásnak, hogy mit ereznek egymás iránt… és hát… végül összejöttek, és most járnak… Harry Ginnyhez fordult, aki LENÉZŐEN tekintett rá. Megkérdezte, hogy miért verte át, erre a válasz az, hogy Harry egy nőcsábász és neki hűséges srác kell!! Olyan, mint Dean, aki állítólag ettől elvörösödött. Harry átadta Ginny ajándékát még utólag, de amikor ő kivette… megkérdezte, hogy drága volt-e, mire azt válaszolta, hogy „Nekem a világon semmi sem olyan drága, mint Te!”. Na igen, és ezt az én valaha volt legjobb barátnőm félreérthette, és a nyakláncolt ledobta a porba, majd jobb lábával a földbe tiporva, ripityára törte. Pedig Harry azt mondta, hogy egy vagyonba került neki, de azt hitte, hogy Ginnynek tetszeni fog, de úgy néz ki, hogy tévedett. Pedig, ha tudná, hogyha én nem lennék, akkor ők már rég egymást falnák minden nap valamilyen romantikus helyen… sose mondta volna el, s talán még ki is dobott volna a szobájából… De nem! Ő nem! Soha sem tenne ilyet! Minden esetre most itt ülök az ágyamon, miután körülbelül fél órával ezelőtt befejeztem Harry vigasztalását és elmentem fürdeni. Most éppen ő fürdik… hallom a víz csobogását. Holnap korrepetálni fogom néhány tantárgyból, főleg bájitaltanból, de a beszélgetésünknek hála, addig is nyugodt szívvel alszik az éjjel. Vagy hajnalban. Azt mondtam neki, hogy Ginny valószínűleg csak játszott vele, de nézze el neki, fiatal még és komolytalan. Majd benő a feje lágya, és bocsánatot kér. Ez őt megnyugtatta, de engem nem! Nem akarom, hogy kibéküljenek, hogy járjanak, hogy aztán összeházasodjanak, és gyermekeik legyenek! Lehet, hogy önzőnek hangzik most ez az egész, de szeretem, és túlságosan is szeretem ahhoz, hogy elveszítsem! Mindent el fogok követni, hogy viszonozza az érzésem, de ha nem sikerül… akkor nem tudom, mitévő leszek.

Még nem vagyok elég fáradt és nem is tudok aludni, úgyhogy előveszem egy kicsit az egyik mugli drámát, a Rómeó és Júliát és elolvasom. Nagyon szeretem ezt a művet, mert kiválóan lett megalkotva. Úgy szeretnék elmenni valakivel, hogy megnézzem valahol színdarabban…

De nem untatlak tovább, már így is túl sokat beszéltem…

Mára ténylegesen ennyit írtam kedves naplóm!

Forrón puszil a te hódolód, Herm!