Párizs, 1996. június 24. - szombat

Kedves naplóm!

A nevem Hermione Granger, és 16 éves leszek. A szüleim fogorvosok, én pedig a Roxfort Boszorkány- és Mágusképző Szakiskolába járok, és szeptemberben leszek hatodikos. 

Tudnod kell, hogy még sosem írtam naplót, de téged anya és apa vettek a sikeres RBF-jeimért. Képzeld! Mindenből kiválót kaptam!! Persze Ron majd véletlenül elfelejti megkérdezni, hogy hogyan sikerültek… Hihetetlenül féltékeny rám! És ez most teljesen komoly! Adja az ártatlant, hogy őt nem is érdekli a suli, meg úgyis Fred és George boltjában fog dolgozni… én pedig mindig csak könyveket olvasok… nem bulizom soha… és állandóan csak tanulok! Ergo: én egy könyvmoly vagyok, aki nem tudja, hogyan kell élni!! Gondolj csak bele! Nem idegesítő folyton csak ezt hallgatni?! Bezzeg, ha elővenne egy könyvet… és netán tán el is olvasná… rögtön kevesebbet kellene magolnia! De ne gondolkodjunk a lehetetlenen! Ronald Weasley soha az életben nem fog önszántából könyvet olvasni, és kész. Egyébként megjegyzem, ő az egyik legjobb barátom a suliban és olyan, amilyen. 

A másik Harry Potter. Tudod, a „híres”-re gondolok… a „kis hősre”… vagy a „Fiúra, aki túlélte”… szegény Harry! A Reggeli Próféta mind a mai napig kikészíti! Folyamatosan csak róla írnak… minden szám oldalán az ő képe virít, és próbálnak vele riportot készíteni. Szerencsére Dumbledore professzor megtiltotta mindenkinek, hogy akárcsak egyszer is Harry közelében legyen és leselkedjen utána. Például amikor az egyik riporter elment a Privet Drive-ra és bemászott a kerítésen… egész nap Harryről írt, aki nagyjából az ágyán feküdt, és egyszer elment vécére. Mindenesetre az igazgató úr lebuktatta, és nem jelentethette meg a cikkét. Sőt! Még fegyelmi tárgyalást is elrendeltek!

Perselus Piton, az új Mágiaügyi Miniszter, hozott egy rendeletet, ami szerint egy hét Azkabant von maga után, ha bárki is megfigyeli Harry Pottert. Piton professzort Dumbledore javasolta erre a posztra, mert Caramelt hála a jó égnek, leváltották. Az emberek pedig úgy vélték, hogy Dumbledore szava szent és sérthetetlen, tehát hallgatniuk kell rá. Hiába utálom a volt bájitaltan tanárunkat én is, el kell ismernem, hogy nagyon jól irányít és kezeli az eseményeket.

Harryre visszatérve… még csak nemrég lett vége az iskolának… és máris kétszer akartak rátámadni a halálfalók. Nem elég neki Sirius halála?! Természetesen ő nekem is nagyon hiányzik, de neki az édesapját is helyettesítette. Ő volt az egyetlen ember a világon, akihez minden bajával fordulhatott. Ő értette meg Harryt igazán, és… ő segített neki a legtöbbet. Most mégis halott…

Bocsánat! Nem akartalak eláztatni! De be kell vallanom, hogy szegény Harryt nagyon sajnálom… és hiányzik. Nem azért, mert szeretem… illetve szeretem, de nem úgy, hanem baráti szeretetből. És tudom, hogy szüksége van Ronra és rám! Egyébként Ronnal ellentétben, vele tudok normálisan beszélgetni!! Érdekes, nem? Habár attól el kell tekintenünk, hogy szerelmi ügyekben egy kicsit butuska… de még akkor is aranyos! Különben is! A fiúk későn érnek… és, ha nem szereznek tapasztalatokat, akkor persze, hogy bénáznak, mert nincs amire építsék a tudásukat!

Mindkét barátom hiányzik, de nem tudom eldönteni, hogy melyikük jobban. Ron azért, mert… tud aranyos is lenni… mondjuk, nem feltétlenül, mert eléggé sokszor nem sikerül neki… sőt! Legtöbbször nem, de legalább próbálkozik. Bár néha még arra se veszi a fáradtságot, hogy felfogja agyilag a dolgokat. Beszél… beszél, hogy neki mennyire fáj ez meg az… nem képes leállítani magát, teljesen bepöccen, míg végül, mintha egy bomba robbanna, úgy kezd kiabálni. Erre példának tudom említeni, mikor szegény Viktort szidalmazta a karácsonyi bálon! Jó, lehet, hogy nem szemtől szembe, de milyen jogon?! Talán ő elhívott volna engem, hogyha talált volna egy neki való, nagyon csinos és gyönyörű lányt? Nagyon kétlem. Ráadásul Viktorral is szakítottam miatta! Persze ettől még barátok vagyunk, csak nem olyan értelemben. És a legutóbbi levelében azt írta, hogy találkozott egy kedves angol lánnyal, aki most lesz 18. Barna haja és kék szeme van. A neve pedig Kitty Calem. Hamar jóban lettek, és most a lány náluk nyaral.

Őt azért szerettem igazán, mert Ronnal ellentétben, képes volt bevallani, ha valakibe szerelmes lett. Nem kezdett vele vitatkozni, nem marakodott vele, hanem nagyon kedves volt hozzá, ráadásul még hűséges is. Bolond szívem van!

Azon kívül, hogy Ron nagyon jól tud varázslósakkozni, nem túl sok pozitívumot találtam… majd év közben talán sikerül még néhányat összegyűjtenem… talán…

Harry is komolyodott Ronhoz képest. És mindennek oka Cho. Ha ő nem lenne, talán nem is ismerné igazán a szerelmet… ugyanúgy bénázna, mint a legjobb barátja… és én. Talán jobb lenne, ha követném Cho példáját, és én tenném meg az első lépést, és nem hagynám rá. Inkább mégis! Ron nem az a típus, aki ömlengeni fog nekem, hogy mennyire szeret és, hogy szüksége van rám, mert nélkülem levegőhöz se tud jutni. Nem fogja bevallani… úgyhogy most elhatározom magam. Felajánlom neki, hogy az Abszol úton, mikor megvásároljuk a könyveket, elmehetnénk fagyizni. Belegondolva… talán mégse nekem kéne megtennem az első lépést. Na jó! A kocka el van vetve! Megteszem és kész!

Már említettem, hogy hiányoznak, de július 24-én újra láthatom majd őket! Addig hátra van egy egész hónap… és, ha csillagászati szemszögből nézzük, akkor még több is, mert… na jó! Le kell szoknom erről a tudálékosságról, mert lehet, hogy ezért nem lép, és nem tesz semmit. Tehát, én, Hermione Granger, ezennel megfogadom, hogy le fogok szokni az okoskodásról, amivel mindenkit az őrületbe kergetek! De ez nem zárja ki azt, hogy továbbra is olvashassak egy csomó könyvet.

Mi legyen a záró mondat? Meg is van!

Mára ennyit kedves naplóm!

Jó éjszakát kíván neked, Hermione!