Új bejegyzés Frissítés

2008.10.05. 10:06

Egy új élet kezdete   Második fejezet   Valamit mégiscsak aludhattam az éjjel. Reggel ugyanis arra ébredtem, hogy már világos van és a fény beletűz a szemembe. Persze, hiszen előző este elfelejtettem behúzni a függönyt. Még feküdtem egy ideig és hallgatóztam. De semmi nesz. -         Yuki! – kiáltottam fel, de azonnal el is hallgattam. Hiszen ő már nem volt itt. Az egész olyan volt, mint egy rossz álom, ami soha nem akar végetérni. Erre azonban csak néhány perc után jöttem rá. Kellett egy kis idő, míg kitisztult a fejem. Ismét rámtört a magány és a hidegség érzése. Eszembe jutott az utolsó néhány hónap. Yuki ekkor már olyan beteg volt, hogy jószerével fel sem tudott kelni az ágyból. Nekem kellett segítenem neki, hiszen a könyvét mindenáron be akarta fejezni. Azt a könyvet, ami már soha nem készül el. Akkoriban már én ápoltam. Nem akart kórházba menni, nem akart orvost, látogatókat, senkit. Még Mika-t és Tohma-t is kirekesztette az életéből. Megtanultam ápolni és hamarosan egész jó betegápoló lettem, már ami engem illet. Yuki mindenesetre meg volt velem elégedve. Azt mondta, senkire sincs szüksége, egyedül csak rám. Mindig mellette voltam, még a vásárlást is Hiro intézte helyettem. De ő sem jött be soha a lakásba, nem akart minket zavarni. Még a munkámat, az új albumot is elhanyagoltam miatta. Egyedül Fujisaki tett kifogást ez ellen, de én mentem a magam feje után, mert akkor ezt láttam helyesnek. Visszagondolva, valószínüleg most is ugyanazt tenném. Yuki miatt bármit megtettem. Főztem, mostam, takarítottam, segítettem neki, amiben csak tudtam, hiszen kímélnie kellett magát. De mindketten tudtuk, a rákot nem lehet legyőzni. Az egy alattomos betegség, amelyre nem hat gyógyszer. Tudom, hogy nem tehettem volna semmit, akkor is tudtam, de akkor nem voltam képes ezt felfogni. Mindenáron segíteni akartam neki, meg akartam menteni azt, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szerettem.   …     Jó fél óra kellett, mire volt bennem annyi erő, hogy lábra tudjak állni és ki tudjak vánszorogni a konyhába. Itt is mindenhol éreztem Yuki illatát, mintha még mindig élne. Szinte vártam, hogy valamelyik pillanatban bejön az ajtón, arcán azzal a merev és szenvtelen arckifejezéssel és rámveti rideg, jéghideg tekintetét, amelyben azért némi melegség és szeretet is csillog. De ez a pillanat nem jött el. Nem is jöhetett le soha. Megráztam a fejem. -         Ostoba Shuichi! – dünnyögtem csak úgy magamnak – Miket képzelsz? Ő már nem jön vissza. Soha nem jön vissza. Tedd túl magad rajta! Persze, beszélni könnyű, annál nehezebb megtenni. Nem voltam éhes, de volt némi pocky a konyhaszekrényben. Még Yuki vette nekem, amikor még jobban volt. Epres volt, a kedvencem. De most ez is csak Yuki-t juttatta eszembe. Otthagytam a csomagot. Inkább főztem magamnak egy jó erős kávét. Szükségem lesz rá, ha ki akarom bírni a mai napot. Aztán rávettem magam, hogy mégiscsak megegyem azt a csomag pocky-t. Már majdnem kilenc is elmúlt, mire végre úgy-ahogy készen lettem. Indulnom kellett, nem késhettem el a végrendelet felolvasásáról.     …     A végrendeletben nem volt semmi számomra ismeretlen. Ahogy sejtettem, Yuki rám hagyta a lakást, minden berendezéssel együtt. Csak néhány csecsebecsét és némi pénzt osztott szét a családtagok között. Mika és Tohma most már nem egyszerűen dühösek voltak rám, de undorral néztek engem. Számukra én egy pióca voltam, egy kullancs, egy kis senki, akinek nem is lett volna joga itt lenni. Gondolom arra számítottak, Yuki rájuk hagyja a lakást, elvégre Mika a nővére volt. De csalódniuk kellett. Ráadásul a szenvedések még nem értek véget a számomra. Amikor kifelé igyekeztem a bíróság épületéből, valaki megragadta a karomat és megállásra kényszerített. Hátranéztem. Mika volt az és elég bosszús képet vágott. -         Remélem, most boldog vagy! – sziszegte az arcomba – Most hogy az öcsém meghalt, végre a tiéd lett a lakás! Te aljas kis féreg! -         Nem… nem értem miről beszélsz! – próbáltam védekezni – Nekem se… semmi közöm Yuki halálához. -         Dehogy nincs! – Mika most már tajtékzott a dühtől – Te vagy az oka hogy meghalt! Ha nem akartad volna mindenáron magadhoz láncolni őt, akkor még ma is élne! Elvetted őt tőlem és ezt soha nem fogom neked megbocsátani! Értetted Shindou Shuichi?! Soha az életben! Ezzel otthagyott. Teljesen magam alatt voltam. Nem volt igaza és ezt ő is tudta. De kellett egy bűnbak és én mindig is szálka voltam Mika-san szemében. Egy szálka, amit ki kell húzni. Nem tudtam mit tegyek. Nem volt elég, hogy elvesztettem Yuki-t, még el kellett viselnem a gyűlölködő tekinteteket és a rosszindulatú megjegyzéseket is. Mintha a fájdalmam nem lett volna még elég nagy, mintha nem szenvedtem, bűnhődtem volna még eleget. Nem! A bűnöm szerintük túl nagy volt ahhoz, hogy meg  lehessen bocsátani. Ekkor én is azt hittem az én hibám. Az eszem tudta hogy nem, de a szívem mást súgott. Térdre vetettem magam és sírni kezdtem. A könnyek megállíthatatlanul hullottak a kövezetre, de nem törődtem vele. Nem érdekelt semmi. Tudtam, ha Yuki most látna, megint elmondana mindenféle nyafogós, idegesítő kölyöknek, mint régebben. De most ez sem érdekelt. Ki kellett adnom a bánatom magamból és erre ez volt a megfelelő alkalom. Azt mondják egy jó sírás után megkönnyebbül az ember. Talán tényleg így van, nálam legalábbis bevállt. Néhány perccel később már egészen jól éreztem magam, legalábbis a körülményekhez képest. De belül, legbelül a szívemben pocsékul voltam. És akkor ott úgy éreztem, soha nem gyógyulok meg. A mai napig nem tudom hogyan bírtam ki az elkövetkezendő időt. De valószínüleg megőrültem volna, ha nincs ott ő. Az, aki később kirángatott nyomorúságomból, zavaromból, gyászomból, aki megértett és elfogadott és… szeretett. De nem rohanok annyira előre. Ott folytatom a történetemet, ahol abbahagytam. A betonon.     …     Ahogy ott térdeltem, hirtelen egy árnyék vetült rám. Felnéztem és megláttam legjobb barátomat. Hiro megértően és kedvesen mosolygott rám és a kezét nyújtotta, amit én el is fogadtam. Lassan felhúzott de én még annyira el voltam gyengülve, hogy ha nem tart meg, elesek. De megtartott és nem engedett el. Nem néztem rá, de ő megfogta az államat és a felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen. Én ezt egyáltalán nem akartam, mert tudtam, szörnyen nézek ki. Az arcom megviselt volt, a szemeim vörösek a sírástól. És pocsékul is éreztem magam. -         Pocsékul nézel ki – állapította meg Hiro halk, nyugodt hangon. -         Úgy is érzem magam – morogtam. -         Tudom. De ne aggódj, előbb-utóbb túlleszel rajta. Na gyere, hazakísérlek. Útközben meg bedobunk valamit. Bólintottam és hagytam hogy ő vezessen. Hálás voltam neki. Később kiderült, hogy igazából Ayaka-chan miatt volt itt, de végül inkább engem kísérgetett. Jólesett hogy törődik velem, teljesen összezuhantam és szükségem volt egy kis támogatásra, törődésre. Tudtam hogy összeroppannék, ha nem lenne mellettem a legjobb barátom, aki mindig mellettem állt, támogatott, segített engem, még akkor is, amikor ő már Ayaka-chan-nal én pedig Yuki-val éltem. Egyengette az utamat, megvédett, és mindig minden problémámat meghallgatta. Mert problémáim bizony akadtak. Hol Yuki-val, hol a dalszövegírással, hol mással. De ő mindig ott volt és segített ahol csak tudott. Ilyen egy igazi barát. -    &

2008.10.04. 13:39

Halííííííííííííííííííííííííííííííííííííí

2008.09.19. 10:34

Ja igen a figyelmeztetések: trágár beszéd, nemi erőszak, yaoi, romantika, kaland. Tartalom: VAjon mi történik, ha elveszítünk valakit, aki a világot adta nekünk? Vajon mi történik, ha találkozunk valakivel, aki talán enyhíteni tud a fájdalmon, de az ő múltja is tele van keserűséggel? Mi lesz egy ilyen kapcsolatból? Andro voltam.

2008.09.19. 10:31

Író: Andro Cím: Egy új élet kezdete Fandom: Gravitation: Szereplők: Shindou Shuichi, Seguchi Tohma, Seguchi Mika, Nakano Hiroshi, Fujisaki Suguru, saját karakter. Korhatár: +18 Hossza: 13 fejezet   Első fejezet       Sose hittem, hogy ez megtörténhet. Hogy elveszíthetem őt. Pedig pont ez történt. És mindennél jobban fáj. Három évig voltunk együtt és most vége. Örökre vége mindennek. Még mindig érzem az illatát, az érintését, az ölelését, a csókjait az ajkamon, a karjait, ahogy végigsimítják a hátam, hallom a lélegzését, a hangját, szavai még mindig itt csengenek a fülemben. Azok a gúnyos szavak azon a rideg, hideg hangon. Mindent megadnék érte, ha újra hallhatnám, hacsak egy pillanatra is. Bármit. Bármit az égvilágon, de nem lehet, ő már nincs. Örökre elment és én nem tehetek semmit, ami visszahozhatná őt. Még mindig jól emlékszem az utolsó együtt töltött órákra. Mintha csak tegnap történt volna, pedig lassan már három hónapja, hogy nincs többé, hogy meghalt. A lakásunkban voltunk, a nappaliban. Yuki az ölemben feküdt. Furcsa fintora a sorsnak, hogy mindig is fordítva volt, mindig én feküdtem az ő ölében, de most más volt a helyzet. Már hónapok óta rettenetesen rossz volt az állapota, de nem volt hajlandó kórházba vonulni. Sem az én könyörgésemre, sem Tohma kérésére, sem Mika kedvéért. Régóta tudtam hogy beteg. Tüdőrákos volt, de nem volt hajlandó letenni azt a hülye cigarettát. És ez lett a veszte, a cigi vitte el. Aznap tudtam, hogy már csak órái vannak hátra. Ő is tudta, nagyon is jól, hogy hamarosan elhagy. Már hónapokkal ezelőtt végrendelkezett és nem volt titok, hogy rám hagyja közös lakásunkat. A lakás valójában az övé volt, én csak itt éltem vele, ami az elején nem volt éppen zökkenőmentes. A három év alatt, amíg együtt voltunk számtalanszor veszekedtünk semmiségek miatt. De mindig ő engedett előbb, ő volt a megfontoltabb, az okosabb, az engedékenyebb és a nyugodtabb. Ellentétben velem. Ránéztem, ahogy az ölemben feküdt. A homloka verejtékezett, mintha lázas lenne, haja rendezetlen tincsekben tapadt az arcához és a homlokához, szemei csillogtak és egyenesen engem nézett. Nem szóltunk semmit, nem lett volna értelme. Nem tudtunk mit mondani egymásnak, tudtuk, hogy úgyis csak ostoba semmiségekről beszélgetnénk. -         Nézd! – hallottam hirtelen Yuki suttogását – nézd! Odapillantottam, ahová Yuki mutatott. Naplemente volt, csodálatos naplemente. A napfény arany fénnyel öntötte el az eget, a házakat és az utcákat is. Az alkonyati fény beragyogott a szobába és minket is elborított. -         Csodálatos, nem? – kérdezte halkan. -         Az – bólintottam. -         Shu – fordult felém – csodálatos… ez a nap…naplemente. Ragyog mint… te. És én… most oda fogok… me…menni. -         Ne mondd ezt! – könnyek szöktek a szemembe – nem mész el. Itt maradsz velem. Soha nem mész sehová! -         Te is tudod,… hogy nem… lehet – zilált – tudod… hogy meg fogok… halni. De… mindig veled… leszek. Soha nem… nem hagy… hagylak el. So… soha. -         Nem! – magamhoz húztam és megcsókoltam. Éreztem, ahogy átöleli a nyakam, éreztem, hogy nem akar menni, hogy maradna még, itt, velem mindörökre, még akkor is, ha a sors nem akarja, hogy mi ketten örökké együtt lehessünk. És én sem akartam elengedni, de tudtam, nem tehetek semmit, nincs hozzá erőm. De akkor sem tudtam felfogni, hogy elveszíthetem. Akkor sem tudtam elfogadni, ma sem tudom, még akkor sem, ha már lezártam magamban az ügyet. Éreztem, ahogy Yuki kezei egyre gyengébbek, súlytalanabbak. Majd éreztem, ahogy erőtlenül hullanak a teste mellé az ölembe. Elhúztam arcát az arcomtól és csak néztem őt. Olyan békés és nyugodt volt, ahogy ott feküdt. Mintha csak aludna. De tudtam, hogy soha többé nem ébred fel, álma már soha nem ér véget, bármennyire is vágyom rá, hogy kinyissa a szemét. Ez már soha nem fog megtörténni.  Csak ültem ott és nem tudtam felfogni hogy vége, elment, meghalt és soha többé nem jön vissza. Az alkonyi fény, mintha csak az elmúlást akarta volna szemléltetni, beragyogta a szobát, olyan fénnyel, mint amilyet eddig még soha nem láttam. Elfordítottam fejem Yuki arcáról és belenéztem a fénybe. Sírni szerettem volna, de nem tudtam. Féltem, ha sírni kezdek, soha nem tudom abbahagyni. A temetést Thoma és Mika intézte. Őszintén szólva nem is bántam. Nem hiszem, hogy használható lettem volna vagy képes lettem volna bármit is tenni. Bár egyikük sem mondta, de éreztem, engem hibáztatnak Yuki halála miatt. Már kapcsolatunk kezdete óta megpróbáltak távol tartani minket egymástól. Még arra is képesek voltak, hogy rávegyék Yuki-t az Ayaka-val való házasságra, amelyből később nem lett semmi. Később, bár nem szóltak semmit, de továbbra sem nézték jó szemmel a dolgot. Én ezt tudtam és a mai napig fáj, hiszen én nem tettem semmi rosszat Yuki-nak. Semmi olyat, ami bánthatta volna őt. De ő számtalanszor megbántott, hol akarattal, hol akarat nélkül. Megvolt rá az oka, amit később el is mondott nekem. Nem hibáztattam érte, szerettem őt tiszta szívemből. Még ma is szeretem, és ez az érzés soha nem fog elmúlni. Talán már nem ugyanaz a szeretet lesz, amit annak idején éreztem, de ő mindig az életem része marad, benne marad a szívemben, mint egy soha ki nem húnyó fény. Yuki bennem, a szívemben él tovább. De közben megtanultam az érzéseimet nem kimutatni, hanem magamba fojtani. Pont mint ő. A temetés csodálatos volt, pont olyan, amilyet Yuki megérdemel. De valahogy úgy éreztem, még ennél is szebb temetést érdemelne. Nem tudtam mit tettem volna, ha Hiro nincs ott mellettem. De ott volt. Ő volt az egyetlen ember, akire akkor számíthattam. Nélküle valószínüleg teljesen összetörtem volna. Az egész szertartás alatt – hagyományos japán temetés volt – ott térdelt mellettem és kezét a vállamon tartotta. Nem szólt semmit, ő is tudta nincs semmi, amivel most vígasztalni tudna. De nem hagyott magamra. Pedig Ayaka-chan mellett lett volna a helye. Ayaka-chan néha rosszalló és hűvös pillantásokat lövellt felém, amit megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Thoma és Mika még csak rám sem néztek, egyáltalán nem érdekelte őket, hogy mi van velem, hogy érzem magam, nem vagyok-e esetleg magányos vagy kimerült. Ez még rosszabb volt, mint Ayaka-chan állandó rideg pillantásai. Rettenetesen éreztem magam, a legszívesebben otthagytam volna az egészet és hazamentem volna. Haza. Ez a szó most olyan idegenül csengett az agyamban. De nem tettem. Yuki kedvéért nem tettem. Tudtam, rosszallaná, ha nem lennék jelen a szertartáson. A temetés után azonnal hazamentem. Ahogy beléptem a lakásba, megcsapott a magány szele. Sötét volt, hideg és nem várt senki. Beléptem Yuki dolgozószobájába. Semmi sem változott, a laptop-ja még mindig ott pihent az asztalon, a székem az ő széke mellett. A laptop teteje fel volt hajtva, mintha csak arra várna, hogy valaki bekapcsolja és dolgozni kezdjen. Yuki hagyta úgy, mikor a legutolsó alkalommal befejezte a munkát és nem hajtotta le a laptop tetejét, miután kikapcsolta. Akkor is rosszúl lett és nekem kellett eltámogatnom az ágyig, hogy le tudjon feküdni. A gép azóta is úgy volt, ahogy hagyta. Odaléptem és csak álltam. Nem tudtam, szabad-e. A szívem azt súgta igen, de az eszem azt, hogy nem. Nem szabad megbolygatnom a dolgokat. A szívem győzött az eszem helyett. Régóta ismertem a jelszót, Yuki mondta meg egyszer, mikor már elege volt a nyaggatásomból. Bekapcsoltam a gépet és megkerestem Yuki legutolsó regényét, amin dolgozott. Már soha nem fogja befejezni. Pedig állítólag már alig volt valami hátra belőle. Én rendszeresen elolvastam őket, amit ő nem nagyon szeretett és minden alkalommal jól leszídott. Aztán rendszerint megenyhült és minden ment tovább a maga útján. Olvasni kezdtem, és miközben olvastam, magam sem tudom miért, de a könnyeim eleredtek és végigfolytak az arcomon, le egészen ruhámra.

2008.07.03. 18:13

A nevem lemaradt, szóval Dareia. Köszi!

2008.07.03. 18:09

Cím: Míg a halál el nem választ Alap: Odaát Korhatár: 16 év Szereplők: Dean, Sam + Dara (a történetből kiderül majd, ki ő) Történet: Sam és Dean összefutnak egy másik vadásszal, aki többet jelent Deannek, mint azt Sam valaha is gondolná.   0. fejezet Relatív   Dean és Sam egy régi lakatlan házban voltak. Egy szellemre vadásztak, ami fiatal lányokat rabolt el és gyilkolt meg. A falakon mindenhol pókhálók. Síri csend volt, csak a patkányok csaptak némi zajt. Dean elindult a lépcsőn az emeletre, míg Sam a pincében nézett körül. Az idősebb testvér maga elé tartotta kősóval töltött fegyverét. Valamit látott a sötétben. Hirtelen egy lány fordult felé, kezében egy pisztollyal, amit pontosan rászegezett. Dean döbbenten nézett, de nem volt ideje reagálni.   DARA: FÖLDRE!!!   A következő pillanatban már tüzelt is. Dean a földre vetette magát, a golyó pedig eltalálta a mögötte ólálkodó szellemet, ami ahogy jött úgy el is ment. Volt, nincs. Dean felült és nézte, ahogy Dara leereszti a pisztolyt.   DEAN: Majdnem megöltél! Ez neked normális?!   DARA: Az, hogy mi normális, relatív.   Dara elégedetten mosolygott, szinte már kárörvendően, hogy sikerült halálra rémisztenie Deant. Sam hallotta a lövéseket és felsietett, hogy megnézze, minden rendben van e a bátyjával. Legnagyobb rémületére Deant a földön találta.   SAM: Jól vagy? – kérdezte, ahogy próbált rájönni, megsérült e a testvére.   DEAN: Szerinted jól vagyok?! Megpróbált megölni! – mondta Dean, ahogy rámutatott a tőlük nem messze álló női alakra.   DARA: Édesem, ha meg akartalak volna ölni, már halott lennél, te is tudod.   Sam csak most vette észre, hogy nincsenek egyedül. A lány közelebb lépett. A fiatalabb Winchester testvér próbált rájönni, ismeri e. 22-23 éves lehetett. Alacsony volt, 160-165 cm körül, hosszú barna haj, szinte már fekete szemek. Gyönyörű nő volt, látszott, hogy sokat edz, mégis nőies volt az alakja. Szakadt farmert, ócska sportcipőt és egy fekete ujjatlan pólót viselt.   SAM: Hello! – Sam próbált rájönni, ki lehet a szépséges idegen.   DARA: Hello, Sammy! – A lány egyenesen rámosolygott, és el kell ismerni nem állt rosszul neki.   SAM: Sajnálom, de ismerjük egymást? – Samet kissé összezavarta, hogy a lány ismerte őt.   DARA: Semmit nem meséltél rólam, igaz? – kérdezte, amint dühösen Deanre nézett, aki még mindig a földön ült és látszott, hogy nem áll szándékában válaszolni, főként, hogy rá sem nézett az előtte álló nőre – Hát persze. Dara…Winchester.   Sam felé nyújtotta a kezét, és újra mosolygott. Sam ránézett, majd Deanre és újra az előtte álló lányra, aki várta, hogy kezet fogjon vele. Sam kezet rázott vele.   SAM: Elveszett unokatestvér vagy ilyesmi?   DARA: Vagy ilyesmi. – Újra Deanre nézett, de Dean elfordította a fejét. – Oké, menjünk, együnk valamit! Egy egész tehenet fel tudnék falni!   Sam kérdően a bátyjára nézett. Nem tudta, Dean szeretne e menni, mivel érzékelte, a feszültséget közte és Dara közt.   DARA: Gyerünk, te pityergő kislány! – mondta Deannek, amint elhaladt mellette – Tudom, hogy te is akarod. – nevetett, amint elindult a lépcsőn lefele.   DEAN: Jól van, menjünk. És Dara! Nem vagyok pityergő kislány!   SAM: Pedig úgy tűnik. – mondta Sam nevetve, miközben egyik kezével felhúzta Deant a földről.   DEAN: Fogd be!   Visszamentek a motel bárjába, mivel időközben kiderült, hogy Dara is ott foglalt szobát, ahol ők. Dara egyedül ült egy asztalnál, Sam és Dean pedig a bárpult előtt álltak, mindketten őt nézték.   SAM: Jézus! Úgy döntöttél, halálra eszed magad? – kérdezte, amint elszörnyülködve az öt étellel teli tálcára nézett, amit a pultos a pultra rakott.   DEAN: Mikor azt mondta, fel tudna falni egy tehenet, nem viccelt.   SAM: Mindegy, a kocsiban hagytam a mobilom. Kimegyek érte, mindjárt jövök.   DEAN: Rendben.   Dean elindult az asztal felé, ahol Dara ült. A pincér elérakta a tálcákat, így az asztalon semmi hely nem maradt. Dean leült Daraval szembe, aki óriásit harapott az egyik hamburgerbe és sültkrumplit tömött a szájába.   DARA: Hál’Istennek! Majd’ éhen halok!   DEAN: Azt mondtam, próbálj normális lenni! Neked ez normális? Egyáltalán mi a francot csinálsz itt?! – kérdezte ingerülten.   DARA: Már mondtam, hogy mi normális és mi nem, relatív. – A szája még mindig tele volt, úgy beszélt. Nem nagyon érintette meg, hogy Dean milyen ingerült volt. – Nézd meg azt a lányt! – Egy lányra mutatott, aki pár asztallal odébb ült. – Neki, amit mi csinálunk, nem normális. Viszont nekem az nem normális, amit ő csinál. Nehogy azt mond, hogy komolyan azt hitted, hogy otthon fogok üldögélni, miközben tudom, hogy mi van a sötétben!   DEAN: Azt akartam, hogy biztonságban légy! – olyan hangosan mondta, hogy szinte már kiabált – Hazaviszlek! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon.   DARA: Nem kell úgy tenned, mintha foglalkoznál velem! Sosem érdekelt, mi van velem, Dean! Kivéve mikor halott voltam. De tudod mit? Könnyű törődni valakivel, aki igazából nincs is ott!   Ezzel, mintegy dühös fúria otthagyta Deant és kirohant a bárból. Az ajtóban neki ment Samnek, de nem érdekelte, csak ment tovább. Sam döbbenten nézett utána.   SAM: Lemaradtam valamiről?

2008.06.20. 14:12

Cím: A Sith Próba-1. Fejezet (Attsa Kohe története) Alap: Star Wars (kb. 10 000 évvel a Yavini csata elött) Korhatár: 12 év Szereplők: Attsa Kohe, Frind, Spyn és az ellenséges banda Történet: Attsa-nak egy hetet kell a Hoth-on töltenie. Közben vissza emlékszik múltjárra amibe lassan beleőrül. (A történetnek nincs vége. A Prólógusban fog kiderülni mi lett Attsa sorsa)                                                                                                        Attsa Kohe Története                                                                 A Hoth        A Sith mester elsőként vitte el Attsa Kohet kijelölt bolygójára, a Hoth-ra. Sűrű aszteroidamező övezte ezért Attsa kicsit félt, hogy még a bolygóig sem jutnak el. A Hoth egyik kisebb holdját régebben egy aszteroida találta el és darabokra zúzta, így keletkezett az aszteroidamező. A mester ügyesen navigált az aszteroidák közt néha az Erőt használva, hogy megússzanak egy komolyabb ütközést. Még a rendszerbe lépés előtt a mester átállította az űrhajót az ottani fagyos viszonyoknak megfelelően.           Attsa a bolygó adatait tanulmányozta: A Hoth bolygó a rendszer 6. bolygólya. A legmagasabb hőmérséklet nappalt a 10˚-ot sem éri el éjszak viszont -90˚ alá is kerülhet a hőmérséklet. Ez olyan hideg, hogy csak az Egyenlítő mentén él, meg né-hány állat. Ilyen a Taun-Taun amely, növények híján nyilván dögevő. A Wampa jéglény viszont ragadozó és vigyázni kell vele. Attsa nem tudott többet elolvasni, mert már megérkeztek a bolygóra. A mestere kitette, és azt mondta: -       Az Egyenlítő mentén menj ameddig egy jelzőfényt, nem látsz. 7 napod van az elérésére, ha nem sikerül, akkor nem várlak meg. A jelzőfényt kb. 5000 km-re, innen fogom letenni. Használd az Erőt és emlékezz, mire tanítottalak.  Miután ezt elmondta visszaszállt a hajóba és elindult letenni a jelzőfényt. Attsa egy Rodiai volt és nem volt hozzászokva ezekhez, a fagyos körülményekhez de szerette a kihívásokat. Ezért ált be Sarlacc bandába. Egy kicsit megbánta de nem, azért mert annyi embert meg kellett ölnie, hanem mert elvesztette három ujját. A jobb kezéről a hüvelykujja hiányzott a balról, pedig a mutató és hüvelyk ujja. Ezeket mechanikus ujjak pótolták olyan jól, hogy néha észre sem vette. De most egy perc alatt megfagytak és nehéz volt őket megmozdítani. Pedig hüvelykujjaira szüksége volt hogy megfogja a lézerkard markolatát.  A fegyvere egy vörös ikerpengéjű lézerkard volt. Amikor a Sith eljött érte, hogy őt is Sith-é nevelje elérakott három markolatot. Mivel még nem látott ilyen fegyvert, a legnagyobbat választotta. Amikor bekapcsolta a penge majdnem átdöfte. De megtanulta a bonyolult fegyver használatát.  Mivel ez a bolygó a Peremvidéken túl van nagyon sok időbe telt ideérni ezért, pedig sötétedet. Menedéket kellett találnia, hiszen mint a számítógép adataiban olvasta nagyon hidegek az éjszakák. Egy kilométerre talált egy barlangot. Miután megbizonyosodott hogy üres és csak egy bejárata van az Erő segítségével, beomlasztotta a bejáratot majd mély transzba esett így védekezve a hideg ellen. Pihennie kellett, hiszen holnap hosszú út vár rá. De Attsa mindig a dolgok jó oldalát nézte: A jelzőfényig már csak 4999 km van.                                                                                                    1. Nap      A meditációs transz megvédte Attsat az amúgy halálos hideg ellen. Gyakorlatilag nem is aludt, hiszen ilyen bolygókon az alvás egyenlő volt a halállal. Arra az időre gondolt mielőtt az a szakállas ember - akinek máig nem tudja igazi nevét – elvitte a Rodiáról. A Rodián élő Rodiaiak különösen vad és erőszakos népek volt. Amikor élvezetből az összes őshonos fajt kiirtották bolygólyukon egymást, kezdték ölni gladiátor harcokban. Attsa apja is közéjük tartozott. Majd Attsa egy este megölte őt, azért mert nem engedte meg neki, hogy részt vegyen az egyik harcon. Ezután csatlakozott a Sarlacc bandához, amely a vele, ellenséges bandákkal harcolt. Attsa a közelharcok során elvesztette két ujját, a harmadikat, pedig később ellőtték. Ezeket robot ujjakkal helyettesítették. Egy nap egy szakállas öregember elvitte magával a Coruscanrta és onnantól egész életét egy Hotel szobájában élte le. Itt meg tanult bánni az Erővel és profin forgatta a fénykardot. De ez nem volt egyszerű. Egyszer majdnem levágta az egyik mechanikus ujját, és sokszor megsebesítette magát. Aztán 27 évesen –emberi időszámítás szerint- kijöhetett a szobából és rajta kívül még 5 vele egy idős különböző fajú Sith tanítványokkal találkozott. Majd mesterük bolygókat sorsolt és azt mondta, aki túl él ezeken, a bolygókon egy hetet úgy hogy közben még a feladatokat is teljesíti, az lehet a tanítványa. És most itt van. Egy Hoth nevű jeges bolygón egy barlangban és egy hete van 5000 km gyaloglásra.  Ekkor egy különös hangra kelt fel lézerkardját bekapcsolva maga elé tartotta. De csak az általa épített falból omlott le egy nagyobb kő. A kő valószínűleg a kint lévő erős szél miatt esett le. A hirtelen betörő fény szinte megvakította, hiszen a Rodiaiaknak legalább 3 percbe tellett hozzászokni a hirtelen fényváltozáshoz. De nem volt ennyi ideje. Kiment a szabadba de minden fehér volt és a hóról visszaverődő napfény még jobban megvakította. Már tényleg nem látott mást csak hófehéret ezért pár percet a tájat nézte, még hozzászokik. Amikor már nagyjából látta, hogy mi hol van, és merre kell mennie akkor elindult, De szemét bekötötte egy vászondarabbal. A kötést fokozatosan egyre több ideig vette le és végül teljesen hozzászokott a látványhoz.  A távolban egy állatcsordát látott. Taun-Taunok voltak melyekről a számítógépben olvasott. Tudta hogy szelíd állatok tehát nem ragadozókat így nem jelentenek rá veszélyt. Növények híján bizonyára elhullott állatok tetemét ette. Hátas állatként használhatók de napokig tartana hogy az állat bizalmába férkőzzön. Attsanak nem volt ennyi ideje - bár biztos, hogy gyorsabban haladt volna. Viszont a Taun-Taunok éppen előtte haladtak ezért Attsa úgy gondolta megöl egyet, és a lézerkardjával megsüti a bundájából, pedig kabátot vagy takarót, készíthet. Pár perc után elérte a 20-30 egyedből álló csordát. Valamiért megálltak, nyilván azért, hogy bevárjak a fiatalabb és az öregebb egyedeket. Ekkor Attsa aktiválta a lézerkardja mindkét felét majd dárdaként használva a csorda közé dobta. A bolygólyán sokszor harcolt és nem tudott mindig lőfegyvert használni. Gyakran késekkel, íjakkal, számszeríjakkal és a lézerkardjához hasonló dárdákkal harcoltak. Pontosan célzott. Egy felnőtt egyedet talált el aztán a lézerkard keresztülfúródott rajta és levágta egy másik lény lábát. A többi Taun-Taun elszaladt és egy pillanat alatt 100 méterrel arrébb szaladtak és nem álltak meg. Attsa gyorsan végzett a két állattal –Nem tudta hol van az állat szíve a feje, pedig túl kicsi célpont lett volna. Elejtésekor még reggel volt viszont mire lézerkardja magas hője megsütötte az állat húsát már majdnem dél volt. A bundájuk nem volt alkalmas takaró készítésére. Egyrészt mert Attsá –bár sok állatot megölt- nem tudta rendesen megnyúzni őket, másrészt, mert közben kiderült nem volt olyan vastag bundája, ami különösebben megvédte volna az éjszakai hideg ellen, tehát nem pazarolhatta rá az idejét. Emlékezett még arra, amikor a Sarlacc bandában harcolt…                                                                           *    Újabb bandaháború közeledett. Attsa nemrég töltötte be a 24 életévét, tehát a banda szabályai szerint most már sajátmagának kell fegyvert szereznie. Egy vibropenge volt kötelező a bandában. Lézerpisztolyt a banda biztosított addig ameddig el nem éri a 24 éves kort. Ekkor elvették, a lézerpisztolyt és engedélyezték különféle fegyverek gyártását pl.: lándzsa, tör, számszeríj stb. a lézerpisztoly továbbra is engedélyezett volt de az ellenségtől kell megszerezni. A kővetkező bandaháború alkalmas volt ennek megszerzésére. A Sarlacc banda egész nap az esti küzdelemre készült. Az ellenséges banda a Mynockok voltak. Azért nevezték így magukat, mert mint a Mynockok ők is „bekebelezték” a technikai eszközöket. Ez természetesen nem úgy értendő, hogy megették őket, hanem úgy, hogy ellopták őket. Ezekből, az eszközökből viszont fegyvereket készítettek. Hatalmas rakétavetőket soha le nem merülő lézerpuskákat és gázgránátokat készítettek melyek az idegrendszere hatnak. Néhány ember azt mesélte, hogy tankokat is készítettek.  A Sarlacc banda azelőtt akarta megállítani őket mielőtt atombombát készítenének vagy valamit, ami megölné a bolygó összes lakóját. A Sarlacc banda szinte mindent a Mynock bandától szerzett ezért voltak nagy riválisok. Attsa egyetlen barátja Frind volt. Frind már egy éve megszerezte saját lézerpisztolyát és erre nagyon büszke volt. Most legjobb barátja volt a soron de nem akart neki segíteni. Frind nem volt olyan, mint Attsa. Attsanak levágták három ujját harc közben. Frind még nem szerzett ilyen komoly sérülést. Most a közeli erdőben volt Attsaval. A fiú fegyvereket akart készíteni magának. Nem bízott a vibropengékben. Túl közel kellett mennie az ellenséghez, hogy leszúrja, és Attsa tudta, hogy nem tudná kikerülni a felé suhanó energia nyalábokat. Ezért kiment az erdőbe Frindel hogy dárdákat és íjakat készítsen. 1        Nem félsz?- Kérdezte Frind. –Most harcolsz először lőfegyver nélkül! 2        Igen, de nem félek. Ellőtték a hüvelykujjamat most bosszút, állok érte. 3        A Mynockok erősek, és Spyn szerint csináltak egy tankot! Spyn volt a banda egyik legjobb kémje, az ő beszámolói alapján támadják most meg a Mynockokat. Spyn még sosem bukott le és ez egy kicsit gyanús volt Attsa-nak. 3        Spyn sem tökéletes, lehet hogy csak egy különösen feltuningolt siklót látott! A Mynockok imádják az ilyesmit! 4        Én csak azt mondom, hogy légy óvatos! Ha én nem lettem volna az, amikor 24 lettem lehet, hogy most nem beszélgetnék itt veled!- Frind aggódott barátjáért!         5        Nyugi! Csak leszedek egyet, elveszem a fegyverét és kész! A Próbát teljesítettem és már csak túl kell élnem a harcot! 6        Oké! De azt jegyezd meg, hogy én nem lehetek ott veled, hogy segítsek! Tudta, hogy így van. Mindig is így volt és így is marad. Senki sem segíthet egy bandatagnak első közelharcában. Attsa egy különösen sokágú és magas fát látott. Ez egy különleges fafaj volt, ami csak a Rodián tudott megnőni. Nagyon erős hosszú ágai voltak. Alkalmasak bármilyen fegyver készítésére. 7        Na készítünk fegyvert? 8        Persze haver! –Frind még mindig aggódott barátja túlzott önbizalma miatt- Majd felmásztak a fára, hogy letörjenek néhány vastagabb ágat, tőrnek és néhány vékonyat íjnak…      Nem is tudta, hogy hogy jutott hirtelen eszébe. Talán a tőrként használt lézerkardról, hiszen aznap ők is tőrt akartak készíteni. Vagy esetleg a gyakorlás melynek során sok fát átszúrtak. Azért nem állatokon gyakoroltak, mert nem voltak. A Rodiaiak vérszomjukban kiirtották, őket. Ezért a kereskedők nagy hasznot húztak a Rodi

2008.06.20. 14:02

Cím: A Sith próba-Előzmények Alap: Star Wars (kb. 10 000 évvel a Yavini csata elött) Szerző: Atty14 Korhatá:- Szereplők: Attsa Kohe, Fersa Mabud, Dij'ja Egi, Bady, Zotan Gehv, Yuxa Manda és a rejtélyes mester Történet: A hat tanítvány hosszú évek után végre megtudja, miért választották el őet családjuktól és, hogy mi a végzetük.                                                                                                  Előzmény                                                           Coruscant    Ma volt a nap. A nap amikor a 6 diák betöltötte 27. életévét. Nem túl öregek és már elég fiatalok a próbára. Mesterük – akinek a nevét egyik tanítvány sem tudta – a folyosón ment, hogy egyenként elhozza tanítványait a szobákból ahonnan sohasem jöhettek ki. 27 évvel ezelőtt olyan rezgés támadt az Erőben, hogy minden Erőre érzékeny ember érezte azt. A Sith felfigyelt arra, hogy 6 újszülött mintha „beszívta” volna ezt a nagy Erőt. A 6 gyerekből 3 férfi, 3 lány. Mindenki külön fajból származik. Egy Kel’ dor, egy Twi’ lek, egy Zabrak, egy Quarren, egy Rodiai és egy Togruta. Mivel nem tudna ennyi tanítvánnyal bírni ki kell választania melyikük legyen az akinek minden Sith titkot megtanít. Ezért ezen a napon különböző bolygókra küldi őket és ott egy hetet kell eltölteniük. A 6 legveszélyesebb bolygó amit kiválasztott a: Garbak szemétlerakó bolygó, a Geonosis és a Tatooine sivatagbolygók, a Kashyyyk a Wookiek bolygólya, az Endor erdőhold és a Hoth jégvilága. Először kiválasztják, hogy ki melyik bolygóra megy aztán aki túlél ott egy hetet az lesz a győztes. A Sith mesternek rövidre vágott szakálla volt, kopott szürke köpenyt viselt csuklyáját pedig fejére húzta. Már elmúlt 50 éves mégis szép tartása volt és simán, gyorsan lépkedett az ajtók felé. A tanítványok most először ennyi év után kijöhetnek szobáikból. De nem tudhatják miért. Hamarosan megtudják.     Miután összeszedte a tanítványokat egy szobába vitte őket. A szobában egy asztal volt két oldalán 3-3 szék az asztalfőn pedig egy. Nem voltak ablakok csak neonnal világítottak. Mindenki leült csak a mester nem. -         Ti nem vagytok hétköznapiak. Nagyon nagy Erőt birtokoltok és a sors úgy hozta, hogy ezt az Erőt a Sötét oldalon használjátok. Yuxa Manda: Te nem ismered szüleidet és múltadat. De érzem, hogy félsz, és ez a félelem már elég a Sötét oldalhoz. Attsa Kohe: Te nem ismered anyádat, apádat megölted majd elveszttetted egyetlen barátodat. Dühös voltál és amikor ez a düh eluralkodott rajtad a Sötét oldalhoz fordultál. Bedy: Férjedet megölték majd amikor te megölted férjed gyilkosát elítéltek. Pedig te csak igazságot szolgáltattál. Zotan Gehv: Te sem ismered szüleidet és amikor lerombolták azt a helyet ahol felnőttél öngyilkos akartál lenni. De rájöttél, hogy dühödet használhatod. Fersa Mabud: Szüleidet eltűntnek nyilvánították, öcsédet pedig elvitték a Jedik téged pedig magadra hagytak. Jogosan gyűlölöd őket. Dij’ ja Egi: Családodat lemészárolva találtad. Megesküdtél, hogy megkeresed és megölöd őket. Ehhez a Sötét oldalra van szükséged. Még nem tanítottam meg nektek mindent. És csak egyikőtöknek fogok. És, hogy kiválasszam melyikőtöket: egy hetet kell egy veszélyes bolygón eltölteni és közben egy bizonyos távolságot bejárni.. Aki túléli az nyer. -         Mi van ha ezt nem akarjuk? Kérdezte Yuxa -         Meg vannak a „módszereim”! Szerintetek mért nem jöttetek ki a szobátokból ennyi éven keresztül? Pedig ki akartatok jönni. Erre senki sem tudott válaszolni pedig tényleg mindenki ki akart jönni legalább egyszer.  Hosszas csend után Zotán kérdezte: -         Hogyan döntjük el, hogy ki melyik bolygóra megy? -         A mögöttem lévő képernyő sorsolja ki. Először valamelyikőtök neve jelenik meg aztán a bolygó neve. Ha nincs több kérdés elindítom. A Sith megnyomott egy gombot mire felül a nevek alul a bolygók nevei kezdtek el villámgyorsan váltakozni. Mindenki felismerte saját nevét. Majd megállt. A név: Attsa Kohe. Pár másodperc múlva megjelent egy bolygó neve: Hoth. A következő név Fersa Mabud bolygólya pedig a Geonosis. Aztán Dij’ ja Egi neve villant fel majd a Garbak bolygó. Azután Bedy neve jelent meg a monitoron és a Tatooine. Ötödikként Zotan Gehv és az Endor. Így egyértelmű, hogy az utolsó név Yuxa Manda bolygólya pedig a Kashyyyk. -         Rendben! Tudjátok melyik bolygóra mentek. Most fél órát kaptok, hogy összeszedjetek néhány dolgot amit az útra akartok vinni. Azzal mindenki elindult a szobájába. Közben néhányan beszélgettek. Nem is gondolták, hogy ennyi ideig egymás mellett éltek. Most pedig mindenkinek készülődnie kellett. Ezen a napon megváltozik az életük.

2008.01.02. 18:24

A Fanficem több fejezetből fog állni, tehát lesz még folytatás, úgyhogy léccike KÜLÖN FEJEZETEKBEN RAKD BE HÍREK/CIKKEK-BEN!!!! Előre is köcce! Cím: Naruto Nyár Alap: NAruto Shippuuden Szerző: (Én XD) Emsi Korhatár: 12 Tartalom:  „A történet a Shippudenben játszódik. A szereplők egy tengerparti helyre utaztak el pihenni erre a nyárra. Mindenki viccelődik, pihizik vagy ápp próbál bevágódni egy helyes pasinál vagy egy szexi csajszinál.” Művem: Naruto Nyár     I. FEJEZET: TEMARI LOVE          Egyszer volt, hol nem volt… Na jó, hagyjuk ezt az uncsi szöveget! Kezdjük a lényeggel! Itt a nyár, süt a nap, senki sem csinál olyat, amit nem szabad, csak gyilkolásznak, mészárolnak, emberrablásokat hajtanak végre. Ezen kívül semmi. De most a Naruto ninják elutaztak egy tengerparti városba pihenni. Mindenki, aki valaki, ott van: Naruto, Sakura, Sasuke, Lee, Neji, TenTen, Temari, Gaara, Kankuroo stb. El fog fáradni az ujjam idő előtt, úgyhogy nem sorolok fel mindenkit.      Mindenki a strandon szórakozott. Temari szépen leült egy napfényes helyen egy szexi bikiniben és egy könyvet vett a kezébe: „Hogyan lehet egyszerűen elintézni a Föld szégyeneit, a pasikat?” Egyik lábát a másikra tette és olvasni kezdett. Ekkor megérkeztek az Akatsukisok is. Itachinak leesett az álla és a tengerbe gurult a csodálkozástól. Temarit figyelte és vágyakozó tekintetet vágott. Deidaranak is megakadt a szeme a lányon. Mikor lepakoltak Itachi rögtön ott termett a csaj mellett: -         Heló szivi! A nevem Itachi. Nem akarsz meginni velem egy forrócsokit? -         Nyár van. Meg lehet sülni és te FORRÓCSOKIT akarsz velem itatni?! -         Hát… izé… nem, limonádét akartam mondani… -         Kopj le, fafej. -         De… de…     Temari felállt, megfogta a pasi kezét és jó messzire elhajította majd elégedett képpel visszaült olvasni. De még mindig nem lehetett nyugta szegény lánynak, mert következett a második csapó: Deidara. A fiú beugrott a vízbe, majd felállt, lobogtatta a vizes haját egyszer-kétszer, majd szenvedélyes képpel nézett Temarira fogait villogtatva: -         Gyere szépségem! Most megtaláltad az igazit! -         Miért ilyen idióták a pasik ezen a bolygón? – jelentette ki egy könnycseppel az arcán. -         Hé, akkor jössz? Olyan jól szórakoznánk! -         Nem, te barom! Húzz el innen és hagyj békén! – mikor ezt kimondta Deidara abban a pillanatban ott termett a lány előtt és térdenállva megfogta a kezét, s így szólt: -         Kérlek, gyönyörűm! -         Foglalt vagyok, te idióta! – mondta, majd őt is Itachi után hajította.     Ekkor hirtelen megjelent Shikamaru 2 limondádéval a kezében. -         Meghoztam az italt, drágám! -         Na végre! Köszi, kedves! – ekkor Shikamaru közelebb hajolt és gyengéden megcsókolta. Temari engedte magát és élvezetet mutatott. -         Na, gyere Shikamaru. Menjünk a vízbe és ott többet is mutatok. -         Oh, természetesen megyek drága! -         Csak siessünk, mielőtt még megjelenik még néhány idióta, akinek rám fáj a foga!     Azzal elfutottak és beugrottak a tengerbe. Itachi és Deidara könnyes szemekkel ellenezte az eseményeket és szomorúan néztek utánuk. De hiába, Temarit cseppet se érdekelte, csak Shikamaruval foglalkozott. Szegények   ____________________________________________________________   II. FEJEZET: MEGÉRKEZTEK A TÖBBIEK       Végre megjöttek a többiek is: Naruto, Sakura, Neji, TenTen, Lee, Gai, Hinata, Gaara, Kankuroo, Choji, Ino és egy kicsivel később Sasuke is. Kakashi, Iruka és a többiek a sor végén jöttek, de rögtön a büfében találták magukat és iszogatni kezdtek. Kivéve Kurenai és Anko, akik róluk panaszkodtak.     Mikor már lepakoltak Sakura egy röplabdameccsre hívott minden Konohait. Hinatan, Sasuken és Nejin kívül mindenki részt vett benne. Hinata álmodozva figyelte Narutot, Neji fotókat készített TenTenről Sasuke pedig egy árnyékosabb helyen figyelte őket. -         YEAH!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! LÁTTA EZT, GAI SENSEI???!!!!!!!!!! – üvöltötte Lee. -         Szép volt, Lee! Tökéletes mozdulat! Most megmutattad, mi a fiatalság ereje! Csak így tovább! – kiáltotta vissza, majd a fogát megvillantotta egy elégedett pózban. -         Ez nem normális… - gondolta Sakura. Ekkor Lee hozzáfordult és elpirult. -         Ööö… izé… Sakura… Ugye szerinted is jó voltam? -         Hát… hát persze! – mondta. – Csak hagyja abba ezt az idédtlen üvöltözést! – gondolta. -         IGEN!!! SAKURA SZERINT JÓ VOLTAM!!!! -         BEFOGNÁD MÁR VÉGRE?! EZ NEM JELENT SEMMIT!!! – üvöltötte a lány, majd akkorát bevágott Leenek, hogy megkerülte a Földet.     Neji TenTenhez indult. -         Jól játszottál! -         Köszi! -         Nem iszunk meg valamit? -         De, persze! Miért is ne? – ekkor hirtelen ott termedt Choji. -         Szia TenTen! Mond, nincs kedved meginni valamit velem? -         Bocs, már elígérkezdtem. -         MICSODA???!!! ELEGEM VAN EBBŐL, MOST VÉGED VAN!!!!!!!!!!!!! ÁÁÁ!!!!!!!!!!!- üvöltötte dühösen, amikor egyszer csak árnyék borult rá és megmerevedett. Neji volt az és idegesen remegtette a szemöldökét. -         A lány foglalt. Olyan nehéz ezt megérteni? Mert ha igen, akkor gyere csak hozzám és elintézem a dolgokat. -         Oké… bocs… már megyek is, nem fordul elő többet… sziasztok! – dadogta riadtan, majd fejvesztve menekült a srác elől a kis pár pedig a büfébe ment.     Hinata rögtön Narutohoz ment. Párszor megállt, s azon gondolkodott, hogy biztos, hogy jó ötlet? De végülis megszólította: -         Naruto… -         Hm? Hinata? – figyelt fel. -         Öm… izé… Nagyon jól játszottál… -         Köszi! Szerintem is! -         Kis bunkó! – jelent meg Sakura és bevágott egyet Narutonak is. -         Öm… nem… izé… semmi baj… - dadogta Hinata. -         Akkor jó, de vigyázz ezzel a pasival… - mondta, majd közelebb hajolt Hinatahoz – Nagyon is perverz tud lenni… - tette hozzá halkan, majd elment. -         Naruto… tessék… - és átnyújtott neki egy kagylókból összetett nyakláncot. -         Köszönöm! – mondta és átvette, amikor egy szexi, szőke nagymellű csajszi kacsintott rá. Naruto elfüttyentette magát. – Azta! -         Grr… - Hinata kezdett idegesedni. – MEKKORA BUNKÓ VAGY!!!! ÉN ITT KEDVESKEDEK NEKED, DE AMINT MEGJELENIK EGY SZŐKE, NAGYCSÖCSŰ LIBA MÁR ODA SE FIGYELSZ RÁM!!!! – dühöngött és tökönrúgta a fiút, majd visszavette a nyakláncot. Sértődötten elsétált.     Naruto jajgatva összeomlott. A szőke lány végignézte az eseményeket, így Naruto már egyáltalán nem érdegelte. Ekkor észrevette a mi kis Sasukenket. Azon nyomban odarohant és próbált bevágódni nála. Naruto ideges képpel figyelte őket. -         Sasuke… Mindig csak SASUKE!!! ELEGEM VAN BELŐLED!!!!!!! MINDIG CSAK ÜLSZ A BABÉRJAIDON ÉS… - nem tudta befejezni, mert Ino abban a pillanatban bevágott neki egyett. -         Ezt azonnal vond vissza!!! Sasuke egyszerűen csodálatos!!! DE hozzá képest egy SENKI vagy!!!! – üvöltözött.       By.: Emsi

2007.12.26. 17:47

add meg a cimedet please!

2007.12.26. 15:13

figyelj nagyon merges vagyok nem tudom miert , barhova beillesztem az irasomat mindig osszekeveredi de ha megkerhetlek olvasd el es osszetudod illeszteni. Küldd el nekem mélben, vagy próbáld meg sima szövegként a régi verzióban...

2007.12.26. 15:11

Cím :Mikor a valóság megszűnik: Vibex: 4 - Fig yelj Ron, megmondanád, hogy miért olyan mérges rám Harry? Ma is úgy elrohant mellettem. - Most direkt csinálod? Azt mondtad, hogy ne strapálja magát mert megkapja az engedéjt, és most meg szerinted miért nincs itt?! Faképnél hagytad a bagolyházban, és most Freddel bájologsz!- azzal ott is hagyott minket. Nagyon elrontotta a kedvemet. A barátaim észre is vették. Fred azt találta ki, hogy elvisz a mézeskalácsba. Aranyos volt tőle. Kaptam egy nagyon finom szivecskét. Ő is kapott egy harit. Bementünk a foltozott üstbe és meghívott egy vajsörre. Most előszőr ittam ilyet de nagyon finom vot. - Ha ez megnyugtat, én tudtam, hogy ott hagytad Harryt és nem hibáztatlak. Te neked nagyon nehéz. Ezért voltam zavarban hétfőn este, mert nem tudtam, hogy el szabad fogadnod a meghívást. - Nagyon örülök, hogy elfogadtam a meghívást. De hidd el én nem vagyok szerelmes Harrybe, csak kedvelem, de pontosabban abba a percben nagyon is kedveltem, de különben úgy gondolok rá mint barátra. De téged is nagyon helyesnek tartalak. - A lányok csak kuncogtak, de George, az kész kabaré volt, hogy nézett ki. Olyan vörös lett mint egy parika ahogy türtőztette magát, hogy ne nevessen. Ron már nem csatlakozott hozzánk, annyira megharagudott rám. Nem volt kedvem egésznap csak szórakozni, mikor tudom, hogy Harry és Ron annyira haragszanak rám. A tölgyfa ajtónál elváltak utjaink és én a Griffendél torony felé vettem az irányt. A klubhelységbe kevesen voltak szerensére. Bizonyára még nem jöttek vissza a faluból. Harryt hamar megtalaláltam. Leültem mellé és meglepve láttam, hogy nem is szomoró, sőt vidám. Ezt vegyem bóknak?- kérdezte miközben megfogta a kezem. Jól éreztem magam Freddel, szivesen dumáltam volna még, de ideje lett volna találkozni a többiekkel. Fred fizetett, aztán kimentünk és vártuk a többieket. Már nem is tudom min, de úgy elkezdtünk nevetni miközben a megbeszélt helzre sétáltunk, megbotlottam, de szerencsére őrangyalom el is kapott. Most már az ő szemeit néztem, mint ezelőtt pár nappal a Harryét. Fred nem volt aféle türelmes pasas így inkább kezdeményezett. Ott csókolóztunk az utcán. Szorosan átölelt és én többé nem akartam, hogy elengedjen. De egyszer minden jónak vége és mi kéz a kézben indultunk, hogy találkozzunk a többiekkel. - Te Betty mit csináltál Neville-el? Olyan nyitott és vidám amióta veled beszélt. És képzeld, lejött velem vacsorázni miután visszajött Roxmorts-ból. - Hát ezt örömmel hallom. Tudod azért szeretnék beszélni veled, mert Ron azt mondta, hogy mérges vagy rám mert azt mondtam, hogy nem kell túl strapáld magad az engedélyért. De én ezt azért mondtam mert kellett beszélj az SVK tanárral, remélem beszéltél vele. És azt is mondta, hogy dühös vagy mert ott hagytalak hétfőn. Tudod mgvolt rá az okom, nem mondhatom el mi de hidd el hogy nyomós okom. És ha Fredért is haragszol rám, akkor nem tudok mit mondani. Jól megvagyok vele egyenlőre. - Figyelj beszéltem Lupin professzorral és nem bánom, hogy nem mentem, egy csomót mesélt a szüleimről, nagyon jót beszélgettünk. Mondtam neki azt a bagolyházas dolgot is, remélem nem haragszol, és azt mondta, hogy neked sokkal nehezebb, mint gondolnánk és biztos nem akartál belölem hülyét csinálni. És ami Fredet illeti, csak akkor leszek dühös, ha bántani akar.   Hogy kibékültünk, megigértettem vele, hogy fog tanítani pár bűbájra. Egy kicsit varázslósakkoztunk, utána nekiültem házit írni, és valamiket másolni Hermione jegyzeteiből. Közben gyűltek az emberek. A haverok közül előszőr az ikrek és Lee, barátjuk jött valami új hülyeséget tervezni. Fred dobott egy puszit, majd leültek a kandalló mellé. Már besötétedett, mikor Neville is bejött. Kihasználtam az alkalmat, hogy korepetáljon gyógynövénytanból. Neville nagyon élvezte, és én is örültem, hogy kezdek valamit érteni a tantárgyból. Harry állított le minket, mert eszébe jutott mit fog nekem tanítani. Előszőr az alap bűbájokat mint a Lumos és utána meg a lefegyverző bűbájba is belekezdtünk. Aztán meg már én kértem, hogy hagyja abba, hisz mégis szombat este volt. Úgy elálmosodtam inkább mentem lefeküdni. Mikor Fred észrevette, hogy búcsúzkodom odajött, átkarolt és adott egy estipuszit. A szobámba volt Luca is, most végre megcirógathattam mint régebben. Aztán el is aludt az ölemben. Lepakoltam a párnájára és megpróbáltam rendet csinálni a kuckómban. Már pizsamámba voltam mikor benyitott Ginny és Hermione. Egyből lerohantak és megpróbáltak kiszedni belőlem minden részletet, nagy sikerrel. - Olyan jó látni, hogy boldog vagy és Fednek is végre normális barátnője van. Anya biztos örülni fog. - Miután hatvanszor is elmeséltem mindent töviről hegyire kinyilt az ajtó és egy alacsony, vékony, barna, hosszú hajú, pirospozsgás, széparcú lány, két kezében bőrőndökkel állt az ajtóban vidáman mosolyogva. És még Harry-vel is kibékültél, ez csodás. De elmondanád nekem és Ginny-nek mégegszer, hogy pontosan mi történt. - Réka!!!!!!!!!! Szerző Fejezet A hét nagyon nehezen telt el, mindig csak Roxmortsról ábrándoztam. Mikor találkoztam az ikrekkel a nagy teremben mindig elkezdtem mosolyogni. Hermione persze ezt sose hagyta szó nélkül. Már Ginny állította le. Közben én tovább szemeztem Freddel. Ron furcsálta a dolgot, mivel ő nem tudot semmiről semmit, Harry viszont nagyon ügyetlenül, de megpróbát oda se figyelni. Végül szombati nap is eljött és én olyan korán keltem, hogy úgy gondoltam, hogy még belefér egy kis fürdő. Miután megtörülköztem megetettem Lucát és nekifogtam öltözködni. Felvettem a kedvenc farmeremet, egy fekete tornacipőt, és egy fekete felsőt lila mintával. A hajamat kibontottam és egy keskeny hajpántott vettem fel. Eddig még sose voltam kibontott hajjal. Otthon se szoktam valami gyakran úgy lenni. Mikor a lányok felébredtek én már indulásra készen álltam a reggelire, de inkább megvártam a lányokat is. Az ebédlőben Harry dühösen viharzott el mellettem. Ez nagyon aggasztott. Elhatároztam, hogy majd megkérdezem Rontól a délután folyamán mi a szitu. Hamar eltelt az idő és mi már a kijárat felé baktattunk az iskola telkén. A falu is olyan csodás volt, mint amilyen távoli. Azt elfelejtettem mondani, hogy Fred is nagyon kicsípte magát, de ugyanolyan mókás maradt mint azelőtt. George és a lányok is jól elvoltak, csak Ron volt olyan különc. Mikor beértünk a faluba, elhatároztam, hogy megkérdzem mi volt a baja Harrynek.

2007.12.26. 15:09

Cím : Mikor a valóság megszűnik: 3: Vibex - Látod Harry mostmár egy új Hermionétok is van. De úgy látom ő merészebb, mint a másik.- bájolgott Fred. - Kedves testvérem, remélem nem haragszól ha kiegészÍtelek, szerintem bájosabb is.- kacsintott George. - - És most ha akarjátok bebizonyítom, hogy a nyelvem is csípősebb ha még tovább folytatjátok.- pattogtam Ginny mellett.Na testvérkéim most megkaptátok. Nem sokáig fogtok ti az iskola szájhősei maradni.- kacagott Ginny. Eb éd után Hagriddel volt óránk. Most muszáj volt elfelejteni, hogy szavamat adtam Dumbledore professzornak. Nem hagyhattam, hogy Csikócsőrnek megint azért az arogáns Malfoy miatt legyen baja. Már alig vártam, hogy Harry visszajöjjön a hipogriffel hosszú útjáról. Ahogy számítottam Malfoy, a nagymenő egyből nekifogott ingerelni kedves Csikócsőrt. Én viszont felugrottam a hátára. mint ahogy Harry az előbb tette és elepültem vele a kastély felé. Leszáltam Dumbledore irodája előtt és az ablakon keresztül( ahogy most visszagondolok nagyon illetlenül) berontottam a szobába. - Uram kérem ne haragudjon. Muszáj volt. Nem tehettem mást. - Na most kisasszony örülnék neki, ha elmesélné mi a baj és lenyugodna. Mindent t öviről hegyire elmondtam, és az idős urat mintha semmi se lepte volna meg csak ült a karosszékben. Aztán visszaküldött az órára, egy dícséretet is kaptam, mert előszőr gondolkoztam utána cselekedtem. - E - z hihetetlen, hogy lehet neked ilyen szerencséd. Én biztos szidást kaptam volna. Harry kérlek etessed meg Pulipintyet is, nincs kedvem felmenni a bagolyházba. Előre is kössz. Én addig megkérdezem Hermionét nincs-e kedve eljönni velünk most hétvégén Roxmorts-ba.Sok sikert Ron. Biztos igent fog mondanni. Én addig is gondolkozom, hogy honnan szerzek engedélyt a kimenőre. - Nem kell - túl strapálnod magad, végül úgyis jönni fogsz majd te is.- nyugtatgattam Harry-t. Kösz, hogy ismét lelket öntesz belém. Úgy látszik te leszel az őrangyalom. Nem jönnél velem a bagolyházba? Segíthetsz etetni a madarakat.- mosolygott bátortalanul. Olyan aranyos volt, még aranyosabb mint tegnap este, hát lehet ennek a vigyornak nemet mondani? Együtt mentünk fel a toronyba, egész úton hallgattunk, mintha legalább is hét évesek lettünk volna az első randin. Olyan nevetségesek lehettünk. Végül a toronyba ismét kinyitottam a számat. - Olyan gyönyörű innen fentről ez a hely. A tó, a rengteg, még Hagrid kunyhója is olyan kicsi innen. - Hát lehet hogy innen az, de különben ha élőben látnád meggondolnád magad.- nevetett végre igaz szívből.- Majd elviszlek magammal, hogy meglátogasd, most nagyon örül, hogy mgmentetted Csikócsőrt. - Hirtelen k Ó valóban?- úgy látszik örökké zavarban leszek Harry mellett. özelebb jött és mélyen a szemembe nézett, azokkal a nagy zöld szemekkel. Megfogta az állam és csak úgy álltunk. Úgy éreztem egy örökkévalóság telt el, pedig maximum csak egy percig álltunk úgy, mert hirtelen eszembe jutott, az ígéretem, és Ginny aki, mint tudjuk nagyon is szereti Harryt jobban mint bárki más, és végül az a srác, akihez most olyan közel voltam mint soha, és az ő érzései, amik csak mostanig tartanak. - Hogy lehettem ilyen fatuskó, szegénynek hagytam, hogy azt higyje lesz köztünk valami. Vagyis lehetne, de nem szabad, mert ő Ginnyt kell szeresse, nem engem. Ezek a gondolatok cikáztak a fejembe míg bele nem ütköztem az ikrekbe. Tudod nekem még kell menni tanulni, majd még beszélünk.- rohantam el, otthagyva szegény Harryt. - - S Hellóbelló. Hova ilyen sietve?ehova. Most kérlek haggyatok. - próbáltam elfutni de Fred nem hagyta. Most ő is felemelte az állam és a könnyáztatta szemeimet látta. - Ki volt az fatuskó? Megverem, csak mond meg. - Nyugi engem senki se bántott, inkább fordítva. - Nyugi öcskös, megtudja Betty védeni magát ha kell.- nyugtatta testvérét George. - - Azt látom. Na bocs Betty nekünk még van egy kis elintézni valónk a bagolyházban. Ugye nem haragszol?Nem. De ha Pulipintyet akarjátok megetetni Harry már megetette. - Az nem Ron dolga? - De. Csak megkérte Harryt. - Na most siethettem a nagyterembe vacsizni, mert hamar vissza kellett érjek a klubhelységbe tanulni, ha már ezt füllentettem. A Griffendél asztalánál egy lélek se volt. Ennek most előszőr örültem. Nem sokáig fogyasztottam egyedül a kajámat, mert megjött Ginny és Hermione. Ok. Ők tudják. Te meg vigyázz magadra. - - Szia mi baj? Minket nem vakarhatsz úgy le!Na ha téleg akarjátok elmondom. Mindent t öviről hegyire elmondtam, hogy használható tanácsot adjanak, ha már Réka vagy más barátom nem tud jelenleg. Ginny meglepett volt, Hermione viszont sokkal megértőbb arcot vágott. - - - De te mindezt miért csináltad?Mi az, hogy mindezt?! Éphogy nem csináltam semmit se. Nem én futottam el, és hagytam faképnél?Herm, én értem miért csinálta. Miattam. És én nagyon szégyellem magam. - Ne mán Ginny. Én aggódtam végig a hatodik könyvet, hogy mikor jösztök már össze, és most én legyek minden elrontója?! Kössz ebből nem kérek. - Na j Olyan üres és csendes volt a terem, csak Neville ült a kandalló előtt. ól van, örülök hogy ti okésak vagytok, de szerintem az lenne a legjobb ha keresnél magadnak egy pasit most hétvégén.- Hermione most engem lepett meg. Azt mondta, hogy keressek egy pasit. Granger azt mondta, hogy felejtsek el mindent, és vígasztaljam magam egy másik pasival. Nem tudtam végig gondolni mivel is vágjak vissza, mert lehuppantak mellénk az ikrek meg sorra a többiek. Aztán felrohantam a klubhelységbe. - - Te miért nem mész le vacsorázni? Nem szeretek a nagy teremben ülni. Mindenki nevet rajtam. A vacsorát mindig a konyhában fogyasztom, mert azt mondhatom, hogy tanultam és késő volt már lemenni. - Ez szörnyű. Nem értelek, miért nem mész le és beszélgetsz a többiekkel, és ha jobban megismernének te is magabiztosabb lennél, és nem adnál okot rá, hogy kinevessenek. - Ha te mondod megpróbálom. De nem ígérek semmit. Miut án Neville lement neki fogtam tanulni, hogy kihasználjam az időt és még a Hermione jegyzeteiből is másoljak valamit. Aztán egyre csak szivárogtak az első évesek. Az elsök az én évfolyamomból Ron és Harry volt. Nem hittem volna, hogy már ilyen korán kellemetlen helyzetbe kerülök, az új iskolába. Nem hallgathattam egész végig, mert akkor tudni fogják, hogy bajom van. - Mikor jötettek vacsorázni, én nem láttalak titeket. - Ami azt illeti mi se téged.- húzta fel a szemöldökét Ron. - Mondtam Harrynek, hogy kell jöjjek tanulni, ezért korábban mentem kajálni.   Hirtelen kinyilt a portrélyuk és bejött rajta a banda többi tagja is: Herm, Ginny és az ikrek. Hermione inkább Ron és Harry közé ült, hogyha szükség van lenyugtathassa őket. Ginny pedig mellém kuporodott és elkezdte cirógatni Lucát. - Betty - De persze nem jönnél egy kicsit ki a folyosóra?- kérdezte kicsit megszeppenve Fred..- aztán el is tüntünk a folyosón. Nem találkoztunk valami sok emberrel. Egyre eldugodtabb helyekre mentünk. Szerintem ezek lehettek a rejtett folyosók, amiket George és a testvére nagyon jól ismernek. A séta alatt nagyon jól éreztem magam, de egy idő után zavart, hogy már besötétedett. A víz tükrén a is csak a hold csillogott. Gondolom Fred észrevette, hogy az ablakot bámulom és már a tárgyra tért. - Figyelj arra gondoltam, hogy a mostani Roxmortsi hétvégen velem jönnél? Azaz a többiekkel mennénk, de mégis velem jössz. Vagyis Például nem lenne baj ha elmennénk ketten valahova pár percre.- úgy látom hiába volt rutinos Fred, akkor is zavarban volt. Hogy lehet ebbe a suliban ennyi helyes srác. - Ó, persze. Nagyon jól hangzik. Ezt vegyem randi meghívásnak?- kuncogtam. - Mikor megérkeztünk a klubba Már csak George, Herm és Ginny maradt. Harry meg Ron biztos durcásak és mentek lefeküdni. George csak úgy bámult, de inkább bámult volna Ginny is mert úgy elkezdett kuncogni, hogy Hermionéból is kitört a nevetés. Én ezzel fel is rohantam a hálókörletbe, a lányok meg utánam. Természetesen mindenről kifagattak. De valahogy nagyon tetszett a dolog, mert rég nem volt részem ilyen csajos kibeszélésbe. Alig várom a szombatot. Lehet, hogy igaza van Hermionénak és segít egy új pasi. Valami olyasminak. Különben ezek voltak kedvenc helyeim a környéken. Erre nem jár túl sok ember, és szép a kilátás.- na ez már nem semmi még romantikus is, és humora is van.   Fejezet Szerző Az első tanítási napom állati izgi volt. Ma már találkoztam Hóborccal is, még a Mágiatörténeti órát is túléltem. Hermionéval, még az este megbeszéltem, hogy elkérem tőle a tavalyi jegyzeteit. Ron és Harry reggel ki is nevettek, hogy sorra kértem mindegyik tantárgyból a jegyzeteket.

2007.12.26. 15:07

Cím Szerző Fejezet : Mikor a valóság megszűnik: Vibex:2 Na szóval miután mindenki elment és csak én maradtam a diákok közül, a magas igazgató odajött hozzám. Olyan kellemes volt a hangja az évnyitóba, mintha az unokáihoz beszélne. Hiába izgultam a beszélgetéstől mégis egy kellemes bizsergés járt át.e - Nos Beatrice, ha szólíthatom így, megvan elégedve? Ez az amire ön várt?- mosolygott rám a félhold alakú szemüvege mögül. - Persze . El se tudnék ennél szebb iskolát képzelni.- hebegtem; most visszagondolva elég bambán nézhettem ki. A Az irodája is olyan nyugalmat árasztott, mint a hangja. A sok falikép ezer felé pislogott, pár megjegyzést téve. Az ezüst alkatrészek fényesen csillogtak, a főnix madár alatt. z iroda felé mesélt nekem az iskoláról, a mágiáról, és megígérte, hogy segít nekem bepótolni a lemaradást. - - Ő... na szóval elmondaná mit szeretett volna velem beszélni?Úgy látom egyből a tárgyra akar térni. Ez tetszik. Elmondom előbb, hogy meglepett a süveg választása. Azt nem gondoltam volna, hogy a bátrak házába kerül. Ilyen szerencsét. Vagy lehet, hogy mégse az, mivel így könnyebben kísértésbe eshet, hogy elmondja a barátainak. - na ez már nem tetszett, de úgy éreztem, hogy gondolataimat más is hallja. Dumbledore belemászott az elmémbe. Ha akartam volna se tiltakozhattam volna. Sok barátot láttam, családomat, azt a régi iskolát amit úgy nem szerettem, pár régi szerelmet, kórházat, míg végül magamat táncolva. Úgy hiányzik a tánc. Majd Karácsonyi szünetben esetleg elmegyek próbára. - Látom sok kedves emlék fűzi haza. Mostmár látva, hogy milyen rajongás van a mugli világban e csodás könyvkért, megkérem, hogy a szünetbe hozza el ezeket, és addig is tudom, hogy milyen nehéz önnek hallgatni, ezért megkérem, hogy semmin se változtasson de elmondhatja barátainak miért jöt és feladatát, így remélem sokat könnyítettem dolgán. - kacsintott és jó éjszakát intett. Már az ajtónál voltam mikor megszólalt. - A hetedik k önyvet látom nem olvasta. De van egy barátnője, ha nem tévedek, aki ugyanúgy szereti a regényt és nagyon jól ismeri a részleteket. - K érem ne küldjön vissza. Nem lehetne megoldani, hogy Réka is itt legyen. -úgy éreztem sírógörcsöt kapok. Az álmom, ami végre teljesült kis rózsaszín felhőcskeként szállt el előttem. - Én nem mondtam, hogy visszaküldöm. A Roxfortba elég ágy van.- mosolygott.- Én azt szeretném mondani, hogy a könyvekkel együtt az a Réka, vagyis a barátnője is megjön az iskolánkba, és... - Ezzel már ki is rohantam az igazgatói irodából és meg se álltam a Griffendél klubhelységéig, ahol csak a három jóbarát volt. Elfolyva ültek a piros huzatos fotelekben. Köszönöm!- és egy cuppanós puszit nyomtam az idős igazgató ráncos arcára.- Köszönöm és ismét jó éjt. - Hova t - üntél? Ilyesztően rejtées vagy. Túlságosan is az vagy.- hebegett Ron.Na jól van elmondom mi a szitu, de remélem nem szóltok bele.- most végre túlestem rajta, és sokszor a nevetés kerülgetett mikor Ron, az átlagosnnál is vörösebb fejére néztem. - Egy csomót beszélgettünk és nevettünk, nagyon vidámak voltunk. Kivéve Harry. Egy kis idő után már nem is figyelt, hanem az ablakpárkányhoz sétált. Csak nézett ki az ablakon a hideg tájra. Arra gondoltam, hogy Rowling ilyen pillanatokban írta le főhőse gondolatait. Kihasználtam a pillanatot, hogy kicsit komolyabban beszéljek vele, és megpróbáljak erőt önteni belé, hisz nagy szüksége van rá. Ez meglepett, de legalább értem miért voltál ilyen furcsa, de mégis nagyon vidám.- nevetett Hermione. - Figyelj, Harry én tudom, pedig talán furán hangzik, de ezt most elhiheted, hogy tudom mennyire nehéz neked. Most még nem is vagy annyira letörve, de hidd el, hogy hiába lesz pár év után nagyobb a problémád,de nagyobb lesz az örömöd. Látod, hogy léteznek csodák, csak bíznod kell bennük. Kérlek ne add fel, több ezer fiatal bízik benned és reménykednek, hogy kitartasz. Legalább értük tartsál ki. - V alamiért, nem tudom miért, de nagyon megnyugtatsz. Jó ha veled beszélgetek. Felvidítasz. Hálával tartozok neked, mert még senki se tudott ilyen vígaszt nyújtani. A z a két zöld szempár most vidáman csillogott, és mélyen az enyéimbe fúródtak. Azt hittem majdnem elolvadok, de tudtam, hogy ez a mosoly leginkább nem nekem szól, hanem annak a több ezer rajongónak akikről én meséltem neki. - Hát ennek csak örülni tudok.- makogtam zavaromba. - Hé ifjú pár nem gondoljátok, hogy ideje lenne lefeküdni, vagy legalább tőlünk elbúcsúzni, mert mi elég fáradtak vagyunk.- ásítozott Ron. - Én nem merném az új barátunkat itt hagyni Harry társaságába, inkább megmutatom az új szobáját.- mosolygott vidáman Hermione, és azzal magával húzott a hálószobák felé. A z egyik ajtón Hermione, Ginny és az én nevem állt, de viszont egy ágy ürsen feküdt a szekrény mellett. Hm, vajon Dumbledor erre értette, hogy van elég ágy?

2007.12.21. 20:17

na bocs felcserolodott az utolso resz:) Kedves Beatrice Örülök, hogy jól beilleszkedett. Mondta Lupin professzor, hogy maga többet tud, mint gondolnánk. Ezért megkérném, hogy vacsora után tartson velem az irodámba. Addig is remélem, hogy Remuson kívül senkinek se kotyogott. Már most látom, hogy nem volt kár idehívnom. Dumbledore professzor   Na ez jól esett. Szóval irodájába megyünk? Ez olyan izgi. Tele van az iroda álitólag sok mütyüvel. De vajon most azt akarja, hogy meséljem el az összes könyvet? Na az már nem volna emberi. Inkább felejtsük egyenlőre el és hadd éljünk a mának. Ez azért nem volt olyan beszólás, mint amilyet szoktam használni.- ezt gondoltam magamba. Rám ragadt Fred mottója. Téleg ha már Frednél tartunk, ő nagyon emlékeztet valakire, de kire? Mindegy, annyi biztos, hogy minden jófej haverom nagyon hiányzik. Ha itt lenne Réka biztos egy csomó jó tanáccsal tudna ellátni. Majd megpróbálok neki baglyot küldeni.

2007.12.21. 20:11

Szeretnem feltolteni elso irasom:) Ez fejezetes lesz majd Cím: Mikor a valóság megszűnik Szerző: Vibex Fejezet: 1 Korhatár: egyenlőre nincs Leírás: Mit szolnál hozzá ha 13 éves hp rajongóként egy bagollyal megkapsz egy meghívót a világ legjobb iskolájaba, a Roxfortba? Mindent itt kéne hagyjál, és teljesítened kéne mint egy harmad évesnek, de tudod h ez mindennél többet ér számodra, főleg ha megmentheted a varázsvilágot:) így történt Bettivel. Most megtudhatod milyen a mugli világból becsöppenni. Szereplők: A szokásos hp szereplők. Ez nem lehet igaz, hét éves korom óta olvasom a Harry Pottert és kaptam egy meghívót. Ez eszméletlen. Most itt ülök a reptéren és írok az újdonsült naplómba, amit nővéremtől kaptam, csillától hogy mindent megoszhassak vele. Nem fogok szerintem úgy írni, mint egy naplót, hisz magamat ismerve akkor nem lenne türelmem hozzá, inkább majd a megszokott elbeszélés. Gondolom Csilla nem fog haragudni :)   Na jó már voltam az Abszol úton is és nagyon jó volt. Először is elmondom, hogy kellett vigyem magammal az első fejezetet a Harry Potter könyvek közül, hogy megtaláljuk pontosan hol van az Abszol út bejárta. Leghamarabb pálcát akartam volna kipipálni a harmadik évhez szükséges listáról, így Olivandert látogattuk meg. Olyan jó érzés volt tudni magamról, hogy mostmár pálcatulajdonos vagyok. Ezek után megvettük a taláromat, amivel fogok járni a Roxfortba, illetve a dísztaláromat, ami mély kék volt ezüst szálakkal. Alig várom, hogy felvegyem majd. Mikor mentünk a könyvekért egy roppant magas emberbe ütköztem, puha bundát viselt és hosszú, ében fekete haja volt. -Hagrid!- kiáltottam kissé meglepődve látván, hogy az alak hátra is fordul. -Ühüm, ühüm. -dörmögött- Ismerjük egymást? - Hát igen... azaz nem. Vagyis én igen, de... várjunk csak, hogyhogy érted amit mondok? Én nem tudok ilyen jól angolul. -Á... szóval te vagy az a lány, aki Romániából jön. -mosolygott. -Hát valahogy így oldotta meg Dumbledore a nyelvi problémákat. Különben igen, én vagyok, azaz Betty.- nyújtottam kezemet az első olyan hősnek, aki annyira szimpatikus volt a könyvekből. Hirtelen annyi kérdésem lett volna, de inkább nem mondtam semmit, hisz Dumbledore a szívemre kötötte, hogy ne kotyogjak ki semmit se a könyvekből, és én inkább nem kockáztatok. - Én Hagrid vagyok, de te gondolom már tudod. Legszívesebben megkérdezném mi lesz majd mindennek a vége, de hát akkor megváltoztatom a jövőt, így inkább segítek neked beszerezni a dolgokat, amik kellenek. Különben az idén milyen tantárgyakat veszel fel? - érdeklődött. - Ha az érdekel, hogy felvettem-e a te tantárgyadat, akkor igen, és a jóslástan is érdekelne-kuncogtam. Később pedig már együtt sétáltunk a könyvesbolthoz. A nap nagyon hamar eltelt és már a 9 és 3negyedik vágány előtt álltam mikor eszembe jutottak barátnőim: Dóri, Timi, Szasza és Réka, aki most is biztos valamilyen könyvet búj, valószínű jó vastagot. Már sokszor gondolkoztam azon hogy, hogy lehettem ilyen szívtelen, hisz otthon hagytam őket és nem is tudok nekik írni. De viszont megnyugtattam magamat, mivel biztos örülnek annak, hogy én örülök. De abban a pillanatban eldöntöttem, hogy nem szabad feszélyezve átmennem a falon Lucával, az újdonsült macskámmal. Képzeld el "kedves naplóm " Harry-vel, Ronnal és Hermionéval kerültem egy fülkébe, na meg azzal a "szürke idegennel", azaz az újdonsült SVK tanárral. -Sziasztok, leülhetek?- érdeklődtem félénken. -Persze. -mosolygott rám Hermione miközben Csámpást cirógatta. -Köszönöm. Betty-nek hívnak. Én is harmad éves vagyok. -Én Hermione, ő pedig... -Ron Weasley, Harry Potter és a másik tagot pedig még nem ismeritek.- mondtam végig, meglepően lehengerlő hatást biztosító monológomat. - Heeeerm... ez honnan ismer? Hallottad, hogy miket mondott? - hebegett Ron kétségbeesetten, majd mikor látta, hogy az úgy nevezett Heeeerm nem volt valami izgatott, barátjára pillantott, aki szerintem most esett a gondolatjai zuhatagába. -Milyen aranyos macskád van. Hogy hívják? -Luca. A tied is aranyos-kuncogtam magamba, hisz már most majdnem lebuktattam magam. így társalogtunk az út többi részében, míg meg nem tapasztaltam azt a kellemetlen érzést, amitől féltem... megjöttek a dementorok. Én sokkal higgadtabb voltam barátaimnál, de azt a hátborzongató érzés... - Óh, Makesz! Mi a fészkes... ütött beléd? -ugrott Ron a patkánya után, és aztán Hermione és Harry. Én gyorsan felébresztettem Remust, tudtam, hogy most csak ő segíthet, ha dementorok vannak a közelben. Minden olyan gyorsan történt, Lupin tette a dolgát és a fiúk is megúszták pár karcolással. - Honnan tudtad?? -kérdezte Hermione. -A kisasszony jól informált, vagy tévedek? –mondta és mélyen a szemembe nézett. -Nem téved, de úgy látom ön kételkedik abban, hogy információim mennyire biztosak. Nyugodjon meg, biztosítom arról, hogy minden apróságról tudok beleértve a Rendet, amiről hosszasan mesélhetnék, de gondolom nem akarja, hogy mindenki tudjon erről a bizonyos… - Köszönöm, hogy megpróbált megnyugtatni de erről, amit felhozott bárhol olvashat. Nem hinném, hogy elkápráztatna e tudománnyal.- nézett rám megvetően. - Na van, ha akarja beszélhetünk így is Holdsáp. Tudom hol van Tapmancs és hogy mi a tervük. Folytassam? Tudom ki az a féregfark és azt is tudom hol van jelenleg, és nem szeretném hogy Ágas fia tudná kiről van szó. -zártam le röviden, mivel tudtam, hogy nincs velünk Féregfark, mert őt már nem találták meg, nyugodtan beszélhetünk. Persze majd ezért is kapok a fejemre. - Na jól van. Nem kell azért mindenkinek elkotyogni, de gondolom már rájött, hogy a Rend tagjai tudnak az érkezéséről – motyogott zavartan Remus. Ezek után az út nagyon hallgatag volt. Már Hermione se beszélt sokat, csak Reggeli prófétát olvasgatta. Nem így terveztem, de az biztos, hogy Lupint elkápráztattam. Örülnék neki, ha elmondhatnám legalább Hermionénak mi a bökkenő, de sajnos nem lehet. Miután megérkeztünk McGalagony várt engem a bejáratnál, hogy elmagyarázza mit kell tennem a nagy terembe, mielőtt vacsoráznánk. Nekem az első évesekkel kellett bemenni. Olyan ciki volt, hisz minden szem rám szegeződött. Még az ikreké is. De végül eljött az a pillanat amit annyira vártam: megtudtam, hogy melyik házba illek leginkább. - Ejnye, ez lesz ám a nehéz döntés. Ravasznak ravasz, és feje is van bőven, mi az hogy. Bátorság hiányban se szenved. - Kérem szépen én nem akarok a Mardekárba menni. Onnan jött ki Voldemort is. - Milyen bátor ki meri mondani a sötét nevet. De ám ezzel a tettel se könnyítette meg a dolgomat. Vajon hova is tegyelek? - Én azt tudom, hogy nem akarok stréberek között lenni. Nem szeretek tanulni.- hisztiztem nagyba. - Na jól van, legyen az a ház, amire őszintén vágysz, biztos sokra fogod vinni ilyen csípős nyelvvel. Griffendél! Boldogan futottam Hermione asztalához, ahol boldogan fogadtak. Olyan jókat ettem a lakoma alatt, és annyit hülyéskedtem Freddel és George-al. Sose hittem volna, hogy egy napon velük és Ginny Weasley-el fogok nevetni. Végül Ron is megbékélt, és Harry is beszélt velem, ha nem Piton professzort bámulta. Az az ember téleg antipatikus. Bárcsak ne lenne kötelező a bájitaltan. Miközben nagyban vihogtam a lányokkal Malfoyon egy kis cetli repült az asztalomra:   Kedves BeatriceNa ez jól esett. Szóval irodájába megyünk? Ez olyan izgi. Tele van az iroda álitólag sok mütyüvel. De vajon most azt akarja, hogy meséljem el az összes könyvet? Na az már nem volna emberi. Inkább felejtsük egyenlőre el és hadd éljünk a mának. Ez azért nem volt olyan beszólás, mint amilyet szoktam használni.- ezt gondoltam magamba. Rám ragadt Fred mottója. Téleg ha már Frednél tartunk, ő nagyon emlékeztet valakire, de kire? Mindegy, annyi biztos, hogy minden jófej haverom nagyon hiányzik. Ha itt lenne Réka biztos egy csomó jó tanáccsal tudna ellátni. Majd megpróbálok neki baglyot küldeni.   Örülök, hogy jól beilleszkedett. Mondta Lupin professzor, hogy maga többet tud, mint gondolnánk. Ezért megkérném, hogy vacsora után tartson velem az irodámba. Addig is remélem, hogy Remuson kívül senkinek se kotyogott. Már most látom, hogy nem volt kár idehívnom. Dumbledore professzor

2007.12.19. 15:49

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 66. részét! Köszönöm! :)))    Cím: A kis jedi úrnő Író: Alap: Korhatár: Tartalom: - Most valóban te leszel Mandalória ura - tette kezét a Hadiár vállára. Canderous a fejét rázta: - Nem örülök neki. Az uralkodópárt gyerekestül a köztársaság jóindulatára bízni... egyáltalán nincs ínyemre a dolog. Ha nem Carth találta volna ki, akiben még én is megbízok, akkor minden eszközzel igyekeznék megakadályozni, hogy elmenjetek. Féltelek benneteket, Calborn. - Ezt jólesik hallani, barátom, de ez a birodalom érdeke. - Egy frászt a birodalom érdeke! - rántotta meg vállát ingerülten Canderous. - Ez Parandinnak fontos, mert szavazatokat szerezhet vele, ha elhiteti a köztársaság népeivel, hogy mi nem vagyunk dúvadak, ahogy a közvélemény tartotta eddig!"         "Calborn a Központ védelmének felügyeletét helyettesére, Canderousra bízta: 12 év Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Lylthia A kis jedi úrnő - 66. rész     Úgy tartják, minden csoda három napig tart, Sheruk házasságának elképesztő híre azonban sokkal tovább tartotta ébren az érdeklődést. A Haladhor jelenlétében azonban mellőztek bármifajta megjegyzést, tekintettel arra, hogy asszonya szinte állandóan mellette volt. Még az edzésekre is elkísérte férjét, leült a pálya szélére, és míg az edzés be nem fejeződött, Sherila le nem vette tekintetét uráról. Sherukon kívül nem kommunikált senkivel. Nem törődött a körülötte lévő testőrséggel, sem a vezérekkel, sem a nőkkel, sem a kislányokkal. A kisbabákhoz sem járt el. Csak Sheruk társaságát igényelte. Viselkedéséből egy külső szemlélő azt a következtetést vonhatta le, hogy Sherila a bálványozásig szereti a férjét. Hogy Sheruk ezt hogyan érte el ilyen rövid idő alatt, természetesen senki nem merte erről faggatni, de bizonyára nem hirtelen támadt szeszélyből határozta el, hogy összeköti életét ezzel a lánnyal, tehát nem puszta kíváncsiságból járogatott rendszeresen másfél hónapon keresztül a világtól elzárt Sherila betegszobájába. Salina értetlenül állt a dolog előtt, és ezt meg is mondta Mandalore-nak: - Hát, fiam, én egyre kevésbé vagyok meggyőződve arról, hogy Sherila meggyógyult. Ekkora változást! Eddig senki se érdekelte, még a saját élete se, most meg már a halott kisfiáról se beszél, csak a férje kell neki. - A halott kisfiáról jobb is, ha már nem beszél - jegyezte meg Calborn. - Te magad mesélted, hogy Sheruk megígérte neki, ha lesz megint kisfia, ő nem fogja engedni, hogy bántsa valaki. Talán Sherila ebből az ígéretből merített erőt ahhoz, hogy újra kezdje az életet. - Lehet, hogy igazad van, uram, de honnan veszi a Haladhorod azt, hogy ez a lány tényleg vele akar élni? Hiszen látod, hogy Lylthia is otthagyta, és inkább elment Arionnal... - Most már elég legyen, Salina! - ráncolta homlokát Calborn. - Csak Lylthiára tartozik, miért Ariont választotta! Ha a fecsegéseddel szétugrasztod Lylthiát és Ariont, vagy Sherukot és Sherilát, én magam foglak megbüntetni, de akkor megnézheted magadat! - Dehogy akarom én szétugrasztani őket! Így legalább mind a két vezéred asszonyának lesz gyereke. De mi lesz, ha a Haladhornak el kell mennie valahova? - Hát az lesz, hogy Sherila el fogja kísérni - mondta Calborn. - A Haladhornak az a dolga, hogy a klánok fővezérei között tartsa a kapcsolatot. Az utazások alatt sokat lehet kettesben az asszonyával, és Sherilának sem fog ártani, hogy világot lát. A birodalom Haladhorjának asszonyaként teljes kiszolgálást és védelmet kap, gondja semmire nincs, van bőven ideje arra, hogy érzelmileg is meggyógyuljon. Sheruk mindig jól bánt a nőkkel, gondolom, hogy az asszonyával is remekül meglesz, hisz végtére is senki nem kényszerítette erre a házasságra.     Két hónap múltán Carth Onasi flottaparancsnok és Forn Dodonna admirálisnő érkezett látogatóba. Megkülönböztetett figyelemmel és tisztelettel fogadták őket. A díszebéd alatt, míg vendéglátóikkal beszélgettek, természetesen az érdekelte őket elsősorban, hogy vannak a kiszabadított kis rabok. - Sokat javultak - mondta Calborn. - Seyda naponta velük van, megtanította őket meditálni, így most már saját magukat is meg tudják nyugtatni. Jobb az étvágyuk is, de még mindig nem kommunikálnak egymással, csak a kiválasztott játékuknak szoktak suttogni. Az a Rolia nevű kislány is sokat javult, aki látta a húga halálát, és azóta csak dadogott. Most már egészen érthetően tud beszélni. Már amikor egyáltalán beszél. Sajnos, még most is bennük van a félelem, hogy büntetést kapnak, ha nincsenek csöndben. És minden kislánynak találtunk otthont. - A kisbabák jól vannak? - kérdezte Carth. - Igen. A gyógyító automata energiája rendbehozta őket és az anyjukat is. - A köztársasági lányokkal mit csináltatok? - szegezte Mandalore-nak a kérdést az admirálisnő. - Ez elég kényes téma, úgy hiszem. Calborn meglepetten pillantott rá: - Semmivel sem kényesebb, mint bármely másik téma. Egyelőre a Külső Palotában helyeztük el őket. A gyógyító automata kitisztította a szervezetükből a kábítószert és az italt. Fizikailag teljesen egészségesek. Lelki problémáik természetesen vannak, mert nem könnyen tudják elfelejteni, amit eddig csináltak, de Seyda velük is szokott foglalkozni. Ki szoktak menni sétálni a városba, sőt szórakozni is voltak már, de minden alkalommal őrharcosi felügyelet alatt. Csak gárdistáink és őrharcosaink tudják, honnan és milyen körülmények közül jöttek közénk ezek a köztársasági lányok. Amíg meg nem szokják jelenlétüket a városi civilek, harcosaink vigyáznak rájuk. Különösebb gond nincs velük, elkülönített szálláson laknak és úgy láttam, jól érzik magukat köztünk. Ha vissza akarjátok őket vinni a köztársaságba, elengedjük őket, de csak akkor, ha ők is menni akarnak! - Semmi ilyet nem kértünk tőletek, Mandalore - visszakozott azonnal az admirálisnő. Sheruk elhúzta a száját: - Nem is feltételeztük, hogy el akarjátok vinni őket. Törvényes keretek közt nem is mehetnének vissza, hisz Parandin szenátor arról sem tud, hogy idekerültek. Ha meg csak úgy szélnek eresztjük őket, a múltjukat úgysem tudnák titkolni sokáig. A szenátoraitok visszakényszerítenék őket olyan züllött helyekre, amit ti bordélynak hívtok, vagy pedig egyenes úton végeznének velük, attól félve, hogy valamelyik lány elmeséli, miket műveltek velük abban a szörnyűséges komplexumban. Jó helyük van itt. Talán itt családjuk is lehet. - Igazatok van - bólintott Carth. - És bár tudom, hogy nem vagytok most a legjobb véleménnyel azokról a dolgokról, amiket legutóbb tapasztaltatok a köztársaságban, mégis meg kell kérdeznem, Mandalore: hajlandó lennél a közeljövőben hivatalos látogatást tenni a köztársaságban, családostul? Parandin szenátornak Manaanon átadtam legutóbbi üzenetedet. Canderous meg Serger a tanúm rá, mennyire megörült a lehetőségnek, hogy egy békére törekvő mandalóriai uralkodót mutathat be a köztársaság népeinek, akiket eddig már a páncélotok látványától is kitört a frász... Calborn Seydára pillantott, és hatalmas tenyerét a karcsú barna kézre tette: - Ha megyünk, akkor mielőbb indulnunk kell. Egy későbbi út már nagy megterhelés lenne az én kis Calorámnak... A két köztársasági nem értette a célzást, tudva, hogy Seyda állóképessége fölveszi a versenyt a harcosokéval is, különösen, mióta újra jedi lett, ezért nem értették, miért okozna neki gondot egy utazás. Értetlen tekintetüket látva a Hadiár a maga módján világosította fel őket: - Ej, hát mit nem lehet ezen érteni? Mandalore-unk épp most magyarázta el nektek, hogy úton van a következő kis uralkodópalánta, azért félti az utazástól Seydát. Dodonna arca földerült: - Ez igazán nagyszerű hír, Mandalore! - Szerintem is nagyszerű - emelte ajkához asszonya kezét az uralkodó, akinek pozitív változása szembeszökő volt, mióta visszahozta Seydát Helsáról. Mintha valóban új házasságban élne. Nyugodt és kiegyensúlyozott volt, a napi kötelező vezérharcosi edzések mellett egész nap maximálisan, tiszta fejjel koncentrált minden problémára a fáradtság legkisebb jele nélkül, mert Seyda folyamatosan energiával töltötte fel érzelmileg és fizikailag egyaránt. Calborn sosem érezte magát boldogabbnak, mint most, ebben a megújult házasságban. Éjjel és nappal folyamatosan Seyda bűvöletében élt, és ez környezete számára is kézzelfogható volt, ezért óvakodott Salina is bármilyen bírálatot mondani Seydával kapcsolatban. Seydát mostanra teljesen áthatotta jedi léte. Ebben nem kis szerepe volt a Kitaszítottnak, aki azóta, hogy a kis jedi úrnő energiáját visszaadta, továbbra is itt maradt a Palotában, és tanította Seydát, fejlesztette jedi képességeit. A mandalóriaiak nem tiltakoztak ellene, maximálisan bíztak úrnőjükben, eszükbe sem jutott feltételezni, hogy a Kitaszított ellenük hangolhatja a meditációs gyakorlatok során. A Kitaszított viselkedése azért gondolkodóba ejtett néhányakat, vajon miért ez az önzetlenség, hisz Seyda abszolút Mandalória-centrikus világnézete a jedi számára is nyilvánvalóvá kellett, hogy tegye: önként vállalt tanítványát nem tudja majd elhódítani imádott férjétől és népétől, hogy visszacsalogassa a köztársaságba, vagy a jedik közé. Canderous kivételével igazán senki sem ismerte a jedik észjárását, különösen a különcnek számító Revanét és Kitaszítottét nem. Canderous a Revannel töltött idő alatt tanulta meg, hogyan lehet a jedikkel együttműködni, és bár a Kitaszított nem volt annyira szótlan és kiszámíthatatlan, mint annak idején Revan, Canderous mégsem mert arra vállalkozni, hogy megfejtse a Kitaszított itt maradásának igazi okát. A jedi eredetileg Mandalore hívására jelent meg, hogy a Malachor elleni hadjáraton részt vegyen. Mandalore szerette volna a másik nagyszerű jedit is Mandalória oldalán tudni, ezért várt a végső leszámolással. Revan azonban nem jelentkezett, az uralkodó figyelmét pedig a Manaan-i küldetés, a siroxi civil szervezkedés és a fővárosban tevékenykedő kém kötötte le, nem utolsósorban a Seydával kapcsolatos meggondolatlan döntés, és annak jóvátétele. Most, hogy minden megnyugtatóan elrendeződött, Calborn gondolhatott végre arra is, hogy a malachori akadémia ellen induljon. Ha kell, Revan nélkül is. Aggódott, hogy Nihilusnak azóta bőven volt ideje újraszerveznie flottáját. Csak egy ostoba képzelhette azt, hogy a sorozatos vereségek miatt a veszélyes sith nagyúr feladta tervét, és Calborn nem volt ostoba. Nihilus ugyan nem adott hírt magáról, de attól még csatarendbe állíthatott bármekkora sereget, mely most valahol Mandalória határain kívül az alkalomra vár, hogy Seydát végre szülei kezére juttassa. Calborn nagyon féltette családját, a szövetség érdekében mégis vállalkozott arra, hogy ellátogasson a köztársaságba. Az utazást gondosan megtervezte és előkészítette, majd összehívta vezéreit és vezetőit egy rendkívüli eligazításra. A Központ védelmének felügyeletét helyettesére, Canderousra bízta: - Most valóban te leszel Mandalória ura - tette kezét a Hadiár vállára. Canderous a fejét rázta: - Nem örülök neki. Az uralkodópárt gyerekestül a köztársaság jóindulatára bízni... egyáltalán nincs ínyemre a dolog. Ha nem Carth találta volna ki, akiben még én is megbízok, akkor minden eszközzel igyekeznék megakadályozni, hogy elmenjetek. Féltelek benneteket, Calborn. - Ezt jólesik hallani, barátom, de ez a birodalom érdeke. - Egy frászt a birodalom érdeke! - rántotta meg vállát ingerülten Canderous. - Ez Parandinnak fontos, mert szavazatokat szerezhet vele, ha elhiteti a köztársaság népeivel, hogy mi nem vagyunk dúvadak, ahogy a közvélemény tartotta eddig! Ha Parandinnak sikerül téged bemutatnia a nyilvánosságnak, mint joviális mandalóriai családapát, akkora befolyást szerezhet vele, hogy az ázsiója az egekbe szökik! - Ebben a Hadiárnak igaza van - jegyezte meg Serger. - Mandalore, valóban veszélyes dologra vállalkozol. Ha a szövetség már hivatalosan érvénybe lépett volna, akkor is tartanánk attól, hogy a köztársaságban sem osztja mindenki Parandin nézeteit, és jócskán lehetnek ellenzői a békének és szövetségnek. De a szövetség még életbe sem lépett, így ha valaki esetleg megtámadna téged vagy a családodat, Parandinnak még csak jogcíme se lenne arra, hogy felelősségre vonja a merénylőt, hisz mi csupán egy ellenséges faj vagyunk a számukra, amely századok óta sanyargatja a köztársaságot. Őseid hódító politikája kb. örök időkre lehetetlenné tette, hogy valakihez is úgy közeledhessünk, hogy ne rémítsük azonnal halálra. Fenséges, de szomorú örökséget kaptál, uralkodóm. Arion a fejét csóválta: - Mindkettőtöknek igaza van, de Mandalore-nak épp azért kell elmennie, hogy e szomorú örökségnek megpróbáljon pozitív előjelet adni. Ha ő, a szövetség és béke feltétlen híve sem próbálja megváltoztatni a Galaxis Mandalóriáról alkotott előítéleteit, akkor talán soha senkinek nem lesz többé alkalma erre.     Canderousnak kora délután üzenet érkezett a droidkomplexumból, hogy a gyógyító automata első szériája elkészült. A Hadiár fölhívta a felderítő főparancsnokot: - Saborra, cihelődj, el kell mennünk Carverékhez. Fél óra múlva az Arkanon találkozunk. - Ott leszek, Hadiár. Canderous másik kódot ütött be kommunikátorába: - Sheruk, cirka félóra múlva Saborrával elmegyünk Carverékhez a gyógyító automaták miatt. Nem tudom, mikor keveredünk haza. Addig tiéd a Palota minden nyavalyájával együtt. - Rendben Hadiár. Máris indulok a tanácsterembe. Canderous leengedte a kommunikátort, és gárdistái kíséretében nagy léptekkel indult otthona felé. A folyosón Larinna testőrei feszes vigyázzal reagáltak a Hadiár megjelenésére. - Delor! - intett Canderous a testőrkapitánynak. - Nem akarom zavarni Larinnát. Tudom, hogy ilyenkor a gyerekekkel szokott foglalkozni. Ha keresne engem, mondjátok meg neki, hogy Carverékhez mentem Saborrával, nem tudom, mikor érünk haza. Bármi gond van, Sheruk intézkedik helyettem. - Igen, Hadiár - bólintott a Karendhor gárdista. Canderous visszatért a tanácsterembe. A Haladhor már várta. - Sheruk, rendelj őrséget minden olyan helyre, amelyeket Calborn a gyógyító automaták számára jelölt ki. Én se tudom pontosan, hol vannak ezek, de a tanácstermi központi konzol térképén megnézheted, vagy informálódj Eshoktól. Szakcivileket is küldj oda a szereléshez. Legyen minden előkészítve, mire visszajövünk. - Rendben, Hadiár. Jó utat. - Remélem, meglesz - dünnyögte Canderous és elhagyta a tanácstermet. Saborra az Arkan rámpájának tövében várt rá. Canderous meg sem állt mellette, csak intett, hogy kövesse, és ahogy a pilótafülkébe lépett, azonnal kiadta a parancsot a felszállásra. Mielőbb le akarta tudni ezt a feladatot. - Elkészülhetett volna a széria azalatt is, amikor még Calborn itt volt - morogta. - Most nem nekem kellene vesződnöm vele. Saborra megcsóválta fejét: - Miért vagy ennyire ellenséges a gyógyító automatákkal szemben? A te asszonyodnak is segítségére volt a prototípus. - Ez igaz - ismerte el Canderous. - De én akkor is szégyellem, hogy a mi elsöprő erejű, világokat leigázó népünk a gyógyulása érdekében egy fémdarab segítségére szorul... - látva a felderítő főparancsnok felvillanó mosolyát, legyintett. - Á, mit is magyarázok, hisz droidokkal dolgozol, hiába próbálnám megértetni veled, meg a droidmániás Caloránkkal, hogy mi a bajom ezekkel a masinákkal! Mindegy, megnézed, működnek-e, aztán elhozzuk az egész garnitúrát. Saborra nevetett: - Csak az a furcsa, hogy amikor a Baziliszkuszokról van szó, akkor nincs benned előítélet a droidok iránt, pedig hát a Baziliszkusz is csak egy droid, egy jókora darab fém, nem? - De micsoda fém! - mondta átszellemült arccal a Hadiár. - A fémek féme, a droidok droidja! - Megítélés kérdése - vont vállat Saborra. - Szerintem a Spelling a műszaki technikánk csúcsa... Canderous a főparancsnokra pillantott és megint legyintett: - Bah, mit is vitatkozom... egy felderítővel... - és otthagyta. A komplexumban estére készültek el a teszteléssel, és Canderousék végre visszaindulhattak a Palotába. Sheruk ezalatt a parancsnak megfelelően előkészíttette az automaták helyét, szakcivileket és őrharcosokat rendelt ki. A visszaérkező Hadiár Saborra és Sheruk társaságában kiment a városba, hogy ellenőrizze a munkálatokat. Nem volt türelme ahhoz, hogy egyetlen automata beállítását is kivárja, viszont tudni akarta, hogy minden rendben van, ezért sorra járta a helyszíneket, hogy megsürgesse a beszerelési munkákat.   A halk kopogtatásra Larinna felpillantott. A kislányok összerezzentek és közelebb bújtak hozzá. Larinna letette a mesekönyvet, amiből olvasott nekik és megsimogatta őket: - Nincs semmi baj, a Karendhor gárdisták vigyáznak ránk - mondta szelíden, majd felállt és az ajtóhoz ment. Testőrkapitánya, Delor tornyosult a küszöbön: - Úrnőm, ez a lány veled szeretne beszélni - mondta tiszteletteljes hangon és félreállt. Larinna meglepetten pillantott a folyosón álldogáló szobalányra: - Gyere be, és mondd el, mit szeretnél tőlem. - Köszönöm, Larinna - mondta a szobalány. - Mivel Mandalore és a Calora elutazott, és a te férjed most jelenleg a Központ legmagasabb rangú vezetője... - tétovázva elhallgatott. - ...tőle kellene engedélyt kérnem... - Mihez? - mosolyodott el Larinna. - Kimenőt szeretnék kérni, csak tudod, Larinna, nem olyan egyszerű odaállítani a férjed elé egy kéréssel. Félek őt zavarni a magánügyeimmel... de ha te kérnéd meg őt az én nevemben... - Hát - mosolyodott el Larinna -, igaz, hogy Canderous néha kicsit valóban szigorú... - Nemcsak kicsit és nemcsak néha - igazította ki a szobalány. - Te még nem vetted észre? - Nem - mondta Larinna. - Szerintem Canderous kiváló vezér, türelmes apa és gyengéd férj. - Hát nem tudom, hogy csinálja - ingatta fejét a lány. - Akkor veled biztos kivételezik, csak másokkal szemben ingerült és szigorú. Szóval tolmácsolnád neki a kérésemet? - Igen. Bár tudomásom szerint a Palota személyzetének nem a legmagasabb rangú vezetőtől kell engedélyt kérnie, ha kimenőt szeretne kapni. Van a Palotában egy személyzeti ügyintéző. A lány látható zavarba jött: - Igazad van Larinna, de velem más a helyzet. A személyzeti ügyintéző nem engedhet ki, csak Mandalore vagy a Calora jóváhagyásával. És ez minden alkalomra vonatkozik, hogy a vezérek tudják, mikor merre járok... - Miért, mi a gond veled? - lepődött meg Larinna és jobban megnézte. - Ismerős az arcod. - Persze, hogy ismerős, hisz láttál már néhányszor. Telara vagyok. Larinna arcán felhő suhant át: - Telara? Te voltál Seyda szobalánya a Gyógyítás Házában? - Igen, én. A Hadiár asszonya megértően bólintott: - És te okoztad Mandalore és a Calora közt a... feszültséget. - Igen, én. Mandalore meg is büntetett érte. - Én úgy tudom, a büntetéseden Seyda jócskán enyhített, amikor Mandalore visszahozta őt Helsáról - jegyezte meg Larinna. - Igen, a Calorától visszakaptam minden szabadidőmet, és sokkal kevesebb munkát kell végeznem, mint amennyit Mandalore büntetésül adott. És mivel megint kimehettem a városba szórakozni, találkoztam azzal a fiúval... mégiscsak visszajött hozzám és... megértesz? - Igen, Telara, megértelek. De azt is tudom, hogy Canderous ezt nem fogja megérteni. Ezért azt javaslom, hogy menj ki nyugodtan a városba, hogy találkozhass a kedveseddel, én pedig vállalom a felelősséget érted Canderous előtt. Rendben? - Igen, Larinna, nagyon köszönöm a kedvességedet! - csillant föl a szobalány szeme. A Palotában megszokott, begyakorolt mozdulattal térdet hajtott a Hadiár asszonya előtt, és elsietett. A testőrkapitány megcsóválta fejét. Larinna a karjára tette kezét: - Ne sajnáld tőle, Delor - mondta kérő hangon. - Nagyon fiatal lány még, és ha hibázott is, megkapta a büntetését érte. Canderous tényleg nem engedné ki. "Talán igaza is van" - gondolta a Karendhor gárdista, de hangosan nem nyilvánította ki véleményét. Larinna visszatért a szobába. Megnézte az alvó Keridort, majd leült a kislányok közé, hogy folytassa a meseolvasást. Telara boldogan futott vissza a szobalány-szállásra: - Én is mehetek! - újságolta társnőinek. - Larinna elengedett! Elszaladt megfürödni, majd csinosan felöltözött. Hat órakor a kis társaság együtt hagyta el a Palotát. A városkapunál két szobalánynak a kedvese, két telrevani őrharcos csatlakozott hozzájuk. A mulatóban aztán a lányok elszéledtek, ahogy ki-ki megtalálta a párját. Telara izgatottan nézelődött, de kedvese egyelőre nem mutatkozott. Bizonyára valami közbejöhetett neki, azért késik. Telara egy pohár leyandale-lel és egy szelet süteménnyel "felszerelkezve" leült szokott helyükre, hallgatta a kellemes zenét, figyelte a táncosokat. Újabb pár lépett be a mulatóba. Telara azonnal felismerte Ariont és Lylthiát. Az alvezér tekintete körülvillant a tánctermen, majd kézenfogva asszonyát, a Telarához közeli asztalhoz vezette és széket tolt alá: - Maradj itt, picikém, és legyél jó kislány. Valami finomat hozok neked - és a pult felé indult. Ahogy elhaladt Telara asztala mellett, felismerte a szobalányt, és kurtán biccentett neki. Telara visszaköszönt, közben megállapította magában, hogy az alvezér több, mint vonzó fickó, és azt is tudta, hogy nem Lylthia az egyetlen nő, aki odavan érte. Ő maga is érezte a charme-os alvezér körül vibráló furcsa kisugárzást, és titokban elismerte, hogy Arionnak csak egy intésébe kerülne, és ő bizony azonnal elmenne vele... Arion mindig is tisztában volt azzal, mekkora hatással van a nőkre, ez meglátszott magabiztos viselkedésén, anélkül azonban, hogy egoistává vált volna. Közvetlen modorának köszönhetően könnyen kötött barátságot őrharcostársaival, ez mellett remek vezető volt, és az is nyílt titok, hogy lezsersége és nagyszájúsága ellenére is nagyon kedveli az uralkodó. Telara úgy vélte, nem Arionnak való a házassága felelőssége, talán csak szeszélyből kötelezte el magát Lylthia mellett. A szobalány tekintetével követte az alvezért, és egyszerre megpillantotta civil kedvesét, Bentót, aki most lépett be a terembe. Nem volt egyedül. Az apjával jött, akit Telara ismert, de valamiért mindig tartott tőle. Szerencsére ritkán kellett találkoznia vele, mert a férfi kereskedőként sokat utazott. Nem kifogásolta fia és Telara szerelmét, a szobalány mégis örült, ha az apa távolt volt Bento otthonától. Most is megborzongott, amikor megindultak az asztala felé. Igyekezett összeszedni magát, hogy a rátörő kényelmetlen érzéstől szabadulni próbáljon. Egyszerre Bento apja megtorpant, tekintete az alvezér asszonyára szegeződött, akit csak most vett észre. Valamit mondott fiának, majd gyorsan megfordult és elhagyta a mulatót. A dolog annál is megdöbbentőbb volt, mert Telara látta, hogy Lylthia úgy bámul Bento apja után, mintha kísértetet látott volna. Bento tovább sietett, és odaérve Telarához, megragadta a csuklóját: - Gyerünk! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. - Dolgunk van! - a szobalány kényszeredetten ment vele. Sejtette, hogy Bentót és az apját valamiért Lylthia jelenléte zavarja, de nem tudta elképzelni, miért. Bento sokszor találkozott Lylthiával itt a mulatóban, és mindig udvariasan köszöntötte, de soha nem beszélgettek egymással. Az apja viszont - Telara tudomása szerint - nem ismerte Lylthiát, hiszen soha nem járt ide, és a Palotában sem szokott megfordulni. Akkor mi volt ez az előbbi jelenet? Kiértek a mulatóból, de Bento még mindig nem engedte el Telara kezét. - Hova megyünk? - kérdezte a lány. - Haza, hozzám. Rég voltunk együtt, nem? - hangzott a válasz, csak az volt a baj, hogy a szobalány nem azt érezte belőle, amit szeretett volna érezni. Bento viselkedése nem egy szerelmes férfira vallott, aki alig várja, hogy végre meghitt magányban lehessen kedvesével. Inkább úgy tűnt, menekül valami vagy valaki elől. Ahogy percekkel ezelőtt az apja is... Telara minden bátorságát összeszedte: - Bento, az apád ismeri Lylthiát? - Honnan ismerné? - hangzott a válasz. - Apám komoly kereskedő. Nem engedheti meg magának, hogy nap mint nap mulatni járjon, mint Telrevan alvezérének asszonya. Az a nő szerintem soha nem dolgozott még, azt se tudja, mi a munka. Évekig a Haladhor szeretője volt, most meg az alvezér tartja el... - Miért beszélsz ekkora gyűlölettel Lylthiáról? - döbbent meg Telara. - Mi bajod vele? Soha nem bántott téged... - Nem mondtam, hogy bántott, csak a véleményemet közöltem. - Szóval az apád nem ismeri Lylthiát - összegezte a szobalány. - Nem ismeri, mondtam már! - fakadt ki ingerülten Bento. Telara tudta, hogy Bento hazudik, hisz látta, hogy a fiú apja és Lylthia igenis ismerik egymást, vagy legalábbis nem most látták egymást először. De miért lettek ennyire idegesek?

2007.11.05. 12:13

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 65. részét! Köszönöm! :))) Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: "ha elterjed a hír, hogy halottnak hitt gyerekek kerültek elő, és megrohannak minket minden klánból a gyermeküket évekkel ezelőtt elvesztett szülők, hátha az ő kislányuk is a megtaláltak közt van, hogy lehet majd elviselni azoknak a látványát, akiknek itt kell rádöbbenniük arra, hogy az ő gyermekeik nincsenek a megmentettek között... és mit fognak érezni azok, akik majd megtudják, hogy ragadozók végeztek karanténban hagyott gyermekeikkel, akik nem feleltek meg a köztársaság igényeinek..."         A kis jedi úrnő - 65. rész   Seyda nyugalomhullámokat árasztott magából, és lágy hangon beszélt a kicsikhez: - Hunyjátok be a szemeteket, és gyertek velem... Könnyen tudta befolyásolni gondolataikat, akaratukat annyira megtörték a rabságban töltött évek félelmei és fájdalmai, hogy azt tették, amire utasították őket. Miután ellazultak, színes képeket küldött nekik napsütötte, nyugodt tájakról, naplementéről, virágokkal telehintett mezőkről, és halk szavakkal is irányította érzéseiket: - Térdeljetek le a sustorgó kis patak partjára, erre a nagy, lapos kőre, és nézzétek meg az átlátszó, tiszta vízben az arcotokat. Érzitek, milyen selymesen simogat a szellőcske? Nézzetek át a patak túloldalára, a virágok között ott kanyarog egy kavicsokkal szegélyezett utacska. Vajon hova vezet? Gyertek, induljunk el rajta... Több kislány elmosolyodott, átélve a simogató szellőcske érintését. A meditáció után babákat, színes könyveket és különféle állatokat ábrázoló puha anyagú figurákat kaptak, de csak forgatták a kezükben, nem játszottak. És még mindig elképzelhetetlen csöndben voltak. Néhány kislány magához szorította a választott babát, kicsi arcukon riadalom, hogy hamarosan úgyis el fogják venni tőlük. Nem merték még letenni sem. Egy állatfigurát tartogató kislány egyszerre elsírta magát. Társnői első reakciója a riadalom volt, azonnal egymáshoz bújtak. A sírás nyilvánvalóan a fogság állandó rémületével és fájdalmaival kapcsolódott össze a tudatukban. Seyda odament a síró kislányhoz, és leült melléje: - Elmeséled nekem, mi történt? Fáj valamid? A kislány megrázta fejét, kapkodva vette a levegőt, és megpróbált megszólalni, de csak dadogó szavak törtek elő belőle. A közelében ülő, tizenöt év körüli lány halkan megszólalt: - Rolia azért sír, mert erről az állatfiguráról megint eszébe jutott az, mikor évekkel ezelőtt elvitték otthonról. A kishúga több kislánnyal együtt ott maradt a gyűjtőhelyen, és maalrasokat engedtek be közéjük. Rolia látta, hogy a kishúga is sírva menekül a többi kislánnyal együtt, de a ragadozók mindegyiküket utolérték. Rolia látta, hogyan ölik meg, és hogyan tépik szét őket. Azóta nem bír rendesen beszélni, legtöbbször csak dadog, ha meg bír egyáltalán szólalni. Látható volt a körön kívül álló őrharcosok megrendültsége e szavak hallatán. Seyda szeméből is kicsurrant a könny. Gyengéd mozdulattal ölébe húzta Roliát, akinek azóta sem sikerült megszólalnia, csak némán tátogott, és szelíden ringatni kezdte, közben gondolatban bekúszott a kislány előtörő szörnyű emlékei közé. Látta Rolia húga, és kis társnői halálának szívszaggató pillanatait. Seyda óvatosan halványítani kezdte az emléket, és olyan képeket vetített helyettük saját emlékeiből, amelyeken tarkabundájú maalrasok nyivákoló kicsiny kölykei hancúroznak egymással, bukdácsolnak esetlenül, hosszú farkincájukkal próbálnak egyensúlyozni, hogy ne bukjanak orra. Rolia sírása kezdett alábbhagyni, az új képek nyilvánvalóan lekötötték a figyelmét, és más megközelítésben láttatták vele a könyörtelen ragadozókat. Az erős levegő, amit a kis foglyok évek óta nélkülöztek, már éreztette hatását. Elálmosodtak, és egymáshoz bújva sorra elaludtak, a kiválasztott játékokat magukhoz szorítva őrizték. A gyakorlatozásról jövő, vagy épp oda tartó őrharcosok és gárdisták csendben haladtak el a kis gyakorlópálya közelében szuszogó kislánykupac mellett. Maga Mandalore is kijött megnézni őket, sőt mindenki meglepetésére Sheruk is vele tartott, akiről pedig mindenki tudta, hogy a gyerekek nem a szívügyei. Elnézegette őket, majd anélkül, hogy valakihez is szólt volna, némán távozott. Seyda az uralkodó hívására ebédelni ment, testőreik velük tartottak. Az alvó gyerekekre vigyázó őrharcosokat újabbak váltották le. Ebéd alatt Seyda és testőrei elmesélték Mandalore-nak, milyen szörnyű emlékeket őriznek ezek a kislányok. Calborn nem szólt, arcán azonban látszott, milyen vihar dúl a szívében, hiszen ezeket a borzalmakat az ő apja bűne miatt kellett átélnie ezeknek a csöppségeknek. Ki tudja, mikor lesznek képesek ezt feldolgozni annyira, hogy egyáltalán vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. - Még azt sem tudom, kezdjük-e megkeresni a családjukat - szólalt meg végre. - Ha a háborúban elvesztették a szüleiket, az illetékes klánok felügyeletére kellene bízni sorsuk további elrendezését. Csakhogy ők olyasmiket éltek át, ami egy felnőtt józan eszét is próbára teszi, nemhogy ezeket a megfélemlített kis apróságokat. Állandóan foglalkozni kellene velük, ami azonban meghaladja a klánfelügyeletek lehetőségeit. A kislányok eltartását felvállalják, és becsületesen fel is nevelik őket a szülők helyett, ez biztos, de hogy pszichésen foglalkozzanak velük, arra Seydán kívül senki sem képes ebben a birodalomban. És őszintén félek még valamitől: ha elterjed a hír, hogy halottnak hitt gyerekek kerültek elő, és megrohannak minket minden klánból a gyermeküket évekkel ezelőtt elvesztett szülők, hátha az ő kislányuk is a megtaláltak közt van, hogy lehet majd elviselni azoknak a látványát, akiknek itt kell rádöbbenniük arra, hogy az ő gyermekeik nincsenek a megmentettek között... és mit fognak érezni azok, akik majd megtudják, hogy ragadozók végeztek karanténban hagyott gyermekeikkel, akik nem feleltek meg a köztársaság igényeinek... Senki nem tudott felelni az uralkodónak. A kiderült szörnyűségek miatti döbbenet a legkeményebb harcosokat is letaglózta. És hiába tudták, hogy nem Calborn a bűnös ezekért, akkor is neki kell a gyászoló szülők szemébe nézni, neki kell a zokogó vagy néma vádakat elviselnie...   Salinán nem látszott az évek súlya, fiatalokat megszégyenítő lendülettel vetette bele magát a munkába. Hat hete volt már annak, hogy gondjai megsokszorozódtak, fáradhatatlanul talpalt egész nap, egyszerre volt gondja a kislányok rendbetételére, a kisbabák ellátására, a fiatal anyák ápolására, de bokros teendői közt sem feledkezett meg arról, hogy Mandalore fiait naponta többször is ellenőrizze. Calborn tudott róla, és hálás volt egykori dajkájának ezért a hozzáértő gondoskodásért, ezért nem szidta meg Salinát, ha valamiben hibázott, vagy ha meggondolatlanul jártatta a száját. A fecsegésből Salinának már többször is volt kellemetlensége, mégsem tudott lakatot tenni a szájára. Kora előrehaladtával idegei is fáradtak, így egyre kevesebb türelme volt, és ezt sokszor nem a legszalonképesebb szavakkal hozta mások tudomására. Hibáit a vezérkar Calbornra való tekintettel elnézte neki, kivéve a Hadiárt, aki maga is türelmetlen és arrogáns volt, és nem bírta elviselni, ha más is megengedi magának ezt a luxust. Hát még ha nő az illető! Salina érezte is Canderous ellenszenvét, és vigyázott, hogy ne hangolja maga ellen a hirtelen haragú Hadiárt. Salinát nem rendítette meg annyira a Telrevanra érkező gyermekek sorsa, mint másokat. Ő az érzelmeket félretéve a gyakorlati oldalát nézte a dolognak: a kis jövevények Calborn akaratából kerültek ide, tehát a lehető legjobban el kell látni őket. Minden kisbaba rendben megszületett, az anyák is jól voltak. A lelkiismeretes gondoskodás, a koltó és a gyógyító automata minden esetben megtette a magáét. A kislányok továbbra sem beszélgettek, még egymással sem. Nem is volt igazán mondanivalójuk. Ha valamelyikük mégis megszólalt, suttogva közölte gondolatait. A rabságban töltött évek alatt szigorú fenyítésekkel szoktatták őket a csendhez, ezt nem lehetett pár hét alatt elfeledtetni velük. Sergernek, fővezéri minőségében természetszerűleg jóval több feladata volt, mint eddig, de a kislányok idehozatalát nem tudta csupán végrehajtott feladatként kezelni, így ha máskor nem is ért rá, legalább edzésről jövet szakított annyi időt, hogy kicsit letelepedjen a kis gyakorlópálya melletti zöld fűre, ahol a gyerekekkel mindig foglalkozott valaki. Silla a játékbabáját szorongatva azonnal odaszaladt, és bemászott Serger ölébe, természetesnek tartva, hogy amit a fővezér a hajón megengedett neki, azt itt is szabad. A kislányok érdekes módon a Hadiárral is szimpatizáltak. Szigorú arckifejezése és erős hangja ellenére sem féltek tőle. Larinnáért és Ailináért egyenesen rajongtak. Leniát is azonnal elfogadták, aki mostanában kezdett kijárogatni hozzájuk, saját kislányát dajkálva. Mivel Dandor volt a Calora délelőttös testőrkapitánya, így állandóan családjával lehetett, és megrögzött gyerekpárti lévén gyorsan népszerűvé vált a kislányok körében is. Lylthiát továbbra is a kisbabák érdekelték jobban, így ő a szülőszobában és a kisbabanegyedben volt gyakori vendég. Arion azonban a kislányoknál is épp olyan rendszeres látogató volt, mint a legkisebb csemetéknél. A harmadik hét vége felé Mandalore-t egyre inkább elgondolkodtatta, miért nem képesek feloldódni a gyerekek, hisz mindennel elhalmozzák őket, ami a korukbeli kislányokat érdekli, és csak olyanok vannak körülöttük, akik szívesen, és türelemmel foglalkoznak velük. Ennek ellenére még a legközvetlenebb, és legbarátkozóbb kis Silla is egyre szomorúbbnak tűnt. Calborn figyelte a kislányok viselkedését, és egészen véletlenül jött rá, mi a baj. Egyszer tanúja volt, amikor Serger az edzésről jövet letelepedett a kicsik közé, és a kis Silla azonnal kisajátította a fővezért. Bemászott az ölébe, és halkan mesélni kezdte neki, mi történt vele aznap. Nem sok minden történt, de a kislány szükségét érezte, hogy a számára fontos személlyel megossza ezt a kevéske információt is. Addig minden rendben is volt, amíg el nem jött az idő, hogy a fővezér távozzon. Ahogy Serger elment, Silla sokáig nézett utána, majd visszatelepedett szótlan kis társnői közé, és ő is megint némaságba süllyedt. Calborn másnap ugyanebben az időben újra megjelent, hogy ellenőrizze, feltevése helyes-e. Amikor közeledett az idő, hogy Serger megjelenjen, Silla már tűkön ült. Leste az épületet, amely mögül a fővezért naponta felbukkanni látta. Ahogy megpillantotta, felugrott, elébe szaladt, és kézenfogva vezette a kis gyakorlópályához, de már útközben is szóval tartotta. Ma azonban Serger nem jött el a gyakorlópályáig. Leguggolt az elébe szaladó kislány előtt: - Figyelj rám, picike! Nagyon sok a dolgom és nem biztos, hogy ezután minden nap ide tudok jönni... A kislány szája legörbült, könnyei végigszántottak arcocskáján, de sírni is csak halkan mert. Átkarolta a férfi nyakát, ott zokogta el csalódottságát. Serger magához szorította és fölállt: - Ne sírj, püntyürke, hadd mondjam tovább! Épp azért, hogy ezután is találkozhassunk, azt találtuk ki Ailinával, hogy eljössz hozzánk, velünk fogsz lakni, és ezután állandóan velünk leszel. Mit szólsz hozzá? A kislány nem tudott megszólalni, csak hevesen bólogatott, és még szorosabban ölelte át a fővezér nyakát. - Jól van, püntyür, akkor beszélek Mandalore-ral, és elkérlek téged a többiek közül. Biztos, hogy bele fog egyezni... - Egész biztos lehetsz benne, fiú! - lépett közelebb Calborn. - Még meg is köszönöm! - megsimogatta a kislány haját, aztán megfordult, és a tanácsterembe hívatta vezéreit, vezetőit: - Egy kéréssel fordulok hozzátok - kezdte. - Szívfájdító nézni, ahogy ezek a kislányok naphosszat szótlanul ücsörögnek, egy kupacban, mégis magányosan. Tudakozódjatok, van-e olyan megbízható család a környezetetekben, akik szívesen fogadnának örökbe tíz év körüli kislányokat. A nevelés anyagi terheit a Palota kincstára átvállalja, a gyerekek eltartásának minden költségét biztosítjuk, csak adjanak otthont ezeknek a kicsiknek. Családra van szükségük, ahol ők is fontosak valakinek, mert ez az általános gondoskodás nem elég nekik. Érzelmileg legalábbis nem elég... Ezután is naponta lesznek foglalkozások, hogy segítsünk nekik beilleszkedni a társadalomba, de az otthoni háttér nagyon fontos lenne! Beszélni akarok a kicsikkel. Először arra gondoltam, amelyikük még emlékszik az otthonára, annak megpróbáljuk felkutatni a szüleit, és akinek nem találjuk meg az igazi hozzátartozóit, azoknak nevelőszülőket keresünk. De úgy gondoltam, ha valamelyik kislányért más klánból jönnének el, akkor a szülőket egy ideig itt marasztaljuk, hogy a kislányukkal Seyda legalább egy-két hónapig még tudjon foglalkozni. Még aznap jelentkezett Mandalore-nál Dandor és Lenia, akik három kislány örökbefogadását kérték. Az egyik kislány Rolia volt, aki Seyda egyéni foglalkozásának köszönhetően kezdte elhagyni a dadogást. Aztán Canderous kíséretében Larinna is megjelent, ők szintén három kislány fölnevelésére vállalkoztak: - De én nem tartok igényt a Palotád kincstárára - dörmögte a Hadiár. Blessel és felesége két kislányt fogadott örökbe. Több családos őrharcos és Karendhor gárdista is jelentkezett, felaljánlva otthonát a kis árváknak. Civil családok is megmozdultak a felhívásra. Tizenhárom kislánynak találták meg eredeti otthonát, a többieknek Telrevan biztosított otthont. Seyda ugyanúgy viselkedett a visszahozott gyerekekkel is, mint saját fiaival, vagy Telrevan gyerekeivel. Megnyugvást, gyógyulást és vígaszt adott nekik, de hiányzott belőle az a fajta anyai szeretet, amely a nők természetes ösztönéből fakad. Mandalore most már kezdte megérteni, miért nincs a jediknek családja, miért bolyonganak magányosan a világban, mint ahogy Revan és a Kitaszított is. Énjüknek csupán egyik része volt jelen a valós világban. Kifinomult érzékeik révén felfogták mások érzéseit, üzenetét, és mentalitásuk, beállítottságuk szerint reagáltak rá, ha reagáltak egyáltalán. Egy jedit nem lehet kisajátítani. Ő nem valakinek a tulajdona, nem valakinek a hozzátartozója, neki nincs szüksége családra, kapcsolatokra, magántulajdonra. Seyda esete más volt. Árva kislányként került Helsára, és rendkívüli módon kötődött az őt befogadó mandalóriai közösséghez. Asszonyként azonban sokkal lassabban fejlődött, mint harcosként, anyaként pedig semennyire, ezt Calbornnak is el kellett ismernie. A csöndre, békére, magányra vágyó jedi én Seydánál a gyógyításban, a segítőkészségben teljesedett ki. Két olyan tulajdonsága azonban volt, amely messze állt a jedi felfogástól. Az egyik a mérhetetlen ragaszkodás Sylas, Helsa, és az őt körülvevő őrharcosok iránt, a másik pedig Calborn iránti lángoló szerelme. Az anyaság misztériuma azonban csupán felszínesen érintette meg. Salina már nem is merte ezt szóba hozni Mandalore-nak, látva, mennyire rajong újra megtalált asszonyáért az uralkodó. Calborn előtt Seyda hibáit felemlegetni egyenlő volt a halálos ítélettel. Salina nyelt hát egy nagyot, és hallgatott. Végülis volt más gondja is: nem tudta kitalálni, mit csináljon Sherilával, a depresszióba esett lánnyal, akin a gyógyító automata segített ugyan, fizikailag rendbe is hozta, de mert a tudata valami másik világban barangolt, továbbra sem volt képes ellátni magát, önmagától nem evett, nem ivott, gondozónő öltöztette, és rendszeresen az automatához kellett vinni, hogy állapotát szinten tudják tartani. Szép arcán még mindig ott ült az a riasztó idegenség. Ennél a közönynél csak az volt rosszabb, ha könnyei váratlanul megeredtek. Néma gyászának látványa megindította a körülötte lévőket. Most, hat hét elteltével még mindig ugyanitt tartott. Salina csípőre tett kézzel állt az ágy mellett, és fejcsóválva közölte a telrevani őrharcossal, aki délelőttönként vigyázott a lányra: - Hát, édes fiam, én akkor is azt mondom neked, amit már sokszor elmondtam Calbornnak: hogy ennek a lánynak nem betegágy kell, hanem nászágy, meg gyereksírás, akkor helyrerázódik az esze. Mert te is látod, amúgy milyen nagyon csinos, meg fiatal, és egyáltalán nem beteg, csak az agya jár, ki tudja, hol. De hát azt nem lehet, hogy öregkoráig az automata tartsa életben... No mindegy, ha Mandalore rendjén valónak tartja, hogy ez a szép kislány csak így vegetál, akkor én nem tehetek semmit. Megyek a dolgomra, mert abból meg van elég. Ahogy megfordult, beleütközött az imént érkező Sherukba, aki hat héten át rendszeres látogatója volt a köztársaságból hazahozott kisbabáknak, és elüldögélt a kislányok között. Többen is odagyűltek köréje, ha megjelent, és játékaikat, könyveiket mutatták neki. Ezek a látogatások merőben szokatlanok voltak a Haladhortól, hisz mindig annyira idegenkedett a gyerekektől, hogy ez miatt veszítette el család után sóvárgó imádott Lylthiáját is. Ezek a "mindenki gyerekei" azonban, akik minden kedves szóért hálásak voltak, valamiért mégis kötődtek hozzá, és láthatóan ő is jól érezte magát a társaságukban. Salina távozása után Sherila továbbra is a mennyezetet bámulta. Sheruk leült az ágya szélére, és szelíd mozdulattal végigsimított a kieresztett, frissen mosott szőke tincseken. Naponta eljött ehhez a gyermekét gyászoló lányhoz, elidőzött mellette, majd csendben távozott. Serger és Mandalore is gyakran megfordult ebben a betegszobában, és mindannyiszor lehangolta őket a látogatás. Semmit nem tudtak tenni Sheriláért. Néha még Canderous is benézett, de napi rendszerességgel csak Sheruk járt ide. Seyda, aki naponta foglalkozott a gyerekekkel, a kisbabákkal, és a fiatal anyukákkal, igyekezett kapcsolatot teremteni ezzel a lánnyal is. Bekúszott a gondolatai közé meditációban, és mindig ugyanazokat a makacs emlékeket látta, melyeket nem tudott elhalványítani: a csöppnyi kisbabát, aki egyre gyengülve haldoklik anyja karjában... Most, a hatodik hét végén már Seyda is csüggedten rázta fejét: - Nem tud felejteni. Nagyon fájt neki a kisfia halála. És egyre növekszik benne a fájdalom. Talán ha újra lenne kisbabája, az magához téríthetné... Félek, hogy egyszer ki fog törni ebből a kábult némaságból... kárt tehet magában és másokban is... nem tudom, mit tegyünk. Lehet, hogy jót tenne neki, ha néha engednénk, hogy egy kisbabát dajkáljon, csak attól félek, hogy nem akarja majd visszaadni az anyjának... Beszélek erről Calbornnal... Miután Seyda is távozott, a Haladhor fölállt az ágy széléről, ahol eddig üldögélt, és odaszólt az ajtóban álló őrharcosnak: - Hívj ide egy szobalányt, aztán szabad vagy! Elviszem Sherilát sétálni... - Uram, csak akkor viheted Sherilát bárhova, ha én is mellette vagyok! Sheruk átható tekintettel fürkészte az őrharcost: - Tegyük félre azt, hogy a felettesed vagyok. Csak kíváncsiságból érdekelne: ennyire rossz a hírem? - Nem, uram. Tisztelem az egyéniségedet, és tisztellek felettesemként is, de nem áll jogodban fölmenteni engem a szolgálatom alól, mert Sherila őrzésére közvetlenül Mandalore-tól kaptam a parancsot, amit te csak Mandalore távollétében bírálhatnál felül. A felelősség az enyém, amíg szolgálatban vagyok. Sheruk vállat vont: - Igazad van! Gyere akkor te is velünk! A folyosón a Haladhor helsai testőrsége, és az odahívott szobalány is csatlakozott hozzájuk. A Külső Palota mindenki által ismert jellegzetes szertartási épülete előtt Sheruk a telrevani őrharcoshoz fordult: - Feltételezem, nem akarsz ide is bejönni... - Nem, uram - hátrált el az őrharcos a helsai testőrséggel együtt. Sheruk pénzt adott a szobalánynak: - Egy kis szívességet kérek tőled. Öltöztesd át Sherilát szertartási ruhába, és szólj, ha elkészültetek! Aztán visszamehetsz a Palotába. - Igen, uram! - csillant föl a szobalány szeme a kreditek láttán. Negyedóra elteltével Sheruk kézen fogva vezette ki asszonyát a szertartási teremből. Sherila nagyon szép volt ebben a ruhában, arca diszkréten kifestve, de továbbra is közönyösen bámult maga elé. A Haladhor a telrevani őrharcoshoz fordult: - Nem tudom, a helyedben hányan mertek volna szembehelyezkedni a Haladhorral, de most törvényesen veszem át tőled a felelősséget. Jelentkezhetsz a felettesednél új feladatért. Mandalore-nak pedig el fogom mondani, milyen lelkiismeretesen teljesítetted a parancsát. - Köszönöm, uram - hajtott fejet az őrharcos. - És mégegyszer biztosítalak arról, nem állt szándékomban, hogy téged megsértselek. - Jól van, fiú, nem haragszom, nincs baj, eredj békével! Salinának leesett az álla, amikor a fiatal pár beállított hozzá a kisbabanegyedbe, mert az nyilvánvaló volt, hogy a Haladhor a saját asszonyát vezeti kézenfogva. Sheruk kapott az alkalmon, hogy a megdöbbenés a szülészasszonyba fojtotta a szót, és gyorsan kihasználta a beálló csendet: - A segítségedre van szükségem, Salina. Ennél elképesztőbbet nem is mondhatott volna. - Neked, Haladhor? Soha meg nem hallgattál, mindig a magad feje után mentél. Miért kérnél épp most segítséget tőlem? - Nem is a magam számára kérem, hanem Sherilának. Adj neki munkát! Hadd legyen egész nap a kisbabák között, hadd hallja a hangjukat, hadd gondozza őket, ez talán fölrázza ebből a kábulatból. És mire neki is lesz gyereke, addigra talán meg is gyógyul. Salina a fejét rázta: - Nagyon dícséretes, hogy végre eljutottál addig, hogy saját családot akarsz, de nem engedhetem be ezt a lányt mások gyerekei közé. Ki tudja, milyen hatással lennének rá; nem a bosszúvágy támadna-e föl benne, látva, hogy másoknak életben van a gyereke, míg az övé halott. Ha őrjöngeni kezdene, félek, hogy nem tudnánk megállítani... Sheruk elhúzta a száját: - Ha a fővezérek fővezére még egy lánnyal sem bír el, akkor akár le is mondhat haladhori rangjáról. Salina valamilyen nagy bölcsességgel akart válaszolni, de látva Sheruk arcát, gyorsan elállt szándékától: - Jól van, Haladhor, tegyünk próbát. Vezessük be Sherilát a babákhoz, és nézzük meg, hogyan viselkedik! Sheruk lepillantott asszonyára, és még erősebben fogva a kezét, Salina után indult. Ahogy közeledtek a nagy terem felé, egy kisbaba halk sírása szűrődött ki. Sherila fölemelte fejét, mintha mély álomból ébredne: - Larog... - suttogta. Könnyei megindultak, ő pedig meggyorsította lépteit. - Szóval Larognak hívták a kisfiadat - dünnyögte a Haladhor. Salina kinyitotta előttük az ajtót, és Sherila belépett. A küszöbön megtorpant, megpillantva az egymás mellett sorakozó alvókosárkákat, melyekben kisbabák szenderegtek. Sherila elnézegette őket, úgy tűnt, a hang és a látvány teljesen magához térítette. Majd megállt a gondozónő mellett, aki egy sírdogáló újszülöttet tett tisztába. - Meg szeretnéd dajkálni? - kérdezte Sheruk, és elengedte asszonya kezét. - Igen - suttogta Sherila. A gondozónő habozott. Ekkor Salina maga vette föl a csöppséget, és a Haladhor ifjú asszonyának nyújtotta. Sherila óvatosan vette a karjába és magához szorítva ringatta, közben halkan suttogott neki. Aztán magától visszaadta Salinának: - Volt egy kisfiam - mondta halkan. - Larog. De meghalt. Megölték... Hiába kértem, hogy ne bántsák... nem tudtam őt megvédeni... - megrázta a zokogás. Sheruk gyengéden magához vonta: - Ha akarod, megint lehet kisfiad - mondta neki csendesen. - Akit Larognak hívhatsz. És én nem engedem, hogy valaki is bántsa. Meg fogom védeni őt. Megígérem neked, Sherila! Aznap délután Salina megkereste Mandalore-t és megsúgta neki, hogy Stelnek egészséges fia született. Calborn arca felderült. Meglátogatta Stelt, aki mellett ott találta Glorrent és Tedint. Az uralkodó megnézte kisfiát, aztán a kimerült, bágyadtan fekvő anyához lépett: - Köszönöm, Stel - mondta halkan, majd intett a Karendhor gárdistának, jöjjön közelebb. - Glorren, nem akarok különbséget tenni Stel gyerekei között, ezért Stelnek nemesi rangot adok, így az ő jogán a te gyermekeid is nemesek lesznek majd, nemcsak az én fiam. - Köszönöm, uram - hajtott fejet a gárdista. Mandalore egész nap jó hangulatban volt, és nemcsak fia megszületése miatt. Nagyszerű vezérkara újra körülötte volt, a politikai és társadalmi problémák kezdtek sorra megoldódni. Estefelé jutott eszébe, hogy Sherukot a reggeli gyűlés óta nem látta. Mielőtt szobájába tért volna, átment a vezérei által lakott Palotaszárnyba. Sheruk otthona előtt megállva be akart kopogni: - Bocsáss meg, Mandalore - szólalt meg Sheruk testőrkapitánya. - A Haladhor nincs egyedül... - Nincs egyedül? - lepődött meg az uralkodó. - Tudtommal jó ideje senkije sincs, még szórakozni se jár... - Az asszonyával van, uram - világosította föl Sheruk helsai kapitánya. - Az asszonyával? - döbbent meg Calborn. - Hát mióta van Sheruknak asszonya? - Ma reggel óta, uram. Sherilát vette feleségül...

[38-19] [18-1] [Archívum]