II. rész – A feltámadott Kaleido

Lizzy irodájának ajtaján kopogtak, s Mia lépett be kezében egy köteg papírral. Lizzy felnézett és hellyel kínálta a megilletődött lányt.

 - Hallgatlak Mia!

 - Engem Kalos küldött, hogy neked adjam át az új műsor tervezetet.

 - Hozzám küldött? – kérdezte meglepetten Lizzy – De hisz ő az igazgató, neki kellene ezt eldöntenie!

 - Akkor most menjek vissza hozzá? – kérdezte lehangoltan a lány.

 - Jaj, dehogy! – nevetett Lizzy – Add ide, elolvasom!

Mia átnyújtotta a papírokat, Lizzy pedig olvasni kezdte. Mia tűkön ült, Lizzy ezt látva halkan megszólalt.

 - Tölts magadnak egy üdítőt, Mia!

 - Ó, nem köszönöm! – tiltakozott Mia.

 - Tölts magadnak egy üdítőt! – villant élesen Lizzy szeme.

Mia nem tiltakozott, hanem teljesítette a kérésnek álcázott parancsot.

Fél óra telhetett el, s Lizzy az asztalra dobta a papírokat.

 - Mond el, hogy képzelted mindezt?

 - Ö, nem tetszik!

 - Ne érts félre, szeretném tudni mik az elképzeléseid a darab előadásával kapcsolatban!

 - De hiszen olvastad! – nézett nagyot Mia.

 - Igen, de szeretném hallani, hogy hogyan gondoltad el!

 - Hát jó! – bólintott Mia – Mint az észre vehető, ennek a darabnak nincs konkrét története. A lényeg az, hogy minden artista a saját kedvenc mutatványát adja elő, s ahogy folyamatosan váltják egymást a színpadon abból alakul ki a történtet. Olyan lesz, mint a színpad élete. Felidéződnének a régi nagy előadások legszebb pillanatai. Újra elkészítenénk a régi eszközöket. Az est fénypontja pedig a főnix lenne! Amit úgy gondoltam, hogy méltó újrakezdésként adhatnánk elő. Az lenne a legjobb, ha most a két legjobb artista adná elő, és így nagyobb lenne a hatás!

 - A két legjobb artista. Hmm… Tehát Sora és Leon! – dőlt hátra a fotelban Lizzy.

 - Nem, Sora és te! – suttogta halkan Mia.

Lizzy felnézett és összeráncolta a szemöldökét. Titkon szeretett volna már ismét fellépni a színpadon, de a bemutatóját nem mostanra tervezte. Kínos csend ereszkedett a szobára. Mia azt hitte, hogy rosszat mondott, és Lizzy haragszik rá. Elisabeth pedig maga ellen viaskodott. Egyik fele hajtotta, hogy térjen vissza a fénybe és mutassa meg újra önmagát, a másik pedig még tartózkodott, érezte, hogy nem ez a legjobb pillanat. De dönteni kell, s ő meghozta a döntést…

 - Mi lenne, ha mindenki adná elő a főnixet? – kérdezte aztán.

 - Hogy mindenki? – lepődött meg Mia – De az irtózatos lenne, játszunk megint az ördöggel, hívjuk ki magunk ellen a sorsot? Mi lesz, ha megint elszabadul?

 - Én viszont másképp nem szállok be! – szögezte le Lizzy.

 - De hogyan csináljuk, annyi főnix egyszerre? Az óriási tűz!

 - Nem kell nagyobb, minthogyha egy ember adja elő!

 - De az látványtechnikailag képtelenség! – tiltakozott Mia – Eleve többen vannak a színpadon, nem fog mutatni semmit!

 - De igen is fog! Csak szükségünk lesz egy kis trükkre! – mosolygott cinkosan Lizzy – Figyelj! A hátsó főfalat, ami alatt a művészbejáró van, beborítjuk tükrökkel. Hogy a közönség semmit se vegyen észre, az egész műsör idejére fekete vászonnal borítjuk be a tükröket, nehogy visszaverje a fényeket. A főnixek előtt eloltjuk s mikor megjelennek a szereplők mindenit fekete muszlinlepellel borítunk be a hamut szimbolizálva. Aztán egyenként ledobják magukról a leplet és a magasba emelkednek, s mielőtt a bemutatnák a manővert észrevétlenül levesszük a vásznakat. Ezzel megnő a tér, s ha beindulnak a tűzcsóvák az egész visszatükröződik. Olyan lesz, mintha megannyi főnix éledt volna újjá. Az est fénypontjaként szétnyitjuk a tetőt, s fentről világítjuk meg az artistákat, az alsó lámpákat pedig leoltjuk. S mikor mindenki leérkezik a földre megjelenik Kalos, aki mindent elindított. – élte bele magát Lizzy a mesébe – Ezzel jelképezzük, hogy a színpad feltámad és, hogy nem fél újra csillogni! Mit szólsz?

 - Ez tökéletes! – kiáltott Mia – Azonnal elkezdem a tervezést! Két hét múlva akár jöhet a premier!

 - Három hét! De akkor mindennek tökéletesnek kell lennie, mert a világon mindenhol közvetíteni fogják! – állt fel Lizzy.

 - Rendben! Kész leszünk! – áll fel Mia is, majd boldogan kirohant az irodából és a díszletmunkásokhoz rohant, hogy elmondja az új műsortervezetet.

Ezalatt Sora a szobájában üldögélt és azon gondolkodott, hogy hogyan is deríthetne fényt Elisabeth történetére. Végül arra gondolt, hogy olyat kérdez meg, aki valóban tud mindent. Csak hát elég macerásnak indult a dolog! Erőt vett magán és elindult a színházba. Ahogy belépett az előcsarnokba társai rohamozták meg.

 - Hallottad Sora! Mia kész az új darabbal! Három hét múlva előadás!

Sora fejéből kiszaladt az előbbi gondolat.

 - Komolyan! Mit tudtok róla?

 - Semmit, de nézd csak ott a plakát! Felhívás minden társulati artistának!

Sora a plakáthoz lépett, amin a következő állt:

Felhívás minden társulati artistának!

Holnap pontban 9.00-kor a fotócsarnokban várunk mindenkit az új műsor plakátjának fotózására. A jelmezek még a mai nap folyamán kiosztásra kerülnek, kérjünk mindenkit, aki úgy érzi, hogy szebbé tehetné a plakátot, jelenjen meg a fent nevezett időpontban.

Sora elszalad, hogy megkeresse Miát. A lányra a díszletraktárban talált rá Jim és még néhány munkás társaságában.

 - Mia! – kiáltott a lány.

A szólított odanézett és mosolyogva integetett Sorának, hogy közelebb mehet.

 - Kész az új műsortervezet?

 - Igen és Lizzy már el is fogadta! – bólintott Mia – Gyere! Jim akkor folytassátok nélkülem, még délután visszajövök és akkor leegyeztetünk mindent! – fordult a vörös hajú férfihoz, aki mosolyogva bólintott.

A két lány Mia öltözője felé vette az irányt. Mikor a színház felépült a művészöltöző részleget kibővítették. Nagyobb lett a közös öltöző és több személyi öltöző is készült. Sora leült a kanapéra és maga mellé húzta Miát is.

 - Na mesélj!

 - Tessék itt van az a tervezet, amit már Lizzy is jóváhagyott!

Sora mohón kapott a mappa után és szinte falta a betűket. Képzeletében megjelentek a mozdulatok, a díszlet, a közönség… Egyre nagyobb hév fogta el. Beszívta a levegőt s gondolatban már a színpad felett repült. Már most átélte a pillanatot, pedig még három hét volt a premierig. Mikor végzett átszellemült arccal nézett barátnőjére.

 - Ez csodálatos! – suttogta.

 - Akkor máris kezdj hozzá gyakorolni, és szeretném, ha te is rajta lennél a plakáton. Lizzyt már rávettem, ha minden jól sikerül ti lesztek a két központi figura. Csodálatos lesz! Elisabeth Montrose és Sora Naegino egy közös darabban! S a Kaleido Színház feltámad! Már előre megborzongok tőle! – áradozott Mia.

 - Nagyon várod már, igaz?

 - Hát persze! Ezzel, ha minden jól meg végre meg tudjuk mutatni, hogy még a pokolból is képesek vagyunk feltámadni!

 - Azt hiszem, hogy ezt a műsort jobban a szíveden viseled, mint az eddigieket! - nevetett Sora.

 - Igen! Ez engem is osztályoz! Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen!

 - Akkor már megyek is gyakorolni!

Sora azzal felállt és elhagyta a szobát, Mia pedig boldog arccal meredt a mappára. „Ma délután” – gondolta – „Ma délután, mozgásba lendül minden!”

Sora az edzőterem felé indult. Kilépett a hatalmas üvegajtókon a vakító napsütésbe. Lassan lépkedett a terasz sétányán, s de valami nagy erő megtorpanásra kényszerítette. Megfordult és felnézett a Színház kupolájára, mely úgy tört az ég felé, mint egy szárnyalni akaró boldog érzés. Ahogy Sora némán nézte a hófehér csodát, melybe már akkor beleszeretett mikor még csak aprócska gyermek volt, egy furcsa érzés kerítette hatalmába. Hihetetlen volt még most is, hogy itt van. Hihetetlen volt, hogy három hét múlva újra ricsajjal lesz tele az előcsarnok és a nézőtér. Már előre félt az egésztől, már előre bizseregtek a tagjai, mikor belegondolt, hogy hamarosan újra a trapéz-rudat fogja szorongatni az első ellendülés előtt! Elmosolyodott a gondolatra, megfordult s elindult. De alig tett meg néhány lépést, amikor meglátott valakit a korlátnak dőlve a messzeséget figyelni.

Kalos volt az, s Sora mellé könyökölt. A férfi nem szólt semmit, még oldalra sem nézet. Néhány méla pillanatig mindketten a távolt figyelték, ahol az óceán, a part, és az ég összemosódott. Egyszer csak Kalos megszólalt.

 - Mond csak Sora, szerinted valóban teljesülhet?

 - Mire gondolsz? – kérdezte a lány.

Kalos és közte nagyon jó viszony alakult ki a Hattyúk Tava óta. Sora kezdetben nem értette a változás okát, de egy délután Sarah megmagyarázta neki: „Ugyanolyan álmodozó vagy, mint az én mamlasz Kalosom. Tudod, minden nap áldja az eget, hogy rádbukkant és bizalmat adott neked, akkor régen. Ő annyira furcsa egy személyiség, sokszor én sem értem meg. De egy biztos, régóta gondolkodom azon, hogy Kalos miért olyan szigorú veled, és eközben miért épít rád annyira. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy az ő meg nem valósított álmait te teljesíteni tudod! És ez az igazság, Kalos akkora álmodozó, mint egy négyéves gyerek! Hát ezért, ugye most már megérted?”

És kiderült, hogy Sarahnak igaza volt…

 - Az, hogy ez a hely feltámadjon! – szólalt meg újra Kalos.

 - Ha minden erőnket belevetjük, és szabadjára engedjük a vágyainkat, igen. Tudod – mondta Sora és felnézett a felhőtlen kék égre –, úgy jöttem ide, hogy mindenre elszántam magam. Mikor először beléptem az előadóterembe furcsa érzés kerített a hatalmába. Megéreztem annyi artista és tornász álmát a kupola alatt lebegni. Ezekhez hozzáadtam a sajátomat, s már nyugodt lélekkel ugortam el a trapézról, mert ott voltak az álmok, amik majd irányítanak!

 - Hihetetlen, hogy pont ide akartál jönni! El sem merem képzelni, mi lett volna, ha te nem jelentkezel akkor a válogatásra. – mosolyodott el Kalos – Akár hiszed akár nem, de nagyon emlékeztetsz valakire.

 - Igazán? És kire? – nézett a férfira Sora.

 - Lizzyre és rajta keresztül magamra!

 - Ezt hogy érted?

 - Mikor Lizzy idejött nem akartam, hogy artista legyen, mivel Philippe akarata ellen való volt. De ő nem engedett. Felmászott az ugróasztalra és „csak-azért-is” alapon gyakorolni kezdett. Ezzel pedig olyan erős szövetségest szerzett magának, akit még én sem tudtam legyőzni!

 - Ki volt az? – kérdezte ártatlan hangon Sora, de titkon próbálta beszéltetni Kalost, mert talán végre megtudhatja a lány történetét.

 - Arlon Bras.

 - Yuri apja? – kiáltott Sora.

 - Pontosan! – bólogatott Kalos – Képzeld az a kis ördög fogta magát és elment az edzőterembe, ott pedig felmászott az ugróasztalra és gyakorolni kezdett. Ekkor nyitott rá Arlon. Nem ismerted őt sajnos, de tudni kell róla, hogy istenadta képessége volt meglátni a tehetséget.

 - Akkor olyan volt, mint te! – mosolygott Sora.

 - Á, azt nem hiszem. – nevetett fel Kalos, s elindult egy pad felé, Sora követte – Én nem vagyok olyan. – mondta és leült.

 - Igazán? – ült le Sora is – Engem ki fedezett fel?

 - Téged nem kellett felfedezni, ha időben érsz ide, akkor elsőként kerülsz be!

 - Ez nem igaz! De ne térjünk el a tárgytól! – vezette vissza a régi mederbe a beszélgetést Sora.

 - Igen. Hol is tartottam. Á, tehát Arlon meglátta és mikor Lizzy elém állt, hogy el akarja kezdeni a tanulást, akkor Arlon kiállt mellette. Egy évet kapott, hogy teljesen megtanuljon mozogni a tornász-szereken. Hihetetlen volt mennyit gyakorolt. Aztán Arlon azt akarta, hogy főszerepet kapjon egy darabban. Megengedtem. – dőlt hátra Kalos – Lizzy komolyan vette a dolgot, éjt nappallá téve gyakorolt, folyton figyelte az artistákat és megalkotta az első nagy mutatványát, a Kolibri manővert.

 - Még nem is hallottam róla! – szólt közbe meglepetten Sora.

 - Megvan videón, majd odaadom.

 - Mi volt az előadás?

 - Az Idácska virágai. Teljesen gyermeteg, nincs benne semmi romantika, de egy kezdő gyerek-artistának tökéletes bemutatkozás. A műsor fénypontja pedig Lizzy első nagy mutatványa volt. Természetesen tökéletes sikerült. – mondta elrévedezve Kalos – Telt az idő és Lizzy egyre ügyesebb lett. Partnere Arlon lett, aki nagyon sok mindenre megtanította. Ebben az időben jött el az akkori Cirkusz Fesztivál időpontja. Arlon meghívót kapott rá, és partnerének Lizzyt vitte. Terve az volt, hogy bemutassa őt a világnak és természetesen, hogy megnyerjék a Kaleidonak az első rangos versenyt. Egy hónappal a fesztivál előtt elkezdték a gyakorlást. Lizzy találta ki a manővert és teljesíteni is akarta. Hihetetlen volt mennyire nem kímélte magát. Egyre tökéletesebb lett az ugrás, kirajzolódtak a mozdulatok. Még maga Arlon is meglepődött mennyire nagy Lizzy elszántsága. Egy héttel a Fesztivál előtt már védőháló nélkül gyakoroltak. Aztán Párizsba utaztak és megnyerték a versenyt.

Kalos elhallgatott. Szemét az égre szegezte, arca elkomorult. Sora ránézett, de az arcáról semmit sem tudott leolvasni. Nem mert megszólalni, a pillanat varázsa elbűvölte. Soha még nem látta a férfit ilyennek. Olyan kifejezés ült az arcán, amit nem ismert és még soha nem látott. Kellemes meleg szél futott át a teraszon és felborzolta Sora haját. Nem hallatszott más csak a tenger megnyugtató moraja és fenn a sirályok vijjogása. A végtelennek tűnő hallgatás után Kalos megszólalt.

 - Megváltozott utána. Mikor onnan visszajött már nem az a kedves, álmodozó kislány volt. Attól a naptól kezdve sosem futott a karomba oltalmat keresni, sosem nézett rám olyan kedveskedve. Sokáig azon gondolkodtam, hogy mi a változás oka, de sosem jöttem rá. Nem akarta elmondani nekem, és aki tudná az már nincs az élők sorában. Ma pedig már nem kötelezhetem arra, hogy mondja el.

 - És Arlon sem mondott semmit? – kérdezte halkan Sora.

 - Nem! Sajnos nem volt rá ideje… A fesztivál után alig két hónappal meghalt…

 - A Legendás Manőver… - suttogta Sora.

Kalos bólintott, s hallgatásba burkolózott. Sora maga elé meredt, s elgondolkozott a hallottakon. Lizzy valamikor aranyos kislány volt, de mi lehetett az oka, amiért ilyenné vált… Kérdések százai kavarogtak a fejében, de sajnos még nem sikerült rá választ találnia.

Rosetta és May jelentek meg. Sora rájuk mosolygott, a lányok pedig hozzájuk léptek.

 - Sora, te nem jössz gyakorolni, tudtommal három hetünk van a premierig! – mondta rosszallóan May.

 - De máris! – bólintott Sora – Kalos, ugye nem bánod…

 - Nem, dehogy menjetek csak, úgyis dolgom van! – azzal felállt – Futás lányok, ez lesz minden idők legnagyobb előadása. Tökéletes produkciót szeretnék látni!

A három lány bólintott, s az edzőterem felé rohantak.

Mikor beléptek már szinte mindenki ott volt, hiszen a társulat minden tagjának elő kellett varázsolnia magából a főnixet. Hihetetlen volt a látvány. Sora szívében a boldogság nőttön-nőtt, mert képzeletében máris megjelent a megannyi főnix egyszerre való újjászületése. Csak később vette észre, hogy már egyetlen szabad trapéz sincs, ezért úgy döntött, hogy visszamegy a színházba és a nagy színpad felett gyakorol.

Mikor belépett ismét csak meglepődött, mint az utóbbi napokban már annyiszor. Lizzy gyakorolt a magasban, a mutatványa pedig csodálatos volt. Sora úgy érezte, hogy neki is új főnixet kell bemutatnia, és most ez a tűz és lendület, ami Lizzyből áradt ráragadt. A fejében egy mutatvány jelent meg, s már alig várta, hogy bemutathassa…

Szeme a nézőtérre tévedt és meglátta Leon egy sötét zugban. Nem tudta mire vélni a dolgot, s úgy gondolta kideríti, mit is keres itt a férfi. De ekkor Lizzy lemászott a trapézokról és valószínűleg ő is meglátta Leont.

 - Leon, nem is vettelek észre! Mióta vagy itt?

 - Egy ideje! – jött a válasz, s Leon felállt.

Sora megtorpant, tudta jól, hogy a másik kettő nem vette észre. Az illendőség azt diktálta, hogy csendben és észrevétlenül hagyja el a teremet, de túl kíváncsi volt. Az előadócsarnokban csak néhány lámpa égett, s ennek köszönhetően teljesen eltűnhetett a sötétben. Leon eközben lesétált Lizzy mellé a színpadra. A reflektorok fénye rájuk vetült, s ők néhány pillanatig csak álltak egymás szemébe nézve. Végül Leon szólalt meg, de olyan halkan, hogy Sorának még a légzését is vissza kellett szorítania, hogy minden szót hallhasson.

 - Sok idő telt el…

 - Valóban… - suttogta Lizzy.

 - Annyi minden történt… Miért kellett elmúlnia?

 - Ezt, hogy érted?

 - Miért hagytad ott a La Royalt? – kérdezte keserű hangon Leon.

Sora meglepődött, Leon még sosem volt ilyen.

 - Nem bírtam tovább, kérlek, ne hánytorgasd a múltat!

 - Az istenért Liz! Egy levelet hagytál semmi többet! Miért nem volt bátorságod legalább a szemembe nézni és elmondani, hogy már nem szeretsz!

 - Képtelen voltam rá! Túlságosan is... – de Lizzy nem folytatta, hangja elakadt, csak mélyen a férfi szemébe nézett.

Leon óvatosan megérintette a lány pirosló arcát, s végigsimított rajta. Sora mozdulatlanul, ledöbbenve állt a sötétben. Nem akarta elhinni, amit lát.

 - Túlságosan is… mi? – kérdezte Leon.

 - Szerettelek… - suttogta a lány – és még min…

De nem tudta befejezni, mert Leon magához húzta és megcsókolta. A lány azonban kitépte magát az ölelésből.

 - Kérlek ne… - suttogta és elszaladt!

 - Liz! – kiáltott Leon fájdalmas hangon s kezét az elszaladó lány után nyújtotta, de az nem fordult vissza.

Néhány pillanatig a révedező tekintettel állt a színpadon a lány után nézve, de aztán elment olyan halkan, hogy a gondolataiba merült Sora alig vette észre. Nem tudta mire vélni a dolgot. A jelenetből az derült ki, hogy Leon és Lizzy között több volt, mint barátság, de valami miatt végeszakadt. –„Tehát ezért nem akart beszélni róla Leon…” – gondolta. Felnézett a még mindig lengő trapézokra, de mivel egyelőre nem tehetett semmit, úgy döntött, hogy gyakorolni fog. Elindult a színpad felé, de hirtelen felkapcsolódtak a villanyok és Sorát fényár öntötte el. Ken lépett be az erkélyre és ránézett.

 - Sora, nem is tudtam, hogy itt vagy! Gyakorolni szeretnél?

Sora bólintott.

 - Akkor várj, kifeszítem a védőhálókat.

Kattogás hallatszódott oldalról és a színpad alól egy oszlop emelkedett fel. Összekapcsolódott a kötélállványzattal, majd a védőháló széthúzódott a színpad felett. Sora felmászott az erkélyre, kezébe fogott egy kikötött trapézt s már el is lendült. Fejében már élt a manőver, s most próbálgatni kezdte. Gyorsított a lengésén, haja lobogott a saját teste által gerjesztett szélben, aztán elugrott. Egy magasabban levő trapézt kapott el s újra lengeni kezdett.

May lépett az erkélyre és hátulról megölelte Kent. A fiú megfogta a lány kezét, szájához emelte és megcsókolta.

 - Szia! – suttogta.

 - Engedd le az összes trapézt!

 - Miért? – kérdezte Ken.

 - Adj neki teret! Hagy tárhassa ki a szárnyait!

Ken bólintott és a kezelő panelen megnyomott egy gombot, mire az összes trapéz leereszkedett a magasból. Sora elkiáltotta magát.

 - Köszönöm! – azzal elengedte a trapéz-rudat és egyenes testtel fordult meg a levegőben.

Lábbal érkezett a következőre s felugrott a magasba. Aztán homorítva hátravetette magát elkapva egy lejjebbi trapézt. Egyszer megpördült a rúd körül és elengedte. Kezeit a lábához hajlította és úgy emelkedett a magasba forogva. Majd egy pillanatban homorított tartást vett fel.

Ken és May szótlanul nézték, majd a lány a srác fülébe suttogott.

 - A főnix feléledt.

Ken bólintott és mosolyogva nézte egykori álmát, de közben megszorította May kezét. A lány előrébb hajolt és arcon csókolta szerelmét.

 - Megyek gyakorolni.

 - Maradj, kérlek.

May bólintott, de aztán az arca ijedté vált. Sora elvesztette az egyensúlyát és belezuhant a hálóba. Szaporán szedte a levegőt, de legbelül boldog volt, új főnixe már majdnem feléledt. Csak az időzítésen kell javítania és szükség lesz egy kis egyensúly-fejlesztésre is, de akkor tökéletes lesz…

Másnap 9-kor Sora megjelent a fotózáson. Még másik hat artista volt jelen, May, Anna, Rosi, Marion, Leon és Yuri. Hamarosan megérkezett Lizzy is. Már mindannyian a fellépő ruhákban voltak, Sora elcsodálkozott rajta, Lizzy milyen méltósággal viseli a sajátját.

A lány haja tincsenként volt feltűzve és sok sárga és bordó muszlinszalag lógott. Ruhája felső része egy rövid, mellét takaró topból állt. Nyakából erre egy sárga muszlinréteg ereszkedett, majd hátrahúzódott és a derekán masniban kötődött meg. Szoknyája térd felé ért és darabokra volt szabdalva, rá bordó szalagok voltak varrva. Bokáján két aranyozott pánt volt.

Mindenki ránézett, s Lizzy rosszallóan szólalt meg.

 - Nem vagyok múzeumi kirakatbábu, ne nézzetek így rám. És különben is, Sora dettó ilyen ruhát visel!

Valóban így volt, Sora ruhája teljesen egyforma volt Lizzyjével, csak neki a színek pont fordítva voltak összeállítva.

Néhány perc múlva megérkezett a fotós és átvette az irányítást.

 - Nos, hölgyeim és uraim a következő az elképzelésem. Háttérként sárga és arany rózsák közt szárnyaló főnixmadarakat képzeltem el. A fő plakáton csakis négy szereplő kap helyet. Természetesen a legdekoratívabbak.

 - Én szeretnék visszalépni! – hallatszódott May hangja.

Minden szem rá szegeződött.

 - De miért? – kérdezte Sora.

 - Mert nem érzem magam jónak az új plakáthoz! – mosolygott a lány és közben jelentőségteljesen Annára, Marionra és Rosira nézett.

A három lány megértette May célzását.

 - Mi is lemondunk! – mondták egyszerre.

Azzal fogták magukat és magyarázat nélkül elmentek.

 - Nos, akkor nem lesz gond a választással. – mosolyodott el a fotós – Kérem – intett a segédeinek –, hozzák be a hátteret.

A dobogó hátsó falához felállították a képet. Sora ámulva nézte, pedig csak egy festmény volt. Mégis a rajta szárnyaló főnixek valami más jelentést is hordoztak mind az újjászületést. A lány megérezte magában az éledező álmot, azt melyet úgy gondolt elveszített a tűzben Fantommal együtt. Fantom emlékére fájdalom nyilallt a szívébe. Igaz, hogy a kis bábu mindig az őrületbe kergette, de sokszor jó tanácsokat adott… valahogy hiányoztak a perverz megmozdulásai és az útmutató jóslatai… Révedezéséből a fotós hangja riasztotta fel.

 - Naegino kisasszony, kérem álljon Montrose kisasszony mellé!

Sora bólintott, és a pódiumra lépett.

 - Nos forduljanak egymás felé kérem és hajoljanak enyhén hátra.

A két lány tejesítette a kérést.

 - Rendben, most a kezeiket tartsák az ég felé, kecsesen…

Lizzy és Sora légiesen a plafon felé nyújtotta a kezét, de a fotós nem volt elégedett. A pózokat lefényképezte, de egyik sem tetszett neki igazán. Ez így ment órákon át, s Lizzy megelégelte.

 - Kérem, Mr. Edron! Az Isten szerelmére! Adjon néhány perc pihenőt, rögtön kettétörik a derekam. Ha még sokáig folytatja ezt nem tudunk fellépni!

 - Jaj bocsásson meg nekem madame Montrose, de a képnek élethűnek kell lennie. Megrendítőnek és megdöbbentőnek!

 - Valóban, tehát szenzációt akar?

 - Hisz ön kérte, madame!

 - Jó, kérünk fél órát! Aztán hozza át a cuccát az előadócsarnokba! Veletek is ott találkozom, ne késsetek! – vetette oda a két férfinak és Sorának, majd elviharzott.

A megbeszélt időpontban mindenki megjelent a színpadnál. Sora nem értette az egészet és Leonhoz fordult.

 - Most meg mire készül?

 - Fogalmam sincs! – rázta a fejét a férfi.

 - Azt mondta, hogy megadja a szenzációt! – vetette közbe Yuri.

 - Hát haver, én nem értem ezt a lányt… - mondta Leon Yurinak.

 - Mikor lettetek ti ilyen jóba? – kérdezte meglepetten Sora.

 - Nem tudom… - jött a válasz Leontól.

 - Megbeszéltünk mindent és… fátylat borítottunk a múltra. Az az idő elmúlt – nevetett Yuri –, továbbléptünk rajta. Igaz öregem?

 - Valahogy úgy! – bólintott Leon.

Lizzy lépett be a csarnokba és a fotóshoz ment.

 - Nos itt a plakát terv: mivel maga a legjobb fotós Los Angelesben ezért úgy gondoltam, azt is képes lefényképezni mikor épp a levegőben mozgunk, ugye nem tévedek!

 - Ne sértsen meg madame, hát persze! – húzta fel az orrát sértődötten Edron.

 - Rendben, kezdjük! – helyeselt Lizzy – Sora, te kezded. Kérlek, nem kell a főnixedet előadni, csak próbáld meg teljesíteni azt a homorított mozdulatot, amit Mr. Edron az előbb kért. Menni fog?

 - Hát persze! – mondta Sora.

 - Mr. kérem, mondja meg mit kíván a fiúktól, mármint a mozdulatra értem.

 - Egy sima, fekvő ugrást. Olyanok legyenek, mint akik úsznak a levegőben! - ábrándozott a fotós!

 - Megértettem, ennyi elég. Leon, Yuri egy nyújtott testes elugrást kérek a trapézról. És az égre kérlek titeket, a legkecsesebb formátokban! – mondta kérlelő hangon Lizzy.

Leon és Yuri bólintottak, mivel kezdték megérteni, hogy Lizzy gyorsan túl akar lenni a fotózáson.

 - Akkor kezdjük uram! – szólt oda a fotósnak Lizzy, majd Sorára nézett – Indulj, és kecsesen!

Sora bólintott és felmászott az egyik trapézra. Felállt a rúdra és lengeni kezdett. Mikor úgy érezte elég a lendülete, hátra vetette magát és homorított testtel, ég felé nyújtott kezekkel repült a levegőben. A fotós eközben sűrűn kattogtatta gépét és hatalmasakat kiáltozott-

 - Bravissima, épatant…

Eztán Yuri és Leon ugrottak el. A fényképész még nagyobbakat rikkantott csodálatában. Végül Lizzy zárta a sort. Tökéletes kecsességgel vetette magát a mélybe, s mint egy égbe kívánkozó, haldoklóan zuhanó angyal úgy nyújtotta kezét a magasba. Ezt látva Edron letaglózva fejezte ki csodálatát.

 - Oui, oui, amende, écrasant, grandiose…

Lizzy eztán leugrott a trapézról a földre és a fotóshoz ment.

 - Megfelelt Mr.?

 - Oui! Merci madame.

 - Akkor köszönjük, viszlát, sajnos mennünk kell! Hétfőn várjuk a plakátot! Ne feledje 300 példányban, a brosúrából pedig 2000 darabot kérünk! Au revoir.

Azzal kirángatta négy társát a teremből. Mikor elég messzire értek, kifújta magát.

 - Hál istennek! Már azt hittem sosem végzünk. Ez az ember borzasztóan beszél franciául! Uh, add uram, hogy még egyszer ne kelljen hallanom!

Erre mind a négyen elnevették magukat…

Telt az idő, a plakátok a kért időpontban megérkeztek és Sora ámulva nézte barátnői társaságában.

 - Ez meseszép Sora! – áradozott Mia.

 - Ugyan, ne mondjátok, ez mind számítógépes trükk! – csitította őket Sora.

 - De az ugrás valódi!  - kötötte ki Marion.

Erre persze elnevették magukat. Sora közben a bejárati ajtó felé pillantott és nem akart hinni a szemének.

 - Layla! – kiáltotta.

 - Sora! Csodálatos a kép, gratulálok! – nevetett Layla, miután megölelte barátnőjét – Már alig várom a fellépést!

 - Én nem különben!

Ekkor Lizzy lépett be az ajtón. Layla felé fordult, s a lány elmosolyodott.

 - Szervusz Layla.

 - Szia, Lizzy. Gratulálok, a terved sínen van, amint látom!

 - Reméljük, most minden a premieren múlik!

 - Ez igaz. De most minden rendben lesz! – szólt közbe Sora.