Egy szép napon, egy napfényes délután Inuyasha egyedül üldögélt a szent fánál. Szomorú volt.. Kagome magárahagyta, és soha nem állt szándékában a fiúhoz visszamenni. Mereven bámult a fák lombjai közé, így gondolkozván:
~ostoba kagome.. minek ment el.. de így nem is kell hogy visszajöjjön..~
Amint így magábazuhanva elmélkedett, lassan lecsukódtak a szemei, és már majdnem elaludt.. mikor valami illatot érzett a közvetlen közelében.. Sesshoumaru volt az.
-Nem kellene egyedül szomorkodnod itt. -szólt az idősebb fivér.
Inuyasha felnézett majd sóhajtott egyet.
-Bátyám.. azthiszem te ezt most nem érted..
-Dehogynem értem. És a válaszom a magatartásodra az, hogy egy nő miatt nem kell szomorúságot érezned.
-Tudsz tóla? -nézett fel.
-Tudok.
-Kagome nem volt egyszerű lány számomra.. de.. mostmár mindegy! Nem is akarom látni többé! -palástolta Inuyasha a szomorúságát.
-Helyes.. Ez maradjon is így.
-Mond bátyám.. lehetnénk.. mi még jóban?
Sesshoumaru elmosolyodott és leült az öccse mellé.
-Lehetnénk.. végülis a testvérek tartsanak össze. főleg a férfiak.
Inuyasha úgyszintén elmosolyodott.. testvére vállára hajtotta a fejét. -Jó hogy van egy fivérem.. örülök neked.. mégha ezt nehéz is volt eddig kimondanom.. -mondta.
-Én is pont így vagyok vele. És a sok különtöltött idő.. Inuyasha.. Ismerkedjünk meg megint.. közelebbről.. -mondta Sessh halkan és öccse kimonója alá nyúlt, végigsimítva a mellkasán. Majd a következő pillanatban ajkuk összeért..
Inuyasha meglepődötten nézett rá, majd átadta magát a vágyaknak ő is.. leoldotta bátyja páncélját és övét.
Nemsoká mindketten meztelenek voltak. Egész éjjel egymással voltak elfoglalva..
Másnap reggel egymás karjaiban ébredtek. Tekintetük találkozott, és mindketten elmosolyodtak.

END