Lucy a nappaliban volt. Csak bámulta a tévéképernyőt, miközben egyfolytában Andrew Nayloss járt a fejében. Egy hónapja, 12 napja, és 3 órája, hogy felszállt a gépre, ami Párizsba repítette őt.

Hirtelen egy őrült ötlet bukkant fel egészen hátul az agyában, majd mintegy vírusként végigfertőzte az egészet. Így már nem is annyira tűnt őrültségnek, sőt egyenesen csodálatos volt a gondolat, és máris a kivitelezésen kezdett rágódni.

Felpattant és kiszaladt a konyhába.

"Megvan!" kiabált útközben.

"Mit vesztettél el?" kérdezte Simon, aki egy bögre kakaó mellett üldögélve olvasta a Pókember legújabb számát a konyhában.

"Semmit!" nézett rá a nővére, majd anyjukhoz fordult, hogy előadja kérését.

"Anya, szeretném, ha végighallgatnál, és megpróbálnád az én szemszögemből megítélni a dolgot."

"Mondjad kicsim!" fordult felé Annie, miközben megállás nélkül szelte a kenyeret, sajtot és a többi reggeli csemegét.

"Tudom a megoldást a problémámra..." kezdte a 18 éves lány nagy levegőt véve.

Ekkor azonban a hátsó ajtó kicsapódott, és megjelent Mary, Wilsonnal egyetemben.

"Anya, beszélnünk kell!" kezdte az idősebbik lány.

"De most én beszélek vele!"

"Ez most fontosabb! Majd utána megbeszélitek!"

"Nem, mert az enyém fontosabb!"

"Lányok, fejezzétek be!" szólt rájuk az anyjuk.

"Mary, miről szeretnél beszélni?"

"De én hamarabb itt voltam!" kiáltott Lucy.

"Te addig öltözz fel, ha nem tűnt volna fel még pizsamában vagy, és vendégünk is van!" jelent meg Eric a háta mögött. "És ne beszélj ilyen hangon az édesanyáddal!"

Lucy csak nézett hol egyik, hol másik szülőjére majd felbaktatott a szobájába, és úgy döntött, most, hogy elmúlt 18 nincs szüksége szülői engedélyre a tervéhez.

"Anya, Wilson meghívott hétvégére Los Angelesbe a nagynénjéhez."

Annie figyelmesen hallgatta. "Szóval egy teljes hétvégét egyedül lesztek Los Angelesben."

"A nagynéném házában." bólintott Wilson, majd észbekapva hozzátette. "Külön hálószobában természetesen."

"Nem hiszem, hogy jó ötlet…" kezdte Mrs. Camden.

"Tudtam, hogy nem fogsz beleegyezni!" kiáltott Mary. "Miért hiszed azt, hogy mindig csak szexet akarunk?"

"Mary! Ne beszélj így az édesanyáddal!" szólt rá Eric. "Én sem díjazom az ötletet, de már 19 éves vagy és hiszem, hogy tudod mi a helyes. "tette hozzá bizonytalanul.

"Ez azt jelenti, hogy mehetek?" Ugrott apja nyakába Mary. Annie csak mosolygott.

"És mi volt Lucy nagy ötlete?" kérdezte Simon.

"Lucy?" mindenki meglepődve nézett körül, és észrevették, hogy eltűnt.

"Elment valahova?" kérdezte Eric.

"Azt mondta, hogy muszáj elmennie, a jövője függ tőle." lépett be a konyhába Ruthie és mászott fel az egyik székre.

"Pizsamában?" kuncogott Mary.

"Még el kell vinnem Billyt az édesanyámékhoz, náluk lesz a hétvégén." szólalt meg Wilson újra.

"Elkísérlek!" lépett hozzá Mary és csókra nyújtotta a száját. Wilson készségesen teljesítette a kimondatlan kérést, bár félve pillantott közben Ericre.

***

Miután végzett az első fázissal, következett Lucy tervének nehezebbik része: Mr. Nayloss, Andrew apja.

"Miss Camden?" nyitott ajtót a férfi. Szokásos morgós hangulatában a megszokott ferde szemmel nézett Lucyra.

"Mr. Nayloss" bólintott Lucy miközben erőt próbált gyűjteni a mondanivalójához.

"Mit óhajt? Andrew nincs itthon."

"Tudom. Európába utazott, és én utána szeretnék menni." bökte ki Lucy.

"És miért kellek én ehhez? Fizessem ki az utat?" kérdezte gúnyosan, még mindig az ajtóban állva. Látszott rajta, hogy esze ágában sincs beengedni a lányt, vagy hosszúra nyújtani ezt a beszélgetést.

"Nem, Mr. Nayloss. Az út már ki van fizetve, én csak annyit szeretnék..."

"A szülei megvették a kicsi lányuknak a repülőjegyet?"

"Nem uram, én vettem meg a jegyeket."

"A szülei pénzéből..."

"Nem uram, a főiskolára félretett pénzemből."

"Nem megy főiskolára?"

"De igen, és elég kemény iskolaévnek és jövő nyárnak nézek elébe, hogy megkeressem ezt a pénzt..."

Mr. Nayloss egy pillanatra csodálattal nézett a lányra.

"És miben kéri a segítségemet?" kérdezte nem túl készségesen.

"Csupán azt szeretném tudni, hol szállt meg Andrew."

"Nem segíthetek..." bökte ki néhány másodperc hallgatás után a férfi.

"Nem tudja, hol lakik a fia? "hökkent meg Lucy.

"Helyesbítek: Nem áll szándékomban segíteni Önnek. Most pedig, ha nem haragszik, nekem dolgoznom kell!" csukta be az ajtót a lány orra előtt.

A döbbent lány még sokáig bámulta a bejárati ajtót, eljátszva a gondolattal, hogy nekivág az ismeretlennek, és ha kell, egész Európát felkutatja szerelme után. Milyen romantikus lenne! Aztán elvetette az ötletet, emlékezve arra, hogy Európa majdnem akkora, mint az Egyesült Államok.

Az ajtó újra kinyílt, és Andrew édesanyja jelent meg.

"Mrs. Nayloss?" lepődött meg Lucy. Az asszony szó nélkül a kezébe nyomott egy prospektust egy párizsi diákhotelről, majd újra eltűnt a házban.

***

Lucy nagy levegőt vett, mielőtt belépett a konyhába. Most kell előadnia tervét a szüleinek.

"Anya!"lépett Annie elé határozottan.

"Látom már felöltöztél, kicsim! Merre jártál?"mosolygott rá a nő.

"Először a bankban, aztén a reptéren, aztán Mr Naylossnál."mondta Lucy."Anya, elutazom Európába Andrew-hoz!"bökte ki gyorsan.

Annie felhúzott szemöldökkel nézett rá. Nem engedélyt kért a lánya, hanem közölte.

"És miből vettél repülőjegyet?"kérdezte óvatosan.

"A fősulira félretett pénzemből, de keresek valami munkát, és kipótolom majd."

"Mikor indulsz?"Annie nem akarta visszatartani sem, és leszidni sem. Tudta, hogy a lánya nagyon szereti Andrew-t, és hogy teljes mértékben megbízhat benne.

"Délután megy a gépem, gyorsan össze kell még pakolnom."ölelte át köszönetképpen Lucy az édesanyját.

***

Annie épp kivette a sültcsirkét a sütőből, amikor Eric lépett be a hátsó ajtón.

"Lucy, van még időd ebédelni?"kiabált fel Annie miután megcsókolta Eric-et.

"Miért hova készül?"kérdezte a férfi.

Lucy a bőröndjét szenvedte le a lépcsőn majd egy puszit nyomott anyja arcára.

"Nincs időm, Anya, majd a gépen eszem. Szia apa!"puszilta meg őt is.

"Szeretlek benneteket!"köszönt még el.

***

Kifelé menet belebotlott a bátyjába.

"Hová költözöl?"kérdezte amaz nevetve.

"Nem költözöm, csak utazom. Párizsba Andrew-hoz!"közölte a lány.

"Hová?"hüledezett Matt."És anyáék tudnak róla?"

"Persze."

"És elengedtek?"

"Nem volt más választásuk. Már megvolt a jegyem.."

"Elviszlek!"szólt Matt, csak hogy az úton a lelkére beszélhessen kelekótya húgának. Azonban a reptérre érve még mindig nem sikerült lebeszélnie róla.

"Ennyire biztos vagy a dolgodban?"

"Te mennyire voltál biztos a dolgodban, amikor Heather után mentél Philadelphiába?"

"De az nem Európa?"

"Nem a mérföldek számítanak, hanem az ok, amiért magad mögött hagyod őket"

"Mióta filozofálsz, húgi?"

"Inkább segíts a csomagokkal"morgolódott a lány. Matt becipelte a bőröndöket, majd a húga felé fordult.

"Ne mondj semmit, nem fogom meggondolni magam"szólt Lucy mielőtt ő megszólalhatott volna.

Matt szorosan megölelte.

"Vigyázz magadra!"búcsúzott el a lánytól.

***

"Nem hiszem el, hogy ezt teszem!"rázta a fejét Lucy.

A mellette ülő férfi  felé fordult és már közel állt, ahhoz, hogy dühös legyen rá.

"De én elhiszem! EZT TESZED! Most pedig, ha lehet csendben folytassuk az utat!"

Lucy öszeszorította a száját, de a gondolatait nem tudta elhallgattatni.

"Ne csinálja!"mordult rá a férfi."Tudom mire gondol!"de aztán elmosolyodott.

***