1. Prológus

Sunderland városától alig ötven kilométerre terült el az a síkság, ahol a muglik számára lakatlan vidéknek tűnő Bigsecrettown feküdt. Bigsecrettownnak két része volt, North és South Secrettown. Az ott lakók nagyon ritkán hívták a várost a teljes nevén, mert észak és dél között rengeteg ellentét húzódott. Mindenki jobban szerette a saját lakóhelyét kisvárosi nevén nevezni, mint azt mondani, hogy ennek és ennek a nagyvárosnak az északi, vagy éppen déli felén él. A város elég régi alapítású volt, már a tizenhetedik század fordulóján is létezett, bár akkor még csak két farmból állt. Mr. Big és Mr. Secret farmjából. A két férfi és a családjaik jó viszonyban voltak egymással, bár már az ő korukban is látszott, hogy a családok gyarapodásával, a betelepülők érkezésével egyre fokozódnak a bajok. Benjamin Big és Franco Secret halála után a két család teljesen megszakította egymással a kapcsolatot. Kerítést húztak a farmok közé, és így esett, hogy Bigék a déli, míg Secreték az északi oldalra kerültek. Bigsecrettown tehát kettészakadt.
Az éjjel csendjét hangos kiabálás verte fel. Néhányan félrehúzták a függönyt ablakukon, hogy jobban lássák a lárma forrását. Egy cseppet sem lepődtek meg a furcsa öltözetu alakokon. Négyen voltak, mindannyian varázslótalárt viseltek, bár az éj sötétjében nem látszott ezeknek a színe, az bizonyos volt, hogy nem idevalósiak. North Secrettownban főként idős és konzervatív emberek éltek, akik egyszínű, régies szabású talárban jártak, és a legújabb seprű a városban egy JólsepR 1-es modell volt. Ezzel szemben az idegenek Nimbusz 2001esekkel érkeztek, hatalmas ládákat cipeltek seprűiken, és egy cseppet sem figyeltek arra, hogy halkan legyenek. Beszédük ugyan fojtott hangú suttogás volt, de a ládák hangos puffanásai és a gyakori ajtódörrenések rájuk vonták a helyiek figyelmét.
- Még ne vidd be azt a ládát, Remus! Először a bűbájt kell hatástalanítani!
A Remus néven nevezett férfi rándított egyet a vállán, elmormolt néhány szitkot az orra alatt, majd megszakította a lebegtető-bűbájt, mire a láda hatalmas dörrenéssel ütközött a macskaköveknek.
- Halkabban! Felvered az egész környéket! - hangzott fel megint a dirigáló női hang - Sinignotium!
A nő pálcája hegyéből vékony, arany szál lövellt ki, eltalálta a házat, mire annak falai egy pillanatra hullámzásba kezdtek, majd újra visszanyerték eredeti, mozdulatlan formájukat.
- Most már mehet, Molly? - szólalt meg az egyik, eddig némán szemlélődő varázsló.
A kérdezett nő bólintott, mire a varázsló felemelte pálcáját, meglegyintette vele az előtte heverő ládát, s oldalra nézett a Remus nevűre. Mikor már mindkét láda a föld fölött lebegett, a két férfi elindult a ház felé. Az ajtó kitárult előttük a negyedik idegen bűbájának hatására, majd azon nyomban be is záródott, amikor a varázslók átlépték a küszöböt.
- Lassan indulnod kell! Nem hagyhatod ki a fiad esküvőjét!
Mrs. Weasley a sötétben hálásan rámosolygott a mellette álló boszorkányra. Bólintott, kezébe vette seprűjét, felült rá, majd szinte rögtön le is mászott róla. Tétován a ház felé tekintett, ami felé a másik boszorkány haladt. Tonks hátán érezhette az asszony pillantását, mert megállt és hátranézett. Nem szólt egy szót sem, tudta, hogy Mrs. Weasley úgyis mindig elmondja, amit akar.
- Ugye így minden rendben lesz? - tette fel a kérdést végül, hosszas tétovázás után. Tonks tudta, hogy mire gondol. Bátorítóan elmosolyodott, határozottan bólintott, majd mellkasa előtt összefont karokkal megvárta, hogy boszorkánytársa felemelkedjen seprűjével.
- Az esküvőn látjuk egymást, kedvesem! - integetett Mrs. Weasley a levegőből. Tonks visszaintett, megfordult és belépett a ház ajtaján. Odabent a két férfi már javában munkálkodott.