Pearl mosolyogva ébredt, aztán lassan kezdte felfogni a történteket. Előző nap Ginny Weasley segítségével felfedték az igazi merénylő kilétét. A lány nagyapja persze nyugalmat próbált eröltetni magára, de unokája érezte benne a feszültséget. És nem csak miatta, hanem Harry miatt is aggódott, a Trimágus tusa még javában folyik egészen a tanév végéig, és a negyedikes fiú addig is veszélyben van. Pearl, életében először maga is aggódni kezdett a fiú iránt.

Tonks pár órával később felbukkant, ezúttal hosszú tűzvörös lófarokkal, és világító kék szemekkel, hogy Pearlt elkísérje nagyszüleihez.

- Ne aggódj! Dumbledore biztosan kitalál valamit - vígasztalta útban Roxmorts felé.
- Attól tartok ez még neki is sok, nem csak Harry miatt aggódik már, hanem miattunk is.
- Eddig is ezt tette, de most cselekedni is kell.
- Mondd csak, Nymphadora, te ismerted anyámat?

A kérdezett meglepetten fordult felé.

- Igen, Iris... Jó barátom volt. Amikor meghalt... Sajnálom, hogy mi nem ismerjük egymást úgy, ahogy anyáddal ismertük egymást...
- És ... milyen volt, amikor rájött, hogy útban vagyok a világra? Ugye ő is hamar megérezte?

Megálltak Roxmorts főterén, mielőtt Tonks kézenfogta a lányt még így szólt.

- Ezt inkább a nagyanyáddal kéne megbeszélned...
- De én téged kérdeztelek - Pearl elrántotta a kezét.
- Ez bonyolult... Nem tudom, hogy nekem kell-e elmondanom... Várj csak? Hogy érted azt, hogy is...?

Pearl lesütötte borostyán szemeit, és ahogy előrehajolt a haja is eltakarta az arcát.

- Menjünk - motyogta és megfogta kísérője kezét.

Amikor végül nagyszülei kis birtokának határában felbukkantak hallgatagon indultak el a ház felé.

- Eljössz holnap..., hogy beszélgessünk? - kérdezte Pearl a verandához érve.
- Igen, szívesen. De a nagyanyáddal kell megbeszélned ezeket a dolgokat.
- Attól még veled is beszélgethetek nem?

Tűzvörös haját kiengedve, miközben leomló göndör fürtjei feketére váltak, a lányra mosolygott.

- Hát persze! - majd hátat fordított, és eltűnt.

Másnap valóban felbukkant, újra fekete hajjal, de ezúttal csak a válláig ért.

- Szia! - üdvözölte Pearl boldogan. Nagyanyja állandó aggodalmaskodása, és nagyapja tettetett közönye idegesítette már, jól esett egy nyugodt arcot látni. A verandán ülve kezdtek beszélgetni egy tea mellett.

- Milyen volt? Úgy értem, mint barát, mint ember?
- Iris mindenkivel kedves volt, mindenkihez volt egy vígasztaló, bátorító szava. És végtelenül tudott szeretni. Nem csak a családját, hanem a barátait és ismerőseit is.
- És apát? Végülis hogyan találkoztak?
- Apád nem sokkal azelőtt özvegyült meg, hogy találkoztak, Bartel alig egy éves volt. Anyukád rögtön megszerette a kis kópét, és gondolkodás nélkül igent mondott, amikor Steve megkérte a kezét.

Pearl először hallgatott, majd döbbent arcal fordult a nő felé.

- Bartel már egy éves volt? Én.. Úgy érted, hogy Bartel nem az ő fia?

Tonks bűnbánóan nézett rá.

- Én azt hittem, tudod, hiszen anyád sohasem csalta volna meg Steve-et végülis szerette, de te sem lehetnél a világon, ha...
- Én? hogy érted azt, hogy ha?
- Ezt sem tudtad? Merlinre, nem szoktam így fecsegni.
- Most már abba ne hagyd! Hogy érted, hogy én nem lennék a világon... Úgy érted, Steve nem az apám?