Már felöltötte édesanyjától örökölt gyönyörű meggypiros ruhát, ami tökéletesen illet alakjára, fekete hullámos haja csak tökéletesítette a látványt. Most először érezte magát igazán nőnek, talán akkor érzett így, amikor Charlie-val volt, és éppen nem vitatkoztak, a fiú tekintetében látta így saját magát.
Vacsora közben a fiú még sehol sem volt. Utána unottan ült egy sarokban, amikor egy árnyékot pillantott meg maga előtt, reménykedve pillantott fel, de hamar lehervadt szájáról a mosoly. Nem az a Charlie volt, akit úgy várt. Mivel lelkiismeretfurdalás gyötörte, ezért beleegyezett egy táncba azzal, amelyik felkérte. Izgatott volt, a tánctól kipirult, és el is mosolyodott egyszer, nem tudta miért. Aztán a nagyterem bejárata felé pillantott, és rögtön rájött, hogy mi okozta ezt a megmagyarázhatatlan boldogságot. Megjött Charlie! Mosolya még jobban kiszélesedett, szemei sugározni kezdtek. Hunyorhoz fordult, hogy szabadkozva otthagyja őt. De mire megszabadult a fiútól Charlie már valaki mással táncolt, Fleur egyik iskolatársa csak úgy csüngött a fiú arcán. Pearl először oda akart menni hozzájuk, majd kirohant a teremből, lépcsőkön fel, le jobbra egy folyosón, balra egy ajtón át.
- Várj! - hallotta maga mögött a hangot, ami álmaiban mindennap elkísérte. Lelassított, de nem állt meg. Befordult a következő folyosón, és most először körülnézett, azóta, hogy kilépett a bálteremből. Eltévedt volna?
- Megbántott valamivel az a tuskó?
- Az a tuskó nem is foglalkozik velem!
Észre sem vették, hogy két különböző személyről beszélnek.
- Akkor miért jöttél el pont vele? Nehogy megint azzal gyere nekem, hogy csak el akartál jönni!
- Miért jöttem pont vele? Egyedül jöttem! De bárcsak el se jöttem volna, inkább...
- Azt hittem, el akartál jönni mindenképpen.
- Az még azelőtt volt...
- Mielőtt?
- Azelőtt, hogy felbukkantál volna - kiabáltak, de fel sem tűnt nekik. Pearl fújtatott, de csak azért nem folytatta, mert kifogyott a szuszból.
- A lovagod ejtett, mert megcsókoltál?
- Először is, nem a lovagom! Másodszor pedig, te csókoltál meg!
- Na jó, akkor csókolóztunk, de mi közöm a rossz hangulatodhoz?
Pearl felsóhajtott.
- Szándékosan akartál bántani, amikor felkérted azt a "f'ancia th'jukot", vagy tényleg nem miattam jöttél? - kérdezte a lány komolyan. A féltékenység egyáltalán nem tetszett neki, egyik oldalról sem.
- Azt hittem, észre sem vettél.
- Hetek óta arra várok, hogy újra láthassalak, gondolod, hogy nem érzem meg a jelenlétedet abban a pillanatban, amikor belépsz?
Charlie egy ideig szótlanul figyelte a lány arcát.
- Egyáltalán nem úgy tűnt nekem, hogy amellett a ... szóval a partnered mellett észrevettél. Ugyanúgy mosolyogtál rá, mint előtte.
- A mosoly nem neki szólt! Mondtam már, hogy éreztem, hogy ott vagy... És amint megláttalak, rögtön otthagytam, de te már mással táncoltál.
- Olyan az a csaj, mint egy pióca. Alighogy beléptem már ott is volt előttem, és mivel azt hittem, észre sem vettél, hagytam, hogy magával vonszoljon. Mire felocsúdtam, már a nyakamba lihegett tánc közben...
- Harmadszor, és utoljára mondom, hogy észrevettelek. Nagyon is. Olyan érzés volt, mintha egy sötét hideg szobába végre beszökik a forró napfény. És akkor még háttal álltam neked...
Charlie most a lány szemeit fürkészte, ami tele volt végtelen szeretettel és vággyal, miközben lassan összeért a kezük.
- Charlie - szólt halkan a lány, mert eszébe jutott Ron, neki kell előbb elmondania.
- Mondtam már, hogy gyönyörű neved van? Tökéletesen illik a szemedhez, és a szívedhez - suttogta a fiú, lassan lehajolva. Az utolsó szavak kísérte lehelet kellemesen hűsítette a lány felforrósodott bőrét. Elfelejtkezett mindenről, és csak a fiú szája létezett. 'Ne itt a folyosón!' - villant fel benne, és miközben a fal felé kezdett hátrálni kezével reménykedve kutatott egy ajtókilincs után. "Kell itt lennie egy szobának!" - zakatolt az agyában, és akkor, hirtelen a keze, ami az előbb még a falat tapogatta, most egy ajtógombot markolt, egy mozdulattal elfordította, és belökte az ajtót. Charlie kérdőn felpillantott, a szobában egy gyönyörű kovácsoltvas ágy volt, pihepuha fehér dunyhával, és párnával. Két személy is kényelmesen elfért rajta. Pearl is megfordult, és miközben az ajtó halkan becsukódott mögötte, elpirult. Egy huncut gondolat fészkelte be magát az agyába. "Már csak bársonyos bilincsek, és szexi fehérneműk hiányoznak!" - fel is kuncogott a gondolatra, de akkor megpillantotta az ágy mellett a széket, ahol megelevenedtek gondolatai. Még jobban elvörösödött.
- Mik azok? - kérdezte Charlie kíváncsian, látva a lány arcát. Hát igen, ezek is mugli tárgyak...
- Azokra nincs szükségünk - suttogta a lány, és újra megcsókolta a fiút. És felébredt benne a vágy, hogy többet is akarjon. Charlie először finoman, gyengéden csókolta, de Pearl követelőzésére felnyögött. Mintegy varázsütésre - pedig a lány a szobájában hagyta a pálcáját : ) - szenvedélyesen tapadt a lányhoz, mintha minden egyes molekulájával a lányt akarná megérinteni, aki egyáltalán nem tiltakozott. Felforrósodott testük szinte levetette magáról minden egyes ruhadarabjukat, csak hogy újra mágnesként tapadjanak össze.
- Ezt nem lenne... - Charlie próbált észhez térni, amikor lehuppantak az ágyra. Jókor, amikor már tudta, hogy késő abbahagyni... :)
- Sss, most ne gondolkodj - suttogta a lány.
Keze már nem csak ölelte, hanem felderítette a fiú testét, miközben az ugyanezt tette az övével. Aztán ajkai követték a kezét. Pearl felsikkantott, amikor a fiú a köldökének vonalán futatta végig a nyelvét, kuncogás volt rá a válasz. Erre Pearl úgy döntött visszavág. Egy lendülettel pozíciót cserélt, felülkerekedve a másikon, és ugyanúgy végigjárta ajkaival a testét, nyelve pedig minden apró hajlaton végigvonult, amíg egyre lejjebb haladt. Amikor azonban a köldökéről újra útnak indult lefelé, Charlie megragadta Pearl fejét, és visszahúzta. Újabb szenvedélyes csók, és a következő pillanatban újra ő nézett le a lányra. Egy gyengéd mozdulattal végigsimított a testén a nyakától egészen nőiességének legbensőségesebb zugának kapujáig, majd a keze átadta helyét egy másik testrészének. Gyengéd csókkal zárta le a lány ajkát, kárpótolni akarta a fájdalomért, amit közben okozott, legalábbis úgy hitte, hogy okozott. De Pearl csak egy sóhajjal akarta üdvözölni Charlie-t ott, ahol a helye volt, a szívében. Többé semmi nem űzhette ki onnét. Már semmi nem létezett, csak ők, és az elsöprő érzések, amik áthatották minden sóhajukat, minden rezdülésüket.

'Órák telhettek el azóta, hogy kirohantam a bálról!' - gondolta a lány elégedett, boldog mosollyal az arcán.
- Mennyi lehet az idő? - kérdezte hangosan és akkor egy ósdi faliórára lett figyelmes a szoba másik végében. - Még éjfél sincs!? Azt hittem már legalábbis hajnalodik. De még nem hallom a fülemülét.
- Milyen fület nem hallasz?
Pearl megint felnevet.
- Fülemüle. Az egy teljesen hétköznapi állat, egy madár, és gyönyörűen énekel.
- És hajnalban szokott énekelni? Valami kellemes sanzont?
- Te most ugratsz engem - fordult meg felháborodást színlelve a lány. Charlie ölelő kezei egy pillanatra sem engedték el.
- Nagyon is jól tudom miből idéztél, de ne merj minket hozzájuk hasonlítani.
- A világ leggyönyörűbb szerelmi történetéről beszélsz!
- A világ legszomorúbb szerelmi történetéről beszélek.
- Fura, de én akkor is sok hasonlóságot vélek felfedezni bennük és bennünk. Két egymással háborúban lévő család, akárcsak a Griffendél és a Mardekár. Második találkozáskor... - elpirult, de lassan kezdi megszokni. A fiú gyengéden mosolyogva végigsimított a pirosló orcákon. - Mindent elsöprő szerelem. Legalábbis részemről.
- Kételkedsz az érzéseimben?
- Nem, csak örülnék, ha te mondanád ki...
Hosszú, mozdulatlan csók.
- Elhiszem, de akkor sem úszod meg...
- Szeretlekszeretlekszeretlekszeretlek...
- Én is - szólt a lány egyszerűen, és egy gyors csókkal zárta le az ajkait. Felötlött benne egy másik vörös arc, ijedt szemekkel.
- Charlie, valamit el kell mondanom - komorodott el a hangja.
Ekkor hangokat hallottak kívülről.
- Hol bujkálhatnak? - Pearlnek ismerősen csengett a hang, de arcot még mindig nem talált hozzá.
- Nem is biztos, hogy a kastélyban vannak, lehet, hogy megint az erdőbe mentek...
Nyomban kipattant az ágyból, felkapkodva a ruháit. Charlie-hoz dobta a fiú ruháit, az értetlenül, de felvette őket. Pearl az ajtóra tapasztva füleit a távolodó hangok irányát próbálta betájolni.
- Menj keresd meg Dumbledore-t, mondd meg neki, hogy úgy tűnik megvannak, ő tudni fogja miről beszélek.
- És te?
- Követem őket, hogy nehogy megint eltűnjenek. Csak tudnám honnét ismerem a hangjukat!
Lassan kinyitotta az ajtót, és kikukucskált rajta, még látta az egyik fordulóban a fellibbenő ruhák alját.
- Elárulnád...
- Tedd, amit mondtam, később mindent elmagyarázok!
Ahogy elindult a lányok után, még látta, hogy Charlie elindul az ellenkező irányba.
Befordult a folyosón, majd a következőn, kizárásos alapon, mivel az volt az egyetlen út. De óvatlan volt, mert elővigyázatlanul lendült a kanyarba, anélkül, hogy körülnézett volna.
- Petrificus totalus - hallotta a hangot, amelyik megátkozta Ront, és megdermedt.

Charlie eközben Dumbledore-ért rohant, aki amint megkapta az üzenetet sarkon fordult, és elviharzott. Charlie ottmaradt a lépcső aljában. Hermione kiabálását hallotta és a hang irányába fordult, a Griffendél klubhelyisége felöl jött, de mivel a jelszót nem tudta, nem tudott bemenni, a Kövér Dáma azonban ekkor dülöngélt be, hasonlóan spicces, kuncogó barátnőjével az oldalán.
- Óóó... hukk, a kis hukk, úgy értem hukk Charlieka Weasleyke...
- Bemehetnék, asszonyom...
- Nos, hukk, de csak, mert ilyen szépenhukkkéred.
Hermione eltűnt a lépcső tetején, ami a lányok hálóterme felé vitt. Harry és Ron még egy darabig utána meredt, aztán Ron valamit motyogott.
- Mi történt? - kérdezte Charlie.
- Nem értem a nőket - vont vállat az öccse. - Hát te meg hol voltál?
- Pearllel.. sétáltunk...
- Képes voltál szóba állni vele, azok után, amit Ronnal művelt? - fakadt ki Harry. Azóta is dühítette, hogy alig egy nappal korábban komolyan azt hitte, hogy a lány segíteni akar neki.
- Miről beszélsz? Mit tett vele?
- Megátkozta! Pókokat uszított rá, tudta, hogy azoktól fél a legjobban!
Az idősebb Weasley elsápadt, majd elvörösödött dühében, majd ugyanazzal a lendülettel ki is fordult.
- Óóó... hukk, a kis hukk, hukk Charlieka Weezike...

Pearl a gyengélkedőn tért magához, Dumbledore állt az ágya mellett.
- Jaj, ne! Elszúrtam - hasított belé a felismerés.
- Nem egészen. Megkértem a házvezető tanárokat, hogy hívják össze az összes diákot. A pálcákat ellenőrizhetjük, hogy megtudjuk ki használta rajtad a pálcáját.
- Nem hiszem, hogy van értelme, túl óvatosak ahhoz, hogy így lebuknának.
- Egy próbát megér. Te csak pihenj - nyomta vissza a lányt a párnára, amikor az fel akart kelni. - Reggel elmondom, mire jutottunk.
Pearl alig tette le a fejét a párnára, miután nagyapja kisétált, amikor újabb látogató érkezett. Dühös - rögtön leolvasta az arcáról.
- Mielőtt... - kezdte.
- Nem érdekel a mentegetőzésed, vagy a fogadkozásod. Azt hittem, ismerlek. De úgy látszik jól hittem, hiszen valahol mindig is sejtettem, hogy képes lennél rá.
- Akkor nem ismersz - szólt a lány halkan.
- Semmi mentegetőzés, hogy dühös voltál, hogy nem akartad - a fiú értetlenül nézett rá, de még mindig szikrázott a szeme az indulattól.
- Úgysem hallgatsz meg, már eldöntötted, hogy mit hiszel, és bármit mondanék nem változtatna semmin. Elegem van abból, hogy magyarázkodjam, vagy tiltakozzak...
- Azok után, hogy mi ...
- Igen, azok után, hogy mi együtt voltunk, annyit megérdemelnék, hogy legalább megkérdezel, mielőtt meghozod az ítéletet. De az ítélet már a küszöb előtt megszületett.
Pearl elfordult, hogy a fiú ne lássa a könnyeit, és az hamarosan elhagyta a gyengélkedőt.

Reggel már felkelhetett, és amint tehette rögtön az igazgatói felé indult. Nem mintha reménykedett volna, de kíváncsi volt az eredményre. De nem tudott egyenesen odamenni, a folyosón keresztezte négy Weasley, Harry és Hermione útját. Sóhajtva megállt, hogy megvárja, amint azok elhaladnak előtte.
- Figyeled, még csak nincs is bűntudata, pedig mindenki tudja, hogy ő volt az.
- És még el is rejtette.
- Miről beszéltek?
- Charlie Hunyorról..
- Mi történt vele?
- Ugyan már, te is tudod, hiszen te tetted!
- Már megint mit akartok rám kenni? Tudjátok mit! Inkább álljatok félre, nincs időm a vádaskodásaitokra.
Otthagyta őket és egyenesen nagyapjához igyekezett, de közben folyamatosan a társai szúrós pillantása és sustorgása követte az úton.