*

-Születésem óta velem vagy-súgta Dóri a macinak egyik éjjel-Mindent veled osztok meg.Jó neked,te mindig mosolyogsz.Olyan édi vagy!

Sóhajtva szorította magához a mackót.Ekkor hirtelen megmerevedett.Mintha Édeske teljesen magától hozzábújt volna.Aztán elengedte magát,és lehunyta a szemét.

-Dóri...-hallott hirtelen egy vékony kis hangot.

Összerezzent.Kinyitotta a szemét,és lebámult Édeskére.A maci egyenesen nézett rá.De az arca nem mozdult,a teste is mozdulatlan maradt.Csak a szeme csillogott olyan furcsán.

-Édeske...-szólította meg Dóri.Nem érkezett felelet."Talán csak képzelődtem"-gondolta.Befészkelte magát az ágyba,átfogta Édeskét,és elaludt.

*

-Eredj,és mosogass el!most azonnal!-parancsolta egy napon mogorván Alexandra.

Dóri bement a konyhába.Rengeteg mosatlan edény várt rá.Elkezdett mosogatni,de egy idő után elfogyott a mosogatószer.És még rengeteg piszoks tányér meg pohár maradt.

Dóri nem mert szólni Alexandrának.Attól félt,hogy ezért is őt fogják büntetni.Néha még ok nélkül is megverték.

Odalépett a szekrényhez,és kinyitotta,hátha ott talál mosogatószert.Nem talált.Viszont megdöbbentő dolgokra bukkant.

Egy csomó apró üvegfiola sorakozott odabent.Dóri döbbenten bámulta a gyanús üvegcséket.Körülnézett,majd kivette az egyiket.Odament egy növényhez,és ráöntötte.A növény lassan,nagyon lassan elszáradt.

Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó.Dóri rémülten megfordult.Alexandra ott állt.Vetett egy pillantást a nyitott konyhaszekrényre,majd Dórira,és elsápadt.

-Kutattál a holmijaim között?-kérdezte dühtől remegő hangon.

-Én csak...

-Tűnj el!Be a szobádba!-ordította Alexandra.-Hamarosan megkapod a büntetésedet.TAKARODJ!

Dóri ijedten berohant a szobájába,és az ágyára vetette magát.Zokogni kezdett.Aztán megpillantotta Édeskét,aki mellette feküdt.

-Édeske!!-kiáltott fel sírva.Magához húzta a macit,és a keblére szorította.-Édeske,én félek!!!Megint bántani akarnak!Édeske...

Ismét úgy érezte,hogy a maci odabújik hozzá.Még szorosabban magához ölelte,és álomba sírta magát.

*

Arra riadt fel,hogy nyílik az ajtó.Alexandra egy teli pohárral a kezében belépett a szobába.Dóri ijedten felült.Szíve a torkában dobogott.

-Neked már a korbácsütés sem használ.-szólalt meg Alexandra rémisztő hangon.-Többé senkinek sincs rád szüksége.

Odament Dórihoz.

-Ezt most szépen megiszod.-mondta,a pohárban lévő folyadékra utalva.

-Soha.-nyögte a lány.

Alexandra megragadta Dóri haját,hátrarántotta a fejét,és a szájához nyomta a poharat.Dóri összeszorította az ajkait.Alexandra erősen meghúzta a haját,mire Dóri akaratlanul felsikoltott.A nagynénje belediktálta a pohár tartalmát.Dóri hiába igyekezett,érezte,hogy a folyadék legurul a torkán.Alexandra az utolsó cseppet is megitatta vele.Aztán megállt az ágynál,és megvárta,amíg a méreg hatni kezd.

Dóri farkasszemet nézett vele.Aztán érezte,hogy gyengülni kezd,és az ágyára zuhant.Ekkor Alexandra elégedetten bólintott.

-Ez a méreg szép lassan fog téged megölni-közölte,majd megfordulr,és kiment.Még csak be sem csukta az ajtót,hiszen a legyengült lány már nem tudott felkelni az ágyból.

"Lassan fogok meghalni.Mint az a virág."

*

Dóri egyre nehezebben kapott levegőt.Lehunyta a szemét,könnyei leperegtek az arcán.

-Dóri...-szólíttta meg az a vékony hang,amit egy éjjelen már hallott.

A lány kinyitotta a szemét.Édeske,a drága Édeske ott ült mellette az ágyon.Megmozdult.Nem mosolygott.Puha kis arcocskáján könnycseppek gördültek végig.

-Dóri...-ismételte.A lány fáradtan és nagyon halványan elmosolyodott.

-Én mindig tudtam,hogy létezel-mondta halkan.Aztán megpróbálta összeszedni magát.-Édeske...a konyhába...ki tudsz menni?

-Miért?

-Alul,az alsó konyhaszekrényben...te is eléred...üvegfiolák...méreg van bennük.Hozd ide őket...nem hagyhatjuk,hogy másokat is megmérgezzenek...

Édeske a könnyein keresztül ránézett.

-Gyere ki velem,Dórika.-kérlelte.

"Fél,hogy meghalok,mire visszajön."-gondolta Dóri.

-Nem tudok...Édeske,én már nem tudok...

Hallgattak egy rövif ideig.

-14 éve te vagy az egyetlen barátom.-szólalt meg Dóri-Egy csomószor rádkönnyeztem!-nevetett fel gyengén.

Édeske szomorúan bámult rá.

-Rám sírhatsz még bármikor,ha itt maradsz-ígérte.

-Jaj,te...-sírta Dóri-Szeretlek,édes mackóm!

-Én is szeretlek,Dóri.

-Most menj.

Édeske félve nézett.

-Dóri...

-Siess,Édeske.Ígérem,megvárlak.

Édeske lassan bólintott.lemászott az ágyról,és kiment.

Dórin hatalmas fáradtság lett úrrá.Mintha valami húzta volna lefelé.A szemhéja egyre inkább elnehezült.Becsukta.

"Csak pihentetem egy kicsit a szememet..."

Mintha süllyedt volna.Minden lélegzetvétel percről percre nehezebb és fájdalmasabb volt.

"Nem...nem szabad...meg kell várnom Édeskét..."

Ki akarta nyitni a szemét,de nem tudta,nem volt ereje.

Hallotta Édeske puha lépteit.

-Dóri...Dóri...-szólongatta a mackó.

"Édeske...itt vagyok..."-akarta mondani a lány.Jelezni akart a macinak,hogy még él.De nem tudta kinyitni a szemét.Nem tudott megszólalni.A teste lebénult.Aztán már levegőt sem kapott...

"NEM!!!-kiáltott fel belül-Édeske a legjobb barátom!Nem hagyom itt!Nem...."

De Dóri lelke végül elszakadt a meggyötört testétől,és szárnyalt,valahová,egy szebb és jobb helyre,ahol boldog lehet.

Édeskét azonban nem vitte magával.

Az édes,szeretett mackó felmászott az ágyra,és odabújt Dóri hideg testéhez.De a karok már nem ölelték meg.

Édeske összekuporodott,és halkan zokogott.

-Azt ígérted,megvársz!És azt is,hogy magaddal viszel,ha jobb helyre mész!Mégis itthagytál...Dóri,mondd,hogy jó helyre kerültél!Mondd,hogy boldog és szabad vagy!Mond,hogy soha,de soha nem felejtesz el!Dóri,GYERE VISSZA ÉRTEM!!!

De Dóri nem mondott semmit.Nem jött vissza.Édeske azonban tudta,érezte,hogy gazdija most végre olyan helyen van,ahol megnyugodhat háborgó,sebzett lelke.

-Vigyázz magadra,Dóri.-suttogta Édeske.És most az ő könnyei folytak a lány testére.

*

Pár nappal később Dóri sírja mellett egy lapot találtak.

"Te mindig tudtad,hogy van lelkem.Hittél a létezésemben.Én voltam az,aki támaszt nyújtott neked.Velem osztottál meg mindent a 14 év alatt.Mindent együtt éltünk át.A te lelked már messze jár.Biztosan jó helyen vagy.Mindig emlékezni fogok rád,te se felejts el engem.Hallasz?Ne felejts el.Szeretlek,Dóri! Édeske."

*

                                              epilógus

Letaglózva olvastam az utolsó sorokat.Könnyek folytak végig az arcomon.

Még ma sem tudom,ki írta le ezt az egészet.De érzem:ez nem mese.Ez igaz történet.

Becsuktam a füzetet,és körülnéztem,.Hatalmasat dobbant a szívem.

A régi,poros játékok között egy mackó ült.Egyenesen rám nézett.

-Édeske!-kiáltottam fel.Odasiettem hozzá,és felkaptam.Bennem is feltámadt az érzés:Mintha ez a maci élne!

Az arcán lévő mosoly halvány volt.Egy játékmackó,aki sok mindent megélt.Aki elszakadt a legjobb barátjától.Ránéztem erre az édes mackóra-és tudtam,hogy igaz.

Magamhoz öleltem.

-Tudom,hogy van lelked.-mondtam.

Édeske pedig rám emelte a tekintetét,és gombszemeiben halvány fény csillant.