Az újjászületett színpad

I. rész – Az újrakezdés

Sora felugrott a főnixtrapézra. A közönség felmorajlott, amikor fejjel lefelé pörögve körbelendült a hatalmas színpad felett. Aztán elengedte a trapézt és lassított a pörgésen, ahogy egyre magasabbra emelkedett a levegőben. Csak egyetlen reflektor égett, s az is a 18 éves lányt világította be. Miközben emelkedett eszébe jutottak az eltelt napok.

Egy éve már, hogy a Kaleido Színpadon feltámadt a főnix, immár nem Layla Hamilton, hanem Sora Naegino személyében. Sora még emlékezett az első előadásra, amikor a közönség üdvrivalgásban tört ki, mikor a főnix feléledt poraiból és még szebben tündökölt, mint előtte. Pontosan azon a napon történt, hogy Layla is megmutatta a Brodway Színpadán, hogy igenis képes még nagy dolgokra, s hogy nem szégyell sírni ezrek szeme láttára. Az előadások után a két lány felhívta egymást telefonon és egymás szavába vágva mesélték el mennyire is boldogok ők ketten.

De milyen régen is volt már. S most újra repült a magasba, teste szinte súlytalanul lebegett, amikor a tűzcsóvák, mint szárnyak csaptak elő a háta mögül. Csodálatos pillanat volt, valahányszor eljött ez a pillanat, Sora úgy érezte, hogy ismét újjászületett, s hogy még nagyobb mutatványokra is képes lesz eztán. Azt kívánta bár örökké tartana a pillantat. De hirtelen minden elromlott. A tűzcsóvák túl erősen égtek és átlépték a színpad határait. A trapézkötelek meggyulladtak, a reflektorok szikrázva szétrobbantak. Hirtelen káosz lett úrrá a közönségen. Sora hirtelen nem tudta mit tegyen, csak zuhant, egyetlen trapéz sem volt már ép. Belényilallt a gondolat, hogy eljött a vég, amikor egy erős kéz elkapta a derekánál fogva, s már tova is röppentek az égő színpad felett. Sora oldalra nézett és meglátta Leon nyugodt arcát.

 - Köszönöm! – kiáltott hangosan, hogy túlharsogja a hangzavart.

 - Majd akkor köszönd meg, ha kijutunk innen! – válaszolt Leon.

Abban a pillanatban a trapézkötél elszakadt s ismét zuhantak, de közben Leon hangját hallotta a fülében:

 - Hajlítsd a térded!

Sora az utasítás szerint cselekedett, s megérezte a talpa alatt az ugróasztalt. A feszített gumifelület visszadobta őket a levegőbe. Egyszerre mozogtak, mint, ahogy azt már régen megtanulták. Régóta partnerek voltak, még a Hattyúk tava előtt megismerték egymás minden mozdulatát. Ma már Sora akár becsukott szemmel is el mert rugaszkodni a trapézról mert tudta, hogy a férfi elkapja a levegőben. Hirtelen érkeztek a földre. Leon azonnal megindult a kijárat felé, Sora azonban megbotlott egy keresztben heverő tartógerendában, ami valószínűleg a plafonról zuhanhatott a színpadra. Leon visszaugrott hozzá és felrántotta. Mindketten rohanni kezdtek, de a nézőtér egésze lángokban állt, s a székek közti járatokon képtelenség volt végigmenni. Már senki nem volta az előadó csarnokban, az evakuáció sikeresen zajlott, azonban úgy tűnt ők ketten itt ragadtak. Leon kitört a lángok közt a színpadról és művészfolyosók felé rohant, magával rángatva a lányt. Sora tartott az iramot, de mikor a bejárati csarnokba értek megfagyott a vér az ereiben. Minden lángolt, az ajtókat elérni lehetetlenség volt.

 - A francba! – kiáltott Leon.

 - Gyere! – húzta Sora magával a férfit.

Kalos szobája felé rohantak, talán az ottani ablakon ki tudnak még jutni. Igaza is lett. A művészöltözők folyosójára még nem értek el a lángok. Lihegve végigszaladtak a folyosón, Sora belökte az igazgatói iroda ajtaját, az ablakhoz rohant és kinyitotta. Megkapaszkodott a párkányban, Leon pedig felemelte. Sora visszanézett rá, de a férfi intett a fejével, hogy ugorjon. Sora bólintott s a mélybe vetette magát. Néhány pillanatig a füst csípős és a tenger sós levegője keveredett az orrában, fülében a tűz ropogása és az összeomló épület hangja dobolt, de aztán hirtelen minden elnémult. Belezuhant a tengerbe, tempózott párat és a felszínre bukott. Akkor csapódott be Leon is nem messze tőle. Sora felé úszott, s mikor a férfi feje kibukott a vízből kiabálva megszólította.

 - Jól vagy?

 - A körülményekhez képest remekül! – mondta örömtelen vigyorral a kérdezett.

Szó nélkül a part felé úsztak. Mikor lábuk érte már a part menti fövenyt felálltak és lihegve lépkedtek a part felé, küszködve a hullámokkal. Rendőrök és mentősök rohantak feléjük, plédeket terítettek rájuk.

 - Hál istennek, hogy élnek és hogy kijutottak. Eido úr már nagyon ideges, mindenképp vissza akart magukért menni.

 - Kalos? – kiáltott Sora – Ugye nem engedték meg neki?

 - Persze, hogy nem! Nyugodjon meg Naegino kisasszony! – rázta meg a fejét a rendőr – De jöjjön, odaviszem magukat hozzá!

A két artista bólintott, s követték a rendőrt. Sora oldalra nézett és majd a szíve szakadt meg bánatában, mikor látta élete álmát a tűzben égni. Könny cseppent az arcára, mert megérezte, hogy itt a vég! Ezek után a Kaleido Színház soha sem fog feléledni! A főnix most elpusztul a saját lángjaiban…

Hirtelen valaki erősen magához ölelte. Sora nagyon meglepődött, azt sem vette észre, hogy valaki egyáltalán a közelében van, de mikor a másik eleresztette, meglátta Kalos ijedt arcát.

 - Jó ég Sora, azt hittem ott égsz benn! Kérlek, ne haragudj, hogy ott hagytalak!

 - Semmi baj Kalos! A lényeg, hogy kint vagyunk! – válaszolt Sora.

Az eltelt idő alatt nagyon jó viszony alakult ki közte és a főnöke között. A nevelői is megismerték a marcona ábrázatú Kalos Eidot, s nyugodtan bízták rá a lányukat. Sora örült ennek, s így legalább érezhette az atyai szeretetet még akkor is, ha távol volt Japántól és az otthonától.

 - Ugye Sarah is jól van? – kérdezte Sora – És a többiek? Anna, Mia, Marion, Rosi?

 - Mindenki jól van, miattatok aggódtunk!

Ekkor kiáltások csapták meg Sora fülét, s a hangok irányába fordult. Barátnői rohantak felé, s a nevét kiáltozták…. – Sora! Sora! Sora…

 - Sora! Sora! Ébresztő te kis lustaság! – ébresztgette kedvesen nevelőanyja.

Sora résnyire nyitotta a szemét és meglepetten tapasztalta, hogy a szobájában van. Nevelőanyja ismét megszólalt.

 - Gyere kész a reggeli!

Sora bólintott. Mikor az anyja elhagyta a szobát, felült az ágyban és megtörölte a homlokát.  – Már megint átéltem. Mindig ugyanaz a rémálom! Jaj bárcsak elfelejteném már végre azt a szörnyű napot! – gondolta magában.

A tűzeset már egy éve történt és Sora mai napig sokat élte át az eseményeket álmában. Aztán ébredéskor szomorúság fogta el. Hát igen, mindennek vége szakadt akkor… A társulat feloszlott, Kenneth út úgy döntött, hogy nem építteti újjá a színházat. Kalos letargiába zuhant, s kábulatán csak Sarah és kislányuk Emma tudott segíteni. Leon, Mia és Rosetta visszamentek Európába. Anna hazaköltözött Kaliforniába a családjához. Marion és az apja Floridába mentek egy másik társulathoz, a Horizonthoz. May is ide szerződött le és kis idővel később Ken is utána ment. Az elmúlt években közel kerültek egymáshoz, s Ken utolsó leveléből kiérződött, hogy nagyon jól megértik egymást. Yuri leszerződött a Brodway Színpadnál Layla tanácsára és ismét partnerek lettek. Sora pedig haza költözött. Az elmúlt évben sok meghívása volta különböző színházakhoz egy-egy vendégfellépésre. Odett és az Angyalok Tánca meghozta neki a világhírt. Mindenhol szívesen látták volna, de ő sehova sem szerződött le. A nagy álma, hogy a Kaleido Színpad nagy artistája lesz bevált, de mindennek végeszakadt…

Lassan kimászott az ágyból belebújt egy pulóverbe és kiment az ebédlőbe. Az asztalon már várta a gabonapehely és egy kis saláta. Mielőtt leült megpuszilta apját és Yumét. Rosszkedvűen ült le a helyére és megfogta a villáját. Az anyja ránézett és együtt érzően megfogta a kezét.

  - Megint a rossz álom kicsim?

Sora bólintott.

 - Már annyiszor átéltem álmomban újra és újra! Ó, bárcsak ne történt volna meg!

 - Nem a te hibád Sora! – nyugtatta az apja.

 - Apádnak igaza van! Ne emészd magad! – bólintott anyja – És hogy jobb kedved legyen, tessék ez neked jött! – tolt felé egy hosszúkás borítékot.

Sora meglepetten tépte le az egyik oldalát és kihúzta a háromfelé hajtogatott lapot. Azonnal olvasni kezdte. A levélben a következő állt:

Kedves Naegino Kisasszony!

Reménykedem benne, hogy levelem jó égészségben és kondícióban találja magát.

A levelem oka, hogy szeretném értesíteni arról, hogy a Kaleido Társulat ismét összeáll. Legalábbis nagyon reménykedem benne. Ehhez szeretném az Ön segítségére is szükségem lesz.

Két hét múlva, május 14-én, szombaton 9 órakor szeretném, ha megjelenne Cape Maryben, a Művelődési Házban az első megbeszélésen. Itt szeretném ismertetni a színház új Szervezeti és Működési Szabályzatát, az elnökségi testület tagjait és a jövőbeni terveket.

Az ezt követő héten válogatást tartanánk, hogy a társulat ismét teljes legyen!

Megjelenésére feltétlenül számítok!

Üdvözlettel:                                               Elisabeth Montrose - szponzor   

Sorában hirtelen megmozdult valami, s öröm áradt szét a testén.  – Újra összeáll a társulat… Hát lehetséges ez?! – gondolta.

 - Nos, halljuk Sora, mi áll a levélben? – kérdezte apja.

 - A társulat ismét összeáll. Két hét múlva lesz az első megbeszélés!

 - Komolyan, de hát ez nagyszerű kislányom! – kiáltott az anyja.

 - Anya, nem viccelsz? Valóban örülsz neki? – kérdezte meglepetten Sora.

 - Hát persze, ne csacsiskodj kicsim! Te talán nem örülsz neki?

 - Dehogynem! Hisz életem álma teljesült, a hely, amit annyira imádok ismét feléledt és érzem, hogy hamarosan tündökölni fog!

 - Na akkor ezt megbeszéltük, kezdjünk el készülődni!

Sora bólintott, és végre újra boldog volt.

Két héttel később a régi bőröndjével Sora kilépett a Cape Mary-i reptér ajtaján. Vakított a fény és ő telve volta boldogsággal, és tervekkel.  – Elisabeth Montrose – gondolta. Kellemes csengése van a nevének és olyan ismerős, mintha már hallotta volna valahol, de nem volt ideje utána nézni. Eltervezte, hogy mihelyt megérkezik kideríti, vajon is az oka, hogy ennyire ismerősen cseng a név neki. Szétnézett és akkor meglátta azt, akit keresett. Jerry hatalmas kezével integetett neki, alig ötven méterre tőle. Sora felé vette az irányt, mikor pedig a megállt a rendőr előtt, az megölelte. Sora alig kapott levegőt, de az öröme nagyobb volt mintsem zavarta volna. Aztán beültek az autóba és elhajtottak a part felé. A dombon Sora szája pedig tátva maradt az ámulattól, mert meglátta a színházat.

Hihetetlen volt, de mintha semmit sem változott volna. Hófehér kúpszerű kupolája, mint régen, most is méltóságteljesen tört az ég felé. Sárga tartópillérei ragyogtak a napsütésben. A tengerbe nyúló teraszon ott voltak a pálmafák és a növények. A lámpaállványok is a régiek voltak. Egyszóval, olyan volt az egész, mintha a múlt elevenedett volna meg ismét…

Alig tíz perccel később megálltak egy fehér földszintes családi ház előtt. Jerry kiszállt és kivette Sora csomagját az autóból. A lány a kapu felé vette az irányt, de mielőtt kinyithatta volna a sövénykerítés mellől a kertből egy szőke magas nő rohant felé nevetve.

 - Sora, Sora! Jaj de jó, hogy végre itt vagy!

 - Sarah!  - kiáltott vissza a Sora – Nahát, nagyon megváltoztál! Meg sem ismerlek!

Sarah kinyitotta a kaput és betessékelte a vendégeket, s a házban, a nappaliban kínálta őket hellyel. Sora a nagy üvegajtókhoz lépett melyek a teraszra vezettek. Mikor kinézett, meglepetten vette észre, hogy pontosan szemben a Színpad van. Sarah frissítőkkel megrakott tálcával lépett be a nappaliba. Sora boldogan nézett rá.

 - Gyönyörű a kilátás!

 - Valóban! – bólintott Sarah – Tudod Kalos soha sem tudott elszakadni az álmától, s ezért vettünk itt a hegyen házat. Meg az igazat megvallva ez sokkal kellemesebb környék, mint a belváros. Emmát is nagyobb biztonságban tudom a saját kertünkben, mint a játszótéren!

 - Megértelek! – ült le Sora – De nagyon megváltoztál! Hová tűnt az egykori nevetős, harcias díva?

 - Azt hiszem jobb létre szenderült! – nevetett fel Sarah – Emma engem is megváltoztatott és Kalost is! Mióta pedig a színház leégett, azóta csak nekik énekelek. Igaz, sok meghívásom volt és Andy is ajánlatott tett az ADX nevében, hogy egy albumot készítenének velem, de nemet mondtam mindenre! Nekem most ők a legfontosabbak. Na és persze Kalosnak is nagy szüksége van rám.

 - Azt el is hiszem. De te nem csak belül változtál, hanem kívül is! Hova lett a hajad?

 - Á, levágattam, így sokkal jobb. – legyintett Sarah – Az az igazság, hogy most sok a teendő még a ház körül, a kertet rendbe kell tenni, és még a hátsó szobák is festésre várnak. Mikor ideköltöztünk borzasztóan romos állapotban volt az egész. S a munka közben nagyon zavart a hajam, folyton festékes lett, meg gubancos. Esténként ordítottam mikor fésültem. Nehéz döntés volt de, végül én magam adtam a fodrász kezébe az ollót, hogy szabadítson meg tőle. Kalos persze nem örült neki, de bele kellett törődnie.

Jerry eddig hallgatott, de most felállt és bocsánatot kérve elköszönt. A két nő tovább beszélgetett.

 - Na de mesélj, veled mi van?

 - Megvagyok. Csak eddig folyton olyan érzésem volt, mintha hiányozna valami! Mikor megkaptam a levelet, nagyon megörültem.

 - El is hiszem!  - bólintott Sarah – Láttad volna Kalost mikor Lizzy megjelent nálunk és elmondta az ajánlatát. Az a mamlasz majd kiugrott a bőréből.

 - Lizzy? – kérdezett vissza érdeklődően Sora két korty közt.

 - Igen! Elisabeth Montrose.

 - Nahát, te ismered őt?

 - Jó ég hát persze, még nagyon régről. Tudod ő kezdetben is velünk volt már. Mondhatjuk úgy, szinte együtt növekedett a hírneve a Kaleido Színházzal. – magyarázta Sarah.

 - Ezt nem értem! – mondta Sora – Mi köze neki a színházhoz?

 - Lizzy is artista. Sok helyen csak úgy nevezik, hogy a Bíbor Sólyom. Meglep, hogy nem ismered! – vett el egy süteményt az asztalról Sarah.

 - Hát akkor ezért volt ennyire ismerős a neve! – csapott a homlokára Sora – És, amúgy hogy jött neki az ötlet?

 - Lizzy világ életében rajongott a Kaleido Színpadért. Itt szeretett bele a tornászéletbe. Itt mászott fel először a trapézra. Hihetetlen, hogy mekkora sztár is lett belőle olyan rövid idő alatt.

 - Mesélj róla kérlek! – bíztatta Sora.

 - Lizzy még nem volt kilenc éves mikor a társulathoz került, két szerencsétlen baleset következményeként. A szülei meghaltak. Lizzy anyja Kalos nővére volt, Tamery. Tamery is nagy artista volt, Floridában dolgozott, a mai Horizont Színpad elődintézményében. Egy manőver közben vesztette életét, amikor Lizzy még csak 7 éves volt. Akkor az apja, Philippe Montrose megtiltotta neki, hogy artista legyen. Alig két évvel később azonban ő is meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben. Lizzy a nagyanyjához került Franciaországba, de ő beteges volt és nem tudott róla gondoskodni. Így került Kaloshoz, a nagybátyjához. Természetesen Kalos hallani sem akart arról, hogy artistát faragjon Lizzyből. De az a kis ördög erősebb volt nála. – nevetett fel Sarah – Képzeld, képes volt meggyőzni Arlont is, hogy tanítsa. Így sikerült aztán feljutnia a trapézra. S mikor meghallotta, hogy mi is történt itt, azt hiszem nem akarta annyiban hagyni a dolgot. Mert akárhogy is nézzük, a Kaleido volt a második szülőanyja.

 - Érdekes történet.

 - Az! – helyeselt Sarah – Úgy fél éve, hogy felajánlotta Kalosnak, hogy újjá építteti a színházat. Mint tudod Kenneth úr ezt nem vállalta. Nos Lizzy hatalmas összeget ölt a fejújításba, és ráadásul még Kenneth urat is visszaédesgette, hogy legyen a színpad szponzora. Az öreg vállalta, de kikötötte, hogy az első sikeres eladásig egy pennyt sem ad.

 - Ez aztán a pofátlanság! – kiáltott Sora – És Elisabeth belement?

 - Igen. De ezt majd ő elmondja. Na de – állt fel Sarah – biztos fáradt vagy, gyere megmutatom a szobád!

 - Ó, nem akarok a terhetekre lenni! – tiltakozott a lány.

 - Nem vagy! Kalos nagyon szerette volna, ha egy ideig velünk laksz, míg vissza nem térhetsz a szállásodra. Tehát vita nincs!

Sora beletörődően bólintott és követte Saraht. A szobában aztán épp csak annyi ereje maradt, hogy megköszönje vendéglátója kedvességét, mert mihelyt becsukódott az ajtó, azonnal elaludt az ágyon.

Másnap korán ébredt, még a nap is csak vékony csíkban jelent meg a horizont peremén. Kimászott az ágyból és az ablakhoz ment. Az éjszakája kellemes volt és most végre felvirradt a nagy nap. A Kaleido Színház ma feltámad poraiból. De nem csak ezek a gondolatok kavarogtak a fejében. Elisabeth Montrose is folyton ott motoszkált az agyában. Már tudta ki ő, ez a lány a híres Bíbor Sólyom. Ez a név az egész világot megborzongatta…

Hét körül Sarah kopogott az ajtón, a lány pedig frissen és mosolyogva nyitott ajtót. Sarah meglepetten nézett rá, mert azt hitte, hogy barátnője fáradt lesz az ismeretlen ágy miatt, de tévedett. Az ebédlőben már ott volt Kalos, aki vidáman köszöntötte Sorát. Emma nagyokat sikoltozva hadonászott a kanalával és szanaszét szórta a gabonapelyhet. Sora nevetve nézte a kislányt, aki Kalos fekete haját és Sarah vidám szemét örökölte.

Reggeli után mindenki beült az Eido család terepjárójába és elhajtottak a Művelődési Házhoz. Már mindenki megérkezett, a megbeszélés kilenckor kezdődött. Sora végre viszontláthatta régi barátait. Kitörő örömmel fogadta Miát, Annát, Mariont és Rosettát. Kicsit higgadtabban fogott kezet Leonnal, akin azonban már nyoma sem volt a régi hidegségnek. May és Ken mosolyogva ölelték meg, Sora pedig gratulált a kapcsolatukhoz, amit ők pirulva fogadtak. Layla is eljött, Yurival, ami Sorát nagyon meglepte. De Layla megmagyarázta a dolgot:

 - Ennél a színpadnál én soha többé nem lépek fel! Ezt megfogadtam, mikor az angyal megszületett! Csak azért jöttünk el, mert mi is kaptunk meghívót, na meg nekem szándékomban áll szponzorálni a vállalkozást.

Tulajdonképpen mindenki ott volt a régi, nagy csapatból. Sora mégis hiányosnak érezte az összejövetelt. És igaz, hogy a hiányzó tagot csak kevesen ismerték, de neki nagyon a szívéhez nőtt. Fantom hiánya mindennél jobban emlékeztette őt a veszteségekre, mivel a kis manócskát a tűzeset óta nem látta. Hogy most sem jelent meg, kezdett beletörődni abba a ténybe, hogy Fantom örökre elveszett a régi színpaddal, és soha nem fog visszatérni.

Lassan mindenki helyet foglalt a teremben. Sora barátnőivel az első sorba ült, s mikor meglátta belépni Elisabeth Montrose-t leesett az álla. A lány magas volt és karcsú, nem sokkal lehetett idősebb, mint ő. Haja fekete volt és kontyba volt tűzve a feje tetején. Ujjatlan kék blúzt és halványsárga rövid szoknyát viselt, lábán fehér szandál. Nyakában elegáns medál, jobb felkarján karpánt, melyet fura motívumok díszítettek, kezében mappa volt. A lány nyomában lépett be Kalos és Kenneth úr. Ők hárman a terem végében felállított asztalhoz mentek és helyet foglaltak. A teremre csend ereszkedett, s néhány pillanat múlva Elisabeth emelkedett szólásra. Hangja csengő volt és parancsoló. Arcán komolyság és elszántság tükröződött, ami azonnal megragadta Sorát.

 - Nagy szeretettel üdvözlök mindenkit, aki egykor a társulat tagja volt, a nevem Elisabeth Montrose. Bizonyosan mindannyian látták már, hogy a Kaleido Színház újra felépült és reményeim szerint még híresebb és hatalmasabb lesz, mint egykor. Ehhez szeretném kérni az önök segítségét, hogy a társulat ismét összeállhasson.

De térjünk is azonnal a lényegre. A munkatársaim ki fogják osztani az új Működési Szabályzatokat. Megkérem önöket, hogy figyelmesen tanulmányozzák át. Továbbá szeretném bemutatni az elnökséget: a színház igazgatója továbbra is Kalos Eido marad, mivel nála jobban senki sem irányíthatná az intézményt. Kenneth úr úgy döntött, hogy ismét társul a színház vezetésébe, mint producer és ígérete szerint az első sikeres előadás után pénzzel is kívánja támogatni társulatot. Valamint jómagam, de engem amúgy is meg fognak ismerni hamarosan, hisz a társulat artistájaként reményeim szerint együtt fogunk dolgozni azon, hogy a színház ismét tündökölhessen.

Hétfőn fogom tartani a válogatást. Kérem ne haragudjon meg senki, de Kenneth úr és az én javaslatomra a régi tagokból csakis a legjobbakkal kötjük meg újra a szerződést a siker érdekében. Mivel egy egész év telt el ezért erre jó okaim vannak, de reménykedem benne, hogy nem lesz emiatt harag köztünk. Tehát hétfőn pontban 7 órakor legyen szíves mindenki megjelenni az edzőteremben, ahol a délelőtt folyamán mindenkit meg fogunk nézni…

Sora ennek hallatán nagyon megijedt, nem gondolta volna, hogy ez így fog menni. Arra készült, hogy visszatér, kezébe nyomják a szerződést és már kezdheti is a gyakorlást, mivel akárhogy is van, de ő volt a Kaleido Színház legutóbbi csillaga. A helyét biztosnak gondolta, de most a keserű valóság felébresztette az álmából.

 - Layla Hamilton azon szándékát jelezte, hogy szeretne a társulat szponzora lenni, mivel nem kíván visszatérni a színpadra. Természetesen elfogadjuk a felajánlását.

Nos lehet hogy rövid voltam, de minden általános tudnivalót elmondtam. Találkozunk hétfőn. Szeretném kérni, hogy senki se késsen el, mert azoknak bemutatkozását nincs módunkban megnézni és nem kívánunk újra szerződést kötni velük. Hamarosan mindannyian meg fogják tudni, hogy én nem tűröm a pontatlanságot és a késést. Remélem világosan fejeztem ki magam. Köszönöm megjelenésüket.

Azzal elhagyta a termet, s követte őt Kenneth úr és Kalos is. Sora megütközve nézett utána. Azt hitte, hogy a Bíbor Sólyom egy kedves ember, de csalódnia kellett. Már előre félt, hogy vele kell dolgoznia. Barátnőire nézett, akik arcáról sütött, hogy hasonlóan gondolkodnak. Végül Mia szólalt meg.

 - Nem gondoltam, hogy Elisabeth Montrose, a nagy artista ilyen jégszívű.

Leon lépett oda hozzájuk.

 - Ne vegyétek fel a stílusát. Tudjátok precíz ember, és nagyon szigorú. De ha megismeritek, már nem lesz olyan nehéz elviselni mindezt, mert a színpadon, nagyon sokat segít!

 - Te honnan tudod mindezt Leon? – kérdezte érdeklődve Sora.

 - Onnan, hogy partnerek voltunk jó ideig. Akár hiszitek akár nem, ő volt az egyetlen, akit nem én választottam partneremnek. Ő választott engem és épphogy csak átmentem a vizsgáján. Talán ő volt az egyetlen, akit elismertem Sophie halála után, mert ördögi tehetsége volt, s ez még az enyémet is túlszárnyalta és szárnyalja mai napig. De legyen elég ennyi! – zárta le a témát Leon – Akkor hétfőn találkozunk lányok, és tényleg ajánlom, hogy ne késsetek! Mert Lizzy komolyan gondolja, amit mond.

Azzal Leon köszönt és elment.

 - Furcsa ez a Leon nem gondoljátok? – kérdezte Anna.

 - Való igaz! – bólintott Sora – Na, de mi a véleményetek Montrose kisasszonyról?

 - Szigorú… - mondta Mia – Máshogy képzeltem el. Tudjátok, mikor megkaptam a levelét, azt hitték, hogy megbolondultam, mert annyira örültem, hogy egy ilyen híres artistát megismerhetek. De most valahogy lelombozódtam.

 - Egy kicsit ijesztő. – helyeselt Anna – Mindegy, valahogy majdcsak lesz!

 Ekkor Rosetta Marion és May léptek oda hozzájuk. Az utóbbi arcán fintorral keveredett félelem.

 - Na ez aztán szép, újra válogatást tartanak! Most mondjatok erre valamit!

 - Ez van, nem tudunk mit tenni! – mondta nyugodtan Sora – Tényleg hol van Ken?

 - Elment Montrose kisasszonnyal és a főnökkel, szeretnék megbeszélni a továbbiakat.

 - A papa is odament. – kotyogott közbe Marion – És képzeljétek, Lizzy megengedte, hogy én is eljöjjek a válogatásra.

 - Hogy mi?? – kiáltották kórusban a lányok – De hát, hogyan.

 - 14 éves vagyok! Tegnap beszéltem vele.

 - Hát te személyesen is ismered? – kérdezte meglepetten Rosetta.

 - Igen, tudjátok mikor még a mama élt, akkor ismerkedtem vele össze, nagyon kedves lány!

 - Nekem nem úgy tűnt… - motyogta Mia.

 - Sok mindenen ment keresztül, akkor változott meg, amikor megnyerte a Cirkusz Fesztivált!

 - Hogy mi? – kiáltott Sora.

 - Igen, hát te nem is tudtad Sora? – nézett rá Mia – Ő volt minden idők legfiatalabb bajnoka!

 - Én sem tudtam, meséld el Mia, te úgy látom minden részletet ismersz. – szólt Anna.

 - Nos, Elisabeth akkor még csak 13 éves volt. Ez azelőtt a fesztivál előtt volt, amin Layla és Yuri nyertek. Nagyon fiatal volt, és mindenki lenézte. A partnere Arlon Bras volt. Amiatt, hogy csak 13 éves volt az akkori artisták kinevették őt is és Arlont is. Azt mondják akkor változott meg, de gyökeresen. A kedves kislányból, aki meg akarta változtatni a színpadot, akkor valaki más lett. A fesztivált a Bíbor Sólyom manőverrel nyerte meg…

 - 13 évesen olyan manővert adott elő?? – kiáltott Sora.

 - Igen, azon a napon mindenki elismerte őt, de mikor visszatért ide a színházhoz már nem a melegszívű, mindenkit szerető teremtés volt, hanem egy jégszívű démon. Csak azok kaptak tőle kedves szót, akiket nagyon szeretett. De a külvilág számára a kedves Elisabeth meghalt és helyébe lépett a démoni artista, a tökéletes tehetség…

 - Hihetetlen. Vajon min mehetett keresztül, ami ilyenné tette. Meg akarom tudni. – mondta komolyan Sora.

 - Sora ne húzd ki a gyufát. – aggodalmaskodott Mia.

 - Akkor is meg fogom tudni! – döntötte el Sora…

Eljött a hétfő, arról, hogy ne késsenek el Kalos gondoskodott, mivel autóval elvitte őket az edzőterembe. Az öltözőben Sora készült el legelőször, s mivel még volt fél órája, arra gondolt edz egy kicsit a trapézokon. Mikor azonban belépet az edzőcsarnokba, nagyon meglepődött. A magasban nem más, mint Elisabeth Montrose lengett a trapézokon. Sora meg sem mert mukkanni a látvány úgy letaglózta.

Lizzy védőháló nélkül, furcsa, Sora számára ismeretlen és képtelenségnek tartott mozdulatokkal ugrált az egyik hintáról a másikra. Aztán eljött e pillanat, amikor a lány csodálatos manővert hajtott végre. A Layla speciális trapézát használta. A terem egyik végéből a másikba repült majd szédítő sebességgel pörögni kezdett. Sora szája tátva maradt a csodálkozástól, mivel a lány sokkal gyorsabban pörgött, mint Layla a Főnixre készülve. Aztán Lizzy hirtelen elengedte a trapéz rúdját és még mindig tovább pörögve, mint egy dugóhúzó a magasba emelkedett. A forgása lelassult. A kezeit egyre jobban kitárta, majd felhúzta oldalt behajlítva a lábát is. A kezeivel aztán a feje felé húzta fel hátulról, s homorítva a hátát a fejéhez érintve a talpát. Ekkor a forgása teljesen megállt, s mintha csak súlytalan lenne emelkedett a plafon felé.

Sorához ekkor hozzáért valaki, Leon állt mellette.

 - Na mit szólsz? – kérdezte halkan.

 - Ez hihetetlen! – válaszolta Sora megilletődötten és visszafordult az edző lány felé.

 - Ez a mozdulatsor volt az Ördögcsavar. Lizzy másik nagy ugrása.

Sora bólintott, s közben Lizzy leereszkedett az egyik trapézra, s meglátta őket. Átszellemült arca hirtelen komollyá vált és leugrott a földre.

 - Nagyszerű, szóval ti vagytok az elsők, nem csalódtam!

 - Ö, úgy gondoltam, hogy mivel az első válogatást lekéstem, a másodikra időben érkezem… - mosolygott Sora.

 - Igen, erről hallottam eleget… - mondta komolyan Lizzy – De te Leon látom, hozod a formád, és komolyan veszed a dolgokat.

Sora elszégyellte magát a lány komoly arca láttán. Lizzy látta ezt és az arca megenyhült kicsit.

 - Bocsáss meg Sora… Nem akartam utálatos lenni, de sajnos ilyen vagyok. Sokat gáncsoskodom, de nem azért mert utálok valakit. Hanem egyszerűen maximalista vagyok. Majd megismersz, de ha nem teszik neked, akkor sem neheztelhetek rád. Mindenkinek saját véleménye van. Nem fogok azért valakit kirúgni, mert nincs egyetértés köztünk. – mondta és közben az ajtó felé indult – Megyek, gyakoroljatok még kicsit, van még 20 percetek, használjátok ki. Titeket nehéz próba elé állítalak!

Lizzy azzal kisétált a teremből. Sora meglepetten nézett utána. Hihetetlen volt ez a lány. Lenyűgözte a tehetsége és a kecsessége, feldühítette a flegma hangja és meglepte a kedvessége. Nem tudta mit is gondoljon róla. Az azonban biztos volt, hogy meg akarja ismerni a történetét. De kevesen tudtak róla mindent, s tudta, hogy nehéz lesz.

 - Gyere! – hallotta meg Leon parancsoló hangját.

Gyakorolni kezdtek és Sora ismét ledöbbent, mivel még mindig érezte a férfi ütemét. Újra teljes nyugalommal engedte el a trapéz-rudat és ugrott át. Leon keze mindig megfogta és olyan gyengéden kapta el, nehogy baja legyen. Sora visszaugrott a trapézra, majd átugrott az állványra, s lemászott a földre. Leon követte a példáját, majd a töröközőikhez nyúltak. Sora leült egy székre, Leon pedig mellé telepedett a földre és lecsukta a szemét. Sora egy ideig csak szuszogott, de aztán bátorságot erőltetett magára és Lizzyről kérdezte Leont. Ő először csak hallgatott, s csak hosszas várakozás után szólalt meg.

 - Miért akarod tudni a történetet?

 - Csak úgy. Azt hallottam róla, hogy nem mindig volt ilyen.

 - Valóban nem. De én nem ismertem még akkor. Én csak ezt a kis ördögöt kaptam meg. – mosolyodott el Leon.

 - Kérlek mesélj!

 - Most nem, először derítsd ki az elejét, aztán én elmondom a végét.

 - Na de… - kiáltott Sora, de félbeszakította az épp belépő Mia.

A lány arcán nagy boldogság ült és szinte ugrált örömében. Mint egy óvodás lépett a két beszélgető mellé.

 - Mi bajod Mia? – kérdezte érdeklődve Sora.

 - Ugyan hagyd – legyintett Leon -, ő Franciaországban is ilyen volt.

 - Jaj, ne lődd le a poént. – bökte meg Sora – Mond Mia!

 - Montrose kisasszony azt mondta, ha nem is felelek meg a vizsgán, megköti velem a szerződést, mivel elolvasta az eddigi darabjaimat és nagyon tetszett neki. Hú, nagyon örülök neki!

 - Gratulálok Mia! – mosolygott Sora.

Egy kicsit meglepte, hogy Mia ilyen könnyen megkapta az új lehetőséget. Szinte nem is kellett megküzdenie érte, de jól tudta, hogy neki bizony nehéz dolga lesz.

Ekkor belépett Lizzy és nyomában a többi artistával. May olyannyira meg volt illetődve, hogy nem mert Sorához szólni. De mindenki ideges volt, senki arcán sem volt nyugodtság. Lizzy leült egy székre szemben a trapézokkal, majd intett az egyik karbantartónak, aki egy gombot nyomott meg a falon. Mindenki meglepetésére a padló szétnyílt és felemelkedett egy dupla ugróasztal. Lizzy megszólalt.

 - Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy Sarah neked nem fontos a válogatáson részt venned. A színház dívájára természetesen eztán is szükségünk van. – fordult Sarah-hoz, aki erre elnevette magát.

 - Ugyan Lizzy, én nem akarok minden erőfeszítés nélkül bejutni. Szeretném megmutatni mit is tudok!

 - Hát jó! – bólintott Lizzy.

Sarah előre lépett néhány lépést és halkan énekelni kezdett. Sora ráismert a régi hangra, s ez újra bátorságot öntött belé. Sarah hangja egyre erőteljesebbé vált, de a csengése semmit sem változott. Olyan volt mintha egy angyal énekelne. Mikor abbahagyta tapsvihar tört ki a teremben, Sarah pedig megilletődötten lépett vissza a helyére. Lizzy rámosolygott, majd bólintott. A taps elhalt a teremben, Lizzy arca ismét szenvtelenné vált.

 - Nos azt hiszem nem lesz szükség a védőhálóra. Véleményem szerint mindenki van olyan tehetséges, hogy a tapasztalatokkal a háta mögött, hogy így is meg merje mutatni a tudását. De ne is húzzuk az időt – azzal elővett egy mappát -, az első legyen Anna Heart kisasszony.

Anna nagy levegőt vett és előlépett. Felmászott az állványzatra, megfogta a trapézt és lengeni kezdett. Miután elég nagynak érezte a lendületét elrugaszkodott…

Mindenki álmélkodva nézte. Sora boldog volt, mert érezte, hogy Annának már biztos helye van. A lány végül leugrott a földre, s levegőt kapkodva nézett Lizzyre. Ő egy apró jellel sem mutatta ki véleményét, csak a következőt kérte.

Rosetta lépett elő, és fellépcsőzött az ugróasztalra. Nem nagyon mert még egyedül a trapézon mutatványozni, ezért négy diaboló segítségével egy ugróasztalos számot mutatott be. A végén Lizzy megint nem mutatott ki semmi érzelmet.