Történet
Rövi és velős, de nekem tetszik : )
buffy_hu, az oldal szerkesztője
Cordelia, Wesley és Gunn fáradtan és démonvértől koszosan vonszolták be magukat a Hyperion lobbyjába.
„Miért mindig én kapom a legtöbb trutymót?” morogta Cordy, és a földre dobta a kardját .
„Talán a démonok valahonnan megtudják, hogy tőled származnak a látomások, te okozod a vesztüket, és az új ruhakollekciód tönkretételével próbálnak bosszút állni?” ajánlotta vigyorogva Gunn „Különben is, ahhoz képest, amit én múltkor kaptam, ez semmi.”
„Lehet, de az nem egy vadonatúj...”
Cordy nem tudta befejezni a mondatát, mert a hotel felsőbb emeletéről velőtrázó sikoltás hallatszott, majd egy barna hajú fiúcska rohant le a lépcsőn és Cordy karjaiba vetette magát.
„Segíts! Segíts! AZT akarja!!!” visította torka szakadtból.
A lépcső tetején ekkor Angel jelent meg, majd fájdalmas arcot vágva elindult lefelé.
„Sziasztok! Connor, légy szíves, ne csináld! Megegyeztünk.” Sóhajtott a vámpír
Wes és Gunn szánakozóan a vámpírra mosolyogtak.
„Megyek, letisztítom és elrakom a fegyvereket. Gunn, jössz segíteni?” Gunn bólintott és Wesleyvel elhagyta a lobbyt.
„Connor, kérlek, megegyeztünk.” kérlelte Angel Cordy karjában csücsülő fiát.
„Nem akarok, nem akarok, nem akarok, nem akarok!!!” rázta hevesen a fejét.
„Fürdés?” kérdezte Cordy, bár már az első pillanattól fogva tudta a választ
„Igen” bólintott rezignáltan Angel. Connor esti fürdetése nehéz kérdés volt. Mikor még kisbaba volt, a belső órája teljesen átállt: nappal aludt és éjszaka játszott, akárcsak az apja. A többieket ez nem nagyon zavarta, de Angel valahol azt olvasta, hogy ez fölöttébb egészségtelen a kicsi számára, így inkább teljesen megváltoztatta a saját napirendjét, hogy a fia kiegyensúlyozott és harmonikus életet élhessen. Kis idő elteltével Connor megszokta ezt a beosztást is, de az esti fürdés néhanapján még mindig sok bonyodalmat okozott.
„Én betartottam, amit ígértem, most te jössz. Egy fürdés még nem a világvége. Bár néha inkább elvállalnék egy Apokalipszist, mint az esti fürdetést.”
„Most leraklak, és ezt megbeszélem apáddal, jó?” A fiúcska heves bólogatással kicsusszant Cordy öléből és apja felé fordult. Connor lassan a negyedik szülinapja felé közeledett, de barna hajával és óriási kék szemeivel korához képest még mindig elég kicsi volt.
„Fred azt mondta, Cordy az úrnő a házban, és úgyis mindig azt csinálod, amit ő mond, tehát most is hallgass rá!” mondta határozott hangon Connor, majd Wes és Gunn felé vette az irányt, hátrahagyva az igen meglepett Angelt.
„Ne játssz a kardokkal… se a késekkel!!!” kiáltatta fiú után a vámpír, majd az önfeledten vigyorgó Cordelia felé fordult. „Szerinted Fred tényleg ezt mondta?”
„Hmmm? Á dehogy! Connor biztos csak félreértett valamit” Cordy válasza egy kicsit talán meggyőzőbb lett volna, ha közben nem ér fülig a szája, de Angel inkább ejtette a témát.
„Szóval gonosz módon bele akarod kényszeríteni az egyetlen fiad a fürdőkádba akarata ellenére?”
„Miért, szerinted nem kéne megfürdetnem?” emelte meg egyik szemöldökét Angel.
„Dehogynem!!! Láttad milyen koszos? Talán még nagyobb szüksége van a mosdásra, mint nekem, pedig én démonokkal harcoltam… Csak gondoltam előtte beszélgetek még veled egy kicsit, mert fürdetés után úgyis használhatatlan leszel.” Cordy értetlenkedve nézett Angelre, hogy lehet ilyen nyilvánvalót kérdezni? „Gunnék úgyis ott vannak, nem lesz semmi baja.”
Azzal leült az egyik fotelbe a még mindig démonvéres ruháiban, és várakozóan Angelre nézett, aki pár másodperc - és a tisztítói számla elképzelése - után követte példáját.
„Mit csináltatok, míg nem voltunk itthon?”
„Először te mondd el, mi lett a vízióddal. Minden simán ment?” A vámpír kérdésére Cordy csak a szemét forgatta.
„Aha! Nagy, ronda, erős démon, sok áratlan, megmentésre váró ember, aki még annyit se tud mondani, hogy köszönöm és egy csomó démontrutyi ami soha nem fog kijönni a ruhámból. A szokásos. Te jössz.”
„Miután elmentetek Connor homokbomba dobálást gyakorolt kisebb-nagyobb sikerrel.”
„Megint sikerült valamelyik ablakot betörnie?” sóhajtott Cordy
„Nem, kivételesen nem. Utána videojátékoztunk.”
„Együtt?” Angel félszeg mosolyára kitört Cordyból a nevetés. „És ki győzött, ő?”
Angel nem válaszolt semmit, csak durcásan elfordult, mire Cordy még hangosabban kezdett el nevetni.
„Én évek óta könyörgök neked, hogy tanuld meg használni a hangpostádat, de nem… a fiad meg mindenre rá tud venni a bájos mosolyával. Az esti fürdés kihagyását leszámítva…” mosolygott gonoszan a látnok.
„Te beszélsz? Rád néz a nagy ártatlan szemeivel, szelíden mosolyog egyet, és máris mindent megkap, amit akar. Múltkor is odaadtad neki a dobócsillagot.”
„Hé! Csak ne hánytorgassuk fel a múltat és a megkérdőjelezhető döntéseket Mr. „250 éves, de csak 100 éve van lelkem” Vámpír Úr! Különben is, senkinek sem lett baja!” védekezett Cordelia.
„Na igen! Volt kb. két centi a dobócsillag, és Lorn feje között.” Vigyorgott Angel, de még mielőtt Cordy visszavághatott volna, tompa sikoltás és puffanás hallatszott a másik szobából.
„Azt hiszem, itt az ideje Angel, hogy fürödni menjetek.” Majd mindketten felálltak a most már démonvéres kanapéról.
„Szerinted Gunn, vagy Wes volt ez alkalommal?”
„Én Wesre tippelek, néha nagyon gyermeteg tud lenni.” Vigyorgott Cordy
Ahogy kinyitották a szoba ajtaját, érdekes látvány tárult eléjük. Gunn és Wes a földön feküdt, míg Connor egy óriási karddal a kezében ugrándozott fel-alá, és büszkén vigyorgott.
„Apa!!! Nézd, én is nagy hős vagyok, mint te! Legyőztem a csúnya nagy szörnyeket!” Itt kezével a földön heverő férfiakra mutatott.
„Gratulálok, sikerült őket legyőzni egy nagy, nehéz, éles és veszélyes karddal. És ha jól látom most már démontrutyi is van rajtad… Mit tudtok felhozni mentségetekre?” fordult a földön fekvő társai felé Angel.
„Ne szívózz, csak játszottunk!” tápászkodott fel a földről Gunn „És senkinek sem lett semmi baja!”
„De megegyeztünk, hogy Connor nem játszhat a fegyverekkel. Még túl kicsi, és véletlenül megsérülhet.”
„De apa! Én már igazán nagyon nagy vagyok, és ügyes, igazi bajnok!” majd gyorsan hozzátette „De ezentúl betartom a szabályt.”
„Mintha bármelyikünk is betartaná ezt a szabályt.” Dörmögte Wes, de miután elkapta Angel pillantását inkább csöndben maradt, és minden figyelmét a már tiszta fegyverek elpakolásának szentelte.
„Nagyon ügyes vagy, tényleg, mint egy igazi hős, Connor. És tudod, mit csinálnak a hősök egy ilyen győzelem után?” térdelt a fia elé Angel.
„Mit, mit, miiiit?” visítozta izgalomtól sugárzó arccal a kisfiú; végre elismerték, hogy ő is egy bajnok. „Mit csinálnak?”
„Elmennek fürödni.” Angel válaszára Connor arcáról lehervadt a mosoly.
„Hagyd itt a kardod, és gyere!” ezzel Angel felkapta a karjába Connort, de a kisfiú arcát látva kissé megenyhült „Ha akarsz magaddal hozhatsz egy tőrt.”
Ezzel apa és fia, és a 13. századi felbecsülhetetlen értékű mestermű, elindultak felfelé a fürdőszoba irányába.
„Ahogy elnézem, nekünk is ideje lenne követni Connor példáját.” Wes csak ennyit fűzött hozzá, ahogy kijöttek a lobbyba.
„Látom, már vissza is értetek. Segítene valaki?” Fred lépett be mosolyogva a hotelba, szatyrokkal megpakolva. Gunn, amint meglátta, odaszaladt hozzá, elvette az egyik szatyrot, majd sikertelenül megpróbált puszit nyomni az arcára.
„Charles, tiszta kosz vagy, és engem is összekensz!” nevetett Fred, de hagyta Gunnak, hogy megpuszilja.
„Mindent hoztál, ami a listán volt?” kérdezte Wes, és ő is elvett egy csomagot a lánytól.
„Igen, hoztam csokifagyit és gumicukrot is, ha erre gondolsz.”
„Nem magamnak, hanem Connornak írtam fel őket!” mentegetőzött Wesley.
„Na persze! Gunn meg a W&H legsikeresebb ügyvédje lesz.” vigyorgott Cordy, mire Wes teljesen elpirult.
„Angel merre van?” váltott témát Fred. ahogy kipakolták a csomagokat a konyhában.
„Odafenn, Connort fürdeti” válaszolt Gunn.
„Oh, akkor most jobb, ha nem zavarom.” mondta együttérző mosollyal Fred.
Ezt megerősítendő, az emeletről visongás, majd hangos csobbanás hallatszott.
Vége
|