Új bejegyzés Frissítés

2007.07.05. 12:01

Sziasztok! Szeretném feltölteni portálotokra A kis jedi úrnő 5. részét! Köszi! :)) Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Eltelt az első év. Seyda az őrharcosok kedvence. Xarga meggyógyítása. Tairon, egy kiváló vezető őrharcos a "nemesi előítéletek" következtében a halál küszöbére kerül... Seyda segíteni próbál... Saborra elmondja titokban végzett kísérlete eredményeit Sylasnek Seyda különleges meditációs energiájáról.   A kis jedi úrnő - 5. rész   Hónapok teltek el. Seyda könnyen és szívesen tanult, ezzel minden kiképzőjét meghódította. Különösen Geren áradozott róla, hogy ilyen okos és szorgalmas tanítványa nem volt még. Zuka egyre komolyabb feladatokat bízott rá, és nem ellenőrizgette Seydát. Megvárta, amíg a kislány magától jön oda hozzá a megoldással. Seyda szeretett Zukával tanulni, és bátran mert segítségért fordulni hozzá. Mégis Saborra volt a kedvenc tanára. Elsősorban higgadt viselkedése nyűgözte le. Saborra olyan parancsnok volt, akire bátran rá mered bízni az életedet, és mindenben hagyatkozni mersz rá. Az igazi élményt az jelentette, mikor gyakorlatra mentek ki a varázslatos természetbe. A starvilleri bázis kellemes klímájú környéke valóságos paradicsom volt a változatos növényzet és állatvilág számára. A harcosok számára nemkülönben. Térképolvasás, tájékozódás, terepismeret, ez mellett természetesen harc, mert a vadállatok szerettek közelebb osonni, ha ennivaló illatát érezték. És ezek a fiatal felderítők kellemes élelemillatot árasztottak. Xarga is tisztában volt ezzel, ezért alaposan belesulykolta harcosaiba, hogy a reflexektől függ az életük. Minden előérzetre hallgatni kell, minden kellemetlen apró borzongásra oda kell figyelni, mert a harcosok finom megérzései jelzik a még láthatatlan ellenség jelenlétét is. Seydának ezzel volt a legkevesebb gondja, mert társainál sokszorosan kifinomultabb érzékei, és a sok, magányban eltöltött idő a vadonban, amire a jedik kényszerítették, megtanították a vadállatok kisugárzásának felfogására és azonnali harckészültségre. Saborra többet beszélgetett és foglalkozott vele gyakorlatokon, mint a többiekkel, mert Seydának többet kellett tudnia, mint felderítőtársainak. Hatalmas területeket jártak be, és régi mandalóriai raktárakba, cache-ekbe is ellátogattak, ahol különböző típusú őrdroidok újraprogramozása volt a feladat, előbb közvetlenül, majd közös konzolon keresztül. A javító alkatrészek használatát gyorsan megtanulta. Saborra igyekezett tudatosítani benne, hogy egyetlen ellenséges, használaton kívül droid megjavítása, majd átprogramozása megfordíthat egy vesztésre álló csatát is. - Seyda, amikor megjavítasz egy ilyen harci droidot, minden lehetséges alkatrésszel erősítsd meg, ne sajnáld az időt és az anyagot rá! Ha több droid átprogramozására van lehetőség, mindig föl kell mérned pontosan, mennyit érdemes üzembe helyezned. Hiába aktiválsz tíz droidot, ha olyan gyengék, hogy azonnal szétlövik őket. Akkor semmit nem nyertél velük, csak elvesztegettél egy csomó értékes alkatrészt. Inkább egyet vagy kettő aktiválj a tízből, de azokat minden védelemmel és fejlesztéssel lásd el! A fontossági sorrend a következő: járőr mód, közvetlenül utána a védő energiamező aktiválása, majd a célzóberendezés optimalizálása, legvégül a teljes fegyverrendszer optimalizálása, ami a támadási és védekezési opciókat a legkedvezőbbre állítja be automatikusan. Ha nincs elég alkatrészed, de tudod, hogy az ellenséged erre fog jönni, ahol a droidját harcra akarod felkészíteni, akkor a járőr módot hagyd el. A fontossági sorrend ebben az esetben a védő energiamező aktiválása, és a teljes fegyverrendszer optimalizálása. Ez ugyanis az egy helyben álló harci droid gyorsabb támadói és védekező reakcióit teszi lehetővé. Ha maradt alkatrészed, akkor a célzóberendezést optimalizáld a segítségével. Seyda gyorsan haladt tanulmányaiban, pedig a műszaki dolgokat is mandalóriai nyelven kellett tanulnia, de ez sem késztette megtorpanásra. A felderítőparancsnok egy napon fölkereste Sylast, mikor tudta, hogy Calborn és az alvezérek is jelen vannak. - Valamit el szeretnék nektek mondani - vágott bele. Sylas érdeklődve vonta föl szemöldökét: - Mivel kapcsolatban? - Seydával kapcsolatban. Úgy érzem, nektek is tudnotok kell róla! - Panaszod van rá? Mindeddig pozitív véleménnyel voltál róla. - Így van. Most se mondhatok mást. De Seyda olyan elképesztő ütemben halad, mintha ezekkel a dolgokkal mindig is tisztában lett volna, csak épp most föl kellene elevenítenie. Nem tudom, értitek-e, mire célzok ezzel. - Többé-kevésbé - jegyezte meg Brailor. - Arra gondolsz, hogy a kislány egy műszakilag felkészült, ne kerülgessem a szót, kém, akit ideküldtek, hogy műszaki felkészültségünket tesztelje? - Nem, nem kém. Seyda annál sokkal őszintébb. Szerintem ő sem tudja tudatosan, mi mindent tud. De kérdezzétek meg Xargát vagy Zukát. Azt fogjátok hallani tőlük, hogy ez a kislány az ő szakterületükön is kiemelkedő képességekkel bír. Nem gyanús nektek, hogy Seyda, akit a jedik épp csak megtűrtek maguk között, csaknem nulláról indulva, példátlan iramban hozta be lemaradását harcászat, műszaki dolgok, nyelvtanulás, a történelem, és számítógépes ismeretek terén? Ugyanakkor női énje fejlődése terén sehol sincs. Mintha csak véletlenül született volna lánynak. Ha beszélek vele, el kell hinnem neki, hogy nincs műszaki előképzettsége, csupán a lelkesedés hajtja, hogy egyáltalán foglalkozunk vele. Nagyon boldog a legegyszerűbb dicséret hallatán is, mert nagyon meg akar felelni az elvárásainknak. De higgyetek nekem, jó pár újonc volt már a kezem alatt, tudom, mennyi idő alatt mit lehet kihozni a legjobb eszű gyerekből, ezért tudom, hogy amit Seyda produkál, azt egyszerűen képtelenség ennyi idő alatt, ha még sosem találkozott ezzel a tananyaggal! - Elgondolkodtató, amit mondasz, Saborra - mondta Calborn. - De valamiről ne feledkezz meg! Revan húgát tanítod. A bátyja például saját harci drodidot is alkotott magának, hogy műszaki felkészültségét jellemezzem. Ha Seyda csak egy morzsáját is birtokolja azoknak a géneknek, melyektől Revan olyan különleges volt, akkor nem gyanakodnunk kellene rá, inkább örülnünk, hogy ilyen kiváló képességű harcos lépett sorainkba. - Nem, Calborn, félreértesz! Ez nem gyanakvás. Mondtam és megismétlem. Nem kémet sejtek Seydában, de azt feltételezem, hogy nem véletlen az a szelektív viselkedés és érdeklődés, ami Seydát jellemzi. Ez a szelektivitás olyan mértékű, mintha tudatosan lettek volna összeválogatva a kislány tulajdonságai. - Álljunk meg azért egy szóra, Saborra! - emelte föl a kezét Sheruk. - Most a szakzseni beszél belőled. Épp úgy beszélsz a tanítványodról, mintha az is egy programozható, előre megtervezett viselkedésű droid lenne. Sylas elgondolkodva nézte a felderítőparancsnokot: - Saborra, Calborn, ti ennek a birodalomnak igen magas szintű műszaki tudását képviselitek. Elképzelhetőnek tartjátok, hogy az élő szervezetet is lehet manipulálni, és úgymond programozni, bizonyos viselkedésformával ellátni, mint az élettelen droidokat? - Ha engem kérdezel, igen, elképzelhetőnek tartom - felelt azonnal Calborn. - A jediktől minden kitelik. Talán génmanipuláció is. Számunkra csak a látható dolgok érzékelhetők és értékelhetők. De érzékelési tartományunkon túl is vannak észlelhető dolgok, amiknek felfogásához a miénkénél jóval fejlettebb észlelőrendszer szükséges. Van ilyen, ezt a jedik léte meggyőzően bizonyítja. A viselkedésformák irányíthatóságával, vagy mondjuk így, programozhatóságával mi is tisztában vagyunk. Larsen pontosan ezt teszi, amikor átlagos morálú közelharcosainkból feddhetetlen jellemű őrharcost formál. A jedik logikája hasonlóan működhet. Világos jedi és sötét jedi, ahogy ez a köztudatban leegyszerűsítve elterjedt. Mindkettő tudása közös forrásból ered, csak az általa képviselt eszmék térnek el. Revan eredetileg mint mondják, világos jedi volt, amikor ellenünk harcolt. Amikor úgymond átbukott a sötét oldalra, mi akkor is ellenségei maradtunk, de ő attól fogva a köztársaságot és jedi társait is ellenségnek tekintette, ez volt a változás. De, hogy visszatérjünk Saborra fölvetésére, ha azt feltételezzük, hogy Revan ilyen manipuláció áldozata lett, és ez Seydával kapcsolatban is fölmerülhetett, hadd kérdezzem akkor, kik és miért tették volna? A jedik? Akik állandóan veszélyhelyzetekbe küldték, talán, hogy mielőbb letegyék róla a gondot? Aligha. Nihilus? Talán. De miért, ha utána elengedte? - Miért feltételezed ilyen makacsul, hogy elengedte? Calborn szeme Brailorra villant: - Mert én is osztom Seyda véleményét. Ha két sokat tapasztalt idősebb jedi társát könnyen elpusztították, Seyda nem lehetett számukra ellenfél. De ővele kommunikálni próbáltak. Talán valóban maga Nihilus. De miért? A köztársasági hajót, melyen Seyda utazott, egy lövéssel megsemmisíthették volna, de nem tették. Miért? Az odaküldött beast-ridereket és sith katonákat nem a köztársasági ellenség érdekelte, egyedül csak Seyda. Miért? Nem akartak egyértelműen végezni vele, csak vissza akarták vinni a hajóra. De miért? Tegyük föl, Seydát tényleg manipulálták valahogyan. Talán a Ravageren, mikor kínozták. Mivel Revan meghalt, Malak pedig elérhetetlen ilyen manipulációhoz, megpróbálkoztak egy másik, de időigényes lehetőséggel. Revan testvére nyilván ugyanazoktól örökölte génjeit, mint Revan, ezért, tegyük föl, elfogják, hogy az agyába ültessenek bizonyos információkat, melyek veszélyt jelentenek ránk. A viselkedése féltést vált ki belőlünk, nem agressziót, tehát nem bántjuk őt. Elragadó kis személyiségével belopja magát a szívünkbe, aztán, mikor senki se számít rá, akkor mondjuk robban, és megsemmisít minket. De ki számíthatott arra, hogy egyáltalán meg fogjuk találni, és nem végzünk vele azonnal, látva, hogy két halálos ellenségünk képviselője, mint köztársasági, és mint jedi, egy személyben került a kezünkbe? És hadd folytassam: egy bázisunk megsemmisítése semmiség. A birodalom meg sem érzi. Logikailag tehát értelmetlen a feltételezés. Csakhogy Seydával tényleg csináltak valamit a Ravageren, sőt, talán már hamarabb is, maguk a jedik. Harci felkészültsége és információbefogadó készsége alapján négy évvel idősebb, mint amilyennek lennie kellene, legalább tizennyolc éves harcosnak felel meg, személyisége másik, női része viszont legalább négy évvel visszamaradt a fejlődésben, mondjuk egy tíz év körüli kislányé. Mivel személyisége legfejlettebb és legfejletlenebb határa nyolc évi eltérést mutat, azt kell mondanom, hogy ezt csak mesterségesen lehetett előidézni, ezért adok igazat Saborrának. Seyda azonban nem érzékeli ezt az elképesztő szakadékot, tehát nem is tesz erőfeszítést arra, hogy áthidalja. Aki kísérletezett vele, mindenképp csak tökéletes harcost próbált képezni belőle. És ez a beavatkozás nem is történhetett nagyon régen, mert a kislány fizikailag megfelel életkora szintjének. A manipuláció nem érintette testi fejlődését, , csak szellemi képességeit.pességeit. Ha ellenünk akarták bevetni, akkor biztos nem azt a módszert dolgozták ki, hogy fizikai erejét használva hajtsa végre a feladatát. Igaz, hogy egy újoncunkkal el tudott bánni, de egy őrharcos már könnyedén legyűrné. És Seyda az újoncot is meggyógyította, tehát nincs benne ellenséges hajlam. Ha információgyűjtés a feladata, annak csak akkor van értelme, ha valahogy továbbítani tudja a megszerzett információt, vállalva a leleplezés kockázatát. De ez a kislány mindig szem előtt van, tanuláskor ő maga kéri, hogy ellenőrizzük, jól oldotta-e meg a feladatait. Azt is tudjuk, kivel és hol tölti a szabadidejét. Az őrharcosok társaságában. Biztosra veszem, hogy nem kémkedik rólunk senkinek. Nekem meggyőződésem, hogy őszintén odavan értünk és tényleg be akar közénk illeszkedni. Ha valaki mégis manipulálta, Seyda nem tud róla és nem mi vagyunk a célpontjai. Talán nincs is célpont, csak Seyda jedi és harci képességeit igyekeznek maximumra fejleszteni mindenáron. Ismét csend borult rájuk. Végül Saborra megszólalt: - Ezt én is valószínűnek tartom. És én is jedi manipulációra gondolok. Ők azok, akik nem örülnek annak, ha egy jedinek vannak érzelmei, őket képesnek tartom arra, hogy a siker érdekében hajlandók legyenek feláldozni Seyda női énjét, harci és jedi képességei fejlesztése érdekében. Már csak az a kérdés, jedik vagy sith jedik igyekeztek-e az irányításuk alá vonni őt. A fent elhangzott beszélgetés után még jobban odafigyeltek a kislányra, aki nagyszerűen érezte magát a bázison. Naponta részt vett a délelőtti gyakorlatokon, majd elment a kiképzőkhöz tanulni. Az ebéd után pedig szaladt, hogy le ne maradjon az őrharcosok edzéséről. Időről időre leült valamelyikük melléje a rövid pihenőkön beszélgetni. Seyda szerette a naplementéket nézni. Szép volt bent a bázis területén is, de a nyitott kapuból szemlélve nyújtotta a legfelségesebb látványt, ahonnan végig lehetett látni a füves szavannán, egészen a távoli erdőig, és a még távolabbi hegyekig. A szabályzattal ellenkezett, hogy a főbejárat kapuját ok nélkül nyitva tartsák, de Teridon, a kapuőrség kapitánya engedélyt adott Seydának, hogy naponta kiülhessen a kapu elé naplementét nézni. Az álcázott kapuőrök felügyeltek ilyenkor a kislányra, hamarosan pedig már nemcsak egyedül jelent meg alkonyatkor. Megszokott társaságává Hedgewither, Serger, Lantisol, Dandor és Ceregil vált. Ők állandó délelőttös őrséget láttak el a köztársasági foglyok barakkja előtt. Délután részt vettek a kötelező négyórás edzésen, és ha Larsenhez nem voltak beosztva egyéniségfejlesztő tréningre, a fennmaradó időt pihenéssel tölthették. Délután Teregrilen és három társán volt az őrködés sora, őket pedig éjszakára újabb négy őrharcos váltotta le, Tairon vezetésével. Taironék is csatlakozni szoktak hozzájuk, mert állandó éjszakásak lévén aludtak délelőtt. Délutáni edzés után az esti műszakváltásig szívesen töltötték idejüket Seyda társaságában. Teregrilék, akik más, délutáni szolgálatra beosztott őrharcossal együtt délelőtt edzettek a nagypályán, örültek, ha a jedi kislány délután odament hozzájuk beszélgetni. Sylashez természetesen minden hír befutott. Örült is meg nem is, mikor Seydáról beszámoltak neki. Aggályait megosztotta vezértársával és alvezéreivel. - Állandó felügyelet alatt van, mert az őrharcosok társaságát keresi mindig, de ez nem fog tetszeni felderítő- és harcostársainak, akik közé eredendően tartozik. Baj lehet ebből. Sheruk vállat vont: - Senki se tiltja a felderítőknek, hogy az őrharcosokkal barátkozzanak. Bármelyikük megteheti. Az, hogy csak Seyda képes elnyerni a barátságukat, a többieket minősíti. Egyébként az edzéseken saját lesérült harcostársait is meg szokta gyógyítani. Hogy az érdeklődését nem tudják fölkelteni annyira, mint az őrharcosok, arról meg nem ő tehet. Úgy tűnt, minden Sheruk szavait igazolja.   Xarga érezte, a sok évtized, melyet tanítással töltött el, nem szállt el fölötte nyomtalanul. A napi tizenkét órás edzésekben elhasználódott teste már nem szolgálta úgy, mint régen, bal térde egyre jobban kínozta. Seyda egyszer edzés után odaóvakodott hozzá: - Nagyon fáj a térded? A kiképzőtiszt lepillantott rá: - Igen, fáj. Ennyire látszik? - Látszik - mondta a kislány. - Segíthetek, hogy megint jó legyen a térded? - Hát, kislányom, megpróbálhatod, de nem hiszem, hogy sok eredményt fogsz elérni vele. Te úgy gondolod, menni fog? - Igen, menni fog - bólintott Seyda. - Ha a velünk való edzést befejezted, adj egy kis pihenőt magadnak, nem kell hozzá sok idő, és én meggyógyítom a térdedet, jó? Xarga tűnődve nézte: - Jó - mondta végül. - Megegyeztünk. Együtt ebédelünk, aztán a rendelkezésedre állok. Seyda boldogan szaladt vissza a helyére. Xarga fejcsóválva nézett utána. Minek örül annyira ez a kis virágocska? Egyáltalán nem biztos, hogy tud valamit kezdeni ezzel az elöregedett térddel. Xarga már ötven éve tanított harci technikát. Azelőtt aktív harcosként volt jelen a hódító háborúkban. Harcolt jedik, köztársaságiak és idegen lények ellen. Technikáját akkor kezdte fejleszteni és ötvözni az ellenfelek stílusával; szívós, kitartó munkával. Sok barát és bajtárs hullott el mellőle, de ő kisebb sérülésekkel mindig túlélte a harcokat. Ahogy felfigyeltek rá, emelkedni kezdett a ranglétrán. Starviller soha nem a harci tudása miatt volt híres, inkább gazdasági stabilitása miatt, de Sylas elődje annyit azért látott, hogy nagy kincs van a birtokában. Azt akarta, hogy a harcos veterán átadja tudását a fiatalabb nemzedéknek, ezért sorra küldte Straviller bázisaira, hogy Xarga betanítsa a kiképzőket. Mikor Sylas került uralomra harmincöt évvel ezelőtt, baráti kapcsolatot alakított ki a jeles harcművésszel és stabilizálta kedvenc központi harci bázisán, Helsán az eddig-ide-oda küldözgetett kiváló edzőt. Bár Xarga soha nem titkolta tudását, és összetett egyéni stílusát egyetlen kiképzőtársa előtt sem, azok közül egy sem tudta produkálni azt, amit ez a veterán. Xarga keze alól került ki Starviller legkiemelkedőbb őrharcosgárdája, a klán legnagyobb büszkeségei; Larsen, Sheruk, Teridon, Brailor, Serger, Teregril, Lantisol, Arion, Tagren, Handon, Tairon, és akiről most a legújabb hírek keringtek, az elképesztően hatásos technikájú Hedgewither. Xarga nem nyomta el benne az idegen világ harci képességeit. Hedgewithernek így nem kellett feladnia saját stílusát, amit Serger és Larsen folyamatosan csiszolt, finomított és kiegészített. Xarga másik legújabb fölfedezettje volt a kardpárbajokban a legkiválóbbak közt számon tartott jedi kislány. Igazi ellenfele hallgatólagosan csak Larsen, Teregril és Lantisol lehetett volna, ha együtt gyakorlatoznak, de Xarga nem látta értelmét, hogy a kislányt összeengedje az őrgárda kiválóságaival, hisz úgysem egyfelé vitt az útjuk. Seydát külön kasztként kezelte, aki a harcosok és felderítők közül így az egyetlen volt, aki nem talált méltó ellenfélre, ha kardot kapott a kezébe. Xarga azonban nemcsak harci tudása és fegyelmezettsége miatt szerette Seydát. A kislány segítőkészsége és hozzáértése teljesen lenyűgözte. Nemegyszer volt ő is tanúja Seyda gyógyításainak, mikor az olyan sérülések után állította talpra a harcosokat egy-egy bevetés után, mikor már az is kétséges volt, van-e értelme harccal foglalkozniuk ezután. A kiképzőtiszt ezért adott egy esélyt saját magának is. A délelőtti edzés után Seyda szaladt Saborra és Zuka óráira, majd sietett az ebédlőbe. Xarga az ajtóban várta, és asztalhoz invitálta. Seyda jó étvággyal evett, mint mindig, és percenként többször köszönt, vagy bólintott vissza a mellettük elhaladók üdvözlésére, akik szinte kivétel nélkül őrharcosok voltak. Xarga nem is volt meglepődve rajta. A kiemelkedő harci képességekkel rendelkező harcosok elismerése megszokott dolog volt egy harci bázison, de ha valakire már maguk a legmagasabb szintet képviselő őrharcosok is fölfigyeltek, az a harcos a továbbiakban gyorsan felfelé ívelő karriere mellett sok barátra is számíthatott. Seyda ez mellett jedi- és műszaki tudásával, szépségével, és kedves, sziporkázó egyéniségével is állandóan az érdeklődés központjában volt. Felderítőtársai hiúságát azonban igencsak sértette a gyorsan kiemelkedő okos, tehetséges kislány elismerése, így ők nem kedvelték különösebben. A harcosoknak nem volt okuk ellenségeskedésre, mert ők leendő őrharcosként olyan jellegű képzést kaptak, mely komoly fizikai erőt igényelt, és ebben Seyda természetszerűleg nem lehetett velük versenyképes. A kislány nem is akart rivalizálni senkivel. Az őrharcosok, akikért lelkesedett, elfogadták, így nem bántotta, hogy felderítőtársai magára hagyták. Nem neheztelt rájuk, de nem is elemezgette, miért tartanak tőle távolságot. Xarga, aki mindhárom harcos kaszttal foglalkozott, érzékelte a kislány kiközösítését, de mert Seyda boldog volt az őrharcosok közt, Xarga nem tette szóvá észrevételét. - Seyda, a jedik egymást is szokták gyógyítani? - Nem. Ha jedi vagy, az a legkevesebb, hogy saját magadat meg tudd gyógyítani, és meg tudd védeni másoktól. - Voltak ellenségeid a jedik közt? - Nem tudom, Xarga, de remélem, nem. Én ott se bántottam senkit. A jedik elég közömbösek egymás iránt. Nincsenek családi vagy baráti kapcsolatok, mindenki a saját feladatára és fejlődésére koncentrál, nem tudsz közel kerülni senkihez. Egy jedi azt szereti, ha békén hagyod. - Hát akkor úgy tűnik, te elég furcsa kis jedi vagy. Eléggé eltérsz az átlagtól. No és hogy állsz a megváltoztatott étrendeddel, amit előírtam neked? - Finom és jól is érzem magamat tőle. Nem vagyok éhes, de nem is telíti a gyomromat. - Az jó. Ahhoz a tempóhoz, amit naponta végigcsinálsz, muszáj, hogy ne legyen egyoldalú az étrended. Calborn és Saborra mesélte, hogy kerültél már a Striderrel is. - Igen, Xarga, már kétszer is fölszálltam és landoltam vele. Te soha nem akartál felderítő lenni? - Nem, Seyda, én jobban szeretem, ha nem inog a talaj a lábom alatt. Szeretem a stabil harcteret. Jóllaktál? Indulhatunk? Az őrharcosok nemsokára gyülekezni fognak a pályán. - Mehetünk, Xarga. Az elzárt köztársasági rész mellett van egy nagy szabad terület, oda megyünk, jó? - Most te vezényelsz, Seyda! Kisétáltak a füves, szabad térre. Idelátszott a köztársaságiak háromszoros ráccsal elkerített lakhelye. Seyda körbefordult és széttárta két karját: - Itt igazán szabadnak érzem magamat, és könnyebb koncentrálni. Erre a nyugodt környezetre van szükséged, hogy te is könnyebben meggyógyulj. Csücsülj le, kérlek, úgy, ahogy én! Ide, velem szemben. Dőlj neki ennek a fának és hunyd be a szemed! A fa energiája már önmagában is gyógyító hatású. Lazulj el, engedd el magad! El foglak vezetni egy rejtett mezőre, ahol van egy gyógyító forrás. Iszol majd belőle, és megmosod benne a térdedet is, közben feltöltődsz energiával és pihensz. Lazítsd most el magad, és engedd, hogy vezesselek! Xarga lehunyta szemét. Teregrilék még egy óra múlva is ott látták aludni a fának dőlve, mikor Sergerék leváltására indultak. Közeledtükre Seyda fölállt. - Mit csinál? - intett Teregril fejével a kiképzőtisztre. - Pihen - suttogta Seyda. - Miért altattad el? - kérdezte Canter. - Nem altattam el. Csak elvezettem egy titkos forráshoz, ahol a térde meg fog gyógyulni. De nem baj, hogy elaludt. Xarga kívülről tudja, melyik harcosnak mit kell ennie, és mennyit kell pihennie, hogy jó formában legyen, de saját magát nem kíméli. Most soron kívül pihen. Teregril kedvesen megborzolta a kislány haját: - Az a szerencsénk, hogy kedvelsz minket, így csak jóra használod a mágiádat, te kis jedi boszorkány. A fehér hajú fiú arca felragyogott, mikor kis harcostársnőjét látta közeledni, de nem mozdult előírt őrhelyéről. Serger látta, ki keltette föl ennyire Hedwither érdeklődését, és jelezte, hogy a szolgálatnak vége, ezzel feloldotta őrharcosai mozdulatlanságát. Teregrilék odaérve beszámoltak nekik Seyda legújabb akciójáról. - Ez mind nagyon szép - jegyezte meg Serger, és ő is megborzolta Seyda haját. - De föl kell ébresztened Xargát! A fiúknak szüksége van rá az edzésen. De azért nem vagy semmi, te lány. Ha így akaratod alá tudod hajtani a komoly harcosokat is, mit fogsz majd csinálni szegény udvarlóiddal, akiknek már amúgyis elvetted az eszét? - Mik azok az udvarlók? - nézett föl rá Seyda ártatlan arcocskával. Kilenc őrharcos tekintete egyszerre szegeződött rá, de ő még csak el se mosolyodott. Serger kutatón nézett a tiszta szemekbe, majd hirtelen elfordult: - Megtudod, ha itt lesz az ideje. Menjünk kajálni, aztán edzeni! Útközben fölszedjük Xargát is. Éjjel nem tud majd aludni, ha most végigalussza a délutánt. Átadta a műszakot Teregrilnek, együtt benéztek a foglyokhoz, majd elköszöntek, és a kis társaság megindult a bázis ebédlője felé. A kiképzőtiszthez érve megálltak. Seyda letérdelt az alvó férfi mellé, és homlokához érintette három ujját. Néhány pillanat múltán Xarga mélyet lélegzett, és fölébredt. Meglepetten nézte a fölébe hajoló mosolygó kislányt, és a mögötte álló őrharcosokat, akik őt nézték, szemükben aggodalom. Aztán visszatértek az emlékei. Próbaképpen megmozgatta térdét, és elhárítva a feléje nyúló erős kezek segítségét, minden további nélkül egyedül fölállt. Többször leguggolt, ami mostanában már igen körülményes volt számára, behajlította térdét és rugózott párat, de nemhogy fájdalmat, még kényelmetlen feszülést sem érzett: - Hogy csináltad, Seyda? Már nagyon rég nem éreztem ilyen jól magam. Mintha órákat aludtam volna, a térdem meg olyan, mint újkorában. - Nem én csináltam, Xarga. Bíztál bennem. Elhitted nekem, hogy meg tudsz gyógyulni, ezért meg is gyógyultál. Xarga némán ment mellettük, időnként a kislányra nézett, aki a másokkal szemben félszeg, csöndes Hedgewitherrel merült élénk beszélgetésbe. Minden élményt, ami aznap történt velük, megosztottak egymással. Az ebédlő előtt Xarga elköszönt a társaságtól: - Jó étvágyat, fiaim. Nem kell velem jönnöd, Seyda, maradj csak a fiúkkal, ne engem kísérgess! A fiatalok közt a helyed. A pályán úgyis találkozunk, hisz nem lehet téged távol tartani az őrharcosoktól. És… nagyon köszönöm, kislányom! - ezzel elballagott. Seyda hiába mondta az őrharcosoknak, hogy ő már evett, ragaszkodtak hozzá, hogy leüljön közéjük, és Serger olyan ritka finomságot hozatott neki, amit a kislány eddig még megkóstolni sem mert, félve, hogy fölösleges kilókat szed föl. - Ettől nem lesz rajtad fölösleges kiló - nyugtatta meg Serger. - Legalább ennyit fogadj el tőlünk hálánk jeléül, Seyda! Mi is láttuk, mennyire szenved a térdével Xarga, de nem tudtunk rajta segíteni. El se hiszed, milyen jó érzés látni, hogy megint olyan a mozgása, mint régen. Nem tudjuk neked megköszönni, amit hónapok óta teszel értünk… - Semmi megköszönni valótok nincs - mondta Seyda. - Engeditek, hogy a társaságotokban legyek, ez már magában is jutalom. Percekkel később Taironék is bevetődtek az étkezőbe, és azonnal csatlakoztak Seydáékhoz, majd ebéd után az egész társaság kivonult a nagypályára edzeni. Útközben összefutottak Sylassel, Sherukkal és Calbornnal. Az őrharcosok persze azonnal elmesélték nekik, hogyan segített Seyda a jó ideje kínlódó Xargán. Sheruk az őrharcosok közt álldogáló kislányra kacsintott: - Tudod, kiscsillag, neked tán nem is harcosnak kéne lenned, hanem gyógyítónak, mert az utóbbi időben feltűnően megszaporodtak a balesetek. Bár az is lehet, hogy a harcosok csak azért robbannak le ilyen gyakran, hogy legalább addig csak velük foglalkozz… Általános derültség fogadta az alvezér szavait, aztán a vezérkar és az őrharcosok szétváltak, és ment ki-ki a dolgára. A pályára érve Seyda letelepedett szokott helyére, és áhitattal szemlélte a gyakorlatozókat. Xarga odajött hozzá, amint észrevette: - Ügyes fiúk, mi? - Nagyon, nagyon ügyesek - bólogatott lelkesen Seyda. Hirtelen megérezte, hogy figyelik. Felpillantott. Calborn állt mögötte néhány lépésnyire, és őt nézte komoly arccal: - Minden nap itt vagy délután? - kérdezte. - Igen. Minden nap. Tanulok tőlük. - Tanulsz? Mit? Hisz te felderítő vagy. Mit tanulhatsz az őrharcosoktól? - a vezér leereszkedett a kislány mellé a fűbe. - Figyelem a technikájukat - magyarázta Seyda. - A karddal elég jól elboldogulok, de a közelharc… remélem, sose kerülök szembe fegyvertelenül ilyen felkészültségű harcossal, mert akkor semmi esélyem. Amit Xargától tudok, az körülbelül arra elég, hogy a legerősebb újoncok és a közepesen erős harcosok ellen meg tudjam védeni magamat, és még meg is tudom támadni őket szükség esetén, de az őrharcosok technikája egészen különleges… Hirtelen elhallgatott, két kis tenyerét fülére szorította, arca fájdalmasan eltorzult. - Seyda, mi van veled?! - faggatta Calborn. - Seyda, Seyda!!! Hallasz?!! - Tairon, jövök! - a kislány felugrott és berohant az őrharcosok közé, Calborn és Xarga szorosan a nyomában. A harcoló felek szétváltak, az egész pályán megbomlott a fegyelem. Seyda nyílegyenesen tartott a pálya túlsó vége felé, ahol Tairon feküdt hanyatt a földön, vértócsában. Nyitott szeme a mellette térdelő Sergert bámulta, aki igyekezett megszabadítani őt roncsolt páncéljától. Tairon hörögve lélegzett, eltorzuló arca óriási kínokra engedett következtetni. Tairon másik oldalán Hedgewither térdelt aggódó arccal, és Sergernek segített óvatos mozdulatokkal. Tairon száját véres hab lepte el, de egyetlen jajszót sem ejtett. Döbbent őrharcosok állták körül őket, és kissé odébb egy másik csoportosulás volt látható. - Mi történt itt?!!! - hördült föl Xarga, megpillantva az iszonyú jelenetet. Seyda semmit nem kérdezett. Letérdelt és óvatosan ölébe vette a haldokló fejét. Megsimogatta a homlokát: - Itt vagyok, Tairon. Éreztem, hogy hívtál. Nem hagylak egyedül. Hunyd be szépen a szemedet! Gyere velem sétálni! Elviszlek egy nyugodt helyre, ahol nem fogsz fájdalmat érezni. Lassabban lélegezz, nyugodtabban! Könnyebb lesz. Hunyd be a szemed, Tairon! Aludj, pihenj! - halkan suttogott a haldokló őrharcosnak, miközben lassú, lágy mozdulatokkal simogatta az arcát és homlokát. Ringatta gyengéden, mint anya a beteg gyermekét. Tairon szeme kezdett lecsukódni, arcvonásai kisimultak. Serger közben szabaddá tette őrtársa mellkasát. A tátongó mély, roncsolt seb láttán lemondóan megrázta és lehajtotta fejét. - Nincs remény - mormolta. A kétségbeesett Hedgewitherre pillantott, majd a jedi kislányra. - Seyda nem tudja meggyógyítani. Most nincs energiája. De talán meg tudja könnyíteni a halálát. Calborn és Xarga, látva, hogy már nem segíthetnek, gyors léptekkel tartottak a csoportosulás felé, ahol az őrharcosok öt hátracsavart karú, fiatal harcost tartottak fogva. - Ti tettétek ezt Taironnal?! - pattogott Calborn hangja keményen, mikor végignézett a fiúkon. - Nem! Véletlen volt! - kezdett kiabálni az egyik, mire a mellette álló őrharcos úgy vágta képen, hogy az újonc arcán hatalmas véraláfutás keletkezett, és száját elöntötte a vér: - Ne hazudj a vezérnek! Hogy lett volna véletlen azzal, amit a kezedben szorongatsz?! - Mondom, hogy véletlen volt! - erősködött a fiú. Calborn szó nélkül megragadta a csuklóját, és szétfeszítette az ujjait: - Mi ez a kezedben? - Egy újfajta, érdekes játék… csak ki akartuk próbálni… - Szóval ez neked játék. Egy kézi robbanólöveg. Hol szerezted? - Az apámtól… kaptam… illetve… úgy volt… - Kaptad, loptad, egyre megy! Egy harci bázisra tiltott fegyvert hoztál be, orvul támadtál meg, és halálosan megsebesítettél egy őrharcost és még hazudsz is! A három vétség közül már egyért is halál jár. Állítsátok oda félre! És most a többiek. Látni akarom a kezeteket! Az egyik fiatal fiú hirtelen megingott, mintha részeg lenne. Calborn azonnal fölfigyelt rá, és intett, hogy vezessék közelebb: - Lehelj rám! A harcos engedelmeskedett: - Nem vagyok… részeg - motyogta. - Annál rosszabb - mondta Calborn. - Kitől szerezted a kábítószert? - Mmm… mi… mit kitől? A vezérharcos vonásai megkeményedtek: - Nem segít rajtad, ha játszod a hülyét! Kábítószer a szervezetedben, kézi robbanólöveg a tenyeredben, hazugság a szívedben és a szádon! Oda állítsátok a másik mellé! Motozzátok meg és dúljátok föl a lakását is! Látni akarom, milyen ocsmány szerrel teszik tönkre fiataljainkat a csempészek! És most a másik három. Ti már nem vagytok újoncok. Milyen elintéznivalótok volt nyolcszáz őrharcos közül éppen Taironnal, hogy mind az öten őt támadtátok meg? - Semmi - hangzott a válasz. Calborn szeme szikrákat szórt. Aki egy kicsit is ismerte, az ilyenkor már nem merte tovább feszíteni a húrt. Ezek a harcosok azonban vagy nem ismerték még, vagy valóban igazat mondtak, mert továbbra is tagadtak. - Miért támadtátok meg mind az öten épp Tairont? - ismételte Calborn. - Milyen afférotok volt vele? - Vele semmi. A fehér hajú rabszolgával annál inkább! Csak ez a két lökött mellétrafált és nem őt találta el! Korrigálni meg már nem lehetett, mert az őrharcosok azonnal ránk rohantak. - Hedgewither nem rabszolga, hanem őrharcos. Szóval ő volt a célpont. Mi bajotok vele? - Ezt most komolyan kérded, vezér?! - vetette föl fejét az egyik fiú. - Én ősi starvilleri nemesi családból származok, és ideküldtek a híres Xargához tanulni hónapokkal ezelőtt. És mit kellett tapasztalnom? Hogy itt semmibe se nézik a nemeseket! Nem elég, hogy szégyenszemre együtt kell edzenünk az őrharcosok kedvencével, azzal az agyonpátyolgatott jedi szukával… - a visszakézből érkező pofon meglódította a fejét. Leroskadt a földre Arion lába elé, aki még bele is rúgott. Calborn közelebb lépett: - Egy nőről mandalóriai harcos nem beszélhet tiszteletlenül! Seyda pedig jedi léte ellenére is megérdemli a tiszteletünket! És most halljam! Miért akartad megöletni Hedgewithert? - hangja korbácsként csattant. A fiú felnézett rá, de még nem bírt fölkelni. Arion talpra rángatta és keményen megmarkolta a vállát, hogy talpon tartsa a roskadozó fiút: - Felelj, ha a vezéred kérdez! - Már elmondtam - a fiú tántorogva, szédelegve állt, még mindig nem tért magához rendesen. - Ti itt megalázzátok a nemeseket! Mivel érdemelte ki az a rabszolga, hogy már az ötödik napon őrharcos legyen belőle?! Én meg előkelő származásom ellenére is hónapok óta még mindig csak egyszerű harcosocska vagyok?! Calborn belemarkolt a hajába, és hátrafeszítette a fejét: - És ez a nyamvadt hiúságod kerül most Tairon életébe?! Lökjétek a nyomorultat a másik kettőhöz! És ti ketten? Ti is vérig sértett nemesecskék vagytok?! - I… igen… nemesek… vagyunk… - dadogta elhaló hangon az egyik, teljesen megfélemlítve. A másik már mukkanni se mert. Calborn az arcukhoz hajolt: - Ha előjogokkal rendelkező nemeseink ekkora aljasságra képesek, mit várjunk azoktól, akik eleve hátrányos helyzetből indulnak az életbe? Azok milyen bosszúra lehetnek képesek? Nem nemesi előjog függvénye, kiből lehet őrharcos, hanem rátermettség, és idő kérdése! Hedgewither kisujjában több tudás van, mint bennetek együttvéve! És ha ezt gyilkolási vágy nélkül egyszerűen csak megkérdeztétek volna Xargától, most nem az életetekkel kellene fizetnetek tudatlanságotokért! Vegyétek le róluk a páncélt, és kifelé velük a vadonba!!! Megfordult, arcán düh és fájdalom, ahogy Tairon felé nézett. A kemény Xargát se hagyta hidegen a haldokló Tairon látványa. Egyszerre megjelent a megrendült Sylas és Larsen is, akiket valaki riasztott. A gárdakapitány lassan térdelt le őrharcosa mellett, és két tenyerébe vette ernyedten heverő kezét. Seyda mindebből semmit nem érzékelt. Lehunyt szemmel, mozdulatlanul ült Tairon fejénél, bal kezét a férfi homlokán tartva, jobb tenyerét az őrharcos szétroncsolt, domború, széles mellkasán nyugtatva. Úgy tűnt, mély álomba merült, ahogy Tairon is. A vérzés már elállt. Vagy háromnegyed óra elteltével a kislány megmozdult, és elvette kezét Tairon véres melléről. A jelenlévők döbbenten néztek össze. A seb mintha öszehúzódott volna, és már nem volt olyan mély, mint amikor először látták. Többszáz őrharcosban ébredt újjá a remény, és gondolatban biztatni kezdték Tairont a visszatérésre. Seyda azonnal felfoghatta gondolataikat, mert kinyitotta szemét, és fáradtan elmosolyodott: - Ő is érzi, segítsetek neki! - mondta és újra lehunyta szemét. Újabb félóra múlva az iszonyú seb teljesen összeforrt. Seyda mégegyszer végisimított Tairon arcán, aki nyugodtan lélegezve, mélyen aludt, azután felnézett: - Aludnia kell, de jó lenne, ha nem itt feküdne a földön. És le kellene mosni róla a vért. Nagyon mélyre vittem le. Most nem érzi, ha megmozdítjátok. - Seyda… - Serger megrendülten szorította két hatalmas tenyerébe a gyógyító kis kezet, és ajkához emelte. - Én… én nem is tudom… - kereste a szavakat. - Fogadd nyolcszáz őrharcos háláját azért, amit tettél! - Nincs miért - mosolygott a kislány. - Csak elaltattam Tairont, mert pihenőre van szüksége. Szegény Larsen most kereshet másik éjszakás vezető őrharcost, amíg Tairon újra szolgálatba léphet. Larsen Seyda másik kezét szorongatta. Most megérintette ujjával a kislány arcát: - Kicsi Seyda, sosem fogjuk ezt neked elfelejteni! A kislány a gárdakapitányra mosolygott: - Én se felejtem el soha, hogyan fogadtatok be, és hogy otthont adtatok nekem. Miután elvitték Tairont, az edzés folytatódott. Seyda lemosta tenyeréről a vért, majd megint visszaült a pálya szélére. Maguk a vezérek sem tudták, mit mondjanak, mert a kislány semmi rendkívülit nem látott abban, hogy a halál küszöbéről visszahozott egy tehetséges vezető őrharcost. Sylas elgondolkodva nézte Seydát, aki most is kedvenceit bámulta: - Calborn, én nem tudom, mit mondjak. Hogyan, vagy mivel lehetne megköszönni neki… föl sem fogja, mekkora dolgot tett… - Nem tudom, Sylas. De saját népünk gyűlölete is ugyanúgy megdöbbent, mint Seyda ragaszkodása az őrharcosokhoz, ami lassan már-már imádat. Kivitték a kölyköket? - Igen. De beszélni kell a szüleikkel… - Majd én beszélek velük. El is indulok, Sylas. Te meg jó volna, ha minden harcosnál nagytakarítást csináltatnál, és akinél valami gyanús dolgot találtok, tegyétek félre! Megnézem, ha visszajöttem. Aggódom a birodalomért. Ha nem állítjuk meg ezt a züllést, csúnya jövő elé nézünk. Körülnézek a többi klánnál. Felhívom a figyelmüket, milyen veszély fenyeget. Hetekig odaleszek. Nagyon vigyázzatok Seydára, bár ezt az őrharcosoknak nem is kell külön mondani! Calborn távozása után Saborra odalépett Starviller klánvezéréhez: - Sylas. Beszélnem kell veled. De szeretném, ha minél kevesebben hallanák. A klánvezér tekintete a felderítőparancsnok arcát fürkészte: - Mondanivalódnak ahhoz van köze, amit Seyda most csinált? - Csak ahhoz van köze - bólintott a parancsnok. - Jól van, Saborra. Este kilenckor gyere be a szobámba! Ott megbeszéljük. - Köszönöm, Sylas.   Seyda szeme mind többször csukódott le, a Tairon életéért folytatott harc kimerítette, de csak most kezdte érezni, mennyire. Egyszerre oldalt dőlt, és összegömbölyödve mély álomba merült. Észrevették, de hagyták aludni. Az edzés végén, sötétedéskor a levegő kezdett lehűlni. Már jó ideje Seyda körül ültek az őrharcosok. Halkan beszélgettek, végül úgy döntöttek, mégiscsak föl kellene ébreszteni. Hedgewither megérintette az arcát, és halkan szólongatta. Seyda pillanatok alatt vált éberré, újabb pillanatok múlva már tudatosult benne, kik veszik körül: - Bocsánat, valahogy… elaludtam. - Nem baj - állt föl Serger és kezét nyújtotta. - Csak gondoltuk, van kedved még kerülni egyet velünk. Seyda elfogadta a segítő kezet. Aztán felnézett: - Tudom, hogy nem szabadna belépnem a szállásotokra, de meg kellene néznem Tairont, hogy van. Serger bólintott: - Jogod van hozzá. Gyerünk! A nyolc őrharcos közrefogta a kislányt, és megindultak az őrharcosi szállás felé. Ahogy lassan ballagtak a csendesedő bázison, Seyda megkérdezte, ki sebesítette meg Tairont. Nem tagadták el előtte az igazságot, hogy sem az ő személyét, sem Hedgewitherét nem nézik jó szemmel bizonyos régi családok fiai, és tiltakoznak mindkettejük gyors előmenetele miatt. Seyda sóhajtott: - Kértem Calbornt már az első napon, hogy ne kivételezzenek velem, mert a társaim meg fognak gyűlölni. Serger roppant önuralommal fogta vissza indulatát, hogy a kislány finomabb szintjének megfelelően fogalmazza meg véleményét: - Seyda, ez ugyanolyan butaság tőled, mint azoknak a fiúknak az oktondi gyűlölete. Te sokat tanulsz, senki se kivételezik veled. Megdolgozol az előmeneteledért, Hedge is keményen dolgozik érte, hiszen egy szintet nemcsak elérni kell, de meg is kell tartani. Ha valaki nem alkalmas a feladatára, lehet bármilyen befolyásos család tagja, akkor sem alkalmas. Bennünk, őrharcosokban ezért nincs előítélet, mi azt tekintjük teljesítménynek, amit valóságosan tapasztalunk. Gondold végig a saját példádat! Van egy nemesi származású felderítő, aki képtelen boldogulni a vezérlőprogramokkal, és ott vagy te, aki már a Stridert is képes vagy elvezetni. Ha például fönt vagyunk az űrben és baj éri a pilótát, mit gondolsz, melyiktek segítségét fogjuk kérni? A nemesi család sarjáét, aki azt se tudja, melyik irányból nézze a műszereket, mert nem volt képes rá, hogy megtanuljon bánni velük, vagy a tiédet, aki ugyan nem vagy nemesi származású, de már vezettél űrhajót? Hedge példája ugyanilyen egyszerű. Sylas hiába küldene egy protekcióval kiemelt nemesi származású őrharcost, hogy szálljon szembe a kapuba pofátlankodó cannokkal, ha a fiúnak már az is nehezére esik, hogy mozogjon a nehézpáncélban, nemhogy harcoljon is benne! Nyilván inkább Hedge-et fogja odaküldeni, aki ugyan idegenből keveredett ide, de akinek nem okoz gondot, hogy elbánjon egy cannokkal. Érted, miért nincs értelme nemesi előjogokra hivatkozni, ha az illető nem alkalmas a feladata elvégzésére? - Igen, értem. - Akkor jó. Látod, ezért nem tűri, és nem is tűrheti el a vezérkar az előítéleteket. No itt is vagyunk. A szállás bejáratában álló őrség azonnal szétnyílt előttük: - Köszönjük, Seyda, amit Taironért tettél - és vigyázzba váltottak. A reakciójuktól elfogódott kislány gombócot érzett a torkában, és meg se tudott szólalni. Végül csak végigsimított a páncélba bújtatott izmos karokon, és bólintott. A bázison minden harcosnak és felderítőnek külön kis lakrésze volt. Az őrharcosoknak is, azzal a különbséggel, hogy az ő otthonaikat egy hatalmas közös szállás kis szobái alkották. A főfolyosóból oldalfolyosók ágaztak, ezekből két oldalról nyíltak a szobák. Minden őrharcosnak külön szobája volt. A folyosón is őrség cirkált. Tairon az ágyon feküdt hálóruhában, betakarva. A kislány leült az ágy szélére, és az alvó homlokára tette két ujját. Tairon nem ébredt fel. Seyda óvatos mozdulattal nyitotta szét az őrharcos mellén a hálóruhát. A seb helyét már csak egy heg mutatta. A kislány meditációba merülve néhány percig Tairon mellén tartotta tenyerét, majd gyengéd mozdulattal visszatakarta a mélyen alvó őrharcost, és csendesen kiment a szobából, kísérete árnyékként követte. Az ajtót nyitva hagyták, hogy az őrség a legkisebb neszre is fölfigyeljen. Mivel Seyda még nem volt álmos, elkísérte az őrharcosokat a köztársasági foglyok zárt területéig, ahol új parancsnokuk, Handon várta őket, akit Larsen rendelt oda átmenetileg Tairon helyett. - Nocsak, a kis életmentőt is magatokkal hoztátok?! - derült föl az arca, és megsimogatta a kislány fejét. - Jövő héten kint leszel terepen, tudsz róla? - Hogy érted, hogy kint? Hol kint? - Hát nem tudod? Xarga nem beszélt róla még nektek? A felderítők összevont nagygyakorlata lesz más bázisok felderítőivel együtt. A miénkkel együtt nyolc harci bázis felderítői. Afféle túlélőgyakorlat. Barlangban alszotok, folyóban fürödtök, a szabadban esztek. Seyda nyugtalanul feszengett. Serger szelíden simított félre egy fürtöt a barna homlokból: - Nyugtalannak látszol, kicsim. Pedig te szereted az érdekes kihívásokat. Hát ez az lesz. A felderítőknek ez a gyakorlat minden évben nagy élményt jelent. Mivel mi vagyunk a főbázis, most is Saborra lesz a nagygyakorlat vezetője, mint minden alkalommal. - Saborra? Az megnyugtató. És sok… sok idegen… lesz? - Idegen? - nevetett Serger. - Helsa világához mérve számodra az egész birodalom idegenekből áll. De megnyugodhatsz, mert legalább mandalóriaiakból. Még egységesebb is a birodalom, mint a köztársaság, mert nemcsak egyetlen ősi nyelvet beszél, amit már te is kiválóan elsajátítottál, hanem egyetlen ősi fajból is áll, nem szedett-vedett népek gyülekezetéből, mint a köztársaság. Seyda szavai elárulták, mi okoz neki gondot: - Szóval jövő héten nélkületek kell… kibírnom? Teregril nevetett: - No azért nem egészen. A nagygyakorlatokon bőven fordulnak elő problémák, hisz sok az izgága újonc, akik még saját közvetlen harcostársaikkal sem szoktak össze, hát még más bázisok harcosaival. Ezért a rendet őrharcosok biztosítják, még ha személy szerint nem is mi leszünk azok. De minden bázisról 150 őrharcos tart veletek. - Az jó! Nagyon jó! - csillant föl Seyda szeme. - Akkor nincs baj. Semmi baj. Köszönöm, hogy hazakísértetek, jó éjszakát. - Jó éjt, Seyda. Az őrharcosi szállásra visszatérőben Lantisol megjegyezte: - Szótlan vagy egész nap, Hedge. A fehér hajú fiú sóhajtott: - Furcsán érzem magam… Seyda közelében… zaklatott leszek… valahogy… megváltozott. Ti nem érzitek? - Hogyne éreznénk! - mondta Teregril. - Nőiesedik. Csak nem vesz róla tudomást. Mi annál inkább. De őt a páncélunk még most is jobban izgatja, mint mi, személy szerint. - Szóval ti is… nyugtalanok lesztek, ha a közelében vagytok? Serger nevetett: - Hát nem lehetünk sokan, akik nem leszünk nyugtalanok, ha Seyda a közelünkbe jön. De ő nem reagál rá, sajnos. Rendkívül vonzó lett tizennégy éves korára! És nőtt. Egészen nyúlánk már, de azt hiszem, sosem lesz olyan magas, mint a mandalóriai nők. Gyönyörű lány. Rendesen meg fogja őrjíteni azt a harcost, akit egyszer majd magához enged. - Hogyhogy magához enged? - kérdezte Hedgewither, hangjában aggodalom és értetlenség. - Úgy látom, te is beleestél, fiú - nehezedett a vállára Serger keze. - De nem kell féltened őt, annyian vigyáznak rá, hogy senki sem meri megközelíteni. - Hogy értetted, hogy magához enged valakit? - ismételte Hedgewither nyugtalanul. - Hogy értettem volna? Ahogy a lányok szokták a fiúkat. - Úgy érted, megcsókolni? - Például. Első lépésként. Aztán jöhet a többi. Én adjak neked ötleteket? Nem olyan fickónak nézel ki, akinek ebben tanácsra van szüksége, a kedveseid biztos odavoltak érted Trandonon. - Nekem sosem volt kedvesem, Serger. Se Trandonon, se azóta. - Az istenért, Hedge, hát hány éves voltál, mikor Trandonról elkerültél? - Tizenhat. Aztán három évet töltöttem Siroxon abban a delixbányában, és egy éve vagyok itt köztetek. - Eszerint húszéves vagy, és nem ismered közelebbről a lányokat? Itt az ideje, hogy segítsünk neked barátnőt keresni. - Nekem nem kell barátnőt keresni. Nekem Seyda kell! - Nem vagy vele egyedül - mondta Serger. - De mert ez lehetetlen, kell, hogy legyen kedvesed, aki megnyugtatja az ösztöneidet, és akkor majd könnyebben fogod elviselni azt is, ha Seyda a közeledbe jön.

2007.07.05. 11:18

Sziasztok! Szeretném föltenni A kis jedi úrnő 4. részét is! Ha úgy találjátok, hogy túl gyors ütemben pakolászok fölfelé, kérlek, figyelmeztessetek! Köszönöm!  :)) Cím: A kis jedi úrnő Író:   Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom:  Seyda pár nap alatt nagyszerűen beilleszkedik a harci bázis rendjébe. Látogatás a köztársasági foglyoknál. Hedgewither őrharcos lesz.   A négyórás edzést követően Seyda elköszönt Xargától, de új harcostársai közül csak Hedgewithertől. A többiek elkerülték, de nem bánta, mert a Trandonról jött fiú társasága és személyisége minden figyelmét és érdeklődését lekötötte. Testőrei Zukához kísérték. Tagren útközben megjegyezte: - Nem tartom valószínűnek, hogy sokáig lesz szükséged ránk. Meg tudod védeni magad, hamarosan tisztelettel fognak kitérni az utadból. Seyda arca ragyogott a dícséret hallatán: - Úgy gondoljátok? - Biztosak vagyunk benne - mondta Tagren és kopogott, majd kinyitotta az ajtót. Udvariasan előre engedte a kislányt. Zuka egy konzol kiírásait figyelte, csak válla fölött pillantott hátra: - Gyere, gyere, Seyda! Ti is jöhettek, fiúk, tegyétek le magatokat valahol és figyeljétek, miket tanul Seyda! A tudás még soha senkinek nem ártott meg. - Mi bajod a tudásunkkal, Zuka? - vonta föl szemöldökét Tagren meglepetten. - Semmi. Ti annak vagytok a mesterei, amit csináltok. Az egész testetek halálos fegyver, de sose tudni, nem épp ennek a csöppke lánynak köszönhetitek-e majd egyszer az életeteket. Most ti vigyáztok rá, de lehet ez majd fordítva is, igaz, Seyda? Na, csüccsenj le szépen és figyelj! Zuka elmagyarázta a számítógép működésének alapjait, majd megmutatta a kezelését. Seyda írhatott a klaviatúra segítségével és rajzolhatott egy furcsa elektronikus eszközzel. Zuka engedte, hogy tanítványa kedvére ismerkedjen a computerrel. Seyda elfeledkezett a külvilágról és belemerült az új világ felfedezésébe. Az őrharcosok mögötte álltak, és figyelték, mit csinál. - Zuka - mondta hirtelen halkan Tagren és odaintette. Zuka félbehagyta munkáját és odalépett. Meglepetten nézte a készülő rajzot: - Seyda, ez micsoda? - A Ravager belseje. - Miért épp a Ravagert rajzolod? - Mert Calborn tegnap azt mondta, hogy azt a négy energiaforrást, ami belülről védi a Ravagert, rajzoljam le, hogyan helyezkednek el és én megígértem neki. Most még emlékszem rá. Ezzel könnyebb rajzolni, mint papíron, mert ha eltévesztem, könnyebben korrigálhatom. Tagren a fejét csóválta, mikor őrtársaira nézett. - Még amikor játszik, akkor is minket szolgál - suttogta. Zuka megsimogatta a kislány fejét: - Nagyon ügyesen rajzolsz, már elsőre is, Seyda. Meg is fogjuk mutatni Calbornnak. - Az jó lesz! - pillantott föl a kislány. - Legalább látja majd, hogy nem vagyok feledékeny és amit megígérek, azt megtartom. Eddig is megtartottam, pedig akkor még nem tudtam, hogy amit megígérek, azon az életem lesz a pecsét. - Ezt kitől hallottad? - Zuka egyik ámulatból a másikba esett. - Hát Ariontól. Ma hajnalban. Nézd, kész is vagyok a rajzzal. Zuka ezután még figyelmesebben foglalkozott Seydával, aki valóban könnyedén tanult. - Gyors a felfogásod és remek a memóriád - dícsérte meg a computerzseni. Seyda boldog volt, de ezután sem vált elbizakodottá. A három óra hossza olyan gyorsan telt el, hogy a kislány észre sem vette. Csak arra figyelt föl, hogy Tagren gyengéden megérinti a vállát: - Mennünk kell, Seyda. Megebédelünk, azután elmegyünk Gerenhez. - Gerenhez? Nem Saborrához? - Nem, Seyda. A vezérek félnek, hogy túlságosan meg fognak terhelni a tanulással, ezért úgy döntöttek, hogy Xarga négyórás foglalkozásai után, mert a napi edzéseket nem szabad kihagyni a kondíciód megtartása miatt, három-három órát tanulsz majd fölváltva Zukával és Gerennel, másik nap Zukával és Saborrával, harmadik nap Saborrával és Gerennel. Neked a történelmünk és az ideológiánk tanulása is fontos, hisz arról semmit sem tudsz, és mindemellett a nyelvünket is tanulod. Nagyon komoly megterhelés ez, még ha nem is érzed, ezért csökkentették a tanulási idődet. Így marad időd pihenésre, és mint Calborn elmondta, meditálni is szoktál. - Igen, mindennap. Az segít a tanulásban, a koncentrálásban és ha megint visszajönne az energiám, annak a mennyisége és áramlásának gyorsasága is a meditációtól függ. Közben elérték az ebédlőt. Már híre futott a Lorget és Seyda közti gyors párharcnak, és persze Xarga reggeli rendkívüli eligazítása sem ült el visszhang nélkül. Az egész bázis kíváncsi volt a jedi növendékre, aki lány létére képes megállni helyét az erős harcosokkal szemben, jedi képességével pedig gyógyítani is tud. A tegnapi, bomákkal szembeni helytállásáról is futótűzként terjedt el a hír és a vezérkar hagyta, hogy mindenki tudjon róla. Seyda az első napon kivívta magának az őt megillető helyet és az bizony nem a sor végén volt. Sylas a délutáni történészi foglalkozás után magához hívatta Seydát, akit Tagren és őrharcosai kísértek a nagyhatalmú klánvezér elé. Hedgewither elkísérte őket, de a tanácsterem előtt Tagren a mellére téve tenyerét, megállította: - Téged Sylas nem hívatott. Jobb lenne, ha itt várnál meg minket! A fiú aggodalommal vegyes könyörgő pillantása megtette a magáét. Tagren végül őt is beeresztette. Sylas meglepetten nézte őket, de nyilván kitalálta, mi az oka a fiú jelenlétének. Maga jött elébük őrharcosai sorfala közt, és lenézett a megszeppenve álldogáló kislányra: - Gyere, kislányom, gyere! - biztatta. Seyda meg volt győződve arról, hogy a Lorgettel való konfliktus miatt rendelték a vezérhez. A könnye is kicsurrant a gondolattól, hogy most elküldik, pedig már nagyon jól érezte itt magát. Sylas fölemelte az állát: - Miért sírsz, kislányom? - Én… én nem akartam bántani Lorgetet… én nem akartam bántani a harcosodat… én senkit se akartam bántani a mandalóriai harcosok közül… - Tudom, Seyda, tudom Xargától, mi történt. Lorget provokált téged, te csak Xarga biztatására álltál ki vele. És megsebesítetted ugyan, de meg is gyógyítottad őt. Nem bosszúval reagáltál a rosszindulatú provokációra. Úgy viselkedtél ahogyan annak kell, aki valóban közénk akar tartozni! A kislány letörölte könnyeit: - Akkor nem azért hívattál, hogy… elküldj? - Nem, kislányom. Azért kértem, hogy gyere ide, mert Zuka átküldte az én gépemre a rajzot, amit a Ravagerről készítettél, és néhány kérdésem van ezzel kapcsolatban, mert pontosítani szeretném. Információkat írnék hozzá, mert most még emlékszel rá, jó? - Jó. Sylas percekig faggatta Seydát, aki most már bátran felelgetett, és pontos válaszaiból megdöbbentő megfigyelőkészség derült ki. - Jól van, kislányom, köszönöm, ennyi volt. Sokat haladtál ma. Az oktatóid nagyon elégedettek veled. Harcostársaid is jó véleménnyel vannak rólad. Látom, Hedgewither annyira aggódott érted, hogy el is kísért. Ha már itt vagy, fiam, hallottam a te furcsa technikádról is. Xarga nagy fantáziát lát benned. Örülök, hogy mindketten ilyen gyorsan be tudtok illeszkedni közénk. No, menjetek gyerekeim, menjetek pihenni! Seyda megnyugodva ment végig az őrharcosok sorfala közt a tanácsterem bejáratáig Hedgewitherrel együtt Tagrenékhez, akik ezután elkísérték őket a nagy gyakorlópályára, mert Seyda szerette volna megnézni, hogyan gyakorlatoznak az őrharcosok. A trandoni fiú magától értetődő természetességgel tartott vele, hogy együtt csodálják a nagyok, a komolyak edzését. Tagren összenézett őrharcosaival, ahogy a két fiatal előttük sétált beszélgetve, és megütötte fülüket Hedgewither sóhaja: - Ha egyszer én is magamra ölthetném ezt a csodálatos őrharcosi páncélt! - Igen, az nagyon jól állna neked - helyeselt Seyda. - És neked van is rá esélyed, hogy olyan elegáns őrharcos légy, mint Tagrenék. - Komolyan gondolod? - Egészen komolyan. - Köszönöm, Seyda. És azt tudod, hogy te ebben a felderítői páncélban is sokkal, de sokkal szebb vagy, mint azok a lányok, akiket női ruhában valaha is láttam Trandonon? - Köszönöm, hogy ezt mondod. Nekem is nagyon tetszik ez a mandalóriai páncél… - Seyda, én nem a páncélodról beszéltem! Neked nem kell női ruha, de páncél se, ahhoz, hogy gyönyörű légy… Tagren súlyos keze ekkor a vállára nehezedett: - Hedgewither! - súgta figyelmeztetőn. - Seyda harcos. És még kislány. Vigyázz, mit mondasz neki!   A második és harmadik nap könnyebb volt, mert Seyda már tudta a menetrendet és a bizonyításon már az első napon túlesett. Küzdőtársa változatlanul a fehér hajú harcos volt, aki az első napon szegődött mellé. Xarga a harmadik napon odahívta Larsent és megmutatta neki Hedgewithert. Larsen percekig figyelte a vastagcsontú, megtermett fiút, aki vigyázva, visszafogott lendülettel harcolt társnőjével, nehogy az megsérüljön, de mozdulataiban már megjelentek a kislány fürgeséget igénylő stílusának alapmotívumai. A kiképzőtiszt olyan büszkén beszélt Hedgewitherről, mintha legalábbis a saját fiát ajánlaná a gárdakapitány figyelmébe: - Elképesztően fegyelmezett, és nézd, mennyire uralkodik magán, pedig veszettül erős! Serger ilyen, de ő csak a mi stílusunkat ismeri, bár azt elsőrangúan. Mit szólsz hozzá, Larsen? - Jó szemed van, Xarga, és jó szeme volt Calbornnak, mikor meglátta benne a lehetőséget. Beszélek Sylassel. Ritka, hogy valaki előképzettség nélkül ennyire hatékony legyen. Természetes adottsága van. Kiváló őrharcos lesz belőle. Amikor Serger nincs őrségben és jön edzeni, ereszd össze Hedgewitherrel! Hadd tanuljanak egymástól. Két őstehetség. - Azok bizony, Larsen. Csak ez a fiú nagyon sovány. Feltételezem, a bányában nem fogták hízókúrára. Majd beszélek vele, miket kell ennie, hogy jobb kondícióban legyen, különben bármilyen erős, ki fog dőlni az őrharcosi edzéseken. - Rendben, Xarga. És mi van Seydával? Hogy halad? Mert az az érzésem, hogy nincs már szüksége őrharcosi kíséretre. - Nincs, Larsen, biztos, hogy nincs. Kivívta magának a tiszteletet első nap. Szerintem Tagrenék már büszkébbek rá, hogy vele mutatkozhatnak, mint a kislány, hogy a te elegáns őrharcosaid kísérgetik. Szép és nagyon tehetséges kislány. Az egyetlen gond, hogy állandóan változik a harcos-és gyerekénje. Mikor harcra kerül a sor, felér egy férfival is. Máskor meg könnyen elérzékenyül, és sírvafakad, mint a gyerekek. Mindig fél, hogy megsért valakit. És ha a fiúk néha olyan megjegyzéseket tesznek rá, amikről a jedik mélyen hallgattak előtte, ő szegényke odajön hozzám, hogy válaszoljak neki, mert a fiúktól nem meri megkérdezni, miről beszélnek. Én meg töröm a fejem, mit mondjak neki, mikor olyan alapvető dolgokkal sincs tisztában, amit a mandalóriai lányok ebben a korban már rég tudnak. - Sejtem - bólintott Larsen. - Arionékat már az első nap olyan keresztkérdéssel állította falhoz, hogy alig tértek magukhoz, pedig nem könnyű az én sokat tapasztalt őrharcosaimat zavarba hozni! Szóval elégedett vagy vele . - Elégedett, bizony! És mit gondolsz, mit csinál délután? Ott ül a lelkem a nagy gyakorlópálya szélén, és bámulja az őrharcosok tréningjét. El nem lehetne onnan vonszolni. Neki az a pihenő. Harcosnak való anyagból gyúrták ezt a lányt, és sose tudni, mit tanul a jóval felkészültebb őrharcosoktól. Állandóan együtt mászkál Hedgewitherrel, még az őrharcosok edzését is együtt bámulják, olyan áhítattal, hogy én ilyet még nem láttam, pedig már öt évtizede, hogy harcosokat képzek! És képzeld, másnap reggel azokat a mozdulatokat látom az ő koreográfiájukban is, amiket előző nap az őrharcosoktól lestek el! Mintha egymást tanítanák az őrharcosok tréningje alapján. Alig kell igazítanom valamit. Önmagukat és egymást fejlesztik.   A vezérkar úgy döntött, hogy Seydának nincs szüksége közvetlenül testőrségre, így a kislány már egyedül sétálgathatott a bázison. Bármerre ment azonban, őrharcosok figyelték éberen. De mert minden idejét a kiképzőkkel, vagy a gyakorlópályákon, és azok közelében töltötte, állandóan szem előtt volt, és nem kellett külön felügyelet hozzá. Seyda gyorsan fölfedezte magának a bázist, sőt volt már kedvenc helye is. A bázis északnyugati részén, a köztársasági foglyok kerítéssel elrekesztett lakása közelében állt egy hatalmas fa. Seyda annak a tövében üldögélt a törzsnek támaszkodva, végezte szokott napi meditációját, és onnan figyelte az elzárt területet. Hedgewither minden nap vele tartott és némán, lehunyt szemmel ült a jedi kislánnyal szemben, érezve, hogyan áramlik át rajta is a nyugalom hulláma. A negyedik napon, a délutáni edzés után Larsen és Xarga félrevonta Hedgewithert beszélgetni, így most először Seyda egyedül maradt. Összeszedte minden bátorságát, és megindult a rácsos ablakú konténerház felé. A négy szolgálatban lévő őrharcos némán figyelte a közeledő kislányt. Seyda látásból ismerte őket, de még nem beszélt velük. Azt már fölfedezte, hogy a vezető őrharcosok páncélja árnyalattal sötétebb, mint társaiké, így azonnal tudta, melyikük az őrség vezetője. Mivel ittléte óta nemcsak az edzéseken kísérte figyelemmel az őrharcosok viselkedését, hanem az udvaron és az étkezőben is, érzékelte, hogy szolgálaton kívül erős barátság fűzi össze őket. Rangjuktól függetlenül. Ez nyilvánvalóan az egymásra utaltságon és egymás képességeinek elismerésén alapult. Szolgálatban azonban hihetetlen fegyelem, és tökéletes összhang uralkodott köztük. Seyda megállt előttük: - Már láttalak benneteket - kezdte félénken. - De még újonc vagyok, ti még biztos észre se vettétek, hogy én is itt vagyok Helsán... - De igen, Seyda, észrevettünk - mosolyodott el a vezető, és jelt adva őrharcosainak, pihenőt engedélyezett. - Te vagy Saborra tehetséges, új felderítője, birodalmunk egyetlen jedi harcosa, aki remekül bánik a karddal, és nem ijed meg sem a bomáktól, sem a sithektől. Köztársasági társaid őrzése a feladatunk. Teregril vagyok. Segíthetünk neked valamiben? Seyda fölbátorodott a kellemes arcú, szőke hajú vezető szavaitól: - Igen. Szeretnék beszélni Mrs.Winterrel, ha megengeditek. - Megengedjük. A vezérek nem tiltották meg, hogy meglátogasd őt, de mi veled megyünk. - Nem kell bejönnötök... - mondta Seyda, de látva Teregril arckifejezését, gyorsan hozzátette -, persze, ha jönni akartok... - Nem ragaszkodunk hozzá. Megértjük, hogy nem akarod idegenek jelenlétét, amikor honfitársaiddal találkozol - a vezető kinyitotta az ajtót, és visszaállt előző helyére. Merev arccal bámult a messzeségbe. Társai némán követték példáját. A kislány tétovázva állt az ajtóban, végül belépett az előtérbe, melybe bal oldalról rövid folyosó torkollott. A folyosó két oldalán ajtók nyíltak, feltehetőleg hálószobák és fürdő. Főzési lehetőség nem volt, mert a foglyok is a bázis konyhájáról kapták az élelmet. A lehetőségekhez mérten viszonylagos kényelmet nyújtott az előtér, mely étkezőként és nappaliként egyaránt funkcionált. Sem a két nőt, sem a kapitányt nem lehetett látni. A férfiak kártyázással ütötték agyon az időt. Seyda beléptekor felugráltak, és mielőtt visszahátrálhatott volna, körbevették: - Nézd csak, páncélja is van! De csinos vagy! Elég unalmas volt itt eddig, de most, hogy téged is bezártak közénk... - Engem nem zártak be! - tiltakozott a kislány. - Csak látogatóba jöttem Mrs.Winterhez! Hol van? - Alszik. De gyere velünk! Amíg fölébred, addig beszélgetünk. Elmeséled nekünk, mit csinálsz a madalóriai katonák közt! Seydát zavarta, hogy megérintik, valósággal tapogatják, és megijedt, mikor vonszolni kezdték a hálószobák felé: - Engedjenek el! - fegyverét letette a gyakorlatozások után, és energiája sem termelődött még, de el akarta hitetni velük, hogy van. - Tudják, hogy jedi vagyok! Ha nem engednek el, megtámadom magukat! - Azt kötve hiszem! - mondta a navigátor gúnyosan, és megragadta a csuklóját. - Saját fajtádra nem mersz rátámadni! Különben is önként jöttél ide... - Nem magukhoz jöttem! - tiltakozott a kislány, és érezve, hogy nem tud szabadulni, elborította a pánik. - Teregril! - sikoltotta. Szinte válaszul szétrobbant a köztársaságiak köre, és Seyda rémülten simult a hatalmas páncélos testhez, aki védőn vonta magához, és kivezette, míg három társa sakkban tartotta a káromkodó, díszes társaságot. Lábukat keményen megvetve, fegyvert szegezve, fölvetett fejjel, némán álltak a köztársaságiakkal szemben. Csak akkor hagyták el az előteret, mikor vezetőjük jelt adott, hogy visszavonulhatnak. Az ajtó becsukódott, a reteszek a helyükre kerültek, az őrharcosok visszaálltak helyükre a sötétedő udvaron. Seyda lassan kezdett megnyugodni: - Ne haragudjatok, ti nem vagytok nekem idegenek, csak nem akartam kellemetlenséget okozni nektek azzal, hogy be kell jönnötök őhozzájuk, gondoltam, hogy nem szívesen találkoztok velük... de mégiscsak be kellett jönnötök... ne haragudjatok... Teregril megsimogatta a kislány haját: - Nem haragszunk rád, Seyda. Tapasztaltuk, hogy nem a jobb érzésűekhez tartoznak, ezért akartunk bekísérni. - Nem tudom, mit akartak tőlem - mondta a kislány. - De hirtelen megváltozott a kisugárzásuk, és nagyon megijedtem... - Seyda, ha megfogadod a tanácsomat, akkor senkinek ne beszélj arról, hogy a foglyok megtámadtak téged, hacsak nem akarod a halálukat! Mert azonnal kivégzik őket, ha ez Sylas és Calborn fülébe jut. Mi is csak Sergernek és Taironnak mondjuk el. Nekik tudniuk kell róla, mire számítsanak őrködésük ideje alatt. Esteledik. Jó lenne, ha te is lepihennél. Canter hazakísér. Seyda félszeg mozdulattal megsimogatta a vezető páncélos karját, majd a többiekét is: - Köszönök mindent. Jó éjt! - Neked is, Seyda - a kijelölt őrharcos a kislány mellé szegődött. Teregril hosszan nézett utánuk. Másnap délután Seyda újra eljött látogatóba. Ezúttal nem egyedül: - Sziasztok! Ő Hedgewither! Ugyanakkor került ide Helsára, mint én, de nemsokára ő is őrharcos lesz, mint ti! Larsen és Xarga mondta neki tegnap! Miután az őrharcosok kezet nyújtva üdvözölték a fehér hajú fiút, Seyda Teregril kezébe nyomott egy közepes nagyságú dobozt: - Ezt nektek hoztam! Nagyon kedvesek voltatok tegnap, de nekem semmim sincs, amivel megköszönhetném, ezért süteményt hoztam nektek! - Nincs mit megköszönnöd! - hárította el Teregril az ajándékot, de látva, mennyire elszontyolodott a kislány az elutasítás hallatán, bólintott. - Rendben, elfogadjuk, de akkor ti is velünk esztek! Ebbe Seyda is beleegyezett, így hatan osztoztak meg a finomságon. Közben a kislány az egész társaságot szóval tartotta. Estig maradtak, amikor az éjszakás Tairon és őrharcosai megérkeztek, hogy leváltsák Teregriléket: - No nézd csak, ki van itt! - derült föl Tairon arca. - A mi leendő őrharcostársunk. Xarga és Larsen nagyra tart téged, fiú! És ez a másik kis látogató csak nem Saborra meg Zuka kedvence? Azt mondják, Starvilleren nem volt még ilyen tehetséges felderítő! És Xarga szerint olyan ügyesen bánsz a karddal, hogy egy őrharcosnak se válna szégyenére. Számíthatsz rá, hogy majd letesztelünk! De nem kéne már aludnod ilyenkor, kicsike? Seyda szívecskéje hangosan dobogott a dícséretek, és a kedves becézés hallatán. Boldogságát nem bírta magában tartani. Elrohant közeli meditálóhelyére, és bolondosan viháncolt a füvön, miközben sírt és nevetett egyszerre.   Calborn az ötödik nap estéjén tért vissza starvilleri körútjáról és elégedettséggel töltötte el, hogy mindkét védencéről csak jót hallott. Mivel nagyon késő volt, nem akarta Seydát zavarni, de Hedgewithert meglátogatta, mikor látta kiszűrődni a fényt a konténerlakás elfüggönyözött ablakán keresztül. A fiú a páncélját tisztogatta, mikor meghallotta a kopogást. Az ajtóhoz ment: - Te vagy az, uram? - mondta meglepetten a vezérharcos láttán. - Gyere be, és foglalj helyet. Örülök, hogy látlak, uram. - Nem vagyok az urad, Hedgewither. A vezéred vagyok, nem a rabszolgatartód. Csak azért zavartalak, mert láttam, hogy még fönt vagy. Most tértem vissza és informálódtam rólad. Nagyon elégedettek veled. - Jólesik ez hallani, uram… bocsánat… vezér… - Tudod mit? Calborn, és ezzel lerendeztük a megszólítást, rendben? - Rendben, uram… - Mondtam, Calborn. - Calborn - ismételte a fiú. - Figyelj rám, Hedgewither! Xarga és Larsen kivételes tehetségnek tart téged, ezért úgy döntöttünk, hogy őrharcosi képzést fogsz kapni. Nyugodtan átugorhatjuk az általános képzést, és bevetünk a mély vízbe. Holnaptól a nagypályán az őrharcosokkal együtt fogsz gyakorlatozni! Pontosabban Starviller legkiemelkedőbb képességű őrharcosával, Sergerrel. Mivel ő délután edz, te délelőtt szabad vagy. - Nagyon megtisztelő az elismerésetek, uram… - Calborn - javította ki a vezér. - Igen, Calborn. De mit csináljak délelőtt? - Neked is jár a pihenő. Azt csinálsz, amit akarsz. - Akkor szeretnék továbbra is az újoncok edzésére eljárni. - Miért? Te sokkal többet tudsz máris, mint ők. - Ez igaz, uram… - Calborn. - Igen, bocsánat, Calborn, de van ott egy kislány… - Seyda? - Igen, Seyda, uram… - Calborn! - Bocsánat, Calborn. Szóval Seydával szeretnék továbbra is edzeni. Ez csak négy óra hosszat jelent, aztán már nem érdekes az edzés, mert ő utána úgyis elmegy Saborrához, Zukához és Gerenhez tanulni. A vezérharcos fürkészőn nézett a szemébe: - Tetszik neked? - Nem értem a kérdésedet, uram… - Mondtam, hogy Calborn! - Bocsánat, uram… Calborn. Mit értesz azalatt, hogy tetszik-e? Ő egy olyan különleges személyiség, amilyennel még soha nem találkoztam. Ha arra gondoltál, szép-e, igen, szépnek tartom. Nem láttam még ilyen szép lányt. A vezér egész közel hajolt az arcához: - Hedgewither, Seyda még gyerek! Megértettél? Még gyerek! - Tisztában vagyok vele, uram… bocsánat, Calborn. De attól, hogy gyerek, még lehet szép, nem? És kiválóan harcol. Nagyon jók a reflexei, nagyon gyors, nagyon hajlékony. És nagyon kedves. És valahogy… olyan összetett a személyisége. Egyszer olyan, mint a legveszélyesebb harcosok, akikben vibrál az erő és az indulat, és nem tanácsos kikezdeni velük, máskor viszont, amikor nincs benne ez a furcsa indulat, olyan kicsinek és törékenynek tűnik, amilyen valójában is, hogy a férfi úgy érzi, védenie kell mindentől és mindenkitől. Megengeded, hogy ezután is edzzek vele, ahogy eddig is, uram? - Calborn. - Igen, igen, persze, Calborn. Megengeded? - Úgy érzed, veszély leselkedik rá? - Nem. Most már nem. Megmutatta, hogy nem olyan védtelen és gyenge, amilyennek látszik. A vezér fölállt, pillanatokig nézte a fehér hajú fiút: - Holnap még odamehetsz. Majd a délutáni edzés eldönti, mennyire fáraszt le Serger. Ha kidőlsz, úgyse lesz energiád még másnap reggel is edzeni. Rendben? - Igen, uram. - Nem vagyok úr. Ha minden beidegződésed ennyire makacs, mint ez a megszólítás, nehezen fogsz boldogulni azzal, amit Serger, Xarga és Larsen tanít majd neked. Ezzel magára hagyta a fiút, aki visszaült az ágy szélére, ölébe vette páncélját, és türelmesen folytatta a tisztogatását. Calborn megint körbejárta a bázist és lépteit lelassította Seyda otthona előtt, ahol most már nem állt őrség. Pillanatokig nézte az ajtót, de mert fény nem szűrődött ki, a kislány bizonyára már aludt. A vezér meggyorsította lépteit, és saját otthona felé fordult.   Másnap reggel azonban ott volt a kis gyakorlópályánál. A fiúk már gyülekeztek, Hedgewither is ott ácsorgott, Xarga is megérkezett, de a kislány nem volt sehol. - Mi van Seydával? Hol van? - Nem tudom, Calborn. Talán elaludt. Mindjárt odaküldök valakit. - Hagyd, majd én megnézem! A vezér hatalmas léptekkel indult neki, és már ott is állt az ajtó előtt. Mély levegőt vett, mielőtt bekopogott. Nem érkezett válasz. Mégegyszer kopogott: - Seyda! Bent vagy? Valami halk, bizonytalan hangot hallott csupán, de válasz nem érkezett. Calborn pillanat alatt bent termett, még az ajtót se csukta be maga mögött. Az ágyon kuporgó kislány egy törölközőbe csavarva kétségbeesetten menekült be a fürdőbe. A vezér pillantása a megvetett ágyon a félig összegyűrt, vérfoltos lepedőre esett. Calbornt majd szétvetette az indulat: - Seyda!!! - tört be a fürdőbe. - Ki volt itt???!!! Ki mert bántani téged?!!!! A kislány rémülten, reszketve bújt be a sarokba, a fehér törölközőbe burkolózva, amelyen szintén vérfoltok éktelenkedtek. - Ki volt az?!!! Ki mert bejönni ide hozzád???!!! Ki bántott téged, Seyda?!!! - Sen… senki… nem bántott… - Seyda lekuporodott, hogy minél kisebbnek látsszon. - Ez már… ké… két éve van ne… nekem…és aaa… azt mondták a jedi… nők, hogy ennek muszáj is lennie... - és elsírta magát. Calborn hirtelen megértette. Féltérdre ereszkedett a rémült kislány mellett: - Jól van, kicsi Seyda, nyugodj meg, tudom, miről beszélsz! Azt gondoltam… mindegy. Erre nem gondoltam. Persze, itt a fiúknak nincsen ilyen gondjuk. Szerzünk neked olyat, amit a mandalóriai nők használnak ilyenkor, de addig is hozok helyette valamit, jó? - J…jjó… - Ne sírj, kicsi Seyda, ne sírj! Nagyon megijedtél? - Neeem tudtam, m…mit csináljak… mert minden ooo…olyan lett… és nem tudtam szólni senkinek… és Xarga vár... azt hiszi majd, hogy mm…megbízhatatlan vagyok… - Nincs baj, kicsi Seyda. Semmi baj. Mindjárt jövök. Beszélek Xargával is, csak nyugodj meg szépen! Calborn mérhetetlenül szégyellte magát, míg a hajója felé tartott. Ha nem hallgatja meg a kislányt, vagy magától is nem jut eszébe, hogy Seydának másfajta gondjai is lehetnek, mint férfitársainak, iszonyatos botrányt csinált volna a bázison. Amikor elhaladt a pálya mellett, csöndesen odaszólt Xargának: - Seyda néhány napig nem tud jönni edzeni. Látva Xarga aggódó tekintetét, hozzáfűzte: - Hát, harcos vagy sem, mindenesetre… nő. Erre bizony nem gondoltunk. A kiképzőtiszt ekkor megnyugodva fordult vissza újoncaihoz, akik már javában gyakoroltak, Hedgewither kivételével, aki várakozóan nézegetett arra, amerről Seydát reggelenként jönni látta. - Seyda nem jöhet edzeni, uram? - szólította meg szelíd, békés hangján a mellette elhaladó vezért. - Ha mégegyszer uramnak szólítasz, biztos, hogy nem! - mondta Calborn. - Beteg? - Hát, nem érzi éppen jól magát - mondta a vezér, és hozzátette. - Hedgewither, menj Kennixhez, add le jelenlegi felszerelésedet, és vételezz magadnak őrharcosoknak való nehézpáncélt! Gyakorolgasd a súlyát, és benne a mozgást, mert Serger meg fog izzasztani alaposan. Most még van egy kis dolgom, de ha végzek, elviszlek Sergerhez, és bemutatlak neki, rendben? - Rendben, ur… - Jól gondold meg! - Calborn - javította ki magát a fiú azonnal. - Így már jobb - bólintott a vezér. Fölment a Striderre, beszélt a kísérőhajók kapitányaival, majd bejárta a hajót, minden használhatónak ítélt dolgot összeszedett, majd miután kifogyott az ötletekből, visszatért a kislányhoz, aki még most is a fürdőben kuporgott, de már nyugodtabbnak tűnt: - Seyda, fürödj meg, szedd rendbe magadat ezekkel, amiket hoztam neked, aztán öltözz föl! A páncélt most ne húzd föl, csak a lanilinruhát! Az ágyneműdet dobd ebbe a zsákba a törölközőkkel együtt! Ha elkészültél, várj meg itt, ne mászkálj el sehova, jó? - Jó. Telrevan vezére megkereste Hedgewithert, aki most már őrharcosi felszerelésben feszített. Láthatóan könnyedén mozgott a nehézpáncélzatban is. Calborn intett neki, és az elzárt terület felé indult: - Serger! Gyere csak ide! A jó kiállású vezető őrharcos azonnal mozdult a vezér hangjára, és megindult feléjük. - Igen, Calborn. - Serger, ez a fiú Hedgewither. Siroxról hoztam magammal. Különleges, idegen technikai tudása miatt őrharcost csinálunk belőle. Kivettük az újoncok közül. Délutántól veletek fog edzeni. Hedgewithert a Külső Perem egyik világából hurcolták Siroxra, de sajnos rabszolgát csináltak belőle, nem harcost. Az újoncok közt csak Seydával szokott gyakorolni, tanultak is egymástól, mint kiderült, tőletek is. Mindketten nagy rajongóitok. De mivel Seyda sosem lesz olyan erős, mint ti, nem tudunk belőle őrharcost képezni, felderítőként viszont remekül megállja a helyét. Hedgewither azonban erős, ő képes lesz felzárkózni hozzátok. Megjegyzés? Serger tekintete végigfutott a sovány, de jó felépítésű fiún. Megrázta fejét: - Nincs, Calborn. Gyere, Hedgewither, beszélgessünk! Ismerkedjünk addig, amíg van rá időnk! A pályán majd a technikánk beszél helyettünk. - Még egy dolog, Hedgewither! - szólt utánuk a vezér. - Ha nem akarod megsérteni Sergert, őt se tituláld úrnak! Épp elég büszkeség neki a neve, azt már az egész birodalom ismeri, azon szólítsd! Ezzel visszafordult és bement a tanácsterembe: - Sylas, néhány napra megint elmegyek és elviszem Seydát. Szükségem lenne Zukára és Gerenre, tudnád őket nélkülözni? - Furcsa összeállítás - jegyezte meg a klánvezér. - Igen, az. Seydának szüksége van néhány… csak nőknek való személyes dologra, amit itt nem tudunk biztosítani neki. De nem akarom, hogy kiessen a tanulásból. Zuka és Geren foglalkozik vele útközben is. Saborrát itthagyom neked. - Most is elég lesz húsz őrharcos? - Elég. És ha lehet, küldd velük Ariont és Tagrent! Nagyon jó hatással vannak Seydára. - Nincs akadálya, Calborn. - Köszönöm, Sylas. A telrevani vezérharcos következő útja a computerzsenihez, majd a történészhez vezetett, végül visszakanyarodott Seyda otthonához. A kislány most már fegyelmezetten, nyugodtan várt rá. Calborn körülnézett, nem maradt-e valami áruló nyom, majd fölvette a zsákot: - Gyere, Seyda! - engedte maga elé a kislányt. - A landolópálya felé indulj! A Striderhez megyünk. - A Striderhez? De hisz az a te hajód! - Igen. Most majd gyakorlatozhatsz rajta. Csavargunk egy kicsit. Seyda ragyogott a boldogságtól. Calborn nem sietett, hogy Zukának és Gerennek is legyen ideje összekészülni. A tábor egyik szemétgyűjtőjébe dobta a zsákot, aztán oldalán a nézelődő kislánnyal, kényelmes tempóban tartott a landolópálya felé. Útközben összefutottak Sherukkal. A szőke, fiatal alvezér az étkező felől jött: - Hát itt a mi ügyes kiscsillagunk! - nevetett a kislányra. - Nocsak, Seyda - jegyezte meg Calborn. - Ennyire bevágódtál már a bázison? - Úgy bizony, Calborn - mondta Sheruk. - Seyda és Hedgewither a mi két új büszkeségünk. De hogy lehet, hogy ezt a nagylányt megint kísérgetni kell? - Nem azért kísérgetnek! - magyarázta Seyda lelkesen. - Hanem a Striderre megyünk! - A Striderre? - Igen, Sheruk. Calborn azt mondta, hogy elmegyünk egy kicsit csavarogni. - Szóval csavarogni, mi? És mindjárt a vezérrel! - szeme huncutul csillant. - Nem vagy te máris elkényeztetve? - Sheruk - vonta félre a vezér. - Néhány napig nem leszek itt. Legyen Hedgewitheren a szemed! Járkálj többet a harcosok és az újoncok között, nehogy a kiemelés miatt kikezdjenek vele! Az őrharcosok is jobban figyeljenek rá! Brailornak is szólj! Segítsetek Xargának és Larsennek szükség esetén! - Úgy lesz, Calborn. Bár az a véleményem, ha Xarga egy ilyet egyedül nem tud kezelni, akkor vége a világnak. - Én is így gondolom, de ne feledd, hogy az újoncok közt most van tekintélyes nemes fia is! - Légy nyugodt, Calborn! Akkor hát, jó csavargást, kiscsillag! - Köszönjük, Sheruk. Calborn, be lehet szállni? Mindjárt indulunk? - Beszállhatsz, de még nem indulunk. Egyelőre még ne nyúlj semmilyen műszerhez! - Akkor inkább nem szállok be. Ezzel Seyda letette kezében tartott kevéske motyóját és lecsüccsent rá, állát két kis tenyerébe támasztva. Calborn elnézte a türelmesen ücsörgő kislányt, és azon tűnődött, tulajdonképpen valóban gyerek, miért félti hát ennyire mindenkitől? Ugyanakkor valahol mélyen megszólalt benne a figyelmeztető csengő: valóban ennyire félrevezetnének az ösztöneid? Az a furcsa kettősség zavarta most is, mint az első percekben, de mint észrevette, harcosai is zavarban vannak, hogyan bánjanak Seydával. Nem nő, de már nem is gyerek. Harci tudása, és a viselkedés is, mely harc közben látszik rajta, felnőtt, érett személyiségre vall, máskor azonban... Vajon mit csináltak vele a Ravageren? Tényleg csak jedi énjébe nyúltak bele? - Ó, hát itt az én okos kis Seydám - jelent meg Geren. - Szóval útitársak leszünk. - Igen, útitársak. Akkor te is jössz csavarogni velünk, ugye, Geren? És közben tudunk tanulni. - Bizony, hogy tudunk. Emlékszel még, hol hagytuk abba? - Igen. Ott, hogy a második Mandalore, akit Jorahen cal Telrevannak hívtak… - Seyda, Geren, menjetek be a hajóba! - szólt rájuk Calborn. - Az előtérben üljetek le! Amint Zuka és az őrharcosok ideérnek, indulunk. - Őrharcosok is jönnek velünk? - csillant föl Seyda szeme. - Igen, jönnek. Fordulj csak meg! Látod, már itt is vannak! - Arion! Tagren! - ugrott föl Seyda. - Hát ti is jöttök csavarogni? - Bizony, Seyda - mondta Arion. - Ha azt mondják, őrizzük a kaput, akkor odamegyünk, és nem engedjük be a cannokokat. Ha azt mondják, őrizzük Sylast, akkor ott állunk mellette, és a szemünket se vesszük le róla. És ha azt mondják, menjünk Seydával csavarogni… - Akkor jöttök velem csavarogni! - mondta lelkesen a kislány. - De rám már nem kell ám vigyázni. - Igen, tudjuk. De a Striderre azért még kell vigyázni, nem? Hogy legyen mivel csavarognunk. - Menjetek be, fiúk! - mondta Calborn. - Már csak Zukára várunk. A computerzseni is hamarosan megérkezett. Calbornnal együtt visszavonultak a pilótafülkébe, ahol a pilóta már a műszereket ellenőrizte. - Gyere csak, Seyda! - mondta Calborn. - Figyeld meg, mit csinálunk a startkor! - Igen, Calborn - szaladt oda hozzá a kislány, otthagyva Gerent és az őrharcosokat. A vezér odavezette a pilótához: - Seyda, ő Bered, a pilóta. Bered, ő Seyda. Mesterfelderítőnek tanítjuk. - Üdvözöllek, Seyda - fordult meg a pilóta. Seyda csak annyit jegyzett meg magában, hogy Bered az eddig látott mandalóriai férfiak közül a legidősebb. De nem ez zavarta… - Fáradt vagy? - kérdezte hirtelen. - Ez most hogy jutott eszedbe? - hangzott a meglepett válasz. - Érzem. A kisugárzásod… olyan furcsa - mondta Seyda nagyon komolyan. - És van benne valami, ami valahogy… nem természetes… nem hozzád tartozik. Ilyet az őrharcosokon nem érzek, csak a köztársasági… - Hagyj békén a megérzéseiddel! Törődj a saját dolgaiddal! Seyda elhátrált: - Calborn, én… én most inkább nem megyek csavarogni… - és a kijárathoz futott, de mert nem tudta, hogyan nyílik az ajtó, kétségbeesetten ütögette két kis tenyerével, és nekiszaladt, hátha akkor kinyílik. - Seyda! Mi van veled? - hallotta az őrharcosok hangját, akik azonnal körülvették és lefogták, nehogy kárt tegyen magában, de a pánik akkorra már teljesen elborította: - Nem megyek ezzel a pilótával sehova! Olyan, mint a kapitány! Engedjetek ki! Engedjetek ki! - Ki ne engedjétek, mert sose találjuk meg többé! - szólt ki a pilótafülkéből Calborn. - Seydának igaza van. Bered valami ismeretlen szer hatása alatt van. - Seyda! - Arion és Tagren szelíd, megnyugtató hangja végül elhatolt a tudatáig, mire Seyda elcsendesedett, és az őrharcosok közelében bekuporodott egy sarokba. A két őrharcos leguggolt előtte, és kezüket nyújtották feléje. Kétségbeesve kapaszkodott azonnal beléjük, pupillája teljesen kitágult. - Seyda - próbálkozott Arion. - Kitől félsz ennyire? - Arion, zavard el a pilótát… a kapitány is ilyen, ne hagyj itt vele egyedül… - mondta a kislány a kezüket szorongatva, szemében iszonyat. Arion megsimogatta a haját: - Nem hagylak vele egyedül. Senki nem bánthat téged. Itt vagyok melletted, Seyda. A kislány odabújt hozzá, majd a másik őrharcost is közelebb húzta a kezénél fogva: - Tagren, küldd el, mondd meg neki, hogy menjen ki a fülkéből… úgyse megyek vele sehova… ti nem féltek tőle? Nem érzitek, milyen szörnyűség árad belőle? Küldd el, Tagren, kérlek, küldd el, küldd el! - Elküldöm, Seyda. Ne félj, elküldjük a pilótát, csak nyugodj meg szépen! Seyda némán bújt meg köztük, és egy pillanatra sem engedte el a kezüket, de kapkodó lélegzete kezdett nyugodtabbá válni. - Vajon mi vadította meg ennyire? - pillantott föl Arion a társaira. - Az a szer - lépett ki a fülkéből Calborn. - Mesélte, hogy mióta a Ravageren járt, nem viseli el a negatív energiát sugárzókat. Mint amilyen a köztársasági kapitány volt. És Bered ilyet sugároz ki magából. Illetve az a szer, amit használ, mint most az előbb bevallotta. Ajzószer. Lehet, hogy a kapitány ezért üldözte Seydát három héten keresztül. Még pár napja is, azért emlékszik ennyire a kislány. Vigyázzatok rá! Kérek másik pilótát, Beredet pedig Sylas gondjaira bízom. Majd kiszedik belőle, kitől és honnan szerezte ezt a vacakot. Köztársasági csempészekkel állna kapcsolatban? Két őrharcos Calborn után vonszolta a pilótát. Míg Calborn intézkedett, Arionnak és Tagrennek sikerült előcsalogatnia a kislányt a sarokból, aki ezután se mozdult el a közelükből. Amikor azonban Geren előkeveredett, és mit sem tudva a történtekről, elkezdte ecsetelni, mi történt a második Mandalore uralkodása idején, Seyda teljes figyelmével a történész felé fordult. A visszatérő Calborn szó nélkül konstatálta, hogy Seyda és Geren megint elmerült a Mandalóriai Birodalom múltjában. Az őrharcosok körülülték őket, és ők is figyelték a történészt. Geren kiválóan értett ahhoz, hogyan kell elvarázsolnia hallgatóságát. Minthogy a mandalóriai történelemnek elengedhetetlen követelménye volt, látványos csatajelenetekben bővelkedett az előadása, így az őrharcosok, köztük a Tagren és Arion közé befészkelődő kislány, akiben egy harcos szíve dobogott, önfeledten hallgatták. Calborn, Zuka és az új pilóta eközben előkészültek az indulásra. Két óra múlva Geren előadása véget ért, és a társaság asztalhoz ült. Seyda újra magára talált. Gerennel és az őrharcosokkal elkezdték megvitatni, miért tudott győzni folyamatosan a Mandalóriai Birodalom, évszázadokon keresztül. Mikor Calborn és Zuka is megjelent az ebédnél, a kislánynak eszébe jutott, hogy tanulnia kell az indítást. - Mikor startolunk? - kérdezte. - Azt mondtátok, hogy nekem is ott kell lennem az indulásnál. - Hát arról lemaradtál, Seyda - csóválta fejét Zuka. - Már két órája úton vagyunk. De a landolást még nem késted le. - Az pedig nincs messze, de addig is van mit tanulni - fűzte hozzá Calborn. - Meg kell ismerned a műszerek kijelzéseit, hogy tisztában légy azzal, hol vagy, merre tartasz, mekkora gyorsasággal. A hőmérsékletről, a légnyomásról, a levegőkeverék arányáról és sok másról is információt kapsz. Amit Zukától és Saborrától eddig tanultál ebben a néhány napban, annak most hasznát veheted. Ebéd után kimegyünk a pilótafülkébe, és hamarosan le is szállunk. - Hol fogunk leszállni? Egy másik harci bázison? - Nem. Egy nagyobb településen. - Ott is vannak harcosok? - Nem, Seyda, ott civilek élnek. - Mik azok a civilek? - Nem mik, kik. Olyan mandalóriai lakosok, akik nem harcosok, mint mi. - Akkor azok polgárok. - Igen, a köztársaságban így nevezik őket. - Akkor ott nem lehet edzeni? - Nem. Ha edzeni akarsz, kérd meg az őrharcosokat, hogy gyakoroljanak veled itt a hajón! - De én nem vagyok olyan erős, mint ők. Nem lesznek hajlandók velem edzeni! Arion elmosolyodott: - És ezt ki mondta neked? - Senki. De gondolom, azért szoktatok külön gyakorolni, nehogy véletlenül agyoncsapjátok a tőletek sokkal gyengébb, és képzetlenebb harcosokat. Például engem. Tagren kényelmesen hátradőlt székén: - Én úgy látom, életben és egészben vagy, pedig eddig kizárólag Hedgewitherrel gyakoroltál, és az bizony nem gyenge fiú. - De ő újonc volt, nem olyan… mint ti. - Miért, mi milyenek vagyunk? - kérdezte Arion. - Nagyon erősek és büszkék, mint a vezérek, és akár félni is lehetne tőletek… - De te nem félsz tőlünk. Azt látjuk. - Igaz, Arion, én nem félek tőletek, mert tisztellek benneteket. Elismerem az erőtöket, és nem érzek bennetek rosszindulatot. Nem vagytok gőgösek. Csodálom minden mozdulatotokat, amikor látom, hogyan gyakoroltok… lenyűgözően szép élmény látni titeket… Calborn megmozdult: - Seyda, ahogy beszélsz, az már egy kicsit túlzás! A nők nem szoktak így beszélni a férfiakról. - De hát én nem vagyok nő, én felderítő vagyok, és mélységesen csodálom az őrharcosokat, akik sokkal, de sokkal többet tudnak, mint én! - Seyda - mondta hirtelen Arion -, Calborn azt akarta mondani, ne tartsd magad kevesebbnek, csak, mert nem tudod azt, amit mi! Te olyan technikát mutattál be, amit talán az egész birodalomban nem lesz harcos, aki utánad tudna csinálni, tehát mi ugyanolyan csodálattal adózunk neked, mint te nekünk. A te adottságaid ugyanolyan csodát képesek produkálni, mint a mi adottságaink a miénket! Illetve amit te csodálsz bennünk. - Igazán…úgy gondoljátok? - Igazán, Seyda, igazán csodálatos vagy… a harci tudásoddal együtt. - És a computeres tudásodról már ne is beszéljünk - folytatta Zuka. - A jedik fura népség. Annyi mindenre vagy képes, és egyszerűen nem foglalkoztak veled! Igaz, ha jobban odafigyeltek volna rád, akkor most nem Helsa büszkesége lennél. Azt mondom neked, hogy a birodalmunk büszkesége lehetsz majd, ha ilyen gyorsan, könnyen, és ekkora iramban haladsz tanulmányaidban. Hatalmas karrier áll előtted, rajtad múlik, milyen magasra szárnyalsz föl… Seyda álmodozva nézett Zukára. Látszott, valahol nagyon messze jár most, de senki nem igyekezett visszarángatni. Egyszerre hirtelen mégis visszacsöppent a valóságba: - Nekem nem szoktak ilyen szép dolgokat mondani a jedik. Azt mondták, menjek a dolgomra és gyakoroljak, gyakoroljak, és minél többet legyek egyedül, mert akkor leszek igazán jó jedi, ha segítség nélkül, egyedül is boldogulok kint a vadonban. Így mindig mindenhova egyedül mászkáltam, és egyedül harcoltam a vadállatokkal. Én nagyon szeretek köztetek lenni, mert ti nem zavarásztok sehova egyedül, és nem mondjátok, hogy útban vagyok, mégha

2007.07.05. 10:16

Sziasztok! Itt "A kis jedi úrnő" harmadik része, köszönöm, hogy fölteszitek!  Kellemes olvasást Mindenkinek! Cím: A kis jedi úrnő Író:   Lylthia Alap:  Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. PC játék Korhatár: 12 év                                  A kis jedi úrnő  -  3. rész   Geren volt az első, akin nem látszott, hogy harcos nemzet fia. Ő is viselt ugyan páncélt lanilinöltözéke fölött, de közel sem volt olyan robosztus termetű, mint akár a legfiatalabb harcosok, akiket Seyda aznap látott az udvaron. A történész Sylassel lehetett egyidős és a kislány szórakozottnak látta. Mintha csak félig lenne itt a jelenben, énjének másik fele bizonyára régmúlt időkben barangolt. - Gyere csak, már vártalak! - invitálta be Seydát, nem törődve a két magasrangú kísérővel, akiken nem látszott sértődés. Geren furcsa személyiségét bizonyára ismerték, tudását elfogadták és tisztelték is érte, ez viselkedésükön látszott. - Mit tudsz a Mandalóriai Birodalomról? - szegezte a kérdést azonnal Seydának, aki habozás nélkül válaszolt: - Óriási harci birodalom, tele színes, csodálatos páncélt viselő nagyon erős és hatalmas, képzett harcosokkal. Uralkodójukat Mandalore-nak hívták, akit négy évvel ezelőtt a köztásasággal vívott Mandalóriai Háborúban a jedi Revan megölt. - Ennyi? - kérdezte Geren és csalódottnak látszott. - Igen, ennyi. Az akadémián mindebből csak Mandalore-ról hallottam, és egy lila színű páncélt láttam, ami telrevani harcosé lehetett. Calborn és Larsen meglepetten nézett össze, de hagyták, hogy Geren beszéljen. A jelek szerint szórakozott egyénisége közelebb állt a kislányhoz, mint a komolyabb harcosoké, mert Seyda máris úgy beszélgetett vele, mintha mindig ismerték volna egymást. - Mire alapozod ezt a feltevésedet, ha csak most látsz bennünket először? - Arra, amit megfigyeltem. Az itteni harcosok páncélja világoskék, Larsen őrharcosaié sötétkék, arany szegéllyel, a két alvezéré aranyszínű, de kék szegéllyel, Sylasé pedig, aki itt a vezér, ezüstkék, szintén kék szegéllyel. Tehát aki Sylas parancsnoksága alá tartozik, kék színű páncélt visel, kisebb eltérésekkel. Mivel egyedül csak Calborn visel lila páncélt, ő pedig Telrevan vezére, ami bizonyára egy másik harci bázis lehet, eszerint az ő harcosai lila színű páncélt hordanak, biztos ott is vannak eltérő színárnyalatok, de a lila szín jelen van, egyszóval a lila szín a Telrevan bázis színe, ahogyan a Helsa bázisé, ahol most vagyunk, kék. - No te lány, ha egy páncél színéből és egy-két órás megfigyelés alapján ilyen komoly logikai összefüggést fedeztél föl, minden további nélkül meg fogsz birkózni azzal, amit tanulnod kell! A birodalom szerkezetéről, múltjáról, a klánrendszerről, ami működésben tartja a birodalmat. Annyiban javítalak ki, hogy ez a Helsa bázis a Starviller klánhoz tartozik, kék a domináns színe, Sylas pedig a klán vezére. Telrevan nem egy másik bázis, hanem egy másik klán, aminek valóban lila a domináns színe és Calborn a klán vezére. Ezen kívül van még tíz klán, természetesen tíz különböző színnel és tíz vezérrel, de funkciójukban a klánok nem egyeznek meg, mert… - Bocsánat, Geren - szakította félbe Calborn. - Késő van és Seydának már aludni kellene. - Igen, igen, persze, menjen csak aludni. Hát majd holnap találkozunk, Seyda. Értelmes kislány vagy, érdemes veled foglalkozni, azt már most látom, sok érdekeset tanulhatsz majd itt, például az Ordo klánról, amely a híres Karendhor gárdát képezi ki… Larsen gyengéden megérintette a kislány vállát, aki minden figyelmével a történészt hallgatta: - Seyda. Majd holnap. - Igen, Larsen - fordult az ajtó felé engedelmesen Seyda. - Jó éjszakát, Geren. Holnap itt leszek. - Várlak, Seyda. És majd elmesélem neked, hogy a legelső Mandalore… - Jó éjt, Geren - mondta Calborn. - Jó éjt, Calborn. Örülök, hogy ezt az okos kislányt idehoztátok. Élmény lesz vele beszélgetni. Majd szépen megtanulja, hogy az őseinknek milyen veszélyekkel kellett szembenéznie, amikor… - Jó éjszakát, Geren - mondta Larsen és most már valósággal kituszkolta Seydát az ajtón, látva, hogy az megint a történészre figyel. - Jó éjt, Larsen. Vigyázzatok a kislányra, hogy holnaptól elkezdhesse a tanulmányait! Mert sok érdekes dolgot tanulunk majd, például… Az ajtó becsukódott. Calborn elengedte a kilincset és sóhajtott, miközben elindultak Seyda otthona felé: - Elég nehéz lesz összeállítani a napirendedet. Úgy tűnik, mindegyik kiképződ szívesen foglalkozik veled, és elvárja, hogy az ő tanulmányaira fordítsd a legtöbb időt. De a legfontosabb a harci felkészítésed, hogy ne veszíts semmit ebből a remek kondícióból, amiben most vagy. Ha egy harcos egy napot is kihagy, lassulnak a reflexei. A második legfontosabb a számítógépes és műszaki tudás, egyikkel sem boldogulhatsz azonban a másik nélkül, tehát a műszaki képzés idejét meg kell feleznünk Saborra és Zuka között. Ezután jöhet csak az ideológiai képzés. Valamikor pihenned és aludnod is kell. Megállt Seyda új otthona előtt, melyre Arion és őrharcosai vigyáztak. Vezérük és kapitányuk érkeztére feszes vigyázzal reagáltak, majd némán újra pihenőállásba lazultak és Seydát nézték, aki feszülten figyelt a vezérre. - Lesz olyan alkalom, amikor jóformán egész nap a vadonban fogtok kószálni Saborrával és a felderítőivel, és mivel ilyenkor a harcot, a műszerekkel való tájékozódást és térképolvasást is egyformán gyakoroljátok, olyankor nem lesz bent a bázison külön foglalkozásotok. És lesz olyan nap is, amikor a Strider fedélzetén leszel, ott csak te fogsz tanulni, mert csak belőled fogunk kiemelt szintű felderítőt képezni. Seyda elszomorodott: - Mindig egyedül voltam a jedik közt. Ha kivételeztek velem, akkor a társaim irigykedni fognak, aztán gyűlölködni, és megint magányos leszek. - Ez nem kivételezés, Seyda - nyugtatta meg Telrevan vezére. - Fizikailag sokkal gyengébb vagy, mint a leggyengébb, leggyakorlatlanabb újoncunk. Viszont hihetetlenül gyors és mozgékony vagy. Mivel a testalkatod és a képességeid nagyban eltérnek a harcosainkétól, a képzésedet olyan irányban kell fejlesztenünk, ahol kiegyenlítheted a hátrányodat, ezt csak a felderítőknél teheted meg. - Miért kell engem ennyire félteni? - értetlenkedett Seyda. - Eddig is harcos voltam… - Jedi harcos. - emlékeztette Larsen. - De a Ravageren csökkentették az energiádat, és mivel a bomák ellen még azt is elhasználtad, már nincs, amivel támadni vagy védekezni tudnál, és nem várhatsz arra, hogy feltöltődj. Azzal kell számolnod, hogy csak fizikai erőd maradt, az viszont itt köztünk semmi. Most tényleg csak kislány vagy, aki nem ellenfél leggyengébb harcosunk számára se. A kardot remekül forgatod, de ha fegyvertelenné válsz, kiszolgáltatott leszel. Ellenfed könnyedén legyűr, és ha egyszer a földre kerülsz, elvesztél. Xarga megtanítja neked, hogyan lehet esélyed a tőled jóval súlyosabb és erősebb ellenféllel szemben is. - Mint amilyen a köztársasági kapitány volt? - Igen, mint a kapitány - bólintott Larsen, meglepődve a kislány asszociációjától. - Saborra és Zuka tudásával az ellenség computereit és harci droidjait állíthatod az oldaladra. De míg mindezt elsajátítod, védtelen vagy, azért vannak melletted őrharcosok, hogy megvédjenek itt a bázison. Talán nem mindegyik harcosunk veszi tudomásul, hogy neked semmi közöd ahhoz, amit a bátyád tett. Elfeledkezhetnek magukról az első időben. Ilyenkor a téged védő őrharcosok megmagyarázzák neki, hogy tévedett. Később, ha már bíznak benned, nem lesz szükséged arra, hogy őrharcosok óvjanak. Addigra te is olyan harcos leszel, akivel már nem tanácsos kikezdeni, és ha a jedi energiád termelődni kezdene olyan ütemben, mint a Ravager előtt, nem lesz ellenfél, aki megállhat előtted. - Akkor igyekezni fogok úgy viselkedni a bázison, hogy a harcosaitok ne lássanak bennem ellenséget. - Jó a reakciód, Seyda. Amit Larsen az előbb elmondott, igaz, ezért döntöttünk úgy, hogy felderítő legyél. Az átlagos felderítőképzés azonban még mindig több harcot követel, mint a kiemelt szintű, ahol több nehéz helyzetet oldhatsz meg a műszaki tudásoddal, és több veszélyes ellenséget likvidálhatsz, mintha szemtől szemben vennéd föl velük a harcot, gondolok itt lőtornyokra és rohamdroidokra. Neked a computer lesz ugyanolyan hatásos fegyvered, mint társaidnak a fizikai ereje. És ezzel társaidnak is segítesz a tudásoddal, különösen, ha nem a ti oldalatokon van az előny. Ezt társaid ugyanúgy méltányolják majd, mintha közvetlenül mellettük harcolnál. Megnyugodtál? - Igen, Calborn - bólintott Seyda. - És örülök, hogy befogadtatok. Úgy érzem, egy családba kerültem, ahol nem löknek félre, hogy álljak már arrébb, nem is üldöznek, mint a kapitány a hajón, hanem vezérek kísérgetnek, mindenki köszön és nem úgy mennek el mellettem, hogy keresztülnéznek rajtam, hogy jóformán észre sem vesznek… - Hát nehéz téged nem észrevenni… - jegyezte meg Calborn fojtott hangon. - Menj szépen most aludni! Arion és őrharcosai vigyáznak rád. - Ahogy rád is vigyáznak őrharcosok, ugye? - fordult meg az ajtóban Seyda. - Igen, rám is vigyáznak. És képzeld, még Larsenre és Xargára is vigyáznak, de még Sylasra, Brailorra és Sherukra is, úgyhogy neked nincs megsértődni valód. Aludj jól, Seyda. - Ti is aludjatok jól. És mindenkinek köszönök mindent! A kislány mögött becsukódott az ajtó. Calborn ekkor megfordult, az őrgárda vezetőjéhez intézve szavait, ellentmondást nem tűrő hangon: - Arion, ha ezen az éjszakán valaki két méteren belül megközelíti ezt az ajtót, végezni vele! - Igen, Calborn! - váltott vigyázzba az őrgárda. A vezérharcos hangja megenyhült: - Mint elmondtam, ez a kislány Revan testvérhúga. Ezt még csak Helsa tudja. Egyelőre másnak nem is kell tudnia róla. És bármennyire is nőnek látszik, még gyerek! Bízik bennünk. Ha nem tudunk vigyázni rá, az nem az ő szégyene lesz, hanem a miénk! - Nincs okod aggodalomra, Calborn - mondta Arion. - Rendben, fiúk - bólintott Telrevan vezére. - Még valami. Seyda szeretné megtanulni a mi nyelvünket. Szüksége is lesz rá, de örülök, hogy ő kérte tőlünk. Ha beszélgettek vele, bátran használjátok az anyanyelvünket. Könnyebben fogja megtanulni, ha nemcsak a kiképzőktől hallja. - Értettük, Calborn. - Rendben, fiúk. Nyugodalmas őrséget. - Köszönjük, vezér. Seyda nagyon jól aludt ezen az éjszakán, így már hajnalban talpon volt. Gyorsan összekészült, rendbe rakta kevéske holmiját és kilépett a színesedő reggelbe. - Jó reggelt! - mondta kedvesen az őrharcosoknak, akik visszamosolyogtak rá. - Nagyon elegánsak vagytok. - Te pedig nagyon csinos vagy - hangzott a válasz. - Köszönöm. Nekem is tetszik az új páncélom. És köszönöm, hogy vigyáztatok rám éjszaka, de most már ébren vagyok, menjetek nyugodtan aludni! - Amíg Calborn vissza nem vonja az őrzésedre vonatkozó parancsot, melletted vagyunk. - De hát már nappal van, Arion, és én csak a kis gyakorlópályára megyek, ahol Xarga vár. - Akkor a kis gyakorlópályára kísérünk el Xargához. Kár a vitáért. - Én nem vitázom veletek, csak azt szerettem volna, ha végre elmehetnétek pihenni. - Majd pihenünk, ha letelt a szolgálat. Egyébként Xarga ilyenkor a nagy gyakorlópályát ellenőrzi, azután reggelizik csak. Talán ésszerűbb lenne neked is reggelizni, amíg Xarga ráér veled foglalkozni. - Akkor megyek reggelizni. Velem jöttök? Legalább éhesek ne legyetek, amíg rám vigyáztok, jó? - Jó - a négy őrharcos melléje szegődött. Vissza kellett fogniuk hatalmas lépteiket, hogy a kislány győzze velük az iramot. - Nagyon szép ez a Helsa bázis. Én tegnap láttam először, és máris otthon érzem magam benne. Ti is biztosan így vagytok vele, igaz? - Igen. Sikerült eligazodnod valamennyire itt köztünk? Seyda komoly arccal nézett föl Arionra és úgy beszélt, mintha leckét mondana föl: - Ti a Starviller klán őrharcosai vagytok, a Helsa bázis az egyik a harci bázisaitok közül, ahol a harcosokat képezitek ki. Sylas a klánvezéretek, és a kék a klánotok domináns színe. Rajtatok kívül van még tizenegy klán, ebből Calborn vezéré az egyik, a Telrevan, aminek a lila a domináns színe. Az Ordo klán képezi ki a híres Karendhor gárdát, de itt Calborn és Larsen belefojtotta a szót Gerenbe, mert már késő volt, úgyhogy többet nem tudok erről. Ti őrharcosok vagytok, nehézpáncélotok van, mint a vezéreknek, mert ti vagytok a legerősebbek, akik ezt el is bírjátok, és még mozogni és harcolni is tudtok benne. Az átlagharcosoknak középsúlyú páncélja van, mert elég védelmet, ugyanakkor könnyebb mozgást is biztosít nekik. A felderítők, mint én is, erősített védelmű könnyűpáncélt kapnak, mert ők a leggyengébbek, de a legmozgékonyabbak is. Csak ez a néhány dolog maradt meg a fejemben. - Csak? Hiszen alapvető dolgokkal vagy máris tisztában! Közben elérték az étkezőt, ahol rajtuk kívül csak a tegnap este is látott konyhai személyzet tartózkodott. A reggelit készítették elő, hogy a lassan szállingózó harcosok a gyakorlatozások megkezdése előtt kényelmesen ehessenek. Seyda a hosszú asztalok egyikéhez telepedett, kísérőivel együtt. Beszélgettek, természetesen arról, amihez ő is értett. Harci technikákról és a kardokról. Néha elgondolkodott, majd két finom falat közt egyszer váratlanul testőrsége vezetőjének szegezte kérdését: - Arion, én még itt a konyhában se látok nőket. A mandalóriai nép csak férfiakból áll? Nők nincsenek is köztetek? Arion szájában megállt a falat. Őrtársaira pillantott, akik éppily tanácstalanul néztek vissza rá. - Butaságot kérdeztem? - mondta Seyda és hozzátette. - Persze, igazatok van, ezt magamtól is kitalálhattam volna. A nők gyengék és nem tudnának harcolni, ahogy ti. Egykettőre megölnék őket a csatákban és elfogyna a népetek. Egyszerűbb, ha csak férfiakból áll a társadalmatok. Nőkre nincs szükség olyan erős harci birodalomban, mint a tiétek. Csak azért kérdeztem, mert a jedik között azért voltak női harcosok is. Engem is a harci tudásomért fogadtatok be. De furcsa belegondolni, hogy az egész Mandalóriai Birodalomban csak én vagyok most az egyetlen nő. Ó istenem, mormolta Arion, hát ezért kell téged ennyire őrizni… Látva, hogy társai meg se fognak mukkanni, valahogy összeszedte magát: - Hát, Seyda, ez nem egészen így van. - Tényleg? - csillant föl a kislány szeme. - Akkor másik harci bázison mégis vannak nők? - Nem, Seyda, a harci bázisokon csak férfiharcosokat képeznek. De a birodalomban vannak nők. És gyerekek is. Calborn és Larsen mit mondott erről neked? - Semmit. Tegnap még nem jutott eszembe, hogy erről kérdezzem őket. És honnan szedtétek a gyerekeket? - Seyda - mondta elszántan Arion. - A harci dolgokkal kapcsolatban bármit kérdezz tőlünk, mert az az életterünk, de a vezérek dolga, hogy a birodalommal kapcsolatos kérdéseidre válaszoljanak! Ők tudják, milyen szisztéma szerint fognak téged tanítani. Elfogadod a válaszomat sértődés nélkül? - Persze, hogy elfogadom. Igazad van Arion, Calborn mondta, hogy össze kell állítania a tanulási menetrendemet. Majd akkor tőle megkérdezem. Én jóllaktam már, ti is? Félek, hogy a nagy ráérésben végül elkések a kis gyakorlópályáról és Xarga összeszid. Larsen mondta, hogy nagyon, nagyon szigorú, de láttam is rajta. - Igen, Seyda, Xarga szigora hatásos a harcosok nevelésében. De Xarga nem szokott összeszidni senkit. Itt nem szoktak sem kiabálni, sem káromkodni. Sem a vezérek, sem a kiképzőtisztek. De megvannak a módszereik a fegyelmezésre, mert csak fegyelmezett harcos tud életben maradni ezen a zord vidéken. - Azt mondod, zord? Ez a hangulatos táj? - Hangulatos, persze, és ha a sithek nem vetődnek ide, akkor csak ragadozókkal van tele. - Tudom, tegnap idefelé jövet mi is találkoztunk cannokokokkal, de Calborn kardjával már én is tudtam harcolni ellenük. - Igen, meséltek róla - jegyezte meg Arion. - Ügyes vagy és bátor. - Köszönöm a dícséretet és hogy ilyen kedvesek vagytok. Mivel tudom viszonozni? - Nem várunk viszonzást Seyda, de ha egyszer arra akarnak rávenni, hogy ellenünk harcolj, akkor jusson majd eszedbe ez a békés, csöndes hajnal és az, hogy mi csodáltunk és elfogadtunk téged. Ne engedd, hogy gyűlölettel acsarkodó idegenek irányítsák az érzelmeidet, és olyanok fordítsák ellenünk a szívedet, akik nem voltak részesei ennek a békés hajnalnak. - Arion, én soha nem fogom elfelejteni ezt a békés hajnalt, és soha nem fogok ellenetek fordulni, megígérem. Megígérem! - Seyda, én csak kértelek. Vigyázz a szavaiddal! Mi nem esküdözünk, csak ígérünk. De azt be is tartjuk. Minden körülmények között. Ha nekünk megígérsz valamit, életed rajta a pecsét. Seyda kedves arcocskája elkomorult: - Én még soha senkit nem érdekeltem, ezért az ígéretemre se tartottak igényt. Ti szóba álltok velem, kedvesek vagytok, vigyáztok rám, megengeditek, hogy tanuljak, és amikor hálával eltelve megpróbálom nektek megköszönni, annyit se néztek ki belőlem, hogy meg tudom tartani az ígéretemet? Vagy csak bizalmatlanok vagytok, azért nem kértek az ígéretemből? Arion a fejét rázta: - Ha így beszélsz, gyerekésszel gondolkodsz. Nem veszed észre, hogy az ígéret téged köt, nem minket. Nálunk az ígéret esküvel ér föl, a megszegőjére halál vár. A figyelmeztetésem téged véd. Ami a bizalmatlanságot illeti, a bátyád, ahogy te is hallottad a jedik közt, legyőzött minket, téged ennek ellenére befogadtunk magunk közé. Te ezt bizalmatlanságnak tartod? - Nem, Arion, igazad van, de amit elmondtál, csak még jobban megerősíti az elhatározásomat, hogy az ígéretemet betartsam. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a hálámat kimutassam irántatok. Megértettem a figyelmeztetésedet, de nem vonom vissza az ígéretemet. Arion meghajtotta fejét: - Akkor mi tisztelettel elfogadjuk, Seyda. A nagy gyakorlópálya lassan megtelt. Ötszáz felderítő és ezerkétszáz harcos várta Xarga szokásos eligazítását, melyen azonban most meglepetésükre Calborn, Sheruk és Brailor is részt vett a vezérkar képviseletében. Larsen pihenni küldte Arionékat és a kislányhoz fordult: - Gyere, Seyda! Sylas beszélni szeretne veled. - De most eligazítás lesz… - Igen, ez igaz, de neked ezen nem kell részt venned. Ez most csak a fiúkra tartozik. Sylas vár téged. Gyere! - Igen, Larsen. Xarga megvárta, hogy Larsen elvezesse Seydát, és mikor már biztos volt abban, hogy szavait a kislány nem hallhatja, megkezdte a rendkívüli eligazítást. Larsen bevezette a tanácsterembe kislányt: - Jó reggelt, Sylas - köszönt Seyda bátortalanul. - Jó reggelt, kislányom - mondta Sylas. - Gyere, ülj ide mellém! Seyda óvatosan közelített a vezérhez és bátortalanul lecsüccsent az eléje tolt szék szélére. - Félsz tőlem? - Nem, nem félek, csak te olyan… olyan méltóságteljes vagy és bizonyára nagyon nagy a hatalmad és… megengeded, hogy Larsen is ideüljön mellém? Az ő jelenlétét már megszoktam… A klánvezér ajka mosolyra húzódott: - Larsen, hallottad! Helyet foglalnál kis harcosnőnk mellett? A gárdakapitány leült: - Megtisztel a bizalmad, Seyda. A kislány fellélegzett. Sylas várt egy kicsit, hogy egészen megnyugodjon, aztán megszólalt: - Tegnap Calbornnal, Brailorral és Sherukkal együtt megbeszéltük, hogy itt maradsz a Helsa bázison, és felderítő harcosunkká fogunk képezni. A kiképzőiddel bizonyára már tegnap találkoztál. A továbbiakban ők fognak tanítani. Én most arról szeretnék beszélni veled, mit jelent közénk tartozni. Semmi közöd ahhoz, amit Revan tett, így nem tartunk ellenségnek. Ha két évig nem lesz veled baj, és te is jól érzed magad köztünk, dönthetsz arról, kívánsz-e csatlakozni klánomhoz, Starvillerhez. Ha igen, attól kezdve bárhova mégy ebben a birodalomban, igazi mandalóriainak fognak elismerni. Én azonban már most nyugodtan mondom neked, nem érzem, hogy bármilyen gond lenne veled. Kedves vagy, lelkes és őszinte. Ezenkívül fegyelmezett és tisztelettudó. Bizonyára megérted, hogy a háború óta különösebben nem szimpatizálunk a jedikkel, de a helsai bázis vezérkara egyetért abban, hogy nagyon jó mestereid voltak, és mivel érezzük, hogy őszintén szeretnél közénk tartozni, megtisztelsz minket azzal, hogy képességeidet a mi szolgálatunkba kívánod állítani. A kislány szeme felcsillant, arca ragyogott a biztató kilátások hallatán és felbátorodott annyira, hogy most már az egész széket el merte foglalni. Larsen és Sylas figyelmét ez sem kerülte el és összemosolyogtak a kislány feje fölött, aki bátrabban bámészkodott a tanácsterem berendezései közt. - Kislányom, amikor gyakorlatokon vagy, - folytatta Sylas -, természetesen mindig az aktuális kiképződ felel a biztonságodért, és vele közölheted azt is, ha problémád van. Ha pihenőidődben történik valami, amihez segítségre, vagy támogatásra van szükséged, Sheruk és Brailor, a két alvezér meghallgat és intézkedik. Calborn csak átmenetileg és bizonytalan ideig tartózkodik Helsán, de amíg itt van, az ő segítségét is kérheted. És persze az enyémet is, amikor itt vagyok. Larsen egész nap megtalálható, csak éjszaka megy aludni, de ha körülnéztél, láthattad, milyen sok őrharcosa teljesít szolgálatot ugyanabban az időben, még éjszaka is. Őket bárhol, bármikor megtalálod. Ha valamilyen kellemetlenséged lenne, vagy bajba kerülnél, Helsa nyolcszáz őrharcosa közül bárkihez fordulhatsz segítségért, ugyanígy a járőrökhöz is, akikkel a bázison belül és kívül is egyaránt találkozol majd. - Nem értelek, Sylas - mondta óvatosan a kislány. - Itt a bázison nincsenek vadállatok, kitől kellene tartanom? Milyen problémám lehetne? - Kislányom, a harcostársaidnak előbb meg kell szokniuk, hogy veled együtt kell a kiképzésen részt venniük. Egyáltalán azt kell megszokniuk, hogy ezután te is a bázison fogsz élni köztünk. - És ez miért okozna gondot nekik? Az őrharcosoknak se okoz gondot, hiszen azt mondtad, őhozzájuk forduljak, ha bajba kerülnék. - Igen, ezt mondtam, mert az őrharcosok több éve és állandóan itt vannak. És ők már nemcsak harci képzést kapnak, hanem Larsen egyéniségfejlesztő tréningjein is időről időre részt vesznek, ezért több az önfegyelmük, és olyan dolgokat is meg lehet velük beszélni, olyan titkokat is rájuk lehet bízni, amiknek a megértése egyszerűbb lelkületű harcos fölfogását meghaladná. Akárkiből nem lehet őrharcos. Aki tehát méltó volt rá, hogy őrharcos legyen, abban maximálisan megbízunk. Az átlagharcosok között jóval nagyobb a mozgás, nem ismerjük még őket annyira, keveset tudunk róluk, ezért amíg nem bizonyítottak, természetszerűleg nem bízhatunk meg bennük minden tekintetben. Jönnek és mennek a harci bázisok között, időnként újoncok is megjelennek, akiknek esetleg nem tetszik az, hogy egy jedivel, ráadásul Revan testvérével kell együtt gyakorlatozniuk. Te váratlanul pottyantál ide közénk, de az, hogy mi bízunk benned, nem jelenti azt, hogy mindenki bízni fog benned. Legalábbis a kezdeteknél. Majd ha már bizonyítottál nekik is, megváltozik a helyzet. Megértettél, kislányom? - Igen, Sylas, megértettelek. - Jó. Van még kérdésed? - Nincs, Sylas. Köszönöm, hogy legalább ti bíztok bennem. Sylas megsimogatta a kislány haját, aki most is összerezzent a feléje nyúló hatalmas férfikéz láttán, de mert tegnap Calborntól és Larsentől is csak szelíd simogatást kapott, most sem rántotta el fejét a gyengéd mozdulat láttán: - Nem félünk attól, hogy csalódnunk kell, kislányom. Most menj! Xarga vár. Larsen most is Seyda mellé szegődött és elkísérte a kis gyakorlópályára, ahol huszonöt újonc várt. Megpillantva a közeledő kislányt, egymáshoz hajolva elkezdtek sugdolózni. A kislány önkéntelenül simult a gárdakapitányhoz, aki átfogta a vállát: - Baj van, Seyda? - hajolt le az arcához. - Nem jó a kisugárzásuk - súgta Seyda, szemmel tartva a fiatal harcosokat, akiknek a páncélján látta, hogy nem felderítők lesznek, hanem átlagharcosok. - Legalábbis néhányan nem pozitívak. - Milyen a kisugárzásuk? - faggatta Larsen. - Ellenséges és alattomos. Csak néhányuké. Muszáj nekem velük edzenem? - nézett könyörögve a gárdakapitányra. - Megbeszéljük Xargával, ha ideér. Keresünk neked addig őrharcosokat, akik végig itt lesznek melletted, jó? - Jó - és Seyda máris hátat fordított a kis edzőpályának. Larsen az őrharcosok barakkja felé vezette és rábízta a barakk előtt álló őrségre: - Maradj itt velük, mindjárt jövök! Jó tíz perc múltán visszatért. Négy őrharcos volt vele. Seyda addigra már élénk beszélgetésbe merült az őrséggel. Éppen a fénykardokról folyt a szó. - Larsen! - pillantott föl Seyda. - Nem lehetne a te őrharcosaiddal gyakorlatoznom? Velük nagyon jól meglennék. - Azt biztosra veszem, Seyda, de ők már évekkel ezelőtt megtanulták azt, amit neked most meg kell tanulnod. Más feladatuk van. Nézd, ő Tagren! Ő és három őrharcosa veled lesznek egész nap, amíg Arionék éjszakára le nem váltják őket. Most menjünk vissza a kis pályára! Beszélek Xargával is. Egyébként kicsit furcsa, hogy tegnap Calborn és Saborra harcosai nem váltottak ki belőled félelmet, ezek a képzetlen, kezdő harcosok pedig most ennyire megriasztottak. - Nem félelem ez, Larsen, hanem bizalmatlanság. Szégyellem érte magamat, de akkor is érzem azt az alattomos kisugárzást és az nagyon visszataszító. Csak néhány harcosé. Emlékeztetnek arra a három hétre a köztársaságiakkal. Az is ilyennel kezdődött, később meg már nem tudtam, hol találjak búvóhelyet a hajón… - Ez itt nem történik meg, Seyda - szólalt meg Tagren. - Nincs mitől félned! Szemmel tartjuk ezt a társaságot. Beszélgettünk Arionékkal, mikor aludni mentek. Nagyon jó véleménnyel vannak rólad. - Örülök, hogy mellettem lesztek, Tagren - mosolygott föl rá a kislány. - Majd biztos elmúlik bennem ez a pánik. A kiképzőtiszt velük egy időben ért a pályára. Láttára sem csöndesedtek el az újoncok, egy részük ezután is folytatta a sugdolózást. Seyda félénken odaoldalazott a többi harcos közelébe, de nem ment túl közel hozzájuk. Az őrharcosok nem messze álltak tőle. Néha rájuk pillantott, és félszegen rájuk mosolygott, erőt merítve jelenlétükből. Xarga figyelmesen fölmérte a tegnap érkezett újoncokat, miközben Larsen mellette állt és halkan beszélt hozzá. Xarga nem válaszolt, csak néha bólintott. A gárdakapitány ekkor visszatért őrharcosai mellé, velük is beszélt pár szót, majd intett Seydának, aki minden mozdulatát szemmel tartotta, és elment. A kiképzőtiszt még mindig nem szólt rá a szemle alatt sugdolózókra. Tekintete hirtelen megakadt egy magas, sovány, vastagcsontú, fehér hajú fiún, aki magányosan ácsorgott, nem csapódott hozzá a beszélgető csoportokhoz: - Gyere ide, fiam! - intett neki a kiképzőtiszt. A fiatal harcos kilépett a sorból, Azonnali reakcióján, fegyelmezett mozgásán látszott, hogy nem most hall először vezényszót: - Te jöttél Siroxról? - Igen. - Mi a neved? - Hedgewither. - Te nem vagy mandalóriai, igaz? - Annak érzem magam, tehát az vagyok, uram! - emelte föl fejét büszkén a fiú, aki azonban soványsága ellenére is látványos izomzattal rendelkezett. Xarga pillanatokig méregette: - Harcoltál már, fiam? - Igen. - Hol? Melyik csatában? - Amikor három évvel ezelőtt mandalóriai harcosok rohanták le a szülőbolygómat… Mozgolódás támadt a fiatalok soraiban, leigázott, aljas áruló, mit keres köztünk, indult meg a suttogás, de Xarga csendet intett. Hangja mit se változott, mikor tovább faggatta Hedgewithert: - Melyik világban születtél? - Trandonban. - Az a köztársasághoz tartozik? - Nem, uram, Trandon senki fennhatósága alá nem tartozik. Rendszerint elkerülték, mert mindentől messze esik. A Külső Peremen van. Már ami megmaradt belőle. - Eszerint ellenünk harcoltál? - Nem, uram. Sose látott, iszonyú lények támadtak Trandonra olyan műszaki fejlettségű hatalmas hajókkal, hogy nem tudtuk fölvenni velük a harcot. Krandok voltak. Egy mandalóriai flotta követte őket. Kiderült, hogy ők kényszerítették bolygónkra leszállni azt a förtelmes krandcsordát, mely csak az űrben tudott hatásosan harcolni ellenük. A krandok végigirtották településeinket, mert elpusztított élőlényekből nyerték valami bonyolult kémiai folyamattal az életenergiájukat, de a mandalóriai flotta végig a nyomukban volt. Végül sikerült legyőzniük a krandokat. De ez már rajtunk nem sokat segített. Nem maradhattunk sokan. - Hogy kerültél Siroxra? - Az a flotta, amely ránk szabadította a krandokat, majd megszabadított minket, egy mandalóriai klán, a Sirox flotta egy nagyobb csapata volt. Összeszedték az életben maradókat, és magukkal vitték őket. - És Siroxra vittek - összegezte Xarga. - Korodhoz képest képzettnek látszol. Azt akarták, hogy harcos legyél? - Nem, uram. Csak annyi harci tapasztalatom van, amit Trandonon szereztem egy sebtében összeverbuvált seregben a krandok ellen. Siroxon nem képeztek. - Akkor honnan szerezted ezt az izomzatot? - Egy bányában, uram. Egy siroxi delixbányában. Halk, döbbent moraj futott végig megint a társaságon. Rabszolga, bányarabszolga, kelt szárnyra a suttogás. Xarga szigorú arca belefojtotta a szót a sugdolózókba. - Ki irányított ide Helsára? - Telrevan vezére járt nem olyan rég Siroxon, ő ismerkedett a helyi gazdasággal, és iparral. Elhozták abba a bányába is, ahol én dolgoztam. Meglátott és fehér hajam miatt felfigyelt rám. Faggatni kezdett, hogyan kerültem ide. Mikor mindent elmondtam neki, megkérdezte, volna-e kedvem harcossá lenni. Tétovázás nélkül mondtam igent. Azt mondta, Sirox után Starvillerre készül, oda fog vinni engem, egy Xarga nevű kiképzőtiszt keze alá. És most itt vagyok, uram. - Jól van, Hedgewither, lépj vissza a helyedre. - Igen, uram. - Nem vagyok úr, fiam. Elég, ha Xargának szólítasz. Csak a harci tapasztalatom miatt vagyok több, mint egy kezdő harcos. Lehet, hogy Siroxon urak és rabszolgák voltak, de itt, a starvilleri Helsán vezérek és kiképzők vannak, rendben? - Igen, uram. Xarga legyintett: - Nem baj, fiam, majd leszoksz róla! No, fiaim, akkor bemutatom nektek egy másik, idegenből idecsöppent új társatokat is. Gyere ide, Seyda! Hatalmas volt a felzúdulás, de egy fiatal férfihang túlharsogta mindet: - Egy lány a harcosok közt? Komolyan gondoltátok, hogy velünk edzhet egy lány?! Ez szégyen! Mi harcosok vagyunk! Hogy képzelitek ezt?! Xarga tekintete a felháborodott harcosra villant, miközben az előtte félszegen álldogáló kislány vállán nyugtatta izmos, súlyos kezeit: - Gyere csak ide, fiam! Úgy, úgy te! Nemcsak a tömegben elbújva kell nagyszájúnak lenni. Mi a neved? - Lorget. - Nos, Lorget, mennyi idős vagy? - Huszonkettő - mondta mogorván a harcos. - És milyen képzést kaptál más bázisokon? - Kard, lézerpisztoly és közelharc. - Jó. Összehasonlításul elmondom neked, hogy ez a kislány tizenhárom éves, legalább negyven kilóval könnyebb, mint te, közelharci tapasztalata nincs, mert elég fürge ahhoz, hogy ne engedje magához közel az ellenfelét, és pisztoly se volt még a kezében, de karddal tud bánni. Úgyhogy most szépen kaptok egy-egy kardot a kezetekbe. Ha el tudsz bánni Seydával, hisz minden előny a te oldaladon áll, akkor neked és a hozzád hasonlóan vélekedő harcostársaidnak nem kell vele együtt edzenetek! Válasszatok fegyvert kedvetek szerint. Úgy. És most gyerünk! Két szabály van. Ebből a harci körből nem léphettek ki, mert akkor érvénytelen a küzdelem, és ha ellenfeletek a földre kerül, nem ölhetitek meg, mert ha csak meg is próbáljátok, én magam végzek a győztessel! Minden érthető? Akkor rajta! Lorget azonnal támadott a választott hosszú, könnyű szimpla karddal, bízva harci tudásában, és arra számított, hogy azonnal lehengerli súlyával ellenfelét. Seyda nem félt. Pillanatok alatt állt át minden érzékszervével a harcra, ahogy megérezte kezében a duplapengéjű kard súlyát, és máris koncentrált a másik mozgására. Könnyedén félreugrott Lorget elől, aki elviharzott mellette, és a lendülettől továbbhajtva majdnem kirohant a körből. Mikor felbőszülve visszafordult, látta, Seyda nyugodtan, de éberen figyeli őt. Lorget második támadása is eredménytelenül zárult. Még elérnie sem sikerült a lányt a hosszú karddal. Nem hallott nevetést, pedig bizonyára nem tapsoltak társai a teljesítményéhez. A Mandalóriai Birodalom minden bázisán tiltva volt a harcosoknak, hogy ügyetlenebb társaikat kigúnyolják. A harci morált ez rendkívüli mértékben erősítette pozitívan. Lorget most már kezdte sejteni, hogy Xarga nem véletlenül vállalta ennek a lánynak a képzését. Ez a lány nem kezdő. Ez a következő összecsapásban ki is derült. Seyda döbbenetes gyorsasággal védte a lezúduló kardcsapást, ugyanakkor most ő is támadott. Lorget még saját támadásának kudarcát sem tudta megemészteni, mikor már a lány támadását kellett hárítania. A súlyos duplapenge így is nagyot lódított rajta, és a lány most oldalról támadta. Mire a harcos oldalt sújtott, Seyda már újra szemben állt vele. Aztán a másik oldalról is ugyanígy támadott, majd fürgén visszaugrott a harcos elé, aki hiába csapott a második támadás helyére. Lorget a két gyors oldaltámadásra szemben álló ellenfelétől nem volt felkészülve. Szokatlan és kiszámíthatalan koreográfiájú volt számára ez a harcmodor, mert nem az erőre, hanem olyan mértékű fürgeségre épült, amire ezek a súlyos csontozatú és izomzatú harcosok képtelenek voltak. Seyda nekirohant és feldöntötte megzavarodott ellenfelét, aki most már végképp nem tudta eldönteni, merre próbáljon védekezni. Lorget hanyatt zuhant és nem is kelt föl. Seyda ledobta kardját, és senkivel sem törődve odarohant a fiatal harcoshoz. Melléje térdelt, és a fiú homlokára téve könnyű kis tenyerét, lehunyt szemmel ráhangolódott az agyhullámaira, lokalizálta a sérült részeket és kizárta tudatából a körülöttük toporgók hangzavarát, ahogy a jediknél tanulta. Helyrehozta a súlyos károsodást, de csak akkor nyugodott meg, mikor látta, hogy Lorget kinyitja a szemét, és kábultan bámul társaira, akik igyekeznek őt talpra állítani. A fiú emlékezete lassan, lassan visszaállt: - De… de hogy lehet… ez? - dadogta. - Mi… mi történt? Seyda elhátrált a fiú közeléből, mintha bosszútól tartana. Xarga azonnal mögéje állt, két nehéz kezét megint a vállán nyugtatva, figyelmeztetőn jelezve, hogy Seyda az ő védelme alatt áll: - Elhamarkodottan ítélkeztél, Lorget! Már az összecsapás előtt megtudhattad volna, hogy Seydát jedi mesterek nevelték és talán akkor nem provokáltad volna őt. Most nincs támadó, és gyógyító energiája, mert a Ravageren leblokkolták. Megjárta fogolyként a Ravagert és megszökött onnan, ahonnan eddig még senki sem tért vissza. Tegnap lezuhant egy köztársasági űrhajóval, és hogy társait mentse, mérföldekre csalogatta el onnan a sitheket. Négy sith beast-riderrel és nyolc bomával vette föl a harcot, mikor Calbornék odaértek. Láttál már bomát, Lorget? Tudod, milyen érzés szembenézni egy felnőtt bomával? És nyolc bomával? Gondolod, hogy te is szembe mernél szállni velük, miután négy mérföldet futottál előlük és csak egy törött sith rövidkard van a kezedben? Úgy véled, Seydának nincs joga veletek együtt edzeni, gyakorolni. Szívesebben lennél az ellenfele? Tudod, a háborúban bizonyára több olyan hozzád hasonlóan elbizakodott harcosunk volt, aki semmire sem becsülte a tőlünk jóval gyengébbnek látszó jediket. El is vesztettük az utolsó háborút. Nézd meg! Seyda egy gyenge kislány, de fénykard nélkül is legyőzött téged, és jedi energia nélkül is meggyógyított téged. Nem szándékoztam ilyen látványos bemutatót tartani, de úgy tűnik, szükséges volt. Van valakinek kifogása még az ellen, hogy ez a kislány veletek együtt gyakoroljon? Mély csend volt. Seyda hirtelen megindult, odahagyva Xarga védelmét, és tétovázva, meg-megállva ment a fiú felé, aki fölött diadalt aratott: - Lorget, én… én sajnálom, én nem akartalak bántani - mondta csendesen, minden pillanatban készen a visszavonulásra. A fiatal harcos lenézett rá: - Nem kellett volna előítélettől hajtva megsértenem téged - mondta válaszként. - Ne haragudj! - Nem haragszom, Lorget! - élénkült föl a kislány és most már nem Xarga védelmébe tért vissza. Fölszabadultan futott a sor végére és jóval közelebb állt meg a többiekhez, mint legelőször. Xarga elégedetten bólintott: - Jól van, fiaim, akkor most kíváncsi vagyok a többiek tudására is! Látnom kell, kinek milyen képzettségét kell erősíteni, fejleszteni! Miután a többieket is felmérte, párokra osztotta a társaságot, de rájuk hagyta a választást. Kíváncsi volt, ki az, aki a látottak után együtt mer gyakorlatozni a jedivel. És megdöbbent. Hedgewither azonnal kiválasztotta a tétován álldogáló Seydát. A két fiatal kitaszított ellenség, a büszke rabszolga és a félénk kis jedi egymásra talált. A fehér hajú fiú jóval erősebb volt, mint amilyennek látszott. Xarga látta mozdulatai darabossága mögött, hogyan szorítja mederbe indulatát. Hedgewither olyan idegen lények ellen viselt háborút kényszerből, amelyek erősek voltak, de ki lehetett játszani őket, ez meglátszott a stílusán. Seyda fürgén tért ki a támadások elől, melyeket a nagyerejű fiú ügyesen fogott vissza, nehogy társnője megsérüljön, Seyda viszont olyan mozdulatsorra igyekezett megtanítani, amelyek elsajátítására még ez a roppant izomzat is képes volt. Xarga szemmel tartva az egész társaságot, lassan hátrált a négy figyelő őrharcosig: - Mit szóltok hozzájuk? Tagren hitetlenül csóválta fejét: - Amit ez a fehér hajú fiú tud, ilyen stílus egyszerűen… nincs! - De ezután lesz, fiam, mert én ezt a stílust beiktatom a harci technikáink közé. Én nem tudom, milyen iszonyú lények tanították meg erre a fajta technikára, sajnálom is őt, hogy ilyenekkel kellett összeakaszkodnia, de ez egyszerűen lenyűgöző! Hogy volt képes Calborn kiszúrni egy bányában, hogy ez a fiú a tudásával hasznot hajthat nekünk? - És amit a kislány csinált? Arról mi a véleményed, Xarga? - intett Tagren Seyda felé. - Hogy mi a véleményem? Az döbbent meg, hogy nincs benne gyűlölet. Még ellenfele sérülése is kétségbe ejtette. És hogyan gyógyította meg, arról fogalmam sincs, mert mikor hallottam, hogy Lorget feje mekkorát csattant, meg voltam győződve róla, hogy nem fog többé fölkelni. De, hát ez a csöpp lány mégiscsak jedi, akiknek a természeti tudását talán soha nem foghatjuk föl! Hisz ti is láttátok. Nem attól jedi a jedi, hogy fénykardja, és erőenergiája van. Annál jóval több. Ami meg a kardtechnikáját illeti, olyasmit tud, amit jó lenne valahogy, valamilyen szinten megtanítanunk harcosainknak. Tagren a fejét rázta: - Attól tartok, hogy ez a valamilyen szint semmilyen szinten nem fog működni. Ehhez olyan fokú gyorsaság és mozgékonyság kellene, amit itt egyetlen harcosunk se képes produkálni. Túl súlyosak vagyunk ehhez a fajta harcmodorhoz. Egyébként a többi újonc se rossz, de az mind a mi stílusunk, amit másik bázisokról hoztak magukkal, legalábbis az, aki nem most kezd ismerkedni a harccal. Ha a mi stílusunkat valahogy ötvözni tudnád ezzel a két ismeretlen technikával… - Azon fogok igyekezni, fiam - ezzel Xarga visszasétált újoncaihoz.

2007.07.05. 07:04

Sziasztok! Szeretném föltenni regényem második részét! Cím: A kis jedi úrnő Író:   Lylthia Univerzum: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. PC játék Korhatár: 12 év Szereplők:  Seyda, Calborn, Xarga, Zuka, Saborra, Sylas, Larsen stb. Tartalom:  A hajótörött jedi kislány első napja a mandalóriai Helsa bázison.   A kis jedi úrnő    -    2. rész   Calborn bekísérte Seydát a tanácsterembe. A fal mellett tizenhat harcos állt lazán szétvetett lábbal, fegyverüket leengedve. A páncéljuk sokkal jobban tetszett Seydának, mint azoké, akik idekísérték. Calborn elmondta neki, hogy ezek speciális kiképzésű őrharcosok. Sosem viselnek sisakot, hogy mindig látni lehessen arcukat. Egy biztonsági rendszabály a vezérek védelmében. Legalább akkora érdeklődéssel nézték a szakadt ruhájú, kócos, poros kislányt, mint az őket. Calborn az asztalhoz vezette Seydát, ahol három harcos ült. A két fiatalabb kékszegélyű aranyszínű páncélt viselt, a harmadik harcos pedig, aki idősebbnek látszott tőlük, kékezüst páncélban volt. Ő is szimpatikus volt Seydának, csak nagyon komoly. Nyugodt, kellemes, mély hangon szólalt meg: - Ülj le közénk, kislányom! Üdvözöllek a birodalmunkban. Sylas a nevem. Én vagyok ennek a bázisnak a vezetője. Elmondanád nekünk, mi a neved és honnan érkeztél? Seyda készségesen belefogott a történetbe, ahogy Calbornéknak már elmesélte. Őszintén elmondta, hogy ő Revan húga. Félt, hogy ha megtudják, akkor ezek a barátságos harcosok meg fognak változni, de nem ez történt. Nem érzett gyűlöletet áradni felőlük. Az őrharcosok felől sem. Csak kíváncsiságot, ami viszont érthető volt a közéjük pottyanó jedi kislány láttán. Sylas ezután a jedik közt töltött évekről faggatta, majd a köztársasági hajón történtekről. A kislány számára újdonság volt, hogy ezeket az impozáns harcosokat valóban az ő, eddig háttérbe szorított kis egyénisége és élete érdekli, és szívesen mesélt mindenről. A köztársasági férfiak otromba viselkedéséről is beszámolt, hozzátéve, azért reméli, életben vannak, hisz mégiscsak az ő segítségükkel jutott el ide, mandalóriai földre. Mikor befejezte a részletes beszámolót, Sylas összekulcsolta ujjait és előrehajolt: - Bizonyára tudod, hogy nem vagyunk diplomáciai kapcsolatban a köztársasággal, ezért nem tudjuk neked biztosítani a hazatérést. - Az nem baj! - nyugtatta meg Seyda. - Egyáltalán nem baj. Nem fogok hiányozni senkinek, nem fog keresni senki. Én sosem voltam fontos senkinek, csak Mrs.Winternek. Három hétig, amíg a hajón voltam. És nekem nagyon tetszik itt. Jól érzem magam. - Ezt jó hallani, kislányom, de beláthatod, furcsa helyzetben vagyunk. Milyen elképzelésed van a jövőddel kapcsolatban? - Szeretnék itt maradni köztetek… Ha lehet. Nem lesz velem gondotok. Nem eszek sokat, és a földön is elalszom egy sarokban. És ha sithek, vagy bomák jönnének ide, akkor harcolok velük, hogy megvédjelek benneteket. Mosoly derengett föl a hatalmas férfiak arcán az aprócska kislány szavai hallatán, akin látszott, hogy nagyon komolyan gondolja, amit mondott. - Jól van, kislányom, meghallgattunk téged, most beszélni szeretnék Calbornnal és az alvezéreimmel, rólad és társaidról. Két őrharcosom kikísér a teremből. És majd neked is elmondjuk, hogyan döntöttünk, jó? - Jó - bólintott Seyda. - És ha úgy döntötök, hogy nektek is útban vagyok, és kizavartok a vadonba a vadállatok közé, én akkor sem fogok megsértődni. Igazatok van, ha nem akartok megtűrni magatok közt egy jedit. Biztos nagyon csúnyán viselkedtek veletek a háborúban. Csak azt kérem tőletek, hogy ne zárjatok be a kapitány meg a többi köztársasági férfi mellé. Szörnyű büntetés lenne… - Kislányom - mondta Sylas szelíden. - Nem fogunk megölni, nem zavarunk ki a vadonba és nem zárunk össze köztársasági társaiddal, akiktől ennyire viszolyogsz. Most menj szépen! Gildor, Xeren! Kísérjétek ki Seydát és vigyázzatok rá! - Igen, vezér! - lépett két őrharcos a kislány mellé. - Köszönöm, Sylas - mondta Seyda. - Amíg kint leszek, beszélgethetek az őrharcosaiddal? - Hát, ha tudsz miről beszélni velük... megpróbálhatod! - mosolyodott el a vezér. A két őrharcos kivezette a kislányt. Seyda látható bizalommal ment velük. - Mi a szándékod vele, Calborn? - kérdezte Sylas. - Meg akarod neki mondani? - Nem. Egyelőre nem. - Jó, de ennyi nekem nem elég. Azt is mondd meg, mi legyen vele? Ez egy kiképző bázis, tele harcosokkal. Férfiakkal. Hol lenne biztonságban? Ki fog mindig vigyázni rá? Állandó őrséget kapjon? Csend borult a tanácsteremre. Aztán az egyik alvezér összefűzte ujjait az asztalon: - Én azt mondom, nincs baj. Annyira fiatal még, hogy megpróbálkozhatnánk az átnevelésével. Harcolni tud, nem gyáva, és még hasznunkra lehet a jedi tudása is. Megfelelő harci képzést kapna, a fiúk is megszoknák, hogy harcostársként bánjanak vele. Xargára kell bízni. - Egyetértek Brailorral - bólintott a másik alvezér. - Hisz ez még gyerek… - Azt mondod, gyerek? Te, Sheruk, erről a lányról beszélsz egyáltalán? Ha jobban megnézted volna, látnád, hogy teljesen fejlett nő. Annyira legalábbis, hogy harcosaink érdeklődését fölkeltse. Már most is kihívást jelent számukra. Sheruk megcsóválta fejét: - Jól van, jól van, Sylas, az igaz, hogy elsőre tényleg felszökik a vérnyomásod, mikor meglátod, bizonyára így voltak vele a köztársasági fickók is, azért próbáltak kikezdeni vele, de ahogy kinyitja a száját, mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon. Seyda gyerek. A jedik nem arra tanították, hogyan kell nőnek lennie, hanem hogyan harcoljon ellenünk. Ezzel mindenesetre befuccsoltak. Persze lehet, hogy csak Calborn vonta a bűvkörébe, azért akar ennyire hozzánk csatlakozni. Calborn csupán egy megsemmisítő pillantást vetett rá. Láthatóan Sylast sem nyugtatták meg alvezére szavai: - Ez nem tréfa, Sheruk. Bárhogy döntünk is Seyda sorsáról, óriási felelősséget vállalunk fel. Ha mandalóriai harcost nevelünk belőle, és egyszer esetleg szembekerül a Ravager urával, vagy Malakkal, aki most azokra a jedikre vadászik, akiknek valamilyen formában közük volt Revanhez, milyen következményekkel járhat a találkozásuk? Brailor hátradőlt székén: - Nem nehéz kitalálni. Ha Seyda a két Sith Nagyúr mellé áll, akkor kárbaveszett minden fáradozásunk. Vagy pedig hűséges marad hozzánk, és akkor elpusztul, mert sem a Ravager ura, sem Malak ellen nem lehet esélye. Legalábbis szerintem nincs, ésélye. Talán jediként lenne. De nem tudjuk jedivé képezni, mert mi nem vagyunk azok. Még azt sem tudjuk, milyen szinten van, mint jedi. - Nem jedi, még csak padawan - helyesbített Calborn. - Na, most aztán nagyon okos lettem a tanácsaitoktól - jegyezte meg Sylas. - Még mindig ott tartunk, ahol elkezdtük. - Mert nincs mit megvitatnunk - mondta Brailor. - Hallottad, a kislánynak senkije sincs, és nincs hova mennie. Ha nem engeded, hogy itt maradjon, azzal halálra ítéled. - Nem akarom halálra ítélni, de ennél biztonságosabb helyet kell keresnünk neki! Sheruk a borospohár után nyúlt: - Azt mondod, biztonság? Hát hol lehetne nagyobb biztonságban, mint egy harci bázison? Calborn elmesélte, hogy Seyda milyen ügyesen forgatja a kardot, és jediként is milyen bátran szállt szembe a bomákkal. Ha hajlandó mellettünk harcolni, köztünk a helye. Sylas a fejét rázta: - Azt hiszem, ti most valamennyien átmeneti süketségben szenvedtek. Gondoljatok bele, mekkora veszélynek van itt kitéve! Ti is hallhattátok. Semennyire sincs tisztában a férfiak szerepével a nő életében, mert jedik közt nőtt fel, akik elítélik és tiltják a párkapcsolatot, de ez a tudatlansága itt a bázison, 2500 harcos és őrharcos közt veszélyforrás, és fokozottabban, mint a köztársaságiak közt volt. Azoktól iszonyodott, igyekezett elkerülni őket. De itt mindenkihez nyíltan közeledik, csodálja őket és nem fél tőlük. De ha ezt a csodálatot egy harcosunk saját személye iránti hódolatnak fogja föl és visszaél vele, melyiktek fogja majd Seydát vigasztalgatni? És milyen jogon büntessem meg a felelőst, mikor a visszaélés lehetőségét mi teremtettük meg számára? Még mindig csend uralkodott a tanácsteremben, a vezérek gondolataikba merültek. Sylas végignézett a tanácsterem őrzőin, a tizenhat őrharcoson, akik azonban bármekkora érdeklődéssel szemlélték is Seydát, Sylas tudta, döbbenetes önfegyelmük és moráljuk lehetővé teszi, hogy bátran rájuk merje bízni a kislányt, és a bázis többi őrharcosával együtt képesek megvédeni gyengébb jellemű harcostársaiktól is. Sylasnek lassan rá kellett jönnie, már csak a felelősség elhárításával próbálkozik. Calborn valamiért makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ez a gyereklány itt maradjon, és az alvezérek se látnak ebben semmi rendkívülit. Formálisan azonban Sylasnek, mint a klán vezérének kellett megfogalmaznia a döntést: - Az is érdekelne, mi történt vele a Ravageren. Tág fogalom az, hogy kínozták. Talán ők is át akarták nevelni, mint ahogy mi is szeretnénk. A kérdés az, hogy milyen módszereket használtak, mert ő csak töredékes dolgokra emlékszik. Még azt se tudja, mennyi idővel ezelőtt esett fogságba azzal a két jedivel együtt, akiket többé nem is látott. Csak a találékonyságának, vagy a véletlennek köszönheti, hogy a mentőkabinok felé menekült és el tudott kötni egyet. De mit tettek vele a fogsága alatt? Mi van, ha egy lehetséges utóhatás nálunk fog majd lecsapódni? - Igazad van, Sylas de ez nem visz közelebb minket a megoldáshoz - jegyezte meg Calborn. - Nem hagyhattam Seydát a sorsára. Te sem hagytad volna ott, ezért lépjünk túl ezen! Klánvezér vagy, akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy védelmet adjon ennek a kislánynak! Elmondom a javaslatomat. Xarga és az én felügyeletem alatt lesz, és Larsen őrharcosai le se veszik róla a szemüket. Elkezdjük az átnevelését. Nem lesz vele gond. Hozzánk húz, nem a jedikhez és nem a köztársasághoz. Lehet, hogy a jövő ígéretes jedije, azért kezdték képezni a jedi mesterek, bár ő nincs tudatában saját fontosságának. Ezért nem engedheted el! Szem előtt kell lennie. - Nem értek ezzel egyet - szólt közbe Sylas. - Ha a Központba küldjük, és női munkát bíznak rá, akkor is szem előtt lesz. Calborn határozottan megrázta fejét: - Elég rég voltál utoljára a Központban, ha így beszélsz. Ezt a kislányt nem akarom kitenni azoknak az intrikáknak. Egész eddig háttérbe szorították. Ha most vinném el a Központba, eltaposnák. Soha nem tudna talpra állni! Ha hozzászokik, hogy a tudása alapján ismerik el, megerősödik az önbizalma és akkor már a Központban is meg fogja állni a helyét, addig nem. Egyébként is, ami a tudását illeti, harci képzést kapott. Ráadásul a jediktől. És ő Revan vére, bár ezt az információt tanácsosabb lenne Helsán belül tartani egyelőre. Nem küldheted el! Lehet, hogy az egyetlen esélyünket küldenéd el, de az is lehet, hogy az egyetlen ellenségünket engednéd szabadon, aki újra képes lenne letiporni bennünket, ahogyan a bátyja tette. Egyikünk sem láthat a jövőbe. Ezért azt mondom, egyszerűbb őt most megvédeni saját harcosainktól, mint később esetleg magunkat megvédeni tőle, vagy olyan ellenségtől, aki ellen ő lehetne majd az egyetlen fegyverünk! - Rendben - mondta Sylas. - Seyda akaratod szerint itt marad. Mik a további terveid vele? Calborn mintha egész eddig csak erre a kérdésre várt volna: - Felderítőnek fogjuk kiképezni. Műszaki ismereteit Zuka leteszteli. Geren a filozófiai és történelmi oktatását kezdi el, Saborrára hárul a felderítők munkájának megtanítása, Xargára pedig az általános harci felkészítés. A kislánynak jó mesterei voltak. Ez nem is meglepő, a jedik jó képzést kapnak, ezt nekünk is volt szerencsétlenségünk tapasztalni. Seydát több mérföldes hajsza után kerítették be és még akkor is szembeszállt velük. Ha a sitheket nem is számítom, nyolc felnőtt boma még a mi számunkra is kihívást jelent. Ő pedig szembefordult velük a jóformán semmireseelég jedi energiájával és azzal a semmiresejó törött karddal, amit egy sithttől zsákmányolt. Eszébe se jutott megadni magát. Ha valaki azt mondja, hogy ez a tizenhárom éves lány gyáva, annak én magam fogom be a száját, de akkor többé nem lesz mit kinyitnia! Ha nem nyertük volna el Seyda rokonszenvét, ellenünk is harcolt volna, pedig már talpra sem tudott állni. Vékony testalkatából ítélve sose lesz olyan erős, mint a mi harcosaink, de állóképessége és a mozgékonysága remek, Xargának ezt kell fejlesztenie. Talán Seyda lesz birodalmunk legnagyobb esélye, de ha nem így lenne is, legalább ne az ellenségünk legyen. Sheruk letette poharát: - Tudjátok, én csak azt nem értem, hogy mi szükség volt erre az összejövetelre, mikor Calborn már idefelé jövet a legaprólékosabban felépített magában mindent. - Nem állítom, hogy mindenben igazam van Sheruk, de mivel nem akárkiről van szó, muszáj tudnotok a problémáról. Nem kész megoldással jöttem, csak ahogy hallgattalak benneteket, állt össze bennem egy lehetséges terv. Ha egyetértetek vele, az csak megkönnyíti a végrehajtást, és persze a felelősség is közös. - Ez a mondat nagyon tetszik - jegyezte meg Brailor. - Közös felelősség, no persze. Sylas, te mit mondasz az utolsó szó jogán? - Mit mondanék? Örülök, hogy Calborn megtalálta a megoldást. De még mindig van egy kellemetlen feladat. Larsennel, Saborrával és Gerennel nem lesz gondunk, de Xarga nem fog úszni a boldogságban, ha megtudja, neki kell elfogadtatnia a kislányt a harcosokkal. Hívjátok ide szegényt, megpróbálom kíméletesen közölni vele! - Ha megengeded, azt én inkább nem várnám meg - mondta Brailor finom mosollyal és szép csendesen kiosont a teremből. - Valahogy most én is szívesen kihagynám Xarga felvilágosítását - és Sheruk már ott se volt. - És te? Neked is halaszthatatlan távoznivalód van? - fordult Sylas Calborn felé, aki szintén megindult a kijárat felé. - Végülis Xarga a te ötleted. És vezér vagy. Nem is akármilyen… - Ez igaz, de te vagy itthon - hárította el magától a megtiszteltetést Calborn. - Ha találkozom Xargával, úgyis meg kell hallgatnom emelkedett hangú véleményét az ötletemet illetően. De úgy illik, hogy először te közöld vele e hírt, végülis ennek a klánnak te vagy a vezetője! Sylas egyedül maradt: - Bahhh! - fakadt ki. - Az én hős vezéreim!   Seyda otthonául a bázis legvédettebb helyén lévő konténerlakást szemelték ki. Calborn maga kísérte oda a kislányt, aki olyan fáradt volt, hogy azonnal végighevert az ágyon és már aludt is. A vezérharcos óvatosan betakargatta, majd csendben kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Az ott ácsorgó harcosok közül elküldött egyet az őrharcosok kapitányához, aki hamarosan meg is jelent. Calborn nem mozdult el addig az ajtóból: - Larsen, ebben a lakásban helyeztem el a jedi kislányt. Ő mától a bázis újonca. Felderítőt fogunk nevelni belőle, a védelmét rád bízom. Állíts mellé őrséget! A holnapi eligazításon Xarga és én el fogjuk mondani a bázis minden lakójának, mihez tartsa magát, de azután is állandóan szemmel kell majd tartanotok Seydát! Most elaludt. Ha fölébred, nem mászkálhat egyedül a harcosok között. Jedik nevelték eddig. Elképesztően naív. Csak tizenhárom éves, nincs szüksége fölvilágosításra. A kapitány nem látszott megütközni a szokatlan feladat hallatán. - Légy nyugodt, Calborn. Senki nem fog visszaélni a kislány ártatlanságával - mondta, megértve a telrevani klánvezér aggodalmát. A fiatalsága ellenére megdöbbentően komoly, nyugodt és méltóságteljes viselkedésű Larsen nagyszerűen bánt a keze alá adott őrharcosokkal, és felelősséget is vállalt értük. Hogy ezt megtehesse, ismernie is kellett őket. Ezért akiben ő maga sem bízott meg, azt nem is fogadta be őrharcosai közé. Ilyen elutasításra azonban csupán két ízben került eddig sor. Calborn megvárta, míg a gárdakapitány kiválasztja az őrharcosokat Arion vezetésével Seyda őrzésére, hallgatta, milyen instrukciókkal látja el őket, majd a köztársaságiakról faggatta: - Megnézem őket, mert Sylas nem ért rá foglalkozni velük. Hol szállásoltatta el őket? Larsen, mint kiemelt rangú őrharcos, mindenről pontosan tájékozott volt, ami a bázison történt. Ez nem volt meglepő, hiszen az ő feladata volt a bázis harcosai és vezérei nyugalmának, biztonságának biztosítása: - A bázis északnyugati részén állítottak föl egy nagy konténerlakást, teljesen körülkerítve. Most akarsz odamenni? - Igen, most. Veled együtt. Kit rendeltél oda? - Háromszor négy őrharcost. Délelőtt Serger a parancsnok, délután Teregril, éjjel Tairon. Calborn elégedett volt a nevek hallatán. Larsen jó érzékkel választotta ki vezető-őrharcosait. Fiatalok voltak, mint ő, több éves szigorú harci képzéssel és erkölcsi neveléssel a hátuk mögött. Larsen Xarga edzéseit állandóan figyelemmel kísérte, és ha őrharcosnak valót látott a gyakorlatozó harcosok vagy frissen idekerült újoncok között, szólt Sylasnek, aki soha nem bírálta felül a kapitány döntését. Attól fogva Larsen és Xarga a kiválasztottal megkülönböztetett figyelemmel foglalkozott. A leendő őrharcos keményebb, összetettebb edzőprogramnak kellett, hogy megfeleljen, erről Xarga gondoskodott. Larsen pedig a viselkedés és erkölcsi nevelés terén fejlesztette őrharcosai egyéniségét. A képzés itt sem zárulhatott le, mert kiváló kondícióban maradni és a kiemelt feladatkörnek megfelelni folyamatos képzést igényelt, amiért ismételten Xarga és Larsen felelt. A vezéreknek is volt edzésprogramja, amit ugyanúgy betartottak, mint harcosaik a saját gyakorlataikat. Ez Calbornra is vonatkozott, aki, bár egy másik klán, a Telrevan Központ vezére volt, itt tartózkodása alatt, kitűnő kondíciója megtartása érdekében egyetlen napot sem hagyott ki Xarga edzése nélkül, Saborra felderítőparancsnok harcosaival is sokat kószált kint a vadonban, és az intelligens, művelt Larsennel való hosszú beszélgetések is élményt jelentettek Telrevan vezére számára. Kora délután lévén még Serger volt a foglyokra felügyelő őrharcosok parancsnoka: - Készüljetek föl - mondta figyelmeztetően. - Ezek őrjöngő fenevadak. Mintha nem tudnák, hogy a háborúnak vége van. Csak a két nő nyugodt. A kislány hol van? - Alszik - mondta Calborn, önkéntelenül lágyabb hangra váltva. Serger tekintete Larsenre villant, aztán kinyitotta az ajtót és elsőként lépett be, mögötte két őrharcos, majd Larsen, aki ezután engedte csak be Telrevan vezérét. Calborn szórakozottnak látszott, de őrharcosainak eszébe sem jutott ezt szóvá tenni, csak jobban figyeltek a biztonságára. - Már megint kit evett ide a rosseb? - morogta egy nagydarab, ijesztően fehér arcú és karikás szemű köztársasági fogoly. Calborn a durva hang hallatán azonnal visszatalált a jelenbe: - E mandalóriai harci bázis vezérkara nevében jöttem, hogy üdvözöljem önöket. Nem áll érdekünkben, ezért szándékunkban sem, hogy önöket megöljük, vagy bántalmazzuk. Megfelelő ellátásban fognak részesülni, de mert nem vagyunk diplomáciai kapcsolatban a köztársasággal, nem tudom megmondani, meddig kell itt maradniuk… - Minek hoztatok ide minket egyáltalán? - mondta ingerülten a karikás szemű. Calborn nem reagált az udvariatlan hanghordozásra, sem a lenéző tegezésre: - Az itteni vadvilág nem bánik gyengéden a felkészületlen átutazókkal. Itt nincsenek biztonságos sétányok, mint az önök köztársaságában, mert ez itt a túlélő harcosok birodalma. Ha nem hozzuk be önöket, már nem élnének. - Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk? - vetette közbe egy másik férfi. - Műszereink nekünk is vannak, ha ezzel az információval meglepetést okoztam is, de hogy egyáltalán a védelmezésükre gondoljunk, azt az önök hajóján utazó kislány kérte tőlünk. - Akkor hát a kicsi Seyda biztonságban van? - emelkedett föl székéről megkönnyebbülten egy idős asszony. Calborn udvariasan bólintott feléje: - Igen, Mrs.Winter, mert ön bizonyára az a kedves hölgy, aki miatt a kislány annyira aggódott. Seyda biztonságban van. Saját kis otthont kapott és most alszik. Nagyon bátor volt az ön kis védence. Elcsalogatta a sitheket a hajótól, hogy önök biztonságban legyenek. Neki köszönhetik az életüket mindnyájan. Az idős asszony két tenyerébe vette a vezér súlyos jobbját: - Vigyázzatok rá, fiam! Megérdemli az az árva, otthontalan kis teremtés. - Nincs miért aggódnia, Mrs.Winter! Seydából felderítő-harcost fogunk nevelni. Hogy meg tudja védeni magát, és ha majd másokon akar segíteni, ne úgy függjön hajszálon az élete, mint ma, amikor rátaláltunk. Az odatolakodó karikás szemű, nagydarab férfi erre ocsmány grimaszt vágott: - Persze, majd épp harcost csináltok a lányból! Eszerint te még nem láttad őt, mi? No, majd másképp fogsz vélekedni, ha meglátod. Mert az a lány másra való… Calborn hidegen mérte végig a köztársaságit, de láthatóan Larsen és Serger se zárta a szívébe e szavak hallatán. - Kapitány! - szólt rá az idős asszony. - Hogy beszél Seydáról? És hogy beszél ezzel a vezérrel? - Hogy beszélek? - fortyant föl a kapitány. - Csak nem fogsz itt is rendreutasítani, mint a hajón? Csak az igazat mondtam! És mit véded ezeket? Nem tanultál történelmet? Nem szoktad figyelemmel kísérni a Napi Hírzáport? Újdonságot mondok neked azzal, hogy ez a fickó az ellenségünk az egész galerijával együtt? - Kapitány, a háborúnak évek óta vége van és ők nem bánnak velünk ellenségesen. Ez a vezér épp az imént mondta, hogy nem fognak bántani minket. - Nem, persze, téged biztos nem, de faggasd erről majd a lányt is… Calborn végigmérte a fickót, mintha jól meg akarná jegyezni magának az arcát, de nem méltatta válaszra. Tekintete a másik nőt kereste. Flora huszonöt éves lehetett, és egy sarokba húzódva ült. Csinos volt, de olyan nyúzott az arca, mintha nem aludt volna hetek óta. Calborn nem vont le ebből következtetést, mert nem érdekelte a nő. Csak az, hogy a többi fogollyal együtt épségben maradjon. Ha Florán most annyit látott volna, hogy annak kérése van hozzá, minden további nélkül meghallgatja, ahogy az idős asszonyt is meghallgatta, de ő maga nem kezdeményezett vele beszélgetést. Pillantása tovább siklott a többi férfira. Egyikükön sem látott olyat, ami fölkeltette volna az érdeklődését, de nyílt vagy titkolni próbált ellenszenvüket és félelmüket világosan érezte. Annyi bizonyos volt, hogy Seyda pontosan mérte föl a társaság jellemét. Calborn elköszönt, hátat fordított és nagy léptekkel elhagyta a foglyok rezidenciáját. Csak akkor szólalt meg, amikor becsukódott mögöttük az ajtó: - Gyanítom, hogy a kapitánnyal lesz még bajunk, talán a többi fickóval is, mert elég tenyérbe mászó a modoruk, de Larsen önuralomra tanított benneteket. Ami a nőket illeti. Mrs.Winterrel biztos, hogy semmi gondunk nem lesz, és azt a fiatal nőt egy kétértelmű pillantással se illessétek! Lehet, hogy volna benne hajlandóság, de ne keveredjetek vele kalandba! Nem tudjuk, milyen politikai megoldása lesz ennek az ügynek, ezért a foglyoknak ne legyen utólag jogalapjuk semmiféle, ismétlem semmiféle vádaskodásra! - Tudod, hogy nincs miért aggódnod, Calborn - hajtott fejet Serger a vezérharcos előtt, aki ezután, még mindig Larsennel beszélgetve, a raktárépülethez ment. Kennix, a fegyvermester meglepetten jött eléjük. Bizonyára ritka eset volt, hogy egy klánvezér téved be a raktárba, ahelyett, hogy hivatná a fegyvermestert, ha a készletekről kíván beszámolót hallani: - Mire van szükséged, Calborn? - Három lanilin együttesre és három hálóruhára, a legkisebb méretben, de félek, hogy ez is nagy lesz, és két, állítható szíjas teljes felderítőpáncélzatra. Ezen kívül két széles pengéjű rövidkardra, egy dupla pengéjű kardra és egy sugárpisztolyra. Az igénylő neve Seyda. Újonc. És mivel most nem tud idejönni, én fogom aláírásommal igazolni, hogy ezt a felszerelést és fegyverkészletet fölvettem a számára. - Seyda? - pillantott föl a fegyvermester tétován. - Ez mintha női név lenne, Calborn… - Igen, minthogy Seyda nő. Illetve kislány. Egy jedi kislány. Egyéb kérdés? - Nincs, Calborn. Tessék, itt van minden, amit kértél. Itt írd alá, kérlek! A vezér odakanyarította nevét a Kennix által megjelölt rubrikába, majd felmarkolta a becsomagolt gyakorló-és hálóruhákat. Larsen a páncélzatot emelte föl a csizmával együtt. Calborn az összeszíjazott kardokért nyúlt. A lézerfegyvert Larsen vette magához. Így tértek vissza együtt Seyda otthonához. Arionék beszámoltak nekik arról, hogy a kislány felébredt és körül akart nézni a bázison, de miután megtudta, hogy csak őrizettel mozdulhat ki, beszélgetett velük, majd visszahúzódott kis lakásába. Calborn kopogott. Seyda szinte azonnal ajtót nyitott. Már megfürdött és frissen mosott, hátára omló, fekete haját fésülgette, de még mindig elnyűtt kis padawan köpenykéjét viselte. Larsennek bátortalanul bólintott, Calborn láttán viszont elmosolyodott és beengedte őket: - Örülök, hogy visszajöttél, Calborn. Körül akartam nézni, de az őrök, akiket állítottál, velem akartak jönni mindenhova. Engem nem szoktak félteni meg kísérgetni, szégyellem, ha gyámoltalannak tartanak, ezért inkább megvártalak. Veled együtt körülnézhetek a táborban, ugye? - Igen. El is kísérlek az étkezőbe, jó? - Jó. Nagyon jó. De nem tudnál adni valamilyen ruhát? Most vettem csak észre, hogy a köpenyem több helyen is elszakadt. Köszönöm, hogy nem gúnyoltatok ki érte. - Itt senki nem fog gúnyolni téged, Seyda. Senkitől nem kell félned, és senki nem fog hazudni neked! Tőled is őszinteséget várunk. Mindent megkapsz, amire szükséged van, csak az edzéssel és a tanulással kell törődnöd! Ne zavarjon, ha jobban odafigyelnek rád. Itt a mi nagyszerű őrgárdakapitányunk, Larsen. Az ő feladata, hogy megszervezze a védelmedet. A gárdakapitány letette az ágyra a kezében tartott páncélzatot és udvariasan meghajolt a lábát zavartan váltogató kislány előtt: - Örülök, hogy megismerhetlek, Seyda. Ennek a bázisnak mind a nyolcszáz őrharcosa és járőre az én parancsnokságom alatt van. Bármi gondod vagy félelmed van, bátran fordulj hozzájuk és kérd a segítségüket. Engem is megkereshetsz személyesen. - Köszönöm, Larsen. Nem érzem, hogy rosszindulatú harcos lenne a közelemben, és azok a szörnyű köztársaságiak is messze vannak tőlem. Nem foglak zavarni gondjaimmal se téged, se az őrharcosaidat. Igyekszem megoldani a problémáimat és meg tudom védeni magamat. A délceg, jó modorú Larsen elmosolyodott: - Kicsi lány, ha mindenki így vélekedne ezen a bázison, ahogy te, nem volna szükség a munkánkra. Seyda megszeppent: - Én nem akarom, hogy te és az őrharcosaid elveszítsétek a munkátokat, csak azt akartam ezzel mondani, hogy a jediknél mindig mindenben magamra voltam utalva. Hozzászoktattak, hogy ne legyek nyűg, és mindent magamnak kell megoldanom. Nem is volt szükségük rám… - Itt szükség van rád, Seyda - mondta Larsen megnyerő mosollyal. - És ha gondjaid vannak a beilleszkedéssel, igyekszünk segíteni. Érezd jól magad köztünk, az új otthonodban! - a gárdakapitány kiment. Calborn közben letette a maga ruhakupacát az ágyra: - Ezt neked hoztuk. - Nekem? - Igen. Ez mind a tiéd. - Az enyém? A páncél… a páncél is? - A páncél is. Minden harcosunknak kötelező a páncél viselete. - Minden harcosotoknak? - csillant föl a kislány szeme. - Hát megengeditek, hogy harcos legyek köztetek? - Igen. A harcosunk leszel. Helyesebben a felderítőnk. - Felderítő? De az is harcol, ugye? - Igen. És műszerekkel foglalkozik. Számítógépen dolgozik, eligazodik egy űrhajó műszerfalán, szükség esetén elvezet egy űrhajót is. Kell, hogy puszta kézzel és lábbal is tudjon harcolni, de tudjon bánni karddal és lézerpisztollyal is. - És ezt hogy lehet mind, mind megtanulni? - Meg lehet tanulni - nyugtatta meg Calborn. - Én is felderítő vagyok. - De te vezér vagy! - Is. De az alapképzettségem őrharcos és műszaki felderítő. Ahogy Larsen eredendően őrharcos. És ha már itt tartunk. Nem kell megütköznöd azon, hogy őrzik az otthonodat! Larsen őrharcosainak az a dolga, hogy mindenkire vigyázzanak ezen a bázison. - Még rád is? - nyílt rá csodálkozva a kislány gyönyörű szeme. - Még rám is - bólintott Calborn. - Pedig te vezér vagy és nagyon, nagyon erős! - Azért nem félsz tőlem, ugye? - lágyult el hirtelen a vezér mély hangja. - Nem, persze, hogy nem - biztosította Seyda. - Nagyon tetszik az erőd. Biztonságot ad, amikor a közelembe jössz. De nemcsak az erőd. Nem tudom neked megmagyarázni, de nagyon jó érzés, amikor mellettem vagy. - Ennek örülök, mert én is hasonlóképp érzek irántad. Nem kell félned Larsenéktől sem! Vigyáznak rád. Ha majd harcos lesz belőled, akkor már nem kell féltenünk téged annyira, mint most. No ha nem akarsz éhen maradni, akkor szedelőzködj össze! Öltözz föl, kint megvárlak! Odakint Calborn elmondta Larsennek és Arionéknak, hogy Seyda és Revan testvérek. Még beszélgettek, mikor nyílt az ajtó és Seyda megjelent a küszöbön. A rugalmas anyagú, kényelmes, fekete lanilinöltözék karcsú testéhez simult és még jobban kiemelte az újoncharcos nőies vonalait, mint a padawanköpeny. Csodálatos fürtjeit befonta és a fején koszorúba csavarta. Zavartan álldogált az ajtóban, kezében a kék páncél első részét tartotta, melyről a szíjak lógtak: - Nem boldogultam vele - vallotta be szégyenkezve. - Pedig olyan gyönyörű… Calbornnak majdnem kiszaladt a száján a mondat folytatása: mint te… Larsen, Arion és az őrharcosok bizonyára ugyanazt az ámult döbbenetet érezték, mint vezérük, mert Calborn hallotta Larsen halk mormogását: - Nagy kihívás lesz vigyázni rá, pedig most még csak gyerek. Mi lesz majd később… Seydát nyilvánvalóan zavarta, hogy ennyire a figyelem középpontjába került, mert más harcosok is csellengtek a környéken, akik látták a szokatlan újonc érkezését. Most ők is őt bámulták. Calborn végre összeszedte magát: - Mindenképp föl akarod húzni azt a páncélt az étkezéshez? Seyda nem felelt, de vágyódó pillantása elárulta a választ. A vezér odalépett hozzá: - Rendben, akkor hadd lássuk, hogy áll egy jedin a mandalóriai páncél! Seyda megkönnyebbült, látva a vezér engedékenységét: - Hát úgy, mint ahogy egy mandalóriai harcos kezében mutatna egy fénykard. A két ellenséges szimbólum keveredése a békéhez vezető út első jele lehetne… - Ezt Gerennek is mondd el feltétlenül! - Geren? - pillantott föl Seyda. - Ő kicsoda? - A történészünk. Örülni fog ennek a filozófiai mondatnak. Tőle fogod megtanulni népünk történelmét és filozófiáját. No, hol a páncélod hátulja? Jól figyeld meg, hogyan illesztem össze. Ezután naponta majd egyedül kell fölszíjaznod, mert Xarga addig nem enged edzeni! - Ki az a Xarga? - A harcosaink kiképzőtisztje. Tőle fogod majd megtanulni a közelharcot, és többet is megtudsz majd a kardpárbajról, amiben így is nagyon ügyes vagy, ahogy idefelé jövet láttuk. Így ni. A páncélod már fönt van. - Nincs nagy súlya - jegyezte meg Seyda. - Nincs, mert a felderítőknek erősített védelmű könnyűpáncéljuk van, ami nem zavarja a mozgékonyságukat. A közelharcosaink középsúlyú páncélt kapnak, az őrharcosok és a vezérek nehézpáncélzatot. Most a csukló-, kar-, comb-és térdvédőket kell fölszíjazni. És soha nem szabad elfeledkezned az álcázóövről! Ezt húzod föl legutoljára, és azonnal bekapcsolod! Így. Ennek a mozdulatnak rögződnie kell benned! Rögződni is fog, mert Saborra sokat fogja gyakoroltatni veled, mikor kimentek a terepre… - Saborra? Aki ma ott volt, amikor megtaláltatok? - Igen. Ő a felderítőparancsnokunk. Tőle tanulod meg a felderítés gyakorlati, elméleti és műszaki alapjait. Ő mutatja meg, hogyan kell droidokat üzembehelyezni, javítani, és hogyan használd föl a számítógépes tudásodat információgyűjtésre… - De nekem nincs semmilyen számítógépes tudásom! - esett kétségbe Seyda. - Azért van itt Zuka, hogy megtanítson - nyugtatta meg Calborn. - Ő birodalmunk egyik remek computerzsenije. Nincs mitől félned! Aki ennyire be akar illeszkedni közénk, ahogy te, annak nem lesz gondja a tanulással. Közben, látod, elkészültünk. Seyda végignézett magán: - Most már én is majdnem úgy nézek ki, mint egy mandalóriai harcos? - Nemcsak majdnem. Egészen - biztosította a gárdakapitány, közelebb lépve. - Köszöntünk téged a Helsa bázison, Seyda újonc. - Itt az ideje, hogy enni menjünk - jegyezte meg Calborn. - Csatlakozol hozzánk, Larsen? Lenne még megbeszélnivalónk, de körül akarom vezetni Seydát, hogy ismerkedjen a bázissal. - Ahogy kívánod, Calborn. Seyda a klánvezér és a gárdakapitány kíséretében az étkező felé indult. Megjelenése természetesen nem maradt feltűnés nélkül. Az addig csaknem teljesen üres étkező percek alatt megtelt. Seyda rámosolygott a közelebb merészkedő harcosokra, és megcsodálta a higgadt viselkedésű őrharcosokat, akik jól megnézték maguknak, többségük bólintással üdvözölte az újoncot. Larsen és Calborn evés közben halkan beszélgettek. Seyda fülét megint ismeretlen jelentésű mondatfoszlányok ütötték meg a fülét, amire még kint a vadonban figyelt föl, mikor Calborn elküldte Saborrát a harcosokkal. Nem merte megzavarni a beszélgetésben a vezért és a gárdakapitányt, de mert egyre jobban bántotta, hogy semmit nem ért belőle, elkezdett fészkelődni a széken. - Gond van, Seyda? - pillantott rá Calborn. - Hát, valamilyen kellemes hangzású, de ismeretlen nyelven beszéltek ti is, meg az itt lévők is időnként, és ettől kicsit magányosnak érzem magam… - Nem akarunk téged kirekeszteni, kicsi Seyda - nyugtatta meg Larsen. - Ez a mandalóriai nyelv, a mi anyanyelvünk. Mi rendszerint ezen beszélünk egymás közt, bár ismerjük a közös nyelvet is, amit a köztársaság használ. - És én nem tanulhatom meg a ti nyelveteket? - Megtanulhatod, Seyda - mondta Calborn. - Szükséged lesz rá, mert a kiképzők a harcosokat mindkét nyelven irányítják. Örülök, hogy fölfigyeltél rá, és te magad kéred, hogy megtanulhasd. Seyda ekkor megnyugodott. Larsen figyelmesen nézte: - Sok benned az ambíció, kicsi lány. Ez sokat segít a szükséges tanulmányok elsajátításában. Seydának jólestek a dícsérő szavak. A jóízű vacsora után Larsen és Calborn újra közrefogta: - Most elmegyünk Xargához, mert holnaptól neked is ott a helyed a gyakorlópályán - mondta a vezérharcos. - Ismerkedjen meg veled. Ő majd elmondja, mikor és hol kell megjelenned a bázison. Azt a helyet is megmutatjuk neked Larsennel. Az étkezőtől nem volt messze Xarga otthona. Calborn itt is kopogott, mint Seydánál. A kiképzőtiszt, mint Larsen odasúgta Seydának, a legszigorúbb harcos volt a bázison. Semmilyen lazaságot nem tűrt el: - De veled semmi baj nem lesz - mondta bátorítóan az izgatott kislánynak a gárdakapitány. - Látszik, hogy téged nem kényeztettek el a jedik és fegyelmezett vagy. A kiképzőtiszt ajtót nyitott nekik. Első pillantása azonnal a kislányra esett, aki megszeppenve álldogált a vezér és a gárdakapitány között. - Jó… jó estét, Xarga - mondta félénken Seyda, látva a hihetetlenül kemény vonású, szigorú arcot. - Jó estét nektek is - hangzott a torokhangú válasz. - Te vagy Seyda, igaz? Sylas már beszélt rólad. Gyertek be! Hellyel kínálta őket és maga is leült. Lakása nagyon egyszerűen volt berendezve. Érződött, hogy minden a helyén van. A falakra körben néhány különleges formájú kardot függesztettek föl, köztük kitalálhatatlan logika alapján helyeztek el mandalóriai széles pengéjű rövidkardokat és duplapengéjű kardokat. A gyűjteményben volt egy fénykard is. - Xarga… megnézhetem… a kardokat? - kérdezte Seyda félénken. - Nézd! - érkezett a kurta válasz. A kislány ekkor közelebbről is megcsodálta az idegen fegyvereket, de mivel a kiképzőtiszt külseje és modora nem nagyon bátorította, óvakodott megérinteni őket: - Ezek… honnan vannak? - Idegen világokból. Régi gyűjtemény. Tetszik? - Igen, nagyon, nagyon tetszik! - Tudsz fegyverrel bánni? - Igen. Egypengés és duplapengéjű karddal is gyakoroltam a jediknél. - Azt itt is fogsz. Pusztakezes közelharci képzést kaptál? - Nem. Nincs is akkora erőm, hogy bárkiben is kárt tudnék tenni. Csak meditációt, Erőenergiával való bánást és karddal való harcot tanítanak a jedi akadémián. - Csak? - visszhangozta Xarga. - Az nem is kevés. A mozgásod mutatja, hogy gyors lehetsz, ez hasznodra válik majd, de a fizikai erőpróbákkal gondod lesz. A páncélodon látom, hogy felderítő leszel, amihez a mozgékonyságod jó alapot biztosít, de olyan gyakorlatsort is össze fogok állítani neked, ami segít kiegyenlíteni az erőhátrányodat, mert tőled erősebb harcosokkal kell együtt edzened. Holnap reggel fél hétkor, a bázis északkeleti, kisebbik gyakorlópályáján fogsz kezdeni, mert addigra fejezem be az eligazítást a nagypályán. Előbb föl kell mérnem, milyen szintű a tudásod, mielőtt összeeresztelek a többi harcossal. - Igen, Xarga - mondta Seyda engedelmesen. Xarga vonásai kissé megenyhültek: - Azt látom, hogy a fegyelemmel nem lesz baj. Ki fogunk jönni egymással. És én is tanulok majd tőled. - Tőlem? - csodálkozott Seyda. - Igen, tőled. Tapasztaltuk, hogy a jedi mesterek keze alól remek harcosok kerülnek ki. Kíváncsi vagyok a technikai tudásodra, ahogy én is megtanítom neked a mi harci stílusunkat. - Nincs előttetek semmi titkolnivalóm, Xarga. - Ez jól hangzik. Szünetben tarthatnál bemutatót látványosabb jedi mágiákból. Amit ti Erőnek neveztek. A fiúkat biztos érdekelné. De engem is. - Sajnálom, Xarga, de a Ravageren leblokkolták az energiám töltődését. A mennyiségét is csökkentették. A bomákra elhasználtam minden energiámat és nem tudom, mikor töltődik föl újra, és mennyire töltődik föl. - Igaz, erről Sylas is beszélt. Kár. De annak örülök, hogy életben maradtál és komolyabb bajod nem esett, mint az energiád elvesztése. Legalábbis remélem, hogy nem esett más bajod. Seyda arcocskáját hálás mosoly derítette föl, és kezével gyorsan letörölte a szemébe óvakodó könnycseppeket: - Bocsánat, de szokatlan, hogy olyanok viselkednek velem ilyen kedvesen, olyanok aggódnak… értem, akiket most látok először… én… bocsánat… - és kiszaladt a lakásból. Larsen azonnal utána ment, Calborn néhány percre visszamaradt Xargával beszélni, majd ő is követte őket. Sem a vezér, sem a gárdakapitány nem tett megjegyzést a kislány túlérzékeny reakciójára. Úgy tettek, mintha ez természetes lenne: - Most megnézzük a kis gyakorlópályát, ahol holnap reggel kezdesz, utána meglátogatjuk Saborrát. Jó? - Igen, Calborn. - Seyda, volt barátnőd a jedik között? - kérdezte váratlanul Larsen. - Nem. Ott mindenki el van foglalva a saját dolgaival. Megkapod a feladatodat, aztán elküldenek, hogy oldjad meg. Sokat voltam egyedül, ahogyan a többiek is. Tanulhatsz könyvekből a könyvtárban, hogy megtaláld a megoldást. - De beszélgetni csak szoktatok egymással, nem? - De igen, némán, gondolati úton, és azt is ritkán, mert mindenkinek a saját feladatára kell koncentrálnia. A jedik nem szoktak beszélgetni fölöslegesen. - És kitől kértél segítséget, ha valamit nem tudtál megoldani? - Senkitől. Ettől vagy jedi, hogy egyedül is meg tudod oldani a problémáidat. A jedik magányosak. Nincs megengedve, hogy egymásnak segítsenek. Az egyetlen dolog, ami rendelkezésedre áll, az az idő. A saját érdekedben kell gyakorolnod a karddal is, hogy életben maradj, ha egyedül kiküldenek a vadonba. - Miért küldenek ki a vadonba? - vetette közbe Calborn, tekintete összevillant a szintén döbbent gárdakapitányéval. Seyda készségesen válaszolt minden kérdésükre és úgy tűnt, ő nem tartja olyan szörnyűnek azokat a dolgokat, amikről beszél: - Mert bizonyos ősi szentélyeket bizonyos időközönként föl kell keresni, és az ilyen ősi romok közti meditációk erősítik a jedi képességeidet. Az ilyen helyeken nagyon erős az Univerzum energiájának áramlása, feltöltődsz, feltárul az elméd, és nyitottá válsz a múlt tudásának megértésére, befogadására. Ezek építő jellegű zarándoklatok, de persze nemcsak az elméd, hanem a fizikai felkészültséged számára is, hiszen többnyire egyedül vagy, és a vadon ragadozóit nem hatja meg, hogy te milyen emelkedett gondolatokkal vagy eltelve. Ha rosszak a reflexeid és nem vagy elég gyors, a jedi mestered csak azt fogja érezni mérföldekkel odébb, hogy feloldódtál az erőben és megcsóválja majd a fejét, hogy időpocsékolás volt a képzésed, ha már néhány vadállat is el tudott bánni veled. - Nagyon bátor vagy, kicsi lány - mondta Larsen. - Remélem, meg szoktak néha dícsérni érte. Seyda meglepetten nézett föl rá: - Megdicsérni? Minek? Elég dicséret az a vadontól, ha elég ügyes voltál ahhoz, hogy életben hagyott, nem? - Hát, Seyda, ha te ilyen körülmények közt túlélted a jedik képzését, simán megállod a helyedet ezen a harci bázison. - Te most kigúnyolsz engem? - kérdezte megbántottan a kislány. - Én igazán őszintén és komolyan beszéltem… A gárdakapitány óvatos, lassú mozdulattal nyúlva a most is összerezzenő kislány felé, megérintette ujjával a szépséges arcocskát: - Nem, Seyda, én is egészen őszintén mondtam neked. Dicséretként. A mi harcosaink nincsenek ennyire magukra hagyva, pedig idősebbek és sokkal, sokkal erősebbek, mint te. Egyszerűen csodállak. - Nem kell csodálnia senkinek, nekem elég, ha nem gúnyoltok ki, amikor ügyetlen leszek majd valamiben. A két hatalmas harcos biztatóan mosolygott rá. - Nézd, Seyda, holnap ide kell kijönnöd! Ez a kis gyakorlópálya. Milyennek találod? - Tetszik, nagyon tetszik! - nézett körbe a kislány, alaposan szemrevételezve a füves és a homokos területet. Bizonyára mindkettő más-más funkciót szolgált. A gyakorlópálya körül futósáv volt kialakítva. - Kipróbálhatom? - pillantott föl kísérőire Seyda. - Csak arra vagyok kíváncsi, hogyan tudok mozogni ebben a páncélban - tette hozzá magyarázatképpen, és az engedékeny bólintás láttán azonnal neki is iramodott. A leyan és a rövid alvás jótékony hatása máris elfeledtette vele a délelőtti hajsza fáradtságát. A futás után a zöldellő füvön hancúrozott, csupán a maga kedvére, majd érdekes koreográfiájú, pontosan begyakorolt mozdulatsort hajtott végre két karddal és kard nélkül, végül meditációs ülésbe helyezkedett. - Kipihent, friss szervezet - jegyezte meg Larsen. - És a páncél ellenére is könnyed a mozgása. Kecses, hajlékony kislány. - Lenyűgöző a mozgáskultúrája - tette hozzá Calborn. - Nincs olyan harcosunk, aki most utolérné, a karddal máris remekül bánik, ahogy a cannokok ellen láttuk harcolni, és ha Xarga megtanítja, milyen technikával lehet esélye tőle jóval erősebb ellenfél ellen is a közelharcban, Seyda a legkiválóbb harcosaink egyike lehet. Ha jedi energiája esetleg visszatér, és azt is beveti támadásra, védekezésre, gyógyításra… - És ha még műszaki felderítőnek is beválik… - fűzte hozzá a gárdakapitány. - Be fog válni, Larsen, ez biztos. Igazi drágakövet találtunk. De hát Revan sem volt akárki. Ha Seydát ugyanolyan tudatosan képezték volna, mint Revant, és ugyanolyan gyűlöletre nevelték volna ellenünk, mint Revant, Seyda komoly veszélyt jelentene. - Valahogy… nem tudom elképzelni - mondta Larsen. - Olyan kevéssé hihető, ahogy most elnézem őt, nem hiszem, hogy képes lennék fegyvert emelni rá… - Én se, Larsen. Az a szerencsénk, hogy a jedik nem láttak benne akkora fantáziát, mint mi. Mert jobban vigyáztak volna rá. Megnyúltak az árnyak, sötétedni kezdett. - Kicsi lány, indulnunk kellene! - szólt oda Larsen. Seyda azonnal mozdult a kapitány hangjára és hozzájuk szaladt: - Igen, Larsen. Mehetünk. - Emlékszel még, hogy hova kell mennünk? - Igen, Calborn. Saborrához, a felderítőparancsnokhoz készültünk. - Jól van, Seyda. A jó memória elengedhetetlen a felderítőknél. - Nincs semmi különös abban, hogy jó a memóriám. A jedik meditációja erősen fejleszti a memóriakészséget. - Láttuk, milyen gyors és ügyes vagy. Sokkal jobbak a képességeid, mint ahogy először gondoltuk és ezt dicséretnek veheted. - Köszönöm, Calborn. Ezt egy vezértől nagyon jólesik hallani. Larsen, ezzel most nem akartalak megsérteni… - Nem sértettél meg, Seyda. Elmondtad, miért vagy bizalmatlan a dicséretekkel szemben és igazad volt. Sok bajtól kímélted meg magadat a hajón is, azzal, hogy gyanakodtál, mert ráéreztél, csak hízelegnek valamiért neked a köztársaságiak. De itt a dicséretnek serkentő, építő jellege van. Jobb eredményre ösztönzi a harcosokat. Szárnyakat ad, és a tudás elismerésének egyik formája. Nézd, ez Saborra otthona. - Itt nálatok mindenki ilyen egyforma házban lakik? - Igen. Nem kényeztetjük el magunkat túlságosan, mert ellustulnánk. Csak a legszükségesebb kényelmet biztosítjuk. A fürdésre, a ruházat és felszerelés tisztántartására, és legfőképp a pihenésre. Hogy másnap is kiválóan tudjunk teljesíteni. Ez a túlélésünk alapja. Calborn kopogott. A felderítőparancsnok páncélzat nélkül, lanilinfelszerelésében nyitott ajtót. Seyda azonnal megismerte: - Saborra, megtaláltátok a hajót? - Igen, megtaláltuk. Biztonságban vannak a társaid. - Nagyon jó. Beszélhetek majd Mrs.Winterrel? - Igen, annak is eljön az ideje, de most feladataid vannak, Seyda - vette át a szót Calborn, enyhe vezéri hanghordozással, de vigyázva, hogy ne ijessze meg a kislányt. - Nekik is be kell illeszkedniük. Te most a tanulásra koncentrálj! Seydának tetszett Saborra megjelenése és viselkedése. Azonnal bizalmat ébresztett benne. Saborra csöndes, halkszavú harcos volt, és mintha állandóan töprengett volna valamin. Seyda nem tudta kitalálni, mennyi idős lehet, Calbornnál és Larsennél valamivel idősebbnek látszott, Xargánál és Sylasnél viszont biztos, hogy fiatalabb lehetett, csak ennyit volt képes megállapítani róla. A felderítőparancsnok behívta őket és széles mozdulattal körbemutatott a lakórészben: - Nézz körül Seyda, és ha van kérdésed, tedd fel! A lakás közepén hatalmas asztal terpeszkedett, amire óriási térképet terítettek, mellette néhány könyv, egy konzol; és a mellette levő asztalon, de még az ágyon is adathordozók tömege. Seyda látott ilyet az akadémián, azért tudta beazonosítani. - És hol alszol, ha adathordozókkal van tele az ágyad is? - Hát addig átpakolok a székre. - De akkor nem lesz hova leülnöd. - Akkor állok. A térképeket úgyis csak állva lehet tanulmányozni. Másképp nincs jó rálátásod. - Droidjaid is vannak? - csillant föl Seyda szeme, észrevéve két különböző formájú protokolldroidot. Egyre jobban szimpatizált Saborrával, aki megengedte, hogy a kislány mindent megcsodáljon. - Igen. Vannak. Te is rajtuk fogod majd tanulni a programozást, információnyerést, és javítást. Előfordulhat, hogy az ellenség egy használaton kívüli droidjának köszönheted az életedet, ha néhány alkatrésszel megjavítod, és a programját átkódolva magad mellé állítod. Attól fogva melletted fog harcolni. - Nagyon érdekesen hangzik - mondta Seyda. - Te nagyon okos lehetsz és biztos, hogy sok a dolgod, úgyhogy igyekezni fogok, hogy minél kevesebb időt kelljen rászánnod a tanításomra, és mielőbb foglalkozhass a saját munkáddal. - Ez nagyon kedves tőled, Seyda, de nekem éppen az a feladatom, hogy amit tudok, azt nektek átadjam, hogy ti is olyan okosak legyetek, mint én. Nem vagyok türelmetlen. Türelmetlenséggel csak bizonytalanságot és félelmet váltanék ki a felderítőimből, ezzel veszélyeztetném az életüket. Aki tanít, annak nem szabad türelmetlennek lennie. Minden harcosból lehet jó felderítő, de az egyik könnyebben éri el azt a szintet, a másik később. Attól függ, mennyire jó az információbefogadó készsége. - Calborn is tőled tanult? - Nem, nem. Calborn és én egyidőben tanultunk. Telrevanon. Ugyanaz volt a tanítónk, és Calborn ugyanazt tudja, amit én. De ő nem felderítők kiképzésére fordítja az idejét és a tudását, hanem csupán használja azt, amit tud. Ő vezér, neki vezetni, irányítani kell, nem tanítani. - Nagyon érdekes dolgokat csináltok a Mandalóriai Birodalomban - állapította meg Seyda. - Nemcsak nagyon erősek, hanem nagyon okosak is vagytok! - Örülök, hogy elnyertük a tetszésedet - hajolt meg Saborra mosolyogva. - És hadd dicsérjelek meg én is; nagyon jól áll neked ez a felderítőpáncél. Ilyen csinos felderítőt még sosem tanítottam. Ha olyan jól és gyorsan is tanulsz, mint amilyen szép kislány vagy, olyan kiváló felderítő leszel, hogy messze lekörözöd Calbornt és engem. - Köszönöm, Saborra. Larsen mondta, hogy szeretitek dícsérni a harcosaitokat, mert szárnyakat ad neki. Én ma már annyi dícséretet kaptam, hogy hamarosan repülni is tudok… nagyon jólesik, hogy máris ilyen sokra értékeltek, pedig még nem is láttátok, mit tudok. - Láttunk jediként és harcosként harcolni, Seyda, láttuk azt az elképesztő bátorságot, lendületet és lelkesedést, ami benned van, és ez így együtt elárulja, hogy sokra fogod vinni - mondta Calborn nagyon komolyan. - No, mehetünk? - tette hozzá. - Igen, mehetünk. Most Zukát fogjuk meglátogatni, ugye? - Igen. - Akkor köszönöm, hogy megnézhettem mindent, Saborra. Nagyon fogok igyekezni, hogy jó felderítőd legyek. - Megtisztelsz vele, Seyda. Calborn itt is pár percig hátra maradt beszélni Saborrával, mint ahogy Xargánál is. Seydát nem zavarta, hogy megint elmaradt mellőlük rövid időre, mert Larsen mellett is ugyanolyan jól érezte magát, mint a vezér mellett. Ekkorra már beállt a teljes sötétség. Kintről a vadonból egyszerre Seyda számára ismeretlen lény hangja hangja szűrődött be. - Larsen, ez milyen állat? - Maalras. Egy tarka bundájú, hosszú farkú, hosszú lábú, tűhegyes fogakkal felvértezett ragadozó. - Szóval nem hüllő, mint a cannok volt, ugye? - Nem hüllő. Nem szereted a hüllőket? - Nem igazán. - Hát, pedig van veszedelmesebb lény is az Univerzumban. - Tudom, Larsen, csak tanultam az akadémián egy óriási hüllőről, amelyet jedik elpusztítására tenyésztettek ki a sötét jedik. A jediket nagyon messziről megérzik, és az energiájukkal táplálkoznak. Egy képet is láttam egyszer erről a lényről, a terentatek-ről, nagyon ijesztő és nagyon csúnya és a jedi énemre is nagyon rossz hatást gyakorolt. Talán az ösztönös viszolygás ezért van bennem mélyebben a hüllők iránt. Persze az is lehet, hogy csak gyáva vagyok… - Te nem vagy gyáva, Seyda. Felejtsd el ezt a szót, mert ez ugyanolyan csúnya, mint amilyen csúnya lény a terentatek, amiről beszéltél! De az is csak az igazán gyávákat tudja elpusztítani. Ezért neked két új és hasznos szót kell az eszedbe vésned: tanulás és gyakorlás! Az a csúnya szó csak visszahúzna a fejlődésedben, ezért ne ejtsd ki többé, rendben? - Igen, Larsen. Közben Calborn is csatlakozott hozzájuk, de nem szólt közbe. - Larsen - mondta egyszerre Seyda, mintha most rágta volna át magát a problémán. - Miért húzna vissza a fejlődésben? Azon a tényen nem változtat, hogy félek szembe szállni, például a terentatek-kel, akár kimondom, hogy gyáva vagyok, akár nem. Szerintem ez a szó csak megfogalmazása annak a félelmemnek, amit érzek annak a hüllőnek a láttán, ha rájövök, hogy se jediként, se harcosként nincs esélyem ellene. - Nem egészen, Seyda. Gondolj a bomákra! A boma is hüllő, méghozzá elég kegyetlen és iszonyúan erős hüllő. Calborn mesélte, hogy nyolc ilyen hüllő fogott körbe téged. Féltél, amikor megláttad őket? - Persze, hogy féltem. Nagyon fáradt voltam már addigra, tudtam, hogy az energiám termelődése korlátozott, és nagyon kevés, az a törött kard a kezemben meg arra volt csak jó, hogy megkarcoljam vele a bomák vastag bőrét. - Azt mondod, féltél. És hagytad, hogy azért, mert félelmet érzel, nyugodtan rád rohanjanak és elpusztítsanak? - Hát hogy hagytam volna? - háborodott föl Seyda. - Szégyelltem volna, hogy meg se próbálok védekezni ellenük! - Látod, kicsi lány, ezt akartam kihúzni belőled - mondta Larsen szelíden. - Te magad adtál most választ saját kérdésedre. Féltél, de ez nem akadályozott meg abban, hogy akkor is harcolj az életedért. És ha a félelemre harccal reagálsz, akkor nem vagy gyáva. Egy harcosnak ezért kell elfelejtenie azt a szót, hogy gyávaság. Aki harcol, az nem gyáva. Csak azt nevezheted gyávának, aki megadja magát. Érted? - Értem - bólintott a kislány elgondolkodva. - De akkor mégiscsak baj van. Amikor Calbornékat megláttam, annyira csodáltam őket, hogy nem akartam harcolni ellenük. Pedig azt tanultam, hogy ők az ellenségeim. Igaz, hogy nem is látszott úgy, mintha meg akarnának támadni engem, de mi van akkor, ha úgy gondolták, hogy csak azért nem veszem föl velük a harcot, mert gyáva vagyok? Hogyan bizonyítsam be, hogy egyszerűen csak nem féltem tőlük, és mert nem éreztem félelmet, nem éreztem késztetést, hogy harcolnom kellene… - Látod, kicsi Seyda, megint magadnak válaszoltál. A harc reakció a félelemre. De benned csodálat volt Calbornék iránt, nem félelem, ezért nem volt kiváltó okod a harcra. Ez nem ugyanaz, mintha félelemből adnád meg magadat. Azt jogosan nevezhetted volna gyávaságnak, bár igazán azt sem. Hisz esélytelen voltál, mert Calbornék harmincöten voltak, te egyedül és holtfáradtan. - Most már tényleg értem - nyugodott meg Seyda. - Szóval Calbornék azért nem tartottak gyávának engem, mert nem érezték, hogy félek. - Így van. Tudod, a harcosok megérzik egymásban a harcost, és világosabban érzékelik a reakcióit, mint ahogy például egy civilét. Nem éreztek benned támadási szándékot, ezért belőlük sem váltottad ki a támadó ösztönt. - Akkor jó. Köszönöm, Larsen, amit elmondtál, mert sikerült magamban új tulajdonságomat fölfedeznem. Hogy ha viszolygok valamitől, mégis szembeszállok vele, akkor bátor vagyok. - Az vagy, Seyda. Bátor vagy. Furcsa, hogy ez eddig nem volt egyértelmű a számodra. Nagyon szigorú mestereid voltak, mert ugyanazt várták el tőled, amit a sokat tapasztalt, idősebb jediktől. És te megálltad a helyedet. Ezért mondtam neked, hogy csodállak. - És én csatlakozom Larsen véleményéhez - tette hozzá Telrevan vezére. - És Sylas, Sheruk és Brailor is csatlakozik, mert ők már tudják. Itt Helsán mindenki így fog vélekedni rólad. No, itt lakik Zuka. Kopogj be most te! Seydának csak a második bátortalan kopogtatással sikerült hallhatóvá tennie belépési szándékukat. Zuka sem tartozott a legfiatalabb nemzedékhez, de rajta sem látszottak olyan ráncok, amelyek alapján a köztársasági emberek korát viszonylag pontosan meg lehet határozni. Hogy a nők hogyan nézhetnek ki, a kis padawan lány elképzelni sem tudta, de a mandalóriai férfiakat megjelenésük, mozgásuk és kortalan arcuk után ítélve két csoportra tudta osztani; fiatal és még fiatalabb. Mandalóriai voltuknak másik jellegzetes vonása, a sápadt, tiszta bőr teljesen lenyűgözte. Lehet, hogy azért nézték meg őt annyira a bázison, mert kirítt fénytelen, barna bőrével, mely a köztársaságban is sötétnek számított, hát még itt, ezek közt a sápadt bőrű, többségében szőke hajú, kék szemű harcosok között. A jelek szerint azonban nem iszonyodtak tőle, sem mint jedi ellenségtől, sem, mint más faj szülöttétől, sem bőre színe miatt. Ezzel az első pillanatoktól kezdve tisztában volt, mert érzékelte kisugárzásukat. Nem vetették meg, nem nézték le. Ők tudják, miért döntöttek így, de elfogadták. És nagyon jól érezte magát köztük. - Szóval te leszel az új mesterfelderítő - fogadta Zuka, miközben beljebb tessékelte őket. - Mesterfelderítő? - Igen, Seyda. Az, amit Calborn és Saborra tanítani fog neked, mesterfelderítői szint, vagy ahogy mondani szoktuk, kiemelt szintű felderítő. Van számítógépes ismereted? - Nincs. Engem nem szoktak a computerhez engedni, mert csak padawan vagyok, de a számítógép használatát amúgyis csak az akadémia krónikásai ismerik alaposabban. Ott láttam adathordozót, azért tudtam beazonosítani Saborránál. Én mondtam Calbornnak, hogy semmilyen számítógépes ismeretem nincs, de ő azt mondta, nem baj, mert te majd megtanítasz. - Persze, hogy megtanítalak. Nagyon sok felderítő itt tanulta meg mindenféle előképzettség nélkül az alapokat, amire szüksége van. Saborránál az itt tanultakat kell alkalmaznod, tehát összehangoltan fogunk téged tanítani. Mint mondtam, te kiemelt szintű felderítői képzést kapsz, amivel itt Helsán csak Saborra rendelkezik és persze Calborn. Mivel műszaki ismereteidet jobban kell fejlesztenünk, mint az átlagos felderítőkét, ezért neked igazi űrhajón is kell dolgoznod, nemcsak szimulátorral. Sylas majd gondoskodik… - Ott a Strider - vetette közbe a vezér. - Ott élesben tanulhat. Amit ott kell tudnia, azt a Strider műszerfalán kiválóan meg tudja tanulni. Azzal gyakorolhatja a fölszállást, és a landolást is. - Hallottad, Seyda? Calborn a saját vezérhajóját ajánlja föl tanulásra, és részt vesz a tanításodban is. Itt konzolvezérléssel, számítógéphálózatok összeállításával, összehangolásával, és konzolrendszerek átirányításával fogunk kiemelten foglalkozni. Ha ezekben járatos vagy, fel tudod törni és meg tudod bolondítani az ellenség konzoljait, ellenük tudod hangolni. Olyan támadó parancsokat tudsz aktiválni, amellyel jelentősen csökkentheted az ellenség létszámát, anélkül, hogy szemtől szembe kerülnél velük. Te megjártad a Ravager fedélzetét, az első vagy, aki vissza is tudott jönni onnan, ki tudja, nem te leszel-e, aki majd egyszer képes lesz megsemmisíteni a Ravager belső védelmét, amiről beszéltél Sylaséknek. A tudással, amit itt szerzel, megteheted. - Ez jól hangzik - jegyezte meg Seyda. - Szerintem is - mosolyodott el Zuka. - No akkor holnap találkozunk. Mivel négyféle dolgot kell tanulnod négy kiképzőtől, be kell osztanunk az idődet, hogy pihenni is tudj azért. Mert nem mindegy ám, hogyan tanulsz. Csak öntjük a tudást a fejecskédbe, és a sokféle dolog összekeveredik és zavaros lesz. Meg kell várni, hogy leülepedjen. Mert csak az marad meg, ami leülepedett. A többi tudás átcsordul rajtad, kifolyik a semmibe, és olyan lesz, mintha meg se tanultad volna. Ezért kell pihenőt is tartani. A kislány itt is bámészkodott egy darabig a konzolok között. - Seyda! - szólt rá végül Calborn. - Még Gerenhez is megyünk. Ideje indulni. - Igen, Calborn! Holnap találkozunk, Zuka. Jó éjszakát. - Neked is, Seyda. Aludj jól, hogy friss legyél! Telrevan vezére itt is hátra maradt. Seyda és Larsen lassan ballagott a történész otthona felé a csöndes estében. Seyda nem tudott betelni a sok élménnyel: - Nagyon mozgalmas napom volt, Larsen. Reggel még a köztársasági hajón voltam és a Ravager meg a vadászai kergettek, a lezuhanás után a bomák és a sithek, aztán jöttek Calbornék, most meg már a ti harcosotok vagyok. Sorra gyúltak az apró mesterséges fények a lakókonténerek előtt. A két gyakorlópálya is ki volt világítva és mindenhol folyamatosan járőrök cirkáltak. Megpillantva Larsent, odajöttek hozzá, lejelentkeztek, néhány halk szót váltottak vele, üdvözölték Seydát is, majd tovább rótták körútjukat. Calborn különösebb sietség nélkül beérte gárdakapitányát és újoncát. Geren volt az első, akin nem l

2007.07.04. 16:54

Sziasztok!  Egy rövid novellát szeretnék föltenni portálotokra!                      Köszönettel:                                             Lylthia Cím: Alkonyatig Író: Lylthia Alap: Egy ónémet legenda: "A hamelni patkányfogó" ihletésére A legendáról: A középkorban a patkányfogókról azt tartották, hogy hegedű-vagy furulyaszóval képesek előcsalogatni a patkányokat rejtekhelyükről, hogy azután a halálba vezessék őket. A XIII.században Hamelnben is hasonló dolog történt. Egy patkányfogó felajánlotta, hogy bizonyos összeg fejében megszabadítja a várost a patkányoktól. Furulyáját fújva körbejárta a város utcáit, s a bűvös furulyaszóra előszaladó patkányokat a Weser folyóhoz vezette, ahol az állatok a vízbe fúltak. Mikor a patkányfogó hiába kérte bérét a szószegő hamelni polgároktól, ismét megszólaltatta hangszerét, ez alkalommal a gyerekeket csalta ki a városból. A város szélén egy domboldalon kapu nyílt, mögötte hatalmas üreg tátongott. A patkányfogó a barlangba vezette a gyerekeket, a kapu bezárult, és semmi nyoma nem maradt. A hírt egy sánta kisfiú vitte a városba, aki nem bírt lépést tartani a többiekkel, így kívül rekedt a barlangon. Az elveszett gyerekeket soha többé nem látta senki. Korhatár: nincs Tartalom: Novellám főszereplője a legenda bűvös furulyása, "tisztogató" munkája azonban nem ér véget a középkorban...   Alkonyatig     Aludt az erdő. Az ős-öreg fák álma mély. S ha felébrednek, némán, bölcsen állnak, súlyos ágaikkal egymásba fonódva, régi titkokat őriznek. Homályos mélyükön egykor apró lábak osontak, különös árnyak suhantak, titokzatos mormogások hangzottak. Emlékeznek arra a hosszú köpenyt viselő szikár alakra is, aki azon a réges-régi estén különös dallamot játszva furulyáján, bebocsátást kért birodalmukba. Egy öreg tölgyfának vetve hátát letelepedett. Az állatok félelem nélkül gyűltek köréje. A nyulacskák hosszú fülüket hátracsapva telepedtek a lábához, a szelídszemű őzikék leheveredtek a közelében, a kíváncsi mókusok bozontos farkukat csóválva hintáztak a feje fölött. A madarak fejüket jobbra-balra forgatva hallgatták. Az erdő megtelt neszező árnyakkal, vörös-és szürkebundájú négylábú vadászok érkeztek, de egyetlen csepp vér sem hullott e bűvös éjszakán. Amikor az éj vászna hasadozni kezdett, s az égi kelmébe színes szálak kezdtek szövődni, a dal elhallgatott. A varázs megtört, az erdő lakói némán széledtek szét. A vándor ekkor ölébe ejtve hangszerét, álomba merült. Aludt, amikor feltetszett a hajnal, aludt, míg Héliosz arany szekere átrobogott az égen. Aludt, és álmát a föléje hajoló susogó fák, s a lábához kuporodó bokrok vigyázták. Mikor újra nyúlni kezdtek az árnyak, a vándor felébredt. Puha, szürke kalapjának széles karimája mindvégig elrejtette arcát. Nekiindult. Az ágak elhajoltak útjából, a fű engedelmesen simult a lába alá. Egyetlen göröngy sem akadályozta lépteit. Egyszerre szétnyílt, majd bezárult mögötte a sűrű rengeteg. Széles mező nyújtózott előtte. Apró virágok bókoltak neki, fejecskéjükkel kedvesen bólogatva, s ő csak ment közöttük, láthatatlan arcát a távolban szürkéllő falak felé fordítva.   Az alku megköttetett s azon az estén más dallamot sírt a furulya. Hangjára apró, szürke testek vették körül az idegent. Áramló tömegük egyetlen árnyékba olvadva patkányt formázott... A hosszú köpenyes kivezette a városból a sötétbundájú állatokat; alakjuk beleveszett a leszálló éjbe. A megszabadított város lakói fáklyákkal kezükben vártak. Az idegen egyedül tért vissza. A béréért. Az emberek azonban vész múltán megtagadták a fizetséget. Az idegen némán állt. Nem követelt, nem fenyegetőzött. Nézte, ahogy szétszélednek az emberek. Mikor az utolsó fáklya fénye is elenyészett, a furulya újra felsikoltott... Az úton furcsa menet haladt. Fehér arcú gyermekek követték azt a hosszú köpenyes alakot, aki furcsa dallamot csalt elő hangszeréből. Megálltak a sziporkázó csillagtengerben a holdsütötte mezőn. Az idegen felnézett az égre, melyen a fehér égitest világolt. A fény nem onnan szitált. Áradt a táj minden sejtjéből anélkül, hogy forrását meg lehetett volna határozni. A csend elmélyült. Lüktetve áramlott feléjük hullámokban az erdőből, a hegyekből, a levegőből, a holdból. A valóság egy darabkája megváltozott; remegő szélű rés nyílt a látható világon. A furulyás átlépett rajta, s a gyermekek követték. A rés bezárult. * * *   A TV bekapcsolva. Nyitott újságok hevernek előttünk. Egy tankhajó megint elsüllyedt, több tonnányi olaj a tengerbe ömlött. A szennyezett parton haldokló madarak és ezüstös hasukat az ég felé fordítva sodródó halak. Bálnák és delfinek tiltakozásul csapatostul vetődnek partra. - Jó, ezt már sajnos jól ismerem. De a civilizáció fejlődésével észbeli fejlődésnek is mutatkoznia kellene. Frissebb híred is van? - Van. Nézd, Uram! - Látom, fiam. Napokig magukra hagyott állatok étlen-szomjan. Kint 40 Celsius fok, bent a szállítókamionban 60 Celsius. A birkák elevenen főttek meg! Itt a hamvas arcú ártatlan kisgyermekek izgatottan kelnek hajnalban, mikor még nagy a harmat, és egymással versenyezve gyűjtik lelkesen a csigákat vödrökbe. Minél nagyobbakat, mert azokért kapnak pénzt. És a munkával szerzett vagyonkával mennek a boltba. A csigák pedig a lobogó vízbe. Sírnak? Sikítanak? Fogd be a füledet, vagy kifelé az ínyencek konyhájából! A kecskét elevenen kell megnyúzni, akkor nem kenik össze a bundáját, és nem kell a vérfolt kitakarításával is vesződni, mondja a mesterségét feketén űző hentes. Persze a kecske iszonyúan üvölt, de nem éri meg ez a kis kellemetlenség? A kutatóintézetekben állatok a kísérleti alanyok. Egészségesek, mert hisz meghatározott kórral fertőzötté tételük a cél! Fiestákon, népünnepélyeken elevenen széttépett, agyonkínzott állatok; kutya-, bika-, és kakasviadalok! Szerveikért, ostoba babonából vagy kedvtelésből megcsonkított, leölt élőlények milliói esnek áldozatul a Föld csúcsragadozójának: az "értelmes" embernek, aki egy ősidőkből visszamaradt sámánnak - bár a sátán szó találóbb - elhiszi, hogy bizonyos állatok bizonyos szervei fokozzák a nemi vágyat! Hát mutass egyetlen embert, aki bizonyítottan egy orrszarvú porrá tört tülkétől változott Casanovává! És minek nekik a felfokozott nemi vágy? Hát nincsenek elegen ahhoz, hogy kiszorítsák a Föld flóráját, és faunáját az élőhelyéről, melyet azok nagylelkűen megosztottak velük a kezdeteknél, mikor betolakodott közéjük ez a makogó teremtmény, melynek ostobaságánál csak a gőgje nagyobb?! Kipusztított állatfajok, kiirtott erdők, vegyi anyagokkal fertőzött vizek, nukleáris robbantások, savas esők, szmog! Ózonlyuk! Ők maguk is fuldokolnak az általuk eltorzított természetben, mégsem vetnek gátat a pusztításnak, még saját kölykeik jövőjének érdekében sem! A vércsatakos, értelmetlen háborúkról se tudtak leszokni. Hát, ha nekik nem számít saját fajtájuk élete, nekem se számít többé! - Várj, Uram, légy türelemmel! Jó dolgokat is alkottak, találmányokat, melyekkel igyekeznek jóvátenni a rosszat! - Fiam, mire azok a találmányok elkészülnek, nem lesz már mit jóvátenni! Valamilyen érthetetlen okból a rombolásra alkalmas eszközök mindig gyorsabban fejlődnek, mint a jó szándékúak! Ne erőlködj fiam, ez a faj menthetetlen! Saját isteneit se tiszteli, akiket pedig ő alkotott magának! Eredj, végezd a dolgod! Vigyázz; semmi nem maradhat ott, ami rájuk emlékeztethet! A fehér teremben foglak várni. Előkészülök a kísérletre. Rá kell jönnöm, hol rontottam el! Talán a következő széria sikeresebb lesz… * * * Észrevétlenül érkezett. A világ éjszakai felére. És felsírt a bűvös hangú furulya. A kapu ezúttal jóval szélesebbre tágult, hogy a tömeg minél gyorsabban tudjon áthaladni rajta. Döbbenetesen gyors volt a folyamat. És ahogy az emberiség kezdett fogyatkozni, a civilizáció jegyei tünedezni kezdtek. Épületek, gátak, szobrok, festmények, hajók, csatornarendszerek, gyárak, üzemek, vonatok, könyvek, múzeumok; az emberi kultúra minden valós és eszmei értéke semmivé vált! A kapu beszippantotta a szmogot, vegyi anyagokat, veszélyes gázokat. Az utak alól felszabadította a letiport természetet. Ugyanígy tett a fellélegző Föld túlsó felén is. A furulyaszó átcsalta az ismeretlenbe az emberiséget. Bezárulóban volt a kapu. Az érintetlen ősvadonok oxigént leheltek. Egy ember előtti világ! Õ most rendbetette a dolgokat. Játékasztaláról leemelte a veszélyes bábukat, és egyszer talán újakat telepít helyettük. Ha telepít. Ha érdemes telepíteni! Mert sem a növények, sem az állatok nem hiányolják az embert! Valahol a közelben csermely sustorgott. A hosszú köpenyes leengedte hangszerét, és tűnődve állt. Mind mélyebbre merült a halk, lágy hang zsongásától elandalodva a múlt - saját emberi múltja - csillámló hullámai közé, s érzékelte a fűillatú szabadság mámorát. Visszanézett a kapura. Már csak egy rés. Sietnie kell, ha át akar jutni! És ha nem akar átjutni? Ez az ember utáni csend arra a régi világra emlékezteti... Egyszerre megérezte a hívást. Fölemelte fejét. - Bocsáss meg, Uram! Hűségesen szolgáltalak az örökkévaló életért cserébe, de elfáradtam. Itt szeretnék maradni! Emlékezni szeretnék... Lelke felfogta a választ. Tehát alkonyatig. Meghajtotta fejét: - Köszönöm, Uram. Megértettelek. Kérlek, ne légy szigorú velük! Sok nemesszívű volt köztük! A gyermekek is fogékonyak a jóra! Velük majd egyszer újra lehet kezdeni. Tudod, Uram, jó volt embernek lenni... A kapu bezárult. Virágok között térdelt, kristálytiszta patakok hűs, friss vizében fürdött, belélegezte a fák oldalán terjeszkedő moha zöldszagát, bámulta villanó ékkőként reppenő madarak szárnyának rebbenését, s a trillától hangos erdő - ki tudja, merre kanyarodó - ösvényén lépdelt, és nagy kortyokban itta a sűrű, tiszta levegőt. A langyos párán átderengett az aranyló napfény, titokzatos alakok, szellemek meghatározhatatlan, kéklő auráját körülrajzolva... Alkonyatkor leült egy fa tövébe. Utolsó gondolatával köszönetet mondott Neki, amiért engedte, hogy kedvére kóboroljon a régi világ elfeledett ösvényein.

2007.07.04. 14:04

Köszönöm, hogy megjelentettétek a regényem első részét! :))               Köszi:                             Lylthia

2007.07.04. 10:35

Sziasztok! Nagyon örülök a publikálás lehetőségének! Legalábbis remélem, hogy a Star Wars Univerzumban játszódó fanfic regényemet mind témaválasztás, mind pedig stílus szempontjából is alkalmasnak tartjátok a közlésre! Nem láttam terjedelmi megkötést, ezért ha túl nagy részt tennék föl elsőre, kérlek, jelezzétek, hogy tudjam mihez tartani magam a későbbiekben! Köszönöm! Cím: A kis jedi úrnő Szerző: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic ( röviden KotOR) I-II. ) / A régi köztársaság lovagjai / című PC játék Rövid háttérismertető: A KotOR I. cselekménye a "Csillagok háborúja" sorozat története előtt 4000 évvel játszódik. A klasszikus alapfelállás természetesen: a világos és sötét oldal harca. A fél Galaxist leigázó mandalóriaiak ellen harcoló köztársaság vesztésre áll. Ekkor egy kiváló képességű fiatal jedi, Revan lép színre, elpusztítja Mandalória uralkodóját, a nagy Mandalore-t, majd jeditársával, Malakkal együtt megsemmisítik a mandalóriai flotta jelentős részét. A visszavonuló túlélőket a Külső Peremig üldözik. Mikor Revan és Malak visszatér a Külső Peremről, Sith Lordként már a sötét oldal útját járják. Hatalmas flotta van velük, és megtámadják a Mandalóriai Háború után teljesen legyengült köztársaságot, nem kímélve egykori jedi társaikat sem. A sithek útja azonban a gyűlöleté és a hatalomvágyé. Két Sith Lord nem uralkodhat egyszerre a Galaxis fölött... (A történet folytatásáról a regényben még szó lesz Canderous Ordo beszámolójában) Korhatár: 12 év Tartalom: Három évvel a mandalóriai háború után Darth Nihilus, a sith nagyúr rettegett hírű vezérhajója, a Ravager lelő egy köztársasági utasszállítót mandalóriai felségterületen, majd sith katonákat, sith beast-ridereket (szörnylovasokat, bestiaidomítókat) és idomított óriási hüllőket, bomákat küld a lezuhant hajóhoz. A hajó egyik utasa, egy tizenhárom éves jedi kislány, hogy felnőtt társait mentse, maga után csalogatja a sitheket és bomáikat. Mérföldekig tartó hajsza után holtfáradtan, fegyvertelenül, maradék jedi energiáját is elhasználva szembefordul üldözőivel. Pedig semmi esélye... Egyszerre mandalóriai harcosok jelennek meg. Végeznek a sithekkel és a hüllőkkel, majd a kislány felé fordul a figyelmük. Megtudják tőle, hogy ő a jedi Revan húga! Revané, aki néhány évvel ezelőtt elpusztította Mandalore-t, a birodalom uralkodóját... A két KotOR rész könyörtelen, hidegvérű, érzéketlen harcosoknak ábrázolja a mandalóriai harcosokat, akik nyerve vagy veszítve a harc kihívását és a dicsőséget keresik. Birodalmukból csupán egy Dxun-dzsungelbeli romos harci bázist láthatunk a játék második részben. Én ehhez képest jócskán idealizáltam őket, abból kiindulva, hogy a legharciasabb népnek is van hátországa. A legnagyobb harcosoknak is van érzelmi életük, kedvesük, családjuk, másképp nem maradna fönn a nemzet. És vannak dolgozó civiljeik is, akik az ipar, mezőgazdaság és kereskedelem fenntartásával kiszolgálják a harcos rendet. Mivel a KotOR-ok nem adnak használható támpontot a birodalom működéséről, fantáziámhoz fordultam segítségért. És megalkottam a legutolsó háború után lassan magához térő, tizenkét klánból álló mandalóriai harci óriásbirodalmat, a maga szigorú törvényeivel együtt, melynek új Mandalore-ja nem hajlandó követni az utat, melyet hódító uralkodó-elődei tapostak a birodalom sokezer éves történelme alatt. Regényemben harcok dúlnak a külső ellenség: vadállatok, sithek, sötét jedik ellen, és a túlélésért küzdő klánokban lázadások, belső viszályok jellemzik a háború utáni helyzetet. Nem könnyű most uralkodónak lenni Mandalóriában! Természetesen vannak szerelmi szálak, diplomácia, műszaki dolgok; egy kiváló mandalóriai felderítőparancsnok, Saborra jóvoltából kicsit többet megtudhatunk a jedi energiákról, sőt bizonyos vonatkozásban egy veszélyes, idegen fajról is szó esik... Szereplők: Számomra a legfontosabb, legmeghatározóbb személyiség Canderous Ordo, aki a KotOR mindkét részében a jedi főhősök hűséges társa lesz. Ő egy veterán mandalóriai harcos. Roppant termetű, érces hangú, lojális, határozott egyéniség. Ő az igazi ihletőm, ő keltette föl érdeklődésemet a mandalóriai harcosok világa iránt, gyakorlatilag őmiatta kezdtem írni a fanfic-emet! Kölcsönvett nevek a KotOR-ból: A Manaan bolygó különleges vízi világ, egy óceánbolygó. Dxun a KotOR-ban egy dzsungelbolygó, nálam egy klán viseli ezt a nevet. Mandalóriai harcosok: Canderous, Xarga, Davrel, Tagren, Zuka. És háromnak a nevét kissé megváltoztattam: Calborn (a KotOR-ban Kelborn), Brailor (Bralor) és Sheruk (Sherruk). Köztársaságiak: Carth Onasi, mint kiváló pilóta és köztársasági hős; és Forn Dodonna admirálisnő. Jedik: Revan, a Kitaszított, Vandar mester és Katar. A sithek közül nálam a legjellemzőbb egy sith lord, Darth Nihilus; kisebb szerepben pedig Treya (eredetileg Traya) és Visas. Címszereplőm, Seyda, teljes egészében kitalált karakterem, nevét egy másik PC játékból, a Morrowind-ből kölcsönöztem (Seyda Neen egy kis falu, a legelső helyszín, ahol a Morrowind cselekménye kezdődik! ) Általam kreált mandalóriaiak. A legtöbbet szereplő harcos karakterek a teljesség igénye nélkül: Serger, Larsen, Teregril, Sylas, Tairon, Saborra, Hedgewither, Arion, Handon, Teridon, Gildor, Xeren, Dandor stb. A civilek közül két öreg férfi: Tedin és Labelick. És persze nők is vannak a birodalomban: Larinna, Astrila, Lylthia, Salina, Stel, Lenia stb. Általam kreált köztársaságiak: a lelőtt köztársasági hajó kapitánya, navigátora, pilótája és 8 férfiutasa; valamint két női utas: a fiatal Flora, és a történetben fontos szerepet betöltő idős asszony, Mrs.Winter. Ezenkívül Parandin, a köztársaság egyik szenátora. M e g j e g y z é s: Mint említettem, a mandalóriai harcosok világáról semmi információm nem volt, így saját elképzelésemnek megfelelően formálgattam birodalmukat. Az én ötletem a klánrendszer felépítése; a harcosok kasztjának differenciálódása három csoportra a fizikai terhelhetőség alapján ( felderítők, harcosok, őrharcosok), ezeken kívül vannak kiképzőtisztek, testőr-és gárdahadnagyok, testőr-és gárdakapitányok, biztonsági parancsnokok, alvezérek, fővezérek, klánvezérek, és persze maga az uralkodó, a Mandalore. Az általam kitalált elit testületet, a Mandalore és családja személyi védelmét biztosító Karendhor gárdát Canderous egyik őse, Karendhor Ordo hozta létre századokkal ezelőtt. A hagyománynak megfelelően azóta is Canderous klánja, az Ordo klán képezi ki a Karendhor gárdistákat. Három új rangot is alkottam: a Hadiár a Mandalore közvetlen helyettese diplomáciai és harci szempontból egyaránt; a Haladhor a fővezéreket fogja össze; a harmadik pedig egy "civil" rang: a Calora. Ő Mandalore asszonya. Az én elképzelésem alapján zajlik a házassági szertartás, és bizonyos fogalmakat is én találtam ki. A leggyakrabban használt fogalmak pl. a sárga színű, természetes alapú energiaitalok: a leyan és a leyandale; a kényelmes, testhezálló, rugalmas lanilinöltözék, amit a harcosok a páncél alatt viselnek; vagy a szobrok alapanyaga: a hófehér delix. De létezik strel (gyümölcsfajta), coron( zöldségfajta), hanar (közlekedési eszköz), krin ( egy idegen világ iszonyatos "terméke"), szóval dúlt bennem az új fogalmak megalkotásának láza! Utolsóként a legfontosabb törvényekről: Az uralkodói rendszer elleni lázadást a törvény halállal bünteti! Nem követhetsz el akkora hibát, amit ne tudnának megbocsátani, de ha hazugságon vagy gyávaságon érnek, azt soha nem bocsátják meg neked! A mandalóriai sosem esküdözik, csak ígér, és ha megígér valamit, azon az élete lesz a pecsét! A hazugságot, parancsszegést és gyávaságot halállal büntetik! És egy törvény a civilekkel kapcsolatban, mely nagyon fontos, tekintettel arra, hogy tulajdonképpen egy "katonai" államban vagyunk: a harcosok nem élhetnek vissza nyilvánvaló fizikai erejükkel és képzettségükkel; a civilek, elsősorban a nők és gyermekek bántalmazását, megalázását a törvény szigorúan bünteti! Úgy vélem, ennyi előzetes információ birtokában bátran be lehet lépni Mandalória csodálatos világába, és remélem, nektek is legalább akkora élmény lesz A kis jedi úrnő olvasása, mint nekem a megírása! :D Köszönöm megtisztelő figyelmeteket: Lylthia   A KIS JEDI ÚRNŐ A hajsza a maradék erejét is elvette, és még mindig hallotta a sarkában loholó szörnyetegek dübörgését. Nem reménykedett csodában, tudta, hogy csak idő kérdése, mikor érik be. A hajótól sikerült őket elcsalnia, de ez vajmi keveset segített az ottmaradókon, akik közül egy sem volt védekezésre képes állapotban. Sokkal hamarabb elfáradt, mint ahogy számított rá, és ha utolérik, nem tud sok kárt tenni bennük. Mégis vállalta a csalétek szerepét. Ennyit meg tudott tenni. A többi már isten hatáskörébe tartozik. Ahhoz elég makacs volt, hogy harc nélkül ne adja meg magát, mindenáron azonban nem akart életben maradni. És nem fognak neki ajánlani harmadik lehetőséget. Mert nincs harmadik lehetőség. Sérülései súlyosak voltak, de egy kevés energiája a kínzások ellenére is maradt, ez elég volt ahhoz, hogy valamennyit gyógyításra merjen szánni. Ha mégis utolérik, úgysem tud sokáig kitartani. Egyre közelebbről hallotta a dübörgést. A bomák nem adták fel, mert beast-ridereik sem adták fel. A szavanna magas füvét kisebb facsoportok tarkították. Jobbról lustán kanyargó folyó ezüstkék vize csillant. Idilli, vadban bővelkedő, bizonyára termékeny föld. Igazán kellemes élőhely az itt lakók számára, akiknek kilétéről elképzelése sem volt. A távolban halványan derengő hegylánc vonulata húzódott. Ott talán elrejtőzhetne, de tudta, esélye sincs arra, hogy elérjen odáig. Ereje elfogyott. Nem menekült tovább. A kezében tartott nevetséges fegyverre, a törött kardra pillantott, majd a hosszú futástól zihálva szembenézett üldözőivel. Most látta csak, hányan vannak. Nyolc óriási, felnőtt boma és négy, piros páncélba öltözött, energiabottal felfegyverzett sith beast-rider követte őt mérföldeken keresztül. Látva, hogy a lány megáll, a sith idomítók arra igyekeztek rávenni állataikat, hogy szétszóródva kerítsék be a zsákmányt. Eszerint nem kaptak egyértelmű parancsot az elpusztítására. Még mindig azt remélik, foglyul ejthetik őt. - Gyere vissza, és életben maradsz! - kiáltott oda az egyik idomár. - Vissza? Akkor inkább most befejezem! - felelt a lány, bal tenyerét támadólag feléjük fordítva, és villámvihart bocsátott a hüllőkre. A bomák megvadulva nekilódultak, a beast-riderek hiába igyekeztek megfékezni őket. A lány beledöfte törött kardját a feléje dübörgő egyik óriási hüllő fejébe, és félreugorva a sérült állat útjából, szembefordult a következőkkel. Ezzel elvesztette kardját, a rájuk idézett sztázismezővel pedig utolsó energiáját is elhasználta. Most már fegyvertelenné, gyógyításra, harcra egyaránt képtelenné vált. A fáradtságtól megingott, de nem bánta. Tudta, hogy csak pillanatokra nyert időt, amíg a sztázismező hatása tart. - Hát megérte, hogy elmenekültél? - kiáltott rá az egyik sith. - Mindjárt meghalsz! - De szabadon halok meg! - térdre rogyott, de már nem bírt fölkelni. Eddig is csak hallatlan akaratereje tartotta talpon. Kék páncélú harcosok törtek elő a közeli bozótosból. A kislány rájuk pillantott és már meg sem próbált újra talpra állni, hogy meneküljön. Pedig köztársaságinak mandalóriaiak kezébe kerülni pár évvel a háború után az ő birodalmukban, egyenlő a halálos ítélettel. Ezt jól a fejébe vésték. Mindegy. Annyi élete úgy sincs, amennyire most szüksége lenne… A sitheket és vadállataikat láthatóan kellemetlenül érintette a sugárfegyverrel és rövid, széles pengéjű kardokkal felszerelt harcosok közbeavatkozása, akik indulat nélkül, némán küzdöttek. A négy beast-ridernek annyi ideje se volt, hogy állataik pusztulásának tanúi lehessenek, úgy kaszálta le őket a mandalóriaiak rohama, akik harmincöten voltak, mert Seyda vette a fáradságot és megszámolta őket. Fegyelmezett harcmodoruk eleve eldöntötte a megzavarodott és feldühödött, egyúttal a villámviharral már súlyosan meg is sebesített óriási hüllők sorsát. Mikor a hatalmas termetű győztesek szűk kört vontak körülötte; a lány nem a támadás vagy megadás, csupán a védekezés ősi mozdulatával nyújtotta feléjük kezét. Nem viseltek sisakot, így láthatta arcukat, melyet nem torzított el gyűlölet a jedi láttán. Pedig bizonyára látták, hogyan támadta meg a bomákat, így tisztában kellett lenniük azzal, hogy egy jedi védelmére keltek. Leeresztett fegyverrel, pihenő testtartásban álltak. Egy ezüstlila páncélú vált ki közülük. Lágy hullámban leomló fényes, fekete haja a vállát verte, fehér homloka nagyfokú intelligenciát sugallt. Férfias arcának sápadt bőrén a vastag szemöldökök alatt értelmes, sötét szemek ragyogtak. Sem tekintete, sem testtartása nem hordozott fenyegetést: - Jedi vagy? - dallamos, mély hangján tökéletesen beszélte a Galaxis közös nyelvét. - Nem, csak padawan - nézett föl a kislány. - A Ravagerről menekültem el. Fegyvertelen vagyok, és a kínzások károsították az energiámat. Nem termelődik úgy, ahogy kellene. Már nincs mivel védekeznem, de ellenetek, ha lenne mivel, akkor se akarok harcolni. Nem kérek tőletek kegyelmet se, egyszerűen nem akarok fegyvert fordítani ellenetek. Nem tiltakozom, ha megöltök, csak annyit kérek, hogy tiszta halálom legyen - nyugodt volt a hangja, nem érződött benne pánik vagy félelem, és szemében is csak sóvárgás volt, ahogyan végignézett a színes, fényes páncélokon. A lila páncélú harcos aranysárga folyadékkal teli keskeny üveget nyújtott oda neki: - Nem akarunk bántani. Igyál! Felfrissülsz tőle és visszaadja az erődet. Mi a neved? - Seyda - a kislány nem nyúlt az üvegért. A mandalóriai közelebb hajolt: - Igyál, Seyda! Ez rendbe fog hozni. Aztán velünk kell jönnöd a bázisra! A kislány megrázta fejét: - Rabságból rabságba? Önként? Nem. Nem kérheted tőlem! Inkább pusztíts el! Ahogy elnézlek, egyetlen mozdulatoddal megteheted. A hatalmas termetű mandalóriai bátorítóan mosolygott rá: - Nincs szükségünk rabokra. Szabad maradsz köztünk. Segíts nekünk, Seyda! Információra van szükségünk a Ravagerről. Az nekünk is ellenségünk. A kislány pillanatokig nézett az őszinte, tiszta, szuggesztív szemekbe, aztán elfogadta az üveget: - Egy kis időt kérek, hogy összeszedjem magamat. És segítséget kérek a társaimnak. - Kik a társaid? Műszereink érzékelték egy köztársasági jelzésű hajó lezuhanását, mikor beért a légkörbe. Azon a hajón vannak? - Igen. Lelőttek minket. Egy köztársasági utasszállítót. Én is azzal jöttem… - Lassabban, Seyda ez így nem világos. - emelte föl kezét a lila páncélú. - Azt mondtad, a Ravagerről szöktél meg. - Igen. De csak véletlenül, mert az energiámmal sikerült rövidzárlatot okoznom egy mentőkabinban, ahova elbújtam, ezzel kilőttem magamat az űrbe. Lezuhantam a bolygóra, amelynek a közelében állomásoztak. Meggyógyítottam magam és otthagytam a mentőkabint. Nem üldöztek. Nem sokáig kellett bolyonganom a tengerparton és már messziről megláttam ezt a landoló köztársasági utasszállítót. Föl is vett. Három héttel ezelőtt. - Hol volt ez? Emlékszel a bolygó nevére? - Igen, a navigátortól hallottam, hogy Omogoa volt a neve. A lila páncélú kérdőn pillantott egyik harcosára: - Saborra, tudsz valamit Omogoáról? A harcos készségesen bólintott: - Igen, Calborn. A Landsome-rendszerhez tartozik. Köztársasági felségterület. Legalább háromheti út, ahogy a kislány mondta. Nem hazudik. - Én nem szoktam hazudni és nincs is miért hazudnom nektek! - háborodott föl Seyda. A Calbornnak szólított lila páncélú visszafordult hozzá: - Éppen most tisztáztuk, hogy igazat mondtál - csitító hangon beszélt, ahogyan egy gyermeket szokás megnyugtatni. - Nem tudod, milyen útvonalon közlekedett az a hajó? Mert jócskán besodródtatok a mandalóriai légtérbe. - Nem tudom, mi volt az útvonala eredetileg, de akkor már három hónapja úton voltak. És három napja már csak arra mehettünk, amerre a Ravager vadászgépei tereltek bennünket… - Tereltek? - Igen. Tereltek. Ahogyan a vadász a zsákmányát. Három nappal ezelőtt jelentek meg. Nem lőttek a hajóra, csak épp nem engedték akármerre menni. - Lehet, hogy mégis követtek téged a mentőkabintól, csak nem vetted észre? Azért tudták, hogy a köztársasági hajó fedélzetén vagy? - Lehet. Nem tudom. Nincs kitől megkérdeznem. - Seyda, az imént azt mondtad, lelőttek benneteket, most pedig azt, hogy nem lőttek rátok. Nem érzed az ellentmondást? - Mondtam, hogy soha nem szoktam hazudni! A vadászgépek nem lőttek ránk. Maga a Ravager jelent meg, az lőtt. Csak egyszer lőtt, de az is elég volt ennek a hajónak. Azonnal lezuhant. Nem találták telibe, mert akkor azonnal szétrobbant volna, legalábbis a kapitány, a navigátor meg a pilóta kiabálásából ezt vettem ki. És mikor lent voltunk, szinte azonnal megjelentek a sithek, a beast-riderek meg a szörnyetegeik. Nem érdekelte őket, hogy mi van a többiekkel, azonnal engem kezdtek kergetni, ezért gondolom, hogy nem is akarták, hogy a hajó fölrobbanjon, mert én is fölrobbantam volna vele együtt, de ha mégis visszamennek a sithek a hajóhoz, bosszúból, mert engem nem sikerült elkapniuk… - Látod, hogy megöltük őket. Nincs, aki visszamenjen. - De van. Ez már csak a maradéka az üldözőimnek. A többitől sikerült hamarabb megszabadulnom, mert azok csak sima sithek voltak. Ezek a bomák azonban végig a nyomomban trappoltak, nem lehetett lerázni őket. Segítsetek a társaimon! Ne bántsátok őket, kérlek! Calborn a társaira pillantott, majd ismét a kislányra nézett: - Nagyon sokat kockáztattál értük. Van valaki köztük, aki kedves a szívednek, akit ennyire féltesz? - Igen, egy kedves, idős asszony, Mrs.Winter. Igazán őmiatta aggódom, és szeretném, ha Flora is biztonságban lenne… - Flora? - Igen. Ő és Mrs.Winter a hajó két női utasa. A többi nyolc utas férfi volt. Róluk, a kapitányról, a pilótáról és a navigátorról, szóval… nincs jó véleményem - sóhajtott. - Talán hálátlanság tőlem, hogy így beszélek róluk, mert szerintem miattam lőtték le a hajójukat, de sokszor gondoltam arra az eltelt három hét alatt, hogy kár volt megszöknöm a sithektől azért, hogy ezek közé kerüljek. - Bizonyára megérdemlik, hogy negatívan vélekedsz róluk - jegyezte meg Calborn, harcosaihoz hasonlóan nem tudva elszakadni Seyda látványától, akinek elbűvölően ártatlan, gyermeki bája furcsán keveredett ösztöneiket megmozgató, nőies lényével. - Nem éreztem magam biztonságban a hajón - panaszolta Seyda. - Furcsán bámultak és sokszor próbáltak simogatni, azzal, hogy a gyerekek szeretik a simogatást. Az lehet, de engem akkor se simogattak a jedik, mikor gyerek voltam, most meg már minek simogasson valaki, amikor már tizenhárom éves vagyok! Volt valami kellemetlen kisugárzásuk is, ami taszított, és amit rajtatok nem érzek. És nem szerettem a mosolygásukat, mert volt benne valami idegesítő várakozás és türelmetlenség És hívogattak, hogy érdekes dolgok vannak bent a szobájukban, ilyen csinos kislánynak valók, mint én vagyok, menjek be és nézzem meg, és akkor majd megtanítanak, mit kell velük csinálni, mert még játszani is lehet velük… Calborn hangja roppant feszültségről árulkodott, mikor föltette a kérdést: - És te bementél hozzájuk megnézni azokat az érdekes, neked való dolgokat? A kislány fölháborodva rázta meg a fejét, mire néhány, gyűrűbe kunkorodó hosszú, fekete fürtje elszabadult és a hátára omlott: - Hogy mentem volna? Felőlem akármilyen érdekes dolgokat dugdosgathattak ott, de te se mentél volna be hozzájuk, ha úgy viszolyognál tőlük, ahogy én! Úgyhogy megmondtam nekik, ha olyan érdekesnek találják azokat az akármiket, akkor játsszanak vele ők! Mosoly lopakodott a harcosok arcára, a vezér pedig elismerően bólintott: - Jól válaszoltál, Seyda. Okos kislány vagy. - Komolyan gondolod, Calborn? - a kislány egészen megilletődött a dicséret hallatán. - Igen, nagyon komolyan gondolom. Mindegyiküktől viszolyogtál? - Csak a férfiaktól. Flora nem beszélgetett velem, mindig fáradtnak látszott, pedig nem is kellett dolgoznia. De Mrs. Winter nagyon kedves volt. Ővele sokat beszélgettem. Néhány napja megkérdeztem tőle, nem tudja-e, miket akarnak nekem állandóan mutogatni három hete a társai, erre ő megijedt. Azt mondta, soha nem szabad bemennem a szobájukba, inkább legyek mindig őmellette, akkor nem kerülgetnek majd. És igaza volt. Ha mellette voltam, akkor még a pilóta és a navigátor se szeretett odajönni hozzám, mert Mrs.Winter elküldte őket, aminek nagyon örültem. De a kapitány még Mrs.Wintertől se félt. És ő még visszataszítóbb volt, mint a többiek. Ha megéreztem azt az undorító légkört, ami áradt belőle, azonnal bezárkóztam előle valahova. Akkor dühöngeni kezdett, az öklével ütötte a zárt ajtót és olyan szavakat kiabált, amiket nem értettem, de biztos, hogy nem dicséret volt, mint ahogy például az előbb te megdícsértél. Tetszett a hangod és a hangsúlyodból is éreztem. A jedik nem szoktak dícsérni, de olyan szavakat se szoktak mondani, amiket a kapitány használt. Mrs.Winter rá is szokott szólni, hogy ne káromkodjon, és ne mondjon rólam ilyen csúnyákat. A roppant termetű vezérharcos a kislány keskeny vállára tette kezét, lehajolt az arcához és a szemébe nézett: - Seyda, ha úgy gondolod, bosszút állhatsz rajtuk. Csak annyit kell mondanod, hogy hagyjuk őket a hajóroncsban. A vadállatok meg fogják őket találni. Mrs.Wintert és Florát kiszabadítjuk, ők veled jönnek a bázisra, de a többiek itt maradnak a vadonban. Akarod? Seyda határozottan megrázta fejét: - Nem tudom, miért kerülgettek állandóan, de ha egyszer tényleg sikerült volna valahol sarokba szorítaniuk, megtámadtam volna őket a maradék energiámmal, akármi lesz is a következménye. Ha lett volna egy kardom, biztos, hogy nem kerülgettek volna tovább. A kapitányt a bomákkal is megkergettetném, legalább egyszer, hogy tudja, milyen érzés mindig menekülni… De akkor is, a sithek biztos miattam lőtték le őket. És ha ők nem vesznek föl a hajójukra, akkor a sithek és a bomák ott öltek volna meg, talán a mentőkabin mellett, mert akkor se mentem volna vissza velük. Ha most hagyom, hogy ezek a köztársaságiak itt haljanak meg a vadonban, az olyan borzasztó hálátlanság lenne, hogy el se tudom képzelni, van-e ennél szörnyűbb dolog. Ha nem lennék ennyire fáradt, és ha lenne egy éles kardom, lehetőleg duplapengéjű, akkor visszamennék értük, hogy legalább a sithek ne bántsák őket, főleg Mrs.Wintert ne bántsák. De még idő kell, hogy pihenjek és kardom sincs. - Rendben, Seyda, nem kell aggódnod értük! - nyugtatta meg Calborn. - Saborra! Végy magad mellé tizennyolc harcost… - és halk, rövid tanácskozást folytatott társaival, melyből Seyda egyetlen szót sem értett. Miután Saborráék elmentek, Calborn visszafordult a kislányhoz, pillantást vetve az aranyló itallal már csak félig telt üvegre. - Idd meg az egészet és pihenj, hogy összeszedd magad! Közben eszünk - az ittmaradó harcosok védő kört formálva telepedtek le Seyda körül és megkínálták az ízletes sült hússal. - Köszönöm - fogadta el. A lila páncélú vezérharcos közvetlenül mellette ült le: - Mit jelent, hogy csak padawan vagy? - Azt, hogy érzékeny vagyok az erőre, de még csak tanulom, hogyan használjam. A meditáció jól megy, de az csak az elmélet. Lehet, hogy ha már lenne fénykardom, akkor a gyakorlás is könnyebb lenne, mert hiába bánok jól a szimpla karddal, fénykard nélkül szerintem soha nem leszek jedi. A mesterek két évvel ezelőtt kezdtek el foglalkozni velem, addig csak ott éltem egyéves koromtól a jedik között a bershanna-i akadémián, mert meghalt az anyukám a szülésemkor, így mondták, apukámról meg annyit se tudok, hogy van-e egyáltalán. Egyéves koromig vigyázott rám egy asszony, aztán elvitt a jedikhez. Az anyám kérte ezt, amikor haldokolt, hogy ha a bátyámat annak idején befogadták, akkor most engem is fogadjanak be. Így kerültem a jedik közé. Amíg nem tanítottak, addig a felnőtt jediket utánoztam, úgy tanultam. Egyszer véletlenül hallottam két jedi beszélgetését, onnan tudom, hogy csak a bátyám miatt kezdték el a képzésemet. Hogy az én dolgom lesz majd, hogy rendbe tegyem azt, amit a bátyám tönkretett, mielőtt meghalt. A vezérharcos pillantása végigfutott rajta. A vékony anyagú, szürke padawan köpeny ugyanis több helyütt elszakadt, alóla kivillant Seyda sima, sötétbarna bőre. - Nagyon fiatal vagy. Szinte még gyerek. - Mondtam már, hogy nem vagyok gyerek! Tizenhárom éves vagyok! Calbornt mulattatta az önérzetes válasz. Elmosolyodott: - Ez nekünk csak jó. Eszerint nem harcoltál ellenünk a háborúban. - Nem. Nem is láttam még mandalóriait soha. Csak a páncélotokról tudom, hogy azok vagytok. Azt sokszor mutogatták, hogy belém neveljék az ellenség-tudatot. Azt tanultam rólatok, hogy vadak és kegyetlenek vagytok. És amikor most megláttalak benneteket… - sóhajtott. - Ebben a színes, csillogó páncélban annyira impozánsak voltatok, ahogyan harcoltatok, hogy áhitatot éreztem. Akkor már nem féltem a haláltól. Hazudtak nekem a jedik, vagy félre akartak vezetni. Nem érzem bennetek az ellenséget. Ahogy sugárzik belőletek az erő, lenyűgözőek vagytok. Lehet, hogy nem illik ilyet mondania annak, akit a jedik neveltek, de én csak azt mondom, amit őszintén érzek, és én még soha nem hazudtam, mert annak nincs értelme, de ha úgy gondoljátok, hogy nektek is csak útban lennék és inkább megöltök, én akkor se fogok haragudni rátok. Megértem, hogy ellenségnek tartotok és elfogadom a döntéseteket. Nem érzem szégyennek, hogy veszítenem kell veletek szemben. A vezérharcos ismét elmosolyodott: - Ahogy látom, eléggé félresikerült a nevelésed - újabb darab sült húst és kenyeret nyújtott Seydának. - Mire gondoltál, amikor azt mondtad, tiszta halált kérsz? - Nem tudom - vallotta be a kislány. - De veletek kapcsolatban mindig elmondták nekem ezt a fogalmat. A jelentése azonban számomra homályos és eddig nem is nagyon gondolkodtam el rajta, mert eddig még nem találkoztam veletek. A mesterek néha elég ködösen fogalmaznak és feltételezik, hogy megértetted, de ha mégse érted, nincs bátorságod megkérdezni, miről beszélnek egyáltalán. Nekem legalábbis nincs, mert így is mindig útban vagyok nekik. Annyit értettem csak, hogy valamilyen szégyenletes és fájdalmas dolgot csináltok azzal a nővel, aki a fogságotokba kerül, és csak utána ölitek meg. A tiszta halál eszerint azt jelenti, hogy azt a szégyenletes és fájdalmas dolgot nem teszitek meg velem. Csak megöltök, így tisztán halok meg. Calborn megint végignézett Seydán. Pillantása ezúttal a gyűrűkbe csavarodó, a kislány hátára omló, félig lebomlott, de félig még feltűzött fekete fürtökön időzött tovább, aztán a bizalommal rátekintő hatalmas sötét szemekbe fúrta kutató tekintetét: - Te ezt elhiszed rólunk? Mindent elhiszel a mestereidnek? - Nem - felelt Seyda nyílt arccal azonnal, gondolkodás nélkül és megint vágyódva bámulta a páncélokat. - De azért azt is nehéz elképzelni, hogy a mesterek eleve hazugságokat tanítanak. Most látom, hogy nem igaz, amit rólatok mondanak, akkor viszont a gyűlölet a jedi tanítások alapja, vagy a tudatlanság. Egyszerűen semmit nem tudnak rólatok, és senki nem veszi a fáradságot, hogy meg akarja tudni az igazságot. Nagyon elzártan éltek a világotokban. A baj ott van, hogy a Mandalóriai Háború mégis történelmi tény. Akkor már csak az a kérdés, hogy ki kezdte. És miért. A közelben ülő harcosok hallgattak. Tekintetüket pillanatra sem vették le Seydáról, aki furcsa keverékét alkotta egy izgató nőnek és egy ártatlan gyermeknek. - Ha gyűlöletből tanítanak - folytatta a kislány -, akkor nem akarok jedi lenni, hogy az életem ne gyűlöletre és hazugságokra épüljön. Szívesen élnék köztetek, ha lehetne. Igaz, hogy a jedik mégiscsak fölneveltek, de azért még nem volt joguk hazudni rólatok. És különben is a bátyám miatt kezdtek foglalkozni velem, de ezt is elhallgatták előlem. És ezek csak azok a dolgok, amikre én magam is rájöttem. Képzeld, mennyi minden lehet még, amire még csak esélyem sincs, hogy rájöjjek… Calborn most az ívelt szemöldököt és a kislány finom vonásaihoz viszonyítva a kelleténél teltebb, duzzadtabb, de pici szájat vette szemügyre, végül a fantáziájukat jócskán megmozgató nőiesen telt domborulatokat. Seyda észre sem vette tűnődése közben, hogy Calborn és harcosai mennyire feltérképezték női mivoltát. Ő még mindig a csillogó páncélok csodálatával volt elfoglalva. Elhárította Calborn udvarias mozdulatát, mellyel az újabb falatot nyújtott neki: - Köszönöm. Nem vagyok már éhes, de ha még egy kortyot kaphatnék abból a furcsa, finom italból… - Tessék. Ez a leyan. Frissítő és üdítő ital. Jobban érzed magad? - Nagyszerűen. - Ennek örülök - mondta Calborn. - Mert indulnunk kellene - szedelőzködő harcosaira pillantott és kezét nyújtotta Seydának, hogy felsegítse: - Elég erős vagy ahhoz, hogy gyalogolj? Mert hosszú út áll még előttünk. - Remekül vagyok - biztosította a kislány. - A leyanotok csodát művelt. A harcosok védelmezőn közrefogták a vezért és a kislányt, aki próbált lépést tartani velük. Calborn nyilvánvalóan méltányolta az igyekezetét, mert lassított a tempón, anélkül, hogy Seyda tudomására hozta volna, őrá vannak tekintettel. - Beszélnél akkor nekünk a Ravagerről? - Mit akartok tudni róla? - Mindent, amire csak emlékszel. - Elég sok dolog kiesett a kínzások után a fejemből, de érzékeltem, hogy négy erős energiaforrás van csaknem szimmetrikusan elhelyezve a Ravager két oldalán, a hajó hosszában. Úgy vélem, ezek belső, speciális védő erőmezők, ezért nem sikerült eddig kárt tennie senkinek a Ravagerben, pedig sokan és sokszor megpróbálták, erről is hallottam a jedik között. Elképzelésem szerint, ha ezt a belső védelmet semlegesítik, akkor a Ravager elpusztítható. - Csak érzékelted ezeket az energiaforrásokat? - vetette közbe Calborn. - Ha csak látatlanban érzékeltem volna őket, akkor is ott vannak, ez biztos, egy jedit nem lehet becsapni, még engem se, bármilyen kevésre tartanak is a jedi mesterek. De meg is találtam mind a négy energiaforrást. Le tudom rajzolni nektek az elhelyezkedésüket, amennyire bolyongásaim során a hajó térképe a fejemben összeállt. Konzol vezérli őket, de mivel nem értek a computerekhez, nem tudtam kikapcsolni ezeket a védő erőmezőket. Egy műszerésznek egyszerű feladat lenne, csak hát, ha egy műszerész lett volna ott az én helyemben, az most nem lenne itt, hogy erről a felfedezésről beszámoljon nektek, hisz őt nem engedték volna el, ahogy engem. És ha sikerült is volna kikapcsolni azokat az erőmezőket, nem tudtam volna szólni senkinek, hogy most kellene támadni a Ravagert, mert most védtelen. Seyda beszédében a gyermeki megfogalmazások mögött most zavarba ejtően csillant fel egy magasabb értelmi színvonalon lévő egyéniség stílusa. A mandalóriai vezérharcos figyelmét nem kerülte el ez a kettősség, de nem tudott mit kezdeni az ösztönei által diktált információval. Mint műszaki felderítő, azonnal felmérte, hogy Seyda nem buta, de fejlődését hanyagságból vagy tudatosan meggátolták, talán az érzelmi fejlődését is, ezért ez a furcsa ingadozás női és gyermeki lénye között. Ennél messzebbre azonban most még nem merészkedett a feltételezések között. - Miből gondolod, hogy szándékosan engedtek téged megszökni? - Calborn, mivel én jedi vagyok, sok olyan dolgot érzékelek, amit csak érzek, de nem tudok megmagyarázni, de gondolj bele, a két felnőtt jedi, akikkel együtt elfogtak engem, meghalt. Megölték őket a sithek. Éreztem, amikor eggyé váltak az Erővel, ahogy ezt a mesterek mondják. Az én jedi tudásom sehol sincs az övékéhez képest, mégis én menekültem meg, nem ők. Bármit akar tőlem a Ravager ura, nem az elpusztításom a célja, hiszen kommunikálni igyekezett velem. És a Ravagerről nem lehet csak úgy simán megszökni, én mégis meg tudtam tenni. Biztos, hogy nem a saját gyatra képességeimnek köszönhetem, föleg nem azok után, hogy az energiám újratöltődését meggátolták… - hirtelen megállt és aggódva nézett föl a vezérharcosra. - Talán az sem véletlen, hogy ide terelték azt a hajót, hogy itt zuhanjon le, a ti világotokban… - Mire gondolsz? - Calborn fejében körvonalazódni kezdett egy gondolat, de a kislány elképzelésére volt kíváncsi. Seyda őszintén kétségbeesettnek látszott: - Nem emlékszem a kínzásokra, nem tudom, mit csináltak velem, az energiámmal, az emlékezetemmel. Lehet, hogy nyomkövető van bennem, lehet, hogy ők akarták, hogy ti megtaláljatok engem, és ha ők követnek engem, odavezetem őket a ti bázisotokra, de én nem akarok bajt hozni rátok! Calborn, azt hiszem, a biztonságotok érdekében lehet, hogy nincs más választásotok, meg kell ölnötök engem! Calborn lassú mozdulattal a kislány felé nyúlt, és miután az csak összerezzent a mozdulat láttán, de nem húzta el a fejét, a vezér szelíden megsimogatta a kócos fürtöket: - Nem akarunk megölni téged. Ahova megyünk, ott harcosok közt leszel. Nem valószínű, hogy a Ravagert egy harci bázis érdekli. Ennél több féltenivalónk is van, ezért nem hiszem, hogy csaléteknek használnának téged. Mit tudsz még a Ravagerről? Tudomásunk szerint egy sith nagyúr a parancsnoka. Láttad őt? - Csak egy ködszerűen kavargó, elmosódott alak képe van bennem. Hosszú, ezer ráncot vető szürke köpenyben. Egy színes ködöktől gomolygó szobában ülve láttam meditáció közben. A tudatom tudta, hogy ő az. Nem volt valóságos, inkább, mint a holokép. Az alakja után ítélve biztos, hogy férfi. Beszélt, de semmit nem értettem belőle. Képeket mutatott. Elmosódó, gyorsan elfutó képeket. Lángba borult bolygókat, lassan sodródó köztársasági-, és idegen űrhajóroncsokat, egy sötét, élettelen bolygót, ahol energiakisülések cikáztak, egy másik, hosszú szürkeköpenyes férfialakot álarcban, akinek csuklya borult a fejére… Calborn arca megrándult, a kislány azonban nem vette észre. Memóriáját erőltetve próbált visszaemlékezni: - Aztán láttam Malakot, ahogyan most az egész világ ismeri. Majd egy bolygót, ami fölött fogószerű, óriási, mesterséges objektum lebegett és fény kötötte össze a bolygóval. Megint azt a sötét, élettelen bolygót, fehér falakat, amikre hatalmas piros körök voltak festve, némelyik ajtó volt, aztán egy idős asszonyt, sötétszürke köpenyben, a csuklya félig eltakarta az arcát, a haja teljesen fehér és befonva, kétoldalt ereszkedett le a válláról. Megint a halott bolygót, aztán megszűnt minden látomás. A köd szétoszlott, az ajtót nyitva találtam. Kezdtem keresni valami menekülési lehetőséget. Így jutottam el a mentőkabinokhoz. - Nem tartóztattak föl sithek? - Nem. Csak messziről láttam őket, de találtam egy lopakodómező-generátort és annak a segítségével bebolyongtam a hajót, menekülési útvonalat keresve, anélkül, hogy valahol is fölfigyeltek volna rám. Most utólag nem vagyok biztos abban, hogy nem vettek észre, talán csak parancsuk volt arra, hogy tegyenek úgy, mintha nem látnának, és engedjenek megszökni… - Miért hiszed ezt ilyen szilárdan? Miért értékeled alul ennyire saját képességeidet? - Mert a jedik sem értékelnek sokra, és nekik van összehasonlítási alapjuk. Ha pedig arra gondolok, hogy a Ravager ura abban a meditációs szobában kommunikálni próbált velem, ahelyett, hogy elpusztított volna, mégiscsak arra kell gondolnom, hogy valamiért szüksége van rám, azért engedett el. - De rálőtt a hajódra, veszélyeztetve az életedet, azután sitheket, beast-ridereket és bomákat uszított rád - emlékeztette Calborn. - Ez hogyan egyeztethető akkor össze az elméleteddel? Seyda elgondolkodott: - Nem tudom. Talán inkább gyanakvás. Vagy rossz előérzet. Mivel nagyon, nagyon tetszetek nekem, mert másképp nem tudom megfogalmazni, amit érzek irántatok, nem akarok bajt okozni nektek. Kíváncsi vagy még valamire? - Igen. Hogyan kerültél a Ravagerre? Honnan tudnak rólad egyáltalán? Hisz te még csak… - Calborn gyorsan lenyelte a mondat végét, mielőtt kiejtette volna a sértő szót: gyerek vagy. - Malával és Yanonnal, két jedi lovaggal a bershanna-i akadémiához tartozó Yola szentélyhez igyekeztünk. Ez az akadémiától kétheti járásra van. Mivel mi nem vagyunk pilóták és az akadémiának nincs is űrhajója, természetesen gyalog mentünk. - Megszokottak ezek az utak? - vetette közbe Calborn, még jobban lassítva a tempón, látva, hogy Seyda fáradt, mégsem panaszkodik. Minden megjegyzés nélkül odanyújtotta neki az aranyló leyannal teli üveget. A kislány hálás mosollyal elfogadta. Hosszú kortyokban ivott a kellemes aromájú folyadékból és mozgása fölgyorsult. A speciálisan kifejlesztett energiaital ismét visszaadta az erejét és felélénkítette. Mielőtt tovább beszélhetett volna, támadás érte őket. Seyda ekkora méretű, és ennyire ijesztő külsejű ragadozót még nem látott, főképp nem ennyi példányban. A harcosok azonnal szűk kört vontak köréje, ő azonban nem érzett félelmet: - Kaphatok egy kardot? Calborn szó nélkül nyomta a kezébe saját kardját, majd pisztolyt rántott. Seyda fürgén tört utat a színes páncélok közt és oldalba támadta az egyik kerek fülű hüllőt, melynek szemei rövid kocsányon lógtak, és veszedelmes fogsorát csattogtatta nagy, négyszögletes szájában. A kislány megszokott, begyakorolt mozdulatokkal küzdött, ahogyan az akadémián tanították. Indulat nélkül, gyorsan, hatékonyan. Ahogyan a mandalóriai harcosok is körülötte. A harc a cannokok vereségével zárult. - Nagyon ügyes vagy - mondta őszinte elismeréssel Calborn, aki végig nem mozdult mellőle. Seyda zavarban volt, nemigen szokott dicséretet kapni, de mert a többi harcos arcán is csodálatot látott, kisugárzásukból elismerést érzett, elfogadta, hogy Calborn komolyan gondolta, amit mondott. - Köszönöm a kardodat - adta vissza, miután földdel és fűvel letisztította róla a vért. Tovább haladtak a bázis felé. Seyda most még erősebben érezte a harcosok felől sugárzó elismerést és felujjongott magában. Talán befogadják maguk közé. Teljes bizalommal viseltetett a robosztus termetű harcosok, elsősorban impozáns megjelenésű és kellemes modorú fiatal vezetőjük iránt, aki ismét faggatni kezdte, ahogy folytatták megzavart útjukat: - Mi történt a szentélynél? - Sithekbe botlottunk. De hogy válaszoljak az előző kérdésedre, igen, ezek megszokott utak. Helyesebben próbák. A kitartás, a tájékozódás, az összetartás, az egymásrautaltság próbái. Nekem se ez volt az első utam, csak akkor másik jedikkel voltam és akkor többen voltunk, és közelebbi szentélyhez kellett elzarándokolnunk. Itt most csak Mala és Yannon volt mellettem. Mala már nem fiatal nő, ötven év fölött jár, illetve járt, hiszen meghalt, Yannon pedig negyven körüli férfi volt, és a jediknél minél idősebb egy jedi, annál tapasztaltabb, annál több a támadó-és gyógyító energiája. - Akkor fogtak el benneteket a sithek? - Igen. Két sötét jedi mester volt köztük, azok ellen nem tudtunk védekezni. Se Mala, se Yannon, én pedig végképp nem. Különválasztottak minket. A Ravagerre fölhozták őket, de a jelenlétüket csak egy ideig éreztem. Aztán már csak a halálukat. - Hol és hogyan kínoztak téged? - Egy fehér szobára és egy csillogó fémasztalra emlékszem és a szörnyű, görcsös fájdalomra a fejemben. Biztos, hogy próbáltam szabadulni és védekezni, mert az asztalhoz voltam bilincselve, mikor legközelebb magamhoz tértem. Senkit nem láttam, csak a hullámokban érkező őrjítő fájdalom volt a fejemben. Aztán megint kialudt az emlékezetem, és amikor legközelebb felébredtem, akkor már nem fájt semmim, nem is voltam megbilincselve, de az energiám akkor már csak a töredéke volt az addiginak és nem éreztem, hogy kezdenék feltöltődni. - Ezek után találtad meg azt a meditációs szobát? - Igen. Azután pedig a mentőkabinokat. - Éreztél olyan görcsös fájdalmat a fejedben azóta? - Nem. Csak még érzékenyebben reagálok a rossz dolgokra, és még nehezebben viselem el azokat, akik negatív energiát sugároznak ki. Mint a kapitányt, a navigátort, a pilótát meg a férfi utasokat. Köztetek viszont nagyon jól érzem magamat. Őszinte a kisugárzásotok. Nincs benne alattomosság, mint a köztársaságiakban volt. - Megtisztelő a véleményed. - A ti viselkedésetek a megtisztelő. Nem is tudom, hogyan ismerhettek ennyire félre benneteket. Látva, hogy nemcsak Calborn mosolyog, hanem harcosai is, egészen felbátorodott: - Van valami, amire még kíváncsiak vagytok? - Igen. Többször említetted, hogy a bátyád miatt kezdtek foglalkozni veled a jedik két évvel ezelőtt. Miért tulajdonítanak akkora fontosságot a bátyádnak? Különösen, ha már meghalt, mint mondtad. - Mert tehetséges jedi volt. Én nem ismertem őt, sosem találkoztam vele, talán ő sem tudta, hogy én létezem. Az akadémián csak suttogva beszéltek róla, hogy ne halljam, de bármennyire kevésre értékelnek is, süket azért nem vagyok. A bátyám a jedi mesterek akarata ellenére Malakkal együtt részt vett a Mandalóriai Háborúban, és állítólag őmiatta veszítettétek el a háborút. Ő ölte meg Mandalore-t, az uralkodótokat, mielőtt átbukott a sötét oldalra… A harcosok döbbenten megtorpantak, Calborn szeme nagyot villant: - Revan a bátyád volt?! - Igen - Seyda csöndesebben folytatta. - Tehát a jedik mégsem hazudtak mindenben. Ebben legalábbis nem. Nem akartalak feldúlni téged, csak a kérdéseidre igyekeztem legjobb tudásom szerint válaszolni - végignézett a feszülten álló harcosokon. - Bosszút állhattok rajtam azért, amit Revan tett veletek. Akkor sem gyűlöllek titeket, és nem félek tőletek. A ti kezetekből szégyen nélkül fogadom el a halált. Calborn tekintete a kislány arcát fürkészte: - Szerinted ha mi most legyilkolunk egy fegyvertelen, erőenergiájától megfosztott jedi kislányt, méltó bosszú lenne azért, hogy a kislány bátyja megölte az uralkodónkat? - Nem tudom, Calborn. Azt valószínűnek tartom, hogy fordított esetben köztársaságiak megtennék egy mandalóriai kislánnyal. Eleget hallottam a felfogásukról. Azért gondolom, hogy ti sem tennétek másként. A vezér megrázta fejét: - Mi nem így gondolkodunk. Neked csak a saját tetteidért kell felelősséget vállalnod! Az alapján fogunk téged megítélni, ahogyan viselkedsz köztünk.

2007.01.30. 17:51

Cím: Praetar Szerző: Brutus Világ: Saját, kitalált történet. Szereplők: --- Rövid leírás: Ez egy 4 kötetes történet szeretne majd lenni. Kicsit Gyűrűk urás, és Eragonos beütésű, de ha segítetek, akkor ki tudom küszöbölni ezeket a "hibákat". A történet, 3 fiúról szól, a kalandjaikról, csatáikról. (Legyetek elnézőek, még nagyon a szárnyaimat bontogatom.) Prológus Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Föld nevű bolygó. Ezen a bolygón, különös lények éltek, akik úgy nevezték magukat: emberek. Az emberek, körülbelül 10 millió éve élhetnek ezen a gyönyörű helyen. Kitaláltak maguknak, egy úgynevezett „időszámítást”, amit egy Jézus nevű ember születésétől számolnak, és amióta 2007 év telt el. Ám, a mi történetünk, nem ekkor játszódik… Valamikor, régen, a Földet, hatalmas varázslók irányították. A „modern” emberek, nem hisznek ebben, ők ezt az időt a „sötét középkornak” nevezik. Nem is sejtik, mekkorát tévednek. Ebben az időben, ugyanis, három nagy varázscivilizáció létezett. A bátor venecusok, a bölcs oraculumok, és hatalmas bovisok. Azok, akik nem tudtak varázsolni, rettegtek tőlük, és üldözték őket. Megvetették a mágia minden formáját. Így hát, a kor három legnagyobb varázstudója, valamint az Avatár, együttesen, száműzték a mágiát, egy fantomföldre, ami másolata volt csak az igazi világnak, hogy kedvére formálja, és alakítsa. Ezután, több tízezer évig, az árnyékvilág- ők ezt Praetarnak nevezték, utalva a „másvilág”-ra-, nyugodt volt. Ám, az idők változnak, az emberek változnak, és vészesen közeledik a béke befejeződése, hogy egy új korszak köszöntsön be…

2006.10.13. 07:26

Cím: Attila naplója Szerző: Schmalcz Attila Alap: Inuyasa Korhatár: Nincs Tartalom: Egy vicces napló amiben Inuyasáékkal állandóan berugunk vagy verekszünk. Kategória: Paródia Szereplők: Inuyasa,Miroku,Sangó,Kagome,Sipu,Én,Anyukám,Márti(anyukám barátnője),Sesomaru,Naraku csapatával együtt   1.bejegyzés: Annyi vicces naplót olvastam a neten hogy úgy döntöttem írok egyet.  2.bejegyzés: Épp németezünk. Fúj! Segítség! Mentsetek meg! Jaj! Jaaaaj! 3.bejegyzés: Lenyugodtam pár sörtől. Csak néhány órát kellett a detoxikálóban töltenem. Tehát jobb volt mint máskor. To be contined... Ez egy kicsit kevés, ez nem fanfic....

2006.06.22. 23:08

Szerző: Phoebe Halliwell Cím: Persephone Fandom: Lost Szereplők: a főszereplő kitalált, Persephone, de felbukkannak  a többiek is, főleg "Henry Gale" Korhatár: max 12, de csak azért, mert a Lost is annyi Tartalom: Persephone egy "Közülük". De nem akar velük lenni. De beletörődik. De aztán történik néhány dolog. -         Persephone! Ébredj! Kinyitottam a szemem. Valaki dörömbölt a szobám ajtaján. -         Ki az? -         Én. Na, kösz – gondoltam, de aztán felismertem a hangját. Ezt a hangot ezer közül is felismerném. -         Mi van? – nyögtem, szemet dörzsölgetve. -         Gyere! -         Hova? -         Az erdőbe! -         Minek? – kérdeztem, majd miután nem válaszolt, sóhajtottam. – Adj öt percet. -         Rendben. Kikászálódtam az ágyból. Ez a pasas már megint ki tudja hova cipel. Miért mindig én? Közel sem én vagyok a legodaadóbb ember a csapatban. Csak befogom a számat. Legtöbbször. Az egyszerű, egyszínű pólót, és nadrágot vettem fel. „Enyhén” koszosak voltak, na meg egy picit szakadtak is. Hosszú, göndör, sötétbarna hajamat egybefogtam. Az egyszínű baseball-sapkámat is fölvettem. Volt még egy „pár” baseball-sapkám. Ott volt a Renault-os, ami személyes kedvencem, az, amin a „?” van, illetve van még egy Spongyabobos is. Oké, oké, szülinapi ajándék volt. De persze még van egy csomó, az előző életemből. De azért itt is kaptam egy párat. Ott van a Hanso Foundation - feliratú, a Dharma Initiative - feliratú, illetve egy olyan, amin csak a Dharma jel van. De ezeket nem vehetem fel, mert az erdőbe megyek, és ott én ’Others” vagyok. Hé, lehet, hogy erre a simára ráfirkálom, hogy Others. Hehe, az öreg Rousseau nagyot nézne, ha meglátná… Hát igen… Belenéztem a szobám falán lévő hatalmas tükörbe. Nem vették volna észre kívülállók, hogy nem szívvel-lélekkel tartok velük. Csak megtettem, amit mondanak, mert nem akartam idő előtt meghalni. Az isten szerelmére, hisz csak 16 voltam! Pont, mint Alex. Na igen, a kis francia csaj. Ő lett az igazi barátnőm a szigeten. A régi barátaim bevették a süket dumájukat. Csak Alex, és én nem. Ezért is segített anno Claire-nek. -         Kész vagy már? Sóhajtottam, majd kiléptem az ajtón. Ő ált velem szemben. Elég alacsony férfi, „enyhén” kopaszodó. Nem tudtam az igazi nevét. Ő annyit mondott, hívjuk Henry Gale-nek, bár nem ez az igazi neve. Nem mintha az én nevem Persephone lenne… -         Hova lesz a menet? – kérdeztem. -         Csak gyere utánam. Na, tessék. Oké, hogy rangban fölöttem áll, meg hogy idősebb nálam, de azért ennél többet is megérdemelnék, nem? Végigsiettünk a folyosón, ő vezetett, én utána. A többi szobában még csend volt. Ők még szunyálhattak… Ha nem sietett volna annyira, tuti bealudtam volna. Elindultunk az erdőbe, figyelve a lábunk elé. Sosem felejtem el, amikor az első héten, amit a táborban töltöttem, beleestem Rousseau egyik hálócsapdájába, és Tomnak kellett kiszabadítania. Életem egyik legkínosabb élménye volt. Tomnak egyébként szerény véleményem szerint jobban állt az álszakáll, az legalább eltakarta az ocsmány fejét valamennyire. De Henry bácsi nem viselt álszakállt. Pedig lehet, hogy neki is jobban állt volna… Nyolc hónappal azelőtt érkeztünk, hogy az a másik gép is lezuhant volna. Osztálykirándulásra mentünk volna LA-ből Sydney-be. Aztán lezuhantunk. A 40 fős osztályból + 2 felnőtt, csak 15 gyerek maradt életben, köztük én. Egyből a karjaikba rohantunk. És ott is ragadtunk, gondolom, kellett nekik az utánpótlás. Nincsenek olyan sokan… Tovább siettünk, végig a fák között. Utáltam fegyver nélkül rohangászni, egy rohadt kés sem volt se nálam, se Henry-nél. Az oké, hogy az a fadöntögetős izébigyó nem bánt minket, de a jegesmacikat nem nagyon tudtuk volna kordában tartani. Henry olyan hirtelen állt meg, hogy nekiütköztem, és csak azért nem gurulunk le mindketten, mert meg tudott tartani engem. Mindig is csodáltam, hogy hogyan szorulhatott ennyi erő ebbe a kis, esetlen testbe. -         Megjöttünk. Egy kis völgybe érkeztünk. Épp akkor kelt fel a nap. Egész szép hely volt. -         Szép. – mondtam tömören. -         Ugye? Ez a kedvenc helyem az egész szigeten. -         Tényleg? És miért hoztál ide? -         Tudod, holnap, illetve ma, elfogatom magam velük. -         Tudom. -         Ezzel folytatódik a terv. -         Tudom. -         Amikor majd visszatérek, neked is lesz feladatod. Ugye megjegyezted az ide vezető utat? -         Asszem idetalálok. -         Helyes. Amikor visszajövök, egy kis csapattal elmegyek a foglyokért. -         Ezt tudom. -         És te a többieket elvezeted ide. -         Én? Miért pont ide? -         Kövess. És lementem utána a völgybe. És akkor megláttam azt, amit fentről nem. Egy ajtó volt a földben, egy hatch. Ugyanaz a jel volt a Dharma jel közepén, mint a mi hatchünknek. Csak ez egy másik kijárat volt, olyan számos-tekergető zárral. -         Persephone, figyelj rám. Te fogod elvezetni a többieket ide, be a bunkerbe. Ez az út rövidebb, mint a másik, amin eddig jártunk. A kód a következő: jobbra 4, balra 8, jobbra 15, balra 16, jobbra 23, balra 42. Megjegyezted? -         Meg. – azzal elismételtem. -         Helyes. Mehetünk vissza. -         Várj egy kicsit! – megragadtam a karját – Miért én? -         Nem érted? – azzal elmosolyodott. Ritkán mosolygott, és mindig kirázott tőle a hideg. De azért nem engedtem el a karját. -         Nem! Azért kérdezem! -         Mert te megcsinálod. Utálkozva, kelletlenül, gyűlölködve, de megcsinálod. Azt hitted nem tudom, hogy te piszkálod a Hanso Alapítvány honlapját, meg a telefonos ügyfélszolgálatot. Igen, igen – újra elmosolyodott, mivel megdöbbenésemben elengedtem a karját – Tudom, hogy te csinálod. De hagyom. Hagyom, és nem szólok Neki. Legalábbis eddig nem szóltam. -         És… akarsz szólni Neki? – hangom erőtlenül, rekedten csengett. -         Nem. Nem akarom, hogy megöljön. És most gyere vissza. Én hamarosan indulok. És figyeld meg jól az utat visszafele is! Szinte kábultan követtem vissza. Tudta. Tudta, de nem mondta el Neki. Azt hiszem, akkor kezdtem el tisztelni ezt az embert.   Ez az 1. fejezet. Felekrülhet? E-mail: phoebe48@freemail.hu

2006.06.14. 13:34

A történet kezdete Ermiona Draculet: Séta az esőben     Név: Ermiona Draculet Kor :14 Csillagjegy:Skorpió Hajszín: barna Szeme színe: smaragdzöld Háza: mardekár Barátai: nincs   Története: 4.éve jár a roxfortba Majdnem a Griffendélbe kerül /Apja halálfaló /mint késöbb kiderül/   egy apró balaeset után Harryék barátjává fogadják bár ennek nem mindenki örül Ermiona és Harry egymásba szeretnek de ez több okból is lehetetlen Ermionát a marekárosok furának tartják ezért nem barátkoznak vele.De persze ez még semmi…hosszú, s nehéz kalandok várnak rájuk ,minek végén….kitudja mi lesz.   „Ismét egy szeptember 1.-je.Újra elkezdődik az az unalmas , év. Oh ,  hogy milyen hülye voltam 3 . évvel ezelőt…a Griffendélbe  osztottak volna… néha még mindig a fülemben cseng a Teszlek süveg hangja: „lássuk csak…hmm…lehetne…a Griff…(ekkor láttam, néhány Griffendéles tapsra emeli kezét,)…nem…Mardekár!(egy  kéz csattanása  hallatszik a Griffenféles asztaltól./bizonyára azé,  aki emelte kezét a megtapsolásomra/És utána már a mardekáros asztal vízhangzó tapsolását hallani. Én odafutottam boldogan az asztalhoz…akkor még nem tudtam, mennyire utálni fogom.)Ennyi volt… már az asztalánál éreztem, más vagyok mint ők.Na de ez kit érdekel? Ajaj…mennem kell, megyünk a pályaudvarra…”   Ermiona sietve ládájába dobta naplóját, s vele együtt a frissen érkezett olvasatlan levelét.-Ermiona gyere lefelé, elkésünk! –hangzott apja hangja. Ermiona felkapta puloverét , megfogta a ládáját, és elkezdte vonszolni a lépcsőn.-Megyek már,megyek. –morogta lefelé menet. –Csillagom ,már megint miért morogsz? Azt hittem szeretsz majd a Roxfortba járni!- mondta anyja. –Semmi bajom , …csak fáradt vagyok. –Anyúú!! Úgye én a Beauxbatonsba fogok járni, igaz? –kiáltott a húga. –Nem tudom ,ahova felvesznek. Ermiona tovább vonszolta ládáját. Mindannyian felszálltak a seprűre, és a pályaudvarig szálltak. Ott átmentek a 9 és  háromnegyedik vágányra. Ermiona ismét vágyakozva nézett néhány diákcsoportot, akik nevetve mesélték egymásnak nyári élményeit. Ermiona nagyon szívesen megosztotta volna nyaralási emlékeit valakivel…de nem volt senki.-Legyél jó ,és ha kapsz jegyet, küldd el bagolyban ,had örüljünk!- zökkentette ki ábrándozásaiból Ermionát apja. –rendben. –Sziasztok! –Megölelte szüleit és felmászott a vonatra.Ott az első üres fülkébe ült ,és maga után hanyagul behajtotta az ajtót. Elővette az egyik könyvét. Séta az esőben állt a borítóján. Azon zuhogó esőben egy lány állt. Körülötte Lila rózsák. „szép történet.” –gondolta . – áá…ide ne üljünk…itt csak az a fura mardekáros csaj van…- Hallatszott kintről. Ermiona oda se fordult. Hozzászokott már az efféle megjegyzésekhez. Körülbelül két óra múlva Ermiona meghallotta ,hogy a szomszéd fülkénél áll a büfé kocsi . Kiment ,és elkezdte előkotorni a pénzét. De valaki erőteljesen meglökte ,és Ermiona  ráesett egy fekete hajú ,zöld szemű , fiúra. Egy pillanatig egymásra néztek , majd Ermiona megszólalt: -Oh … bocsánat…valaki meglökött-mondta és egy kicsit elhúzódott a fiútól. -Semmi baj. –Nem akarsz átülni a fülkénkbe? Úgy látom egyedül vagy itt. -Hát…ha nem zavarok szívesen megyek. – Kapott a kínálkozó alkalmon Ermiona. A büféről megfeledkezve, beültek a fiú fülkéjébe, ahol volt még egy vörös hajú fiú, és  egy barna göndör hajú lány. –sziasztok –köszönt tartózkodóan Ermiona. -Hello- vetette oda a vörös hajú fiú. -Szia – nézett fel a könyvéből a lány.-Hermione Granger vagyok. -Én meg…Ermiona Draculet.-  FOLYT. KÖV.     ez a történetem I. fejezete. ha tetszik, elküldöm a folytatást e-mailban! ginny04@freemail.hu a címem. Felkerülhet az oldalra?

2006.05.21. 17:31

Helló! Nekem egy regényem lenne, amit publikálni szeretnék, de nem tudom, hogy erre van-e lehetőség. Ha van, annak nagyon örülnék. Most ide berakom az egyik fejezetet, hogy megmutassam, milyen a hangulata a történetnek, és hogy a hangnem megfelel-e. Író neve: Sarah Days Mű címe: Földre szállt angyal Téma: Fantasy és real. (a fantasy csak részben jellemzi a műt) Fejezetek idáig: (hát, egyenlőre 10 van megírva, és folyamatosan bővül.) 7. Fejezet - Vágyálom az ördöggel? Miután az óráról kicsöngettek, felkaptam a táskámat, és kirohantam a teremből. Egyből a szekrényekhez vettem az utat. Amint a folyosón robogtam, egyik oldalról befordult mellém Helen.  - Szia. – köszönt vidáman.  - Szia. Nah, te mit szólsz a téli szünethez? – érdeklődtem.  - Alig várom, hogy holnap nálatok találkozzunk, és elinduljunk a hegyekbe. Biztos klassz lesz. – vidám mosoly ült ki az arcára. Szinte éreztem, hogy mennyire vágyik végre egy szabad hétvégére, hogy szülők nélkül lehessünk. Ő és Zack gondolom együtt lesznek, és… Rossz gondolat ütötte meg magát a fejemben, hogy ők… Nah, de hagytam a fenébe, hisz most örülni kell. Amint végignyomorogtunk a tömegen, végignéztem az embereken. Mindenki boldog és vidám, örül az életnek. Csak az a sok szellem ne kószálna itt.   Valami biztos kiülhetett az arcomra, mivel Helen megkérdezte.  - Valami gond van?  - Nem, dehogy. Miért?  - Mert olyan fanyar pofát vágtál. Mintha egy citromba haraptál volna bele. – aggodalmas arckifejezését látva nem voltam benne biztos, hogy ezt látta, csak nem akarta elmondani.  - Mondom, hogy semmi. Csak valami eszembe jutott. De nézd csak – láttam meg Zacket -, ott van Zack! Szia Zack! – kiáltottam a fiúnak, aki észre is vett bennünket. Vagyis, legalábbis Helent igen. Odaértünk, ők pedig átölelték egymást, és szenvedélyesen csókolózni kezdtek. Anyám… Eszembe jutott, hogy mennyire szoktam utálni, ha a kicsik megállnak a lépcső tetején, középen, nehogy valaki egyáltalán elférjen mellettük. Hát, most Zack és Helen pont ott álltak, ahol utáltam, ha állnak. Úgy döntöttem, arrébb húzódok. Pár másodpercig, jó, lehet, hogy fél percig is, de vártam, hátha engem is lélekszámba vesznek, de semmi. Lerongyoltam a lépcsőn, majd befordultam jobbra, ahol a szekrényeink álldogáltak katonasorban. Fekete színük volt, néhol meg voltak karcolna. Néhol? Elég sok helyen. Az egyik re például rá volt írva, hogy ”I LOVE GÁBOR” a másikra pedig ”Linkin Park”. A bunkó emberek belefirkálnak mindenbe, ami csak le van festve, és az övék. Legalábbis ideiglenesen az övék, hiszen minden évben változik a szekrények elosztása.   De most azzal törődtem, hogy átváltsam a cipőm, felöltözzek, és hazamenjek készülődni.  - Nocsak, nocsak. Így sietsz? – hallottam magam mögül Tom hangját. Megpördültem, de meg is bántam. Olyan hirtelen ért, hogy öt centiméterről bámulok bele abba a tökéletes barna szemébe, hogy meginogtam.  - Nana, vigyázz. – kapott el két kezével, és lábra állított. – Minden oké?  - Persze, csak hírtelen ért. – a látásom egy kicsit homályos volt, de foltokat azért láttam.  - Egész nap ilyen instabil vagy?  - Nem, csak most. De mindjárt elmúlik, hidd el.  - Jó, elhiszem. De ugye azért hazakísérhetlek? – megdöbbentem a kérdésen.   Tom általában nem kísér haza. Az óráinknak, legalábbis az övének későn van vége, és neki nem olyan öt métert kell sétálnia, hogy hazaérjen. Most, tél táján elég korán besötétedik, és már fél öt környékén sötét van, amikor én hazaérek. Neki pedig vonattal kell hazamennie, mert nem a városban lakik. Ráadásul az apjával és egy húgával él. Az apja egész nap dolgozik, késő este ér csak haza. A húga ott jár általános iskolába, és nincs, aki neki csináljon ennivalót. Még csak harmadikos, nem valami jó főző. Szóval sietnie kell haza. Kész megtiszteltetés volt, hogy hazakísér. Vagy, ezt csak én éreztem így? Gyorsan összekaptam magam, és már mehettünk is. Zackék máig ott állhattak a lépcsőnél, mivel nem láttunk őket lejönni. Hogy bírják ilyen sokáig? Nah mindegy. Olyan szívesen elmondtam volna Tomnak, hogy mi történt velem az órán, hogy Lon elment, meg hogy végül is nem kaptam egyest a puskázásért, de nem tehettem. Tom így is tiszta abnormálisnak nézett, amikor szellemekről beszéltem neki, és úgy látszik, megnyugtattam azzal, hogy azt mondtam neki, most már nem látom őket. Szóval, neki ilyesmiről egy mukkot se… Ez a tudat, elszomorított.    - Valami baj van? – lehet, hogy kiült volna a gondolatom az arcomra? Lehet.  - Nem, semmi baj. Csak elgondolkoztam valamin. Veled mi történ ma? Az út alatt elmélyültünk a palackorrú delfinek táplálkozási szokásairól. Tomnak ebben az évben biológiából kellett vizsgáznia, és volt egy választott tantárgya, a misztikus lények és bestiák. Ez utóbbi nekem nagyon tetszett, és úgy döntöttem, hogyha én is tizenegyedikes leszek, majd én is ebből akarok majd vizsgázni. Olyan dolgokat tudott meg az ember, amiről idáig nem is hallott. Most nem kezdem el ezt bontogatni, hogy miről, de az a fontos, hogy sok mindenről. Már befordultunk az utcámba, amikor rájöttem, mindjárt otthon leszek, és Tom is elmegy. Egyedül leszek egészen holnap reggelig, amikor ugyebár jön a busz, és megyünk a síelni. De akkor is. Olyan szívesen beszélgetnék még vele… Olyan öt-hat órán keresztül még. Vagy akár itt is alhatna. De azt nem lehet… Felléptem azon a pár lépcsőn, ami az ajtóhoz vezetett, majd visszafordultam. Tom ott állt, akár egy újszülött bárány, hogy úgy visszamentem és megcsókoltam volna, de mégsem tettem. Nem volt itt az ideje.  - Köszi, hogy elkísértél.  - Nincs mit. Máskor is, ha akarod. Jól eldumáltuk a dolgot. – mosolyodott el.  - Hát, igen. – hosszú, néma csend követte a mondatomat. – Akkor… Majd holnap találkozunk a buszon.  - Persze, majd találkozunk. Szia. – intett pát.  - Szia. – néztem, amint körvonalai szépen elmosódnak a sötétségben. Elment.   Én becammogtam az ajtón. A lakásunk úgy nézett ki, ahogyan anyám mindig is akarta. Tiszta, és szép. Velem, vagyis az ajtóval szenben volt egy lépcső, ami az emeletre vezetett. Mellette a mosdó. Balra nyílt a nagyszoba, apám kedvenc helysége. Most is ott ült a fotelban, és a focimeccset nézte egy doboz sör társaságában. Jobbra pedig a konyha volt, ahol szinte mindig égett a villany. Anyám imádott sütni-főzni, így mindig volt otthon valami finomság is. Szóval felslattyogtam a lépcsőn, majd balra fordultam. Arra nyílt az én szobám. Nem volt nagy, de nekem pont megfelelt. Egy ágy, egy asztal, polccal és tévével. Ennyi, amire szükségem lehetett. A ruháim kint voltak a nagyszobában, egy számomra kijelölt szekrényben. Nem hordtam olyan cuccokat, amikre a szüleim azt mondanák, „Úr Isten!”. Nem hordtam nyakpántot, mini szoknyát, sőt, még tangát sem. Minek az? Csak hogy menő legyen az ember? Kit érdekel? Ledobtam a táskám az ágyamra, majd elővettem azt a nagy táskát, amibe akkor szoktam pakolni, ha elutazok hosszabb időre. Igaz, most csak három napra megyek el, de ha síelésről és a haverjaimról van szó, mindig két hétre elegendő cuccra kell számítani. Szóval egész éjszaka pakoltam, és azon morfondíroztam, hogy nem is olyan nehéz elfeledkezni arról, hogy szellemeket látok mindenhol. Szinte mintha ott sem lennének. De sajnos csak szinte. Van, amikor csak úgy átsétálnak az emberen, és egyszerűen nem bírom megállni, hogy nem vágjak vagy egy fanyar pofát, vagy valami érdekeset, mivel amikor átmennek az ember testén, olyan hidegrázásuk van az illetőknek. Persze az orvosok azt hiszik, hogy olyankor csak egy hideg fuvallat üti meg az embert, amitől égnek áll a szőre, de nem. Vagy amikor beszélgetsz valakivel, és azon az illetőn lép át valamelyik szellem, és az infarktust hozza rád, ahogyan a semmiből előbukkan. Persze ők nem veszik észre, hogy én látom őket, és úgy tesznek, mintha semmi sem lenne, de én akkor is megijedek. Ilyenkor olyan nehéz elmagyarázni az illetőnek, akin épp most ment át egy szellem, hogy te mitől ijedtél meg, hogy az csak na. Jó kifogásodnak kell lennie, hogy mitől rémültél meg, ha teszem azt, egy árva lélek nincs rajtatok kívül a környéken, de még egy madár sem. Tehát bepakoltam. Épp hogy be tudtam cipzározni a táskát, annyi mindent nyomorintottam bele, de végül, miután már rá is ültem, sikerült behúzni azt a nyamvadt bigyuszt. Hírtelen fáradtnak éreztem magam, csak azt nem tudtam, mitől. Ledőltem az ágyamra, és szinte azonnal el is aludtam.   Rémálmom volt. Borzalmas rémálmom. Nem is gondoltam volna, hogy még eszembe jut az ördög, de most, kivételesen vele álmodtam. És olyan szépnek indult. Már hogyha az ördöggel szépen indulhat valami. Úgy kezdődött, hogy ott fekszem egy ágyban. Az elején fel sem fogtam, hogy nem a saját ágyamban fekszem. Az oldalamon aludtam, vagy legalábbis pihentem. Fehér hálóinget viseltem, és az ágy takarója is hófehér volt. Amikor kinyitottam a szemem, vagy ha ezt lehet egyáltalán egy álomban csinálni, felhőket láttam. Sok-sok apró és nagy felhőt. Vöröses-sárgás színekben játszottak, mintha naplemente lenne. Csodálatos volt. De valami mégis rosszérzetet keltett bennem. Fáztam. De hát az ágynak melegnek kellene lennie nem? Nem volt az. Ekkor egy hang megszólított.  - Fázol Sandra? – bársonyosan csengett a fülemben. A szavak egyenként simogatták végig az arcomat, hozzám dörgölőzve, akár egy simogatást váró kölyökkutya. Úgy megfordultam volna, hogy lássam, ki szólított meg, de nem tudtam. A belső rézékeim azt súgták, megbízhatok az illetőben, akkor is, ha nem látom.  - Igen, egy kicsit. – válaszoltam. A hangom messzinek tűnt, mintha nem is én mondtam volna őket, hanem valaki más.  - Akkor gyere, fordult meg. – hízelgő volt a hangja, de mélyebb, mint az előbb. Egyre férfiasabbnak hangzott. Most már meg tudtam fordulni. De megbántam, hogy megtettem. Csak annyit kellett fordulnom, hogy a hátamra feküdjek. Éreztem, amint a szárnyaim, amik ugyebár valójában nincsenek is (ugye?), a hátam alá gyűrődnek. Felettem maga az ördög térdelt. Fekete gatya volt rajta, olyan bokáig érő, mintha melegítő lenne, de mégsem. Lengén lógott rajta. Nyakán egy fekete, szögecses nyakpánt, melyen lángnyelvek voltak a szögecsek. Csupasz felsőteste kidolgozott volt, szinte túl szép, hogy igaz legyen. Bár, szinte teljesen normálisnak tűnt, nem volt túl kidolgozott, csak… Túl szép. Ahogyan az arca is ezt árulta el. Túlságosan hasonlított álmaim pasijára, minthogy elhiggyem, tényleg így néz ki. Fekete haja hanyagul hullott bele arcába. Úgyszint fekete szemei úgy csillantak meg arcán, hogy éreztem, bajban vagyok. Vagyis, ezt inkább csak a tudatom fogta föl, érzéseim azt súgták, minden rendben van, nem kell félnem.   Felém mozdította jobb kezét, majd végighúzta a meztelen karomon, forróságot hagyva maga után. Szemébe néztem, és szinte tudtam, mit ajánl nekem. Egy éjszakát, gyönyörrel, vadsággal és forrósággal. Mintha hipnotizált volna. Megijedtem saját magamtól, amikor ennek tudatára ébredtem, nekem kell ez az éjszaka.  - Gyere. – Ez nem én voltam! Kiáltott föl az agyam. De mégis. Ő elmosolyodott. Úgy, ahogyan csak az igazi macsók tudnak. Olyan „ugorj-rám-béby” tekintettel. Féltem. Ez az egy szó mit tehet velem? Ő közeledni kezdett. Kezeivel megtámasztotta magát az ágyon, majd egyre és egyre közelebb hajolt. Már éreztem a forróságot az arcomban. Alig volt a teste öt centire az enyémtől, és a forróság végig futott a testemen.  - Szeretlek… - súgta gyengéden a fülembe. Szeret? Az ördög képes szeretni? Úgy ez most csak egy vicc? Még közelebb hajolt, majd amikor már épp hogy megcsókolt volna, felébredtem. Zihálva ültem az ágyamban. Forró volt a testem még mindig. Valóság volt? Nem, az nem lehet. Nincsenek szárnyaim. Hátrafordultam, hogy a biztonság kedvéért ellenőrizzem is ezt. Nem voltak. Ez csak egy álom volt. De akkor mitől vagyok forró? Az ablakomra pillantottam. Voltak olyan napok, amikor elfelejtettem kinyitni estére, és befülledt a levegő, és forró volt minden. De most nem. Tárva-nyitva volt, és csak úgy járt rajta a hideg levegő ki és be. De akkor ez mi volt? Nos, ennyi a fejezet, és nagyjából ekkorák a többiek is. Szóval, felkerülhet?

2004.12.27. 15:33

Cím: Szerző: Alap(vagyis melyik sorozat, film vagy könyv alapján készült): Korhatár(korhatár nélkül, 12 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel, 16 éven aluliaknak nem ajánlott, csak 18 éven felülieknek!!!:)) : Tartalom(Ebben vázold fel a cselekményt, nem kell az egészet elárulnod, de nagy vonalakban tudasd velünk, hogy miről fog szólni!): Szereplők(valódiak és kitaláltak, vagy is a fanfic alapjául szolgáló műben eredetileg szereplők és az általad alkotottak, kitalált szereplő esetén rövid életrajz szükségeltetik, ha a történetben nem jeleníted meg a múltját): Csak hogy képben legyetek, hogy mi kell!!!

[Friss hozzászólások] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]