Új bejegyzés Frissítés

2007.07.09. 20:44

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 25. részét! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Győzelmi lakoma. Canderous lelkivilága változóban. Hogyan bánik Seydával Lura, a szülésznő, aki Calborn anyjának volt a barátnője; és hogyan viselkedik Seydával  Salina, Calborn egykori dajkája.   A kis jedi úrnő - 25. rész     A győzteseket pazar lakoma várta. A csatában résztvevő köztársasági katonáknak és a mandalóriai harcosoknak a Palota előtti hatalmas téren terítettek meg, míg vezéreiknek a szokott helyen, a tanácsteremben. Larinna büszkén és lelkesen hallgatta férje részletes beszámolóját a Ravager-flotta pusztulásáról, amely régóta szálka volt a Mandalóriai Birodalom szemében. Veszélyes szálka. Canderous éppenséggel el is várta, hogy asszonya büszke legyen rá, de szokatlan gyengédséggel is bánt vele, ez minden mozdulatán, de még hanghordozásán is érződött, mióta megtudta, hogy Larinna gyermeket vár, és a Hadiár most már nem bánta volna, ha egy sereg gyerek ugrándozik körülötte, elsősorban persze fiúk, akiket ő maga fog híres harcossá nevelni, ő, aki a Karendhor gárda hírnevére féltékenyen vigyázott! Canderous kezdett megváltozni. Mandalore feltétlen bizalma, Revan furcsa barátsága, Carth és a köztársaság elismerése, nem utolsósorban az őt bálványozó Larinna szerelme együttesen formálta a hatvanas évei közepén járó egykori zsoldosvezért, hogy tökéletesen megfeleljen a Hadiár méltóság betöltésére! Canderoust Larsen önfeláldozó cselekedete még jobban kibillentette eddigi zsoldosi hozzáállásából. Eddig is nagyra értékelte az alvezér egyéniségét, bár az túl jólnevelt volt a számára, de tagadhatatlan, hogy a Larsen keze alól kikerülő őrharcosok minden fronton megállták a helyüket, tehát Larsen, mint kiképző, igenis értette a dolgát, és mint tudjuk, a harccal és harcosokkal való foglalkozás Canderous szemében a legnagyobb erénynek számított! Hogy Larsen nemcsak kiváló képességű harcos és finom modorú társasági lény, ezt a Hadiár már megszokta. De hogy fiatalságát és karrierjét, életét is képes feláldozni, mert vezérét bajban tudja, valahogy nem fért össze Canderous fejében. Larsen maga is vezér, sőt, jó esélye van akár a klánvezéri rang megszerzésére is ezért nem lett volna szabad odadobni életét vezértársáért! Ha ezt bármelyik harcos tette volna, Canderous természetesnek tartotta volna, de nem Larsentől! Larsen a jelek szerint nem mérte föl helyesen, mit kellett volna tennie. Ha a Hadiárt baj éri, az alvezér még simán be tudta volna fejezni a küldetést, Larsen legalábbis alkalmas rá! De ha mindketten odavesztek volna… az egész küldetés kudarcba fullad! Az elhamarkodott reakció azt jelentette, hogy Larsen fütyül az ősi mandalóriai kódra. Csak magadért harcolj, és ha a többiek is ezt teszik, jó esély van a győzelemre! Ha Larsen engedelmeskedik ennek a kódnak, Canderous alighanem most halott lenne. Canderousban valahol mélyen kezdett inogni a birodalma hagyományaihoz ragaszkodó harcos szelleme. Már Calborn első változtatásai megmozgatták alatta a talajt, de Larsen igazi földrengést idézett elő a lelkében! Mandalória változóban van és változnia is kell! Lehet, hogy ezzel még sokan nincsenek tisztában, a változtatások sürgetését csak fiatal Mandalore-juk nyughatatlan természetének tudják be, meg persze a jedi gyereklánynak, akit asszonyává tett, és aki állandóan könyörületre és megbocsátásra ösztökéli e harci óriásbirodalom urát… sikeresen, mert Calborn képtelen ellenállni szépséges Seydájának, és minden szeszélyét teljesíti… Canderous azt is látta, hogy Seyda nemcsak Calbornra van hatással. Larsen, Arion, Teregril és Serger az elsők közt volt, akiket a nyíltszívű, gyönyörű kislány meghódított. De Sylas, Sheruk, Saborra, Zuka és Brailor, sőt még a megkérgesedett szívű és modorú Xarga sem tudta kivonni magát Seyda hatása alól, Taironról és Davrelről már nem is beszélve. Canderous itt saját magát is szép csöndesen odabiggyesztette a sor végére… Azért az is igaz, hogy Seyda szeszélye egyáltalán nem tesz rosszat a birodalomnak! És Larsen még valamit nyilvánvalóvá tett. Hogy Canderous öregszik. Legalábbis, ami a harcot illeti. Lassulnak a reflexei. Lehet, hogy Calborn ezzel már régebb óta tisztában van, ezért ajánlotta föl neki a harctól való visszavonulás lehetőségét, anélkül, hogy megsértené, és azzal együtt, hogy harci tapasztalataira változatlanul igényt tartott… Mandalore figyelmesen hallgatta Hadiárját, közbevetett megjegyezéssel nem szakította félbe. Akárhogy értékelte is magában az akciót, elégedettnek látszott. Az, hogy kiderült, Nihilus az egyesített flotta minden erőfeszítése ellenére életben maradt, és még annyit se tudnak róla, hol bujkál egyáltalán, nem vont le a tett végrehajtásának nagyszerűségéből, mert a Ravager flottájának minden hajója megsemmisült! A Baziliszkuszok ismét fényesen vizsgáztak, egyetlen harci droid sem veszett oda, de még maradandó kárt sem szevedett. A mandalóriai flotta egy Serennel-fregattot és egy Stengel-korvettet veszített, valamint Saborra könnyűfelderítő Spellingjei közül hármat. A köztársasági flotta több veszteséget könyvelhetett el, Dodonna admirális mégsem látszott elkeseredettnek, hiszen olyan ellenségtől szabadulhatott meg újdonsült szövetségese haderejétől támogatva, mellyel egyedül nem boldogult volna. Ő sem volt maradéktalanul boldog, mikor megtudta, Nihilus mindannyiukat átverte, de annyi vigasza volt, hogy a sith nagyúr megint elölről kezdheti flottája újjászervezését. - Azt azért remélem, hogy neki nincs szövetségese! - jegyezte meg. - Van - hallotta a választ, amit nagyon nem akart hallani. A jedire pillantott: - Mire alapozod? A Kitaszított megvonta vállát: - Semmire. De Seydának anyja is van! - Igazad van - sóhajtott Sheruk. - Szerinted Nihilus Malachoron húzta meg magát? - Lehet - ezzel a Kitaszított be is fejezte a véleménynyilvánítást. Mandalore figyelmesen nézte a jedit, de bármit gondolt is, nem mondta ki. Figyelmét inkább Larsen kötötte le, aki mindamellett, hogy úgy viselkedett, mint aki kívül esett a világon, jóformán le sem vette tekintetét Seydáról. Mintha mondani akarna neki valamit, csak a szavakat keresi még hozzá. Astrila is érzékelte férje furcsa viselkedését, látszott, hogy zavarban is van miatta, de elkapva Calborn figyelmeztető pillantását, nem tette szóvá. De hogy fájt neki, Calborn biztos volt benne. Larsen ott halt volna meg a Ravager fedélzetén, hisz mandalóriai orvostudomány nem lévén, nem tudták volna életben tartani, a Kitaszított azonban visszahozta az agyhalálból, de Calborn meg mert volna esküdni arra, hogy a jedi nem magától tette ezt, hanem valamiképp Seyda befolyásolta, hogy ezt a döntést meghozza. Ahogy a harcosokat is meggyógyította. Egyszerűen nem vallott a Kitaszítottra, hogy magától jótékonykodjon! De hogy Larsen erre hogy jött rá… talán a kóma ideje alatt kapcsolódott össze Seyda tudatával, ahogy Seyda Eshokkal is kapcsolatot teremtett, talán… de Mandalore nem találgatott tovább. Seyda úgyis fog beszélni róla. Mandalore nem érzett féltékenységet az alvezér furcsa viselkedése miatt. Már Helsán is látta, hogy Larsen mennyire a szívén viseli Seyda sorsát, mennyire félti őt már kislányként is három éven keresztül, és ez a furcsa kötelék megerősödött köztük, mikor Larsen Seyda testőrkapitánya lett. Calborn fejében sokszor megfordult ugyan a gondolat, hogy Larsen beleszeretett Seydába, és valamilyen szinten Seyda is vonzódik hozzá, Mandalore azonban nem félt attól, hogy érzelmi közellétük egyszer majd testi kapcsolatban fog kiteljesedni. Mindkettejükben megbízott. Ennek a furcsa viselkedésnek is van magyarázata. De nem most van itt az ideje, hogy erről faggatózzon. Seyda hallgatag volt és nagyon szomorú. A könnye is kicsurrant, mikor a harcosokról hallott, akik nem tértek vissza, pedig nem ismerte őket személyesen. Mandalore gyengéden szorította meg asszonya kezét: - Kicsi Seydám, a köztársaság szövetsége nélkül sokkal több harcosunkat veszítettük volna el! - mondta vígasztalón. - És tudom, mi erre a válaszod, de meg kell értened, nem miattad léptünk háborúba! Nihilus évek óta terrorizálta a köztársaságot és minket, jelentős károkat okozott, hol itt-hol ott csapott le, de nyíltan sosem vállalta a harcot. Te most csak ürügyet szolgáltattál neki, hogy támadjon. Seyda válaszul a nyugtató szavakra, arcához simította Calborn kezét, majd nehézkesen megpróbált talpra állni, hálás de fáradt mosollyal fogadva azonnal mozduló testőrei segítségét: - Bocsássatok meg! - mondta. - De pihenni szeretnék. A társaság aggódva nézte. Mandalore maga is elkísérte őket. Érezte, hogy Seyda végig rátámaszkodik és nagyon lassan, nagyon bizonytalanul mozog. Calborn egyre inkább aggódott asszonyáért, látva, mennyire megviseli sokszoros terhe hordása, és kezdett attól tartani, hogy a kis jövevények korábban fognak megérkezni. - Rosszul vagy? - Csak fáradt vagyok. Aludni szeretnék. Bocsáss meg, mert tudom, hogy udvariatlanság volt tőlem, hogy otthagytam őket… illett volna ott maradni… - Nem kell ezzel foglalkoznod. Tudják, miről van szó és senki nem tart udvariatlannak. Akarod, hogy vigyelek? Úgy könnyebb lesz, jó? - Nem, köszönöm, jobb így. És már eddig is túlságosan elhagytam magamat… nem fogok tudni mozogni, ha megint egyedül leszek… - sóhajtott. - Csak velük ne legyen baj… egészséges babákat szeretnék adni neked… azért a szerelemért cserébe, amit te adtál nekem… - Mandalore az arcához hajolt és megcsókolta a könnyben úszó sötét szemeket: - Annyira az életem része lettél, hogy minden gondolatomban, minden mozdulatomban jelen vagy! Nem lesz baj, se velük, se veled! De hogy te is, én is nyugodtabbak legyünk, idehivatom a Palota szülésznőjét, az majd segíteni fog neked. Szeretném, ha beszélgetne veled a szülésről és megnézné, miért annyira elevenek a babáink! No, itt vagyunk. Most feküdj le szépen! Így! Davrel. - fordult a testőrhadnagyhoz. - Küldj el egy gárdistát Luráért. Ők tudják, hol lakik. Nekem még vissza kell térnem a társasághoz. Amint lehet, itt vagyok. - Igen, Mandalore - Davrel kisietett a folyosóra, és elkapott egy gárdistát, Lura után tudakozódva. Mandalore távozása után pár perccel középkorú asszony érkezett Seyda hálószobájába. A testőrök a parancs értelmében nem csukhatták be az ajtót, csak ha Calborn is bent volt, így bár nem láttak be, de hallották a szülésznő hangos, szigorú szavait. Lura az ágyhoz lépett és felhajtotta a takarót: - Azt a parancsot kaptam, hogy vizsgáljalak meg, úgyhogy mutasd magad! Kemény a hasad. És nem kicsik a gyerekeid, ezt már meg lehet állapítani. Korábban fog megindulni a szülés, mint kellene, és már most figyelmeztetlek arra, hogy nem leszek kíváncsi se a sikítozásodra se a nyafogásodra. A hisztizés nem méltó Mandalore asszonyához! Biztos, hogy nem maradsz meg, de bírd ki addig, amíg mind meglesznek! Ne okozz csalódást a Mandalore-nak, mert elég nagy becsben tartott eddig! Nem lesz olyan kellemes a szülés, mint amikor lefekszel Mandalore-ral. Nagyon fog fájni, és neked majd háromszor kell a fájdalmat elviselned! Te csak azért vagy, hogy Mandalore utódjait világra hozd, hálából ennyit megtehetsz neki, mert eléggé elkényeztetett téged. Ha meghalsz, Mandalore nem fog bánkódni utánad, csak a gyerekei legyenek meg! Senki nem tudja, miért esett beléd ennyire, pedig tőled különb, és főleg tisztavérű mandalóriai nőket is megkaphatott volna. Jól mondta Derilah, hogy valami jedi bűbájt használtál, amivel ennyire magadhoz láncoltad őt... Közben átlátszó gumikesztyűt húzott és nekifogott a vizsgálatnak. Durva mozdulatától az eddig mukkanni sem merő, reszkető Seyda halkan nyöszörögni kezdett fájdalmában. - Azt mondtam, csönd legyen! - szólt rá azonnal az asszony. - Lazítsd el magad! Ha nem lazítasz, már a vizsgálat is fájni fog, de ha ezt se bírod ki, mi lesz, ha a szülésre kerül a sor hamarosan? Nem kellett volna Mandalore alá feküdnöd, akkor most nem volna semmi bajod… - Lura!!! - szólalt meg egy vészjósló hang az ajtóból. - Hagyd el ezt a szobát, de most azonnal! A szülésznő meglepetten fordult meg: - Nem hiszem, hogy okod lenne a felelősségrevonásra! Csak azt teszem, amiért iderendeltél! Megvizsgálom! Ez a nő gyenge, nem lesz elég ereje, készülj úgy, hogy másikat kell keresned! A segítségemmel talán az utódjaid életben maradnak, de ő meg fog halni… - Még egy szó, Lura, és egész Telrevanról kitiltalak!!! A szülésznő e szavak hallatán felháborodott: - Nem akárkivel beszélsz ám, Mandalore, nem bánhatsz így velem, az anyád legjobb barátnője voltam! Add meg a tiszteletet… - Tiszteletet? Neked?! Az egész birodalomban nem lesz helyed, ha most azonnal nem takarodsz innen! És ha Seydával most valamit tettél, nem fogod túlélni, megígérem! Ettől a perctől őrök állnak az ajtód előtt, hogy szem előtt legyél, amíg a gyerekeim meg nem születnek! Egészségesen! És imádkozz istenedhez, ha hiszel egyáltalán valakiben, hogy Seyda is életben maradjon, mert akkor csak száműzlek Telrevanról! De ha bármelyikükkel baj lesz, halál vár rád és én magam leszek a hóhérod! A szülésznő most már hang nélkül osont ki. Calborn szemvillanására négy telrevani őrharcos fogta közre azonnal. - Zárjátok rá az ajtót! - szólt utánuk Mandalore. - És ha valaki ki meri engedni, az vele megy majd a száműzetésbe vagy a halálba! Davrel, keríttesd elő Blessel gárdakapitányt! - Calborn az ágyhoz ment, betakarta Seydát, leült mellé és megsimogatta a könnyben ázó arcocskát. Seyda erőtlen kísérletet tett, hogy felüljön. Calborn gyengéden segített neki. Seyda hozzábújt, amennyire domború hasa engedte. Még mindig remegett. Calborn szelíden ringatta: - Davrel rohant utánam fölháborodva, hogy milyen alpári módon beszél veled Lura! A végét már én is hallottam. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy ebben a Palotában valaki így mer beszélni az én édes Calorámmal! - Calborn, most már fáj! - suttogta Seyda, és az ajkába harapott. - Megijedtem attól, amit Lura mondott, talán azért görcsölök jobban, és fájt, amit csinált! Azt mondta, a szülés még jobban fog majd fájni... Calborn, ha meghalok, ne haragudj rám… én igazán igyekeztem. Pedig még szerettem volna veled élni… csak még egy kicsit… hallgatni, hogyan dobog a szíved, hozzád bújni, és látni a szemed ragyogását, miután boldog voltál velem, és azt is szerettem volna látni, hogyan örülsz majd a babáknak, hogyan dajkálod őket… Calborn, ha én, ha én már nem leszek, a babákról talán… legalább néha, eszedbe jutok majd, ugye… akkor is, ha egy új Calora bújik majd a karodba… - Ugye, most már befejezted? - hajolt Mandalore az arcához és megcsókolta. Seyda halkan sírdogált, míg átfonta a nyakát. - Mandalore! - lépett a szobába a gárdakapitány. Calborn feltekintett: - Blessel, hol van Salina? Tudsz valamit róla? - Igen, Mandalore, Derilah elzavarta a Palotából. Még évekkel ezelőtt. - Elzavarta? Miért? - Bocsáss meg, Mandalore, erről nem sokat tudok mondani, de te elég sokat voltál távol a Palotától és hát… - pillanatra elhallgatott, majd hirtelen elszánással folytatta. - Szóval Derilah mindenkitől igyekezett megszabadulni, akik közel voltak a szívedhez, mint Salina is. A saját híveit kezdte összegyűjteni maga köré. Csak a Karendhor gárdistákkal nem boldogult. A testőrségből is csak Azilort sikerült a maga oldalára állítania. Salina is hűséges volt hozzád, ezért mennie kellett. Derilah megszabadult tőle… senki nem gondolta, hogy egyszer majd keresni fogod őt… És bár nem kérdezted azóta, de az eligazítás után, amit a nagy gyakorlópályán tartottál, senki nem hagyta el a Palotát! Ez gondolom, tudod, mit jelent! Hogy a Karendhor gárda és Telrevan őrharcosai egytől-egyig melletted vannak. Senki nem élt az engedélyeddel, hogy ha nem ért egyet a változtatásaiddal, elmehet! - Jól van, Blessel, sokkal tartozom neked, és a Karendhor gárdának, mert hűségesen kitartottatok mellettem, és én nem szoktam az ilyet elfelejteni. Néhány napon belül, ha a vendégek elmentek, beszélni fogok veletek erről. Most segíts nekem! - Bármiben, Mandalore! - Tudod, hol lehet megtalálni Salinát? - Többé-kevésbé pontosak az információim. Egy viskóban éldegél a városban, és gondolom, ugyanazt csinálja a civilek közt, amit itt a Palotában is csinált… - Blessel, végy magad mellé két gárdistát, keressétek meg Salinát! Kérjétek meg a nevemben, hogy jöjjön vissza! Hozzátok el minden holmijával együtt! Egy órán belül! Meg tudjátok oldani? - Mindent meg fogunk tenni, Mandalore! - Köszönöm, főkapitány. - Főkapitány? - fordult vissza meglepetten Blessel. - Igen, főkapitány. Úgy érzed, nem érdemelted meg az előléptetést? - Köszönöm, Mandalore, az életem a tiéd! - Már sokszor bizonyítottad ezt, Blessel! Kérlek, siess vissza Salinával! Davrel! - szólt ki a folyosóra. - Gyere be! Látom, váltás előtt álltok, mert a délutános Teregril már itt van. Jöjjön ő is! A két testőrhadnagy minden mozdulatában a fegyelem mellett jelen volt a mélységes tisztelet. Úgy léptek be minden alkalommal Seyda hálószobájába, mintha szentély küszöbét lépnék át. Helsai társaik ugyanígy viselkedtek. Ez nem Larsen hatása volt, mert a tiszteletet nem lehet kikövetelni. Seyda maga vívta ki Helsán az őrharcosok elismerését, Calborn már akkor is látta ezt, azért döntött úgy, hogy onnan hoz testőrséget asszonyának. Ami azt illeti, ez alapján Helsa mind a nyolcszáz őrharcosát elhozhatta volna! - Teregril, az én testőrhadnagyaim közül melyik van itt? - Lantisol még, Ceregil már. - Akkor ők is jöjjenek be! - Igen. Mandalore. A négy helsai hadnagy máris ott állt uralkodója előtt. Seyda lassan kezdett megnyugodni. Az őrharcosok közelléte növelte biztonságérzetét: - Davrel, köszönöm - mondta szégyenkezve. A fiatal testőrhadnagy szeme úrnőjére villant: - Ha egy férfi beszélt volna így veled, az első mondatnál azonnal meghal! De Lurát nem mertem még elküldeni sem, mert a tudására szükséged van! Örülök, hogy Mandalore-t mégsem tudta sarokba szorítani! Mandalore szórakozottan játszott hozzábújó asszonya sötét fürtjeivel: - Hadnagy urak, azért hívtalak ide benneteket, hogy kezdjetek gondolkozni azon, melyiktek vállalja majd a kisbabák testőrségének vezetését. Mind a háromra nagyon kell vigyázni, mert nem tudni, melyikük lesz a legalkalmasabb arra, hogy engem kövessen a Mandalore trónján! A négy hadnagy megilletődve álldogált. Mandalore elmosolyodott: - Bizony gondolkodnotok kell rajta, hiszen más felelősség három csöppségre vigyázni, mint szépséges úrnőtöket óvni, vagy uralkodótokat kísérgetni! Beszéljétek meg egymás között, akár Sergerék bevonásával. Nem szólok bele, csak azt akarom, hogy helsai testőrkapitány legyen. Ne nézzetek ilyen meglepetten! Igen, kapitányi rangot kaptok valamennyien, kapitányi fizetéssel és elismeréssel együtt! Amit ti végigcsináltatok már Seyda mellett, mióta eljöttünk Helsáról, azzal rég kivívtátok elismerésemet! Nem tudtátok, mekkora ellenállás fogadja jedi úrnőtök érkezését! Nem is baj, hogy nem tudtátok! Csak rátok bízhattam Seydát, és ti megálltátok a helyeteket! Még anyámmal szemben is, aki azt gondolta, az ő hatalmával senki nem mer szembeszállni... Elismerésemet, hálámat és elégedettségemet csak azzal tudom kimutatni, hogy olyan magas rangra emellek benneteket, és akkora hatalmat adok a kezetekbe, amely benneteket is véd! Amit ti csináltok, az már politika, nem pusztán testőrharcosi feladat! Büszke vagyok rátok! - Mandalore, megtaláltuk Salinát! - jelentkezett a Karendhor gárda új főkapitánya. - Gyors voltál, Blessel! Köszönöm. - Szép tőled, hogy eszedbe jutottam, fiam! - lépett be egy mandalóriai mércével is már idősnek számító, mégis mozgékony, magas, sovány asszony. A Palota ízléséhez képest túlságosan szegényes, de tiszta ruhában volt. Calborn ellágyuló hangján hallatszott, mennyire elérzékenyült, de csak akkor tudott volna elébe menni, ha erővel fejti le magáról Seyda két karját, amit nem akart megtenni, érezve, mennyire megfeszül a fiatalasszony teste a feltámadó rémülettől az idegen nő láttán: - Bocsánatodat kérem, Salina, nem tudtam, mennyire eldurvultak idehaza a dolgok! - Hát persze, fiam, értelek! Nem is feltételeztem rólad, hogy tudomásod van minderről és hagyod! Nagyot változott volna akkor az a kisfiú, akit valamikor annyira szerettem! No mondd, miért van szükséged egy öregasszonyra? - Nézd, Salina, ő az én édes kicsi kis Seydám. Rád akarom bízni! - Kisfiam, énrám csak azoknak a nőknek van szüksége, akik gyermekáldás elé néznek! - Hát éppen azért bízom rád! Salina közelebb jött: - Csak nem azt akarod mondani, hogy ez a gyönyörű kis hajasbaba a kedvesed? Azt se tudtad megvárni, hogy felnőjön? Seyda megrémült az asszony erős hangjától, és egészen belebújt Calbornba, aki csak mosolygott az öregasszony szavain: - Ez a gyönyörű kis hajasbaba az úrnőd, Salina! És már tizenhét éves! - Örülök, hogy tisztelted őt annyira, hogy ne csak a kedvesed legyen, hanem az asszonyoddá is tetted! Tehát ő az új Calora. De akkor is, nagyon fiatal még! Csak egy kérdést engedj meg, fiam, azután ha úgy látod jónak, rendelkezésedre állok! A Palotának Derilah barátnője a szülésznője. Vele is megbeszélted a dolgot? Nem fog megsértődni? Ahhoz fáradt vagyok már, hogy vele is vitába bonyolódjak. Elég volt akkor, amikor el kellett mennem… - Ne tarts Lurától, Salina! Te leszel a Palota szülésznője és a te feladatoddá teszem azt is, hogy tudásodat átadva új szülésznőket kiképezz! Akikben te megbízol, azokban én is meg fogok bízni! És megköszönöm, hogy te is hűséges maradtál hozzám. Teljes bizalommal helyezem a kezedbe asszonyom és gyermekeim életét! - Megtisztelsz vele, fiam, bocsánat, Mandalore… - Én jobban szeretném, ha ezután is fiadnak szólítanál, ahogyan valamikor megszoktam tőled. Te igazán anyaként szerettél engem, Salina. Az helyett, akit anyámnak neveztek… Az asszony hirtelen odalépett hozzá, két tenyerébe fogta Calborn arcát, és megcsókolta a homlokát, majd az arcát is mindkét oldalról: - Téged nem volt nehéz szeretni… és látom, az asszonykád sincs ezzel másképp. No, egy kicsit még pátyolgathatjátok őt, amíg a fürdőszobában összekészülök.   Seyda szemében még akkor is félelem világolt, mikor Salina visszatért a fürdőből és rászólt a testőrökre: - No, fiaim, hess kifelé! Nektek most semmi keresnivalótok itt a kislány szobájában! Te is menj, Calborn fiam! Neked könnyebb dolgod volt, mikor beletetted asszonykádba a babát, az én dolgom nehezebb lesz, mikor kiszedem belőle. Ne félj tőlem, pici lányom, az öreg Salina soha nem bántott senkit! Ő segítette világra az uradat is! No, engedd szépen, hogy Calborn kimenjen! Seyda csak nézett rá tágra nyílt szemmel, és még jobban kapaszkodott Mandalore-ba. - Ne haragudj rá, Salina! - mondta végül az uralkodó, magához ölelve remegő kis asszonyát. - Lura nagyon megrémítette és fájdalmat okozott neki. - Fiam, nekem muszáj megvizsgálnom, de nem akarom, hogy az ijedtségtől görcsöt kapjon. Látom a szemén, hogy most hiába beszélek hozzá, nem érti meg. Maradj inkább bent, hogy a jelenléted megnyugtassa! Mindenesetre a véleményemet meg fogom mondani Lurának! No, te kis hajasbaba, akkor Calborn is itt marad melletted, jó lesz? Én pedig meg szeretném nézni a babádat, hogy tudjam, mikor kell majd kifelé tessékelni. Megengeded, hogy megnézzem? - Seyda bólintott, de minden erejével továbbra is kétségbeesetten kapaszkodott Calbornba. A szülésznő most sem fért hozzá, ezért óvatos mozdulattal előbb a hasához nyúlt: - Nagyon kemény a pocakod, kicsi babám, gondolom, fáj, azért vagy ennyire megijedve, de Salina szépen kisimogatja belőle azt a csúnya görcsöt, jó? No csak… - mondta hirtelen meglepetten. - Fiam, tudod te, hogy az asszonykád ikreket vár? - Tudom. Azért féltem őt annyira. És Lura ahelyett, hogy segített volna, teljesen megvadította Seydát. - No nézd csak, nem is kettő, hanem három fejecskét érzek! Hát te aztán biztosra mentél, fiam! Kicsi babám, joggal várhatod el, hogy az urad a tenyerén hordozzon! Amekkora erő van benne, meg is tudja tenni! Derék, jó fiú ám az én kis Calbornom, és ha most nézed, milyen ijesztően hatalmas és erős, el se tudod képzelni, milyen aranyos kisfiú volt! Nagy, súlyos és hosszú baba volt, széles vállakkal. Neked könnyebb lesz egy kicsit a dolgod, mert ahol ikrek születnek, azok többen vannak ugyan, de kisebb a testük és a súlyuk, így könnyebb világra hozni őket. Elfáradsz majd biztos, de Salina végig melletted lesz, és ha valamelyik kis lurkó lustálkodik, Salina majd megmozgatja őkelmét! Ha kijöttek, majd ráérnek lustálkodni az alvókosárkájukban! Miközben beszélt, sikerült annyira elvonnia Seyda figyelmét, hogy az lassanként elengedte Calbornt, csak a kezét fogta rendületlenül, de végre megengedte, hogy az öregasszony lefektesse. Salina egyre beszélt, miközben tiszta kesztyűt húzva óvatosan nekifogott a vizsgálatnak. - És azon gondolkodtál már, hogy mi lesz a nevük? Seyda most először szólalt meg, annyira lenyűgözte az asszony jóindulata, mind pozitívabb kisugárzása, bőbeszédűsége és kedves becézgetései: - Lura azt mondta, hogy rám csak addig van szüksége Calbornnak, amíg a babák meglesznek, aztán én úgyis meghalok… és akkor… már nevet se tudok adni nekik… - Buta nő az a Lura és rosszindulatú! Az asszonyoknak igenis ugyanannyi joga van ahhoz, hogy a gyermeküknek nevet adjanak, mint a férjüknek! Nálatok meg három baba is lesz egyszerre! Az egyiknek te adsz nevet, a másiknak Calborn, a harmadiknak a nevén meg megosztoztok, jó? A neve első felét te adod, a másik felét pedig Calborn teszi hozzá. Ugyanúgy, ahogy a babákat is ketten raktátok össze, igaz? És olyan neveket kell választani, amihez, ha fiúk lesznek, jól illik a Telrevan név, és persze a Mandalore cím. Ahogy Calbornéhoz is. Ugye, milyen jól hangzik együtt: Calborn cal Telrevan, a Mandalore. Ilyen karakteres néven kell majd törnötök a fejeteket! - Igen, Calbornnak nagyon szép neve van! - bólogatott Seyda, és megrándult, megérezve Salina ujjait a testében. A szülésznő azonban ekkorra már tudta, amit tudni akart és visszavonult: - Amíg beszélgettünk, megnéztem, mit csinálnak a babáitok - mondta. - Rendesen viháncolnak! Most megint megsimogatom a pocakodat, hogy a görcsök oldódjanak, azután pihenni hagylak, jó? - Jó - Seyda gyorsan Mandalore-ra nézett, mert csupán a látványától is megnyugodott, és mivel foghatta a kezét is, biztonságban érezte magát. Azután megint Salinára pillantott: - Neked akkora hatalmad van, hogy még Calborn is szót fogad neked? - kérdezte. Salina csak mosolygott: - Hát én pedig úgy látom, Calborn egyedül csak neked fogad szót, kicsi babám, te vagy ennek a birodalomnak az ura és úrnője egy személyben, és én nem is csodálkozom rajta! Tudod, milyen nagyon szép vagy? Hát Mandalore nem is volna férfi, ha nem bűvölted volna meg már csupán a látványoddal is, arról meg ne is beszéljünk, ami kettőtök közt zajlik éjszakánként! És ha meglesznek a babáitok, el se tudod képzelni, mekkora hatalmad lesz! - Így van - bólintott Mandalore. - Igaza van Salinának! De neki is óriási hatalma van! Nagyon nagy a tudása abban, hogyan kell bánni a gyermekekkel. Abban ő parancsol, nem én, ugyanúgy, ahogyan Helsán is Xarga parancsolt, nem Sylas. Mivel a felelősség az övéké, a hatalmat is az ő kezükbe kell adni. Salinának is, Xargának is! Salina szomorkásan mosolygott: - Sajnos, kicsi babám, ezt a te uradon kívül nem sokan gondolják így! No, jobban érzed magad? Seyda bólintott, mert a görcsök oldódtak. Salina valóban csodát művelt vele, és miután végzett, megigazította rajta a hálóinget, és itatott vele egy pohár leyant, amibe előtte kevés sárgás színű port kevert. Betakargatta úrnőjét, majd megsimogatta az arcát, megcsókolta homlokát, aztán visszament a fürdőszobába.

2007.07.09. 12:28

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 24. folytatását! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Telrevan, Arinnel, Dxun és Draclon klánflottája a köztársasági flottával szövetségben, a Hadiár vezérletével megtámadja a Ravager flottát! A Ravager fedélzetén. Találkozás Nihilusszal... Larsen önfeláldozása Canderous védelmében... Váratlan segítség...     A kis jedi úrnő - 24. rész   A tanácsterem zsúfolásig megtelt, mivel Canderousék és a köztársaságiak is ott voltak már. Canderous beszámolt a Lendorral folytatott beszélgetésről, és arról is, miért engedélyezte a köztársasági flottának, hogy belépjen Telrevan felségterületére. Még beszélt, amikor Saborra érkezett és jelentette, hogy a Ravager nem távolodott el a birodalom határaitól, sőt újra megközelítette azt. - Akkor most azonnal támadunk! - csapott az asztalra Canderous. Calborn rábólintott: - Rendben. De akkor te maradsz itthon és én megyek a Ravagerre, mert te nem vagy felderítő és mivel Visas halott... - Várj, Mandalore! - tiltakozott a Hadiár. - Ne vond meg tőlem az engedélyedet! Ha Visas nincs is, és Saborra sem jöhet velem, mert ő a saját Spellingjeit vezeti, akkor is van egy kiváló műszaki zsenid! Eshok, aki majdnem felér Zukával! Ő velem jöhetne. Neked most százszor több okod van Seyda mellett maradni, mint a Ravagerre menni! Azt mi is meg tudjuk oldani, de Seydát nem tudjuk megnyugtatni! Neki most rád van szüksége! Calborn pillanatokig fürkészve nézte Hadiárját, végül beleegyezett: - Rendben. Akkor Eshok veled tart! Azonnal a hajóra küldöm! - Így már jobb! - lélegzett föl Canderous, és gyorsan megindult a kijárat felé, nehogy uralkodója mégis meggondolja magát.   Arinnel és Dxun, majd a Draclon flottája is csatlakozott Canderous, Saborra és a köztársaság hajóihoz és a most már egységes hadiflotta hatalmas fergetegként zúdult a sith hajókra. Forn admirálisnő ismét megmutatta kiváló stratégiai érzékeit. Ahogy Carth Canderous utasítására jelezte neki, hogy kiértek a birodalom felségterületéről, és nem kell tartania mandalóriai támadástól, Forn legyezőszerűen szétterítette fregattjait és apró vadászai előrajzottak a szállítóhajók mélyéről. Az óriási mandalóriai Serennel-fregattok, Stengel-korvettek és Lendselin-cirkálók közt ijesztő külsejű Baziliszkuszdrodiok cikáztak, melyeknek csupán látványától is borsózott a köztársasági katonák háta, akik néhány éve még ilyenekre voltak kénytelenek lőni. Carth már rég átértékelte kapcsolatát Canderous mellett a mandalóriai haderővel, így számára nem okozott különösebb ijedelmet a harci droidok megjelenése, és Forn is nyugodtan szemlélte a félelmetes külsejű és tűzerejű Baziliszkuszokat, hisz a Mandalóriai Háború óta volt elég alkalma ellenségszemléletét megváltoztatni, és átszoktatni a Jedi Polgárháború alatt a sithekre. Canderous folyamatosan kommunikált Sherukkal, Larsennel, Saborrával és Fornnal, így miután elérkezettnek látta az időt, jelezte nekik, hogy megközelíti a Ravagert. Parancsot adott két szállítóhajójának, valamint Calborn Striderének az álcázásra, és a két monstrum védelmében összekapcsolódott a Ravagerrel. A Strideren lévő két jedi mester zavaró erőmezőt hozott létre, így a Ravager sith katonái későn reagáltak a veszélyre. A berobbantott bejáraton beözönlöttek a mandalóriai harcosok. Larsen haladt az élen. Mellette a kis argon Vandar, és fiatal szőke társa, Katar villámviharral, mérgezéssel, őrülettel és fojtással ritkította a sithek sorait, sztázismezővel blokkolták le, majd fénykardjukkal kaszabolták halomra a rájuk rohanó assassinokat, azután visszatértek kijelölt helyükre, Canderous, Eshok és Carth mellé. Maga Canderous egy csapat Karendhor gárdistával körülvéve Eshokra vigyázott, aki még a Seyda által lerajzolt négy energiaforrás egyike felé tartott. A társaságukban lévő két jedi mester megerősítette, hogy Seyda akkori megfigyelése és érzékelése teljesen pontos és megbízható. - Tudtam én, hogy nagyszerű kislány! - dörmögte Canderous elégedetten. - Ha meg is tagadta tőle a tudást az a nagyképű jedi banda, mégiscsak Revan vére csörgedezik az ereiben! Ahogy elérték az első lokalizált energiaforrást, Eshok azonnal nekiesett a konzolnak, hogy információhoz jusson, és hamarosan élesítette is az első robbanótöltetet. Canderous gondolt rá, hogy őröket állít, akiket visszavonuláskor majd visszahív a bejárathoz, de mivel a visszajelzésekből tudta, hogy harcosai Larsen vezetésével már végigirtották a területet, parancsot adott a továbbhaladásra, és nem hagyott őröket. Elérték a második energiaforrás helyét is, mikor Sheruk izgatott hangja süvített elő a kommunikátorból: - Hadiár! Szem előtt vannak a jedijeid? - Itt vannak valahol előttünk, és derekasan hadakoznak. Miért? - Mert valaki csata-meditációt használ! Mellettünk! - Hallod ezt? - Canderous kérdőn pillantott a flottaparancsnokra, aki egy lépéssel sem maradt el mellőle. - Vajon Forn is érzékeli? Carth azonnal összeköttetést teremtett az admirálisnővel: - Igen - engedte le a kommunikátort. - Sheruknak igaza van! Dodonna admirálist is meglepte, de sejtelme sincs, ki lehet az! A jedi mesterek biztos tudják. - Hé, Vandar! - szólt előre Canderous, kieresztve amúgy is erős, harsány hangját. Csakúgy, mint a többi mandalóriai, ő is inkább a közlékeny, és udvarias argon mesterrel állt szóba, ha muszáj volt egyáltalán megszólítania a jediket. A kicsi teremtmény megbillegtette hosszú füleit, és visszanézett. A Hadiár hangja messzire hallatszott: - Sheruk és Forn jelezte, hogy valaki csata-meditál. Ti nem, azt látom, de akkor ki? - A Kitaszított! - mondta közömbösen Vandar. - Mi is érezzük. - És akkor mi a fenéért nem szóltok?! - gurult dühbe Canderous. - Úgy kotlotok minden információn, mintha azt várnátok, hogy sokasodjon! Miért nem beszéltek egyszer végre magatoktól is? Főleg, ha ilyen fontos dologról van szó?! - Mert számunkra nincs akkora jelentősége, mint társaid számára. A Kitaszított a hajóitoknak segít. Tudja, hogy mi itt vagyunk veletek, ezért nem a Ravagerre koncentrál. - És hol van egyáltalán? - vetette közbe Carth. Az argon megcsóválta fejét: - Jelenleg egy közeli köztársasági hajó fedélzetén. De mint mondtam, ez számunkra nem olyan lényeges információ, mint az űrben harcoló társaid számára, mert hisz őket segíti. - Vajon miért gondolta meg magát? - tűnődött Canderous. Ezalatt Eshok végzett a második robbanótöltet elhelyezésével és beélesítésével: - Menjünk tovább, Hadiár! - sürgette vezérét, aki elismerően csettintett: - Gyors vagy, fiú! Ne izgulj, megyünk! Larsen! - szólt kommunikátorába. - Itt is végeztünk! Seyda rajza szerint a keleti szárny következik. Kipucoltátok? - Igen, Hadiár! - érkezett az alvezér nyugodt hangja. - A vezérlőhídig tiszta a terep! - Rendben, Larsen. Akkor szedjük a lábunkat. Csak őrizzétek a vezérlőhidat, de ne menjetek föl! Ahogy itt végzünk, csatlakozunk hozzátok. Nihilussal nem állhattok szóba a jedijeink nélkül, megértettétek? - Igen, megértettük, Hadiár! - Jól van, Larsen. Unaloműzésből addig körülnézhetnétek a tárolókban! Sose tudni, milyen jó kis utánpótlást, vagy egyéb hasznos holmit találtok. Vagytok rá épp elegen akkor is, ha száz harcossal őrizteted addig a vezérlőhíd bejáratát, és ha egy pofátlan sith kidugná az orrát, csapjátok fejbe! Úgyis elpusztulna minden a hajóval együtt, ezért, mivel úgyse mehettek tovább, érdemes egy kicsit kotorásznotok! - Úgy lesz, Hadiár! - és az alvezér kilépett. Canderous az oldalán csendesen lépegető Carthra nézett: - Mandalore életrevaló, remek fiúkat szemelt ki ezekre a kényes posztokra. Larsen csak gárdakapitány volt a Helsa-bázison, de Calborn látott benne annyi fantáziát, hogy Seyda mellé testőrkapitánynak nevezte ki, majd alvezért csinált belőle. És látod, Larsen most úgy kipucolta előttünk az utat, hogy teljes biztonságban vagyunk Nihilus embereitől! Jó, persze, a bejáratnál még a jedik is fullasztották és sokkolták a sith népséget, de a többi teljes egészében Larsen érdeme! Az egész fedélzet a miénk! Sheruk meg alvezér volt Helsán, pedig sokkal több van benne, de ezt csak Mandalore ismerte föl. Sylas kiváló vezér, de túlságosan ragaszkodik a megszokott harcosaihoz, akiknek a képességeivel tisztában van, és nem szívesen engedi el őket maga mellől, pedig a kinevezés sokszor ezt jelentené. Csakhogy az új Mandalore-unk fütyül erre a kényelmes álláspontra, és ha valaki kell neki, akkor azt tűzön-vízen át, akárhonnan, akárkitől megszerzi! Saborrát is kiemelte és az őrharcosait is sokra tartja. Szereti jutalmazni azokat, akik jól, és hűségesen szolgálják őt. - Téged is kiemelt! - mosolygott Carth. - Jól választott! - Nem is akarok okot adni rá, hogy megbánja! - dörmögte Canderous, nem tagadva, hogy jólesett neki a köztársasági hős elismerése. Háborítatlanul érték el a harmadik konzolt, és Telrevan műszaki zsenije azonnal belefeledkezett a munkába: - Canderous! - pillantott föl hirtelen. - Ez a konzol nem jó! - Hogy érted ezt? Nem működik? - De működik. - Akkor hibás? - Nem hibás. Egyszerűen nem ehhez az energiaforráshoz van rendelve! Canderous összepréselt ajkai közül ijesztő hang tört elő: - Túl simán ment eddig! Mit is vártam?! De remélem, azért nem lesz olyan bonyolult, mint a Surran bázis oda-vissza küldözgetett parancsrendszere, mert ahhoz is Calborn és Saborra egyesített tudása kellett, ennek ellenére sem voltunk biztosak a sikerben! A sithek logikája egyszerűen katasztrófa időnként! Mit tudunk tenni, Eshok? Csak azt ne mondd, hogy időt kérsz ennek a kibogozására, mert az idő az egyetlen, amit nem tudunk biztosítani neked! A computerzseni nem látszott kétségbeesettnek: - Meg kell keresnünk a negyedik energiaforrást, annak a konzolja talán eligazít! Ha nem, akkor… - Várj, várj! - szólt rá Canderous. - Ne olyan gyorsan! Elég egyszerre egy probléma is. Akkor nézzük, hol van bejelölve a negyedik erőforrás. Itt van. Gyerünk! Canderous az eddiginél jóval gyorsabb iramot diktált. - Hogy álltok, Hadiár? - jelentkezett be Sheruk. - Idekint elég gyorsan fogynak a sithek. Odabent hogy vannak? - Már sehogy. Larsen szépen lefektette őket aludni! Hosszú álmuk lesz. Már csak azok a sithek maradtak, akik Nihilust őrzik a vezérlőhídon. A Kitaszított még meditál nektek? - Igen, érezzük a csata-meditáció lelkesítő hatását! Ha nincsenek a jedik a közeledben, akkor megsúgom neked, hogy most már nem csodálkozom a bukásunkon! Ha ugyanezt a meditációt használták ellenünk annak idején… - Minden szavadat hallották a jedik, de azért ne aggódj, Sheruk! Máskor, ha titkos véleményedet akarod közölni valakivel, akkor ne az egész mandalóriai és köztársasági flotta füle hallatára súgjad az éteren keresztül! - és leengedte a kommunikátort. - Ez lenne a negyedik energiaforrás meg a konzolja. Gyerünk, Eshok, ess neki! Eshok nem várt több biztatásra. Canderous és Carth lélegzetvisszafojtva figyelték, mit csinál, de a velük lévő őrharcosok, gárdisták és harcosok is nyugtalanul toporogtak. Ha Eshok tudománya fölmondja a szolgálatot, az egész támadás kudarcba fulladhat. Canderous a két jedi mesteren is bizonytalanságot látott, és ez elgondolkodtatta. Ha most találják ki, hogy nem mernek, vagy nem tudnak szembeszállni Nihilusszal, akkor az egyesített flotta minden vesztesége hiábavaló volt, és ki tudja, mikor adódik megint alkalom, hogy egyáltalán feljussanak a Ravager fedélzetére! - Van valami baj, mesterek? - érdeklődött, mélységesen remélve, hogy nem „igen” lesz a válaszuk. A két mester előbb egymással tárgyalt némán, majd szokás szerint az aprócska argon felelt: - Attól függ, mit tekintesz bajnak, Hadiár. Az, hogy szembe kell szállnunk Nihilusszal, épp elég baj. - Na jó, de ezt eddig is tudtátok! - Persze, hogy tudtuk, de más dolog tudni, hogy szembe kell szállni vele, és más dolog tényleg szembeszállni… Canderoust majd szétvetette a düh. Hátat fordított nekik, hogy legalább a látványuk ne ingerelje. - Te Carth, biztos, hogy ezek jedik? - bökött a háta mögé hüvelykujjával. - Higgy nekik, Canderous, el tudnak bánni Nihilusszal! - Hogy higgyem el nekik, amikor ők maguk se hiszik?! - Csak óvatosak. - Azt hiszem, rosszul hallottam valamit, Carth! Azt mondod, óvatosak? Azon már rég túl vagyunk! Itt most harcolni kell Nihilusszal, ezt senki nem mondta meg nekik?! - Harcolni fognak. Csak Katar túl fiatal és fontosabbnak szeretne látszani, mint amilyen valójában, Vandar pedig túl öreg, és belefáradt mások ostobaságaiba. - És ha te ezt tudtad, akkor nem kereshettél volna olyanokat, akik épp a kettő közt vannak korban? - mivel természetesen nem kaphatott választ, ingerülten elfordult. Idegessége csak fokozódott, mikor Eshok nyíltan közölte vele: - Nem tudom megoldani. Sajnálom, Hadiár! Ennek a konzolnak nincs… - olyan hirtelen hallgatott el, hogy Canderous meglepetésében megfékezte kitörni készülő dühét. Eshok visszafordult a konzolhoz, és nem törődve a körülötte állókkal, újabb parancsot adott a computernek. Erős, mozgékony ujjai gyorsan száguldoztak a klaviatúrán: - Várj! - mormolta félhangosan. - Eszerint külön blokk védi azt az energiaforrást! Ha meg tudnám szüntetni, akkor rácsatlakozhatnék végre a konzolra, és be tudnám élesíteni a harmadik robbanótöltetet. Nincs elképzelésed? - De hát kivel beszélgetsz?! - kívánkozott ki a kérdés a Hadiárból. Eshok összerezzent az érces hang hallatán, és úgy nézett Canderousra, mintha mély álomból ébredne: - Hát Seydával! Valahogy összekapcsolódott meditációban az agyammal, és azt kérdezi, mi a problémánk. De most hagyjatok, mert megszakad köztünk a kapcsolat… - ismét megváltozott a hangja. - Jó, visszamegyek a hármashoz! Lehet, hogy elkerülte valami a figyelmemet? Canderous a fejét csóválta: - Ez a kislány még ennyi idő idő után is képes meglepetést okozni! Jó ötlet volt Calborntól, hogy mesterfelderítőnek képezte ki! Larsen! - szólt a kommunikátorba. - Egy kicsit csúszunk, de Seyda szárnyakat adott Eshoknak… - Seyda? - Larsen jól hallhatóan teljesen megdöbbent. - Mit keres itt?! Mandalore hogy engedhette ide?! - egyenesen számonkérő volt a hangja. - Hol van?! Ki vigyáz rá?! - Nyugodj meg, Larsen, nyugodj meg! Először is nincs itt, csak Eshok fejében meditál, másodszor már nem te vagy a testőrkapitánya, nem a te felelősséged Seyda védelme, bár nem csodálkozom, hogy ennyire félted! Rendesen belopta magát a szívedbe! De nincs okod szégyenkezni, a miénkbe is. Ezt a lányt egyenesen Mandalóriának teremtették! És persze Mandalore-nak. - Hadiár! - pillantott föl Eshok. - Igaza van Seydának! Itt a parancs, amit az előbb figyelmen kívül hagytam, mert értelmetlennek tűnt. Az a lényege, hogy csupán kettő energiaforrást tudunk innen aktiválni, de felrobbantani azt a kettőt sem, mert mind a négy azonos idejű aktiválása kell ahhoz, hogy fel tudjuk őket robbantani, és a Ravagert meg tudjuk semmisíteni. A harmadik és negyedik energiaforrás konzoljához viszont csak akkor férünk hozzá, ha a vezérlőhídon a főkonzolba belemászunk. Ha ott letiltjuk a blokkolási védelmet, a harmadik és negyedik konzol is azonnal hozzáférhetővé válik, tehát ott is elhelyezhetjük, és beélesíthetjük a két utolsó robbanótöltetet. A döntés természetesen a tiéd, Hadiár! - És mégis mit dönthetnék? Csak nem gondoltad, hogy két mesterfelderítő tudását felül fogom bírálni?! Larsen, megvan a megoldás! Most indulunk a vezérlőhídra és kiirtjuk Nihilust! Szükségünk van a főkonzolra, csak azután tudja Eshok befejezni a műveletet! Álljatok készenlétben! - Készen állunk, Hadiár! - Jól van, fiaim! - dörzsölte össze két roppant tenyerét Canderous. - Akkor rohamozzuk meg a hidat és döngöljük a földbe ezt a sötét szörnyeteget! Carth, te most maradj itt! Kapsz néhány remek harcost a kezed alá! Vigyázzatok Eshokra! Bármi történik, nem mozdulhattok mellőle! Ha végeztünk Nihilusszal, rátok csörgök! Akkor majd azonnal hozzátok utánunk a hídra Eshokot, hogy a főkonzolt elintézze! Katar mester, Vandar mester! - fordult nyájas arccal a jedik felé. - Parancsoljatok előre fáradni! Az elsőbbség a tiétek! Nihilus szeretettel vár benneteket!   A Ravager vezérlőtermében sötét köpenyes alak állt az óriási ablak előtt, és a kint zajló űrcsatára figyelt. A beviharzó mandalóriai harcosok azonnal elözönlötték a híd két oldalát, melynek túlsó végén a titokzatos sith nagyúr állt. Itt nem volt komoly katonai ellenállás, és különösebb sith védelem. A híd mindkét oldalán félemeletnyi mélységben computerek sora, mellettük a kezelő ült. Larsen odavezényelte harcosai egy részét, hogy végezzenek velük. Canderous Larsenre hagyta az intézkedést. Minden figyelmét a két jedi mester kötötte le, akik elindultak a híd végébe, a gigantikus ablak felé. Nihilus lassan megfordult. A fejére boruló csuklya teljesen eltakarta fejét, és mintha valamilyen halálfejszerű maszk lett volna az arcán. A Hadiár óvatosságból visszatartotta harcosait, akik ugrásra készen vették körül. Látni akarta, mit kezdenek egymással a jedik. Azon már meg sem ütközött, hogy egy mukkot sem hall tőlük, bár szerette volna tudni, miről folyik a néma társalgás, mert hogy kommunikáltak, erről Canderous meg volt győződve. Igaza volt. Ez akkor vált igazán nyilvánvalóvá harcosai számára is, amikor Nihilus felháborodott, érthetetlen hörgését meghallották. Mindannyiuk hátán végigfutott a hideg. Ilyen hangot élő, értelmes ember nem adhat ki, csak valami elkárhozott lélek. És nem jártak messze az igazságtól, hisz hitük szerint az univerzum erejét felhasználó jedik is felsőbbrendű hatalmat képviseltek, a sötét oldal szolgái pedig magát a kárhozatot! Larsen szinte csak lehelte a kérdést, anélkül, hogy tekintetét csak pillanatra is levette volna a jedikről: - Támadjunk? - Ne! Még ne! - súgta vissza Canderous, aki nem akarta, hogy több harcosa sérüljön meg az egymással csatázó jedik villámviharaiban, mint okvetlenül szükséges, ezért nem akarta őket elhamarkodottan a frontvonalba küldeni. Ami azonban történt, arra sem ő, sem Larsen nem számíthatott. Mivel a jedik hangtalanul tárgyaltak, a mandalóriai harcosokat meglepetésszerűen érte a felismerés: elárulták őket! Az apró argon mester egyszerre vadul hátrálni kezdett, három karmos ujja közül sistergő energianyaláb vágódott Nihilus irányába, de hirtelen a torkához kapott, és lassan térdrerogyva agonizálni kezdett, képtelen lévén védekezni jeditársai egyesített támadása ellen. Katar most gúnyos vigyorral fordította tenyerét az elképedt Hadiár felé. Larsen azonnal ugrott. Már a levegőben volt, mikor Katar kezéből kivágódott a gyilkos villám, így a Hadiár helyett őt érte az energialöveg. A súlyosan megsebesített alvezér teste tehetetlenül landolt a fölborított Canderouson, feje estében a falnak csapódott. A harcosok azonnal többsoros védőkordont vontak vezéreik elé, és zárótüzet zúdítottak a két jedire. Katar csak a támadásra koncentrált. Elborította agyát a bosszúvágy a megaláztatásért amit Telrevanon, a Palotában kellett elszenvednie. Milyen jogon merték őt feltartóztatni Seyda szobájának küszöbén, és kényszerítették magyarázkodásra? Dühítette Canderous kioktatása és állandó gyanakvása is, de azon sem tudta túltenni magát, hogy még maga Mandalore is elsősorban Vandar véleményére hagyatkozott, az ő véleményét kérte ki a hosszú hónapok alatt. Katar most ölni akart, rombolni, pusztítani! Örült, hogy Nihilus gondolati üzenetben felajánlotta neki a szövetséget, ha a mandalóriai harcosok ellen fordul és támogatást ígért! Bosszúhadjárata első célpontjául a Hadiárt szemelte ki, hogy a karizmatikus vezér nélkül maradó harcosokkal azután könnyedén elbánhassanak. A bosszúra szomjazó fiatal jedi mester nem is törődött a védekezéssel, végzetét ezért okozhatta az iszonyatos tűzerő, mellyel az árulásán felbőszült mandalóriai harcosok elárasztották. Teste többször megrándult, mielőtt ernyedt rongycsomóként lehullott volna Nihilus lába előtt. A Ravager ura nem törődött behódoló jeditársa halálával, sem az ellene forduló argonnal, aki azóta dematerializálódott. Föltartott tenyeréből visszaverődött a lézertűz, és ösvényt vágott a harcosok közt. - Öljétek meg!!!! - bömbölte dühödten Canderous, az önfeláldozó Larsen alól kikecmeregve. - Végezzetek vele, fiaim! Ne féljetek tőle! - és mivel fegyverét nem tudta kirángatni Larsen alól, övéből egymásutánban több gránátot hajított Nihilus felé. - Csak addig tud védekezni, amíg van jedi energiája… Nihilust most valami megzavarta. Fejét az ablak felé fordította, mintha üzenetet várna onnan, miközben elárasztotta a teljesen megvadult harcosok nem szűnő lézerzápora. - Ne lőjetek! - tört utat köztük egy magas, hajlékony alak. A hídra lépve felfogta és visszaverte Nihilus felé a villámvihart, mely eddig sorban kaszálta le a mandalóriai harcosokat. - Ne lőjetek rá! A Kitaszított! Ne bántsátok! - kiáltott Canderous, felismerve a jedit, és felütötte a közelében álló harcosok fegyverének csövét. Az összecsapás nem tartott sokáig. Nihilus megszüntette a támadást, de védekezése sem tarthatott sokáig. Saját maga ellen visszaforduló energiavihara életveszélyesen megsebesítette, és mivel a Kitaszított sztázismezőbe zárta, fojtogatta, mérgezte és szívta az életerejét, Nihilus nem tudta magát gyógyítani. Lerogyott, energiája rohamosan fogyott a hasztalan védekezéstől, és mikor megpillantotta a megvillanó ezüstszínű, duplapengéjű fénykardot, feladta. A Kitaszított lassú mozdulattal állt föl, inaktiválta a fénylő pengéket, s látva, hogy a jedi test lassan megsemmisül, rátaposott a szimbólummá vált üres köpenyre és megfordult: - Siessetek! Carth mondta, hogy van még itt dolgotok. Canderous nagyot lélegzett, majd elővette kommunikátorát s a hídra rendelte Carthékat. A Kitaszított végignézett a némán kínlódó sebesült harcosok tömegén, majd némi habozás után odament hozzájuk, és elkezdte gyógyítani őket. Canderous Larsen mellé térdelt, fejét a térdére fektette, és a csukott szemű, sápadt arcon végigsimított tenyerével. A Kitaszított odaért. Semmit nem kérdezett, Canderous pedig nem magyarázkodott, tudta, hogy a jedi tisztában van vele, mi történt. Amaz féltérdre ereszkedett mellettük, és jobb kezének ujjait Larsen homlokára tette, közben lehunyt szemmel koncentrált. - A sérülései felől életben maradna, a feje viszont irtózatos ütést kapott. Kóma - mormolta félhangosan. Canderous kemény vonású arca megrándult e szóra: - Akkor sem hagyjuk itt! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. - Nem is kell! - a Kitaszított most egész tenyerét Larsen homlokán tartva merült mély meditációba. Eshok ezalatt a főkonzolhoz rohant, azt kezdte bűvölni. Mintegy tízpercnyi munka után Carth-tal, és az őrzésével megbízott harcosokkal együtt visszafutott a két kinti konzolhoz, hogy az utolsó két robbanótöltetet is elhelyezze és beélesítse. Larsen szeme egyszerre kinyílt. Canderous akkorát sóhajtott, mintha az egész űrhajó esett volna le a melléről. A Kitaszított meggyógyította az alvezér súlyos sérüléseit, majd felállt: - Nihilus emberei megzavarodtak, ideje kihasználni! Elismerő és hálás tekintetektől követve kényelmesen elhelyezkedett a híd végén az ablak felé fordulva, és meditációba merült, mint sejteni lehetett, ismét a csata kimenetelét igyekezett befolyásolni, ahogy ezt a hamarosan bejelentkező Sheruk meg is erősítette. Canderous azonnal átvitette a Strider fedélzetére a szédelgő, támolygó Larsent, aki még azzal sem volt pontosan tisztában, hol van, mindenesetre bármivel próbálkoztak, makacsul csak a saját lábán volt hajlandó közlekedni, nem engedte, hogy aggódó harcosai vigyék. - Ha a maga lábán akar menni, akkor csak vezessétek, de legyen végre biztonságban! - mordult rájuk a Hadiár. - De vigyázzatok ám rá, mert ha megszédül és elesik, kitekerem a nyakatokat! Nagy léptekkel indult utánuk, de elkanyarodott a harmadik konzol felé: - Carth, megvagytok végre? Nagyon mehetnékem van! És majd beszélgetünk még a jedikről is, akiket a nyakunkba sóztál! - Mi a baj velük? - kérdezte értetlenül a flottaparancsnok. - Most, hogy kinyúltak, már semmi! - Nézd, Canderous, én nem tehetek arról, hogy ketten együtt nem bírtak el Nihilusszal. - De Nihilus és Katar együtt elbírt Vandarral! Csakhogy nem erről volt szó! - Nem értelek… - rázta fejét Carth. Canderous türelmetlen mozdulatot tett: - Nézd, nem arra voltunk kíváncsiak, hogy a jedik el tudnak-e árulni minket, hanem hogy tudnak-e harcolni mellettünk! Bahhh! Mindegy. Eshok, mi lesz már? A fél flotta odalesz, mire fölrobban ez az átkozott teknő! - Türelem, Hadiár… türelem… - Az már elfogyott, úgyhogy mást akarok hallani! Például, hogy elkészültél! - Elkészültem. Mehetünk a negyedik konzolhoz. - De futólépésben! Ezzel Canderous visszacsörtetett a Hídra, ahol a Kitaszított még mindig az egyesített flottát segítette meditációjával: - Eshok mindjárt kész van. Jó lenne, ha te is jönnél, hogy azonnal tudjunk robbantani! A Kitaszított pillanatok múlva felállt, nyújtózott és követte a Hadiárt. Canderous nem állta meg, hogy meg ne kérdezze: - Hogy kerültél ide ilyen váratlanul? - El se mentem. Végig itt voltam a birodalmatok egyik határbolygóján. - Azt mondtad, ez nem a te harcod! - Nem is. De érdekelt, hogy mit akar Nihilus. - És rájöttél? - Igen, még mindig a lányát akarja. Talán sokkal több van Seydában, mint ahogy sejteni lehet. Canderous fülét megütötte egy szó: - Akarja? Így, jelenidőben? - Aha. A Hadiár megállt, de mert a Kitaszított rendületlenül haladt tovább, sietve indult utána: - Azt akarod mondani ezzel, hogy az az izé ott az ablak előtt… nem Nihilus volt? - Eltaláltad. Canderous már kinyitotta a száját, hogy legalább tíz kérdést tegyen föl egyszerre, de a Kitaszított megelőzte: - Fölösleges kérdezned, hogy hol van Nihilus, egyelőre nem tudom. Valószínűnek tartom, hogy megérezte Visas pusztulását, és kitalálta, hogy hadat üzentetek neki. Ez mindenesetre csupán egy szánalmas tanítványa volt, azért volt ilyen nevetségesen könnyű elbánni vele… Canderous nem hitt a fülének: - Micsoda?! Te nem tudod, mit beszélsz! Talán minden harcosom odaveszett volna, ha nem végzel ezzel az izével, és te azt mondod, könnyű volt elbánni vele? A Kitaszított megvetően elhúzta száját: - Nekem az. De legalább már van összehasonlítási alapotok. Az igazán nagy jedik elpusztítása nem a saját hajójuk hídján kezdődik! Canderous hitetlenül csóválta fejét: - Százezres nagyságrendű egységesített flottát állítottunk föl, aminek egy része nyilván odaveszett, és te azt mondod, hogy hiába volt? - Nem egészen, mert a Ravager elpusztítása megnyirbálja kissé Nihilus nimbuszát, akárhol is van, és egy időre el fogja venni a sötét jedik támadási kedvét is. - Katar és Vandar is tudta azt, amit most elmondtál nekem? - Az a söpredék?! Már azzal elárultak benneteket, hogy veletek tartottak! Azt hitték, mert kapcsolatban vannak az Erővel, máris többek mindenkinél! - Nagyon remélem, ez most nem vád akart lenni! Mert Carth hozta őket veled együtt Telrevanra! Nem hiszem, hogy sok választási lehetősége volt. Gondolom, nem álltak sorba a jedik, hogy Calborn problémáját segítsenek megoldani! - Hadiár! - vágta magát vigyázzba egy harcos. - Mivel Larsen most… nincs abban az állapotban, hogy beszéljen veled, tudnod kell róla, hogy találtunk valamit. - Mit találtatok? Beszélj, fiam! - Tudod, mi ez? - a harcos egy fehér porral töltött kis zacskót helyezett Canderous tenyerébe. - Mert mi sosem láttunk még ilyet, de Larsen nagyon megörült neki... Canderous látható izgalomba jött: - Mennyit találtatok ebből? - Egy egész raktárra valót. - Hol az a raktár?! - Már üres. Larsen áthordatta velünk az egészet a két szállítóhajó raktárába, amíg rád vártunk! Csak aztán megfeledkeztünk róla… sok minden történt a hídon… - Larsen, te remek fiú… - mormolta Canderous majd fölemelte hangját. - Jól tetted, hogy szóltál róla! Elvisszük az egészet Telrevanra! Mandalore is örülni fog neki, nem csak Larsen és én! Vidd ezt is a többi közé! Megkereste az utolsó konzolt, ahol Eshok már a beélesítésnél tartott. Canderous türelmetlenül hajtotta vissza harcosait a szállítóhajókra, Eshokot és Carth-tot pedig a Strider fedélzetére. A Kitaszított végig csendben jött mögötte. Mikor bezárult a Strider ajtaja, és a két szállítóhajó is fölvette a harcosokat, a Hadiár parancsot adott a három hajónak a Ravagertől való eltávolodásra. - Eshok, mennyi idő múlva robban? - Még öt perc, Hadiár. - Az jó! Carth! - szólt oda Canderous a flottaparancsnoknak, anélkül, hogy tekintete elszakadt volna a halálra ítélt űrszimbólumtól. - Vedd föl a kapcsolatot az admirálissal, lőhetik a Ravagert! Sheruk! Minden egységnek! Tűz a Ravagerre! Aztán meg zúzzátok szét a maradék sith flottát, írmagja se maradjon! De vigyázzatok Dodonna járgányaira! Ahogy a Strider és a két lomha szállítóhajó elhúzott a tűzvonalból, elszabadult a pokol. Köztársasági és mandalóriai hadihajók húzódtak egymáshoz közelebb, és vették tűz alá a védelmétől megfosztott Ravagert, majd sorra a sith rombolókat, már amelyik még túlélte az eddigi egyesített támadást. A sith vadászokat Dodonna admirális egyszemélyes vadászgépei már megritkították, a kisebb sith könnyűnaszádokat pedig a mandalóriai Baziliszkuszdroidok semmisítették meg. A Strider és a két szállítóhajó már biztonságban volt, Saborra felderítői körülöttük cikáztak, ők látták most el a vezérhajó védelmét. Hamarosan a félelmetes tűzerővel és külsővel rendelkező Baziliszkuszok közül is csatlakozott hozzájuk néhány. - Mint a Csillagkohónál… - mondta Canderous szinte áhítattal. Carth a Hadiár vállára tette kezét: - És megtettük a második lépést is a szövetség felé! A második közös győzelmünk! - Sajnos nem teljes a győzelem! - fordult el az ablaktól Canderous. - Nihilus ugyanis még mindig vígan éli világát! Valahol. - Miről beszélsz? - Faggasd a jedit! - bökött a háta mögé hüvelykujjával Canderous. - Meg kell hogy mondjam, nagyon csúnya dolgok jutnak eszembe, ha Nihilusra gondolok, de pusztán csúnya gondolatokkal sajnos nem tudjuk kiirtani Seyda apját! Megnézem Larsent, és ahogy Dodonna meg Sheruk bejelentkezik a győzelem hírével, azonnal hazamegyünk!

2007.07.09. 11:50

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 23. folytatását! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Visas árulása. Két klánvezér jelenik meg sereggel Telrevanon, követelve, hogy Mandalore adja ki Seydát Nihilusnak!     A kis jedi úrnő - 23. rész   Seyda nem volt egyedül. A boldogságtól ragyogó Larinna, a vidám, játékos Lylthia és Larsen felesége, a sötét hajú, csöndes természetű, nemesi származású Astrila ült az ágya szélén. Mandalore parancsa értelmében ők bármikor bemehettek Seydához, ha épp nem alszik, és persze, ha Calborn nincs mellette. Seyda az ágyon ült, és azt mutatta nekik, hogyan érezhetik saját energiájuk áramlását tenyerükön keresztül. Felpillantottak, mikor Mandalore belépett. - Ez elképesztő! - mondta a gyönyörű szőke Lylthia, Sheruk legkedvesebb kedvese, égkék szemét uralkodójára vetve. - Tényleg érezni az energiát! Próbáld meg, Calborn! Mandalore, harcosaihoz és vezértársaihoz hasonlóan, azonnal ellágyult és megszelídült, ha nők közelébe került. Tisztelte és féltette őket, bárkihez tartozzanak is. A hatalmas ágy másik szélére ült és elnézte őket. Felderült a szíve a négy szépség láttán. Birodalma csodálatos, féltett kincsei! Jövőjük zálogai! Ilyen nőkért érdemes harcolni, ilyen nőket igazi boldogság ölelni tökéletes utódok reményében, akik a mandalóriai elit vérvonalat tovább tudják örökíteni. De gyermeki áldás ígérete nélkül is csodálatos élmény a karjukban lenni. Seydáéban legalábbis igen. De ismerve Canderoust, Sherukot és Larsent, tudta, hogy hasonlóképp éreznek saját asszonyuk iránt. Egy pillanatra a szívébe sajdultak Sheruk szavai. Lylthia és Astrila még huszas éveik közepén járnak, de Larinna már elérte a harmincat, mégis ugyanolyan üdének látszik ő is, mint Seyda, a maga tizenhat évével. Seyda káprázatosan gyönyörű, Calborn mégis hirtelen belegondolt, vajon tíz év múlva is ugyanilyen heves szívdobogással fog majd reagálni Seyda látványára? Beismerte, hogy érzékei révén teljesen Seyda rabszolgájává vált, de nem bánta ezt a rabságot. Seyda nem is volt tudatában, mekkora hatalom van a kezében. Továbbra is szelíd, szolid és kedves volt. Lelkében harcos maradt, még gyermekei növekedő terhe sem tudta elvonni figyelmét a nőiesebb dolgok felé. Azóta kezdett lassan változni, hogy Calborn barátnőkről gondoskodott a számára. Mivel Larinnát ismerte meg először, vele tudott összebarátkozni a legkönnyebben. Ez a szelíd, mosolygó asszony tökéletes ellentéte volt a harsány, energikus Canderousnak. Lylthiában Sheruk könnyedségét és vidámságát fedezte föl, és mert az egykori alvezér annak idején gyorsan belopta magát a szívébe, Seydának nem volt nehéz elfogadnia Sheruk kedvesét a bizalmasának. A három mandalóriai asszony közül kétségkívül mégis Astrila gyakorolt rá hatást a legjobban. Astrila komolysága az eleganciával és a nőiességgel keveredve különlegesen vonzóvá tette ezt a halkszavú fiatalasszonyt. Larsen magához valóbb feleséget nem is találhatott volna. Az ő vonzó egyéniségét tükrözte Astrila megfontolt viselkedése és finom modora. Seyda nagyszerűen érezte magát a társaságukban. Lassanként Mrs.Winterről is megfeledkezett, akinek mind több pihenésre volt szüksége és mind kevesebbet mozdult ki. Seyda mégsem érezte magát egyedül. Hogy új barátnői közelebb legyenek hozzá, mivel eddig a Palota távolabbi szárnyában laktak, Mandalore átalakíttatta anyja egykori lakosztályait, és odaköltöztette a három új lakásba Larsent, Canderoust és Sherukot családostul. Így a három fiatal nőnek nem kellett nagy utat megtennie, ha Seydához jöttek látogatóba, és mivel gárdisták sorfala közt vezetett az út Seyda szobájáig, a Hadiár, a fővezér és az alvezér állandóan biztonságban tudhatta asszonyát. Seyda elfeledkezett fáradtságáról, ha eljöttek hozzá, vagy nagy néha ő szánta rá magát egy kis sétára, hogy meglátogassa őket, ha hívták. Az, hogy hármas ikrei lesznek, csodaszámba ment, egyúttal több figyelmet és óvatosságot követelt testőreitől. Éberebben vigyáztak rá, mint eddig. Látták bizonytalan mozgását, pedig nem ehhez voltak szokva, és féltek, hogy megszédül. Örök aggodalmuk volt, hogy elesik. Davrel minden nap után fellélegzett, hogy épségben sikerült átadnia úrnőjét váltótársának. Délután Teregril élte át ugyanezt az aggodalmat. Az éjjel szolgálatot teljesítő Dandornak volt legkönnyebb dolga, mert éjjel Calborn is Seyda mellett volt, így a felelősség természetszerűleg elsősorban Mandalore-é volt. Calborn Lynnar minden ruháját elküldte Dxunra, Lynnar családjának, rájuk bízva, mit tesznek velük, és Seyda számára új ruhákat hozatott. A mandalóriai ruhaipar sokat adott a ruhák minőségére, szabására és színvilágára. A terhes nők számára kényelmes viseletű, egyszersmind csinos szabású ruhákat készítettek, hiszen a legfőbb kincs a gyermek volt, és minél több született, annál nagyobb esélyt adott a klánoknak a fennmaradásra, ezért arra törekedtek, hogy a gyermeket váró nők akkor is csinosnak érezhessék magukat, amikor testük már elveszítette eredeti formáját. Seyda viszonylag jól érezte magát gömbölyödő hasa, és növekvő súlya ellenére is, látva a tükörben, hogy legalább ruhában elviselhető a külseje. Legszívesebben sosem vetette volna le magáról, hogy ne lássa, mennyire elformátlanodott. Megrökönyödésére azonban Calborn így is imádta. Talán az eddigieknél is jobban becézgette, simogatta, kényeztette. A gyermeket váró asszony tisztelete és féltése mélyen benne gyökerezett minden mandalóriai férfiban. Szinte a génjeikben hordozták ezt a furcsa imádatot, mely nem törődött az esztétikailag formátlanná vált női testtel, ők a folytatást, az életadást, a jövőt látták benne.   A Ravager-konfliktus napjaiban Mandalore sokáig habozott, mielőtt rászánta volna magát a háborúra, mikor azonban a köztársasági hajók megjelentek a mandalóriai flotta mellett, a Ravager sietősen visszavonult a fenyegetett Draclon mellől, és eltűnt az űr végtelenjében. Canderous, akinek sikerült kiveszekednie a flotta irányítását az uralkodótól, elképedve állt a tény előtt. Saborrát a menekülők után küldte felderítésre, aztán leszállt a Draclonon Larsen és Sheruk kíséretében. Annyi esze volt, hogy saját birodalmában se sétáljon esetleges csapdába, így nem küldte haza hajóit, és a köztársaságiakat se engedte még el. Carth-ot magával is vitte, hogy lássák, Telrevan komolyan gondolja a szövetséget, és nem engedi át az irányítást egyetlen klánnak sem. Lendor maga sietett elébük, látnivalóan megkönnyebbülten, bár csalódottnak látszott, hogy nem maga Calborn jött hozzá: - Azt hittem, jobban érdekli Mandalore-t, hogy egyik klánja bajba került! - mondta visszafojtott indulattal. - Mandalore épp eleget izgult miattatok, de van most elég baja Seyda és a kis Mandalore-ok féltésével... - Kis Mandalore-ok? - visszhangozta Lendor elképedve. - Igen. Seydának és Calbornnak három fia születik majd egyszerre! Ha Seydának több gyermeke nem lenne valami miatt, akkor is többet adott a birodalomnak, mint amit egy Calorától el lehet várni! Biztos azért, mert imádja Calbornt, az is őt, de mondjuk ez így is van rendjén. Szóval megtiltottam Mandalore-nak, hogy elmozduljon Seydáék mellől. Lendor kemény vonásaira mosoly lopakodott: - Már régóta vártunk erre az örömteli hírre! De most vissza a Ravagerre. Miért épp téged küldött hozzám Mandalore a segítséggel? Larsen mosolygott: - Persze, Lendor, te nem is tudod, hogy az új Hadiár jött el hozzád személyesen! - A Hadiár? - ismételte megrökönyödve a klánvezér. - És mióta van Hadiárunk, akire évszázadok óta nem tartottak igényt a Mandalore-ok? - Calborn óta! - vonta meg roppant vállait Canderous. - És ezzel mindent megmagyaráztam. Calbornnak mindenkire szüksége van. Úgy gyűjti a szövetségeseket és a megbízható harcosokat maga köré, mint ahogy más a trófeákat és az ellenségeket! - Látom, humorodnál vagy. - Egy frászt a humoromnál! Örülök, hogy nem lyuggatták szét a bolygóidat, és hogy te is egyben maradtál, Lendor! Van elképzelésed róla, miért akartak megtámadni és végül miért nem támadtak meg? És ami a legjobban izgat minket; hogy a francba tudott egész idáig eljutni a Ravager, anélkül, hogy a legcsekélyebb ellenállásba ütközött volna? - Ezt talán ne tőlem tudakold, hanem azoktól, akiket a Ravager kikerült és akik nem riasztottak se minket, se titeket! - Annak is eljön az ideje. Mandalore egyébként veszettül féltett titeket, és velem együtt arra kíváncsi, hogy tudott bejönni a Ravager a biztonsági kódrendszereteken keresztül? Tapasztaltál valami szokatlant? - Elég szokatlan volt, hogy a védelmi rendszerünk egyszerűen megszűnt. Rövid, de erős energiazavarás után kikapcsolt. - Azt mondod, kikapcsolt? - Igen. - Meghibásodott? - Nem, mert a Ravager távozása után azonnal vissza lehetett kapcsolni. - Mennyire megbízhatóak védelmi rendszered őrei? - vetette közbe Sheruk. Lendor a fejét rázta: - Nem hiszek az árulásban, mert bizonyára erre gondolsz, Sheruk. Legalábbis a saját klánom árulásában nem hiszek, pedig te nyilvánvalóan erre akarsz kilyukadni. - Nézd, Lendor! - szólalt meg Larsen. - Te magad is elismered, hogy a védelmi rendszered működőképes, csak átmenetileg kikapcsolták. Te minek nevezed ezt, ha nem árulásnak? Hogy másik klánból valaki, esetleg a Ravagerről érkező álcázott, és képzett… - elhallgatott és hihetetlenül elsápadt. - Canderous… Sheruk… Mindketten ugyanolyan sápadtan néztek vissza rá: - Ez az! Álcázott és képzett… - csapott a tenyerébe a Hadiár, és sarkonfordult. - Vissza a hajóra, és vissza Telrevanra! Lendor, ellenőrizd a kódmeződet! Carth-nak ugyancsak kellett szednie a lábát, hogy lépést tartson mandalóriai társaival: - Visasra gondoltok? - Igen, Carth, Visasra! - mondta futás közben Larsen. - Eléggé leminősítette műszereink felkészültségét. Legalábbis az ő felkészültségét véve alapul. Ő képes lehetett megzavarni az energiát, hozzánk hasonlóan álcázni is tudja magát… és nem jött le velünk a hajóról! - beleszólt kommunikátorába: - Derlocker, itt Larsen, keressétek meg Visast és tartsátok szemmel, le ne engedjétek a hajóról! - Azonnal utánanézek! Egy perc elteltével felpittyegett a kommunikátor: - Larsen, itt Derlocker. Visast nem találjuk. Kimenni nem látta senki. A jediket is megkérdeztük, azt mondták, nem érzékelik a jelenlétét. Szerintük el se jött velünk… - Hülyeség! - fakadt ki Sheruk. - Itt volt a hajón! Velünk együtt lépett a Strider fedélzetére! Ha nem ugrott ki útközben az űrbe, akkor még közvetlenül a start előtt álcázta magát, és meglépett! És mert útközben nem kerestük, észre se vettük, hogy nincs itt. Eszerint Telrevanon maradt! Carth ekkor felhívta az admirálist: - Feltételezhetően Visas az áruló! Igaza volt Seydának, csak a figyelmünket terelték el! A Központnak szüksége lehet a segítségünkre, admirális! - Carth, ugye nem gondoltad komolyan, hogy a köztársasági flotta beléphet Telrevan légterébe! - Muszáj segítenünk, admirális! Ki tudja, nem egy összeesküvés áldozatai lettek-e az ott maradók… - Akkor add a Hadiárt! Már a rámpán rohantak fölfelé. Carth Canderous felé nyújtotta a kommunikátort, aki valósággal berobbant az irányítófülkébe: - Start! - bömbölte. - Minden egységnek! Cél a Telrevan Központ! Add azt a mütyürt, Carth! Forn, én, mint a birodalom Hadiárja, a Mandalore és a Calora védelme érdekében engedélyezem, hogy flottád belépjen Telrevan légterébe, de el ne mozdulj a Serennel-fregattok és Lendselin-cirkálók közül, amelyek körül fognak venni, nehogy mandalóriai egységek támadjanak rád, mielőtt tájékoztatni tudnám őket, hogy velünk vagytok! Larsen, Sheruk, vegyétek föl a kapcsolatot a többi klánflottával, mondjátok el nekik, mi az ábra, egyúttal szükség esetére tartsanak készenlétben segítséget a Telrevan Központ számára! Hol kuksolnak a jedijeink? - Gyere, odavezetlek! - mondta Carth. Canderous minden udvariasságot mellőzve toppant be a két jedi mesterhez: - Érzékelitek valahol Visast? - tért rögtön a tárgyra. Az aprócska argon megbillegtette hosszú, elálló füleit: - Nincs a közelben, de egyetlen hajótók fedélzetén sincs. - Ha Telrevanon maradt, mennyi idő múlva tudjátok érzékelni? - Nincs Telrevanon. - Honnan tudod? - csapott le rá Sheruk. - Mert innen már érzékelnünk kellene. Nagyon erős és furcsa a kisugárzása. Valószínű, hogy elment a Ravagerrel. Vagy meghalt. - Seydát érzitek? - Nem. Ő már nem bocsát ki jelenléti energiát. Csak annyira érzékelhető számunkra, mint te, vagy bármelyik társad. A telrevani flotta közrefogta a köztársasági hajókat, a Központ felé fordult, és nagy sebességgel száguldott hazafelé.   Szürke és piros páncélosok özönlötték el a Palota előtti teret. Velük szemben felvetett fejjel álltak több sorban a Karendhor gárdisták, és Telrevan lila páncélú őrharcosai. Targon és Tierron, az Arinnel, és a Dxun klán vezérei megvetően mérték végig Mandalore-t, aki Karendhor testőrsége védőgyűrűjében állva emelt fővel nézett szembe velük. A három helsai testőrhadnagy, Lantisol, Ceregil és Canter kivont karddal állt az uralkodó előtt, testükkel védelmezve őt. Calborn sötét szeme megvetően villant az áruló klánvezérek láttán: - És Derilt hol hagytátok? - Szóval tudod! - mosolygott gúnyosan Tierron. - Nem volt nehéz kitalálnom. Ti hárman engedtétek be Nihilust a birodalomba! - Így van. De aztán Deril meghátrált. Félt, hogy törvénytelenséget követ el. - És ti nem féltek a törvénytelenségtől? Egyáltalán mit akartok? Miért lázadtatok ellenem? - Nem ellened lázadunk, Calborn! Elismerjük, hogy törvényes uralkodónk vagy! De a nőt, akit magad mellé emeltél, nem fogadjuk el. Treya, Nihilus és Revan gyilkos vére nem élhet köztünk! Elég volt a jedikből a háború alatt! Csak annyit kell tenned, hogy kihozod ide nekünk, mi pedig átadjuk a Ravagernek! Ne akard, hogy mi dúljuk föl érte a Palotát! Nihilus örökös békét ígért birodalmunknak, ha visszakapja a lányát, vagy állandó háborút, ha megtagadjuk tőle! Uralkodó vagy! Nem áldozhatod föl a birodalmadat egy sith szajháért! - Vigyázz, Tierron, hogyan beszélsz a Calorádról! - Nekünk ő nem a Caloránk! Szégyen, hogy te, büszke Mandalore létedre engedted, hogy az ösztöneidet ennyire felkavarja, de mi akkor se tűrnénk meg őt, ha csak ágyasod lenne, hogyan tűrjük, hogy úrnőnk legyen?! Válassz hozzád méltó mandalóriai asszonyt, van elég ebben a birodalomban, ettől a sith szajhától pedig szabadulj meg! Nem fogunk miatta harcba lépni a Ravager flotta ellen! Calborn szeme rettenetes villámokat szórt. Ősei kardját kivonva lelépett a Palota lépcsőjéről: - Ha az őrharcosaid visszalépnek, Tierron, akkor nekik megbocsátok, de az biztos, hogy te élve el nem hagyod Telrevant akkor sem, ha többé egyetlen szót se szólsz! Ha olyanokat faggattál volna Seydáról, akik ismerik őt, nem mocskolnád őt ilyen förtelmes szavakkal! Attól, hogy úrnődet ocsmány szavakkal illeted, még nem leszel bátrabb! Te is tudod, hogy Nihilus már Seyda előtt is zaklatott minket! Az, hogy uralkodód asszonyának sértegetésével ürügyet keresel Ravagertől való félelmed mentegetésére, még nem mossa le rólad a gyávaság bélyegét! Arinnel ősz vezére ekkor nyugodt hangon megszólalt: - Gondolkozz, Mandalore! Látjuk, hogy odavagy azért a nőért, de most ne a férfiösztönödre hallgass! A háború óriási veszteségeket okozott! Még mindig csak lábadozunk abból a súlyos vereségből, melyet a jedik mértek ránk! Nem akarunk ellened harcolni, nem akarjuk a kezünket uralkodónkra emelni! Add ki a jedi nőt és elmegyünk! Nihilus békét ígért a birodalomnak! Sikerült vele megegyeznünk… - Ez önmagában is árulás, Targon, és te még dicsekszel is vele?! Már ezért is halált érdemeltek! Ti elhiszitek, hogy Nihilusszal olyan egyezséget lehet kötni, ami a birodalom érdekeit szolgálja? - Mindegy, hogy mit hiszünk, Mandalore! Ha kiderül, hogy Nihilus mégis hazudott, még mindig ráérünk háborúba lépni ellene, de legalább addig nem vesztettünk semmit! - Nem, persze, csak épp föláldoztátok Mandalore asszonyát és Mandalore törvényes utódait a semmiért! Nem tudom fölmérni, hogy csak megjátsszátok az idiótát, vagy valóban azok is vagytok, de azt tudom, hogy ha az asszonyomat még tőletek se tudom megvédeni, lemondhatok Mandalore-i trónomról! Tierron már kimondta saját halálos ítéletét, de te még elmehetsz, Targon, ha bocsánatot kérsz! Aztán hagyd el a Központot! Azonnal! - Nincs miért bocsánatot kérnem, Mandalore. Ha kiadod Nihilus lányát, elmegyek. Azonnal! - Azt mondod, elismered, hogy az uralkodód vagyok! Hogyan mersz akkor feltételeket szabni az uralkodódnak?! Calborn a lázadó klánok őrharcosainak sorfalához ment, és felmutatta nekik kardját. Elhátráltak előle: - Ki az közületek, aki őseim kardja által akarja bevégezni életét?! Ki az közületek, aki lázadni mer törvényes Mandalore-ja ellen, csak, mert vezetőit személyes bosszú vezérli?! Ki az közületek, aki nem bélyegzi gyávaságnak, hogy Calora Mandalore-t félelemből elárulja a sith sötétség urának?! Ki az közületek, aki odáig süllyedt, hogy egy terhes asszonyt, aki jövőtök uralkodóját hordja szíve alatt, képes feláldozni egy hazug béke reményében?! Rajta! Én kész vagyok a harcra, de aki rám, a törvényes uralkodójára, Mandalore-jára mer támadni, és aki nem tiszteli életet hordozó úrnőjét… - Ne, Calborn! Nem szabad fenyegetned őrharcosaidat! Ne dúljon miattam polgárháború! Mandalore megperdült a csengő hang hallatán. Seyda bal kezét domború hasára téve, jobb kezében vörös fénnyel izzó fénykardot tartva, nehézkes léptekkel tartott a két lázadó klánvezér felé. Helsa őrharcosai és a Karendhor gárdisták szoros védőgyűrűbe fogták. Calborn leengedte kardját, és dermedten bámulta asszonyát, aki elől ugyanúgy elhátráltak a lázadó klánok őrharcosai, mint a túlsó oldalon társaik Mandalore elől. A két klánvezér egyedül állt szemben az úrnővel, akit Serger, Teregril, Davrel és Dandor a saját testével védett. Helsa többi őrharcosa és a Karendhor testőrség kivont karddal állta körül. Valamennyiük arcán elszántság. Seyda hangjában nem félelem, csak végtelen fáradtság vibrált, tiszta kiejtéssel beszélte a mandalóriai nyelvet: - Tierron, Targon, miért vezérel benneteket ekkora gyűlölet? Én soha senkit nem bántottam közületek! Büszkén fogadtam el a lehetőséget, hogy közétek tartozhatok, akiket csodálok! Semmilyen veszteséget nem okoztam nektek a Mandalóriai Háborúban, mert kislány voltam még! Két hónap múlva három kisbabának adok életet, akikben a ti törvényes uralkodótok nemes vére lüktet! Ha ők megszületnek, akkor már végezhettek velem, mert én se a Ravagerre, se Malachorra nem megyek! Ha nem engeditek, hogy mandalóriaiként éljek, inkább vegyétek el az életemet! Ha nem élem túl a szülést... ti akkor is eléritek a célotokat, mert halott leszek. Ez Visas fénykardja. Hazudott, mert Nihilus parancsa szerint mindenképp a Ravagerre kellett volna vinnie! Megöltem őt. Azzal a cratarival, amit Helsán kaptam Xargától. Az áruló Visas, akinek ti segítettetek bejutni a Palotába, kudarcot vallott! Bizonyítékul hoztam ide a fénykardját, én nem fogom használni! Ne emeljetek kezet nemes uralkodótokra, ne küldjétek büszke őrharcosaitokat a halálba! Ne robbantsatok ki polgárháborút! Csak ezt a két hónapot adjátok nekem, hogy Calborn kisfiai megszülessenek, azután elfogadom a halált a kezetekből! Megígérem nektek! Ígéretemen az életem a pecsét!!! Egy mozdulattal inaktiválta, és ledobta a fénykardot a klánvezérek lába elé. Tierron közelebb lépett, de beleütközött Serger kinyújtott pengéjébe, így visszahátrált: - Nem várhatunk! A Ravagerre kell vinnünk! Most! Nem áldozzuk föl miattad a birodalmat! Seyda a fejét rázta: - Nem adhatsz el a Ravagernek! Mandalóriai vagyok. De két hónap múlva megszabadulhatsz tőlem! Megölhetsz! Megígértem! Tierron hirtelen kardot rántott, pedig látta, hogyan zárul össze Seyda előtt-és körül a kék, és ezüstzöld védő páncélgyűrű, és hogyan emelkedik föl Serger, Teregril, Davrel és Lantisol kardja. És mert nem érhette el, izzó, feneketlen gyűlölettel köpte oda Seydának a szavakat: - Mivel tudtad ennyire elvenni az uralkodónk eszét, te gyilkos jedi ringyó!!! Fővezére és őrharcosai azonnal fölkoncolták. Sergeréknek nem kellett közbeavatkozniuk, de továbbra is testükkel, és kivont kardjukkal védelmezték úrnőjüket, aki most már mindkét kezét a hasára szorítva állt, Dentixre és Taradolra támaszkodva. Amikor Tierron már nem mozdult, a dxuni fővezér letette a földre kardját, és mindkét nyitott tenyerét feltartva jelezte a Calora testőrségének, hogy fegyvertelen. A résnyire szétnyíló védőgyűbe lépve, féltérdre ereszkedett Seyda előtt: - Dxun nem fogadja el az ígéretedet, Calora, amit Tierronnak tettél! Visszaadjuk a szavadat! Tierron szerette a lányomat, Lynnart, de a lányom Calbornt választotta. Tierron nem tudta megbocsátani Lynnar halálát, és a te haláloddal akart bosszút állni érte Mandalore-on! Én nem így gondolkozom. Lynnart senki nem kényszerítette házasságra, és ha meg kellett halnia, azért nem te vagy a felelős, nemesszívű úrnőm! Büszke vagyok rád! Fogadd el, kérlek, Dxun bocsánatkérését és hódolatát! - megfogta Seyda feléje nyújtott kezét, és megcsókolta ujján a Calora-gyűrűt. Az arinneli fővezér ekkor szembefordult saját klánvezérével: - Targon, te sem fogadhatod el a Calora ígéretét! Ha elfogadod, nem vagy vezér, nem vagy harcos, nem vagy mandalóriai, még férfi sem vagy! Add vissza a Calora szavát és kérd a bocsánatát! Behódolsz, vagy meghalsz! Most azonnal dönts! Targon ajka megvetően lebiggyedt. Őrharcosai egyszerre rántottak kardot. Valamennyi fegyver hegye őrá szegeződött. Felnézett az égre, hallva a telrevani hadiflotta visszaérkezését, úgy felelt: - Ostobák! Hát nem látjátok, hogy Mandalore-t Revan és Nihilus irányítja ezen a szukán keresztül?! Mikor a kardok átjárták a testét, úgy esett el, hogy nyitott szeme továbbra is az eget bámulta. Az Arinnel klán fővezére ezután dxuni társához hasonlóan fegyvertelenül lépett be a testőrség védőgyűrűjébe, megcsókolta a Calora-gyűrűt, bocsánatot kérve Seydától, egyúttal biztosítva őt, hogy az Arinnel klán is végleg behódol előtte, és nem fogadja el úrnője ígéretét. Calborn az utat nyitó Sergerék közt Seydához ment és átölelte: - Büntetést érdemelsz, mert nem törődtél vele, mekkora fájdalmat okozol nekem az ígéreteddel, de büszke vagyok rád, mert talán soha mandalóriaibb érzelmű asszonya nem volt ennek a birodalomnak! Minden szó, mellyel próbálkoznék, szánalmas ahhoz, hogy elmondjam neked, mennyire tisztellek és szeretlek, Seyda! Az Arinnel és a Dxun klán fővezérei letérdeltek előttük és fejet hajtottak, szürke és piros páncélú őrharcosaik ugyanígy tettek. - Mandalore, Dxun és Arinnel bocsánatodat kéri! Büntesd őket! Tégy belátásod szerint! Calborn végignézett rajtuk, majd lepillantott a melléhez simuló Seydára, akinek szeméből, mint ahogy számított is rá, könyörgést olvasott ki. Mandalore válasza így hát Seyda kívánságát tükrözte: - A két igazi bűnös már meglakolt árulásáért. Ti magatok ítélkeztetetek felettük! Dxun és Arinnel őrharcosai, mivel Seyda megbocsát nektek, nem fogok bosszút állni az áruló Tierron és Targon családján, és rajtatok sem, akik csatlakoztatok vezéreitek törvénytelen tettéhez! Új Mandalore-otok megtanulta új asszonyától a könyörületet, amire azelőtt egyetlen Mandalore sem volt hajlandó! Az önként behódoló fővezéreket klánvezérré emelem! Az Arinnel klán új vezére ezért te leszel, Dinetor, Dxuné pedig Landsell! Most menjünk a tanácsterembe! Tudnom kell, mik a szándékai Nihilusnak, miért bújócskázik velünk! - megsimogatta Seyda arcát, és megcsókolta homlokát, majd a testőrökre pillantott. - Köszönöm a hűségeteket. Később majd beszélni akarok veletek! Most kísérjétek vissza úrnőtöket a szobájába!

2007.07.09. 04:02

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 22. folytatását! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Látogatás Helsán. Calborn halálra ítéli anyját. Seyda egy ígéretet kényszerít ki Mandalore-ból. A Ravager flotta a Draclon klánt fenyegeti! Visas, Nihilus jedi-rabszolganője...     A kis jedi úrnő - 22. rész     A Helsa-bázis semmit sem változott négy hónap alatt, mióta elmentek innen. A leszálló Striderből és telrevani kísérőhajókból kilépőket kékpáncélosok sorfala fogadta. Seyda elengedte Calborn kezét és odaszaladt az őrharcosokhoz, akik látva Mandalore biztató, engedékeny mosolyát, elmozdultak helyükről, hogy körülvegyék úrnőjüket. A bázison megbomlott a fegyelem, amivel azonban egyetlen vezér sem törődött. Seyda felszabadultan vette újra birtokába szeretett otthonát. A Karendhor gárdisták döbbenten nézték a Calora viselkedését. A Mandalore asszonya rang évszázadok óta méltósággal járt együtt. Egy Calora soha nem engedte el magát így, ahogy most Seydától láttak. Megrökönyödésük csak akkor lett nagyobb, mikor látniuk kellett, hogy ezt vezéreik teljesen természetesnek tartják. Senki nem szólt rá Seydára, aki még a szigorú Xarga arcára is mosolyt csalt, mikor odaszaladt hozzá és hagyta, hogy a kiképzőtiszt kedvesen dörmögve átölelje, majd megkereste Gerent és Zukát. Sylas és Brailor félretett minden etikettet. Mintha csupán egy baráti vagy családi látogatás lett volna ez, nem pedig a birodalom úrnőjének és urának fogadása. Derilah a helsai őrharcosok gyűrűjében állt összeszorított foggal. Hirtelen kitört: - Szégyen, amit ez a nő tesz! Szégyent hoz a fiamra! Megcsúfolja a birodalmat! Larsen, aki a közelében állt, megrázta fejét: - Azt mondod szégyen? Nem. Seyda itt vált árva, magányos kis üldözöttből mandalóriai harcossá. Ez az igazi otthona! Ez az ő igazi birodalma! És a fiad szereti őt! Ellentétben azzal a nővel, akit politikai indokok miatt szántál neki… Derilah arca eltorzult a gyűlölettől: - Hogy mersz te engem bírálni?! Hogy mersz egy Calorával így beszélni?! - Egy Calorával? Mikor az voltál, meg is kaptad a tiszteletet népedtől, nem lehetett rá panaszod, de már nem vagy Calora! Seyda az igazi úrnőnk! Olyan úrnő, akiért parancs nélkül is készek az őrharcosai odadobni az életüket! És ez több, mint amit egy Calora valaha is elérhetett! - Egy jöttment! Egy homályos múltú senki! - sziszegte Derilah. - Ki tudja, kikkel volt együtt és mit csinált addig, amíg a fiam meg nem találta… Az őrharcosok döbbenten meredtek rá. Larsen pedig úgy nézett Derilahra, mintha most látná először: - Tudjuk, mit csinált! Egyedül volt és harcolt! A sithek ellen. És biztosra vesszük, hogy majd valamikor egyszer ő nem fog harcolni a fia boldogsága ellen… mert az lenne az ő igazi szégyene! Ezzel otthagyta. Új harcosok is voltak a bázison, akik a Karendhor-gárdistákhoz hasonlóan nem értették társaik felszabadult viselkedését. Mandalore és Calora érkezését úgy képzelték el, mint valami fenséges eseményt, mert a Mandalóriai Birodalom uralkodópárja ritkán részesíti akkora kegyben harci bázisait, hogy személyesen látogassa meg őket. Legalábbis a régi történelmi utalásokból ez derült ki. Megdöbbenésük leírhatatlan volt, amikor Seyda azt kérte Xargától, hadd nézzen végig legalább egy délelőttös edzést, ha már ő maga nem gyakorolhat. Kérését természetesen nem tagadták meg. Szinte szentségtörésszámba ment a látvány, hogy Mandalore asszonya testőrei körében letelepedik a fűbe, és teljes odaadással bámulja Helsa harcosainak edzését. Mandalore lehajolt hozzá, és homlokon csókolta: - Jobb társaságban nem is lehetnél! Én most visszavonulok Sylasékkel. A hivatalos ügyeket igyekszünk elintézni ebédig. A tanácsteremben leszünk. Seyda az arcához simította Calborn kezét, és belecsókolt a tenyerébe, majd minden figyelmét az edzésnek szentelte. - Alig hiszek a szememnek! - mondta Sylas. - Mondd, mégis mit csináltál vele? - Szeretem! - mosolygott Mandalore. - Nagyon szeretem! De a jedik is besegítettek egy kicsit… És a megrökönyödött klánvezérnek elmesélte, mit tett a két jedi mester. Ezek után Calborn az anyjához lépett és kezét nyújtotta, hogy a tanácsterembe vezesse, Derilah azonban úgy tett, mintha nem venné észre a mozdulatot. Calborn némán vette tudomásul az elutasítást. Sylas és Brailor figyelmét nem kerülte el a furcsa közjáték, de kérdezősködéssel nem hívták föl a bázis harcosainak figyelmét Derilah és Calborn ellentétére. A tanácsteremben már más is szóba került. Canderous Hadiárrá való kinevezése nem lepte meg igazán Sylast: - Jó választás volt, Mandalore! Mivel Ordo harcosai jelentős számban vannak jelen Telrevanon, evidens, hogy Canderousnak feltétlen hívei és támogatói! Canderousban ezenfelül annyi ambíció és tettrekészség van, mint tíz klánvezérben együttvéve! De térjünk vissza jöveteled céljára. Szép gesztus tőled, hogy magaddal hoztad a lányomat is erre a látogatásra… - Akkor itt álljunk is meg! Eredetileg meg akartam kímélni őt az utazástól, de jönni akart hozzátok Helsára. Hazajönni, hogy őt idézzem! - Várj csak, Calborn! Miért kellett volna kímélni egy utazástól? Hisz vasból van ez a lány! - Az igaz, de akit hordoz, az nincs vasból… - Akit hordoz? Ez azt jelenti…? - Azt, Sylas. Bizony azt. Már negyedik hónapja… - Ó, istenem! - sóhajtott Sylas. - Hát mégiscsak adtál reményt ennek a birodalomnak! Annyi év telt már el, és nem voltál hajlandó gondolni a jövőnkre… - Tévedésben vagy, Sylas! Gondoltam a jövőre, csak azt a nőt kerestem sokáig, akivel együtt meg akarom teremteni ezt a jövőt! - Akkor hálát adok istenemnek, Mandalore, hogy épp akkor tartózkodtál itt Starvilleren amikor azt a köztársasági hajót a Ravager lelőtte… Derilah gyűlölködve szólalt meg: - Most már tudom, ki támogatta a fiamat ebben a szégyenteljes játékban! - Szégyenteljes játék? - ismételte Sylas. - Miről beszélsz, Derilah? - Ne tégy úgy, mintha nem tudnád! - lobbant föl a harag az asszonyban. - Fölszedtetek a vadonban egy nőt és a legnagyobb hatalmat adtátok a kezébe, amit nő kaphat ebben a birodalomban, de amihez neki nincs joga! Egy ellenség, egy jedi, egy ki tudja, milyen múltat takargató köztársasági jövevény, és te engedted, hogy a fiam, aki a jelek szerint teljesen beleőrült, itt éljen vele három éven át, szégyenszemre a harcosok szeme láttára! Vagy talán nem is csak ő élt vele? Hát hogyan tudjátok Caloraként tisztelni ezt a szajhát? Harminckét fegyver csöve szegeződött egyszerre Derilah-ra, de Mandalore megálljt intett: - Látod, Sylas, ezért vagyunk itt! Idehoztam Derilah-t hogy a te őrizetedre bízzam! Élete végéig itt kell maradnia! A Sylas tanácstermét biztosító tizenhat helsai őrharcos nyugtalanul mozgolódni kezdett. A Karendhor gárdisták és az uralkodópár helsai testőrei viszont nyugodtabbá váltak. - Így igaz, Sylas! - mondta Derilah gúnyosan. - A fiam annyira félti ezt a nőt, hogy meggyilkolta miatta Azilort is, engem pedig idehozatott, hogy az őrizetedre bízzon vagy kizavarjon a vadonba! Szerinted mit csinált vele ez a jedi szuka, hogy Calborn megtagadja érte saját anyját, saját múltját, birodalma eszményeit is?! Hány harcosod és őrharcosod van ezen a bázison, Sylas? Honnan tudjátok, hogy tényleg a fiamé az a gyerek?! Ki ellenőrizte, merre járkált a bázison az a jedi szajha? Mert csak egy szajha lehetett képes rá, hogy ennyire megbolondítsa a fiamat! Mandalore felállt, kezét ismét tiltón emelte a testőrök, a Karendhor gárdisták és Sylas őrharcosai felé, akik egyszerre fordították fegyverük csövét az anyja felé: - Ne bántsátok! De nem tűröm, hogy így beszéljen! Derilah, gyűlöletedben Seydán kívül Helsa minden harcosát és őrharcosát is bemocskoltad! Az ő megsértésükért is elégtételt fogok venni rajtad! És itt megjegyzem, hogy engem is megsértettél, hisz annyit nem feltételezel saját fiadról, hogy egy asszonyt képes megtartani? Seyda érintetlen volt a szertartás éjszakáján! Én tettem asszonnyá, tudom, hogy az ő számára azóta is csak én létezem, tudom, hogy ez a gyermek az enyém, és mivel én vagyok a törvényes Mandalore, így az a gyermek a törvényes utódom! Tudom, hogy jogosan végeztem Azilorral, akit azért küldtél Seydához, hogy csapdát állítson neki! Féltékennyé akartál tenni, hogy elzavarjam vagy megöljem Seydát, és végre harmadszorra talán elfogadjam azt a nőt, akit te akartál kiemelni Azilor családjából, hogy rajta keresztül figyeltess és befolyást gyakorolj rám! Tévedtél! Nem számítottál arra, hogy Larsenék nem fogják beengedni Azilort Seydához, hogy egyáltalán beszélhessen vele, és azzal sem voltál tisztában, hogy tudok Azilorhoz fűződő kapcsolatodról, melyet még apám életében létesítettél vele, ezért átlátok a terveden! Saját szégyenedet azonban ne próbáld az én asszonyomra vetíteni! Ő nem olyan, mint te! Soha nem fogsz megbocsátani nekem Azilor haláláért, ezért nem bízom többé benned! És nem fogom rákényszeríteni Helsa őrharcosait, hogy vigyázniuk kelljen rád, miután ilyen otrombán megsértetted őket! Nincs több esélyed! Utolsó utadra én foglak elkísérni… - Várj, fiam! - Derilah megrémült. - Nem bánthatsz engem! A birodalom úrnője voltam! Az anyád vagyok! Meg kell tudnod bocsátani az anyádnak! - Az anyámnak már megbocsátottam - mondta komoran az uralkodó. - Te már nem az anyám vagy, csupán az ellenségem! Belekeverted a politikát az életembe! Én se tehetek másképp, mert nincs más fegyverem veled szemben. Köztünk soha nem lehet béke, mert nem vagyok hajlandó apám és őseim útját követni, és nem engedem, hogy belső viszály dúlja fel Telrevan békéjét, mert az polgárháborúhoz vezet! És a Mandalóriai Birodalom akkor széthullik! Nem várom meg, amíg bérgyilkosokkal pusztíttatod el Seydát és az utódomat! Én vagyok a Mandalore, az én jogom a döntés, mert a felelősség is az enyém, nem Azilor családjáé! Apámnak érdekházasságot kellett kötnie veled, mert szüksége volt az apád fővezéri képességeire! Én azonban nem kényszerülök rá, hogy érdekházasságot kössek olyan nővel, akit nem kívánok! Megengedhetem magamnak, hogy igazi szerelemmel öleljem az asszonyomat! Te mint anya, már régen eljátszottad a becsületedet előttem, de békén hagytalak, amíg Seydát nem kellett féltenem tőled! Semmibe vetted a figyelmeztetésemet! Veszítettél! Amikor a Strider landolt Helsán, Calborn kikapcsolta a motorokat, de két tenyerébe hajtva fejét, sokáig ült mozdulatlanul a pilótafülkében. Őrharcosok rohantak föl hozzá aggódva, hogy miért nem száll ki végre. Egyszerre Seyda lágy, hívó hangja tört át a kemény férfihangok közt. Calborn ekkor fölemelte fejét, de ülve maradt. Mindkét karját kitárta az aggódva hozzászaladó nő előtt, és szokottnál is sápadtabb arcát, melyen könnyek nyoma fénylett, Seyda hasára szorítva, magához ölelte asszonyát. Seyda Mandalore fölé hajolt, átkarolta a nyakát, és a hajába rejtette arcát: - És… Derilah? - kérdezte tétován. - Kiment - suttogta Calborn. - Miattam? - Miattad - mondta halkan Calborn. - Túl sokáig volt Calora! Túl nagy volt már a hatalma! És nem tudott lemondani róla a kedvedért. Olyanok őrizetére akartam bízni, akik tudják, miért kell téged féltenem tőle. Egy esélyt akartam adni neki. Az életre. De nem fogadta el… Mély csend ereszkedett rájuk, melyet a testőrök nem mertek megtörni, ezért nem mozdultak a helyükről. És amikor meghallották Seyda szavait, elszorult a szívük: - Calborn, nagyon sokat áldoztál föl értem! Fogadd el cserébe az életemet! Rendelkezz vele… tetszésed szerint! Ha valamiért egyszer… kegyvesztett lennék előtted, kérlek, vedd majd el tőlem! Te vedd el! Ne bízd másra! Hogy ne fájjon annyira… - Seyda… - Ne, Calborn, ne tiltakozz! Ha a szerelmed egyszer megszűnik irántam, akkor úgyis minden fény ki fog aludni bennem… és minden hang örökre el fog hallgatni körülöttem! Azt már átéltem, milyen, ha a világ hirtelen megfakul és elcsöndesedik, de te még megmaradtál nekem. Te vagy a lámpásom és te vagy minden érzékszervem azóta. De ha egyszer más felé fordul majd a szíved, segíts majd nekem befejezni! Hogy ne fájjon tovább… megígéred? Calborn hallgatott. - Megígéred? - ismételte Seyda, lassan, szelíden ringatva a hozzásimuló vezért. Teregril, Davrel és Serger egyszerre mozdult, hogy tiltakozzon. Larsen visszatartotta őket: - Hiába. Nem tehettek semmit! Seydának szüksége van erre az ígéretre! - De ha Mandalore megígéri, meg is kell majd tennie! - Igen, Serger. Mandalore meg fogja tenni! Seyda nem olyan, mint népünk asszonyai. Neki rövidebb élet, rövidebb fiatalság jutott. És ha ezt a szerelmet elveszíti, nem tud új életet kezdeni. És mert jedi volt, még mindig érzékenyebb és sebezhetőbb, mint mi. Ő feláldozta jedi létét ezért a szerelemért, de a szerelmét már nem tudja feláldozni. És ha semmije sem marad, csak az az ígéret lesz minden vigasza, amit most Mandalore-tól vár. Mandalore is tudja, ezért meg fogja ígérni Seydának. Meg kell ígérnie, ha igazán szereti Seydát! Halk szavaikból az uralkodópár semmit nem érzékelt. Csak egymást tudták, hallották, érezték: - Megígéred, Calborn? - suttogta Seyda ötödszörre is. - Megígérem - jött végre a halk válasz. Seyda könnyei a hajába hullottak: - Akkor jó. Tudom, hogy az ígéretedet nem fogod megszegni, mert büszke mandalóriai vagy. Nem szegheted meg! Serger megfordult és szó nélkül hagyta el a hajót. Teregril és Davrel rövidesen követte. Larsen lassan indult utánuk, majd a többiek is.   Hamarosan mindkét hír elterjedt; Mandalore anyja kiment a vadonba, hogy befejezze életét, és Mandalore ifjú asszonya gyermeket vár. A két hír kiegyenlítette egymást, majd eltolódott az örömteli esemény felé: a birodalom örököse készülődik erre a világra! A Mandalore-központú nevelés éreztette hatását. Azok is lelkesedtek, akik tapasztalták, hogy a hat éve üresen álló trón ellenére a klánok talpon tudtak maradni. Hogy meddig, abban viszont senki sem volt biztos. Calborn határozott, célratörő személyisége minden klán előtt ismert volt. Látszott, hogy fiatal kora ellenére is képes lesz megfelelni felvállalt feladatának. A fiatal harcosok a birodalom minden harci bázisán példaképet láttak benne, és szerettek volna hasonlítani hozzá. Nem tudták, milyen áron lett azzá, akire a birodalom méltán lehetett büszke. Calborn apja, a legendásan keménykezű uralkodó saját fiára vonatkoztatva sem ismerte a gyengédséget. Állandóan ellenőrizte a nevelőket, hogyan halad fia a történelmi és a műszaki ismeretekkel, a harci képzések ideje alatt pedig többször is jelen volt. Igaz, hogy nem fukarkodott a dicsérettel, de mert nagyon magasra tette a mércét, Calborn eleinte fogcsikorgatva küzdött, hogy meg tudjon felelni apja elvárásainak. Anyja egyáltalán nem szólt bele a nevelésébe. Mivel megvolt a maga pompás kis világa, személyzete, testőrsége, kényelme, melyhez még gyermekkorában hozzászokott, lévén ő Telrevan fővezérének egyetlen lánya, élt a maga kellemes, zavartalan világában, megkímélve magát a gyermeknevelés gondjaitól. Calborn így szüleitől elszigetelve élt. Barátai a tanításával megbízott nevelők és kiképzők lettek, valamint az őrharcosok, akik testőrként teljesítettek mellette szolgálatot. És persze sok olyan barátra is szert tett, akik vele egyidőben tanulták a speciális felderítőképzést, mint például Saborra. Calborn élete így pilóták, felderítők, őrharcosok, kiképzők és tanítók közt telt. Apja két dolog tanítását kereken megtagadta tőle: a gazdálkodás és ipar ismeretét. Úgy vélekedett, hogy a birodalom ilyen irányú gondjai kizárólag Mandalore-ra tartoznak. A nagy Mandalore, ahogy Calborn apját előszeretettel nevezték, csapnivaló háborús stratéga volt, ezért is erősítette meg kapcsolatát fővezérével, feleségül kérve tőle lányát, Derilah-t, ugyanakkor kiváló gazdasági érzékkel volt megáldva, és ilyen irányú tudását féltve őrizte, mintegy ellensúlyozására gyengébb harci vezetői képességeinek. Attól félt, ha fiát erre is megtanítja, tekintélye semmivé foszlik előtte. Calborn ezért volt kénytelen most egyedül minden erejét és képességét latbavetve megfeszítetten átlátni a birodalom gazdasági helyzetét, amit hat év óta senki sem tett meg. Mandalore-rá való avatása első feladataként, amikor meghallgatta a klánvezérek beszámolóját, összegezte, hogy a klánok jól-rosszul működnek még, de kezdik felélni tartalékaikat, melyek átsegítették őket az elszakadás és magukra maradás időszakán. Telrevan ennél is rosszabb helyzetben volt, mert a háború közvetlenül is megviselte a Központot. Calborn tudta, hogy még egy vereséget a birodalom nem viselne el, ezért nem engedett azoknak a hangoknak, melyek elődei sikeres politikájára hivatkozva a megoldást új területek meghódításában látták. Calborn annyi hagyománnyal szakított egyszerre, hogy minden támogatásra szüksége volt saját vérei ellenében is. Sylas és Canderous erős szövetségesnek bizonyultak tervei megvalósításában, Azilor és Derilah halála pedig végleg tudatosította azokban, akik ellenezték politikáját, hogy Calborn nem alkuszik. Az új Mandalore négy alapvető eseménytől remélte hatalma végső megszilárdulását. A legfontosabb, ha meg tudná nyugtatni a birodalmat egy fiúgyermekkel, akit volna ideje aztán saját elvei szerint fölnevelni. A második a köztársasággal kötendő stabil szövetség, mely hódítás nélkül segíti nyersanyagforráshoz kereskedelem kialakításával, ugyanakkor katonai hatalmát is erősíti. Ezután a Ravager flottája elleni győzelem, és végül a sötétség újabb fellegvárának elpusztítása: a sötét jedi-akadémia valahol a fénytelen, halott bolygón, Malachoron.     Újabb hetek teltek el. A köztársasági flottaparancsnok jövetele mindig jobb kedvre hangolta Mandalore-t. Carth jó kommunikációs képessége révén könnyen teremtett kapcsolatot leendő szövetségeseivel. Calborn jó véleménnyel volt róla a köztársasági foglyok elszállítása idején történt események óta, Canderous már a küldetés alatt megtanult bízni benne, a jó beszédkészségű Sheruknak se okozott gondot a Carth-tal való kapcsolatfelvétel, Larsen pedig, az intelligencia és megfontoltság megtestesítője, fiatal kora ellenére rendkívül meggyőző egyéniség volt a diplomácia terén. Carthnak saját lakosztályt biztosítottak az eddig ritkán használt vendégszárnyban, mely szinte második otthonául szolgált. Ebben mást soha nem szállásoltak el. Ez a gesztus nagyon jólesett a fiatal parancsnoknak,és igyekezett megfelelni Mandalore bizalmának. Ezúttal Forn Dodonna admirálisnő is vele tartott. A találkozónak az adott aktualitást, hogy Saborra felderítői a Ravager nyomára bukkantak, miután a két jedi mester jelezte a birodalom urának, hogy a flotta megint közelebb húzódott. A Ravager azonban jól láthatóan nem a Központot vette célba, hanem az egyik távolabbi klán, a Draclon területét. Calborn azonnal odairányította flottája hatvan százalékát. Nihilus azonban egyelőre nem támadott. Várt valamiért. Mandalore a tanácsasztalon kiterített felderítőtérképet nézte: - Hogy helyezkedik el a sith flotta? - pillantott felderítő-főparancsnokára. - Félkaréjban fogják körül Draclon szélső bolygóit - mutatta Saborra. - Az ipari és gazdasági területeket elzárták a klán központjától. Ha azokat megtámadják, Lendor minden nyersanyagbázisát elveszíti, ezzel térdre kényszerül! - Hogy juthatott át egyetlen sith hajó is a Draclon kódmezején? - villant körbe kérdőn Mandalore tekintete a jelenlévőkön. - Mert a jelek szerint olyan simán közelítették meg a klán területét, hogy egyetlen riasztórendszer sem jelzett behatolót cirkálóink védelmi brendezéseiben, ezért nem reagáltak időben. Ha a Ravager támadni fog, nem tudjuk a kódmezőn kívül elhárítani, így a klán teljes területe harcmezővé válik! - Árulásra gyanakszol? - pillantott rá a flottaparancsnok. - Igen, Carth, árulásra! Belső segítség nélkül nem lehetett volna a védelmi kódrendszert kiiktatni! - Nem, Mandalore, én ezt nem hiszem el! - rázta fejét Sheruk. - Lendor nem fog behódolni önszántából a sitheknek, ezt csak el akarják hitetni veled! Túl régóta és túl sikeresen vezeti azt a klánt ahhoz, hogy lemondjon róla! Ha áruló van köztük, az biztos, hogy nem Lendor, de még csak nem is az ő klánjából való! Nagyon ügyesen vezetett kis provincia az, és csak az ostoba cseréli el a jót a rosszért! - Vagy aki nem ahhoz a klánhoz tartozik - tette hozzá Larsen csendesen. Mandalore tekintete kutatóan mélyedt a szemébe: - Tudsz valamit? - Csak gyanú. Nézz ide, Mandalore! Ahhoz, hogy a sith flotta eljusson Draclonig, el kellett haladnia három másik klán területe mellett, de azok nem jeleztek behatolót! Draclon viszont jelzett! Vajon azt a három klánt miért nem támadta meg a Ravager flotta, amikor pedig messzebb vannak a Központtól, ezért észrevétlenebbül tudta volna lerohanni őket? - Mert nem tekintette őket ellenségnek! - mondta hirtelen Mandalore. - És ők sem tekintették ellenségnek a Ravagert! - Merész feltételezés! - jegyezte meg Canderous. - Pedig Calbornnak nyilvánvalóan igaza van! - Larsen egyre a térképet nézte. - Az egyik klán a Dxun. - Persze, Tierron! - kapott észbe Sheruk. - Tierron nem akarta elfogadni Seydát! De, hogy hajlandó legyen ezért behódolni a sitheknek, sőt elárulni a birodalmat is… - Nem hódolt be, csak fegyverszünetet kötött velük! És nem árulta el a birodalmat! - Mandalore komoran nézte a kérdéses területet. - Csak megosztotta. El akar szakadni, hogy ő legyen az új Központ, aki tovább viszi a régi hagyományokat! Nyilvánvalóan úgy véli, hogy a klánrendszer továbbra is életképes az összefogó Mandalore-hatalom nélkül! Ha maga mellé tudja állítani klántársait, új birodalmat hozhat létre, mely továbbra is hódítással akarja fenntartani magát! És van már két szövetségese. Deril klánja, a Dantiloc, és Targon klánja, az Arinnel! Legalábbis akikről tudunk. De lehet, hogy többen is velük tartanak. Hacsak nem bizonyítom be nekik, hogy Telrevan a birodalom Központja és én, a Mandalore, meg tudom védeni és össze tudom tartani birodalmamat! Az nyilvánvaló, hogy Lendor hűséges maradt hozzám, ezért került veszélybe. És nem hagyom, hogy elbukjon! Forn, mekkora flottával tudsz csatlakozni hozzánk egy héten belül? Az admirálisnő gondolkodás nélkül válaszolt: - A Ravager flotta miatt a mandalóriai felségterület közelében állomásozunk. Negyven cirkálónk, húsz rombolónk és hatszáz vadászunk áll rendelkezésedre. Két napon belül! - Rendben. Akkor két nap múlva vezényeld őket ide, a Ravager közelébe, de ne támadj, amíg Carth-tal, Sherukkal és Larsennel nem egyeztettél! Carth mellettem lesz, onnan tartja a kapcsolatot veled, mikor végzünk a Ravager aláaknázásával. Flottánk Serennel-fregattokból, Lendselin-cirkálókból, Stengel-korvettekből és Baziliszkuszdroidokból áll, támadásukat Sheruk és Larsen fogja irányítani! Ahhoz, hogy a Ravagert meg tudjuk közelíteni, el kell vonni flottája figyelmét! Kísérőhajói és vadászai nyilvánvalóan védeni fogják vezérhajójukat, tehát tűz alá vesznek minket! Ezért a Strider, és minden szállító hajó, mely a harci egységeket hozza a Ravagerre, álcázva lesz! Vandar mester és Katar mester a sith jedik támadásának elhárítása miatt lesz végig mellettem Carth-tal együtt, aki a köztársasági egységeket tájékoztatja küldetésünk sikeres végrehajtásáról. Mert kudarcot nem vallhatunk! Ha nem tudjuk elpusztítani a Ravagert, újraszervezi flottáját, és ki tudja, mikor lesz legközelebb esély feljutni a fedélzetére? Vandar és Katar mester, mi a véleményetek? - Meg lehet csinálni, Mandalore! - ezúttal is az aprócska argon mester beszélt. - De van egy fontosabb dolgunk. Katar és én érzékeltük egy jedi érkezését. Még tegnap jött… de messze volt. A falakon kívül. Most már a Palotában van… - Egy jedi? Revan? A Kitaszított? - Nem, Mandalore. Nem ismerjük. Furcsa a kisugárzása. Nem fenyegető, csak furcsa. - Egy sötét jedi? - borult el Calborn homloka. - Seyda! - hasított belé a félelem, és futva indult lakosztálya felé. A tanács többi tagja pedig utána. A két jedi kényelmes tempóban követte őket. Seyda az utóbbi hetekben sokat aludt. Most azonban ébren volt. Ágya mellett egy bíbor ruhába öltözött fehérbőrű, pirosra festett ajkú, karcsú fiatal nő állt, fejére aranyszállal szegélyezett bíborszínű csuklya borult, félig eltakarva arcát, és vállig érő szőke haját. Inaktivált fénykard volt a kezében. Calborn megtorpant a láttán. Mivel Seydán nem látott félelmet, és odakint a testőrök is sértetlenek voltak, sőt, még csak nem is említették, hogy valaki bejött ide, Mandalore tisztában volt vele, hogy a nő álcázva jött, és nem támadó szándékkal. Ahogy a látogató az érkező vezérharcos felé fordult, kissé megemelte fejét, és Mandalore láthatta, hogy a bíborcsuklya világtalan szemekre borul: - Ki vagy? - kérdezte, jelezve őrharcosainak, ne támadjanak. - Calborn, ő Visas. - felelt a nő helyett Seyda, kezét nyújtva Mandalore felé. - Gyere ide nyugodtan, mert gondolom, hozzám jöttél, hogy megnézz! Visas nem fog bántani! Calborn megfogta Seyda kezét, és leült mellé. A bíborruhás jedi nő némán nézte, majd pillantása a szobát elözönlőkre vándorolt, de nem tett támadó mozdulatot. - Ki vagy te? Honnan, hogyan, és miért jöttél? - faggatta Mandalore. - Nihilus rabszolganője vagyok. A Ravagerről küldött! - a nő lágy, csöndes hangon beszélt. - Hogy elvigyem neki Seydát. - De Seyda már nem jedi! Nincs erőenergiája! Hogyan érzékelted őt? Hogyan találtál ide? - Miradin vagyok. Egy elpusztított nép utolsó képviselője. A miradinok a jediknél is érzékenyebbek. És engem Nihilus, mikor rabságba kényszerített, megvakított, hogy még jobban felfokozza az érzékelésemet. Éreztem Seyda jelenlétét évekkel ezelőtt, mikor Nihilus a Ravageren fogságba ejtette. Csak emlékeznem kellett arra az érzetre. Ennek alapján könnyen megtaláltam őt az Erőn keresztül. - És most mi a szándékod? Tudnod kell, hogy nem viheted el őt innen! Erre az esetre milyen parancsot kaptál? - Nem akarom elvinni. Érzékelem, hogy gyermeket vár. Nihilus nem törődne vele, de nekem volt gyermekem, aki megsemmisült az otthonommal együtt! Én még emlékszem, milyen érzés anyának lenni. Seyda nagyon kötődik hozzád, és mindenkihez, aki a környezetében él. És belepusztulna, ha Nihilus megölné a gyermekeit… - Gyermekeit? - ismételte Calborn. - Igen. Ikrek. Három fiúgyermeke születik egyszerre… tisztán érzékelem őket… - Három fiú? - Mandalore belekábult már a gondolatba is. - Seyda, édes Seydám! Hát ezért viseled ilyen nehezen a terhességet… három fiú! Seyda, tudod, hogy mekkora ajándékot adsz ezzel nekem, nekünk?! A szoba csendje és rendje pillanatok alatt felborult az elképesztő hír hallatán. Az ikerszülés nem volt ritka a mandalóriai családokban, de kettőnél több gyermek egyszerre, már valóban különleges esetnek számított. És hogy egyszerre három esélye legyen fiúra magának az uralkodónak örökösként, ez igazi kinccsé tette Seydát, aki fáradt mosollyal fogadta Calborn hálás, boldog csókjait! Mivel most Dodonna admirálisnő és Carth jelen volt, a köztársaság is tudhatta, hogy Mandalória uralkodóinak tiszta vérvonala nem szakadt meg, a két birodalom szövetségét ezután már nemcsak a mandalóriai uralkodó és a köztársaság lányának házassága, hanem közös gyermekeik is erősítik! Calbornban lassan tudatosult, hogy a jedi nő még mindig ott áll mellettük. - Döntésed kedvező számunkra, Visas! De mit fog tenni Nihilus, hogy megszegted a parancsát? - Amit egy engedetlen rabszolgával tesz. Megkínoz és megöl. - Visas, segíts Nihilust és a Ravagert elpusztítani, ezzel bosszút állhatsz azon, aki összetörte az életedet, cserébe én otthont ajánlok itt köztünk! Seyda mellett lehetsz, szeretheted a gyerekeit a sajátod helyett, akit elveszítettél… - Miért bíznál meg bennem ennyire? - Azért, mert vállaltad volna a halált is Seyda miatt! Én életet és szabadságot kínálok neked! Elfogadod? A bíborruhás nő némi habozás után bólintott: - Mikor akarjátok megtámadni a Ravagert? - Calborn! - fogta meg Seyda Mandalore kezét. - Nincs szükséged háborúra! Ne vezesd halálba a harcosaidat! - Muszáj harcolnunk! Megtámadták a Draclont! - A Draclont? - ismételte Seyda. - Lendor veszélyben van? - Igen. - Egész biztos vagy benne? - próbálkozott Seyda. - Nemcsak elterelő hadművelet volt? Áltámadás, hogy amíg te a Draclonra figyelsz, Visas észrevétlenül eljöhessen értem? A beálló csend legalább egy percig tartott. - No, Mandalore, mindannyian elbújhatunk a tudományunkkal a Calorád mögött! - jegyezte meg Sheruk. - A tanácsteremben térkép térkép hátán, ötlet ötlet hátán, Seyda pedig itt, egyedül elmélkedve látatlanban halomra dönti minden elméletünket! - Az nem olyan biztos! - mondta Larsen csendesen. - Mert ha ez igaz is, nem változtat a tényen, hogy a Ravager három klán területét megkerülve csak a negyediket fenyegeti! Hogy áltámadással vagy sem, egyelőre ne vitassuk, amíg nem tudunk biztosat! Mandalore a miradin nőre szegezte tekintetét: - Visas, Nihilus kapcsolatba lépett mandalóriai harcosokkal a közelmúltban? - Nihilus senkivel se lép kapcsolatba! - mondta Visas meggyőződéssel. - Azért vannak a szolgái, hogy végrehajtsák a parancsait! - Eszerint kísérőhajói fedélzetén ettől függetlenül megfordulhatott mandalóriai! - jegyezte meg Canderous. - Igen. Ha a kísérőhajók parancsnokai azt az utasítást kapják, hogy valakivel fel kell venniük a kapcsolatot, megteszik. - Ez se tetszik jobban! - csóválta fejét Sheruk. - Mert akármelyik sith hajó fedélzetén fordult is meg mandalóriai, erre akkor is az a legenyhébb kifejezésem, hogy áruló! - Visas, van valami különleges védelme a Ravagernek? - kérdezte váratlanul Larsen. - Van. Honnan tudjátok? - Tőlem - mondta Seyda csöndesen. - Mikor a Ravager fedélzetén voltam, négy helyről érzékeltem lokalizált energiakisugárzást. - Jól érezted, Seyda! A Ravageren négy speciális energiaforrás van, amely védőmezőt gerjeszt a hajó körül. De ezeket csak belülről lehet elpusztítani. Mandalore láthatóan nem szívesen szakadt el asszonyától, mégis fölállt és intett a miradin nőnek, kövesse őket. Az admirálisnőt valami más foglalkoztatta, mialatt visszatértek a tanácsterembe: - Visas, tulajdonképpen mekkora Nihilus flottája? - Amekkorára éppen szüksége van! - mondta Visas egykedvűen. Canderous-on jó ideje látszott, hogy mondani akar valamit. Visas utolsó megjegyzése hallatán elhatározásra juthatott, mert félrevonta a Mandalore-t: - Én akarom vezetni a harcosokat a Ravagerre! Te maradj itt Telrevanon! Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy most nem vitázol velem! Ez a sith jedi nő több, mint gyanús nekem! Ha csapda lenne, ki tudsz nevezni másik Hadiárt, de én nem tudom felnevelni helyetted a három kis Mandalore-t! - Mi a baj, Canderous? Miért gyanakszol? - Nem is tudom. Megérzés. Egy jedi nő, akinek még gyereke is volt, úgy dönt, hogy önfeláldozza magát Seyda kedvéért! Aztán gondolkozz csak! Ez a nő úgy jött ide, minden biztonsági rendszert kijátszva, ahogy a gazdája jutott be a mandalóriai határokon! Vagyis nyilván segítséggel. De az istenekre, kiknek a segítségével?! Merthogy ő Telrevan biztonsági kódmezején is átjutott! Parancsa értelmében el kell vinnie innen Seydát a gazdájának, aki ott állomásozik a Draclon mellett, de nem támad! Vajon miért nem? Mintha nem fűlne a foga a harchoz. Csak leköti a figyelmedet. Igazából attól tartok, a csel ebben van. Elcsalogat téged, hogy elpusztítson, vagy fogságba ejtsen, azalatt elrabolja Seydát kisbabástul, és egyszerre azt vesszük észre, hogy megint uralkodó nélkül maradtunk! Ehhez tedd hozzá, hogy három klánról tudod, harc és figyelmeztetés nélkül beengedték a sitheket a birodalomba! Mi van, ha azért egyeztek meg Nihilussal, hogy ők átadják neki Seydát, cserébe megkíméli őket! A Ravager tulajdonképpen nem is akar harcolni, neki csak Seyda kell, és ha őt magával viszi, a három klán megszabadul Mandalore asszonyától, akit nem akartak elfogadni, egyúttal az utódjaidtól is! Én azonban sokakkal egyetértésben nem akarok megszabadulni sem tőled, sem Seydától, sem a gyermekeitektől, és mivel Seyda most nem elég erős ahhoz, hogy itt tartson téged, ezért én, mint a harmadik legmagasabb rangú személy ebben a birodalomban, mint Hadiár, követelem, hogy saját-és asszonyod védelmében, az egész birodalom érdekében te maradj itthon és én megyek! Ha ez a sith jedi nő elárulna minket, biztos, hogy őt is magammal viszem a halálba, de legalább azzal a tudattal megyek el, hogy az új jövő, amivel a birodalmunkat újjáépíteni, talpraállítani és erősíteni igyekszel, biztos kezekben van! Calborn elgondolkodva nézett maga elé, majd a jedi nőre emelte pillantását: - Visas, hogyan tudtál bejönni a birodalom szívébe? Észrevétlenül. - Csak a ti fogalmaitok szerint nehéz ide bejutni! - csendült a miradin tiszta hangja. - A ti biztonsági rendszereitek áttörése számomra nem kihívás. Mint ahogy gondolom, Revan számára sem volt az évekkel ezelőtt, pedig ő még nem is volt felderítő, mint én. - Felderítői képzést kaptál? - Igen. Műszaki tudásom és fejlett érzékelési tartományom számára nem gond bejutni a legelzártabb, legjobban őrzött helyekre sem. Nihilus ezért nem pusztított el, mikor fogságba estem. Veszélyesnek tartotta népünket, de fölhasználta a tudásunkat. - És te vállaltad, hogy szolgálod őt! Annak ellenére, amit gyermekeddel, népeddel és bolygóddal tett! - Igen - suttogta maga elé bámulva Visas. Megdöbbentően gyorsan változott a hangja és a viselkedése. - Mert jedi vagyok. Igazi jedi! És egy igazi jedi akkor is életben tud maradni, ha a gyász elborítja! - Akkor is, ha a sötét oldalt szolgálja? - Larsen hangja bírálatként hangzott. Visas fölemelte fejét: - Egy jedi számára nincs világos vagy sötét oldal! Csak az Erő van! Egy jedi az Erőt használja, hogy milyen célra, azt a körülmények határozzák meg. A fény útját járó jedik is ölnek! Revan és a Kitaszított sokkal több szörnyűséget tett, mint Nihilus, mégis megbocsátottak nekik! De nézzetek magatokra! Harcosok vagytok! Világokat igáztatok le, és égettetek föl, otthonokat, népeket pusztítottatok el, és ti akartok ítélkezni fölöttem?! Hogy egy harcos önvédelemből vagy hódítóként öl, bárhogy nevezzük is, gyilkolt! És ha egyszer már ölt, bármikor meg tudja tenni később is! Én se tettem többet vagy kesevesebbet, mint ti! Harcoltam. Nihilus ellen, aztán pedig Nihilusért. Most lehetőséget kaptam tőletek, hogy bosszút álljak rajta, és én élni akarok ezzel a lehetőséggel! Calborn felállt a tanácsasztaltól: - Nem vonom vissza a lehetőséget, amit felajánlottam. És ha segítettél, élhetsz is vele! A miradin nő bólintott: - Köszönöm, Mandalore. Calborn rendelkezett, hogy hozzák az ebédet, de sajátját és asszonyáét Seyda szobájába vitette, ahol az utóbbi időben enni szoktak: - Bocsássatok meg, hogy nem maradok veletek! Délután háromkor újra találkozunk itt! És testőrei kíséretében elhagyta a tanácstermet.

2007.07.09. 03:40

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 21. folytatását! Köszönöm! :)  Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Mandalore eligazítást tart gárdistái és őrharcosai közt. A Calora gyermeket vár! A két jedi mester "harci programozást" talál Seyda tudatalattijában.    A kis jedi úrnő - 21. rész   Calborn visszatérve a tanácsterembe Canderous testőreire pillantott: - Nemsokára visszamegyek a Hadiárért. Ide fogom őt visszahozni. Ezentúl még jobban kell vigyáznotok rá! Mandalore és Calora után ő a harmadik legfontosabb személyiség ebben a birodalomban! A roppant termetű Karendhor gárdisták csak bólintottak. - A kikötőbe megyek - tette hozzá Mandalore tájékoztatásul, és mintegy jelezve saját testőreinek, hogy csatlakozzanak hozzá. Körbejárt a Strider fedélzetén és rendelkezett, hogy másnap délelőtt tizenegy órára álljon a gép startra készen. A kísérőhajók parancsnokaival is beszélt, azután visszaindult a tanácsterembe. Visszatérve az ebédlőbe, hívatta a három újonnan kinevezett helsai kiképzőtisztet: - Moat kimegyünk a gyakorlópályára! - mondta. Az úton csendben beszélgetett velük. Szóba hozta az új Hadiár személyét is. A kis gyakorlópálya mellett elhaladva látták a fűben meditáló jediket, de a területen most senki sem edzett. - Pedig jó volt itt - jegyezte meg Taradol. - Seyda is nagyon szeretett itt lenni! - tette hozzá Serger. Calborn csak szórakozottan bólintott. A nagy gyakorlópályán most is több százan edzettek. Calborn büszkén nézett végig a testőrök és őrharcosok seregén. Birodalmának elitjei! A Karendhorok, Ordo szülöttei! És saját harci egységei, a telrevani őrharcosok! Megvárta, míg mind köréje gyűlnek, és elcsendesednek. Most már nyugodt hangon tudott beszélni: - Azilor nincs többé! Szembefordult velem. Politikai és személyi okok miatt. Saját kezűleg végeztem vele, mert bármennyire is tiszteltem őt azért a munkáért, amit apám és az én szolgálatomban végzett, átlépett egy tiltott határt! Az eddigi Mandalore-ok nem tartották fontosnak, hogy tetteiket megmagyarázzák. Én igen! Aki nem biztos abban, hogy szívvel-lélekkel Mandalore-t akarja szolgálni, az vegye le a páncélt és térjen vissza otthonába civilként, mielőtt összetűzésbe kerülne velem! Itt akarom tisztázni veletek a legfontosabb és legalapvetőbb dolgot, ami Azilort is ellenem fordította! Seyda Starvillert Sylas a lányául fogadta el, én pedig asszonyomul. Az, hogy ő Revan testvérhúga, érzelmileg egyiküknek sem jelent semmit! Csupán negyedik hónapja, hogy erről tudnak. Amikor Revan legyőzött minket és elpusztította az apámat, Mandalore-t, Seyda még kislány volt, és jedi képzését sem kezdték el! Nem volt köze ahhoz, amit a bátyja tett! Seyda lemondott arról, hogy jedi legyen. Azt akarta, hogy a három jedi mester elvegye az energiáját, ezért a Ravager-flotta visszavonult, mert nem érzik többé Seyda kisugárzását! Álljon elő közületek az, aki nagyobb áldozatra képes a birodalom Központjáért, mint amit ez a tizenhat éves nő tett! Önmagát tagadta meg a mi biztonságunk érdekében, saját elhatározásából! Huszonnégy óra gondolkodási időt adok nektek. Aki úgy érzi, nem tudja elfogadni és hűséggel szolgálni Seydát, ezzel együtt engem is, az elmehet. Bántatlanul, sértetlenül. Hagyja el a Központot, mert nem akarom több elit őrharcosomat vagy gárdistámat elveszíteni, csak mert nem ért egyet velem! Sok új változást akarok életbe léptetni, mert látom a régebbi hibáinkat, és nem akarom ezeket újra elkövetni! Nem vagyok tévedhetetlen, épp ezért visszaállítottam egy ősi rangot. A birodalom új Hadiárja Canderous Ordo klánvezér! Harci felkészültsége nem vitatható, ti is az ő keze alól kerültetek ide többségében. A Csillagkohó-küldetéssel megalapozta egy számunkra fontos szövetség lehetőségét a köztársasággal! Szakítok az eddigi hagyományos elképzelésekkel, miszerint a mi népünk mindig a legerősebb volt és marad ebben a Galaxisban! Ipar és mezőgazdaság kell ahhoz, hogy önellátóak legyünk. De nem tudunk mindent magunknak előteremteni, mert bolygóink nyersanyagkészlete kimerülőben van. Ezt újabb hódításokkal vagy kereskedelemmel lehet pótolni. A hódítás harcot jelent, a kereskedelem békét. A harci technikánk nem fejlődött különösebben évtizedek óta, pedig körülöttünk minden világ fejlődik! Egyszer már elbuktunk. Számbeli fölényünk sem akkora, mint eddig volt. Tanulnunk kell más népektől, és hasznunkra kell fordítani a tanultakat, mert ha semmit nem teszünk a fejlődés érdekében, előbb-utóbb leigáznak minket! Lehet, hogy kevesebben lesznek majd, de jobb felszereltséggel! Ezután a nap huszonnégy órájában bármikor lehet edzeni ezen a pályán! Három kiképzőtiszt lesz az edzőtisztek fölött, Serger, Taradol és Dentix. Mind a három Helsáról jött. Jórészt ismeritek őket, mert nem először fordulnak meg itt, ezenfelül aki Xarga keze alól kerül ki, nincs szégyenkezni valója a telrevani edzőpályán sem! Eddig őrharcosi feladatot láttak el a Helsa bázison évek óta, és cseppet sem kellemes emlékük, hogy három éven keresztül a köztársasági foglyokat kellett őrizniük, amiről ti is hallottatok itt Telrevanon. Legutolsó feladatuk, amiért idekerültek a Központba, hogy ők voltak Seyda testőrei Larsen vezetésével. Kiemelkedő elméleti és gyakorlati tudásuk miatt azonban végre megérdemelt helyükre kerülnek. Ők töltik be Azilor helyét három műszakban. Serger a délelőtti gyakorlatozás vezetése mellett az összes őrharcos vezetője, ezenfelül ő a Palota védelméért felelős biztonsági parancsnok is! Telrevan új fővezére Sheruk lesz, alvezére pedig Larsen. Saborra a felderítőegységek főparancsnoka. A Calora és Mandalore testőrségének is új hadnagyai vannak, akik szintén Starvillerről jöttek, Xarga keze alól. Amint észrevettétek, minden jelentősebb posztot helsai őrharcosokra bíztam. Megvan rá az okom. Seyda. Ezek a helsai őrharcosok tudják, hogy Seyda közénk tartozik, nem kémkedni küldték, ahogy Azilor és mások is feltételezik. Bíznak Seydában, és készek a védelmezésére, egyben az én politikám és változtatási törekvéseim támogatására. Most hát mégegyszer felajánlom a lehetőséget. Akinek kifogása van Seyda személye, a helsai őrharcosok kiemelt helyzete, Canderous Hadiárrá való kinevezése, vagy akár az én szövetségre és békére való törekvéseim ellen, menjen el! Ma nem fogom árulásnak tekinteni. Holnaptól viszont halállal fogom büntetni azt, aki lázítani próbál! A birodalom érdekében teszek mindent, a birodalmat szolgálom, csak épp más módszerekkel, mint elődeim tették, mert körülményeink is mások most, mint elődeim idejében! Ha bennetek, elit egységeimben nem bízhatok, nem tudom fölvenni a harcot idegen világok fenyegetésével szemben, és akkor ez a birodalom, mindnyájunk közös otthona, végleg megsemmisül! Ezzel hátrahagyva Sergert, Dentixet és Taradolt, visszatért a tanácsterembe. Az órára pillantva látta, hogy a kiszabott idő letelt, ezért elindult a rejtett kis pavilon felé. Canderous a kertben sétált, egyedül. - Calborn! - emelte föl fejét Mandalore közeledtekor. - Azt nem mondtad, hogy eleve nekem rendezted be újra ezt a kis lakot. Nekem hozattad őket ide. Nem hirtelen elhatározásból tetted… - És? - mosolyodott el Calborn. - Változtat ez valamit a helyzeten? - Igen, Mandalore. Sokat. Mindent. Köszönettel elfogadom az ajándékodat, de nem akarok bújócskázni. Eddig összevissza utazgattam, kerestem a helyemet, de te azzal a ranggal, amit adtál, egyben stabilitást is adtál. Feleségül veszem Larinnát, megérdemli, hogy törvényesítsem tizenkét éve tartó kapcsolatunkat. És olyan régóta akart gyereket, most már én se bánom, hadd legyen! De ezeket a lányokat is elviszem. És majd Larinna ad nekik nevet. Őt fogják szolgálni, olykor pedig engem is, ha épp szükségem lesz rájuk, de ezt a világ nem fogja tudni, mint eddig. Ez a lak pedig hadd maradjon üresen. Ez azoknak való, akik nem képesek szembenézni az élet nyűgjeivel és nehézségeivel. De te nem ilyen vagy. Én se. Nem férne össze a természetemmel, hogy titokban settenkedjek ide. Most megyek és megkérdezem Larinnától, mennyi idő alatt tud összekészülni a házassági szertartásra… A tanácsteremben egy Karendhor gárdista várta őket, látszott, hogy alig bír uralkodni magán: - Mandalore! Seyda nagyon rosszul van… Davrel nem mozdul mellőle… Calborn már ott se volt. Testőrei alig bírtak lépést tartani vele. A gárdista annyit tudott, hogy Seyda, miután hetek óta nem mozdult ki szobájából, átment Mrs. Winterhez, rávette egy kis sétára, és kimentek. Az úrnő, mint mindig, most is a kis gyakorlópályára volt kíváncsi. Útközben már megjegyezte, hogy szédül, nyilván mert olyan rég nem volt a szabad levegőn. Mrs.Winterrel beszélgettek, aztán hirtelen Seyda megtántorodott és remegni kezdett. Hányingere volt és görcsök fogták el. Összegörnyedt fájdalmában. Davrel azonnal visszavitte a Palotába, egy gárdistát pedig Mandalore keresésére küldött. Mikor Calborn belépett a hálószobába, Davrel félrehúzódott. Mrs.Winter felállt Seyda mellől, és felnézett a Mandalore-ra: - Nem akar beszélni - mondta, miközben a vezérharcos leült az ágy szélére, és a halkan nyöszörgő Calora fölé hajolt: - Seyda, kicsi kis Seydám, mi baj van? Seyda azonnal megfordult a szeretett hang hallatán: - Calborn… hát mégis idehívtak? Nem akartam, hogy zavarjanak téged, de Davrel… - Davrel nagyon jól tette, hogy idehívott! Mondtam neked, hogy ők jobban tudják, mit kell tenniük, azért vannak melletted! Mi van veled? Seyda mindkét kezével megfogta Calborn jobbját és az arcához szorította: - Nem szóltam, mert biztos, hogy az energiaelvétel miatt van, és nem akartam, hogy azt hidd, megbántam és azért panaszkodok... de többször hánytam és szédültem az utóbbi hetekben. És amióta veled vagyok, az se volt... csak szégyelltem róla beszélni… és szűkebbek lettek a ruháim… pedig most sem eszem többet, mint eddig… de most görcsöl a hasam és nagyon fáj a derekam… ugye, te is azt gondolod, hogy… az energiaelvétel miatt van mindez? - Nem, Seyda… - suttogta Calborn elpárásodott szemmel. - Ez a kisbaba miatt van! Ő növekedik benned. Eszerint most már negyedik hónapja… talán már az az első éjszakánk adta neked… a Striderben… Seyda mély lélegzetet vett, és kissé nyugodtabban nézett az uralkodóra, akinek férfias arcát most még vonzóbbá tette meleg, szeretetteljes mosolya. - Calborn, akkor most… örülsz, hogy lesz… kisbabánk? - Örülök, Seyda! Nagyon örülök! Hamarosan érezni fogod, hogy megmozdul benned. A rosszullétek el fognak múlni. Megbeszélhetted volna velem mindezt. Az nem lep meg, hogy a férfiakról és a párkapcsolatról semmit nem tudtál meg a jediktől. De te a saját tested biológiájával sem vagy tisztában… - És haragszol érte? - Nem haragszom, Seyda. Nics miért haragudnom. Boldog vagyok! Nagyon boldog! - Akkor én is boldog vagyok, hogy örömet tudtam okozni neked. - Nemcsak nekem okoztál örömet, Seyda! Telrevan, Ordo, Starviller, Dxun és az összes klán örül ennek! Az egész birodalom örül neki! Megcsókolta asszonyát és tenyerébe vette a vékony kis kezeket: - Holnap délelőtt el kell mennem. Két-három napig távol leszek… - Én is veled… mehetek? Vagy olyan helyre mész, amiről nekem nem szabad tudnom? - Nincsenek előtted titkaim, Seyda. Nem járok olyan helyeken, és nem teszek olyat, amiről ne számolhatnék be neked őszintén, vagy ami miatt inkább hallgatnék, hogy ne hazudjak neked. Csak szerettem volna, ha többet pihensz. Tudod, mennyire örülök, ha velem akarsz lenni! Ha jobban leszel holnapra, akkor jöhetsz! Hiszen ez nem betegség, csak egy átmeneti állapot! Csak nem egyformán reagálnak rá a nők… - Már attól is jobban vagyok, hogy veled mehetek. Csak szédülök még egy kicsit. - Seydám, most el kell mennem egy kis időre, de amint lehet, visszajövök hozzád, jó? - Jó. De ha neked el is kell menned, anyu itt maradhat még velem? És Davrel is… - Ezt ne tőlem kérdezd, hanem tőlük! Látod, anyukád máris ideült, és gondolom, Davrelnek sincs más elfoglaltsága, mivelhogy az a dolga, hogy rád vigyázzon! - Ne aggódj, Mandalore, majd megmutatom Seydának, milyen új trükköket tanultam Sergertől! - Benne vagyok - bólintott rá Mandalore. - De nehogy eszetekbe jusson Seydával most edzeni, mert visszazavarlak Xargához újoncnak! Hívj ide a bemutatóhoz egy gárdistát! - Calborn, megmondod Larsennek, Teregrilnek, meg Sergernek, meg a többieknek, hogy kisbabám lesz? - Megmondom. És amint lehet, visszajövök hozzád! - Calborn megcsókolta Seyda homlokát és kisietett. Davrel elküldött egyik helsai váltótársáért, és az jött is, de nem egyedül. Hamarosan mind ott voltak úrnőjük körül a Helsáról érkezett, frissen kinevezett testőrhadnagyok. Aztán valaki bizonyára kiszólt a gyakorlópályára is, mert még a délelőttös műszakba beosztott Serger is idetalált. Seyda bágyadt volt, de szeme lelkesen csillogott az őrharcosok jövetele láttán. Tőlük tudta meg, milyen magas beosztásba kerültek. Meséltek neki és harci bemutatókkal szórakoztatták. Egyszerre belépett a nemes tartású, büszke alvezér. - Larsen! - ragyogott föl Seyda arca. Az alvezér gáláns, tiszteletteljes hódolattal hajolt úrnője keze fölé. Mrs.Winter egészen meg volt döbbenve, látva Seyda és a mandalóriai őrharcosok viselkedését. Seydának a harc volt az élete, és ezek a komoly, veszélyes őrharcosok elfogadták, maguk közül valónak tekintették, és úgy viselkedtek, mintha a testvérei lennének, nem a Galaxis legrettegettebb harcosai. Sietős léptek dobbantak odakint. - Hát hol ez a tüneményes kiscsillag?! - hallatszott egy kedélyes fiatal férfihang. - Sheruk!!! - csillant föl Seyda szeme. - Nagyon rég nem láttalak! - Csak annyira rég, mint én téged! Most érkeztem vissza, és Mandalore mindjárt azzal fogadott, hogy úton van az örököse! Én még talán sosem láttam ilyen boldognak! Na, kiscsillag, te felderítők gyöngye, hamar felderítetted, hogyan lehet megszédíteni az uralkodónkat! Az egész Palota rólad beszél! - Rólam? - mondta visszafogottan Seyda. - Persze, kiscsillag! Te vagy az új reménye ennek a birodalomnak! Látom, te ugyanaz a szégyenlős kislány vagy most is, aki Helsára került. Téged nem sikerült elrontania a Palota intrikáinak! - Jól érzem itt magam, Sheruk, de ott is nagyon jól éreztem magamat. Kicsit talán szabadabb voltam... - Persze, mert Helsán harcos voltál, akinek magát és társait kellett védenie! Most viszont téged védenek, és csak azt teheted, amit megengednek neked, az pedig jóformán a semmivel egyenlő! Mandalore ezután a hajad minden szálát külön fogja őriztetni, és ha valaki ferdén talál rád nézni, az akkor lélegzett utolsót! Ezután már nem magyarázhatod meg, hogy valaki nem akart megsérteni téged, csak épp csúnyát gondolt rólad, Calborn meg se fog hallgatni! És igaza lesz! A Mandalóriai Birodalom urának törvényes utódját te fogod a világra hozni. A jövőnket hordozod, Seyda! A bátyád elpusztította Calborn apját, te pedig gyermeket adsz Calbornnak! Azt nem mondom, hogy kárpótlásul, mert Mandalore magadért szeretett meg téged! Nem bosszúból születik meg az utódja, hanem igazi, tiszta szerelemből! Légy rá büszke, kiscsillag! - és tisztelettel vegyes hódolattal csókolt kezet a Calorának. Seyda feltekintett: - Saborra! - fogadta örömmel a csöndes léptekkel közeledő felderítő-főparancsnokot, aki az ágyhoz lépett, és két tenyerébe véve a Calora kezét, megsimogatta, majd ajkához emelte: - Hát, kicsi Seyda, nagy utat tett meg az a kócos kislány, akit először láttam a bomákkal és a sithekkel viaskodni! Örülök, hogy időben találtunk rád. Nem is sejtettük, hogy a birodalom legértékesebb kincsét mentettük meg! És őszintén örülök, hogy megmaradtál annak a kedves, szeretetteljes kislánynak, akinek akkor megismertünk! Nehéz léptek dobbantak a folyosón: - Hallottuk ám mi is! - harsant Canderous érces hangja. Maga elé engedte Larinnát, aki az ágyhoz szaladt, és tenyerébe véve Seyda arcát, mindkét oldalról megcsókolta. - Larinna, miért vagy szertartási ruhában? - kérdezte meglepetten a Calora. - Na, miért lenne? - dörmögte Canderous. - Ugyanazért, amiért neked kellett! - Feleségül vetted Larinnát? - csillant föl Seyda szeme, és megsimogatta Larinna arcát. - Hát nem volt már itt az ideje? - mondta Canderous. Larinna szemében könny csillant: - És képzeld, most már nekem is lehet majd gyerekem! Canderous állandóan úton volt eddig, alig találkoztunk, azt sem tudtam, mikor merre jár, de most Mandalore kinevezte őt Hadiárnak! Most már csak hivatalos utakra kell elmennie, és oda én is vele mehetek! - Canderous Hadiár lett? - csodálkozott Seyda. - Igen. Tudod, az mit jelent? - Persze, hogy tudom! Birodalmi Tanácsadó. Geren történelmi adatbázisából megtanultam. A Hadiár még az első Mandalore idején kapta ezt a rangot, századokkal ezelőtt. De a gőgösebb Mandalore-okat megszédítette az egyeduralkodói státusz, és hamarosan megszüntették ezt a rangot. Azt mondták, nincs szükségük másnak a tanácsára. Örülök, hogy Calbornnak szüksége van rá! - Hát még én hogy örülök! - Larinna letörölte kicsurranó könnyeit. Canderous átölelte: - Jól van, no! - dörmögte. - Hogy ti nők mennyire el tudtok érzékenyülni! Sheruk elmosolyodott: - Ahogy nézem Larinna milyen boldog, komolyan mondom, kedvem kerekedett nekem is megnősülni… - Hát tudtál te valaha is komolyan beszélni? - vigyorodott el Canderous. És ugratták egymást, Mrs.Winter legnagyobb elképedésére, aki nem tudta elképzelni, hogyan harcolhattak nem is olyan rég ugyanezek a harcosok más népek és a köztársaság ellen, olyan kegyetlenül, ahogy a hírek szóltak róluk. Larsen vette észre először, hogy Seyda elaludt. Eligazította rajta a takarót, és szelíd mozdulattal megsimogatta a haját. Seyda nem ébredt föl. Az alvezér az arcához hajolt, és hallotta, hogy Seyda halkan, de egyenletesen lélegzik: - Hagyjuk pihenni! - az alvezér Davrelre pillantott. - Sherukkal és Saborrával együtt a pihenőhelyen leszünk. Bármi baj lenne, ott megtalálsz minket, ha Mandalore-t nem éred el. Teregril, Dandor, ez rátok is vonatkozik! A három testőrhadnagyon látszott, mennyire megkönnyebbültek. A felelősség eddig Larsené volt, most azonban őket terhelte. Larsen nyugodt, magabiztos személyisége már Helsán is jó hatással volt mindenkire, őrharcostársai a legmesszebbmenőkig bíztak benne, de még a vezérekre, alvezérekre és harcosokra is nagy hatással volt! A kezdő, fiatal, tapasztalatlan hacosnemzedékre pedig különösen. Ez alól Seyda sem volt kivétel. Szívesen beszélgetett a türelmes, jóindulatú Larsennel, akár szolgálatban volt a gárdakapitány, akár nem. Davrelék sem a harctól féltek most, hanem a mérhetetlen felelősségtől. Ezenfelül Seyda jóval több volt számukra, mint egy feladat. Egy kedves, szeretetreméltó egyéniség, akit önmagáért szerettek és féltettek. Mindannyiukat gyógyította, Davrel pedig még most is úgy gondolt rá, mint életmentő angyalára. Szívesen áldozta volna föl a tőle visszakapott életét, ha ezzel megmentheti, de mit tegyen, ha Seyda rosszul van? Ha látja szenvedni, és nem tud segíteni rajta! Az meg sem fordult a fejében, hogy sem Larsen, sem Sheruk, sem Saborra, de még a mindenható Mandalore sem tudna tenni semmit, hiába menne oda hozzájuk segítségért! A szoba hamarosan kiürült, a hirtelenében összeverbuválódott társaság szétszéledt. Mrs.Winter is visszavonult szobájába. Ledőlt ágyára és hamarosan elaludt. A délután folyamán Larsen, Sheruk, Saborra és Canderous többször is benézett, mit csinál Seyda. A szolgálaton kívüli helsai őrharcosok közül is mindig bevetődött valamelyik a délutános Teregril hadnagy örömére. Most már a Karendhor gárdisták is nagyobb lelkesedéssel végezték feladatukat. Többségük szolgálta Delirah-t, mint Calorát, sőt, volt amelyik Lynnart is, de Seyda egyszerűbb, és kedvesebb lélek volt, mint előző úrnőik. Nem voltak allűrjei, nem kényeskedett, nem parancsolgatott. Nemcsak hogy nem élt vissza, de még csak nem is élt a hatalmával. Azt persze a gárdisták nem tudták, hogy ez Xarga és Saborra érdeme, akik harci fegyelemre nevelték Seydát. A Karendhor-gárdisták nagyon elégedettek voltak. Seydával nem voltak gondok. Eddig. Lynnar halála megbolygatta a Mandalore-Palotát, a trónörökös és a Calora elvesztése hatalmas csapást mért a birodalomra, de ami még riasztóbb, hogy Calborn nem is volt hajlandó újabb nőt asszonyává tenni. Járta a klánokat, folyamatosan ismerkedett azokkal a gondokkal, melyek addig csak apját érintették. A nőkre jóformán rá se nézett. A Revan által elpusztított Mandalore-nak csupán egyetlen törvényes örököse volt Calborn személyében. Eddig úgy tűnt, nem is lesz folytatás, és ha valami történik Calbornnal… Aztán kezdtek szállingózni a hírek Starvillerről, ahol Calborn és Saborra felderítői megmentettek egy életveszélyben lévő köztársasági kislányt, és mindenki megdöbbent Telrevanon, hogy Calborn minden követ megmozgatott, és minden felelősséget felvállalt azért, hogy az a kislány ott maradjon és beilleszkedjen a harcosok közé, sőt, ő maga is kész volt tanítani a felderítők bonyolult és összetett munkájára. Aztán egyszer váratlanul Calborn egy rövid utazást tett a Központba, és bejelentette, hogy elfoglalja a hatodik éve üresen álló Mandalore-i trónt, egyúttal Calorát is hoz magával. Ez új reménységet adott a Palota népének, csak arra nem gondolt senki, hogy Calborn azt a jöttment, árva kislányt akarja asszonyául, akiből kiváló harcost neveltek Helsán! Ekkor megszólaltak a gyűlölködés hangjai, mert mindenáron azért nem akartak Calorát! Pedig akkor még nem is tudták, hogy jedi, azt pedig még álmukban sem gyanították, hogy Revan húga ellen tiltakoznak! Calborn meg sem hallgatta az úgymond jószándékú figyelmeztetéseket. Neki igenis az a kislány kellett, és tűzön-vízen át harcolt azért, hogy elfogadtassa őt Telrevannal! Tudta, ha már a saját klánja akaratával szemben is veszít, nem érdemes elfoglalnia Mandalore trónját! Sorban hallgattatta el a lázadozókat, és ezért tartotta fontosnak, hogy Starvillerről hozzon magával képzett és megbízható őrharcosokat, akikkel őriztetheti Seydát, akiket a legfontosabb posztokra állíthat, és akiknek a kezébe akkora hatalmat adhat majd, amely megerősíti és támogatja őt terveiben. Erről a hatalmi harcról csak Sylasnek és alvezéreinek, később pedig Canderousnak volt némi fogalma. A lázadás elfojtása olyan csendben zajlott le, hogy a birodalom többi klánjához el sem értek a hírek. Csak amikor Calborn már Mandalore lett, akkor tárta klánvezértársai elé igazi céljait. Amikor már behódoltak neki, és nem volt joguk igazán tiltakozni sem célkitűzései, sem Seyda ellen! Most, hogy a Calora gyermeket várt, védve volt, mert a birodalomnak szüksége volt a jövő Mandalore-jára, ezért ez megszilárdította Seyda helyzetét a birodalomban. Ha lánya születik, akkor is biztonságban van, mert van még esélye legközelebb trónörököst a világra hozni. A birodalom most lélegzetvisszafojtva várt. Helsa őrharcosai, akik féltették Seydát Telrevan intrikáitól, ezért örültek ennyire a hírnek. Seyda minderről semmit sem tudott. Sem arról, hogy veszélyben volt, sem arról, hogy most mindennél erősebb védelem alatt áll. Ő boldog és kiegyensúlyozott volt Calborn mellett, aki teljes mértékben kiszolgálta őt, és hihetetlenül erős fizikai, egyben érzelmi bástya is volt Seyda számára. Seyda annyira rajongott Telrevan vezéréért, hogy még jócskán megnyirbált szabadságáért sem kesergett. Nem tudta, hogy Calborn gyermek nélkül is imádja, de félti őt a politikai következményektől, ezért várja annyira, hogy végre fia szülessen, tudva, hogy ezzel befoghatja a csendben továbbra is lázadók száját! Késő délután az egyik jedi, a fiatal szőke Katar jelent meg a folyosón. A Karendhor gárdisták azonnal sorfalat vontak elé, mint eddig is bárkinek, aki arra járt, maga Teregril pedig az ajtóba állt. Katar kék szeme megvillant, szája gúnyos mosolyra húzódott, látva a helsai testőrhadnagy elszántságát: - Nem érzitek magatokat nevetségesnek? - mondta megvetően. - Ha be akarok menni, be is fogok menni! - Meg fogjuk nehezíteni a dolgodat! - mondta Teregril hidegen. Katar elgondolkodva nézte, a gúny megfakult arcán: - Örülök, hogy nem úgy fogalmaztál: meg fogjátok akadályozni. Mert nem tudnátok megakadályozni! Egyébként miből gondolod, hogy ártani akarok Seydának? - Nem gondolok semmit. Nem engedlek be! Ha Mandalore megengedi, hogy belépj, bemehetsz! - És ha azt mondom, beszéltem már vele? Teregril felvetette szőke fejét. Mozdulata nagyon emlékeztetett Larsen méltóságteljes viselkedésére: - Nem beszéltél vele! Mandalore nem fog nekem ilyet üzenni, mert Seydáról van szó! - Egyezzünk meg, harcos! Te beengedsz, én pedig nem mondom el a Mandalore-odnak, hogy megszegted a parancsát! - Nem egyezkedek! Nem mehetsz be! Katar türelme láthatóan fogytán volt. Hangját is megemelte: - Tudod, hogy gyorsabban végezhetnék veletek, mint ahogy fegyvert ránthatnátok? Nagyon fiatalnak tűnsz a halálhoz… megéri ellenkezned? - Felesleges fáradozás egy őrharcost halállal fenyegetned, bármekkora jedi vagy is! Ha nem engedlek be, talán megölsz, talán nem. De ha beengedlek, Mandalore megöl! Az egészen biztos! - Mondd, miért vagy ennyire makacs? - Testőr vagyok. Seyda rám van bízva! Ha csak egy parancs lenne, akkor is életemet adnám érte! De mi, helsaiak testvérünkként szeretjük Seydát, nemcsak úrnőnket tiszteljük benne! Az ő védelme számomra nemcsak Mandalore parancsa, hanem az én belső parancsom is! - Így igaz! - lépett elő a folyosó homályából Larsen, mögötte Sheruk és Saborra. - Az egyetlen a Palotában, aki engedélyt adhat neked arra, hogy Seydához bemenj, az Mandalore! - Egyáltalán mi dolgod Seydával? - lépett közelebb Sheruk. - Szüksége van segítségre. Nagyon le van gyengülve. Azzal, hogy véditek őt, még nem lesz jobban! Sheruk minden szavából sütött a gúny: - Ugyan mondd már meg, mióta érdekli ennyire a jediket Seyda? Megtalálta köztünk a helyét, miért nem hagyjátok őt békén? Miért lett nektek ennyire fontos? Hallottad az előbb Teregrilt, világosan elmagyarázta neked, hogy Seydát a testvérünkként szeretjük! És többet törődünk vele, mint a bátyja! Katar szája lebiggyedt: - Bolondok vagytok! Mind! - Meglehet! - vetette oda Sheruk. - De nem szolgáltatjuk ki a hóbortjaitoknak Seydát! Eddig nem volt rá szükségetek, ezután se legyen! - Mit féltitek ennyire tőlem? Jedi vagyok! - És férfi! - tette hozzá Larsen. - Nem mehetsz be Mandalore asszonyához! - Ostoba! A jedik számára nem Seyda teste az érték, hanem a szellemi tudása! - Ezt magyarázd el Mandalore-nak! - mondta Larsen nyugodtan. Katar tekintete dühösen villant. Hirtelen sarkon fordult és otthagyta őket. Teregril fellélegzett, és a Karendhor gárdisták is most kezdtek leengedni. Larsen a jedi mester után nézett: - Lehet, hogy valóban segíteni akart… - Nem, Larsen! Ha segíteni akart volna, akkor nem fenyegetőzik! - mondott ellent Sheruk. - Nagyon valószínű, hogy több kárt tudott volna tenni bennünk, mint mi őbenne, de ha hagyjuk, hogy úgy ugráltasson minket, ahogy tetszik neki, kár őrséget állítanunk! Teregril, biztos lehetsz abban, hogy Mandalore meg fogja tudni, milyen jól válogatta össze az őrharcosait! Büszke vagyok arra, hogy klánom szülötte vagy! - Köszönöm, fővezér. - Én köszönöm, Teregril. Nektek is, Karendhor gárdisták. A Mandalóriai Háború óta nem sok mandalóriai őrharcosnak van bátorsága ellentmondani egy fenyegetőző jedi mesternek. Az világos, hogy Katarnak ezek után nem sok keresnivalója van Telrevanon! Úgy tűnik, nem a béke útja az, amit képvisel. Megyek és el is mondom Mandalore-nak!   Calborn a tanácsteremben ült néhány civil között. A Palota öreg gazdasági vezetője épp akkor tartott neki beszámolót Telrevan gazdasági helyzetéről, mikor Sheruk betoppant. Mandalore egy kézmozdulattal megállította az öreg beszámolóját és feltekintett: - Várhat? - kérdezte fővezérétől. Sheruk intett, hogy nem és azonnal belekezdett: - Katar mestert el kellene tanácsolnod a Palotából! - és néhány szóval elmondta, mi történt. Mandalore felállt és a civil vezetőkre nézett: - Holnap elutazom Helsára, de ha visszajöttem, újra összeülünk és megtárgyaljuk azt, amire ma nem volt időnk. Annyi bizonyos, hogy jó és pontos munkát végeztek, ezért több juttatást fogtok kapni. Megérdemlitek. Most elmehettek! Sheruk, hol van Katar? - Nyilván a fűben ücsörög a nagyfülű mesterrel Seyda kedvenc pályáján. Gondolom én. Ha rosszul gondolom, majd tovább nyomozunk! - Gyere velem, Sheruk! - ahogy Mandalore nekiindult, Karendhor gárdistái azonnal a nyomába eredtek, Ceregil cal Starviller testőrhadnaggyal az élen. Sheruk sejtése beigazolódott. Bár már erősen sötétedett, Katar mester az apró termetű argon mester, Vandar társaságában a kis gyakorlópályán ülve meditált. Calborn megállt előttük és nem törődve azzal, hogy nem vesznek róla tudomást, megszólalt: - Nem akarok félreértést, mert ti jószándékotokról biztosítottatok engem, amikor felajánlottátok nekünk részvételeteket a sötét jedik elleni harcban! Tiszteletben tartottuk, hogy magányra van szükségetek, ugyanakkor teljes kiszolgálásban van részetek! Semmit nem tagadok meg tőletek, de Seydával kapcsolatban semmilyen kompromisszumra nem vagyok hajlandó! Megtettétek, amiért idehívtalak benneteket, de tovább nincs közötök hozzá! A Kitaszított így is olyan választás elé állította, ami házasságunkat veszélyeztette! De Seyda mellettem maradt. Inkább lemondok felajánlott segítségetekről, ha annak Seyda az ára! Az apró argon mester megbillegtette hosszú füleit: - Miről beszélsz, Mandalore? Mi nem akarunk téged elszakítani Seydától! Katar csak olyan módszert akart megtanítani neki, amivel akkor is gyógyíthatja magát, ha már nem rendelkezik igazi jedi energiával. Talán kissé türelmetlenül tette, mert a harcosaid nem akarták beengedni, de biztosítalak, nem rossz szándékkal közelítette meg Seyda szobáját! Egyébként sem értelek, Mandalore. Egy jedit nem engedsz Seyda közelébe, mert fiatal férfi, ugyanakkor fiatal férfiakkal őrizteted Seydát! Hol a különbség? - Tudod, mester, a türelmetlen szó enyhe kifejezés arra a viselkedésre, amivel a társad odaállított! - mondta Sheruk. Calborn nyugalomra intette: - Köszönettel veszem, hogy segíteni akartok, de kérlek benneteket, ezt ne félreérthető módon tegyétek! Minden más dolgomat felfüggesztettem, hogy idejöjjek hozzátok és ezt tisztázhassam veletek. Ha valóban segíteni akartok, gyertek velem! Én is Seydához tartok. A két jedi csendben üldögélt, de Calborn meg volt győződve arról, hogy egymással kommunikálnak. Fél perc elteltével mindketten felálltak. Követték Mandalore-t és kíséretét. Sheruk Calborn füléhez hajolt: - Azt mondd meg nekem, hogy tudott ilyenek közt Seyda tizenhárom évet eltölteni? Én tizenhárom percig se bírnám ki velük! Egyre jobban tisztelem azt a kis tüneményt! - Már eddig is túlzásba vitted a tiszteletet! - mosolygott Calborn, és megállt a Calora hálószobája előtt: - Büszke vagyok rád, Teregril! Larsen jó mestered volt! - tette kezét a testőrhadnagy vállára, majd pillantása helyeslőn végigfutott a Karendhor gárdistákon, és visszafordult a jedikhez. - Igen, rájuk merem bízni Seydát! Harcos vagyok, mint ők, ezért ismerem a harcosaim észjárását! De a tiéteket nem! A szeszélyeitek alapján döntötök mindenről. Nem kötődtök senkihez, nincs senkitek, akit féltenetek kellene, mindegy, mikor ki mellé álltok! Nincs veszítenivalótok, mint nekünk, ezért nem vagytok sérülékenyek, mint mi! Féltem tőletek Seydát, de megengedem, hogy most bemenjetek hozzá! Az aprócska argon mester az ajtóhoz tipegett háromujjú lábain: - Méltányoljuk a hozzáállásodat, Mandalore! Nyugodj meg, nem fogjuk megérinteni asszonyodat! Nincs rá szükségünk. Amit megmutatunk neki, arra mindenki képes, aki az Univerzumban él, csak a jedik jóval fogékonyabbak rá. Ő is tanulta, mint alapot, de nem kellett használnia, mert a jedi energia másképp működik. Ezután mikor meditálni fog, mindig erősebb és hatékonyabb lesz ez az energia. Nem kell aggódnod, ez nem fogja elárulni őt a Ravagernek. Most felszabadítjuk a tudatalattijából ezt az energiafelvételen alapuló gyógyító ismeretet, ez talán félórát vesz igénybe, talán annyit sem. Attól függ, mennyit raktározott el ebből a tudásból annak idején! Ő most alszik, de ez minket nem zavar. Jobb is, mert a tudatalatti könnyebben tanul, ha a tudatos én ki van kapcsolva. Mindketten bementek a hálószobába, félúton a fal és az ágy között leültek a szőnyegre, és máris meditációba süllyedtek. Sheruk nézte őket egy darabig, majd Calbornra pillantott: - Ezért a hókuszpókuszért fenyegetőzött az a nyavalyás? Ha ezt mind szépen elmondja nekünk… Larsen a fejét rázta: - Teregril akkor se engedte volna be! Ne feledd, hogy Seyda még mindig sokkal érzékenyebb észlelőrendszerrel rendelkezik, mint mi. Nem tudjuk ellenőrizni, milyen információkat kap a jediktől! - Larsennek igaza van - bólintott Mandalore. Halk sírás hallatszott hirtelen bentről. Mandalore máris asszonya mellett volt. Seyda az ágyon ült, arcán csorogtak a könnyek, egyetlen szót sem mondott, csak némán ölelte át Calborn nyakát. A két jedi ekkor felállt. Az argon mester fejcsóválva nézett föl Seyda testőreire, akik fenyegetően állták őket körül: - Mandalore, megtisztítottuk Seyda tudatalattiját, és feltöltöttük energiával a szervezetét. Eközben ébredt föl, mert eredendően mégiscsak jedi, akinek észlelési rendszere messze felülmúlja az átlagemberekét. Találtunk benne olyan harci programozást, amit még a Ravageren kapott! Nem jelentett rátok nézve veszélyt, hisz nem tudhatták, hogy Seyda találkozni fog veletek. Ez a programozás labilissá tette asszonyod személyiségét, és visszavetette a női fejlődésben, ezért viselkedik és gondolkodik még mindig kislányként, így próbálták befolyásuk alatt tartani. Szerencse, hogy nem telt el sok idő a ravageri beavatkozás óta, így nem tették infantilissá. Gyorsan el fogja érni a személyiségének megfelelő fejlődési és érzelmi szintet. Ahogy egy nőnek kell viselkednie, különösen, ha már férjnél van. A gyógyító energiafelvételre tökéletesen emlékszik, használni is fogja. Ne félj, mondtam, hogy ettől még nem lesz jedi és nem küld újra jeleket Nihilusnak! Ha lehet, hosszú időre ne hagyd magára mostanában. Most áll helyre régi személyisége. Az az eredeti személyisége, amit a Ravageren manipuláltak, amit ezért ti nem ismerhettek, de ő sem emlékezhet rá. Nem tudni, mennyi idő alatt és hogyan megy végbe. Előfordul, hogy eltúlzottnak és kényelmetlennek érzed a ragaszkodását, pedig csak azokba az érzésekbe kapaszkodik, amelyeket már ismer, miközben lassan igyekszik önmagát újra felfedezni. Régi énje emlékeket hozhat elő, amelyeket fel kell dolgoznia! Valószínűleg többet fog sírni, ez nem az instabilitását jelenti, csupán sok lelki tehertől kell megszabadulnia, és a sírás oldja a feszültséget. Ez csak átmeneti állapot, talán hónapokig tart, talán csak egy-két napig. Tőled sok türelmet követel Seyda eredeti, jóval fejlettebb személyiségének visszaállása, segítheted is ezt a folyamatot, de ronthatsz is rajta! Persze mindazt, amit most elmondtam, figyelmen kívül is hagyhatod! Calborn átölelve tartotta a hozzábújó Seydát: - Köszönöm, Vandar mester! Leköteleztetek... - Nem tartunk igényt a háládra, Mandalore! - az apró argon, nyomában szőke embertársával, elhagyta a szobát.

2007.07.08. 18:06

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 20. folytatását! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Azilor hűsége. Calborn anyjának igazi arca... Canderous új rangja: ő Mandalore helyettese, a Hadiár! Egy titkos búvóhely...     A kis jedi úrnő - 20. rész   Canderous végighallgatta Mandalore elképzelését és érveit, majd megrázta fejét: - Szerintem nem jelent veszélyt. Túl sok volt a szem-és fültanú, amikor megfenyegette Seydát, pedig egy Calorát senkinek sincs joga még sértegetni sem, nemhogy fenyegetni! Azilornak csak a szája járt. Larsen helyében fütyültem volna Seyda békítő szándékaira, úgy hallgattattam volna el azt a pofátlan fickót, hogy míg él, megemlegesse, erre te még elő is akarod léptetni? Mert ez szerintem előléptetés. - Ahogy vesszük - villant valamiféle ragadozómosoly Calborn arcán. Canderous nyújtózkodott, majd visszaült: - Nos, jó. Te tudod! Részemről rendben. Beszéljünk akkor vele! Azilor kemény, katonás léptekkel érkezett: - Szokatlan, hogy iderendeltél, Calborn. Eddig, ha akartál valamit, te magad kerestél meg a gyakorlópályán. Kerülni szoktad a hivatalos eljárásokat, melyek csak a nagy Mandalore-ok idején voltak szokásban! Calborn összevonta szemöldökét: - Akkor vedd úgy, hogy a nagy Mandalore-ok nyomába léptem! - Örömmel hallom. Mert eddig sajnos, nem ezt tapasztaltam. Canderous a fogát csikorgatva ugrott föl, de Calborn egy pillantással megfékezte: - Lehet, hogy jobban jártál volna, ha soha nem tapasztalod meg, Azilor! - Fenyegetsz? Ugyan miért? Apád soha nem vonta kétségbe a hűségemet! - Lehet, hogy neki nem volt rá oka. Azilor arca elsötétült: - Te akarod megkérdőjelezni a hűségemet?! Épp te, aki megbocsátottál apád, a nagy Mandalore gyilkosának? Te még a közelében sem voltál apádnak, de én igen! És nem fogom elfelejteni a meggyilkolását, amíg élek! De én legalább megpróbáltam tenni érte valamit, míg te köztársaságiakra és jedikre lövöldöztél valahol Malachor közelében! És én elbuktam ugyan Revannel szemben, de te is elbuktál a Kitaszítottal szemben! Te sem tudtad megakadályozni utolsó szervezett flottánk vereségét, ahogy én sem apád elpusztítását, így egyikünk sem tehet szemrehányást a másiknak! Csak az a különbség köztünk, hogy míg én soha nem felejtem el a jediknek, mit tettek velünk, te apád emlékét sem tisztelve félredobtad a rangodat, leereszkedtél birodalmunk két gyilkosához, és úgymond megbocsátottál nekik mindent! Mindent! Annyira, hogy Revan húgával is beszennyezted magadat és a trónodat, a nagy Mandalore-ok ősi trónját! Calborn megálljt parancsolt, mielőtt őrharcosai felemelt kardja lesújtott volna Azilorra. Canderoust is visszaparancsolta, majd a kiképzőparancsnokhoz lépett: - Megértem a fájdalmadat. Sokáig szolgáltad apámat, de tudod, hogy Revan ellen senki sem győzhetett volna! Te voltál apám mellett, és vesztettél. De az életed megmaradt, amit rajtad kívül kevesen mondhatnak el azok közül, akik akkor a Központot és apámat védték! Becsülettel tettél eleget kötelességednek, csak az a baj, hogy nem veszed észre, a hűséged egy halott Mandalore-hoz köt, pedig az élőnek nagyobb szüksége lenne rád! - A hűségem? Irántad, Calborn? Csak egyszer volt még lehetőségem arra, hogy azzal a jedi nővel beszéljek, akit feleségül vettél! Figyelmeztettem, nehogy arra gondoljon, egy éjjel, miután elkábított, végezni fog veled, mert ő nem fog elszökni el a bosszúm elől, mint a bátyja, erre a testőrei azonnal nekem akartak ugrani! Ő parancsolta vissza őket, ahogy te itt az előbb… - Azilor, értem, hogy félted az életemet, de más módja is lenne, mint az, hogy Seydát sértegeted! Láthatod, hogy többet tűrök el tőled, mint mástól tenném, de értsd meg, a gyűlöletnek egyszer véget kell vetni! Két lehetőséget ajánlok neked. A döntés joga a kezedben van! Menj el Ordora, ahol kiképzőparancsnok leszel, és leendő Karendhor gárdisták lesznek a kezed alatt! - Szóval el akarsz távolítani a Központból. Jó. És mi a másik lehetőségem? Calborn némán nézett a szemébe. Egy percnyi csend után Azilor bólintott: - Rendben. Egyelőre elfogadom Ordot. Nem azért, mert félek a haláltól, hanem mert meg akarom érni, hogy egyszer visszahívj ide, és elmondd, hogy igazam volt! Ez a nő veszélyes, bármilyen édes arcocskája van is, be fog hálózni és örülhetsz, ha élve kerülsz ki a kezei közül! Megcsúfoltad őseid Palotáját és trónját! Jedit és köztársaságit ültettél egy személyben az ősi mandalóriai trónra, pedig Seyda már azzal is megelégedhetett volna, hogy egyáltalán az öledbe ültetted! Nagy megtiszteltetés volt az Mandalore-tól így is… nem kellett volna még feleségül is venned… Calborn szemében pattogni kezdtek a szikrák: - Azilor, közel jársz ahhoz, hogy elveszítsd az első lehetőségedet! A kiképzőparancsnok arckifejezése egyszerre megváltozott: - Akkor hát elmegyek - mondta gúnyosan. - És a te érdekedben őszintén remélem, hogy, ha ez a nő egyáltalán képes neked utódot adni, az a születésével majd meg fogja ölni az anyját, mielőtt az ölne meg téged! Calborn kardja pillanat alatt döfte át. Azilor leroskadt, szájából még szavak bugyogtak elő: - …őszinteség…hűség… Mandalore… majd… meglátod… Derilah… - vérével együtt lassan élete is elfolyt. Calborn nem húzta ki belőle kardját, megfordult és nagy léptekkel elhagyta a tanácstermet. Canderous utánanézett, majd odahívatta a személyzetet, hogy a holttestet vigyék ki és takarítsák föl a vért. Derilah feldúltan sietett ki a palotából. Calborn a kis gyakorlópályán volt, láthatóan a jedikkel akart beszélni, mikor anyja utolérte: - Calborn!!! Mandalore visszafordult hozzá: - Hallgatlak, anyám - mondta nyugodtan, csak arca volt a szokottnál is sápadtabb. - Ehhez nem volt jogod! - tört ki az asszony. - Tudod, hogy jogom volt hozzá! És nem is vonnád kétségbe a jogomat, ha nem Azilorról lenne szó, igaz? - Miről beszélsz?! Calborn a szemével intett a testőröknek, távolodjanak el: - Szeretném, anyám, ha megőriznéd méltóságodat, ahogy eddig is tetted! Túl sokan látnak és hallanak téged. Nem okos dolog a pletykáknak tápot adni. - Miről beszélsz?!! - sziszegte Derilah. - Kár volt Azilorért - mondta Calborn szárazon. - Felajánlottam neki a lehetőséget, hogy elmehet, de nem élt vele. Akkora gyűlöletet plántáltál belé, hogy már a sajátjának érezte! Nem beszélhettél volna velem erről őszintén, ahelyett, hogy Azilort használnád föl? - Miről beszélsz?!! - kérdezte az asszony harmadszor is. Calborn szinte sajnálkozva nézte: - Akkor fogtam gyanút, amikor békülni jött oda Seydához. Hallottad, amit a Kitaszított mondott! Seyda ezután nem fogja érzékelni, ha rossz szándékkal közelednek hozzá. Védtelen lesz. Nem feltételezem, hogy Azilor megpróbálta volna megölni az alvó Seydát, ha egyáltalán bejut, mert azonnal végeztek volna vele a testőrök, és te nem kívántad Azilor halálát. Neki csak az volt a feladata, hogy kelepcébe csalja és a bizalmába férkőzzön. Lehet, hogy csak engem kellett volna féltékennyé tennie, hogy elzavarjam vagy megöljem Seydát. Ezzel már célt értetek volna. És ha Karendhor gárdisták őrizték volna Seydát, talán sikerült volna a terved, mert nem sokan vannak ebben a palotában, akik gyanakodnának rád. Ott tévedtél, hogy Larsenék voltak mellette, akik ismerik Seydát és nagyon féltik! Ők még téged sem engedtek volna be hozzá a parancsom értelmében, nemhogy Azilort! Ők nem félnek tőled! Nem akarom minősíteni a viselkedésedet, csak az fáj, hogy éppen te akartad elszakítani tőlem az én édes kis Seydámat, te, aki még most is jól ismered a szerelmet! Most jobb, hogy Azilort elvesztetted? - fölemelte kezét. - Ne, kérlek, ne! Ne tiltakozz!Tudom, miről beszélek. Már apám életében közel kerültetek egymáshoz. De nem voltatok elég óvatosak. Ezért kár volt eljátszatnod Azilorral ezt a színjátékot a hűségről. Azilort a lelkifurdalása tette még bátrabbá, amikor apámat bajban tudta. Remélte, hogy jóvá tehet valamit azzal, hogy védelmezi, miután meglopta őt! Derilah elfordított fejjel hallgatott. - Én nem ítéllek el, anyám - folytatta még csöndesebben Mandalore. - De tudod, hogy most már te is csak két lehetőség közül választhatsz! Egy jól őrzött helyre küldelek el, de mielőtt reménykedni kezdenél, közlöm veled, hogy ez a hely Helsán van, ahol nincs befolyásod senkire. Olyanok őrizetére bízlak, akik szerették és tisztelték Seydát, és csak annyit kell mondanom nekik, hogy te veszélyt jelentesz Seydára nézve. Meglesz a kényelmed, és egy férfiszolgát is magaddal vihetsz, hogy semmiben se szenvedj hiányt. De szabad csak akkor leszel végleg, ha úgy döntesz, hogy kimégy a vadonba. A másik lehetőséged úgyis ez lenne. - Gyilkos vagy, fiam! - mondta Derilah fáradtan, minden indulat nélkül. Calborn sóhajtott: - Sajnálom, ha így érzed. Apám mindent a lábad elé tett, és elődei politikáját követte, amit te is helyeseltél, mégsem volt neked elég. Én máris kereszteztem a terveidet azzal, hogy olyan nőt vettem feleségül, akit gyűlölsz! Nem kockáztatom meg, hogy hátba támadj, mert én mégcsak nem is azon az úton fogok járni, amely számodra is elfogadható lenne! Nincs arra energiám, hogy a saját anyámtól is féltenem kelljen az asszonyomat vagy a gyerekemet, magamról már nem is beszélek, csak mert nem illünk a terveidbe! Ezután már Azilorért is bosszút akarnál állni. Nem gyűlöllek, de itt nincs helyed többé! Senki sem fogja sejteni, hogy te álltál Azilor háta mögött. Aki mégis tudja, hogy mennyit jelentett számodra, nem tőlem tudja. A népnek csak annyi fogok mondani, hogy magányra van szükséged, kicsit sok volt a lárma körülötted. Ezzel meggátoljuk a pletykák kialakulását. Kérlek, holnap útra kész legyél! Én magam foglak elvinni Starvillerre! Elindult, de visszafordult: - Ha úgy terveznéd, hogy ma még szövetkezhetsz valakivel, csalódnod kell! Helsaiak fognak vigyázni rád, nem saját testőreid, akikre talán van befolyásod, bár kételkedem ebben. Nem minden őrharcosom olyan ostoba, mint Azilor, hogy az életét kockára tegye a te szeszélyed miatt. Ahhoz jobban kellett volna bánnod velük! Calborn visszatérve a tanácsterembe, az ordoi vezért még ott találta: - Örülök, hogy nem kell fölkutatnom érted a palotát, Canderous. Egy-két dolgot feltétlenül meg kell beszélnünk! - Ha adsz valami vacsorát, mielőtt éhen halnék, máris kezdheted! Calborn intézkedett, terítsenek meg az éhes klánvezérnek. - Te nem eszel? - látott neki Canderous. - Nem. A szobába vitetem a vacsorát. Seyda mostanában szívesebben marad bent. És egyedül nem hajlandó enni. Csak akkor, ha én is vele eszek. Canderous megcsóválta fejét: - Egyik végletből a másikba esett. Mandalore, ebből baj lesz és ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! Mióta elvették az energiáját, mintha az önállóságát is elveszítette volna. Egyetlen lépést se hajlandó nélküled tenni. Eddig legalább kijárt edzésre Larsenékkel, de most teljesen begubózott. Nagy árat fizetett ő azért, hogy feladta a jedi létet! Ez már több, mint amit egy szerelmes nőtől elvárhatsz. No de ez a te dolgod. Halljam, miről akarsz velem csevegni! - Többé-kevésbé úgyis tisztában vagy vele, Canderous. Olyasvalakire van szükségem, aki kemény kézzel fogja ösze a birodalmat, amikor én nem vagyok jelen. Más szóval, helyettesre van szükségem! Rád! Apám halálával, nincs mit szépíteni rajta, egyszerűen öszeomlott a birodalom, mert nem volt, aki Mandalore helyére lépjen. Én nem voltam felkészülve a feladatra, mert soha nem voltam igazán bevonva az irányításba. Mert soha senki nem hitte el, hogy mi is elbukhatunk. Amibe viszont apám bevont, az csak vitát vitára halmozott. Ha rajtam múlik, nem került volna sor a Mandalóriai Háború kirobbanására. Fölösleges erőfitogtatással kezdődött, csak ellenfelünkre akadtunk két jedi személyében. A köztársaság egyszerűen elunta az állandó fenyegetettséget, de mert technikai,- gazdasági,- ipari fejlettsége és társadalmi szervezettsége nem biztosított neki stabil hátteret, hogy huzamosabb ideig bírja termelni az utánpótlást, bevetette ellenünk a legfurcsább és legmisztikusabb fegyvert, amivel valaha is harcoltak a Galaxisban: a jediket, a maguk hihetetlen, mégis létező, valóságos energiájával. Revan és a Kitaszított kiemelkedő tehetségű jedi. Ha a jószerivel gyakorlatlan Seyda, aki leblokkolt energiája miatt csak töredékével rendelkezett eredeti képességeinek, fel tudta éleszteni Davrelt, gondolj bele, jedi szövetségesekkel mekkora erővé válhatnánk az Univerzumban! - Ebben igazad van - pillantott föl tányérjából Ordo vezére. - De ha nem vetted volna észre, sem Revan, sem a Kitaszított nem óhajt köztünk élni, de még a közelünkben sem. Talán még ebben a Galaxisban sem. És ha ennyire odavagy a jedikért, miért nem engedted, hogy Seydából is az legyen? Ha el tudták venni az energiáját, meg is szüntethették volna a leblokkolását. Meg merem kockáztatni, hogy Seydában remekül összefért volna a mandalóriai és a jedi felfogás és ez valóban kiemelkedő egyéniségű kis asszonyka nagyobb védelmet biztosított volna a Központnak, mint így, hogy elrejtve visszavonult a magányba, a csöndbe. Gondolj bele, Calborn, azok a jedik ott kint az udvaron kuksolnak, és mégis többet éreznek abból, ami ott kint játszódik a bolygón túl, mint amit Saborra egységei valaha is fel tudnának fedezni! És nemcsak ők. Gondolj Bastilára, akiről a Csillagkohó-küldetés kapcsán meséltem neked. Ül egy szobában és meditációban seregeket mozgat, akik odakint csatáznak az űrben. Az egyiket lelkesíti, a másikat leblokkolja, hát ne mondd nekem, hogy ha Seyda ilyesmire képes lenne, nem lenne nagyobb esélyünk a megvédésére, mint így, hogy eldugtuk a Ravager elől! - Végiggondoltam mindezt, Canderous. Ne hidd, hogy szeszélyből ugrálok a döntéseim közt! Úgy éreztem, Seyda el akar menni a jedikkel, ezért nem akartam, hogy elvegyék az energiáját és ezt meg is mondtam neki. Erre másnap ő maga döntött úgy, hogy mégis megteszi. - El akart menni velük? - visszhangozta Canderous. - Igen. Úgy hiszem, a Kitaszított csalogatta. Ahogy a köztársaságiak. De Seyda itt maradt velem. Nem tudom, összefér-e a jedi személyiségével a szerelem és a család fogalma. Nem, ha a jedik történelmén végigtekintünk. Életformájuk a magány. Ők nem egyvalakihez tartoznak, hanem mindenkihez, ugyanakkor senkihez. Seyda ezért mondott le a jedivé válásról. Félek, hogy rosszul döntött. Egészen megváltozott, mint mondod, te is észrevetted. Nagyobb áldozatot hozott értem, mint amit nő valaha is hozhat, és félek, nem kap érte annyi viszonzást, ami kárpótolná őt jedi énje elvesztéséért! - Amíg szereted Seydát, addig kárpótolva van! - Canderous hangja teljes meggyőződést sugallt. - Én is ebbe a reménybe kapaszkodom - Calborn megváltozott hangon folytatta. - Azt kérdezem akkor tőled, vállalod-e, hogy távollétemben ellátod a Mandalore-i teendőket? - Megtisztelő ajánlat. Egyúttal engedély a Seyda hálószobájába való belépéshez is? Mert hogy az is Mandalore kötelezettségeihez tartozik. Kellemes kötelezettség lehet… - Canderous??!! - Jó, jó, tudom, hogy veszélyes dolog téged ezzel ingerelni még tréfából is, Calborn, de mikor először láttam, és főként ahogy hallottam beszélni azt a katonás beállítottságú, fantasztikusan fegyelmezett, kard-meg páncélmániás lányt, én tényleg elterveztem, hogy magammal viszem őt Ordora feleségnek, és kiképzőtisztet nevelek belőle! Tudom, nem vallottam volna szégyent! Az ő keze alól kikerülő Karendhor gárdistákkal meg te nem vallottál volna szégyent! Persze azért feleségként se vallottál vele szégyent! De te akkor a bershanna-i akadémián csavarogtál, és még senki se tudott a házassági szándékodról, ennek ellenére Sylas, Sheruk és Brailor mégis olyan élénken tiltakozott, hogy le kellett mondanom Seydáról. Bezzeg neked odaadták! Hogy őszinte legyek, Seyda sem mutatott érdeklődést a felajánlott lehetőség iránt. Mintha meg se hallotta volna, hogy Ordo királynője lehet! Te már akkorra nyilván beloptad magadat a szívébe, de ezt se tudta senki. Azért mondtam el, mert igaz, de ez akkor volt, és nem áll szándékomban elrabolni tőled az asszonyodat. Rendesen elkényeztetted, el se menne senkivel. Kalitkában kéne tartani, hogy ne szökjön vissza hozzád, de belehalna a rabságba. De vissza az előbbihez! - komolyodott el. - Csak annyit árulj el, tizenegy klánvezér közül miért azt választod, aki átmenetileg méltatlanná vált még a klánvezéri teendők ellátására is, célzok ezzel zsoldosi múltamra! - Mert Sylasen és rajtad kívül jóformán egyikükben sem bízom - mondta Calborn keresetlen szavakkal. - Te is hajlasz a békés egymás mellett élés politikájára, és hozzám hasonlóan tudod, hogy szövetségesek nélkül nem tudunk talpon maradni! Neked nincs előítéleted a jedikkel szemben, és tudod, hogy szükségünk van kereskedelemre a köztársasággal, mert visszaestünk a fejlődésben! Igaz, hogy mindig önellátóak voltunk, de ha kimerítjük egy-egy bolygónk nyersanyagkészletét, nincs utánpótlásunk, ha mindenkivel harcban állunk! És még valami. Tudom, hogy te magad is másképp vélekedsz erről, mégis nagyon fontosnak tartom! A köztársaságnak fejlett orvostudománya van. Mindig büszkék voltunk arra, hogy speciális kibernetikus gyógyító beültetéseket használunk, ezzel növeljük a túlélési esélyünket a harcokban. De ezek a beültetések csak minket, férfiakat védenek. Asszonyainknak ennyi esélyt sem adunk. Világokat hódítottunk és igáztunk le, ugyanakkor tehetetlenül állunk szenvedő asszonyunk mellett, ha az élet legtermészetesebb folyamatát, gyermekünk világrahozatalát nem éli túl! Nincs orvosunk, aki fertőzéseket, vagy általunk idegen világokból behurcolt ismeretlen betegségeket tudna felismerni és gyógyítani. Mindent a kiválasztódásra bíztunk eddig, azzal a jelmondattal, hogy az egészséges egyedek úgyis túlélik! Csakhogy ez nem olyan biztos! Gondolj bele, egyetlen gyilkos betegség végigsöpör klánjainkon és elpusztíthatja az egész birodalmat! És ha erre más világok szülöttei is rájönnek, nincs más dolguk, mint megfertőzni minket egy kórokozóval. Azt sem fogjuk tudni, mi történik velünk és egyszerre már nem létezünk! Érted, miért tartom fontosnak az orvostudomány fejlődését? Az már bizonyos, hogy nem lehet olyan magas fokú a műszaki felkészültségi szintünk, amit egy jedi csupán az érzékelésével ne tudna túlszárnyalni. Arra lennék kíváncsi, ahogy ők az energiájukat, vagy ahogy nevezik, az Erőt az Univerzumból nyerik, nem tudnánk-e mi ugyanezt az energiát valamilyen módon felfogni és felhasználni, elsősorban gyógyításra… - Hát beszélj velük! - vetette közbe Canderous. - Egyebekben egészen elszédültem ezektől a távlatoktól. Nem mandalóriai ésszel gondolkodsz, az biztos! Seyda fertőzhetett meg ennyire. Vagy inkább a lelkifurdalás, hogy föláldozta jedi énjét miattad. Hogy itt maradhasson veled. És meggyőződésem, hogy Lynnarnak is köze van ehhez az egészhez. Te Calborn, ha ezt mind, amit elterveztél, meg akarod valósítani és ehhez szükséged van valakire, melletted állok! És akkor most már elkezdheted ecsetelni, milyen feladatkört szánsz nekem! Azzal tisztában vagy, hogy Ordo vezetése nélkülem is jól megy, elég, ha néha odacsördítek nekik. Mondjuk nekem nincs is gondom gazdasággal meg iparral, csak a hadászati képzéssel. Én adom neked a harcosállományt, te pedig gondoskodsz az ellátásunkról. Alapvetően semmi sem változik, csak még jobban egymásra leszünk utalva. De ez így még kevés. Hogyan gondoltad visszahódítani a klánvezéreket, ha számukra szokatlan utakon akarsz járni? - Éppen ezzel. Ha be tudom bizonyítani nekik, hogy ezek az utak számukra is kedvező lehetőségeket rejtenek, belenyugszanak és támogatni fognak. És újra egységes lesz a birodalom. Ehhez azonban meg kell győzni őket. Sikereket kell elérnünk. A gyógyítás lehetősége izgat elsősorban. Ha meg tudnánk gátolni a szüléskor bekövetkező fertőzést, több anyát és több gyermeket tudnánk megmenteni. Ez az elsődleges dolog, amit meg kell tennünk, mert a létünk, a fennmaradásunk függ tőle. Persze ez Lynnar életét sem mentette volna meg, mert nem bírta az erőfeszítést és a szíve egyszerűen felmondta a szolgálatot. Első lépésként kötelezővé akarom tenni, hogy azt a gyógyító kibernetikus beültetést, mellyel mi rendelkezünk, a nők is megkapják! - Vigyázz, Mandalore, ez nem olyan egyszerű dolog! Ötéves kor alatt ez a műtét még tilos, tízéves kor fölött pedig nem ajánlatos!Csak az ötévestől tízéves korig terjedő időszak alkalmas ennek a kibernetikus mechanizmusnak a beültetésére. Sem a fiatalabb sem az idősebb szervezet nem fogadja el, ezt kísérletek milliói bizonyították! Nem te vagy az első Mandalore, aki megpróbálkozott már ezzel, viszont te vagy az első, aki a nőkre is gondolt! Mivel ilyen irányú kísérlet soha nem volt, még azzal sem vagyunk tisztában, hogyan reagál egyáltalán a női szervezet erre a beültetésre. Indulj ki abból, hogy Seyda lesz az első kísérleted. Te vállalnál ekkora kockázatot? Azután gondolkodj harcosaid eszével. Vajon melyikük merné feláldozni asszonyát vagy kedvesét egy olyan kísérlet kedvéért, mely a nőkénél jóval erősebb szervezetű férfiakkal is végzett már? - Igazad van, Canderous, ezt egyetlen harcosomtól sem kérhetem, mert én magam is féltem Seydát! De valakinek mégiscsak tudnia kell erről a beültetésről! Honnan van egyáltalán? - Egy idegen világban szerezte még valamelyik ősöd, Mandalore. Gyártani képesek vagyunk, tehát le tudjuk utánozni, de a mechanizmusát nem ismerjük. És legyünk őszinték, nem is érdekelt senkit. Ebben is te vagy az első, aki mindenre kíváncsi! - Mert a kíváncsiság a fejlődés alapja. Canderous, én meg akarom vizsgáltatni ezt a valamit köztársasági kutatókkal! - Felőlem! - vont vállat a klánvezér. - De azt javaslom, forduljunk előbb Carthoz! Őbenne megbízhatunk. Ő majd megmondja, kihez kell fordulnunk, aki nem csinál majd hírverést. Mert gondolj azért bele, Calborn! Ha közkinccsé teszed ezt a holmit, és az illetéktelenek kezébe kerül, azzal gyakorlatilag kiadtad egy ütőképes harci egységünket, mert ez valóban annak nevezhető! Sok harcosunk életét hosszabbította már meg azzal, hogy súlyos sérüléseket is automatikusan és folyamatosan gyógyított. Persze időbe telik, de akkor is több, mint ha még ez sem lenne! Ez mentette meg az én életemet is, mikor Malak fogságába estünk. Robbanást idéztem elő a hajónk egy zárt részében, és a fedélzetre érkező sithek elhitték, hogy haldoklom. Belöktek valahova, mert nem tartottak elég veszélyesnek ahhoz, hogy a többiek között őrizzenek, és mialatt Revant, Carthot és Bastilát kínozták, azalatt az én kis kibernetikus beültetésem dolgozni kezdett, és mire magamhoz tértem, csaknem teljesen helyrehozott. Mire összevadásztam a felszerelésem és nekiindultam, hogy kiszabadítsam Carthot meg a jediket, már egészséges voltam. Én sokszor teszteltem ezt a kis akármit és sosem vallottam vele kudarcot, ettől függetlenül soha nem egyeznék bele, hogy az én szépséges Larinnámnak is beültessék! Viszont az Univerzum energiájának felfogása és felhasználása már engem is érdekel. Erről Seydát is ki lehetne faggatni. És még valamit mondok neked! Tedd kötelezővé a meditációt a nőknek, ami a koncentrációt segíti és jobb közérzetet ad! Legyenek ilyen helyek, ahova egész nap el lehet járni, ahol csönd, béke és nyugalom van! Én láttam a küldetés alatt, hogy a jedik jóformán nem is aludtak ágyban, mégis sokkal pihentebbek voltak húszpercnyi meditálás után, és jobban bírták a harcot vagy a gyaloglást, mintha órákig aludtak volna! Képeztess ki a jedikkel és Seydával olyan nőket, akik azután erre az elmélyülésre megtanítják a többieket! Ki tudja, milyen segítség lehet ez később? Seyda is elfoglalná magát, és nem lenne annyira egyedül. A testőreinek se fog ártani a nyugalom! Lehet, hogy napi huszonnégy órát lennének képesek szolgálatban tölteni, ezzel megspórolnád a másik két műszakot! Calborn elmosolyodott: - Látod, ezért van szükségem éppen terád! Kellett neked az a zsoldos-kitérő, hogy a küldetést elvállald bűnbocsánatként és visszaszerezd a helyedet! Sokkal többet tanultál és tapasztaltál, mint bármelyikünk ebben a birodalomban, ezzel olyan rangot és hatalmat vívtál ki magadnak, amelyet most rád ruházok! A Mandalore Hadiár-ja cím még az első Mandalore idejében a tanácsadót illette, de az uralkodók egyre okosabbnak képzelték magukat, és egy idő után nem tartottak igényt tanácsadóra, így ez a rang megszűnt. Én azonban igényt tartok minden ötletre, tanácsra és segítségre olyan világot járt és sokat tapasztalt harcostól, mint te vagy, ezért ezt a címet újra életbe léptetem! Még ma be fogom jelenteni, hogy te töltöd be ezt a rangot mellettem! Ordo klánvezér természetesen ezzel nem szűnik meg, ahogyan a Mandalore rangja sem teszi semmissé a Telrevan klán vezérének rangját! Canderous ekkor féltérdre ereszkedett és meghajtotta fejét uralkodója előtt: - Minden tudásommal és igyekezetemmel azon leszek, hogy a Hadiár feladatkörét megfelelően ellássam! Rendelkezz az életemmel, Mandalore! Calborn a fejére téve kezét, elfogadta hűséges harcosa hódolatát. - Köszönöm, Canderous. Miután az új Hadiár felállt, Calborn arcán játékos mosoly suhant át: - Canderous... - suttogta az arcához hajolva. - Létezik itt a Palotában egy hely, amit a mindenkori Mandalore számára létesítettek, de amit én most nem veszek igénybe. Te jogosult vagy rá, hogy oda belépj… - Miért, mi van ott? - kérdezte az Ordo vezér meglepetten. Calborn cinkos mosollyal nézett a szemébe: - Ha most velem jössz, megmutatom! Rajtam kívül oda senkinek nincs joga belépni! Csak neked! Mostantól. Gyere! Mandalore intett a testőröknek, maradjanak, majd nekiindult. Olyan kacskaringós utakon vezette az elképedt Canderoust, hogy az rövidesen eltévedt. A Palotának ezen a részén sohasem járt még. Ez el volt zárva a többi közlekedési útvonaltól. Falba épített rejtekajtók és nem használt folyosók labirintusa után egy falakkal körülvett hatalmas, ápolt virágoskertbe jutottak, melynek egyik sarkában pavilon állt. A kert teljesen fedett volt, de Canderous még sosem látott ilyen anyagot. Ezen ugyanis átlátszott az égbolt! Egy öreg kertész hajlongott a virágok között. A fehér kövekkel szegélyezett kanyargó kis ösvény többfelé ágazott szét. Az egyik a pavilonhoz vezetett. - Mi ez a hely? - kérdezte megilletődve a Hadiár. - A Mandalore-ok kedvenc pihenőhelye. Itt tényleg meg lehet nyugodni. Gyere, lépj be! Canderous földbegyökerező lábbal állt meg mindjárt a küszöbön. Az előkelő, de ízléses pompával berendezett előtérben három fiatal nő ült. Mindhárom jellegzetes mandalóriai szépség. Egyikük olvasott, a másik egy fehér cicát dajkált és simogatott, a harmadik valami kézimunka fölé hajolt. Valahonnan halk, lágy zene áradt. Calborn hangja elszelídült, amikor megszólalt: - Ez az én kisebbik birodalmam, ahova Lynnar előtt és után jártam néha, amikor már nem bírtam egyedül. Most kinyitom előtted. Idejöhetsz, mikor szükségét érzed! A tiéd ez a kis birodalom! - Mandalore! - komorodott el Canderous. - Te bolond vagy! Ezt most azért csinálod, mert Seydát félted tőlem?! Ne bomolj, Calborn, ennyire rossz véleménnyel nem lehetsz rólam! Csak nem gondolod, hogy annyira aljas vagyok, hogy zaklatni merem az asszonyodat? Én csak azért mondtam el, nehogy mástól halljad vissza, és esetleg másképp fordítják le neked, nem úgy, ahogy történt… nekem is vannak rosszakaróim, mégha nem is épp Helsán, de sose tudni… ha utólag magyarázkodnék, nem is hinnél nekem! Én se hinnék magamnak, ha olyan lennék, mint te! Nagyon kényes vagy a Seyda körüli eseményekre, nem akarom rombadönteni a házasságotokat és ki is tépem a belét annak, akiről megtudom, hogy ez a szándéka! Ritkán sodor egymáshoz az Univerzum olyan emberpárt, akik valóban csak egymás mellett, egymás életterében tudnak létezni, és még ritkább, ha egy uralkodóval történik az, ami veled történt, hogy tökéletes génjeidet ilyen tökéletes asszony segítségével örökítheted tovább! Gondolj bele, Calborn, egy jedi önmagában is csoda, csakhogy ez a nő még olyan káprázatos teremtés is ráadásként, hogy azon csodálkozom néha, hogy egyáltalán hajlandó vagy mellőle fölkelni az ágyból nap mint nap! A gyerekeitek pedig igazi csodák lesznek, igazi uralkodók, egy tökéletesebb vérvonal hordózói, egy tökéletesebb nemzet alapjai! Hogy mernék én ebbe a csodafolyamatba beleszólni? Mandalore már újra mosolygott: - Ha a féltékenység megbolondítana, végeznék veled, és nyilván Seydával is, de ha nem vetted volna észre, én nem hurkot raktam a nyakadba, hanem a birodalom terhét! Szerintem van egy kis különbség. Nem, Canderous, nem Seyda miatt. Ha kiderülne, hogy mégsem bízhatnék benned, nagyot csalódtam volna az értékítéletemben! Gondolod, ha nem bíznék benned, a kezedbe merném adni a birodalom sorsát? Te fiatal harcos voltál, amikor én születtem. Te voltál a példaképem, a mintaharcos, mert apámat nem tekinthettem annak. Tőlem várta el, hogy tudjam azt, amit ő képtelen volt megtanulni. Ehhez mester kellett, és a valaha volt legnagyobb mester Canderous Ordo volt! Ezért tőled tanultam meg a kitartást, az elszántságot, a félelem legyőzését, a Baziliszkuszdroid kezelését, és örültem, mikor apámtól sikerült engedélyt kicsikarnom, hogy velem is foglalkozhass, amikor időnként eljöttél, hogy Karendhor gárdistáink fejlődését és Azilor képzési módszereit ellenőrizd! Harci és stratégiai tudásom kilencven százalékát tőled szereztem! A mesteremnek tartottalak és büszke voltam, ha nagy néha megdícsértél, mert a te elvárásodnak megfelelni nem volt könnyű, még nekem sem, a Mandalore fiának! Téged nem érdekelt, ki az apja, ki az anyja, csak az érdekelt, mit tud. Szükségem volt a tanácsaidra és az elismerésedre, és most az akkorinál is jobban kell a segítséged! De olyan teherrel, amelyet ezután viselni fogsz, szükséged lesz erre a helyre! Ha másért nem, hogy odakint a virágok közt sétálj, vagy leülj egy padra. Ezeknek a lányoknak nincs nevük. Úgy szólíthatod őket, ahogyan épp kedved tartja! - És… Larinna? - kérdezte tétován Canderous. - Sem Larinna, sem más nem fog tudni erről, és gondolom, te sem akarsz beszélni róla. Ne érezd úgy, hogy hűtlen lettél Larinnához! Ami itt történik, az rejtve marad a kinti világ előtt. Arra való, hogy feltöltődj és megnyugodj. Jobban, mint ahogy a kinti világ megengedné! - Calborn… miért épp engem engedsz… ide be? - Már mondtam neked. Majd meglátod, mekkora teher a birodalom gondja! Több, mint amit klánvezérként tapasztaltál! Te ezenfelül követ is vagy, ne felejtsd el! A diplomáciai érintkezés és a politika cselszövevényei meg fognak keseríteni! Arról se feledkezz meg, hogy belső harcot is kell vívnunk klánvezértársainkkal, mert egyelőre csak Sylas van velünk! Te kevésbé vagy türelmes, mint én. Larinna nem bírná az állandó feszítettséget melletted, pedig tudom, hogy szereted őt, de ahhoz, hogy meg tudd tartani, meg kell pihenned, fel kell oldódnod. Itt megteheted. Akár őrjönghetsz és tombolhatsz is, ha úgy érzed, az segít. És tudok még valamit rólad. Nagyon fegyelmezett és visszafogott vagy, ha arra van szükség, de kell, hogy ennek ellentételezése legyen! És neked Larinna... nem elég ellentételezésnek. Tudom, hogy sokszor okoztál neki fájdalmat, mert nyíltan fordulsz meg más nők után, sőt nem is állsz meg annál, hogy megfordulsz… Larinna ennek ellenére nagyon szeret téged! Én most azt kérem tőled, inkább ezt a lehetőséget fogadd el, amiről rajtam kívül senki sem tud, és Larinnánnak ne okozz több fájdalmat azzal, hogy amit itt titokban megtehetsz, azt a kinti világ előtt teszed! Én most itt hagylak. Nézz körül új birodalmadban! Két óra múlva visszajövök. Odakint fogok rád várni egy padon. - Várj! - szólt utána Canderous. Mandalore visszanézett az ajtóból. - Calborn, én csak… szóval… köszönöm. - Én is, Hadiár.

2007.07.08. 13:06

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 19. folytatását! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Seyda nem akar jedi lenni, Mandalore-t választja. Az energiaelvétel. Mandalore tervei a szövetségről. Azilor bocsánatot akar kérni Seydától... Calborn előlépteti Larsent és Seyda helsai testőrségét.     A kis jedi úrnő - 19. rész   Seyda semmit nem aludt ezen az éjszakán. Mindent végiggondolt és átértékelt, ami eddig történt vele. És meghozta élete első döntését. Nem nyúlt a reggelihez, sem az aranysárga leyanhoz, amit odakészítettek neki. A szokott meditáció után nekifogott öltözködni. Lenia, a legkedvesebb szobalánya már hozzászokott, hogy úrnője a fekete lanilinöltözéket és a világoskék harci páncélt kéri reggelente, amiben edzésre indul. Most azonban Seyda azt az aranyszálakkal átszőtt olajzöld ruhát öltötte magára, Calborn legelső ajándékát, amelyben először mutatkozott nőként a Helsa-bázison. Hagyta, hogy arcát kifessék, ahogy szokták, aztán kilépett a folyosóra. Mivel testőrsége a mai napra fel volt mentve a szolgálat alól, Karendhor gárdisták vártak rá, ezüstzöld páncéljuk mellrészén a bevésett Mandalore címerrel. Ez különböztette meg őket Ordoról érkező, de nem Telrevanon élő és szolgáló gárdistatársaiktól, akik szintén ezüstzöld, de címer nélküli páncélt viseltek. Seyda szokás szerint üdvözölte őket, és a kijárat felé indult. Méltósággal vonult végig a díszkertek és szökőkutak között, és nem fukarkodott mosolyával, amikor e büszke nép gyermekei őszinte hódolattal üdvözölték, mint minden reggel. A kis gyakorlópályán ott voltak testőrei, akik már megszokták, hogy asszonyuk itt kezd velük. Látható volt megdöbbenésük a jelképpé vált női ruha láttán. A három jedi lassan állt föl a fűből, mikor Seydát megpillantották. Az apró termetű Vandar mester szólalt meg először. Nem gondolati úton: - Miért jöttél ide? Mit akarsz tőlünk? - Hogy megtegyétek azt, amiért Calborn idehívott benneteket! A szőke, fiatal Katar mester a fejét rázta: - Nem, Seyda, nem tesszük meg! Mandalore azt üzente nekünk, ne várjunk rád, mert ő nem kényszerít téged erre a döntésre! Néhány hónap múlva el fog téged engedni. Velünk jöhetsz, hogy végre jedi lehess! Addig is itt maradhatunk, hogy tanítsunk téged. - Ne várjatok rám! - mondta Seyda határozottan. - Nem megyek veletek. Nem akarok jedi lenni! Itt maradok, Calborn mellett. A Kitaszított megvetően mérte végig: - Semmit se értettél abból, amit elmondtam neked? Ennyire vakká tesz a szerelem? Te ostoba, eszeveszett, bolond nő! Kék és ezüstzöld páncélok mozdultak egyszerre. Talán bele sem gondoltak, hogy jedit kell megtámadniuk. És nem akármilyen képességű jedit… Seyda tiltón emelte föl kezét: - Ne! Ez a sértés nem a Calorának szólt, akit védenetek kell, csak Seydának, a nőnek! De ez a nő nem szégyelli magát ezért az érzésért! Szeretem Calbornt, ezért nem tudnék olyan lenni, mint ti, akiknek mindegy, mit fogtok tenni holnap, milyen célt fogtok megvalósítani holnapután! Ő belépett az életembe és mindent megváltoztatott! - Nem érted, Seyda? Te nem fogsz annyi ideig élni, mint ő! Sokkal hamarabb fogsz megöregedni, mint ő, és akkor el fog téged dobni más nőkért, fiatalabb nőkért! Neki nem az egyéniséged kell, csak a tested, amíg fiatal vagy! - Igen, megértettem… - törtek elő Seyda könnyei, de megszilárdította hangját. - Akkor sem tudom itthagyni Calbornt. Ha száz évvel hosszabbítaná meg az életemet az, hogy jedi leszek, akkor sem adnám oda azért a száz évért azt a néhány évet vagy hónapot, ameddig ő szeret! Lehet, hogy egyszer majd boldogtalan leszek, lehet, hogy mindig ki kell majd térnem az útjából, de ha majd nem bírom tovább elviselni a boldogtalanságot, még mindig választhatom a halált! De most még szeret. Egy egész birodalmat tett a lábam elé, és olyan szerelmet adott nekem, ami többet ér, mint a halhatatlanság! Itt maradok és megteszem, amit kíván tőlem! Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy megadjam neki az utódot, akit annyira szeretne, akkor is, ha csak valóban azt akarja és aztán már nem lesz rám szüksége. És nem fogadom el, hogy megkockáztasson miattam egy Központ elleni sith támadást! Nem hozok veszélyt az otthonomra! Vegyétek el tőlem azt az áruló erőenergiát, ami idevonzhatja a sitheket! Vegyétek el tőlem, bármi lesz is a következménye! Aztán menjetek el és feledkezzetek el rólam! Valamikor régen tényleg volt egy kislány, aki megpróbálta ellesni a felnőtt jedik tudását, de szégyenkezve somfordált el, mert mindenkinek útban volt. Aztán idegen nép harcosai közé került, akik nem éreztették vele, hogy ellenséges világból érkezett, és nem titkolták előle a tudásukat. Itt kaptam otthont, apát, testvéreket, férjet és egy egész birodalmat! Most már egy vagyok közülük! Mandalóriai, mint ők! Köztük élek, velük érzek, velük aggódom a birodalom jövőjéért, az ő uruk az én Mandalore-om is! Nem akarok visszatérni a köztársaságba, és jedi sem akarok lenni! Csak mandalóriai! És akkor bármilyen rövid életet kaptam is, az teljes értékű volt! A három jedi egyszerre mozdult meg. Hátrálni kezdtek, ő pedig lassan követte őket, intve testőreinek, maradjanak. Amikor végül megálltak, ő is megállt előttük. Még látta, ahogyan fölemelik a kezüket, és úgy érezte, mintha a világ szétrobbant volna körülötte. Hangok és színek kavarogtak benne, szédülni kezdett, aztán egyszerre bántó csend lett, a vakító fény kilobbant, és ő belehullott a néma, fénytelen éjszakába. A jedik leeresztett kézzel nézték a villámsújtottan összeroskadó Seydát, majd lassan elfordultak és otthagyták a fűben. Larsen mozdult elsőként. Odarohant és térdre vetette magát úrnője mellett. Bal karjával a háta alá nyúlt, megemelte felsőtestét, egyben megtámasztotta a fejét, jobbjával pedig félresöpörte a nő arcából a fekete fürtöket. Seyda szeme nyitva volt, tekintete megrebbent, ahogy lassan végignézett mellette térdelő aggódó őrharcosain, felnézett az égre, majd megállapodott testőrkapitányán: - Larsen… - suttogta. - Felhő úszott a nap elé? Nem olyan erős már a fénye. És halkabbak lettek a madarak. Messzebbről énekelnek. Van, amelyik el is hallgatott. És a virágok… nem olyan édes az illatuk… mint eddig. Hát csak ennyit kellett odaadnom… azért, hogy itt maradhassak köztetek? Ez nem is olyan nagy ár! Larsen, többé nem jöhetek ki veletek edzeni! Calborn tegnap este mondta el nekem, hogy én is anya leszek, és a gyereke bennem fog fejlődni, ezért félt az edzésektől. Nekem most már az ő kicsi gyerekére kell vigyáznom, akit annyira szeretne! És nektek is jobban kell vigyáznotok magatokra, mert hiába féltelek benneteket, már nem vagyok jedi, nem tudlak titeket meggyógyítani! Fáradt vagyok, de ti gyakoroljatok csak nyugodtan! Egy kicsit pihenek, aztán majd visszamegyek a Palotába. Calbornnak most már nem kell miattam… háborút indítania a Ravager ellen… és senki sem fog megsebesülni, senki sem fog meghalni a népetekből… a népemből. - öntudata kilobbant. Larsen eligazította bal karját úrnője háta alatt, és Seyda térde alá csúsztatva jobb kezét, fölemelte a könnyű testet. Pillantást sem vetve a távolabb álló jedikre, visszavitte Seydát a Palotába. A leomló sötét fürtzuhatag minden lépésénél meglebbent. A testőrök és gárdisták olyan szorosan vették körül, hogy még úrnőjük látványát is elzárták a kíváncsi tekintetek elől. A nagy tanácsterem tizenegy órára ismét megtelt. Mandalore végighordozta pillantását a jelenlévőkön, majd fölemelte kezét, jelezve, hogy szólni kíván: - Remélem, a köztársaságnak volt elég ideje átgondolni tegnapi beszélgetésünket. - Igen, Mandalore - mondta a szenátor. - A köztársaság nevében kijelenthetem, hogy készek vagyunk egy közös akcióra a sithek ellen! Harci felkészültségünk tekintetében Dodonna admirális az illetékes, és a helyettese, Carth Onasi flottaparancsnok. - Rendben van, szenátor. Akkor hadd mutassam be az én két illetékes harcosomat! Sheruk a telrevani harci egységek fővezére, Saborra pedig a felderítőegységek főparancsnoka. Ők tegnap nem lehettek jelen. Ma érkeztek vissza, hogy megbízatásukról beszámoljanak nekem. És nem kellemesek a híreik. A Ravager flotta megint közelebb merészkedett. A Központ biztonsága érdekében föl kell készülnünk a harcra! Gabron, a Sirox klán vezére összekulcsolt ujjait az asztalra téve hajolt előre: - Miért érdekli ennyire a Ravagert Telrevan? Mandalore végighordozta tekintetét valamennyi jelenlévőn: - Én vagyok az oka. Én hoztam ide azt, aki annyira kell nekik, hogy bemerészkednek érte még a Mandalóriai Birodalom szívébe is! - Kiről beszélsz, Mandalore? - kérdezte Gabron. - Az asszonyomról, Seydáról. Nem titkolom előttetek, mert válaszolnunk kell a Ravager kihívására. Seyda jedi. Revan testvére. Mindketten jedik génkísérletének szülöttei. Szüleik valaha a fényt szolgálták. Ma a sötét oldal legveszélyesebb vezetői. Apjuk Nihilus, a Ravager flotta titokzatos vezére, anyjuk Treya, a ma is létező malachori sötét jedi akadémia vezetője. Revant és Malakot ők vezették ki a fényből, a jedik pedig Seydától remélték, hogy meg tudja állítani Revant, ezért későn kezdtek kapkodni a kiképzésével. Az apjának sikerült elfognia, ő azonban megszökött a Ravagerről, és egy köztársasági hajón menekült tovább, amíg a Ravager le nem lőtte azt a hajót. Ez három évvel ezelőtt történt, a Helsa bázistól nem messze. Seyda a sith üldözőket maga után csalogatta a hajótól, és csak mérföldeken át tartó hajsza után tudták bekeríteni. A négy sith beast-ridert és nyolc bomájukat nem sikerült leráznia. Amikor már nem tudott tovább menekülni, holtfáradtan szembefordult velük, és utolsó energiáját is elhasználta a bomák ellen. Akkor értünk oda. Végeztünk a bomákkal és a beast-riderekkel, őt pedig magunkkal vittük a Helsa bázisra. Xarga keze alatt mesterkardforgató harcos lett, de könnyedén megbirkózott a kiemelt szintű felderítői képzéssel is. Ti tudjátok, mit jelent ez, hisz Saborra és én is ezt a képzést kaptuk. Ugyanúgy tisztában van a mandalóriai történelemmel, és ugyanúgy beszél a nyelvünkön, mint bármelyikünk. Sérült társait meggyógyította, Tairont a halál széléről, Davrelt a klinikai halálból hozta vissza. Szívvel-lélekkel a mandalóriai néppel érez! Azok a módszerek azonban, amikkel a Ravageren kínozták, leblokkolták az energiáját, ezért nem teljes értékű jedi. Többségében csak gyógyított. Ennek a maradék energiának a kisugárzása csalogatja ide a sitheket. De nemcsak az apja vadászik rá. Becsalogatták egy térkapuba, amely a malachori akadémiára nyílt. Talán percei lehettek csak hátra, mire ki tudtuk szabadítani egy bonyolult konzolátirányítási rendszer segítségével. Saborráé az érdem. Revan pedig semlegesítette a mérget a szervezetében. Azért harcol érte ennyire a sötét oldal, hogy újra Revanhez hasonló jedit neveljenek belőle, és az egész Galaxis ellen fordítsák! Seyda azonban ragaszkodik hozzánk és nem hajlandó ellenünk harcolni. A történet olyan töményen sokkolta a hallgatóságot, hogy percekig csend uralkodott. Aztán Dxun vezére szólalt meg: - Szóval nem volt elég, hogy Revan leigázta népünket, ezután a húga fog uralkodni rajtunk! Ha ezt hamarabb tudom, nem ismerem el őt Calorának! Inkább maradt volna üresen az a hely melletted! - Tudom, miért e keserű szavak, Tierron - emelte rá pillantását Calborn. - De nem Seyda okozta klánod büszkeségének, Lynnarnak halálát! Oldalamon Lynnar halála óta a Calora helye már négy éve üres volt. Seyda létezéséről nekem is csak három éve van tudomásom. Ami pedig Revant illeti, Canderous tette meg az első lépést Revan oldalán a köztársaság, ezzel együtt a jedik felé. Seyda épp fordítva tett. A jediktől és a köztársaságtól távolodott el, és köztünk lelt otthonra. A Központ védelmében én is úgy gondoltam még Helsán, hogy elfogadom Revan javaslatát, aki azt mondta, ha el akarom hárítani a veszélyt, vegyem el Seyda erőenergiáját. Akkor kértem Carth és a köztársaság segítségét, hogy hívjanak három jedi mestert, akik képesek az energia elvételére, Revan ugyanis nem vállalta. Nem megyek bele a találgatásokba, miért nem. Amikor Seydának elmondtam, milyen veszélynek van kitéve ő is, a Központ is, könyörgött, hogy ne indítsak háborút, ne haljon meg senki őmiatta, inkább adjam ki őt a Ravagernek! Ekkor elmondtam neki, mit tanácsolt Revan. És Seyda ezt elfogadta. Ezért tartózkodik itt körünkben az a három jedi. Tegnap mégis úgy döntöttem, nem alkudozom Nihilusszal, a Ravager-flottával egyszer és mindenkorra végezni kell! Most Seyda az ürügy, aztán majd megint más okot találnak ki, hogy fenyegessenek minket! Nem akarom, hogy Seyda mindent elveszítsen eredeti önmagából, ezért ma reggel azt üzentem a jediknek, ne vegyék el az energiáját! Ha a Mandalóriai harci óriásbirodalom Mandalore-ja arra kényszerül, hogy egy nőt áldozzon föl birodalma védelmében egy bizonytalan béke reményében, ahelyett, hogy elfogadná a kihívást, és harcba szállna, akkor annak a Mandalore-nak nincs helye birodalma trónján! A háború tehát az én döntésem volt, nem Seydáé! Ő kész volt az áldozatra! Aki ezek után is Seydát hibáztatja Revanért, a Ravagerért vagy Lynnarért, az engem hibáztat, aki őt vádolja, engem vádol, aki megsérti őt, az Mandalore-t sérti meg! Tierron csak pillanatokig állta uralkodója tekintetét. Fejet hajtott: - Te vagy a Mandalore-om! Klánom elfogadja az asszonyodat! Calborn bólintott: - Akkor Mandalória kész fölvenni a harcot a Ravager és Malachor sötétsége ellen! - A köztársaság pedig kész csatlakozni e harcban birodalmadhoz, Mandalore! - mondta az admirális. - Seyda a köztársaság gyermeke volt, de köztetek találta meg az igazi otthonát. Itt az ideje, hogy mi is tegyünk érte valamit! Az uralkodó ismét bólintott: - Akkor ebéd után beszélünk a két hatalom flottájának felkészítéséről. Feltekintett, látva, hogy anyja megérkezett az ebédre. Köszöntötte, majd megvárta, hogy helyet foglaljon. Mrs.Wintert is idekísérték már, de Seyda nem volt vele. A három jedi ekkor lépett be. Láttukra elcsendesedett a vendégsereg. Calborn pillantása csak futólag érintette őket. Vendégei felé fordult: - Asszonyom nyilván belemerült az edzésbe és megint megfeledkezett az ebédről. Érte megyek. - Fölösleges! - mondta Katar mester. - Nem gyakorlatozik. Alszik. Jobb, ha most békén hagyod! Calborn felemelte fejét: - Egy Calora sok mindent megtehet, de most vendégei vannak. Nem a ti dolgotok eldönteni, mit tehet ilyenkor! A Kitaszított lustán megvonta vállát: - Te tudod, Mandalore! Csak ne lepődj meg, ha mégsem ébred föl a parancsodra. Lehet, hogy csak holnap fog felébredni, de lehet, hogy még később. - Miért? Mi történt vele? - Az, amiért idehívtál minket. Elhárította a veszélyt. Azt mondta, szeret téged és félt! - a Kitaszított gúnyosan nyomta meg ezt a két szót. - És világra akarja hozni az utódodat. Nem akar jedi lenni, nem akar háborút, így döntésed ellenére azt követelte, szüntessük meg energiája áramlását! A sithek most már nem érzékelik Seydát. Vissza fognak vonulni! Calborn a mondat végét már nem is hallotta. Úton volt a lakosztályok felé. Az ajtó előtt Karendhor gárdisták, a hálószobában a gyakorlóruhába öltözött helsai testőrök vigyázták Seyda álmát. Mandalore láttán mind kihúzták magukat, de egyetlen szó sem hangzott el. Larsen ekkor takarta be úrnőjét a könnyű ágyterítővel. Mandalore láttán félrehúzódott. Calborn leült az ágy szélére, és tenyerébe véve az alvó Seyda kezét, az ajkához emelte. Mikor lassan leengedte, Larsen a szemébe nézett: - Mandalore, én tudom, milyen az igazi szerelem, de nőt még sohasem hallottam így beszélni! Büszkék vagyunk az úrnőnkre! Intett őrharcosainak, és csendben kihátráltak a szobából. Calborn kiküldte a szobalányokat, és maga öltöztette át asszonyát hálóruhába. Ezután kiment, és odarendelte a Karendhor gárda kapitányát és hadnagyát: - Blessel kapitány, ha Seyda állapota változik, küldess értem azonnal! Az ajtó nyitva marad, hogy észrevegyétek, ha felébred. E perctől te és Starren gárdahadnagy is csak a Calora szolgálatában álltok! Reggel 7-től délután 3-ig Larsen és a helsai testőrség, 3-tól este 11-ig a te csapatod, 11-től reggel 7-ig pedig Starren hadnagy a gárdistáival! Bármi történik Seydával, te, Starren és Larsen nekem tartoztok elszámolni vele! - Értettem, Mandalore! - bólintott a gárdakapitány. Calborn pihenni küldte Larsenéket, majd visszatért a tanácsterembe. Elcsöndesedtek, mikor megjelent. Egyenesen a jedik asztalához ment, és leült közéjük: - Csináltak valaha ilyet a jedik? - kérdezte. - Igen - mondta a Kitaszított. - Tőlem is elvették az erőt. Malachor után… - Milyen következményei lehetnek? - Azok a kifinomult érzékelések megszűnnek, amivel addig rendelkezett. A színek fénytelenebbek, a hangok tompábbak lesznek számára. Jellemző erre az állapotra a bizonytalanság, szédülés, fáradékonyság, gyengeség. Érzelmileg is megsínyli. Nem bízik senkiben, mert már nem érzékeli a körülötte lévők kisugárzását, későn reagálhat a veszélyre. Én most csak arról beszélek, amit magam is átéltem. Ettől függetlenül jobb, de rosszabb is lehet az állapota. Calborn elgondolkodva bólintott, majd átült a köztársaságiakhoz: - Hallottátok! Kaptatok időt a felkészülésre! De nem sokat. Felderítőket küldök a Ravager után. Egy nevet kérek most tőletek, akin keresztül a kapcsolatot folyamatosan tarthatjuk veletek! Tudnom kell, milyen összetételű és mekkora flottát állítottatok fel, hogy ellenőrizhessük, mielőtt belépnétek a mi felségterületünkre! Nem azt kívánom, hogy hadi titkaitokat feltárjátok előttünk, de azt se szeretném, ha az a köztársasági flotta, ami felsorakozik mellénk, véletlenül bennünket kezdjen lőni a Ravager helyett… Az admirális nem látszott meglepettnek: - Jogos a kérésed, Mandalore! Mi is szeretnénk a félreértéseket kiküszöbölni. Carth Onasi flottaparancsnok fogja veletek tartani a kapcsolatot. - Rendben - bólintott Calborn. - Ez öszevág az elképzelésemmel. A mi összekötőnk ugyanis Canderous Ordo klánvezér lesz. Úgy hiszem, mindkét fél a megfelelő harcost jelölte ki erre a feladatra. Most pedig felvázolnám elképzelésemet. Nyílt titok, hogy Nihilus, a Ravager flotta vezetője, Malakhoz hasonló képességű ellenfél, így elpusztításához jedik segítségére is szükségünk van. A Ravager fedélzetén a mandalóriai rohamcsapatok mellett ezért az itt jelenlévő jedik csatlakozását is szívesen fogadnánk. A kicsi, ráncos teremtmény szólalt meg, hosszú füleit billegetve: - Megtisztelsz a kéréseddel, Mandalore! Én ott voltam a Csillagkohónál Dodonna admirális mellett, és elmondhatatlan érzés volt látnom, hogyan robban szét a sötétség szimbóluma! Hasonlóan jó érzés lenne látnom, hogyan semmisül meg Nihilus flottája. Sok jedi tanítványom elbukásáért, vagy haláláért felelős a sötét oldal. Itt az idő, hogy ne csak a jedik pusztuljanak! Ne engedjük, hogy a sithek megerősödjenek! Én csatlakozom hozzád és a köztársasághoz. Hatszáz évem minden jedi tapasztalatát szívesen állítom a szolgálatotokba! - Köszönöm, Vandar mester - bólintott Calborn, és pillantása kérdőn a másik kettőre siklott. A Kitaszított és Katar mester is hallgatott. Calborn ismét bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette, nem állnak melléjük, és folytatta: - A köztársasági és mandalóriai flotta együtt támadja meg a Ravager kísérőhajóit, hogy megosszák Nihilus figyelmét. Magát a Ravagert robbantással kell elpusztítani! Seyda a fogsága alatt érzékelte, hogy a hajó speciális energiával van levédve, közönséges lövedékek nem árthatnak neki kívülről. Viszont be tudta mérni az energiaforrásokat, ezeket emlékezetből le is rajzolta nekünk, amikor hozzánk került. Ha van is valamennyi eltérés, azt műszereinkkel korrigálni tudjuk. Álcázott mandalóriai egységekkel megyek oda, időzített robbanótölteteket helyezünk el ezekre a helyekre… - Ez öngyilkosság! - szólt közbe Carth. - Számotokra az lenne - mondta fensőbbséges mosollyal Calborn. - De mi nemcsak a hajóinkat tudjuk álcázni, hanem magunkat is! A sitheken és az asszasszinokon átverekedjük magunkat, a sötét jedik ellen pedig Vandar mester segítségét vesszük igénybe… - Várj, Mandalore! - szólalt meg Katar mester. - Tetszik ez az őrült terv! Veletek tartok! - Szívesen látunk - biccentett Calborn. - A köztársaságot pedig én fogom képviselni! - tette hozzá Carth. - Onnan tartom a kapcsolatot Dodonnával és az egységeimmel. Együtt legyőzzük azt a pokolfajzatot! - Úgy legyen! - bólintott Mandalore. - Akkor adunk neked is álcázóövet. Mellettem leszel majd! Először azonban tudnunk kell, hova húzódott vissza a Ravager! Ez Saborra főparancsnok feladata. Ha tudjuk a választ, üzenni fogunk. Addig készítsétek össze a flottátokat! Mi is azt tesszük! Carth és Canderous kapcsolatban marad egymással! A diplomácia kiépítése elengedhetetlen! Nem akarom követni a hódító háborúk hagyományát, szövetséget akarok veletek! Közös haderőt, mely vállvetve harcol egymás mellett, és egymást segíti bármilyen vész esetén! Békére és egységre van szükségünk! Fejlődésre, biztonságra, gazdaságra, iparra. És zavartalan kerekedelmre. - Elképzeléseid egybeesnek a miénkkel, Mandalore! - jegyezte meg Dodonna admirális. - És elfogadhatók a jedik számára is - tette hozzá Vandar mester. A szenátor köhentett: - Amint hazaérek, mindenről híven beszámolok a szenátusnak. Nem látom akadályát a diplomáciai tárgyalások megindításának. Követséget kell felállítanunk önöknél, és az önök követeinek nálunk kell helyet biztosítanunk! Tegnap még nem voltam ennyire derűlátó, de ahogy hallgatom önt, meggyőződésem, hogy őszintén gondolja ezt a száznyolcvan fokos fordulatot eddigi politikájukhoz képest! Minden befolyásomat latba fogom vetni, hogy mielőbb meginduljanak a tárgyalások! - Megtisztel vele minket! - mondta Calborn.   Délután, mialatt Mandalore a klánvezérek beszámolóját hallgatta klánjaik jelenlegi harci, gazdasági és szociális állapotáról, sötétlila páncél villant a magánlakosztályok főfolyosóján. A királykék páncélosok elállták az útját. Larsen pedig a nyitott ajtóba állt: - Fordulj vissza, Azilor! - mondta hidegen. - Jogom van a Calorával beszélni! - Te már minden jogodat eljátszottad vele szemben! - Bocsánatot kell kérnem tőle! - Meg sem lett volna szabad sértened őt! Azilor láthatóan nagyon elszánt volt, de nem elszántabb a helsai testőröknél. Sőt, ami még kellemetlenebbül érintette, a közelben őrködő Karendhor gárdisták is csatlakoztak a védő sorfalhoz. - Hallottam, mi történt vele - próbálkozott tovább. - Hogy saját akaratából már nem jedi. - Így igaz. Azilor habozott: - Azért jöttem, hogy felajánljam neki az edzés lehetőségét az én gyakorlópályámon. - Elkéstél vele! Seyda nem gyakorlatozhat többé! Azilor az ajkába harapott, majd hirtelen sarkon fordult, és nagy léptekkel távozott. Az őrség némán tért vissza előbbi helyére. Estefelé a kiképzőparancsnok újra próbálkozott, de Blessel gárdakapitánytól is hasonló elutasításban volt része. Késő este, miután Mandalore feloszlatta a klángyűlést, maga is pihenőre tért. Blessel beszámolt neki Azilor mindkét próbálkozásáról. Calborn elgondolkodva bólintott, majd belépett a Calora szobájába. Seyda aludt. Calborn most már becsukta az ajtót, mely egész nap nyitva állt, és saját szobájába tért. Megfürdött, átöltözött, majd az átjárón keresztül átment asszonyához. Óvatosan feküdt le, hogy ne ébressze föl, és bebújt mellé a takaró alá. Érezte teste melegét, hallgatta csöndes lélegzetét. Sokáig bámult a sötétség mélyébe, mire el tudott aludni. Éjfél körül arra riadt, hogy Seyda nyugtalanul hánykolódik és halkan nyöszörög. Megsimogatta a haját. Seyda ekkor felébredt és hirtelen felült: - Ki vagy te? - és gyorsan lecsúszott az ágyról. - Senkinek sincs joga ide bejönni! Csak Calbornnak! - halk zokogás rázta meg. - De ő nem jön többé… meggyűlölt… és nem tudok bocsánatot kérni tőle… nem jön ide többé, hogy beszélhessek vele, hogy megpróbáljam neki elmondani… én nem tudok… nem akarok innen elmenni… a közeléből… - Seyda - szólította halkan Calborn. - Itt vagyok. Nem gyűlöllek. Fogd meg a kezemet! Én vagyok! Seyda megérintette a feléje nyúló erős kezet: - Calborn!!! - és boldogan szorította arcához. Visszamászott az ágyra. - Megengeded, hogy odabújjak hozzád? - Persze. Gyere ide mellém! Seyda boldog örömmel simult a vezér melléhez, valósággal belebújt: - Nem gyűlölsz? Tényleg nem haragszol rám? - Nem, Seyda, nem. - Én nem akartalak megbántani téged… csak fájt arra gondolnom, hogy majd mást fogsz szeretni… ahogy a Kitaszított mondta, és azt gondoltam, egyszerűbb akkor elmenni valahova, ahol nem látom, hogy másik nőt szeretsz majd… de nem tudok elmenni tőled mert a hiányoddal nem tudok együtt élni, és egész éjjel álmatlanul forgolódtam. Én eddig nem tudtam, hogy te sokáig maradsz fiatal… tovább, mint én, és nem mutatkozhatsz egy idős asszonnyal… de ne félj, már elrendeztem magamban mindent… majd ha megunsz, akkor majd, hogy ne kelljen látnod tovább engem… majd akkor végleg elmegyek… végleg… - hirtelen elaludt. Calborn szorosabban ölelte magához. Hamarosan őt is elnyomta az álom. Kora reggel, mikor Seyda szokás szerint fészkelődni kezdett a karjában, Mandalore már ébren volt. - Calborn, muszáj elmennünk reggelizni? Olyan jó most így melletted! - Nem muszáj - Calborn meghúzta az ágy melletti ezüstcsengőt. A szobalányok egyike fél perc múlva ott volt. - Lenia, ide kérjük a reggelinket a szobába! - Igen, Mandalore, azonnal hozom! Seyda felnézett Calbonra: - Nem fogják azt gondolni, hogy kényeskedek? - Azt gondolnak, amit akarnak! Különben sincs sok dolguk körülötted, mert nem szereted, ha kiszolgálnak téged, pedig ők ezért vannak itt! Lenia hamarosan visszatért, letette a tálcát az ágy melletti asztalra, aztán kiment. - Köszönöm, hogy idehozattad, Calborn! De még nem vagyok igazán éhes. - Akkor később eszünk - hagyta rá Mandalore. - Calborn, itt vannak még… a jedik? - Igen. - Tőlük tudod, hogy én… - Igen, tőlük. Megbántad? - Nem. Csak fáradtabb… és bizonytalanabb vagyok… de te itt vagy, és így könnyebb. Mandalore megcsókolta. - Calborn… - mondta ekkor félénken Seyda -, …megengeded, hogy én is úgy játsszak veled, ahogy te szoktál velem… játszani? - Tégy velem, amit akarsz! - súgta Mandalore, és ha eddig csak imádta, most már egyenesen bálványozta asszonyát, aki uralkodott fölötte, a testén éppúgy, mint a szívén, anélkül azonban, hogy ennek tudatában lett volna. Órákig játszottak, beszélgettek, és becézgették egymást. Mandalore kizárta tudatából a Ravagert, a vendégeket, csak Seydára figyelt, aki most virágzott asszonnyá, és aki mégis megőrzött valamit abból az ártatlan, édes kislányból, aki már az első pillanatban rabul ejtette Calborn szívét. Valamivel tíz óra előtt reggeliztek csak meg. Calborn az ágyra tette a tálcát, darabokra vágta a húst és a kenyeret, majd falatonként kezdték etetni egymást. Közös pohárból itták az aranyló leyant is. Végül a gyümölcs következett. Seyda egyszer nagyobb falatot talált harapni a hoszúkás formájú strelből, mint amit le tudott nyelni. Calborn odahajolt és óvatosan leharapta a nő szájából kikandikáló gyömölcs végét. Ajkuk összeért. A reggeli ezzel be is fejeződött… Tizenegy óra elmúlt, mikor Seyda elnyújtózott Mandalore karjában: - Calborn… - Hmm? - A jedik hogy bírják ki… enélkül… a szerelem nélkül? - Nem tudom, Seyda. A szerelemre a természet rendelése szerint szüksége van a nőnek és férfinak egyaránt. Ez megújítja a testet és a lelket, könnyebb a nehézségeket elviselni, és biztonságérzetet is ad. Hogy a párod, akivel a szerelem összeköt, akkor is kitart melletted, ha veled valami baj történik. Ő akkor is szeret és ragaszkodik hozzád, ha senkinek sincs többé szüksége rád… - Szeretted… a feleségedet? - Igen, szerettem. - És amikor… meghalt, hogyan bírtad ki… egyedül? Calborn az állát Seyda fejére tette: - A gyász eltompítja az érzékeket, a vágyat. Ha néha mégis éreztem a szerelem hiányát, megkerestem a kedvesemet. - Neked… kedvesed is van? - Volt. Lynnar előtt. És Lynnar után is. Amíg meg nem ismertelek téged. Onnantól már senkire sem tudtam gondolni. Ott voltam a közeledben és vigyáztam rád, mert komoly kihívás volt a jelenléted a harcosaink számára: Ott mászkáltál közöttük ártatlanul, és föl se fogtad, milyen kínokat állnak ki szegények. Abban az időszakban többször kéredzkedtek haza a kedvesükhöz, onnan tudtuk, mennyire fölajzottad az érzékeiket. De Xarga, Sylas, az alvezérek és az őrharcosok sosem tévesztettek téged szem elől, rólam már nem is beszélve. Azért nem örültünk, mikor megtudtuk, hogy elmentél meglátogatni a köztársaságiakat. Teregriléket nehéz helyzetbe hoztad, mert tudták, milyen veszélyes az a társaság, mégis be kellett, hogy engedjenek, ha a saját népeddel akarsz találkozni, de azt is tudták, hogy a saját életükkel felelnek a te biztonságodért, és a tilalmam ellenére esetleg ölniük is kell a te védelmedben. Az én két parancsom így ütközött, és szükség esetén az egyiket felül kellett bírálniuk a másikkal. De ők tudták, melyik az elsődleges parancs. Megölni azt, aki veszélyt jelent rád nézve, akkor is, ha az politikai viszályt jelent! - Nem tudtam róla, semmiről sem tudtam, amiről most beszélsz… - Persze, hogy nem tudtál! Mert nem akartunk elzárni senkitől és semmitől. Furcsa, hogy bár tényleg jól érezted magadat köztünk, mégsem érezted egészen szabadnak magad, és felmerült benned, hogy esetleg visszatérnél a köztársaságba. Seyda felnézett rá: - Nem azért gondoltam rá, hogy elmegyek, mert igazán el akartam menni, hanem, mert azt hittem, könnyebb lesz, ha nem látlak téged. Akkora szakadék választott el tőled, a vezértől… hogyan is mertem volna remélni, hogy Te és én... hogy egyszer majd észreveszel… Calborn megcsókolta a homlokát: - Vaknak kell ahhoz lenni, hogy valaki ne vegyen téged észre, de ha vak lettem volna, az érzékeim akkor is jelezték volna nekem a jelenlétedet…   A következő hetek békésen, de várakozásban teltek. A Ravager visszahúzódott, Saborra felderítőosztagai nem találták nyomát. A Kitaszított elment a köztársaságiakkal, a két visszamaradó jedi azonban szemmel láthatóan jól érezte magát Telrevan Központjában. Naphosszat lehetett látni őket a kis gyakorlópálya hátsó, nem használt részében, ahol Seydától elvették az energiát. Csak egymással gyakoroltak, majd ültek meditálva, lehunyt szemmel. Részt vettek a három étkezésen, ezenkívül azonban minden idejüket kint töltötték. Minden este elmondták vacsoránál, hogy most sem érzékelik Nihilus jelenlétét. De Revan és a Kitaszított sem adott életjelt magáról. A klánvezérek a harmadik nap hazatértek, hogy a Mandalore-ral történő megbeszélés után felkészítsék saját harci egységeiket. Carth Onasi sűrűn fordult meg a Mandalore palotájában Canderous társaságában. Amikor nem voltak itt, akkor a köztársasági szentátusi palotában tárgyaltak. Dodonnától is érkeztek hírek a flotta szervezéséről, ővele Sheruk tartotta a kapcsolatot. Az újdonsült fővezér elemében volt. Fiatalos lendülettel, fáradhatatlanul rótta Telrevan harci bázisait, a legapróbb részletekre kiterjedően ügyelt mindenre. Néha megjelent a Központban, hogy beszámoljon Mandalore-nak a jelenlegi állapotokról. Calborn elégedett volt Starvillerről hozott harcosaival. Saborra képességeivel régóta tisztában volt, hisz egy időben kapták a kiemelt szintű felderítőképzést. Sherukkal más volt a helyzet. Calborn tudta, hogy kiváló harcos, és olyan vezető, akiért tűzbe mennek a harcosai, csak az időnkénti komolytalan viselkedését kell kissé háttérbe szorítani. Tudta, hogy nem kíván többet Sheruktól a fővezéri ranggal, mint amivel meg tudna birkózni, loyalitásához sem férhetett kétség, ezért teljes mértékben megbízott benne. Sheruk legnagyobb előnye kétségkívül a kommunikációkészsége volt, amivel bárkit képes volt szóra bírni, legyen az vezér vagy harcos. Gyakorlati tapasztalatainak hiányát ezzel pótolta. És végül az őrharcosok. Calborn egy nap pihenőidőben fölkereste őket és leült közéjük: - A jutalom, amit kapni szoktatok, nem elég ahhoz, hogy kellőképpen méltányoljam a munkátokat. Ezért tiszti rangot szeretnék adni nektek. Larsenből remek alvezér lesz itt Telrevanon, Azilor helyére Sergert szánom parancsnokként, váltótársakul pedig Taradolt és Dentixet, hogy mindhármuknak legyen pihenője. Davrelből, Teregrilből és Dandorból lesz a Calora három testőrhadnagya, a három műszakban szolgálatot teljesítő Karendhor testőrség fölé rendelve. Az én testőrhadnagyaim pedig Lantisol, Ceregil és Canter lesznek. - Mélységesen megtisztelsz a bizalmaddal minket! - hajtotta meg büszke fejét Larsen. Mandalore bólintott, látva, mennyire elfogódottak: - Ez olyan rang, amit már rég megszolgáltatok a hűségetekkel és a tudásotokkal. Azt is elmondom, miért tartom szükségesnek. Tudom, sokan nem értenek egyet Telrevanon azzal, hogy az eddigi Mandalore-ok szokásain, hagyományain és politikáján változtatni akarok. Maguk a klánvezérek sem. Látszólag behódoltak, de érzem az ellenállásukat. És én meg fogom törni ezt az ellenállást, mielőtt újra háborúba sodornák ezt a birodalmat! Nem akarok polgárháborút, ezért ellenőrzés alatt akarom tartani a birodalom politikai és harci erejét! Olyan harcosokra van szükségem, akik egyetértenek az elképzeléseimmel, és Seyda személye ellen sincs kifogásuk. - Miért lenne kifogása bárkinek is Seyda ellen? Az egy Azilort leszámítva. Calborn Sergerre pillantott: - Ugyanazért, mint Azilornak. De ez legyen az én gondom. Larsen, Sheruk két nap múlva itt lesz, akkor összeülünk hármasban, és mindent megbeszélünk. Többet lesztek majd egymás mellett. Sheruk remek alvezér volt, minden tapasztalatát megosztja veled, a te komoly, méltóságteljes viselkedésed pedig őrá is jó hatással lesz. Remélem, megkomolyodik egy kicsit melletted. - Mindenben igyekszem elvárásodnak megfelelni, Mandalore! - Ebben biztos vagyok, Larsen. És mielőtt elfelejteném, kérlek, add át köszönetemet asszonyodnak! - Astrilának? - vonta föl szemöldökét Larsen meglepetten. Más körülmények között Mandalore nevetve igyekezett volna megnyugtatni újdonsült alvezérét, félre ne értse a helyzetet. Calborn azonban komoly maradt, láthatóan eszébe se jutott, hogy szavait Larsen félreértelmezheti: - Seydának sosem volt még barátnője és láttam, hogy Astrila milyen kedves hozzá. Ahogy a tiszteletet, úgy a barátságot sem lehet erőltetni, ha nincs alapja, ezért örülök, hogy Astrila ennyire elnyerte Seyda bizalmát. Szeretnélek megkérni, engedd, hogy az asszonyod többet lehessen Seyda társaságában, akinek még egy barátnő is újdonság. Egyébként ugyanez a helyzet Lylthiával és Larinnával is, úgyhogy Sheruktól és Canderoustól is azt fogom kérni, engedjék sűrűbben a kedvesüket Seydához és Astrilához. Ők négyesben most valahogy nagyon jól elvannak együtt. Nem kell aggódnotok, mert a testőrök ugyanúgy vigyáznak asszonyaitokra, mint az enyémre. - Ahogy kívánod, Mandalore! - Köszönöm, Larsen. Mrs.Winter egészségi állapota sajnos jelentősen romlott. Talán honvágya is van, bár ő azt mondja, nem bánta meg, hogy itt maradt velünk, mindenesetre alig mozdul ki. Seyda nappal is csak akkor hajlandó menni valahova, ha ti kíséritek, mert még mindig csak bennetek bízik, délutánonként rendszerint visszahúzódik a szobájába olvasni és meditálni, én is csak este vagyok mellette. Arra gondolok, Astrila, Larinna és Lylthia talán segítene neki beilleszkedni a társasági életbe, mert Seyda még mindig nem érzi jól magát, ha nem harcosok vannak körülötte, és nem harci technikákról meg felderítésekről folyik a szó - fölállt. - Mégegyszer köszönöm az eddigi munkátokat, és ugyanezt a lelkesedést kérem tőletek ezentúl is! Ti vagytok az első pillérei annak az új birodalomnak, amely szakít az eddigi hódító politikával, nem kérdőjelezi meg a békére és egységre törekvő új Mandalore jogosultságát a változtatásra, és előítélet nélkül fogadja el Calorának azt a nőt, akit törvényes uralkodója választott asszonyául. Larsen féltérdre ereszkedett előtte, és meghajtotta büszke fejét: - Ígérem, hogy minden képességemmel és erőmmel támogatni foglak! Rendelkezz az életemmel, Mandalore! És mellette sorban ereszkedtek térdre társai, ugyanezekkel a szavakkal ajánlva magukat Mandalore-juk szolgálatába. Calborn mindegyikük fejét megérintette, ezzel elfogadva hűségüket. Egy mandalóriai soha nem esküszik, csak ígér, és ha megszegi az ígéretét, halálos ítéletét mondja ki maga felett. - Köszönöm a hűségeteket. És legyetek büszkék arra, hogy a ti segítségetekkel indulok el azon az új ösvényen, amelyet egyetlen Mandalore lába sem taposott még soha előttem! Most megkeresem Canderoust. Az ő jelenlétében akarok beszélni Azilorral! És ha már itt tartunk, Serger, a Palota belső biztonságáért parancsnokként ezután te vagy a felelős, minden helsai és telrevani őrharcos neked tartozik engedelmességgel, ahogy a Karendhor gárdisták Blessel gárdakapitánynak. Állandó kommunikációban kell lenned a Palotában lévő mindenkori legmagasabb rangú felelős vezetővel és Blessellel, valamint a Calora és Mandalore testőrségének vezetőjével. Taradol és Dentix kiképzőhadnagy urak, bizonyára tisztában vagytok vele, hogy mindenki Aziloréhoz fogja hasonlítani a munkátokat. Fogjátok keményen a Karendhor gárdistákat, és a telrevani őrharcosokat, bátran alkalmazzátok Xarga módszereit! Még valami. Csak előttetek beszélek erről, mert másra nem tartozik. Davrel a legfiatalabb, így a legtapasztalatlanabb is köztetek. Nincs szégyenkeznivalód, Davrel, de nyilvánvalóan nem is lehetsz még azon a szinten, mint őrharcostársaid. Hosszú évek tapasztalata hiányzik hozzá. Kérlek benneteket, segítsétek, erősítsétek Davrel képességeit, hogy mielőbb fölzárkózhasson hozzátok, és megfelelhessen kijelölt feladatának! - Ez nem képezi vita tárgyát, Mandalore! - bólintott Serger. - Akkor mégegyszer… köszönök mindent! Amit eddig tettetek, és amit ezután tenni fogtok Seydáért és a birodalomért! - És érted, Mandalore - tette hozzá Davrel. Calborn elmosolyodott: - Igen, értem - ismételte csendesen. - De amit értük tesztek, azzal is engem szolgáltok.

2007.07.08. 06:22

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 18. folytatását! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Seyda saját kis gyakorlópályája. Mandalore hivatalos beiktatása. A háború óta most először újra együtt a tizenkét klán. A köztársaság katonai és diplomáciai képviselői. Három jedi mester. Malachor elpusztítója: a Kitaszított...     A kis jedi úrnő - 18. rész   A kis gyakorlópálya akkora lehetett, mint Helsáé. Másnap reggel Seyda és testőrsége ott kezdett gyakorlatozni, nem kis feltűnést keltve. Seydát azonban már nem zavarta, mert ismét felölthette a rugalmas, kényelmes, fekete lanilinöltözéket, és újra felszíjazhatta egyedi tervezésű, női formára szabott világoskék páncélját, melyet Calborn csináltatott neki még Helsán, mikor Seyda nőiesedni kezdett. Mikor kiértek, Calborn elengedte Seyda kezét, aki leült a zöld fűbe, és meditációba merült. Calborn félrehívta Larsenéket, hogy Seyda ne hallhassa szavait: - Tudok Azilorról. Seyda megrémült, hogy az ő tiltása miatt bajba kerülhettek, ezért mindent elmondott. Ne törődjetek Azilorral, de ha provokálni próbál benneteket, jelentsétek! Lehetőség szerint ne bíráskodjatok, de ti tudjátok, hol az a határ, amit ő sem léphet át Mandalore asszonyával szemben! Seydát figyelmeztettem, hogy ilyen esetekben hagyatkozzon rátok, ne parancsolgasson nektek, mert ti úgyis tudjátok, mennyit tűrhettek el az ő nevében! Annyira félt benneteket a felelősségrevonástól, hogy nem fog többé beleavatkozni a dolgotokba! És most az edzésről. A páncélcsizmát vegyétek le! Helyette kaptátok ezt a vékonytalpú bőrcsizmát. Seydának is hoztam, mert ha meglátja, hogy ti levettétek a csizmát, ő is le fogja venni. Rendkívüli módon félt benneteket! Larsen mosolygott: - Milyen jól ismered a gondolkodásmódját! - A övét nem nehéz kitalálni! Még azt is védi, aki megbántotta őt, hát hogyne féltene benneteket, akikhez szívvel-lélekkel ragaszkodik! Tudom, mekkora felelősséget kell vállalnotok azzal, hogy Seyda veletek akar edzeni, mert változatlanul rajong értetek. Ezen nem tudok változtatni. Az a baj, hogy ő még mindig nem tudja, mit jelent a birodalom számára, ha ő megsérül. Ti viszont tudjátok! Nagyon vigyázzatok rá! Vegyétek rá, hogy inkább a kardpárbajt gyakorolja, és kevesebb közelharcot! Ne most akarjon tesztelni benneteket, mekkorát tudtok ütni és rúgni! Az nincs ellenemre, hogy jó formában akar maradni, de ha az első jelek megmutatkoznak, beszélni fogok vele arról, miért kell eltiltanom a további edzésektől. Addig valahogy bírjátok ki! - Légy nyugodt, Mandalore! Az életünkkel tartozunk érte! Neked és a birodalomnak! - Tudom, Larsen. Nem bántam meg, hogy magammal hoztalak titeket. A jutalmatokról nem fogok megfeledkezni. Most megyek és megnézem Azilort! - és eddig némán álló Karendhor gárdistái élén a nagy gyakorlópálya felé indult. Calborn távozása után nem sokkal Seyda felállt, és a testőrök felé fordult: - Miért vettétek le a csizmátokat? - vette észre azonnal. - Mandalore utasítása, úrnőm! - mondta Larsen, és finom mosollyal hozzátette. - Úgy gondolom, nem tetszenél majd neki kék-zöld foltokkal tarkítva... A vita ezzel eldőlt, mert ahogy Larsen számított is rá, Seyda azonnal zavarba jött, és kitért a téma megvitatása elől. Viszont ő is levette csizmáját: - Én se akarlak megrúgni benneteket! - jelentette ki. Az őrharcosok hálát adtak magukban az uralkodónak, aki erre is számítva Seyda számára is hagyott itt egy bőrcsizmát. Először Davrel állt ki Seydával, és most kezdte megérteni, mit is jelent testőrnek lenni. Kétségbeesetten igyekezett még jobban visszafogni minden ütése és rúgása erejét, mint a helsai bázison tette, nehogy kárt tegyen az úrnőben. Irigykedve pillantott őrharcostársaira, akik nyugodt, begyakorolt mozdulatokkal küzdöttek egymással, és nem kellett félniük attól, amitől ő rettegett. De meglepetésként érte, hogy Seyda a két tétlen hét után is milyen gyors, és jók a reflexei. Seyda ezután pihenő nélkül állt ki Sergerrel. Davrel fellélegzett, hogy megszabadult a szörnyű nyomástól, és mindjárt jobb formában volt. Egy kicsit azért sajnálta Sergert. De csak egy kicsit. Az őrharcosok kifinomult harcmodora összehasonlíthatatlanul fejlettebb és összetettebb volt, mint a felderítőké és az átlagharcosoké, akikhez Seyda hozzászokott Helsán. Serger gyors és hihetetlenül erős ütéseit Seyda képtelen volt kivédeni. Serger azonban az utolsó pillanatokban mindig visszafogta iszonyú erejét, mielőtt úrnőjében kárt tett volna. Ha csak egyetlen ilyen negyedgőzzel elengedett rúgása eltalálta volna Seydát, Mandalore nemcsak a leendő utódját, de jelenlegi feleségét is elveszítette volna. - Győztél, Serger! Feladom! - és Seyda őszinte elismeréssel dícsérte meg őrharcosai képességeit. Serger ellazította roppant izmait és megrázta dús, szőke loboncát: - Nincs miért dicsérned minket! Te mesterfelderítői képzést kaptál, ahol a műszaki dolgok, és a gyorsaság fontosabbak, mi pedig mesterharcosi képzést, ahol az erő a döntő. Ennyi a különbség - zárta le a dolgot. Seyda leült pihenni, és csodálta testőrei gyakorlatozását. Látványos párharcoknak volt tanúja. Nem volt megelégedve saját gyorsaságával. Úgy gondolta, mielőtt kiállna Larsennel és Taradollal, megmozgatja izmait. Már második hete nem edzhetett, és érezte a hiányát. Nekiindult, hogy körbefussa a kicsi pályát. Testőrei nem tévesztették szem elől úrnőjüket, de vigyáztak, ne legyen feltűnő, hogy a sarkában vannak, és ne is gátolják szabadságában. Mikor Seyda nekiiramodott, Teregril és Lantisol abbahagyta a küzdelmet, és melléje szegődött, mintha csak levezető köröket készülnének futni. Kisvártatva Dentix és Ceregil, mintegy ötletszerűen, csatlakozott hozzájuk. Seydának sikerélménye lehetett, mert bár sokkal gyengébb volt, mint a mandalóriai harcosok, de gyorsabb is, ahogy ez Helsán az első napi edzésen kiderült a mozgékony, könnyűtestű, hajlékony kislányról. Mikor elfáradt, légzőgyakorlatot végzett, ahogy Xarga tanította. Testőrei vele együtt csinálták, aztán kardpárbaj következett dupla pengéjű kardokkal, ebben Teregril és Lantisol volt csak Seyda méltó ellenfele, és persze Larsen, aki azonban az őrharcosok másik részével most kissé távolabb edzett, ahol először kezdtek. Seyda természetesen a Xargától kapott cratarival harcolt. Legyőzte Lantisolt és Teregrilt, majd újra nekiiramodott a levezető köröknek. Egyenletesen és könnyedén futott testőrei előtt, néha fölgyorsítva, majd lelassítva, képzeletbeli akadályokat kerülgetve. Annyira belefeledkezett a mozgás örömébe, hogy az ezüstzöldbe öltözött gárdisták visszatérését sem vette észre, akik a Palota népével együtt jó ideje mind őt bámulták. Joggal. Szokatlan látványt nyújtott a birodalom első asszonya, aki ugyanúgy vívott és gyakorlatozott, mint bármelyik mandalóriai harcos. Seyda nem vette észre csodálatukat, csak önmagára figyelt. Egy lassításnál oldaltámadás érte. Hatalmas test ragadta magával, a földre vetődött vele, és tovább hengeredett, hogy lefékezze a lendületet, közben karjával és testével védte Seydát az ütközés erejétől, és a sérüléstől. Mikor megállapodott és hanyatt fekve maradt a földön, Seyda kikecmergett az oltalmazó karok közül, és a vezérharcos széles mellére telepedett: - Nem ütötted meg magad? - kérdezte aggódva. Mandalore mosolygott: - Nem. Ha nem tudom megcsinálni azt, amire az őrharcosaid is képesek, hogy lehetnék a vezérük? - Az más, hogy ők mit tudnak! Nekik az a dolguk, amit csinálnak, a tiéd meg az, hogy vigyázz magadra, meg hogy szeresd a birodalmadat és… és engem… is… - Úgy érzed, nem azt teszem? Seyda végigsimított a tiszta homlokon: - Nem tudom, hogy hívják azt, amit tenni szoktál velem, csak azt tudom, hogy nagyon jó… - suttogta szégyenkezve. Calborn magához ölelte asszonyát, és hirtelen felült. Seyda e mozdulattól lecsúszott az ölébe. - Akkor most nem akarsz bejönni velem… egy kicsit? - súgta az uralkodó, és megfeledkezve rangjáról, az őket figyelő alattvalókról, a kék-, és ezüstzöld páncélú testőrökről, óvatos, apró csókokkal harapdálta és ízlelgette gyengéden Seyda ajkát. És mivel így Seyda nem jutott szóhoz, Mandalore beleegyezésnek tekintve a hallgatását, nem törődve az utánuk induló testőrökkel, visszavitte gyakorlóruhába öltözött asszonyát a Palotába, és letette hálószobája bíborfüggönyös ágyára. A beiktatás délelőttjén Calborn maga ment ki Seydáért a pályára. Megvárta, míg befejezi a küzdelmet Teregrillel, majd gyorsan kézen fogta, mielőtt Seyda új ellenfél után nézhetett volna: - Sajnálom, de ma már nincs több harc! Ma fognak megérkezni a klánvezérek és egy üde, bájos hölgyre kíváncsiak, nem egy harcosra. Azt látnak éppen eleget! Bevezette a Palotába, és miután odarendelte mellé a szobalányokat, kiment. A Calora felélénkült a frissítő, illatos fürdőtől. Mialatt megtörölközött, megszárították és megfésülték dús haját. Közben beszélgettek vele mindenről, ami érdekelte. Tőlük hallott először Lynnarról, Calborn első feleségéről, a dxuni fővezér lányáról, aki azért halt meg négy évvel ezelőtt, mert megbetegedett, és megállt a szíve. Hogy ez a szülés alatt következett be, arról nem beszéltek. Seyda nem lepődött meg, mert annyit tudott, hogy orvosok nincsenek, csak az állandó sérülésnek kitett harcosok kapnak kibernetikus gyógyító beültetést már ötéves korukban. Erős szervezetű nép volt, ahol a gyengék törvényszerűen elpusztultak. Ez a túlélést és a kiválasztódást segítette. Seyda azt hitte, a birodalom minden szépségét látta már, de a ruha, ami az ágyára volt terítve, teljesen lenyűgözte! Hószínű fodrokkal és áttetsző csipkékkel díszített, aranyszálakkal átszőtt, zárt nyakú, hosszú, bő ujjú, sötétbíbor ruha volt, mely nagyszerűen harmonizált Seyda éjfekete hajával és sötét bőrével. A ruha felső részét bíborcsipke díszítette mellényszerűen. A hajára áttetsző bíborcsipke-fátylat borítottak, és rögzítettek. Nyakában és gyűrűsujján a Calora Mandalore jelképe, a fehér kristálymedál és a fehér-kristálykövű gyűrű szikrázott. Amikor felöltözött, leült, hogy szobalányai kifessék az arcát, majd várt, hogy férje érte jöjjön. Calbornnak lehetett fogalma arról, mennyi időt vesz igénybe egy nőnek az öltözködés, mert három perccel azután, hogy Seyda elkészült, Calborn már be is kopogott. Kézen fogta asszonyát, minden oldalról megnézte, és kijelentette, hogy sem a birodalomban, sem a birodalom határain kívül nem látott még ilyen gyönyörű nőt, de még csak hozzá foghatót sem! Egyébként Calborn megjelenése sem volt megvetendő. Szálas termetén ezüstszálakkal átszőtt fekete lanilining és ugyanilyen anyagú nadrág feszült, ezüstszínű, remekmívű páncélja mellrészének közepébe vésve egy nagy kör, benne „M” betű díszlett, és a naphoz hasonlóan sugarak ágaztak szét belőle. Seyda felismerte a Mandalore címert, a birodalom címerét Geren adattárolóiból. Calborn frissen mosott, fényes fekete haja dús hullámban omlott vállára, izmos kezén ezüstszínű vékony páncélkesztyű. Calborn lassan vezette végig Seydát a meghajoló telrevani őrharcosok, és Karendhor gárdisták sorfala között. Mögöttük királykék páncéljukban a helsai testőrök haladtak. Seyda alig ismert rá Mrs.Winterre, akiből a szobalányok előkelő úrinőt varázsoltak. Ősz haját feltűzték, arcát jó ízléssel enyhén kifestették, ezüstszálakkal átszőtt sötétszürke ruhájában valóban méltó volt rá, hogy a birodalom urát és úrnőjét a köztársaság képviseletében kísérhesse. Az asszony jól érezte magát. Az a sárga energiaital, ahogy ő nevezte a leyant, visszaadta az erejét. Calborn Seyda mellé vezette. Mandalore édesanyja a Karendhor gárdisták kíséretében a Palota előtt csatlakozott hozzájuk, ő Calborn másik oldalára került. A leszállópálya mellett hatalmas tömeg hömpölygött. Díszbe öltözött polgárok tolongtak a jövevények körül, de fegyelmezetten húzódtak hátrább, mikor a Karendhor gárdisták és telrevani őrharcosok sorfala felsorakozott, mintegy összekötve a kifutópályát a Palota bejáratával. Seyda, Mrs.Winter, Derilah és Calborn e sorfal közt haladt végig. Calborn az út felénél megállt, és bátorítóan mosolygott asszonyára. Rejtett hangszórókból halk, lágy zene áradt, mely megnyugtatta Seydát. Gerentől már régen megtanulta a tizenkét klán és vezetőik nevét, de a tizenkettőből csak hármat ismert személyesen. Az imént érkező hajóról a Draclon klán aranysárga színét viselő őrharcosok lépdeltek lefelé, közöttük a klánvezér. Seyda be tudta azonosítani Geren adatbázisának képei alapján. Lendor kifürkészhetetlen arcú, kiváló stratéga hírében álló nyugodt férfi volt, sok ütközet hőse, de Seyda már nem is próbálkozott azzal, hogy a kortalan arcú mandalóriai férfiak életkorát megpróbálja kitalálni. A Draclon klán vezére feleségével, a jól ápolt, csinos Letindával érkezett. A rövid üdvözlés alatt Lendor megcsókolta a Seyda ujján ragyogó Calora-gyűrű kristályát, és a Calora-lánc kristálymedálját, ezzel elfogadva Mandalore asszonyát klánja nevében, aztán tenyerét a Mandalore címerre helyezte Calborn páncélján, ezzel elismerte az új Mandalore-t uralkodójának. Az aranysárga páncélú őrharcosok mélyen meghajoltak az uralkodópár előtt, és tovább haladtak. A Draclon klán ládaszámra hozott ajándékait a Palota előtti téren rakták le. A következő vendég a Dxun klán képviseletében érkezett. Tierron klánvezér szürke páncélban jött hódolatát bemutatni uralkodója és úrnője előtt. Diszkréten öltözött, láthatóan már nem fiatal felesége kísérte a beiktatási ünnepre. Tierron ugyanúgy fogadta el a Dxun klán nevében az új Mandalore-t és új asszonyát, mint előzőleg a dracloni klánvezér. Ajándékaik szintén a Palota elé kerültek. Gabron a Sirox klán üdvözletét hozta, az ősz Targon az Arinnel klán nevében érkezett, Trendil pedig a távoli Celcarelről jött hódolatát bemutatni. A fiatal, ambiciózus Strexin nemrég vette át a Ceren klán vezetését. Sentin, a ragyogó hadvezér a Holderen klánt képviselte, Derilt Dantiloc hófehér páncélosai kísérték. Lessent a Rexal klán küldte. Seyda szíve megdobbant a közeledő kék páncélok láttán. Akaratlanul is megszorította Calborn kezét, aki rámosolygott, megértve asszonya izgatottságát. Sylas komoly arccal jött feléjük, de miután elfogadta Mandalore és a Calora uralmát, félretette méltóságteljes viselkedését, és karjába zárta az ifjú asszonyt. Seyda csaknem elsírta magát, nem tudott megszólalni, csak az apjaként szeretett klánvezér melléhez bújt, majd köszöntötte Elorah-t, aztán odaszaladt a kék páncélú őrharcosokhoz. A jól ismert arcok körbevették, nevükön szólította őket és kezét nyújtotta nekik, amit sorra megcsókoltak. Aztán Calborn odalépett hozzá és megfogva a kezét, szavak nélkül jelezte neki, hogy még vannak vendégek, akiket fogadniuk kell. Sylas Derilah-t és Mrs.Wintert is üdvözölte mint rokonokat, akiknek a felügyeletére bízta lányát, majd továbbment a Palota felé. Utolsóként érkezett a roppant termetű Canderous Ordo Larinna társaságában, ezüstzöld páncélú gárdistái élén. Miután lerótta hódolatát az uralkodópár előtt, Sylashez hasonlóan ő is, Larinna is megölelték Seydát. A tizenkét klán most először volt ismét együtt a Mandalóriai Birodalom bukása óta. Egyszerre narancssárga és piros egyenruhák villantak az űrkikötő felől. A köztársaság is megérkezett! Carth Onasi flottaparancsnok kíséretében két magasrangú küldött jött: Jackot Parandin szenátor a két hatalom közt újra meginduló diplomácia képviselőjeként, Forn Dodonna admirálisnő pedig a köztársasági hadiflotta vezetőjeként kívánt kapcsolatot teremteni a Mandalóriai Birodalommal. Carth mély hódolattal hajolt a szépséges Calora keze fölé, majd feszes vigyázzba vágva magát, tisztelettel hajtott fejet a Mandalore előtt. Calborn udvariasan bólintott feléjük: - Üdvözöljük a köztársaságot a Mandalóriai Birodalom történelmi ünnepén. Kérem, fogadják el meghívásunkat az ünnepi vacsorára! A három illusztris vendéget tízfőnyi testőrség kísérte. Calborn a Palota felé mutatva jelezte, merre menjenek. Carth kissé visszamaradt: - Mandalore, hogy kérésednek eleget tegyek, hoztam valakiket. Kérlek, fogadd őket szívesen! Calbornnak ekkor tűnt szemébe a barna köpenybe öltözött három alak. Kettő ember volt közülük, a harmadik azonban apró termetű, nagy, hegyesfülű, megfontolt mozgású élőlény. Calborn sosem látott még hasonlót, de nem kételkedett abban, hogy az illető jedi. Nemcsak ruhája, hanem furcsa kisugárzása miatt. - Mandalore, ő Vandar mester, aki a Csillagkohó ostromakor a mellettünk harcoló jediket irányította. Ez a másik jedi Katar mester, ő pedig… a Kitaszított! Calborn nem jutott hozzá, hogy köszöntse őket, mert mindhárman Seydát nézték, az pedig őket. Nyilvánvalóan gondolati úton kommunikáltak egymással, amiből a körülöttük állók törvényszerűen kimaradtak. Calborn mégsem érzett féltékenységet, mert tudta, miért jöttek ide. Az ő kérésére. Nem a Mandalore beiktatása érdekelte őket, hanem Seyda. Később bizonyára hajlandók lesznek akár beszélgetni is vendéglátóikkal. - Köszönöm, Carth, hogy nem feledkeztél meg erről! - Örülök, hogy eleget tehettem a kérésednek, Mandalore! - mondta a flottaparancsnok. Miután az uralkodópár előtt minden érkező vendég elvonult, Calborn a három asszony kíséretében visszatért a Palota elé. Onnan egyedül indult fölfelé a harminc lépcsőfokon, mely egy óriási szoborhoz vezetett. A Mandalóriai Birodalom legelső Mandalore-jának szobrához. Calborn lassan lépdelt fölfelé, mind magasabbra érve, népe fölé emelkedve, egyedül, ahogyan uralkodásában is egyedül marad ezután. A háromszoros életnagyságú, hószínű delixszobor harc közben ábrázolta a zord vezérharcost, aki szélespengéjű rövidkarjával éppen egy sokkarú idegen lényt terített le, miközben hatalmas páncélos lábával egy másik idegen faj szülöttének holttestére taposott. Pajzsa leeresztve, melybe a Mandalore-címert vésték. Calborn felért. Lentről jól lehetett látni, ahogy féltérdre ereszkedik, és páncélos kezét a címerre helyezi, mintha hódolatát róná le rég halott harcos őse előtt, ahogyan az imént előtte rótták le tiszteletüket klánvezérei, és helyezték magukat uralkodása alá. Mintha ugyanazzal a mozdulattal klánvezérei hódolatát közvetítené az első Mandalore-nak. Ezután felállt, és a szobor mellett lévő faragott delixtartóból kihúzott egy kardot. Két kezébe fogva lassan fölemelte, és felmutatta. Odalent mindenki némán ereszkedett térdre, csak a csöndes zene hullámzott át a hatalmas téren. Calborn megérintette a karddal a pajzsba vésett Mandalore-címert, majd hátat fordított a szobornak, és elindult lefelé a lépcsőkön. Amikor leért, jobb kezébe fogta a kardot, baljával pedig a még térdelő Seyda kezéért nyúlt, és fölemelte őt, jelezve a továbbra is térdelő tömegnek, hogy csak egyetlen személy van, aki vele egyenrangú; az asszonya, a Calora Mandalore. A Mandalore-i Palota fényben úszott. A halk, lüktető muzsika kellemes hátteret adott a vacsora hangulatához. A jellegzetes ízű porhanyós sültek, és étvágygerjesztő köret mellé aromás borokat szolgáltak fel, és persze nem hiányzott a jól ismert aranysárga élénkítő ital sem. A sültek után édességek kerültek az asztalra, ha valaki még bírt enni egyáltalán. Hatalmas, tízszemélyes, kör alakú asztalok voltak felállítva a vendégek számára, ezzel is jelezve, hogy itt most mindenki egyenrangú. Ez a múltban is sok viszályt csitított el, amikor még gyakoribbak voltak a diplomáciai összejövetelek. Mivel mindenki ott ült le, ahol éppen tetszett neki, furcsa együttesek alakultak ki. Volt, ahol mandalóriai került jedi és köztársasági mellé. A terem színes kavalkádját fokozták a klánjaik színében pompázó őrharcosok és testőrök. Carth és az admirálisnő a Mandalore és a Calora asztalánál ült Mrs.Winterrel, Delirah-val, Larinnával, Canderoussal, Sylassel és Elorah-val együtt. Dodonna admirálisnő tekintete minduntalan visszavándorolt Seydára, aki hallgatagon ült Calborn mellett. Mikor azonban az admirálisnő megszólalt, nem a Calorát szólította meg: - Mrs.Winter, nem bánja, hogy itt maradt? - Mit bánnék rajta, admirális? Itt mindenem megvan, kiszolgálnak, és láthatom ezt a kis tündérkét is. Meg ezt a délceg urat is, akiről úgy éreztem már elejétől kezdve, ahogy viselkedett velem, mintha a fiam lenne. Ó, bocsánat, Derilah… - Csak őszinte vagy, Teresa, nincs min megbántódnom. És jólesik hallani, ha dicsérnek minket! Azt jelenti, nem vagyunk olyan gonoszak, ahogy hirdetik rólunk a Galaxisban! - Ez nem gonoszság kérdése, Derilah! - pillantott rá az admirálisnő. - Mind a két oldal hibás abban, ami történt, de úgy véli a köztársaság, hogy ideje lenne szembenézni saját hibáinkkal is, hogy ne kövessük el megint őket! Úgy vélem, nálatok is új rend kezdődik az új Mandalore irányításával, aki a köztársaság egy darabkáját vallhatja magáénak. Seyda köti össze a két hatalmat. Canderous letette a hozzánk vezető út legelső kövét a Csillagkohó-küldetés alatt, az út második köve Seyda. Tegyük le a harmadik követ mi! Kezdjük kiépíteni újra a diplomáciát! A Sith Birodalom közös ellenségünk. Úgy hiszem, ti sem akarjátok engedni, hogy még jobban megerősödjön! - Nem, admirális, nem! A Ravager és flottája az egyik legnagyobb fenyegető erő most a sithek részéről. - Egyetértek, Mandalore. Ha terveinket össze tudnánk hangolni, a sithekre mért közös csapással megpecsételhetnénk szövetségünket! - Nincs ellenemre, admirális. Nincs szándékomban továbbra is ellenségeket gyűjteni a Galaxisban és ha a köztársaság is hasonlóképp vélekedik, szívesen venném, ha erről részletesebben is beszélnénk! A Csillagkohó-küldetés bizonyította, hogy van reményünk az egymás melletti harcra, előítéletek nélkül. - Így van - jegyezte meg Canderous. - Mandalore-nak igaza van, igaz, Carth? Nincs jobb szövetséges, mint a közös érdek. Mi tapasztaltuk, pedig korántsem voltunk közös nevezőn veled az elején! Ami azt illeti, a többiekkel sem. És mégis együtt csináltuk végig, mert mikor szorult a hurok körülöttünk, kit érdekelt, hogy néhány éve esetleg mi is egymásra lövöldöztünk? Ha dédelgetjük a sérelmeinket, rövidesen ugyanott tartunk, hogy egymást szidva és hibáztatva megintcsak egymásnak esünk. Ha mindenáron ütni akarunk valakit, akkor üssük együtt a sitheket, az még hasznos is, mert most már annyira megjött a bátorságuk, hogy mind a kettőnkkel egyszerre próbálnak kikezdeni! Nem hiszem, hogy rajtatok és rajtunk kívül lenne még valahol akkora erő, amely képes lenne megfékezni őket! - Én nem vonnék le ilyen gyors következtetést - jegyezte meg Sylas. - Az, hogy mi itt ezt a Galaxist jól ismerjük, korántsem jelenti azt, hogy új fajokkal nem találkoznánk, ha a Galaxison túl körülnéznénk, és az sem biztos, hogy tárt karokkal fogadnának minket. Lehet, hogy itt mi vagyunk a legerősebbek, de ahogy nálunk gyengébbek is voltak, tőlünk erősebbek is létezhetnek. Nem mi vagyunk az etalon. De hogy mennyire vagyunk erősek, azt a sitheken kellene lemérnünk, mielőtt továbblépnénk! - Sylasnek igaza van - bólintott Forn. - Én nagy lehetőséget látok e két hatalom szövetkezésében. Mandalore, mikor látnád alkalmasnak az időt arra, hogy beszéljünk erről? Calborn lassan, megfontoltan válaszolt: - A holnapi ebéd alatt megbeszélhetnénk egy találkozót. Addigra bennetek is, bennünk is letisztulnak a gondolatok. Alapvető dolog, hogy megbízzunk egymásban, de ahogy Canderous mondta, egymást leteszteltük már, forduljunk hát együtt a közös ellenség felé és tegyük biztonságossá együtt ezt a Galaxist! Nem hódításra, csak békére törekszem! Ha ti is ezt a célt tűzitek magatok elé, hajlandó vagyok a szövetségre. A köztársaság így is sok fajt egyesített. Ha azokkal meg tudtok férni békében, bizonyára velünk is össze tudjátok hangolni az érdekeiteket! - Igazad van. Örülök, hogy az új Mandalore újra akarja értékelni a múltat és hajlandó a változtatásokra! Ha tetteitek igazolni fogják szavaidat, a köztársaság kész szövetségre lépni veled és népeddel, Mandalore! Calborn udvariasan bólintott az admirálisnő felé, majd Carthoz fordult: - Ki ez a Kitaszított? Miért lett azzá? Mielőtt Carth megszólalhatott volna, Seyda fölemelte fejét, és férjére nézett. Lassan, vontatottan beszélt: - Ő fejezte be a Mandalóriai Háborút… ő pusztította el utolsó flottátokat… ő pusztította el Malachort… felhasználta a bolygó energiáját ellenetek… de a flottátok pusztulása... a bolygó pusztulása, a sok milliárdnyi élet halálsikolya… elpusztította a vele lévő jediket is… mikor az Erőben szétáradt a fájdalom, a halálsikoly… a jedik felfogták, érezték… és belepusztultak… ezért taszították ki őt… láttam az emlékeiben… - Igen - hajtotta le fejét Carth, majd Seydáról Calbornra nézett. - Amit kértél tőlem, azt nem képes minden jedi megtenni. Csak a legjobbak! A legtehetségesebbek! És akik már túl vannak… minden morálon. Akik már kiégtek… mint a Kitaszított… Seyda éjfél előtt elköszönt testőreitől, és aludni küldte őket. Larsenék a nap huszonnégy órájából tizet úrnőjük szolgálatában töltöttek, reggel hat órától délután négy óráig. Az úrnő védelmét a fennmaradó időben a Karendhor-gárdisták vették át. Ez az este kivételt jelentett az ünnepség miatt, de a következő napra felmentést kaptak a szolgálat alól. Seyda belépett szobájába, kibújt ruhájából és lezuhanyozott, felhúzta a kikészített tiszta hálóinget, és miután az álmos szobalányok kifésülték a haját és bekenték az illatos, puha, nyugtató krémekkel, aludni küldte őket. Leült az ágy szélére, felhúzta lábát, és két karjával átfogott térdeire támasztotta állát. A gondolati üzenet váratlanul érte: Egyedül vagy? - Igen. - válaszolt meglepetten, önkéntelenül hangosan. Ostoba vagy, ha engeded, hogy megtörténjen! Te jedi vagy, nem mandalóriai. Rab vagy, csak nem tudsz róla. - Nem vagyok rab! - tiltakozott Seyda. Dehogynem! Egyetlen lépést se tehetsz, hogy ne lennének a nyomodban! - Mert Calborn félt és vigyáz rám! A szoba levegője vibrálni kezdett, és lassan kirajzolódott egy alak. Seyda felismerte a Kitaszítottat. A jelenés halkan, gúnyosan nevetett: Persze, hogy vigyáz rád! Mert azt akarja, hogy te hozd világra a fiát! Nem téged félt, hanem az utódját, a birodalom következő Mandalore-ját. Te csak eszköz vagy. Miért az ő akaratát hajtod végre, ahelyett, hogy a saját utadra lépnél? - Nem tudom, miről beszélsz egyáltalán… - Seydát hajszál választotta el a sírástól. Persze, hogy nem tudod! Tudatlanságban tart, hogy ne tiltakozhass a sorsod ellen! Elvette az ártatlanságodat, a szabadságodat, az akaratodat. És most elveszi az energiádat, az egyetlen esélyedet, hogy valaha is kitörhess ebből a rabságból. Vakon és süketen bolyongsz majd azon a keskeny ösvényen, amit ő jelöl ki számodra. És ha már mindent megkapott tőled, el fog dobni! És akkor semmid sem marad, mert neki csak a testedre volt szüksége. Nincs otthonod, mert ez az ő Palotája, nincs gyereked, mert az a birodalomé, akit csak néha láthatsz majd, nincs ruhád, mert mindent ő adott, nincs egyéniséged, mert elvette, nincs akaratod, mert megtörte! Csak a magány lesz a tiéd… - Calborn nem… nem ilyen! Ő mindig velem fog maradni! És te ezt igazán elhiszed, Seyda? Térj már észre! Ő sokkal hosszabb életet kapott, mint te! Te már ráncos öregasszony leszel, amikor őrajta még meg sem látszik a kor! Gondolod, hogy akkor is téged akar majd ölelni, amikor olyan fiatal lányok közül válogathat, akik ma még a világon sincsenek? Te jedi vagy, aki szabadságra született, de Revan árnyékot borított rád, ezért maradtál magadra. Mi segítünk neked, hogy megtaláld magad, de ezt neked is akarnod kell! Seyda remegő szájjal hallgatott. A Kitaszított szelídebben folytatta: Ha jedi maradsz, felszabadítjuk az energiádat, és megmutatjuk neked a fejlődésedhez vezető utat. De akkor is van még reményed, ha holnap még nem mernél szembeszállni Mandalore akaratával. Ha el is vesszük az erőenergiádat, visszafordítható a folyamat. Hacsak Mandalore ki nem irtja az utolsó jedit is addigra, mire meghozod a döntést… A jelenés szétfoszlott. A folyosóról hangok szűrődtek be. Seyda hallotta Mandalore hangját, amint a testőreivel beszél, majd belép saját szobájába. Hallotta a víz zubogását a zuhanyozóból, majd a ruha halk suhogását. Az átjáró ajtaja halkan nyílt. - Azt hittem, már alszol - hallotta Calborn csöndes hangját. Seyda összerezzent, mikor a vezér megérintette, és leült mellé az ágy szélére. Félresimította a nő haját, és szinte csak lehelte arcára a csókot. Tiszta és forró volt a lehelete, mint mindig. - Félsz a holnaptól? - Nem. Nem a holnaptól félek. Hanem attól, ami majd azután… lesz. - Azután már biztonságban leszel. - Miért féltesz ennyire? - nézett hirtelen a szemébe Seyda. - Amíg harcos voltam, tőlem is megkövetelték azt, amit a többiektől, most meg... Davrel úgy áll ki ellenem, mintha elfelejtett volna harcolni. És a többiek is, pedig Serger egyetlen félerejű ütésével meg tudna ölni! Larsen is… Teregril is… a csizmájukat is levettetted velük… nevetségesnek érzem magam köztük. Miért játsszák ezt a színjátékot? Mitől lettem egyszerre ennyire sebezhető? Calborn nem látszott ingerültnek, pedig ez több volt, mint számonkérés: - A válasz benne van a kérdéseidben. Sebezhető vagy, mert nem vagy már harcos. Asszony vagy, akinek a teste nem arra való, hogy edzéseken rugdossák, hanem hogy új élet növekedjen benne, ha eljön az ideje! - Új… élet? - Seyda egészen megzavarodott. - Az én testemben? - Igen. Azt elmondták neked is, hogy az asszony, aki életet adott neked, meghalt, amikor megszülettél. Az ő teste adott neked menedéket kilenc hónapon keresztül. Te nem láthattad őt, és nem láthattál a jediknél sem olyan nőt, aki életet hordoz. Látom az arcodon és a szemedben, hogy viszolyogsz attól, amiről beszélek, pedig az anyaság csodálatos dolog! A nők, akik gyermeket várnak, valahogy még szebbek, mint addig. Igaz, hogy fáradékonyabbak is, mert a hónapról hónapra egyre növekedő terhet mind nehezebb hordaniuk. - Növekedő teher? És ez látszik rajtuk… kívülről is? - Igen, látszik. Elveszítik az alakjukat, de ez az állapot szülés után általában visszaáll. - Elveszítik az alakjukat? De hogy kerül ez az élet… a testükbe? - A mi testünkből. A mi ölelésünk termékenyít meg benneteket. Az a pici életkezdemény akkor bújik meg bennetek, és növekedésnek indul. Seyda önkéntelenül húzódott odébb a simogató kéz elől: - És… bennem is elkezd majd… növekedni? - Remélem, igen. Nincs ebben semmi szégyen, vagy megvetendő. Te is így születtél, én is, Larsen is, de még Mrs.Winter is. Kell, hogy fiaink szülessenek, akikből majd harcosok lesznek, és kell, hogy kislányok is szülessenek, akikből majd anyák lesznek. - És muszáj, hogy minden nőnek legyen gyereke?! - Seyda, ha nincs az életednek folytatása, mi marad belőled? Csak egy név, amit a homokba írtak. Amit egyszer elmos majd a dagály, és elvisz majd a kóbor szél. - De ha meghalok, az akkor már nem fáj nekem! - Seyda, te Mandalore asszonya vagy. Tőled és tőlem ez a birodalom gyermeket vár. Egy új uralkodót, akit fel kell nevelnünk, aki majd a helyembe lép. Te egészséges és gyönyörű nő vagy, ezért választottalak téged, akit rajtam kívül más férfi nem érintett. Méltó vagy arra, hogy egy következő Mandalore édesanyja légy. Téged nemcsak én, hanem egy egész birodalom is imád. Ez neked mind kevés? Seyda félrefordította fejét: - Nem. Nem kevés. - Mi a baj, Seyda? - érintette meg az arcát Calborn. - Hisz Helsán még te is azt akartad, hogy legyen gyermeked, akit majd dajkálhatsz, emlékszel a szavaidra? Seyda megint odébb húzódott: - De én nem tudtam, hogy... Hirtelen fölállt, mielőtt Mandalore újra megérinthette volna: - Calborn, biztos, hogy nekem is lesz gyerekem? - Remélem, igen. - Calborn… megígérnél nekem valamit? - Előbb szeretném tudni, mire gondolsz, mielőtt válaszolnék. - Ha lesz gyerekem, és nem halok meg a szüléskor… Calborn pillanat alatt termett talpon. Szeme villámokat szórt: - Ne merj engem ezzel fenyegetni!!!!! Seyda lassan hátrált a falig: - Nem fenyegetlek, de velem is megtörténhet, ha más nővel is megtörtént… - Mit akarsz tőlem, Seyda?! - Mandalore körül valósággal szikrázott a feszültség. - Hogy ha nem halok meg, akkor engedj el! - Hova?! Miért?! - Még nem tudom… hova. De azért, hogy ne lásd, ahogy… megöregszem, mint Mrs. Winter… és nekem se kelljen látnom, hogy akkor te majd olyan nőket fogsz helyettem szeretni, akik ma még a világon sincsenek… mert te sokáig maradsz fiatal… sokkal, sokkal tovább, mint én… ezért könnyebb, ha inkább elengedsz… nem leszek neked útban, és nem kell elküldened, mert magamtól is elmegyek… Calborn nézte őt, de nem jött közelebb: - Ezek nem a te gondolataid! - szólalt meg egyszerre. - Ki beszélt neked ezekről? Mrs. Winter? Vagy a jedik? Gondolati úton? - A Kitaszított itt volt… holoképként… - Seyda nem tudott és nem is akart hazudni. Calborn sokáig nézte asszonyát, végül bólintott: - Jól van, Seyda. Ha így akarod, legyen így! Maradj itt még három hónapig, azalatt kiderül, lesz-e gyermeked. Ha nem lesz, elengedlek. Ha lesz, akkor világra kell hoznod, aztán… elmehetsz! Ettől a pillanattól nem fogok hozzád közeledni többé. Látnod sem kell, ha nem vagy rám kíváncsi. És vállalom egy sith támadás kockázatát. Nem kell, hogy a jedik holnap elvegyék az erőenergiádat! Nem kell meghoznod ezt az áldozatot! Nem állok az utadba. Elmehetsz a Kitaszítottal és jedi lehetsz! Mert úgy hiszem, ezért akarsz elmenni, de míg itt vagy, ne beszélj erről senkinek, hogy addig is az a tisztelet övezzen, ami egy Calorát megillet! Amíg itt vagy, testőrség vigyáz rád, de ha elhagytad a Palotát, szabad leszel, ahogy akartad. És nem kell koldusként tengődnöd! Ha elmégy, kapsz tőlem pénzt, ruhákat, élelmet, és egy űrhajót személyzettel. Visszatérhetsz Starvillerre, vagy csatlakozhatsz másik klánhoz, de el is hagyhatod a birodalmat, és elmehetsz a köztársaságba! Akárhogy döntesz azonban, tudnod kell: hozzám többé, mint Calora, nem térhetsz vissza, ha egyszer innen elmentél! Pillanatokig nézte Seydát, mintha akarna még valamit mondani, majd lehajtotta fejét, megfordult, és az átjárón keresztül visszatért saját szobájába. Az ajtót csendben csukta be maga mögött.

2007.07.08. 05:52

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 17. folytatását! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Flora döntése... A Mandalore-i Palota Telrevanon. Calborn édesanyja. Azilor, a kiképzőparancsnok...       A kis jedi úrnő - 17. rész   Hármasban reggeliztek, közben az esti vacsorát tárgyalták. Illetve Seyda és Mrs. Winter. Flora csak hallgatta őket. Seyda néha lopva rápillantott. Flora nagyon csinos nő volt, a díszes mandalóriai ruha, és a finom arcfestés pedig kimondottan széppé tette!Mintha ez a ruha lemosott volna róla minden szennyet, ami a hajón, és a fogolytáborban tapadt rá. Ő is figyelte Seydát, de semmit nem kérdezett tőle. Mindannyiuknak új hír volt Seyda és Revan története, melyről Calborn beszámolt, de a Csillagkohó-küldetés is fölkeltette érdeklődésüket. Reggeli után Seyda közelebb ült Mrs.Winterhez, aki magához ölelte, és megsimogatta a haját: - Hogy aludtál, kislányom? - Jól, csak… reggel… Calborn… - elhallgatott. - Jól vagy, kislányom? - az aggodalom érződött az asszony hangjában. - Igen. Most… most már jól vagyok - mondta halkan Seyda, kerülve Flora tekintetét, aki visszaült ágyára, majd lassan végighevert rajta. Mrs.Winter két tenyerébe vette Seyda arcát: - Kislányom, ezt minden nő átéli, és a legtöbbjüknek egyáltalán nem kellemes. De ennek a férjed nagyon örül, mert ez azt jelenti számára, hogy tiszta kis virág voltál, és nagyon fog ezután szeretni… a tiszta nőket szereti a férjük… Flora a fal felé fordult. Mrs.Winter nehézkesen fölállt: - Kislányom, szeretnék kimenni levegőzni egy kicsit. Elég sokáig be voltam zárva, és hiányzik a napocska. Öregasszony vagyok, úgyhogy megmondhatnád a testőreidnek, nem kell rám vigyázniuk! Elég ha csak téged féltenek! - Magával mehetek? - Hogy velem jöhetsz-e? Az egész ország a tiéd, mindenkinek te parancsolsz és azt kérdezed, velem jöhetsz-e? Hát hogyne jöhetnél! Seyda az ajtóhoz vezette Mrs.Wintert és kiléptek a fénybe. A testőrség azonnal köréjük gyűlt. - Serger, szeretnénk egy kicsit sétálni Mrs.Winterrel. Csak itt a közelben. Ugye megengeditek? - Ahogy akarod, Calora! - hajolt meg a testőrparancsnok. - Flora itt marad? - Igen. Úgy láttuk, pihenni akar. - Rendben - mondta Serger. - Akkor itthagyok két őrharcost Mrs.Winter testőreiből. Seyda belekarolt Mrs.Winterbe és körbevezette a környéken. A testőrség kis távolságra mögöttük némán haladt. Seyda arra kérte az idős asszonyt, hogy meséljen a családjáról. - A férjem meghalt. Már tizenhat éve - kezdte Mrs.Winter. - Beteg volt, nem tudták meggyógyítani. A lányaim akkor már férjnél voltak. Olyan régóta elszakadtak tőlem, hogy már az ő gyerekeik is felnőttek. Már nem fogom őket látni. De téged úgy megszerettelek, mintha az igazi kislányom lennél! A te gyerekedet még megláthatom és dajkálhatom is. Úgy fogom szeretni majd, mintha az igazi unokám lenne! Seyda arca felragyogott: - Én is szeretnék gyereket dajkálni! Mit csináljak, hogy nekem is legyen gyerekem? Nehéz lett volna eldönteni, hogy Mrs.Winter vagy Sergerék jöttek-e nagyobb zavarba a kérdés hallatán. Csend lett. Mrs.Winter attól félt, hogy válaszolnia kell, Sergerék pedig attól, hogy válaszolni fog. Mandalore közeledett feléjük Sylas, Brailor, Canderous, Sheruk, Saborra és Davrel társaságában, húsz őrharcos kíséretében. Seyda elébük szaladt, és két kis kezébe fogta Mandalore súlyos jobbját: - Képzeld, Calborn, Mrs.Winter azt mondta, úgy fogja szeretni a gyerekemet, mintha az unokája lenne! Gyere, kérjük meg, hogy mondja el, honnan szerezzek gyereket, hogy nekem is legyen kit dajkálni! Neki már volt gyereke, ő tudja, mit kell hozzá csinálni… Most már Mandalore testőrsége és kísérete is Sergerékhez hasonlóan dermedten állt. Calborn elkapta felesége csuklóját: - Seyda! - mondta enyhe ingerültséggel a hangjában. - Én is tudom! Nem kell hozzá senkit megkérdeznem! Gyere, szedd össze a holmidat, amit magaddal akarsz hozni! Seyda megcsöndesedve ment férje oldalán, aki a konténerlakás felé vezette. Mrs.Winter a vezérekhez fordult: - Ne haragudjanak! Ez a lány döbbenetesen tudatlan! Most megsértettem a Mandalore-t? - Nem sértette meg - mondta Brailor. - Calborn tudta, kit akar feleségül venni. A jedik elítélik a szerelmet és a házasságot, ezért Seydát egyáltalán nem világosították föl ezekről, talán, mert a jediknek úgysem lehet magánéletük. Szerintünk viszont a szerelem nagyon fontos része az életnek, de Seydát csak harcra oktattuk. Mandalore dolga, hogy beszéljen neki ezekről. Négy éve annak, hogy Calborn felesége belehalt a szülésbe. A kicsi is. Pedig fia lett volna. A birodalom örököse! De ha lány lett volna, ő annak is örül. A gyermek a túlélés alapja, Calborn esetében pedig mindennél fontosabb az új Mandalore felnevelése! Imádja, de félti Seydát, ezért nem beszél még neki terhességről, szülésről, és főleg arról nem, miért halt meg az előző asszonya. Majd úgyis eljön az ideje… amikor nem várhat tovább a felvilágosítással… - Sajnálom, nagyon sajnálom! - mondta Mrs.Winter. Lassan haladtak. Calborn a lakáshoz érve bekopogott, de válasz nem érkezett. - Lehet, hogy Flora még alszik - mondta Seyda. - Felébresztem! - ki akarta nyitni az ajtót, de Mandalore furcsa arckifejezéssel nézett rá, majd hirtelen visszahúzva maga mögé tolta: - Xeren! Tarwin! - szólt oda a két őrharcosnak, fejével intve, hogy menjenek be. Az őrharcosok óvatosan léptek be, majd néhány pillanat múlva visszatértek az ajtóhoz: - Bocsáss meg, Mandalore! - mondta Xeren, a fejét lehajtva. - Flora, akit az őrizetünkre bíztál, halott! Calborn félretolta az őrharcost és belépett. Seyda követni akarta, de Xeren elállta az útját: - Bocsáss meg, Calora, de ne menj be! Nem szép látvány... - Ismerem a halált, Xeren! - Tudom, Seyda, de ez most más! Seyda gyengéden végigsimított Xeren karján, mintegy engedélyt kérve, majd besurrant a két őrharcos között kis lakásába. Flora már hideg volt, Seyda hiába próbált gondolati kapcsolatot teremteni vele, a halott agy már nem válaszolt. Calborn kiment az udvarra: - Fölvágta az ereit - mondta tompa hangon. - Rátok volt bízva! Feleltek a haláláért! - Igen, Mandalore - hajtott fejet a két őrharcos engedelmesen. - Calborn! - szaladt ki Seyda, nem törődve azzal, hogy a többiek is megérkeztek. - Nem tehetnek róla! Flora ítélte magát halálra! Xerenék miért mentek volna be hozzá megnézni, mit csinál? Hisz én mondtam nekik, hogy Flora aludni fog! Mert én is azt gondoltam… - Seyda, ez a dolog nem így működik! Az volt a feladatuk, hogy őrizzék! Seyda kitárt karral állt a két hatalmas őrharcos elé, karcsú kis testével védve őket Mandalore haragjától: - Calborn, ha most elítéled Flora miatt azokat, akik ártatlanok, mivel fogod büntetni azokat az ártatlanokat, akik egyszer önhibájukon kívül majd engem nem fognak tudni megvédeni? Megölöd őket? - Állj félre, Seyda! Ne élj vissza az engedékenységemmel! - Én vagyok a hibás, Calborn! Biztosan az fájt Florának, amit Mrs. Winterrel beszéltünk, és talán azért csinálta… - Állj félre, Seyda! - Hallgass meg, Calborn! Akkora a hatalmad, amit föl sem tudok fogni, de ha kitaszítasz, akkor se engedem, hogy hűséges őrharcosaidat bántsd, akikre mindig támaszkodtál, és akikre ezután is támaszkodnod kell! Mondtam, hogy én vagyok a felelős, engem büntess meg! - Calborn elé térdelt, és átölelte a lábát. - Mrs. Winter azt mondta, nem baj, hogy fájt, amit reggel csináltál velem, mert te örülsz ennek, és nagyon fogsz szeretni, mert a tiszta nőt szereti a férje! És amikor Flora ezt hallotta, a sarok felé fordult! Lehet, hogy sírt is, mert őt senki sem szereti, mert lehet, hogy ő nem tiszta nő, de én azt hittem, hogy csak aludni akar, és nem akartuk zavarni! Kijöttünk sétálni Mrs.Winterrel, és te most Xerenéket akarod megbüntetni, akik az egész beszélgetésünkről semmit se tudtak? Akkor inkább kimegyek a vadonba, és nem leszek többé a feleséged! És akkor nem tartoznak neked az őrharcosok az életükkel az én életemért, és akkor már nem lesz miért büntetned vagy megölnöd őket! Calborn nem nézett senkire. Lehajolt Seydáért s a karjába vette. Seyda halkan sírva fonta át a nyakát, könnyekben fürdő barna arcocskáját a vezér sápadt, komoly arcához szorította: - Megígérted, Calborn! Ma reggel megígérted nekem, hogy nem bántod az őrharcosokat, nem bántod az ártatlanokat! Ne büntesd őket helyettem! Ők ártatlanok! Megígérted, hogy nem bántod őket! - Igazad van, megígértem! Most, hogy mindezt elmondtad, én is úgy hiszem, hogy az őrharcosaim ártatlanok. Nem bántom őket. Nem lesz semmi bajuk. Megígérem! Nyugodj meg szépen! Sergerékkel a nyomában fölvitte Seydát a hajóra, letette a hálószobában az ágyra, megcsókolta és betakargatta: - Nemsokára elindulunk. Most kimegyek és összeszedem azokat, akik velünk jönnek Telrevanra, jó? - Jó - egyezett bele Seyda, és letörölte könnyeit. - Addig megmutathatom Sergeréknek a cratarimat? - Igen. Megmutathatod! - Calborn levette a falról Xarga ajándékát és letette az ágyra. Seyda félretolta a takarót, lemászott az ágyról és úgy fogta meg a fegyvert, mint valami ritka kincset. Az ő számára az is volt, és két kezében tartva óvatosan elindult vele a folyosó felé. Mandalore a folyosón végighordozta tekintetét a feszesen álló őrharcosokon, de szó nélkül hagyta el a hajót. Mielőtt kilépett a rámpára, még hallotta, hogy Seyda a folyosón Teregrilt és Sergert szólongatja, nézzék meg az ő cratariját! Mandalore megcsóválta fejét. Visszament Seyda eddigi otthonához, ahonnan Sylas már kihozatta Flora holttestét. Az őrharcosok leterítették a földre. Mrs.Winter félrevonulva sírt. Larinna, aki időközben idejött, az idős asszony vállára tette kezét, és csöndesen vígasztalta. Canderous a hátuk mögött állt, és átölelte szép szőke kedvesét. Calborn letérdelt a halott nő mellé, és felgyűrte a ruha egyik véres ujját: - Nemcsak a csuklóját vágta föl. A karján is összevagdosta az ereit. Semmi esélyt nem adott magának! Nem tudtuk volna megmenteni! - megigazította a ruhát, és lezárta Flora szemét. - Most megvan a nyugalmad, amit annyira akartál! - mormolta és felállt: - Larinna, te beszéltél vele vacsora előtt. Lehetett erre számítani? Larinna szemében könny csillant: - Amikor fölhúzta ezt a ruhát és meglátta magát a tükörben, sírni kezdett, aztán azt kérdezte tőlem, minden mandalóriai nő olyan nyugodt-e, amilyennek engem lát, és nem szoktunk-e félni, amikor ti közeledtek hozzánk... Calborn pillanatokig hallgatott, majd a két őrharcos felé fordult: - Xeren, Tarwin, nem terhel benneteket felelősség Flora haláláért! Fölmentelek benneteket! - Köszönjük, Mandalore! - hajtottak fejet az őrharcosok, és visszaléptek társaik közé - És köszönjük Seydának! - tette hozzá Xeren. Calborn bólintott, majd Starviller vezérére pillantott: - Sylas, Carthnak megmondhatod, ő meg fogja érteni, de a foglyok nem tudhatják meg! Nem akarom, hogy épp a gyilkosok vádoljanak minket! Flora testét ne adjátok ki a köztársaságnak! Ránk bízta magát. Itt legyen eltemetve, ebben a földben! - Úgy lesz, Mandalore! - mondta Sylas. Calborn bement a kis lakásba, és összeszedegette Seyda ruháit. A padawan köpenyt nézte egy ideig, majd azt is eltette és kiment az udvarra: - Mrs.Winter! - nújtotta karját. - Kérem, jöjjön velem a hajóra! Seyda várja magát! - Haragszol rám, fiam? - Nincs miért haragudnom. Úgy tekintek önre, mint Seyda édesanyjára. Segítsen a lányának beilleszkedni a nők világába! Sylas, Larinna, Canderous, a beiktatáson találkozunk! Carth-ot is szívesen látom a köztársaság képviseletében. Revan is veletek tarthat, ha van hozzá kedve. Sheruk, Saborra, Davrel, gyertek! Ha Larsen felébred, jöjjön a hajóra! Sylas, köszönöm az őrharcosaidat, akikről lemondtál a lányod kedvéért!   Mikor Mandalore bevezette a Strider hálószobájába Mrs.Wintert, Seyda elébük szaladt, de megtorpant férje előtt, aki összefogta tenyerében a két kicsi kezet: - Igazad volt! Nem tudtuk, hogy Flora lelke ennyire beteg már, nem tudott volna meggyógyulni. Xeren és Tarwin nem bűnös! Megbocsátottam nekik. - Köszönöm! - Seyda fölnyújtózkodott, hogy elérje Calborn ajkát. Mandalore jó ideig nem engedte el, végül azonban mégis el kellett szakítania magát tőle: - A pilótafülkében leszek Saborrával, Sherukkal és a pilótákkal. Indulás előtt fél órával Larsen is megérkezett. Lejelentkezett úrnőjénél, majd Mandalore-nál, és átvette a testőrség vezetését Sergertől. Seyda az indulásig a hajót járta Mrs.Winterrel és Davrellel. A fiatal úrnő felszabadultan mesélt megállás nélkül az idős asszonynak a Striderrről, és végigmutogatta a vezérlőterem műszereit, ahogy annak idején megtanult velük bánni. - Nagyon okos vagy, te lány! - jegyezte meg Mrs.Winter. - Á, egyáltalán nem! Ez a tudás a felderítők harci képzéséhez tartozik. - Ne szerénykedj, Seyda! - mondta Davrel. - Te többet tudsz, mint az átlagos felderítők, mert te Calbornéval és Saborráéval megegyező kiemelt szintű felderítői képzést kaptál az általános harci képzés mellett! Ha tovább folytattad volna, felderítőparancsnok lehetett volna belőled. De Calora lettél, ezért a képzésed befejeződött. - Nem kellett volna árulkodnod! - duzzogott Seyda. - Épp elég baj, hogy nem engednek gyakorlatozni, most meg még azt is elpletykáltad, hogy tanulni se engednek tovább! Davrel úgy tett, mint aki szánja-bánja minden bűnét, de mikor Seyda elfordult, a fiatal őrharcos Mrs.Winterre kacsintott. Az asszony megsimogatta Seyda haját: - Három éve egy kócos, árva kislány toppant egy köztársasági hajó fedélzetére. Azóta kiváló harcos és felderítő lett, meghódított egy egész birodalmat, magába bolondította a birodalom urát, szerzett magának egy klánvezér apát, meg egy köztársasági anyát, és saját testőrsége van, akik vigyáznak rá. Ez neked annyira kevés három év alatt, hogy képes vagy megbántani a testőrödet, aki nagyon büszke arra, hogy melletted lehet? Seyda tétován fordult vissza, és a gyorsan elkomolyodó őrharcosra nézett: - Ne haragudj, Davrel! - Hogy tudnék rád haragudni, Seyda? Csodálatos, amit három év alatt itt Helsán véghezvittél, kicsi életmentőm! - és Davrel úrnője keze fölé hajolt. Mozdulata nem volt olyan elegáns, mint a vezérharcosoké, vagy a kapitányoké, de hódolata és hálája őszinte volt.   Calborn késő éjjel tért vissza a vezérlőből, miután fölvette a kapcsolatot a kísérőhajók kapitányaival, és meggyőződött arról, minden rendben. A Ravagertől tartott. Ellenőrizte a testőrséget, és a váltó őrharcosokat, majd az illatos, nyugtató zuhanyfürdő után belépett a lágy fénnyel átszőtt, halványan megvilágított hálószobába. Seyda takaró nélkül, félálomban hevert oldalt fordulva. Fekete fürtjei szétterültek a hószínű csipkeköpeny hátán. Calborn érezte, hogyan töltődik fel asszonya látványától. Seyda tiltakozás nélkül fogadta el urát, és mikor Calborn látta a gyönyörű arcban a vágytól fátyolos szemeket, és a félig nyílt ajkat, először érezte a büszkeséget, hogy igazi ura, igazi Mandalore-ja lett ennek a fenséges birodalomnak, és ennek a csodálatos asszonynak: - Seyda... ne büntess engem soha, még szóban sem, azzal, hogy el akarsz hagyni...   Telrevan legnagyobb látványossága kétségkívül a Mandalore-i palota és környéke volt, melyet sokszoros biztonsági kódrendszer védett. A Külső-és Belső Palotát, valamint a mellette húzódó fővárost falak, kapuk és utak bonyolult rendszere hálózta be. A Palota személyzetének, a gárdistáknak és a testőrségnek otthona élesen elhatárolódott a vendégeknek fenntartott negyedektől. A belső-Palota is két részre oszlott. A hatalmas étkező egyúttal a tanácsterem funkcióját is ellátta. A másik, jóval zártabb terület a magánlakosztályokhoz vezetett. Ide költözött be Seyda. Saját szobája és három szobalánya volt. Mrs.Winternek az úrnőtől jobbra lévő szobában biztosítottak szállást. A bal oldalon volt Mandalore szobája, melyet a Caloráétól csupán egy ajtó választott el, így bármelyikük zavartalanul átmehetett a másikhoz, anélkül, hogy a folyosón álló testőrség figyelmét felhívta volna rá. A pompás faliképek, vastag szőnyegek, az aranyszegélyű, bíborszínű súlyos függönyök közt üdítőleg hatott az élő növényzet betelepítése. A falakon kúszónövényeket futtattak körbe, a színpompás virágok, a pálmák és a páfrányfélék jól érezték magukat a szobaszökőkutak párájában. Seyda az első napon leült a folyosó szőnyegére, áhítattal szívta magába a szépség ezernyi arcát, az illatokat, gyönyörködött a hatalmas ablakokon beáradó napfény özönében, és meditációba merült. Mandalore édesanyja a Palota túlsó részében lakott. Már érkezésük napján fölkereste fia választottját, és kivezette a fogadócsarnokba. Testőrsége láttán Seyda megilletődött. Ezek hát a híres Karendhor gárdisták, akiket évszázadok óta Canderous klánja képez ki Mandalore és családja személyes védelmére! Az elnevezés, mint Seyda Gerentől tanulta, Karendhor Ordo klánvezér emlékét őrizte, aki a draxolok, egy ősi, vad nép ellen küzdve maroknyi harcosa élén, sokszoros túlerő ellenére fordította meg a vesztésre álló csatát, ezzel megmentve az akkori Mandalore fiának életét, akinek első találkozása volt ez az idegen lényekkel. Az uralkodó akkor törvénnyé tette, hogy a Mandalore személyi testőrségének feladatát örök időkre Karendhor Ordo gárdistái fogják ellátni. A Karendhor gárdisták Canderoushoz hasonlóan az Ordo klán ezüstzöld páncélját viselték, mely jól felismerhetővé tette őket Telrevan világos-és sötétlila páncélú őrharcosai között. Calborn édesanyja elegáns asszony volt, azonnal elnyerte Seyda bizalmát, aki azon döbbent meg, hogy ő jóval idősebbnek és méltóságteljesebbnek gondolta, de nem merte megkérdezni tőle, mennyi idős egyáltalán. Erről jutott eszébe, hogy Calbornról sem tud semmit. Az aszony két tenyerébe vette Seyda arcát, és megcsókolta a homlokát, majd maga mellé ültette, és faggatni kezdte, hogyan került egyáltalán mandalóriai földre. Seyda készségesen belefogott. - Látom, nem szívesen beszélsz a jedikről - jegyezte meg egy idő múlva Calborn édesanyja. - Nem. Ők se lelkendeztek értem. Velem is megpróbáltak meggyűlöltetni benneteket, de semmit nem éreztem abból a fenyegetésből, amit már a mandalóriai páncélok láttán is állítólag éreznem kellett volna. Már akkor megmondtam Calbornnak, hogy nem félek tőlük akkor sem, ha meg fognak ölni. Olyan különleges volt a megjelenésük, a viselkedésük, és ahogy láttam őket harcolni, gyorsan, fegyelmezetten, némán, hogy nem éreztem volna szégyennek a vereségemet. - Calborn azt mondta, hogy a nyolc bomát súlyosan megsebesítetted és sztázismezőbe zártad. - Igen, de ezzel el is fogyott az energiám, a sith kard maradványa pedig az egyik boma fejében maradt, így semmim se volt, se támadásra se védekezésre. - Csak a bátorságod - mondta az asszony. - Hallottam, hogy nagyszerű harcos vagy. - Akárki mondta is neked, túlzott! - jegyezte meg Seyda. - Xarga nagyon szigorú volt, és ha meg akartam felelni a követelményeinek, muszáj volt igyekeznem. Gyorsnak kellett lennem, mert valamivel ki kellett egyensúlyoznom, hogy sokkal gyengébb és kisebb vagyok, mint a társaim. - Jediként hogyan tudtál gyakorolni? - Csak az erőugrást gyakoroltam, és persze meditáltam, mert az a koncentrációban segít. Ritkán mertem használni az energiámat, mert azért a harcostársaim kíváncsiak voltak, miket tud egy jedi egyáltalán, de nem akartam teljesen elhasználni az energiát csupán a látvány kedvéért, mert mióta a sithek leblokkolták, csak négy napi pihenő után kezd újra termelődni. Ezért többnyire csak gyógyítottam vele. - Hogyan vélekedsz a bátyádról? - Nem tudok róla sokat mondani. Nem azt mondom, hogy ellenséges volt, amikor áthívott a Surran bázisra… - itt zavartan Larsenre pillantott, aki biztató mosollyal intett neki, hogy csak folytassa. Mandalore édesanyja érdeklődve vonta föl szemöldökét. Seyda érezte, hogy választ vár, így kissé vontatottan számolt be arról az éjszakáról, melyen kitagadták. Az asszony tűnődve nézte: - Szóval Revannél tartottunk - kanyarodott vissza az eredeti témához. - Igen. Nem tudom, hogyan kell viselkednie két testvérnek, ha sosem tudtak egymásról, és egyszerre csak összefut az útjuk, de Revan számára a semminél is kevesebbet jelentettem. Egyszerűen csak kíváncsi volt rám Helsán, mert érkezése kezdetétől érezte jelenlétemet a bázison, ahogy én is az övét. Végül gondolati üzeneteket küldött nekem, hogy ki vagyok, és fogságban tartanak-e. Nem mertem válaszolni neki, mert nem tudtam, ki ő egyáltalán. Nem tudtam, hogy Revan életben van. De akárki lett volna is, semmi köze nem volt ahhoz, hogy én ott vagyok! Jó helyem volt, szerettem Helsát, nem kívánkoztam el onnan. Csak amikor Sylas, Canderous, Sheruk és Brailor eljött hozzám, ők mondták el, hogy a bátyám az. Mióta Revan tudja, hogy nem akarok jedi lenni, már annyira se érdeklem őt, mint addig. Derilah pillanatokig nézte Seydát, és helsai testőrséget, de nem kérdezett többet. Viszavonult szobájába. Calborn a beiktatási előkészületek irányításával volt elfoglalva, Mrs.Winter még pihent, így Seyda azt kérte Larsentől, hadd nézzen körül a Palota környékén. A Külső Palota lakói összegyűltek, mikor a Calora a kilépett közéjük. A nyakában felszikrázó medál, és az ujján csillanó gyűrű mindenki számára egyértelművé tette, hogy ő az új úrnőjük, testőrsége aranyszegélyű királykék páncélja pedig azt jelezte, hogy Mandalore új asszonya a Starviller klán gyermeke. Meghajoltak, amerre ment, és nem látta rajtuk, hogy zavarná őket úrnőjük sötét bőre. Mozdulatukból sem alázatot érzett, hanem hódolatot, és ez jólesett neki. Büszke nép, és hogy behódoltak neki, ez őt is büszkévé tette. Bizonyára látták, hogy nem birodalmuk szülötte, de nem érzett ellenszenvet áradni felőlük. - Davrel, jártál már Telrevanon? - kérdezte, míg nézelődött. - Még nem. És ha te nem kerülsz közénk, akkor lehet, hogy csak helsai őrharcos maradok, és soha nem lesz alkalmam testőrként a birodalom Központját megismerni. Seyda a gondozott kertek közt néha megállt és elnézte, hogyan dolgoznak a kertészek. Őszinte dícséretét látható örömmel nyugtázták. Elnézett a palota távolabbi részei felé, és már épp vissza akart fordulni, mikor tekintete megakadt valami megcsillanó tárgyon. Mikor rájött, mit lát, fölemelte szoknyája alját, hogy szaladni tudjon, de cipője még mindig akadályozta. Gondolkodás nélkül lehajolt és mindkettőt levette, közben azonban tudatosult benne, hogy alattvalók százai, és elegáns őrharcosok állják körül, ő pedig ott áll közöttük csodálatos, földet söprő bíborarany ruhában, harisnyában, kezében egy pár magas sarkú cipővel. Nem mert hátranézni. Szépen letette a cipőket, és visszahúzta őket, aztán megpróbált minél gyorsabban eliszkolni a sokaság szeme elől. Bár nem nézett hátra, Larsen hangján hallotta, hogy mulat rajta: - Meg lettünk volna lepve, ha nem veszed észre a gyakorlópályát! Nem tudod tagadni, hogy elsősorban harcos vagy, úrnőm! Seyda Larsen feloldozó szavai hallatán bátrabban sietett tovább, már amennyire a cipők engedték. Hirtelen megállt, és fölnézett a testőrparancsnokra: - Larsen, nem lehetne kivételezni a Calorával? Hogy ne legyen kötelező magas sarkú cipőben járnia? Hát csak nem fogja senki fölemelni a szoknyámat, hogy megnézze, milyen cipő van rajtam, nem? - Abban biztos lehetsz, Seyda, mert ha ezt valaki meg tudná tenni, vagy akár csak a szoknyádat is meg tudná érinteni, akkor meg is érdemeljük, hogy Mandalore saját kezűleg végezzen velünk! Seyda a testőrkapitány páncélos karjára tette kezét: - Ne aggódjatok, Calborn nem olyan szigorú, amilyennek mutatja magát! Nem engedem neki, hogy bántson benneteket! - és szoknyája alját fölemelve sietett tovább. Az itteni gyakorlópálya tízszer akkora volt, mint Helsáé, és persze tízszer annyian tudtak gyakorlatozni rajta egyszerre. Egy sötétlila páncélú, kellemes arcú, Larsenéknél valamivel idősebbnek látszó sötétszőke őrharcos lépett elő fogadásukra. Futó pillantást vetett Seyda láncára és gyűrűjére. Mélyen meghajolt: - Üdvözöllek Calora Mandalore. Azilor cal Telrevan vagyok, a Palota őrharcosainak és testőreinek kiképzőparancsnoka. - Üdvözöllek, Azilor, Seyda Starviller cal Calborn Telrevan vagyok. Most először kellett bemutatkoznia, és büszkeség töltötte el, látva, mekkora ereje van ennek a névnek. Persze azt is tudta, hogy nem az egyszerű Seyda bűvölte meg őket, hanem a Starviller klán és Calborn hatalma, de mégiscsak jogosan viselte ezt a nevet. Csendben gyűltek köréjük a lila színben pompázó telrevani őrharcosok, valamennyien meghajolva üdvözölték a szépséges kis teremtést. Ezüstzöld páncélú Karendhor gárdisták is akadtak köztük szép számmal, mindnyájan Azilor felügyelete és irányítása alatt edzettek. Seyda önkéntelenül is azon a visszafogott hangon kezdett beszélni, amellyel Xargát, Saborrát és a vezéreket szokta megszólítani: - Azilor, azt szeretném kérni tőled, hogy én is kijöhessek ide naponta edzeni! - Te úrnőm??!! - a parancsnok pillantása végigfutott a karcsú, kicsi termeten. A helsai testőrkapitány közbeszólt: - Seydának hároméves közelharci tapasztalata, mesterfelderítői képzése van. És mesterkardforgató. Egykezes és duplapengéjű fegyverrel is remekül bánik! Azilor Larsenre emelte pillantását: - Ez azonban nem zárja ki azt, hogy megsebesülhet. Felőlem bármilyen mester is, mégiscsak egy nő! Még a tetejébe Mandalore asszonya! A te dolgod a védelmezése, de ha edzés közben éri baj, én vonom magamra Mandalore haragját! - De jedi is vagyok. Ha megsérülnék, meg tudom gyógyítani magamat! - bizonygatta a fiatal úrnő. - Calborn meg se tudná, hogy baj ért engem… - Jedi... vagy? - Igen, Revan húga… Azilor arca egyszerre megkeményedett: - És ezt… Mandalore is tudja? - kérdezte hidegen. - Persze, hogy tudja! - Akkor ezen a gyakorlópályán neked nincs keresnivalód! Itt olyan gárdisták is vannak, akik látták, hogyan gyilkolja meg a bátyád a nagy Mandalore-t, és nem tudták őt megvédeni! Ők nem felejtenek olyan könnyen, mint Calborn, akinek annyira sikerült a bizalmába férkőznöd, hogy minden óvatosságot félretéve, idehozott a Palotába! Csak remélni merem, nem azért szédítetted el őt, hogy egy édes pillanatban végezz vele, mert ha Revan meg is úszta, te nem fogod! Pedig kár lenne egy ilyen gyönyörű nőért… Seyda az utolsó pillanatban akadályozta meg, hogy testőrei Azilornak essenek: - Ne, Larsen, Davrel! Ne! Serger, Teregril, kérlek benneteket, ne! Lantisol, Ceregil, ne! Menjünk innen! De egyetlen szót se szóljatok erről Calbornnak! Kérlek…   Mrs.Winter mostanában sokat aludt, és amikor ébren volt, hímzésével volt elfoglalva. Sokat mesélt Seydának a köztársaságban eltöltött időről. Nem volt könnyű élete, nem is kívánkozott el innen, nem volt kiért hazatérnie, itt pedig minden kényelmét biztosították. Calborn többször is meglátogatta, és beszélt neki a közelgő beiktatásról, ahol az asszony majd Seyda édesanyját képviseli. - Fiam, én nem vagyok olyan mutatós asszony, mint a te édesanyád, Derilah, és életem folyamán mindig csendesen meghúzódtam a háttérben. Nem vagyok méltó arra, hogy előkelő nagyurak közé menjek! - Mrs.Winter, én önnek köszönhetem azt a tiszta kislányt, akire maga vigyázott azon az elátkozott köztársasági hajón! Joga és kötelessége, hogy láthassa, hova emelkedett az az árva kislány! Joga és kötelessége, hogy az oldalán menjen, és ugyanúgy fogja a kezét, ahogyan én az édesanyám kezét! Ön a köztársaságot képviseli, anyám, Derilah pedig a Mandalóriai Birodalmat. Seyda és én vagyunk a kötelék maguk között, egyúttal a két hatalom között! - Igen különösek, de megtisztelőek számomra a szokásaitok, fiam! Ha nem szégyellsz öregasszony kíséretében mutatkozni, akkor köszönöm a meghívásodat! - Nem az ember életkora a fontos, hanem az, hogy mit tesz ez alatt az élet alatt! - hajolt meg Calborn. Seyda napokig nem mozdult ki a Palotából. Calborn észrevette a szótlanságát, de mikor faggatta, Seyda csak annyit mondott, hogy nem kívánkozik ki. Látva, hogy ezt a vezér nem hiszi el, hazudni pedig nem mert, annyit tett hozzá, hogy hiányzik neki a mozgás. Úgy tűnt, Calbornt megnyugtatja a válasz - Számítottam rá. Van egy nagyszerű gyakorlópálya a Palotában, Azilor a testőrök és őrharcosok kiképzőparancsnoka. Szólok neki, hogy oda akarsz járni! - Ne, Calborn, köszönöm, de láttam azt a hatalmas pályát, és túl sokan vannak… nem lehet egy kisebb és zártabb területen? Davrel, Larsen, Serger és a többiek szívesen edzenének velem. Davrel hacmodorát már ismerem. Larsenéktől pedig komolyabban is tanulhatok, hogy az őrharcosoknak mit kell tudniuk… nekik ugyan ettől függetlenül el kell járniuk Azilorhoz is, de… Calborn fürkészőn nézett rá: - Seyda, bántott téged valaki? - Nem, Calborn, nem… - És ha én most kimegyek Larsenhez és ugyanezt megkérdezem tőle, ő is ezt fogja nekem válaszolni? Ha megtiltottad neki, hogy intézkedjen, és még hallgasson is róla, én felülbírálhatom a parancsodat, és mindent megtudhatok tőle! De ha Larsen hazudni fog… Seyda riadtan szorította arcocskáját Calborn melléhez: - Ne, ne menj ki hozzá megkérdezni! - suttogta. - Nem engedtem neki, hogy elmondja, de azt sem akarom, hogy hazudjon neked… miattam! Inkább… én mondom el. Nem bántottak, csak nem esett jól hallani… És halkan elismételte Azilor szavait. Mandalore mély lélegzetvétele elárulta, hogy meg akar szólalni, de Seyda gyorsan megelőzte: - Azilor csak a hűségét bizonyítja, hogy félt téged… még ha fáj is, amit mondott nekem, de ő nem tudja, hogy nem kell féltenie tőlem, mert én… szeret…lek téged… Calborn lassan fölemelte Seyda arcát, és a szemébe nézett: - Még nem mondtad nekem ezt a szót! - De te mondtad már nekem, és nagyon jólesett hallani, ahogy mondtad, és gondoltam, hogy akkor én is mondhatom neked, nem? De ha mégsem engeded, akkor hallgatni fogok… - Nem, Seyda, én hallani szeretném, hogy ezt a szót mondod nekem! Sokszor! Calborn visszaemlékezett előző asszonyára, a szép fiatal Lynnarra, aki az első pillanattól természetes vonzalommal fogadta őt el. A mandalóriai nők természetes dolognak tartották az otthon igényes megteremtését, és a férfiak közeledését ugyanúgy, mint a gyermeknevelést. Egy harcosnak nem volt sok ideje kedvesével lenni, így ezt a kevés időt nem tölthette azzal, hogy asszonya gátlásait próbálja feloldani, ezért a nővé válás nevelését az anyák már korán elkezdték. A fiúk nevelése viszont ötéves koruktól kezdve már elsősorban a férfiak feladata volt. Mivel Mandalória évezredek óta harci nagyhatalomként volt jelen a Galaxisban, genetikai fejlődésük a harci képességek fejlesztésének irányába tolódott el, ezért generációk során plussz energia halmozódott fel szervezetükben. A harcosoknál ez a fizikai erőben, az ügyességben, a kiváló állóképességben és a mozgékonyságban nyilvánult meg, és ezt speciális élelmiszerek fogyasztásával, melyből állandó energiájukat nyerték, szinten tudták tartani. A nőknél ez az energia határtalan életörömben nyilvánult meg. Szerették a természetet, a növényeket, az otthonukat, és mindig volt türelmük a gyermekeikhez, és kedvesükhöz egyaránt. Mivel ők is, a férfiak is hosszú életet kaptak, a párok sokáig maradhattak együtt, így ők valóban helyesen értelmezték e négy szót: hűség, szerelem, család, szeretet. Calborn számára szokatlan volt a köztársasági kislány visszafogott viselkedése. Látta, hogy Seyda semmilyen fogalommal nincs tisztában, ami férfiakkal kapcsolatos, a hajón is csak ösztönös irtózata miatt kerülte el, hogy Flora sorsára jusson, anélkül, hogy tudná, mitől fél, de férje felé is képtelen volt teljesen kinyílni. Calborn a szégyenérzetét sem értette, csak érzékelte. Ilyen gyönyörű, tisztalelkű kis teremtésnek mi szégyellnivalója lehet? Most úgy érezte, ez a félve kiejtett szó azt jelenti, hogy Seyda végre közelebb tudott lépni hozzá, és Calborn ezért az apró lépésért hajlandó volt Seyda minden kérését teljesíteni, nem törődve Mandalore-i méltóságával. Átölelte, és homlokon csókolta Seydát: - Van egy másik, de sokkal kisebb gyakorlópálya. Ha az megfelel neked, a tiéd! Larsen nem először jár itt a Palotában, oda fog találni. - De nem bántod őt, ugye? - Nem, mert te őszinte voltál hozzám. Megmentetted Larsent attól, hogy hazudjon. De neki is jobb lenne, ha máskor nem kényszerítenéd hallgatásra! Annál is inkább, mert adott esetben felül fogja bírálni a parancsodat. Az ő elsődleges parancsa ugyanis tőlem van, ezért ő tudja, mit engedhet meg másoknak veled szemben. Jól meg kell gondolnod, milyen kompromisszumra próbálod kényszeríteni Larsent. Nem lepődhetsz meg, ha szembeszáll az akaratoddal. Ne feledd, az ő élete, és őrharcosai élete a tiédért cserébe… ugye tudod? Seyda felnézett rá: - Te most tényleg az igazi Seydát félted? Vagy csak a Mandalore feleségét? - Én Seydát, a Calora Mandalore-t féltem. Így együtt. Mindkettőt! Egyiket birodalmam számára, a másikat a magam számára őrzöm! - Ezt jólesett hallani, Calborn. Hogy én nemcsak egy üres rang vagyok számodra. Calborn elmosolyodott: - Amikor először láttalak, még nem volt rangod. Csak egy holtfáradt, kócos kislány voltál, akit a bomáktól féltettem. Aztán egy szépséges Seyda lettél, akit a köztársaságiaktól még jobban féltettem. Most azonban már egy birodalom szimbóluma is lettél, akit az egész Galaxistól kell féltenem. Szerinted nem féltelek már elég hosszú ideje ahhoz, hogy megengedd nekem, hogy minden lehetséges védelemmel ellássalak? - De igen, Calborn. De hogy lehet az, hogy ilyen hatalmas vezérnek éppen az kócos, fáradt kislány kellett? Mi érdekeset láttál azon a kislányon? Calborn nevetett: - Hát eleget ahhoz, hogy megmozduljon a fantáziám. Az a szakadt kis padawan köpeny olyasmiket mutatott meg nekem, ami nagyon érdekelt! Te észre se vetted, hogy igencsak fölkeltetted az érdeklődésünket. Mert a harcosaim se voltak ám azért vakok! - De hát kislány voltam! - A gondolkodásod igen. De te, mint nő, látványként, nem! - És én még azt hittem, az érdekelt benneteket, hogy jedi vagyok! - Hogy jedi vagy? Igen, Seyda, ez olyan dolog, amiről beszélnünk kellene! Ha már szóba hoztad. Félek, hogy a sithek utánad fognak jönni. A Surran bázison sikerült őket megállítani, de most, hogy Mandalore asszonya lettél, sokan fogják tudni, hol keressenek. Féltelek a szüleidtől. - Hát miért nem pusztítod el a Ravagert? - Mandalore-nak ez az első feladata, Seyda. De a Ravager nem csupán egyetlen hajót jelent. Egész flotta vár Nihilus parancsára! Háborút jelent, ha szembeszállunk vele! - Háború?! De akkor meg is sebesülhetsz, Calborn! Nem akarom, hogy megsebesülj vagy… meghalj! És a többi társam is, akik közt eddig éltem… ne indíts háborút, Calborn, kérlek, ne indíts háborút miattam! - Seyda, nemcsak te vagy veszélyben. Ha érted jönnek, birodalmunk egész Központja veszélybe kerül! Harcolnunk kell, hogy megvédjünk téged és a Központot! - Akkor adj ki engem nekik, hogy a Központot ne támadják meg! - Nem, Seyda, én nem foglak téged föláldozni! Ha Mandalore nem képes megvédeni az asszonyát egy sith flottától, akkor az a Mandalore gyenge és nem méltó rá, hogy egy harci birodalom trónján üljön! - De hát mit csináljak akkor, hogy ne törjön ki háború?! - Seyda görcsösen ölelte át Calbornt. A vezér a haját simogatta: - Revan azt mondja, azért tudják, hogy hol vagy, mert az energián keresztül érzik a jelenlétedet. Az energiád árul el a sitheknek. Azt mondta, el kellene venni az energiádat, és akkor nem éreznének többé téged. Biztonságban lennél. Seyda sötét szeme tágra nyílt: - De akkor nem lennék többé jedi! - Igen, Seyda, ez ezt jelenti. Seyda reszketve szorította arcát Calborn melléhez. Talán egy perc telt el így. Akkor lassan fölnézett: - Szeretem hallgatni, ahogy dobog a szíved. Inkább ne legyek jedi, csak ezután is hallgathassam! - Érted dobog, Seyda… - hajolt fölé a birodalom ura.

2007.07.07. 20:49

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 16. folytatását! Köszönöm! :D   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Kettesben a Mandalóriai Birodalom uralkodópárja. Xarga ajándék cratarija az új Calorának, harcosi múltja emlékéül. Calborn megdöbbentő kérése a jedi Revanhez, és a köztársaságot képviselő Carth-hoz.   A kis jedi úrnő - 16. rész   Calborn fölvezette a Strider rámpáján Seydát. Az őrség, mely eddig odabent vigyázott, most elhagyta a hajót. Larsen és a kettős testőrség elfoglalta helyét Telrevan vezérhajója körül. Mikor bezárult az ajtó, Calborn elengedte Seyda kezét és az a pilótafülkébe szaladt. Leült szokott helyére, ahol még felderítőként ismerkedett a műszerekkel, és ahonnan oly sokszor bámulta a csillagok világát. A vezér nem sürgette, engedte, hogy a lány azt tegyen, amihez kedve van. Ő maga lassan körbejárt a hajón. Látta megvetve a széles, kényelmes, puha ágyat, érezte a balzsamos illatot, mely most szétáradt az egész hajóban. Mindenhol lejjebb vette a fényerőt, a hálószobában pedig épp csak annyit hagyott, amennyinél még láthatja asszonyát, de oldhatja szégyenérzetét. Benézett a fürdőbe is. Az egyik sarokban Seyda számára odakészítve egy áttetsző hószínű hálószett, a másikon pedig az ő számára kétrészes, halványszürke hálóöltözék. Megnyitotta a zuhanycsapot. Amikor a víz széles sugárban zuhogni kezdett, a permet olyan átlátszó, zárt hálót alkotott, mely hirtelen eszébe juttatta a teleport ketrecét, benne a haldokló Seydával. Hirtelen elzárta a csapot, és szinte futott a pilótafülkébe: - Gyere pihenni! - mondta nagyot lélegezve, megnyugodva az élő Seyda látványától. Seyda azonnal felállt, és lehajtott fejjel hagyta, hogy a vezér kivezesse a pilótafülkéből. Calborn megállt a nyitott ajtajú zuhanyozó előtt: - Nézd, oda van készítve törölköző, hálóing, és csipkeköpeny! A fürdőkrémeket ott találod! Ha kész vagy, én is megfürdök. Kiment, de nem csukta be az ajtót, hogy hallja a lány mozgását. Seyda nem sokáig pancsolt, hiszen ma már kétszer is megfürdött, mielőtt belebújt a ruhakölteményekbe. Calborn visszafogta magát, hogy ne bámulja az áttetsző, csodálatos hálószettben. - Finom illatod van! - jegyezte meg. - Menj a hálószobába, már meg van ágyazva! Mikor Calborn visszatérve a fürdőből belépett a hálószobába, Seyda állig be volt takarózva. Nem aludt. Nézte a vezért, aki halványszürke, laza szabású ruhájában feküdt le az ágy túlsó felére. - Van kedved beszélgetni, Seyda? - Igen, van. Még nem vagyok álmos. - Ma délután elindulunk Telrevanra. - Ma? - Igen, ma. Éjfél elmúlt. Már holnap van. Telrevan Sylas birodalmához hasonlóan több bolygóból áll. A legnagyobb bolygón van az a palota, ahol lakni fogunk. A Mandalore és felesége. - Calborn, kérdezhetek tőled valamit? - Bármit, Seyda! Ha tudok, válaszolok rá. - Miért kell a férfiaknak feleség, akivel csak gond van, mert vigyázni kell rá, hisz sokkal gyöngébb mint ti, akik erősek, okosak és ügyesek vagytok! - De ez kevés. Valóban képviseljük az erőt és az ügyességet. Ahogy egy harcoshoz illik. Hogy okosak is lennénk? Talán. Amennyire kell. De mi nemcsak harcolni akarunk! Szükségünk van arra, hogy időnként megsimogasson, és dédelgessen valaki minket! - Miért? - Azért, mert ez a gyengédség kiegyenlíti a harciasságot. És arra is szükségünk van, hogy mi is megsimogathassunk valakit! És ti, nők ilyen dédelgetni valók vagytok. Büszkék vagyunk a szépségetekre, és jólesik simogatni benneteket! Jólesik hozzátok bújni, érezni a puha testeteket… - Ezért jöttél oda hozzám… akkor… este? Simogatni akartál valakit? - Igen. De nem csak úgy valakit! Csak téged! - Miért? Larinna mondta, hogy egyáltalán nem is hasonlítok a mandalóriai asszonyokra! Magasabbak, mint én, és egészen világos a bőrük. Tiszta, sápadt-fehér, mint a tiéd. Nekem sokkal barnább, és a hajam is fekete, nem olyan szép szőke, mint az övéké, ez nem zavar téged? - Nem, Seyda. Ez benned az egyik legizgatóbb szépség… A lány sötét szeme tágra nyílt: - És ezért kellett feleségül venned egy harcosodat? Mert nem olyan, mint a többi nő, akit addig láttál? - Seyda, én nagyon sok nőt láttam már életemben, olyanokat is, akiknek a tiédhez hasonló sötét bőre, és fekete haja volt, de ők nem voltak rám hatással, te viszont azonnal rabul ejtettél! Ezek olyan érzések és olyan miértek, melyekre nincs válasz! Seyda óvatosan érintette meg a férfi nagy, erős kezét, mely lassan feléje nyúlt. Ujjaik egymásba kulcsolódtak. - Megérinthetem az arcodat? - kérdezte halkan Seyda. - Érintsd! - mondta Calborn. - És nem kell megkérdezned, megteheted-e! Jólesik az érintésed, azért akartam, hogy az asszonyom legyél! Hogy bármikor megérinthess, és én is bármikor megérinthesselek! Már nem a vezéred vagyok, Seyda! Ebben a birodalomban ugyanúgy a legelső vagy az asszonyok között, ahogy én a legelső a férfiak között! A feleségem vagy, így egyenrangú is lettél velem! Seyda közelebb óvakodott, és mikor elérte a feléje mozduló férfit, hozzábújt, és befészkelte magát a karjába: - Nagyon erős vagy, Calborn! - suttogta áhítattal. - Érzem, ahogy áramlik benned ez a féktelen erő! Szeretném megint hallgatni, ahogy dobog a szíved! - Hát hallgasd! - Calborn szétnyitotta felsőtestén a halványszürke öltözéket és hagyta, hogy Seyda a melléhez szorítsa arcát. A lány olyan csendes és mozdulatlan volt jó ideg, hogy a vezér azt hitte, elaludt, mikor egyszerre újra meghallotta tétova hangját: - Calborn, most nem kell elmenned, mint a múltkor? Felébredtem a szobámban, és nem találtalak, nem voltál sehol… - Nem mozdulok mellőled, Seyda! Sehova se megyek nélküled! - Akkor jó - mondta álmos hangon a lány, és szinte azonnal el is aludt. Calborn nem érzett csalódottságot. Seyda bízik benne, ez egyelőre elég volt számára. Hamarosan ő is mély álomba merült. Az idő múlását az űrhajó állandó fényviszonyai közt nem lehetett érzékelni, de öt óra körül Seyda fölriadt. Első gondolata az volt, hogy megint elkésett, most már nemcsak a reggeliről, de az eligazításról is. Aztán az idegen szoba mennyezetét látva még jobban összezavarodott. Amikor pedig ijedt mozdulatával a vezért is fölriasztotta, s az még szorosabban zárta össze körülötte karját, Seyda pillanatokig csendben feküdt, mire össze tudta rakni a tegnap eseményeit. Calborn csúfondáros mosollyal nézte: - Szóval neked Xarga az első gondolatod, amikor Mandalore karjában ébredsz! Seyda megijedt: - Én nem… én csak… az edzés… nem jutott eszembe, hogy te, hogy én…. hogy… nem akartalak megbántani… Calborn arca egyszerre elkomolyodott, szemében különös fények gyúltak: - Hogy te meg akarnál engem bántani? Hát előbb vágom a szemébe egy klánvezérnek, hogy hazudik, mielőtt meggyőződnék szavai igazságáról, mint hogy téged gyanúsítsalak bármivel, és te tudod, hogy ez mandalóriaiak között mennyit jelent! - Tudom - suttogta Seyda, megdöbbenve a Mandalore szavain. - Calborn, én megígérem, hogy szándékosan soha nem fogok neked fájdalmat vagy csalódást okozni, de történhet olyan előre nem látható baj is, hogy se a testőreim, se én nem tudjuk elhárítani, ezért kérlek, nagyon kérlek, senkit ne tegyél felelőssé, és senkit ne büntess, amíg be nem bizonyosodik, hogy valóban bűnös… megígéred ezt nekem? Ne bánts ártatlanokat miattam… megígéred? Mandalore lágy mozdulattal végigsimított az arcán: - Megígérem, hogy bármi történik veled, addig senkit nem büntetek, amíg meg nem bizonyosodom arról, hogy valóban rászolgált a büntetésre! - Köszönöm, Calborn! - Seyda felnyújtotta ajkát a vezérnek, aki megcsókolta, és takaróstul magához ölelte. - Calborn, neked még él az anyukád? - Igen. Otthon. Telrevanon. - Milyen érzés az, ha valakinek van anyukája? - Hogy milyen érzés? Nagyszerű, hisz van, aki a nagy Mandalore-nak is azt mondja: kisfiam! Nem vagy olyan nagyon magányos a hatalommal és a felelősséggel a válladon! - Mit fog szólni hozzám az anyukád? - Mindegy, hogy mit mond, én téged akarlak! Nálunk nem a szülők választják meg a kedvesedet, a párodat. Így, ha rosszul választottál, csak magadat okolhatod és legközelebb jobban meggondolod, kit válassz! Te olyan szeretetreméltó kis lény vagy, hogy rajtad nincs mit meggondolni. Az anyám is szeretni fog. - És az apukád? Ő milyen… - hirtelen elhallgatott, és fölnézett a vezérharcosra. - Revan a te apukádat ölte meg! - döbbent rá hirtelen. - A bátyám ölte meg az apukádat, és te nem gyűlölöd Revant? És nem gyűlölsz… engem? - Nem - mondta Calborn nyugodtan. - Amikor megtudtam, mit tett Revan, tombolt bennem a gyűlölet. De harcos vagyok, és ha egy harcost elragad az indulat, akkor az a harcos elveszett, és vele együtt minden, amit addig képviselt, amit védelmezett! Annak az indulatnak már csak emléke volt bennem, amikor megtaláltunk téged, és megtudtam, hogy Revan testvére vagy. Ha akkor nem úgy éreztem volna irántad, ahogy éreztem, és ha lett volna értelme egyáltalán a gyűlöletnek, akkor annak a bennem maradt indulatnak a töredéke is elég lett volna ahhoz, hogy azonnal elpusztítsalak téged! - Megbocsátottál Revannek? - Megbocsátani? Hisz semmire sem emlékszik! Akkor háború volt. És Revan jobbnak bizonyult az apámnál. Egy harcosnak ezt tudomásul kell vennie! A veszteségébe bele kell törődnie! Még többet kell edzenie, még többet kell gyakorolnia, még jobban fel kell készülnie, hogy legközelebb ne ő veszítsen! Ha nem engedi el a gyűlöletet és a gyászt, akkor nemcsak saját életét fogja elviselhetetlenné tenni, hanem a körülötte élőkét is. És ha Revan iránti gyűlöletemet el tudtam engedni, miért rajtad álltam volna bosszút? - Milyen volt az apukád? Geren történelmi adattárolóiban erről semmi adat nem volt. - Szigorú. Ez volt a legjellemzőbb vonása. Határozott, kemény, szigorú ember. - Olyan, mint Canderous? - Nem. Canderous néha hajlandó az engedékenységre. - A harcosokkal szemben? - kérdezte Seyda, nem tiltakozva az ellen, hogy Calborn beóvakodott a takaró alá, és Seydát már csak a hálóing és a csipkeköpeny választotta el Mandalore roppant tenyerének közvetlen érintésétől. - Nem, Seyda, a harcosokkal szemben Canderous nagyon szigorú. Nehéz az ő elvárásainak megfelelni! Az ő klánjának legkiválóbb őrharcosai közül került ki évszázadok óta Mandalore birodalomszerte elismert elit testőrsége, a Karendhor-gárda. - Igen, ezt tudom. Gerentől tanultam. De akkor Canderous kivel szemben engedékeny? - Hát például Larinnával szemben. Canderous nagyon sokáig volt távol az otthonától, ezért nincs felesége, de ha beszabadul a kedvesei közé, hát bizony ők parancsolnak neki! Az asszonyi uralom nagyon erős nálunk. De nem bánjuk! Olyan kevés gyengédség van a harcosok életében, hogy szomjazzák az asszonyok mosolyát, csivitelését, kényeztetését. Mint ahogy én a tiédet…   Mikor Mandalore elengedte, Seyda a hasára szorítva két kezét, azonnal összegömbölyödött az ágyon. Calborn szelíden az öléhez húzta, és letörölte asszonya könnyeit: - Az ártatlanságodat adtad uralkodódnak! A legnagyobb ajándékot, amit nő férfinak adhat! Soha nem fogok elfeledkezni erről, Seyda! Méltó asszonya vagy Mandalore-nak! A kellemes fürdő után tiszta hálóruhába öltöztek, és Calborn kivezette asszonyát az étkezőbe: - Van kedved reggelizni? Seyda apró falatokat evett az eléje tett étvágygerjesztő reggeliből, de végig hallgatott. Csak akkor emelte föl fejét, mikor Calborn az aranyló leyannal kínálta, mint annak idején a vadonban, és azokkal a szavakkal, mint annak idején: - Igyál, Seyda, ez felfrissít és visszaadja az erődet! Rendbe fog hozni… - és ugyanúgy mosolygott rá, mint akkor. Szelíden, aggódva… tehát nem kegyetlenségből okozott neki fájdalmat. - Köszönöm - mondta alig hallhatóan, és Calborn örömére halványan visszamosolygott. - Menjünk ki a hajóból, vagy inkább pihenni lenne kedved? - Azt teszem, amit szeretnél, hogy tegyek! - mondta Seyda halkan. Calborn fürkészve kutatta a szemét: - Én szerelmes és boldog asszonynak szeretnélek látni, nem alázatos rabszolgának! - Fájt - Seyda szégyenkezve elfordította arcát. - De Mrs.Winter azt mondta, bármit csinálsz majd velem, engednem kell, mert most leszek majd az asszonyod… nem mondta meg, miről beszél… és én jó asszonyod szeretnék lenni… csak engedd, hogy hallgathassam dobogni a szívedet... Mandalore a karjába vette: - Édes kicsi kis Seydám! - és visszavitte a hálószobába. Seyda azonnal odabújt a melléhez, mintegy vígasztalódásként, hallgatni a vezér szívdobogását. Calborn lassan cirógatta, míg érezte, hogy asszonya feszültsége lassan feloldódik. Időről időre odahajolt, hogy megcsókolja az arcát, ajkát vagy a haját, közben mesélt neki Telrevanról, a Belső-és Külső Palotáról, a díszkertekről és a Főváros civil negyedéről. Egyszerre végre megérezte Seyda bátortalan visszajelzését, hogy kész újra elfogadni férje közeledését. Mandalore csak erre várt! Tizenegy óra is elmúlt már, amikor kiléptek a rámpára. Seyda ugyanolyan aranyfüst színű ruhát választott, mint amilyen Mandalore délceg alakján feszült. Larsenen és őrharcosain nem látszott a fáradtság. Seyda mégis sajnálta őket: - Calborn, ugye most már elmehetnek szegények aludni? Vigyáztak ránk, amíg aludtunk, de most már ébren vagyunk, majd vigyázunk magunkra! Végül is mindketten harcosok vagyunk, nem? - Hallottátok ezt? - jegyezte meg Mandalore az elmosolyodó testőrség láttán. - Úrnőtök sajnál titeket. Mikor volt szokásban, hogy nem a testőr félti úrnőjét, hanem az őt? Na, jó. Nincs szívem ellentmondani az úrnőtöknek. A váltóőrség hamarosan megjelenik, úgyhogy ti most elmehettek pihenni, rendben? - Igen, Mandalore - bólintott Larsen, és Seyda felé fordulva meghajolt. - Köszönjük, Calora, de nagylelkűséged miatt olyan sokkal fogunk neked tartozni, hogy sosem lesz alkalmunk megszolgálni. - Nincs mit megszolgálnotok! - mondta Seyda szelíden. - Ti nem szolgák vagytok, hanem büszke, nemes őrharcosok! Mandalore kézen fogta asszonyát: - Seyda, három éve figyelem, hogyan udvarolsz az őrharcosaimnak már az első nap óta folyamatosan! A végén tényleg féltékeny leszek! - és gyengéden magával húzta. A bázis még mindig csöndes volt, csak Xarga bolyongott magányosan az üres gyakorlópályán. Canderous az ő feleségét is elhozta, a kiképzőtisztet azonban a megszokás hosszú évtizedei már hajnalban kihajtották kedvenc helyére, amikor ellenőrizni szokta a talajt, milyen állapotú, mire készítse föl harcosait. Megpillantva az uralkodópárt, elébük ment. Kemény vonásain mosolyfoszlányocska árválkodott: - Három éve, hogy itt vagy, és ma van a második alkalom, hogy elkéstél, Seyda! - csóválta fejét. - Elő ne hozd! - szólt rá tettetett szigorral Calborn. - Képes lett volna faképnél hagyni hajnalban a Mandalore-t, hogy kirohanjon ide hozzád gyakorlatozni! Az imént pedig Larsenéket babusgatta! És ez még csak az első nap! Kezdek azon gondolkodni, jó ötlet-e feleségül venni a harcosunkat... - Hiányozni fogsz, Seyda - mondta hirtelen a kiképzőtiszt, le nem véve tekintetét úrnője arcáról. - Te is nekem! - Seyda szemét elfutotta a könny, és átölelte Xargát, aki magához vonta. Calborn még csak utalást se tett arra, hogy illetlen dolog az ország első asszonyának így viselkedni. - Bárhova kerülsz is ezután - mondta Xarga -, ne szégyelld, hogy egyszer Helsa harcosa voltál, mert mi sem szégyelltünk soha téged! Mindannyian büszkék voltunk rád, harcos-Seyda, és bár nehéz tőled elválni, de még büszkébbek vagyunk rád most, hogy te lettél a Caloránk! Most gyere velem, szeretnék adni neked valamit, ami Helsára fog emlékeztetni! Mandalore bizonyára meg fogja engedni, hogy elfogadd! - Menjünk! - mondta Calborn, megnyújtva lépteit, mert az izgatottá váló Seyda már szinte szaladt mellette, úgy húzta maga után. Xarga kinyitotta előttük otthona ajtaját. Egy középkorú asszony volt odabent, és a szekrényben lévő ruhákat rendezgette. - Jó reggelt, Calora, jó reggelt, Mandalore! - fogadta őket. Mandalore fejbólintással üdvözölte: - Jó reggelt, Tesa! Seyda, ő Xarga felesége! A bemutatkozások és üdvözlések után Xarga körülmutatott a lakásban: - Nézz körül a fegyvergyűjteményemben, Seyda, és minden, ami megtetszik, a tiéd! Fogadd el tőlem ajándékba, és ne feledd soha, hogy Helsán váltál ízig-vérig mandalóriai harcossá! Seyda lélegzete pillanatra elakadt és nem akart hinni a fülének. Felpillantott férjére, aki bólintott. A Calora azonnal a finoman fűrészelt élű, duplapengéjű cratari-hoz szaladt, amit már három évvel ezelőtt is vágyakozva nézegetett, mikor először jártak Xargánál. - Gondoltam - mosolyodott el a kiképzőtiszt. - Nem véletlenül faggattál róla annyiszor. A tiéd, Calora! Természetesen Mandalore engedélyével! - Köszönjük, Xarga - mondta az uralkodó. - Hallottad, Seyda! A tiéd. Elhozhatod! Seyda még mindig csak állt, de nem mert a cratariért nyúlni. Végül Xarga maga vette le a már külsejében is elborzasztó duplapengéjű kardot a falról, és átnyújtotta úrnőjének, aki dadogó szavakkal köszönte meg, és mint aki ritka kincset talált, de nem hiszi el, hogy az övé lehet, szinte kiszédelgett az ajtón. Mandalore fejcsóválva nézte asszonya örömét, és eltette a speciális anyagú fenőkövet, amit Xarga átnyújtott neki. A fűrészelt élű cratarit csak ezzel lehetett élesre fenni. Mivel azonban egy cratari túlságosan feltűnő és hosszú fegyver ahhoz, hogy Calora Mandalore egész nap ezzel szaladgáljon, Calborn rábeszélte, hogy vigyék föl a Striderre, ahol biztonságban lesz. Seyda nagy nehezen beleegyezett, hogy máris meg kell válnia a fegyverkülönlegességtől, így visszatértek Mandalore hajójához. Calborn látta, hogy úgy becézgeti és cirógatja Seyda a cratarit, ahogyan ő Seydát, és lassan kezdett beletörődni, hogy asszonyának egy másik szerelme is van. Talán a jedi vér, a jedi gén, mely a fénykardban teljesül ki igazán, az okozza Seyda szenvedélyét, mely ennyire vonzza a kardokhoz! Miután Calborn fölerősítette a falra a valóban extrém külsejű fegyvert, kézen fogta asszonyát, hogy menjenek. Seyda még a rámpáról is visszafutott megnézni, megvan-e még a cratarija. Mikor kijöttek, már ott várta őket a váltó-testőrség. - Jó reggelt! - köszöntötte őket Seyda kedvesen. Némán hajoltak meg úrnőjük előtt, és vigyázzal köszöntötték urukat. Serger volt a parancsnokuk. Csak Telrevanon kellett volna szolgálatba lépniük, de büszkék voltak új feladatukra, és szívesen kísérgették szépséges kis kedvencüket, aki nem éreztette velük, hogy az úrnőjük lett. A Seyda kis lakása előtti őrség félrehúzódott Mandalore és a Calora elől. - Menj csak be! - mondta Calborn, elengedve Seyda kezét. - Hamarosan visszajövök. Sergerék itt maradnak veled! Fogadj szót nekik!   Carth meglepődött, mikor a fiatal harcos átadta neki a Mandalore üzenetét, de mielőtt bármit kérdezhetett volna tőle, a harcos már föl is szívódott. A flottaparancsnok kikászálódott a kényelmes ágyból és mialatt rendbeszedte magát, a kommunikátoron keresztül beszélt helyettesével, mi történt éjszaka a hajókon. Nem örült a híreknek. A társaság, akiért idejöttek, mostanra valósággal megőrült. Most, hogy biztonságos távolságban voltak innen, visszatért a bátorságuk. Bőszen fenyegetőztek, hogy bosszút állnak minden mandalóriain, akik meggyilkolták társaikat, és követelték, hogy Seydát és Florát Carth azonnal hozassa föl a hajóra, mert azok a köztársasághoz tartoznak… Carth itt kikapcsolta a kommunikátort, nem hallgatta tovább a dühöngést. Annyira elege volt ebből a misszióból, hogy már azon tűnődött, nem volna-e célszerűbb valahol az űrbe kiszórni az egész bagázst, mielőtt hazug vádaskodásaikkal megakasztanák a két nagyhatalom közt nehezen meginduló diplomáciai eszmecserét. A tanácsteremben a terített asztal láttán Cath gyomra megkordult jelezve, hogy még nem reggelizett. Calborn intett, hogy foglaljon helyet. Rajtuk kívül Revan, Sheruk, Saborra és a tanácstermet biztosító tizenhat őrharcos tartózkodott a hatalmas helyiségben. Mandalore megvárta, míg mindenki nekilát az étvágygerjesztő falatoknak, de ezúttal bor helyett frissítő aranysárga nedűt készíttetett kísérő italként. A társaság gyorsan fel is élénkült. Carth is jobban érezte magát és teljes figyelmével tudott koncentrálni. - Mint ahogy tisztában vagytok vele, ma délután hazaindulok Telrevanra - kezdte Calborn. - De, bár új asszonyom édessége boldoggá tesz, a gond felhőit nem tudja elűzni a lelkemről. Nagyobb a felelősségem, mint Mandalore-nak valaha is lehetett, mert jedi nőnek hódoltam be, akire a sötétség is igényt formál. Azzal, hogy úrnőmmé tettem, jobban felhívtam rá a figyelmet, mint szabad lett volna! Tudom, hogy bárhová is viszem őt, nem tudom neki azt a védelmet biztosítani, amelyre szüksége lenne. Telrevant és a polgári Központot a titkos kódrendszer mellett birodalmunk legerősebb cirkálói, leggyorsabb vadászai, legképzettebb felderítői felügyelik és védik, de sötét jedik ellen ez kevés. Mandalore és a Calora elit testőrségének, a Karendhor-gárdának őrharcosai birodalmunk büszkeségei, de a jedik támadó energiája az ő számukra is nagy kihívást jelent. Jedikre van szükségünk, akik vigyáznak Seydára! Tudom, hogy az energiájával hívja föl magára a figyelmet! Nem akarom, hogy elvigyék Malachorra, ahol eltorzítják édes kis személyiségét, mert ha meg akarják őt szerezni nagyhatalmú szülei, utána fognak jönni. Birodalmam Központját is féltem ilyen támadástól. Saborrát megtettem felderítőegységeim főparancsnokává. Kiváló mélységi-és légi felderítői képzettsége mellett jól ismeri a sithek többezer éves történelmét, harcmodorát, sokat tud a sötét oldal módszereiről; Sheruk pedig Telrevan fővezérévé lépett elő. Ezért vannak most jelen ezen a megbeszélésen. A köztársaság a jedik segítségét kérte a Csillagkohó elpusztításához. Carth, neked lehetőséged van rá flottaparancsnokként, hogy felkeresd azt a jedi mestert, akivel a köztársaság akkor fölvette a kapcsolatot, és összehozz vele! Revan, te mint jedi, bizonyára ismersz olyanokat, akik hajlandók lennének Seydára vigyázni a Palotában! Minden segítségre szükségem van asszonyom, és a birodalom Központja védelmében! - Calborn, ez az egész sokkal egyszerűbb, mint gondolnád! - mondta Revan. - Seydát meg kell fosztani ettől az áruló erőenergiájától… Mindannyian ránéztek. A tizenhat őrharcos arcán is döbbenet tükröződött. Nem értették pontosan, miről beszél a jedi, de a Calora személyéhez nyúlni, őt megsérteni szóval, vagy bármilyen cselekedettel megbocsáthatatlan bűn, és aki csak meg is próbálja, rászolgált a halálra! - Mit értesz ezalatt? - szólalt meg végre Calborn. - A jedi energiájának és képességeinek forrása az Univerzum energiája, amit mi Erőnek nevezünk. Ezen keresztül tud kapcsolatba lépni a többi jedivel, ezen keresztül érzi élő és élettelen anyagok jelenlétét, rezgését, kiterjedését, elrendezését. Az erőérzékenység úgy működik, mint egy térkép. Nem vagy ott, nem látod, de érzed, hogy ott van, és hogyan helyezkedik el. A meditációk fokozzák az erőérzékenységet, az energia mennyiségét és áramlását. Ezt az áramlást blokkolták le Seydában a sithek. De még így is érzékeny maradt! Négy nap pihenő után újra termeli az energiáját. - Mit jelent az, hogy meg kell fosztani ettől az energiától? - kérdezte Calborn, és felemelt kézzel csendre intette Sherukot, aki izgatottan kezdett fészkelődni a helyén. Revan továbbra is közönyösen beszélt: - Seyda energiájának sokszorosát használva Seydát le kell vágni az Erőről, el kell zárni őt az energiaforrástól! Ettől úgy fogja érezni magát, mintha megsüketült és megvakult volna, hisz elveszítette felfokozott érzékenységét, és ingerszegény környezetbe zuhant, de nem fog többé jeleket küldeni a sötét jediknek, így nem árulja el hollétét! - Ki tudja ezt megcsinálni? - Felkészültségtől függően két-három jedi. Sheruk most már őrjöngött a széken, de Mandalore szigorú pillantása féken tartotta. - Megfordítható a folyamat? - Megoldást kerestél! - mondta szenvtelen arccal Revan. - Azt kérdeztem, megfordítható a folyamat? - Ha találsz hozzá megint jó képességű jediket, elképzelhető. Calborn komor arccal intett fővezérének, beszéljen. Sheruk felugrott: - Ezt nem teheted vele! Felélesztette Davrelt, rengeteg társát meggyógyította, és ne felejtsd el, hogy ő mégiscsak lány, akinek a gyorsasága a fő fegyvere, nem az ereje, de baj esetén még mindig van segítségül támadó energiája! Ha megsebesülne, nem lesz esélye meggyógyítani magát, az pedig lehetetlen, hogy te megengedd, hogy elvegyék tőle azt az érzékenységet, amivel meggátolta, hogy a Surran bázison belegyalogoljunk abba az átkozott disruptorba, amit csak ő érzékelt, azon keresztül pedig a sith akadémiába… - Sheruk, mindez igaz. De induljunk ki abból, hogy maga Seyda sem akar jedi lenni! Azonkívül már nem harcos. Testőrsége van, tehát nem sebesülhet meg. Ha itt egy harcossal történik valami, Seyda akkor se tudna segíteni rajta, ha meglenne a gyógyító energiája, egyszerűen azért, mert távol lesz innen. - De ha nem vinnéd el - próbálkozott Sheruk -, akkor nem sodorná bajba a Központot, és akkor nem kellene elvenni tőle az energiáját… - Jól van, Sheruk, most tegyük félre azt, hogy Seyda az asszonyom, és nyilvánvalóan szeretnék vele lenni. Tehát itt hagyom. Ha egy sith támadás következik be, gondolod, hogy Helsa jobban ellenáll a maga kétezerötszáz harcosával a sötét erőnek, mint Telrevan milliós nagyságrendű védelmi rendszere? A fővezér leült és nem szólt többet. Calborn kérdőn nézett Saborrára, aki csak megrázta fejét. - Revan - állt föl Calborn. - Ha úgy döntenénk, lennél a három jedi egyike? Sylas, Canderous és Brailor elképedve hallgatták Calborn szavait. - Ez az ostobaság mind egyedül jutott eszedbe, vagy segített valaki?! - kelt ki magából Canderous. - Elpusztítanád Seydában az egyik legnagyobb értéket, és védtelenné tennéd őt?! Mandalore nem mutatott sértődöttséget, de elhatározása csak megszilárdult, mikor újabb és újabb indokokat hoztak fel döntése megfellebbezésére: - Hadd emlékeztesselek, Canderous, a Karendhor gárdát épp te és őseid állították föl Mandalore és Calora védelmére! - De nem sith jedik ellen! - Jó, akkor megkérdezem tőled: mikor van nagyobb esélye Seydának? Ha a te kezed alól kikerülő Karendhor gárdistáknak az erőenergiáját vesztett Seydát kell megvédeniük, úgy általánosságban mindenkitől, vagy pedig a támadó és gyógyító erővel is rendelkező jedi Seydára kell vigyázniuk, aki persze így odavonzza a sötét jediket? Canderous dühösen csapott az asztalra: - Te is tudod a választ, de ez akkor is… - megrázta fejét. - Az istenekre, Mandalore, hát miért épp most jutott eszedbe ez a veszély? - Mert eddig csak mi tudtunk arról, hogy ő Revan testvére. De a köztársaságiak most szétviszik a hírt, és felhívják Seydára azoknak a figyelmét is, akiknek nem kellene. Calborn pillantása Brailorra, onnan Sylasre siklott, de mindketten hallgattak. Mandalore ekkor befejezettnek nyilvánítva a tárgyalást, elhagyta a tanácstermet.

2007.07.07. 18:08

Sziasztok! Szeretném feltölteni "A kis jedi úrnő" 15. folytatását! Köszönöm! :D   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Rendhagyó bírósági tárgyalás. A mandalóriai "egyenlet". Sorsszerű végzet. Ünnepség éjfélig.     A kis jedi úrnő - 15. rész   Sylas törte meg a csöndet: - Néhány dolgot feltétlenül meg kell beszélnünk annak érdekében, hogy a köztársaság békében váljon el birodalmunktól! Úgy informálódtunk - pillantott eddigi foglyaikra -, hogy több incidens érte önöket. Kérem, hogy mondjanak el mindent egyenként, fegyelmezetten, érthetően! Nincs mitől tartanuk, mert Onasi flottaparancsnok törekvéseihez hasonlóan nekünk is az az érdekünk, hogy békében válhassunk el! Mély csönd. Sylas, bár érezte vezértársai türelmetlenségét, továbbra is udvarias maradt: - Ha nincs panaszuk, kérem mondják el Onasi parancsnoknak, mit tudnak Blank kapitányról! Erre már felbolydultak: - Hogy mit tudunk?! - ugrott föl a navigátor, és Calbornra mutatott. - Te odajöttél, összeverted a kapitányt és megfenyegetted, hogy megölöd, ha nem megy ki magától a vadonba. Pedig igaza volt! A lányt akarta visszaszerezni tőletek, akivel az előbb ezt a kis komédiát eljátszottátok! Még mindig nem akarjátok elengedni velünk! Hát három év alatt nem volt annyi időtök, hogy mindnyájan végigmenjetek rajta?! Arion és Tagren páncélkesztyűs ökle egyszerre csattant két oldalról a navigátor képén, ami azonnal bekékült. Foga összevaccant, örülhetett, hogy csontja nem tört. Larsen és a testőrség kezében fegyver csillant, de Sylas többi őrharcosának is, csövük a navigátorra szegeződött, Calborn azonban tiltón emelte föl kezét. Sylas gyorsan megszólalt: - Seyda már idegenként is elnyerte a rokonszenvünket, a szeretetünket! Egy év óta már a klánom tagja, mától pedig a lányom is, egyben a Mandalóriai Birodalom úrnője! Itt minden starvilleri őrharcos mint klántagot, rokonául fogadta el! A klán törvényei nem tűrik egy klántag megsértését, Seyda ezenfelül most már úrnője is ezeknek az őrharcosoknak! Vigyázz, hogyan beszélsz róla, különösen, ha azt sem tudod, miről beszélsz! A fájdalomtól a navigátor teljesen begőzölt, agyát elöntötte a vér: - Hogy én vigyázzak?! És hogy nem tudom, miről beszélek?! Hogyne tudnám! A köztársasághoz tartozik, és ne próbáljátok elhitetni velünk, hogy nem használtátok őt… Arion és Tagren most sem volt kíméletesebb. A véraláfutások megsokszorozódtak a navigátor képén, fogai meglazultak, fölrepedt szája sarkából vér kezdett szivárogni. - Hát nem elég a figyelmeztetés? - bődült el Canderous, és kezdett fölemelkedni. Carth pedig kezdett kétségbeesni. Sylas és Mandalore még mindig fékezi az őrharcosokat, de most már Canderous is besokallt, és ha elszabadul… A flottaparancsnok felugrott és visszalökte a navigátort a székre: - Hallgasson, maga ostoba barom!!! - üvöltött rá. - Ha mégegyszer ki meri nyitni a száját, én magam fojtom meg, megértette?!!! Bocsáss meg kérlek, Mandalore, ne szennyezzük be a vérével béketörekvéseinket! A köztársaság nevében kérem a bocsánatodat, Mandalore! Calborn intett Larsenéknek és Arionéknak, engedjék le a fegyvert, majd visszaparancsolta Canderoust. Tekintete a szédelgő navigátorra villant: - Az a szerencséd, hogy Seyda az egyetlen ebben a teremben, aki nem érti ocsmány szavaid jelentését, ezért nem tudja, mennyire megsértetted őt! De én tudom, és én nem felejtek! Sylas megvetően mérte végig a navigátort: - Úgy látom, nem értetted, mit mondtam az előbb! Jobb, ha nem is próbálsz többé megszólalni! Elég figyelmeztetést kaptál már, ha nem tanultál belőle, te látod kárát! Ha legközelebb kinyitod a szádat, az őrharcosok azonnal végeznek veled! Mrs.Winter, ön is az űrhajó társaságához tartozott. Mit tud elmondani a kapitányról a flottaparancsnok úrnak? Ne, nem kell felállnia! Ülve is megadja a tiszteletet mindkét birodalomnak! - Köszönöm, Sylas vezér. Nem tudom, a többiek miért védik a kapitányt, mikor ők is tudják, hogy kábítószerrel élt… - Hazug dög!!! - üvöltötte felpattanva a kapcsolatfelvevő nő. Pillanatnyi szünet volt. Mindenki látta, hogy Sylas két őrharcosának keze egyszerre lendül, de mozdulatuk félbe maradt. Nyilvánvalóan nem szoktak nőt megütni, de e durva sértést sem akarták megtorlatlanul hagyni. Sylas igyekezett úrrá lenni a furcsa helyzeten: - Bocsásson meg a kisasszonynak, Mrs.Winter! - mondta nyugodt hangján. - Blank kapitány a kisasszony igen közeli ismerőse volt, és neki nincs tudomása arról, hogy a kapitány kábítószerrel élt volna! Kisasszony, önt arra kérem, hallgasson végig mindenkit türelemmel! Láthatja, mi is azt tesszük! Ha két köztársasági már egymás közt sem tud megegyezni, hogyan akarnak velünk bármiben is egyezségre jutni? Mrs.Winter, kérem, folytassa! - Három évvel ezelőtt, egy köztársasági utasszállító hajón ismertem meg a kapitányt, és ezeket az embereket itt. A három hónapi út alatt elég kellemetlen tapasztalataim voltak a hajón. Aztán idekerültünk Helsára. Itt mindannyian rájöttünk, hogy a kapitány évek óta élt már ezzel a szerrel, amivel klausztrofóbiáját, és a stresszt próbálta oldani. - Erről magának honnan van tudomása, Mrs.Winter? - vetette közbe az orvos. - Beszélt erről a kapitánnyal? - Nem velem beszélt róla - rázta fejét az asszony. - Hanem a társaival, a navigátorral és a pilótával. Nézze, már a hajón is voltak gondok, de itt Helsán, abban a konténerlakásban ennyi összezárt ember nem titkolózhatott társai előtt, és ami azt illeti, a kapitány nem is igyekezett titkolózni! Olyan jeleneteket rendezett időnként, hogy komolyan attól kellett tartanunk, a végén kárt tesz valakiben. Örültünk, hogy ilyenkor az őrharcosok helyreigazították! Az idegrendszere teljesen felmondta a szolgálatot. Hogy kiknek kellett volna észrevenniük az alkalmatlanságát, erről talán Carth Onasi parancsnok többet tudna mondani. Mindenki szenvedett tőle, de a legjobban szegény kicsi Seyda, aki lezuhanásunk előtt három héttel került hozzánk. A kapitány zsákmánynak tekintette. A kislány ugyan csak tizenhárom éves volt, de abban a vékony kis jedi köpenykéjében már akkor is látszott, milyen formás nő lesz belőle hamarosan. Fizikai védelmet nem tudtam adni neki, de tanácsokkal láttam el, hova tud bezárkózni ilyenkor. A kapitány erős, jókora darab, brutális férfi volt, amikor pedig megőrült, senki se mert szembeszállni vele. De ez a kislány tudott vigyázni magára. Nagyon büszke voltam rá! Féltettem, de megnyugtatott, hogy van neki egy kis jedi energiája, majd azzal megsokkolja a kapitányt, ha az egyszer mégis sarokba szorítja! - Nem igaz! Hazudik! Hazudik! Derek csak engem szeretett, nem kellett neki senki! Hazudik, hazudik… - a kapcsolatfelvevő nő végképp összeroppant. Carth sóhajtott. Legalább megtudta, hogy a kapitány beteg volt, ezért tette pokollá társai életét. Lopva Seydára pillantott, hogyan viselkedik. Seyda nem volt zavarban, inkább szórakozottnak tűnt. Calborn igazat mondott. Seyda valóban nem értette, miről folyik a szó. Úgy igazán oda sem figyelt. Néha végighordozta pillantását a jelenlévőkön, de a legtovább Mandalore-on időzött, ilyenkor melegebbé vált a tekintete, és óvatos, gyengéd mosoly lopakodott az arcára, majd megint lehajtotta fejét, hogy elmerüljön különleges anyagú-, szabású- és színű ruhája szemlélésébe. Mintha kicsit unatkozott volna. Jobbjának karcsú barna ujjai Calborn hatalmas, erős, fehér ujjai közé fonódtak, másik kezét Mrs.Winter szorongatta. - Van valahol még abból a szerből? - kérdezte az orvos. - Nincs - mondta Sylas. - Mi a társaitól tudtuk meg, hogy elfogyott, és azután a helyzet rosszabbodott. - Logikus - mormolta az orvos. - Elvonási tünetek… - Nézze, mi nem élünk semmiféle kábítószerrel, így nem tudjuk sem felismerni, sem elemezni! - jegyezte meg Calborn. - Minden tudásunk ettől a társaságtól származik, akik most minket vádolnak! Nem is érdekelne a dolog, ha nem most próbálna az önök világa és a miénk közeledni egymáshoz! Sylas visszavette a szót: - Annyit fűznék ehhez a dologhoz, miután közöltük a hírt a köztársaságiakkal, hajó érkezik értük, hogy hazavigyék őket, a kapitány egy este jelentkezett nálam, és ő maga kérte tőlem a lehetőséget, hogy kimehessen a vadonba. - Megindokolta ezt a kérését? - vetette közbe Carth. - Igen - mondta Sylas. - Félt a felelősségrevonástól. Azt mondta nekem, hogy önök börtönbe fogják zárni, amiért évek óta veszélyeztette a rábízott utasszállítók biztonságát és utasainak életét, és ő nem bírja elviselni a rabságot. - Ebben igaza volt - jegyezte meg Carth. - Börtön várt volna rá. De miért épp ezt a módját választotta a halálnak? - Mert nálunk csak ez az egy lehetőség van. Ha egy harcos a társai ellen fordul, vagy méltatlanná válik hazugság, gyávaság, parancs megszegése miatt arra, hogy megtűrjük magunk között, kitaszítjuk. Ez halál vagy száműzetés. Ha a száműzetést választja, el kell hagynia a Birodalom határait, és soha nem térhet vissza. Ha bármelyik klán területén megteszi, végeznek vele! Ezért inkább azonnali halál mellett dönt. Abban legalább méltóság van. Fegyvertelenül, páncélzat nélkül kimegy a vadonba, hogy végzetéről a vadállatok gondoskodjanak. Mikor ezt elmondtam a kapitánynak, azt felelte, inkább a ragadozók, mint a börtön! És mikor készen állt, kiment. Ezek után megkérdezem az orvosukat, emlékeztetve súlyos vádjára, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Mandalore utasítását, miszerint a köztársaságiakat épségben őrizzék, meg merték volna-e szegni becsületükre kényes őrharcosaink, bármilyen formában, a kitaszíttatás tudatában? - Én a tényekre szorítkozom - mondta az orvos konokul. - Vizsgálatok igazolják a hölgy szavait! - A hölgy szavait? - ismételte Calborn. - Hogy Florát durván bántalmazták, azt el tudom képzelni! De a bűnösöket nem az én őrharcosaim közt kell keresni! Még egy újonc sem vetemedik ilyesmire, hát még egy őrharcos, aki már tekintélyt, rangot vívott ki magának a harcosok között! - Nézze, én csak azt tudom, hogy ez a hölgy szörnyű állapotban van, és ő az itteni katonákat tette felelőssé ezért! Calborn szeme iszonyút lobbant. Odament a köztársaságiakhoz, és megállt Flora előtt: - Három évvel ezelőtt megígértem Seydának, hogy nem hagyunk benneteket a sorsotokra a hajóroncsban a sithek és a ragadozók között! A kislány annak ellenére harcolt az életetekért, hogy elmesélte, nemcsak a kapitány, hanem a többi férfi is üldözte őt nyíltan vagy burkoltan, bár ő nem volt tisztában azzal, miért... A navigátor és a bekötözött arcú pilóta egyszerre ugrott föl. Larsen rájuk nézett, mire a pilóta azonnal visszült a helyére. A navigátor azonban nem nyughatott, látnivaló volt a fölháborodása. Egészen addig, míg meg nem érezte a vállára nehezedő súlyos, páncélos öklöket. Nem nézett hátra Arionra, de szépen helyet foglalt, anélkül, hogy elmondta volna, ami a szívét nyomja. Carth fellélegzett, látva az őrharcos figyelmeztető, de békés mozdulatát. Remélte, hogy a navigátor a hátralévő időben már meg se fog mukkanni. Az nem is mukkant, de a Tagren előtt ülő egyik utasnak annál több mondanivalója lehetett. Calborn is észrevette, és egyetlen mozdulattal fordult oda hozzá: - Megjegyzés? Hozzászólás? A szeplősképű fiatalembert fölbátorította Mandalore nyugodt hangja: - Csak azt szeretném megkérdezni, miért ülünk itt a vádlottak padján? Bizonyos megjegyzések röpködnek, anélkül, hogy valamit is bizonyítanátok, időnként pofonok is csattannak! Ez teljesen jogtalan velünk szemben, ti egyszerűen visszaéltek azzal, hogy számszerű fölényben vagytok! - Igazán? Te ennyire ismered a jogaitokat? - Igen, Mandalore, én sok könyvet olvastam már, én tanult ember vagyok! Ti biztos nem olvastok sokat, mert csak harcosok vagytok! De én jogász vagyok. Tudod, az mi? Törvény írja elő, hogy minden embernek vannak jogai! A jogász az emberek jogaival foglalkozik. - Akkor nagyon okos lehetsz, és bizonyára számolni is tudsz, mert az előbb a mi számbeli fölényünket veletek szemben jogtalannak minősítetted! Eszerint megszámoltad, hogy mennyivel több a mandalóriai ebben a teremben, mint ahányan ti vagytok! - Persze, hogy tudok számolni! Attól, hogy a fogságotokba kerültünk, még lehetünk értelmes, intelligens emberek! Ha nagyon kíváncsi vagy rá, a társaim is olyan művelt emberek, mint én! A köztársaság fontosnak tartja, hogy sok iskolázott embere legyen! - Nahát! Ez nagyon érdekes! Szóval te tudod, mik az emberek jogai! Eszerint a nők jogaival is tisztában vagy, igaz? - A nők jo… jogaival? Mire gondolsz, Mandalore? - a szeplősképű egyszerre ideges lett. - Én mondjam meg neked? Annyi könyvet elolvastál már, és nem tudod, hogy a nőknek is vannak jogai? Látod, ezzel még mi is tisztában vagyunk, pedig mi csak harcosok vagyunk, nem jogászok! És számolni is tudunk, és ha ezt a két dolgot összerakjuk, ki fog jönni egy egyenlet, amivel érdekes módon mi harcos létünkre is tisztában vagyunk: egy nőhöz csak egy férfi tartozhat, nem tizenegy, és egy tizenhárom éves rémült kislányhoz egy férfi sem tartozhat! Mivel ez az egyenlet nálatok felborult, két dolgot feltételezünk: vagy nem tudtok számolni, vagy semmit nem tudsz a nők jogairól, akkor viszont megbuktál jogászként! Mindkettőért másfajta büntetés kapsz! Melyiket vállalod? A szeplősképű erre komolyan megrémült: - Ééén azt hiszem, hogy ssseeemmit se mondtam az előbb a j..jogainkról… - Akkor viszont ülj vissza, és jól jegyezd meg jogász úr, hogy csak annak van jogai, aki mások jogait is tiszteletben tartja, mert ha jogaid csak neked vannak, másoknak nincsenek, akkor a törvény, amit másokra próbálsz kényszeríteni, érvénytelen, és ha te ezt az érvénytelen törvényt érvényesnek tünteted fel, hazuggá válsz, a hazugságot pedig ebben a birodalomban halállal büntetik! A szeplős jogász úgy tűnt el a közeli sarokban, hogy Carth még a lélegzetvételét sem hallotta a továbbiakban. Calborn végignézett a többieken, de úgy tűnt, még a navigátor is megbékélt a mandalóriai egyenlet hallatán. Flora is hallgatott, és igyekezett kerülni Mandalore tekintetét. Sikertelenül. - Ezen a bázison kétezerötszáz harcos és őrharcos van - folytatta Calborn, egyenesen Florához intézve szavait. - Idekerült a tizenhárom éves Seyda, némi harci tudással, amit a jedik tanítottak neki, és köztünk nagyszerű mesterfelderítő-harcossá vált. A három év alatt egyszer sem került sor arra, hogy valakit Seyda zaklatása miatt meg kellett volna büntetnünk! Ha már egy harci bázison sem tudunk fegyelmet tartani, hogyan lett volna belőlünk az a hatalom, amivé lettünk? Vagy ti azt képzelitek, hogy a Mandalore mindenki szeretőjét fogja maga mellé emelni a birodalom trónjára? Féltettük Seydát, azért különítettük el tőletek. Iszonyodott a kapitánytól és a többi társadtól. Mi, mandalóriai vezérek és őrharcosok, akik itt most jelen vagyunk, mindenről tudunk, ami azon az elkerített helyen közted és honfitársaid közt zajlott, de nem szóltunk bele. Sergerék csak akkor léptek közbe, ha a kapitány közeledett hozzád megvadulva, elborult aggyal, és hiába sikoltoztál, a társaid nem védtek meg tőle. Mondtam már neked, lehet, hogy az út elején, valamikor, még nem volt választásod, de nem mi tettünk azzá, aki lettél! Ezt azonban a köztársaság küldöttei csak akkor fogják elhinni, ha társaidról és magadról elmondod az igazat! Én most azt kérem tőled, add vissza őrharcosaim becsületét, akiket megrágalmaztál! Nem akarom, hogy a köztársaságban azt a hírt terjeszd el, Mandalore azokkal az őrharcosokkal őrizteti feleségét, akik téged bántalmaztak! Nincsenek ők erre rákényszerülve! Ismerjük a természet szavát, tudjuk, hogy harcosainknak is szükségük van a kedvesük ölelésére. Ilyenkor elengedjük őket. A fegyelmet csak akkor lehet fenntartani, ha szükség esetén engedni is tudunk belőle. Mi a válaszod? A nő az ajkát harapdálva hallgatott. - Mondjon már valamit! - sürgette az orvos. - Tudja, mennyire beteg? Pedig még csak huszonhat éves! Sose lehet már gyereke, mert azok a módszerek, amikkel évekig megpróbálta elkerülni a terhességet, tönkretették! Örüljön, ha egyáltalán életben tudjuk tartani magát! A hajón, mikor faggattuk, azt mondta, az itteni katonák bántak el így magával! Akkor most miért nem beszél, ha végre beszélhetne? Flora hallgatott. Calborn fürkészőn nézett az arcába: - Szembesíthetlek az őrharcosaimmal. Ha a szemükbe mondod, hogy ők tettek téged tönkre és ők ezt elismerik, meghalnak! Itt! Azonnal! Én magam fogok végezni velük! De ha nem ismerik el, akkor te fogsz meghalni! Akkor is végezni fogok veled, ha ezzel elveszítem a szövetség lehetőségét, mert a mi törvényeink sok mindent megbocsátanak, de a parancsszegést, a gyávaságot és a hazugságot soha! Én tudom, hogy Sergerék akkor sem bántottak volna téged, ha erre nem kaptak volna határozott parancsot tőlem, eszerint te hazudtál róluk, és csak a te véreddel tudom tisztára mosni a becsületüket! Csak a törvény érvényesítésével tudok igazságot szolgáltatni! Ha nem teszem meg, harcosaim előtt hitelemet vesztem, mint uralkodójuk, aki kedvére játszadozik a törvényekkel! Seydától tudjuk, hogy a köztársaság milyen vad dolgokat terjeszt rólunk, pedig fiainkat a nők tiszteletére, és védelmezésére neveljük. A nők és gyerekek bántalmazását szigorúan büntetjük, ők életünk alapjai! Jóval gyengébbek, mint mi, nem diadal megalázni őket. Nem harcoshoz, főképp nem őrharcoshoz méltó! Iszonyattal hallottam, amit az orvosotok mondott, értsd meg, segíteni próbálok neked, hogy el merd mondani az igazságot! - Mandalore… - állt föl ismét Carth, de Calborn meg sem fordult, csak megrázta fejét. - Nem, Carth, nem vállalhatsz mindenki tettéért felelősséget! Neked is az az érdeked hogy megtudd az igazat, hogy megbízhass bennünk! - nem vette le tekintetét Floráról. - Hallgatsz. Akkor nem tudok neked segíteni. Hívjátok ide Sergert, Teregrilt, Tairont… - Ne, Mandalore! - szakította félbe halkan Flora. - Semmi közük hozzá! - és gyorsan félrefordította fejét. Calborn követte a pillantását. Hangja szelídebb lett: - Hát csak ezektől félsz? - intett fejével a navigátorra és társaira. A nő szája remegett, de hallgatott, tekintete arcról arcra cikázott, mint az űzött vadé. Mandalore Carthra pillantott: - Küldd ki ezeket! - mondta csendesen. A flottaparancsnok habozás nélkül engedelmeskedett. Mikor visszajött, Flora megszólalt, szavait egyenesen Calbornhoz intézve: - Bocsánatot kérek tőled! És bocsánatot kérek Sergertől, Teregriltől, Tairontól és őrharcosaiktól! - mondta nagyon halkan, de érthetően. - Soha nem bántottak, és mindig megvédtek a kapitánytól. Sajnos, nem tudták, hogy többször is szükségem lett volna a segítségükre. Nem én akartam megtenni, amit tettem. Ez már a hajón elkezdődött… szerettem volna kérni tőletek, hogy ha lehet, legalább itt a táborban tegyetek külön a többiektől, de nem tudtam beszélni veletek feltűnés nélkül, és féltem, hogy elutasítjátok a kérésemet. Ha a társaim hallják, hogy ellenük vallok, mégis ott kell maradnom köztük, bosszút álltak volna rajtam. Most már mindegy, hisz ugyanott tartok. Irigyeltem Seydát, mikor kinéztem az ablakon, és láttam kint szaladgálni. Sokszor csak hancúrozott a füvön, ahogy a gyerekek szoktak. Engedtétek, hogy gyerek maradjon és szabad legyen! Boldog volt. Ha eljött Mrs.Winterhez látogatóba, akkor az őrharcosok mindig bekísérték, és nem engedték a közelébe honfitársaimat. Még a szóbeli sértést is azonnal megtorolták. Ha honfitársaim célozgatásai helytállók lennének, akkor Seydát most nem magad mellé ültetnéd, Mandalore, nem öltöztetnéd díszruhába, és nem vetted volna feleségül! Nem fognád a kezét, és nem őriztetnéd büszke őrharcosaiddal, mert már nem volna mit félteniük rajta! A navigátor és a többiek, amikor meghallották, az orvos mennyire föl van háborodva az állapotomon, azt mondták, vádoljam a ránk felügyelő őrharcosokat, mert ha ellenük, a honfitársaim ellen merek vallani, bosszút állnak rajtam, ha kikerülünk innen. Most, hogy kiküldtétek őket, tudják, hogy ki fogom őket adni. Én nem fogom élve elhagyni birodalmatok határát sem! Már a hajón végezni fognak velem! De ha most hazudok, akkor te végzel velem. Én mindenképp vesztettem. Mandalore, őszintén örülök, hogy Seydát nem hagytad ott velünk, ezeknek kiszolgáltatva! Most undorodnál megérinteni is! Visszaadom büszke őrharcosaid becsületét, és a bocsánatodat kérem, egyúttal Sergerét, Teregrilét, Taironét és az őrharcosaikét is! Most hogy legalább utólag elmondhattam mindent honfitársaimról, könnyebben viselem el a bosszújukat is! Flora szavai a vezérkart, és az őrharcosokat sem hagyták hidegen, de talán Sylas érezte magát a legrosszabbul: - Sajnálom, Flora, hogy ennyire félreértettük a viselkedésedet, melyet eszerint a félelem diktált! Az igazsághoz tartozik, hogy csak a bátor és elképesztően naív kis Seyda biztonsága érdekelt minket, a ti sorsotokba nem akartunk semmilyen módon beavatkozni! Nem feltételeztük, hogy ezek a köztársaságiak nem csak minket tekintenek ellenségének, saját társnőjükkel is ilyen aljasul bánnak el! Amikor én jártam nálatok látogatóban, társaid rendszerint kártyajátékkal szórakoztatták egymást, még a kapitány is csendes volt, ha épp olyan állapotban volt. Mrs.Winter volt egyedül barátságos hozzám, sőt hálás, hogy a kislányt tanítjuk, és vigyázunk rá. Mindig faggatott Seydáról, ahogy Mandalore-t és az alvezéreket is, mikor melyikünk ment oda ellenőrizni. Te azonban soha nem próbáltál védelmet kérni tőlünk, Flora! Most már tudom, miért! Carthnak fogalma sem volt róla, mit mondjon a nőnek, mégis megpróbálkozott a régi sablon szövegével: - Ne aggódjon, gondoskodni fogok arról, hogy ne bánthassák magát hazafelé, otthon pedig a bíróság… - Nem, parancsnok, ne erőlködjön! Lehet, hogy meg tudna védeni hazafelé, de legalább hazudni ne próbáljon! Tudja, mennyit ér a mi igazságszolgáltatásunk! Mégegyszer megaláznának azzal, hogy újra és újra elmondatják velem az egészet, hátha valahol bele lehet kötni a történetbe, és miféle bizonyítékom lenne utólag, az ő szavuk ellen? Semmi, miután elferdítve elmesélik, hogy a kapitány rá lett kényszerítve az öngyilkosságra! Azt állítanák, megőrültem a fogságban, azért vádolom őket, ahelyett, hogy a mandalóriaiakat vádolnám! A végén engem ítélnének el, hogy ellenségeinket védem, és honfitársaimat vádolom! - Carth! - szólalt meg hirtelen Mandalore. - Ne erőltesd! Ha köztünk biztonságban érzi magát, itt maradhat! Elvisszük őt Telrevanra, a Központba. Holnap délután indulunk mi is Seydával. Flora, köztünk új életet kezdhetsz! Asszonyaink és gyermekeink védett világában megpihensz, megnyugszol, otthont és munkát adunk! És talán egyszer megtalálod a párodat is! Flora nem bírt megszólalni, csak megrendülten bólintott. Az orvos ingerülten felpattant: - Nem érti, miről beszéltem az előbb?! Magának orvosi segítségre van szüksége! Nem maradhat itt a lovagjai közt, mert látom, hogy annak képzeli őket! De nekik nincsenek orvosaik! Magán csak a köztársaság tud segíteni! Flora megrázta fejét: - Engem köztársaságiak juttattak ide huszonhat évesen. Ennél rosszabb már nem történhet velem, doktor úr! A lovagjaim, ahogy fogalmazott, megvédtek, és új, tiszta, nyugodt életet kínálnak. Bízom bennük! Csak bennük bízom! - Nem engedhetem ezt az őrültséget! Most csak el van keseredve! Flora, maga még nagyon fiatal! Muszáj, hogy éljen! Velünk kell jönnie! - Nem, doktor! Élek, amíg élek, de azt legalább nyugalomban. Itt maradok! Az orvos dühösen és felháborodva ugrott oda hozzá, mire két őrharcos lépett Flora elé, és némán, figyelmeztetőn állták el az orvos útját. Calborn, aki Seyda felé indult, most megfordult, nem a legbarátságosabban méregetve az okvetetlenkedőt. Carth most már komolyan megrémült: - Doktor, maga az őrült! Florát nem a mandalóriaiak kényszerítik, hogy itt maradjon! Hagyja őt békén, és törődjön azokkal, akik tényleg kérik a segítségét! Gyerünk, gyerünk, kifelé! Carth vesztesként távozott. Egy halott kapitányt, és mindhárom nőt hátrahagyva volt kénytelen visszavonulni az idegileg kiborult kapcsolatfelvevőnő, a sebesült pilóta, és az ingerült orvos társaságában. - Carth! - mondta Mandalore. - Ha végeztél, gyere vissza a vacsorára! Szívesen látunk! A flottaparancsnoknak majdnem kiszaladt a száján, hogy már elvették az étvágyát, de észbe kapott. Mandalore személyes meghívását nem illik visszautasítani. És talán Seydával is válthat néhány szót. De legalább láthatja őt… Bolond vagy, szidta magát, és ugyan mire mégy vele? Megköszönte a meghívást, és utolsóként kullogott ki a tanácsteremből. Calborn kézen fogta a csöndes Seydát, aki a feszült légkörre nyilvánvalóan fokozott jedi érzékenységgel reagált, mert férjéhez simult. Mandalore belecsókolt a hajába, majd klánvezértársára pillantott: - Canderous, mivel úgyis Larinnáért mégy, kísérd oda Florát, és kérd Larinnát a nevemben, gondoskodjon róla! Válogassanak kedvükre a ruhák közt. Siessetek vissza mind a hárman! Mi addig Seydával, Mrs. Winterrel és Sylasékkel együtt kiballagunk a vacsorához. Sheruk, Brailor, azért ne felejtsetek visszajönni az Arkanról! - az alvezér és a fővezér ezt már nem is hallotta, olyan gyorsan iramodtak el. Canderous csak bólintott és intett az őrharcosoknak, indulhatnak. Sylas felesége már itt volt a klánvezér rezidenciájában. Sylasnek csak be kellett szólnia érte, és a kölcsönös bemutatkozások után csatlakoztak a Mandalore-hoz. Az udvaron még mindig itt voltak a köztársaságiak. A kis szállítókompot várták. Mikor megpillantották a kilépőket, a navigátor, a pilóta és még hárman a fiatal nő felé indultak, Carth hiába próbálta őket visszaparancsolni, mivel minden altisztjét elküldte a részegek összetakarítására. Kétfelé pedig ő sem tudott szakadni. Flora reszketve futni kezdett a bázis túlsó vége felé. Canderous kettőt lépett utána, és elkapta a csuklóját: - Hova szaladsz? Ne izgasd magad pár ócska kis szemétláda miatt! A kísérő őrharcosok kétfelé váltak. Egy részük Canderousékkal maradt, a többiek széthúzódva elzárták az utat az Ordo vezér és Flora mögött. A navigátor megtorpant: - Hát ezt a nőt hova viszitek? Nem elég nektek a másik? Csak nem akarjátok ezt is itt tartani?! Az őrharcosok némán álltak, szétvetett lábbal, leeresztett fegyverrel, de látszólagos pihenőállásuk nem téveszthette meg azt, aki látta már, milyen gyors és gyilkos támadásra képesek ebből a laza testtartásból. A kiadott parancs szerint most nem ölhettek, de annyira megsebesíthették a támadókat, hogy harcképtelenné tegyék őket. - Jöjjenek vissza! - kiáltott Carth a navigátorra, látva, hogy megint ő a hangadó. - Legyen eszük, hát nem akarnak hazamenni? Itt akarnak meghalni? Carth persze nem tudhatta, milyen parancsa van az aranyszegéllyel díszített királykék páncélban lévő őrharcosoknak, azok pedig nem világosították föl. Csak álltak némán, szemmel tartva a navigátort és társait. Azután egyszerre valami néma parancsnak engedelmeskedve lassan hátrálni kezdtek, végül megfordultak, és követni kezdték a már messze járó Canderoust és védencét. Nem siettek, lassú, egyenletes, egy ütemre dobbanó, összeszokott léptekkel haladtak. A navigátor nekiiramodott. Társai némi habozás után nem nagy lelkesedéssel követték. - Gyertek már! - szólt vissza. - Lehet, hogy ez a köztársasági tiszt gyáva, de mi nem tűrhetjük, hogy ezt a nőt is itt tartsák! Carth már hallotta a közeledő kompok hangját: - Vissza, vissza!!! Itt a komp, jöjjenek vissza! - kiáltotta a navigátor és a pilóta felé. A navigátor dühösen fordult szembe vele: - Miféle köztársasági tiszt maga, hogy mindent eltűr ezektől?! Nem szégyelli hordani ezt az egyenruhát, ha így odavan ezekért a mocskokért?! - És maga nem szégyelli, hogy tanult ember létére csak ennyi esze van? - vágott vissza Carth. - Van róla fogalma, hányszoros haláltól mentette már meg a Mandalore türelme és jóindulata?! - Hogy odavan érte! Hát legyen boldog a Mandalore-jával, mi megelégednénk a feleségével is… Nyolc kard fúródott egyszerre a navigátor testébe. A halál groteszk szobraként azonban állva maradt, mert társaival együtt sztázismezőbe merevedett. Az őrharcosok csak pillantást vetettek a kezét leengedő Revanre, majd eltették kardjukat, és hátat fordítottak. Egy ütemre dobbanó lépteik zaja beleveszett az éjszakába. Revan az indulattól nehezen lélegző Carthra pillantott: - Kihűl a vacsorád - vetette oda, és lassan elsétált a megterített asztalok felé. A flottaparancsnok nyugalmat próbált erőltetni magára. A semmiből váratlanul felbukkanó jedi kétségkívül segített rajta a sztázissal. Ez a lehetetlen társaság most egy helyben dermedt meg. Igaz, hogy egyúttal meg is sérültek valamennyire, de legalább nem kell utánuk rohangálni. Megvárta, míg a katonák odaérnek, és fölterelik őket a kompra, majd mélyeket lélegezve az éjszaki levegőből, ő is elindult a vacsora színhelye felé.   A kopott, szakadt, foltos ruhájú Florából Larinna hölgyet varázsolt, mint ahogy Mrs.Wintert is elegánsan öltöztette föl. Miután Flora Seyda otthonában megfürdött, Larinna készségesen segített neki kiválasztani a Calborn által hozatott ruhatárból egy elegáns, bokáig érő ezüstszürke ruhakölteményt. Flora a földig érő tükör elé állt, és hirtelen elsírta magát. Larinna kedvesen hajolt hozzá, a kellemes, diszkrét illat, mely körüllengte, elzsongította az érzékeket. - Ne sírj, Flora! - simogatta meg az arcát, és nekifogott, hogy kifésülje a megmosott és megszárított, vállig érő barna fürtöket. - Töröld meg a szemedet, így ni! Most semmi másra ne gondolj, csak érezd jól magad! Mutasd az arcod! Ez a leheletnyi festés jól fog állni! Most menjünk, mert Canderousnak gyorsan elfogy a türelme! Flora megfogta a nyájas, szőke asszony mindkét kezét, és a szemébe nézett: - Ti nők, ebben az országban mind ilyen szépek, kedvesek és nyugodtak vagytok? Ti nem féltek, amikor ezek a rettentő erejű, óriási férfiak a… közeletekbe mennek? Larinna arcán szelíd, szeretetteljes mosoly ragyogott: - Félni? Nem. Nem kell félnünk tőlük! Elkényeztetnek minket. Gyengédek, és nagyon tudnak szeretni... gyere, Flora! Feledkezz el most azokról! A tested meg fog gyógyulni. És ha egy ideig köztünk élsz, a lelked is megtisztul majd.   Sylas rezzenetlen arccal hallgatta az őrharcos-vezető tömör beszámolóját, és bólintott: - Elkerülhetetlen volt - jegyezte meg, és Carthra pillantott. - Milyen szájízzel távozik tőlünk, parancsnok? Gyűlölettel? - Nem. Ha van valaki, akire haragszom, az én magam vagyok! - mondta Carth. - Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz a feladat, amire vállalkoztam. Hogy ezek már ennyire kivetkőztek magukból. - Ne vádold magad! - mondta a Mandalore vígasztaló hangon. - Figyelmeztettelek, hogy ezek közt hamar el fognak szabadulni az indulatok! Nem kerülhetted el a tragédiát! Feledkezz el róluk! Könnyű neked, gondolta Carth, egy ilyen istennő oldalán könnyen megfeledkeznék én is mindenről. - Hogyan sikerült Revant ilyen sokáig itt tartanotok? - kérdezte, hogy másra terelje gondolatait. - Csak Seyda miatt maradt még egy kicsit. Ismerkedik a húgával… Carth köhögni kezdett. A falat, amit félrenyelt, majdnem megfojtotta: - Seyda Revan húga?!!! - jött vissza a hangja. - Igen. Persze, te nem tudtad! Mikor még együtt kóboroltatok hármasban, ő sem tudta. Egyikünk se tudta. Van akkor egy ötletem. - Mandalore kedélyesen társalgott, úgy tűnt, megkedvelte a köztársaságit. - Ti Canderoussal meséljetek a Csillagkohóról Seydának és nekem, én pedig cserébe elmesélem neked, amit Seydáról és Revanről tudok! Carth könnyen ráállt az alkura. Az a megtiszteltetés jutott neki, hogy szemben ülhetett a birodalom urával és úrnőjével, és közös asztalról ehetett velük. Seyda oldalán Mrs. Winter, Larinna, Canderous és Revan ült; Calborn oldalán Sylas felesége, Elorah, és maga Sylas. Carth jobbjára Flora, Lylthia és Sheruk került, baljára Tiriana a férjével, Brailorral. A vacsora alatt csöndes, lágy zene szólt egy rejtett hangszóróból, a nőkből áradó finom illatfelhő pedig a kellemes zamatú borral kombinálva egy idő után kezdte elkábítani. Az asztal mindkét oldalán, a vezérek és vendégeik mögött őrharcosok sorfala állt. A bázis álmosító békéje, a beszélgetés halk zsongása, az illatok, a halk zene, az ízletes bor kombinációja olyan nyugtató hatással volt Carth idegrendszerére, hogy teljesen ellazult. Vágyni kezdett rá, hogy ő is ilyen jól szervezett, védett, otthonos világban éljen. Ha most felajánlották volna neki, hogy itt maradhat, hát azonnal kibújik a köztársasági tiszti uniformisból, hogy többé ne térjen vissza a flotta mindig ideges, feldúlt, zaklatott világába! Éjfél körül érezhetően mindenki pihenni szeretett volna már. Mandalore akkor felállt, és jó éjszakát kívánva elvezette Seydát a Strider felé. Larsen és testőrei kis távolságban követték az uralkodópárt. A társaság megkönnyebbülten széledt szét, és tért nyugovóra előkészített rezidenciájában. Mrs.Wintert és Florát Seyda lakásában helyezték el, miután betettek egy másik ágyat is. Rájuk is őrharcosok vigyáztak. Flora három év óta most először aludt nyugodtan. Carth szíve belesajdult, látva, hogy Seyda vissza-visszanéz, miközben férje elvezeti. A féltékenység fölébredt benne, ahogy szervezetében a bor dolgozni kezdett. A flottaparancsnok felállt. Egyszerre nyomorultul érezte magát. Lassan elvánszorgott kijelölt szállása felé.

2007.07.07. 17:50

Sziasztok! Szeretném feltölteni "A kis jedi úrnő" 14. folytatását! Köszönöm! :D   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: A köztársasági foglyok vádaskodása. Egy mandalóriai esküvői szertartás. Larinna, Canderous kedvese. A kis jedi úrnő - 14. rész   A bázis fényben úszott. A pazarul megterített asztalok az udvaron sorakoztak. Sylas Xarga tiltakozása ellenére úgy döntött, hogy ezen az estén a harcosok is kapjanak bort, sőt arra is volt gondja, hogy idehozassa feleségüket vagy kedvesüket, hogy ezen az éjszakán ne egyedül kelljen nyugovóra térniük. A központi harcbázis őrzésének feladatát ezúttal két szomszédos albázisról idehozatott őrharcosok látták el, ugyanígy a kiküldött felderítők munkáját is. Sheruk nem árulta el, mivel sikerült becsalogatnia Revant, de annyit azért megjegyzett Calbornnak, hogy ha mégegyszer hasonló feladattal bízza meg, inkább lemond a telrevani fővezérségről, és hazajön ide Xargához újoncnak. Canderous Arkanja most ereszkedett le utoljára, miután a délelőtt jelentős részét és az egész délutánt röpködéssel töltötte. Ordo klánvezére személyesen felügyelt rá, hogy a bázis csöndesebb részén hogyan helyezzék el a pavilont, melyben embermagasságú, hószínű delixből faragott szoborcsoportot állítottak föl. Egy kisbabát magához ölelő karcsú asszony állt az előtérben, földet söprő ruhájába két kisgyermek kapaszkodott, hátuk mögött pedig a galaxis rettegett szimbólumává lett páncélos harcos alakja magasodott oltalmazón. A szoboregyüttest fehér gyertyák világították meg minden oldalról, előtte kicsi oltár állt, tetején csupán két gyertya, melyek azonban még nem voltak meggyújtva. A pavilon földjét bíborszínű, vastag szőnyeggel takarták le. Bejáratként is bíborszínű függöny szolgált, melyet két oldalra szétnyitottak, és rögzítettek, hogy belsejében a megvilágított szoborcsoport láthatóvá váljon. Canderous most már levezette a hajóból a csinos szőke asszonyt, akit még Ordoról hozott magával, mikor Revannel Calborn-kereső körútra indultak. Ezúttal testőrség is volt velük. Bizonyára a szőke asszonyt védték. Larsen fejet hajtva üdvözölte az érkezőket, a klánvezér kedvese előtt pedig meghajolt. Őrharcosai ugyanígy tettek, és félrehúzódtak Canderous előtt. Ordo vezére kopogott, és mikor meghallotta a visszajelzést, akkor lépett csak be, maga elé engedve hölgyét. Seyda azonnal felugrott az ágy széléről, ahol eddig üldögélt Mrs.Winter mellett, és azt sem tudta, hova legyen zavarában. Canderous csak egy pillanatra torpant meg az idős hölgy láttán, de gyorsan feltalálta magát: - A hölgy bizonyára Mrs.Winter! Canderous vagyok, az Ordo klán vezére, de a vacsorán több alkalom lesz az ismerkedésre. Ez a csinos kis asszonyka a szemem fénye, Larinna! Ordoról hoztam magammal, még akkor, amikor Revannel elindultunk Calborn keresésére. Telrevanon mondták el, hogy Calborn már harmadik éve itt tartózkodik Helsán, itt megtaláljuk. Szegény Larinna Ordo óta még az Arkanról se jöhetett le. Ráfér már egy kis női társaság! Itt hagylak benneteket! Calborn egy halom ruhát, meg mindenféle - mi tudom én, mire való - apró kacatot küld nektek, cicomázzátok magatokat kedvetekre! Még Mrs.Winterre is gondolt! Seyda, te már így is fölbolygattad a harcosokat reggel, mikor ebben a ruhában megjelentél, a szertartáshoz azonban egy másik ruhát kell fölvenned! Calborn ezt a szertartási ruhát küldi neked. Larinna segít átöltözni! Most sajnálattal fosztom meg magamat a látványotoktól, de nagyon sokan összejöttek, a köztársaság is jelen van, úgyhogy vissza kell vonulnom a férfiak világába! Megcsókolta a szőkeség homlokát, és jellegzetes türelmetlen, gyors lépteivel távozott. - Larsen, az őrizetedre bízom Larinnát is! A testőreit a te parancsnokságod alá rendelem! Nagyon vigyázzatok Seydára és Larinnára! - Légy nyugodt, Canderous! - bólintott a testőrkapitány. - A harcosaink felől nyugodt is vagyok, de a köztársaságiak itt bolyonganak, és láttam, hogy már belekóstoltak a borunkba. És nem mértékkel! - Légy nyugodt, Canderous! - ismételte Larsen. A klánvezérnek ennyi elég volt. Elindult a bázis teljesen kivilágított része felé, hogy csatlakozzon a gyülekező társasághoz. Útközben belefutott Xargába, mert későn vette észre az elébe toppanó kiképzőtisztet, nem lévén akkora szerencséje, mint délután Calbornnak. - Canderous, Sylas rossz döntést hozott, te pedig Calbornnal együtt helyeselted! Baj lesz! A harcosaink nincsenek ekkora lazasághoz hozzászokva! A moráljukat veszélyezteti az engedékenységetek! Nem tudják, mihez kezdjenek a szabadságukkal! - Gondolod, Xarga? Akkor kukucskálj be a harcosaid hálószobájába, és meg fogod tudni, mihez kezdenek a szabadságukkal! Nem a bort kóstolgatják, hanem a kedvesüket, ez pedig csak megnyugtatja őket. Látsz köztük egyet is idekint? Még az ennivalót is magukkal vitték, hogy a vacsora idejére se kelljen kijönniük a szerelem fészkéből! A harcosaink moráljával nincs baj. Arról te gondoskodsz a kiképzés alatt. Nem, Xarga. Ha baj lesz, azt nem a mi harcosaink fogják csinálni, hanem a köztársaságiak! Látod, van, amelyik máris részeg, pedig épp csak asztalhoz ültettük őket! Remélem, Carth képes lesz rendet tartani köztük. Revan előkerült végre? - Igen. Nem tudom, Sheruk milyen csalit használt, mindenesetre Revan horogra akadt. Sylasnél van bent a tanácsteremben. A küldöttség a foglyok miatt lármázik. - Igazán? Carth sosem szokott lármázni! - Nem is ő, hanem az orvos, akit magával hozott, meg a kapcsolatfelvevőjük. - A kapcsolatfelvevőjük? Érdekes, én úgy tudtam, hogy a kapcsolatot mi vettük föl velük! Vagy ezt neki nem mondták meg? Akkor itt az ideje, hogy tartsunk egy kis eligazítást! Mikor Canderous belépett, minden tekintet őrá szegeződött. Kurta biccentéssel üdvözölte a jelenlévőket, és minden méltóságot mellőzve lezöttyent szokott helyére: - Érdekes dolgokat hallottam idefelé jövet - mondta bevezetőül. - Ha nem bánják, akkkor én is bekapcsolódnék a beszélgetésbe! Canderous vagyok, az Ordo klán vezére. Azok kedvéért mondom el, akik nem voltak jelen a Csillagkohó pusztulását ünneplő lakomán, hogy Forn Dodonna admirális szájából elhangzott az a megjegyzés; miszerint itt az ideje a két nagyhatalomnak, mármint az önökének meg az enyémnek a béke útjára lépni, és megpróbálkozni a szövetséggel! Most, hogy túl vagyunk a bemutatkozáson, jöhet az érdekegyeztetés! Mi a gondjuk? Nem hiszem, hogy a borunkkal lenne bajuk, mert mint láttam, honfitársaiknak ott kint igen duhaj kedvük kerekedett tőle! Az egyik tiszt elvörösödve ugrott föl: - Bocsánat, azonnal utánanézek… Sylas alig bírta megőrizni komolyságát, látva az itt maradók megnyúlt ábrázatát. Canderous színrelépése teljesen kiütötte őket. Csak Carth nem látszott meglepettnek, nyilván volt ideje hozzászokni mandalóriai bajtársa lehengerlő stílusához küldetésük alatt. - Azokról van szó, akik három évig itt éltek Helsán - foglalta össze a tényeket. - És? Gondotok van velük? - Igen. - Itt is az volt, de ne búsuljatok, ki lehet bírni! Ti már az elején föladjátok? Sheruk az öklét harapdálta, nehogy kirobbanjon belőle a nevetés, csak az vígasztalta, hogy látta, vezértársai is hasonló gondokkal küzdenek. Ismét csend lett, a hat köztársasági hallgatott. De Canderous helyettük is beszélt: - Nagy a csönd! Úgy látom, a találkozás sikerrel zárult, mindent részletesen megbeszéltünk, úgyhogy menjünk vacsorázni! - Nem beszéltünk meg semmit! - tört ki hirtelen egy fehér köpenyes férfi. - Maga gúnyt űz a köztársaságból, és szerencsétlen honfitársaink szenvedéséből! Van fogalma róla, milyen állapotban vannak? Mert nekem van! Én orvos vagyok! Szégyen, hogyan bántak velük! - Igen, talán igaza van! - Sheruk elgondolkodott. - Nem kellett volna behozni őket Helsára! Bizonyára jobban érezték volna magukat a hajóroncsban! A maalrasok biztos gyöngéden tépték volna szét őket, és még az is lehet, hogy a bomák is óvatosabban taposták volna péppé őket! Legközelebb tartózkodni fogunk attól, hogy beavatkozzunk az itteni állatvilág vendégszerető megnyilvánulásába! A küldöttség egyetlen nőnemű tagja, az egyenruhában is kimondottan szemrevaló fiatal hölgy villámló szemekkel mérte végig a gúnyolódó fővezért: - Pontosan tudják, miről beszélünk! Én kapcsolatfelvevőként dolgozom tíz éve, de nem találkoztam önökhöz hasonló mentalitású emberekkel, akik ennyire semmibe veszik más népek érzelmeit és érzékenységét! Sheruk furcsa mosollyal bólintott feléje: - Szép kisasszony, mi nem vagyunk emberek. Mi mandalóriaiak vagyunk! És amíg nem tud biztosat bizonyos dolgokról, jó lenne, ha mások érzékenységére, és érzelmeire nem hivatkozna! Carth Calbornra függesztette tekintetét: - Mandalore, ön választ ígért nekem a két hölggyel kapcsolatban, akik állítólag nem akarnak hazajönni velünk, de akkor még nem tudtam, hogy még valaki hiányzik. Az utasszállító űrhajó kapitánya. Blank úr. Tud róla felvilágosítással szolgálni? - Úr? - visszhangozta Calborn. - Igen. Kiemelkedő tudású művelt ember, a szakma kiválósága, egy elismerten előkelő család sarja. - Ha önöknél úgy viselkednek a kiválóságok, ahogy itt Helsán tapasztaltuk, akkor vajon hogyan viselkednek a bűnözők? - Mr.Blanket ne hasonlítsa a bűnözőkhöz! - kérte ki magának a hölgy. - Bocsánatát kérem, kisasszony! - mondta udvariasan Calborn. - De azt kell mondanom, a helsaiak nem osztják az ön véleményét!Mielőtt azonban vitát nyitnánk erről, hadd kérdezzem meg, mit tudtak meg honfitársaiktól? - Arra jobb, ha nem kíváncsi! - jegyezte meg mogorván az orvos. - Bocsásson meg, ha félreértettem valamit, de nem azért ülünk most itt, hogy mindent megbeszéljünk? - Calborn fehér homlokán gyülekezni kezdtek a viharfelhők. - Ha már az elején nem értünk szót ilyen egyszerű dologban sem - szólalt meg váratlanul Canderous -, akkor hogyan képzelik velünk a diplomáciai együttműködést? A kapcsolatfelvevő nő hangja élesen csattant: - Egyelőre maguk nem hajlandók a kommunikációra! Még mindig nem kaptunk választ! Hol a kapitány? - Erről a cannokokat kellene faggatnia! - jegyezte meg Sheruk. - Ők biztos találkoztak vele! - Rendben - mondta a nő. - Hol laknak ezek a cannokok? Majd én beszélek velük. Végül is tíz éve kapcsolatfelvevő vagyok. Talán velük könnyebben értek szót, mint itt bizonyos gúnyolódó egyénekkel... Sheruk válaszra nyitotta száját, de Sylas gyorsan megelőzte: - A cannokok a vadonban élő hatalmas ragadozó hüllők. Nem tanácsolom, hogy felkeresse őket! A nő a haja tövéig elvörösödött. Sylas biztosra vette, hogy a mai estén többé nem fog megszólalni. Carth érezte, hogy vesztésre állnak, így gyorsan visszaterelte a beszélgetést eredeti medrébe: - Ha jól értem, a kapitány urat megtámadták, és megölték a ragadozók? - Minden bizonnyal - vont vállat lustán Sheruk. - Ez a dolguk. - De hogy került ki a vadonba? - szólalt meg egy másik tiszt, és szinte azonnal kifakadt. - Az istenért, magukból úgy kell egyesével kihúzni az információt, miért nem beszélnek már végre nyíltan?!!! Brailor egyre türelmetlenebbül mocorgott a széken. Tudta, hogy Canderous elhozta az ő feleségét is, de erős őrizet alatt az Arkanon hagyta. Szeretett volna megszabadulni ettől a köztársasági hercehurcától, hogy megkereshesse végre asszonyát . Sheruknak is hasonló problémái voltak, tudva, hogy gyönyörű Lylthiáját Brailor feleségével együtt Canderous hajóján őrzik. A pokolba kívánta ezt az egész köztársasági bagázst: - A kapitány az évek óta szedett kábítószertől közveszélyes őrültté vált, a társai meg most valamiért falaznak neki! - fakadt ki. - Mr.Blank kábítószerrel élt? Ez nagyon súlyos vád! - tört ki a kapcsolatfelvevő hölgy. - Kizárt dolog! Bizonyítsák be! - Mivel a kapitány holttestét nem tudjuk vegyelemzés céljára önöknek átadni - mondta Calborn lassan -, az önök társai pedig hallgatnak a történtekről, bár épp tőlük tudunk erről a szerről is, hisz mi nem élünk ilyesmivel, ezért nincs más bizonyítékunk, csak a szavunk. - Az nekünk nem bizonyíték! - csattant föl a nő. Calborn fölegyenesedett: - Ma már másodszor vádoljátok a Mandalore-t hazugsággal! Carth, ha Canderous mellett nem tanultál semmit rólunk, nincs miről beszélnünk tovább! - Várj! - sietett utána a flottaparancsnok. - A hölgy azért reagált ilyen keményen, mert jól ismerte a kapitányt! Nézd el neki, kérlek, Mandalore! Nem akart megsérteni téged, csak felzaklatta a hír, hogy a kapitány meghalt… - Minket addig zaklatott föl, míg élt! - mondta Calborn hidegen. - Carth, én most kinyitom azt az ajtót. Velem jöhetsz! De csak te! - Köszönöm a bizalmadat, Mandalore! - Várjon, mielőtt elmegy! - ugrott föl az orvos, de azonnal őrharcosok fala emelkedett előtte. - Azt a sebesült pilótát ki hagyta helyben ennyire? Tiltakozni mert valamiért? Talán annak a szegény hölgynek próbált segítségére sietni, akit az ön katonái rendszeresen, és brutálisan megerőszakoltak a három év alatt?! Calborn sötét szeme villámokat szórt: - Ki meri ezzel vádolni az én őrharcosaimat?! Állítsátok elém azt a nőt, és mutasson rá azokra, akik tilalmam ellenére egyetlen ujjal is meg merték őt érinteni! Ha bevallják, hogy megszegték parancsomat, halállal bűnődnek, de ha azt mondják, hogy nem bántották, akkor a nő fog halállal bűnhődni hazugságáért! Carth, én ide fogom hozni Mrs.Wintert és Seydát, hogy válaszoljanak arra, miért nem akarnak visszatérni a köztársaságba! Te pedig intézkedj, hogy az egész társaságot, amelyért idejöttél, hozzák vissza! Itt előttetek akarom hallani tőlük, milyen panaszuk van ellenünk! - Kérlek, Mandalore, hagyd őket, elég rossz idegállapotban vannak! - Nem, Carth, nem hagyhatom! Felelős vagyok harcosaim tetteiért, de most ennél is többről van szó! Az a köztársasági nő épp azokat az őrharcosokat vádolja, akiket ma bíztam meg új feladattal! Asszonyom életét és védelmét bíztam rájuk! Holnaptól ők lesznek testőrei! Én tudom, hogy nincs okom kételkedni a hűségükben és becsületükben, tudom, mekkora önfegyelemmel őrizték azt a társaságot, de ugyanezt annak a nőnek és annak a társaságnak a szájából akarom hallani! Azt akarom, hogy előttetek és előttünk mondják el, milyen sérelmek érték őket, amíg itt tartózkodtak, itt és most beszéljenek a kapitányról is, és ha mindent tisztáztunk, akkor elmehetnek! Őrharcosaim becsülete és büszkesége nem szenvedhet csorbát! A Canderous által megszerzett béke és szövetség lehetőségét sem fogom kockára tenni azzal, hogy olyan hazugságokat terjesszenek rólunk, melyeket utólag már nem tudunk megcáfolni, ti pedig ellenőrizni! Hozasd őket ide! Most! Mire itt lesznek, mi is visszatérünk Mrs.Winterrel és Seydával! A flottaparancsnok végignézett a komor vezéreken, és a jelenlévő, még komorabb őrharcosokon, és tudta, nem tehet mást, mint amire a Mandalore utasította. Elővette a kommunikátort. Rendelkezett, hogy az egész társaságot hozzák ide a tanácsterembe. Ezután követte a Mandalore-t. Calborn az úton végig hallgatott. Carth elgondolkodva haladt mellette. Dühös volt az orvosra, a kapcsolatfelvevőre, és az ittas katonákra. Larsen bekopogott, és mikor igenlő választ kapott, némán nyitotta előttük az ajtót. Mandalore intett a flottaparancsnoknak, hogy lépjen be, majd ő maga is követte. Az ajtót azonban nyitva hagyta. Carth belépett, pillanat alatt fölmérte a kedvesen berendezett kis otthont, aztán megállt. Pillanatokig se hang, se gondolat, se mozdulat... Larinna átöltözött már az ünnepséghez. Aranyhímzéssel díszített hosszú, kék letinelruhájában fenséges jelenség volt, mint általában a tisztavérű mandalóriai nők. Carth az elegáns ruhába öltöztetett idős hölgy kilétével is kizárásos alapon tisztában volt, a kislányt azonban sehol nem látta. Aki azonban harmadikként itt állt, az Carth minden képzeletét felülmúlta. Calborn hanghordozása és viselkedése azonnal megváltozott, ahogy belépett a szépség és nőiség birodalmába. Meghajolt Canderous kedvese előtt: - Larinna kérlek, maradj még egy kis ideig! Canderous hamarosan érted jöhet. A szép szőke asszony felelet helyett csak rámosolygott a leghatalmasabb úrra, aki most az idős asszonyhoz fordult: - Mrs.Winter, kérem, tisztelje meg társaságával bázisunk vezetőségét, és a köztársaság küldöttségét, akik kérdéseket szeretnének önnek föltenni. Ez az úr Carth Onasi… - Ön lenne Carth Onasi? - kérdezte meglepetten az asszony. - A kitüntetett legendás háborús hős, a köztársaság legkiválóbb sztárpilótája? - Szavai megtisztelnek, Mrs.Winter! - Carth iménti zavara sem oldódott föl még, és amúgy is azokhoz az emberekhez tartozott, akik nem dédelgetik elért eredményeiket, hanem továbblépnek, és a következő kihívás felé fordulnak. Most azonban mégiscsak a Mandalore előtt dícsérték meg, és ez kissé javított a hangulatán. - És azt se felejtsük el - tette hozzá Calborn -, hogy ő képviselte kiváló katonaként a köztársaságot Malak ellen a Csillagkohó-küldetésben! Ez a bók kimondottan jólesett a flottaparancsnoknak, mert érezte, ezt a nagyúr őszinte elismeréssel mondta. - Köszönöm az elismerést, Mandalore, de ez a győzelem a köztársaság, a Mandalóriai Birodalom és a jedik közös érdeme volt. De nem szeretném, ha miattunk az ünnepséget nem tudnátok elkezdeni időben, ezért kérlek, térjünk vissza a tanácsterembe a hölgyek kíséretében, hogy mielőbb tisztázzunk bizonyos dolgokat! De engedj meg egy kérdést: Mrs.Wintert látom csodálatos szépségű asszonyaitok társaságában, de hol van a kislány? - Seyda? Hát itt! - Calborn hódolatteljes gyöngédséggel nyújtotta kezét a kékezüst ruhában álldogáló lánynak. Seyda derekáig leomló éjszínű hajára a ruhájával egyező árnyalatú, de áttetsző anyagú fátyol volt terítve, és leszorítva vékony, kékezüst pánttal. És a lány arca most finom ízléssel ki is volt festve, köszönhetően Larinnának. Carth majd a nyelvét harapta el, mikor a Mandalore válaszát meghallotta. - De hát az kislány volt… - ismételte, hátha a nagyúr félreértette a kérdést. - Igen, Carth, Seyda tizenhárom éves kislány volt, mikor rátaláltunk kint a vadonban. Éppen nyolc óriási bomával és négy beast-riderrel szállt szembe mérföldeken át tartó hajsza után. Egy kettétört sith kard volt a fegyvere, meg egy csekély jedi energia. Közben kivezette az udvarra Mrs.Wintert és Seydát, akinek láttán Larsen és a testőrség büszkén húzta ki magát. A flottaparancsnok azt hitte, nem jól hall: - Jedi energia? - Igen, Carth. Seyda jedi, helyesebben padawan volt, amikor a Ravager fogságába esett. - A Ravager? - Carth kezdte úgy érezni, hogy most már nemcsak a szeme káprázik a lány látványától, hanem az agya is. Seydára pillantott, mintha tőle várna választ, de Seyda nem nézett rá. Helyesebben senkire nem nézett, csak maga elé. Calborn, Larsen és az őrharcosok úgy fogták közre, mintha valami ritka drágaságot őriznének. Mögöttük Mrs.Wintert két őrharcos vezette. Carth egyszerűen feleslegesnek érezte magát. Valahogy minden olyan olajozottan működött. Mindenki tette a dolgát, anélkül, hogy vezényszavakat hallott volna, de ő csak mint kívülálló vehetett részt ebben. Seyda látványa lenyűgözte, egyúttal fel is kavarta a lelkét. Arra figyelt föl, hogy az előtte haladók hirtelen minden parancsszó nélkül megállnak. Mintha vezetőjük a gondolataival irányítaná őket. A bázis csöndesebb részében álló pavilon előtt álltak. A testőrök itt elhátráltak a bíborfüggönnyös bejárattól, Carthot is magukkal vonva. A Mandalore bevezette Seydát a pavilonba, és letérdeltek egymással szemben az alacsony oltár két oldalán. Calborn felemelte az oltár egyik érintetlen gyertyáját, és az oltár körül égő gyertyák egyikével meggyújtotta, azután lassú mozdulattal átnyújtotta Seydának, aki ezzel lobbantotta lángra a saját gyertyáját. Calborn az oltárról felemelt egy sodrott mintájú, fehéren csillogó láncot, és Seyda nyakába tette. Azután egy apró, fehéren csillogó kövű gyűrűt emelt föl, és a lány jobb kezének gyűrűsujjára húzta. Valamit mondott a megilletődött Seydának, aki igent bólintott. Calborn ekkor fölemelte a lány kezét, ajkával megérintette a gyűrű szikrázó kövét, majd ugyanúgy tett a Seyda nyakában csillogó lánc apró, szikrázó medáljával is. Ezután lassan felállt, magával vonva Seydát, és lehajolva az arcához, ezúttal az ajkát csókolta meg. Carthnak azonnal feltűnt, hogy a lány nem adta vissza a csókot, és meg sem próbálta átölelni a férjét, már ha ez házassági szertartás volt egyáltalán. Calborn kivezette Seydát a pavilonból, és ahogy lassan végighaladtak az őrharcosok között, azok mélyen meghajoltak előttük, fölemelték, és ajkukkal megérintették a szertartási ruha szegélyét. A vezér megállt a flottaparancsnok előtt: - Carth, Seyda ettől a perctől fogva a Mandalóriai Birodalom Calora Mandalore-ja, vagyis a Mandalore Asszonya, a személye ugyanúgy sérthetetlen, mint maga Mandalore személye. Ezért figyelmeztetlek, egyetlen inzultáló szó sem eshet embereid részéről, mert az kegyetlen megtorlást von maga után! Larsennek, mint testőrkapitánynak, teljes felhatalmazása van a Calora védelmében minden büntetésre. Nálunk nem szokás sértegetni a nőket, különösen Mandalore asszonyát nem! Ha Larsen úgy látja jónak, hogy Seyda védelmében ölnie kell, hát ölni fog, és senki nem vonhatja felelősségre érte! Csak Mandalore-nak tartozik elszámolni tetteivel. Figyelmeztetlek mégegyszer; fékezd meg társaid nyelvét! Mi már ismerjük Seydával szembeni alpári viselkedésüket, de a mi türelmünk sem végtelen! Te nem tudsz még sok mindenről, mi viszont igen! Meg fogod látni, hogy az indulatok milyen gyorsan elszabadulhatnak! Megértettél, Carth? - Megértettelek, Mandalore, de ezzel irtózatos felelősséget tettél rám! Engedd, hogy beszéljek embereimmel, mielőtt Seydát közéjük vezeted! Nem akarok tragédiát! - Én sem. Menj hát előre! - bólintott Calborn, egyúttal elengedte Seyda kezét, aki Mrs.Winterhez szaladt, és sírva átölelte a nyakát. Hogy kétségbeesésében vagy örömében, ezt Carth nem tudta eldönteni. Csak remélte, hogy az utóbbi, de tudta, hogy akkor se tehetne semmit Seydáért, ha bizonyságot szerezne róla, hogy a lány kényszerből lett Mandalore felesége. Calborn bebiztosította magát. Volt annyi esze, hogy ne úgy vigye a lányt a vita színhelyére, hogy a köztársaság jogot formálhasson rá, mint idegenbe szakadt polgárára. Nem, Mandalore Asszonyaként rangja miatt még csak megszólítania sem szabad közönséges halandónak, ahogy ezt Carth még Canderoussal való beszélgetéseikből megtudta. Carth nekiindult, de félútról visszanézett, hogy lássa, mi történik Seydával. Egyelőre még az idős asszonnyal beszélgetett, de lassan haladtak. Calborn nem sürgette őket. A flottaparancsnok belefutott néhány emberébe, akik nem a legjózanabb formájukat mutatták. Még épp ez hiányzott! Kétségbeesve rohant tovább. Valósággal berobbant a tanácsterembe, és mind a négy hasznavehetetlen altisztet kivezényelte az udvarra. Eddig nem szóltak hozzá, ezután meg már meg se nyikkanjanak, nehogy épp akkor jusson eszükbe valami fenomenális ostobaság, amikor jobb lenne, ha hallgatnának: - Szedjétek össze ezt a bandát, és vissza velük a hajóra! Öt percen belül takarítsátok innen őket! Mandalore és kísérete mindjárt ideér. Ha valamelyik részeg meg meri őket szólítani, a békéről és a szövetségről is lemondhatunk! Értettétek? - legszívesebben az orvost is eltávolította volna, arról az agresszív kapcsolatteremtő nőről nem is beszélve, akinek nyilván rossz munkaköri leírást adtak oda, vagy csak nem vette észre a legelső bekezdésben szereplő nem szócskát: Hogyan nem vehetjük föl a kapcsolatot más világok intelligens lényeivel? Sylas némán nézte a flottaparancsnok kétségbeesett intézkedéseit, és őszintén sajnálta, de nem segíthetett. Őrharcosai is érdeklődve figyelték a szánalmas akciót. Úgy látszott, szimpatizálnak Carth-tal. Sheruk és Brailor változatlanul feszengett. Lassan Canderouson is megjelentek a türelmetlenség első jelei. Csak Revan maradt most is nyugodt. Amikor a bázis eddigi túszait betuszkolták a tanácsterembe, elszabadult a pokol. Az orvos és a kapcsolatteremtő azonnal elvegyült köztük, és Carth egyre szánalmasabb kísérleteket tett, hogy lecsendesítse őket: - Ide figyeljenek! - mondta. - Mindannyian fogják be a szájukat, tartózkodjanak egymás, és a mandalóriaiak sértegetésétől, és csak akkor nyissák ki a szájukat, ha valamit kérdeznek maguktól! Megértették? A jelek szerint nem, mert jóformán még el sem hallgatott, máris folytatódott a lárma. - A pokolba magukkal!!! - fakadt ki Carth. - Ha azonnal el nem hallgatnak, hát sarkon fordulok, fogom a két űrhajómat, és itthagyom magukat a panaszaiakkal együtt! Otthon legfeljebb majd azt mondom, hogy nem találtam életben senkit! A mandalóriaiak pedig biztos ismerik a módját, hogyan kell elhallgattatni valakit, aki az idegeikre megy! A fenyegetés több helyen sántított, de most megtette hatását. Ideje volt. Nyílt az ajtó, és két őrharcos bevezette Mrs.Wintert. Sheruk és Brailor azonnal felugrott, és helyet csinált az asszonynak, aki hálásan bólintott. Ezután még két őrharcos következett, mögöttük Larsen, aki hódolatteljes mozdulattal nyújtotta kezét a belépő Seydának. A lány nyakában felszikrázó fehér medál, és az ujján megcsillanó fehér gyűrű láttán maga Sylas is felemelkedett. Amikor a törékeny alkatú, kecses mozgású, szívfájdítóan gyönyörű, sötét bőrű lány mögött egyszerre felmagasodott a férfias, vonzó arcú, széles vállú, roppant izomzatú, szálas termetű Mandalore, Carth foga önkéntelenül is megcsikordult. Larsen elengedte Seyda kezét, és míg őrharcosai elzárták az utat a köztársaságiak elől, Calborn végigvezette Sylas őrharcosai előtt asszonyát, akik ugyanúgy tettek, mint Larsen és őrharcosai. Seyda ráismert köztük Arionra és Tagrenre, akik hódolattal emelték ajkukhoz úrnőjük szertartási ruhájának szegélyét, szemükben, tartásukban büszkeség, hogy gyönyörű úrnőjüket szolgálhatják. Seyda rájuk mosolygott. Sylas magához ölelte, és homlokon csókolta: - Seyda, én a gyermekemként szerettelek az eltelt három év alatt. Egy éve már törvényesen is klánom tagja vagy, most pedig a lányommá fogadlak! Szerettem volna, ha itt maradsz velünk, a Birodalom Uralkodójának azonban nem mondhatok ellent! Becsülettel álltad meg a helyedet harcosként! A Starviller klán nagyon büszke rád! Mivel férjed a Telrevan klán tagja, egyúttal az ő nevét is megkapod. A neved így mostantól Seyda Starviller cal Calborn Telrevan, a Calora Mandalore. A Mandalóriai Birodalomban ezután így fognak ismerni. Légy oly boldog e birodalom úrnőjeként, mint amilyen boldog voltál itt köztünk felderítő harcosként! Canderous olyan óvatosan ölelte meg úrnőjét, amit Carth fel sem tudott tételezni róla, hisz Ordo klánvezére nem a gyengédségéről volt híres, ha pedig még zsoldosi múltját is figyelembe vesszük, akkor Carth valóban nem hitt a szemének. Brailor és Sheruk azzal a kedves közvetlenséggel ölelte meg Seydát, ahogy mindig is viselkedtek vele, bár Sheruk közben érezte, hogyan veri ki homlokát a veríték. Miután a mandalóriaiak elfogytak, a flottaparancsnok előlépett, de magán érezve Larsen átható pillantását, csak annyira ment közel az úrnőhöz, amíg az őrharcosok meg nem mozdultak, jelezve, itt a határ. Seyda most nézte csak meg Carth-tot. A harminchat esztendős flottaparancsnok remek formában volt. Jó testfelépítésű, arányos termetű, izmos katona, de nem olyan erőteljes alkatú, mint a mandalóriai harcosok. Rövid, sötétbarna haj, mélybarna, meleg szemek. Keskeny, szépvonalú szája fölött vékony bajusz húzódott, arcán puha szőrzetű rövid, halvány szakáll. Hangja kellemes, fiatal férfihang: - Calora Mandalore, hadd üdvözöljem a köztársaság nevében, mely büszke arra, hogy egykori polgára e roppant birodalom legelső asszonya lett! Szeretnénk remélni, hogy a szövetség, melynek alapjait a nagyszerű Canderous Ordo klánvezérnek sikerült letennie, tovább mélyül a kegyed házassága révén. Kérjük, tisztelje meg egykori otthonát, a köztársaságot férje oldalán mielőbb! Seyda csak bólintott, visszahátrált férjéig, és bátortalanul hozzásimult. Calborn a számukra előkészített székekig kísérte Seydát, megvárta, míg helyet foglal, majd ő is leült. Gondja volt rá, hogy Seyda széke Mrs.Winteré mellé kerüljön, így a lány azonnal feloldódott az idős asszony mellett. Larsen és gárdája mögöttük helyezkedett el.

2007.07.07. 17:15

Sziasztok! Szeretném feltölteni "A kis jedi úrnő" 13. folytatását! Köszönöm! :D   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Mandalória történelmének első jedi úrnője! Köztársasági küldöttség érkezik a foglyokért: Carth Onasi, aki Revan és Canderous bajtársa volt a Csillagkohó küldetés alatt. Mrs.Winter Készülődés az esti ünnepségre.   A kis jedi úrnő - 13. rész   Seyda csak állt, látott és hallott mindent, de nem értette, mi történik körülötte. Csak a boldogságot érezte, hogy a vezér, akit mindenki tisztel, nem szégyelli fogni az ő kezét ennyi harcos és vezér előtt. Megdöbbentette, hogy kiderült, Calborn maga az uralkodó, a Mandalore, aki ennek a birodalomnak jelképe, vezetője, irányítója. Seyda el sem tudta képzelni, mekkora tisztelet övezi majd ezt a klánvezért, ha már most is ekkora a tekintélye. A házasságról még kevesebb fogalma volt. A jedik nem házasodtak. Jedi férfit és jedi nőt soha nem látott kézenfogva. Néha hallott jedikről, akik a tiltás ellenére egymásba szerettek, ezért el kellett hagyniuk az akadémiát, hogy ne rombolják a többiek morálját. A szerelem veszélyes dolog, mondták a mesterek. Megosztja a figyelmet, zavarja a tanításokat és eltúlzott reakciókhoz vezet. Seyda azon gondolkodott, honnan tudják ezt a mesterek, ha ők maguk tartózkodtak a szerelemtől… - Mandalore - sietett oda Brailor. - Két köztársasági hajó érkezett a foglyokért! Nemsokára leszállnak. Calborn lehajtott fejjel, elgondolkodva játszadozott a tenyerében tartott, harcokban edződött erős, de karcsú barna ujjakkal, aztán felpillantott: - Hát szálljanak le! Meghívjuk őket vacsorára. Canderous? - Sylasnek segít a szervezésben. Mandalore, köszönöm, hogy nem feledkeztetek meg a fiúkról! Nagyon boldogok! Egy ilyen bázison nemigen van ünnepségre alkalom! Xarga alig bír velük! - Xarga? - mosolyodott el Calborn. - Mondd meg neki, hogy adjon szabadságot a fiúknak délutánra, hadd legyen még jobb kedvük estére! Lazítsanak egy kicsit! Elég keményen dolgoztatja őket. És lazítson ő is! - Megmondom neki. - Jó. És hívjátok be Saborra felderítőit! Beszélj Tereton parancsnokkal és kérd, hogy helyettesítse harcosaival a mieinket ma délután, és holnap egész nap! Ide is kérj váltóőrséget! Revan hol van? Egész délelőtt nem láttam. - A Surran bázison kószál. De hogy mit csinál, azt szerintem még senki nem merte megkérdezni tőle. - Jó. Ha összeszeditek a felderítőket, szóljatok Revannek is! Ne felejtsétek kint őt se a nagy boldogságban! Brailor bólintott és már ott se volt. Calborn Seydára nézett: - Saját testőrséget kapsz. A te védelmed lesz a feladatuk! Larsen a testőrkapitányod. - Larsen? - pillantott a délceg kiállású gárdakapitányra Seyda. - Hisz megtámadtalak téged! Hát nem gyűlölsz? - Gyűlölni téged? Nem, Seyda. Nem gyűlöllek. És bocsánatot kértél már. Megértettem, miért tetted. És rád amúgy sem tudnék haragudni, Calora. - Calora? - ismételte Seyda. - Az mit jelent? - A legtiszteletteljesebb megszólítás, amivel ebben a birodalomban egy nőt illetni lehet. Calora Mandalore azt jelenti, Mandalore asszonya. Téged eddig is tiszteltelek, Seyda - hajolt meg gálánsan az eddigi gárdakapitány. - Örülök, hogy te leszel a legnagyobb úr asszonya! Életemet kész vagyok a védelmedben bármikor feláldozni! - De Larsen, én tudok vigyázni magamra, nem szabad, hogy veszélybe kerülj miattam… A testőrkapitány ismét meghajolt: - Eddig harcos voltál, Seyda. Az volt a dolgod, hogy magadat, vezéreidet és társaidat megvédd! De most már többet ér az életed, mint bárkié ebben a birodalomban! Mandalore legféltettebb kincse vagy! Nem harcolhatsz, nem sebesülhetsz meg, nem kerülhetsz veszélybe! És eljön majd az idő, amikor nem is lennél képes harcolni, mert… - Calborn elboruló homlokára pillantva nem fejezte be a mondatot. - Bocsáss meg, Mandalore! - mondta halkan. Calborn megrázta fejét: - Nincs miért - mormolta. - Csak féltem őt… közeli még az emlék. Félek… - Tudom, Mandalore. Csak igyekeztem őt meggyőzni. - Lesz vele munkád! - simogatta meg a lány haját a vezér, összeszedve magát. Seyda felnézett rá, szemében látszott a vágy, hogy ő is szeretné megsimogatni Calborn arcát. Kezét megmozdította, de az félútig sem jutott. Lehanyatlott, anélkül, hogy a vezért meg merte volna érinteni. Larsen tapintatosan visszavonult, látva, hogy a Mandalore lehajol a lányhoz, és megcsókolja. Seyda csak állt, anélkül, hogy mozdulni mert volna. A vezér személye tabu volt a számára. Tudta, hogy ezt azok is tudják, akik most látják őket, de valószínűleg nem értik meg a zavarát, és ez még nagyobb zavarba hozta. Calborn újra kézen fogta: - Larsenen kívül mást is elkértem Sylastől. Ne legyél idegenek között! Seyda néma maradt. A gát, amit eredetileg a vezér óriási tekintélye épített föl benne, nemhogy leomlott volna, inkább megerősödni látszott. Most már nemcsak megérinteni, de megszólítani sem merte a Mandalore-t. Calborn sejthette, mi játszódik le benne, és úgy tett, mintha Seyda kérdésére válaszolna: - Larsen parancsnoksága alatt az egyik testőröd Davrel lesz. Most valóban látszott az öröm Seyda arcán. Davrel közvetlen harcostársa volt, nem vezér, és nem büszke kapitány, mint az előkelő modorú Larsen. Calborn folytatta: - Velünk jön Saborra és Sheruk is! Újabb hálás mosoly: - Örülök nekik! Köszönöm, Calborn! - Van még valaki, akit szeretnél magaddal vinni? Lehet, hogy Sylas végig fog kergetni a bázison, ha észreveszi, hogy megint valakit el akarok tőle csábítani… de meg fogom oldani. - Akkor ne vegyél el több őrharcost Sylastől! - Seyda elbátortalanodva folytatta. - Van valaki, akit szeretnék, ha velünk jöhetne… de lehet, hogy nem akarod… hogy eljöjjön… Calborn kutatón nézett Seyda szemébe, és egyszerre megértette: - Gyere! - húzta maga után. Ahogy megindultak, Larsen és őrharcosai azonnal a nyomukba eredtek. Mikor a kerítéshez értek, a köztársasági foglyokra felügyelő őrharcosok laza testtartása azonnal vigyázzra váltott. - Ma lesz a megváltásotok napja! - vígasztalta őket Calborn. - Hamarosan ideér a két köztársasági hajó. Attól a pillanattól fogva szabadok vagytok! Kitartásotokért külön jutalmat kaptok Teregrilékkel és Taironékkal együtt. Az én parancsom miatt kellett eltűrnie Helsának ezt a bandát, Sylas hiába tiltakozott ellenük! Bevallom, én a helyetekben - saját parancsom ellenére - már az első napon végeztem volna mindegyik fickóval, de ha meghallom Sylastől, hogy ezt tőlem hallottátok, vége az őrharcosi karriereteknek, és mehettek valamelyik polgári szektorba állatokat őrizni! Holnaptól pedig új feladat vár rátok, mielőtt unatkozni kezdenétek! - huncut mosollyal nézett le Seydára, aki csak ennyit jegyzett meg: - Szegény Sylas… Calborn elmosolyodott: - Holnaptól Larsen parancsnoksága alatt a Calora testőrségébe kerültök Teregrilékkel együtt! Kibírtátok, hogy a kapitányt ne szedjétek ízekre az első napon, és egészben megőriztétek három évig! Ekkora önuralommal rendelkező őrharcosokra bátran rá merem bízni Seydát, aki ma este az asszonyom lesz... A négy őrharcos ekkor egyszerre hajolt meg leendő úrnője előtt. Seyda zavarba jött: - Egy harcosnőre vigyázni… nem… furcsa ez… nektek? - Nem - felelt Serger elkomolyodva. - Rád vigyázni számunkra hatalmas megtiszteltetés, Seyda! Nagyszerű harcos vagy, de nem Calora Mandalore kötelessége megvédeni magát! - Meddig próbálkozol még? - kérdezte szelíden Calborn. - Miért nem nyugszol bele, hogy azoknak az őrizetére akarlak bízni, akiket ismersz, akikben megbízol! Olyan kiképzéseket csináltál végig, melyekre nem minden harcosunk volt képes! Ők is tudják ezt, de feladatuk nem Seyda, a harcostárs védelme lesz! Ők Calora Mandalore-ra, a Mandalóriai Birodalom legelső asszonyára fognak vigyázni! - Utolsó csepp vérünkig, Mandalore! - feszültek ismét vigyázzba az őrharcosok. Calborn most nem engedte előre Seydát. Két őrharcos lépett be a foglyok rezidenciájába, mögöttük Serger és Larsen, azután Calborn és Seyda. A sort újabb két őrharcos zárta. - Eljöttem, ahogy megígértem - mondta a vezér indulattól mentes, kellemes hangján. - Egy órán belül bázisunkra leszáll két köztársasági hajó. Önökért jönnek. A férfiak közelebb nyomultak, Seydát bámulták döbbenten, aki a vezérhez simult. Calborn azonban érezte, hogy nem félelemből. Ezek nem voltak számára ellenfelek. De iszonyodott tőlük. Elbánt volna velük, ha rákényszerítik, de irtózott a tudattól, hogy akár meg is kelljen érintenie őket. Ezt az őrharcosok is érzékelték, és közelebb léptek úrnőjükhöz. - A lány hazajöhet velünk, igaz? Persze, mi másért hoztátok volna ide nekünk! - mondta a pilóta, önkéntelenül megnyalva száját, és mohón nyújtotta kezét Seyda felé. - Mutasd csak magad! Jó dolgod lesz, majd meglátod, milyen jó! De még van egy kis idő az indulásig, addig megismerkedünk egymással… épp itt az ideje… - Vissza! - Serger és Lantisol egyszerre lépett két oldalról a hátráló Seyda elé. Serger félreütötte a pilóta kezét. - Ha csak a leheleted is megérinti a Calorát, meghalsz! - Micsoda? Kicsodát? - lépett közelebb a navigátor. Ahogy Calborn elmozdult az ajtóból, hogy a távoli sarokban üldögélő Mrs.Winterhez vezesse a lányt, Larsen és testőrsége gyűrűje körbevette őket. Négy újabb őrharcos lépett be mögöttük a nyitott ajtón és lazán szétvetett lábbal, leeresztett fegyverrel, de éberen figyelték a foglyokat. A sarokba érve Seyda elengedte Calborn kezét, és átfogta az idős asszony nyakát. Mindkét oldalról megcsókolta az arcát. Az asszony magához ölelte: - Nagyon, nagyon csinos vagy, kicsi Seydám! Igazi nő lett belőled! Örülök, hogy téged is látlak, fiam! Ne haragudjatok, ha ülve maradok, de elég nehezen mozgok! Időváltozás lesz, mert fájnak az ízületeim, a csontjaim… Calborn lehajolt és megcsókolta Mrs. Winter kezét: - Asszonyom, hazaviszik Önöket. Bizonyára örül, hogy viszontlátja a családját! - A családomat, fiam? A családom már régen szétszóródott! Felnőttek már az unokáim is! Ezt a kedves kislányt szeretgettem helyettük, amíg velem volt a hajón. Meg amikor eljött ide hozzám látogatóba. Seyda Calbornra pillantott, aki válaszul bólintott. Seyda arca felragyogott: - Mrs.Winter, tényleg muszáj elmennie holnap ezekkel a… - nem fejezte be, de egyértelmű volt, kikről beszél. Az érintettek vették is a lapot, mert a pilóta dühtől vöröslő arccal ugrott feléje. De nem érhette el. Az őrharcosok figyelmeztetően magasodtak előtte, így csak ordítozással tudott felháborodásának hangot adni: - Hát ilyen jó dolgod volt köztük, hogy a sajátjaid ellen fordulsz? Előlünk mindig bujkáltál, de úgy látom, ezeknek a hímeknek első szóra megálltál, te, te kis szajha! Larsen páncélkesztyűs ökle betörte az orrát, és felrepesztette a száját. Vérbe boruló arccal, ájultan rogyott le. A testőrkapitány lerázta kesztyűjéről a vért, és megvetően mérte végig az ugrásra kész társaságot: - Ha megpróbáljátok, mind itt maradtok! - mondta hidegen. Az ajtónál álló őrharcosok beljebb léptek, és Larsen testőreivel együtt minden oldalról közrefogták a foglyokat. A rémült Flora hirtelen hisztérikusan sikoltozni kezdett: - Uramisten, most megölnek minket, most tényleg megölnek minket, jaj, megölnek minket!!!! A közelében álló Lantisol Flora szájára tette páncélkesztyűs kezét, hogy elhallgattassa. A sikoltozás abbamaradt. Lantisol békés reakciója feloldotta a feszültséget. A foglyok harciassága elpárolgott. Larsen a navigátorra szegezte átható tekintetét: - Ha még egy Seydát sértő szó elhagyja a szátokat, nem fogjátok ennyivel megúszni, mint ez itt! - rúgta meg csizmája orrával az ájult pilótát. A foglyok egyenként elkullogtak. Larsen őrharcosai visszaálltak előző helyükre. Seyda jókedve azonban már megcsappant. A pilóta iménti szavait a kapitánytól is hallotta, és bár jelentésével ugyanúgy nem volt tisztában akkor sem, most sem, hisz sem a jediknél, sem itt Helsán senki nem beszélt így vele, de ha Larsen ilyen keményen megbüntette, a vezér pedig jóváhagyta a pilóta megbüntetését, akkor biztos nagyon durva sértés lehetett. - Mrs.Winter - mondta, csaknem suttogva. - Holnap én is elmegyek innen, és nagyon, nagyon szeretném, ha maga is velem jönne! - Hova, kicsi Seydám? - mosolygott rá az asszony. - Hát ahova én megyek. - És te hova mész? - Hát, ahova Calborn visz. - És hova visz Calborn? - Hát… hova is megyünk? - és Seyda fölnézett a vezérre olyan ártatlan arckifejezéssel, hogy most már az őrharcosok sem állták meg mosoly nélkül. Calborn megsimogatta a gyönyörű sötét fürtöket, és két roppant tenyerébe zárta a lány egyik kicsi, formás kezét: - Holnap vissza kell térnem a birodalom Központjába, hogy azzá legyek, amit ön kívánt nekem, Mrs.Winter! És magammal viszem Seydát, aki ma este a feleségem lesz. Az én kívánságom egybeesik az övével. Nagyon ragaszkodik Önhöz, aki féltő szeretettel fordult feléje. Én pedig köszönöm, hogy vigyázott rá ezek közt az ocsmány férgek között! Szeretnénk, ha velünk jönne! Mrs.Winter összekulcsolta két ráncos kezét az ölében, és Seydáról Calbornra nézett, majd vissza Seydára: - És egy fiatal párnak éppen rám, egy öregasszonyra van szüksége? Csak zavarnálak benneteket a kis fészketekben! - Kis fészek? - Calborn arcán most futott át először a büszkeség mosolya. - Annak a kis fészeknek a legkisebb csücskébe ez az egész bázis mindenestül beleférne! Nem hiszem, Mrs.Winter, hogy önt igazán érdekli a gazdagság, a pompa vagy a hatalom, de talán mégis könnyebben tud dönteni, ha azt mondom, a Mandalóriai Birodalom úrnője és ura kéri önt, fogadja el a meghívásukat! Seyda reménykedve nézett az idős asszony szemébe, aki pár pillanatnyi hallgatás után Calbornhoz intézte szavait: - A hatalom és a gazdagság soha nem izgatott engem, mindig a családomért éltem, értük dolgoztam. De nekik már hosszú évek óta nincs szükségük rám, messzire sodródtak tőlem. Ez a kicsi lányka belopta magát a szívembe. Ha tényleg a közelében lehetnék, annak tudnék örülni! És azt is látnám, úgy kormányozza-e a fiam a birodalmát, ahogy megígérte nekem! - Akkor hát velünk jön? - ragyogott Seyda. - Ha komolyan gondoltátok, akkor örömmel! - Megtisztel minket a döntésével! - hajolt meg előtte Calborn. - De akkor most kell jönnie! Ez a fertőzött levegő nincs jó hatással ránk. Lehet, hogy önt is ez betegítette meg! A Mandalore maga segítette föl az idős asszonyt, és Seydával két oldalról támogatva vezették ki. A navigátor azonnal előrébb jött, láthatóan tiltakozni próbált, de mikor Serger egyet lépett feléje, a fickó becsukta a száját, és visszahúzódott. A friss levegőre érve Mrs.Winter összeszedte magát. Körülnézett a tágas bázison, már amennyit innen egyáltalán láthatott belőle: - Te lány, nem tréfál az urad? Tényleg olyan hatalmas az a fészek? Seyda megrémült a tiszteletlen szó hallatán: - Calborn soha nem tréfál! Ez sértés! Ő vezér, és a vezérek soha nem tréfálnak! Mindig igazat mondanak! A harcosok is! Én is! Itt mindenkinek kötelező igazat mondani! - Jól van, jól van, nem akartam sértegetni az uradat! Hova visztek most? Calborn csatlakozott hozzájuk, miután beszélt Sergerrel. Ezután Larsen halkan számolt be neki a kapitány távozásáról. Calborn nem fűzött megjegyzést a hallottakhoz. Előresietett a két nőhöz, és az idős asszony tempójához igazította lépteit, ahogy Larsen és testőrei is tették. Mikor Mrs.Winter utolsó kérdése elhangzott, Seyda kérdőn pillantott Calbornra, aki csak annyit mondott: - Ezen a bázison csak egyetlen nőnek való helyiség van. A tiéd. - Calbornnak igaza van! - mondta lelkesen Seyda. - Majd meg tetszik látni, milyen kényelmes, hangulatos szobám van! Itt most jobbra kell kanyarodnunk! Tetszik látni, mekkora ez a bázis? Nézze csak, itt szoktunk edzeni, ott szoktunk sorakozni, amott pedig az ebédlő… Nagy jövés-menés volt, de mindenki megnézte az őrharcosokkal körülvett nagyurat és úrnőt, akik egy lassan vánszorgó, kopott ruhájú, hatvan év körüli asszonyt vezettek. Ahogy elérték Seyda lakását, Larsen visszatartotta a lányt: - Bocsáss meg, Calora, de csak akkor léphetsz be, ha én engedélyt adok rá! Ha valóban nem fenyeget veszély, akkor bemehetsz! - Veszély, Larsen? Itt? De hát ez az én szobám! - Seyda hirtelen támadt idegességében elnevette magát, aztán elkomolyodott. - Hogy lenne itt veszély? Eddig is itt laktam! - Igaz, Seyda, de eddig a harcostársunk voltál, mától viszont te vagy az úrnőnk, Mandalore asszonya! Saját életünkkel felelünk a Mandalore előtt a te biztonságodért! Seyda végignézett az őrharcosok komoly arcán, és látnia kellett, hogy amit Larsen mond, az szóról szóra igaz! - Calborn! - fordult hirtelen a vezérhez. - Calborn, az nem lehet, hogy te őket vonod felelősségre, ha velem baj történik… bocsáss meg… - hajtotta le fejét. - Megfeledkeztem magamról… egy vezért kértem számon… Calborn megérintette az arcát: - Seyda, én egy egész birodalom vezetésének minden terhét fölvállaltam, téged pedig asszonyomnak választottalak! Nem lehetek mindig melletted, de Mandalore-nak is, mint minden egyes harcosának tudnia kell, hogy bárhova megy is, bármit kell is tennie, az otthonában béke van, a családja biztonságban van! Minden olyan területet fokozottan kell védenünk, ahol asszonyaink és gyermekeink, életünk alapjai és fenntartói élnek! A birodalom urának asszonyára pedig mindenkinél jobban kell vigyáznunk! Larsen és minden őrharcos, aki a szolgálatodba lép, tisztában van vele, mekkora felelősséget vállal. De egyikük sem riadt vissza ettől a mérhetelenül nagy feladattól! Azért akartam a személyi védelmedre olyan őrharcosokat kérni, akik ismernek téged, akiknek többet jelentesz, mint azoknak a telrevani őrharcosoknak és Karendhor gárdistáknak, akik még sosem láttak téged, semmit se tudnak rólad! Sosem vetted észre, hogy vezéreid, az őrharcosok és harcostársaid mennyire tisztelnek! Természetesnek tartottad, hogy minden tudásoddal szolgálod őket, sokan köszönhetik neked az életüket, nemcsak Davrel és Tairon! Köztük éltél, mellettük harcoltál, meggyógyítottad őket, ha megsérültek. Ezek az őrharcosok ezután érted, úrnőjükért tesznek meg mindent, hogy megvédjenek! Ez nem kegyetlenség, Seyda! Ez a föld a harcosok világa, és te, az üldözött kis árva épp úgy megálltad a benne a helyedet, mint bármelyik harcos, aki vér szerinti szülötte ennek a földnek! Harcosa voltál, légy hát most az úrnője ennek a birodalomnak! Seyda lassan Larsenre emelte pillantását, majd sorban az őrharcosokra: - Megígérem nektek, hogy mindig csak azt fogom tenni, amit biztonságosnak ítéltek, nehogy miattam büntessenek titeket, és soha nem foglak veszélybe sodorni benneteket! - mondta egészen halkan. - Ez csak megkönnyíti a védelmezésedet, Calora! - mondta Larsen mély tisztelettel, és belépett a lakásba. Rövidesen visszatért, és kitárta az ajtót: - Beléphetsz, Calora! Seyda bevezette Mrs.Wintert szeretett kis otthonába, és leültette az ágy szélére. Gyorsan összekapkodta a szétszórtan heverő akármiket, melyek rendeltetésére nem sikerült rájönnie, s jobb híján egy fiókba söpörte őket. Az őrharcosok a fal mellett álltak. Calborn az ajtóban maradt. - Kedves kis szoba - jegyezte meg Mrs.Winter. - Tudod, mikor először meséltél ezekről a dolgokról, azt gondoltam, egy kicsit túlzol. Tele vagy lelkesedéssel és lendülettel, és jól érzed magad, azt láttam. De hogy ennyire komolyan mennek itt a dolgok, azt azért nem gondoltam! - De ugye nem gondolta meg magát, és nem akar hazamenni?! Most szépen pihenjen le, én meg hozok magának valami finomat enni meg inni! Este nagy ünnepség lesz, megünneplik, hogy Calborn feleségül vesz engem! Sok érdekes és nagyszerű harcost fog megismerni, klánvezéreket, alvezéreket, őrharcosokat! Itt mindenki nagyszerű! Hogyha majd elfárad, akkor visszakísérem ide, és szépen lefekszik az ágyamra, én meg majd itt alszom maga mellett ezen a széken, jó lesz? Calborn érezte, hogyan szegeződik rá őrharcosai tekintete. Mrs.Winter az előtte térdelő Seyda feje fölött Mandalore-ra nézett, majd vissza a lányra: - Kislányom - simogatta meg a haját. - Én nem hiszem, hogy te ma este egy széken fogsz aludni! - De muszáj, mert nem biztos, hogy tudnak adni még egy ágyat, a föld pedig hideg! De ne aggódjon, Mrs.Winter, én sokat kibírok! Edzett vagyok! - Kicsi Seydám, én másról beszélek. Neked mától a férjed mellett a helyed! Az ő otthonában kell aludnod, az ő szobájában, az ő ágyában! Őmellette! Érted? Seyda hátrapillantott válla fölött a mozdulatlanul álló Calbornra, majd visszafordult: - De hát azt nem lehet, Mrs.Winter! Calborn egy vezér! Hatalmas és tekintélyes vezér! Én nem alhatok egy vezér szobájában! Biztos, hogy nem is engedné meg... Larsen a szemével jelezte az őrharcosoknak, menjenek ki, majd ő is távozott, becsukva maga mögött az ajtót. Mrs.Winter jelentőségteljesen Mandalore-ra nézett. Calborn alig észrevehetően bólintott, és megszólalt: - Utánanézek, megérkeztek-e a köztársasági hajók. Pihenjen le, Mrs.Winter! Seyda, ha valamire szükségetek van, szólj Larsennek, ő majd idehozatja! A testőrök a vezéreken kívül senkit nem fognak ide beengedni. Biztonságban vagytok! Lehajolt a lányhoz, és ajkával megérintette az apró szájat. Amikor azonban föl akart egyenesedni, Seyda ösztönösen emelte följebb a fejét, hogy a vezér ismét megérintse az ajkát. Calborn érezte a szégyenkező sóvárgást a mozdulatból. Két tenyerébe vette az édes kis arcot, és mégegyszer megcsókolta. De most már úgy, ahogy azon az első éjszakán. - Édes… - súgta, és ajkával végisimított a szépséges arcon, majd gyorsan kiment. Becsukta az ajtót, és nekidőlt, hogy összeszedje magát. - Bocsáss meg, Mandalore! - hallotta Larsen hangját, és tudatosodott benne, hogy nincs egyedül. - Tudom, hogy hallásunknak szelektívnek kell lennie, de örülünk Seyda ártatlan szavainak! Szépséges és tiszta ékkőként fog tündökölni birodalmad egén! Méltó arra, hogy az új Mandalore oldalán az új Mandalóriai Birodalom jelképe legyen! Calborn a testőrkapitány vállára tette kezét: - Nagyon vigyázzatok rá! Az életemre vigyáztok! Átvágott az udvaron, ahol ekkora lazaság talán sosem uralkodott a bázis létrehozása óta, pedig annak már háromszáz éve. Nem bánta. Látta, hogy örülnek és hálásak, ez felmentette a lelkifurdalás alól, ha arra gondolt, mit érezhet most szegény Xarga, aki nem tudta elképzelni, hogy a harcosok háromszáz évben egyszer lazíthatnak is ezen a harci bázison! Mikor meglátta a ma délutánra dolog nélkül maradt kiképzőtisztet, gyorsan irányt változtatott. - Mandalore! - sietett eléje Sheruk. - Megérkezett a küldöttség a foglyokért! Sylasnél vannak. - Canderous nincs kéznél? - Ne reménykedj! - rázta fejét szomorúan az újdonsült fővezér, majd nevetett. - Annyira azért nem rossz a helyzet! Harcolni tudtál ellenük, beszélni csak könnyebb lesz, nem? - Nem biztos, Sheruk. Az imént jártunk a foglyoknál, és a pilóta úgy beszélt Seydáról, hogy Larsen átrendezte a fickó arcvonásait. Lehet, hogy már magához tért azóta, de nem hiszem, hogy a küldöttség feltétlenül egyet fog érteni Larsen intézkedésével. - Miért mentetek oda egyáltalán? - Hogy Seydával együtt megkérjük Mrs.Wintert, jöjjön velünk Telrevanra. De rossz időzítés volt. - Legalább megérte odamenni? - Meg. Seyda most rajongja körbe a fogadott anyját. Azt látni kellene… - Már megyek is… - Sheruk!!! - …vissza Sylashez. - Én meg veled tartok, nehogy útközben véletlenül eltévedj! Tudsz valamit róluk? - Igen. A vezetőjük flottaparancsnok. Értelmes fickónak látszik. Canderous és Revan bizonyára örülni fognak neki. Ő az a háborús hős, aki végig velük volt a Csillagkohó-küldetésben. Carth Onasi, ha jól emlékszem. Mond valamit a neve? - Semmit. Én lemaradtam Canderous beszámolójáról. Hogy könnyebb legyen szót érteni vele, jó lenne legalább Revant előkaparni a Surran bázis roncsai közül. - Miért? Mit csinál ott? - Na ez az, amire még senki se jött rá. - Hát miért nem kérdezik meg tőle? - Mert egymásnak tologatják a feladatot. - Nem lehet, hogy ez a te dolgod lenne, Mandalore? - Lehet, de mivel nem érek rá, örömmel átadom neked. És látod? Arra van a kijárat, nem erre, ahol Larsenék ácsorognak! Ugye megértettél? - Félek, hogy igen. - Még valami, Sheruk! Nagy vonalakban vázold föl Revannek, amit elmondtam neked! Nem azért, hogy meghatódjon, de legalább tudjon róla! Hátha ő simán elrendezi azzal az Onasival a dolgot. Tudod, most igazán sajnálom, hogy annak idején szót fogadtam Seydának! Elég lett volna Florát és Mrs.Wintert kiszedni a roncsból. A többieket csak ott kellett volna hagyni! Vígan belakmároztak volna belőlük a cannokok, és most nem volna semmi bajunk! - De Calborn, ugye nem gondoltad komolyan, hogy ez diplomáciai gondot okozhat? - Ez attól függ, hogy az az Onasi mennyire értelmes. A kapitány eltüntetése még csak érthető, hiszen a társai is ezért imádkoztak a mi őrharcosainkkal együtt. De ez a mostani incidens annyira felbőszítette ezeket az isten-átkákat, hogy lehet, ellenünk vallanak! - Bocsáss meg a szóért, Mandalore, de szerintem túlreagálod a dolgot! - Örülnék, ha igazad lenne, Sheruk! De tudod, mennyire kényes a helyzetünk! - Azt hiszem, Mandalore, nem fontos, hogy én is itt izguljak veled. Egyedül is tudsz te idegeskedni, nem kell neked segítség! Épp elég idegesség nekem a feladat, amivel megtiszteltél! - Ha úgy gondolod, cserélhetünk is! Te mégy Carth Onasihoz, én meg Revanhez! - Bocsáss meg, Mandalore, de a két rossz közül akkor inkább azt választom, amelyiket már legalább ismerem! Ezzel gyors léptekkel a kapu felé indult, Calborn pedig a tanácsterem felé, ahol Sylas ezekben a percekben fogadta az illusztris vendéget: - Üdvözlöm a köztársaság küldöttjét! Canderous már beszámolt nekünk a Csillagkohó-küldetés részleteiről, tőle tudjuk, hogy ön, Onasi flottaparancsnok, a köztársaság katonájaként harcolt Revan és Canderous oldalán. Remélem, kellemes meglepetést szerzek önnek azzal, ha elmondom, hogy mind Canderousszal, mind pedig Revannel találkozhat e bázis falai közt! Különleges ünnepség van készülőben ma este. Szeretnénk, ha önök is részt vennének rajta! - Ünnepség? - mondta a flottaparancsnok meglepetten. - Gondolom, hogy nem nekünk szánták, hisz nem tudhatták pontosan, mikor érkezünk! - Így igaz, parancsnok, de az ünnepségre ettől függetlenül továbbra is fenntartjuk a meghívást! - Köszönöm, Sylas úr, megtisztel a meghívása! Köszönettel elfogadjuk! Az imént arról beszélt, hogy Canderous és Revan itt vendégeskedik önöknél. Van lehetőségem, hogy találkozzam velük? - Néhány óra múlva, az ünnepségen biztosan! Addig talán beszélhetnénk az önök ideérkezésének céljáról! Kívánja személyesen felkeresni honfitársait, vagy vezettessem ide őket? Carth felállt: - Ha ad mellém kísérőket, magam mennék hozzájuk, és egyúttal föl is viszem őket hajóinkra! - Rendben, akkor máris gondoskodom kíséretről… - Ne fáradj, Sylas! Már itt vagyok - lépett be Calborn. - Gondolom, ön Carth Onasi. Ha megengedi, magam lennék a vezetője! Az őrharcosok azonnal kihúzták magukat. Sylas is felállt: - Onasi parancsnok, ő birodalmunk uralkodója, Calborn cal Telrevan, a mi új Mandalore-unk! Carth Onasi figyelmesen végigmérte a hatalmas termetű vezért: - Bár Canderous nem említette, hogy új nagyura van a Mandalóriai Birodalomnak, üdvözlöm önt, Mandalore, és köszönöm, hogy megtisztel társaságával! Az őrharcosok ajtót nyitottak, és Mandalória ura testőrei és a köztársaság kíséretében elindult a bázis sarkában meghúzódó elzárt terület felé. - Információim alapján három évvel ezelőtt lőtte le a Ravager ezt az utasszállító hajót, fedélzetén a kapitánnyal, a pilótával, a navigátorral, valamint tizenegy utassal, közülük kettő hölgy, egy kislány, valamint nyolc férfi. - Honnan valók az információi, Carth? - Segélykérő üzeneket fogtunk a hajóról, onnan tudunk a Ravager támadásáról is. Az üzenetben a hajó útirányát, pozícióját, személyzetének, valamint utasainak teljes névsorát közölték. A segélykérés forrása egyértelműen az önök birodalmának légteréből jött, de mivel az önök és az én hazám között akkor nem volt diplomáciai kapcsolat, a hajóról pedig több üzenet nem érkezett, bele kellett törődnünk, hogy elvesztettük honfitársainkat. Képzelheti örömünket, mikor helyreállt a diplomáciai érintkezés köztünk, és megkaptuk az önök üzenetét, hogy jöjjünk el honfitársainkért, akik ezt a három évet az önök egyik harci bázisának védelmében vészelték át! - Információi nem teljesen pontosak, Carth! - állt meg a kerítés előtt Calborn. - De jöjjön, lépjen be hozzájuk! Kérem, engedje, hogy őrharcosaim tegyék a dolgukat! A flottaparancsnok első gondolata e szavak hallatán bizonyára az lehetett, hogy őt is fogságba vetik, mint azokat, akik miatt megtette ezt a hosszú utat, de nem tett fenyegető vagy támadó mozdulatot. Calborn látta felvillanni szemében a dühöt és csalódottságot, amiért megbízott bennük, de azt is látta, hogyan fékezi meg indulatát, és tisztelettel vegyes szimpátiát érzett iránta. Két őrharcos lépett be először, ezután a Mandalore - Sylas által kiveszekedett - testőrei közül kettő, ezután maga Calborn, aki csak most engedte Carth-nak a belépést. A flottaparancsnok csak bólintott. Most már értette, mit jelentettek a szavak, melyek dühre az imént sarkallták. Mandalore az ő biztonságára célzott, mikor az őrharcosokat előreküldte. A foglyok gyűlölettől izzó szemmel bámulták őket, csak akkor élénkültek meg, mikor a gyűlölt kék páncélok között fölfedezték a köztársasági flotta katonájának narancssárga egyenruháját. Egy emberként rohantak elő, csak egy valaki, feltehetőleg a pilóta nyöszörgött egy ágyon a sarokban. - Itt vannak a honfitársai, Carth. Vigye őket a hajójára! Flora előrohant, és zokogva csimpaszkodott Carth nyakába, mögötte a többiek. Egy pillanat alatt elsodorták, mindegyikük egyszerre akarta rázúdítani sérelmeit. Végre nagy nehezen sikerült megnyugtatnia őket, hogy amint levegőhöz jut, intézkedik, hogy felszállítsák őket a hajóra. Calborn látszólag közömbösen nézte a jelenetet, de szemvillanással jelezte őrharcosainak, hogy ha a foglyok mégis veszélyessé válnának, lépjenek közbe. Carth nagy nehezen állta a rohamot. Kérte, hogy szedjék össze minden holmijukat, míg intézkedik, így sikerült kihátrálnia a teremből. Mikor kiért a levegőre, látszott rajta, mennyire megviselte ez a találkozás. Engedélyt kért, hogy használhassa kommunikátorát. Calborn udvarias intéssel jelezte, csak rajta, és ő maga lassú léptekkel odébb ment. Mikor Carth végzett, felzárkózott Mandalore-hoz: - Megvallom, nem volt időm, sem lehetőségem, hogy számbavehessem őket, de két személy hiánya mindenképp feltűnt. Az utaslistán, mint említettem, három hölgy volt feltüntetve, de itt csupán egy hölgyet fedeztem föl… - Így igaz - mondta Calborn, és továbbment. Carth nem értette, de úgy látszott, nem fog választ kapni, így megismételte a mondatot. Calborn végighallgatta, aztán megállt: - Azt hiszem, jószándékunkat bizonyítja, hogy üzentünk önöknek, mert hallgathattunk is volna róluk, és senki nem tudja meg, mi lett a sorsuk! Csak azokat viheti el, akiket itt látott! - Az a hatvannyolc éves hölgy meghalt? - próbálkozott Carth. - Azt is elfogadható magyarázatnak tartanám, hogy belepusztult a honvágyba, mert el kellett szakadnia a mi csodálatos köztársaságunktól, ahol addig élt, de akkor miért nem beszél róla? És az a kislány, akit valahol útközben vettek föl arra a hajóra? Ő is meghalt? Vagy talán… - Nem kell találgatnia! - mondta Calborn. - Mindketten itt vannak. Köztünk akarnak élni! Nem akarnak visszatérni a maga csodálatos köztársaságába! - Erről szeretnék magam is meggyőződni. Megengedi, hogy beszéljek velük? - Hazugsággal vádol? - vetette oda a Mandalore. - Jogom van megtagadni a kérését, ha úgy látom jónak! - Ebben az esetben nincs joga hozzá! - emelte föl fejét határozottan Carth. - Én ide nem magánszemélyként jöttem, és ezeket az embereket most látom először! De a köztársaság képviseletében felhatalmaztak, hogy lehetőség szerint minél többet megtudjak sorsukról! Nem sértésnek szánom, de elég vad történetek keringenek az önök világáról, s bár nem említettem, ettől függetlenül láttam, hogy az a férfinak, aki a sarokban feküdt, véres az arca, eszerint frissen sebesült! Ha orvosaink megvizsgálják, majd segítenek rajta. Egyelőre nem kérdezem, miért sebesült meg az a férfi, de megértheti, miért szeretnék most már biztosat tudni a két hölgyről, akiket szándékosan máshol őriztet és nem engedi, hogy találkozzak velük! - Hogy miért zárom el őket a köztársaság elől? Hogy vadállatok vagyunk? Hogy miért sebesült meg az a férfi? Biztos benne, hogy igazán mindenre kíváncsi? Hát jöjjön!!! Calborn a bázis legféltettebb otthona felé fordította lépteit. Carth érezte a Mandalore hirtelen feltámadó indulatát, és némán haladt mellette. A testőrség szétvált előttük. - Larsen! Canderous és Revan tiszteletreméltó bajtársa, Onasi úr azt tudakolja, miért rejtegetünk egy idős hölgyet, és egy kislányt a köztársaság képviselője elől, valamint arra is kíváncsi, hogy miért sebesült meg a köztársaság egyik tiszteletreméltó polgára! Szerinted mit mondjunk neki? - Az igazat, Mandalore! Azért a viselkedésért, melynek következtében Mrs.Wintert és Seydát külön kellett választanunk tőlük! Calborn az ajtó előtt hirtelen megfordult, és keményen Carth szemébe nézett, aki állta a tekintetét: - Mielőtt kinyitom ezt az ajtót, mely mögött válaszok vannak, fölteszek egy kérdést. Ön a köztársaság nevében és képviseletében jött ide a mi hívásunkra, és a Mandalóriai Birodalom legfőbb vezérével, legnagyobb urával beszél, aki most azt mondja önnek, hogy ma este mindenre választ kap! Mindenre! Ezek után is követeli, hogy most nyissam ki ezt az ajtót? Carth csak két pillanatig gondolkodott, aztán meghajolt: - Bízom a Mandalore ígéretében! Engedelmével most visszatérnék a hajómra, de este visszajövök! Sylas vezér volt szíves meghívni egy ünnepségükre! Kérem, gondoskodjon számomra vezetőről! Calborn arca és hangja megenyhült: - Köszönöm, Carth.

2007.07.07. 12:00

Sziasztok! Szeretném feltölteni "A kis jedi úrnő" 12. folytatását! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: A sötét jedi akadémián. A haldokló "nemes vad". A konzol választási lehetőségei: "Malachor, vagy a Megsemmisítő"... Az aranyzöld ruha.   A kis jedi úrnő - 12. rész   Az iszonyatos tűznek, amit Calborn vezényelt, nem maradhatott túlélője. Canderous ennek ellenére húszfős csapatokra osztotta az a keze alá adott harcosokat, megengedve nekik, hogy ha mégis találnának életben asszasszint vagy sötét jedit, akár elevenen is fölszeletelhetik! Az ásásra átprogramozott sith rohamdroidok már odalent a félig kitemetett gödrökben szétrobbantak. Calborn most már semmit nem bízott a véletlenre. Sheruk és Brailor egy-egy csapatot kapott a keze alá, Calborn egy harmadikat, és nekiálltak módszeresen végigkutatni az egész akadémiát. A sith droidok által ásott üregekbe ereszkedtek le. A Calcidol már elszivárgott a felnyitott járatokból a levegőbe. Megfulladt asszasszin holttesteket találtak csupán. Revannek igaza volt, a sötét jedik bizonyára tudtak védekezni a fojtógáz ellen, mert a mandalóriai csapatok csak lőfegyver által okozott sebeket találtak a jelentős mennyiségű sötét jedi holttest-armadán, fulladás nyomát nem tudták fölfedezni rajtuk. Bár biztosra lehetett venni, hogy sem élő, sem holt nem maradt az akadémia leghátsó részében, de mikor Canderous azt mondta, fejezzék be a kutatást, és temessék be most már végérvényesen az egész komplexumot, Calborn megrázta fejét: - Sok jó harcosunk életébe került már, hogy ezt a gyilkos bázist nem dúltuk föl teljes egészében! Mindent nézzetek meg alaposan! Ha érdekes információkra vagy tárgyakra bukkantok, jelentsétek! A leendő Mandalore sejtése beigazolódott. Tankdroidok és rohamdroidok támadták meg őket egy ártalmatlannak tűnő ajtó mögött, sőt Sherukot egy nagyon is élő sötét jedi lepte meg. A fiatal alvezér sebesen vetődött oldalt, második mozdulatával pedig lemetszette csuklótól a támadásra emelt kezet: - Nincs több hókuszpókusz! - sziszegte fogai közül. Következő kardcsapásával a fejet választotta el a törzstől. Hátat fordított az eldőlő testnek, és utat tört magának harcosai közt, akik a támadás első pillanatában azonnal mellette termettek. Észrevéve Telrevan vezérét, akinek a figyelmét egy konzol kötötte le, Sheruk odalépett: - Működik? - Úgy tűnik, igen - mondta Calborn. - És mit tud? - Majd elválik - Calborn gyakorlottan bánt a kódtörővel, amit még Zuka készített neki. Calborn sokszor repült egyedül birodalma határain belül és túlra is, hisz eredendően felderítő kiképzést is kapott. Műszakilag felkészültebb volt, mint sok társa, számítógépes ismerete pedig Zuka teljesítményének határát súrolta. A konzol monitorja egyszerre életre kelt. Canderous jelent meg az ajtóban. Tekintete kutatón villant végig a helyiségen: - Revan? Sheruk vállat vont: - Hiányzik? - Ordo vezére figyelmen kívül hagyta a megjegyzést: - Mégegyszer megnéztük Saborrával azt a térkaput, és a konzolját is… - Az hogy lehet? - lepődött meg Sheruk. - Azt mondtátok Revannel, hogy miután az a vacak eltüntette Seydát, a konzolja is kinyiffant! - Úgy is volt! - bólintott Canderous. - De most a konzol valamiért újra bekapcsolt! - Várjatok! - szólt rájuk Calborn. - Átirányított parancs! Ez a konzol össze van kötve három másikkal az akadémián belül… - Mit gondolsz, mit kezdtem mondani az előbb? - morogta Canderous. - Ti is arra gondoltok? - és Sheruk hátat fordítva, odaintett néhány harcost. - Nézzetek körül alaposan az egész hátsó traktusban, még az egérlyukakba is kukucskáljatok be, és ha találtok két működő konzolt, azonnal riasszatok! Calborn félrerúgta egy szétlőtt rohamdroid roncsát, hogy hozzáférjen a mögötte lezárt ajtóhoz. - Gondoljátok, hogy másképp nem fogjuk tudni kinyitni? - kérdezte, de nem nézett rájuk. - Nem tudom - mondta Sheruk. - Tanácsos lenne betartani a törvényes utat. Legalábbis ebben az esetben. Ki ismeri azt a bonyolult szerkezetet? Én eddig is csak hallomásból tudtam, hogy van ilyen… - Bár nem vagyok híve a várakozásnak - dörmögte Canderous a lezárt ajtót bűvölve -, de most azt mondom, ne kockáztassunk! Ez itt idegen terület számunkra. Bevallom, ha nem félnék az esetleges következményektől, konzolvezérlés ide vagy oda, már rég szétvertem volna ezt a francos ajtót! - Hol van Revan? - pillantott föl Calborn. - Már te se tudsz meglenni nélküle? - dünnyögte Sheruk. Magához intett a közelükben csöndesen várakozó harcosok közül egyet: - Keresd meg Revant és mondd meg neki, hogy Mandalore akar vele beszélni! A harcos csak bólintott és már indult is. - Várj! - szólt utána Calborn. - Csak annyit mondj, hogy szükségünk van a segítségére! - Igen, Mandalore! - fordult sarkon a harcos, és már ott se volt. Sheruk megbántottan nézett Telrevan vezérére: - Sajnálod tőlünk a büszkeséget, hogy végre megint van kit így szólítanunk? Calborn akaratlan mosolyt eresztett meg az alvezér felé, és a vállára tette kezét: - Revan számára ez semmit nem jelent, Sheruk. Akinek pedig fontos ez a rang, az úgyis tudja. Nincs miért hivalkodni vele! Canderous egyre türelmetlenebbül rótta a köröket. - Sheruk! - rohant be két harcos a nyolcból, akiket az alvezér nemrég elküldött. Az utolsó pillanatban fékeztek le a vezérek előtt, és a tökéletes kiképzésnek megfelelően vigyázzba feszültek. - Kettő működő konzolt találtunk! - Remek! - pillantott föl Calborn. - Mutassátok az utat, fiúk! Canderous, ha Revan ideérne, várjon meg minket! Gyere, Sheruk! Az egyik konzol nem volt messze. Calborn óvatosan belehelyezte a kódtörőt, és néhány pillanat múlva már mindketten olvashatták az információt, amire kíváncsiak voltak: - Nézd, Sheruk, a sorban ez lesz a harmadik! De az, hogy sikerült aktiválnunk, még nem elég! Semmilyen parancsra nem reagál. A másodikat is be kell állítanunk hozzá! Elviszem a kódtörőt, és odamegyek a kettes konzolhoz. Ha itt jelzést kapsz, hogy én beléptem, nyugtázd a tőlem érkező bejelentkezést, hogy elfogadod! Aztán visszamegyünk a negyedik konzolhoz és ha elfogadtatjuk vele, hogy az első háromtól megkapta a belépési kódot, akkor végre kinyílik az az átkozott ajtó! - Biztos vagy benne? - pillantott föl az alvezér. Látszott szemében az aggodalom és a féltés. Sheruk rajongott Calbornért, ezzel Telrevan vezére már évek óta tisztában volt. - Semmiben sem vagyok biztos - mondta őszintén. - De ha mégsem működik az egész rendszer, még mindig feltörhetjük azt a nyomorult ajtót, bármi lesz is a következménye! Muszáj vállalnom a felelősséget, Sheruk! Meg kell tudnunk, mit rejtegetnek ennyire! Túl közel van a Központi bázishoz, a harcosokhoz, Sylashez, hozzád és Brailorhoz. Ilyen veszélyt nem hagyhatok figyelmen kívül! Egyszerre elveszíteni titeket... - Rendben, Mandalore - bólintott Sheruk. - De azután elmegyünk az asszonyodért! Calborn arca elborult: - Seyda… - suttogta, majd hirtelen a türelmesen álldogáló harcosokhoz fordult. - Hol a másik konzol, amit találtatok? Calborn elképzelése beigazolódni látszott. Az alvezér megkapta a kettes számú konzol bejelentkezését és azt elfogadta. Szinte azonnal érkezett a kettes konzol kijelentkezési üzenete. Calborn hamarosan visszatért a két harcossal. - Menjünk Canderousékhoz! - Nagy lendülettel indult neki, majd egyszerre lelassította lépteit, végül megállt: - Sheruk. Ha jobban éreznéd magad a Telrevan klán fővezéreként, magammal viszlek! - Calborn???? - Sheruknak nem sikerült elrejtenie elfogódottságát. Mandalore egyik ritka mosolyát villantotta örömtől megrészegült hűséges harcosára: - De ha kiderül, hogy csak Seyda miatt akarsz velem jönni, visszazsuppollak ide, és örökös újoncnak visszaminősítve Xarga keze alá adlak, értetted?! Sheruk nevetett: - Hát észrevetted? - Igen, sok mindent észrevettem - mondta Calborn elkomolyodva, és újra nekiindult. - De senkinek nem tehetek szemrehányást, amiért nem vak! Canderous ezalatt nyilván a birodalom minden lakójának türelmetlenségét magába szívta már: - Na végre! - fakadt ki. - Hát hol volt az a két konzol? A bolygó túlsó felén? Calborn nem reagált vezértársa kifakadására, hiszen mindnyájan izgatottak voltak, Canderous pedig amúgy sem tartozott a higgadtak kasztjához. Az imént érkezett jedi azonban nyugodtnak látszott. - Revan - intett Calborn. - Nézd ezt a parancsot! Elképzelhetőnek tartod, hogy mérgező gáz van az ajtó mögött? - Igen. - Gondolkozz, Revan! - próbálkozott Calborn. - Ha méreg van odabent, miért nem érezzük a szivárgását? - Te gondolkozz! Ha nem lenne méreg, letiltó parancsa se lenne! - Jó, legyen igazad! - egyezett bele a Telrevan vezér. - Érzel odabentről energiát? - Semmit - rázta fejét a jedi. - Az istenekre, csinálj már végre valamit!!! - Canderousban ezzel elszakadt a türelem utolsó árva szálacskája is. A harcosok, már akik egyáltalán lejöhettek ide, több sorban, félkörívet alkotva állták körül várakozóan vezéreiket. A feszültség óriásira nőtt a hatalmas csarnokban. Calborn letiltotta a méreg áramlását. A kontrollrendszer közölte, hogy az elszívó ventillátor működésbe lépett, újabb fél perc elteltével a biztonsági rendszer visszajelzése megerősítette, hogy a levegő belélegezhető. Calborn ekkor parancsot adott az ajtó kinyitására. A harcosok felemelt fegyverrel figyelték, ahogy a széles ajtó lassan félrehúzódik. Nem volt kire lőniük. Nem volt bent sötét jedi, se tankdroid, se rohamdroid. Csak két sorban húzódó, teljesen zárt hengerek. Negyven energiaketrec, mindegyiknek az alján hevert egy-egy rongykupac. Bennük emberi maradványok. A fegyverek leereszkedtek. A feszültség iszonyatba fulladt. - Azt mondtad, nem érzel energiát - jegyezte meg Sheruk. - Ennyi energiaketrec és semmit nem éreztél? - Nincs mit érezni rajtuk. Szigetelve vannak. Nem szimpla energiaketrecek. Más a funkciójuk. Canderous lett úrrá leghamarabb iszonyatán: - Legalább nézzünk körül, mielőtt elpusztítjuk ezt a komplexumot! - és a terembe lépett. Lassan ment és minden ketrecbe belenézett. Mögötte Sheruk viszolyogva tette ugyanezt. Calborn most már értette, miért nem szivárgott a méreg az ajtón kívülre. Mert a méreg a szigetelt ketrecekben gomolygott eddig. Végignézte a parancsokat, és megszüntette a ketrecek energiáját. A négy leghátsó ketrec azonban a parancs ellenére zárva maradt. - Calborn!!! - bömbölte Canderous. - Calborn!!! Calborn!!! - mást nem bírt mondani. - Mandalore!! - Sheruk térdre vetette magát az egyik zárt ketrec előtt. - Édes istenem… Mandalore!!! Seyda… Seyda… Calborn pillantokig se szóhoz, se levegőhöz nem jutott, de mire mindkettőt egyszerre nyerte vissza, már ő is ott térdelt Sheruk mellett. A zárva maradó egyik ketrec aljában heverő fogoly alig-alig mozdult, de élt. Ugyanilyen bágyadtan vergődött a másik három ketrec rabja is, három asszasszin. - Ezeket miért nem nyitottad ki?! - Sheruk aggodalma szemrehányásként tört ki, de ő is tudta, hogy ha ezek a ketrecek a parancs ellenére nem nyíltak ki, arról nem a vezér tehet. Revan közelebb hajolt. Calborn reménytelenül próbált higgadtsága foszlányaiba kapaszkodni: - Segíts rajta! Revan megérintette fénykardjával mind a négy makacs energiafalat, de semmi nem történt. Canderous fölemelte kardját, hogy tehetetlen dühében belevágjon az energiaketrecbe, de Revan a csapás útjába emelte karját: - Nincs értelme! Seyda! - szólította húgát. - Figyelj rám! Hallasz? A lány megmozdította fejét, olyan lassan és óvatosan, mintha elviselhetetlen fájdalmat okozna a mozdulat. De legalább biztosak lehettek benne, hogy él, és hallja őket. Sheruk odébbhúzódott, hogy helyet adjon a letérdelő jedinek. Canderous még mindig kivont karddal állt fölöttük, és harcosai talán suttogva megjegyezték volna, hogy ilyen tanácstalannak még sosem látták, ha ezzel foglalkozott volna most bármelyikük is. Saborra közelebb óvakodott a konzolhoz a lélegzetüket is visszafojtó harcosok között. Valaki a másik alvezért is előkerítette, így most Brailor is ott ácsorgott Canderous mellett aggódva, és tanácstalanul. Saborra végignézte a lehetőségeket, melyeket a konzol felajánlott, majd gyorsan megfordult, és futva távozott. - Seyda… - Revan igyekezett a lány figyelmét tartósan magára vonni. - Tedd a jobb kezedet a henger oldalára! Emeld föl a jobb kezedet! Seyda nem is tehetett volna másként, mert bal oldalán hevert összegömbölyödve, bal karja a teste alá szorult. Láthatóan annyira gyenge volt már, hogy képtelen lett volna kiszabadítani maga alól. - Miért nem próbálsz kommunikálni a tudatalattijával? - kérdezte Sheruk. - Nem érzem őt - Revan a foglyot nézte. - Ezt az anyagot nem ismerem… a hangot és a fényt átengedi. Mást nem. - Mire próbálod rávenni? - térdelt le melléjük Canderous. - Majd én tolmácsolok neki. Másodszor is rá kellett kérdeznie, mire Revan végre válaszolt: - Egy közös ponton egyszerre próbáljuk az energiánkkal meggyengíteni a falat. Egyszerre helyezzük feszültség alá. Ő belülről, én kívülről. Akkor… - itt egy pillanatra töprengve megállt -, …talán át lehet törni ezt a furcsa erőteret. Úgy néz ki, mintha fogyna a levegője, fulladozik, majdnem teljesen lebénult, takarékoskodik a mozdulataival. Ha el tudná mondani, mi blokkolja ennyire, ha meg bírna szólalni… Canderous jó taktikai érzékkel azzal a parancsnoki hanghordozással beszélt, amely Seyda harcosi beidegződéseire volt hatással. Számítása bevált, de többször is el kellett ismételnie az utasítást, mire Seyda - csak ő tudja, milyen áron - kínkeservesen végre tudta hajtani a parancsot. - Jó. Most mondd neki, hogy engedje szabadjára az energiáját! - Fölösleges erőfeszítés! - szólalt meg váratlanul Saborra, aki most tért vissza. - Amikor Seyda meggyógyított minket, és fölélesztette Davrelt, minden energiáját elhasználta! Négy nap múlva kezd majd újra termelődni. Ezt ti is tudjátok! - De neki nincs már négy napja! - tört ki Sheruk, öklével a makacs falra ütve. - Egy napja sem, talán még fél órája sem! Döbbent csend hullott rájuk. A lassan reménykedni kezdő Calborn csüggedten hajtotta le fejét: - Seyda… - suttogta. - Seyda… - Mandalore! - szólt rá Saborra, mintegy tudatosítva benne, hogy bármi történik is, őrá szükség van, ő egy birodalom vezére, aki nem roppanhat össze. - Az összes konzol működik! A térkapué is! Ha Seyda ezen a négy áttételen keresztül került ide az első konzoltól, vagyis a térkaputól, akkor visszafelé is működnie kell a folyamatnak! Visszateleportáljuk Seydát a legelső konzolig, és onnan épségben ki tudjuk szedni a hat fémoszlop közül! Szerintem ez még kísérleti stádiumban van, és mint nézem, sikertelen, hiszen ez a három asszasszin is ugyanúgy járt, mint Seyda. Canderous fölemelkedett: - Te Saborra, ha igazad lesz, Sylas búcsút mondhat a felderítőparancsnokának! Viszlek Ordóra! Csináljuk meg! - És ha mégis működésbe lép a térkapu és tényleg elviszi Malachorra Seydát? - Sheruk, én nem tudok erre válaszolni - sóhajtott a felderítőparancsnok. - De jó ideje próbálkozunk az elméletekkel, és ezalatt mást nem értünk el, mint hogy Seyda ereje, és élete egyre gyorsabban fogy. Calborn lerázta magáról bénultságát és felállt: - Mielőtt véglegesen döntünk, két kérdésre várok választ! Revan, honnan vetted, hogy a térkapu a malachori akadémiára nyílik? - A konzolból. A választási lehetőségek közt szerepelt… - Választási lehetőségek? Hát lehetett választani? - Igen. Malachor vagy belső teleport… - Revan elhallgatott. - Belső teleport? Eszerint tudtad, hogy nemcsak arra az akadémiára mehetett volna? - Tudtam. - És miért nem mondtad el? - Mert fogalmam sem volt róla, hova kerül. Azt gondoltam, ha tényleg elmentek érte Malachorra, és életben is találjátok még, akkor szerencséje van. Hogy tényleg szerencse-e, ha nem hagyjátok jediként fejlődni, ezen most ne vitázzunk! De ha nem oda vitte a teleport, hanem itt maradt ezen az akadémián, nem jut ki innen élve! Mert a belső teleport végcéljaként az a szó áll: megsemmisítendő. Itt csendben, egyedül halhatott volna meg. Most jobb, hogy ti is látjátok, mennyire szenved, míg haldoklik? - De hát hogy tudsz így beszélni Seydáról?! Hogy lehetsz ennyire érzéketlen? - tört ki Sheruk, de minden harcos és vezér szeme is hitetlenül függött Revan arcán, aki ennyit mondott: - Ti is látjátok! Bármivel próbálkozunk, az életébe kerül! - De ha nem próbálkozunk, az is! - Nem hiszem el, Revan! - rázta fejét Canderous. - Meg tudtad tenni vele…velünk... - Várjatok! - Calborn a felderítőparancsnokra pillantott. - Saborra, mi van most az első konzolon? Most is szerepel két választási lehetőség? - Igen. A malachori akadémia és a belső teleport. Ezért jöttem vissza, hogy ezt elmondjam! De Revan megelőzött. A Telrevan vezér lepillantott a már alig lélegző Seydára, de erőt véve magán kiment a negyedik konzolhoz: - Figyeljetek! Ha Seydára ennyire vadásztak, akkor bizonyára nem a megsemmisítőbe szánták, hanem az anyjához akarták elküldeni Malachorra! Ha Seyda mégis ide került, annak két oka lehet: vagy műszaki hiba történt, vagy pedig kísérleti stádiumban van a térkapu, csak a belső működik még, de mivel Seyda tényleg eltűnt, ezzel elhitették velünk, hogy Malachorra került! Meg akarták várni, míg elmegyünk innen, addig Seydát itt a megsemmisítőben őrizték, hogy aztán majd kiengedjék, és ha itt lesz az ideje, tényleg elküldjék az anyjához! - Ez mind elég zavaros - jegyezte meg Canderous. - De annyit megértettem belőle, hogy ha valamiért nem is működik a malachori teleport, ennek ellenére mégis aktiválták, hogy a lány belesétáljon, akkor legalább a belső teleport működőképes kell, hogy legyen, eszerint, ha átmenetileg ide tudták küldeni Seydát a megsemmisítőbe, hogy eltüntessék előlünk, akkor biztonságban ki is tudták volna innen szedni! Persze ha nem robbantottuk volna a fejükre időközben a komplexumot... - Én is így gondolom - Calborn megint a négyes konzol fölé hajolt. - Mindenesetre nem Seydán akartak kísérletezni, ezt ez a három asszasszin bizonyítja, akiket Seyda előtt küldtek el. Revant nem hibáztatom. Nem tudhatta, hogy a teleportáláskor négy konzol rendszere adódik össze. Az első konzol működése aktiváláskor, vagyis Seyda eltűnésekor kikapcsolt, és mivel nem jártátok végig az akadémiát, nem is tudhattátok, hogy majd egy negyedik konzolból lehet csupán kikövetkeztetni az egészet! Most próbáljuk visszafelé működtetni a teleportálást! Brailor, két perc múlva indítsd a visszaküldési parancsot, addig odaérek a térkapuhoz! Saborra, te a harmadik konzolhoz menj, Sheruk a másodikhoz, én pedig, mint mondtam, az elsőhöz! - Mandalore… - mondta habozva Sheruk. Calborn nem nézett rá: - Igen, tudom, mire gondolsz. De nem tudom, tényleg nem tudom, mi lesz, ha még sincs igazunk! Ez az egyetlen bizonytalan lehetőségünk van. Nem mi állítottuk neki a csapdát, de ha meg sem próbáljuk kiszabadítani, ahogy Davrel mondaná most, az olyan, mintha mi csaltuk volna bele! Calborn nem nézett a ketrecek felé, gyors léptekkel indult a kijárat felé. - Várj csak! - állította meg Revan. - Van itt még valami. Tudtok számolni? Calborn megtorpant. Lassan fordult vissza, és vele együtt mindenki a kínzóterem felé bámult. - Igaza van… - mondta tompa hangon Brailor. - Seydáén kívül még három ketrec van! Melyik lehet most összekötve a konzolokkal? - Logikailag Seydáé a negyedik, vagyis ő az utolsó kísérlet, ha az asszasszinok voltak az előkísérletek - próbálkozott Sheruk. - De mi van, ha a konzol vezérlése a második bekapcsoláskor automatikusan az első ketrecre ugrott vissza, és nekünk kellene utána állítani, bár hogy mivel, fogalmam sincs, mert semmilyen parancs nem utal erre! Lehet, hogy valamilyen jelszó aktiválja? Én attól félek, hogy ha nem Seyda ketrecével van összekötve a konzol, hanem valamelyik asszasszinéval, és megtörténik a ki tudja, milyen, és mennyi energiával működő teleportálás, rossz választás esetén mennyi idő múlva lehet újra megismételni a kísérletet? Lehet, hogy energiafüggő a teleportáció, és ha elhasználjuk egy rossz választásra, mikor lehet újra próbálkoznunk… - A keserves istenekre! - káromkodott Canderous. - Hogy miért nem hagytunk életben legalább egyetlen tetves kutatót?! Utána is ráértünk volna kitekerni a nyakát, ha Seyda már szabad! - Fogy az időnk! - jegyezte meg Saborra komoran. - Seydának pedig a levegője. Nézzétek, két asszasszin már halott, és a harmadik is alig mozog már! Nyilván régebb óta lehetnek a ketrecben, mint Seyda. Próbáljunk hinni abban, hogy Seyda után már nem volt miért variálni a ketrecek és a konzolok összeköttetésével! Befogták a nemes vadat, csak megzavartuk őket, azért nem tudták elszállítani. Nincs időnk, Mandalore! Ha az asszonyod nem mozdul többé, akkor már mindegy, melyik lehetőség elszalasztásáért fogod átkozni magadat! Ha most nem választasz, akkor még annyi vígaszod sem lesz, hogy legalább tenni próbáltál valamit Seydáért! Calborn szó nélkül fordult a kijárat felé. Revan hirtelen elhatározással eredt a nyomába.   A hat oszlop közötti energiafal lassan fölemelkedett. Calborn minden ízében reszketve figyelte, hogyan jelennek meg, és erősödnek a földön sötétlő test körvonalai. Miután a kontúrok tökéletesen kirajzolták a földön heverő Seyda alakját, a vibráló fal lassan leereszkedett. Revan már akkor útjára engedte gyógyító energiáját, mikor Seyda jelenlétének halovány érzete még csak megrezdítette kifinomult idegrendszerét. Seyda nagyon mély álomból ébredt. Sokáig csak feküdt, füle érzékenyen itta be a kintről beszűrűdő ismerős hangokat, tekintete sorra feltérképezte kedves kis otthona ismerős tárgyait. Hat óra elmúlt. Fekete lanilinjában aludt, csak páncélja volt letéve mellette a székre. Valami zavarta, de mert nem jött rá, mi az, egyelőre nem is törődött vele. A reggeliről már lekésett, az nem baj, de az eligazítást nem késheti le! Gyorsan lezuhanyozott, tiszta ruhába bújt, majd kilépett a ragyogó napfénybe, és megtorpant. Lakása bejáratának két oldalán őrharcosok álltak. Őrzik? Miért? Megint a furcsa érzet, hogy valami nincs a helyén. Tétova lépést tett előre, mert mégiscsak oda kellene érnie! Hallotta a súlyosan dobbanó lépteket a háta mögött. Az őrharcosok ugyan meg sem szólaltak, csak éppen... követték! Egészen a sorakozóhelyig. Nem akadályozták meg, hogy gyorsan belépjen a helyére, de nem mozdultak a közeléből. Mindenki megkapta feladatát, csak Seyda nem. Bátortalanul lépett közelebb Xargához, aki végigmérte a jócskán késésben lévő harcosnőt, de semmit nem szólt. - Xarga - szólította meg Seyda. - Bocsáss meg, hogy elkéstem! Szégyellem magam, de valahogy elaludtam. Kérlek, mondd meg, mi lesz a feladatom! - Én nem adhatok neked feladatot, Seyda! Te nem vagy többé a harcosunk! Seydának valahonnan ismerős volt ez a mondat. Ez a szigorú kijelentés. Épp meg akarta kérdezni, miért büntetik, amikor megpillantotta a feléjük igyekvő gárdakapitányt. Olyan fájdalommal robbant be tudatába minden, hogy pillanatokra megroskadt az emlékek súlya alatt. Ő megtámadta Larsent, és Sylas… Sylas kitagadta őt. Azt mondta, el kell mennie! Ezért őrzik hát! Mint egy bűnözőt! Hogy szem előtt legyen, amíg ki nem megy a vadonba! ÉsmMost jön Larsen a paranccsal, hogy a köztársaságiakhoz kísérje… vagy Revanhez… mert Sylas azt mondta, Menj el a köztársaságiakkal, vagy Revannel... Revan hívta őt… azért támadta meg Larsent is… mégsem zavarták ki az éjszakába… - Megértettem, Xarga! - fordult el lehajtott fejjel. Larsen ekkor ért oda. Tartása még büszkébb volt, mint máskor. Seyda nem emlékezett, hogy valaha is lazítani látta volna a gárdakapitányt. Larsen mindig bevetésre kész volt. Mintha nem ismerné a pihenés fogalmát. Lenézett a lányra, de mielőtt megszólalhatott volna, Seyda megelőzte: - Sajnálom, őszintén sajnálom! Valami történt velem, de nem emlékszem igazán… most azonnal kell… indulnom? - Igen. Sylashez kell kísérnünk. - Larsen… - mondta Seyda szégyenkezve. - Nem engednéd meg, hogy egyedül menjek Sylashez? Ne kísérettel, mint a gonosztevők… hiszen közétek tartoztam… egy ideig… egy nagyon boldog ideig… A gárdakapitány tekintete a lány feje fölött összekapcsolódott a kiképzőtisztével, aztán egy szemmozdulatával hátrább parancsolta az őrharcosokat. - Rendben, Seyda, ha zavar a kíséret, eltekinthetünk tőle, de nekem veled kell tartanom! Hatalmas lépteit a lányéhoz igazítva vezette keresztül a bázison Seydát. Udvariasan nyitott ajtót előtte, és Seyda lehajtott fejjel lépett be a vezérek birodalmába, a tanácsterembe. Az őrharcosok azonnal vigyázzba dermedtek, a vezérek pedig felálltak. Maga Sylas is. Revan nem volt jelen, a lány nem érezte a tiszta, erős energia áramlását. Látva, hogy még mindig tiszteletettel bánnak vele, Seyda mégegyszer megpróbálkozott Sylas lelkére hatni: - Nem igazán emlékszem, mi történt, de azt hiszem, Larsent bántottam, és te… elküldtél. Mindent sajnálok, őszintén sajnálok! Nagyon boldog voltam itt! Nem tudom, mikor találok olyan helyet, találok-e egyáltalán, ahol megint otthon érezhetem magam. Sylas, ha mégis meg tudnál bocsátani… és engednéd, hogy maradjak… - az elszakadás fájdalma döbbenetes erővel tört ki belőle. Öklébe harapott, hogy ha könnyeit már nem is tudja titkolni, legalább hangjukat elfojtsa. Most már a harcoshoz méltatlan búcsúért is szégyellte magát, de szíve most már annyira fájt, hogy fizikai fájdalmat okozott. Valahogy meg kellett volna könnyebbülnie! - Megbocsátottam neked, kislányom, Larsen is megbocsátott. Senki sem haragszik rád! - szólalt meg Sylas megrendülten. - De el kell innen menned! Calborn döntésén már nem változtathatok! - Calborn? Éppen… Calborn küld el? - suttogta Seyda. - Hiszen amikor nálam volt, ő is azt mondta, nem kell elmennem, nem akarja, hogy elmenjek innen! Nem beszélhetnék vele? Hátha mégis megengedné, hogy itt maradjak… - Nem fogja engedni! De megpróbálhatod. Larsen odakísér a Striderhez. Calborn útra készen áll. Sokáig volt távol a klánjától, haza kell térnie. Végleg. - Végleg elmegy? - suttogta Seyda, megrázta fejét, és hátrált egy lépést. - Nem, Sylas, akkor mindegy. Elfogadom a büntetést. Kitaszított vagyok, mert bántottam Larsent. De nem kényszeríthetsz rá, hogy elmenjek Revannel, mert nem akarok jedi lenni, és nem akarok visszamenni a köztársaságba sem! Kimegyek a vadonba, mert azt a jogot nem veheted el tőlem, hogy én válasszam meg a helyet, ahol majd befejezem az életem! Semmit nem viszek magammal, ami a tiétek. Minden fegyvert és felszerelést leteszek, amit tőletek kaptam, azután elhagyom a bázist. Kérlek, vond vissza az őrzésemre adott parancsot! Ne alázz meg azzal, hogy veszélyes bűnözőként bánsz velem! A büszkeséget, hogy három évig közétek tartozhattam, engedd, hogy magammal vihessem! Meghajolt előttük, és kiment. Már nem sírt, pedig a kín egyre fokozódott a szívében. Szeme égett a visszafojtott könnyektől, a harag és a kétségbeesés most már tombolt benne. Nem törődött az őrharcosokkal, akik még mindig az otthonát őrizték. Hadd őrizzék! Nemsokára úgysem lesz miért őrizniük! Becsukta az ajtót, kiszíjazta és letette páncélját, melléje tette a kar-és lábvédőket, a páncélkesztyűt és csizmát, csukló-és térdvédőket, majd gyors mozdulatokkal bújt ki az annyira szeretett kényelmes, és jól szabott fekete öltözékből. Elővette a szekrényből régi jedi köpenyét, de kétségbeesve látta, milyen rövid, mert a három év alatt Seyda megnyúlt, magasabb lett. Arról nem is beszélve, hogy dereka, csípője és combja az állandó edzésektől most sokkal formásabb és karcsúbb, mint három évvel ezelőtt, bizonyos domborulatain azonban már nem ért össze a serdülőlányra méretezett köpeny. Nem a maalrasokkal, cannokokkal vagy más ragadozókkal van baj. Azokat nem rövid és kinőtt ruhája fogja érdekelni, de míg eljut hozzájuk, egyáltalán, míg a kapuig elér, többszáz harcos fogja figyelni őt! Hogyan lehet méltósággal vonulni a halálba, ha már az odavezető út is megalázza a halálraítéltet… Leült az ágyra, majd halk zokogással ráborult, pedig azt hitte, minden könnyét elsírta már. Hallotta a kopogást, de nem törődött vele. Amíg nem szól ki, úgysem fognak bejönni. Tévedett. - Hoztam neked valamit - súgta fülébe a szelíd, mély hang. Seyda nem volt biztos abban, hogy valóban hallotta ezt a hangot, mert mikor fölemelte fejét, egyedül volt. Az ágy túloldalán viszont egy aranyszálakkal átszőtt hosszú, olajzöld ruha hevert, mellette lágy tapintású alsónemű, a ruhához illő meghatározhatatlan anyagú kecses vonalú, magas sarkú cipő, fésű, hajcsatok, szalagok, hajpántok, tégelyek és olyan ismeretlen rendeltetésű apróságok, melyekről Seydának fogalma sem volt, mik lehetnek egyáltalán. Ült az ágy szélén, és nézte a ruhát. Mit jelképez? A vezér megajándékozta őt valamivel, aminek úgysem veszi hasznát. Mielőtt hazament és végleg magára hagyta őt, ezzel a ruhával megköszönte neki... de mit köszönt meg egyáltalán? Seyda ettől az emléktől zavarba jött, és nem tudott választ adni magának. Végül fölállt, ledobta kinőtt köpenyét, visszabújt fekete lanilinruhájába és csizmájába. Legalább a méltósága maradjon meg. A páncélt azonban nem vette föl. Minek? Nem harcolni megy. Nem nézett vissza a ruhakölteményre. Kilépett az ajtón. Az őrharcosok most is ott voltak, és szelíd mosollyal, szótlanul nézték őt. Seyda tétován ment oda hozzájuk, és kibuggyant a könnye, amikor bátortalan mozdulattal megsimogatta páncélos karjukat, és megcsókolta arcukat. Mintha rajtuk keresztül búcsúzna így az egész bázistól. Utolsóként Larsent érintette meg, majd letörölte könnyeit, és mikor meg bírt végre szólalni, felnézett a gárdakapitány komoly arcába: - Kérlek, mondd meg Sylasnek, kénytelen voltam ezt a lanilinruhát mégis magammal vinni! Nincs más, amit fölvehetnék. Az én régi köpenyem még egy jedi kislányé volt. És én nem vagyok sem jedi, sem kislány. Az a gyönyörű ruha, amit bent találtok, nem engem illet. És kár lenne érte odakint... Kérlek, köszönjetek el a nevemben Teregriltől, Sergertől és a többiektől is! Nem akarok odamenni hozzájuk! Nem akarok sírni előttük! És még nehezebb lenne kimennem…. Nagyon, nagyon szerettelek titeket, Larsen… Most már nem nézett senkire, semerre, szaladni kezdett a kapu felé. Az álcázott kapuőrök azonnal láthatóvá váltak, amint megközelítette őket. Elállták az útját. Seyda furcsállta, ők miért nem kapták meg a parancsot Sylestől, hogy ki kell engedniük őt. Körülvették, de nem fenyegetés volt mozdulatukban, hanem féltés. - Sylas kitaszított engem, és Calborn... Calborn is elküldött. Engedjetek ki, kérlek! Ha köztetek nem maradhattam, nem akarok elmenni a köztársaságba, idegenek közé! Itt volt az otthonom. Nincsen fegyverem, és energiám sincs. Odakint akarom befejezni! Ez minden harcosnak joga… - De nem a tiéd! - lépett közelebb hozzá Teridon, az őrkapitány. - Az életed fölött már nem rendelkezhetsz! Még a klánvezérek sem! Csak a Mandalore. Tőle kérj engedélyt! Nem fogja megadni, ebben biztos vagyok, de beszélj vele! - Miért gúnyolódsz velem, Teridon? - csordult túl Seydán a fájdalom. - Hogy adhatna engedélyt az, aki már évek óta halott? Az őrkapitány elkomorult: - Nem emlékszem, hogy valaha is gúnyolódtam volna veled. Az egyéniséged csodálatot és tiszteletet váltott ki belőlem mindig, és ezzel nem is vagyok egyedül. Teridon arca, hangja és viselkedése egyértelművé tette, hogy komolyan gondolja, amit mond. Ez elbizonytalanította Seydát: - De, hát… - dadogta. - Kitől kérjek engedélyt? Nincs Mandalore-unk… - Rendben, Seyda - egyezett bele az őrkapitány. - Akkor ezt közöld vele te! Seyda képtelen volt összeszedni magát: - De… hát… hogyan? Hol van… ő? - A hátad mögött. Seyda villámgyorsan fordult meg. - Miért akarsz meghalni? - kérdezte Calborn szelíd szemrehányással. Seyda térde megrogyott, sötét szeme tágra nyílt: - Te?! Te vagy… a Mandalore?! - Igen, én vagyok. - És te… te küldtél el… nem engedted, hogy itt maradjak… pedig azt mondtad, hogy nem kell elmennem innen, ahol annyira szerettem… - Nem küldtelek el, Seyda. De nem maradhatsz itt! - Igen, tudom. Sylas elmondta. Kitaszított vagyok. De nem akarok a köztársaságiakkal menni! És nem akarok visszamenni a jedi mesterekhez! Hazudtak nekem. Rólatok és Revanről. És olyan érzéseket tiltottak, amelyeket pedig… mégis érzek, de nem tudom, mit kezdjek velük… és Sylas azt is mondta, hogy te is…te is elmégy innen… végleg… akkor meg úgyis mindegy már… Calborn elmosolyodott: - Igen, elmegyek. Hogy végleg? Nem, nem végleg, de sokáig nem jövök vissza. Sok dolgom lesz. És már amúgy sincs miért itt maradnom! - Nincs miért maradnod… - ismételte Seyda lemondóan, és a kapu felé fordult. - Akkor, mielőtt végleg elmégy, kérlek, mondd meg Teridonéknak, hogy engedjenek ki a vadonba! - Kegyetlen az a halál, Seyda. - De jogom van hozzá! Ti, vezérek hoztátok ezt a törvényt! Calborn megfogta a kezét: - Mi hoztuk. Igaz. De te nem vagy kitaszított! Sylas és Larsen megbocsátott neked. Mindenki tudja, hogy nem gyűlöletből, vagy rosszindulatból fordultál Larsen ellen! Megérezted, hogy felderítőtársaidat megtámadták a sithek. Segíteni akartál rajtuk, és úgy hitted, időben odaérhetsz, hogy Revannel együtt megvédd társaidat! Helsa vezetése azonban lassabban reagált a sürgetésedre, mint elvártad volna. Elfeledkeztél arról, hogy nekünk azért több időre van szükségünk a mozgósításhoz, mint egy magányos jedinek!Felkészületlenül el se érdemes indulnunk, és az oktalan sietség mindannyiunk életébe kerülhet! Sajnos, semmiképp se menthettük volna meg felderítőinket. Már akkor halottak voltak, mikor Revan elsőként odaért. Nem vagy kitaszított, Seyda! Elmehetsz innen, vagy maradhatsz, akaratod szerint! De ha már választhatsz, nem lenne kedved velem jönni Telrevanra? Seyda lélegzete elakadt: - Veled… menni? Veled…? - Igen, velem - ismételte Calborn. - De ahova én megyek, oda nem jöhetsz harcosként! Szeretnélek látni abban az aranyzöld ruhában… Seyda feldobogó szívvel a lakása felé fordult. A vezérharcos utánaszólt: - Bontsd ki a hajadat! Kérlek… Seyda most már szaladt, tudomást sem véve Canderous, Sylas és az alvezérek jelenlétéről. Sylas fejcsóválva nézett utána: - Calborn, ő még mindig csak egy gyermek! Még nem nő. - Igazad van! Még nem nő. De kitől tanulta volna meg, mit jelent nőnek lenni? Azon az utasszállítón csak azt tanulta meg, hogyan kell elrejtenie a nőiességét! Ösztönösen tette, anélkül, hogy tudta volna, miért és mitől kell megvédenie magát. Ha akkor az ösztöne megtanította a védekezésre, ugyanúgy megtanítja majd, hogyan nyíljon ki asszonyként! - Adj még neki időt, Calborn! - Sylas, én tudom, hogy neked is a szívedhez nőtt, és lányodként szereted, azért esik nehezedre elengedni. De én már nem maradhatok tovább, és nem tudom itthagyni őt! Képtelen vagyok elválni tőle! Ha jedik és a sötét jedik számára is egyaránt alkalmas tanítványként, és ha képes volt köztünk a mesterfelderítő és mesterkardforgató szintjét elérni, miért épp asszonyként vallana kudarcot? - Mert még mindig kislány. Elárulja a viselkedése. Emberi öröksége folytán az ő élete sokkal rövidebb, mint a miénk! Később érik, és hamarabb hervad el, mint a mi asszonyaink! Az ő tizenhat éve nem azonos a mi lányaink tizenhat évével! Te csak az érzékeiddel látod őt, nem az értelmeddel! - Ez igaz, de ha ennek a kislánynak eszébe jut öngyilkosságot elkövetni, mert megtudja, hogy hazamegyek, és nem leszek többé a közelében, akkor szerinted gyerekként érez irántam? Sylas nyilvánvalóan mulatott magában, hangja legalábbis erre engedett következtetni: - Ha meg nem sértem Mandalore-i méltóságodat, de anélkül, hogy szavaimmal bármire is céloznék, ez attól függ, hogy te valóban csak vezérként viselkedtél vele, vagy esetleg... közelebb is merészkedtél hozzá… Calborn nem nézett Sylasre: - Szóval három napja már titkosszolgálatod is van. Gyorsan fejlődik a klánod. Nyílt a konténerlakás ajtaja, de az, aki onnan kilépett, alig hasonlított arra a Seydára, aki nap, mint nap ezen az udvaron szokott gyakorlatozni fekete ruhájában, és világoskék páncéljában. Megtorpant a küszöbön, észrevéve, hogyan bámulják az összegyűlt harcosok. Calborn is bűvölten állt. Seyda harcban formálódott karcsú, nyúlánk testén lágyan omlott végig a sötétzöld ruha, a rafináltan beleszőtt aranyszálak minden apró mozdulatára megvillantak, így szó szerint is káprázott a szem Seyda látványától. A zárt magas nyak, a lefelé bővülő ujjak és a földet söprő ruha szegélyén aranyhímzés futott körbe. A ruha titokzatossá tette viselőjét, egyúttal nem kihívóan, de fölhívta rá a figyelmet. Seyda megemelte a szoknya alját, hogy lépni tudjon, így látszott a fehér harisnyába bújtatott karcsú bokája, és kissé bizonytalan járása elárulta, milyen szokatlan számára a magas sarkú cipő. Néhány lépés után azonban már hozzászokott, és kecses léptekkel közeledett harcostársai sorfala közt a vezérekhez. Larsen és őrharcosai védőgyűrűbe zárva látható büszkeséggel kísérték. Seyda arca nem volt kifestve, mert fogalma sem volt róla, hogy erre szolgáltak volna azok az krémek, fiolák, és egyéb megfejthetetlen akármik, melyek az ágyát félig elborították. Derekáig omló, gyűrűkbe csavarodó sötét fürtjei azonban minden arcfestést pótoltak. - Szóval még mindig kislány! - mondta Calborn, és nem bírt elszakadni Seyda látványától. Sylas a fejét ingatta: - Nem. Igazad van! Már nem kislány! Telrevan vezére végre megmozdult. A lányhoz lépett, kézen fogta. Az udvar közepére vezette, ahol a harcosok összegyűltek. Seydán látszott, legszívesebben elbújna valahova, ahol nem bámulják ennyire, és ennyien. - Sylas cal Starviller - szólalt meg Calborn mély, kellemes zengésű hangja. - Holnap vissza kell térnem a Telrevan Központba, hogy elfoglaljam helyemet népem elvárásainak megfelelően! Mielőtt elmegyek, arra kérlek, hogy Seydát, akit lányodként szeretsz, add nekem, hogy nőül vehessem! Szívében és cselekedeteiben mandalóriai harcossá nevelted! Méltónak tartom őt arra, hogy megkapja a legnagyobb tiszteletet, amit asszony kaphat, és betöltse a Calora helyét, melyet e nagyszerű birodalomban csak egyetlen nő tölthet be a birodalom kizárólagos nagyura, a Mandalore oldalán! - Egyetértek döntéseddel, Calborn cal Telrevan Mandalore! Seyda nagyszerűen képzett, hűséges és önfeláldozó harcosunk. Két éve klánunk tagja. Nagy megtiszteltetés, hogy a birodalom új nagyura a mi klánunkból választott magának asszonyt! Bár a szertartást, mely törvényesen Seydához köt majd, nem egy harci bázison kellene megtartanunk, ez azonban különleges eset! Seyda itt élt köztünk! Méltó búcsúztatást szeretnénk szervezni, mielőtt elhagynátok ezt a helyet! Ma este itt ünnepséget tartunk, ezen a harci bázison, ahol az új Mandalore és szépséges harcos-asszonya először találkozott! Kezdődjön Helsán az új legenda!

2007.07.07. 00:17

Sziasztok! Szeretném feltenni "A kis jedi úrnő" 11. részét! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Sylas kitaszítja Seydát! Asszasszinok és sithek a Surran bázison! Seyda Davrel életéért küzd. Egy szörnyű csapda... Calborn elmondja, mit tudott meg Seydáról a bershanna-i akadémián. Revan és Seyda szülei... Malachor V. kísértő árnya... Újabb sith mozgolódás a Surranon...   A kis jedi úrnő - 11. rész   Seydát az álombeli Calborn karjából ragadta ki a belső parancs. Felült. Senkit nem látott, csak a jedi-jelenlét elmondhatatlanul erős és tiszta energiáját érezte. Agya tudta, hogy Revan, és neki nem szabad kimennie hozzá, de a hívás egyre sürgetőbbé vált. Seyda egyszerre képeket látott Saborra felderítőiről, akiket sithek támadtak meg. Ekkor már tudta, hogy nagy baj van. Érezte Revan távolodását, aki mégis egyre hívta őt. Segíteni, segíteni, lüktetett agyában, és már nem gondolkodott. Az öltözködés egyetlen percét vette csak igénybe, és máris rohant a kapu felé. - Larsen, a Surran bázison sithek vannak! Saborra felderítőit megtámadták! - Tudom, Seyda, Revan már odament! Elküdtem Xargáért és Sylasért! Várj egy kicsit… - De nincs idő, Larsen, semennyi idő! Larsen elkapta a lány vékony csuklóját, és megszorította: - Azt mondtam, nem mehetsz ki egyedül, Seyda! Nem engedlek! - De meghalnak, értsd meg! Mennem kell! - Nem, Seyda! Nem! A lány annyi eséllyel küzdött Larsen ereje ellen, mintha satuból próbált volna kitörni. Ekkor ösztönös, váratlan mozdulattal jediként fordította másik tenyerét a gárdakapitány felé, aki azonnal megértette a támadó mozdulatot, de megrázta fejét: - Ha megteszed, magaddal fogod vonszolni a holttestemet, mert el akkor sem engedlek! - mondta halk, szilárd hangon. Seyda most jött rá, mit tett. Hirtelen robbant be tudatába a külvilág. A kapuőrség felemelt fegyverrel, némán fogta körül, de Teridon és Larsen tiltón emelte feléjük tenyerét, ne bántsák Seydát. A lány keze lehanyatlott: - Bocsáss meg… - suttogta. - Nem akartalak bántani… én… bocsáss meg, Larsen…én… A gárdakapitány csak ekkor engedte el. Seyda zavarodottan hátrálva beleütközött valakibe: - Seyda! - hallotta háta mögül Xarga kemény hangját. - Te már nem vagy harcos! - De mandalóriai sem! - tört utat köztük Sylas. - Nem teheted jóvá, amit tettél! Klántestvéred ellen fordultál, aki még a vezetőd is! Megmutattad, hogy jedi vagy! Akkor menj és harcolj jediként! El kell menned Helsáról! Végleg! Menj a köztársaságba, vagy menj Revannel! Nem vagy mandalóriai többé! Seyda nem akarta elhinni, hogy Sylas kitaszította: - Sylas, én nem akartam… de Revan hívott, hogy baj van… ne küldj el… kérlek… Szívfájdító volt a hangja. A klánvezér egyetlen mozdulattal fordított hátat. Seyda könyörögve nyújtotta karját a gárdakapitány felé: - Bocsáss meg, Larsen, bocsássatok meg… én nem akartam… én szeretlek titeket… itt az otthonom, közöttetek… A mentális hang megint hívta. Seyda megfordult és zokogva vetette bele magát az éjszakába. Revan akkor zúzta szét az utolsó rohamdroidot, mikor Seyda odaért. A szállítókompok is hamarosan megérkeztek. - Iszonyú lassú a felfogásotok! - vetette oda Revan a kiszálló Brailornak. - Saborra felderítőit felkoncolták! Mind a harmincat! A lőtornyokat és a rohamdroidokat megsemmisítettem, és húsz asszasszinnal végeztem. A többi egy kisebb sith egységgel együtt visszavonult az alagútba. Brailor összeállította a harcosokból és őrharcosokból álló rohamcsapatot, mialatt Sheruk a fényben úszó terület többi pontját biztosította, ne lephessék meg őket. Hamarosan energiapajzzsal fölszerelt hatalmas szürke mandalóriai rohamdroidok felügyelték a környéket. A kompok azonnal visszafordultak a következő csapatokért és felszerelésekért, melyeket a körülményekre való tekintettel most mégis a két szomszédos albázisról kellett kérni. Maga Canderous intézte az utánpótlás biztosítását, és nem akadt, aki akár egyetlen másodpercig tétovázni mert volna, ha ő azt mondta, azonnal! Revan végigmérte a lányt: - Szóval téged rejtegettek. Te mérted be a disruptormezőt is, mert az ő műszereik erre nem alkalmasak. Hol a fénykardod? - Nincs - mondta Seyda. A jedi felvonta szemöldökét: - Nincs? A padawanok már tudnak készíteni fénykardot. Hány éves vagy? - Tizenhat. Három éve itt élek. - De te jedi vagy! - Tizenegy éves koromtól kezdtek csak tanítani a mesterek a bershanna-i akadémián. Két évig. - Az energiaszinted csaknem nulla. Ezzel a csekélyke tudással akarsz bemenni rohamdroidok, sötét jedik és sith asszasszinok közé? - Nincs más utam. - Kész vagyunk, Revan, induljunk! - törtetett oda Canderous a szemle végeztével. - Ezt a gyereket dugjátok el valahova, ha nem akarjátok, hogy baja essen! - Nem, Revan, Seyda kiváló kardforgató, ráadásul jedi! Velünk fog jönni! - Nincs elég energiája. Azt, hogy komolyabban támadjon vele, elfelejthetitek! - Az energiámat blokkolták - szólalt meg Seyda. Revan valamivel nagyobb érdeklődéssel szemlélte a lányt: - Blokkolták? - Igen. Mikor a Ravageren fogoly voltam. Két jedivel együtt mentünk egy szentélyhez, és elfogtak minket a Ravager vadászai. A társaimat nem láttam többé. - A Ravageren? A Ravager olyan volumenű jedikre vadászik, amilyen én vagyok. Mit akartak tőled? Seyda néhány szóval elmondta, hogyan került mandalóriai földre. - Milyen emléked maradt a Ravagerről? - kérdezte Revan. Seyda csak az energiával való kínzások tényére emlékezett, de a módszerekre nem. - Canderous, ha ez a lány megjárta a Ravagert, akkor bármit tehettek a tudatával! Lehet, hogy bemegy ide, és működésbe hoz olyan sith csapdákat, amelyek csak az ő jelenlététől robbannak fel. Tudatosan nem ártana nektek, de azok az elhelyezett időzítők a tudatában az ő akaratától függetlenül működnek. Vállalod érte a felelősséget? - Vállalom, Revan! Melletted is vállaltam. Akkor is, amikor már tudtam, ki vagy! Revan előrenézett: - Menjünk! - mondta és az alagút felé indult, közben egy pillantást vetett Seydára. - Elég későn kezdtek képezni a jedik. Ezt már Sheruk sem állta meg szó nélkül: - Miattad kezdték el tanítani! Hogy rendbehozza azt, amit te tönkretettél! Seyda a testvéred, Revan! A húgod! A feszült csönd hirtelen annyira megsűrűsödött, hogy harapni lehetett volna. Mindenki tudott már Seyda titkáról, csak a szuperjedi reakciójától tartottak. Revan lelassította lépteit, végül megállt: - Anyám meghalt három évvel azután, hogy engem ötévesen beadott a jedikhez. Eszerint Seyda nem tizenhat éves, hanem huszonkilenc. Ahhoz képest jól néz ki! Óvatosan haladtak az alagútban, de csapdát most sem érzékeltek. A keresztfolyosóban is csak a tíz rohamdroid őrködött. Revan egyetlen villámviharral szétzúzta őket, azután fénykardja érintésével megszüntette a disruptormezőt. - Energiapajzsokat be! Tűűűz!!! - vezényelt Canderous, megpillantva a speciális fáklyákkal megvilágított óriási terem két oldalán a fal mellett sorakozó lőtornyokat, melyek gyorsan megadták magukat a rettenetes tűzerőnek. Revan már a terem túlsó végében járt, ahol egy ajtó négyszöge látszott; közepére piros kört festettek. Seyda pillantását oldalra vonzotta valami. Lassan félrehúzódó rejtett ajtó. Nem látta még, csak érezte odabent a roppant fémtömeget: - Canderous! Tankdroidok! Jobbra! A klánvezér azonnal reagált. Parancsára harcosai egyetlen mozdulattal fordultak az új célpont felé, és máris lőttek a még most is csak félig kinyílt ajtó résén át befelé. Odabent több robbanás hallatszott, és mire az ajtó teljesen szétnyílt, már csak egyetlen gépmonstrum állt talpon, két vaskos csövét feléjük fordítva. Mielőtt lőhetett volna, a zölden vibráló fénykard lekaszálta a két csövet, majd a levegőben pörögve visszatért Revan kezébe. A gigantikus droid még felemelte egyik óriási talpát, de szétrobbant az energiazáporban, mielőtt befejezhette volna a mozdulatot. Revan az ajóhoz ért, mely már a bejáratnál állva felkeltette figyelmét, és a fél méter átmérőjű piros körre mutatva lepillantott Seydára: - Ezt láttad a Ravager meditációs szobájában? - Ilyet, de nem ezt. Ez nem az a terem, amit az a köpenyes mutatott nekem. Annak magas csúcsos boltívei voltak, és sok ilyen ajtó nyílt belőlük. - Tudod, hogyan kell ilyen ajtót kinyitni? - Igen. A felderítők nagygyakorlatán, egy sith szentélyben az ajtókon ugyanilyen körök voltak. Ha megérinted a tenyereddel, akkor kinyílik. - Erre te jöttél rá, vagy tanultad? - Tanultam az akadémián. De ez itt nem olyan, mint az a szentély volt a nagygyakorlaton... - Igaz. Eszerint azt is tudod, hol használnak még ilyen ajtókat a sithek? Canderous türelme erre már elfogyott: - Hát nem mindegy az most?! - robbant ki. - Ne Seydát vizsgáztasd, amikor harcolnunk kellene! - Nem mindegy - mondta Revan. - Mert még ez a lány is tisztában van vele, hogy ez nem szentély! És lehet, hogy vannak királysírok is a környéken, ahogy Saborra tudja, de ez az ajtó nem oda fog vezetni! - Hát hova? - hökkent meg Canderous. - Egy sötét jedi-akadémiára, és arra ti nem vagytok felkészülve. Ha nem akarod feláldozni harcosaidat az utolsó szálig, akkor ezt a termet teljesen leszigeteled, veszélyes gázokkal feltöltöd, aztán berobbantod az idevezető járatot. Ez az anyag beszivárog az egyetlen úton, amit hagytál neki, az ajtón túlra, és elvégzi a többit! - Nem lehet másik kijáratuk is a szabadba? - kérdezte Saborra. - Ha lenne, akkor nem itt akartak volna megint bejönni, és a felderítők még most is élnének - mondta Seyda csöndesen. - Igaz - bólintott Revan. - Dönts, Canderous! Én körülnézek ott bent. - Veled megyek! - mondta Seyda határozottan. - Én is! - csatlakozott a felderítőparancsnok. - Én is szeretnék menni! - jelentkezett Davrel. Többen jelentkeztek még a harcosok és őrharcosok közül, hogy elkísérhessék őket. Canderous pillanatokig habozott: - Rendben. De legyetek óvatosak! - és Brailorra hagyva harcosait, Sheruk keresésére indult, akinek feladata az alagút őrzése, és a bázis biztosítása volt a kölcsönkapott műszaki- és harcosállománnyal. Revan a piros kör közepére tette tenyerét. Az ajtó lassan kinyílt, és egy homályos folyosó vált láthatóvá, mely ismét egy ajtóba torkollott. Az ajtón ezúttal semmilyen jelölés nem volt, de egyetlen érintésre kinyílt. Kivilágított terembe jutottak. A hófehér falak mentén csillogó fémberendezésen kívül senki nem volt bent. Seyda fejébe iszonyú görcs hasított, szíve hirtelen a torkában kezdett dobogni, mikor meglátta a fal melletti hosszú fémasztalt és a konzolt. Úgy érezte, nem kap levegőt. Fejét két tenyerébe fogva, fulladozva rogyott térdre. Saborra, Davrel és az őrharcosok azonnal mellette voltak, de segíteni nem tudtak rajta. A harcosok is tehetetlenül álltak körülöttük. Revan letérdelt, és tenyerét a lány homlokára téve koncentrált. A fulladás csaknem azonnal megszűnt, a vad szívdobogás és a kínzó fejgörcs lassan csitult, de Seyda még mindig képtelen volt megszólalni. - Mi van vele? - kérdezte Saborra aggódva. Revan a fémasztalhoz lépett. - Ilyenen kínozták. Ő nem emlékszik, de a tudatalattija igen, az küldte a jelzést - ujjai gyorsan futottak végig a feltört konzol klaviatúráján. - Gondoltam. Kínzásra van programozva. És aki ennek ellenáll, annak komoly mentális védelme van! - és fürkészőn nézett a lányra. Seyda mély levegőt vett, és kisiklott hangon megszólalt: - Ilyennel tudtak leblokkolni? - Lehet. Ha egyedül futsz bele egy ilyenbe, zsákmányul esel. Harc-, majd mozgásképtelenné tesz. Lebénít. Mindent érzel, amit csinálnak veled, de védekezni nem tudsz ellene. - Mit csináltak velem? - Nem tudom. Nem is fontos. Nehéz ilyen emlékekkel együtt élni, ha aztán mégis életben hagynak. Szürkeruhás asszasszinok törtek a terembe. Revan sztázismezeje egyszerre dermesztette meg mind a tizet, de villámviharra már nem kellett energiát vesztegetnie. A harcosok pillanatok alatt végeztek a lebénítottakkal. Revan a nyitott ajtóhoz lépett, melyen át az asszasszinok érkeztek, és már ment is tovább, nem érdekelte, követik-e a hatalmas, téglalap alakú terembe, melynek végén fölkeltette valami a figyelmét. - Bomák is vannak itt? - kérdezte Davrel, inkább érdeklődve, mint félelemmel. Egy állat jelenléte mégsem olyan misztikus, mint az álcázott, néma asszasszinok. Revan meg sem állt, úgy válaszolt: - Nincsenek. Csak a sith királysírokat őriztetik velük. Vigyázzatok, sok a negatív energia! Itt bujkálnak… - Mi az? - most már Seyda sem vette le tekintetét a bal hátsó sarkot betöltő furcsa építményről, de figyelmeztette társait, mert érzékei veszélyt jeleztek. Az álcázás megszűnt. Legalább harmincöt asszasszin állta körül őket. Revan reflexeit senki nem tudta felülmúlni. Nyolc támadó halálra sebzetten rogyott le. A gyors, de heves küzdelem végén minden asszasszin, és három mandalóriai harcos maradt a földön. Revan már nem törődött velük. A furcsa emelvény, és a mellette álló konzol titkait kutatta. Seyda azonnal a földön heverőkhöz szaladt. Egyikük a felderítőparancsnok volt, akinek életveszélyes sérüléseit a lány meggyógyította. - Köszönöm, kis Seyda - mondta hálásan Saborra, megszabadulva kínzó fájdalmától. A lány csak rámosolygott, majd letérdelt a súlyosan sérült harcos, Derlot mellé, és azt is gyorsan helyrehozta. Derlot hálásan simogatta meg az arcát. A többiek körülállták a harmadik harcost, aki vértócsában, nyitott szemmel feküdt a földön: - Davrel meghalt - mondta valaki. - Nem, az nem lehet! - vetette magát térdre a lány a fiatal őrharcos mellett, akinek mellkasát a páncélon keresztül fúrta át egy asszasszin hosszútőr, mely beletört a páncélba. Davrel végzett ugyan támadójával, de maga is halálra sebzetten hanyatlott le. A jóképű, férfiasodó arc a fájdalom utolsó görcsébe merevedett. Erős, izmos test. Davrel tíz évvel lehetett idősebb, mint Seyda. Néhány hónapig ő volt Seyda harcostársa a közelharci edzéseken, mielőtt átvették volna őrharcosnak, és nagyszerűen kijöttek egymással. Davrel gyors volt, erős és ügyes. A jövő ígéretes harcosa, legalábbis minden jel erre mutatott. Ha életben maradt volna. - Már nem tudsz rajta segíteni - mondta Saborra megrendülten. A dac ekkor hirtelen felébredt Seydában. Két nagyerejű gyógyító energiát küldött, közvetlenül a fiú átfúrt mellkasába. - Segítsetek a páncélt levenni róla és kihúzni azt a fegyvert! - sürgette társait, mert változást érzett Davrel aurájában. - Sokkot kapott a fájdalomtól és megállt a szíve! Segítsetek! - tépte, cibálta a vértől csatakos, csúszós szíjakat, melyek a behorpadt páncélt rögzítették. Saborra elvágta a pántokat, mialatt Seyda folyamatosan sugározta az energiát Davrel testébe, hogy a megkezdett folyamatot szinten tartsa. Most már mindenki segíteni akart. - Húzzátok ki a tőr maradékát, ami beletört! - mondta Seyda, miközben két tenyerét a vérrel átitatott sebkörnyékre szorította és egyre küldte az újabb és újabb energiát. - Nem érez még fájdalmat, siessetek!!! Mikor az ifjú teste váratlanul megrándult, a megdöbbenés moraja futott végig a többieken. Seyda Saborra kardjával felhasította a rugalmas, fekete lanilint, így szabaddá tette Davrel mellkasát. Mindkét tenyerét a tátongó sebre szorította és koncentrált. Az erősokk megdobta a fiú testét. A második után Seyda érezte, hogy Davrel szíve megdobban, először bátortalanul, majd egyre erősebben. Már látni is lehetett, hogyan emelkedik és süllyed a fiú mellkasa. Seyda újra koncentrált, ezúttal a gyógyításra. A seb most már gyorsan forrt össze, szinte a szemük láttára. - Felélesztette Davrelt! - Seyda egy halottat keltett életre! Mindenfelől elindult a suttogás, mialatt Seyda fogyatkozó energiával térdelt Davrel mellett. Most azonban már a fiatal, erős szervezet is segítette erőfeszítéseit a regenerálódásban. A seb végül teljesen beforrt. Davrel szeme egyszerre kinyílt, első pillantása Seyda arcára esett, aki megsimogatta, és az örömtől mámorosan megcsókolta a fiú homlokát. Davrel szótlanul, furcsa mosollyal bámulta. A lány szemében könnyek gyülekeztek. Az öröm, a kimerültség, és az elfogódottság próbált így utat találni a lelkéből. Davrel lassan felemelte kezét, és ujjaival felfogta a kicsurranó könnyeket: - Nagyon szép vagy - mondta halkan, a beszéd még nehezére esett. - Szép, és jó… ragyogsz… gyönyörű vagy, Seyda… gyönyörű… Seyda megrendülten bólintott, majd gyengéden elvette arcától Davrel kezét, és lassan leengedte a földre: - Hogy érzed magad? Talpra tudsz állni? Mindenfelől segítő kezek nyúltak feléjük. Seyda remegő lábbal állt fel, nézte, ahogyan Davrelt óvatosan támogatva elvezetik. Saborra némán ölelte meg a lányt, majd gyorsan elfordult. Seyda az emelvény felé indult. Enyhén támolygott, az érzelmi sokk minden erejét elvette. Revan még mindig a konzolt bűvölte: - Elhasználtad az energiádat - jegyezte meg, anélkül, hogy föltekintett volna. - Nem bántam meg! - mondta Seyda. - Számomra ők nagyon fontosak, és az energiámmal gyorsabban tudtam őket meggyógyítani, mint meditációval! Revan furcsa pillantást vetett rá, de nem válaszolt. A lány körbejárta az emelvényt, majd lassan fölment a lépcsőjén, és belépett a spirálban felfelé csavarodó, tetejükön egybefonódó hat fémoszlop közé, hogy közelebbről megcsodálja őket: - Ne! - kiáltott rá Revan, de elkésett. Seyda sztázismezőbe dermedt, mialatt az oszlopok közt áttetsző fal emelkedett minden oldalról az egybefonódó csúcsig, és a disruptorhoz hasonlóan vibrált. A fénykard nem tudta áttörni. Seyda fogollyá vált. Saborra odarohant, és két ökével verte az átlátszó, de áthatolhatatlan falat. A Davrelt biztonságba helyező, most visszatérő harcosokkal és őrharcosokkal együtt Canderous is becsörtetett: - Hol az a kis életmentő? Most már biztos, hogy magammal viszem Ordora! Revan leengedte hasznavehetetlen fénypengéjét. A sztázismező megszűnt, Seyda kitárta két karját döbbenten bámuló harcostársai felé, valamit mintha mondani akart volna, de alakja mind jobban halványult, végül eltűnt. A disruptorfal lassan leereszkedett. Seyda már nem volt sehol. - Mit csináltál vele?! - ugrott a konzolhoz a klánvezér. Revan vállat vont, és egy mozdulattal eltüntette a zöld pengét: - Semmit. Ő hozta működésbe a térkaput, ami be volt állítva. - Hol van?! Menjünk utána! - Nem tudunk. Ezt a csapdát neki készítették. Nézd a konzolt! A műszerfala halott. - Hova vezet ez a térkapu? - Jobb, ha nem tudod! Zárd le ezt a teljes föld alatti területet, és menjünk innen! - És ha Seyda visszatér? - Őt többé nem fogják ide visszaengedni! - Revan, te ugye… többet is tudsz? - Igen. Sok mindent megtudtam… ebből a konzolból.   Mikor visszatértek Helsára, a Strider akkor ereszkedett le éppen a landolópályára. Canderous megtorpant, és bevárta a rámpáról lefelé tartó Calbornt, aki látható örömmel üdvözölte a dicsőséges küldetésből visszatérő klánvezért. Aztán pillantása lassan vándorolt fölfelé a jellegzetes köpenyen, végül megállapodott a szenvtelen arcon: - Revan? - mondta, majd udvariasan megbiccentette fejét, mintegy bemutatkozásként. - Calborn. Menjünk talán be! Sylas maga elé meredve ült, várt, hogy mindenki helyet foglaljon. Először Calbornt üdvözölte, de hangjából érződött, hogy szeretne most valahol egészen máshol lenni: - Gyorsabban tértél vissza, mint ahogy számítottunk rá. - Igen - Calborn belekortyolt az előtte lévő tűzszínű borba. - Kaptam válaszokat, melyeket meg fogok osztani veletek, ha arra kerül a sor. Előbb azonban a szó illesse Canderousékat! - A küldetésről majd máskor, Calborn! - mondta Canderous. - Külön beszámolót fogok neked is tartani róla. Itt azonban távozásod óta olyan dolgok történtek, melyek felbolygatták a bázis békéjét, és megoldásra várnak! Calborn sötét szeme várakozóan függött vezértársa arcán, majd átvándorolt Sylas arcára, látva, hogy Canderous is így tesz. Sylas eltolta maga elől a tányért, mint akinek elment az étvágya: - Saborra és felderítői a régi Surran bázison sith mozgolódást észleltek - vágott bele elszántan, hogy mielőbb túl legyen rajta. - Erről még te is tudtál, mielőtt elmentél. Calborn némán ivott, várva a folytatást. - Az erősítésül küldött harcosok Sheruk vezetésével egy disruptormezővel és rohamdroidokkal védett bejáratra leltek. Saborra a Gerennél talált régi információk birtokában három ősi sith király sírjáról tud elrejtve a közelben, feltételezése szerint a védett bejárat oda vezet. Sheruk is osztotta az aggodalmát, hogy a sithek sötét bázist akarnak kiépíteni benne, ezért azonnal visszatértek ide a felderítőkkel és a harcosokkal, hogy megbeszéljük a továbbiakat. A tanácskozás közepén érkezett meg Canderous és Revan. Ők is velem jöttek megnézni azt az alagutat. Az a döntés született, hogy megerősítjük a bázist, és felkészült csapatokkal fogunk behatolni. Mind a három sírt megkeressük és felderítjük őket. De történt valami… néhány órával később… Calborn várakozóan függesztette tekintetét a tétován elhallgató klánvezérre. Várt, pillantása arcról arcra vándorolt, de mindegyiken zavart látott. Még a két alvezérén is. Úgy látszott, senki nem fog beszélni. Azaz mégis: - Álcázott sith asszasszinok végeztek Saborra kint lévő felderítőivel! - mondta Revan váratlanul. - Igen, sajnos, így igaz - vette vissza a szót Sylas. - Két szomszédos albázisról kértünk fegyverállományt és harcosokat, stabilizáltuk a Surran védelmét, és nagy erőkkel újra behatoltunk. A többiről Canderous és Revan fog beszámolni, mert veled egy időben érkeztek vissza. Még én sem beszéltem velük. Canderous úgy szólalt meg, mint akinek a fogát húzzák: - A disruptormező mögött rohamdroidokat és tankdroidokat helyeztek el a sithek. Végeztünk velük. Revan megállapította, hogy feltételezésünk nem helytálló. Nem sírokat fogunk fölfedezni ha továbbmegyünk, hanem egy sötét jedi-akadémiát! Sylas jól láthatóan megborzongott: - Biztos vagy ebben? - pillantott Revanre, aki csak visszanézett rá, anélkül, hogy valamit is mondott, vagy legalább bólintott volna. - Döntési jogkörrel rendelkezem és valamit tennem kellett - folytatta Canderous kedvetlenül. - Calcidollal elárasztottuk az egész komplexumot, az odavezető alagutat pedig berobbantottuk. Sylas bólintott: - Azt tetted, amit jónak ítéltél. Egy őrharcos lépett be. Várt, míg Sylas megszólítja: - Mi baj, fiam? - Xarga, Larsen és Davrel szeretne veled beszélni. - Jöjjenek! Az őrharcos félreállt. A három belépő egymásra pillantott, majd Larsen megszólalt: - Sylas, négyszer utasítottad el a kérésemet! De én ötödszörre is arra kérlek, bocsáss meg neki! Engedd, hogy visszatérjen közénk! A klánvezér végigmérte a büszke tartású gárdakapitányt: - És én ötödszörre is azt mondom neked, nem! Ha nem te lettél volna ott, aki képes voltál megfékezni őt csupán az egyéniségeddel is, talán az egész őrséget megsebesíti! Lehet, hogy te megbocsátottál neki, de én nem tehetem, bármennyire is szeretem őt! A bázis biztonságáért én felelek! - Én felelősséget vállalok érte! - lépett elő Xarga. - Csak engedd vissza őt közénk! A bázis minden harcosa és őrharcosa odakint áll. Valamennyien ugyanezt kérik tőled! - Nem, Xarga! Ez törvény! Ha valaki a társai ellen fordul, tudnia kell, hogy többé nem érdemel bizalmat! És kitaszítják! - Akkor bocsáss el engem is a szolgálatodból! - lépett elő Davrel. - Ő visszadta az életemet, de ha számodra még ez sem elég jóvátétel, akkor nekem a te igazságod többé nem kell, Sylas! - Miről beszélsz egyáltalán?! - döbbent meg a klánvezér. - A fiúnak igaza van! - vetette közbe Canderous. - Bár még nem jutottam el idáig a beszámolóban. Egy asszasszin támadásban Derlot súlyosan, Saborra életveszélyesen sérült meg, Davrel pedig meghalt. A te kitaszítottad meggyógyította a két sebesültet, Davrelt pedig visszahozta a klinikai halálból… aztán sajnos belépett egy csapdába, egy térkapuba és eltűnt. Revan szerint végérvényesen. Elégedett lehetsz! Nem kell teljesítened a fiúk kérését! Seyda most már tényleg nem térhet vissza közénk! A szétroppanó pohárból kiömlő bor elkeveredett Calborn vérével, aki azonban nem törődött az üvegcserepek okozta sebekkel. Vérző kezével Sylasre mutatott: - A törvényt jogod volt érvényesíteni, de a feloldozás is hatalmadban állt volna! Revan, tudsz segíteni Seydán? - Nem kell segíteni rajta! - Nem a véleményed kell! - villant Calborn szeme. - Csak a válaszod! - Nem hiszem, hogy bármire kötelezhetnél! - Nem kötelezlek semmire! Nekem nem kell se a barátságod, se a jóindulatod! Ahogy elnézem, neked sincs több szükséged ránk, mint nekünk rád! Nem szívességet kértem tőled, csak egyetlen átkozott szót! Ha ára van a segítségednek, mondd meg, mi az!Hatalmamban áll megadni neked bármit! Mindent! Ha nem akarsz segíteni, akkor meg eredj! A fanyalgásodra nincs szükségünk! Mi is tisztában vagyunk a korlátainkkal! - Aligha! - jegyezte meg Revan. - Semmire sem mégy vele, ha beszélek! - Azt majd én eldöntöm! Hol van Seyda? - Biztos helyen. - És ha a húgod mégsem érzi magát olyan biztonságosan azon a helyen? - Seyda nem Revan húga - szólt közbe Canderous. - Revan nyolcéves volt, mikor az anyja meghalt. Seyda legalább húsz évvel később született. Calborn furcsán mosolygott, tekintete összekapcsolódott a jediével. - És ha az apjuk ugyanaz? - találgatott Sheruk. Calborn még mindig nem eresztette el Revan tekintetét: - És ti elhiszitek ezt a képtelen mesét a jediknek? Egy nyomorban élő fiatal lány, egy lezüllött férfi, egy részeg éjszaka, és a lány hónapokkal később mégis egy kiváló képességű Revannel ajándékozza meg a világot! Húsz évvel később egy másik nyomortanyán ugyanilyen ocsmány kapcsolatból egy tehetséges, tökéletes, szépséges virág nyílik ki, akiről azt terjesztik, Revan húga! Én egyik dolgot se tartom valószínűnek, ezért megbolygattam egy kicsit a múltat! A történet csak részben igaz. Revan és Seyda testvérek, születésüket azonban pontosan megtervezték és előkészítették a jedik. Tényleg volt egy nyomorgó fiatal lány, aki nem emlékezhetetett arra az éjszakára, mert elkábították, amíg beültettek méhébe egy megtermékenyített petesejtet, tudatalattijába pedig bizonyos információkat és parancsokat. Ő csak világra hozta Revant, aki tökéletes géneket örökölt az igazi szüleitől, akik valóban jedik voltak és nem is akármilyenek, de akik soha nem érintették egymást úgy, ahogy mi a karunkba bújó kedvesünket öleljük! Ők csupán a génjeiket adták a különleges kísérlethez. A jedi mesterek közül is csak néhányan tudtak erről. Revan felnevelése és képzése nem volt hétköznapi feladat, és amikor a két vér szerinti szülő letért a jedik útjáról, Revant is maguk mellé akarták állítani. Sikerrel! De közbejött Malak végzetes támadása. A jedik a kómában lévő Revan tudatát megint a fény felé próbálták fordítani. Erőfeszítésük eredménye itt ül közöttünk! Seyda születése ugyanilyen körülmények között zajlott le, azzal a különbséggel, hogy ugyanazok a jedi szülők akkor már a sith sötétség uralkodói voltak. Megint olyan körülményeket kerestek gyermekük születéséhez, mely nem hívja föl a figyelmet rájuk, ezúttal is gondoskodva arról, hogy a fiatal nő, aki világra hozza a gyermeküket, mielőbb eltűnjön az élők közül! A jedik féltek elkezdeni Seyda képzését, látva, hogy Revan nem irányítható. Amikor azonban Revant végleg elvesztették, megpróbálkoztak a lehetetlennel, hátha Seyda mégis meg tudja állítani a bátyját. A sötét úton haladó szülők elégedettek voltak Revan fejlődésével, nem sok figyelmet szenteltek a lányuknak, akit a jedik nyűgnek tartottak, de elengedni is féltek, így Seyda szeretet nélkül nőtt föl, épp csak megtűrték maguk között! Igyekezett ellesni felnőtt társai gyakorlataiból a jedivé válás alapjait. Mikor a mesterek végre rászánták magukat, hogy foglalkozzanak vele, a szülők azonnal reagáltak. Csapdákat állítottak, hogy lányukat is megszerezzék, s az ő lépteit is Revan sötét ösvényére vezessék! A Ravager volt az egyik kegyetlen csapda, a másik pedig valószínűleg az, ahol Seyda most van. Ennyit sikerült megtudnom, de úgy érzem, te többet is tudsz, Revan! Seyda nem tehet arról, hogy a fénynek és a sötétségnek is útjában van! Beilleszkedett közénk, elfogadta a törvényeinket, Sylast apjaként, harcostársait testvéreiként szerette! Minden harci-, műszaki-, és történelmi ismeret elsajátítására hajlandó volt, melyekre mi a harcosainkat neveljük! Mi adtunk neki otthont! A Mandalóriai Birodalom befogadja Seydát. Segíts visszaszerezni őt nekünk! - Ez mind nagyon megható - Revan az asztalra könyökölt és nem szólt többet. Calborn lassan fölegyenesedett: - Mondd az árat, Revan! Mennyibe kerül az az egyetlen szó? - Semmibe. Csak fölösleges, hogy megtudd, amire ennyire kíváncsi vagy! Seyda apja Nihilus, a Ravager ura, anyja pedig Treya, egy sötét jedi-akadémia vezetője. Oda nyílt a térkapu. A halott bolygóra. Malachorra....   Calborn bénultan állt. És vele együtt a két klánvezér, a két alvezér, a gárdakapitány, a kiképzőtiszt, a fiatal harcos és valamennyi jelen lévő őrharcos. Ez a név valamennyiük tudatában a vereség neve volt. A vereségé, melyet generációk hosszú sora sem fog soha elfelejteni. Calborn sápadt arcában a két sötét kút szakadékká mélyült. Hangjában mégsem volt gyűlölet, csak tompa fájdalom: - Hát megint győztél! Ugyanúgy, ugyanott, mint akkor! - Ehhez semmi közöm - mondta Revan szárazon. - Ehhez nincs - hagyta jóvá Canderous. - De te sem az vagy már, aki akkor voltál! Tégy hát most másképp is, mint az, aki akkor a te arcodat viselte! Sylas hangja egy fáradt öregemberé volt, mikor megszólalt: - Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd Revan segítségét fogom kérni! Most megteszem. Bármit kérj tőlem, csak hozd vissza a lányomat! Larsen felvetette büszke fejét: - Te hívtad őt, te sürgetted őt, te késztetted, hogy megszegje a törvényt, amihez mindig tartotta magát, amíg csak mi voltunk mellette! Te ébresztetted föl benne a jedit, hát ne hagyd őt most magára! Mi odaadjuk neked az erőnket, nem leszel egyedül az úton! Nem félünk sem a harctól, sem a haláltól, de ha belépünk a sötétség kapuján, szükségünk van a segítségedre! Davrel még most is reszketett a gyengeségtől: - Revan, én nem próbálom magamat hozzád mérni, de én is tudom, milyen a halál, amit te is átéltél már. Ebben egyformák vagyunk. De ajándék az újrakezdés! Hogy mindent átértékelj és többet is elvégezz, mint amit addig tettél! Mennyi mindent tettél, és semmit sem kaptál érte! És most is egyedül vagy! Seyda szerencsésebb, mert ő tizenhárom év bolyongása után ránk talált. Megnyugodott köztünk. És te azt akarod, hogy megint magára maradjon? Ha Seyda a testvéred is, nem olyan, mint te! Ha meg sem próbálsz segíteni rajta, akkor azt mondom neked, semmivel sem vagy jobb, mint azok a köztársaságiak, akik megpróbáltak visszaélni a védtelenségével! Nem azt mondom, hogy te állítottad föl ezt a csapdát, de ha nem is próbálod kinyitni, az olyan, mint ha te ejtetted volna fogságba Seydát ! Revan lassan kopogott ujjaival az asztallapon: - A harag még nem veszett ki belőletek - mondta kimérten. - Ha ennyire ragaszkodtok a múlthoz, miért segítsek nektek? És egy testvérnek, akit ellenem neveltek? Nem vagyok sem „jó” jedi, sem sith. Jedi vagyok, aki a maga útján jár. - Seyda viszont nem lesz az! - lobbant iszonyút Calborn szeme. - Nem akart jedi lenni! Miattad kényszerítették rá! Elmegyünk érte! Veled vagy nélküled, de visszahozzuk! - Malachorról? - Malachorról! Revan a fejét oldalra billentve hátradőlt: - Miért fontos nektek ennyire ? - Mert Seyda az új Mandalore asszonyaként egy új generáció megteremtője lesz! Calborn szavai Revanen kívül Canderousnak okozhattak csak igazán meglepetést. A jedi érdeklődve nézett a vezérkarra: - Van új Mandalore-otok? És a lányért, akit ő akar magának, ti harcoltok? Hát ő mit csinál? - Ott áll előtted! - intett a fejével Sheruk. Revan fölpillantott az előtte tornyosuló vezérharcosra: - Te? Akkor az a Mandalore… - Az apám volt - fejezte be Calborn. - Sylas! - Saborra valósággal berobbant a tanácsterembe. - A Surran bázison megint mozgolódnak a sithek! - Hát hányszor kell még a torkukra taposni, hogy legalább egyszer megfulladjanak? - morogta Canderous ingerülten. - Nem a vadonból jöttek! - világosította föl Saborra. - Hanem lentről próbálnak kitörni. Droiddal ásnak fölfelé. Több droiddal, mert több helyen is ásnak egyszerre! - És a calcidol?! - hördült föl Canderous. - Nehogy azt mondd, hogy ez a söpredék calcidolt lélegzik oxigén helyett! - Nem tudom, hogyan maradtak életben! - Úgy, hogy képesek védőburkot gerjeszteni fizikai, pszichikai és vegyi sérülések ellen - mondta Revan. - És ezt miért nem mondtad eddig? - reccsent rá dühösen Canderous. - Minek? Csak addig van védőburok, amíg van energiájuk. Hogy droidjaik is maradtak, figyelmen kívül hagytam. Calborn futó pillantás vetett Sylasre. - Menj és intézkedj! - bólintott a klánvezér, nem ütközve meg azon, hogy a birodalom nagyura formálisan engedélyt kér tőle az intézkedéshez. Aki ismerte Calbornt, tudhatta, hogy ez sajátos egyéni vonása. Soha nem tartotta magát tévedhetetlennek, és hivatalos beiktatása még amúgy sem történt meg. Harcosai azonban rajongtak érte, és megelőlegezték neki a megörökölt rangot, de nem érezte, hogy ez több szabadságra jogosítaná fel. - Xarga, sorakoztass! Larsen, erősíttesd meg a kaput, Davrel, te itt maradsz a bázison! Négy napig az orrodat se dughatod ki otthonról! Ötödik nap reggel jelentkezz Xargánál! Meglátjuk, hogy érzed akkor magad. És mindhármatoknak köszönöm. És a többieknek is. Nem fogom elfelejteni. Seyda sem... ha egyszer vissza tudjuk szerezni… - tette hozzá egészen halkan, és kilépett a hajnal első sugaraiba. Revan mint máskor, most is Canderous mellé szegődött.

2007.07.05. 21:36

Sziasztok! :D Szeretném feltenni "A kis jedi úrnő" 10. folytatását! Köszönöm! :)) Most végre megismerhetitek a legendás Canderous Ordot! Ő ihlette ezt a fanficet!!! Megismerhetitek nagy vonalakban a Csillagkohó küldetés legfőbb mozzanatait, Taristól kezdve a Csillagkohóig, vagyis a KotOR I. főszálát, amit én - mint Revan alakítója a játékban - sokszázszor végig is játszottam Canderous oldalán!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Canderoustól megtudhatjuk, hogyan találkozott Revannel, és beszámol a Csillagkohó küldetés legfontosabb mozzanatairól is. Revan és Canderous körülnéz a Surran bázison. A vezérkar félti Seydát Revan kiszámíthatatlan reakciójától, ezért titkolni igyekeznek előtte, hogy a húga itt él köztük Helsán. A köztársasági kapitány rászánja magát, hogy Calborn parancsának megfelelően végrehajtsa magán a halálos ítéletet... A kis jedi úrnő - 10. rész   Akinek bárhol a Galaxisban volt alkalma találkozni az Ordo klán vezérével, az fogalmat alkothatott arról, milyen egy vérbeli mandalóriai harcos! Canderous óriási izmai nem közönséges erőt sejttettek. Ezüstzöld páncélja előírásszerűen felszíjazva, fényesre tisztítva. Szürkésszőke haja szigorúan rövidre vágva, arca simára borotválva, láthatóan semmi engedményt nem tett a természetnek. Széles állkapcsa, hidegkék szeme, markáns vonásai arrogáns, akaratos emberre vallottak. Kétségkívül vezéregyéniségre. Pattogó, sürgető hangon beszélt, ellenvetést nem tűrt, illetve nem is tűrt volna, mert nem akadt senki, akinek a vitapartner szó jutott volna eszébe, ha megpillantotta ezt a kemény harcost. Nem volt büszke zsoldosi múltjára, de nem is titkolta, hogy sokezer társához hasonlóan harci képességeit a vesztett háború után idegen világokban állította szolgálatba. Ez a három év azonban elszánttá is tette, mert a klánvezéri múlt dicsőséges emléke felébredt benne. A lehetőségre várt, hogy újra meghódítsa hazáját, és visszaszerezze előkelő rangját. A sith karantén alatt álló városbolygó felszínére egy elpusztított köztársasági cirkáló két túlélője zuhant, mentőkabinban. Canderous a bandaháborúk dúlta Alsóvárosban találkozott velük először, és egyikük valamiért különösen magára vonta a figyelmét. Később Taris legveszélyesebb alsó régióiban is összefutottak. A mandalóriai zsoldosvezért, és a rábízott embereket szörnyű kórt terjesztő rakghoul mutánsok támadták meg a csatornarendszer bejáratánál. A két köztársasági katona és két társa - mert akkor már egy twi'lek lány és egy wookie is velük volt - tétovázás nélkül csatlakoztak a zsoldosokhoz a harcban. Canderous így csak két emberét veszítette el a mutánsok ellen. Nem sokkal ezután a különös idegen megnyerte Taris swoop-bajnokságát, anélkül, hogy valaha is ült volna ebben a homoksiklóhoz hasonlatos járgányban. Ilyen versenyt, ilyen őrült sebességgel haladva az akadályokkal nehezített pályán, csakis egy őrült nyerhetett meg! Vagy olyasvalaki, aki elképesztő reflexekkel és idegekkel rendelkezik! Canderous az utóbbira tippelt. Nem tudta, hogy az idegen nem önszántából vállalkozott a swoop bajnokságon való részvételre. Sajátságos körülmények kényszerítették erre. A fődíj ugyanis egy jedi nő volt. Bastila, az elpusztított köztársasági cirkáló harmadik túlélője, aki ritka jedi képesség, a csata-meditáció birtokában volt, ezzel sok győzelmet szerzett a köztársasági flottának. Malak Bastila miatt támadta meg a cirkálót, hogy lehetőség szerint élve megszerezze, és maga mellé állítsa a tehetséges fiatal jedi nőt a sötét oldalon. Vagy halottnak tudja! Bastila túlélte a zuhanást az Alsóvárosban, sőt az iszonyú mutánsok, a rakgholulok sem támadták meg. Az alsóvárosi bandák egyike azonban rátalált, és diadallal vitték főnökük elé a köztársasági tisztnek hitt nőt. Főnökük tudta, hogy váltságdíjat egyelőre nem remélhet Bastiláért a köztársaságtól, hisz a sith kordon miatt lehetetlen volt elhagyni a bolygót, vagy épp idejönni. Arra viszont ez az értékes fogoly megfelelt, hogy fölajánlja fődíjként a közelgő híres tarisi swoopverseny győztes bandájának, ezzel akarva elnyerni más bandák lojalitását. Canderous veszett hírű mandalóriaiként gyorsan kivívta magának a tekintélyt Tarison, és háborítatlanul járt-kelt megbízatásait teljesítve a bandaháborúk dúlta Alvárosban, így minderről tudomása volt. Csak azon rökönyödött meg, hogy megtudta, Bastila nem köztársasági tiszt, ahogy addig hitték, hanem jedi. Canderousnak nem fért a fejébe, hogyan engedheti magát elfogni olyan híres jedi, mint Bastila, de magában vállat vont. Más érdekelte, és egyre jobban. Most már nem tévesztette szem elől az idegent, aki a swoopverseny megnyerése után belépett a párbajozók közé is, ahol a karddal és pisztollyal harcoló felek az energiaelnyelőkkel levédett arénában csupán megsebesíthették egymást. A halálos végű párbajokat ugyanis már régen betiltották Tarison. Miután a "Titokzatos Idegen", ahogy becézték, legyőzte a jelenlegi bajnokot is, fölfigyelt rá az aréna régi bajnoka; a Galaxis-szerte ismert, és rettegett mandalóriai származású Bendak Starkiller, aki csak a tiltott haláljátszmákban volt hajlandó kiállni. A Titokzatos Idegen elfogadta a kihívást. A régi és a jelenlegi bajnok halálos párbaját - milliók érdeklődésére való tekintettel - külön engedélyek beszerzésével rendezték meg az arénában. Canderous is ott volt. Úgy igazán nem is volt meglepődve azon, hogy Bendak Starkiller - most először, és utoljára - veszített. Nemcsak a meccset. Az életét is! Canderous most már nem tétovázott. Megérezve a lehetőséget, hogy visszaszerezheti régi hírnevét klánjában, és hőn szeretett birodalmában, egyezséget ajánlott a Titokzatos Idegennek. Ha megszerzi a sith katonai bázisról az indítókódokat, amelyek használatával a sith védelmi rendszer sértetlenül átengedi a hajókat a blokádon, akkor cserébe Canderous megszerzi a Galaxis leggyorsabb hajóját, az Ebon Hawkot, amivel elhagyhatják Tarist. A Titokzatos Idegen ráállt az alkura. Mikor legközelebb a megbeszélt helyen találkoztak, Canderous már tudott a sikeres akcióról, és elmondta tervét az űrhajó ellopásáról. Ebben az akcióban már ő is ott harcolt újdonsült szövetségesei oldalán. Az Ebon Hawk és az indítókódok együttes birtoklása lehetővé tette, hogy a kis csapat szinte az utolsó pillanatban meneküljön el Tarisról, melyet Malak parancsára a hatalmas sith flotta elpusztított. Malak remélte, hogy Bastila is ott pusztul veszélyes csata-meditációjával együtt, ha már nem sikerült megszereznie és átállítania őt a sötét oldalra. Canderous nem bánta, hogy egyre nyilvánvalóbbá vált, a Titokzatos Idegen jedi képességek birtokában van, azt pedig még kevésbé bánta, hogy később kiderült, tulajdonképpen a gyökeresen megváltozott Revanhez csatlakozott... Sőt még el is mosolyodott akkor. Íme, a sors fintora! Revan vette el tőle a klánvezéri rangot, és lökte őt a kétes hírű zsoldosok közé, most pedig Revan segíti hozzá az elveszített dicsőség visszaállításához! A kalandokra bármikor kapható Canderous őszinte lelkesedéssel harcolt a felvállalt, akkor még lehetetlennek tűnő küldetésben. Nem bánta, mekkora árat kell fizetnie Mandalória visszahódításáért, hisz csak azt kellett csinálnia, amihez a legjobban értett: harcolnia. A sith iga alatt nyögő Taris alvilágából így jutottak el a Galaxis legnagyobb kihívásáig: a világokat szétzúzó Csillagkohó elpusztításáig, Malak rémuralmának megszüntetéséig. Canderoust e küldetés visszaemelte régi rangjára, az óriási hatalommal felruházott klánvezérek közé, egyúttal a köztársaság szövetségének lehetőségét is megnyerte lassan lábadozó birodalma számára. Miután elváltak társaiktól, Canderous rávette Revant, tartson vele Mandalóriába, hogy megújult személyiségét ott is megismerjék. Nem volt nehéz dolga, mert Revan már akkor unta a tiszteletére rendezett köztársasági parádékat, amikor az előkészületeket látta, így a mandalóriai klánvezérrel tartott a Galaxis legkiterjedtebb és legerősebb birodalmába, amit nem is olyan rég ő kényszerített térdre. Ha azt várták, hogy vendégük lelkesen mesél kalandjaikról, vagy könnyed cseverészést folytat velük Mandalória jelenlegi politikai és gazdasági helyzetéről, akkor Revan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Némán evett, nem vett tudomást a körülötte lévőkről. Láthatóan nem óhajtott beszélgetni. Senki nem keltette föl az érdeklődését. Hosszú, sötétbarna, sima szálú haját hátrafésülte, és tarkóján összekötötte, nyilván, hogy ne zavarja harc közben. Pillanatra sem vált meg fénykardjától, amellyel a végső győzelmet aratta Malak fölött a Csillagkohón. A hírekkel ellentétben már nem Quel Droma, a negyven évvel ezelőtti, Exar Kun elleni polgárháborúban dematerializálódott jedi mester barna köpenyét viselte, mint utoljára a Csillagkohón. Nyúlánk, mozgékony, arányosan izmos alakján, a könnyű fekete mellvért fölött a rosszhírű, sötétszürke sith köpeny ereszkedett alá bő redőkben, csak a csuklya volt hátrahajtva, és persze sötét jedi-maszkját sem hordta. A híres-hírhedt Revan-köpenyt a jedik a coruscanti akadémián őrizték sötét kazamaták mélyébe rejtve, mert képességeiket meghaladta a feladat, hogy megsemmisítsék. Mintha a köpeny visszavárta volna régi urát... Miután Malak elpusztította a coruscanti akadémiát is, nem maradt senki, aki elmondhatta volna, hol van a köpeny. Revan azonban a bizonytalan információk ellenére is rátalált egykori sötét hatalma jellegzetes szimbólumára. Nem zavarta, hogy a vacsora alatt állandóan figyelik. Senkit nem sértegetett, de nem is udvariaskodott senkivel, inkább azt a benyomást keltette, hogy unatkozik. Vagy csupán közömbös számára minden, ami körülötte zajlik. Mivel vendéglátói sem erőltették a társalgást, mindkét fél helyett Canderous beszélt, részletesen beszámolva a küldetés minden mozzanatáról a legfelemelőbb pillanatig: amikor a húszezer évvel ezelőtt megszülető Csillagkohó atomjai szétszóródtak az űrben. - Egyáltalán honnan tudtátok meg, hol a Csillagkohó? - faggatta Sheruk az ordoi klánvezért. - A Dantooine-on, ahol Revant másodszor is kiképezték jedinek, van egy kör alakú, földbe süllyesztett ősi építmény - kezdte Canderous. - Revan és Bastila egymástól függetlenül látták egy látomásban, hogy Revan és Malak ott járkál abban az építményben, a múlt egy szakaszában, még világos jediként. A jedi mesterek ezt a kettős látomást jelnek vélték, ezért odaküldték Revant és Bastilát, nézzenek körül, hátha összefüggés van Revan és Malak ottjárta, és a sötét oldalra való átállásuk között. Carth Onasi kísérte el Bastiláékat a felderítésre. - Tulajdonképp ki ez a Bastila? - kérdezte Brailor. - Egy fiatal jedi nő. Ő tartotta életben az energiájával Revan testét Malak támadásakor, amíg a mesterek megérkeztek. Ő egyébként azon ritka jedik egyike, akik képesek a csata-meditációra, ahogy már meséltem is. És mielőtt megkérdezed, Carth Onasi kicsoda, hát ő a háborúban kitüntetett köztársasági hős, emellett pedig sztárpilóta is. Meg kell, hogy mondjam, tapasztaltam, hogy mindkét címre rászolgált, nem protekcióból kapta őket! Igazán remek katona! Az elején voltak ugyan vitáink, de jól összerázódtunk vele a küldetés ideje alatt. Sherukot jobban érdekelte az eredeti történet: - És mi volt abban az építményben? - Egy ismeretlen gyártmányú őrdroid, ami homályos, és akkor még képtelennek tűnő információkat szolgáltatott egy húszezer éves kultúráról, mely technikája csúcsán létrehozta a csataállomásként is funkcionáló gyártelepet, a fenséges Csillagkohót! A droid információján kívül Revanék mást is találtak. Egy hiányos csillagtérképet. Ezt látta Bastila és Revan a látomásában. Néhány bolygó volt rajta bejelölve. Revan feltételezte, hogy azokon több nyomra is bukkanhatunk. Igaza volt! Sorra látogattuk a bolygókat. Tatooine-on egy sivatagi Krayt sárkány barlangjában találtuk meg a második csillagtérképet. A harmadikat a wookie-k világában, Kashyyykon, Árnyfölde iszonyú hüllőktől, és mérgező Kinrath pókoktól nyüzsgő fülledt dzsungelében. A negyedik térképet Manaan-on, az óceán mélyén őrizték a firaxai cápák; az ötödik pedig a korribani Sith Akadémia közelében, a Sötét Nagyurak Völgyében, egy királysírban volt elrejtve. Minden térkép bizonyos koordinátákat adott meg egy számunkra ismeretlen objektumról. Mikor az ötödik csillagtérkép is megvolt, az egybevetett koordináták megjelölték a Csillagkohó pontos helyét! Miután Canderous elmondta a döbbenetes küldetés legfontosabb eseményeit, és Revan még ezután sem méltatta szóra őket, Sylas magában vállat vont, és Canderoushoz intézve szavait, mint klánvezér-társához, elmondta, milyen problémájuk akadt. Érdekes mód erre nem csupán a állandóan harcra éhes ordoi vezér mutatott érdeklődést, hanem a híres-hírhedt jedi is. Nem szólt közbe, de élénken figyelt. Sylas már nem törődött vele. Ő eleget tett az udvariasság szabályainak, többel már nem tartozik vendégének, aki még egy köszönömöt sem volt képes kipréselni magából a pazar vacsora után. Canderous szaporán bólogatott, hallgatva Sylas tervét, de mikor az ott tartott, hogy épp az ő érkezésük előtt akarta Brailort erősítésért küldeni, határozottan rázta a fejét: - Ne tedd védtelenné a Danton bázist, Sylas! Hozok neked annyi harcost és felszerelést, hogy ha akarod, kövenként fogják szétszedni neked azt a három sírt… - Elmehetnénk oda most? Megnézném magamnak azt a bázist… Revan hangja váratlanul érte a társaságot. Mindenki Sylasre nézett, aki csak ennyit mondott: - Intézkedem. A kompok leereszkedtek a Surran bázis századok óta nem használt landolópályájára. A speciális fáklyák erős fénybe borították a környéket. Sylas egész sereget rendelt vendégei kíséretéül, és ő maga is velük tartott, Helsát alvezéreire bízva. Az őrharcosok némán álltak helyükön, és éberen figyeltek az éjszakába. Saborra előre akart menni, hogy mutassa az utat, de Sylas némán értésére adta, hogy maradjon. Kíváncsi volt, hogy viselkedik a szuperjedi. Hol érez sith jelenlétet, és egyáltalán miért akart ide kijönni. Revan egyelőre csak állt mereven. Canderous már az első pillanatban otthagyta őket, és vadászösztönétől hajtva elindult felderíteni az éjszakát. A Sylas által melléje rendelt helsai őrharcosok máris a nyomába eredtek. Sylas ebben a pillanatban nem bánta, hogy tulajdonképpen nem ő az igazi parancsnok ezen a bázison, hanem a kiképzőtisztje. Xarga mindenkitől feltétlen engedelmességet követelt, így Sylas most nem vallott szégyent a fegyelemre kényes Canderous előtt. Revan olyan váratlanul indult meg, hogy Sylasnek néhány pillanatába telt, mire feleszmélt. A melléje rendelt őrharcosoknak azonban nem kellett parancs. Már a jedi nyomában jártak. Igen, ezek Xarga reflexei! Keményen beléjük nevelte a gyors reakciókat. Szükséges, hogy ellentételezése legyen ennek a teljesítménynek! Revan ügyet sem vetett az őt követő őrharcosokra. Nyílegyenesen tartott az egyik kijárat felé. Saborra bólintással jelezte Sylasnek, igen, a jedit ahhoz a bizonyos kijárathoz vezeti az ösztöne, ami Seydát is megtorpanásra késztette. Hamarosan mindnyájan ott álltak. Canderous is odatalált hozzájuk. A fáklyák fénye jó darabon bevilágította az alagutat, de semmit nem láttak benne. Revan megcsóválta fejét: - Az egész bázis bűzlik a sithektől, de itt a legerősebb a bűz! Nagyon mélyen disruptormező rezeg, és kellemetlenebb energiák is jelen vannak. Furcsa, hogy ekkora távolságról be tudtátok mérni! Elsőrangú műszereitek lehetnek... Sylas nem mondott se igent, se nemet. Tekintete futó pillanatra összekapcsolódott Saborráéval, de hallgatott. Revan belépett az alagútba. Senki sem mozdult, hogy megállítsa. Iyen képességű jedin nem volt mit félteni. Sylas még örült is, hogy nem Seydát kell veszélybe sodornia ezzel a felderítéssel. Revan lassan haladt, időről időre megállt. Egyetlen nesz sem hallatszott, pedig már jó darabon bejöttek. Nem volt dohos a levegő, a tágas alagút falát körben különös, sima tapintású anyaggal vonták be. Csak érezni lehetett, mert a fáklyákat itt már nem volt tanácsos használni. A jedi úgy ment elöl, mintha a sötétben is látna, de az ő szemük is gyorsan hozzászokott a fénytelen világhoz. Sylas egyszerre megérezte a rezgést, és meghallotta a tompa neszt. A disruptormező valahol előttük vibrált. A klánvezér magában csodálattal adózott Seydának és Revannek. És már nem csodálkozott azon, ami az utolsó háborúban történt. Ilyen hiperérzékenységű emberek ellen nem lehet igazán felkészültnek lenni! Törvényszerű volt a birodalom veresége! Revan láthatóan többé nem óhajt majd csatlakozni senkihez, magányos utakon fog járni. Nem érdekli se a köztársaság, sem a jedik. Nem érdekli, hogy csodálja és féli az a nép, akit egykor ő tört meg. Nem érdekli a fény útja, sem a sötétségbe vezető. Ezt az embert nem lehet meggyőzni, mert nincs mivel. Nem érdekli a gazdagság, sem a hatalom. Kedve szerint fog harcolni valaki érdekéért, hogy aztán talán ellene forduljon. Aztán megint eltűnik a Peremvidéken… És Seyda? Mi fog tenni, ha majd igazán ráébred csodálatos képességeire? Nem akar-e majd a bátyjával tartani az ismeretlenbe… Revan Sylas arcához hajolt: - Ha nem akarsz perceken belül rohamdroidokkal összeakaszkodni, akkor forduljunk vissza! A klánvezér bólintott, bár szívesen elment volna az ötven lépésnyire lévő kanyarig, amely mögül a fény derengett. Nyilvánvalóan a disruptormező fénye. Ahogy megfordultak, Saborra óvatosan megérintette a karját: - Nézd! - suttogta, vezére elé tartva a négyszögletes aprócska kijelzőt, melyen tíz, le-föl cirkáló rohamdroid glasszált, mögöttük pedig most már a mandalóriai műszer számára is érzékelhetően ott vibrált a disruptormező. Sylas már semmin nem ütközött meg. Visszafelé azonban egy kérdést mégis megeresztett vezetőjük felé: - Hol érzékeltél droidokat? Revan furcsán nézett rá: - Miért? A ti műszereitek nem érzékelték? Sylas nagyon óvatosan válaszolt. Vigyázott, hogy hangja ne áruljon el sértődöttséget, de a magyarázkodást is kerülte: - A te érzékelésedre vagyok kíváncsi. A jedi pillanatok alatt visszasüllyedt közönyébe: - A kanyaron túl ötven lépésnyire lehet a disruptormező. Azon keresztül látni a sír belsejét, már ha tényleg az van mögötte. A mező előtt húzódó keresztfolyosón kóborolnak a droidok. - Honnan tudod? - Nézd! - mondta Revan szinte unottan. - Nem tudom. Sose jártam itt. De érzem az energiából a disruptor és a droidok elhelyezkedését. Ha meg akarod őket számolni, felőlem odamehetünk, de ha jól emlékszem, csak felderíteni akartál, nem a sithek figyelmét felhívni! Sylas bólintott. - Így van. Ha mindent megnéztél, akkor menjünk haza! Revan válaszra se méltatta. Sylas kellemetlennek érezte az egész dolgot. Ez a jedi kedve szerint irányítja őket, és kénytelenek rá hagyatkozni, mert mindamellett, hogy fogcsikorgató a modora, a tudása felülmúlhatatlan. Az biztos, hogy annyi időt képtelen lett volna eltölteni a társaságában, mint Canderous, de itt most csak néhány napig van szüksége Revan segítségére, annyit talán ki fog bírni! Seyda összekuporodva ült ágyán, mikor kopogtak. Mindenkinek joga volt a magánélethez, és bár a lakásokat nem tették zárhatóvá, ha maga a klánvezér tévedt is be valamelyik harcosához, az is megtett annyit, hogy udvariasan jelezte belépési szándékát. Seyda már letette páncélját, de nem öltözött még át hálóruhájába. Az ajtóhoz ment és kitárta. Meglepődött, mikor Sylas belépett két alvezére, és egy tiszteletet parancsoló robosztus alak társaságában. A bejáratnál maradó őrharcosok jelenléte nem zavarta, hisz személy szerint ismerte őket. Intett, hogy üljenek le, ő maga pedig visszakuporodott ágyára. Sötéten csavarodó fürtjei vállán és hátán omlottak végig. A két széket Sylas és a robosztus alak foglalta el, Sheruk pedig engedélyt kért tőle, hogy Brailorral együtt az ágya szélére ülhessenek. Seyda csak bólintott és várt. Sylas törte meg a csöndet: - Nem zavarnánk, kislányom, ha nem volna rá okunk. Sajnos van. Egy kéréssel jöttünk hozzád. Mivel Calborn utasítására nem vagy többé a harcosok állományában, edzésre sem kell kijárnod! Ezért arra kérlek, ne mutatkozz a táborban! Csak néhány napot kérek tőled! És azután beszélni szeretnénk veled! - Arról, hogy Revan itt van? Már én is tudom. Először nem is akartam elhinni, hisz én úgy tudtam, ő halott! Valamiért eltitkoltátok előlem... Sheruk megfogta a kezét: - Figyelj rám, kiscsillag! Okunk volt rá, hogy hallgassunk erről. - Seyda - mondta Brailor. - Mi sem tudjuk régóta. És mindenki elől titkolnunk kellett azt a keveset is, amit megtudtunk. Bizonytalan információink voltak. - És őszintén szólva elég hihetetlenek is! - tette hozzá Sylas. - Mi is most kezdjük felderíteni a teljes igazságot. De mint sejtetted is, Revan ittléte miatt szeretném, ha nem mozdulnál ki. Nem ismerjük igazi énjét, nem ismerjük jelenlegi felfogását. Féltünk téged tőle, kislányom. Canderous tekintete kérdőn ingázott a klánvezér és a két alvezér között, mielőtt a lányra nézett volna: - Nem lehet okod panaszra, Seyda! - szólalt meg érces hangján. - Bár én most látlak először, de ahogy elnézlek, nem is csodálkozom azon, hogy ennyire a szívükhöz nőttél. Mielőtt felelősségre vonnád őket, faggass engem Revanről, mert én hoztam őt ide, és mivel évekig mellette voltam, valamivel többet tudok róla, mint ők. Tudod, ki vagyok? - A leghíresebb klánvezér ebben a birodalomban. Canderous Ordo, a Csillagkohó-küldetés mandalóriai vezérharcosa. Canderous elismerően bólintott: - Ejha! Ez a lány kell nekem! Hallod, Sylas, ellopom tőletek Seydát! Az Ordo klán dísze lesz! - No persze! - mondta Sheruk. - És azt hiszed, abba mi bele is megyünk. - Kiváló nevelést kapott! - csettintett Canderous. - No Seyda, halljam az első kérdést! - Nem, Canderous. Én nem faggatlak. Amit fontosnak tartasz, azt úgyis elmondod, amit pedig nem akarsz tudomásomra hozni, arról nem fogsz beszélni, mert ha nincs megfelelő válasz, akkor egy mandalóriai inkább hallgat, mint hogy hazudjon. - No, Sylas, még egy ilyen jólnevelt megnyilvánulása a lánynak és már viszem is! Sylas elmosolyodott: - Nem, Canderous, Seydát nem adjuk! Ő a mi virágunk. Ha kitépnénk ebből a földből, ahol nevelkedett, elhervadna. - Sylas! - lépett be diszkrét kopogás után egy őrharcos. - Revan beszélni akar veled. A klánvezér azonnal fölállt: - Canderous, ne vedd udvariatlanságnak, de mennem kell! Nem akarom, hogy Revan idejöjjön és meglássa őt. Még nem… - Végre kettesben hagysz ezzel a tüneménnyel, és még te kérsz bocsánatot? - No, azért nem kettesben. Brailort elviszem, de Sheruk itt marad! És az őrharcosok is, nehogy tényleg lába keljen Seydának, mire visszatérek! Miután távoztak, Canderous közelebb húzódott a lányhoz. Sheruk pedig áthurcolkodott a Sylas által felszabadított másik székre, és leült a lánnyal szemben. - Seyda, mi tudsz egyáltalán a bátyádról? Azonkívül persze, hogy Revannek hívták. - Azt, hogy ötévesen került a bershanna-i jedi akadémiára. Az anyja azért adta be, mert megijedt azoktól a dolgoktól, amiket Revan csinált. - Miket csinált? - Tárgyakat mozgatott és hajigált, anélkül, hogy hozzájuk ért volna. Először csak véletlenül, aztán már tudatosan használta a gondolati erejét. Nem barátkozott senkivel, magának való volt, a társai pedig féltek tőle. Az iskola nem fogadta be, egyenesen a jedikhez irányították, hogy majd azok lekötik az energiáját. - Egyszóval csodagyerek volt. Egy magányos csodagyerek - összegezte Canderous. - Látta még az anyját vagy az apját, azután, hogy elvitték otthonról? - Nem. Az anyja nyomorban élt, és ő sem tudta, kicsoda Revan apja. Ezeket is csak véletlenül hallottam. Ennyit tudok Revanről. Sheruk és Canderous tekintete pillanatra összevillant. - És te mikor kerültél a jedik közé? - faggatta tovább a klánvezér. - Erről már kicsivel többet tudok. De nem azért, mert a jedik beszélgettek volna velem erről. Árva vagy és mi befogadtunk. Ennyit mondtak. De nekem mindig nyitva volt a fülem, ha meghallottam, hogy halkan rólam beszélnek. Anyám haldokolva kért egy idős asszonyt, hogy engem, aki akkor születtem, vigyen majd el a bershannaa-i akadémiára, és kérje meg a jediket, ha annak idején befogadták Revant, most fogadják be Revan húgát is. - Megindokolták a jedik, hogy tizenegy éves korodig miért nem foglalkoztak veled, és aztán hirtelen miért kezdték el? - A jedik nem szoktak indokolni, de most annyit mondtak, hogy a bátyám szörnyűségeket csinált. Remélik, én nem fogok. Ezzel elkezdték a képzésemet. - Konkrétan beszéltek úgy Revanről, mint bátyádról? - Nem. Minden információmat a susmotolásokból gyűjtöttem össze. - Még egy kérdés, Seyda. Lehet találomra valakiből jedit képezni? Úgy értem, vannak ennek bizonyos előjelei, hogy valaki alkalmas rá? - Igen. A jedik megérzik egymásban az energia áramlását. - Te érezted eddig valamelyikünkben is, mióta köztünk vagy, kiscsillag? - Nem, Sheruk. Belőletek a fizikai erő érzete árad. Hihetetlenül nagy az erőtök, és nem is vagytok tudatában annak, hogy mekkora intenzitással árad! Én azonban első pillanattól fogva csodáltalak benneteket, ezért nem féltem tőletek, de szerintem egy hozzám hasonló érzékenységű ember, aki nem úgy érez irántatok, mint én, szörnyethalna a rémülettől, ha valamelyiktek a közelébe menne, mert érezné bennetek a fizikai erő áramlását! Ti nem is vagytok igazán tisztában a nagyszerűségetekkel! Sheruk önkéntelen mozdulattal simogatta meg Seyda fejét: - Hogy tudnánk meglenni nélküled, te kis csodalány?! Canderous közelebb hajolt: - Az ajánlatom még áll, Seyda! Ordo királynőjévé teszlek, ha akarod! No, de térjünk vissza a bátyádhoz, végülis ezért zavartuk meg a pihenésedet! Sylas nem akarta, hogy beszéljek veled erről, de én nem értek vele egyet. Ha az igazság felét már úgyis tudod, megtudhatod a másik felét is! Elég türelmesen vártál rá. Te úgy tudtad, Revan meghalt, igaz? - Igen. Malak ronccsá lövette Revan zászlóshajóját. - Így van! Úgy látszik, ezt a mondatot már mindenki kívülről fújja a Galaxisban. Ez eddig így igaz. De jöttek a jedik a maguk kis manipulációjával, és fizikailag életre keltették a bátyádat. - Fizikailag? - Igen. Egy Bastila nevű jedi nő a saját energiájával összekapcsolódott Revannel, akinek az agya halott volt. Bastila ezzel életben tartotta a bátyád testét, míg meg nem érkezett a fölmentő jedi sereg. És Revan, akinek már régóta nem parancsolhatott senki, megint a jedi mesterek kezébe került. Seyda összerázkódott, de nem szólt közbe. - Mint mondtam, az agya halott volt, így Revan tudata elveszett. A jedik persze nem maradtak nyugton, és beleplántáltak egy mesterséges emlékekkel teli világot a bátyád halott agyába, aztán magához térítették. Seyda torka kiszáradt: - Miért? - Hogy mégegyszer megpróbálja újra kezdeni. A bátyád nagyszerű jedi volt! Jedi fogalmak szerint legalábbis. Természetesen mi nem voltunk vele ennyire elragadtatva, hisz saját bőrünkön tapasztaltuk nagyszerű képességeit. Ez az új énje azonban elfelejtette, hogy ellenségei voltunk. Azt nem tudom, hogy előző énje is ennyire magának való volt-e, de mint beszámoltál róla, a társai már kölyökként is féltek tőle. Ez, úgy látszik Revan eredeti egyéniségéhez tartozik. Mondjuk, a küldetés alatt nem is beszélgetni kellett, hanem folyamatosan harcolni, és a bátyád igen jól bírja a gyűrődést. Ha nem mászol a nyakára, és nem mégy az idegeire, akkor elég nagy a tűrőképessége társak elviselése terén! Amennyit tudok rólad, és amennyit látok belőled, szuverén véleményem az, hogy nem sok közös van bennetek. Mind a ketten értékes emberek vagytok, de itt vége is a hasonlóságnak. Te egy lelkes, csupa szív-lélek teremtés vagy, ő pedig közömbös és közönyös fickó. Mintha megcsömörlött volna. Igaz, nincs is sok oka a lelkesedésre. Végülis a Galaxis nem lett sokkal jobb azóta, hogy ő megint az útjait járja. De lehet, hogy ez csak átmeneti dolog nála, mert még nem találta meg az érdeklődési területét. Visszatérve rád, Sylas és Saborra suttyomban már beszámolt róla, hogyan érzékelted elképzelhetetlen távolságból azt a disruptormezőt… - Az nem volt különleges teljesítmény - jegyezte meg Seyda. Viselkedése azt sugallta, hogy ezt nem álszerénységből mondja. Valóban nem volt tisztában képessége jelentőségével. Sheruk mosolygott, mint aki nem is várt egyéb választ, de Canderous őszintén megdöbbent: - Te nem tudod, mit beszélsz! Tudod, mennyit gyalogoltunk befelé abban az alagútban, mire a műszereink egyáltalán jelezni kezdték?! Revan már a bejárat előtt is érzékelte, ahogy te, és tudod, mit mondott? Furcsa, hogy ekkora távolságról be tudtátok mérni! Elsőrangú műszereitek lehetnek! Sylas persze mélyen hallgatott, mert ha téged titokban akar tartani, mégse mondhatja Revannek; a francot a műszereink! A te húgod volt a műszerünk… Sheruk egy ideje elgondolkodva nézett maga elé. - Az előbb mondtál valamit, Seyda, ami megütötte a fülemet. Elraktároztam magamban, mert valamiért zavart, de nem tudtam mit kezdeni vele. Most már tudom, mi volt vele a bajom. - Semmi sértőt nem mondtam rólatok - ingatta fejét a lány. - Biztos vagyok benne! Sheruk elnevette magát: - Hogy te sértegetni akarnál minket, kiscsillagom? Nem, nem, szó sincs erről! Azt mondtad, a jedik érzik egymás energiáját. Vagy legalábbis hasonlót. - Igen, ez igaz. Canderous szeme felcsillant: - Okos fiú ez a Sheruk! Őt is elviszem magammal, ne legyél idegenek közt Ordon! Szóval Sheruk arra kíváncsi, hogy te érzed-e Revan jelenlétét. - Az energiáját - javította ki a lány, majd egyikükről a másikra nézett, hirtelen felfogva, miért faggatják. - Igen. Persze, hogy érzem… - Akkor megette a fene Sylas egész titkolózását, hogy téged elrejtsen, kiscsillag! Mert ha te érzed Revant, akkor ő is érez téged, valószínűleg azóta, hogy megérkezett! De vajon mire gondolhat? Mit keres köztünk egy jedi, akiről mélységesen hallgatunk előtte? Rövid csend után Seyda óvatosan megkérdezte: - Miért baj az, ha Revan érzi, hogy itt vagyok? Ha kíváncsi rám, legfeljebb gondolati üzenetet küld hozzám és megkérdezi, ki vagyok, és miért vagyok itt. Rosszat úgysem mondok rólatok, ezt nektek is tudnotok kellene! Canderous jobb öklével a bal tenyerébe csapott: - Gondolati kommunikáció! Van még ilyen kellemetlen híred a számunkra Seyda? Most megyek és megkeresem Sylast, nehogy hazugságba keveredjen Revan előtt! - az ajtóban megtorpant és visszafordult. - Jól gondold meg! Ordo királynőjének lenni nagy megtiszteltetés! Miután Canderous elhagyta Seyda otthonát, Sheruk tűnődve nézte a lányt: - Calborn tegnap este idejött hozzád a gyűlésről. Nem beszélt veled Revanről? - Nem. Arról faggatott, el akarok-e menni a köztársaságiakkal. Mert van lehetőségem választani. Seyda szeme pillanatokra elhomályosult és elrévedt. Sheruk ismerte ezt a vággyal teli tekintetet. Kedvesei szemében szokta látni, amikor a karjába zárta őket. No, kiscsillag, gondolta, te aztán rendesen beleestél a vezéredbe! Seyda egészen halkan folytatta: - Annyira sürgetett a válasszal, hogy már azt gondoltam, meg akar szabadulni tőlem…el akar küldeni… De azt mondta, nem kell elmennem, ha nem akarok, és ő is azt akarja, hogy itt maradjak. És... és meg is csókolt… Az alvezér nem csodálkozott, hogy a lány ilyen bizalommal mesél neki erről. Idekerülése óta Seyda Sherukkal tudott viselkedni legfesztelenebbül a vezérek közt. A legfiatalabbal, aki nem volt olyan méltóságteljes, mint Sylas, sem tekintélyt parancsoló, mint Calborn, közvetlenebb volt, mint Brailor, hiányzott belőle Xarga szigora, és mandalóriai harcostól szokatlan módon vidám és kedélyes volt a természete. Ez mind azonban valahogy mégis jól összefért alvezéri tekintélyével. Sokat tudott a harcosok és őrharcosok családi körülményeiről és érzelmi életéről, mert azok is szívesen nyíltak meg előtte. Seyda tudta, hogy Sheruk nagyon jó kapcsolatban van az őrharcosokkal, közülük is Arion volt a legjobb barátja. Az alvezér minden témára nyitott volt, de Seyda csak a jedikről tudott neki eddig mesélni, ami természetesen, mint minden mandalóriait, Sherukot is nagyon érdekelte. Sheruk maga előtt sem titkolta, hogy vonzódik Seydához, és nem bánta volna, ha visszajelzést kap. Időnként annyira felkavarta a lány közelléte, hogy ilyenkor valamilyen feladattal bízta meg, hogy elküldhesse, vagy ő maga keresett más tennivalót minél messzebb, míg összeszedi magát. Látta, hogy Sylas a gyermekeként zárta szívébe Seydát. Tudta, hogy Brailor él-hal a feleségéért és öt kisgyermekéért, és amikor csak teheti, hazamegy hozzájuk. Tapasztalta, hogy Xarga, Saborra és Zuka a jedi harcosra büszke, mint kiváló tanítványára. De, hogy a komoly, zárkózott Calborn, aki ritkán kereste a nők társaságát, mióta felesége gyermekszülésben évekkel ezelőtt meghalt, most egy gyereklány iránt érdeklődjön ennyire, azt Sheruk álmodni sem merte! És a jelek szerint Seyda nem is tiltakozott ellene. Sheruk Seyda szavaiból világosan megértette, hogy Calborn tegnap este csak felébresztette a lány érzékeit, de nem élt vissza a hatalmával. Csak annyit engedett meg magának, amennyire Seydának szüksége volt. Csakhogy amire Seydának szüksége volt, az bizony édeskevés egy szerelmes férfi számára! Hisz felöltözve összebújni és csókolózni akárhol lehet! Sheruk most már értette, miért nem jött zavarba Calborn, mikor Seydától kijövet találkozott az őrharcosokkal. Hisz semmi olyat nem követett el, amiért lelkifurdalása lehetne! És a lány reggeli viselkedése is ezért nem tért el jelentősen az eddigiektől. Csak ezután jobban odalesz a vezérért. Sheruk egyáltalán nem volt biztos abban, hogy ő is Calbornhoz hasonló önuralommal rendelkezett volna, ha ezt a kecses kis szépséget az ő karjába sodorja a véletlen. Az alvezér úgy döntött magában, hogy már túl sok időt töltött a kísértés csarnokában, jobb lenne, ha kiszellőztetné a fejét, de ennél is jobb lenne, ha a közeli jövőben felkereshetné valamelyik kedvesét, vagy akár mindegyiket. Sylas nyilván tudná őt nélkülözni Revan távozása után. Az pedig még néhány nap. Sheruk már a bázis túlsó oldalán járt, mire sikerült meggyőznie magát, hogy addig még valahogy ki tud tartani.   Az őrharcosok éberen figyelték a kapu felé botorkáló görnyedt alakot, aki egy darabig csak ácsorgott, végül mégis rászánta magát, hogy kilépjen az éjszakába. A kapuőrök nem álltak az útjába. Távozásának még valaki tanúja volt. A nyúlánk alak, aki a közelben ült a földön egy fának támaszkodva, most nesztelen léptekkel utána indult. Az őrök ekkor láthatóvá váltak, és mintegy véletlenül, úgy helyezkedtek el, hogy teljesen elállják a kijáratot. Revan azonban egyelőre nem szándékozott kimenni. Fejével a távozó után intett: - Az ki? - A Ravager lelőtt egy köztársasági hajót. Ez annak a kapitánya volt - mondta az épp ott tartózkodó Larsen, érzékelve őrharcosai elbizonytalanodását a jedi közellététől. - Egyedüli túlélő volt? - vetette oda Revan közömbösen, de Larsent nem lehetett becsapni. Tudta, mire kíváncsi a jedi, parancsának megfelőlen azonban nem volt hajlandó kiszolgáltatni a bázis féltett titkát. - Nem. A társai még itt vannak. A bázis túlsó végében. Két nő és tíz férfi. Napokon belül értük jön egy köztársasági hajó. - Akkor ez miért nem várta meg? - Úgy hallottam, valami illegális speciális ajzószert szedett évek óta, ami végül teljesen leépítette az agyát. Nem az én dolgom, hogy erről többet tudjak, de pokollá tette a társai életét. Annyit ő is felfogott, hogy utasszállító kapitányaként, szolgálatban használta azt a drogot évekig, tehát felelősségre fogják vonni. A társai, akiket már kiidegelt, megfenyegették, hogy ellene vallanak, így engedélyt kért Sylastől, ha úgy döntene, hogy inkább itt fejezi be, akkor ne tartóztassuk föl! Eleve rabként vinnék el, és bíróság elé kerülne. Úgy vélte, gyorsabb halál, ha most kimegy a ragadozók közé, mint ha valami mocskos cellában kellene töltenie hátralévő életét. Revan kinézett a botorkáló alak után: - Van rá parancsotok, hogy engem feltartóztassatok, ha ki akarok lépni a kapun? Larsen minden idegszála és összes izma megfeszült, de habozás nélkül válaszolt: - Ez a viselkedésedtől függ. Nem vagy fogoly, ha erre célzol. Revan nyugtázta az őrharcosokból áradó feszültséget, melyet a kérdés váltott ki belőlük, és tetszett neki a gárdakapitány válasza. - Te nem akarsz velem jönni? - Ha arra gondolsz, azért, hogy szemmel tartsalak, nem. Nem hiszem, hogy közülünk bárki ellenőrizni tudna téged. Revan egyre jobban megkedvelte Larsent: - Komolyan kérdeztem. - És én komolyan válaszoltam. Sylas engedélye nélkül nem hagyhatom el a bázist. A jedi egy pillantást vetett az éjszakában ténfergő szerencsétlen után: - Ha látnád, hogy a nyakába ugrik egy maalras, a segítségére sietnél? - Ő döntött így - Larsen hangjából hiányzott a közöny, de nyilvánvaló, hogy nem is sajnálja a kapitányt. A vezérek és őrharcosok mindent tudtak a kapitány és társai viselt dolgairól. A foglyok alpári módon társalogtak egymás közt éppúgy, mint az őket rendszeresen meglátogató valamelyik vezér vagy alvezér jelenlétében. A rabság, az elszigeteltség előhozta rosszabbik énjüket. Elviselésük mind komolyabb gondot okozott a bázisnak, különösen a kapitány mind gyakoribb őrjöngése. A fogságban jobban szem előtt volt, és társai lassan rájöttek a titkára. A kapitány tíz évvel ezelőtt, hogy a felelősség stresszét, és az űrben szerzett klausztrofóbiáját elviselhetőbbé tegye, kábítószerhez fordult. A szer azonban lassanként átvette fölötte az uralmat, köszönhetően az állandóan emelt adagoknak. A lezuhant utasszállítóból ki tudta menteni készleteit, melyek jó ideig eltartottak, de takarékoskodni igyekezett vele Helsán, mert tudta, hogy itt nem juthat utánpótláshoz. Állandóan agresszív és ingerült volt. Ha éppen nem a társait terrorizálta, akkor Seydát vagy az őrharcosokat illette obszcén jelzőkkel, és követelte, hozzák ide a lányt, aki a köztársasághoz tartozik, mert ez itt a köztársaság területe. Időnként megtámadta fiatal társnőjét, és mert férfitársaik nem keltek Flora védelmére, az őrharcosok rángatták le a sikoltozó nőről, és néhány célirányos rúgás után bedobták a fájdalmában vinnyogó kapitányt egy üres szobába. Mind rosszabb állapotba került, mert a drog, ami az agyát megőrjítette, végül elfogyott, és az elvonási tünetek sokat rontottak a helyzetén. Sylas kérdésére, miért kell elviselniük egyáltalán ezt a fickót, Calborn csak annyit mondott: - Mert megígértem Seydának, hogy nem bántom őket. Larsen mindezzel tisztában volt, de ezt nem kötötte Revan orrára, aki így is épp elég kellemetlen kérdéssel bombázta, mint például ezzel: - Van itt a bázison még idegen a köztársaságiakon kívül? - Nincs - ezzel a gárdakapitány nem hazudott, mert Seyda nem volt idegen. - Van jedi a köztársaságiak közt? Larsen ösztönösen válaszolt, kerülve a hazugságot, egyúttal a bizonytalankodást, mely elárulhatná Revannek: - Tudtunkkal nincs - a gárdakapitány ezzel sem hazudott, mert Seyda jedi volt ugyan, de már egy éve törvényesen is közéjük tartozott. Revan még utoljára kinézett az éjszakába, ahol már nem látszott a botladozó hullajelölt, aztán hátat fordított a kapunak, és visszaült a fa tövébe. A kapuőrség lassan-lassan megnyugodott, Larsen viszont nem volt biztos abban, hogy a jedi kellemetlen kérdései valóban elfogytak, ezért halkan utasításokat adott őrharcosainak, és a járőrök ellenőrzéséből visszatérő őrkapitánynak, Teridonnak.

2007.07.05. 20:27

Sziasztok! Szeretném feltenni "A kis jedi úrnő" 9. folytatását is! Köszönöm! Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Sithek a közeli, háromszáz éve üresen álló Surran harcbázison? Seyda disruptormező rezgését érzékeli. Saborra és Sheruk a felderítőkkel együtt visszatér Helsára erősítésért. Sylas harckészültséget rendel el. Váratlan vendégek érkeznek: Canderous és R e v a n... A kis jedi úrnő - 9. rész   Hajnalban talpon volt, mint máskor. Hogy Calborn mikor hagyta magára, nem tudta. Rendbetette kicsi, kényelmes otthonát. Zűrzavaros érzéseit azonban nem tudta ilyen könnyen rendbetenni. Ha találkozik Calbornnal, hogyan viselkedjen vele ezután? Erre az éjszakára Xarga nyilvánvalóan nem készíthette őt fel a kiképzések alatt. Sokkal nehezebb lesz ezután Calborn szemébe néznie, mert nemcsak annyi történt, hogy ő engedett a legtekintélyesebb vezér szeszélyének. Ő valóban vonzódott ehhez a vezérhez. Nem tekintélye vagy hatalma érdekelte, hanem maga Calborn, mint férfi, a maga tekintélyével…hát ugyanott tart. Még csak meg sem tudja fogalmazni a vonzerő mibenlétét, ami Calborn fogságába ejtette. A reggeliző felé haladtában fogadta az őrharcosok és harcostársai üdvözlését. A gyors, fegyelmezett étkezés után Xarga felsorakoztatta őket és megkezdődött az eligazítás, kire milyen feladat hárul a mai napon. Xarga most összeállított egy harminc főből álló csapatot harcosokból. De Seydát is beválogatta közéjük. - Sherukot fogjátok elkísérni - kezdte a felvilágosítást. - Saborráék belebotlottak a mi egyik régi, de már nem használt bázisunkon olyan nyomokba, ami arra utal, hogy nemrég sithek jártak ott. Sabborráék a bázis közelében várnak titeket. Sheruk elvezet oda benneteket. Legyen a helyén az eszetek és a szívetek! Ostoba hősködés nincs! Úgy fogadjatok szót Sheruknak, mint ha én lennék veletek! Nagyon vigyázzatok rá, megértettétek?! Ha az alvezéreteknek egyetlen haja szála is meggörbül, haza se merjetek jönni! Aki pedig holtan marad ott közületek, az meg is érdemli, hisz épp azért nem mást küldök oda, hanem titeket, mert tudom, hogy csak ti tudjátok ezt megcsinálni! Ezt az utolsó mondatot már kívülről ismerték a harcosok. Ezzel szokott Xarga lelket önteni azokba, akiket bevetésre küldtek. És sokat jelentett nekik, mert ezzel árulta el, hogy aggódik értük. Harcosai féltek tőle, mint a tűztől, de tűzbe is mentek volna érte. Seyda is hasonlóképp érzett. Mielőtt Xarga útnak indította volna őket, odaintett a lánynak: - Seyda! - a lány kilépett fegyelmezetten várakozó társai közül, és megállt a kiképzőtiszt előtt, félve, hogy valami mulasztáson érték. Xarga azonban nem a felszerelését nézte. Seyda vállára tette kezét, és lehajolt az arcához. Halkan beszélt, hogy a többiek ne hallhassák: - Az expedíció névsorát már éjszaka összeállítottam, mikor a híreket megkaptuk. Hajnalban Calborn, mielőtt elutazott, szigorúan megtiltotta, hogy téged bevetésre küldjelek, és ezután már nem kötelező az edzéseken sem részt venned. Mivel a névsorba már éjjel betettelek, rávettem Calbornt, hogy engedjen el mégis, ezért maradtál a listán. Elmégy a harcosokkal? Nem akarsz élni Calborn engedélyével, hogy bent maradhatsz? - Nem! - mondta Seyda, és feldobogott a szíve. Alig fért a bőrébe a büszkeségtől. A vezér nem szégyelli harcosai előtt sem kinyilvánítani, hogy félti őt! Ezen a bevetésen most bizonyítania kell, hátha ez az utolsó alkalom, hogy kiengedik! - Szeretnék menni, Xarga! - Rendben. De ha meghallom, hogy el mertél mozdulni Sheruk mellől, leszedem a fejedet, megértetted? - Megértettem. - Jó. Akkor állj vissza a sorba! Sheruk a kapu előtt várta harcosait, laza szőke haján megcsillant a fény. A szokottnál is feldobottabb volt, és remekül festett kékkel szegélyezett aranyszínű páncéljában. Ő is szemrevételezte a csapatot, majd elindította őket: - Hohó, kiscsillag! - fogta meg Seyda karját. - Gyere csak ide mellém! Már rég beszélgettünk, nem gondolod? Beszélgetésre persze nem adódott sok lehetőség, hisz a szavanna kitermelte a maga ragadozóit, amelyek nem vártak arra, hogy zsákmányaik megtárgyalják a napi időjárást. A harcosok ennek ellenére beszélgettek, hisz kifejlesztett reflexeiknek köszönhetően azonnal tudtak válaszolni a támadásra. Seyda is elérkezettnek látta az időt, hogy informálódjon egy kicsit: - Sheruk, Calborn miért nem akarja, hogy ezután részt vegyek az edzéseken? Ő is tudja, hogy egy harcos nem eshet ki a gyakorlatból, mert lelassul és elpuhul. - Xargának járt el a szája? - pillantott rá az alvezér. - Igen, ő mondta. Te tudod, hogy Calborn miért döntött így? - Hát tudod, Seyda… nem tudom. Igaz, hogy Calborn alaposan végiggondolja, mit fog tenni, de nála ez olyan gyors ütemben zajlik, hogy mire közli velünk, mi a terve, addigra már végre is hajtotta, akkor meg már miről magyarázzon? Sokkal önállóbb, mint a többi klánvezér. Kemény iskolája volt, sokkal keményebb, mint legtöbbünknek. Kétségtelenül Calborn Mandalória egyik legkiemelkedőbb személyisége, de gondolatmenete nem mindig követhető. Én csak annyit mondok neked, hogy mégis mondjak valamit, ha már megkérdeztél, hogy bár tippem sincs arról, amire választ vársz tőlem, de ha ő így döntött, bizonyára olyan feladatkört szán neked, amihez elengedhetetlen, hogy nemcsak életben, de épségben is maradj! Okosabb lettél ettől, kiscsillag? - Nem igazán, de köszönöm, amit elmondtál. Közben elérték a Surran bázist. Hatalmas szürke falak, egykor lakásnak használt, most üresen ásító konténerek, elburjánzó növényzet. Seyda annyira belefeledkezett a telep látványába, hogy összerezzent, mikor Saborra sötétkék páncélját látta megjelenni, szinte a semmiből. Tizennyolc felderítő volt vele, közülük négy még újonc. Seyda sokszor gondolkodott azon, hogyan lehet annyi türelme egy tisztnek vagy vezérnek, hogy kezdő harcosai ügyetlenkedését elnézze. A harcosok nem váltak nevetség tárgyává, ha valamit nem sikerült megoldaniuk, még saját társaik sem gúnyolódhattak rajtuk, mert azért viszont büntetés járt. A mandalóriai hadászatnak ez mindenképp javára szolgált. Könnyebb volt a kudarcon túllépni, ha nem megvetést kaptak érte, csak többet kellett gyakorolniuk. Ehhez természetesen olyan kiképzők kellettek, akik személyre lebontva tudták, kitől mit várhatnak el, így nem küldték a halálba felkészületlenebb harcosaikat. Ha egy harcos végképp nem boldogult a követelményekkel, azt átirányították civil foglalkozásra, de a klán ekkor sem hagyta magára. Elkezdték számára keresni a helyet, ahol megtalálhatja a képességeinek megfelelő munkát és életteret. Seyda titokban büszke volt magára, hogy ő mindig meg tudott felelni a követelményeknek. Saborra halkan jelentést tett az alvezérnek, aki csoportokra osztotta a harcosokat. Minden csoportban vegyesen volt felderítő és harcos. Álcázót ilyen jellegű csapatmunkánál nem használtak, hisz egymás jelzéseit nem tudták volna venni. Sheruk Seydát, és két harcost rendelt maga mellé. Konténerről konténerre jártak, lövésre kész fegyverrel, amivel most már Seyda is jól bánt. Nem jeleskedett a pisztolyhasználatban olyan jól, ahogy a mandalóriai szélespengéjű rövidkardot, a szimpla hosszú kardot, vagy a duplapengéjű kardot forgatta, de igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy ha egyszer csak pisztolya lenne, mint fegyver, legalább eltalálja vele ellenfelét. Úgy tűnt, a bázis teljesen kihalt, de Sheruk számára Saborra beszámolója szentírás volt, és ha az sithekre gyanakodott, akkor itt sithek vannak vagy voltak, de akkor csináltak is itt valamit. Ha az alvezér nem is hisz a felderítőparancsnoknak, a bázis környékén talált nyomok egyértelműen rohamdroidok ittjártára utaltak. Sheruk elég jól ismerte a Surran bázist, és tudott néhány titkos kijáratról, amiket harcosai számára most pontosan be is határolt: - Ezekbe a lábotokat se tegyétek be! Mindenki csak arra a területre menjen, amit kijelöltem neki, így egyetlen kijárat se marad ki, de nem fedezzük föl őket kétszer is! Ha ilyet találtok, jelöljétek be, és haladjatok tovább! Lehet olyan, amelyik beomlott, vagy titkos csapdákat helyeztek el bennük. Először nézzünk körül, a végén majd együtt felderítjük őket! Az egyik ilyen kijárat felé tartottak most, így óvatosabb haladásra intette harcosait. Mivel ugyanazokkal a néma parancsokkal irányította őket, amelyeket Xarga minden harcosába szinte feltételes reflexként belenevelt, az alvezér jelzéseivel pontosan tisztában voltak. Seyda megtorpant és mozdulatlanná dermedt. Rezgést érzett a levegőben. Sheruk azonnal megállt, ugyanerre intve a harcosokat is. Ha egy felderítő valamiért gyanút fogott, soha nem hagyták figyelmen kívül. Seyda most már a hangot is érzékelte. A nesz épp csak súrolta a hallhatóság határát. Bármilyen apró állatka lehetett volna, csakhogy ez nem élőlény volt, mert változatlan intenzitással és folyamatosan hallatszott a nesznél halkabb érzet. - Disruptormező - Seyda inkább lehelte, mint súgta a szót. Sheruk most sem hallott semmit. Kérdő pillantást vetett a harcosokra, akik szintén a fejüket rázták. Seyda a távolabbi sarok felé intett: - Onnan jön. Sheruk bólintott: - Ott az egyik járat. Jó füled van, kiscsillag! - dícsérte meg. - Ráadásul formás is! - kacsintott rá, és megjelölte a térképen a kijáratot. - De vajon miért nem jelzik ezt az érzékelők? - mormolta halkan. Seyda már hozzzászokott Sheruk közvetlenségéhez, tegnap éjjel óta azonban a bókok, bárkitől származzanak is, bármilyen ártatlanok és egyszerűek legyenek is, nagyobb jelentőséggel bírtak számára, mint eddig. Bátrabban mosolygott vissza az alvezérre, mint ahogy egy nappal korábban mert volna, és visszafordult a bejárat felé, ahol a harcosok várakoztak. Sheruk csatlakozott hozzájuk. Kiléptek a ragyogó délelőtti fénybe. A többi felderítőcsapat gyülekezni kezdett a megadott helyen, de két csapat még hiányzott. Köztük volt Saborra is. Amíg várták őket, Sheruk végignézte a térképeket és összegezte az eredményt. Minden kijáratot megtaláltak. - Amint Saborráék is visszaérnek, elkezdjük a kijáratok tényleges felderítését. Seyda érzékelt egy disruptormezőt, ez azt jelenti, hogy a sithek levédték azt a kijáratot. Ti találtatok ilyesmit? Tagadó válaszuk elgondolkodtatta. Kizárt dolognak tartotta, hogy ha már egyet levédtek, akkor a többit ne védték volna le, és hogy azt az egyet is csak Seyda érzékelte. És ha nem Seyda van kijelölve oda véletlenül, akkor még arra sem jönnek rá, hogy le van védve! - Lazítsatok egy kicsit, amíg Saborráék visszajönnek, de senki nem mozdul el innen, világos? Seyda, Lano, Dannor, gyertek velem! A lány eddig elgondolkodva nézte a falakon felkapaszkodó zöld indákat. A parancs hallatán azonnal indult az alvezér után, nyomában a fiatal Lanóval, és a sokat tapasztalt, idősebb Dannorral. Sheruk a többiek által felfedezett egyik kijárathoz vezette őket: - Figyeljetek! Nekem nagyon gyanús ez az egész. Ha egy kijárathoz csapdát állítottak a sithek, akkor a többihez is kellett, hogy állítsanak! De a többiek semmit nem érzékeltek, csak Seyda. Eszerint Seydán kívül bármelyikünk belesétálhat egy ilyen csapdába, mert nem érzékeli időben, vagy pedig tényleg csak azon az egy helyen van, akkor viszont ott valami olyasmi van elrejtve, amiről a sithek nagyon nem akarják, hogy mi rájöjjünk, hogy ott van. Ezért mi most négyesben újra végigjárjuk ezt a másik hat kijáratot, és ellenőriztetjük Seydával, érzékel-e csapdát! Az első ebben az épületben van. No, kiscsillagom, radarozd körbe ezt a barakkot az életmentő fülecskéddel! Mi addig a fiúkkal még levegőt se fogunk venni. Ott a kijárat bejárata, addig elmehetsz, tovább egy lépést sem! Seyda a mozgatható fal mögötti alagút szájánál megállt. Először a levegő rezgésére figyelt. Semmi. Egyetlen nesz sem, pedig olyan csend volt, hogy akár a futkározó rovarok neszezését is is meg lehetett volna hallani. Rövid ideig minden idegszálával figyelt, aztán megrázta fejét: - Semmi, Sheruk. Biztos lehetsz benne! - Rendben, akkor továbbmegyünk a következőhöz! Az alvezér elégedett lehetett felderítői felkészítésével, mert azon az egyen kívül valóban nem találtak több energiamezőt ők sem. - Saborra nagyon elégedett lesz, ha elmondom neki, milyen remek fiai vannak! Időközben előkerült az utolsó két csapat is. Sheruk megkönnyebbült. Pihenőt és ebédet engedélyezett az egész társaságnak, majd Saborra társaságában fölvonult egy valaha lőtornyok számára kiépített magaslatra. Innen szemmel tarthatta harcosait. Miközben ők maguk is nekikezdtek a könnyű ebédnek, az alvezér felvázolta elképzelését. A felderítőparancsnok figyelmesen hallgatta, és csak akkor szólalt meg, amikor az alvezér kifogyott a mondanivalóból: - Sheruk, te tudsz valamit arról, hova vezetnek a kijáratok? - Én? Hát nem te vagy a felderítők gyöngye? Én csak egy kíváncsi fickó vagyok, aki meg akar fejteni egy rejtvényt. Neked kellene tudnod, merre kacskaringózik az az átkozott alagút! Saborra végighordozta tekintetét a nyugodt, napsütötte tájon: - Veszélyesnek tartom, hogy bemenjünk! - Nézd, én hiszek neked, de mivel meg kell tudnunk, miért ette ide a fene a sitheket, sajnos be kell mennünk! - Sheruk, én nem vállalok felelősséget ezért az akcióért! - Rendben, akkor majd én elviszem a balhét! Így megfelel? - Igen, ha kérsz még harcost! Többet! Sokat! Nagyon sokat! És rohamdroidokat! És még lehet, hogy az se elég! Sheruk őszinte kíváncsisággal nézett Saborrára: - Mégis, mire gyanakszol? Találtál valamit? - Még nem. Inkább megérzés. És egy két dolog, amiről viszont biztosan tudok. - Ki vele! - nógatta az alvezér. Saborra ismét végignézett a kihalt bázison: - Ezen a területen több ezer évvel ezelőtt sithek is éltek, de akkor még nem a sötét oldalt szolgálták. És békében megfértek a mi akkori őseinkkel. Itt volt az egyik temetkezési helyük… - Úgy érted, a halottak szellemeitől tartasz? - Nem egészen erről van szó. Ez a bázis nem temetőre épült, de valahol a közelben sírok vannak. De nem civilek sírjai. - Valami már kezd derengeni - és az alvezér önkéntelenül pillantott végig csöndesen pihenő harcosain, mintha ellenőrizné, megvannak-e mind. - Igen, Sheruk, ezek királysírok! Három sith király sírja! De ezek nem sziklába vájt gigantikus építmények, mint a négy legismertebb sith uralkodó mauzóleuma Korribanon, a Sötét Nagyurak Völgyében. Ezek itt hárman életükben megelégedtek a fény hatalmával, mert ők még a fényt szolgálták, elmúlásuk után pedig szerényen föld alatti katakombákban tértek nyugovóra. Az alvezér tekintete visszavándorolt a felderítőparancsnokra: - Leesett! Tehát te most nem a három jóságos halott sith királytól, hanem a nagyon is életben lévő gonosz sithektől tartasz! Hogy befészkelték magukat ezekbe a sírokba, és sötét bázist építenek ki bennük. Mit ne mondjak, a pofátlanságuk akkor tényleg nem ismer határt! Szerinted valamelyik alagút a sírokba vezet? - Igen. Talán az, amit levédtek. - Várj csak, Saborra! Azt mondod, hogy felépítettünk ide egy mandalóriai bázist hatszáz évvel ezelőtt, anélkül, hogy fogalmunk lett volna erről a katakomba-rendszerről? - Sheruk, én csak a saját információimat tudom megosztani veled. Az én tudásom is a történészektől származik. Gyakori látogatója vagyok Gerennek, hogy adatbázisából mindent megtudjak a kijelölt területről, ahol épp dolgozom. Ha engem kérdezel, szerintem ezt a bázist épp azért építették ide, mert tudtak a sírokról, és valamiért ellenőrzés alatt akarták tartani. Lehet, hogy már akkor is voltak sith próbálkozások, hisz mégiscsak az ő történelmük egy darabkája van itt eltemetve, de mivel a Mandalóriai Birodalom akkor már háborúban állt a sithekkel, nyilván nem engedték őket ide. Ennek a Surran bázisnak a feladata az ellenőrzés lehetett, de hogy ki rendelte el a kiürítését háromszáz évvel ezelőtt, még csak találgatni sem tudok! Annál is furcsább a dolog, mert hisz nem sokkal odébb újra felépítettek egy másik bázist, a jelenlegit, a miénket, Helsát. Lehet, hogy valami titkos forrásadat a computerekben magyarázatot tudna adni erre, de erről a helyedben én Sylast faggatnám! - Megnyugtatlak, Saborra, ha Sylas akár csak a töredékéről is tudna annak, amit itt sebtében elmeséltél nekem, akkor a te tizennyolc felderítőd kisegítésére nem harminc harcost küldött volna, hanem nyolcszázharmincat! Az is érdekelne, hogy Seydán kívül miért nem érzékeli senki azt a francos disruptormezőt, de ha ebbe bele is nyugszom, attól még a műszereinknek is jelezniük kellett volna! Az meg sem fordul a fejemben, hogy Seyda érzékszervei fölöslegesen riasztanának, ha tehát szerinte ott disruptormező van, akkor az ott is van! És az sem véletlen, hogy ő is csak annál az egy kijáratnál érzékeli, a többinél nem! Komoly dugdosnivalója lehet ott a sitheknek! Te műszaki vagy, el tudsz képzelni a sithek technikájában akkora fejlődést, hogy ezeket a rezgéseket és hangokat teljesen érzékelhetetlenné tegyék a mi műszereink számára? Saborra tagadólag rázta fejét: - Nem, de ettől még lehetséges. Ne érts félre, én nem a technikájuk robbanásszerű fejlődését tartom lehetségesnek, hanem az energia számunkra ismeretlen felhasználását! Ne feledd, hogy már nem közönséges érzékelésű vezetőik vannak! Jedik irányítják őket, akik maguk is képesek az energiát szolgálatukba állítani! Van, ami csupán illúzió vagy gondolati úton küldött energia. Az sem biztos, hogy mindig jelen van. Én sem értem igazán, miről beszélek, talán ha Zukát megkeresnéd, ő okosabbakat mondana neked! Egy biztos, Sheruk: ez nem egyszerűen egy disuptormezővel levédett bejárat, és nem úgy viselkedik, mint például a mi csaknem teljesen hangtalan és észrevehetetlen álcázónk, amely bármilyen magas szintű is, csupán technika, nem mágia. Náluk viszont ez a csaknem nincs! A csend kezdett kényelmetlenné válni, mire Saborra végre folytatta, most már egész halkan: - Sheruk, én tudom, hogy nehéz ezt egy büszke mandalóriainak belátnia, de nem vagyunk olyan erősek és felkészültek, hogy méltó ellenfélként nézzünk szembe olyan erőkkel, amelyek pusztán gondolati erővel is ölni tudnak! Legalább annyit azért érzékelnünk kellene, hogy kivel vagy mivel állunk szemben, különben mind ott maradunk! Ide most egy… - zavartan hallgatott el. Sheruk lassan bólintott, és tekintete megpihent a társai közt csendesen pihenő lányon: - Jedi kellene! - fejezte be a mondatot. Elkomoruló arccal nézett Saborrára. - Sok mindenre hajlandó vagyok a feladat végrehajtása kedvéért, de Seydát nem engedem be! - hirtelen felállt, és nagy léptekkel ment le a magaslatról: - Szedelőzködjetek! Visszatérünk a bázisra! A feladat összetettebbnek bizonyult, mint amire eredetileg felkészültünk. Sylas döntésétől tesszük függővé a továbbiakat. Ha ő engedi, hogy folytassuk a felderítést, visszajövünk ide holnap, de sokkal többen! Öt perc múlva menetkészek legyetek! Visszament Saborrához, összecsomagolta ebédje maradékát, rendbetette felszerelését, s intett a felderítőparancsnoknak, hogy kövesse. A tanácsteremben a gyűlésre ezúttal Xarga, Saborra és Zuka, valamint Kennix, a fegyvermester is hivatalos volt. Sylas gondterheltebbnek látszott, mint máskor: - Sheruknak igaza van, elképzelésem sincs, miért ürítették ki azt a bázist! Ha van is róla valahol információ, az nem a klánvezérek tudását gazdagítja. Jól tettétek, hogy félbehagytátok a felderítést, de attól tartok, az éjszaka leple alatt folytatni fogják a betelepülést! Saborra, hány álcázott embered van a környéken? A felderítőparancsnok a klánvezér elé kiterített térképen bejelölte a szétszórtan elhelyezkedő harminc felderítő pozícióját. Sylas elmélyülten elemezgette a térképet, majd anélkül, hogy felpillantott volna, a fegyvermestert szólította: - Kennix, mennyi lőtornyunk és rohamdroidunk van, szükség esetén mit tudunk ugyanilyenek ellen bevetni, és mennyi disruptorfegyverünk van? A fegyvermester válaszai nem töltötték el nagy lelkesedéssel: - Kevés. Kevés. Nem elég! - fölegyenesedett, és két kezét a háta mögött összefűzve hordozta végig gondterhelt pillantását. Megállt a feszes testtartásban várakozó kiképzőtiszt előtt: - Xarga, a bázis harcosállománya jelenleg alkalmas lenne ennek a feladatnak a végrehajtására? - Igen, Sylas. - És mi a helyzet az újoncokkal? - A százötven újoncból csak nyolcvan lenne alkalmas ilyen bevetésre. - Csak? Ez nem rossz arány! Remek munkát végzel, Xarga! A kiképzőtiszt bólintott a dícséretre: - Csak azt tudom kihozni belőlük, ami egyáltalán bennük van. Sylas ismét a különféle jelzésekkel telerajzolt térképet nézte: - Állandó tartózkodásra kell ismét lakhatóvá tennünk, és meg kell erősítenünk a Surran bázist! Már holnaptól. Szakcivileket vitetek oda, közben feltöltjük a bázist harcosokkal, lőtornyokkal és rohamdroidokkal! Minden konténer elé, amely valamelyik bejárathoz vezet, kettős őrséget rendelek, közvetlenül a bejárat elé pedig még kettőt! Aztán az összes kijáratot nagy erőkkel végigjárjuk, hogy egyáltalán tudjuk, a szabadba vezetnek, vagy csak megtévesztésül ásták őket! Azt hagyjuk utoljára, amelyiket Seyda megjelölte! Ha a többi sithmentesnek bizonyult, akkor az utolsót is elárasztjuk harcosainkkal! Zuka, tudsz javítani a bemérőink érzékenységén vagy hatótávolságán? - Mindent megteszek, Sylas! - Rendben. Öt napod van rá! Seydát a behatoló csapatokkal együtt fogom küldeni. Mindegyiket végigjárja velük! Lehet, hogy egyes csapdákat, ha vannak, csak ő lesz képes érzékelni. Így tudja figyelmeztetni harcostársait, mielőtt belegyalogolnának. Akármit csináltak vele a Ravageren, jedi érzékenysége működik… - Van ezzel egy kis baj, Sylas - vetette közbe Sheruk. - Hajnalban Calborn azzal állított oda Xargához, hogy Seyda többé nincs. Mármint a harcosok nyilvántartásában. Sylas kérdőn pillantott a kiképzőtisztre, aki bólintott: - Így van, Sylas. Seydának már ma sem lett volna szabad elmennie, alig bírtam kicsikarni Calborntól az engedélyt, hogy ma még kiengedje a felderítőkkel! Azért rendeltem Sheruk mellé, mert baj esetén a harcosok az alvezér köré tömörülnek, hisz elősorban őt védik, így a mellette lévő Seydát is védeni fogják. - És én miért nem tudok erről, Sheruk? - Senki se tud erről, Sylas! Calborn olyan gyorsan és olyan váratlanul tűnt el hajnalban, miután Xargának ezt a ködös, de szigorú parancsot kiadta, hogy nem tudjuk, mi áll a háttérben. Én is csak Xargától tudom, Xarga mondta el Seydának is, megkérdezve, nem akar-e élni az engedéllyel, hogy itt maradhat biztonságban, a lány azonban sugárzott a boldogságtól, hogy végre ő is mehet! Útközben persze engem faggatott a miértről, ahogy most te is. - És mit mondtál neki? - Az igazat! Hogy én még a semminél is kevesebbet tudok Calborn észjárásáról. Megjegyzem, így magunk között, ahogy közeledik az az időpont, Calborn egyre kiismerhetetlenebb. Nem azért, mert fél felvállalni a feladatát, inkább azért, mert tudja, hogy mire vállalkozik! Sylas kissé leeresztett: - Calborn a bershanna-i jedi akadémiára ment. Seydáról akar információt gyűjteni. Nem tudom, mennyi ideig lesz távol. Hajnalban hozzám is csak egy mondat erejéig nézett be, és már indult is. Saborra feltekintett: - Sylas, ha igazak az információink, akkor a bershanna-i akadémia is áldozatul esett Malaknak. - Én is ettől félek, de talán valaki tud Seydáról a környéken, hisz élete első tizenhárom évét ott töltötte el. Mindenesetre addig van időnk, amíg újjá nem építjük és fel nem töltjük a Surran bázist. Ez számításaim szerint öt napot vesz igénybe, de addig is folyamatosan ellenőrizni kell a környékét! Amikor itt lesz az ideje, hogy a csapatok meginduljanak a sírok feltárására, és addig Calborn nem tér vissza, kényszerűségből felübírálom a parancsát! Seydára szükségünk van a bevetési tilalom ellenére is! Én fogom vállalni a felelősséget Calborn előtt, bár nem szeretnék a szemébe nézni, ha Seydának baja esik… - sóhajtott. - Lépjünk tovább! Brailor! Vidd el a Deltaxot, keresd meg a Danton bázison Tereton parancsnokot! Kérj tőle négyszáz közelharcost, kétszáz disruptorpisztolyt… A váratlanul belépő fiatal őrharcos izgatottan, de vigyázzban várta, hogy a klánvezér megszólítsa. Sylas a készülődő Brailor felé intett: - Várj még! - és teljes figyelmével az őrharcos felé fordult: - Mondjad, fiam! - Az Ordo klán vezérhajója, az Arkan elérte légkörünket. - Az Arkan? - kérdezte Sylas meglepetten. - Ki van a fedélzetén? - Canderous cal Ordo és…Ő… - Ő? - ismételte Sylas. - Ki az az Ő, fiam? - Hát Ő. Revan… - és a fiatal őrharcos hangja csak kicsit csuklott meg, hisz elvégre ő mégiscsak bátor mandalóriai… A csend iszonyú súllyal zuhant a tanácsteremre. Egyetlen lélegzetvétel se. Egyetlen moccanás se. Egyetlen rezdülés se… Xarga kemény, parancsoláshoz szokott hangja szinte fájt, mikor belehasított a döbbenetbe: - Köszönjük a hírt, most térj vissza a posztodra, és hagyd gondolkodni a vezéreidet! Az üzenethozó távozása után Sylas keserű mosollyal pillantott a kiképzőtisztre: - Nem vonom vissza a dícséretemet, de arra azért kíváncsi lennék, hogy a százötven újoncból nyolcvan bevethető aránya nem fog-e negatívan módosulni, ha megtudják, ki érkezik a bázisra. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy ez a név még mindig ekkora hatalommal bír ebben a birodalomban! Fogadjuk méltóképpen! Vacsorát készíttetek nekik. Brailor, egyelőre ne menj sehova! - miután kiadta rendelkezéseit klánvezérek fogadására alkalmas vacsora összeállítására, visszaült székébe. - Sylas - szólalt meg Sheruk. - Seyda is hivatalos a vacsorára? Mert akkor szólni kellene neki! A klánvezér úgy nézett rá gondolatai közül, mint akit mulasztáson értek: - Igaz. Még jó, hogy Calborn már tegnap este felvilágosította, így a kislányt nem éri meglepetés. Brailor elmélyülten tanulmányozta, majd elkezdte összefűzni ujjait. Mikor elkészült művével, szétválasztotta őket, és újrakezdte a fűzőcskét. Mikor megszólalt, egyikükre sem nézett: - Lehet, hogy fölvilágosította, de nem erről. Az a véleményem, hogy nem beszélt vele. Illetve beszélt vele, csak nem erről. Mindannyian rámeredtek. Sylas egészen elkomorult: - És te most miről beszélsz? - Csak a saját véleményemet mondtam el, azzal a kiegészítéssel, hogy nem tartom tanácsosnak Seyda jelenlétét a vacsorán, mert szerintem semmit nem tud arról, hogy a bátyja él! - De hisz Calborn tegnap este azt mondta, elmegy hozzá! - El is ment. De előbb elkanyarodott a köztársasági foglyok laka felé, ahol majdnem végzett a kapitánnyal, azután ment csak a lányhoz. És nem félórás eszmecserére. Sok cirkáló járőr látta, hogy Calborn csak éjfél után jött el Seydától. Sylas még mindig nem tért magához egészen: - Eszerint Calborn… és Seyda… - El tudom képzelni - jegyezte meg Sheruk. - Igaz, hogy Seyda mindegyikünkért rajong, és ezt nem is tagadja. Számára mi vagyunk az eszményi harcos nép megtestesítői. De mégiscsak Calborn volt, aki megmentette és idehozta három évvel ezelőtt; ki tudja, hogy Seyda ezt hogyan rendezte le magában. Calbornról ugyan nem feltételezem, hogy egy harci bázison fog románcot kezdeni egyetlen női harcosával, de, hogy jó az ízlése, nem vitatható. Bárki vívja is ki Seyda vonzalmát, büszke lehet arra, hogy ez a különleges egyéniségű és szépségű lány lesz a kedvese. - Nem, Sheruk, bármekkora hatalma van is Calbornnak, ezt ő sem engedheti meg magának! - mondta Sylas. - Ez nem becsületes eljárás a kislánnyal szemben! Calborn sem rúghatja föl a maga állította szabályokat! - Eddig így is volt! - pillantott föl az ujjfűzőcskéből Brailor. - Seyda otthonát az őrharcosok mindig fokozott figyelemmel őrizték. Három évig még az ajtót se közelítette meg senki! Calborn is tegnap tett így először, és még csak zavarba se jött, mikor Seydától kijövet őrharcosokba botlott. De nem vallana rá, hogy visszaéljen a hatalmával, ezért szerintem komoly szándékai vannak ezzel a kislánnyal. Sylas megrázta fejét: - Nem lehetnek komolyak a szándékai, mert ő is tudja, hogy a birodalom tiltakozna Seyda ellen. Sajnos Calborn nem választhatja meg a párját szíve szerint. Többen is láttátok ma Seydát. Hogyan viselkedett? - Kicsit szórakozottnak tűnt, de ugyanolyan fegyelmezett volt, mint máskor - mondta Sheruk. - Igen, így van! - erősítette meg Xarga. - Örült, hogy bevetésre mehet a többiekkel. És bár nagyon meglepte Calborn parancsa, nem akart élni az engedéllyel, hogy bent maradhat. - A Surran bázison is ugyanolyan fegyelmezett és óvatos volt, mint három év óta minden alkalommal! - csatlakozott Saborra. - Semmivel sem volt benne több nőies viselkedés, mint máskor, úgyhogy szerintem nem történt köztük semmi különösebb. Régóta ismerem Calbornt, fel sem tételezem, hogy visszaélne Seyda ártatlanságával, amire az egész bázis annyira vigyázott. Azt el tudom képzelni, hogy beleszeretett a kislányba, de akkor feleségül is fogja venni, akár a birodalom tiltakozása ellenére is! Calborn tiszta, egyenes jelleme egyszerűen kizárja, hogy szégyenbe hozza, aztán elhagyja ezt a naív kislányt! - Egyetértek! - mondta Xarga. - Bár akkor jobban vigyázhatna Seyda jóhírére! - Saborrának igaza van - mondta Brailor. - De Xargának is, akit egyúttal megnyugtatok, hogy a bázison rajtunk kívül csupán az a néhány őrharcos tud erről, akik látták Calbornt Seydától jövet, és ők be tudják fogni a szájukat. Ők ugyan nem vonhatták felelősségre a leendő uralkodónkat, de nem helyeselték, amit tett, ezért akarták, hogy a vezérkar tudjon róla. Mivel velem találkoztak először, nekem mondták el. De más nem fogja megtudni tőlük. Még őrharcos társaik sem. És ez a titoktartás rátok is vonatkozik, ugye tudjátok, fiúk?! - pillantott a tanácsterem biztonságára ügyelő őrharcosokra. Tizenhat fej bólintott igent egyszerre. Sylas rövid vívódás után úgy tűnt, elhatározásra jutott: - Ettől függetlenül beszélni fogok Calbornnal. Ha valóban Seydát választotta, akkor sokkal nagyobb mértékű lesz a változás, amit hozni akar a birodalomban, mint eddig sejtettük. De most van elég gondunk. Ismerkedjünk össze Revannel, vagy akárki lett is belőle! De Seydáról hallgatunk előtte!

2007.07.05. 17:55

Igen, már megint én! ^^'  Sziasztok!  :)) Szeretném feltölteni "A kis jedi úrnő" 8. folytatását! Köszönöm! :D Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: A második év is eltelt. Seyda már tizenöt éves. Furcsa nyugtalanság gyötri, de nem tudja, mit kezdjen vele. Kezdi észrevenni, hogy az őt körülvevő őrharcosok nemcsak hűséges barátok és harcostársak. Mások, mint ő... férfiak. Speltorn, az Ordo klán fővezére különös híreket hoz Canderousról. És a harmadik év végén egy örömteli hír a köztársasági foglyok számára. Calborn késő esti látogatása Seydánál... A kis jedi úrnő - 8. rész   A nagygyakorlat végén a bázisok küldöttei elbúcsúztak egymástól, és ki-ki a saját otthona felé indult. Helsa is örömmel fogadta hazatérő fiait és lányát. Seyda a meleg fogadtatást tapasztalva igazán úgy érezte, hogy hazatért. De megdöbbent, mikor Sergerék azzal fogadták, hogy Hedgewither már nincs Helsán. Az ordoi kiképzőtiszt volt látogatóban Xargánál, és látva Hedgewither idegen technikáját, elkérte a trandoni fiút Ordo számára. A Karendhor gárdisták harci technikáját akarta fejleszteni az ismeretlen stílussal. Sylas nem szívesen vált meg a fiútól, akit ő is nagyon megkedvelt, de ha ez Helsa számára veszteség volt is, Hedgewither számára mindenképp elismerés, és előléptetés. Seydának is hiányzott a trandoni fiú, de könnyebben sikerült felejtenie, hisz az őrharcosok társasága mindenért kárpótolta. Lelkesen tanult tovább, és időről időre meglátogatta Mrs.Wintert, hogy beszámoljon neki élményeiről. Délután tudott csak elmenni, amikor Teregrilék voltak szolgálatban, de mivel Sergerék, és Taironék is elkísérték a kislányt, így a foglyokra vigyázó három műszak minden őrharcosa hallhatta, amint Seyda csillogó szemmel mesélte az idős asszonynak, hogy mesterfelderítő lesz belőle, a legelső nagy vizsgán már túl is van. Adatlapján meg is mutatta a nagygyakorlaton elért kiváló minősítését. Elmesélte, hogy erősített védelmű könnyűpáncélja van, már vezetett űrhajót, és programozott droidokat. Büszkén súgta Mrs.Winternek, hogy a karddal ő bánik a legjobban a harcosok és felderítők közül. Talán még az őrharcosok közt is lenne, akit le tudna győzni, de azok ellen sosem küzdött még. A türelmesen hallgató Mrs.Winter látta, hogy ilyenkor az őrharcosok csak mosolyognak a kislány háta mögött, vigyázva azonban, hogy Seyda ne vegye észre. A kislány azt is őszintén elmondta, hogy a közelharc nehéz, mert ő a legkönnyebb és a leggyengébb a bázison, és most már Davrel, a fiatal harcos sincs mellette, akivel eddig az edzéseken gyakorolni szokott, mert az is őrharcos lett. Seyda szomorúan mesélte el Xargának, hogyan veszítette el ajándékba kapott fénykardját, de a kiképzőtiszt más oldalról közelítette meg a dolgot: - Nem kell sajnálnod, kislányom! Annak a sith fénykardnak eszerint az volt a rendeltetése, hogy az életedet megmentse, nem az, hogy veled maradjon. Talán nem érezte jól magát egy mandalóriai bázison, sem pedig egy tiszta kis jedi kezében. - Te honnan tudsz ilyesmiket, Xarga? - kérdezte a kislány meglepetten. - Hát tőled, Seyda. Arionék mesélték nekem, hogy az indulás előtti napon igyekeztél az akaratod alá vonni a fénykardot, hogy elfogadtasd magadat vele. Mivel ez egy sith jedi fénykardja volt valamikor, talán maga a sötét jedi hívta magával a pusztulásba. - Ez még nem jutott eszembe, Xarga - mondta Seyda elgondolkodva. A második év is tanulással és gyakorlatozással telt el. Seyda sokat komolyodott, és azon kapta magát, hogy az őrharcosok valami okból jobban vonzzák, mint eddig. Serger vadítóan égkék szeme, Teregril lágy hangja, Sheruk aranylón csillanó haja, Larsen kellemes modora, Tairon huncut mosolya egyszerre más értelmet nyert. Arion körül pedig valahogy vibrált a levegő. A többieket is sokkal közelibbnek érezte magához, közellétük egyfajta nyugtalanságot váltott ki belőle, de nem tudta megfogalmazni a változások mibenlétét. Aztán egy alkalommal Calborn egy körútról tért vissza. Ahogy megjelent a rámpán, és az éppen arra sétáló Seydára pillantott, mintha megállt volna az idő. A vezérharcos bizonyára köszönt, ahogy máskor is, de Seyda nem emlékezett semmire. Csak állt dermedten, maga sem tudta, miért van rá most nagyobb hatással a férfi látványa, mint máskor. Calborn most is Telrevan lila páncélját viselte, és a sűrű szövésű fekete lanilin-együttes volt rajta, amit a páncél alá húztak föl vezérek és harcosaik egyaránt. Hatalmas, nyúlánk, tökéletesen arányos teste döbbenetes erővel párosult, ugyanakkor laza izomzata a könnyed mozgás teljes szabadságát biztosította számára. A páncélzat még jobban kiemelte a széles vállai és keskeny csípője közti látványos különbséget. Roppant izmainak látványa a testhez simuló fekete lanilinöltözék alatt teljesen elbűvölte Seydát. De a vezérharcos tekintete volt az, ami igazán zavarba hozta. Seyda most először gondolkodott el azon, Calborn miért tartózkodik Sylas birodalmában ilyen hosszú ideje, ahelyett, hogy saját klánja dolgait intézte volna, de ezt nem merte sem Calborntól, sem Sylastől megkérdezni. Egyszer óvatosan Brailornak szegezte ezt a kérdést, az pedig azt felelte, hogy ilyen nagy vezér hóbortját - mit miért tesz - ki tudná kitalálni? Seydát most már végképp nem lehetett lerázni, mert eszerint Calborn itt tartózkodása nem szokványos dolog. Megkereste Sherukot, aki mosolyogva indult feléje az udvaron, mikor megpillantotta: - Hogy vagy, kiscsillag? - kérdezte szokott kedvességével. - Jól, csak... - jött zavarba Seyda, hogyan fogjon hozzá, majd összeszedte magát. - Sheruk, Calborn ugye a Telrevan klán vezére? - Ahogy mondod. - És neki nincs annyi gondja, mint Sylasnek a saját klánján belül? - De, biztos van. Egy klánnal csak gondok vannak. Ha nincs gond, akkor annak a klánnak már annyi! Mert akkor már annyi baj van vele, hogy az a klán már nem is létezik, azért nincs gond vele! - De Calborn már azelőtt is itt volt, mielőtt engem idehozott, és azóta is már két év telt el. Neki nem kell soha hazamennie? Sheruk szemében megcsillant valami, ahogy a lány arcát fürkészte: - Calbornnak is vannak helyettesei, akik vigyáznak a klánjára. A Telrevan klán, a Központ, amúgyis más jellegű egy kicsit, mint a többi. Más a funkciója, de erről Geren már biztos mesélt neked. - Igen, mesélt. Azt mondta, minden Mandalore abból a klánból emelkedett ki. A legutolsó is, akit az én bátyám… - Így van - bólintott Sheruk. - A te bátyád. Seyda zavarba jött. Lehajtott fejjel hátrált el az alvezértől: - Bocsáss meg, Sheruk, nem lett volna szabad szóba hoznom épp nekem… - megfordult és elszaladt. Sheruk hosszan nézett utána.   Seydát egy napon Larsen kereste meg azzal, hogy a klánvezér hívatja. A klánvezér? A kislány önkéntelenül elmosolyodott magában, mert ő már régen felállította magában a ranglistát. Helsán Xarga volt a vezér, nem Sylas! Xarga, a kiképzőtiszt nem volt vezető a szó legszorosabb értelmében, de a bázis területén mindenképp ő uralkodott. Tőle tartott mindenki. Igazságos volt ugyan, de nagyon szigorú. Az igazi vezetők közül a legközvetlenebb kétségkívül Sheruk volt, akihez oda lehetett menni bármilyen problémával, vagy egyszerűen csak beszélgetni. És persze a másik alvezér, Brailor. Ők ketten sokat forogtak a harcosok között, állandóan a bázist járták, mindenhol ott voltak, ahol kellett, és azonnal intézkedtek. Soha nem hurrogtak le senkit, megadták a tisztelet harcosaiknak, ahogyan ők is megkapták. Sylas komoly volt, csendes és jóindulatú. Mint egy nagytekintélyű, elfoglalt apa, aki azonban minden gyermekével egyformán törődik, bármennyi dolga van is. Seyda nagyon ragaszkodott hozzá. Csak ritkán volt bátorsága ahhoz, hogy meglátogassa, hisz harcosként ő is közvetlenül Xarga, Sheruk és Brailor fennhatósága alá tartozott, akik pedig maradéktalanul ellátták feladatukat minden ügy megoldásában. Sylast nem volt miért fölkeresnie, hacsak nem úgy rendelték eléje valami miatt, de néha azért elment hozzá, hogy legalább néhány szót váltson vele. Soha nem zavarták el, ahogyan mást sem zavartak el a bázis lakói közül. Sylas egyedülállóan jóindulatú és csöndes, nyugodt egyénisége egyszerűen vonzotta környezetét. Seydát pedig különösen, mert árva lévén ezt a férfit szinte apjaként tisztelte. Sylas maga is érezte a kislány ragaszkodását, de elfogódottságát is, mert mosolyogva ment eléje, ha meglátta a küszöbön tétován álldogálni. Seyda tisztában volt Sylas szerepével Starviller életében. Sylas klánvezérként hatalmas, tágkörű családja minden politikai, gazdasági, személyi és harci jellegű dolgát felvállalta. Ez a központi bázis csupán egy kis része volt tevékenységi körének. Volt felesége és voltak gyermekei, de Seyda soha nem találkozott még velük, csak hallott róluk. Egy harci bázison nem volt helye sem asszonynak, sem gyermeknek. Ide nem lehetett csak úgy látogatóba jönni. Sylas birodalma nemcsak egyetlen bolygóra korlátozódott a háború után gyorsan regenerálódó Mandalória végeláthatatlan birodalmában. Sheruk és Brailor is a Starviller klán szülötteként emelkedett kiváló képességei révén az alvezéri cím elnyeréséig. Sylas távollétében kizárólag nekik volt döntési jogkörük harci területeken, így e bázis területén is. Seyda mostanában sokat hallotta emlegetni az Ordo klánt, melynek vezetőjéről, Canderousról legendákat meséltek. Azt is, hogy Canderous nem Sylas-féle csendes családapa, hanem egy arrogáns, keménykezű, bár igazságos harcos. Az ő klánja még harciasabb összetételű volt, mint Sylasé, a fegyelem az ő birodalmában már-már szinte elviselhetetlen. Seyda is tanulta, hogy a nagy Mandalore-ok, a birodalom kizárólagos, teljhatalmú urai, akik a klánokat összefogták, mindig az Ordo klánból, a híres Karendhor gárdából válogatták személyi testőrségüket, sokszor harci vezetőjüket is. Seyda annyit már tudott, hogy az ő bátyja végzett az utolsó Mandalore-ral öt évvel ezelőtt, és azóta senkit nem ruháztak még föl ezzel a címmel. Amikor a történészt erről faggatta, Geren óvatosan kitért a téma megvitatása elől, anélkül, hogy hazugságba bonyolódott volna. Seyda belenyugodott a kitérő válaszokba, mert tudta, hogy egy mandalóriai szemében a két legnagyobb bűn a gyávaság és a hazugság. Nem követhetsz el akkora hibát, amit ne tudnának megbocsátani, de ha hazugságon vagy gyávaságon érnek, azt soha nem bocsátják meg neked. Ha nem akarta, hogy Geren hazudjon, mert nem akarja, vagy nem mondhatja el, amit erről a dologról tud, akkor békén kell hagyni. Seyda annyira belemerült gondolataiba, hogy összerezzent Larsen szelíd hangjától: - Gyere, kicsi Seyda, és ne félj! Nincs okod aggodalomra! - Nem félek, Larsen, hisz nem csináltam rosszat. Legalábbis nem tudok róla. A gárdakapitány ajtót nyitott, és előreengedte a kislányt, aki meglepetten torpant meg. A két klánvezér és az alvezérek mellett Seyda minden kiképzője jelen volt. Larsen a Sylas mellett üresen hagyott székhez vezette az elfogódott kislányt, majd ő maga is leült. - Seyda - kezdte Sylas. - Két éve kerültél Helsára. Minden felderítői és harci teljesítményeddel jóhírünket növelted, gyógyításaiddal példátlan mértékben járultál hozzá, hogy a bázis minden harcosa állandóan harcképes, és egészséges legyen. Talán nem is vagy tisztában azzal, milyen előkelő helyet vívtál ki magadnak köztünk szeretetreméltó, kedves kis egyéniségeddel. Geren, Saborra, Zuka és Xarga azért van most jelen, mert ők azok, akik tanításukkal hozzásegítettek téged ahhoz, hogy eddig a pillanatig eljuthass! Szeretném felajánlani neked a lehetőséget, hogy mandalóriai harcos légy! Akarsz csatlakozni klánomhoz? Seyda nem bírt megszólalni, csak bólintott lelkesen, többször egymás után is, nehogy némaságát tétovázásnak könyveljék el. - Rendben - mondta Sylas. - Örülünk, hogy így döntöttél! Mától igazi mandalóriai vagy, Seyda cal Starviller!   Két héttel ezután váratlan vendég érkezett Helsára. Sylas éppen Helsa élelmiszerkészleteinek felhasználási arányát vetette össze a többi harcbáziséval, mikor egy őrharcos lépett be, némán várva, hogy a vezér megszólítsa. - Hallgatlak, fiam - pillantott föl Sylas. - Ordo vezérhajója közeledik Helsához. Hamarosan landol. - Az Arkan? - Igen, Sylas. Ordo fővezére van a fedélzetén. - Nocsak! - vonta föl szemöldökét meglepetten a klánvezér. - Speltorn nem egy utazgatós fajta. Komoly oka lehet annak, ha kimozdult Ordoról. Köszönöm a hírt, fiam. Kéretem Sherukot és Brailort! - Igen, vezér! - az őrharcos távozott. Sylas visszafordult munkájához, de gondolatai máshol jártak. Kommunikátoráért nyúlt, és kiadta a parancsot a konyha főszakácsának, hogy finom ebéddel készüljenek az ordoi fővezér fogadására. Amikor Ordo vezérhajója landolt Helsa űrkikötőjében, a magasrangú vendég meglepetten látta, hogy a két helsai alvezér mellett maga a klánvezér is kijött a fogadására. Sylas sok mindenben eltért mandalóriai vezértársaitól. Számára az etikett betartása is fontos szerepet játszott abban, hogy mások iránti tiszteletét kimutassa: - Üdvözöllek Helsán, Speltorn! - nyújtott kezet a rámpán lesiető fővezérnek, aki vele egykorú lehetett. - Fontos esemény lehet az, amely képes téged kimozdítani Ordoról! - Igen, Sylas, nagyon fontos! - bólintott Speltorn, majd üdvözölte Sherukot és Brailort. A kíséretében lévő ezüstzöld páncélú gárdisták lassú, egyenletes léptekkel követték. A tanácsterem előtt Sylas megállt: - Te most csukd be a füledet, Speltorn! - mondta, majd a merev arcú gárdistákhoz fordult: - Lazítsatok nyugodtan, fiúk! Tudom, hogy Ordón elképesztő fegyelmet követelnek tőletek, de most Helsán vagytok. Menjetek, látogassátok meg Xargát és Larsent, és ha éhesek vagytok, nézzetek körül az étkezőben! Én addig lefoglalom a fővezéreteket. No menjetek! - és hessegető mozdulatot tett. Speltorn önkéntelenül elmosolyodott a tétovázó gárdisták láttán: - Elrontod őket, Sylas! Nincsenek hozzászokva az engedékenységhez. Mindegy. Hallottátok! Sylas azt mondta, lazíthattok, és egy klánvezérnek illik szót fogadnotok! Mehettek! - és belépett a tanácsterembe. A tizenhat őrharcos vigyázzban fogadta a vendéget. Sylas az asztalhoz invitálta a fővezért és rendelkezett, hogy hozhatják az ebédet, egyúttal bort és leyant hozatott: - Hol van Calborn? - kérdezte Speltorn. - Telrevanon úgy informáltak, hogy itt van nálatok. - Újabb körútra indult - mondta Sylas. - Hozzátok is be fog nézni, bár nálatok nem valószínű, hogy olyan gondokkal kell szembenéznetek, mint a kábítószerfogyasztás. - Kábítószer? Itt, a birodalomban?! - ismételte a fővezér döbbenten. - Igen, kábítószer. A köztársasági csempészek minden alkalmat megragadnak, hogy bomlasszák a birodalmat. Calborn nagyon aggódik. - El is hiszem, Sylas. Szomorú örökséget hagyott rá az apja. - Igen, látszik Calbornon, mennyire elkeseredett a jelenlegi állapotok miatt - jegyezte meg Sheruk. - Attól félünk, hogy nem lesz hajlandó az apja helyére lépni. Pedig a birodalomnak szüksége van rá! Kiváló uralkodó lenne belőle! - Mindannyian így gondoljuk, Sheruk - mondta Speltorn. - De senki nem tudja, mik a szándékai Calbornnak. A felesége és a kisfia halála annyira megrendítette, hogy azóta talán még rá se nézett a nőkre, nemhogy feleséget keressen magának. Pedig úgy hírlik, az anyja talált neki egy nemesi származású telrevani nőt. Azilor unokahúgát, Darlenát. - Azilor családja nagyon befolyásos a Mandalore-i Palotában - jegyezte meg Brailor. - Azilor kiválóan szolgálta Calborn apját testőrkapitányként, és nem tudta megbocsátani magának, hogy nem tudta megvédeni. Hatalmas törést okozott benne. Nem tudom, ki fogja-e heverni valaha is, hogy Mandalória uralkodójának testőrkapitányaként képtelen volt szembeszállni egy jedivel... - Nem Azilor hibája volt - mondta Speltorn. - Revan nem egy jedi volt. Ő volt a jedi. Őellene nem lehetett esélye senkinek. Úgy szórta szét Mandalore testőrségét, anélkül, hogy egyáltalán hozzájuk ért volna, hogy hatalmas körzetben mindenki elpusztult. Maga Azilor is csak hihetetlen szerencséjének köszönhette, hogy félhalott állapotban ugyan, de életben maradt. De senki nem tett neki szemrehányást, hisz Revan nem akármilyen ellenfél volt... - Az bizony! - mondta Sheruk és hozzátette. - Ne nézzetek gyávának, de örülök, hogy Malaknak sikerült végeznie vele. Speltorn furcsa arckifejezéssel nézett rá: - Azt mondod, sikerült végeznie vele? Sheruk torkán megakadt a sült hús, amit az imént készült lenyelni. Köhögött, és alig bírt megszólalni, látva, hogy mindenki dermedten bámulja Speltornt: - Miért, talán nem?! Revan halott! Saját jeditársa, Darth Malak végzett vele! - Rosszul tudod - mondta nyugodtan az ordoi fővezér. - Revan él. És bosszút akar állni Malakon. - És ki találta ezt ki?! - vetette közbe Brailor. - Kaptam egy kódolt üzenetet. Canderoustól. Sheruk ismét félrenyelt. Letette kését, villáját, és félretolta maga elől a tányárt: - Még egy ilyen hír, és megfulladok! - Canderous fölvette veled a kapcsolatot? - Sylas hangja is elárulta, mennyire megdöbbentik Speltorn információi. - Igen. Azt ti is tudjátok, hogy ő Tarison volt zsoldos. - Elég szégyen tőle - morogta rosszkedvűen Sheruk. - Aki olyan nevet visel, mint Canderous Ordo, annak nem volna szabad szégyent hozni rá rá azzal, hogy beáll zsoldosnak! - Nem a mi dolgunk, hogy ítéletet mondjunk fölötte, Sheruk! - szólt rá Sylas. - A Mandalóriai Háború szétszórt minket. És nem mindenki tudott visszailleszkedni régi életébe. - Nincs igazad, Sylas! - vágott vissza az alvezér. - Zsoldosnak csak az áll be, akinek pénzre van szüksége, és mellé még közönséges gyilkos is! De Canderous sosem volt gyilkos, csak kiváló harcos, és Ordo klánvezéreként biztos, hogy volt elég pénze! Nézd meg, Speltorn visszatért az utolsó háború után Ordora! Tovább folytatja fővezérként a Karendhor gárdisták képzését, és féltve őrzi azt a hírnevet, amit Canderousnak sikerült kivívnia Ordo számára! Ne mondd nekem, hogy Canderous jobban érzi magát zsoldos bérencként Tarison, mint ahogy Ordon érezné magát ismét klánvezérként! - Jól van, Sheruk, de most hallgassuk tovább Speltornt! - Ha csak azért helyeselsz, hogy elhallgattass, kár a fáradtságért! - kelt ki magából Sheruk. - Tudjátok, hogy igazam van, hisz vérbeli mandalóriai nem is gondolkodhat erről másképp! Minden tekintet Starviller vezérére szegeződött, várták, mikor utasítja rendre alvezérét. Sylas rövid hallgatás után ennyit mondott: - Teljes mértékben igazad van, Sheruk! Canderous elhamarkodottan döntött, mikor beállt zsoldosnak, ahelyett, hogy visszatért volna Ordora. De honnan veszi, hogy Revan életben van? - Onnan, hogy együtt utazgatnak Revannel - válaszolt készségesen Speltorn. Sheruk a megrakott tányérjára nézett: - Még jó, hogy időben hagytam abba az evést. Mostanra már a döbbenet halottja lennék. Brailort is láthatóan jobban érdekelte Canderous és Revan története, mint az ebéd, mert már ő sem evett egy ideje: - Úgy tudjuk, Revan zászlóshajóját Malak ronccsá lövette. - Igaz. De Revan csak kómába került, a jedik pedig valahogy kiszabadították tehetetlen testét a roncsból. Új személyiséget kapott, és magához térítették. Sokáig nem volt tisztában azzal, hogy ő tulajdonképp a rettegett Revan volt, aki megölte az uralkodónkat, aztán valamikor, valahogy, valahol átbukott a sötét oldalra, és sith jedivé vált Malakkal együtt. És persze a sitheknél két vezér nem fér meg egymással. Nyílt titok volt, hogy Revan a tehetségesebb, ami Malakot nem zavarta, amíg csak jedik voltak. A sötét oldal azonban mindenkiből kihozza a rosszabbik ént és a gyűlöletet. Malak ezért akarta elpusztítani vetélytársát. Az új személyiségű Revan elfelejtette, hogy halálos ellenségei voltunk. Tarison találkozott Canderousszal, aki sokáig nem tudta, hogy a megváltozott Revannel hozta össze a sors. Egymás oldalán harcolnak szövetségben, egy köztársasági háborús hőssel, egy wookie-val, egy cathar jedivel, egy twi'lekkel, és két ember jedivel együtt Malak ellen. Sheruk elhúzta a száját: - Canderousnak sikerült összegyűjtögetnie, és megnyernie szövetségesül az összes lényt a Galaxisból, akik ellen a mandalóriaiak valaha is háborút viseltek? - Nem lehetett nehéz dolga - jegyezte meg Brailor. - Mindegy, kiket válogatott volna össze, tekintettel arra, hogy a Mandalóriai Birodalom az egész Galaxis ellen háborút viselt már! - Speltorn, Canderous az üzenetében utalt rá, miért döntött úgy, hogy otthagyja Tarist? - Igen, Sylas. Kénytelen volt elhagyni Tarist. Taris már nem létezik. Malak az egész városbolygót elpusztította... Akkora volt a beálló csend, hogy egy rovar lábának neszezését is meg lehetett volna hallani. - No, ezzel a hírrel egy egész hétre elvetted az étvágyamat, Speltorn - szólalt meg végül Sheruk fojtott hangon. - Azt mondod, Malak az egész bolygót elpusztította? - Igen, Sheruk. Lebombázta, felégette, felrobbantotta! Az egész felszín roncshalmaz. Ha néhány lény túléli is, mutálódnak majd. Malak a jedik ellen is hadat visel. Elpusztította a coruscanti és a dantooine-i jedi akadémiát is. Miután elmenekültek Tarisról, Revant a dantooine-i akadémián képezték ki másodszor is jedivé. Néhány hét alatt, mert Revannek másodszorra már nem kellett több idő hozzá. Canderous látta, hogyan folyik a kiképzés, és annyit jegyzett meg üzenetében, már nem csodálja, hogy elbuktunk a jedikkel szemben. - Hol vannak most? - kérdezte Sylas. - Bolygóról bolygóra járnak. Canderous nem számolt be róla, miért, csak arra utal, bizonyos bolygókon keresnek valamiket. Az alapinformációt Dantooine-on kapták, de nem üzent többet erről. Látták már őket a Tatooine-on, Manaanon, Korribanon és Kashyyykon, ahogy más hírforrásokból hallottuk. - Canderous mióta tudja, hogy Revant kísérgeti? - tette föl a magától értetődő kérdést Brailor. - Nemrég Malak elkapta őket. Ő maga is megdöbbent, mikor rájött, hogy Revan él. Ő leplezte le Revant, akinek csak halvány emlékfoszlányai vannak előző életéről, amikor még ő volt a legrettegettebb, leghatalmasabb Sith Nagyúr. Canderous szabadította ki csellel társait Malak fogságából, és sikerült elmenekülniük. De a hír szétfutott azóta. - És mi van akkor, ha Revan csak azért akar bosszút állni Malakon, hogy felébresztett múltjának segítségével visszaszerezze tőle egykori sötét hatalmát? - Hát, Brailor, megvan rá az esély, de Canderous utalásaiból az tűnik ki, hogy ilyesmiről szó sincs. Ez a mostani, megváltozott Revan nem akar hatalmat, de rühelli, ha üldözik. És bizony Malak most már fokozott erővel hajszolja őt. Canderous Revan harcostársául szegődött, elkötelezte magát mellette, így biztos, hogy addig fogja kísérni, amíg ez a misszió tart. Ha az út a halálba visz, akkor a lojális Canderous a halálba is el fogja kísérni Revant. - Mit kereshetnek egyáltalán? - töprengett Sheruk. - A legnagyobb kérdés az, honnan van Malaknak az a döbbenetes nagyságú flottája, mely állandóan újratermelődik, sőt nőtt is az évek során. - Talán épp ezt akarja megtudni Revan és Canderous. Talán összefüggés van a bolygók között, melyeket együtt bejártak. Revan és Malak egyszerre bukott át a sötét oldalra a Mandalóriai Háború után, és amikor visszatértek a Külső Peremről, ez a hatalmas flotta már velük volt. Ezzel az irtózatos túlerővel támadták meg a köztársaságot, mely már meggyengült az ellenünk folytatott háború során. Ha Revan emlékezne arra, honnan szerezték ezt a flottát Malakkal, akkor csak oda kellene mennie és elpusztíthatná azt a gyárat. De Canderous semmilyen támpontot nem adott missziójuk céljáról és jellegéről. Sajnálom, de nekem is csak ennyi információm van. Tulajdonképpen azért jöttem, hogy ezt elmondjam nektek. Erről akartam beszélni Calbornnal is. Lehet, hogy ez az információ segítené őt a döntésben, hogy lépjen végre az apja helyére! Ha Malakot tényleg sikerülne elpusztítani, akkor is itt van még Nihilus. Minden klánunkat zaklatja, szükségünk lenne rá, hogy egy központi erő újra összefogjon minket! Gárdistáink képzése egyre jobban specializálódik, Mandalore elégedett lenne velük! - Ha már szóba kerültek a gárdistáid, Speltorn, Hedgewither beváltotta a hozzá fűzött reményeket? - Igen, Sheruk. Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Hedgewithert kiváló munkája miatt kiképzőtisztté léptettem elő. Fiatal kora ellenére döbbenetes a tudása, de ezzel ti is nyilván tisztában voltatok, azért foglalkoztatok vele megkülönböztetett figyelemmel. - És vannak ott barátai? Mert itt Sergerék sosem hagyták magára. - Nem tudom, Sheruk. Karendhor gárdistáim magánéletével nem szoktam foglalkozni. Annyit látok, hogy mindenkivel jó kapcsolatban van. Türelmes és higgadt kiképző, de hogy barátságot kötött-e valakivel, nem tudom. Ebéd után még meglátogatnám Xargát, aztán indulok vissza Ordora. És ha Canderous megint üzenne, újra eljövök!   Most már máshonnan is jöttek a hírek, az egész Galaxist lázba hozta, hogy sikerült felfedni Malak legyőzhetetlenségének titkát, a Külső Peremen túli Csillagkohót! A gigantikus gyártelep azonban, mely Malak flottáját vég nélkül gyártotta, egyúttal csataállomásként is szolgált, és a sith flottán kívül is védte egy különös pajzs. A pajzs furcsa erőtere számtalan hajó lezuhanását okozta azzal, hogy műszereiket megzavarta, tönkretette. A közeli bolygók roncstemetőkké váltak. Hosszú hónapok feszültséggel teljes várakozása után egyszerre újabb hírek kezdtek szállingózni a Galaxisban.   Calborn belépett a háromszoros ráccsal elkerített területre. Jövetelére az őrharcosok feszes vigyázzal reagáltak. - Teregril, hogy viselkednek a foglyok? - A szokásos. A kapitány néha őrjöng, a pilóta időnként dührohamot kap. A navigátor a csillagászati könyveit bújja, a nyolc férfiutas meg állandóan pazakozik. Az egy kártyajáték. Mrs.Winter valamilyen kézimunkával foglalja le magát, Flora pedig… hát szóval… ritkán alszik a saját ágyában. Calborn megcsóválta fejét: - Nyissátok ki az ajtót! A hatalmas konténerlakás a lehetőségekhez képest elég kényelmesen volt berendezve. Calborn megállt a küszöbön, pillantása végigfutott a feléje forduló arcokon: - Jó estét mindenkinek! Kérem a figyelmüket! A hozzánk érkező hírek szerint a Csillagkohót a köztársasági flottának sikerült elpusztítania! Malak halott! - felemelte tenyerét a meginduló izgatott lármában, jelezve, hogy csendet kér. - Kapcsolatunk a köztársasággal jelentősen javult. Hamarosan elhagyhatják ezt a bolygót, egyúttal a mandalóriai felségterületet. Hazamehetnek. - Nagyon jó hír! - örvendezett az idős asszony, kézimunkáját az ölébe ejtve. - Ne aggódj, fiam, nem fogjuk rossz hírét kelteni ennek a helynek! - Megtiszteltetésnek érezzük, hogy elégedett a vendégszeretetünkkel, Mrs.Winter - küldte felé lenyűgözően udvarias mosolyát Calborn, és távozásra készen az ajtó felé fordult. - Hé, te! Te mandalóriai! Akkor a lányt is el fogjátok szépen engedni velünk! Calborn tudta, kitől ered az arrogáns, rekedt hang, de csak a válla fölött szólt vissza: - Elmondtam, ami önökre tartozik. Jó éjszakát! - Hé! Mondtam neked valamit! Süket vagy? Ha nem engeditek el velünk, rátok uszítjuk a köztársaságot, hogy akarata ellenére tartotok fogva egy katonai bázison egy lányt, és nem nehéz kitalálni, mire használjátok! A köztársaság nem hagyja annyiban! Lehet, hogy a lány szégyell majd beszélni, de akkor beszélek én helyette! És az igazságszolgáltatás előtt nektek is be kell ám húznotok a farkatokat! Calborn visszafordult: - Elmondtam, ami önökre tartozik - mondta hidegen. - Nem ismétlem el. A kapitány előrébb lépett, de két őrharcossal találta magát szemközt. Teregril és Canter reflexszerűen ugrottak vezérük elé. Csend lett. A kapitány megvetően köpött a vezérüket védő őrharcosok lába elé: - Teszek rá, hogy mekkora kutya vagy itt ezen a telepen! A lány el akar menni innen, úgyhogy én elviszem, mert ezek a gyávák itt a pofájukat se merik kinyitni az érdekében most, hogy téged ideevett a fene… - De kapitány, miket hord itt össze? - engedte le hímzését Mrs.Winter. - Magának Seyda még a közelébe se ment soha, hogyan beszélhetett volna vele bármit is? - Kuss, vénasszony! - mordult rá a kapitány. - Fél lábbal a sírban vagy, mit tudsz te már arról, mit jelent nőnek lenni, mit tudod te, mit csinálnak a lánnyal ezek az állatok, akik testőrökkel védik a tekintélyüket! Pedig én érdemelnék tiszteletet, hogy segítek neki elmenekülni innen… Calborn lába a két őrharcos közül óriási lendülettel vágódott előre, és hasba rúgta a kapitányt, a következő pillanatban pedig már a mellén térdelt: - Nem méltó a tiszteletre az, aki maga sem ad tiszteletet másoknak! - a lélegzet után kapkodó nagydarab férfit könnyedén maga után rángatva ledobta Mrs.Winter lába elé. - Most itt előttem fogsz bocsánatot kérni a hölgytől, vagy megtudod, miért tisztelnek és védenek engem az őrharcosaim! Megtanítom neked, mivel lehet mandalóriai földön a tiszteletet kiérdemelni, de akkor te erről a földről haza többé nem mégy élve, mert ahhoz, hogy azt te is végigcsináld, nem a pofádnak kellene ekkorának lennie, hanem a bátorságodnak, és sok olyan képességnek, amely még mutatóban sincs benned! Halljam azt a bocsánatkérést!!! - a kapitány levegőt se kapott, nem hogy meg bírjon szólalni, de miután Calborn indulatosan a földhöz verte az arcát és a homlokát, fuldokolva elhörgött egy töredelmes bocsánatkérést. Mrs.Winter némán nézett le rá, majd szinte szomorúan bólintott a mandalóriai vezér felé. Calborn még most sem engedte el áldozatát: - Három év alatt, mióta itt rontod a levegőt, fogalmad sincs róla, hányszor mentettem meg az életedet, mert nem engedtem, hogy őrharcosaim, akiket nap mint nap vérig sértettél és felbőszítettél, végezzenek veled! Hogy épp te mocskolj minket, és te fenyegetőzz igazságszolgáltatással, te, aki valóban zaklattad Seydát, nem tűröm! Azt mondom neked, jobban teszed, ha önként kisétálsz a vadonba felfordulni, mert hamarosan visszajövök, hogy elengedjem a társaidat, de ha akkor még itt talállak, keserves halálod lesz! És most, miután kimegyek innen, meg ne próbálj bosszút állni Mrs. Winteren, mert éber szemek vigyázzák minden mozdulatodat, és többé már nem véd téged a parancsom! Őrharcosaim most már büntetlenül szedhetnek téged ízekre! Ledobta a fuldoklót a földre. Aztán Florára nézett: - Akár a saját akaratodból történt, akár kényszerből, de nem mi tettünk téged azzá, aki lettél! Tudod, hogy az útról, amelyen most jársz, már nem lehet visszafordulni, mert a szenny emlékét soha nem tudod lemosni a lelkedről! Lehet, hogy neked az út elején még nem volt választási lehetőséged, de segíthettél volna, hogy legalább Seydának legyen! Ahogyan Mrs. Winter tette. Tisztelettel hajtott fejet az ősz asszony előtt, aki váratlanul a vezér jobbjáért nyúlt, és két tenyerébe vette: - Két lányom van, akiket, bár régen elszakadtak tőlem, nagyon szeretek. De ha lett volna valaha is fiam, azt kívánnám, hogy olyan nemes és olyan büszke legyen, amilyen te vagy! Igazi vezére vagy népednek, ne engedd, hogy megint háborúba sodorják! Vigyázz a birodalmadra, fiam! Formáld olyanná, mint amilyen te vagy! Csak a szívedre hallgass, amikor majd döntened kell! - Azt fogom tenni! - Calborn megcsókolta a két ráncos kezet. Mrs. Winter szemét elfutotta a könny. És látta, hogy a Calborn mögött álló Teregril és Canter tisztelettel hajol meg előtte, anélkül, hogy erre vezérüktől parancsot kaptak volna. Calborn az ajtóhoz lépett, de ott megfordult, mintha most jutott volna eszébe valami. Végighordozta megvető pillantását a társaság férfitagjain: - Mindenről tudtatok, és nem léptetek közbe. De ahhoz nem voltatok gyávák, hogy csapdákat állítsatok Seydának, mert tudtátok, hogy senkije sincs, akinek a bosszújától tartanotok kellene! Olyan nagy dicsőség lett volna, ha ez az árva és naív kislány beleesik a csapdátokba, amiről még azt se tudja szegény, hogy az csapda egyáltalán? Meg sem érdemlitek a férfi nevet!   Seyda a fürdőből tért vissza, leült a kényelmes ágy szélére, és nekiállt befonni derekáig omló, játékosan kunkorodó fekete fürtjeit. Calborn a halk kopogás után csendesen jött be és leült a lánnyal szemközt egy székre. Páncélját már letette, csak a fekete lanilin volt rajta, mely nagyszerűen kihangsúlyozta pompás alakját. - Az az idős asszony nagyon kedves és tiszteletreméltó - jegyezte meg. - Emlékszel még arra, hogy hívják? Bizonyára rég láttad. A lány ráfüggesztette sötét szemét, haját fonó keze megállt a mozdulat közben: - Mrs. Winternek hívják. Nem kell emlékeznem. Tegnap is beszéltem vele. - Miért jársz hozzájuk olyan gyakran? - kérdezte Calborn szelíden. - Csak Mrs. Winter miatt? Vagy valamelyik férfi vonz? Azt mondtad, nem szerettél köztük lenni. A kapitányról pedig azt mondtad, megkergettetnéd a bomákkal… emlékszel még rá? - Igen - Seyda még csak el sem mosolyodott. - Mennyi ostobaságot összehordtam gyerekként! - Gyerekként - ismételte Calborn lassan. - Persze, mert már nem vagy gyerek. Felnőttél, igaz? - Igaz - mondta csöndesen Seyda, majd elfordította arcát, kerülve Calborn tekintetét s egészen halkan folytatta. - Csak Mrs.Winterrel szoktam beszélgetni. A pilóta, a navigátor és a többiek azt mondták, nagyon szép vagyok, és megkérdezték, nem akarok-e velük visszamenni a köztársaságba, ha egyszer végre hazatérhetnek. - És te el akarsz menni velük? - Nem, Calborn. Nekem itt az otthonom. - Itt az otthonod, igaz. De sokszor láttam, hogy valamiért szomorú vagy. Nem érzed magad szabadnak? Nem vagy boldog köztünk? Seydát feszélyezte a nagytekintélyű vezér furcsa hanghordozása. Hogy egyáltalán az érzéseiről faggatja. De miért? Összerezzent Calborn lágy, mély hangjától, amint az türelmesen megismétli a kérdést: - Tudnom kell, Seyda! Ha választanod lehetne, visszamennél a köztársaságba? - Nem, mert a jedik megint hazudnának nekem, ahogy eddig, és nem akarok összezárva lenni a kapitánnyal és a többiekkel, és már nem is érezném jól magam máshol, csak itt… - felemelte fejét és Calbornra nézett. - És te is...te is itt vagy… A vezérharcos leült mellé, és lassú mozdulattal két tenyerébe vette a lány arcát. Annyira közel hajolt hozzá, hogy Seyda érezte forró, tiszta leheletét és szédült, ahogy sötét szemeibe nézett: - Azért faggatlak, mert az elképzeléseiddel szeretnék tisztában lenni. És nagyon örülök a szavaidnak, mert én is azt akarom, hogy itt maradj velünk, csak a választás jogát nem akartuk elvenni tőled! Seydában ismeretlen érzések dúltak. Félt, hogy a döbbenetes erejű izmok fogollyá teszik, ugyanakkor szeretett volna még közelebb húzódni, hogy biztonságban legyen mellettük. Testében azonnal megszületett a válasz Calborn közeledésére. Félte, mégis kívánta a vezért, aki iránt eddig csak hálát, csodálatot és mélységes tiszteletet mert érezni. - Nem megyek el, Calborn… ha nem muszáj elmennem a közeledből. Nem tudnék elmenni. Nem akarok elmenni… innen... ahol te vagy... A vezérharcos egy mozdulattal szétrázta a félig már befont göndör fürtöket… - Ők már szabadok… - súgta. - Légy most szabad te is… Ajka elérte a lányét, gyengéden, óvatosan harapdálta, szinte ízlelgette. Seyda érezte a férfi megváltozó kisugárzását, és riadtan csúszott odébb az ágyon, de mikor elérte a falat, már nem volt hova hátrálnia. A vezér lassú mozdulattal nyúlt utána, és megint közelebb húzódott hozzá. Seyda érzékeit felébresztette az érintése. Calborn azonban uralkodott magán. Megelégedett azzal, hogy a karjába zárja szépséges kis harcosát. Csak választ akart. És azt Seyda akadozó szavaiból már megkapta. A lány arcához hajolt: - A vezéred annyira odavan érted, hogy mindent megenged neked! Óriási hatalomra tettél szert fölöttem, Seyda! Nem akarsz élni a hatalmaddal? Seyda ekkor félénken megsimogatta Calborn haját, aztán az arcát. Először csak egyik kezével merte, aztán mind a kettővel. Végül felbátorodva megérintette a száját. Majd ügyetlenül meg is csókolta. Aztán a hatalmas, kemény izmok közé bújt. Barna arcocskáját Calborn melléhez szorította, és a rugalmas anyagú lanilinon keresztül hallgatta a vezér szívdobbanásait. Észre sem vette, mikor aludt el.

2007.07.05. 17:13

Sziasztok! Szeretném feltölteni "A kis jedi úrnő" 7. folytatását!   Köszi! :) Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Seyda felderítővizsgája igazi harchelyzetben! Sith logika, sith bomák, sith katonák, sith rohamdroidok és sith jedik! A hívogató sötét oldal... Egy kicsinyes bosszú életveszélybe sodorja Seydát.   A kis jedi úrnő - 7. rész   A válogatott csapat jó ütemben haladt visszafelé. Seyda meglepően jól bírta az iramot, amin a helsaiak nem is ütköztek meg, csak a többi bázis őrharcosai. Ahogy megközelítették azt a bizonyos helyet, Seydát azonnal megrohanta valami rossz érzés. Önkéntelenül lelassított. Saborra semmit nem kérdezett tőle, de azonnal megálljt intett a kis seregnek. A bomákból eddigre csak lerágott, szétszórt csontok maradtak, bizonyítékául a mindig éhes ragadozóvilág jelenlétének. Seyda nem nézte a térképet, ő csak a kifinomult idegrendszerét zavaró rossz érzés forrását kutatta. Élesen keletnek kanyarodott, a sziklák felé. Saborra nem zavarta kérdésekkel. Seyda egy sziklafalba épített cache-hez vezette őket és ott hirtelen megállt. Mintha tanácstalanná vált volna, végül az ajtóhoz ment, és ott megfordulva fölnézett Saborrára: - Innen jön a rossz érzés! - mondta határozottan. Saborra a térképre pillantott: - Az akkor baj, Seyda! Ez az egyik cache, ami rutinfeladatként elő van írva. Holnap tapasztalatlan felderítőújoncok jönnek ide - megfordult és végignézett az őrharcosokon. - Egy kis csapat most bemegy ide Seydával! Arion és a helsaiak azonnal a kislány mellé léptek. - Nem elég! - rázta fejét Saborra, mire másik két bázis őrharcosai is csatlakoztak hozzájuk. - Jó. Seyda, vezesd őket! Vigyázz a fiúkra! - Hát persze, hogy vigyázok, ne aggódj, Saborra! - de mikor a kerek fogantyú felé nyúlt, megérezve fején a háta mögött álló Arion tenyerét, felpillantott. Arion tagadóan ingatta fejét: - Ah-a. Elfelejtetted a szabályt? Mi megyünk be először, te csak utánunk jöhetsz! - gyengéden félretolva maga elől, elsőként lépett be a cache-be, és félreugorva az ajtónyílásból, máris támadóállásba helyezkedett, előreszegezett fegyverrel kutatva a raktárépület belsejét. Helsai társai parancsszó nélkül, mégis valami meghatározott forgatókönyv szerint mozdultak utána. Seyda nem látott még őrharcost igazi harchelyzetben, így lenyűgözve bámulta összeszokott, gyors mozdulataikat. A cache üres volt. Arion visszajött az ajtóig és kiszólt: - Gyere, kicsike, nézz körül! Seyda belépett és szinte mellbevágta a tömény sith jelenlét: - Itt vannak… - suttogta, míg tekintete végigpásztázta a cache falait. Egy mandalóriai raktárban nem volt sok bujkálásra alkalmas hely, itt is csak néhány láda volt a szemközti falhoz tolva, valamint egy konzol, és programozásra előkészített rohamdroidok, a rutinfeladatokhoz. A másik húsz őrharcos is bejött utánuk. Seydát ösztönei a falhoz tolt ládákhoz vezették. Karcsú kis testével megpróbált befurakodni közéjük. Csakhogy ezek nem voltak üresek. Alkatrészek tömegének súlya akadályozta meg, hogy félretolja őket az útból. Egy keskeny rést keresett, hogy elérje a falat. Arion és Gildor, elértve a kislány szándékát, nekivetették széles vállukat a súlyos ládáknak. Xeren és Tarwin azonnal csatlakozott hozzájuk. Egy perc alatt akkora bejáratot sikerült csinálniuk a ládák közt, hogy nemcsak Seyda, hanem még az ő óriási termetük is be tudott férni. Seyda futó mosollyal köszönte meg, és máris ott állt a fal előtt. Félretolta a ládák mögött a falhoz támasztott deszkalapot, és feltárult egy tenyérnyi nagyságú kis kezelőfelület. - Ez szép volt, kicsike! - mondta Arion, és megborzolta a haját. Seyda érezte az őrharcosokból sugárzó erőt, és ez lecsillapította hirtelen támadó félelmét, amit a váratlanul még jobban fölerősödő sith jelenlét váltott ki belőle. - Ez egy átjáró lesz - állapította meg félhangosan. - Ez a kezelőfelület aktiválja valamilyen paranccsal. A fal szerintem félre fog csúszni. Jó lenne szólni Saborrának. Gildor máris mozdult, és behívta a felderítőparancsnokot. - Mit találtál, kis Seydám? - lépett oda Saborra. Seyda megmutatta neki a kezelőfelületet, és elmondta feltételezését: - Az biztos, hogy ezt a cache-t nemrég használták, nagyon, nagyon erős a sith jelenlét! Azt tudom Gerentől, hogy a cache-eket a mandalóriaiak építették, még abban az időben, amikor békében éltek itt a sithekkel. A sithek ezért tudhattak róla. Mivel ezek elég elhagyatott helyek, mi is csak gyakorlásra használjuk őket, a sithek nyugodtan mászkálhatnak keresztül rajtuk. Senki sem feltételezné, hogy ma is működő támaszpontot építenek itt. Elképzelésem szerint a fal mögött barlangfolyosó van, ami egy sith bázisra vezet. Hogy mekkora és működik-e, nem tudom megmondani, de ha az ajtó nyitva lesz, többet fogok érzékelni. Bemehetünk, Saborra? - Előbb nyissuk ki az ajtót, és majd meglátjuk, mit érzékelsz! És persze a műszereink mit mutatnak. Ha nagy a túlerő, nyolcvan fővel nem bocsátkozunk harcba. Visszavonulunk. A tábor nincs messze, nagy erőkkel fogunk visszajönni ide. Van elképzelésed, hogyan nyílik ez az ajtó? - Igen, Saborra. Nézd csak a kezelőfelületet! Van egy kis kerek óraféle, rajta három oszlop, számokkal és betűkkel vegyesen. És van alatta egy kis négyszög, ahol szintén számok és betűk vannak. Az óra mellett mindhárom oszlopban két-két kis görgős számláló van, a négyszög mellett viszont nincs semmi. Ha megmozdítom valamelyik betűs vagy számos görgősszámlálót, a kerek kis órán megváltoznak a számok vagy a betűk, ugyanakkor a négyszögben minden változatlan. Arra tippelek, hogy a kód a négyszögben van, a számlálók segítségével az órán ugyanazokat az értékrendű oszlopokat kell beállítani, mint amit a négyszögben látunk, és akkor az ajtó kinyílik. Elvileg. Saborra megsimogatta a koszorúba font sötét hajat: - Akkor rajta, kicsi zseni! Nem szólok bele - ahogy Seyda elmerült a munkában, pissz se hallatszott körülötte. Valamennyien feszülten figyelték, mit csinál. A számlálókat csak bizonyos szisztéma szerint, állandóan csak egy irányban mozgatva lehetett állítgatni, de két perc elteltével az órán ugyanaz a három oszlop volt látható, mint a négyszögön. Az órán lévő oszlopok ekkor zölden felvillantak és a fal megmozdult. Arion azonnal a háta mögé tolta Seydát, Gildor pedig Saborrával tett ugyanígy. Az őrharcosok lövésre készen, támadóállásba helyezkedve két oldalra húzódtak. A fal alig hallhatóan továbbcsúszott, és egy barlangfolyosó vált láthatóvá mögötte. Arion belépett a folyosóba. Seyda kétségbeesve ragadta meg a karját: - Várj, ne menj még be! Csapdák lehetnek bent! Saborra bólintott: - Igaza van! Muszáj előreengednetek Seydát! Ő a felderítő. De mielőtt egy lépést is tennétek, bekapcsolom a műszeremet. - Fölösleges - mondta Seyda, befelé figyelve az alagútba. - Nincs fémtömeg odabent, tehát droidok és lőtornyok nem lehetnek. Erőmező sincs. Sithek viszont vannak. És jedik is. Meg bomák. Közel vannak, még a szagukat is érzem. - Eszerint nemrég kezdtek el betelepülni - vélte Saborra. - Fiúk, készen álltok egy kis harcra? Egyetértő néma bólintások. Seyda visszaszaladt a konzolhoz: - Saborra, azt tanítottad, hogy nem szabad mindenkinek egyszerre bemenni egy veszélyes helyre, tehát kell itthagynunk valamennyi őrharcost, nehogy hátba támadjanak minket a sithek, vagy becsukódjon mögöttünk az ajtó és csapdába kerüljünk. Neked is itt kell maradnod, mert te vagy a nagygyakorlat vezetője! Láttam, hogy a ládák tele vannak alkatrészekkel. Aktiválhatom ezeket a rohamdroidokat, hogy segítsenek nekünk? - Okos vagy, Seyda, hogy erre is gondoltál! Csináld! Seyda belekukkantott a ládákba és elkezdte összeszedegetni az alkatrészeket. Miután minden együtt volt, egyesével elkezdte beépíteni a módosításokat a droidokba, miután felmérte, melyikkel mit tud kezdeni. A nyolc mandalóriai rohamdroid fél órán belül ott sorakozott aktiválva, védő energiamezőbe burkolva. Seyda az egyetlen protokoll harci droidot is aktiválta, amit a sarokban talált. Mikor végzett, a konzolhoz szaladt, és beállította a harcra kész droidok finomopcióit is, majd megfordult és kiképzője elé állt, jelentve, hogy készen van. Saborra mindkét kezét a kislány vállára tette: - Térképismereted, a történelmi ismereted, a helyzetfelismerésed, a körültekintésed, a műszaki ismereted, a konzolismereted, a harci tudásod, a logikai készséged tökéletes! Te az első napon máris kiválóan vizsgáztál a felderítők nagygyakorlatán, a minősítésed fölkerül az adatkártyádra! Büszke vagyok rád, kis tanítványom! De büszke lesz rád a többi kiképződ, Xarga, Zuka és Geren is. És az egész vezérkar. - És Helsa minden őrharcosa! - dörmögte Arion. - Igazán? - csillant föl Seyda szeme. - Igen, Seyda! - mondta Saborra. - Te akár már most hazamehetsz, mert máris teljesítetted az összes rutinfeladatot együttvéve. És még meg se dícsértem jedi érzékelésedet, amivel idáig elvezettél bennünket, bár ez jedi mestereid érdeme. Most menj, kicsi Seydám, de nagyon óvatos légy! És fogadj szót Arionnak! Ő a téged kísérő őrharcosok parancsnoka, ő fogja eldönteni, fel tudjátok-e venni a harcot. Arion… - Saborra pár halk szót váltott a helsai parancsnokkal, aki némán bólintott, majd közvetlenül Seyda mögé lépett: - Gyerünk, kicsike! Tiéd a terep! Seyda nekiindult. A keskeny barlangfolyosóban sötét volt. A kislány azonban biztosan haladt a barlangúton. Rövid idő múlva halvány fényt észleltek. Egyszerre Seyda megtorpant, és védő mozdulattal tárva szét karját, visszatartotta Ariont és az őrharcosokat. A parancsnok a feszülten előre figyelő kislány arcához hajolt: - Mi a baj, szívem? Miért állítottál meg minket? Seyda Arion fülébe suttogott, miközben le nem vette tekintetét a kiszögellésről, mely mögül a fény derengett: - A következő kanyar mögött, kb. hetven méterre előttünk sithek vannak. De aknákat raktak le. Föl kell szednem őket, nehogy megsebesüljetek. Maradjatok itt! Csak akkor jöhettek utánam, ha megengedem! - Rendben, kicsike, de nehogy ezzel próbálj lerázni minket, értetted? Tudjuk, milyen bátor vagy. Nincs szükséged a bizonyításra! - megsimogatta a fejét. - No menj, szívem, de óvatos légy! Seyda letérdelt. Érzékeny ujjaival megtalálta az első aknát. Lehunyt szemmel ráhangolódott és hatástalanította. Viszonylag gyorsan haladt előre. Tizenöt aknát szedett föl. Nem talált többet. A sötétben nem látták volna a jelzéseit, a hangadást pedig veszélyesnek tartotta, ezért csendes, könnyű lépteivel visszament az őrharcosokhoz: - Kész vagyok, Arion! - jelentette. - Most már jöhettek! - Megyünk, kicsike. Gyerünk, fiúk! Mielőtt elérték volna a kiszögellést, ami mögött megpillanthatták volna a sitheket, Seyda ismét megállította őket: - Valami van a jobb oldali falban. Nagyon gyönge energiát sugároz. Megnézem. - Csak óvatosan, kicsike. Nagyon vigyázz magadra! - Meg rátok is, Arion - mondta halkan a kislány, és odalépett a jobb oldali barlangfalhoz. Két kis tenyerét a falra tapasztotta, és igyekezett ráhangolódni az energiaforrásra, majd visszatért az őrharcosokhoz. - No mire jutottál? - fogadta Arion. - Nem találkoztam még ilyesmivel - rázta fejét a kislány. - Olyan, mintha élne, de persze nem élhet, mert benne van a falban. Nincs nagy kiterjedése. - Csapda lehet? - Nem, Arion, nem tartom valószínűnek. Nincs semmi mesterséges energiaforrás a közelben, amit vezérelhetne. Persze ettől még tévedhetek, de az én érzékelési rendszeremben vannak veszélyes kisugárzások, és közömbösek. Nem tudom neked megfogalmazni, miért és honnan érzem, de ez a valami teljesen közömbös, nem veszélyhordozó ránk nézve. Azok a sithek a kanyaron túl viszont azok. Menjünk. - Nono, kicsike, megint elfeledkeztél az egyezségről! Te biztonságban idevezettél minket, de a harc a miénk. Innentől átveszem a parancsnokságot tőled. Curukkolj csak szépen hátrább és maradj itt! - Én is tudok harcolni, Arion! - Tudom, szívem. De szerintem ez a barlang nemcsak ekkora, ez tehát csak előőrs lehet. Végzünk velük, aztán megint te vezetsz tovább, rendben? - De most van energiám a harchoz… - Azt mondtam, itt maradsz. Értetted?! - emelte föl hangját Arion. - Értettem! - mondta Seyda engedelmesen és hátrább húzódott.   Arionnak igaza volt. A vörös fényben úszó, sötétvörös kövekkel kirakott barlang közepén, két boma társaságában csupán néhány sith lézengett. Bizonyára nem számítottak támadásra, mert nyugodtan beszélgettek. Az őrharcosok pillanatok alatt elsöpörték őket. Arion maga ment vissza a kislányért: - Most már jöhetsz, kicsike! Nézd, háromfelé ágazik az út, és mindegyik bejáratot ajtó zárja le! Te merre mennél tovább? Én úgy hiszem, a középső a helyes út, mert annak van a legnagyobb kapuja, szerintem tehát a legfontosabb utat az zárja le, de vajon mire való a másik két ajtó? - Jól gondolod, Arion, valóban a középső út vezet a központi részbe - mondta magabiztosan Seyda. - De azt az ajtót még nem tudjuk kinyitni. Előbb be kell járnunk a jobb és baloldali részt! Valamelyik a kettő közül elvezet olyan vezérlő szerkezethez, amely ennek a középső ajtónak a nyitását lehetővé teszi. Az akadémián tanultunk ilyen régi sith szentélyekről, mert biztos, hogy ez az. A szentélyeket olyan helyekre építették, ahol az átlagosnál sokkal erősebben lehet érezni az Univerzum energiáját. Én is jedi szentélyt látogattam meg két társammal akkor, amikor Nihilus sötét jedijei elfogtak minket. Ezeknek a sith építményeknek a felépítése és védelme a jedik logikáján alapul, hiszen a sith jedik is jedik voltak eredetileg. - Kincset érsz, te lány! - mondta Gildor. - No, fiúk, hallottátok! - nézett társaira Arion. - Akkor most a társaság egyik része Seydával és velem jön! Benézünk a bal oldali folyosóra, hátha ott a nyitószerkezet! A társaság nagyobbik része itt marad a droidokkal, és őrzi a főbejáratot, meg a jobb oldali folyosót! Ha kinyílik a főbejárat, senki nem léphet be, világos? Előbb kipucoljuk a jobb oldali területet is, aztán egyszerre benyomulunk a központi részbe! Nem tudom, mennyien lehetnek ott bent, ezért nem akarom erőinket megosztani. Mialatt Arion kijelölte az őrharcosokat, akik velük jönnek a felderítő útra, Seyda közelebb óvakodott a bal oldali ajtóhoz, melyen fél méter átmérőjű kör díszelgett, de sem kilincs, sem fogantyú nem látszott rajta. És kezelőfelület sem volt mellette a falon. - Hogy lehet ezt kinyitni? - kérdezte a parancsnok. A kislány a piros kör közepére tette tenyerét, és az ajtó két szárnya kitárult: - Hát így! - és aktiválta fénykardját, mert nem messze tőlük négy sith beast-rider álldogált. Arionék lövéssorozata lekaszálta a feléjük dübörgő két fiatal bomát, a harmadikkal a levegőt átszelő fénykard végzett, mely azután visszatért Seyda kezébe. A kislány másodszor is elhajította fegyverét, mely ezúttal két sith-tel végzett, akiket az őrharcosok lövései már súlyosan megsebesítettek. - Ez nagyon szép volt, kicsike! - mondta elismerően Arion, leeresztve fegyverét. Seyda a parancsnokra mosolygott, majd tovább vezette az őrharcosokat. Még két ízben sith katonákon kellett keresztülvágniuk magukat, aztán a folyosó egy kör alakú barlangba torkollott. A barlang közepén furcsa külsejű gép állt: - Computer - mondta Seyda, és figyelmesen vizsgálgatta a kezelőfelületet. - Talán ez nyitja ki a főbejárat ajtaját. - Tudsz vele kezdeni valamit? - lépett közelebb Xeren. - Remélem, igen - mondta a kislány bizakodva. - Zuka és Saborra sok érdekes dolgot mesélt nekem sith számítógépekről, amikkel ők is találkoztak már. Ez a kezelőfelület egyáltalán nem bonyolult, tehát szerintem csak belső használatra való. Mint amilyen az ajtónyitó kód használata. Nézzétek, ez a piros négyszög aktiválja! A kijelzőn számok vannak, köztük egy egyenlőségjel, a következő sorban pedig különböző relációs jelek. Ezeket a jeleket bizonyára úgy kell beírni a számok között üresen hagyott karakterekbe, hogy az egyenlőségjel két oldalán lévő számok értéke megegyezzen - és biztatást sem várva máris belemerült az egyenlet felállításába. Mikor befejezte, a kijelzőn lévő egyenlet felvillant, majd eltűnt. A kislány feltekintett: - Remélem, jó volt az elképzelésem a logikájával kapcsolatban, mert már nem csinálhatom vissza. Nincs lehetőségem változtatásra. A konzol már nem működik, a gép kikapcsolt. - Ne búsulj, ha nem sikerült - simogatta meg Arion a haját. - Így is nagyon büszkék vagyunk rád! Mielőtt elkeserednél, menjünk, és nézzük meg a jobb oldali folyosót is! Ha nem tudunk tovább menni, majd ráérünk akkor gondolkodni, mit csináljunk. Visszatértek társaikhoz. Már messziről látták, hogy a főbejárat kétszárnyú kapuja tárva-nyitva áll. - Ugye mondtam, hogy ne keseredj el előre?! - borzolta meg a kislány haját Arion. - Te csodákra is képes vagy! Minden tekintet elismerően csüngött Seydán. A helsaiakét már megszokta, de most már érezte a többi harcbázis őrharcosainak csodálatát is, és ez nagyon megnövelte önbizalmát. Arion ismételten megtiltotta, hogy valaki is nekivágjon a középső, lefelé lejtő útnak, majd nekiindultak földeríteni a jobb oldali folyosót. Itt is csupán néhány sith és boma volt az ellenfél, és az út végén itt is találtak egy computert. Hasonló logikával működött, mint az előző, de ez egy falba süllyesztett kis kamra ajtaját nyitotta ki, melyben olyan összetevőket találtak, melyek fegyverek és páncélok fejlesztésére szolgáltak. Arion utasítására kiürítették a raktárt, és visszatértek az elágazáshoz. - No, most mindenki vegyen nagy levegőt, aztán induljunk! - mondta Arion és maga mellé parancsolta Seydát: - Sajnos, nem küldhetlek hátra, ahol nagyobb biztonságban lehetnél, mert közülünk csak te érzékeled a jedi csapdákat, de el ne merj mozdulni mellőlem, értetted?! - Értettem - mondta a kislány előre figyelve. Gildor Seyda másik oldalára lépett. Seyda a két hatalmas őrharcos védelmében méltányolta, hogy ennyire vigyáznak rá, bár nem félt, csak nagyon izgatott volt, mit találnak a bázis szívében. Két ízben futottak össze bomákkal és beast-riderekkel, kétszer pedig sith katonákkal, de könnyedén végeztek velük. Egyszerre kiszélesedett a folyosó. A gigantikus teremben fények villóztak, és villámláshoz hasonló kék sugarak cikáztak, melyek a barlang mennyezetébe épített kristályban fókuszálódtak. - Közel az út vége - mormolta Arion, és előreküldte a nyolc rohamdroidot ( a protokolldroid már régebben megsemmisült), de az őrharcosoknak is tüzet vezényelt. Bomák dübörögtek feléjük, mögöttük idomítóik, és sith katonák. Az óriási hüllők nem törődtek a testüket szaggató lövésekkel, engedelmeskedtek az agyukra gyakorolt ölési parancsoknak. Egy se érte el a mandalóriai csapatot. Már félúton lerogytak. Az idomítók talán nem bocsátkoztak volna harcba, de nem hátrálhattak. Fenevadjaik pusztulása után őket is elérte a vég. A rohamdroidok sorra robbantak szét, de feladatukat végre is hajtották. A sith katonákból egy sem maradt életben. Seyda meggyógyította sebesült társait, így a csapat teljes létszámban tudott tovább haladni. És ott voltak a terem bejáratánál. Egy szakadék peremén. A terem túlsó végéhez a szakadék fölött átívelő híd vezetett, a híd közepén pedig két csuklyás, maszkos alak állt. A villámkisülések, melyeket ők produkáltak eddig a kristállyal összeköttetésben, most abbamaradtak. Feltehetőleg egy szertartást szakított félbe a mandalóriaiak megjelenése. - Sötét jedik - mondta Seyda, legyőzve a rossz érzést, mely hatalmába kerítette. De nem esett pánikba, mert jobban féltette őrharcostársait, mint saját magát. Hatalmas, pozitív energiájuk, és erejük érzete semlegesítette a sötét erő kellemetlen kisugárzását. Csupán a számbeli fölény két felkészült jedi ellen azonban nem elegendő, ezzel a mandalóriai harcosok, és Seyda is ugyanúgy tisztában voltak, mint a két sötét jedi, akik egyelőre nem tettek támadó mozdulatot. - Egy jedi! - tört elő rekedt, de érthető hang az egyik maszk alól. - Egy jedi, aki halálos ellenségei mellett harcol? Csak félelemből szolgálhatod őket, nem meggyőződésből! Gyere, mi segítünk elpusztítani őket, és szabad leszel! - Szabad vagyok, és velük akarok maradni! - csendült Seyda hangja tisztán, határozottan. Mintha nem is kislány lett volna most, hanem egy felnőtt nő. - Még gyermek vagy. Nem tudod, mi a helyes út, amelyen járnod kell! - De tudom! Ők az én népem, ők az én családom! Az ő útjukon akarok járni! Semmi közöm hozzátok! - Most így gondolod, mert nem tudod, mi a hatalom. Nem tapasztaltad még, mekkora hatalmat ad a sötét erő! - Nem is akarom megtapasztalni! Engem szeretnek, és törődnek velem! Nincs szükségem hatalomra, csak otthonra és szeretetre! A sötét jedi tovább duruzsolt, de Seyda nem került a csábítás hatása alá. Az őrharcosok jelenlétének érzése segítette, hogy józan tudjon maradni. Figyelmét ezért vonhatta magára a másik sith jedi ténykedése, aki támadni készült! Seyda nem gondolta át, mit fog csinálni, ösztönei kényszerének engedelmeskedve, a Helsán sokat gyakorolt erőugrással hidalta át a sithektől való távolságot. Nem gondolt arra, hogy belezuhanhat a szakadékba, ha elvéti a célt; egyszerűen cselekednie kellett, mielőtt Arionékat megölik... Pompás ívben landolt a két jedi mellett, és fénykardja már lendült is. A támadni készülő sithnek annyi ideje volt még, mielőtt lezuhant a szakadékba, hogy a kislány felé küldjön egy erővillámot, ezzel kiütötte Seyda kezéből a fénykardot, mely pörögve hullott a mélybe. A fegyvertelenné váló kislány tudta, hogy mivel eddig folyamatosan gyógyítgatta az őrharcosokat, maradék energiájával nem tud már sok kárt tenni ellenfelében, mégis gondolkodás nélkül fordította tenyerét támadólag az eddig őt csábítgató sötét jedi felé, aki torz hangon sziszegte: - Ostoba!!!! - és mindkét tenyerét fölemelte. E pillanatban olyan tűzerő zúdult rá a döbbenetből felocsúdó őrharcosok felől, hogy megtántorodott. Feléjük fordult, hogy visszaverje a támadást, ekkor azonban Seyda utolsó energiájával, egy erőlökéssel hátrataszította. A súlyosan sebesült sith jedi belehullott a szakadékba. Seyda a keskeny hídon térdelve bámult utána. Egyszerre nagyon fáradtnak érezte magát. - Hogy merted ezt tenni?!!! - hallotta hirtelen a dühös szemrehányást, és Arion odarohant hozzá. Olyan vad erővel ragadta vállon a kislányt, hogy Seyda feljajdult. Arion elengedte, és letérdelt mellé: - El se hiszed, mekkora frászt hoztál rám! Ha valaha mégegyszer megpróbálkozol ilyesmivel, úgy elporolom azt a formás kis fenekedet, hogy hetekig nem tudsz majd ráülni, megértetted?! Te, te szófogadatlan kis bolond... - és hirtelen magához ölelte. - Ennyire nem szabad önfejűnek lenned! Te harcos vagy, akinek vezetői vannak, és szót kell fogadnod a vezetőidnek! Igaz, hogy megmentetted az életünket, de nem sokon múlt, hogy te magad is életben maradtál. Arra nem gondolsz, hogy mi is aggódunk érted, nemcsak te féltesz minket állandóan? Seyda érezte a többiekből áradó feszültséget is. Sith jedikkel harcolni, ha túl is éli valaki, nem a legkellemesebb emlékei közé fog tartozni. Mikor a társaság megnyugodott, és engedett a feszültség, Gildor és Xeren átment a hídon, hogy földerítse, mi van a terem túlsó végében. De egy kőoltáron, rajta egy mumifikálódott tetemen, és néhány üres urnán kívül semmit nem találtak. Arion nem hagyott sok időt a nézelődésre, kiadta a parancsot a visszatérésre.   Saborra szívéről nagy kő esett le, mikor meglátta őket: - Mind megvagytok? Senki sem hiányzik? - Megvagyunk - nyugtatta meg Arion. - De csak azért, mert volt velünk egy kis gyógyító. Útközben majd beszámolunk mindenről. Késő este volt, mire visszaértek a barlangokhoz. Addigra a tábor minden lakója megfürdött a folyóban, már csak az akciócsoport volt hátra. Az éjszakás őrség vigyázott a folyóban fürdőzőkre. Seyda az őrharcosoktól jóval távolabb ment be a folyóba. Nagyon hideg volt a víz, így nem pancsolt benne sokáig. Mikor kijött a folyóból, látta, hogy ruhája és törölközője eltűnt. Ott didergett a parton a sötétben, és valahonnan halk vihogást hallott. Fölismerte a hangokat. A fiú és társai állnak bosszút rajta ezzel a gyerekes ötlettel, Arion kemény rendreutasítása miatt. Csúfolódtak rajta, hogy most mit fog csinálni, van-e bátorsága meztelenül visszamenni a táborba, de ők most megnézik így, mert nagyon kíváncsiak rá. Seyda a hangjukról hallotta, hogy tényleg közelednek hozzá, így behátrált a vízbe. Egyszerre megérezte, hogy ragadozók vannak a közelben. Kérte a fiúkat, adják vissza a ruháit, mielőtt a hüllők ideérnek, de nem hitték el, hogy tényleg veszélyben vannak. Mikor végre ők is fölfogták, hogy a kislány nem hazudik, elrohantak. A cannokokat azonban valamiért Seyda érdekelte, nem a fiúk, ezért a parton maradtak. Fegyver nem volt a kislánynál, minden energiáját elhasználta a sithek ellen, de azt tudta, hogy a cannokok nem tudnak úszni. Igaz, ő sem, így nem vághatott neki a folyónak, hogy átúszik a túlsó partra. És persze az sem lett volna megoldás, hisz a túlsó parton is lehettek ragadozók, és mindenképp vissza kellett volna jönnie erre az oldalra, a barlangokhoz. Gázlót nem talált. És ha talált is volna, talán a cannokok is utána merészkednének. Seyda elindult a vízben, a hüllők azonban nem mondtak le róla, vele párhuzamosan haladtak a parton. A kislány teljesen el volt már gémberedve az éjszakai folyóban, és a lába körül is mind jobban fodrozódott a víz. Valamilyen éjszakai folyami lényt riaszthatott föl. Hogy veszélyes-e, fogalma se volt róla. Nem tudta lerázni a hüllőket, és egyszerre görcsbe rándultak a lábujjai. A hideg lassan kúszott föl rajta. Ha kimegy a partra, a cannokok végeznek vele. Ha bent marad a vízben, kihűl, vagy ha itt is van ragadozó, az fog vele végezni. A kétségbeesés lett úrrá rajta. Egyszerre meghallotta Arion, Tagren, és több helsai őrharcos hangját.Őt keresték. Seyda félt, hogy belegyalogolnak a ragadozókba, ezért, ahogy dermedt szája és összekoccanó fogai engedték, kiáltott az őrharcosoknak, vigyázzanak, mert cannokok vannak a parton. A négy óriási hüllőt megzavarta a kislány hangja, és támadásba lendültek. Arionék végeztek velük, aztán a partra mentek. Seyda leguggolt a vízben, hogy ne lássák meztelenül, és kérte, hogy a ruháit valahogy szerezzék vissza. - Egy frászt! - mondta Arion. - Handon mondta, hogy nyomod veszett, mióta elmentél fürödni. Már legalább háromnegyed órája keresünk! Ha azóta ebben a hideg vízben pancsolsz, nincs idő a ruhádat keresgetni a sötétben, mert már éppen eléggé átfagyhattál! Lerángatta magáról lanilinfelsőjét, és letette a parton: - Most azonnal gyere ki, és törölközz meg, kicsike! Látod, Tagren is leveszi a saját felsőjét, úgyhogy utána abba bújj bele, az elég hosszú ahhoz, hogy ruhaként tegyen szolgálatot! Most kicsit odébb megyünk, hogy ki tudj jönni a partra, de igyekezz, mielőtt megfázol, ha meg nem fáztál máris! - az őrharcosok elhátráltak, és hátat fordítottak a folyónak. Seyda reszketve támolygott ki a vízből. Megtörölközött, aztán belebújt Tagren lanilinfelsőjébe, amely a térdéig ért, és föl kellett gyűrnie az ujját, annyira hosszú volt. Bizonyára nevetségesen nézhetett ki, de Arion, aki boldog volt, hogy megtalálták végre, kijelentette, hogy ennél csinosabb már nem is lehetne. Nekiindultak, de Seyda nagyon óvatosan lépdelt. - Persze, hisz csizmád sincs! - kapott észbe Arion, és tétovázás nélkül kapta föl a kislányt. Most már jóval nagyobb tempóban haladtak, közben faggatták Seydát, ki csinálta vele ezt az otromba viccet. Seyda elvacogta nekik, hogy csak a fiú vágott vissza a kioktatásért. Arion foga megcsikordult dühében: - Gyáva kis féreg! Rám haragudott, de nem mert velem szembeszállni, így rajtad állt bosszút! Ha téged biztonságba helyeztünk, jelenteni fogom Saborrának, mi történt, és mehetnek ki a vadonba fegyvertelenül! Majd megtudják, milyen érzés, ha ragadozók vadásznak rájuk... - Ne, Arion! Ne bántsátok őket! - könyörgött a kislány. - Csak meg voltak rémülve, azért szaladtak el a cannokok elől! - Seyda, ez nem vicc! - mondta Tagren komoly hangon. - Életveszélybe sodortak, és még annyi fáradságot se vettek, hogy legalább szóljanak nekünk, hol keressünk téged, ha már ők a sorsodra hagytak. Ez gyilkossági kísérlet, és ezt a luxust egy mandalóriai harcos nem engedheti meg magának a társaival szemben! Elérték a tábort. Handon, az éjszakás parancsnok azonnal odajött hozzájuk: - Megtaláltátok a kicsit? - kérdezte aggódva. - Meg, persze! - nyugtatta meg Gildor. - Szegényke egészen összefagyott. - Handon! - intett fejével Arion, mikor letette Seydát a berendezett kis zugban, amelyet most fáklyák világítottak meg. - Seyda nem engedi, hogy kivégezzék azt a gyáva bandát. Ne szólj Saborrának! Ő a nagygyakorlat felelős vezetője. Ha elmondjuk neki, mi történt Seydával, kötelessége lesz jelentenie Helsán. És akkor az a banda mehet ki a vadonba... - Köszönöm, hogy nem bántjátok őket! - mondta hálásan a kislány. Az őrharcosok tekintete összevillant a feje fölött: - Nem kell kimenniük a vadonba! - jegyezte meg Arion furcsa mosollyal. - De azt nem ígértük, hogy mi sem fogjuk bántani őket... Seydát megrémítette Arion hangja, és az őrharcosok arckifejezése. Most már azért könyörgött, hogy ők se akarjanak bosszút állni a fiúkon. Már kezdett kifogyni az érvekből, mikor Arion egyszerre kifakadt: - A jó francba, kicsike! - dühöngött. - Hogy csinálod, hogy csak ránk nézel, és mi kénytelenek vagyunk szót fogadni neked?! - Nem akarom, hogy miattam bántsátok egymást, Arion! - kuporodott össze a kislány a fekhelyén, és betakarózott, mert egyre jobban fázott. - Én még nem tartozom Starvillerhez, mert nem telt le a két év. Még idegen vagyok köztetek. De azok a fiúk igazi mandalóriaiak! Olyanok, mint ti! Ne gyűlöljétek egymást egy idegen miatt!   Éjjelre Seyda belázasodott. Rázta a hideg, nem tudott magáról, nyöszörögve hánykolódott fekhelyén. Az őrharcosok, akiket Handon rendelt oda a kislány őrzésére, azonnal szóltak éjszakás parancsnokuknak. Handon saját takaróit hozta oda, és terítette rá a kislányra, homlokát és arcát vizes ronggyal borogatták, a lázát azonban nem tudták lehúzni. A mozgolódásra Arion és Tagren is felriadt. Handon aggódva számolt be nekik Seyda állapotáról. - Hozzuk be ide, ne lássák a többiek reggel, hogy baj van! - mondta Arion. - Nem kell, hogy Saborra megtudja. Így is van idegeskedni valója, segíteni meg ő sem tudna. - Az a baj, hogy ledobálja a takarókat - mondta Handon. - Pedig most melegben kellene tartani, hogy izzadjon. A láza lemenne. - Még a végén igaza lesz annak a hülye kölyöknek, kicsike - jegyezte meg Arion. - Tényleg velünk alszol... Átvitték Seydát a helsai őrharcosok szállására, alaposan bebugyolálták, Arion és Tagren pedig a két oldalára feküdt. Melegítették, és valahányszor ledobálta a takarókat, türelmesen visszabugyolálták. A kislány szája a láztól cserepes volt, de mivel nem volt magánál, nem merték itatni, nehogy megfulladjon, csak időnként megnedvesítették vízzel a száját. Másnap még mindig önkívületben volt, de mivel tegnap Saborra közölte, hogy sikeresen levizsgázott, és fölmentette a további részvétel alól, már nem foglalkoztak Seydával, nem keresték. Saborra tudta, hogy Arionék úgyis felügyelnek rá. A többi felderítő tanítása és vizsgáztatása mindenkit lekötött. A kislány nem volt szem előtt, mert a helsai őrharcosok senkit nem engedtek a közelébe. Délelőtt, míg Arionék szolgálatban voltak, a kislányt Handonék melengették és vigyáztak rá. Tagrenék tűvé tették a folyópart környékét, hogy Seyda szétszórt ruháit és törölközőjét megtalálják, nehogy más találja meg, és esetleg kellemetlen kérdéseket tegyen föl. A láz csak harmadnapra mérséklődött. A láz, és hogy napokig nem evett, nagyon legyengítette Seydát. Mikor a harmadik nap délben magához tért, szomjas volt és szédült. - Enned kell, kicsike, hogy megerősödj! - mondta Arion, és gyengéden megsimogatta az arcát. - Fáj a torkom, nem bírok rendesen nyelni - suttogta a kislány bágyadtan. - Jó, akkor majd kitalálunk valamit! - állt föl Arion. Gildor ötlete az volt, hogy készítsenek pépet húsból és mártásból, azzal etették meg a kislányt kanalanként, közben leyannal itatták. Ettől egy kis erőre kapott. Mikor a tudata teljesen kitisztult, fölfogta, mekkora áldozatot hoztak érte. Onnantól kezdve már ő is azon igyekezett, hogy mielőbb talpra tudjon állni.

2007.07.05. 12:47

Sziasztok! Mivel még nem kaptam "stoptáblát", szeretném feltölteni "A kis jedi úrnő" 6. részét is! Köszi! :D Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Xarga ajándéka Seydának saját meggyógyításáért, és Tairon életének megmentéséért. A felderítők nagygyakorlata. Seyda sithek közelségét érzi. Saborra összeállít egy őrharcos-csapatot Arion vezetésével, hogy Seyda jedi érzékelésére hagyatkozva megkeressék a sitheket.   A kis jedi úrnő - 6. rész   Este kilenc órakor Saborra halkan kopogott Sylas lakásának ajtaján. A klánvezér intett az otthonát védő őrharcosoknak, engedjék be a felderítőparancsnokot, majd hellyel és itallal kínálta. A parancsnok leült, és szokott csöndes modorában belekezdett: - Igyekszem rövidre fogni, Sylas. Seyda már egy éve köztünk él. Idekerülése óta érdekel, van-e valami egyedi, műszerekkel is kimutatható kisugárzása a jediknek, így sokszor teszteltem a kislányt, természetesen az ő tudta nélkül, nehogy valami öntudatlan védekező mechanizmust hozzon létre, és megakadályozza a kísérletet. Sikerült egy érdekes bemérőt kifejlesztenem. Eredetileg arra szántam, hogy időben észrevegyük, ha sith jedi van a közelünkben. Aztán összedugtuk Zukával a fejünket, és megpróbáltuk Seyda aurájának kisugárzását konzolon is látható elektromos jelekké átalakítani. Aztán a műszerrel vezérek, őrharcosok, harcosok és felderítők auráját fogtuk fel, és összevetettük Seydáéval, szintén titokban. - És? Milyen eredményre jutottatok? - Sylas érdeklődését nagyon fölkeltette a beszámoló. - Elég furcsa eredményre. A mandalóriai harcosoknak van egy természetes aurája, melyet nevezzünk most „A” energiának. Ez kisebb-nagyobb mértékben tér el. A vezéreké és őrharcosoké általánosságban nagyobb kiterjedésű, stabilabb, mint a harcosoké és felderítőké. Seyda természetes aurája, vagyis „A” energiája az őrharcosokéhoz hasonlóan nagy kiterjedésű, erős, és stabil, tehát ez nyilván egyéniségfüggő is. De neki ezen kívül létezik egy másik energiája, nevezzük „B” energiának, melynek erőssége szeszélyesen ingadozik, a nagysága és formája is állandóan változik. Úgy vettem észre, a hangulata és fizikai állapota is befolyásolja. Annyi bizonyos, hogy a műszert meg tudta bolondítani. Ez a „B” a jedi energia, ettől jedi a jedi. Seydának ezt a "B" energiáját blokkolták le a Ravageren. És most jött a meglepetés. Seydánál jelen van még egy harmadik fajta energia is, amit nevezzünk „C” energiának. Ez a „C” energia függ össze a meditálása alatti gyógyítással! Ezt használja akkor, amikor nincs „B”, vagyis jedi mágiája. Ezzel tudta délután meggyógyítani előbb Xargát, majd Tairont! A kísérletekből azt is tudom, hogy nagyságrendileg a „C” energia ereje nem változik, tehát Seyda bármikor képes gyógyítani vele akkor is, ha nincs "B", vagyis átlagos jedi energiája. A klánvezér elgondolkodva nézett rá: - Szerinted a kislány ezzel az energiával támadni is tudna szükség esetén? - Feltételezem, igen. Valami olyasmi lehet ez, mint a rendkívül hatásos "csata-meditáció", amellyel - szerencsétlenségünkre - mi is találkoztunk a Mandalóriai Háború idején. Lelkesíti sajátjait, és megfélemlíti az ellenséget. Azt is csupán egy-két jedi tudta megtenni. Ha kérdésed arra irányul, hogy Seyda képes lenne-e valaha is ellenünk fordítani ezt a különleges "C" energiát, és megtámadna, ahelyett, hogy gyógyítana vele minket, azt mondom, nem! Ő nem lenne képes rá! Más jedi igen, de Seyda nem! Ez egészen biztos, Sylas! Ez a kislány annyira elkötelezte magát mellettünk, hogy sem a szíve, sem a lelkiismerete nem engedné! Hatalmas kincs van a birtokunkban, Sylas, sokkal jobban kell vigyáznunk rá, mint gondoltuk! - Saborra, nagyon foglalkoztat valami - hajolt közelebb a vezér. - Szerinted ezzel a műszerrel szükség esetén különbséget tudnál tenni jedik, és sith jedik energiája között? - Még nem tudom, Sylas. Erre csak akkor tudok neked válaszolni, ha sith jediket is lesz alkalmam tesztelni. Bár én azt gondolom, minden jedi közös forrásból meríti az energiáját, csak képességeik, és persze elvi hovatartozásuk szabja meg, mire használják. Miért kérdezed? - Hogy vajon megváltozik-e egy jedi energiájának jellege, ha átbukik a sötét oldalra…   Sylas az indulás előtt két nappal magához hívatta a felderítőparancsnokot: - Saborra, Brailor egyeztetett a többi bázissal. Eredetileg tizennégy bázis küldte volna a felderítőit, de így is jóval többen lesztek, mint számítottunk rá. Az eddigi évektől eltérően nagyobb a felderítőképzés aránya, mint a harcosképzésé, nem tudom, mi az oka. Sejtem, hogy mint érintett kiképző, örülsz neki, de meg kell mondjam, én annál kevésbé. Jó ugyan, hogy ennyi specialistánk lesz, de ők nem igazi közelharcosok. Belőlük elvétve lehet csak őrharcost nevelni. Az átlagharcosok számának visszaszorulása veszélybe sodorja az őrharcosképzésünket. - Nem értem - rázta fejét Sheruk. - Xarga, ez a nemzedék gyengébb lenne, mint az előzőek? - Igen, Sheruk, úgy tűnik. Gyászos fizikai állapotban vannak, mikor idekerülnek. Egyik-másik úgy ténfereg a gyakorlópályán, mintha nem is tudná, miért van itt. Az elmúlt évben Hedgewitheren kívül csak harmincnyolc őrharcosnak valót tudtunk összevadászni közülük Larsennel. Volt idő, mikor háromszázharmincnyolcat szedtünk össze már az első nap teljesítménye alapján, és akkor még szigorúak is voltunk. Az év többi részében adtuk csak meg az esélyt a maradék ötszáznak a csatlakozásra, miután rengeteget bizonyítottak. Sylas összefűzte ujjait, és a kiképzőtisztre nézett: - Milyen a harcosok morálja? - Finoman fogalmazva, éppen csak megfelelő volt. - Volt? - ismételte Sylas. Xarga bólintott: - Volt. Mióta erre a kábítószerhistóriára Tairon megsebesítése miatt fény derült, keményebben fogtam őket. Larsennel összefogva váratlan ellenőrzéseket iktattam be a harcosok és felderítők otthonában, és ez igen hatásosnak bizonyult. Azóta nagyobb a fegyelem. - Szerinted mi ennek az oka, Xarga? Miért értél el eredményeket? - Hogy miért? Az őrharcosok eléggé bevadultak Tairon esete óta, és nem bánnak kesztyűs kézzel azzal, akinek a modora kívánnivalót hagy maga után, vagy akinél bármilyen illegális dolgot találnak, azért. - Larsen, te jóváhagyod az őrharcosaid keményebb viselkedését? - nézett Sylas a gárdakapitányra. - Igen, Sylas, jóváhagyom. És mint Xarga jelezte, meg is van az eredménye ennek a keménységnek. Kisebb a szájuk, és leszoktak a pimaszkodásról. A klánvezér sóhajtva simított végig homlokán: - Larsen, én soha nem szóltam bele a módszereidbe, mert kiválóan értesz őrharcosaid nyelvén, de ezt a büntetőakciót a továbbiakban nem fogom megengedni. Az elit őrharcosok épp azért emelkednek az átlagharcosok fölé, mert erkölcsileg is magasabb szintet képviselnek. Ti most Xargával engedélyt adtok nekik, hogy visszaéljenek felsőbbrendűségükkel, és az erejükkel. - Úgy is fogalmazhatnánk, hogy engeditek bosszút állni őket - kotyogott közbe Sheruk, majd megrázta szőke loboncát. - Én a helyedben nem aggódnék, Sylas. Ezek a remek fickók nem élnek vissza, csupán élnek a tekintélyükkel, ami viszont jogosan illeti meg őket. Sok képzetlen, elkényeztetett kis siheder ugrabugrál mostanában a bázisokon, akik senkit nem respektálnak, csak azt hangoztatják, amit szüleiktől hallottak, hogy évszázadokra visszamenően fel tudják állítani a családfájukat. Ez azonban harci képességek birtoklása nélkül kevés a birodalom fennmaradásához. Lásd Hedgewither példáját; mindegy, melyik világ szülötte, ha velünk érez és mellettünk harcol, többet ér, mint a legősibb mandalóriai család fiúsarja, aki épp csak elvegetál egy harci bázison. Kicsit elszaladt a szekér a fiataljainkkal, ezért azt hiszik, bármit megtehetnek. Itt az ideje, hogy valaki helyrepofozza az eszüket, és erre az őrharcosok igen alkalmasak. Figyeld csak meg, Sylas, hamarosan visszaáll a rend Helsán is, csak engedd egy kicsit garázdálkodni az őrharcosaidat. Nem kell neked mindenről tudnod, panaszra meg úgyse mer jönni hozzád az, aki fülig csöppent a sárba, inkább örül, ha megússza egy-két figyelmeztető pofonnal, meg egy-két kitört foggal, mondjuk ha épp Ariont fogta ki. Larsen gyorsan félrenézett és ajkába harapott, hogy még a mosolyt se engedje ajkára lopakodni. Brailor és Xarga ugyanígy tett, a jelenlévő őrharcosok nemkülönben. Sylas sem tudta titkolni, hogy egyetért alvezérével, akit mellesleg épp ezért a szabadszájúságáért, és szókimondásáért kedvelt. Sheruk belebetegedett volna, ha nem mondhatja meg őszintén véleményét. Arion egyébként jó példa volt, Sheruk nem véletlenül hozakodott elő vele. Évekkel ezelőtt az ismeretlenből jött Arion azon kevesek közé tartozott, akik már a legelső napon kivívták Xarga és Larsen elismerését, és akit épp ezért már aznap este legalább tizenöten támadtak meg újonctársai egy félreeső helyen. Arion egyik fiút a másikkal verte le a lábáról, és őt is megtépázták ugyan, de ő volt az egyetlen, aki még a talpán állt, imbolyogva persze, mikor a járőrök odaértek. Arion állóképessége, testi ereje és vadsága gondolkodóba ejtette Xargát és Larsent, lehet-e majd fegyelmezni, és az őrharcosok számára kötelező szigorú önuralomra nevelni. Végül mégis bizalmat szavaztak neki. Soha nem bánták meg. Arion nagyszerűen kezelhető őrharcossá vált, hamar kitűnt vezetői rátermettsége, és bár megtanult uralkodni az indulatain, senki nem akadt a harcosok közt, aki ki mert volna kezdeni a fiatal őrharcossal, akinek apja a Mandalóriai Háborúban esett el. Anyja is a háború idején halt meg. A távoli falucskában, ahonnan Arion származott, nagyon fiatalon kellett a maga lábára állnia a háború hosszú, bizonytalan, zűrzavaros éveiben. Az életért folytatott kemény harc edzette meg annyira, hogy az őt provokáló helsai újoncokkal el tudjon bánni, de ezzel mintha minden keserűségét le is vezette volna. Senki nem tett neki szemrehányást a történtekért, és másnap már az őrharcosokkal együtt gyakorlatozhatott. Xarga feltétlen engedelmességet követelt tőle, de elismerte a teljesítményét, a nyugodt vérmérsékletű Larsen nevelési módszerei pedig rendkívül jó hatással voltak az addig magányos, vad fiúra. Ezekhez járult őrharcostársai barátsága, akik megmutatták neki az élet kellemesebb oldalát is, amikor szabadságukon magukkal vitték a városba órákig csavarogni, esténként mulatni, és szebbnél szebb lányok közül válogathatott. Arion mindennél többre becsülte őrharcosi létét, és teljes mértékben igyekezett megfelelni a nagyon szigorú, de nem teljesíthetetlen követelményeknek, így hamar vezetővé emelkedett. Az ő kirívó példája bebizonyította, hogy bármilyen kilátástalan nyomorból jött is, az elit őrharcosi nevelés hatására képes volt kiemelkedni, és elismerést szerezni. Mint minden társa, pontosan tudta, hol az a határ, ameddig egy őrharcos elmehet, anélkül, hogy erejével és tekintélyével visszaélne. Sylas bizonyára maga is végiggondolhatta ezt, mert végül bólintott: - Jól van, meggyőztetek. De csak addig a határig, amit Sheruk az imént meghúzott. Valóban nem kell mindenről tudnom, és aki bűnös, az nyilván nem fog panaszra jönni hozzám. De ha valakit az őrharcosok jogtalanul zaklatnak, vagy bántalmaznak, igazságot kell, hogy szolgáltassak. Ennyit erről. Larsen, három nevet kérek! A te dolgod a 150 őrharcos kiválasztása, akik Helsát képviselik, és felderítőinkre felügyelnek három napon keresztül, de kérem a három műszak vezetőjének nevét. A gárdakapitány habozás nélkül válaszolt: - Arion, Tagren, Handon. - Rendben - bólintott a klánvezér. - Xarga, hány olyan felderítőnk van, akinek fizikai állapota nem felel meg a gyakorlat elvárásainak? - Semennyi, Sylas. - Az hogy lehet? Nem volt még olyan évünk, hogy ne lett volna maródink vagy sérültünk! - Ez igaz, de Seydánk se volt eddig, Sylas. Még a rándulást vagy ficamot se tűri. Szinte vadászik a sérülésekre, és betegségekre. - Vagy úgy, persze, nekünk van egy kis gyógyító angyalkánk - Sylas hangja ellágyult. - És ha már szóba hoztad, bár őmiatta érdemes elsősorban megszervezni ezt a gyakorlatot, hogy villoghassunk vele, micsoda kis felderítőzsenink van, mégis azt mondom, nem engedem el. Döbbent csend ereszkedett a tanácsteremre. - Sylas, ezt ugye ezt nem gondoltad komolyan?! - mondta végül Saborra csöndesen. - De igen, fiam. Féltem Seydát. Nagyon féltem. Helsa már elfogadta őt, de más bázisok felderítői is ott lesznek. Nem küldöm a kislányt idegen harcosok közé. Egyre kevésbé tudja leplezni női mivoltát, nem akarok kockáztatni. - Te tévedésben vagy - mondta Xarga. - Seyda nagyon szép lány, de nem viselkedik kihívóan. - Nem a viselkedéséről beszéltem, Xarga, hanem a megjelenéséről. Sokszor egy nő épp azzal hívja föl magára a férfiak figyelmét, ha tartózkodó. Nem akarok erről vitát nyitni. Féltem a kislányt. Ha elengedném, úgy érzem, mintha a saját lányomat küldeném veszélybe. - Sylas - próbálkozott Larsen. - Régóta érzékeljük, hogy Seydához annyira kötődsz, mint a saját lányaidhoz. De ne feledkezz meg arról, hogy Seyda harcos! Itt a bázison védve van, való igaz. De muszáj, hogy időnként tesztelje magát ahhoz, hogy az önbizalma megerősödjön! Ha csak a felderítők lennének mellette, igazat adnánk neked. De őrharcosok lesznek velük, akik ugyanúgy rajonganak Seydáért, mint Seyda őértük. Ha ők nem tudják megvédeni, akkor senki! - Igazat adok Larsennek - csatlakozott Xarga. - A kislány csalódott lenne, ha nem engednéd el. Meg se tudnád neki indokolni, miért nem mehet! Fizikai felkészültsége az elérhető legtökéletesebb szinten van! - Műszaki tudása szintúgy - tette hozzá sietve Saborra. - És mivel féltened sem kell, mert őrharcosok vigyáznak rá, nincs okod visszatartani őt! - fejezte be a gárdakapitány. - Seyda el sem fog mozdulni Arionék mellől, ezt biztosan állíthatom. Sylas kérdő tekintete arcról arcra vándorolt: - Ti most összeesküdtetek ellenem? - A végleges döntés a te kezedben van, vezér - hajtott fejet Larsen. - Mi csak a tapasztalatainkat, ebből kiindulva pedig a véleményünket összegeztük. Sylas újra számbavette az arcokat, majd a vizsgálódást a tanácstermet védő tizenhat őrharcos arcán fejezte be: - Jól van - jutott végül elhatározásra. - Elmehet a kislány, de ha Helsa őrharcosai kudarcot vallanak a védelmével… - Nem fognak kudarcot vallani! - biztosította Larsen.   Másnap az őrharcosok edzésének végén Xarga magához intette Seydát: - Gyere velem, kislányom! Ne ijedj meg, nem veszem el a pihenőidődet, amit Sergerékkel szoktál tölteni! Úgyis sétálni szoktatok, most az én otthonom felé sétáljunk, jó? - Igen, Xarga. A kiképzőtiszt elöl ballagott a kislánnyal, és az elmaradhatatlan Hedgewitherrel, mögöttük az őrharcosok csendesen beszélgetve. Xarga az otthona előtt megállt, pár másodpercre bement, majd jött is vissza: - Seyda, sokat gondolkoztam azon, mivel tudnám megköszönni, hogy meggyógyítottad a térdemet, és folyamatosan gyógyítod lesérült harcosainkat, Taironról már nem is beszélve. Kérlek, fogadd el ezt tőlem! Rövid fémhenger feküdt hatalmas, izmos tenyerében. Seyda rápillantott, majd felnézett a kiképzőtisztre: - A fénykard… a fegyvergyűjteményedből… tényleg… igazán… nekem adod? Xarga bólintott: - Talán furcsa, hogy épp egy mandalóriai harcostól kapja ezt egy jedi, de én nem félek a kezedbe adni. Tudom, hogy te soha nem fogod ellenünk fordítani! - Nem fogom, Xarga, ezt az első hajnalon már megígértem Arionnak, de ez túlságosan… értékes, és nem értem, miért kell mindig hálát éreznetek. Csak azt teszem, amit meg tudok tenni, mert szeretlek titeket. Nem akarom, hogy fájdalmat érezzetek, ha egyszer én tudok segíteni, hogy ne fájjon! - mivel Xarga továbbra is némán nyújtotta feléje a fénykardot, Seyda tétovázva az őrharcosokra pillantott. Tairon megsimogatta az arcát: - Ha te nem érdemled meg, kicsi Seydám, akkor senki! - a kiképzőtisztre nézett. - Köszönöm, Xarga, hogy ezzel a méltó ajándékkal mondasz köszönetet helyettem is! Seyda ekkor, látva, hogy komolyan gondolták, elfogadta a kardot. Felágaskodott, puszit nyomott Xarga kemény vonásaira, és gyorsan elszaladt új kincsével. Sergerék, miután kedvenc fájánál utolérték, rávették, hogy tartson nekik bemutatót, hogyan szoktak gyakorolni a jedik a fénykarddal. - De menjünk odébb, hogy Teregrilék is láthassák! - javasolta Dandor. Seydának nem volt ellenére az ötlet. Teregril faggatni kezdte őket, honnan van a kislánynak fénykardja. Miután Hedgewither elmesélte neki, az őrharcosok körben leültek a fűbe. Teregril a rendkívüli eseményre való tekintettel pihenőt engedélyezett társainak, így most tizenhárom őrharcos figyelte a jedi kislány mozdulatait, aki, miután aktiválta, azonnal megállapította: - Sith rövid fénykard. - Honnan tudod, így, első ránézésre? - kérdezte Lantisol. - Bíborszínű kristály van benne, rövid a pengéje, és a fókuszáló kristálya nem harmonizál velem… - Hogy érted ezt? - faggatta Tairon. - Nincs szinkronban az agyhullámaimmal - magyarázta a kislány, elmélyülten vizsgálgatva a fegyvert. - Ez azt jelenti, hogy nem tudsz vele harcolni szükség esetén? - De igen Serger, csak sokkal kisebb hatásfokkal, mint a mostani dupla pengéjű kardommal. A fénykarddal el kell fogadtatnod magadat, az agyhullámaidhoz igazítani, az akaratod alá hajtani. Ezt napi meditációval el lehet érni, mikor ráhangolódsz a kard fókuszáló kristályára, és kommunikálsz vele. A jedik azért csinálják maguk a fénykardjukat, és azért ragaszkodnak hozzá halálukig, mert az eggyé válik velük, az akaratukkal. Mindegy. Azért én most mégis megnézem, mennyire tart engem idegennek ez a kard. Pillanatokig koncentrált a pengére, aztán belekezdett egy furcsa, összetett, bonyolult mozdulatsor végrehajtásába. A bíbor fény fürgén cikázott a lassan leereszkedő sötétségben. Seyda már elfeledkezett a holnapi nagy kalandról, az őrharcosok jelenlétéről, akik elbűvölten csodálták kecses, fürge mozdulatait. Csak a fénykardra összpontosított, valósággal harcolt vele, hogy elfogadtassa saját tiszta jedi-harcos énjét. Végül lassan leereszkedett a fűbe, letette maga elé a fénykardot, és ráhangolódott. Percek múltán megmozdult, inaktiválta a kardot, és az őrharcosokra pillantott, akik mind őt nézték: - El tudtam fogadtatni vele az egyéniségemet. Nem volt erős akaratú az a sötét jedi, aki negyven évvel ezelőtt használta. - Negyven évvel ezelőtt? - ismételte egy hang. - Ezt honnan tudod? - A kristály kisugárzásából. Arion? - nézett föl meglepetten Seyda. - Mióta vagy itt? - Jó ideje. Téged kerestünk Tagrennel és Handonnal, hogy ma te is korábban menj aludni, mint máskor! Tudjuk, hogy Sergerékkel itt szoktál időzni minden este, azért jöttünk ide. És láttuk a bemutatódat. Azt leszámítva, hogy elragadóan kecses a mozgásod, meg kell mondanom, nem szívesen lennék az ellenséged. - Miért beszélsz így, Arion? Soha mandalóriait nem fogok bántani! Hát elfeledkeztél az ígéretemről? - Nem, Seyda. Aggódom is miatta rendesen. Mert jöhet idő, mikor saját biztonságod, vagy életben maradásod érdekében kénytelen leszel megszegni! - Én nem fogom soha megszegni! Mindig emlékezni fogok arra a békés hajnalra! Megígértem neked! - Igaz, és hiszek neked! Bár nem örülök neki, mert nem minden mandalóriai harcos fog úgy viselkedni veled, ahogy tőlünk megszoktad, és azt nem is leszel köteles eltűrni! Az önvédelem nem azt jelenti, hogy bántottad azt, aki téged akart bántani! De most indulás aludni! - Arion, szeretném megmutatni Mrs.Winternek a fénykardomat. Megengeded, hogy bemenjek hozzá? - Rendben. De aztán hazakísérünk, nincs több lazaság! Az összes felderítő ágyban van már, csak épp a legjobbak legjobbja nem fogad szót nekünk! Micsoda dolog, hogy épp te élsz vissza az engedékenységünkkel? A kislány fejére tette tenyerét: - Na futás, kicsike! De ne maradj bent sokáig! Seyda szíve fölmelegedett Arion dörmögő, de gyengéd szemrehányásától. Végigsimított Arion kezén, majd a kilincs után nyúlt. Teregril megfogta a csuklóját: - No nézd csak, de bátor valaki! Pedig, ha jól tudom, a kapitány még mindig odabent van. Seyda önkéntelenül hátrált, és nekiütközött Sergernek, aki a vállára tette kezét: - Nem baj, Seyda, mi is itt vagyunk. Ha Mrs.Winter szembe mert szállni vele, talán bennünk is lesz ennyi bátorság! - és félretolva a súlyos reteszeket, elsőként lépett be az előtérbe. Két őrharcosa azonnal követte, mögöttük Hedgewither. Teregril csak ekkor engedte Seydát belépni, akit Arion követett: - Hadd nézzem meg most már én is azt a mumust, akivel ezt a nagylányt ijesztgetni szoktátok! Az ebédlőasztalnál kilenc férfi kártyázott. Egy tizedik, akiben Seyda felismerte a navigátort, könyvvel a kezében dobta magát hanyatt a sarokban lévő heverőn. Az előtér túlsó sarkában Mrs.Winter üldögélt egy karfás székben, és terítőt hímzett. Észrevéve a belépőket, fölemelte fejét: - Seyda! Kicsi Seydám! - mondta örömmel. A kislány odaszaladt hozzá. A navigátor máris talpon volt, és elindult feléje, közben hátranézett társaira: - Nézzétek csak, meghozták végre az ínyencfalatot! - hirtelen úgy érezte, mintha nekigyalogolt volna a falnak. Felnézett. Hedgewither vállon ragadta, és a heverő felé fordította: - Jobb lesz, ha visszamégy oda! - tanácsolta. A navigátor bedühödött: - Az egész bázison ez az egyetlen rohadt hely, ahol a köztársaság megvetheti a lábát, és nem elég, hogy ide is bepofátlankodtok, még feltételeket is szabtok, mit csináljunk?! Seyda érzékelte a feszültté váló légkört. Miután megcsókolta az idős asszonyt, lekuporodott a lábához, hogy minél kevésbé hívja föl magára a köztársaságiak figyelmét, és elővéve a fémhengert, megmutatta: - Ma kaptam. Tetszett már ilyet látni? - kérdezte csaknem suttogva. - Nem, kislányom, nem. Mi ez, és honnan van? - Xargától kaptam, és meg is mutatom, hogyan működik… akkor mindjárt ki tetszik találni, mi ez… E szavakra a navigátor is odanézett: - Ó, te szegény kislány! Hát ezzel kell beérned? Hát nincs igazi férfi ezek közt a hatalmas hímek közt? Csak ezt tudják a kezedbe adni... Nem tudta befejezni. Arion úgy hajította a heverőre, hogy az összenyekkent a landoló navigátor alatt. Arion torkon ragadta, és megrázta: - Még egy szó, és kitépem, de le is nyeletem veled a nyelvedet! Gyere ide, Seyda! Mutasd meg ennek a mocskos szájúnak, mi van a kezedben! Seyda nem értette a navigátor gúnyolódását, ezért nem értve Arion durva reakcióját sem, félénken közeledett. Már messziről nyújtotta Arion felé a hengert, hogy ne kelljen nagyon közel mennie a navigátorhoz. A kártyázók érzékelték, hogyan szóródnak szét az előtérben az őrharcosok csendesen, fenyegetően. Seyda egyszerre megállt. Képtelen volt tovább menni, annyira taszította a navigátor kisugárzása. Serger ekkor odalépett hozzá, megfogta a fénykardot szorongató kis kéz csuklóját, és magával húzta : - Gyere, kicsim, fogd be ennek az ocsmánynak a száját! - De, hát… mit mondott egyáltalán? Miért haragszotok rá ennyire? Serger Arionra nézett, az meg vissza rá, és hirtelen elengedte a navigátort, aki nagyot puffant a földön: - Aktiváld, Seyda! Mutasd meg neki, mit kaptál Xargától! Serger elengedte Seyda csuklóját, és az fölemelve kezét, egy mozdulattal bekapcsolta a fénykardot, majd pillanatok múlva inaktiválta. Arion belerúgott a még mindig levegő után kapkodó navigátorba: - Ezzel a fénykarddal vágom ki a nyelved, ha mégegyszer mocskolni mered ezt a lányt! Az nem szolgál mentségedül, hogy ő semmit nem ért belőle, mert mi nagyon is jól értjük! Calborn csak azt tiltotta meg, hogy végezzünk veletek, azt nem, hogy megtanítsunk viselkedni! E pillanatban furcsa hangok szűrődtek ki az oldalfolyosó egyik szobájából. Az egyik felismerhetően női hang volt, tele fájdalommal. Seydában azonnal felülkerekedett a segítségnyújtás ösztöne, és viszolygását félretéve megindult a folyosó felé. Tairon elkapta a karját, és visszahúzta: - Ne, Seyda, ne menj oda! Neked nem szabad! - De ez Flora hangja! Fáj valamije! Segítenem kell neki! Engedjetek oda hozzá! - Szó se lehet róla! - rázta fejét Tairon. - Nem mehetsz be hozzá! A kapitány van vele. Csak nem képzeled, hogy odaengedünk?! A hang hirtelen éles sikolyba csapott át. Tairon Serger karjába lökte Seydát: - Ez a vadállat megint nem bír magával! Vidd innen a kicsit! - és berohant a folyosóra. Teregril és Dandor a nyomában. Hedgewither harcképtelenné tette a navigátort, majd új ellenfél után nézett. Arion a felugráló kártyázók közt termett, akik Teregrilék után akartak rohanni. Kettőt ragadott vállon, és rántott vissza egyszerre. Seyda riadtan bújt Serger melléhez, aki a karjába kapta, és a hirtelen kavarodásban saját testével védte, mialatt a Lantisolra támadó pilótát egy rúgással kivonta a forgalomból, aztán gyorsan kivitte az udvarra Seydát: - Vigyázzatok rá! - és visszarohant az előtérbe. Tagren és Ceregil azonnal az ajtóba állt, elzárva a az utat kifelé, és befelé egyaránt. Seyda rémülten simult Handonhoz, hallva az iszonyatos lármát odabentről: - Mi történik? Mit csinálnak velük? - Csak rendet tesznek. A köztársaságiak időről időre elfeledkeznek magukról. Nekem is volt benne részem, mikor Tairont helyettesítettem. Nem tűrik jól a fogságot, miközben látják, hogy te szabadon jársz-kelsz köztünk. Fegyvert nem használhatunk ellenük, csak pofonokat osztogathatunk nekik, mikor bekattannak. - És Flora? Valami nagyon fájt neki, éreztem. De Tairon nem engedte, hogy bemenjek hozzá… - Még jó, hogy nem engedett be! - Handon átölelte a vállát. - Gyere, Seyda, a fiúk tudják, mit kell csinálniuk. Egy éve szinte naponta ez a cirkusz megy. - És Flora? Miért nem engedték, hogy megnézzem, mi van vele? Handon hallgatott. Seyda várakozóan nézett föl rá, ahogy egymás mellett ballagtak: - Miért nem válaszol egyiktek sem erre a kérdésre? - Mert ezt nem lehet neked csak úgy elmagyarázni - mondta végül Handon. - A te ártatlan gondolatvilágodba nem férnek bele olyan fogalmak, amiket Flora nap mint nap átél. Flora a barátnője annak a brutális kapitánynak, aki élvezi, ha fájdalmat okozhat neki, és mi akkor szoktunk közbelépni, ha ez a kíméletlensége már minden határon túlmegy. És Flora... mindegyik köztársasági férfi barátnője, nemcsak a kapitányé. - És ezt titkoljátok előttem? Én meg az őrharcosok barátnője vagyok, mi ebben a szégyen? Csak ti nem vagytok velem durvák. - Nem, kicsi Seyda, te nem vagy a barátnőnk. A kislány szívébe valami belenyilallt, a csalódottság könnyeket csalt a szemébe: - Hát… mégsem fogadtatok el… barátként… Handon megsimogatta a haját: - Barátkozunk veled, de nem vagy a barátnőnk. Ez két külön fogalom. - Kár volt belemennetek ebbe a társalgásba! - szólalt meg a hátuk mögött Serger, aki társaival együtt utolérte őket. - Látod, Seyda, sok fogalmat nem tudunk elmagyarázni neked, mert téged a jedik nem úgy neveltek, hogy ezeket megértsd. De azt remélem, érzed, hogy tisztelünk, féltünk és szeretünk téged. Bármikor kiállunk melletted, és ha úgy hozza a sors, életünket is készek vagyunk odaadni a tiédért cserébe! - Ilyet nem szabad tenni, Serger! Még mondani se szabad ilyet! Mindenkinek csak egyetlen életesélye van. Ha rosszul gazdálkodott vele, nem szabad mások élete árán újra megvásárolnia! Már sokszor elmondtam, hogy semmivel nem tartoztok nekem! Amit meg tudok tenni értetek, azt meg is teszem. Ellenszolgáltatás nélkül. Nagyon fontosak vagytok számomra, és kedvesek vagytok a szívemnek. Mindegy, milyen szavakkal helyettesítitek ezt be, én csak azt érzem, hogy nekem ti jelentetek mindent, aminek értelme és célja van az életemben! - Istenem, Seyda, ha mi erre a vallomásodra igazán szívünk szerint reagálhatnánk! - sóhajtott Arion, majd gyorsan hangot váltott. - Mindjárt otthon leszel. Akkor aztán fürdés, és be az ágyba! Holnap hosszú lesz az út a gyülekezőhelyig. - Igen, Arion. Csak még hadd köszönjek el Taironéktól… - Ez azt jelenti, hogy most megint vissza akarsz menni hozzájuk? - Igen, szeretnék visszamenni, ha megengeded, mert olyan gyorsan kellett eljönnünk onnan… Arion megadóan sóhajtott: - Jó. Szaladj vissza Hedge-dzsel, hogy mégse menj egyedül, és köszönj el Taironéktól, de gyors legyél ám, mert itt fogok várni rád! Tudni akarom, hogy végre aludni mentél! Seyda nekiiramodott. Hedgewither elég gyorsan beérte és eltűntek a sötétben. - Nem volt jó ötlet - jegyezte meg Serger. - Hedge nagyon beleesett, nem szeretném, ha egy egyéni búcsút is be akarna iktatni, amíg nincsenek szem előtt. - Mondhattad volna hamarabb is! Hedge-nek akkor sürgősen el kell mennie egy kis pihenőre, hogy megnyugodjon. - Nincs kihez elmennie - világosította föl Ceregil. - Nem volt még senkije. - Hogy ez a fiú ne tetszene a lányoknak? Nem mondhatjátok komolyan! - Lehet, hogy tetszene, de nem volt alkalma kipróbálni. Tizenhat éves volt csak, mikor Trandonról elhurcolták, Siroxon pedig nem divat a bányászok kényeztetése. Itt Helsán a legelső napon belezúgott Seydába, őt bálványozza azóta is. - Ez igaz - erősítette meg Tagren is. - Hedge már az első napon udvarolt Seydának, aki nem értette meg, hogy a bókok nem jószabású páncéljának szólnak, hanem az ő szépségének. - Azt gondoltuk - mondta Serger -, hogy néhány napra kérünk kimenőt Sylastől, és elvisszük Hedge-et is, hogy megnyugodjon, mielőtt bajt csinálna egy félreeső sötét helyen, mikor véletlenül kettesben marad Seydával. És ha már itt tartunk. Nagyon vigyázzatok Seydára! Feltétel nélkül bízik meg mindenkiben, aki mandalóriai, és nem ismeri föl a veszélyt. Vannak dolgok, amiket utólag már nem lehet bocsánatkéréssel jóvátenni ilyen ártatlan kis teremtéssel szemben. Főképp visszacsinálni nem lehet. - Ne aggódj érte, Serger! Nem tévesztjük őt szem elől. - Itt vagyunk! - robbant közéjük a kislány, Hedgewither csak két lépéssel maradt el mögötte. - Jól van, kicsike, akkor hát egy hét múlva találkozunk - ölelte magához Serger. - Csak azt szabad csinálnod, amit Saborra, Arion, Tagren és Handon mond neked, csak oda mehetsz, ahova ők elengednek, helsai őrharcos tudta és kísérete nélkül még pisilni se vonulhatsz félre! Persze beszélgethetsz felderítőtársaiddal, és más bázisokról érkező felderítőkkel, de bárhova csalogatnak, nem mehetsz el velük, értetted?! A mi ártatlan kicsi Seydánkat akarjuk visszakapni jövő héten. Csak azért vagyunk kénytelenek elengedni téged, hogy Helsa eldicsekedhessen tehetséges kis felderítőjével. Seyda egészen elérzékenyült a féltő szavak hallatán, lábujjhegyre állt, és megcsókolta Serger arcát mindkét oldalról: - Ti meg vigyázzatok Mrs.Winterre, és Florára, ne bántsa őket a kapitány, meg a többiek, jó? - Jó. Ha megígéred, hogy szófogadó kislány leszel a nagygyakorlat alatt! - Megígérem, hogy szót fogadok Saborrának és a helsai őrharcosoknak. - Akkor áll az alku. Én cserébe megígérem, hogy vigyázunk Mrs.Winterre és Florára. Helyre tesszük a kapitányt meg a többi fickót. - Köszönöm, Serger. - Vigyázz magadra, kicsi lány! - mondta Teregril, megsimogatva Seyda selymes hajfonatát. - És vigyázz Arionékra is! - súgta halkan. - Rád bízzuk őket. Büszkék az erejükre és a rangjukra, ezért felelőtlenebbek. Az ilyen őrharcosokat hamarabb éri baj. Ha mi figyelmeztetjük őket, megsértődnek, de neked azonnal szót fogadnak majd. - Nem kell féltened őket! Nagyon fogok vigyázni rájuk - ígérte Seyda, és büszkeségében, hogy Teregril ilyen felelősségteljes feladatot bízott rá, nem vette észre, hogy a kelepce ajtaja ezzel bezárult mögötte. Teregril ezzel a kérésével érte el, hogy a kislány mindig az őrharcosok közt legyen, és míg, úgymond vigyáz rájuk, tulajdonképp ő maga van állandóan szem előtt. Az őrharcosok, akiknek a figyelme megoszlik ötszáz felderítő között, így könnyebben tudnak rá felügyelni. - Köszönöm, kicsi Seydám. Most már egészen nyugodt vagyok - csókolta homlokon Teregril, és oldalba bökte Dandort, aki halk kuncogásával majdnem felfedte a kislány előtt, hogy összeesküvés áldozata lett. Seyda mindegyikük arcát megcsókolva búcsúzott. Hedgewither karjában sem töltött több időt, mint a többi őrharcoséban, pedig a fiún látszott, hogy még nehezebben válik meg tőle, mint társai. Volt egy pillanat, mikor látták, hogy ajka hirtelen a lány aprócska szája felé közeledik, de mielőtt bármelyikük közbeléphetett volna, Seyda ösztönös zavarral félrefordította fejét, és kibontakozott a fiú karjából. Megvárták, míg Seyda mögött becsukódik az ajtó, aztán a társaság megindult az őrharcosok szállása felé. Másnap, reggeli után a felderítőcsapat útra készen állt. Sok újonc volt még köztük, akik egy hónapja érkeztek. Többségük számára ez volt az első bázis, ahol elkezdtek ismerkedni a harcászat alapjaival. Xarga végiglépdelt a sorok előtt, ellenőrizve a felszereléseket. Különösebb hiányosságot nem talált, a fokozott szigor megtette a magáét. Sylas és Saborra ott állt az indulásra kész 482 felderítő előtt, hallgatták Xarga eligazítását. Mellettük Larsen figyelte 150 őrharcosát, akik közt a három vezető, Arion, Tagren és Handon cirkált, némán ellenőrizve a csapatot. Xarga megállt Seyda előtt: - Látom, ki akarod majd próbálni az új kardodat! - jegyezte meg, látva a kislány övébe dugott fémhengert, aztán visszafordult, és középre hátrált, hogy mindenki láthassa. - Az őrharcosok azért mennek veletek, hogy erősítsék a fegyelmet, és elejét vegyék a bázisok közti konfrontációknak. Százötven őrharcos felügyel rátok. Három vezetőjük pedig... - intett, hogy jöjjenek közelebb, és míg bemutatta őket, vállukra tette kezét. - Ő Arion, aki délelőtt felel majd a rendért. Ő Tagren, akihez délután fordulhattok, ha gond van, ő pedig Handon, az éjszakás rendfenntartó csapat vezetője. Bárhova mentek, mindig szóljatok az őrharcosoknak! Tudniuk kell róla, hol keressenek benneteket, hogy a segítségetekre tudjanak sietni baj esetén, tehát saját érdeketek, hogy tudjanak minden lépésetekről! Ne felejtsétek el, fiaim, hogy a központi harcbázist képviselitek, csak jót akarok hallani rólatok! Emlékezzetek rá, hogy a fegyelem életet menthet, a fegyelmezetlenség halált okozhat! Vigyázzatok magatokra, és egymásra is! Van kérdés…? Úgy látom, nincs. Akkor hát Saborra és az őrharcosok parancsnoksága alá rendellek benneteket. Úgy viselkedjetek, hogy Helsa büszke lehessen rátok! Jó utat, fiaim! A menet elindult. A kapuőrség kitárta, majd becsukta mögöttük a kaput. Azok a fiatalok, akik először jártak kint, félénken nézelődtek, miután magukra maradtak a természet ismeretlen, egyelőre láthatatlan veszélyeitől körülvéve. A gyakorlottabbak már észrevették az ébredő táj érintetlen szépségeit, és a mind följebb kúszó nappal együtt megnőtt a bátorságuk is. Mivel a felderítők elsősorban műszaki specialisták voltak, nem közelharcosok, örültek a nyugodt viselkedésű, látványos erejű őrharcosok jelenlétének, akik laza védőgyűrűt formálva körülöttük, biztonságérzetet adtak. Saborra annak a felderítőnek a határozottságával törtetett elöl, aki, mivel a körülötte elterülő táj nyitott térképként képeződik le benne, pontosan tudja, az adott pillanatban hol jár, és melyik tájékozódási pontra mikor fog megérkezni. A három vezető őrharcos a közelében cirkált, néha pár szót váltottak vele, majd újra a tájat figyelték. Vagy félórai gyaloglás után érte őket az első támadás. Néhány szemtelenebb cannok próbált közelebbről megismerkedni velük. Voltak olyan felderítők, akik először látták testközelből ezt a négyszögletes szájú, veszedelmes fogsort villogtató óriási hüllőt, és viszolyogva, rémülten bámulták, Seyda azonban nem tartozott közéjük. Ahogy érzékelte közeledésüket, azonnal átfurakodott társai közt a szélre, az őrharcosok védőgyűrűjéig, és felderítőtársai megdöbbenésére fénykarddal támadott az előrontó hüllőkre. A fénypenge nem csorbult ki a rücskös, vastag pikkelyeken, és húst, csontot azonnal átvágott. Seyda két vágással leterített egyet a veszélyes monstrumok közül. Az őrharcosok gyorsan végeztek a többivel, és a menet tovább haladt. - Hasznos ajándékot kaptál Xargától - jegyezte meg egy őrharcos, fejével a lány övén függő fénykardra intve. - Bizony - bólintott Seyda. - Tegnap megtárgyaltam vele az erőviszonyokat, ezért ma már kisebb erőkifejtéssel is ugyanolyan hatékony, mint a dupla pengéjű kardom. Tíz óra körül Saborra félórás pihenőt engedélyezett és miután szemlét tartott, szétnyitotta a térképet. - Idejöhetek? - hallotta a félénk hangot. Föl se kellett néznie, hogy tudja, ki az: - Gyere, Seyda, csüccs le! Ha jól gondolom, arra vagy kíváncsi, hol vagyunk, hova megyünk és ott majd mit fogunk csinálni, igaz? - Igen. - Akkor nézz ide! Te már jól ismered a térképet. Szerinted hol lehetünk most? Seyda a térkép fölé hajolt és vékony ujjával egy bejelölt pontra mutatott: - Itt a Helsa bázis. Mivel a keleti úton indultunk el, és közben nem tértünk le róla, de még nem értük el a folyót, ami itt keresztezné az utat, de már látjuk, és a hegyet is látjuk, tehát valahol ezen a részen vagyunk most, száz méteres körzeten belül. - Jól van, Seyda, ügyes vagy! Nézd csak! Eddig a folyóig fogunk elmenni, de az innenső oldalán maradunk. A folyó mellett, a hegy lábánál van egy összefüggő barlangrendszer, ott fogunk majd éjszakázni egész héten. A régi cachek az innenső parton vannak elszórva, azokat kell majd megkeresni, és a célfeladatokat elvégezni bennük. Droidaktiválás, programozás, aztán aknát lerakni és fölszedni, ládák biztonsági zárait kinyitni, konzolhasználat, szóval minden olyasmi, amit eddig csináltunk. Csak olyat kérek számon tőletek, amit megtanítottam. A különböző bázisokról érkező csapatokat vegyesen fogjuk összeállítani, hogy egyenlő esélyeket biztosítsunk, mert nem biztos, hogy azonos szisztéma szerint halad az oktatás a bázisokon. Így minden csapatban lesznek, akik olyasmit is csináltak már, amit a többi bázison még nem tanultak. A bázisok felderítői így társaikon keresztül a többi bázis módszereit és tudásanyagát is megismerik. Helsán egyértelműen te rendelkezel a legnagyobb, legösszetettebb elméleti és gyakorlati tudással. Kíváncsi vagyok, a többi bázis képez-e kiemelt szintű felderítőt. Majd kiderül a rutinfeladatok elvégzésekor. Menj most szépen vissza a helyedre! Mindjárt indulunk. - Nem maradhatnék itt melletted? A társaim úgyse beszélgetnek velem, és nem is látok sokat ott középen eldugva. Ha meg vadállatok támadnak ránk, úgyse maradok a helyemen… - Jól van, akkor maradj itt! - bólintott Saborra, akinek nem volt ellenére az értelmes, figyelmes kislány társasága. Régi dolgokról mesélt neki, amik erre történtek. Mint kiderült, Seyda sok mindennel tisztában volt már Geren tanulmányaiból, így nemegyszer ki is tudta egészíteni az információkat. - Látod, kis Seyda, ezt még én sem tudtam. Még én is tudok tanulni tőled. Seyda nagyon büszke volt Saborra szavaitól, akinek dícséretei mindig jó hatással voltak a tanítványaira. Indulásuk után tíz perccel újabb támadás érte őket. Nem volt nehéz dolguk, mert a négy boma inkább zavarodottnak tűnt, mint támadó kedvűnek. Seyda eltette fénykardját, majd Saborrára és az őrharcosokra nézett: - Kommunikálni próbáltak velem. Idomított bomák. Sithek vannak a közelben. Tagren megtörölte a fűben véres kardját: - És hol vannak a beast-ridereik? - Nem tudom Tagren, de azon kívül, hogy kommunikálni próbáltak, a kisugárzásuk sith-szagot áraszt. Vagy kikerültek az irányítás alól és megölték az idomítóikat, vagy más ölte meg őket, de ezek sith bomák. Higgyetek nekem! Érzem rajtuk! - Tudod, hogy hiszünk neked, kicsike! - nyugtatta meg Arion. - Jó lenne megtudni, honnan kerültek ide. Saborra, jeleznek idegen hajót a műszereid? - Nem. De a hegy le is árnyékolhatja az érzékelőket. Azt mondom, menjünk tovább a találkozóhelyig, aztán egy megerősített csapattal visszajövünk ide és megkeressük azt a sith hajót! Az újoncok közt sok most az olyan gyerek, aki először jár harci bázison. Mint láttam, halálra rémültek a cannokoktól is. Nem akarom sithek ellen küldeni őket. Egy se élné túl. Az idősebbek közt is kevés az igazán tapasztalt harcos, mint amilyen ez a bátor kicsi lány - fogta át Seyda vállát. - Ővele még nem vallottunk szégyent. - Na, szép is lenne szégyent vallani vele, mikor tőlünk tanulja a harci technikát! - nevetett Handon. - Száz szónak is egy a vége! - mondta Tagren. - Menjünk tovább a gyülekezőhelyig, ahogy Saborra javasolta, aztán visszajövünk egy erős, válogatott csapattal, és alaposan körülnézünk! Most már zavartalan útjuk volt a barlangokig, ahol a felderítők többsége úgy zuhant a földre kimerülten, hogy látszott, egyhamar nem állítják őket talpra. A többi bázis küldöttei már ott voltak. A felderítő-kiképzők Saborra köré gyűltek, őrharcosaik vezetői pedig Arionék köré, hogy a kölcsönös üdvözlések után megbeszéljék az őrség felállítását, és a műszakbeosztásokat. Seyda kinézett magának egy három oldalról védett kis zugot az egyik belső barlangban, és elkezdett berendezkedni. Helsai felderítőtársai kisebb része elkeveredett a többi bázisról érkezettel, ismerkedtek, a nagyobb része azonban ahol éppen volt, elnyúlt a földön és aludt. A hat egymásba nyíló tágas barlangot vegyesen osztották föl a bázisok között, hogy a felderítők szokják majd egymás társaságát. Seyda képzése annyira sokoldalúan specializálódott Helsán, hogy a felderítők között nem tudott szert tenni barátokra, jóformán nem is igen ismerte őket, különösen az újoncok voltak idegenek számára. Xarga edzésein a harcosok közt már több beszélgetőtársra lelt. Volt köztük egy jókedélyű, könnyen megnyíló, a huszas évei közepén járó remek képességű harcos, Davrel, aki néhány hete érkezett Helsára, és gyorsan összebarátkozott Seydával. Ő lett állandó harcostársa a közelharci edzéseken. Xarga nagyon elégedett volt Davrellel, és azzal biztatta, hogy jó esélye van az őrharcosok közé lépni, ha továbbra is ilyen jó formáját hozza. Seyda örült volna most Davrel társaságának, de, hát Davrel nem felderítő volt, hanem harcos, így nem jöhetett el. A kislány egyedül üldögélt a sarokban és nézelődött. Más bázisok felderítői különféle érzelmekkel viseltettek iránta. Megvetést, döbbenetet, vagy értetlenséget látott a szemükben, és olyan tekintetek kereszttüzébe is került, amelyeket nem tudott értelmezni, de rossz érzés fogta el, mikor érzékelte őket. Mivel azonban az innen-onnan összeverődött fiatal, és rendszerint kezdő felderítők közt több bázis őrharcosai cirkáltak, akik a legkisebb rendbontást sem tűrték el, a felderítők békét hagytak Seydának. Mégis akadtak olyanok, akik megpróbálkoztak a barnabőrű idegen kiutasításával. - Te mit keresel itt köztünk? - telepedett le mellé egy másik bázis fiatal küldötte, társai pedig köréjük ültek. - Felderítő vagyok - válaszolt Seyda. - Te? Egy lány? Felderítő? Mandalóriában a lányok nem szoktak harcolni. Honnan jöttél? - Helsáról. - Nagyon barna a bőröd. Te nem vagy mandalóriai. - Még nem vagyok az, de ha letelik a második év is, akkor Sylas befogad a klánjába és akkor én is mandalóriai leszek. - Sylas befogad? Téged? Baromság! Ki hitette el ezt veled? - Ez törvény! - védte az igazát a kislány. - Ha továbbra se lesz rám panasz, és továbbra is szorgalmasan tanulok, akkor Sylas igenis befogad a kánjába, és én is starvilleri leszek, mint te! A fiú közel hajolt Seyda arcához: - Te nagyon el vagy tévedve! Tudod, a birodalom nem szereti a jöttmenteket és a legritkább esetben fogadja be őket! Nagyon, nagyon sokat kell bizonyítanod! Sokkal többet, mint nekünk, született, igazi mandalóriai harcosoknak! - Én nem vagyok jöttment! Én már egy éve Helsán élek és… és… - a fiú támadása megzavarta. - Azt mondod, már egy éve Helsán vagy? És hogy lehet, hogy senki nem hallott még rólad a többi bázison? Nem lehet sok dicsekedni valója Helsának veled, és nem is lehetsz fontos, ha még azt sem mesélték senkinek, hogy egyáltalán a világon vagy. Ugyan miért akarnának épp téged befogadni közénk? Egyáltalán mit fontoskodsz itt köztünk, miért nem mégy oda, ahova a lányok valók? A konyhába! Seyda hallgatott, de a rosszindulatú megnyilvánulás hallatán két kövér könnycsepp gördült végig az arcán. A fiú és barátai ezt látva vihogva rohantak el. A kislány összegömbölyödött vackán, és a fal felé fordult. A felderítők elcsigázottsága több órás pihenőt követelt, így Saborra kiképzőtársaival együtt úgy döntött, hogy ma csak az öt legközelebbi cache felkeresését jelölik ki feladatként, aztán fürdés a folyóban az őrharcosok felügyelete mellett, majd vacsora, és korai alvás. A sithek jelenlétéről a többieknek nem volt fogalma. Egymásra néztek, mikor Saborra elmondta, hogy bomákkal futottak össze: - És? Erre alapozod, hogy sithek lennének a közelben? - Igen! - mondta Saborra szilárd hangon. - Ezért egy csapatot most azonnal összeállítok. Visszamegyünk arra a helyre, és körülnézünk. - Ez ostobaság, Saborra! - próbálkozott Sareg, az egyik kiképzőtársa. - Nemcsak a sithek foglalkoznak bomák idomításával. Onderon az őshazája ennek a foglalkozásnak. Bárki megtanulhatta az onderoni beast-riderektől! - Azt mondtam, sithek! - emelte föl hangját a felderítőparancsnok. - Én hiszek Seydának! - Seyda? Az a lány, aki veletek van? Minek hoztátok magatokkal? - Ő a legjobb felderítőnk. - Egy lány? Hahh… nem mondod komolyan, igaz? Saborra a szemébe nézett: - Hazugnak nevezel? - Nem, nem, dehogyis, a fenébe, nem! - Jól van, Sareg, te itt maradsz és levezényeled a mai rövidített akcióprogramot! Én pedig megkeresem a sitheket. Tíz-tíz őrharcost kérek minden bázisról, hogy elmeséljék majd nektek, mennyire megbízhatóak Seyda megérzései! Arion, te velünk jössz kilenc őrharcossal, Helsa képviseletében! Tagren, Handon, a helsai felderítők rátok vannak bízva! Működjetek együtt a többi bázissal! - Rendben, Saborra! A felderítőparancsnok körülnézett:

[Friss hozzászólások] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]