1. Ismétlés (ez még a hatodik rész alapján készült)

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor egy csapásra minden megváltozik. Azon az átlagosan kezdődő napon még senki nem gondolta, hogy hamarosan egy márvány kripta áll majd a tó partján, s hogy százak hallgatják majd a búcsúbeszédet, mely Dumbledore igazgatóúr tiszteletére hangzott fel.
Az égbolt is olyan volt, mintha egy kicsit meghalt volna a professzorral együtt. Nem szelték keresztbe madarak, nem tarkították felhők, ám ugyanakkor a nap sem sütött olyan fényesen, mint ahogyan máskor szokott. Az erdő széléről felszálló nyílvesszők voltak az egyetlen zavaró tényezők a fenti mozdulatlanságban.
- Olyan, mintha minden megváltozott volna. - súgta Ginny bátyjának, mire Hermione méltatlankodva felszisszent, s fejével Harry felé bökött. A fiú meredten bámulta a tó vizét, s valóban, már percek óta szinte nem szólt egy szót sem.
- Jól vagy? - szorította meg barátja kezét a lány, mire Harry alig észrevehetoen összerezzent. Ginny őszinte választ várt, de mégsem lepődött meg a fiú válaszán.
- Igen, jól.
Harry hangja fásult volt, tekintete üres, mintha nem is ezen a világon járt volna. Ginny tudni szerette volna, hogy mi jár a fiú fejében, de mégsem kérdezett rá. Némán visszafordult a tó felé, hátradőlt a széken, de kezét nem vette le Harry kézfejéről.
A nekrológot szinte alig lehetett hallani a folyton felhangzó hüppögések és orrfújások hangjától. De mégis, az a néhány mondat, amely az emberek fülébe jutott, olyan megható volt, hogy attól minden szem megtelt könnyel. Ginny érezte, ahogy felfordul a gyomra. A beszéd lassan a végéhez közeledett, aminek abban a pillanatban nagyon tudott örülni. Összeszorította szemhéjait, s addig tartotta lehunyva őket, míg bele nem fájdultak szemizmai. Nem akart sírni, bármennyire is fájt a szíve. Hallotta, hogy mellette Hermione felzokog, ám ő mégsem engedhette meg magának, hogy gyenge legyen. Harryre pillantott lopva, majd el is kaptatekintetét. Újra a kripta szemlélésébe merült, mindaddig, míg a fiú ujjai megmozdultak tenyere alatt.
- Mondanom kell neked valamit, Ginny. - szólalt meg Harry a lányra nézve. - Nem maradhatunk együtt tovább. Meg kell értened, hogy ez nem a te hibád. Én nem akarom, hogy bármi rossz történjen veled. Voldemort kiismerhetetlen. Veszélyben lennél, ha továbbra is magam mellé láncolnálak.
Ginny kis híján elnevette magát. Sejtette, hogy ez a néhány felhőtlen hét így fog véget érni, de Harry szavai egyszerre voltak bántóak és nevetségesek is.
- Nem a kezemet kérted meg. Csak együtt vagyunk. Ezzel nem láncoltál sehová. Mindig a magam ura maradok!
- Nem érted..
- De, nagyon is értem, Harry. Neked a világ megmentésén jár az eszed, elvégre Kiválasztott vagy. Ettől függetlenül szeretlek, de ha te így akarod, hát legyen. - nem sírt, csak mélyen belenézett a fiú szemeibe, majd újra elfordította fejét, hogy ezzel egyszer s mind útjára engedje Harryt. Ő szavak nélkül is értette a lányt.

Mikor Harry már a Kastély felé igyekezett, Ginny oldalra fordult bátyja és Hermione felé. Ron a lány haját simogatta, szinte észre sem véve, hogy könnyei orrán csurognak végig és áztatják el a barna tincseket. Mikor észrevette, hogy húga figyeli, hirtelen elengedte Hermionét és megtörölte a szemét. Elvégre ő már lassan kész férfi, nem engedhet meg magának olyan szégyent, hogy húga sírni lássa.
- Hová ment? - tette fel a kérdést, mire Ginny a Kastély felé bökött fejével. Ron felállt, azt várva, hogy Hermione és Ginny is követi, de a lányok mozdulatlansága láttán homloka közepére szaladt szemöldöke.
- Nem jöttök?
- Menj csak, én még beszélni szeretnék Hermionéval egy kicsit. - Ron tétovázását látva Ginny erőteljesebben is megismételte a menj szócskát, majd mikor bátyja távozott, akkor odafordult a barna hajú lányhoz.
- Vigyázol majd rájuk helyettem is? - bukott ki belőle a kérdés. Hermione értetlenkedve megrázta a fejét.
- Nem értelek, Ginny!
- Azt kérdeztem, hogy vigyázol e Harryre és Ronra, amíg a Sötét Nagyurat üldözitek? Jaj Hermione! Ne nézz így rám! Mindketten tudjuk, hogy jövőre már nem nyit ki az iskola. Harry Tudjukki nyomába ered majd, s ti hű barátként vele tartotok majd. Sokat tudsz a varázslásról, szükségük van rád!
- De miért mondod ezt? Azt hittem, hogy mindenhová követnéd. Ugyan már! Hány éves álmod vált valóra ebben a néhány hétben? Csak nem azt akarod mondani, hogy.. - függőben hagyta a mondatot, de Ginny így is értette. Bólintott, mire Hermione átkarolta a vállát.
- Csak engem akar megóvni, tudom. De nem vagyok már gyerek!
Hermione elmosolyodott.
- Majd megtaláljuk a módját, hogy Madam Rosmerta is meggazdagodjon és a vajsör se fogyjon el!
A vicces roxmortsi szóláson mindketten jót nevettek, majd egymás mellett lépdelve elindultak a fiúk után. Csak a kripta maradt a tó partján, s a belsejében békében pihenő néhai igazgató.