Új bejegyzés Frissítés

2007.09.30. 16:11

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 64. részét! Köszönöm! :)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: " - Halljam! Mi ez a szer? - eresztette ki hangját a Hadiár. - Ha nem kapok rendes választ, további darabkák fognak leválni belőled! - Lassan ölő méreg!!!!! - vonyított fájdalmában az orvos. - Hogy ne szaporodjon a fajtátok, te brutális gyilkos! - Na, ez már teljesen hihető válasz volt - Canderous a gárdistáihoz fordult. - Ez a két féreg a tiétek. A fantáziátokra bízom, mit csináltok velük. Azt hiszem, elég lesz közben lányaink sírjaira gondolnotok, meg arra, hogy miket találtunk a tartályokban, és a szemetesekben... Ha ezekből marad valami, azt majd kidobjuk valahol. Ha itt végeztetek, akkor a többi hóhért motozzátok meg! Akinél találtok további gyilkos eszközt, azt helyben ledarálhatjátok. A többi fölött Mandalore fog ítéletet mondani."       A kis jedi úrnő - 64. rész   Canderousnak közben jelentették, hogy két orvost rajtakaptak, amint valami szert akarnak beadni injekcióstűvel a vajúdó lánynak, akinél megindult a szülés. A Hadiár azonnal átcsörtetett a szállítóhajóba. Az előtérben látta alvezérét és annak asszonyát a kislányok közt ülni. Nem zavarta meg őket, továbbsietett a szülőszobának kinevezett helyiségbe: - Hol az a két mészáros?! - bődült el, majd visszafogta hangját, látva a fájásokkal küzdő lányt, aki összeharapott szájjal igyekezett minden erejével a szülésre összpontosítani. Mellette egy orvos, akit a lányra felügyelő őrharcosok hoztak oda, hogy segítsen. Egy gárdista a Hadiár felé nyújtotta az átlátszó folyadékkal teli injekciós tűket. Canderous elvette, majd intett, hogy hozzák utána a két megkötözött orvost. Miután átmentek az Arkanra, a Hadiár meg sem állt egy kis szobáig. Ott intett, hogy állítsák eléje a foglyokat. - No, most az van, hogy ti hülyének néztek minket. Ez sokszoros sértés egy mandalóriai harcos számára, először is azért, mert köztársaságiak vagytok, ami már önmagában is kellemetlen, hiszen a veletek való szövetségért harcolunk, másodsorban civilek vagytok, ami még sértőbb ránk nézve, és ami a legszörnyűbb, orvosok, akiktől Mandalória tanulni szeretett volna, ha a szövetség létrejön. Akármi lesz is, kettőtöket már nem fenyegeti az a veszély, hogy a segítségeteket kérjük bármiben is. Figyelmeztettelek benneteket, hogy épp elég szörnyűséget csináltatok, igyekezzetek jóvátenni. Nos, mint látom, ez nem történt meg, sőt, rontani igyekeztek a helyzeten, visszaélve azzal, hogy nálunk nem divat az orvosok képzése, és nem tudjuk nyomon követni, mikor mivel manipuláltok. Mondtam, hogy semmit nem hozhattok magatokkal abból a mészárszékből! Lehet, hogy azért nem értetitek a figyelmeztetést, mert nem beszélitek a közös nyelvet? Mi van ebben a tűben? - Koltó! Koltót akartunk adni a lánynak! Maguktól kaptuk! Maga mondta, hogy csak az van a hajón... A következő pillanatban az orvos betört orral, törött állkapoccsal, eszméletlenül bukott hanyatt a földre és Canderous vad mozdulattal rátaposott a mellkasára. Reccsenés jelezte, hogy néhány borda is megadta magát. A másik orvos arcából pillanat alatt futott ki a vér. Canderous figyelme most ráterelődött: - Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy egy parancsot többször is ki kell adnom, vagy egy kérdést többször is fel kell tennem, úgyhogy most már csak választ várok. - Fájdalomcsillapító... - nyögte az orvos. - Ez a reakció valamivel jobb, mint a társadé, mert legalább valamit kiböktél végre. Csakhogy ez nem koltós injekcióstű, és nem is koltóra emlékeztet a folyadék színe. Az utóbbi hónapokban mi is megtanultunk bánni a koltóval, csak lehet, hogy ez a hír nem jutott még el hozzátok, azért hittétek, hogy át tudtok verni. A következő gondom az, hogy tilalmam ellenére hoztátok magatokkal. Miért? - Mert mi ezt szoktuk használni ilyen esetekben... - Rossz válasz. A tapasztalataink szerint ugyanis titeket egyáltalán nem érdekel a fájdalomcsillapítás. Nos? Még egy válaszlehetőséget kapsz. - Ez... fájdalom... csillapító... - ismételte az orvos, de iménti magabiztossága semmivé lett. A Hadiár bólintott: - Rendben. Próbáljuk ki. Csillapítsd a fájdalmadat! - és kardot rántva váratlan mozdulattal levágta az orvos bal kezét. A szerencsétlen a csonkot szorongatva üvöltve rogyott térdre. - Halljam! Mi ez a szer? - eresztette ki hangját a Hadiár. - Ha nem kapok rendes választ, további darabkák fognak leválni belőled! - Lassan ölő méreg!!!!! - vonyított fájdalmában az orvos. - Hogy ne szaporodjon a fajtátok, te brutális gyilkos! - Na, ez már teljesen hihető válasz volt. Csak az a baj, hogy ez a lány nem a saját akaratából vár gyereket, hanem ti kényszerítettétek rá, és még ráadásul meg is ölnétek szegényt! - Canderous a gárdistáihoz fordult. - Ez a két féreg a tiétek. A fantáziátokra bízom, mit csináltok velük. Azt hiszem, elég lesz közben lányaink sírjaira gondolnotok, meg arra, hogy miket találtunk a tartályokban, és a szemetesekben... Ha ezekből marad valami, azt majd kidobjuk valahol. Ha itt végeztetek, akkor a többi hóhért motozzátok meg! Akinél találtok további gyilkos eszközt, azt helyben ledarálhatjátok. A többi fölött Mandalore fog ítéletet mondani. Úgyszintén Radas és a többi moslék fölött is!   A Strider érkezésének napján Calborn - miután meghallgatta a Haladhor beszámolóját a távollétében történt dolgokról, szokásától eltérően nem a Palotába lépett be, hanem a Külső Palota felé indult, Seydát kézen fogva vezetve. A szertartási hely épülete előtt a testőrök hátramaradtak. Az uralkodó megállt a szertartási ruhák halmaza előtt, és elengedte asszonya kezét: - Válaszd ki, melyik ruhában akarsz igent mondani Mandalore-odnak! Seyda elmosolyodott: - Ha fényes nappal szertartási ruhában meglátnak engem, a néped elől nem titkolhatod többé, hogy elváltál a Calorádtól, és most most mégis meggondoltad magad... Calborn Seyda mindkét kezét az ajkához emelte: - Éppen azért alkottam a törvényt, hogy visszaadhassam Calorámnak a rangját, amit érdemtelenül vettem el tőle. És egy új törvénynek csak akkor van értelme, ha életbe is léptetem. Úgy döntöttem, hogy most, fényes nappal fogom életbe léptetni! Népem és harcosaim szeme láttára! Seyda felnézett az arcába: - Most már elmondod azt is, miért küldtél el egyáltalán? - Igen. De előbb kérdezni szeretnék tőled: rajtad kívül volt valakinek szabad bejárása a Gyógyítás Házában a te hálószobádba? - Igen, Telara volt a szobalányom, ő naponta takarított az egész házban, így az én szobámban is. - És ha valamire szükséged volt, bármilyen intimebb női dologra, őt kérted meg, hogy beszerezze neked, esetleg a barátnőidet? Vagy te magad jártál utána, hogy megvedd? - Egyik sem, Calborn. Telarával nem tudtam olyan barátnői kapcsolatot kialakítani, hogy ilyesmit bízzak rá, de Larinnáékat sem zaklattam ilyen dolgokkal. Ahhoz szoktam hozzá, hogy Salinával beszélek meg mindent, hisz az ikrek miatt úgyis mindennap találkoztam vele, és ha szükségem volt valamire, pénzt adtam neki, kérve, hogy ő vegye meg, hisz ő úgyis naponta kijár a városba, nem eshetett nehezére, hogy néha hozzon nekem valamit, amire szükségem van. Vagy talán csak azért tette meg, mert nem akart az úrnőjének ellentmondani? Ő panaszkodott ez miatt? - Nem. Nem is ezért kérdeztem. Szóval te nem szoktál egyedül vásárolni. - Nem, Calborn. Öt éve köztetek élek, és mindössze kétszer voltam boltban, akkor sem egyedül. Első alkalommal, amikor Helsára kerültem, te vittél be a városba, második alkalommal pedig pár hónappal ezelőtt a barátnőimmel és a testőrökkel együtt vásároltunk, amikor berendeztük a Gyógyítás Házát. De mindent Larinna, Lylthia, Astrila és Lenia válogatott össze nekem. A lakás berendezéséhez szükséges dolgokat, meg néhány egyszerűbb, kényelmes köntöst a gyógyító meditáláshoz, hogy ne lanilinban és páncélban üljek délutánonként a városiak között. - Seyda, szoktál te beszélgetni Salinával a férfi és a nő kapcsolatáról? - Nem. Salina már attól is zavarba jött, hogy meg kell magyaráznia, miért kellett dajkát hozatnia a kisbabáinknak. A veled való kapcsolatomról semmit nem beszéltünk. Amit tudok, tőled tudom. Amikor pedig már nem voltál mellettem, kivel és mit beszélhettem volna... rólad... Könnycsepp csillaga csillant a szemében. Mandalore két tenyerébe vette Seyda arcát: - Tudod, mire való a sillan? - Ismerős a neve. Azt hiszem, egyszer valaki beszélt róla, talán Arion, vagy Lylthia, de őszintén megmondom, már nem emlékszem, hogy mit. Ha beszéltek is róla, talán azért nem maradt meg az emlékeimben, mert nem része az életemnek... - Seyda, a sillanra nem volt szükséged, amikor öszeházasodtunk, azért nem beszéltem róla neked annak idején. Gyermeket akartam tőled, és ha te sillannal védekezel a terhesség ellen, Mandalore örökösei nem születhettek volna meg. Ebből már sejtheted, hogy ez a nők számára kifejlesztett szer arra való, hogy ne legyen kisbabájuk, amíg nem állnak készen fizikailag és lelkileg arra, hogy vállalják és föl is neveljék. Neked sajnos nem adhattam meg ezt a választási lehetőséget, mert a birodalomnak Mandalore törvényes utódjára volt szüksége. Mielőbb! Mikor Lynnar meghalt, magával vitte a halálba a fiamat is. Mellette voltam a szülés alatt, láttam, mennyire szenved, láttam, hogyan fogy az ereje, és hiába vagyok egy birodalom uralkodója, nem segíthettem rajta. Sokáig nem tudtam gondolni még arra sem, hogy újra asszonyt válasszak magamnak. Amíg téged meg nem láttalak Helsa közelében... A szülés után mindenképp beszéltem volna veled arról, hogy mire való ez a szer, és ezután nyugodtan használd. De erre a beszélgetésre nem kerülhetett sor, mert Nihilus befolyásoló akarata erősebbnek bizonyult, mint saját akaratom, és hiába szégyellem, elfordultam tőled, ahogy ő remélte. Ezután hónapokig még csak nem is láttalak, tehát a sillanra - az asszonyomként - nem lehetett szükséged. Amikor végre visszatérhettem hozzád, addigra már teljesen elhidegültél tőlem. Megértettem a lelkiállapotodat, és nem erőltettelek semmire, vártam, hogy magadtól közeledj hozzám, de te egyre idegenebbé váltál. És akkor egyszer Salina elszólta magát, mennyire örül, hogy ezekről az intim dolgokról végre megkezdtem a felvilágosításodat, és már rendszeresen használod a sillant! Képzelheted, mit éreztem ennek hallatán, hisz hónapok óta elutasítottad a közeledésemet, és mivel sem Salina, sem én nem beszéltünk neked e szer létezéséről, el sem tudtam képzelni, honnan van róla egyáltalán tudomásod. Salina útmutatása alapján a városi házad hálószobájában, az ágyad melletti kis szekrényben hat üveg sillant találtam. Az egyik üvegnek már csak az alján lötyögött valami. Egy ilyen üveg legalább két hónapig elég ahhoz, hogy bátran közeledhess a párodhoz... Seyda arca elkomorult: - És te ebből arra a következtettél, hogy én használom a sillant? Ugyan miért kellett volna nekem... - hirtelen elhallgatott, majd szemében felismerés gyúlt. - Azt hitted, azért utasítalak el, mert mást szeretek? De hogyan gondolhattál erre? Hát senki sem jöhetett a közelembe anélkül, hogy a testőreim ne tudjanak róla... Vagy azt gondolod, hogy maguk a testőrök éltek vissza a bizalmaddal? - Igen, Seyda, abban a pillanatban ez is megfordult a fejemben. Csak egyetlen dolog mondott ellent ennek az elméletnek. Nappal mindenki látott, mindenki tudta, mit csinálsz, az egész életed a nyilvánosság előtt zajlott, csak éjszaka lehetett alkalmad arra, hogy férfit engedj magadhoz... Éjszaka viszont Davrel volt melletted szolgálatban, és az ő viselkedése teljesen eltér a többi őrharcosétól. Úgy vettem észre, csaknem bármelyik őrharcosomról elmondhatnám, hogy beléd szeretett annak idején Helsán, és ez az érzés többé-kevésbé ide is elkísérte őket, de Davrel valahogy másképp rajong érted, mint a többiek. Talán, amikor átért a csöndbe, és te visszaadtad az életét, akkor változott benne valami. Nem a szépséges nőt látja benned, aki valójában vagy, hanem valami földöntúli hatalom megtestesítőjét. Mi a statikus világnézetünkkel nem vagyunk különösebben fogékonyak a misztikumra, de ő másképp lát téged, ezért másképp érez irántad, mint őrharcostársai, ez egészen biztos! És mert nem nőként kezel téged, ezért nem is úgy közelít hozzád, mint nőhöz. Őmiatta biztosan nem kellene sillant használnod, és mivel ő a testőrkapitányod, rangja jogán társaitól se tűrné el, hogy veled... testi kapcsolatot próbáljanak létesíteni. Ezért vetettem el a gondolatot, hogy másik férfi lenne az életedben, azért nem fogadsz el engem. Ha viszont senkid nincs, akkor a sillanra sincs szükséged, tehát az nem is a tiéd. Akkor jutott eszembe Telara, a szobalányod. Hogy ő rejtette el a te szobádban valamiért. Talán attól félt, hogy az őrharcosok véletlenül rábukkannak az ő szobájában, és esetleg ugratják vele, meg a civil udvarlójával... - Calborn, most már egyre kevésbé értelek. Miért zavartál el ezzel a váddal, ha te magad sem hittél benne? - Mert a sillan ürügyet szolgáltatott nekem arra, hogy elengedjelek. Ha visszakapod a szabadságodat, akkor tőlem távol, talán egy másik férfi oldalán majd képes leszel megnyugodni és új életet kezdeni. Legalábbis így gondoltam. Azzal tisztában voltam, hogy Sylas Helsára fog vinni, és továbbra is úgy fognak őrizni, mintha még mindig a Calorájuk lennél. Nagyon gyorsan rájöttem, hogy én viszont csak veled tudok új életet kezdeni, és amikor ráadásként azt is megtudtam, hogy feltehetően a sithek kémkednek utánad, és veszélyben vagy Helsán, nem mertem tovább várni. Féltem, hogy ha miattad megtámadják Starvillert, akkor inkább el fogsz menni a sithekkel, csak ne bántsák az otthonodat, az apádat, és az őrharcosokat. És ha Nihilus egyszer a hatalmába kerít téged, akkor valóban örökre el foglak veszíteni... - tenyerében megcsillant a Calora két szimbólumékszere: a fehér kövű gyűrű és a szépmívű vékony lánc. - Kérlek, most válassz szertartási ruhát magadnak, hogy újra a törvényes asszonyomnak tudhassalak! - Várj, Calborn! Mielőtt bemegyünk, én is szeretnék kérdezni valamit tőled. Utánajártál, hogy ki tette be a szobámba azt a hat üveg sillant, ami miatt elküldtél engem? - Igen, Seyda, utánajártam. Mielőtt elmentem érted, hogy visszahozzalak, Salinát kivallattam, honnan tud a sillanról, ő pedig elmondta, hogy Telara osont oda hozzá a hírrel, hogy te milyen dolgokat rejtegetsz a fiókodban. Ezután Telara kisasszonyt is megkerestem, és megtudtam tőle, hogy bosszút akart állni rajtad, azért áskálódott ellened. - Rajtam bosszút állni? Miért? - Mert ahogy te visszaköltöztél a Palotába, őneki már nem volt meg az a szabadsága, amit tőled kapott a városban, és mivel nem ragaszkodtál Telarához, hogy továbbra is szobalányod maradjon, a Palota-beli szobalányok közül rendeltek melléd másikat. Telara így azt a kiemelt fizetést is elvesztette, amit addig kapott, és a civil fiúja faképnél hagyta. Telara akkor találta ki, hogy olyasmit fog elhitetni rólad, amiről tudta, hogy nagyon érzékenyen fog érinteni engem, ha rájövök. Telara bizonyos rendszerességgel továbbra is kijárt a Gyógyítás Házába takarítani, persze felügyelettel, hisz a bejárási kódot Saborrán és rajtam kívül csak a testőrkapitányaid ismerik, más nem tud bemenni régi otthonodba. Telara is azok közé tartozott, akik tudták, hogy te és én már hónapok óta nem voltunk együtt. Ezért egy alkalommal eldugta a fiókodba a saját készletét, a felbontottat is, majd elrohant Salinához és elújságolta neki, hogy takarítás közben mit talált nálad. Csakhogy Salina nem tudott arról, hogy ez miért akkora újság, ezért elégedetten közölte velem, hogy végre elkezdtem a felvilágosításodat a kényesebb dolgokban is... Telara elég jól ismerte a férfiak lelkivilágát ahhoz, hogy tudja, mi az, ami igen érzékenyen érinti a hiúságukat. Egy birodalom uralkodójának hiúságát pedig különösen... Utólag azt mondom, nagyon gyerekes bosszúra vállalkozott, de én akkori lelkiállapotom miatt mégis beleestem a csapdába... amíg be nem ugrott éjszakás testőrkapitányod, Davrel neve, és innentől már józanabbul tudtam végiggondolni az egészet. - Mit csináltál Telarával? - kérdezte Seyda, a hangján érződött, hogy bántják a történtek, hisz ha ő nem veszi többször is védelmébe Telarát, testőrkapitányai már jóval hamarabb jelezték volna Larsennek, hogy az általa fölfogadott városi lány nem felel meg az elvárt követelményeknek. - Hogy mit csináltam vele? Miután rémülten elhebegte, tulajdonképpen ő tehet arról, hogy Mandalore elzavarta a Caloráját, jogom lett volna halállal büntetni őt. Csak mivel tudtam, hogy vissza akarlak hozni, és azt is tudtam, hogy te kegyelmet szavaznál neki, nem bántottam. De a maradék szabadságát is megnyirbáltam, most már annyi ideje sincs, hogy kimászkáljon a városba fiúk után kajtatni, felére csökkentettem a fizetését, a munkaidejét viszont megemeltem. Ha te még ezt is kemény büntetésnek találod, enyhíthetsz rajta. Csak neked van jogod hozzá! A szertartás után Mandalore kézenfogva vezette ki Seydát a testőrökhöz: - Őt választotta Mandalore-otok új Calorájának. Ő a birodalom legelső asszonya! - látva, hogy mosolyogva emelik ajkukhoz Seyda szertartási ruhájának szegélyét, hozzátette. - Tudom, mire gondoltok most. Hogy azt mondtam, ennek a birodalomnak többé nem lesz Calorája, amíg én vagyok a Mandalore. Csakhogy erre nem tettem ígéretet, a döntését pedig egy uralkodónak is joga van megváltoztatni, ha rájön, hogy tévedett, nem?   Telrevan közelében a kísérőhajók száma megsokszorozódott. A küldetésből visszatérő Hadiár Arkanjához, a Mandalória visszarabolt kincseit szállító hajóhoz, és a védelmet szolgáltató cirkálókhoz díszkíséret is csatlakozott. A leszállópályán a testőrséggel körülvett Mandalore Seydával, Sherukkal és Arionnal együtt várta, hogy a rámpák leereszkedjenek. Seyda calorai méltóságát félretéve örömmel borult Canderous, majd Serger nyakába, aztán észrevette az alvezér mellett álló egzotikus szépséget. - Úrnőm - mondta Serger komoly arccal, és meghajolt Seyda előtt, akinek nyakában megcsillant a Calora lánc, ujján pedig a Calora gyűrűje szikrázott. - Hadd mutassam be neked az asszonyomat, Ailinát, Targon klánvezér leányát... Seydát láthatóan nem zavarta a rossz emlékeket idéző név. Ailina szemébe nézett és mindkét kezét megfogta: - Légy üdvözölve Telrevanon, Ailina cal Serger Starviller. Legyen boldog a házasságod ezzel a kiváló harcossal! Mandalore is üdvözölte az érkezőket, majd mindkét kezét Serger vállára tette: - Tudom, hogy győzelmed fájdalommal és veszteséggel vegyes, de ha senkit nem sikerült volna találnod, én akkor is hálával tartoznék neked azért, hogy megpróbáltad apám bűnét enyhíteni. Mindenképp köszönöm neked, amit tettél a birodalomért, és az én lelkiismeretem megnyugtatásáért, Serger cal Starviller, Telrevan új fővezére! Serger meghajtotta fejét, és féltérdre ereszkedve fejezte ki köszönetét. Calborn elfogadta új fővezére hűségét, majd megcsókolta a megilletődött Ailina kezét: - Az új törvény szerint akkor is kegyelmet adtam volna neked Targon lánya, ha nem lennél hűséges harcosom asszonya. A birodalom áldása legyen a házasságotokon! Az uralkodó ezután Hadiárját üdvözölte őszinte baráthoz illő öleléssel, majd mosolyogva intett kissé távolabb álló testőreinek. A testőrsorfal szétnyílt, és láthatóvá vált mögöttük Larinna, aki kisfiát a karjában tartva férjét nézte, könnyein átragyogott a mosolya. Canderous két hatalmas lépéssel ott termett előttük, és mindkettejüket egyszerre ölelte át hevesen, száját asszonya ajkára szorította. Aztán roppant tenyerébe fogva fiát, a magasba emelte: - Keridor, Canderous Ordo elsőszülött fia! Karendhor leszármazottjához méltó nevelésben fogsz részesülni, hogy őseid dicső nevéhez méltón szolgálhasd a Mandalóriai Birodalmat! - megcsókolta fia arcát, aztán visszaadta Larinnának a nagyokat pislogó csöppséget, és asszonya vállát átölelve a Palota felé indultak. Most minden tekintet a szállítóhajó rámpája felé fordult, ahol őrharcosok és gárdisták gyűrűjében megjelentek az első félénk kis áldozatok. Calborn szíve összeszorult a láttukra, és nem szégyellte, hogy szeméből kicsurrant a könny. Álltak tétovázva, riadtan összebújva egy kupacban, és egyiküknek sem volt bátorsága ahhoz, hogy meginduljon lefelé a rámpán. Seyda odament hozzájuk, megsimogatta arcukat, megfogta a kezüket, szeretet-és nyugalomhullámmal árasztotta el őket. Ekkor végre elindultak, és engedelmeskedtek a kis jedi úrnő néma hívásának, aki a Palota felé vezette őket. Ahogy elnyűtt, egyforma szabású fehér kis ruhájukban egymáshoz bújva lassan végigvonultak az érkezők tiszteletére felsorakozott őrharcosok között, a sorfalból páncélos kezek nyúltak ki, hogy megsimogassák a kócos kis fejeket. Mindenhonnan részvét és szeretet áradt feléjük, ettől egyre jobban megnyugodtak. Mandalore figyelme újra a rámpa felé fordult. Most vezették le a rossz állapotban lévő öt fiatal anyát, akik annyira gyengék és soványak voltak, hogy őrharcosokra támaszkodva támolyogtak, de mindegyikük magához szorítva vitte kisbabáját, még az a lány is, aki az úton hozta világra kisfiát. Nem engedték, hogy a harcosok segítsenek vinni. Mögöttük gárdisták vezették óvatosan a gyermeket váró lányokat, mindkettő a terhesség végén járhatott már. Egyikük sem nézett semerre, csak fásultan vonszolták magukat előre. - Lantisol! - szólt hátra testőrkapitányának az uralkodó. - Üzenj Salinának, hogy azonnal vegye gondozásba a lányokat és a picurkákat! Használjon koltót, mindent megkap, amire szüksége van, csak erősítse föl szegényeket! Ha a koltó nem használna, megpróbálkozunk a gyógyító automatával is. Egy őrharcos hozta a gyermeke elvesztésébe beleőrült tizenhét éves lányt, akivel azóta sem tudtak kapcsolatot teremteni, mert semmire nem reagált. Könnyei most is meg-megindultak, energiája a nulla alatt. Komoly aggodalomra adott okot, hogy a hajóút alatt sem enni, sem inni nem volt hajlandó, így most már a kiszáradás is fenyegette. - Azonnal az automatához vidd! - mondta Calborn a telrevani őrharcosnak, és kíséretet is rendelt mellé, hogy társukat körbefogva a bámészkodó városiakat tartsák távol a már csak vegetáló lány látványától. Most lökdösték le a hajóból az összekötözött Radast és biztonsági embereit, mögöttük pedig a hat életben maradt, ruhájától megfosztott orvost. Calborn közelebb lépett. Canderous Telrevanhoz közeledve előzetes tájékoztató üzenetében már jelezte az uralkodónak, hogy mi a bűne ezeknek a foglyoknak. Mandalore megvetően nézett végig a társaságon. A hajóúton annyira megfélemlítette őket a feldühödött mandalóriai harcosok durva bánásmódja, hogy most már valóban aggódtak sorsuk miatt. - Majd még beszélek velük. Egyelőre börtönbe velük! - fordított hátat Calborn.   A kis gyakorlópálya mellett hatalmas körben kislánycsapat ült a zöld füvön. Az ég legszebb kékjét tárta ki fölöttük, a nap legragyogóbb sugarait ontotta rájuk. Salina dajkái és gondozónői már megfürösztötték és megfésülték őket, és Mandalore csinos, színes kis ruhákat küldetett nekik. Kint a szabadban terítettek meg nekik, hogy minél többet lehessenek a friss levegőn. Nem bírtak sokat enni a finom, tápláló ételekből, kicsi gyomruk annyira összeszűkült már, és minden falatnál riadtan körülnéztek, nem szólnak-e rájuk, hogy nem ehetnek többet. Most sem beszélgettek egymással. A finom ebéd után Seyda körben leültette őket a harsányzöld fűre, ő maga a kör közepén helyezkedett el meditációs ülésben, annyira közel hozzájuk, hogy a legelső sorban lévők meg is érinthették, ha akarták. A körön kívül helyezkedett el Seyda testőrsége, akiknek ismét Dandor lett a testőrkapitánya, és azok az őrharcosok, akiket a kislányok már a hajóút alatt megismertek.

2007.09.29. 22:53

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 63. részét! Köszönöm! :))   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: "...egy kis időt kérek, Hadiár. Szeretnék elbúcsúzni... itt a közelben... valakiktől... - Ugyan kiktől, fiam? Serger valahova elnézett: - Van itt a kastély körül jó pár... halom... csak oda szeretnék menni... Canderous hirtelen megértette: - Eredj, fiam! - mondta. - És köszönj el tőlük a nevemben is! Mondd meg nekik, hogy meg fogjuk őrizni az emléküket, és a haláluk nem marad bosszulatlanul... Serger bólintott, majd megfordult és kiment az erdőbe. A Hadiár intett néhány őrharcosnak, kísérjék el alvezérüket. Serger megkereste a már idefelé jövet is látott buckákat, amikről akkor még nem tudta, mit rejtenek, halkan suttogva körbejárt köztük, és tenyerével sorra megsimogatta őket. Őrharcosai árnyékként jártak a nyomában."       A kis jedi úrnő - 63. rész   Carth ekkor lazán megjegyezte: - Nem mintha sokat változtatna a helyzeten, de ennek a kábítószernek, amit az embereid olyan lelkesen rakosgatnak most kifelé a hajónkból, csak töredéke származik a Ravagerről. Koltót találtunk nagy mennyiségben, azok közt bukkantunk rá rakodás közben egy elenyésző kábítószermennyiségre. Lehet, hogy Nihilus kábítószere akkor éppen fogyóban volt, vagy anélkül is könnyen kordában tudta tartani sith katonáit. A legnagyobb rész Telrevanról való, amit Labelick közreműködésével csempésztek be éveken keresztül. Radas izzó gyűlölettel méregette a flottaparancsnokot. Serger lefelé indult az alagsorba vezető lépcsősoron: - Így van. Carth igazat mond. Visszavásároltátok azt a szemetet, amivel előző Mandalore-unkat sikeresen megőrjítettétek. Most az utolsó felvonás következik, Radas. Ez a hely hamarosan szó szerinti elosztóhely lesz. Apró kis törmelékdarabokra fog elosztódni, úgyhogy ha van valami értéked elásva, igyekezz előkaparni! - Ugyan hogy tudnád te, és a köztársasági társad, meg az a maroknyi katona megtámadni ezt a helyet? - Ugyan, Radas, te se játszottad ki minden kártyádat, akkor tőlem miért várod ezt? - Mit akarsz, Serger? - Reggel óta ezt sulykoljuk a fejedbe. Hogy lehetsz ennyire feledékeny? Elrabolt lányainkat akarom hazavinni a biztonságba! Radas hirtelen nekiiramodott, de a következő pillanatban hasra is vágódott valamiben. Egy láthatatlan gárdista kinyújtott lábában. Serger a fejét csóválta a levegőért kapkodó Radas láttán: - Te komolyan ennyire hülyének nézel minket? Azt hiszed, véletlenül hagytunk neked mozgásteret? Frászt! Csak undorodtam az érintésedtől, azért engedtelek el. Radasnak sikerült végre levegőt vennie, és két tenyerét a földön csúsztatva óvatosan tapogatni kezdett a földön, miben eshetett el. - A helyedben én nem kotorásznék arrafelé - figyelmeztette Serger, és a középső ajtóhoz lépve, kinyitotta. Radas ekkor véletlenül megérintette az egyik őrharcos csizmáját. Mielőtt felfoghatta volna, mit talált, mindkét kezét csizmás lábak zúzták szét. Fájdalmában őrjöngve üvöltözött és fetrengett a földön. Serger visszanézett: - Figyelmeztettelek! Fogjátok be a száját és dobjátok ki az udvarra, nehogy az üvöltözésével halálra rémítse a kislányokat! Így is odavannak már szegények! - és belépett a hatalmas terembe. - Fiúk! - mondta hangosan, mandalóriai nyelven a kislányok láthatatlan őreinek. - Most már kikapcsolhatjátok az álcázót, de ne egyszerre, hogy a kislányokat ne ijesszétek meg! Az álcázók megremegtek, halk, visszhangszerű suhogással rendre láthatóvá váltak a lila páncélú telrevani őrharcosok, és az ezüstzöld páncélú Karendhor gárdisták. Továbbra is némán álltak. A terembe zsúfolt lányok még szorosabban bújtak egymáshoz. Serger halkan, szelíden szólalt meg anyanyelvén: - Értetek jöttünk, kislányok. Hazaviszünk benneteket Mandalóriába. Most kimegyünk egy hatalmas űrhajóhoz, és azzal elrepülünk innen, jó? És ahova megyünk, ott finom ételt és finom italt fogtok kapni, egész nap kint ugrálhattok a kék ég alatt a friss levegőn, viháncolhattok a zöld füvön, játékokat kaptok, amivel kedvetekre játszhattok, találkoztok majd más gyerekekkel is, akikkel összebarátkozhattok, és többé senkitől nem kell félnetek, mert nem engedjük, hogy valaki is bántson benneteket... Óvatos mozdulattal nyúlt a közelben egyedül kuporgó nyolc év körüli kislány kezéért, aki némán engedte, hogy talpra állítsák, de a rémület most is ott világolt a szemében, két vékony karocskáján tűnyomok és véraláfutások éktelenkedtek. Serger megborzongott, majd leguggolt, és megsimogatta a kócos szőke fürtöket: - Engem Sergernek hívnak, és mandalóriai vagyok, mint te. Elárulod nekem, hogy mi a neved? - Silla - suttogta a kislány mandalóriai nyelven. - Ó, nagyon szép neved van, Silla! És meg tudod mondani, hogy melyik klánban születtél? - Nem emlékszem rá, mert kicsi voltam, de a többiek azt mondták, hogy a Rexal klánban. - Emlékszel a szüleidre? - Azt mondták, hogy nincsenek szüleim, mert meghaltak. Senkire nem emlékszem. Egy nagyobb lány ekkor lemászott a közeli ágyról, és közelebb óvakodott az alvezérhez. Tizenöt év körüli lehetett, az ő karjain is látszott az injekciók nyoma, vékony anyagú fehér ruháján átsejlettek nőiesedő alakjának körvonalai: - Lonna a nevem, és én is a Rexal klánból kerültem ide - lassanként felbátorodva a többiek is körülvették az alvezért, majd megeredt a nyelvük, és most már kéretlenül is elmondták, mi a nevük és hol születtek. Canderous csörtetett elő egy oldalszobából, de a látványra megtorpant. Serger lassan felállt a kislányok gyűrűjében: - Ha van holmitok, amit hozni akartok, akkor szedjétek össze, és máris indulunk a hajóhoz, jó? - Nekünk nincs semmilyen holmink! Csak mi vagyunk! - nézett föl rá Silla, és két kis kezével megfogta az alvezér jobbját. Sergert megrendítette a bizalomnak ez a megnyilvánulása, másik tenyerét az elárvult kislány fejére téve lassan simogatta a szőke fürtöket. Canderousra nézett: - Hadiár, a feladat nehezebb részét végrehajtottuk. Megvannak az elrabolt kincseink. Sietnünk kellene haza, mielőtt bárki fölfedezné ittlétünket. - Nem tudom, hogyan oldjuk meg, fiam - csóválta fejét Canderous, szokásától eltőren lehalkítva erős, érces hangját, mely így is visszhangot vert a hatalmas teremben. - Egy szobában tizenöt kislányt találtunk. Betegek lehetnek. Nagyon bágyadtak, a többsége lázas. Már fölszóltam a hajóra, hogy azonnal hozzanak ide koltót. Talán az leviszi a lázukat, és semlegesíti a betegséget. Legalábbis remélem. A koltó állítólag sok mindent gyógyít. A szülőszobában egy lány vajúdik, fogalmam sincs, mikor lesz majd meg a gyereke, egy másik hajnalban volt túl rajta, teljesen ki van merülve, kettőnél bármikor megindulhat a szülés, a kisbabák meg - hát ilyesmire nem készültünk fel. - Nem készültünk föl, ez igaz, de ennél a szörnyű helynél csak jobb lehet nekik a hajókon! A baj inkább az, hogy mindnyájan alultápláltak, azért ennyire gyengék. Mielőbb haza kell vinni őket! Az orvosok hol vannak? - Nyolcat találtunk belőlük. Még élnek... egyelőre... De csak azért, mert én ott voltam. A gárdistáim ott helyben szét akarták tépni őket... - Miért? Mit csináltak? - Ha körülnézel a szülőszobában, majd megtudod, fiam. - Tudod mit? - mondta fáradtan az alvezér. - Már nem is akarom tudni. Eleget hallottam ma... - De még nem láttál mindent - mondta Canderous jelentőségteljen. - Ezeknek a szörnyetegeknek sajnos mégis velünk kell jönniük, és rákényszerítjük őket, hogy segítsenek a lányok és a kisbabák ellátásában! Egyszerre egy kis kezecske megfogta a Hadiár páncélkesztyűs jobbját: - Te is úgy beszélsz, hogy megértem azt, amit mondasz. Akkor te is értünk jöttél? - hallatszott egy bátortalan hangocska. Canderous meglepetten nézett le a Sillánál is kisebb apróságra, mert ettől az érintéstől valami olyasmit érzett, ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna számára. Talán, mert saját kisfia jutott az eszébe, akit még nem is látott. Lehajolt és karjába vette a csöppnyi kislányt: - Igen, mindannyian értetek jöttünk - dörmögte mély hangján. - Hogy hazavigyünk benneteket, és megkeressük majd a családotokat. Nekem is van ám gyerekem, csak ő kisfiú, és még tőled is sokkal-sokkal kisebb - gyengéden megborzolta a kislány haját, majd letette, és kommunikátoron sorra hívta a szétszóródott csoportok vezetőit. A szállítóűrhajó rakterében ezalatt lövöldözés tört ki. Varolin ugyanis főnöke előzetes utasításának megfelelően a rakodás végeztével hirtelen tüzet vezényelt, azt gondolva, ezzel a pár katonával simán elbánhatnak. Ekkor azonban a hajó túlsó sarkából olyan sortűz zúdult rájuk a láthatatlan fegyverekből, hogy Valorin és emberei mind egy szálig elestek. Sajnos az egykori Blank kapitány is, akitől pedig Serger további információkat remélt. A vén Labelick is kapott egy sorozatot, mielőtt kisántikálhatott volna a tűzvonalból. Az iszonyú fájdalmakat átélő Radast Serger parancsának megfelelően összekötözve, fölpeckelt szájjal fölrugdosták a hajó rakterébe, majd az őrharcosok kivezették a szabadba az évek óta az alagsorban raboskodó kislányokat. Úgy álltak egymáshoz bújva a napfényben némán, mint egy riadt kis nyáj. Az őrharcosok szelíden, megnyugtatón beszélve hozzájuk, bevezették őket a köztársasági szállítóhajóba. Canderous tanácstalan volt a mind sűrűbb fájásokkal kínlódó lány mellett, végül Carth javaslatára hordágyat csináltak neki, betakarták, úgy vitték el, elkülönítve a kislányoktól. A hajnalban szült lánnyal könnyebb dolguk volt, nem bírt ugyan lábra állni, annyira gyenge volt, de legalább nem jelzett fájdalmat, amikor egy gárdista óvatosan fölemelte az ágyról, hogy a hajó biztonságába vigye. Az alvó, vagy ébren lévő nyivákoló négy kisbabát takarókba bugyolálva anyjuknak adták oda, akik eddig nem dajkálhatták őket. Találtak egy olyan lányt, aki kócosan, karikás szemmel, a semmibe bámulva feküdt az ágyán teljes depresszióban, néma könnyei időről időre eleredtek, és föl sem fogta, hogy szólnak hozzá. A megszorongatott orvosokból sikerült kiszedni végül, hogy egy héttel ezelőtt életet adott egy egészséges kisbabának, akit azonban kétségbeesett tiltakozása ellenére már aznap mesterségesen megfertőztek, és a kicsi pár óra elteltével meghalt az anyja karjában, mert a beadott ellenszer nem hatott. A lány beleőrült a fájdalomba. Azóta mesterségesen táplálták, mert visszautasította az ételt és az italt, kommunikálni sem tudtak vele. Az orvosok arra vártak, hogy megerősödjön, és szervezete újra alkalmas legyen gyermek kihordására, csak ezért hagyták életben. Egy telrevani őrharcos takarókba bugyolálva vitte föl a gyermekét vesztett fiatal anyát a hajóra. Őt is elkülönítették a kislányoktól, és folyamatosan őrök vigyáztak rá. Canderous megmutatta Sergernek és Carth-nak, mit talált egy oldalszobában, ami gárdistáit annyira felbőszítette. A szeméttárolóból kislányok maradványai kerültek elő, zárt üvegtartályokban pedig felboncolt kisbabatetemek és szerveik lebegtek átlátszó folyadékban. Serger a szájára és gyomrára szorítva kezét, kitámolygott a levegőre. Nagyon rosszul volt. A kísérletező orvosok kíméletlensége, és mások fájdalma iránti közönye a harcosokból iszonyú dühöt váltott ki. Csak azért nem végezhettek velük, mert a szülőszobából elhozott fiatal anyáknak még szükségük volt orvosi segítségre, de persze most már éber tekintetek követték az orvosok minden mozdulatát, nehogy bosszúból valamelyik gyermeket vagy anyát bántsák. Canderous semmilyen gyógyszert nem engedett elhozni nekik, hiába erősködtek, hogy anélkül nem tudnak gyógyítani: - Eddig se gyógyítottatok! - mordult rájuk. - Nem bízok bennetek! Még a végén olyan szert adnátok be ezeknek a szerencsétleneknek, amivel megölitek őket! Van a hajón koltó, azzal nem csinálhattok bajt, és az hatalmas mennyiségben áll a rendelkezésetekre! Ha mégegyszer valamelyiktek ideállít elém azzal, hogy gyógyszert, meg injekcióstűt akar fölhozni a hajóra, azt én magam fogom kirúgni az űrbe, megértettétek?! Serger, Carth, van még egy dolgunk. Mielőtt a levegőbe repítjük ezt a hodályt, össze kell szedegetnünk a szenátorokat. Ők még semmit se tudnak arról, mi zajlik itt. Én ugyan cseppet se sajnálnám őket, ha apró cafatokban távoznának az életből, hisz ezt a förtelmet ők támogatják a vagyonukkal, de a szövetség miatt nem kockáztathatunk. Ötlet? - Nekem van, Hadiár. Sorra járom a szobákat álcázva, összecsomagolom a nagyságos urakat, és fölvisszük őket a másik hajóra. Mikor felébrednek, egy mesét kell beadni nekik, hogy kerültek oda, majd Carth kitalálja, hogy mit. - Jó az ötleted - mondta Canderous elégedetten. - De miért kellene épp neked bemenni? Beküldhetjük akármelyik jó öklű... - Hadiár... ez az én ötletem! Hadd csináljam én! - Felőlem csinálhatnád, de nincs álcázód, hisz nem vagy... - Canderous hirtelen elhallgatott, majd megcsóválta fejét. - Értem már, miért ragaszkodsz ennyire ahhoz, hogy te mehess be. Jól van, gyorsan öltözz át teljes harci díszbe, aztán eredj, és csapkodd le őket! Utána szedd össze a köztársasági lányokat. Ha mással már nem is segíthetünk rajtuk, legalább szabadságot, és egy esélyt adjunk nekik a tisztességes életre Mandalóriában. Siess, fiam, mi addig Carth-tal összehozzuk azt a mesét. - Köszönöm, Hadiár! - vágta magát vigyázzba Serger. - Attól kezdtem félni, hogy az őrharcosaim hamarosan meg fogják tagadni a parancsaim teljesítését, mert olyan hosszú ideje vagyok már ebben gúnyában, hogy a végén civilnek néznek majd.... - és elrohant átöltözni. - Hát én nem félnék ettől - jegyezte meg Canderous, látva, milyen tisztelettel bánnak az őrharcosok és a gárdisták Sergerrel. A fiatal alvezér tudása miatt nagy tekintélynek örvendett az egész birodalomban. De nagyszerű társ is volt, és nem alárendeltként bánt a keze alá beosztott harcosokkal. Szó le nem írhatja a büszkeséget, amikor Serger cal Starviller, Telrevan alvezére fekete lanilinban és aranyszínű páncéljában feszítve lejelentkezett a birodalom Hadiárjánál. Canderous a vállára tette kezét: - Mandalore nagyon büszke lesz rád, fiam. Nagy szolgálatot tettél az egész birodalomnak! - Carth nélkül nem ment volna - pillantott az alvezér a flottaparancsnokra. - Sokszor juttatta eszembe, hogy nem mandalóriai módon kell gondolkodnom és reagálnom, és segített eligazodni népe világában, szokásaiban ahhoz, hogy sikerrel hajthassuk végre ezt a megbízatást. Igaz, hogy érzelmileg nagyon megviselt ez a küldetés, de az ő személyében egy nagyszerű barátra tettem szert. Köszönöm, Carth. - Csatlakozom Sergerhez - biccentett a megilletődött köztársasági tiszt felé Canderous. - Te már a Csillagkohó küldetés alatt is bizonyítottad, hogy közös ügyért szívvel-lélekkel kész vagy az együttműködésre. Köszönöm, hogy karriered kockáztatásával is segítettél ennek a fiatal harcosnak megoldani ezt a homályos, és korántsem veszélytelen ügyet. Sajnos, te nem kitüntetést vagy előléptetést kapnál azért, ha kiderülne, saját világod őreinek kijátszásával a mi oldalunkon, a mi érdekeinkért harcoltál. Mandalória nem felejti el, ha megsértették. De azt sem felejti el, ha tettek érte valamit. És te nagyon sokat tettél, Carth! Meg fogjuk találni a módját annak, hogy hálánkat kimutassuk neked.   Serger bekapcsolta álcázóját, és belépett a legelső szobába. Már a küszöbön megtorpant. Most döbbent rá arra, büszkeségében, hogy újra egyenruhájában feszíthet, megfeledkezett arról, mire is vállalkozott egyáltalán. Ahogy belépett, a látvány rögtön eszébe juttatta... A szenátor letaglózva zuhant a földre. - Bocs, hogy megzavartam a találkát - dünnyögte az alvezér, mikor az öreg fickó fölé hajolt, hogy megnézze, ütésével nem segítette-e át a másvilágra. Hát nem volt sok híja, pedig Serger erejéhez mérten csak kicsit kapott a koponyájára. Nem baj, gondolta Serger, az ütéstől legföljebb még egy fokkal szenilisebb leszel, és akkor talán leváltanak. Hát csak van egy határa a szenilitásnak nálatok is, amikor már nem engednek egy embert a döntéshozatalban dolgozni! A barnahajú lány ködös tekintettel feküdt az ágyon, és arcán valami bávatag mosolyfélével bámulta a mennyezetet. Serger láthatóvá vált, hogy ne rémítse halálra, ha váratlanul beszélni kezd hozzá: - Öltözz föl! - váltott vissza a közös nyelvre, és az ágy mellé leszórt női ruhakupacot a lány kezébe nyomta. - Elmegyünk innen! Körülnézett a szobában, talál-e valamit, aminek később még hasznát vehetik, aztán megfordult, indulásra készen. A lány most is ugyanúgy feküdt, ahogy az előbb, a ruhakupaccal a kezében. - Na ne! Ne csináld ezt velem, kislány! Közelebb lépett és a lány szemébe nézett. Teljes közöny, akármit csinálnának vele, nem tiltakozna. - Szegénykém, hát ezért kellett nektek ez a förmedvény - sóhajtott Serger, és lemondóan hozzálátott, hogy felöltöztesse, majd kinyitotta az ajtót, és odaszólt kint várakozó őrharcosainak: - A lányokat a kislányok hajójára vigyétek elkülönítve, a szenátort pedig a másik hajóra! A többi szobát ezután mindenre felkészülten járta végig. A szenátorokkal nem volt gond, engedelmesen kinyúltak, mikor lecsapta őket, a köztársasági lányok azonban nem reagáltak egyformán a megjelenésére, attól függően, mennyire voltak kábítószer vagy ital hatása alatt. Többségük megrémült a mandalóriai harcos láttán, de legalább azonnal engedelmeskedtek, amikor rájuk szólt, hogy szedjék rendbe magukat. A legelsőn lányon kívül kettőt talált még a közöny teljes állapotában. Volt egy olyan is, aki annyira részeg volt, hogy az alvezér egyszerűen nem bírt vele. Leütni nem akarta, de hiába sürgette, hiába próbálta megértetni vele, hogy mielőbb el kell innen tűnniük, szavai egyszerűen lepörögtek a lányról. Csak vihorászott, mintha nem volna beszámítható, és játszani, meg bújócskázni akart, mint a gyerekek. - Ezt az idétlenkedést! - fújt nagyot az alvezér, mikor végre sikerült a szoknyát és a blúzt felhúznia rá. - Nem is értem, hogyan létezik még mindig a köztársaság, ha ennyi szemetet itat és etet veletek! Mikor mindenkit sikerült összeszednie, Serger, ahogy Radasnak is mondta, valóban minden zugba benézett, nem rejtegetnek-e további foglyokat a feketekereskedők, de már senkit nem találtak. Az alvezérnek közben még valami eszébe jutott. Az összes felvételt összeszedegettette őrharcosaival, amiket a biztonsági szobákban, és az orvosi szobákban találtak. Mikor végzett, megkereste a Hadiárt, és jelentette, hogy az utolsó feladattal is végzett. - Az jó - mondta Canderous. - Mert az egész komplexum alá van már aknázva, most ellenőrzöm végig a helyeket, ahol a robbantóink dolgoztak. Ha fölszállunk, elszabadul itt a pokol. Mi van ebben a zsákban? - Csak bebiztosítjuk magunkat, hogy ha valaki mégis elkezdene nyomozni, mi történt itt, és ránk kezdenének gyanakodni, legyen valami dokumentáció a kezünkben, hogy nem holmi ártatlan szórakozóhely volt ez a szeméttelep... - Remek ötlet, fiam! - A biztonsági őrök még mindig itt vannak - emlékeztette őket Carth. - Itt akarjátok hagyni őket meghalni? - Megérdemelnék! - tört ki váratlanul a gyűlölet Sergerből, majd legyintett. - A ti dolgotok. Amíg kitaláljátok, mi legyen velük, egy kis időt kérek, Hadiár. Szeretnék elbúcsúzni... itt a közelben... valakiktől... - Ugyan kiktől, fiam? Serger valahova elnézett: - Van itt a kastély körül jó pár... halom... csak oda szeretnék menni... Canderous hirtelen megértette: - Eredj, fiam! - mondta. - És köszönj el tőlük a nevemben is! Mondd meg nekik, hogy meg fogjuk őrizni az emléküket, és a haláluk nem marad bosszulatlanul... Serger bólintott, majd megfordult és kiment az erdőbe. A Hadiár intett néhány őrharcosnak, kísérjék el alvezérüket. Serger megkereste a már idefelé jövet is látott buckákat, amikről akkor még nem tudta, mit rejtenek, halkan suttogva körbejárt köztük, és tenyerével sorra megsimogatta őket. Őrharcosai árnyékként jártak a nyomában. Carth utasítást adott a szenátorokat szállító hajó parancsnokának, hogy ha a szenátus érdemes tagjai majd felébrednek, azt a mesét kell nekik beadni, hogy az arra járó szállítóhajó robbanásokat észlelt az erdő egy meghatározott területén, és a helyszínre érve, egy felrobbantott komplexum közelében bukkantak a köztársaság eszméletlen elitjeire. Bizonyára addig el tudták vonszolni magukat. A szállítóhajó elviszi őket a fővárosba. A megmentett szenátorok és politikusok valószínűsíthetően nem fogják nagydobra verni, hol szedték össze őket, és mit kerestek ott egyáltalán ilyen nagy számban... arról nem is beszélve, hogy fogalmuk se lesz arról, mi történt velük, ki támadta meg a titkos komplexumot, és ők hogyan maradtak életben egyáltalán... Canderous Serger távozása után azonnal döntött a biztonságiak sorsáról is. Megparancsolta, hogy Radas mellé hajigálják be őket, most már az se baj, ha látják, kinek a fogságába kerültek, úgyse lesz módjuk továbbadni az információt... Miután mindenki a fedélzeten volt, a két szállítóhajó fölemelkedett, és útjaik innentől kezdve szétváltak. Már messze jártak, amikor a kiürített kastélykomplexumot robbanások sorozata rázta meg. Canderous harcosai remek munkát végeztek. A komplexum helyén csak egy kráter maradt, és apró kődarabok terítették be a környéket. Mandalória lányainak hevenyészett sírjait is...   Ahogy a szállítóhajó sértetlenül elhagyta a köztársaság légterét, összecsatlakozott a megadott koordiánátákon várakozó óriási mandalóriai szállítóhajóval, melyet cirkálók kísértek. A megmentett kis foglyok átköltözködtek, majd a köztársasági hajó visszatért saját felségterületére, ezúttal Carth is velük tartott, hogy fölvegye e kapcsolatot Dodonna admirálissal, és beszámoljon neki a titkos akció sikeréről. Ailina sírt örömében, mikor Serger végre az Arkan fedélzetére lépett, és másnap délig ki sem mozdultak a szobájukból. Azután mindketten át akartak menni a kislányokhoz. Canderous hagyta, hadd menjenek. Az Arkan és a szállítóhajó összecsatlakozása után az alvezér és asszonya belépett a hatalmas előtérbe, ahol a kislányok összezsúfolódtak. Hiába biztosítottak nekik tízágyas szobákat, a kicsik csak egymás társaságában érezték magukat biztonságban, olyan hosszú ideje voltak már összezárva. Éjszaka sorra kisurrantak a kényelmes szobákból, és egész éjjel egymáshoz bújva aludtak a földön kuporogva, a rájuk ügyelő gárdisták nem tudták visszacsalogatni őket a szobákba, ezért vastag szőnyegeket terítettek le az előtérben, hogy a legyengült, rossz állapotban lévő kicsik ne fázzanak föl, és takarókat borítottak rájuk. Megdöbbentő volt a csend, melyet csak a többszáz kislány halk szuszogása töltött be. Nem is beszélgettek egymással, csak akkor kezdtek mozgolódni, amikor a fiatal pár belépett közéjük. Az elegáns ruhában lévő, égkék szemű, fekete hajú Ailinát lélegzetvisszafojtva bámulták. Ailina nézte őket, aztán egyszerre elengedte férje kezét, és lassú léptekkel odament a kicsikhez. Az egyik kislány óvatosan kinyújtotta kezecskéjét, és megérintette az ezüstösen meg-megcsillanó ruhát, mely láthatóan teljesen elbűvölte mindegyiküket: - Te ki vagy? Az alvezér gyönyörű asszonya leguggolt hozzá: - Ailina a nevem. Mandalóriai vagyok én is, csak már nem vagyok olyan kicsike, mint ti. Lassanként felbátorodtak, egyre többen szólították meg, és kérdésekkel árasztották el, ő pedig türelmesen felelgetett. Hamarosan már ott ült köztük. Egy kislány fölmászott az ölébe, a többiek közelebb húzódtak hozzá, ő pedig mesélt nekik Mandalóriáról, ami nagyon érdekelte őket, mert régi otthonukról már csak homályos emlékeik voltak. Serger nem akarta őket zavarni, és megfordult, hogy megnézze, megszületett-e a mostanában esedékes kisbaba. Ahogy megmozdult, Silla gyorsan kimászott társnői közül, odaszaladt hozzá, és két kis kezével belakapaszkodott az alvezér kezébe: - Gyere oda te is hozzánk! - kérte. Egészen fölfelé kellett fordítania arcocskáját, hogy a hatalmas termetű férfi szemébe nézhessen. Így hát Serger is leült a gyerekek közé, Silla máris befészkelődött az ölébe, és őt is bombázni kezdték kérdésekkel. Mesélt nekik a tágas, napsütötte szavannákról, a kéken csillogó folyóról, a hegyekről, ligetekről, és szájtátva hallgatták. Aztán valahogy átkeveredett a mesékre, és a kislányok, de még a mostoha körülmények közt felnőtt Ailina is elbűvölve hallgatták Serger gyermekkorának kedvenc történeteit.

2007.09.28. 18:16

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 62. részét! Köszönöm! :))   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: " - Nem lehet! Simán átadták a fegyvereiket, semmilyen ellenállást nem tanúsítottak, teljesen meggyőzőek voltak, te bizonyára tévedsz, Blank! - Nem tévedek! - lépett közelebb a nagydarab köztársasági Sergerhez: - Három hosszú évig tizedmagammal voltam ezeknek a rohadtaknak a foglya Helsán, három hosszú éven keresztül ez a Serger nevű őrharcos volt az egyik börtönőröm, három hosszú éven keresztül nap mint nap láttam a pofáját, tapasztalnom kellett a brutális erejét, mert még azt is ők szabták meg, mit csinálhatunk abban a szűkre méretezett rohadt barakkban! Ez a fickó a közelharci technikájával a birodalom elismert bajnoka! És csodálkozol, hogy engedte elvenni a fegyverét? Miért ne engedte volna? A harci tudása többet ér, mint ha fegyvere lenne!"     A kis jedi úrnő - 62. rész   A kastély előteréül szolgáló díszes oszlopcsarnokban Radas a megkötött egyezséget lobogtatva elégedetten csettintett: - No, fiúk, mostanra már biztos leszállt a köztársasági hajótok, úgyhogy menjünk. Mi kirakjuk a kábítószert, aztán behajtjátok a hajóba a lányokat. Utána visszajövünk ide, és miután összeszedegetjük a mandalóriai nőkre hasonlító lányokat, azokat is elvihetitek. Van kedvetek a rakodás megkezdése előtt szórakozni? Én nem sürgetlek benneteket. - Nincs kedvünk szórakozni úgy, hogy közben tudjuk, kukkolnak bennünket - mondta Carth. Radas nevetett: - Igaz, hisz elmeséltem nektek, hogy megy ez nálunk. De be kell látnotok, a ti kedvetekért azért nem szerelhetjük le a szobákból a kamerát, különösen akkor nem, ha esetleg több lányt is lenne kedvetek meglátogatni. - Menjünk! - állt föl Serger, mintha rugóra járna. - Hát, menjünk akkor! - állt föl Radas is. E pillanatban egyenruhás biztonsági jött oda hozzájuk: - Radas, Blank visszatért Telrevanról... Serger és Carth egyszerre kapta föl a fejét. Egy sötétszürke ruhába öltözött nagydarab férfi jelent meg az ajtóban. Radas eléje sietett és kezét nyújtva üdvözölte: - Csakhogy visszatértél, Blank! Gyere, nagyszerű hírem van! Remek üzletet kötöttem, és új partnerre tettem szert! Ez a fickó a háború után leszerelt, és feketekereskedőnek állt! Labelick hozta ide! Remek fickó! Egy aljas gazember, de büszke, mintha még mindig harcos lenne! - Mintha? - visszhangozta Blank. - Nem mintha, Radas! Ez a fickó most is harcos! Nem is akárki!Helsán még őrharcos volt, jelen pillanatban pedig ő Telrevan alvezére, Mandalore egyik kedvence! Igaz, Serger? Ez a másik fickó pedig Carth Onasi flottaparancsnok, Dodonna admirális jobbkeze, Parandin szenátor kedvence, Mandalória és a köztársaság diplomáciai összekötője! Nem hiszem, hogy ilyen magas rangban épp a te mocskos üzleteidre lenne szükségük ahhoz, hogy a megélhetésük biztosítva legyen! Radas döbbenten bámult egyikükről a másikra: - Nem lehet! Simán átadták a fegyvereiket, semmilyen ellenállást nem tanúsítottak, teljesen meggyőzőek voltak, te bizonyára tévedsz, Blank! - Nem tévedek! - lépett közelebb a nagydarab köztársasági Sergerhez: - Három hosszú évig tizedmagammal voltam ezeknek a rohadtaknak a foglya Helsán, három hosszú éven keresztül ez a Serger nevű őrharcos volt az egyik börtönőröm, három hosszú éven keresztül nap mint nap láttam a pofáját, tapasztalnom kellett a brutális erejét, mert még azt is ők szabták meg, mit csinálhatunk abban a szűkre méretezett rohadt barakkban! Ez a fickó a közelharci technikájával a birodalom elismert bajnoka! És csodálkozol, hogy engedte elvenni a fegyverét? Miért ne engedte volna? A harci tudása többet ér, mint ha fegyvere lenne! Radas előrántotta lézerpisztolyát, és a két mereven álló leleplezettre szegezte: - Nem, Blank, egy fegyver mégiscsak fegyver, és olyan csinos lyukat fog ütni mindjárt... Serger olyan gyorsan mozdult, hogy Radas nem bírta befejezni a mondatot. Tehetetlenül toporgó, fegyvert szorongató emberei gyűrűjében fuldokolt az alvezér acélos izmainak szorításában, saját pisztolyának csöve pedig a halántékához nyomódott: - Tudod, kapitány, igaz, hogy lelepleztél minket, ami a személyünket illeti, de nem sokra mégy vele, az üzlet ugyanis valódi megbízatás. Magától Mandalore-tól kaptuk, tehát nem hazudtunk. Az üzletet megkötöttük Radasszal, odakint áll a köztársasági hajó, dugig kábítószerrel, nekünk csak a lányokra van szükségünk. Elhiszem, hogy nem gondolsz rám szívesen, de megnyugtatlak, én is rühelltem a pofádat Helsán. Egyébként csak az uralkodóm és a klánvezérem parancsát teljesítettem, miszerint nem tehettek kárt egymásban. És ha már itt tartunk, hadd adjam át neked Flora üzenetét a sírból, akit te, meg a hozzád hasonló köztársasági férgek öngyilkosságba hajszoltatok! Pedig köztünk szegény talán tényleg meggyógyulhatott volna, ahogy remélte... Ennyit arról, hogy ki tett kárt a másikban. Helsát lezárva; ha most kimegyünk a hajóhoz, kirakhatjátok a kábítószert, még segítek is nektek, mert mindenképp meg akarok szabadulni tőle. Ha a lányokat megkapom érte, jó. Ha nem adjátok, legfeljebb legközelebb nem dugom ide a képemet, mert egy életre megtanultam, hogy a feketekereskedelemben nem lehet megbízni senkiben. Csak azt nem értem, hogy ha egymást is átveritek, akkor ki a fenével tudtok üzletet kötni egyáltalán? Radas integetett, hogy beszélni akar. Serger lazított a szorításán, így Degar valamennyi levegőhöz jutott: - Hagyd itt a kábítószert és vidd a lányokat! - sípolta félresiklott hangon. - De többé ide ne gyere! - Közös nevezőn vagyunk, Radas - mondta Serger elégedetten, de továbbra sem engedve el áldozatát, a fegyvert szegező társaságra pillantott. - Te Radas, nem lesz ez így jó. Ha véletlenül valamelyik játékszer elsülne, esetleg el is talál valamelyik, akkor véletlenül szét találom roppantani a légcsövedet. És az neked se lenne jó, meg nekem se. Nem szólnál nekik, hogy tegyék el a pif-pufjukat? Degar intésére a kör meglazult, a fegyverek a tokjukba kerültek. - Így már jobb. Hallottátok, fiúk! Irány a hajó! Egy kis testmozgás vár rátok!   Az álcázott köztársasági hajó leszállt. Maga Canderous is átszállt rá az Arkanról, távozása előtt egy Karendhor gárdista őrizetére bízva Ailinát: - Nagyon vigyázz rá, mindig legyél a nyomában! Ha Serger a hajó fedélzetén lesz, majd átveszi tőled a kincsét, és ő őrzi tovább. Addig te felelsz érte. Értetted? - Igen, Hadiár. - No, fiaim - mondta Canderous, testőreihez fordulva. - Akkor szívjunk egy kis friss erdei levegőt. Serger olyan kedvesen invitált minket, hogy ostobaság lenne ezt a kastélynéző sétát kihagyni. Mivel nem fogjuk látni egymást, és nem is cseveghetünk, mindenki a kódolvasóját lesz szíves percenként bűvölni, hogy a kapcsolatot tarthassuk egymással, világos? No, akkor indulás fiaim! Miután a leszálló köztársasági hajó ajtaja kinyílt, rámpája leereszkedett, Canderous parancsára az összezsúfolódott őrharcosok és gárdisták mindegyike bekapcsolta álcázóját, majd a kijelölt csoportok zajtalanul mozogva szétszóródtak a kastély bejárata előtt. Maga Canderous is láthatatlanná vált. Amikor Serger, Carth, Blank, a foglyul ejtett Radas és emberei feltűntek a bejáratban, Radas már messziről kiabált az őrségnek, hogy nyissák ki a kaput. Canderous tétovázott, támadjanak-e, de úgy ítélte meg, hogy Serger ura a helyzetnek, így nem vezényelt támadást, hanem az előre megtervezett forgatókönyv szerint haladtak. Baj esetén a szállítóhajóban maradó gárdisták úgyis Serger és Carth segítségére sietnek. Canderous a fogolyszabadító csapattal tartott. Gond nélkül leértek az alagsorba, és a Hadiár kódutasítását követve a Karendhor gárdisták perceken belül elfoglalták a két őrhelyet. Miután ártalmatlanná és eszméletlenné tették az őrséget, összekötözték őket, és bekötötték a szemüket, hogy ha magukhoz térnének, még csak ne is sejthessék, ki bánt el velük. A szállítóhajó óriási rakterébe belépő Radast és embereit csak a kábítószert rejtő csomagokat őrző köztársasági katonák várták leeresztett fegyverrel. Serger a fejével intett Carthnak, jelezve, hogy övé a terep. A flottaparancsnok hangosan, hogy Radasék is hallhassák, pár közömbös szót beszélt katonáival, majd megbontott egy nagyobb csomagot, és találomra kivett belőle egy kisebb zacskót: - Ellenőrizzétek, hogy nem hazudtunk nektek! - nyújtotta a még mindig fogoly Radas felé. - Add Varolinnak! - hangzott a válasz. Varolin elvette a zacskót, félig kinyitotta, majd megkóstolta: - Igazi - bólintott főnöke felé. - És rendkívül jó minőségű! - Ellenőrizz egy másikat is! Egy másik csomagból! - utasította Radas. - Hátha csak ebben volt az igazi... Carth vállat vont: - Felőlem az egész rakományt fölbonthatjátok ellenőrzésre, de ha szétszórjátok a kábítószert, a nyelvetekkel fogjátok föltakarítani a hajóm padlójáról! Varolin még két csomagot kibontatott, de ott is csak igazi anyagot találtak. Serger még örült is ennek a bizalmatlanság szülte közjátéknak, mert ezzel időt nyert a Hadiár és harcosai számára, hogy csendben, feltűnés nélkül megszállhassák a komplexumot. Amíg Radas emberei nekifogtak, hogy a kábítószerrakományt a kastélyba vigyék, ( Blanket, Varolint és Labelicket is befogták dolgozni), Serger foglyával a hajó sötétebb mélye felé hátrált lassan, amíg bele nem ütközött egy figyelmeztetésül kinyújtott, álcázott páncélos kézbe. Ekkor megállt: - Pusztán csak kíváncsiságból érdekelne, Radas, hogy hol tettél szert Blankre? Azt még csak értem, hogy a kábítószer hozott össze benneteket anno valamikor, de hogy hoztad el őt Helsáról? Utolsó információm szerint három évvel ezelőtt éjjel kiment a vadonba a ragadozók közé. Hogy maradt életben? A cannokok féltek, hogy megüli majd a gyomrukat? - Nem rád tartozik, mandalóriai, de nem én hoztam el onnan. A sithek szedték össze... Sergerben meghűlt a vér. Carth is döbbenten jött közelebb, hallva Radas szavait: - Azt mondod, a sithek találták meg Helsa közelében? - ismételte. - Igen. Miért érdekel ez téged, köztársasági? - Csak azért, mert én kaptam a megbízást, hogy a Ravager által lelőtt köztársasági hajó túlélőit elhozzam Helsáról. Ha a felelősségrevonástól tartva akkor nem megy ki a vadonba önként, egyenesen a köztársasági bíróság elé került volna, onnan pedig életfogytiglani börtönre ítélik. Tisztában volt ezzel, ezért nem várta meg, hogy az értük küldött hajók odaérjenek. De hogy találták meg a sithek? - Faggassátok erről őt! Én csak annyit tudok, hogy egy elhagyatott harci bázis közelében találták meg. - A Surran bázison... - mormolta Serger, megértve az összefüggéseket. - És miért nem bántották? - Mert érezték rajta, hogy megfelelő sith alapanyag. Fizikailag erős, a kábítószertől megbomlott agya miatt veszélyes, de befolyásolható, legalábbis a sith jedik képesek rá, hogy befolyásolják, nem riad vissza semmilyen gyilkosságtól, nincs benne megbánás, sem félelem, sem erkölcsi gátlás, és a bosszúvágy tombol benne a mandalóriai fogságban elszenvedett sérelmek miatt... - Elszenvedett sérelmek?! - visszhangozta Serger elképedve. - Ha őt sérelmek érték, akkor mit szóljon az a szegény fiatal nő, akit három évig folyamatosan zaklatott, és nem is akárhogy! Nekünk kellett mindig megfékeznünk ezt a pszichopata fenevadat, és még ő beszél sérelmekről?!!! - Az, hogy mennyire pszichopata, az ő dolga - mondta Radas közönyösen. - A sithek mindenesetre elégedettek vele, legalábbis ő ezzel diszekszik... - És te nem félsz attól, hogy a nyakadra hozza a sitheket? - Nem. Nekem is vannak sith kapcsolataim, ahogy minden világnak. Tudomásom szerint a megfelelően adagolt kábítószer segítségével a sith katonákat könnyebb befolyásolni, és akár a halálba küldeni is, ha kell. Ezért annyira veszélyesek, mert fanatikusok. Szerintem egy köztársasági katona hamarabb átgondolja, hogy milyen parancsot kapott, de a sith katona semmit nem mérlegel. Nem állítom azt, hogy mindegyikük kábítószeres, de azt tudom, hogy Nihilus a Ravageren hatalmas rakomány remek minőségű kábítószert tárolt, ami sajnos, a Ravager pusztulásával odaveszett... - Nem veszett oda - jegyezte meg Carth közömbösen. - Ez is onnan való... - Micsoda?! - Radas egészen felvillanyozódott. - Azt mondod, hogy ez Nihilus rakománya volt?! - Azt. Én is a Ravageren voltam, amikor a mandalóriai harcosok átrakták a szállítóhajójukra. - Ó, hát mondhattátok volna hamarabb is! Ezért jó a minősége! Nem érdekel, hogy kik vagytok valójában, de nekem arra a csodálatos szerre szükségem van! Van még ebből a legendás rakományból a birtokotokban? Hajlandó vagyok kredittel fizetni érte! Köthetnénk üzletet? Serger óvatosan lazított szorításán, mert Radas lelkesedése őszintének tűnt: - Van még jócskán, és nem szándékozunk megtartani, de egy-két információt azért még kérnénk tőled, mielőtt üzletről beszélnénk. Blank mit keresett Telrevanon? Egyáltalán hogy jutott be oda? - A sithek segítségével. Volt egy régebben kialakított titkos bejárat, ahol Labelick az előző Mandalore-nak hordatta be a kábítószert, meg a tőlünk rendelt köztársasági lányokat, és nem is keveset. Meg kell hagyni, hatalmas étvágya volt az előző uralkodótoknak... - Engem ez nem érdekel! - vágott közbe Serger, akit megint a rosszullét kezdett környékezni. - Milyen feladatot kapott Blank a sithektől? - Megfigyelés alatt kellett tartania azt a kis jedi szajhát... Serger úgy vágta szájon, hogy Radas kicsúszott a kezéből és elterült a földön. Az alvezér talpra rángatta és megrázta, mint a rongyot: - Már figyelmeztettelek, hogy az úrnőmről és az uralkodómról vagy tisztelettel beszélj, vagy sehogy! Radas szája sarkából szivárogni kezdett a vér, ahogy megtörölte száját, két kitört foga is távozott a vérrel együtt. - Te tiszta őrült vagy, mandalóriai! - Na és! Már hozzá lehetsz szokva, hisz régóta csak ilyenek rohangálnak körülötted, nem? Szépen, válogatott stílusban mondd el, amit még tudsz, aztán beszélünk a Ravager további rakományáról, rendben? - Rendben. De azért fogd vissza magadat, mandalóriai! Ez a verekedős stílus nem tetszik nekem. - Nem baj. Csak megpróbáltam veled érzékeltetni, mit érezhettek azok a mandalóriai lányok, akiknek a büszkeségét veréssel próbáltátok megtörni, ahogy eldicsekedtél vele... A közjáték természetesen fölkeltette a rakodók figyelmét is, minden tekintet feléjük fordult: - Folytassátok csak! - szólt oda Serger. - Csak egy kis illusztráció volt, igaz, Radas? - Igen, dolgozzatok! - helyeselt Radas a száját törölgetve. - Igyekezzetek, és nagyon óvatosan bánjatok a csomagokkal! Ez a Ravagerről való anyag! Tegyétek külön a többitől, és nagy helyet hagyjatok mellette, mert veszünk még belőle! Izgatott sustorgás volt a válasz. A legendás rakomány megmozgatta a feketekereskedők fantáziáját. Serger fejcsóválva nézte, milyen óvatosan bánnak a kábítószerrel. - Hogy mit esztek ezen, elképzelni sem tudom. - Mert még nem próbáltad ki, milyen mennyei érzés! - mondta Radas áhítattal. - Nekem a jutalom is mennyei érzés lesz, ha hazaérek a lányokkal - vont vállat Serger. - Szóval hol is tartottunk? Blanknek az volt a feladata, hogy a Calorát megfigyelés alatt tartsa? Miért? - A sithekhez kellett volna csalogatnia. Nihilushoz. - Nihilushoz? De hisz Nihilus flottáját már legalább egy éve, hogy szétvertük! Hát mikor került Telrevanra ez a fenevad? - Kb kilenc hónappal ezelőtt. Akkor volt egy sith támadás a fővárosotok ellen, őt akkor juttatták be... Sergert a hideg is kirázta e szavakra, de csak ennyit mondott: - Folytasd! - A sitheket megsemmisítették, de ő egy sith asszasszin álcázójának védelmében életben maradt. Valahogy azonosítót szerzett, hogy le ne bukjon, és beilleszkedett a főváros életébe. - De, hát ő nem beszélte a nyelvünket! Hogyhogy nem bukott le? - Elég misztikus dolgokról beszélt, amiket Nihilus csinált vele. Ő csak annyira emlékszik, hogy felébredt, és már értette a mandalóriai nyelvet, és sok olyan információt is, amiről tudta, hogy azelőtt azokat nem tudta. Például könnyedén eligazodott a főváros utcáin, tudta, merre van a Palota, meg a boltok, a szórakozóhelyek, a hivatalos nyilvántartó, szóval mindent. A sith álcázó segítségével pedig bárhova be tudott jutni, hisz minden harcosotok ilyet visel, így nem fedezték föl az ő jelenlétét, ha éppen bekapcsolt álcázóval mászkált a Palotában vagy az utcákon. És a birodalom többi klánjáról is voltak információi, pedig ő csak azon a Helsa nevű bázison fordult meg. Mintha új emlékei születtek volna egy olyan mandalóriai életről, amelyet sosem élt át. Nem tudom jobban megfogalmazni. Nihilus mindenféle útmutatót ültetett az agyába, mielőtt elküldte Telrevanra. - Közvetlenül Nihilus szolgálatában állt? - képedt el Carth. - Igen. Közvetlenül. Többször is szemtől szemben állt Nihilusszal, és az anélkül adott neki információkat, hogy megszólalt volna. Mondom, elég misztikusan hangzott az egész, de azok a dologok, amelyek végrehajtására Nihilus szolgálatában Blank képes lett, az ő szavait igazolják. Serger alig bírt magához térni. Istenem, gondolta kétségbeesve, ez a sith fenevad ott járkált Seyda közelében, nyilvánvalóan ő rabolta el Lylthiát is a Palotából, egy másik asszasszin övvel láthatatlanná tette a lányt is, azért nem vette észre senki Lylthia eltűnését. Mekkora veszélyben volt szegény Lylthia, és szegény kis Seyda is, aki képes lett volna önként elmenni a sithekkel, hogy a barátnője életben maradjon... pedig valószínűleg Lylthiának akkor sem kegyelmeztek volna, hisz ő csak csali volt... - Blank még mindig tartja a kapcsolatot Nihilusszal? - kérdezte Carth, és e kérdés hallatán Serger egészen ledöbbent. Eszébe se jutott ez a lehetőség. Hátha meg lehetne tőle tudni, hol rejtőzik most Nihilus... - Blank akkor találkozott vele utoljára, amikor Nihilus bevetésre küldte Telrevanra. - És akkor kinek tesz jelentést Blank arról, mit végzett? - Nihilus utolsó utasítása szerint Siroxon kell meghatározott időközönként lejelentkeznie valami nagykutyánál, de arról nem tudok semmit. Serger érezte, hogy valami ugyan kiderült, mégis egyre nagyobb a homály. Vajon Siroxnak mi köze van Nihilushoz, Seydához, és Blankhez? - Kész vagyunk, Radas! - jelentette Varolin. - Nagyszerű! Te Serger, ugye ez a neved? Látod, hogy maradt még itt jócskán ebből a mennyei szerből. Mondok neked valamit. Hagyj még itt belőle nekem, cserébe odaadom neked azokat a lányokat is, akik a szülőszobában vannak! Ha a kölykeik nem kellenek, agyonütöd, vagy kihajítod őket a szemétbe... pár napnál tovább úgyse fogják húzni. Csak az orvosainknak képviseltek értéket, de ha az anyjukat elviszed, úgyis éhen pusztulnak... Serger megmarkolta a ruhát Radas mellén: - Akkor most ide figyelj Radas Degar! - most már fuldokolt az indulattól. - Én még egy ragadozó védtelen kölykét sem bántottam soha, pedig tudtam, hogy ha felnő majd, és szembekerülök vele, úgyis meg kell ölnöm, ha megtámad! De megadtam neki az esélyt, hátha mégsem az én kezem fogja majd évek múlva kioltani az életét! A háborúban soha nem dúltam föl ellenséges katonák otthonát, nem bántottam asszonyukat, sem a gyerekeiket, sem a jószágaikat! Gondolod, hogy saját fajtám gyermekeire képes leszek kezet emelni? Te olyan kegyetlen vagy, hogy élned sem szabadna már, hisz kő van a szíved helyén! Mi tart még mindig életben?! Ellökte magától a váratlan kifakadástól megrökönyödött Radast, és nagyot fújt: - Akkor az üzletről. A tiéd ez a rohadt szer mindenestül! Cserébe az összes, értsd szó szerint, az összes lányt ideadod nekem a gyerekeikkel együtt, és azokat a köztársasági lányokat is elviszem, akik most elaggott szenátoraidat kénytelenek szórakoztatni! Teljesen kiüríted nekem ezt az átkozott helyet, de ellenőrizni fogok minden szobát, minden beugrót, minden szekrényt, hogy valóban üres legyen, te pedig kitakarítod ebből a hajóból ezt az iszonyatot az utolsó szemcséig! Radas a még mindig tekintélyes rakományt méregette: - Ez nagyon nagy érték, de amit cserébe akarsz, mandalóriai, azzal tönkretennél engem! - Ez a te bajod, Radas. Nem hatnak meg a sirámaid. Épp eleget kapartál már össze magadnak kislányok könnyein és vérén! Gondolj bele! Azért a szerért, amit már átrámoltatok, sokkal többet kellett volna adnod cserébe, mint amit felajánlottál! - Ez igaz, de miért utólag jár a szád, hogy ez nem közönséges anyag, hanem a Ravagerről való? - Semmi baj, Radas, most kiegyenlítődik az értékkülönbözet. Áll az alku? - Még nem. Kíváncsi vagyok, miért lettél egyszerre ennyire magabiztos? - Egy mandalóriai harcos mindig magabiztos! Volt ideje hozzászokni többezer éves történelme során, hogy mindig ő a győztes! - A jedik legyőztek benneteket - mondta Radas szárazon. - Elfeledkeztél Revanről? És ami egyszer megtörtént, megtörténhet máskor is... - És hol vagy te Revanhez képest? - mondta Serger mérhetetlen gőggel. Háta mögül halk suttogást hallott anyanyelvén: - Uram, a Hadiár üzeni, a kastély a miénk! Kamerák leállítva. Egy őrharcos vagy gárdista figyelmeztette, látva, hogy Serger nem használhatja most a kódolóját üzenet leadására vagy fogadására. Az alvezér megnyugodott. Most már akármi történik is a kastélyban, senki nem fog tudni róla, és a kislányok is biztonságban vannak. - Eluntam a vitát, Radas. Én nem változtatok a feltételeken. Fél perc gondolkodási időt kapsz, aztán Carth-tal elindulunk a lányokért. Ha neked nem kell a szer, akkor kiszórom az egészet az űrbe, mert én vissza nem viszem! Fél perc indul! - Állj, te őrült! - emelte föl mindkét kezét Radas. - Megegyeztünk! Az embereim kirakják a maradék anyagot, én meg elkísérlek titeket a lányokhoz. - Nagyon fognak neked örülni - jegyezte meg Carth. - Látszott, mennyire lelkesednek érted. Serger hátrament a hajó bal hátsó falához, és úgy tett, mintha az alkatrészes ládákat vizsgálgatná: - Maradjatok még álcázva! - súgta, érzékelve őrharcosai jelenlétét. - Szerintem Radas ránk akarja uszítani az őreit. Legalábbis azt hiszi, hogy vannak még őrei. Ha Radas emberei erősítésben reménykedve megtámadnák Carth katonáit, ti csak álcázva avatkozzatok be. Azt a nagydarab, szürkeruhás Blank nevű sith fickót ott a rakodók közt ne öljétek meg, ha nem muszáj, csak tegyétek ártalmatlanná! Üzenjetek Canderousnak, hogy megyünk a lányokért! - Igen, alvezér! - Kösz, fiúk. Aztán mindnyájan elindulunk... haza!   Radas valóban arra számított, hogy riaszthatja őreit. A láthatatlan ellenség szépen körbefolyta az egész komplexumot, a biztonsági kamerák azonban nem jeleztek behatolókat, Az őrség nem is gyanította, hogy baj van. Nem látták támadóikat. Hamarosan összekötözve, felpeckelt szájjal, bekötött szemmel hevertek kamerával figyelt üres szobákban szétszórva, ahol sem magukat, sem egymást nem volt módjuk kiszabadítani. A kastély mind a tíz biztonsági szobájában hamarosan mandalóriai harcosok felügyeltek a kastélyon belül és kívül történő dolgokra. Radas egyszerre fölényes mosollyal fölemelte bal kezét, hogy csuklójára csatolt, órának álcázott kommunikátorán hívójeleket küldjön embereinek, és nem értette, miért nem rohannak elő azonnal. Serger ajka megvetően lebiggyedt, észrevéve Radas elképedését: - Szép kis üzlettárs vagy. Ugye nem is gondoltad komolyan ezt az üzletkötést velünk, és eszed ágában sem volt elengedni a lányokat, igaz? Csak a kábítószert akartad megszerezni tőlünk, aztán minket is ott kapartatok volna el egy bucka alatt... - Ki vagy te? - Radas most már nagyon ideges volt. - Blank, a sith kémed már megmondta neked. Elfelejtetted? Telrevan alvezére vagyok, és a Mandalore-om megbízatását teljesítem. - Mit csináltál az embereimmel? Hol vannak? - Fogalmam sincs róla - tárta szét karját Serger. - Miért tőlem kérded? Hát nem a te embereid? Nem te vagy a főnökük? Egész végig itt voltam veled Carth-tal együtt. Radas tekintete ide-oda járt, tudta már, hogy baj van, csak azt nem, hogy mekkora.

2007.09.26. 06:43

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 61. részét! Köszönöm! :))   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: "Ebben a teremben minden lány a tiéd, ha fizetsz értük. A betegszobában is van néhány, akiket nemrég fertőztek meg, és most a gyógymódokat próbálgatják rajtuk. Ha kellenek, elviheted őket, de ha útközben hazafelé elpusztulnak, a te károd lesz. Döntsd el, kellenek-e vagy maradjanak itt! - Mindet elviszem! Mindet! - préselte össze ajkát Serger, és csak Carth értette, hogy ezt a "mind"-et az alvezér szó szerint értelmezte. Még haldoklót sem fog itthagyni ezen az elátkozott helyen."    A kis jedi úrnő - 61. rész Radas láthatóan meghökkent a hirtelen témaváltástól: - Nem értem az összefüggést, mandalóriai. - Pedig egészen nyilvánvaló! Abban reménykedtek, hogy a sok elszenilisedett szenátorból csak lesz néhány olyan, aki képes összehozni egy épkézláb törvényt, vagy képes döntést hozni valamilyen fontos ügyben. Csakhogy mivel nekünk egyetlen törvényalkotó és döntéshozó uralkodónk van, nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy az az egy uralkodó szenilis, vagy hülye legyen! Pontosan tudtátok, miért jöttünk ide, és kikért fogunk fizetni! Azt képzelitek, vagyok olyan bolond, hogy odaállítok az uralkodóm elé egy rakomány lánnyal, akik közül egy se beszéli a mandalóriai nyelvet, és egyikük se tud semmit a birodalomról, holott csak maximum öt éve kerültek el otthonról? Lehet, hogy a ti szenátoraitok bevennék ezt a mesét, de a mi Mandalore-unk azonnal végezne velem, azt gondolva, hogy hülyének nézem! Csak olyan őrült kereskedő próbálná elhitetni Mandalore-ral, hogy ezek a köztársasági lányok eredetileg Mandalóriában születtek, aki amúgyis leszámolt már az életével, de az nem én vagyok! Én igenis meg akarom kapni a jutalmamat! Nézd, Radas, én hajlandó vagyok többet fizetni a lányokért, mint eredetileg megbeszéltük, sőt arra is hajlandó vagyok, hogy köztársasági lányokat is vegyek tőled, és majd beadok egy szívfájdító mesét az uralkodómnak, hogy milyen szörnyű sorstól szabadítottam meg szegényeket, de e két engedményért cserébe a föld alól is keríts nekem igazi, született mandalóriai lányokat, akikkel odaállhatok az uralkodó elé azzal, hogy valóban teljesítettem a feladatot, amit rám bízott! Nem létezik, hogy több ezer lány közül, akiket eladtak a köztársaságnak, egyetlen egy se maradt életben! Carth ekkor értette meg, Serger milyen kétségbeesett játékba kezdett, hogy megtudja, mi történt a lányokkal, a felszínen ugyanakkor játssza a lelketlen, romlott feketekereskedőt, akit már csak a meggazdagodás érdekel... Radas elgondolkodva rugdosta maga előtt a kavicsokat, majd hirtelen elhatározásra jutott: - Tetszel nekem, kereskedő. Elég pénzéhes gazember vagy ahhoz, hogy meg merjek benned bízni. Nem akarlak átverni. Igen, vannak itt mandalóriai lányok. Jócskán vannak. Csak ezek nem szajhának valók, ezért másra használják őket... Teszek neked egy ajánlatot. Odavezetlek hozzájuk, megnézed, mennyit érnek neked, de mindenképp többet kell adnod értük, mint amit a szajhákért adtál volna. Viszont a köztársasági nőkből vihetsz el olyanokat, akik hasonlítanak néped lányaira, hátha az uralkodód velük is beéri, csak arra volt kíváncsi, mi mindenre lehet megtanítani egy nőt egy ilyen helyen... - Az uralkodóm csak azt akarta, hogy otthon legyenek végre, és szabadon rendelkezzenek az életükkel, ne mások rendelkezzenenek velük! - csattant föl Serger. - Neki nincs szüksége rájuk! - Lehet, hogy igazad van - vont vállat Radas. - Mert ha jók az információim, akkor neki is köztársasági felesége van, ami azt jelentheti... - Ne merd a szádra venni a Caloránk nevét!!! - vadult neki az alvezér. - Nem tűröm, hogy a Mandalore-unkat vagy a Caloránkat bármivel is megsértsd, és ha itt, ezen a mocskos helyen csak a nevüket is kiejted, az már sértés!!! A fegyverek Valorin intésére fölemelkedtek, mert Serger igencsak veszélyesnek látszott e pillanatban. Annyira veszélyesnek, aki már nem is fog megállni a szavaknál. Radas Degar azonban intett, hogy ne lőjenek: - Csak kíváncsi voltam, meddig mehetek el, és az történt, amit vártam. Le se tagadhadhatnád, hogy mandalóriai vagy, aki még harcos volt a háborúban. Azokban van meg ez az érthetetlen kettősség. Zsoldosnak vagy kereskedőnek állnak, de még akkor is tartják magukat a harcosok becsületkódexéhez, minden eszközzel védeni az uralkodóházat. Ha mindig csak civil lettél volna, mint Labelick, akkor most meghunyászkodva bólogatnál akkor is, ha teszem azt pocskondiázni kezdeném az uralkodódat meg a köztársasági feleségét. Civilként nem mernéd kikérni magadnak. Ne nézz ilyen csúnyán szegény Labelickre! Ha ő nem építette volna ki annak idején a kapcsolatot velünk, akkor neked most nem volna miből meggazdagodnod. Most már teljesen megbízok bennetek, mert elvárásomnak megfelelően viselkedtek. Odavezetlek titeket a lányokhoz, megnézitek őket, aztán visszajövünk ide, vendégül látlak titeket, és szépen megbeszéljük a részleteket, aztán megkötjük az üzletet. Megfelel így? - Megfelel. Mi sem gondoltuk másképp - szólalt meg Carth, látva, hogy Sergernek időbe telik, amíg összeszedi magát annyira, hogy folytatni tudja ezt a mind szörnyűbbnek ígérkező színjátékot. Nem mertek szólni egymáshoz, még a szemük se villant össze, mert érezték, hogy mindenki őket figyeli. Miután beléptek a három méter magas kőfalba ágyazott rácsos kapun, az elöl haladó Radas váratlanul elkanyarodott a főbejárattól, és letért egy oldaljárdára. Hamarosan egy lépcsőhöz értek. Carth, hogy Serger figyelmét feltűnés nélkül felhívja a veszélyforrásokra, hangosan megjegyezte: - Elég kevés őrt látok, de gondolom, kamerák is figyelik a területet, hisz ekkora komplexumot másképp ellenőrzés alatt tartani képtelenség. Az alvezér azonnal vette a lapot, és most már figyelmesebben nézelődött. Hamarosan kettő kamerát is kiszúrt a kastély oldalfalán, a tető alatt. - Igen, köztársasági, helyes az észrevételed - mondta Radas. - Kamerák vannak elhelyezve az egész komplexum területén, de azért fegyveres őrök is vannak. Tudod, elég sok magasrangú fickó jár ide ahhoz, hogy minden eszközzel vigyázzunk rájuk. - Miért kell ennyire vigyázni rájuk? - kérdezte Carth ártatlan arccal. - Feltételezem, hogy csak ők tudnak erről a helyről, így közös érdekük, hogy titokban tartsák. Mivel minden magasrangú idejár, nincs kitől tartaniuk, egymást meg nyilván nem fogják lebuktatni, hisz egymástól függenek. Tudod, Radas, kéz kezet mos... - Nem egészen igaz ez, köztársasági. Van több olyan nagykutya is, aki nem jár ide, sőt, még tudomása sincs erről a helyről, mert ilyen célú létesítmény fenntartása ellenkezik az elveikkel. Ha ők valahogy tudomást szereznének róla, hova járnak a köztiszteletnek örvendő öregecskébb honatyák, bizony jócskán lenne változás a szenátus tagjai közt! Csakhogy nekünk nem érdekünk, hogy lebuktassuk őket, mert jól megfizetik a diszkréciónkat. Persze azért megsúgom, mi ettől függetlenül is bebiztosítjuk magunkat, mert titkos kamerák vannak elhelyezve a lányok szobáiban, és évekre visszamenően rögzítve vannak az idejáró politikusok és szenátorok intim pillanatai. Ha valamelyiküknek az a bolondériája támadna, hogy leleplezi ezt a helyet, csak megmutatjuk neki, miket művelt itt, és máris befogtuk a nagyságos úr száját. Szóval nehéz lenne minket sarokba szorítani. Ha egy nagykutya csak egyszer is megfordult itt, máris bekerül a nyilvántartásunkba. - Igazán remek elgondolás - bólogatott Carth. - Az bizony - mondta elégedetten Radas. - Arról nem is beszélve, milyen jól el lehet szórakozni azon, amit egyik másik öregebb pasas szerencsétlenkedik... még az a jó, hogy a lányok annyira be vannak lőve kábítószerrel, hogy... - Beszéljünk másról! - vágott a szavába Serger ingerülten, aki már émelygett Radas szavaitól. - Parandin szenátor is a vendégetek? - Nem. Ő az egyik heves ellenzője az ilyen helyeknek. Úgy vélekedik, hogy az ember tartson feleséget meg gyerekeket, mellette dolgozzon becsületesen, és az éppen elég elfoglaltság egy egész életre. Parandin van olyan őrült, hogy tényleg botrányt csináljon, ha erről a helyről tudomást szerez. Én egyébként azt tartom, és ezzel nem vagyok egyedül, hogy ha valaki munkából, becsületesen akar élni, sőt még családot is akar tartani, az előbb-utóbb belefárad az egészbe, és nyomorogni fog élete végéig, mert a gondjaidat meg a hiteleidet nem vállalja át a társadalom. Ezért kell alaposan meggondolni, mihez kezdj az életeddel. Nem véletlenül létezik a feketekereskedelem. Megélni, sőt jól élni csak abból lehet. Becsületes munkából soha. Ezért üdvözlöm mindig az új partnereket, akik végre rájöttek erre, mint most például ti. És tapasztalatból mondom, ha Parandin szenátor majd elkezd öregedni, ő is itt fog kikötni nálunk, és korábbi elveit feledve ő lesz az egyik leglelkesebb törzsvendégünk. Ahogy előtte is voltak ilyen kuncsaftjaink. Itt is vagyunk. Vigyázzatok, kicsit sötét a lépcsőlejáró! Az alagsorba vezető lépcsősor egy rövid folyosóba torkollott. Két oldalról egy-egy szoba nyílt: - Itt laknak az alagsor őrei - mutatta Radas. - Ott szemben pedig a komplexumnak az a része van, amiről még a kuncsaftjainknak sincs tudomásuk. Kinyitotta az ajtót. Egy jól megvilágított, óriási terembe jutottak, melyből két oldalról szobák sora nyílt. A terem zsúfolásig volt hófehér bőrű, lesoványodott, lenge ruhákba bújtatott kislányokkal, akik egymáshoz bújva kuporogtak a fotelokban, ágyakon, székeken. A legidősebb se lehetett tizenhat évesnél több, a legkisebb pedig talán nyolc esztendős lehetett. Bár a terem tele volt velük, egyetlen pissz se hallatszott, csak a rémült szemek nyíltak óriásira a jövevények láttán. Aztán egyszerre valamelyik kislány - nem bírva a feszültséget - elsírta magát, a körülötte lévők riadtan próbálták csitítani, hogy elhallgattassák. Serger szíve akkorát lökött, hogy szabályosan rosszul lett tőle. Carth is lecövekelt az ajtóban, és barátjához hasonlóan képtelen volt megszólalni. - No, ezek a mi titkos kísérleti alanyaink - világosította fel őket büszkén Radas, vendégei hallgatását elismerésnek vélve. - Miért kísérleteztek velük? - szólalt meg végre Carth, viszolygását legyőzve. - Milyen információt akartok megtudni róluk? - Sok mindent. Például a köztársaságot nagyon érdekli a mandalóriaiak képtelenül hosszú életkora, szeretnék megtudni, genetikailag hogyan van kódolva, lehet-e ezt reprodukálni, és köztársaságiakba is átültetni ezt a gént. Aztán a tudósaink arra is rá akarnak jönni, miért nem bírja feldolgozni a kábítószert ezeknek a lányoknak a szervezete, miért halnak bele a szedésébe, miért tér el ennyire az emberek és a mandalóriaiak szervezete. Aztán természetesen a két nép keveredése is az érdeklődés középpontjában van, persze szigorúan steril körülmények között. Több mesterséges megtermékenyítést végeztek már a nagyobb lányokon a kutatóink, és azokat az utódokat beható vizsgálatnak vetették alá. Létre akarnak hozni olyan egyedeket, akik majd mindkét nép sajátosságaiból, génjeiből a legtökéletesebb tulajdonságokat képesek örökölni. Ez a keveredés nem újkeletű dolog, hisz ti, mandalóriai harcosok, többezer éve ezt csináljátok. A hódításaitok során rengeteg világban hagytatok magatok mögött olyan leigázott népeket, akik a ti utódaitokat voltak kénytelenek fölnevelni, szóval ne hivatkozz nekem erkölcsi dolgokra, ha nem akarod, hogy körülröhögjelek. A különbség csak annyi, hogy most a te néped elkényeztetett lányai kénytelenek kiváló génekkel rendelkező köztársasági férfiak kölykeit kihordani, de mint mondtam, szigorúan steril és mesterséges körülmények közt. Ez tudományos kutatólabor, nem bordély. Ezek a lányok fizikailag nem is találkoztak férfiakkal. Csak így lehet ellenőrizni a kísérletek tisztaságát és az eredményekből a helyes konzekvenciákat levonni. A kisebb lányok persze még nem alkalmasak ilyen kísérletekre, őket csak különféle betegségekkel fertőzik meg, amelyek a köztársaságban megszokottak, és tesztelik őket, hogyan reagál a szervezetük ezekre a betegségekre, majd a különféle gyógymódokra. Elég rosszul tűrik a betegségeket, és sokan nem is reagálnak a gyógymódokra. - És azokkal... mi lesz? - szólalt meg Serger rekedten. - Hogy mi lesz? Már mondtam. Elég nagy ez az erdő, elfér benne még jó néhány sírkupac, nem? Serger bénultan hallgatott. Carth próbálta összeszedni magát megint, hogy még több információt csikarjon ki: - Az összes lány, akit annak idején megvettetek Mandalóriától, itt van most? Csak ennyien maradtak? - Igen. Ez egy elosztóhely. Innen adtunk el mindjárt nagylányokat az első transzportokból több kisebb helyre, de ők is ugyanúgy jártak, mint az itteniek. Pár hét, és kipurcantak a kábítószertől. Sorra kaptuk a visszajelzéseket nem a legszebb jelzőkkel kísérve, hogy több ilyen rakomány nem kell nekik. De mint mondtam, az ilyesmire befogott lányokat mi is sorra elvesztettük. Ezért is folyik a kísérletezés, hogy rájöjjünk, miért tiltakozik a szervezetük a kábítószerek ellen. Röhej, de ezek a lányok még az italt se bírják. El se tudjuk képzelni, hogyhogy léteznek nálatok egyáltalán nők, ha ennyire kényes a szervezetük mindenre... A kísérletezéshez itt tudjuk biztosítani a megfelelő körülményeket, a szükséges krediteket pedig az itt szórakozgató elit teremti elő nekünk. Ezért drága ez az intézmény, viszont érdekünk, hogy tökéletesen ki is szolgáljuk a kuncsaftokat. Szóval jelenleg ennyi lány maradt az öt év terméséből. - Egyáltalán hogyan engedhették elhozni a szülők a kislányaikat? - kérdezte Carth, tudva, hogy a körülmények mennyire homályosak Labelick információjából. Radas készségesen felelgetett, valósággal büszke volt arra, hogy a köztársaság ennyire az orránál fogva tudta vezetni a mandalóriaiakat, hogy csak évek elteltével kezdtek el gyanakodni. - Semmi különös. Az előző Mandalore, az utolsó háború alatt, mielőtt Revan kicsinálta volna, súlyos pénzzavarba került, mikor a köztársaság bevetette ellene a jediket. Ott tartott, hogy se győzelemmel befejezni, se folytatni nem tudta a háborút, mert a jedik nagyon agresszíven és hatékonyan irtották a seregeit. Mivel velünk már régebben kapcsolatban állt, hisz mi kapattuk rá évekkel azelőtt a kábítószerre is, egyszerre eszébe jutottunk, és fölvette velünk a kapcsolatot; fogyóban a harcosai, hogyan tudnánk kisegíteni őt, hogy zsoldosokat vásárolhasson. Közöltük vele, hogy fizetünk, ha népe lányait hajlandó áruba bocsátani, méghozzá nagy mennyiségben. A mandalóriai nők ugyanis annyira egzotikus megjelenésűek, hogy igazi ínyencségnek számítanak a köztársasági férfiak számára. Ráadásul hosszúéletűek is, ezért sokkal tovább lehet futtatni őket, mint a köztársasági lányokat. Szóval nagyszerű befektetésnek ígérkezett az üzlet. Mandalore belement, más választása nem is lehetett volna, és ő maga segédkezett abban, hogy ügynökeink minden klánhoz feltűnés nélkül eljussanak. A háború zűrzavarában ez nem is volt különösebben nehéz dolog. Egy tudósaink által előállított enyhe lefolyású betegség vírusaival megfertőzték a lányokat. Könnyű volt a dolguk, mert Mandalore-tól tudtuk, hogy a fiúk gyógyító beültetést kapnak már egész kiskorukban, így rájuk nem fog hatni a vírus. Jó, persze azért azok a fiúk is meghaltak, akiknem még nem volt gyógyító beültetése. A nők 90 százalékban megkapták a betegséget, még egész idősek is, feltéltelezhetően azért, mert az ő szervezetük már legyengült. Ez még jól is jött nekünk, mert így nem volt feltűnő, hogy miért épp csak a fiatal lányok betegednek meg. Serger lehunyta szemét, hogy ne lássa a sok száz rémült kislány tágranyílt szemét, bár nem tudhatta, mennyit értenek meg a közös nyelven elhangzott iszonyatos előadásból, és mélyeket lélegzett, hogy lecsendesítse magát, mert érezte, hogy néhány pillanat, és Radas torkának ugrik. De akkor mindent elveszítenek, amiért idejöttek. Csak még egy kicsit tűrj, csak még egy kicsit, mondogatta magában. Carth közelebb húzódott hozzá, valószínűleg már az ő idegeit is kikezdte Radas előadása. - Tehát a nők sorra megbetegedtek, és csak az erősebbje volt képes meggyógyulni. Szülés utáni legyengült anyák többsége belehalt. Persze a kölykeikkel együtt. Voltak olyan mandalóriai fickók, akiknek így az egész családját elvitte a betegség. Ügynökeink elterjesztették a hírt, hogy ez a vírus ragályos, a köztársaság orvosai jól ismerik ezt a kórt. Csak akkor lehet megállítani, ha a fertőzött egyedeket különválasztjuk a többiektől. Nosza, kitört a pánik, a szülők azonnal a lakott településektől távol eső helyeken felállított karanténokba terelték beteg kölykeiket, és sorsukra hagyták őket, mert azt mondták nekik, hogy köztársasági gyógyszerrel megpróbálják meggyógyítani a lányokat. Aki túléli, az visszatérhet a családjához, aki belehal, hát az nem tér vissza. Persze egy lány se látta viszont soha a családját. A karanténokban gyorsan lekezelték őket az ellenszerrel. Aki meggyógyult, azt indították a köztársaságba, ide hozzánk, a gyűjtő-és elosztóhelyre, aki mégsem gyógyult meg, vagy túl kicsi volt még bármire is, vagy csak nem felelt meg a köztársasági férfiak nőideáljának, az a karanténban maradt. - Otthagyták őket meghalni? - Carth torka teljesen kiszáradt. - Otthagyták? Nem. Az veszélyes lett volna. Ha valamelyikük valahogy mégis hazatér és elmeséli, mit látott, könnyen lelepleződhetett volna ez az egész birodalmatokra kiterjedő szupertitkos akció. Ezért az ügynökök kinyitották a karanténok ajtaját, hogy a ragadozók besétálhassanak a feleslegessé vált lányokhoz, és eltüntessenek minden terhelő bizonyítékot... Serger vízesésként hallotta fülében dübörögni a vérét, bírd ki, bírd ki, bírd ki, ismételgette magában eszelősként. Carth sem volt magánál, az nem lehet, hogy ilyen borzalmas dolgot meg lehetett tenni, gondolta. - No, mandalóriai, most már minden lényeges dolgot elmeséltem, arra vagyok kíváncsi, elviszed-e ezeket a lányokat. Persze igen magas árért, hisz a tudósaink így hoppon maradnak. Ja, és mielőtt elfelejtem, a nemrég szült, vagy szülés előtt álló lányokat nem viheted el, és azokat a kölyköket sem, akik már itt születtek, mert azok továbbra is a tudósok tulajdonai. Ebben a teremben viszont minden lány a tiéd, ha fizetsz értük. A betegszobában is van néhány, akiket nemrég fertőztek meg, és most a gyógymódokat próbálgatják rajtuk. Ha kellenek, elviheted őket, de ha útközben hazafelé elpusztulnak, a te károd lesz. Döntsd el, kellenek-e vagy maradjanak itt! - Mindet elviszem! Mindet! - préselte össze ajkát Serger, és csak Carth értette, hogy ezt a "mind"-et az alvezér szó szerint értelmezte. Még haldoklót sem fog itthagyni ezen az elátkozott helyen. Serger hirtelen nekiindult: - Menjünk és kössük meg az üzletet! - Ez a beszéd, fiú! - derült föl Radas, és Serger vállára akart csapni, de az alvezér elhátrált: - Hozzám ne érj, Radas! - mondta figyelmeztetően. - A körülményeim most arra kényszerítenek, hogy romlott kereskedő legyek, de ne felejtsd el, hogy ezelőtt nem nyálkás civil voltam, hanem mandalóriai harcos, és azok nem tűrik a bizalmaskodást! Radas visszahúzta kezét, de fülig ért a szája: - Egyre jobban tetszel nekem, fiú! Épp úgy viselkedsz, mint az előző Mandalore-od, ha még emlékszel rá! Kénytelen volt elismerni, hogy ránk szorul, de állandóan a büszke nagyurat játszotta! Ez legalább az őszinteségedre vall! Ebből lehet tudni, hogy nem alakoskodsz, hanem igazi énedet mutatod üzlettársaidnak! Nagyon bevágódtál nálam, fiú! Bármilyen üzletet hajlandó vagyok megkötni veled! - jól hátbavágta Labelicket, aki fuldokolva köhögni kezdett. - No, Labelick, hálából, amiért ezzel a remek fickóval összehoztál, ingyen részesülhetsz mindenből, amit csak megkívánsz itt nálunk. Díszvendég leszel ma! - Köszönöm, Radas - köhögött az öreg civil, és kerülni igyekezett Serger és Carth megvető tekintetét. Az alvezér közben egyre azon gondolkodott, hol lehet olyan kameramentes hely ezen a szörnyű helyen, ahol kódolóján feltűnés nélkül tudna üzenetet küldeni a Hadiárnak. Végül eszébe jutott: - Radas, mielőtt bárhova is indulnánk, egy diszkrét... helyiségre lenne szükségem... - Ó, ez nem gond! Személyesen kísérlek oda!   Canderous türelmetlenül járkált fel-alá az Arkan előterében: - Van már róluk hír? - faggatta percenként kódolvasóját. - Még nincs, uram - érkezett a válasz, mely dühössé tette. Féltette Sergert és Carth-ot, hogy talán olyan helyzetbe kerültek, amikor azonnali segítségre lenne szükségük, de nem tudnak üzenni az álcázott kódolón. - Már legalább öt perc telt el, hogy utoljára megkérdeztem! Még mindig semmi?! - fél perc sem telt el ugyan legutóbbi faggatózása óta, de persze nem volt a hajón olyan, aki ezt meg merte volna mondani a mind ingerültebbé váló Hadiárnak. - Semmi, uram - a kódolvasó behúzta a nyakát, mintha legalábbis ő tehetne arról, hogy nem kapnak üzenetet az alvezértől. Mindenki tudta, hogy Canderous nagyon kedveli Sergert, és Carth-tal is baráti a kapcsolata, tehát nemcsak a küldetés sikere miatt aggódik, hanem személyes érzései is hozzájárulnak aggodalmához. Ailina jelent meg az előtérben. Bátortalanul jött közelebb, érezve a feszült légkört, félt, hogy a Hadiár vissza fogja zavarni szobájába, de ő is szerette volna tudni, jött-e üzenet Sergertől, mely azt jelentené, hogy biztonságban van. Canderous észrevette a tétován álldogáló lányt: - Még semmi hír róluk, Ailina - mondta sóhajtva, iménti ingerültségét fékezve, és a kékszemű, feketehajú szépséghez lépve, gyengéden megérintette a vállát. - Ha megtudunk valamit, azonnal szólunk neked, jó? - Hadiár! Üzenet jött Sergertől! - a kódolvasó szinte kiabált örömében. Canderous azonnal odatörtetett hozzá: - No végre! Mutasd, fiam! - Az üzenet tartalma: "A lányok megvannak. Kb ezerötszázan lehetnek. Őrség, figyelőkamerák mindenhol. Csak az egyik hajó szálljon le a megadott koordinátákon, tömve álcázott őrharcosokkal, gárdistákkal, de csak Carth egyenruhás katonái legyenek láthatóak, különben ezek a dögök megölik a kislányokat! Csak egyetlen bejárat van, azt kamerák, és őrség is védi. Amikor elkezdjük a kábítószert kirakodni, nyitva lesz a bejárat rácsos kapuja. A kapun belül a kastélyba vezető lépcsősor mellett jobbra van egy mellékjárda. Egy lépcsősorhoz, onnan egy alagsorba juttok. Végig legyetek álcázva, hogy a kamerák ne fedezzenek föl benneteket. Az alagsorban a kislányok a bejárattal szemben lévő teremben vannak! Nézzetek körül odabent is, lehet, hogy ott is vannak biztonságiak! Ne öljetek, ha nem muszáj, csak kábítsátok el az őrséget és kötözzétek meg őket. Senki nem láthatja a páncélotokat, senki nem adhat le vészjelzést azzal, hogy mandalóriaiak támadták meg a kastélyt! Őrizzétek a kislányokat! Nagyon vigyázzatok rájuk, mert ezek a fickók itt mind őrült mészárosok! A két oldalszobában vannak az őrök. Ha ártalmatlanná tettétek őket, nézzétek meg, merre vannak még kamerafigyelő központok, ahol őrség tanyázik. Ha megtudtátok, keressétek meg azokat is, nehogy valaki riasztást adhasson le a kastélyból, ha rájön, hogy baj van. Figyeljétek a kamerákon, mi történik a kastély többi részében. Amíg a kábítószert rakodjuk, az egész kastélyt vonjátok ellenőrzés alá, és a csapatok legyenek egymással kódkapcsolatban! Se kamera, se ember ne lásson meg benneteket! A hajóban is maradjanak álcázott őrharcosok! Mindannyian maradjatok láthatatlanok! Ha az egész kastély a tiétek, visszajelzést kérek! Koordináták mellékelve." A Hadiár megfordult, és beleütközött Ailinába, aki időközben a háta mögé osont, hogy ő is hallja az üzenet tartalmát. Most két kis öklét izgatottan a szájához szorítva állt, egyszerre sírt örömében, és aggodalmában. Canderous a vállára tette kezét, és lehajolt az arcához: - Most menj vissza szépen a szobádba, Ailina! Ne sírj, Serger nemsokára visszajön hozzád! - intett egy gárdistának, hogy vezesse vissza szobájába az alvezér asszonyát, majd elharsogta parancsait a két köztársasági szállítóhajónak, pillanatnyi késlekedést sem tűrve.

2007.09.24. 18:55

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 60. részét! Köszönöm! :))   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: "Itt a pisztolyom. Más fegyverem nincs. - Biztos? És akkor se találnánk semmit, ha megmotoznánk? Serger szemében ijesztő fény gyúlt: - Megpróbálhatod, de nem fogsz találni semmit. És ha azt hiszed, hogy egy mandalóriai eltűri, hogy kedvetekre tapogassátok, akkor nagyon kellemetlen következményei lehetnek a hitetlenségednek! Régóta vagy már kapcsolatban a mandalóriaiakkal, néhány dolgot biztos hallottál rólunk. Rühelljük, ha hazugsággal vádolnak minket! Én se foglak téged azzal sértegetni, hogy hol tettél szert erre az ocsmány ábrázatodra..."         A kis jedi úrnő - 60. rész Sylas felindultan ölelte magához lányát: - Kislányom, nem jutott eszedbe, mit fog érezni halálhíred hallatán apád, és azok, akik közt felnőttél? Nem érzed a szeretetünket, a féltésünket? Miért tartod annyira kilátástalannak az életedet, hogy önszántadból vess véget neki? Fiatal, gyönyörű és tehetséges nő vagy, birodalmunk szépséges kis jedi virága, és hogy egy jedi Mandalória pozitív szimbóluma lett, ez nagyon nagy szó! Mindenkinek vannak ellenségei, a te egyedi esetedben nagyon erős és hatalmas ez az ellenség, de téged ezzel a tudattal fogadtunk be magunk közé, és már régen megháláltad akkori bizalmunkat! A te ellenséged a miénk is, minden erőnkkel védelmezünk téged, tudnod kell, hogy nem vagy egyedül, miért bünteted magadat és minket életed könnyelmű eldobásával? Seyda apja melléhez bújva, égő szemmel hallgatta az aggódó szemrehányást, és Mandalore sem szólt rá Sylasre. Olyan szerető szívű apának, mint Starviller klánvezére, joga volt a szemrehányáshoz. Sylas, Teregril és testőrei némán kísérték úrnőjüket szeretett kis otthonához. Amikor az ajtó becsukódott, Sylas félrevonta a testőrkapitányt: - Fiam, Seyda vissza fog térni Telrevanra, ezt biztosra veszem. Hogy Caloraként vagy sem, azt nem tudom. Ha elmegy, vele tartasz? - Nem - mondta a testőkapitány halkan. Sylas sóhajtott: - A két hét alatt meg sem próbáltál beszélni vele. Pedig talán megkönnyítetted volna neki a döntést... - Nem, Sylas, semmi értelme nem lett volna. Seyda szereti Mandalore-t. Vagy vele kezd új életet, vagy senkivel. Itt maradok Helsán. Sylas a vállára tette kezét: - Akkor lenne egy megbízatásom a számodra, fiam. Ha meghallgatsz, megérted majd, miért nem merem akárkinek felajánlani. Ha igent mondasz, aminek - nem tagadom - nagyon örülnék, és igazából ebben reménykedem, akkor holnap magammal vinnélek új megbízatásod állomáshelyére. Ha nemet mondasz, és inkább mellettem maradsz, azt is megértem. De annyit kérek tőled, hogy mielőtt most azonnal nemet mondanál, gondolkodj rajta. Egy teljes hetet adok rá, hogy meghozd a döntésedet. Addig kiveszlek a szolgálatból. Hazamehetsz a szüleidhez, vagy itt maradsz a többiek közt, te jobban érzed, mire lenne inkább szükséged. - Hallgatlak, vezér. Sylas még odébb vonta: - Testőrparancsnoki feladatra kérnélek fel, fiam. Három műszakos testőrgárda felállítására, és azok ellenőrzésére. Te magad csak irányítasz és ellenőrzöl, nem vagy műszakhoz kötve, mindhárom műszak kapitánya neked tartozik elszámolni a műszakok alatt történtekről. - Kinek a védelmét kéred tőlünk, Sylas? - Te is tudod, Teregril, hogy van még két lányom, akik nincsenek férjnél. Elorah nagyon aggódik miattuk, mert elég sok civil legyeskedik körülöttük, és van köztük néhány nem kívánatos személy is. A jelenlegi testőrséget le akarom cserélni a lányaim mellől, mert úgy tűnik, mintha valamilyen okból lazább lenne bennük a fegyelem, a kötelességtudat, de Elorah és én inkább attól tartunk, hogy - ne kerülgessem a szót - azok a bizonyos nem kívánatos civil személyek lefizették őket, hogy lazábbak legyenek... és így "ne vegyenek észre" olyan apró figyelmeztető jeleket, melyek lányaimat veszélybe sodorhatják. A leváltott testőrséget vissza akarom vezényelni valamelyik bázisra, talán ide Helsára, hogy szem előtt legyenek, és Xarga jól megdolgoztassa őket, ő majd megtanítja nekik, amit úgy látszik, már elfelejtettek: mit jelent őrharcosnak lenni. A civilek ellen csak egyetlen fegyverem van: stabil, megbízható őrharcosok, akik jó ideje harci környezetben élnek, így bizalmatlanok a civilekkel szemben. Nem vagyok civilgyűlölő, de aggasztó, hogy birodalomszerte szervezkednek. Megvan rá az okuk, mert elég kegyetlenül bántak velük az előző uralkodók, de ez akkor is egy óriási harci birodalom, melynek gondjait, vezetését egy civilnek átlátnia képtelenség! Calborn engedékenységétől egyre inkább vérszemet kapnak. Nem kifogásoltam, hogy a lányaim ahhoz menjenek férjhez, akit szeretnek, akkor is, ha az civil, de azokban a fiúkban tudtam, hogy megbízhatok és nem is csalódtam bennük. Beletörődtem, hogy nincs fiam, és lányaim választottjai sem őrharcosok, így leendő utódomat nem jelölhettem ki közvetlen családomból. Larsenből nagyszerű klánvezér lesz, abban biztos vagyok! Két kislányom maradt, csakhogy akik kerülgetik őket, nem azok közé tartoznak, akiket szívesen fogadsz a családodba. Ha a lányaim a testőreik hanyagsága, figyelmetlensége vagy kötelességmulasztása miatt olyan csapdába esnek bele, amiből egyetlen kiút csak a házasság lehet, azoknak a civil fickóknak egy klánvezér lányain keresztül akkora hatalom jutna a kezébe, amit nehéz ellenőrizni, én pedig nem akarok politikai viszályt saját klánomon belül. Érted, miért aggódom? - Igen, vezér. Parancsod értelmében távol kell tartanunk lányaidtól azokat a civileket, és likvidálni kell őket, ha valóban veszélyessé válnának. - Eszerint elfogadod a megbízást, fiam? - Sylas hangján hallatszott, hogy örül. - Elfogadom, vezér. Kikkel kell együtt dolgoznom? - A te dolgod összeválogatni őket, Teregril. Akikkel szívesen dolgozol együtt, akikért parancsnokként felelősséget mersz vállalni. Ha olyanokat is beválogatnál, akik jelenleg Telrevanon szolgálnak, szólj, és én elkérem őket Mandalore-tól. Két lányom mindig mindenhova együtt jár, ezért elég melléjük egyetlen nagylétszámú háromműszakos testőrség. - Mikor kell szolgálatba lépnem, vezér? - Mint említettem, holnap magammal viszlek, beszélünk Elorah-val és bemutatlak a lányaimnak, de utána pihenőt akarok neked adni. Amennyi időre szükséged van. - Csak két napra van szükségem, hogy meglátogassam a szüleimet, mert két éve nem jártam otthon, mióta Helsáról Telrevanra kerültem. - Maradjunk két hétben, fiam. De testőrtársaidat még most válogasd össze, és ha van köztük olyan, aki ma éjjel szolgálatban lenne, beszélj a gárdakapitánnyal, helyettesítse őket másik őrharcossal. Azt a két hetet általad választott társaid is megkapják, mielőtt szolgálatba lépnének. Együtt is eltölthetitek a szabadságot, tudom, hogy sok barátod van köztük. Csak annyi a kérésem, a napi edzésekről ne feledkezzetek meg, hogy formában maradjatok. De ezt úgyis tudjátok, hiszen minden szabadságnak ennyi követelménye van. - Természetesen, vezér. - Mégegyszer, köszönöm, fiam. Nézd, Davrel is megérkezett! Ha átadtad neki a műszakot, attól a pillanattól két hétig fel vagy mentve a szolgálat alól. Azok is, akiket kiválasztasz. Holnap reggeli után keress meg a tanácsteremben! - Igen, Sylas. - Köszönöm, Teregril. Jó éjt. - Jó éjt, vezér.   Sylas, mikor hazahozta lányát, másnap reggel a szakcivilekkel Seyda otthonának bejárata elé egy másik konténerlakást állíttatott fel, és a két lakást egybenyittatta. A belsőben továbbra is Seyda lakott, az előtérként funkcionáló részben pedig a testőrség helyezkedett el. Davrelék ebben az előtérben üldögéltek csendesen beszélgetve. Bár már elmúlt éjfél, tudták, hogy úrnőjük nem alszik, látták a fényt az ajtó alól kiszűrődni. Egyszerre nyílt az ajtó. Seyda este megfürdött már, most mégsem hálóruhában volt, hanem lanilinöltözékben, de páncél nélkül. A testőrökre pillantott, akik azonnal felálltak, mikor megjelent, aztán szó nélkül az ajtó felé indult. Végigment a bázison, a halványfényű udvari lámpák megvilágították alakját, amikor elhaladt alattuk. Néha tétovázva megtorpant, majd mégis tovább ment. Davrelék némán a nyomában. A cirkáló járőrök tisztelegtek vezérük lányának. Seyda megállt az űrkikötő szélén, úgy látszott, meggondolja magát, aztán végül megindult fölfelé a Strider rámpáján. A Telrevan vezérhajóját védő őrharcosok némán nyitották előtte az ajtót. Seyda belépett az előtérbe, és újra tétovázva állt meg. Léptei mind lassabbak, bizonytalanabbak lettek, amikor megközelítette Calborn hálószobáját. Az ajtót nyitó kapcsolóhoz nyúlt, majd visszahúzta kezét, és elfordult. Úgy tűnt, meggondolta magát és vissza akar menni saját kis otthonába. Ekkor Davrel váratlanul mozdulattal a kapcsolóra csapott. Az ajtó kinyílt. Calborn felöltözve ült a kényelmes, széles ágy szélén, arcát két tenyerébe temetve. Nem aludt, mert az ajtó nyílásának halk neszére azonnal fölemelte fejé. Mikor megpillantotta a bejáratban tétovázó nőt, fölemelkedett az ágyról, és szemét le nem véve Seydáról, lassan féltérdre ereszkedett, majd meghajtotta fejét. Nem alázattal. Bocsánatkérés és behódolás volt e mozdulatban. Seyda ekkor megmozdult. Lassan közelített Mandalore-hoz. Mikor végre odaért hozzá, Calborn még mindig térdelve átölelte, és arcát Seyda derekához szorította. Seyda Mandalore fölé hajolt, átkarolta a nyakát, arcát a férfi hajába rejtette. Davrel újra megérintette a kapcsolót, a hálószoba ajtaja bezárult. A halk neszre Calborn fölemelte fejét, tekintete Seydáét kereste: - Miért hitted, hogy hazudok neked? - suttogta. - Mert ismerem a törvényt, Calborn - futották el a könnyek Seyda szemét. - A Calorát, akit az uralkodó elűzött magától, a nép többé nem fogadja vissza, ez ősi törvény... Miért kellett azt mondanod, hogy feleségül veszel, és a nép visszavár engem, mikor tudod, hogy szeretlek, és hazugságok nélkül is, a kedvesedként is visszamegyek veled, ha hívsz... - Nem hazudtam neked, Seyda! Szeretlek, és nem tűröm, hogy népem ezt ősi hagyományokra és törvényekre hivatkozva megtiltsa nekem, ezért én, aki minden törvény felett állok, megváltoztattam ezt a törvényt! Seyda letérdelt a vastag, puha szőnyegre a férfival szemben, átölelte, és arcát Calborn melléhez szorította. Mandalore szíve most nagyon hevesen dobogott. Seyda egészen belesímult a vezérharcos karjába, ahogy hosszú hónapokkal ezelőtt, a szerelem és a feltétlen bizalom legelső korszakában tette, és pillanatok múlva már el is aludt. Calborn óvatosan lefeküdt a szőnyegre, magával vonva Seydát, vigyázva, hogy ne ébressze föl. Boldog volt, hogy újra érezheti, hogyan fészkelődik el az édes kis test a karjában. Most már ő is nyugodt, mély álomba merült. Öt órai alvás után szinte egyszerre ébredtek. Bár a földön aludtak, a hajó kellemes, állandó hőmérsékletének köszönhetően nem fáztak. Seyda eligazította fejét Mandalore karján, és felnézett az uralkodóra, mert furcsa, visszafojtott nyugtalanságot érzett áradni belőle, pedig Calborn látszólag megelégedett azzal, hogy még mindig felöltözve hevernek egymás mellett, és ő lágy mozdulatokkal simogathatja asszonyát. Az együtt töltött első hónapok alatt Seyda lassanként megtanulta értelmezni férje viselkedését és kívánságait akkor is, ha azok nem nyilvánultak meg szavakban, pedig akkor még csak a félig leblokkolt, nehezen ébredező, teljesen tapasztalatlan női énjére támaszkodva kellett rájönnie, mikor mire van szüksége a férfinak. Most azonban a tökéletesen működő, kifinomult jedi ösztönök azonnal és félreérthetetlenül küldték a visszajelzést a női énnek, mire vár az uralkodó... Seyda maga is megdöbbent, mennyit változott pszichikailag ezen az éjszakán. Ő csak megtette az első néhány bátortalan lépést Mandalore felé, az pedig nem törődve uralkodói méltóságával, törvényeket szétzúzva, saját büszkeségét ajánlotta föl neki bocsánatkérésként. Sokezer éve nem volt egyetlen Mandalore sem, aki erre hajlandó lett volna, azért, hogy visszaszerezze asszonyát. Seyda most már tökéletesen működő jedi érzékei ebben az egybeforrottságban felfogták az uralkodó gondolatait: Calborn őszintén, rajongva, feltétel nélkül szereti őt, és ez a tudat teljesen feloldotta a fiatal nő gátlásait. Az elhagyatottság és megalázás sokhónapos fájdalma mögötte maradt, Calborn közelléte, testének érintése úgy vonzotta megint, mint az első hónapokban. Engedelmeskedett saját vágyának, és férje mind sürgetőbb követelésének. Ahogy Mandalore megkapta az első biztató visszajelzést asszonyától, már nem is próbált tovább uralkodni magán... Egyikük sem törődött azzal, hogy nászágyuk csupán egy puha szőnyeg, csak az újra egymásra találás féktelen öröme lobogott bennük. A régi testi-lelki kapcsolat helyrebillent köztük, Seyda most már fokozott erővel, tudatosan volt képes átsugározni érzéseit a férfiba. Calborn reakciója nem is késett... Hosszú pillanatokig - a sajátjukén túl - mindketten átélték egymás extázisát is... Aztán jó ideig csak hevertek a szőnyegen egymásba fonódva, ruháik a földön szanaszét szórva körülöttük. Egyszerre Calborn lehunyt szemmel, mosolyogva megszólalt: - Seydám, édes, elárulok neked egy titkot, de remélem, ezt a tudást nem fordítod majd ellenem... - Ha igazán félnél ettől, bele se kezdtél volna... - bújt hozzá közelebb Seyda. Mandalore megcsókolta a homlokát: - A köztársaság azt hiszi, hogy a mandalóriai harcosok legyőzéséhez feltétlenül háborúzni kell. Egész flottákat küldtek a halálba, és felkészült jedi századokat küldtek ellenünk. Pedig milyen egyszerű a dolog: ha a jedik csak nőket képeznének, és azokat küldenék közénk, (persze fénykard nélkül), azok rövidesen térdre kényszerítenének minket. Egy jedi nőnek képtelenség ellenállni... te csöpp kis nő létedre az előbb egymagad elbántál a hatalmas Mandalore-ral... abszolút győzelem! Ha most támadnál meg, még védekezni se tudnék, nemhogy visszatámadni. Mintha fejbevertek volna... minden erő kiszállt belőlem, sosem éreztem ilyet, még veled sem, házasságunk elején... nem tudom, most mit csináltál velem... - Szeretlek, Calborn... csak most már igazi jedi vagyok. Másképp érzek, téged is másképp érezlek, mint azelőtt. Szeretlek... - Ezt nagyon jólesett hallani... és kezdem sejteni, miért ellenzik a jedik a szerelmet. Egyetlen ilyen felfokozott extázis végezne a szerelmesekkel... nekem csak az a szerencsém, hogy nem vagyok hozzád hasonlóan kiélezett érzékekekkel rendelkező jedi... Különben gondolj csak bele: ha jedi nőkkel keveredne a birodalom, milyen pompás genetikai állomány jöhetne létre! Tökéletes, legyőzhetetlen nép lennénk! - Igen, Calborn, elképzelhető. A ti hosszú életetekkel, erős fizikai felépítésetekkel, fantasztikus állóképességetekkel, és a jedik különleges érzékenységével születő új harcos nemzedék ellen nem lehetne hatásosan harcolnia egyetlen népnek sem. És gondolj bele, a te fiaid már ehhez a legyőzhetetlen nemzedékhez tartoznak... - Igazad van, kicsi Seydám. És te vagy ennek az első tökéletes nemzedéknek az édesanyja... - Te pedig az apja - simogatta meg az arcát Seyda, és vékony ujjaival beletúrt Calborn dús, fekete hajába. Az uralkodó felkönyökölt, tenyere könnyedén végigfutott asszonya formás, barna testén és szétterülő selymes, fekete haján: - Amikor visszajöttem Pharanox-ról, te már jedi voltál, mégis tele voltál gátlásokkal, és nem tudtál elfogadni engem. Miért nem? - Mert csak azt éreztem a gondolataidból, hogy sértve vagy a büszkeségedben. Hogy nincs jogom büntetni téged, mert te nem tehetsz arról, amit Nihilus művelt veled... Én nem büntettelek téged, hiszen változatlanul szerettelek, csak egyedül nem tudtam feldolgozni a fájdalmamat, ezért nem tudtam megnyílni feléd. És ez mellett még a te szemrehányásodat is éreznem kellett, hogy miért bánok így veled, amikor te semmiről nem tehetsz... - Akkor még kevésbé értelek, Seyda. Azóta még durvábban sértettelek meg, ezúttal tudatosan, hogy el tudj hagyni engem, ha akarsz... Miért fogadtál vissza mégis? - Mert bocsánatot nem lehet csupán szavakkal kérni, Calborn, ha nincs mögötte az őszinte érzés, hogy valóban bocsánatot kérsz. Hogy mennyire őszinték az érzéseid, egy mandalóriai, vagy egy ember nem tudja megállapítani. De én jedi vagyok. Tisztán érzem a gondolataidat, mert nagyon szeretlek, ezért nagyon közel vagy hozzám. Képes voltál bocsánatot kérni azért is, amiről valóban nem tehettél, amit akaratlanul követtél el. Ehhez a bocsánatkéréshez a sértett büszkeségedet kellett legyőznöd. Tegnap este ezt valamiért meg tudtad tenni. Ez oldotta föl bennem a fájdalmat, és ez nyitotta meg újra az utat hozzád. Calborn rálehelt az ajkára: - Azért kíváncsi vagyok valamire. Csak azért voltál rám ilyen elemi hatással, mert már több hónapja nélkülöztelek, vagy ezt a csodát másodszorra is tudod produkálni... - Hát, próbáld ki... - suttogta Seyda incselkedve. - Épp arra készülök... - csókolta meg az ajkát Mandalore.   Az erdő váratlanul elfogyott, és egy tisztásba torkollott. Serger bizalmatlanul méregette a roppant kőkastélyt. Carth megborzongott: - Ez az a hely? - kérdezte. - Igen - bólintott Varolin. - Ha bemegyünk, figyelmeztetlek benneteket, úgy viselkedjetek, hogy ne adjatok okot az őrségnek fegyverhasználatra, értettétek? - Nem is áll szándékunkban - vonta meg roppant vállát Serger. - Gondolod, hogy ide jöttünk volna erre az isten háta mögötti helyre, ha zűrt akarunk csinálni? Otthon is csinálhatunk zűrt, azért nem kellett volna ennyit utaznunk! A forradásos képű Varolin elhúzta a száját valami rémisztő vigyorra. De lehet, hogy csak mosolyogni próbált. "Ilyen ocsmány pofával meg se próbáld!" - gondolta Serger: - Szóval akkor mit jelent nálatok az illedelmes viselkedés, hogy ne kössenek belénk az őrök? - kérdezte hangosan. - Először is nem lehet nálatok fegyver. Ha van, adjátok ide most! Távozáskor majd visszakapjátok. A kereskedelemhez kreditre és árura van szükség, nem fegyverre. Mert a fegyverrel kötött üzletet már nem kereskedelemnek hívják, hanem harcnak, és akkor ti húznátok a rövidebbet... Az alvezér szája megvetően lebiggyedt: - Nagyon meggyőző volt az előadásod. Itt a pisztolyom. Más fegyverem nincs. - Biztos? És akkor se találnánk semmit, ha megmotoznánk? Serger szemében ijesztő fény gyúlt: - Megpróbálhatod, de nem fogsz találni semmit. És ha azt hiszed, hogy egy mandalóriai eltűri, hogy kedvetekre tapogassátok, akkor nagyon kellemetlen következményei lehetnek a hitetlenségednek! Régóta vagy már kapcsolatban a mandalóriaiakkal, néhány dolgot biztos hallottál rólunk. Rühelljük, ha hazugsággal vádolnak minket! Lehet, hogy végeznétek velem, de nem egyedül fogok pusztulni, az biztos, és a halálommal csak veszíteni fogsz, mert neked a kábítószerre van szükséged, méghozzá hatalmas mennyiségben, amit csak akkor kapsz meg, ha én életben maradok, gondolom, nem vagy annyira hülye, hogy ezzel ne legyél tisztában. Ha hülye lennél, akkor nem te lennél évek óta két nagyhatalom közt az összekötő! Én se foglak téged azzal sértegetni, hogy hol tettél szert erre az ocsmány ábrázatodra, mert nem rám tartozik. Igyekezzünk továbbra is tiszteletben tartani egymást. Csak az üzlet kedvéért. Varolin némi habozás után intett embereinek, és a kör meglazult. Az összekötő maga vette ki Serger kezéből a készségesen átnyújtott pisztolyt. Carth is odaadta a sajátját, és ő is közölte, hogy nincs több fegyver nála: - Gondolj bele, Varolin - mondta megnyerő mosollyal. - Csak egy eszement támad meg egy szál pisztollyal egy őrökkel megrakott biztonsági erődítményt! Úgy nézünk ki, mint aki meg akar halni? Miután Carth megmotozásától is eltekintettek, a sánta civil Labelicket pedig még csak nem is ellenőrizték, Valorin Uso előrement, és hamarosan egy egyenruhás biztonsági őrrel tért vissza: - Ők azok, parancsnok. - Nini, a sánta, vén Labelick! - derült föl a biztonsági őr arca. - Rég láttalak, gazfickó, hát még nem öregedtél ki a mocskos üzletekből? Tán még a lányokat is megfogdosod néhanapján? - és hátbaveregette az öreg civilt, aki hasonlóan barátságos stílusban üdvözölte a köztársaságit. Carth gyorsan oldalba bökte Sergert, látva, hogy az alig bírja türtőztetni magát, hogy le ne köpje Labelicket. - Térj észre! - súgta Carth. A biztonsági parancsnok végigmérte őket: - Mivel Labelickkel jöttetek, nyitva előttetek az út. A fegyvereiteket természetesen visszakapjátok, amikor távoztok. A nevem Radas Degar. Az én embereim biztosítják ezt a komplexumot, én gondoskodom a lányok és a kábítószer beszerzéséről is. Értsünk szót, ez a hely a köztársaság elitjeinek van fönntartva. Szóval igyekezzetek viselkedni. Nyugodtan nézelődhettek, kaptok finom kaját, piát, kábítószert és lányokat, mindent kipróbálhattok, de ne zavarjátok az elitek szórakozását, tudjátok, a többsége már nem fiatal, és hát... - elvigyorodott. - ...már jóval több idő kell nekik a kikapcsolódásra, mint amennyire nektek, vagy nekem szükségem lenne. De nagyon jól fizetnek, úgyhogy nem lehet okunk panaszra. Varolin mondta, hogy mandalóriai nők érdekelnének benneteket, és kábítószerrel fizetnétek értük. Én ugyan nem értem, miért épp szajhákra pazaroljátok a kábítószert, de ez a ti dolgotok. A gond inkább az, hogy csak néhány olyan nőt tudunk adni nektek, aki megfelelhet az igényeiteknek... - Miért? - szakította félbe Serger fojtott hangon. - Hogy miért? Mert elfogytak, azért! - Hogy érted azt, hogy elfogytak? - kérdezte Carth. - Hát úgy, hogy ezt a felpörgetett életformát a nők csak kábítószerszedéssel tudják elviselni, mert azért gyomor is kell ám egyik-másik öregebb fickóhoz. A mandalóriai nők még a tetejébe annyira büszkék, hogy önként nem is hajlandók ezt az egészet csinálni, próbálkoztunk a veréssel és egyéb fenyítéssel is, de hát kék-zöld foltokkal tarkítva, vagy megcsonkítva kinek kellenének? Úgyhogy ők is kaptak kábítószert, ezzel végre engedelmes kislányokká szelídültek, hisz akkor már föl se fogták, mit csinálnak velük, csak az a baj, hogy néhány hét után sorra kidőltek, a szervezetük nem bírta a kábítószert. Jó pár sírbucka domborodik odakint az erdőben, ahova elkapartuk őket... Serger ökölbe szorított kézzel, mereven állt, arca annyira fehér volt, hogy a döbbenet delixszobrának hatott, nem pedig érzéketlen lánykereskedőnek, akit szerepe szerint el kellett volna játszania. Carth-ot ugyanígy megdöbbentette az egész dolog, de nyilvánvalóan nem érinthette annyira mélyen, mint az alvezért. - Ha jól értettem, akkor nincs itt mandalóriai lány - értetlenkedett a flottaparancsnok. - Akkor miért hoztatok ide minket? - Nézd, fiú - mondta kedélyesen Radas Degar. - Nektek nőkre van szükségetek, nekünk kábítószerre. A mandalóriai nők rendszerint szőkék, magasak és fehér bőrűek. Itt azért nem akármilyen lányokat gyűjtöttek össze. Összeszedünk nektek közülük mandalóriai nőkre hasonlító mutatós köztársasági lányokat, hadd legyen velük boldog az uralkodótok. Mi jól járunk, mert a kábítószerre nagy szükségünk van, ti is jól jártok, mert a Mandalore-otok elé állhattok büszkén, hogy végrehajtottátok a parancsát, és bezsebelitek érte a jutalmat, az uralkodótok is jól jár, mert megnyugszik a lelkiismerete, hogy sikerült kiváltania néhány lányt a rabságból, a lányok is jól járnak, mert Mandalóriában állítólag nincsenek bordélyházak, szóval mindenki boldog lesz, és az egész ügy egy nagy Happy End-del végződik. - Azt mondod, Happy End? - tört ki a szó váratlanul Sergerből, és vadul lerázta magáról Carth kezét, aki figyelmeztetni próbálta, hogy uralkodjon magán. - Én úgy fogalmaznék inkább, hogy átverés! Az első kereskedelmi szabályt máris megszegtétek, hisz nem azt az árut kínáljátok nekünk, amiért idejöttünk! De most már azt is kezdem sejteni, miért kell nektek a törvényalkotáshoz egy egész szenátus, amit többségében elaggott szenátorokkal tömtök tele!

2007.09.23. 10:49

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 59. részét! Köszönöm! :))   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: " Nem a mandalóriai nép fogja ezután eldönteni, hogy uralkodója, aki minden törvény felett áll, kit szeret, és kivel akarja megosztani a hatalmát, az életét! Szeretem Seydát, haza akarom vinni, újra feleségül veszem őt, és ehhez csak az ő beleegyezését, és a te hozzájárulásodat fogom kérni, nem a nép véleményét! - Akkor miért űzted el magadtól? - kérdezte Sylas csendesen. - Feltételezem, Sylas, te is sejted a választ, de ezt neki akarom elmondani."  A kis jedi úrnő - 59. rész   Négy és fél órai alvás után frissen ébredt. Pár percig még elgondolkodva hevert az ágyon, majd összekészült, és miután üdvözölte tetőrségét, a konzolhoz lépett, megnézve, jött-e valamilyen reakció az elküldött azonosítóra vonatkozóan. - Igen, Mandalore! - jelentkezett be az űrkikötő ügyeletes vezetője. - Lering 14 nappal ezelőtt távozott Telrevan Központjából. Egy Siroxra tartó járattal ment el. Nem ez volt az első útja. Minden hónapban két-három utat tett Siroxra. Sosem volt vele baj, nem volt okunk feltartóztatni. - Siroxra? - pillantott az uralkodó a testőreire. - Lering Barigonnak dolgozott volna? - beütötte a konzolba a felderítő főparancsnok hívókódját. Közben megérkezett a délelőttös testőrség is. Lantisol átvette a szolgálatot Cantertől, aki röviden beszámolt nekik az éjszakai nyomozásról. Saborra hamarosan bejelentkezett: - Itt vagyok, uram, miben segíthetek? - Saborra, nem tudom, jó nyomon járok-e, de tudnom kell: ismersz egy Lering nevű felderítőt? - Lering? Nem, uram. Nem hallottam a nevét. - És ha átküldök neked egy képet, megmondanád nekem, láttad-e a fickót? - Természetesen, uram! Saborra rövid vizsgálódás után jelentette: - Adatait tekintve nem a felderítőflottánkhoz tartozik, de nagyon ismerős az arca... és én azt mondom neked, uram, hogy ez a fickó nem mandalóriai! - És nem is tartozhat harci állományunkhoz, uram - fűzte hozzá Lantisol, alaposan megnézve a képet. - Mivel civil nyilvántartóban szerezte az azonosítóját, és már több hónapja, nem lehet mandalóriai harcos, hisz azonnal feltűnt volna, ha otthagyja harci bázisát, vagy a felderítőket, vagy ahol addig állományban volt. Azonnali körözést és elfogatóparancsot adnak ki, ha egy harcos önkényesen elhagyja állomáshelyét. - Igazad van, kapitány, látod, ez meg se fordult a fejemben! Még azt sem lehet mondani, hogy újonc lenne, aki még nem tagja egyetlen harci bázisnak sem, hiszen kora ezt eleve kizárja! - Uram - pillantott a képre Lantisol. - Nekem nagyon ismerősek ezek a vonások, de van bennük valami... idegen is... - Én is így vagyok vele, kapitány - tűnődött az uralkodó. - Csak épp arra nem jövök rá... - hirtelen megállt. - Kapitány... - ismételte. Csönd lett. - Igazad van, uram - mondta rekedten Lantisol. - A köztársasági kapitányra hasonlít... Helsán... Három éven keresztül naponta láttam, hiszen az egyik börtönőre voltam. Testközelből tapasztaltam a brutalitását is. Sokszor kellett megfékeznünk, mikor szegény Florát zaklatta. De hogy kerülne ide? Kiküldted őt a vadonba, uram! Épp aznap este ment ki, amikor Canderous és Revan megérkezett Helsára, és aznap éjjel támadták meg a sithek Saborra felderítőit a Surran bázison! Hogy maradhatott életben? - Hát, fiú, csak egyetlen elképzelésem van. Hogy nem messze a bázistól a sithek összeszedték. - Vajon miért nem ölték meg? - Mert szerintem megérezték benne a nagyszerű sith alapanyagot: a gátlástalanságot, a brutalitást, a kegyetlenségre való hajlamot, amelyet az évekig szedett kábítószer válthatott ki belőle. Talán átnevelték. Nem lehetett nehéz dolguk, annyira gyűlölt minket. Csak föl kellett erősíteniük fizikailag, és folyamatosan sötét befolyás alatt kellett tartaniuk, ami akkor már nem volt messze saját felfogásától. Így érthető az is, miért épp azon az éjszakán jelent meg itt, amikor a sithek betörtek a központba. Valóban az ő küldöncük lehetett. Canter elgondolkodott: - Lehet igazság a feltevésedben, uram. Tekintettel a kapitány fizikai erejére, ő képes lehetett széttrancsírozni azt a három holttestet, nagyon meg se kellett erőltetnie magát, gátlásai pedig nem lehettek, mert az erkölcsi érzéke már Helsán is mínuszban volt. De vajon hogyan tanulta meg annyira jól a nyelvünket, hogy senkinek nem tűnt föl a fővárosban, idegennel van dolga? - Erre is létezhet magyarázat - tűnődött az uralkodó. - Canderousszal sokat beszélgettem a Csillagkohó küldetésről. Mesélte, hogy az Ismeretlen Régióban kényszerleszállást hajtottak végre, és belebotlottak az őslakos rakatákba. Carth-tal együtt megdöbbentek, amikor Revan azonnal szót értett azzal az ismeretlen fajjal. Kiderült, hogy három évvel azelőtt Revan és Malak már járt ott, és Revan akkor egy tudós Ős-rakata elméjéből valahogy "kivette" a nyelvet, egyúttal beültette a galaxis közös nyelvét, így szót tudott érteni a rakatákkal, méghozzá anyanyelvi szinten. Elismerem, hogy Revan rendkívüli elme, de neki is valahonnan tanulnia kellett ezt a nyelvtanulási módszert, és ha ezt jediktől tanulta, akkor talán Nihilus is képes volt hasonlóra. A sith és a mandalóriai nyelvet beültette a kapitány agyába, mint ahogyan a végrehajtandó parancsot is. Ennél jobb elméletem erre még nincs. Ami jobban aggaszt, hogy milyen céllal küldték ide a fickót, akár a kapitányról van szó, akár nem, és jelenleg hol lehet. - Uram, ne feledd, hogy... Seyda otthonát figyelte folyamatosan... - jegyezte meg óvatosan Lantisol. - Amire parancsot kapott, az... úgy tűnik, Seydával kapcsolatos. És talán a krinekkel is, ha rendszeresen tartotta Sirox-szal a kapcsolatot. Akár a sithek küldték, akár a köztársaság, akár Barigon, ez az ember jószándékkal nem jöhetett közénk... Mandalore gyors pillantást vetett testőrkapitányára, de csak ennyit mondott: - A Palotába megyünk. Saborra, igyekezz a tanácsterembe! - és nagy léptekkel nekiindult. - Lantisol, szólj a kikötőbe, hogy két órán belül a Stridert készítsék elő, és szólj kapitánytársaidnak, testőreikkel együtt készülődjenek! Kiruccanunk egy kicsit. Helsára... Lantisol és társai szája fülig ért e név hallatán. Az uralkodó nem fordult hátra, csak mosolyogva megcsóválta fejét. A reggeli eligazítás ma rövidebb volt a szokottnál. Mandalore összefoglalta az éjszaka eseményeit és feltételezéseit, majd Sherukra és Arionra bízva a Palotát, kiment az űrkikötőbe. Larsen és Astrila az uralkodóval tartott. Már napokkal ezelőtt útra készen álltak, csak nem döntötték el, mikor induljanak. Larinna és Lylthia sírt, hogy barátnőjüktől meg kell válniuk. Már Seyda váratlan távozása is megviselte őket. Astrilának is fájt a búcsú, de egyúttal örült is, hogy hazamehet rég látott szüleihez. Az indulás előtt Salina ellátta jótanácsokkal és saját készítésű főzetekkel a babát váró fiatalasszonyt, és bizony neki is kicsurrant a könnye a búcsúnál. Calborn látta, hogy a Helsáról hozott őrharcosok is nehezen szakadnak el egykori gárdakapitányuktól. Larsennek nagyon jó híre volt egész Mandalóriában, ellensége, irígye talán nem is lehetett, olyan természetes nemességgel viselkedett a tőle alacsonyabb, és magasabb rangú harcosokkal is, mint a vele egyenrangúakkal. Talán képtelen is lett volna valakit megbántani. Elismerte mások érdemeit, sajátjairól azonban sosem beszélt, azokat környezete terjesztette róla. Különösen a Ravageren történt önfeláldozó cselekedetéről beszéltek sokat, amikor saját életét is hajlandó lett volna feláldozni, hogy Canderousét megmentse. Mandalore önszántából soha nem is engedte volna el Larsent maga mellől, mert szándékában állt a fővezérség mellett diplomáciai vonalon is előléptetni, de belátta, hogy Sylasnek és Starvillernek sokkal nagyobb szüksége van rá, mint amennyit Telrevan veszít fővezére távozásával. Sylas így is klánja számos büszkeségéről mondott le az uralkodó kedvéért, akik szintén sokra vihették volna Starvilleren is; mint például Sheruk, Serger, Hedgewither, Arion, no meg az uralkodópár és az uralkodócsemeték testőrkapitányai. Sheruk és Arion megvárta, míg a Strider fölemelkedik és eltűnik az égen, majd az újabb közös felelősséggel megterhelve visszaballagtak a Palotába.   Sylas szokásos udvariasságával fogadta az uralkodót: - Üdvözöllek Helsán, uram! Finom reggelit készíttettem számotokra. De kérlek, engedd, hogy testőreid fölkeressék régi társaikat, barátaikat. Helsa minden őrharcosa helyettük is vigyázni fog rád, uram! Mandalore megfordult: - Hallottátok, testőrök! Oszolj! - Köszönjük, Mandalore! Köszönjük, Sylas! - hajtott fejet a hármas testőrség, és már ott se voltak. E pillanatban a rámpa tetején megjelent valaki: - Ha nem bánnád, Sylas, én is körülnéznék egy kicsit itthon! - Larsen! - csillant föl Sylas szeme, és megölelte klánja hazatérő fiát. Az örömnek e leplezetlen kinyilvánítását senki nem tartotta szokatlannak. Sylastől legalábbis nem: - És Astrila hol van? - Hazavittük a szüleihez, mielőtt idejöttünk. Ők vigyáznak rá. Sokszor kell majd hazajárnom hozzá. De majd beszélgetünk mindenről, Sylas. Most tedd le rólam a gondot nyugodtan, meglátogatom a fiúkat. Nem fogok eltévedni Helsán. - Velünk reggelizel? - Ha nem sértelek meg vele, akkor nem. Mandalore fontos információkkal jött hozzád. Én már tudok róla. Most inkább a fiúkkal beszélgetnék, és fölkeresném Xargát, Zukát meg Gerent, ha nem bánod. - Jó. Menj akkor fiam, és nézz körül! Te meg, uram, gyere velem, pihenj meg, és mondd el, miben lehetek szolgálatodra! Az uralkodó a klánvezérre pillantott: - Seyda itt van... igaz? - kérdezte halkan. - Igen, uram. Ő Seloth mellett a másik felderítőparancsnokom. - Érte jöttem... - mondta Mandalore egész halkan. - Meg kell tőle válnod, Sylas. Sajnálom... Sylas megállt, és Calbornra nézett. Szemében nem volt megalázkodás, vagy félelem: - Ilyen kevésre becsülöd azt a nőt, akiért egy egész birodalommal szembefordultál?! Puszta szeszélyből eltaszítottad őt, megfosztottad a méltóságától, gúnyolódó, pleykálkodó civilek céltáblájává tetted, most pedig újabb szeszélyből a szeretőddé akarod alacsonyítani? Nem volt elég a nyilvános megalázása? Tudom, hogy mint uralkodónak, ehhez is jogod van, de nem érzed, milyen igazságtalanság ez azzal a nővel szemben, aki életet adott a gyermekeidnek, jövőnk uralkodóinak? Ez a méltánytalan tett téged is minősít, Mandalore!!! Calborn homloka elborult: - Mélységesen tisztellek, Sylas, és tudom, hogy a lányod miatt érzett aggodalom mondatja veled ezeket a felségsértő szavakat, ezért nem büntetlek. Igen, mint uralkodónak, sok mindenhez csak nekem van jogom ebben a birodalomban, de soha nem éltem vissza a hatalmammal, ezt azért el kellene ismerned. Szeretem a lányodat, és vissza akarom vinni Telrevanra! - Elváltál tőle, uram. Törvényes asszonyodként már nem viheted vissza. Elűzött, elbocsátott Calorát többé nem fogad el a nép a birodalom első asszonyaként! Ezt a törvényt a te őseid hozták, uram! - Igaz! És nekem, mint Mandalore-nak, jogomban áll változtatni ezen a megítélésen, amit elődeim talán azért hoztak, hogy bármilyen mondvacsinált ürüggyel megszabadulhassanak megunt asszonyuktól! De én megváltoztattam ezt a törvényt! Ahogy eddig is számos szigorú törvényt változtattam meg Seyda kérésére. Nem a mandalóriai nép fogja ezután eldönteni, hogy uralkodója, aki minden törvény felett áll, kit szeret, és kivel akarja megosztani a hatalmát, az életét! Szeretem Seydát, haza akarom vinni, újra feleségül veszem őt, és ehhez csak az ő beleegyezését, és a te hozzájárulásodat fogom kérni, nem a nép véleményét! - Akkor miért űzted el magadtól? - kérdezte Sylas csendesen. - Feltételezem, Sylas, te is sejted a választ, de ezt neki akarom elmondani. Remélem, talán meg tudom értetni vele, mi indított erre... Hol van? - Gyakorlatra ment a felderítőkkel. De hadd kérdezzem meg, uram, az meg sem fordult a fejedben, hogy a lányom talán nem akar majd visszamenni veled? Hogy nem akarja újra kezdeni veled, mert másodszor fordultál el tőle, és ezúttal tudatosan?! Meg sem fordul a fejedben, hogy talán gyűlöl téged, vagy másik férfi felé fordult a szíve? - Nem, Sylas, erre nem gondolok, mert Seyda senkit nem tud gyűlölni! Másik kérdésedre is nem a válaszom! Két hete, hogy eljöttetek Telrevanról. Ha Seyda ez alatt a rövid idő alatt valakibe máris beleszeretett, akkor akár a vádam is igaz lehetne! Bárhogyan érez is irántam, vissza fog jönni velem. Ha igazán szeret téged, és igazán ragaszkodik Helsához, az őrharcosokhoz, nem lesz más választása... Sylas vonásai megkeményedtek: - Velünk akarod őt zsarolni?! - Nem, Sylas. Ha megtudod, mi derült ki Telrevanon, te is belátod majd, hogy a lányod nem maradhat itt. Nem tudod megvédeni őt. És a bázisodat sem. Ha bekövetkezik az, amitől tartok, akkor Seyda az életét is odaadja értetek, és mindenre hajlandó lesz, csak, hogy titeket biztonságban tudjon! Sylas iménti támadó hangja aggódóra váltott: - Ki akarja megint bántani? Sithek? - Félek, hogy sokkal rosszabb, Sylas. Ülj le! Mindent elmondok.   A délután visszaérkező felderítőcsapat fáradtan közelítette meg a biztonságot nyújtó harci bázist. Az élen Seyda és Seloth haladt halkan beszélgetve, elemezgették a felderítőút tapasztalatait. Seyda testőrsége szorosan vette körül őket. A hosszabb felderítőutak miatt egy kis csúszással meg kellett változtatni a testőrség váltását. A délelőttből délutánba nyúló útra Taironék kísérték el úrnőjüket. Teregrilék műszakja így jóval később kezdődött, és átnyúlt az éjszakába, amikor Davrelék leváltották őket, és késő reggelig már azok maradtak Seyda mellett. A kapu kinyílt, a fáradt felderítők bemasíroztak. - Üdvözöllek benneteket, Helsa vándorai! - hangzott a szívélyes hang, melynek hallatán Seyda fölkapta fejét és már röppent is Larsen kitárt karjába: - Larsen, de örülök, hogy itt vagy! Mikor érkeztél? Mi volt Siroxon? Hogy van Astrila? Mi van Larinnával és Lylthiával? Canderous és Serger hazatért már Manaanról? És mi van a picurkáimmal, meg a testőreikkel, és Arionnal és Sherukkal... - Lassabban, kicsi úrnőm, mindenre válaszolok, csak menjünk félre a kapuból, hogy a fiúk be tudjanak jönni! Úgy. Most elkísérlek az ebédlőbe, azalatt beszámolok neked mindenről, ami érdekel, de aztán lepihensz, rendben? - Nem vagyok az úrnőd, Larsen... - mondta Seyda halkan. - Most már tényleg nem vagyok az... - Én ebben nem vagyok olyan biztos, kicsi Seydám - simogatta meg az arcát Larsen, majd kezet nyújtott Taironéknak, akik mandalóriai harcostól szokatlan örömmel vették körül. A felderítőcsapatban voltak olyan harcosok, akik még személyesen ismerték Larsent gárdakapitányként, de a név a többiek számára is ismerősen csengett, mert már nyílt titok volt, hogy Larsen lesz Sylas utódja. Megszemlélték leendő klánvezérüket, de a fáradtság hamarosan elnyomta érdeklődésüket. - Larsen, Seloth-tal most lejelentkezünk apánál, aztán mehetünk enni, jó? - Jó, csak készülj arra, kicsi Seydám, hogy Mandalore bent van Sylasnél... Seyda tétovázva torpant meg. A törvény azonban előírta, hogy a bevetésről visszaérkezők vezetői lejelentkezzenek a bázis legmagasabb rangú vezérénél, és beszámoljanak a kijelölt feladatok végrehajtásáról, mielőtt pihenni térnek. Seyda és Seloth így hát megindult a tanácsterem felé. Beléptükkor az őrharcosok vigyázzba feszültek, ahogy minden alkalommal, ha úrnőjük megjelent. Sylas arca felderült, amikor lányát megpillantotta: - Örülök, hogy épségben visszatértetek, kislányom! - sietett elébük. Mandalore is felállva üdvözölte az érkezőket. Pillantása végigfutott Seydán, aki most is abban a páncélban volt, amelyet még ő csináltatott neki, asszonya nőies formájához igazítva. Seyda haja szigorúan koszorúba csavarva, ahogyan mindig viselte, ha páncélban volt. Calborn odalépett hozzá, a kezéért nyúlt, és ajkához emelte: - Örülök, hogy látlak. - Üdvözöllek, uram - mondta a nő halkan, szemét lesütve. Mandalore udvarias mozdulattal vezette az asztalhoz és saját eddigi helyét ajánlotta föl neki, így Seyda az apja és az uralkodó között foglalhatott helyet. Calborn másik oldalára Larsen került, Seydával szemben pedig Brailor és Seloth ült. Mivel a délelőttös Taironékat már odakint az udvaron leváltották, Teregril és testőrei vették át úrnőjük védelmét. Sylas idehozatta a felderítőparancsnokok ebédjét, majd megsimogatta Seyda haját: - Fárasztó napotok volt, kislányom? Seyda bólintott: - Csak a szokásos rutinfeladatok, apa. Droidprogramozás, konzolhasználat, alkatrészcserék és droidfejlesztések a Nára cache-ben. És részletesen beszámolt a felderítők aznapi bevetéséről. Időnként Seloth vette át a szót, ahogy egymás közt ezt már az elején megbeszélték. Mikor elhallgattak, Sylas megdícsérte őket, majd megérintette lánya arcát: - Kislányom, nehezemre esik azt mondanom, hogy ez volt az utolsó bevetésed, de ez az igazság. Seloth marad Helsán továbbra is a felderítőparancsnokom. Vissza kell térned Telrevanra. Mandalore érted jött. Seyda maga elé bámult. Semmit nem kérdezett. Hallotta Sylas szavait, aki sith veszélyről beszélt, és arról, hogy ha Helsa minden harcosa föláldozza az életét Seydáért, akkor sem tudják megvédeni őt, ezért kell visszatérnie a többszörös védelemmel ellátott központba. Seyda egyszerre felállt, és azzal, hogy pihenni tér, elhagyta a tanácstermet.Teregrilék azonnal követték. Seyda megállt az ajtóban és felnézett az alkonyodó égre. A kapuhoz ment, amit az őrség kinyitott előtte, hogy Seyda - régi szokását felelevenítve - a nyitott kapuban ülve bámulhassa a naplementét. Leült szokott helyére, körülötte Teregrilék telepedtek le. A nap eltűnt, a varázslat szétfoszlott, sötétség hullott a kinti tájra. Seyda lassan felállt és testőreihez fordult: - Bocsássatok meg, hogy veszélyt hoztam rátok... - megpillantotta a lámpák fényében a kapu felé közeledő Mandalore-t. - Bocsássatok meg! - megfordult és már el is tűnt az éjszakában. Teregril gondolkodás nélkül vetette magát utána, testőrei azonnal követték úrnőjüket és kapitányukat. Mandalore a kapuhoz rohant: - Brailor! - szólt vissza a fővezérnek. - Tíz felderítőkompot a kapuhoz! Azonnal! A kapuőrség vezetőjéhez fordult. - Miért van nyitva még a kapu ilyenkor? - Seyda kérésére, uram - mondta őszintén a vezető, és fejét lehajtva várta a büntetést. - Persze - mormolta Calborn. - Innen szokta nézni a naplementét... Nem számíthattatok rá... A légi felderítőjárművek pár perc múlva leereszkedtek a kapu előtt. Calborn testőreivel a nyomában fölszaladt a legközelebbi komp rámpáján: - Brailor, jelentsd Sylasnek, hogy Seyda után mentem! Ha mégis visszajönne, senki ne merjen szemrehányást tenni neki! Az én hibám, hogy így döntött... - Parancsod szerint, uram! - hajtott fejet Brailor. A kompok fölemelkedtek, és Mandalore utasításának megfelelően széthúzódva, alacsonyan repültek, széles fénycsóvával pásztázva az éjszakai tájat. - Nézd, uram! - mutatta Ceregil a föl-fölvillanó fényt nem messze alattuk. - Jedi! - mondta azonnal Calborn. - Támad vagy védekezik! Cannok-vadászterület! Leszállunk! A kompok fénye és hangja szétugrasztotta a lakomára összegyűlő ragadozókat. Seyda ekkor letérdelt három súlyosan sebesült testőre mellé, hogy meggyógyítsa őket. Teregril és hat testőrtársa egyik kezében kivont kardot, másik kezében lézerfegyvert tartva állta körül Seydát és sérült társaikat. Az uralkodó közeledtére leengedték és eltették fegyvereiket. - Előléptetlek benneteket, mert nem hagytátok magára az úrnőtöket! - mondta Calborn, mikor odaért hozzájuk, aztán maga segítette talpra a frissen meggyógyítottakat: - Jól vagytok? - kérdezte. - Igen, Mandalore. - Hallottátok ti is, ugye? Előléptetést kaptok azért, amit tettetek! - Köszönjük, Mandalore! - Jól van, fiúk, menjetek föl a kompba, azonnal indulunk vissza Helsára! - leguggolt a még térdelő Seyda mellé. - Miért tetted? - kérdezte szelíden, és ujjával a nő álla alá nyúlva fölemelte a fejét, hogy az arcába nézhessen. - Ez megoldás lett volna valamire is? - Nekem igen - mondta Seyda halkan, most is kerülve az uralkodó tekintetét. - De nem engedhettem meghalni a testőröket, akik ide is utánam jöttek... nem számítottam arra, hogy a védelmemben készek a halálra is... - Ezt azért ne mondd meg nekik, ha nem akarod megsérteni őket! - jegyezte meg az uralkodó. - Ez a feladatuk, és ők szó szerint értelmezik a fogalmat: önfeláldozás az úrnőjükért, akinek a védelmét elvállalták, ezt tudnod kellett! - Vidd el őket biztonságba, uram! Én nem megyek vissza - mondta Seyda halk, határozott hangon. Calborn óvatos mozdulattal megérintette az arcát, hangja még jobban megszelídült: - Tudod, hogy érted jöttem Helsára. Miért teszed ezt velem? - Csak azt teszem, amire utasítottál, amikor elküldtél... - suttogta Seyda, továbbra is a földet bámulva maga előtt. - Kitérek az utadból.... - Seyda... - Miért menjek vissza? Hogy megint Telrevant támadják? Azt mondod, nincs más megoldás a veszély elhárítására! De igen, van! Az egyik, hogy teljesíted az ígéretedet, a másik, hogy önszántamból fejezem be. Ha az elsőre nem vagy hajlandó, akkor legalább a második lehetőséget ne vedd el tőlem! Ha én nem leszek, a birodalmadat nem fogják többé támadni, a gyógyító automatával megoldódott néped gyógyítási lehetősége is, összefogtad a klánjaidat, sikeresen építed újra ezt a csodálatos birodalmat, hamarosan törvényesen is megkötöd a szövetséget a köztársasággal, egészséges gyermekeid vannak, trónod örökösei, máris többet valósítottál meg uralkodásod első két évében, mint amire egy uralkodó képes lehet ennyi idő alatt! Talpraállítottad a klánokat, új törvényekkel képes voltál új irányt szabni a birodalom fejlődésének... - E törvények meghozatalában te voltál segítségemre, Seyda. Te láttattad velem más szemszögből is a dolgokat. Azért jöttem Helsára, hogy bocsánatot kérjek, és megpróbáljam megértetni veled, csak szabadságot akartam adni neked, mert már nem bírtam elviselni, hogy egyre jobban elhidegülsz tőlem, nem találok hozzád utat, úgy bánsz velem, mint egy idegennel, egyre keservesebben viseltem, hogy nem érinthetlek meg, nem ölelhetlek meg... Azt reméltem, ha elengedlek, ha szabad leszel, akkor megint magadra találsz majd, és talán a lelked is meggyógyul... De rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok tőled távol élni, képtelen vagyok új életet kezdeni nélküled, képtelen vagyok más nőt elfogadni helyetted, ezért jöttem érted, hogy újra feleségül kérjelek és hazavigyelek. Ezzel kellett volna kezdenem, amikor délután megláttalak, de sokkal... nyugodtabb körülmények között akartam ezt elmondani neked.... Otthon... Azt feltételeztem, már Helsa féltésének tudata is elég lesz neked ahhoz, hogy visszagyere velem. Nem gondoltam arra, hogy te még mindig látsz más lehetőséget a veszély elhárítására... a saját életed feláldozását... Nem csak nekem hiányzol, Seyda. Visszavárnak a barátnőid, a gyerekeid, az őrharcosok és gárdisták... A nép is visszavárja a Caloráját... keresnek téged... Seyda arcán váratlanul a keserűség könnyei gördültek végig: - Sosem hazudtál nekem! Miért épp most teszed? Mandalore arca megrándult, a durva sértés váratlanul érte. Leengedte kezét: - Nincs miért hazudnom. Ha nem akarsz visszajönni velem holnap reggel, a sértéseid nélkül is tudomásul veszem, és kilépek az életedből. Most engedd meg, hogy Helsára visszavigyelek. Apád nagyon aggódik érted. Az meg sem fordult a fejedben, hogy ha én is a halálodat tartanám egyedüli megoldásnak a sith veszély ellen, már rég végeztem volna veled, és nem a lehetőségeket keresném állandóan, hogyan tudnálak megvédeni téged, és azokat, akikhez ragaszkodsz? A felderítőjárművek által határolt terület fényárban úszott, az őrtálló harcosok fegyvert szegezve figyelték a fénykör határán ólálkodó maalrasok és cannokok mozgását. Seyda végre megindult a komp felé. Mikor Mandalore is beszállt, az őrtálló harcosok visszavonultak.

2007.09.22. 18:22

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 58. részét! Köszönöm! :))   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: " - Igen, uram, ő az a férfi, aki akkor hajnalban nálam járt. Nekem jó az arcmemóriám! - Az lehet, de akkor baj van. Ez a fickó a te nyilvántartásod szerint halott. Ő maga az a bizonyos szétvert fejű. Gondolom, most már sejted, mi a baj: ha Lering meghalt, akkor ki sétálgat a városban Lering néven, és ha ez az élő fickó mégis Lering, akkor kit temettél el az ő személyazonosságával kilenc hónappal ezelőtt?"    A kis jedi úrnő - 58. rész   - Gyere! - intett az uralkodó, mikor a járőrök betessékelték a reszkető helyettest. Fogadásokat lehetett volna kötni arról, hogy a két civil közül melyik van jobban kétségbeesve a birodalom urának váratlan látogatásától: - Te vezetted a nyilvántartást kilenc hónappal ezelőtt, amikor sithek támadták meg a várost? - szegezte neki a kérdést az uralkodó. A helyettes segélykérően nézett főnökére, mi a fenét akarnak tőle. Calborn elkapta a pillantását és utasítást adott a járőröknek, hogy a civil vezetőt odakint őrizzék: - A főnököd már elmondta, amit tudott, most arra vagyok kíváncsi, te mit tudsz erről. Miután a helyettes egyedül maradt az uralkodóval, a mereven álló testőrséggel, és a fenyegető külsejű, világító szemű harci droiddal, hirtelen megeredt a nyelve: - Igen, én vettem nyilvántartásba azokat a szerencsétleneket! - Keresd ki őket a rendszerből! - hangzott Mandalore parancsa. A helyettes lapos pillantást vetett a harci droidra, majd dolgozni kezdett. Mikor elkészült, oldalt lépett: - Ők voltak azok, uram! - Ki állapította meg, hogy ezek halottak? - Ha valaki nem lélegzik, uram, az halott! - Azt kérdeztem, ki állapította meg, hogy ezek valóban meghaltak? - Én, uram! - És mit állapítottál meg? - Hogy nem lélegeznek, tehát meghaltak. - Odahívtak téged azon az éjszakán abba a házba? - Igen, uram! - Milyen állapotban találtad a halottakat? - Volt, akinek elvágták a torkát, volt, akit leszúrtak, volt kettő olyan, akit agyonvertek, és volt egy olyan is, akinek szétverték a fejét... úgyhogy nem is volt... felismerhető... - Ha nem volt felismerhető, akkor honnan tudod, kit nyilvánítottál halottnak? - Hát mert mondták, uram. - Ki mondta? - Nem emlékszem, uram... - Szerinted ki lehetett a gyilkos? - Hát nyilvánvalóan asszasszinok, uram! - Te láttál már olyan áldozatot, akivel asszasszinok végeztek? - Nem uram... - Akkor honnan tudod, hogy asszasszinok voltak? - Mondták, uram. - Ki mondta? - Nem emlékszem, uram... rég volt... Mandalore mély levegőt vett: - Azt hiszem, elég instrukciót kaptál arra vonatkozóan, hogy mire vagyok kíváncsi. Jó lenne, ha most már önállóan és folyamatosan beszélnél, a hazudozást mellőzve. A sith asszasszinok tőrrel, vagy karddal szúrnak vagy döfnek. Gyorsak, hatékonyak. Nem bunkósbotot használnak, tehát azt a két agyonvert áldozatot, és a szétvert fejű, felismerhetetlen áldozatot nem ők ölték meg. Vagy ha ők végeztek velük, a beálló halált követően roncsolta valaki azt a három holttestet. - Én ezt nem tudhatom, uram - ingatta fejét a helyettes, és sajnálkozva széttárta karját. - Mindent elmondtam, uram, amit tudok... - Canter kapitány. Ez a civil nagyon keveset látott még a világból. Vitesd ki a vadonba, hadd tanulmányozza a cannokokat testközelből! - Parancsodra, Mandalore! - Uuuuuuram! - rogyott térdre az uralkodó előtt a helyettes. - Moooost már emlékszem! Igen, azt a felismerhetetlen halottat úgy hívták, hogy Lering, és azért írtam be épp ezt a nevet, mert egy férfi másnap hajnalban eljött hozzám, amikor az azonosításokat és beiktatásokat végeztem, és azt mondta, hogy annak a szerencsétlennek Lering a neve, és megmutatta az azonosítóját is, amit nála talált. És én ezért iktattam be a halottak közé a szétvert fejűt Lering néven. - Képet csatoltál mellé? - Igen, uram, ez előírás. A legutoljára bejegyzett adatokhoz mindig az aktuális állapotról rögzített képet kell csatolnunk. Van egy alkalmazottunk, akinek a képek készítése és az adatokhoz való csatolása a feladata. Hívassam őt ide, uram? - Nem kell. Nem akarok élménybeszámolót hallani arról, mennyire volt péppé verve annak a halottnak az arca - a helyettes szeme elé tartotta a képet: - Láttad már ezt a fickót? - Igen, uram, ő az a férfi, aki akkor hajnalban nálam járt. Nekem jó az arcmemóriám! - Az lehet, de akkor baj van. Ez a fickó a te nyilvántartásod szerint halott. Ő maga az a bizonyos szétvert fejű. Gondolom, most már sejted, mi a baj: ha Lering meghalt, akkor ki sétálgat a városban Lering néven, és ha ez az élő fickó mégis Lering, akkor kit temettél el az ő személyazonosságával kilenc hónappal ezelőtt? A helyettes bénán bámult maga elé, hol a képet nézte, hol az uralkodót, aki rendelkezett, hogy hozzák be a civil főnököt. Parancsát azonnal teljesítették. Az uralkodó intett a helyettesnek, hogy álljon föl, majd mindkét civilt végigmérte: - Amikor zárva van az iroda, nyitvatartási időn túl, kinek van bejárása rajtatok kívül ebbe a helyiségbe? - Senkinek, uram! - hangzott az azonnali, egységes válasz. - Alkalmazottak? - Igen, uram, három alkalmazottunk van, de ők csak akkor jöhetnek be, ha a helyettesem vagy én kinyitjuk az irodát. - Betörések? - Nem vettük észre, uram, hogy valaki betört volna. Itt nincsenek olyan értékek, ami miatt érdemes börtönt kockáztatni. És hát rengeteg járőr van az utcákon, nincs az az őrült, aki néhány adat kedvéért betörne egy hivatalos helyre! - Hogyan vezetitek a nyilvántartást? - Ha gyerek születik, akkor bejegyezzük a születési nyilvántartásba, természetesen a gyerek arcáról készült képpel együtt. Erről a legelső beiktatásról készül egy azonosító, ezt az kapja meg, aki idehozta azonosítás bejegyzésére a gyereket. Ha az illető személy eléri az ötéves kort, felül kell vizsgálni az adatokat a rendszerben és frissíteni kell, hisz az adatokhoz rendelt személy már másképp néz ki. Tehát idejön a személy az azonosítójával. Itt csinálnak róla az akkori állapotának megfelelő képet, és az előző, elavult kép helyett ezt a mostanit csatolják a rendszer adataihoz, egyúttal az azonosítóhoz is. Ezután 15, majd 20 éves korában kell újra megjelennie frissítésre, 20 éves korától kezdve pedig már csak 10 évenként. Minden jelentkezésnél oda van írva a következő aktuális megjelenés dátuma. A frissítések betartását a járőrök a személyazonosság megállapítása miatt szigorúan ellenőrzik. Ha meghal valaki, akkor a neve bekerül a halottnyilvántartóba, és a halál állapotáról készült legutolsó hivatalos kép is itt, ebben az irodában készül a halottról. Ez kerül be legutolsó frissítésként. - A halottat egyúttal kitörlitek az élők listájáról is? - Igen, uram! - Jó. Akkor nézzétek meg, melyik nyilvántartásban szerepel Lering neve! A vezető maga fogott neki a munkának: - Itt van, uram! - mondta diadalmasan. - A halottnyilvántartás szerint kilenc hónappal ezelőtt meghalt! És itt van róla egy összezúzott fejű kép, nyilvánvalóan ahogy a támadás után megtalálták. Az uralkodó bólintott: - Akkor most nézzétek meg, szerepel-e az élők nyilvántartásában is. - De uram... hisz láthatod... - A cannokok mindig éhesek! - figyelmeztette Calborn. Az igazgató egy mukk nélkül merült el rögtön a nyilvántartásban, és a diadalmas mosoly lehervadt az arcáról: - Itt is itt van, uram... - dadogta... - Én magam iktattam be, három nap múlva! A férfit is láttam azóta néha a városban... de hát az nem lehet... vagy talán névrokonság! - csillant föl benne a remény. Calborn megvetően húzta el a száját. Túl sok időt töltött ma este a civilek társaságában, és - be kellett vallania magában - hogy ő is megvetette őket, bár azzal is tisztában volt, hogy maga a harci társadalom kényszerítette háttérbe, és tette megfélemlített bábbá a civileket, akik sokszor érezték úgy, hogy már azért is bocsánatot kell kérniük, hogy egyáltalán élnek. Calborn fiatal harcosként - rangja jogán - nemegyszer fékezett meg olyan őrharcosokat, akik merő szórakozásból civilekkel kegyetlenkedtek, csak mert nem kellett tartaniuk felelősségrevonástól. Calborn gyűlölte azokat, akik visszaélnek erőfölényükkel, ezért uralkodóként törvénybe iktatta, hogy súlyos büntetés jár a civilek indokolatlan bántalmazásáért. Látva, mennyire meg van rémülve a két civil, megsajnálta őket: - Gondolkozz! Nem lehet csupán névrokonság, hisz a két személy adatai is megegyeznek. Az a szétvert fejű fickó tehát él is, meg nem is. Két lehetőség van: átvertek titeket, vagy ti akartok átverni engem - mondta, de már nem volt benne harag. - A fickó halottá nyilváníttatta magát a helyetteseddel, veled pedig három nap múlva élővé, amikor visszajöttél Saninból. Nem akarta, hogy a helyettesed esetleg emlékezzen az arcára. Csak azért nem derülhetett ki a csalás, mert a rendszert senki sem kérte a két személy adatainak egybevetésére. Nagyon kicsi volt ennek a valószínűsége, legalábbis a fickó ebben reménykedett. - De uram, ennek nincs semmi értelme! - De van. Kellett neki egy hivatalos azonosító. Az adatbejelentők kapnak másolatot a nyilvántartóból? - Igen, uram. A születési azonosító másolatát a bejelentő szülők kapják meg. - És a halotti azonosító másolatát kinek adjátok oda? - Annak, aki a halottat bejelenti, uram. - A fickó fölhasználhatta valamire ezt a halotti azonosítót? - Csak annak igazolására, hogy az a Lering nevű civil személy itt a központban meghalt. Ez egy hivatalos, formai eljárás. - És hogy került a fickó a születési nyilvántartásba? Milyen körülmények közt adhattok ki születési azonosítót egy felnőttnek? - Olyankor, uram, amikor valakitől ellopják, vagy valami miatt megsemmisül. Nem lehet azzal sem védekezni, hogy otthon maradt, mert az őrharcosok és járőrök nagyon szigorúak az ellenőrzések alkalmával, különösen a civilekkel szemben, már megbocsáss, uram, de így igaz. - Nincs miért bocsánatot kérned, de te is tudod, milyen régóta harcolok ez ellen én is. Ismered a törvényeket, amelyeket a ti védelmetekben hoztam. - Igen, uram, áldunk is érte... - Nem az áldásotokra van szükségem, hanem a segítségetekre. Tudnom kell, ki ez a fickó, mit csinál itt a központban, és miért játssza ezt a kettős élő-halott szerepet. - Segítünk neked, Mandalore, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy segítsünk! - Az jó lenne. Összefoglalva: a fickó idecipelt a nyilvántartóba egy halottat, megvárta, hogy azonosítót kapjon róla, majd három nap múlva, mikor másik adatnyilvántartó volt az irodában, visszajött, és a halott azonosítója alapján ugyanazokat az adatokat visszaíratta a rendszerbe, ezúttal a születési nyilvántartó részbe, mellékelve hozzá a saját képét is, amit itt ti csináltatok róla. Talán azzal a mesével jött ide, hogy ő nem itt született, tehát még csak nem is tudtátok a rendszerben azonosítani őt. A civil nyilvántartó rendszerek bevezetése csak a háború vége óta indult be, amennyire én tudom, nem is működik még mindenhol, és a meglévők sincsenek összekötve, tehát ez a fickó nyugodtan hivatkozhatott arra is, hogy egy távoli kis településről jött ide, ahol még nincs nyilvántartó rendszer, de ha az itteni járőrökkel nem akar összeütközésbe kerülni, akkor muszáj hivatalosan igazolni a személyazonosságát. Tehát ti jóindulatúan legálissá tettétek őt, hisz ezzel a tíz évig érvényes nyilvántartó azonosítóval bármelyik klánba átmehet, ha valahol forró lesz neki a talaj. Az egész birodalomba ezzel bejárást kapott - tűnődve nézett maga elé. - Sokszorosítsátok 20.000 példányban az élő Lering azonosító kártyáját, 10.000 db-ot én kérek belőle, itt várom meg, a másik 10.000 db-ot adjátok oda a kint várakozó járőrvezetőnek, aztán hazamehettek! - mondta, és kilépett az utcára. Odaintette a járőrök vezetőjét: - Az igazgatótól kaptok 10.000 db másolatot egy Lering nevű fickóról. Talán mandalóriai zsoldos, de az is lehet, hogy sith vagy köztársasági kém. Feltehetően kilenc hónappal ezelőtt érkezett, a sith támadás idején. Nem tudjuk, milyen céllal osont be, és miért van itt azóta is. Legalábbis 16 nappal ezelőtt még itt volt, a Gyógyítás Házánál készített róla felvételt egy kamera. A 10.000 db másolatot a tőlem kapott információval együtt terjesszétek járőrtársaitok közt, és ha a fickót ennek alapján megtaláljátok, hozzátok a Palotába. Értettétek a feladatot? - Értettük, Mandalore! - Jól van - az uralkodó a járőrvezető vállára tette kezét. - Fiúk, lenne egy magánkérésem is, amit szintén szeretnék, ha terjesztenétek egymás közt. Nagyon elégedett vagyok a munkátokkal, és ezt többször ki is nyilvánítottam béretek emelésével, hiszen a város biztonságát véditek hűséggel, de engedjetek egy kicsit ebből az indokolatlan szigorból! Rossz nézni, mennyire elhülyíti a civileket a tőletek való rettegés. Most már önálló akaratuk sincs, annyira félnek tőletek, ti már azzal is a frászt hozzátok rájuk, ha meglátnak benneteket. A harci bázisokon még a kiképzők is engedékenyebbek a harcosokkal , mint a járőrök a civilekkel. Van egy egészséges határ a szigor és az engedékenység között. Próbáljátok megkeresni azt a határt! - Igenis, Mandalore! - a vezető hangján hallatszott, hogy mosolyogva fogadja a finom hangvételű kioktatást. Calborn kiérezte a gúnyt a hangszínből, és kissé erősebben szorította meg a járőrtiszt vállát: - Fiú, az uralkodód kért meg valamire - mondta csendesen. - A civilek is népünkhöz tartoznak. Talán még a te kedvesednek is civil az apja. Ővele is úgy bánsz, mintha alsóbbrendű lenne, mint te? Attól, hogy a civilek nem tudnak harcolni, még szüksége van rájuk a birodalomnak. Nagyon nagy szüksége! Vannak olyan munkák, amiket te fintorogva se végeznél el, ők azonban szívesen megcsinálják helyetted is! Ha ők nem volnának, neked, büszke harcosnak kellene elvégezned! Gondolj erre, ha legközelebb egy rémült civilt igazoltatsz! - Igen, Mandalore! - feszült vigyázzba a járőrvezető, hangján már nem érződött a megvető gúny. - Köszönöm - fordult el az uralkodó a járőröktől. - Canter, kihozom a mi 10.000 db példányunkat, visszamegyünk a Palotába. - Uram - mondta Canter, mikor nekiindultak. - A fickó űrhajón, vagy hanarjáraton nem jöhetett, hisz azonosítója még nem volt, és ha elkezdene magyarázkodni, miért nincs, már nem maradt volna észrevétlen. Ezért tegyük föl, a sitheknek dolgozik, így tud beosonni, amikor a sithek, asszasszinok, sötét jedik a titkos járaton keresztül bejönnek. Halomra ölik a lakókat, elrabolják Lylthiát és odacsalogatják vele Seydát. Miután sikerül végeznünk a sithekkel, a járatot parancsodra berobbantják, de a feladattal megbízott fickó, talán a halottak közé rejtőzve, itt maradt a városban. Mivel nem tudja, mennyi idő alatt sikerül feladatát elvégeznie, hosszabb időre rendezkedik be. El kell vegyülnie a városiak közt, hogy egy váratlan ellenőrzésnél ne bukjon le. Azonosító kártyát kell szereznie. - Azonosítót pedig csak a nyilvántartó központból szerezhet - vetette közbe Mandalore. - Így van, uram - bólintott Canter. - Aki ideküldte, annak tisztában kellett lennie a nyilvántartó létezésével és működésével. - Ha sithek a megbízók, ezt egy foglyul ejtett civiltől is megtudhatták... - jegyezte meg Mandalore, majd felütötte fejét. - Joles? - Igazad van, uram, ő is lehetett az informátoruk, amikor a befolyásoló parancsot az agyába ültették! És mivel ő munkájából kifolyólag sokat tudott a városról, bármilyen információt kiszedhettek belőle, anélkül, hogy ő ennek tudatában lett volna. A nyilvántartó pedig amúgyis elég hétköznapi ismeret, legalábbis a birodalmiak számára, mert már majdnem mindenhol bevezették. - Ez épp igaz lehet, Canter. Tehát van egy sith kémünk, akinek a nyilvántartásból személyazonosságot igazoló adatkártyát kell szereznie, hogy a sűrű és rendszeres járőri ellenőrzéseken ne bukjon le. - Igen, uram, logikusan így kellett gondolkodnia. De nem lehet sötét jedi, mert a kamerák szerint rendszeresen járt Seyda házánál, Seyda előbb-utóbb megérezte volna a sötét erő kisugárzását. Asszasszin sem lehet, mert azok a gyors, hatékony ölésre vannak kiképezve, nem verik péppé az ellenfelüket. Ezenfelül képzésük folytán lopakodásra, álcázásra, orvgyilkosságok gyors, feltűnésmentes végrehajtására alkalmasak a bevetéseken, nem pedig kommunikációra, és logikus döntések folyamatos meghozatalára. Szerintem az asszasszinok minden lakóval végeztek, aztán ez a kém megjelent, és szétverte az egyik áldozat fejét, hogy ne lehessen fölismerni, és annak a személyazonossága mögé bújt. Feltűnő lett volna azonban, ha az összes - tőrrel kivégzett lakó közül - csak egy áldozattal bántak volna el másképp, ezért kémünk két másik agyonvert áldozatot is produkált. Nem gondolkodott rosszul, mert ha valóban csak egyetlen áldozatot találunk, akivel láthatóan nem asszasszinok bántak el, valószínűbb, hogy valakinek már akkor szöget ütött volna a fejében, miért csak egyetlen civilt öltek meg úgy, hogy meg sem lehet állapítani, ki volt egyáltalán. Ezek a vegyes gyilkosságok azonban megzavarták a logikus következtetésben a halottnyilvántartót, mi pedig az élő sithekkel voltunk elfoglalva, nem a halott civilekkel. - A sötét jedik fénykarddal, vagy erőalkalmazással ölnek, és a sith katonák se verik agyon az áldozatukat - vetette közbe Mandalore. - Ők pisztollyal lőnek, vagy karddal kaszabolnak, ahogy a mi harcosaink. Csak a civilek verekednek puszta kézzel, vagy azzal, ami épp a kezük ügyébe kerül. Ez a kém tehát nem katonaként gondolkodott, hanem civilként... Ezzel követett el hibát. Leleplezte magát... - Különösebb hibát nem követett el, mert már kilenc hónapja bújik meg köztünk inkognitóban - jegyezte meg Canter. - És most is csak véletlenül fedezted őt fel, uram... - Hmmm... igen, igazad van, kapitány... - dünnyögte az uralkodó. - Uram, a mi civiljeink nemigen szoktak verekedni. Nem szeretik fölhívni magukra az őrharcosok vagy a járőrök figyelmét. Egyszerűbb békés módszerekkel megegyezni, mint rendbontás miatt börtönbe vonulni. - Ez is igaz, fiú - bólintott Mandalore a közbeszóló testőr felé. - Akkor ezzel eljutottunk oda, hogy kémünk nem asszasszin, nem sötét jedi, nem sith katona és nem is mandalóriai civil. Két dolog jöhet még szóba: zsoldos, vagy harcosi állományból menesztett mandalóriai, ereje legalábbis erre vall, ha ő maga trancsírozta szét azt a három civilt, vagy pedig olyan nagytermetű, jó fizikumú köztársasági, aki termete miatt nem feltűnő a mandalóriai férfiak közt, rendkívül jól beszéli a nyelvünket, talán nem is először fordul meg itt nálunk. Hogy katona-e, azt még nem tudjuk. Egy harcosi múlttal rendelkező mandalóriainak vajon milyen indítékai lehetnek? Lázadást szítani ellenem? Ha pedig köztársasági, akkor mi lehet a célja? Kábítószerkereskedelem? Ehhez túl bonyolultan épült be közénk. Vagy a központ harci felkészültsége érdekli a megbízóit? - Uram, ne feledd, hogy bárki küldte is, ez a fickó Seydát tartotta megfigyelés alatt - emlékeztette Canter. - Szerintem Nihilus, vagy a köztársaság érdeklődik Seyda iránt. Mandalore nem válaszolt, csak meggyorsította lépteit. - Bocsáss meg, uram, de nem kellene legalább egy kicsit lepihenned? Csak pár óra hosszára... - próbálkozott Canter. - Nagyon megerőltető a tempó, amit naponta végigcsinálsz, szükséged volna pihenőre... Calborn lassított, majd irányt változtatott: - Seyda házában alszom ma. De mielőtt lefekszem, a konzolon keresztül elküldöm Lering képét és adatait a hanarállomásra, és az űrkikötőbe. Kíváncsi vagyok, ki szokott-e mozdulni a városból, ami azt jelentené, hogy időről-időre be kell számolnia munkájáról a megbízóinak. Ha így van, talán elvezethet hozzájuk is... Siessünk! - Parancsodra, uram - mondta megkönnyebbülten a testőrkapitány, örülve, hogy sikerült pihenőre bírnia az uralkodót. Calborn azóta, hogy elküldte asszonyát, visszatért ugyan udvarias modorához, amit megszoktak tőle, de mindannyian látták, hogy egyre szétszórtabb, türelmetlenebb és figyelmetlenebb. Biztosak voltak benne, hogy megbánta. Megint kezdett úgy viselkedni, mint Lynnar halála után. Magába zárkózott. Seyda elküldése óta nem volt kedvese. Minden felgyülemlett energiáját az edzéseken igyekezett levezetni. Seyda barátnőivel gyöngéden és tiszteletteljesen bánt, ahogy azelőtt is. Astriláért nagyon aggódott. Fellélegzett, mikor Larsen hazatértekor látta, hogy Astrila végre megnyugszik, és valóban gyógyulásnak indul. Larinnát naponta többször is meglátogatta, érzékelve, hogy a fiatal anyának mennyire hiányzik nagyhangú, nyers modorú férje társasága. Calborn gyermekkora óta ismerte Canderoust, sok időt töltött vele, különösen, mióta Hadiárrá nevezte ki, és hamar rájött, hogy Canderous egyáltalán nem az a naphosszat páncélját és kardját csörgető zord-morc harcos, akinek látszik. Larinna számára Canderousnak volt egy másik arca, másik modora, egy szelídebb, gyengédebb énje, amiről csak nagyon kevesen tudtak, mert a Hadiárnak nemigen voltak barátai, akik előtt megnyílt volna. Őszinte tisztelői voltak, elsősorban Sheruk, Larsen, Arion és Serger, de igazi barátja csak Calborn, aki már gyerekkorában is példaképének tekintette ezt a kemény, kiváló harcost. Calborn azt is tudta, hogy Canderous a nők körében igen népszerű, (bizonyára nem a harci képességei miatt), de kisebb-nagyobb kacskaringók után mindig visszatért Larinnához, aki újra és újra megbocsátotta neki a rendszeresen ismétlődő hűtlenségeket, és 12 évi ismeretségük után boldogan mondott igent Canderous házassági ajánlatára. Most már Larinnán is látszott az aggodalom férje hosszúra nyúlt távolléte miatt, és időnként annyira letörtnek és szomorúnak látszott, hogy Calborn megsajnálta. Sokszor sétálni hívta kisbabástul, egyúttal saját fiait is megsétáltatta a testőrség felügyelete alatt, és Canderousról beszélgettek. Lylthia sok időt töltött a babákkal. Ő volt Seyda barátnői közül a legszertelenebb, akiben mindig túltengett az energia. Boldog volt Arionnal, sosem volt rossz kedve, sosem volt fáradt, állandóan fel volt pörögve. Calborn néha el is gondolkodott azon, Arion a napi edzések, és a szolgálati időn felül hogy tartalékolhat még mindig annyi energiát, amennyit ez az állandóan csúcslángon lobogó fiatal nő kíván tőle. Minden este szórakozni jártak, és mikor órák múltán hazaindultak a mulatozásból, viselkedésükből sejteni lehetett, hogy nem aludni fognak, ha hazaérnek... Calborn sejtette, hogy hamarosan mégis megváltozik a helyzet, mert Lylthia elújságolta barátnőinek, hogy úgy néz ki, most már neki is lesz kisbabája. Bezzeg Salinának rögtön fülig ért a szája, mikor Lylthia megjelent nála, és fontoskodó arccal kibökte, vizsgálatra jött. Mikor a gyanú beigazolódott, Arion rögtön bekerült Salina kedvencei közé, hiszen az elismerten nagyszerű alvezérnek és gyönyörű asszonyának csakis kiváló gyermekeik lehetnek, és azokat világra segíteni nagy büszkeség olyan szülésznő számára, akinek egy gyermek születése amúgyis ünnepszámba megy, hát még az elit telrevani vezérgárda gyermekeié! Lenia is elégedett lehetett sorsával, mert Dandor elkényeztette asszonyát a baba előtti időszakban éppúgy, mint a babavárás időszakában. Mandalore látta, hogy Seyda barátnői boldog, sikeres házasságban élnek, sőt a férjeknek is jót tett a házasság, még a korántsem fiatal Canderousnak is. Valószínűleg Larinna is közrejátszott ebben azzal, hogy kitartó hűséggel várta vissza kedvesét akkor is, amikor senki nem hitt abban, hogy valaha is visszatér a birodalomba, és őszinte szerelemmel bálványozta, amikor Canderous valóban hazatért. Miután Calborn átküldte az azonosító másolatát a konzolon keresztül a hanarállomásra és az űrkikötőbe, lezuhanyozott, félretolta az ágytakarót, és végighevert Seyda ágyán. Perceken belül elaludt.

2007.09.20. 17:35

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 57. részét! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: " Mi baja lehetett velem ennek az alvezérnek, hogy ennyi energiát fektetett a megbuktatásomba? - csóválta fejét Mandalore. Larsen merőn nézett az uralkodó szemébe: - Az, hogy úgy érezte, ő is jogosult a trón birtoklására. Parancsod ellenére nem végeztünk vele, mert kizárólag a te jogod ítéletet mondani fölötte, uram. Ő az előző Mandalore-unk fia. Apja a te apád volt. Ő a féltestvéred. "  A kis jedi úrnő - 57. rész   A szobalány kitárta az ajtót az uralkodó előtt. Mandalore halk léptekkel ment az ágyhoz. Astrila nehezen lélegzett, arcán lázrózsák égtek, nyitott szeme a mennyezetet bámulta, ajka egyre mormolt valamit, talán imát, talán csak összefüggéstelen gondolatokat. Salina, aki ellenőrizni jött, most először látszott tanácstalannak, sőt kétségbeesettnek: - Uram, ez a szegény kis asszonyka itt fog meghalni a szemünk előtt, ha nem találunk ki valamit! - A koltóval próbálkoztál már? - pillantott rá Calborn, és két tenyerébe véve Astrila forró kezét, leült az ágy szélére. - Igen, uram, parancsod szerint azonnal hozattam a koltóból, és Carth flottaparancsnok múltkori adagolási instrukcióját követve adtam is neki, de semmi eredménye. Uram, én mondtam már neked, hogy nem orvosság kell ennek a szegény kis asszonykának, hanem a férje. Nyugtasd meg, hogy Larsen életben van és jól van, akkor majd Astrila is megnyugszik! Calborn a lázas nő fölé hajolt, és hatalmas tenyerével végigsimított forró homlokán: - Astrila, fáj valamid? Hogyan segítsünk rajtad? - kérdezte szelíd hangon. - Larsen... - ez volt az összes válasz. Astrila még a tekintetét sem fordította el a mennyezetről. Az uralkodó sóhajtott, majd feltekintett némán álló testőrkapitányára: - Lantisol, vitesd el Astrilát a gyógyító automatához! Talán a jedi-féle energia segíthet még rajta. - Igen, uram! - a testőrkapitány máris intézkedett. Calborn nézte, hogyan viszik el óvatosan Larsen asszonyát, majd visszatért a tanácsterembe. Napról napra szótlanabbá vált. Az eligazításokon csak a legfontosabb információkat közölte vezetőivel, majd kiadta utasításait, és kiment a gyakorlópályára. Keményen megdolgoztatta roppant izomzatát, meglátogatta fiait, majd a tanácsteremben Eshokot faggatta, jött-e valami hír Sherukéktól, vagy Canderouséktól. Astrilán segített a gyógyító automata, élénkebbé vált, és a láza lement, ebből Salina arra következtetett, hogy valamilyen gyulladás lehetett a fiatal nő szervezetében. A kedélyállapota is javult valamelyest, már hajlandó volt kisebb sétákat tenni, de mert terhét egyre nehezebben viselte, ezenfelül a sok fekvéstől, láztól legyengült és szédült, Mandalore testőrséget rendelt mellé, akik vigyáztak a fővezér asszonyára. Utasítására Astrilát minden nap elvitték a gyógyító automatához. Eshok egy nap azzal fogadta az uralkodót, hogy a Haladhor flottája hazafelé tart Siroxról, és Larsent is épségben hozzák haza. Calborn maga sietett Astrilához a jó hírrel. Astrila bágyadtan elmosolyodott, könnyei végigszántottak sápadt arcán. Mandalore maga is fellélegzett, amikor megpillantotta hónapokkal ezelőtt elküldött fővezérét. Kezet nyújtott neki, majd megölelte. Már a Helsán töltött évek alatt nagyon közel került Larsenhez, barátjaként kezelte az akkori gárdakapitányt, akinek rendkívüli egyénisége mindig nagy hatást gyakorolt rá: - Isten hozott újra itthon, fővezér! - mondta mosolyogva. - Hiányoztál. És bár nagyon kíváncsi vagyok arra, miért maradtál ilyen hosszú ideig távol, jobban örülnék, ha előbb fölkeresnéd az asszonykádat. Nagyon, nagyon várt téged! Több feladatot nem adok neked ezután. Hazatérhetsz családostul Starvillerre. Te leszel Sylas utódja! Te leszel Starviller következő klánvezére! No, most menj Astrilához! Larsen meghajtotta büszke fejét uralkodója előtt: - Köszönöm, uram, a baráti fogadtatást. De mielőtt bárhova indulnék, annyit el kell mondanom, hogy veszélyes ellenséged volt Siroxon. Magunkkal hoztuk. A hajón van, erős őrizet alatt. Calborn megvetően elhúzta a száját: - Szóval egy siroxi senkiházi civil áhítozott Mandalore trónjára. Ugyan hogy képzelte, hogy az őrharcosok engedelmeskednek majd neki? - Ő nem civil, uram! Sirox egyik alvezére! Igen népszerű a harcosok körében. Dolseran felderítőparancsnok is neki dolgozott. - Hogyan? - hökkent meg Calborn. - Egy alvezér? És Gabron klánvezér nem vett észre semmit? - Gabron kedvence volt, uram. - Nem egészen értem, Larsen. Egy alvezér szövetkezett civilekkel, hogy engem letaszítson Mandalória trónjáról? - Nem akármilyen civilekkel, uram. Olyanokkal, akik képesek voltak segíteni céljai elérésében. Trandoni tudósokkal, akik már Trandonon megtanulták befolyásuk alá vonni a krineket, azok segítségével pedig őrharcosokat állítani maguk mellé. Mivel rabszolgákat csak ezen a bolygón foglalkoztattak, a szervezkedés azért indult innen, ahol a tudósokat is fogva tartották. Az alvezér szolgálatába állították tudásukat, ő cserébe szabadságot, jólétet és szövetséget ajánlott nekik. A krinek kisugárzása azonban valahogy krandokat is odavonzott Siroxnak ebbe a térségébe, akiket a krinekkel sikerült befolyás alá vonni, elpusztítani, és hajóikat megszerezni. A krinvezérlésű hajókba aztán befolyás alatt tartott pilótákat ültettek, akiket a krin tudatokon keresztül sokkal könnyebben tudtak irányítani, mint addig. Nem volt esélyük kivonni magukat a krin hatás alól. Magán az anyahajón pedig az egész rémálom elindítója rendezkedett be. - És erről az egészről Gabron klánvezér miért nem tudott? - Mert senki nem jelzett problémát ebből a körzetből. A bányászat és a gazdálkodás továbbra is folyt, nem volt fennakadás a termelésben. A felügyeletet ugyanis ez az alvezér kapta meg a szektor fölött, ő tehát mindent megtett azért, hogy a klánvezér elégedett legyen a munkájával, és ne legyen oka gyanakodni, vagy megfigyelőket kiküldeni. Itt csak a bányarabszolgák és a gazdaságban dolgozó civilek éltek, akiket senki nem keresett. A felügyeletet végző őrharcosok és pilóták pedig - akik ezt a szektort őrizték - az alvezér parancsára kivétel nélkül befolyásolva lettek. - Mi baja lehetett velem ennek az alvezérnek, hogy ennyi energiát fektetett a megbuktatásomba? - csóválta fejét Mandalore. Larsen merőn nézett az uralkodó szemébe: - Az, hogy úgy érezte, ő is jogosult a trón birtoklására. Parancsod ellenére nem végeztünk vele, mert kizárólag a te jogod ítéletet mondani fölötte, uram. Ő az előző Mandalore-unk fia. Apja a te apád volt. Ő a féltestvéred.   Az őrharcosok bevezették a tanácsterembe a Sirox barna színű páncélzatát viselő, egyenes tartású alvezért: - Mi a neved? - emelte föl fejét Mandalore. - Barigon cal Sirox. Vagy Barigon cal Telrevan, ha jobban tetszik. - Nem tetszik. Sirox szülötte vagy. Semmi közöd Telrevanhoz. - Ez igaz! Siroxon születtem, de az apám telrevani volt! Maga a nagy Mandalore! - Igen, mondták - jegyezte meg Calborn közönyösen. - És neked ezt az anyád mesélte? - Nem hiszel nekem? - villant Barigon szeme. - De igen. Pár hónappal ezelőtt talán hazugnak neveztelek volna, de most már nem lep meg semmi az apámmal kapcsolatban. Mindent elhiszek róla. Valószínűnek tartom azt is, hogy nem te vagy az egyetlen törvénytelen utódja. Hogy hányan vannak, és tisztában vannak-e az apjuk kilétével, az más kérdés. De miért gondolod, hogy közülük épp te vagy arra hivatva, hogy a Birodalom ura legyél? Mi kifogásod van ellenem? - Gyenge vagy, Calborn! Szánalmas és gyenge! - Mandalore tiltón emelte kezét testőrsége és a telrevani őharcosok felé. A lövésre kész fegyverek leereszkedtek. Barigon nem törődött az életét fenyegető közjátékkal, elragadta a hév: - Egy harci birodalmat nem lehet könyörülettel és megbocsátással vezetni! Szégyen, hogy azoknak a kegyeit koldulod, akik fölött mindig győzelmet arattunk... - Eddig. Az utolsó háborút kivéve - mondta Calborn szárazon. Barigon figyelmen kívül hagyta a kijózanító tényt: - Többezer éven keresztül mindig támadó erőként voltunk jelen az Univerzumban, és rettegtek tőlünk! - Őseink büszkék is voltak erre - mondta Calborn nyugodt hangon. - Én nem. Mert látom a hátrányait is. Egy jól megválasztott szövetséggel sokkal nagyobb sikereket érhetünk el, mint a hódításokkal. Egyrészt kevesebb az ellenségünk, hisz mellénk állt, másrészt a szövetséggel kiegészül az erőnk a közös ellenség ellen. De ezt már sokszor elmondtam a klánvezéreknek azóta, hogy Mandalore lettem. Beiktatásom előtt is igyekeztem tudatosítani népemben, hogy soha nem támogattam a hódító politkát, és soha nem is fogom! Nem tudsz meggyőzni az ellenkezőjéről. A hódításokkal kevesebbet nyertünk, mint amennyit vesztettünk, csak a nagyapám és az apám volt megszállott annyira, hogy nem akarták tudomásul venni a figyelmeztető jeleket. Egy lehetséges bukásét. A belső konfliktusok meggyengítették a birodalmat, a háborúk sok személyi, ipari és gazdasági áldozatot követeltek. Időre lett volna szükségünk. Nem voltunk olyan erősek, hogy egyáltalán belekezdjünk a legutolsó háborúba, nem is remélhettük, hogy megnyerhetjük. De ez most már mindenki számára nyilvánvaló, úgyhogy ne kezdjük elölről a vitát. Mit akartál elérni a megbuktatásommal? - Újra hatalmasnak lenni! Felemelkedni! Győzelmeket aratni! Uralni a Galaxist! - Ezzel a lassan lábadozó klánrendszerrel? - hűtötte le a lelkesedését Calborn. - Nem is értem, hogyan tudtál értelmes tudósokat és őrharcosokat megnyerni magadnak ezzel a képtelen utópiával. - A tudósokat nem nehéz megnyerni! Ők a munkájuknak élnek, és ha csak annyit ígérsz meg nekik, hogy tovább dolgozhatnak rögeszméjükön, mert támogatod kutatásaikat minden anyagi eszközzel, akkor mindenre hajlandók azért, hogy a hatalomhoz segítsenek! - Hogyan csalogattál krandokat Siroxra? - Nem kellett csalogatni őket. Egyszerűen csak megjelentek! Ahogy más elpusztított világokban is! Talán a nagy mennyiségben összegyűjtött krin jelenléte vonzotta őket oda. Megpróbáltuk irányítani őket, de nagyon erősek, és túl szeszélyesek ahhoz, hogy megbízhassunk bennük! Attól tartottunk, hogy nem tudjuk majd uralni őket, így nem volt más választásunk, mint csapdába csalni és kiirtani őket! - És mi volt a csali? Mert annyit már mi is tudunk, hogy a krandokat a lehetséges krin alapanyag vonzza. Vagyis az élő szervezet... - Így igaz! A tudósok tanulmányozni akarták, hogy a krandok milyen módszerrel állítják elő az élő tudatokat, ezért mielőtt végeztünk volna a krandokkal, egy hatalmas állattenyésztő területhez csalogattuk őket! Látnod kellett volna, milyen gyorsan és hatékonyan irtották ki a területen élő állatokat a civil tenyésztőkkel együtt! - Te egy eszelős, őrült gyilkos vagy!!! - rúgta hátra székét Arion, és ha nem tartják vissza, a siroxi torkának ugrik. - Szégyellem, hogy én is alvezéri rangot viselek, mint te! - Neki már nincs rangja, Arion! - szólt rá az uralkodó csitítón. - Lehet, hogy Siroxon még alvezér volt, de itt köztünk csak egy névtelen senki! Szóval saját népedet mészároltattad le, hogy a kedvében járj egy idegen világ kutatóinak? - Mészárlás? - vont vállat Barigon. - Ugyan, Calborn, hol van ez a kis akció egy igazi mészárlástól? Te is harcoltál már háborúkban, tudod, mit jelent ez a szó valójában! Vagy a zsoldosok, azok aztán igazán tudják, mit jelent a mészárlás! Faggasd csak erről Canderoust! Sheruk dühödten ugrott föl: - Azért ugatsz ilyen bátran, mert Canderous nincs itt, hogy megtorolja a sértéseidet?! Van itt azért olyan, aki az ő nevében is kiráz a bőrödből, ha nem bírsz magaddal... - Sheruk! - szólt rá az uralkodó. - Tudod, hogy minden sértésért és minden tettéért meg fog bűnhődni! A Haladhor villámló szemekkel méregette a siroxit, de végül engedelmeskedve Mandalore-nak, leült. Mindenki tudta, hogy Sheruk jelenlétében nem tanácsos olyanokat sértegetni, akiket ő mélységesen tisztel, mint például Calbornt, Canderoust, Sylast vagy Larsent. - Barigon! - szólalt meg váratlanul Hedgewither. - Van neked családod? Asszonyod, gyereked, akik hazavárnak téged, és egyszer valaki odaállít hozzájuk és vigyorogva közli velük, hogy te áldozatul estél egy kísérletnek, ne várjanak többé haza... - Nincs családom, trandoni, mert látom a fehér hajadról, hogy te is az vagy, engem nem tudsz ilyen könnyes történetekkel meghatni. Uralkodói vérvonalból származó vérbeli harcos vagyok, uralkodói őseim hódító ösztönével felruházva, aki a dicsőségért harcol, és azt hiszem, több elismerést vívtam már ki őrharcosaimtól, klánvezérem szolgálatában, mint amit te valaha is kaphatsz szánalmas, gyengekezű Mandalore-od szolgálatában... Most már minden vezér és vezető talpon termett, minden fegyver Barigont célozta. Calborn megcsóválta fejét: - Hagyjátok! Ne könnyítsétek meg a halálát! Mondd, Barigon, végülis megtudtak a tudósaid olyat, ami megérte az áldozatot? - Nem, Calborn, sajnos nem. A krandok ugyanis nem kezdtek neki a krin-gyártásnak, talán, mert volt még tartalékuk, vagy nem érezték magukat biztonságban a művelethez... Arion csúf grimaszt vágott: - Nem érezték magukat biztonságban - utánozta gúnyosan Barigon hangját. - Szegény kis krandok, majd ha ráérek, megsajnálom őket! A siroxi lenéző pillantást vetett az alvezérre, majd újra Mandalore felé fordult: - A felfogásod olyan messze van már őseid dicső szellemének felfogásától, hogy apánknak - ha élne - nem volna bátorsága a klánvezérek szemébe nézni, annyira szégyellné, hogy így elcsökevényesedett a törvényes fia, akire olyan büszke volt! Semmit nem tudunk a krandokról, de a technikájuk csodálatraméltó, amit a birodalom a hasznára fordíthatna! Egy ilyen kutatás évekig is eltarthat, de megéri!!! Biztos, hogy megéri! - És addig mennyi mandalóriai civil esne áldozatul a tudósaidnak? Vajon Gabron mikor fogott volna gyanút, hogy fogyóban a klánja? - Gabron mindig bízott bennem, ezért nem értem, miért ítélt el engem, és miért szolgáltatott ki a fővezérednek, amikor megtudta, mit tettem! Jobban ragaszkodik hozzád, mint feltételeztem. Bizonyára még nem értette meg, mekkora lehetőség van a kezünkben. Szép lassan beavattam volna a dologba. A krandok tudásával és technikájával a legerősebb klánná válhattunk volna, sorra behódoltattuk volna a többi klánt, és Sirox lett volna a Birodalom új Központja! - Nagyszerű! - Calborn két öklét az asztalra támasztva egyenesedett föl. - Már csak egy polgárháborúra lett volna szükségünk ahhoz, hogy a birodalom tényleg összeomoljon, miután három klánunk még mindig az életben maradásért küzd, és a többiek is csak most vergődnek talpra! És még büszke is vagy arra, hogy uralkodók vére csörgedezik az ereidben? Olyan uralkodóké, akiknek ostoba hiúsága következtében néhány jedi képes volt dicső múltú, sokezer éves harci birodalmunkat térdre kényszeríteni?!!! Te akartál a helyemre lépni? Ilyen beszűkült látókörrel, ilyen gyilkos politikai elvekkel?! Elgondolkodtál már azon, hogy őseid fanatikus hódítási vágya mennyi harcos életébe került már eddig is, és áldozatuk eredménye csak egy hatalmas bukás volt?! - A háborúk mindig áldozattal jártak, Calborn, ezt minden épeszű harcos tudja ebben a birodalomban! Sajnálatos, hogy te nem tartozol közéjük... Mandalore felállt: - Ha értelmesebb mondanivalód nincs, többre nem vagyok kíváncsi. Menj és népszerűsítsd elveidet olyanok előtt, akik semmit nem mérlegelnek, ha a harcról van szó! Ha a cannokokat meg tudod nyerni elvakult nézeteidnek, életben maradsz, te klángyilkos! Kifelé vele a vadonba! De a vadászterület kellős közepén tegyétek ki, nehogy egyetlen ragadozó is elmulassza Barigon meggyőző előadását, mielőtt széttépnék őt! - és elhagyta a tanácstermet.   Estefelé meglátogatta fővezérét. Astrila Larsenhez bújva ült. Hallgatta férjét, aki átölelte, és halkan mesélt neki valamiről. A meghitt kép láttán Mandalore már az ajtóban megtorpant. - Ráér! Majd holnap! - mondta Larsen kérdő tekintetére, és kihátrált a szobából. A gyerekszobába ment, és elnézte, hogyan alszanak kisfiai. Aztán a Calora szobájának asztaláról fölvette a Gyógyítás Házának kulcsait, és nekiindult a városnak. Most már éjszakás testőrei kísérték. Teridon járőrei az átjáró kapuban azonnali vigyázzal reagáltak az uralkodó megjelenésére. Calborn megindult Seyda háza felé. Megállt a gyógyító automatánál. Most is voltak mellette gyógyulásra váró civilek. Egy idős asszony is ott ácsorgott a sorban. Mikor felismerte a testőrség által kísért uralkodót, aki előtt az automatát védő őrharcosok tisztelegve nyitottak utat, az asszony meghajtotta fejét, és bátortalan mozdulattal megérintette az uralkodó karját: - Mandalore, köszönjük szépséges kis asszonyodnak, milyen sokat törődött velünk, és amikor nem ér rá velünk foglalkozni, akkor is gondoskodott arról, hogy ne maradjunk gyógyítás nélkül! Bizonyára sok dolga van, azért nem jött ide hozzánk már második hete. Néha-néha azért kiengednéd a Palotából, uram, hogy legalább láthassuk őt? Mert már a látványa, a jelenléte is balzsam számunkra... Csend lett. Calborn érezte testőrei, őrharcosai, járőrei rászegeződő tekintetét. - Uram? - hallotta az idős asszony hangját, aki nyilván válaszra várt. Calborn lassan elhátrált a várakozó civilektől: - Iiigen, sok dolga van... - sikerült kinyögnie, aztán megfordult és a ház bejáratához ment. A kapun lévő kis táblába beütötte a Saborrától megtanult azonosítót, majd a kulccsal kinyitotta az ajtót. Körülnézett az előtérben, és lassú léptekkel bement Seyda szobájába. Leült az ágyra, míg testőrei odakint helyezkedtek el. Calborn egyszerre fölállt, sorra nézte a szekrényeket, a fiókokat, benézett a fürdőbe. Maga sem tudta, mit keres, keres-e egyáltalán valamit, vagy csak a Seyda érintését őrző holmikat veszi sorra a kezébe... - Uram! - hallatszott az előtérből testőrkapitánya hangja. - Ellenőrizzem a biztonsági rendszert, vagy te akarod személyesen megnézni az információkat? - Jövök, Canter! Belenézek egy kicsit abba a rendszerbe! Ahogy Mandalore elment Revan két droidja mellett, valami arra késztette, hogy megálljon előttük, és némi habozás után üzembe helyezte mindkettőt. - Állítás: üdvözöllek, Calborn gazda! HK-47 szolgálatodra áll! - jelentkezett be a harci protokolldroid, T3-M4 pedig izgatott füttyögéssorozattal üdvözölte az uralkodót. - Üdv nektek is - mondta Calborn szórakozottan, és a konzolhoz lépett. Megnézte a rendszer bejegyzéseit, majd a felvételeket, melyeket a kamerák folyamatosan rögzítettek a ház körüli környékről. Egyszerre felpillantott: - Gyere csak ide HK! - Válasz: parancsodra, gazda HK-47 szolgálatodra áll. - Van neked összehasonlító-elemző programod? - Válasz: természetesen van, gazda! - Akkor nézd meg ezt a fickót alaposan, és válogasd ki nekem az összes felvételt, ahol még látod őt! A keresés első dátuma a konzol üzembehelyezésének napja, a legutolsó dátum pedig a mai nap. - Állítás: parancsodra, gazda, HK nekifog az összehasonlító elemzésnek. - Mit találtál, uram? - lépett közelebb a testőrkapitány. - Egy fickót. Eddig legalább húsz felvételen láttam a ház közelében ácsorogni. Rendszerint este, a felvétel időpontja alapján a gyógyítás órái után. - Megnézhetem, uram? - Persze, nézd csak meg! Hátha ismered őket! Amint HK elkészül a kereséssel... - Állítás: elkészültem, gazda! - jelentette a harci droid. - És mire jutottál? - Eredmény: ez az egyén a konzol üzembehelyezésének napjától minden felvételen szerepel. Utolsó megjelenése 16 nappal ezelőtt volt. Elemzés: feltételezhetően nem beteg egyénről van szó, mert sosem a gyógyítás ideje alatt jött a Calora gazdához, a gyógyító automatát sosem vette igénybe, és azóta csak egyszer járt itt, mióta a Calora gazda elment innen. Az a látogatás volt 16 nappal ezelőtt. Azonosítás: az elemzett egyén nem tartozott a Calora gazda kíséretéhez, így nincs róla információm. - HK, rögzítsd ennek a fickónak a képét a memóriádban! Canter, hívd föl a város civil vezetőjét és szólj neki, hogy szükségünk van adatokra a nyilvántartásból! Legyen az irodánál, mert odamegyünk! - Igen, uram! Mikor HK-47 jelentette, hogy elkészült, Calborn kikapcsolta T3-M4-et és a konzolt, majd kilépett az utcára. Lezárták a házat, visszakapcsolták a védőrendszert, és megindultak a Nyugati Kapunál lévő nyilvántartási irodába. A civil vezető a bejáratnál ásítozott, de látva a közeledő uralkodót, nem merte kinyilvánítani negatív véleményét az éjszakai háborgatást illetően. Kizárta az ajtót: - Lépj be, Mandalore! - állt félre. - Csak utánad! - intett a fejével Calborn. A vezető belépett az irodába, mögötte két testőr, majd Canter, azután Mandalore. A többi testőr a bejárat előtt maradt őrködni a Canter által odarendelt járőrökkel együtt. A civil vezető bekapcsolta a világító rendszert, majd személyi kódjával belépett a nyilvántartó rendszerbe. - Uram, kinek az adataira vagy kíváncsi? - Menj csak ki, a protokolldroidom majd kiszolgál! HK, vesd össze a nyilvántartás adataival a memóriádban őrzött képet! - Állítás: parancsodra, gazda. A civil vezető az utcán várta, hogy talán valaki majd megmagyarázza e furcsa látogatás okát, de nem merte faggatni az uralkodót, sem a testőröket, akik merev tartásban várakoztak. - Közlés: elkészültem a rám bízott feladattal, gazda. Keresés eredménye 1.: a memóriámban tárolt egyén adatait a kép alapján beazonosítottam, gazda. - Mondd a nevét, HK! - Adatközlés: Lering. Keresés eredménye 2.: a keresés eredménye 1.-ben beazonosított egyén kilenc hónappal ezelőtt elhalálozott, gazda. - Hogyhogy elhalálozott? Te is láttad a felvételeket, HK! Ez az egyén 16 nappal ezelőtt nagyon is élő volt! Halál oka? - Felvilágosítás: sith asszasszin által elkövetett gyilkosság, gazda. Holttestét a város ellen kilenc hónappal ezelőtt bekövetkezett sith támadás után egy lakóházban találták meg, több másik meggyilkolt egyén holttestével együtt. Ennyi a megjegyzés rovat tartalma, gazda. - HK, mi az egyezés a két keresési eredmény között? - Válasz: a keresés eredménye 1.-ben és keresés eredénye 2.-ben beazonosított egyén adatai megegyeznek, gazda. - És a képek? - Válasz: a keresés eredménye 1.-ben tárolt kép 0%-os valószínűséggel egyezik meg a memóriámban tárolt képpel. A keresés eredménye 2.-ben tárolt kép 99 %-os valószínűséggel egyezik meg a memóriámban tárolt egyén képével. - Ez egyre cifrább - dünnyögte Canter. Mandalore parancsára behívták a vezetőt: - Te kezelted a nyilvántartást a sith támadás éjszakáján? - Nem, uram! Nem is voltam a városban! Összevont városvezetői gyűlésen voltam Saninban! Ellenőrizheted az űrkikötőben a távozási és érkezési utaslistán is! Csak két nap múlva este értem haza. Másnap az irodában hallottam erről a szörnyűségről, merthogy én egyedül élek otthon, uram, nincs családom, csak a munkám. - Távollétedben ki kezeli a nyilvántartást? - Van egy helyettesem, uram... - Hívd ide! - Igen, uram! Máris! - a rémült civilnek annyira remegett a keze, hogy csak tizedszeri próbálkozás után sikerült a helyes hívószámot beütnie kommunikátorába. Mandalore idegőrlő nyugalommal nézte a civil vezető szerencsétlenkedését, de őrharcosai figyelő tekintete sem volt megnyugtatóbb. Hamarosan megérkezett a riasztott egyén, aki döbbenten torpant meg a bejáratnál álló őrharcosok láttán, mivel főnöke - Mandalore utasítására - egy szót sem ejtett arról, hogy maga az uralkodó kíván beszélni vele.

2007.09.18. 16:07

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 56. részét! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: " Újabb döbbent csend. Végül Arion megmozdult: - Tudod, Saborra, igaza volt Canderousnak, mikor azt mondta, ha téged legközelebb meglát a Palotában, azonnal világgá fog futni, mert az elméleteiddel a frászt hozod mindenkire... Minden tekintet kérdőn szegeződött Mandalore-ra, aki néhány pillanat múlva megszólalt: - Számunkra Saborra elmélete a legkedvezőbb feltételezés, mert reménykedhetünk abban, hogy harcosaink még élnek."   A kis jedi úrnő - 56. rész   Senki nem látszott álmosnak, pedig még messze volt a hajnal. Mandalore összekulcsolt ujjakkal, maga elé bámulva ült a helyén. Időnként az egész testében reszkető, kába tekintetű felderítőre pillantott, akin látszott, hogy egyhamar nem fog Spellinget vezetni. Hedgewither és Arion érkezése után Mandalore fölemelte fejét: - Saborra, számolj be a vezetőknek arról, miért ez a rendkívüli összejövetel! A felderítő főparancsnok a lényegre szorítkozva mindent elmondott a feszülten figyelő vezérgárdának. Néha-néha a felderítőt is sikerült szóra bírnia, aki ilyenkor egyre csak azt ismételgette, hogy megtámadták. Minden alkalommal egyre kuszábban beszélt, kétség sem fért hozzá, hogy szellemi állapota egyre romlik... - Lőt-tek rád? - faggatta Arion, tagoltan beszélve, hogy a szerencsétlen egyáltalán megértse, mit kérdeznek tőle, mielőtt végképp elveszik az értelme... - Nem lőttek, jöttek, körülfogtak, nem lőttek, jöttek utánam, nem lőttek, gondolatokat küldtek... - ennyit sikerült tőle megtudni a legelső alkalommal. - Lar-sen ha-jó-ját lá-tad? - tette föl a következő kérdést Sheruk, ugyanazt a tagolási elvet követve, mint Arion. - Larsen nincs, Larsen nincs, Larsen nincs... - ismételgette a felderítő. - Hogyhogy nincs? - hajolt előre a Haladhor, tekintetével kényszerítve a pilótát, hogy a szemébe nézzen. - Nincs Siroxon? Vagy nincs életben? Mandalore a Kitaszítottra pillantott: - Nem tudnál kapcsolatot teremteni az agyával? A gondolataival, az emlékeivel! Hogy mit látott egyáltalán? A jedi semmit nem szólt, csak lehunyta a szemét. A felderítő jól láthatóan megrándult, majd elcsöndesedett. Mintha megnyugodott volna. Valami láthatatlan dologra szegezte tekintetét. Mozdulatai koordináltabbá váltak. Csend volt a tanácsteremben. Egyszerre a jedi kinyitotta szemét: - Egy hatalmas hajó és több ezer apró hajó. Nem láttam még ilyeneket. A kicsik pontos másai a nagynak. - Láttál köztük mandalóriai hajót? - kérdezte izgatottan Seruk. - Nem. Csak ezeket az idegen kicsi hajókat. Mindenhol. - Szóval Siroxot körülzárták? - Nem tudom, hogy Siroxot láttam-e. Sosem jártam Siroxon. Egy bolygót láttam. - Sirox, ahogy a többi klánunk is, nem egyetlen bolygóból áll - jegyezte meg Arion. - Ha ez a felderítő valóban Siroxot látta, az még nem jelenti azt, hogy az egész klán elpusztult volna! - Arionnak igaza van - mondta Teridon. - És az sem biztos, hogy ez a bolygó elpusztult, hisz csak annyit tudunk, hogy ezek az idegen hajók őrzik. - Hedge! - pillantott Mandalore a biztonsági parancsnokra. - Te nem beszéltél krand anyahajóról. Csak az egyszemélyes kicsikről. - Igaz, uram - bólintott Hedgewither. - Éppen azt emeltem ki, hogy a kicsi hajók nem cselekedtek összehangoltan, bármikor bármelyik önállóan támadhatott és üldözőbe vehetett minket. Nem kellett nekik központi irányítórendszer. - Hedge... - mondta Calborn vontatott hangon. - Biztosan kell tudnunk, hogy valóban krand hajók-e. Ezért egy megerősítésre lenne szükségünk, mielőtt bármifajta döntést hozunk. Meg kell engedned, hogy a Kitaszított a te emlékeidet összehasonlítsa azokkal a képekkel, amelyeket a felderítő agyában látott... Hedgewither bólintott: - Természetes a kérésed, uram - mondta tétovázás nélkül. - Biztosat kell tudnunk. - Köszönöm, Hedge! - az uralkodó hangja őszinte tisztelettel csendült. A jedi - engedve Mandalore újabb kérésének - az ellazuló biztonsági parancsnok felé fordult és újra lehunyta szemét: - Emlékezz! - mindössze ennyit mondott. Hedgewither arca megrándult, az előtörő emlékek - népének és otthonának pusztulása - bizonyára hatalmas sokkot idéztek elő benne. A Kitaszított nem sokáig kutatott: - Ugyanazok a hajók - összegezte. - És láttam az emlékei közt ugyanezt a bolygót... nagyon intenzíven... - Mire gondoltál, Hedge? - kérdezte meglepetten Derolen parancsnok. - Siroxra. A delixbányára. Ahol három évig rabszolga voltam... - Ez nagy segítség, Hedge! - élénkült meg Mandalore. - Mert én tudom, honnan hoztalak el, és legalább annyit már biztosan tudunk, hogy hol vannak a krandok! Nézzétek! - állt föl, és a tanácsterem térképére mutatott. - Hedge innen került Helsára! Ez Sirox egyik nyugati határbolygója. Ez a vidék ugyan nagyon értékes, mert tele van tele van delixbányákkal, és az állattenyésztésnek kedvező hatalmas legelőkkel, de legalább nem Sirox központja van veszélyben! - Ez igaz, uram - jegezte meg Saborra. - De vajon miért egy központtól távoli helyet őriznek ennyire a krandok, mely gazdasági szempontból ugyan nagyon fontos, civil lakóhelyek szempontjából viszont elhanyagolható. Harci bázisok sincsenek rajta... csak kódrendszer védte eddig. - Hedge! - mondta hirtelen Arion, aki eddig elgondolkodva nézte barátját. - Azt mesélted nekünk Helsán, hogy nemcsak egyedüli túlélő vagy. Dolgoztak rajtad kívül trandoniak még abban a delixbányában? - Igen, Arion, dolgoztak. De Mandalore csak engem választott ki és vitt magával Helsára. Hogy igazán mennyien maradtunk életben, akiket az a mandalóriai csapat Siroxra vitt, azt nem tudom. - Szerinted maradhattak életben olyanok is, akik nem bányába kerültek, gondolok itt nőkre, vagy olyan férfiakra, akik koruk vagy gyengébb fizikumuk miatt nem alkalmasak a nehéz fizikai munkára? - Nem tudok erre válaszolni, Arion. Nem láttam, hogy a mandalóriai csapatok bántottak volna valakit is azok közül, akik velem együtt estek a fogságukba, tehát szerintem akit élve találtak, azokat mind elvitték Siroxra. De hogy ott mit csináltak velük, nem tudom. - Mire gondolsz, Arion? - nézett alvezérére az uralkodó. - Arra, uram, hogy talán maradhattak olyanok is, nevezzük őket kutatóknak, akik ismerték a krandok szokásait, találtak krineket, és még ha ha ezek a tudósok fizikailag gyengébbek voltak is társaiknál, szellemi tudásukat talán a siroxi kutatók szolgálatába állították... nehéz elmagyarázni, mire is gondolok... - Mondjuk egy lehetőségre, hogy a trandoni kutatók megpróbáljanak bosszút állni Trandon elpusztításáért - vetette közbe Saborra. - Várjatok! - emelte föl kezét a járőrparancsnok. - Ha Arion és Saborra logikája jól működik, ez azt jelentené, hogy a trandoni és siroxi kutatók - egyesített tudásukkal kísérletezni próbáltak a krinekkel. Krin volt bőven, azt a siroxiak találhattak Trandonon eleget. És kísérleti alanyuk is lehetett. Azok, akiket a mandalóriaiak nem tudtak fizikai vagy szellemi munkára fogni. Ha a kutatók rájöttek arra, mire valók a krinek, és hogyan lehet szabályozni őket, ettől már nincs messze az, hogy elgondolkozzanak azon, mire lehet használni ezt a kísérleti eredményt: például az uralkodó befolyásolására... És nagyot nem is tévedhetek, elég, ha emlékeztetlek benneteket a siroxi felderítőövekbe rejtett, Telrevanra csempészett krinekre... Mély csend borult a tanácsteremben lévőkre. - Szóval mégsem vaklárma az aggodalom, hogy a civilek szervezkednek az uralkodó ellen - szólalt meg végül Sheruk. - És nem válogatnak az eszközökben, hogy elérjék céljukat; Mandalore minél kevésbé érezze jól magát Mandalore-ként. - Ennél biztos, hogy többről van szó! - jegyezte meg Saborra. - Félek, hogy Larsennek nem véletlenül veszett nyoma. Félek, hogy végeztek vele és Blessel-lel is, mert olyasmit tudtak meg, ami veszélyt jelenthet a civil szervezkedésre nézve. - És Gabron klánvezér mindezt eltűri? - kételkedett Derolen. - És a fővezére, a harci vezetők, Sirox egész őrharcosállománya hol van? Mindenkit elpusztítottak volna a civilek? Hogyan? - A krinek segítségével. Akit nem lehetett befolyásolni, irányítani, azt fizikailag elpusztították... Sirox kutatói a krinek segítségével behívtak egy gyilkos civilizációt a birodalomba, hogy annak segítségével megdöntsék Mandalore hatalmát. Legalábbis az az idegen anyaűrhajó és kis űrhajóinak jelenléte erre enged következtetni... - Ennek nincs értelme, Saborra! - rázta fejét Arion. - Nincs az az őrült civil, aki saját harcosai ellen fordul, hogy egy kiszámíthatatlan, kegyetlen, idegen civilizációt beengedjen a birodalmába! Ki tudja, hogy azt a krand haderőt meddig tudja befolyása alatt tartani?! Saborra előrehajolt és merőn Arion szemébe nézett: - És biztos, hogy Siroxot valóban egy krand haderő őrzi? Biztos, hogy azokban a hajókban valóban krandok ülnek, nem pedig saját mandalóriai haderőnk, amelyet befolyás alatt tartanak, hogy a szervezkedő, lázadó civilek akaratát hajtsa végre? A krand hajók, ha elképzelésünk helytálló, krin vezérléssel működnek, és a krinek segítségével kommunikációra is irdatlan távolságból képesek, ezért annyira önállóak, ezért nem függnek az anyahajótól, amikor egy-egy világot lerohannak. Ha a krineket befolyásolásra is lehet használni, lehet, hogy a kis hajók pilótái a krineken keresztül kapnak instrukciókat. Az más kérdés, hogy a mi harcosaink agya hogyan reagál a krineken keresztül kapott utasításokra, melyeket nyilván a krand anyahajóról küldenek nekik... Újabb döbbent csend. Végül Arion megmozdult: - Tudod, Saborra, igaza volt Canderousnak, mikor azt mondta, ha téged legközelebb meglát a Palotában, azonnal világgá fog futni, mert az elméleteiddel a frászt hozod mindenkire... Minden tekintet kérdőn szegeződött Mandalore-ra, aki néhány pillanat múlva megszólalt: - Számunkra Saborra elmélete a legkedvezőbb feltételezés, mert reménykedhetünk abban, hogy harcosaink még élnek. Azért mégis kíváncsi lennék arra, honnan kerítették elő azokat a krand hajókat. A krineket eszerint mégis sokoldalúbban lehet felhasználni, mint eddig hittük? Ez hatalmas lehetőségeket rejt magában a kommunikáció terén, és hasznunkra válhat, ha ezt a krízishelyzetet sikerül megoldanunk. Az is kérdés, hogy ha valóban igazi krand haderőt sikerült valahogyan Siroxra hívni, hogyan tudtak végezni velük, már ha Saborra feltételezése helytálló, és valóban a saját, befolyás alatt tartott haderőnk van most azokban a krand hajókban. Ezt csak egyféleképp tudhatjuk meg. Flottát kell útnak indítanunk... - Bocsáss meg, Mandalore, de ez nem a legjobb ötlet - szólt közbe Hedgewither. - Még mindig nem tudjuk, mi történt Larsenékkel. Ha a krandok képesek mentálisan befolyásolni a a népünket, akkor bármekkora flottát küldesz oda, az is hasonló sorsra juthat. - De nem akkor, ha jedi is van velük! - mondott ellent Arion, és a Kitaszítottra pillantott. - Neked mi a véleményed? Te nagyon messziről be tudnád mérni a krand hajókat, hogy egyáltalán ki ül bennük és leblokkolhatnád a befolyásolást is! Azzal a döbbenetes tudással, amit ellenünk vetettél be Malachoron, ez nem okozhat neked különösebb gondot... - Arionnak igaza van - vetette közbe Saborra. - Itt még csak nem is kell Siroxnak ezt a bolygóját tönkretenni, elég egy csata-meditáció, amivel le tudnánk győzni... - elhallgatott. - A saját harcosainkat, mi? - fejezte be Sheruk. - No ez az! Ha tényleg a saját harcosaink ülnek a krand hajókban, egy csata-meditáció segítségével hatásosan végezhetünk velük. Fényes győzelem! Büszkék lehetnénk arra, hogy szétvertük a saját flottánkat! - Mandalore! - szólalt meg hirtelen Teridon, aki már jó ideje töprengett valamin. - Azok a Seyda házában talált siroxi felderítőövek jutottak eszembe, amelyeket kivitettél a városból. Azt már tudjuk, hogy befolyásolásra lehet őket használni, azt is, hogy szabályozni lehet őket. Mennyiségük óriási mentális erőt képvisel, hisz 34.000 db krin van elrejtve bennük. Ha ezt a hatalmas mentális erőt bevetnénk a siroxi haderő ellen, megszüntethetnénk saját siroxi flottánk befolyásolását... - Várj, várj, várj! - emelte föl kezét Sheruk. - Mégis hogy gondoltad? Ki lenne képes befolyásolni ezeket a krin öveket, hogy a mi akaratunkat sugározza Siroxon? - A Kitaszított - mondta közömbös hangon a járőrparancsnok. Minden tekintet a jedire szegeződött: - Vállalnád, hogy megteszed? - kérdezte Mandalore. - Miért ne? - vont vállat a Kitaszított. - Igen, ez így megvalósítható! - csillant föl Saborra szeme. - Foglaljuk csak össze, hogyan működne a dolog: elvisszük Siroxig az öveket. Ott a Kitaszított azt az utasítást adja a krineknek, hogy blokkolják le a krand hajók mentális parancsait, ezután az övek kisugárzását a szabályozók segítségével maximálisra állítjuk és egyre közelebb és közelebb megyünk Siroxhoz. Ahogy valamelyik hajónk felszabadul a befolyásolás alól, azonnal csatlakozik hozzánk, így szépen visszahódíthatjuk a teljes flottánkat anélkül, hogy kárt tennénk bennük! Aztán szépen megkeressük azokat a kutatókat, és megkérdezzük őket, hogyan gondolták ezt az egészet... - És mi van akkor, ha mégis valódi krandok... vannak azokban a hajókban? - vetette föl Sheruk. - Akkor az egész krand banda el fog pusztulni hajóstul, krinestül, mindenestül! - mondta Arion, és hangja nem sok jót ígért. Mandalore végighordozta tekintetét a fellelkesült arcokon: - Mivel úgy látom, nincs ellenvélemény, ezt a tervet fogjuk végrehajtani! Sheruk, Arion, állítsatok össze egy ütőképes flottát, Saborra, te most velem jössz a rejtekhelyre! Visszahozzuk az öveket. Aztán késlekedés nélkül indulni kell Siroxra! - Uram, engedd, hogy én vezessem a flottát! - állt föl Sheruk. Calborn pillanatokig gondolkodott: - Rendben, Haladhor, menj, és térj vissza győztesen! A Kitaszítottal az oldaladon nem veszíthetsz!   Gyönyörű hajnal köszöntött Helsára. Seyda Davrelékkel együtt végignézte a napkeltét, majd kiment a kis pályára reggeli meditációját, és szokásos bemelegítőgyakorlatait végezni. Taironék hamarosan megjelentek leváltani Davreléket, és a délelőttös testőrcsapat együtt gyakorlatozott úrnőjével. A szintén korán kelő Xarga odajött, amint észrevette őket. Egy ideig figyelte Seydát, majd megkérdezte: - Ki állította össze neked ezt a gyakorlatsort? - Serger - pillantott föl rá Seyda. - Rosszul csinálok valamit? - Nem - rázta fejét Xarga. - De ez egy kímélő edzésterv. Ez elég ahhoz, hogy folyamatosan formában maradj. De te most újra bevetésekre fogsz járni, és ahhoz ez a gyakorlatozás nem elég. Változtatnod kell ezen az edzőterven, különben nem engedhetlek bevetésre! Erősítened kell, ezzel együtt pedig majd az étrendedet is meg kell változtatnunk, hogy a nagyobb megterhelést és igénybevételt is bírjad. Szeretném hallani, milyen étrendet írt elő neked Serger. Seyda részletesen beszámolt eddigi szokásairól Xargának, aki figyelmesen hallgatta, néha közbevetett néhány dolgot, aztán elkezdte magyarázni, milyen változtatásokat kell életbe léptetnie ahhoz, hogy Seyda fizikailag alkalmassá váljon a felderítőparancsnoki poszt betöltésére. Egyszerre Zuka bukkant föl: - Seyda, ha reggeliztél, keress meg engem! Föl kell mérnem a jelenlegi tudásodat, és össze kell vetnem Selothéval. Egyformán kell tudnotok mindent a gyakorlatban és elméletben egyaránt! Nekem a hiányosságokat kell pótolnom, ha valami esetleg mégis mindkettőtöknél kimaradt volna. Szóval reggeli után várlak! Selothnak is szóltam! És már ment is. - Pihenőről ne is álmodozz, kicsi úrnőm! - mosolygott Tairon. - Nem nyaralni jöttél, azonnal bevetnek a mély vízbe! - No téged is mindjárt, csak járjon a szád! - szólt rá Xarga. - Te is biztos elkényelmesedtél a társaiddal együtt Telrevanon. Hedgewither szerintem sajnált megdolgoztatni benneteket, de én nem vagyok olyan lágyszívű, mint ő! Iramodjatok csak neki a futósávnak! A harmincadik kör után már elkezdhettek lassítani... - valami mosolyféle volt feltünedezőben a kemény vonású arcon. - Örülök, hogy itthon vagytok, fiaim! - mondta hirtelen, majd gyorsan elfordult. Tairon Seydára kacsintott, és Xarga vállára tette kezét: - Nekünk is öröm viszontlátni téged, Xarga! Hiányoztál nekünk! Sokat vesződtél velünk, hogy ilyen magasra jussunk! Rengeteg türelemmel és hozzáértéssel te faragtál belőlünk, esetlen kis újoncokból elit őrharcost itt Helsán, ezt soha nem fogjuk elfelejteni! No, de most megyünk reggelizni. Velünk tartasz, Xarga? A kiképzőtiszt bólintott. A reggelinél Seloth is megjelent. A közeli asztalhoz ült le, és míg evett, némán figyelte, hogyan viselkedik Seyda, és hogyan viselkednek vele a testőrei, az ebédlőben megjelenő őrharcosok, a harcosok és a felderítők. És persze a kiképzőtisztek; Xarga, Geren és Zuka. Sylas is betoppant, hogy üdvözölje lányát. Seloth figyelt, és elraktározott magában mindent. Reggeli után Zukához szegődött. Együtt ballagtak vissza beszélgetve a számítógépes zseni otthonába: - Mondd, Zuka, miért tartja magát különlegesnek ez a nő? - kérdezte hirtelen a felderítőparancsnok. Zuka meglepetten pillantott rá: - Nem értem a kérdésedet. - Nézd meg, hogyan viselkedik! Teljesen természetesnek tartja, hogy odavannak érte. De azért érdekes, hogy bár ő maga felderítő, nem a felderítők rajongják körbe, hanem az őrharcosok. Vajon miért? Zuka mély levegőt vett: - Talán azért, mert az őrharcosoknak nem esik nehezükre elismerni, ha valaki valamiben jobb náluk, vagy legalábbis egy szinten van velük, de ezért még nem kezelik vetélytársként, és nem féltik tőle a presztizsüket. És azt sem felejtik el, ha valaki tett értük valamit. És azt hiszem, ha valaki téged visszahoz a halálból, vagy a halál széléről, mint Seyda tette Davrellel és Taironnal, azt soha nem fogod elfelejteni. - Visszahozta a... halálból? - ismételte Seloth. - Igen. Davrelt sith asszasszinok megölték, és Seyda az energiájával felélesztette. - Davrel most Seyda éjszakás testőrkapitánya, igaz? - Igen. És habozás nélkül föláldozza az életét, ha az úrnőjén ezzel segíthet. Tairon úgyszintén. Ők még Mandalore-nak is az útjába állnak, ha az uralkodó veszélyt jelent Seydára... Seloth a válla fölött visszanézett a szedelőzködő társaságra: - Tairon az a fekete hajú őrharcos-vezető, aki most délelőtt van Seyda mellett kapitányként? - Igen. Tairont egy titokban becsempészett tiltott fegyverrel életveszélyesen megsebesítették ezen a helsai pályán. Valósággal szétrobbant a mellkasa. A halálán volt és nagyon szenvedett. Mentálisan hívta Seydát, és a kislány máris rohant hozzá. Elaltatta Tairont, hogy ne érezzen tovább fájdalmat, és meditációban meggyógyította. Én magam is láttam az egészet, és én se akartam hinni a szememnek. Az eset után az őrharcosok úgy őrizték Seydát, mint a legdrágább kincsüket. Mert ők úgy gondolkodnak, hogy aki valamelyikükért tesz valamit, az mindegyikükért teszi. Larsen nevelési módszerei képesek voltak ezt tudatosítani bennük. Tairon esete után egy héttel volt a felderítők nagygyakorlata, ti akkor bántatok el úgy a kislánnyal, hogy csaknem az életébe került. És ő mégsem akart bosszút állni rajtatok. Még azt sem engedte, hogy az őrharcosok kirázzanak a bőrödből téged és a társaidat. Arion volt akkor a helsaiak egyik vezetője, és ővele nem tanácsos kikezdeni. Az őrharcosok nagyon csúnyán elintéztek volna benneteket, ha Seyda nem tudja megállítani őket. Xarga, Saborra és én is észrevettem, hogy a felderítők sajnos kiközösítik maguk közül a kislányt. Az a baj, hogy még most is itt tartunk, pedig mindenki tudja, hogy Seyda milyen sokat tett a birodalomért. Calbornt nem egyszerű dolog rávenni valamire, de Seyda minden engedményt kicsikart tőle, ami a mi javunkat szolgálja. És most, mikor Seyda visszajön ide, újra feléled a presztizsféltés a felderítők közt. Ha te intelligens vezető létedre ilyen korlátoltan gondolkodsz, mit várhatunk azoktól a fiataloktól, akik semmit sem tudnak Seydáról?   A telrevani flotta óvatosan közelítette meg Siroxot. Még nem láttak semmit, amikor a Kitaszított odaszólt a mellette álló Haladhornak: - Most állítsd meg őket! Sheruk azonnal parancsot adott a flottának a megállásra: - Érzel valamit? - pillantott a jedire. - Igen. Már a biztonsági határon vagyunk. Ha tovább megyünk, fölfedeznek. Az öveket! - Saborra! - szólt kommunikátorába Sheruk. - Az övek kisugárzását állítsd maximumra! Percekig csönd volt, majd a Kitaszított leült a földre, és két tenyerét felfelé fordítva meditációba süllyedt. A felderítő főparancsnok hamarosan megjelent. Halk lépteivel Sheruk mellé osont. A Haladhor a füléhez hajolt: - Csak tudnám, miért kell nekik mindig ez a póz! - súgta olyan halkan, hogy szinte csak a szája mozgott. - Hisz pózolás nélkül is hatásos a hókuszpókuszuk! - Nem erről van szó! - súgta vissza Saborra. - Ez a póz az ellazulásban segít és a térdükre támasztott, fölfelé fordított tenyéren keresztül fogadják az energiát. - Mióta vagy jedi-szakértő? - Nem vagyok szakértő, de te is tudnád ezeket, ha Helsán annyit beszélgettél volna Seydával, mint én. A kislány senki elől nem titkolta a tudását. - Én is minden nap beszélgettem vele! - jegyezte meg Sheruk. - De nem ilyenekről! - zárta le a vitát Saborra. A jedi megmozdult és lassan felállt. Sheruk egyszerre furcsán kezdte magát érezni. Mintha sok-sok szempár szegeződne rá, és mintha ezernyi apró rovar masírozna végig a hátán. Kísértést érzett, hogy odanyúljon és lesöpörje magáról őket, de hogy nézne ki, ha egy büszke mandalóriai flotta vezetője, a fővezérek fővezére nekiállna vakarózni... A Kitaszított pillantása végigfutott rajta: - Őket érzed. Felfogták a mi krinjeink kisugárzását, és ránk terelődött a figyelmük. De ne aggódj, mi védve vagyunk tőlük! A mi krinjeink blokkolják a befolyásolást. Várnunk kell, míg a parancsunk hatni kezd! - valami mosolyféle jelent meg a szája sarkában. - Most lehet egy kis fogalmatok arról, milyen érzés egy jedi számára, ha valaki a közelébe megy. Sheruk beharapta ajkát: - Azt akarod ezzel mondani, hogy ennyire idegesítőek vagyunk Seyda számára? - vetette oda. - Nem. Az ő számára nem - hangzott a válasz. "A te számodra annál inkább, mi?" - fejezte be a mondatot gondolatban Sheruk. - Mondtam már nektek, Seyda nem olyan, mint a köztársaságiak és nem olyan, mint a jedik. Másképp érez irántatok. Ő tudja, miért, de fanatikusan rajong értetek. Odakint az űrben apró pontok kezdtek gyülekezni. - Szólj a hajóidnak, hogy ne lőjenek! - figyelmeztette a Kitaszított az ablakhoz közelebb lépő Haladhort. Sheruk azonnal fölvette a kapcsolatot a flotta vezető parancsnokaival, és megtiltotta, hogy a közeledő apró hajókra lőjenek. - Miért jönnek ide? - kérdezte halkan Saborra. - Éreznek minket. A parancsunk viszont már hat! Nézzétek! Az apró pontok szértszóródtak, szabad utat adva a telrevani hadihajóknak. - Adj parancsot az indulásra! - szólt oda a Kitaszított a Haladhornak, anélkül, hogy tekintetét elfordította volna az apró hajókról. - Megközelítjük az anyahajót. Bármilyen nagy is a befolyásoló ereje, mire odaérünk, addigra a kis hajók már a mi hullámhosszunkon lesznek. Együtt meg tudjuk semmisíteni az anyahajót. Szükség esetén. - Kik ülnek a kis hajókban? - furdalta a kíváncsiság Sheruk oldalát. - Idegeneket érzékelsz? - Nem elég idegenek neked maguk a hajók? - kérdezett vissza a jedi. Saborra tekintete valósággal falta a kis hajókat: - A mi Spellingjeink is egyszemélyesek, és legalább ötször ekkorák. Mennyivel könnyebbek, ezzel együtt gyorsabbak lehetnek ezek a Spellingeknél! Micsoda technika! Szívesen kipróbálnám... - Én inkább nem - mondta Sheruk viszolyogva. - Elég csak belegondolni, hogy az, aki vezérli ezeket, valamikor élő személyiség volt, most meg holtában be van zárva ebbe a kis űrkalitkába... - Haladhor! - jelentette a hajó kapitánya. - Üzenetet kaptunk! - Hadd látom! - lépett a főkonzolhoz Sheruk. " Itt Blastor parancsnok, a siroxi védelmi rendszer ügyeletes vezetője! - jelent meg a felirat a fővezérlő konzol kijelzőjén. - Üdvözöljük a telrevani flottát! Azonnal semlegesítjük a kódrendszert, és beléphettek Sirox légterébe!"

2007.08.27. 15:18

A. szerző: hurrikany B. cím: Az új korszak C. Harry Potter alapján íródott D. Abszolút 18 éven felülieknek!! E. Voldemort győz az utolsó csatában, elrabol egy lányt, de valami megváltozik. F. Malfoy-család, Bellatrix Lestrange és a férje, Voldemort, Harry Potter, Brigitte Beaulieu (kitalált szereplő) G. Első fejezet: A kezdet Tegnap véget ért az utolsó diákként eltöltött napom. Dumbledore szobájába hívatta a Dumbledore Seregének végzett tagjait. Itt avattak be minket a Főnix Rendjébe, ahol külön csoportot alkotunk. Mrs. Weasley természetesen tiltakozott, hiszen még fiatalok vagyunk, de Dumbledore megbízott a képességeinkben, ezért rögtön megbízott minket egy feladattal. Kémkedni kellett a legközelebbi halálfaló-gyűlésen. Mivel mindannyian ismerjük a kiábrándító bűbájt, ezért csak arra kellett figyelni, hogy nehogy megérezzék a képzettebb varázslók a jelenlétünket. Dumbledore professzor, természetesen, erre is figyelt. Megkérte McGalagony professzort, hogy segítsen megtanítani nekünk, hogy hogyan kell megérezni egy másik varázsló jelenlétét, s a varázslatokat. Kiterjedt a tanításunk arra is, hogyan húzzunk védőkört magunk köré. Ez a védőkör megakadályozza, hogy az átkok ártsanak, és elrejti a varázserő kisugárzását. Miután mindenki megfelelően megtanulta a bűbájokat, az igazgató útnak indított minket, mert ma este volt a legközelebbi gyűlés. Hoppanáltunk az esemény helyszínére, elvégeztük a szükséges bűbájokat és lassan a halálfalók is megérkeztek. Mindenkiben megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon jól végeztük-e el a bűbájokat, és elég erősek-e, hogy megvédjenek minket. Egy kört formáltak, melynek közepébe Voldemort állt. - Hűséges halálfalóim! Most kezdődik a móka, hiszen Harry Potter elvégezte az iskolát, és örökre kilépett a Roxfort védelmező kapuin. Csak szórakozásképp, Perselus, nem tudod, hogyan végezte el az iskolát a ’Kiválasztott’? – a halálfalók halkan nevettek uruk viccén. - Ha jól értesültem, jeles szinten végzett a fiú, nagyuram. - Nos, akkor valószínűleg tud párbajozni. Tehát érdekes lesz, ha elkapjuk. Márpedig már meg is van rá a terv! Malfoy, te leszel a csapat vezetője. Bízom benne, hogy senki nem felejtette el a tervet. Crak, Monstro? - Nem, Sötét Nagyúr, természetesen nem. - Helyes. De mielőtt véghez vinnénk a tervet, még egy elintézendő dolgunk van – s azzal Harry felé küldött egy kábító átkot. Ezzel kezdetét vette a csata. A halálfalók több illegális átkot is lődöztek, de a csata felénél úgy tűnt, hogy mi fogunk győzni, de Harry és Voldemort között kialakult a végső párbaj. Közben a halálfalók egyre gyarapodtak, a mi embereink pedig sorra meghaltak. Majd egy vakító zöld fénysugár világította meg a csatateret, s Harry hanyatt vágódott. Mindenki tudta, hogy ezzel egy új korszak kezdődött el. Mivel sajnos a jó oldalról nagyon kevesen maradtunk, így a halálfalók könnyen túlerőbe kerültek. Mindenki hősiesen küzdött, de mégis elvittek minket túsznak, a Sötét Nagyúr lába elé. A fiúkat rögtön megölte Voldemort, de minket, lányokat életben hagyott. Végignézett rajtunk, s a szeme hosszabban elidőzött rajtam. Eluralkodott az elmémben a pánik. - Neked csak azért van hatalmad, mert mindenki fél tőled és mestere vagy a legilimenciának. De ez nálam nem válik be! – üvöltöttem. Ha józanul tudtam volna gondolkodni, akkor abbahagytam volna, de nem, folytattam: - Én nem félek tőled, és bele merek nézni a szemedbe, hiszen nincs titkom. Ha már te látod, hogy mit gondolok, és érzek, hadd tudják meg a gyáva követőid is: Gyűlöllek, Voldemort és egy gerinctelen, szánalmas alak vagy! – Erre a mondatra Voldemort felkapott és levitt a pincébe. Közben Cruciatus-átokkal sújtott. Az utolsó dolog, amit érzékeltem, az a halálfalók nevetése volt. Egy hideg kőpadlón tértem magamhoz. Voldemort fölém magasodva várta, mire feléledek. - Nos, te kis boszorka, még mindig nem félsz tőlem? - Nem, Nagyúr, nem félek tőled. Akárhogy kínzol, akkor se fogok, és csak azt éred el vele, hogy egyre több szánalmat érzek irántad. Mert igen, szánalmas vagy! - Hát, majd meglátjuk. Addig is, megengedem a legjobb halálfalóimnak, hogy eljátszanak veled. Remélem, tanulsz majd egy kis tiszteletet! Lucius, légy szíves vidd el a kisasszonyt magatokhoz és tanítsd tiszteletre. Egy hét múlva meglátom, mire jutottál! Elmehetsz! - Köszönöm, Nagyúr! - Indulj! Mától fogva csönd a neved! Csak hogy tudd, mihez tartsd magad! – s eltalált a kínzó átok. – Remélem egy hét alatt végzel a Malfoy-kúria kitisztításával! Vagy ha nem… Még egy dolog, a Malfoy család minden tagjának engedelmességgel tartozol! - gonoszul elvigyorodott az új „gazdám”. Megfogadtam, hogy ha kell, megteszek mindent, de az ártatlanságomat nem adom. Malfoy megfogta a kezem és hoppanálva megérkeztünk a kúriához. Nem is sejtettem hogy mi vár rám ebben az egy hétben.

2007.08.26. 11:07

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 55. részét! Köszönöm! :D   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Mandalore elválik Seydától.... Sylas hazaviszi Helsára Seydát, remélve, hogy lelkileg összetört lánya otthon új életet tud kezdeni. Saborra felderítőit ismeretlen hajók támadták meg Sirox közelében...   A kis jedi úrnő - 55. rész   Mire az uralkodó a kikötőbe ért, asszonya már ott várta. A Calorából sugárzó szépség és szelídség lenyűgözte a körülötte lévőket, de csak még jobban megkínozta az uralkodót. Seyda természetes mosollyal üdvözölte urát, és kecses mozdulattal fogadta szertartásosan feléje nyújtott kezét. - Calborn! - pillantott föl. - A gyógyítások alatt sok asszony gondolatait érzékeltem. Sok a lelkibeteg köztük. A fiatalokkal, mint például Lylthia, nincs baj. Elmennek táncolni, mulatni. De akinek már gyereke van, annak nincs lehetősége arra, hogy elmászkáljon otthonról. A gyerekére, gyerekeire kell vigyáznia. És ez sok évet vesz el tőlük. Egyszerűen elveszítik a szabadságukat, a szülés után lezárul az életük. Valahogy jó lenne ezen változtatni. Mindig azt hallom tőletek, férfiaktól, hogy a nőkkel jól bántok, vigyáztok rájuk, biztonságban tartjátok őket. Ez bizonyos szempontból igaz, hisz még dolgozniuk sem kell, mert a családjuk, a férjük, vagy maga a civil klánfelügyelet gondoskodik az eltartásukról. De higgyétek el, ez nem elég egy nő számára! - Mi nem a köztársaság vagyunk. Mégis, milyen változtatásra gondoltál? - Mandalore hangja - lelkiállapotának köszönhetően - kissé érdesre sikeredett, de még nem tűnt udvariatlannak. Seyda elgondolkodva ült a pilótafülkében, tekintete az alattuk elsuhanó tájat pásztázta: - Magamról tudom, hogy a nőknek igenis szüksége van valamilyen elfoglaltságra azon kívül is, hogy ellátják a háztartást és a családjukat. És szórakozásra is szükségük van! Nekem például ott van a gyógyítás és az edzés, de csak azért tudom megtenni, mert dajkák és testőrök vigyáznak a gyermekeimre. Még Larinnának is könnyű dolga lesz, ha Canderous hazajön és el akarnak menni valahova szórakozni, mert az ő kisfiát is testőrök őrzik, és Salina is állandó felügyelet alatt tartja, de a birodalomban a vezérek és vezetők asszonyait kivéve az anyák magukra maradnak a gyermeknevelés gondjaival, és a párjukkal se tudnak elmenni sehova. És ha meglepő is, amit mondok, sok asszony szeretne dolgozni, nem akarja, hogy mások gondoskodjanak róla! Azon gondolkodtam, hogy olyan helyeket kellene létrehozni, ahova a kisgyerekeket el lehetne vinni, amíg az anyjuk is dolgozik, vagy egyszerűen csak el szeretne menni valahova kikapcsolódni a párjával. Ezeken a helyeken a gyerekekre olyan nők vigyáznának, akik tudnak a kicsikkel bánni, ki vannak képezve, mint például Salina szülésznői és dajkái... És egy másik dolog is motoszkál a fejemben. Az adta az ötletet, hogy a barátnőim milyen könnyen meg tudták tanulni a meditációt. A meditáció rendbehozza a túlfeszített idegrendszert, pihentet. Mindenkit meg lehet tanítani arra, hogyan nyugtassa meg magát, hogyan pihentesse a szervezetét! Ezért létre kellene hozni olyan helyeket, ahova bárki elmehet és megtanulhatja a meditációt. A férfiak ugyanúgy képesek rá, mint a nők, és a civilek ugyanúgy, mint a harcosok! A meditációval lelki betegségeket lehet meggyógyítani, mert tapasztaltam a gyógyítások során, hogy legtöbbször a lélek fáradtsága, betegsége vetül ki a testre. Jó, persze a meditáció gyakorlásával a mandalóriai nép még nem válik gyógyító jedivé, de az életükön sokat könnyítene. Egyelőre nem tudom, hogyan lehetne mindezt megvalósítani... szerinted? Calborn fürkészve nézte: - Valóban ennyire szereted ezt a népet vagy csak szerepet játszol? - Igen, szeretem... - mondta Seyda, értetlenül nézve férjére. - Mi ebben a különös? Az én népem, és azt szeretném, hogy jobb legyen nekik... amennyire legalábbis lehetséges... Ennyire megvalósíthatatlannak tartod azt, amiről beszéltem? - Nem - vette le róla pillantását az uralkodó. - Csak nem értem az indítékaidat. Kinek akarsz ennyire... megfelelni? Mert biztos, hogy nem nekem... - Calborn, én... - Seyda az uralkodó merev arcát nézte. - Nem tudom, miről beszélsz, mi történt veled...? - Én tudom - mondta Calborn halkan és fölállt. - Te változtattál meg, Seyda, és most már egyáltalán nem tudom, mit higgyek rólad - és kiment a fülkéből. A droidkomplexumban tett látogatás rövid volt, Mandalore utasítást adott Carveréknek arra, hogy kezdjék meg a szériagyártáshoz szükséges gépsor tervezését. Mikor visszatértek a Palotába, az uralkodó bevezette asszonyát a hálószobába, és behajtotta az ajtót: - Látod, Seyda megint teljesítettem egy kívánságodat! Ígéretem szerint. Nagyon sok változtatást léptettem életbe a birodalomban, és dacoltam népem előítéleteivel is, hogy a te elképzeléseidet megvalósítsam. Sokezer éves hagyományokat és törvényeket változtattam meg a kedvedért. Ha fogcsikorgatva is, de megértettem, miért tartasz távolságot tőlem. Elfogadtam a büntetést, amit kiszabtál rám olyan bűnért, amit nem a magam akaratából követtem el! És én most mégsem foglak téged megbüntetni, pedig amit elkövettél, azt saját akaratodból kellett tenned! Őseim ezért a bűnért azonnali halállal büntették a Calorájukat! - Calborn! - nézett rá döbbenten Seyda. Mandalore előhúzott a magával hozott kis zacskóból egy kis üvegcsét, melynek már csak az alján lötyögött valamennyi a sárgásfehér folyadékból, és tenyerében tartva felmutatta. A Calora zavarodottan nézett a kis üvegre, majd vissza férje arcára: - Mi ez? Mit akarsz ezzel? - kérdezte értetlenül. Calborn érezte, hogyan önti el a düh: - Hogyan tudsz még most is ilyen édes, ártatlan arccal hazudni nekem?!!! - és földhöz vágta az üvegcsét, majd elhátrált: - Már csak egyetlen ígéretem maradt, amit egyszer kicsikartál tőlem! De nem vagyok felkészülve arra, hogy teljesítsem. E döntésemnek csak egyik része az, hogy a fiaimnak te adtál életet. Nem tudok végezni veled, még bántani sem tudlak, mert saját magamat is megsebezném vele, annyira szeretlek! De az árulásodat nem tudom megbocsátani! Hazudtál és kijátszottál, ez sokkal jobban fáj, mintha megütöttél volna! Egyszer régen azt kérted, hogy engedjelek el. Most én kérem azt, hogy menj el innen! Ne kínozz tovább! Menj el a Palotából, menj el Telrevanról! Nem tekintelek többé az asszonyomnak, tedd le a Calora-ékszereket, hagyd el a központot, és attól fogva azt csinálhatsz, amit akarsz! Ha a fiaidat látni akarod ezután, eljöhetsz hozzájuk, de kerüld a velem való találkozást! - hátat fordított, és nagy léptekkel elhagyta a szobát. A folyosón megállt és végignézett Seyda helsai testőrségén: - Tairon kapitány - mondta hidegen. - Kiemelt feladatkörötök megszűnt! Ennek a birodalomnak nincs többé Calorája, és amíg én leszek a Mandalore, addig nem is lesz! Ha akartok, menjetek vissza Helsára! Sylas nemsokára indul, vele tarthattok! Szóljatok Davreléknek és Dandoréknak is! Ha mégis itt akartok maradni, Arionnál jelentkezzetek! - De miért, uram?! - mondta Tairon megrökönyödve. - Miért?! Mandalore már nekiindult: - Köszönjétek Seydának, hogy elveszítettétek az állásotokat! - szólt vissza a válla fölött. Tairon a behajtott ajtóhoz lépett és meglökte. Az ajtó kinyílt, és a testőrkapitány láthatta a szoba közepén még most is dermedten álló Seydát, lába előtt az összetört üvegcse darabkáival. - Kicsi úrnőm, mi történt? Mivel vontad magadra Mandalore haragját? E szelíd, aggódó hang hallatán Seyda szeméből megindultak az első könnyek: - Nem tudom, Tairon, nem tudom... - suttogta maga elé bámulva. Helsán Brailor fogadta az érkezőket. Meglepetten látta a klánvezér mögött megjelenő Teregrilt és több régi őrharcost, akik csendben gyűltek klánvezérük köré: - Hát ti? Látogatóba jöttetek? Honvágyatok volt? - Nem, fiam - tette vállára a kezét Sylas. - Seydát kísérték haza, és itthon is akarnak maradni. - Hát Seyda is itt van? - Igen, Brailor, itt van. Alszik fönt a hajón. De nem látogatóba jött. Mandalore elvált tőle. Ne kérdezz most semmit, mert előttünk is homályos az egész dolog. Calborn csak annyit mondott a faggatásomra, hogy Seydának kedvese van, ezért nem tűri meg tovább maga mellett. Én ugyan ezt elképzelhetetlennek tartom, de az uralkodó döntését nem lehet megfellebbezni. A Calorára vonatkozó törvényeket ismerve már annak is örülnöm kell, hogy Mandalore egyáltalán életben hagyta a lányomat, akár igaz a vád, akár hamis. Most az a fontos, hogy Seyda megnyugodjon. Egészen magán kívül volt. Még azt sem fogta föl, mivel vádolja őt Calborn egyáltalán. Szerintem valakinek a keze benne van a dologban. Nem tudom, mi az igazság, de a lányomnak most nyugalomra van szüksége, mert teljesen összetört. Épp, miután a Nihilus mesterkedése utáni válságból kezdett végre kilábalni. Taironék kísérték föl a Deltaxra. Az úton végig a szavát se lehetett venni. Lakik most valaki az ő régi kis barakjában? - Nem, Sylas. - Jó, akkor a takarítószemélyzettel hozasd rendbe a barakot! Seyda oda szeretne visszaköltözni. Az őrharcosszállóval mi a helyzet? Mert jó pár régi őrharcos is hazajött velünk. - Attól függ, mennyien jöttek, de kb 150 főnek mindenképp tudunk helyet biztosítani. - Annyi nem is kell most, hisz a Deltax elég nagy ugyan, de azért nem szállítóhajó. Intézkedj, fiam! Davrel, maradt valaki Seyda mellett? - Igen, vezér! Xeren és Gildor felügyel rá. - Rendben. Fiaim! - fordult Sylas a csendben álldogáló őrharcosokhoz, akik velük együtt tértek haza Telrevanról. - Menjetek vacsorázni, aztán pihenni! Leron gárdakapitány holnap visszavesz benneteket a bázis jelenléti listájára. Davrel, Teregril, Tairon, ti gyertek velem! - Apa! - hallatszott egy halk hang. Xeren és Gildor közrefogta Seydát, úgy vezették ki a hajóból. Minden tekintet az elbocsátott Calora felé fordult. - Gyere, kislányom! - nyújtotta feléje kezét Sylas. Brailor közelebb lépett: - Üdvözlünk itthon, kicsi Seydám! - mondta kedvesen, és magához vonva egykori úrnőjét, megcsókolta a homlokát. - Most készítik elő neked a régi kis otthonodat! Ha akarsz, már ma is ott alhatsz! Jó lesz? - Jó lesz, Brailor, köszönöm - mondta Seyda csöndesen, és körülnézett a sötétbe boruló bázison, majd apjába karolva elindult a tanácsterem felé. Miközben ettek, Brailor tájékoztatta a huzamos távollét után hazatérő klánvezért a fő-és albázisok legfontosabb eseményeiről. Seyda egyik oldalán az apja ült, a másik oldalán Teregril. Senki nem beszélt Mandalore váratlan döntéséről, senki nem várt magyarázatot Seydától. Úgy tettek, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy ezután újra itt fog élni köztük. Sylas a vacsora végeztével a tanácsterembe hívatta Zukát, Xargát, valamint a gárdakapitányt, a járőrparancsnokot és a felderítőparancsnokot. Xarga és Zuka megjelenése nagyon megrendítette Seydát. Most érezte igazán, mennyire közel került érzelmileg mentoraihoz annak idején. Helsa jelenlegi őrgárdakapitánya nem gyakorolt rá akkora hatást, mint valamikor Larsen; a járőrparancsnok sem hasonlított a higgadt Teridonra, de mindketten tisztelettel köszöntötték klánvezérük lányát, akiről tudták, hogy három nappal ezelőtt még a Calorájuk volt. Utolsóként a felderítőparancsnok lépett elő. Kihúzta magát és váratlanul megszólalt: - Köszönettel tartozom neked Calora azért, hogy megmentettél a halálbüntetéstől. A fiatal férfi arca és hangja ismerősnek tűnt. Seyda most nézte csak meg jobban: - Akkor sem haragudtam rád, és most sem haragszom - mondta halvány mosollyal. - Látom, hogy becsülettel álltál helyt azóta. Magasra küzdötted föl magadat, eszerint a megbocsátás haszos volt a számodra! - Honnan ismeritek egymást? - kérdezte Sylas. - Ez ma már egyáltalán nem fontos, apa... - De fontos, úrnőm! - emelte föl fejét a felderítőparancsnok. - Nem tudtam, hogy az akkori kislány lett később Sylas lánya, és a Caloránk is. Vezér, én néhány évvel ezelőtt - nem akarattal ugyan - de majdnem a lányod halálát okoztam... - Akkor te vagy az az ostobán viselkedő fiú a felderítőgyakorlatról, aki nem akarta elhinni, hogy Seydát befogadom a klánomba? - Igen, vezér. És megsértettem a lányodat az... őrharcosokkal kapcsolatban is... - Tudok róla - mondta savanyúan Sylas. - Rövid ideje van tudomásom arról a régi éjszakai fürdőzési históriáról. Seyda az őrharcosoknak köszönhette, hogy életben maradt. De kikönyörögte tőlem is a kegyelmet, így megígértem neki, hogy nem büntetem meg azokat a fiúkat azért az otromba viselkedésért, utólag sem. Úgyhogy tőlem is bocsánatot nyertél. - Köszönöm, vezér! - bólintott a fiatal parancsnok, de megalázkodás nem volt ebben a mozdulatban. Emelt fővel vállalta ostoba tettét, de a büntetést is büszkén fogadta volna, ebben Sylas egészen biztos volt. A fiút Seloth-nak hívták. Egy albázisról küldték Helsára, közvetlenül Zuka és Xarga figyelmébe ajánlva. Zuka gyorsan megkedvelte a tehetséges fiút. Seyda távozása óta ő volt a jövő legígéretesebb felderítője, akinek kiemelt képzését Starviller számítógépes zsenije szívesen vállalta. Xarga is sokat nyúzta Seloth-ot, mondván, egy leendő vezetőnek jóval többet kell tudnia harc terén is, mint harcosainak. Sylas intésére az újonnan jött parancsnokok is helyet foglaltak. A klánvezér tekintete sorra vette az arcokat: - Változások történtek a központban - kezdte. - Mandalore és a Calora útjai... szétváltak. Mivel Seyda kiemelt szintű felderítő és folyamatosan edzésben lévő képzett harcos, azzal a szándékkal hoztam ide vissza Helsára, hogy ő lesz a felderítőparancsnokom. De mert Seloth munkájával is maximálisan elégedett vagyok, őt sem akarom másik bázisra áthelyezni. Ezért arra gondoltam, hogy egymás mellé rendelem őket. Seyda még Saborra nevelése, akitől Seloth-nak már nem volt alkalma tanulni. Seloth viszont a felderítők napi gyakorlati munkájában van otthon, amire viszont Seydának az utóbbi időben nem volt lehetősége. Seyda, Seloth, van kifogásotok a döntésem ellen, hogy együtt dolgozzatok? Seyda a fejét rázta: - Köszönöm a lehetőséget, apa - mondta csendesen. - Te most csak egy régebbi kívánságomnak teszel eleget. Amikor azt kértem tőled, hadd jöhessek vissza Helsára egyszerű felderítőnek. Te most sokkal többet kínálsz nekem. - Örülök, hogy így gondolod, kislányom. És te Seloth? Hogyan vélekedsz? - Kiváltságnak tartom a felajánlott lehetőséget, vezér! - mondta a fiatal parancsnok minden udvarias szóvirágot mellőzve, de őszinte arccal. - Saborra neve a felderítők közt fogalommá vált ebben a birodalomban! Örülök, hogy tanulhatok a módszereiből, ha közvetve is. A Calora konzolhasználati tudásáról is legendák keringenek, különösen a Ravager megsemmisítése óta. Elterjedt a híre, hogy ő segített Eshoknak mentálisan. Megtiszteltetésnek tartom, hogy vele együtt dolgozhatok. - Jó. Majd megbeszélitek egymás közt a munkabeosztást és a munkatempót, de gondolom, Seydának azért szüksége van egy kis időre, amíg visszaszokik a bázis életébe. Leron gárdakapitány, a Telrevanról hazatérő őrharcosok szolgálati beosztását rád bízom. Xarga, te is sok régi arcot fogsz viszontlátni a gyakorlópályán. Egy nagyon fontos dolog. Seyda státusza megváltozott. Már nem Calora, hanem újra harcos. Ennek ellenére testőrséget rendelek mellé, és senkitől bírálatot, sértést, vagy tiltakozást nem tűrök ez ügyben, még tőle magától sem, hallottad, kislányom? Seyda kiemelt harci rangjától függetlenül egy klánvezér lánya, akit harcos mivolta ellenére is megillet a testőrség, és erről vitát nyitni nem fogok! Davrel, Tairon, vállaljátok ezután is a lányom védelmét testőrkapitányként? - Minden körülmények közt, vezér! - hajtott fejet Davrel és Tairon egyszerre. Sylas nyilván nem is várt más választ, mert szinte azonnal folytatta: - Teregril, te az én szolgálatomba kérted át magad, de most megváltoztak a körülmények. Hajlandó vagy újra elfoglalni a helyedet Seyda mellett testőrkapitányként? - Igen, vezér! - bólintott határozottan Teregril. - Rendben - összegezte Sylas. - Szedjétek össze őrharcosaitokat, akikkel eddig együtt dolgoztatok, és ha beosztottátok egymás közt a műszakokat, én is tudni akarom, melyiktek mikor van szolgálatban! Úgy vélem, a legfontosabb dolgokat megbeszéltük. A többi holnap ráér. Elég késő van, térjen mindenki nyugovóra! Davrel, Teregril, maradjatok még! - a klánvezér megvárta, míg Brailor és Tairon elvezeti Seydát, és a tanácstermet vigyázó tizenhat őrharcos kivételével a terem kiürül, aztán a két kapitányhoz fordult: - Őszinte választ kérek tőletek. Calborn szerint Seydának van valakije. Dandor Lenia állapota miatt nem hagyta el Telrevant, de hiába faggatnám erről, úgysem adhatna igenlő választ a kérdésemre, mivel ő délelőtt felügyelt a lányomra. Délelőtt pedig Seyda szem előtt volt. Davrel, állandó éjszakás lévén elképzelhetőnek tartod, hogy Seyda éjjelente férfilátogatót fogadott? - Nem - rázta fejét határozottan Davrel. - Kizárt dolog! Seyda mindig nyitva tartotta a szobája ajtaját, mindig tudtuk, mit csinál, senki nem lopózhatott be hozzá! Az ablakokat rács védte, az egész házat pedig kódrendszer. A lányodnak jóformán nem is volt magánélete, mindent a civil népért és értünk, őrharcosokért tett! - Nem is vártam más választ, fiam - jegyezte meg a klánvezér, majd a másik kapitányra pillantott. - Veled sokkal cifrább a dolog, Teregril, mert te kereken meg is mondtad az uralkodónak, hogy beleszerettél az asszonyába, ezért kell tőled is megkérdeznem... - Bocsáss meg, hogy a szavadba vágok, vezér, de nincs mit kérdezned! Soha nem közeledtem félreérthető módon a lányodhoz és soha nem beszéltem neki az érzelmeimről. Ő még most sem tudja, miért léptem ki a szolgálatából. Azt hiszi, csak haza akartam jönni Telrevanról. Sylas a két kapitány vállára tette kezét: - Fiaim, ha Seyda valóban olyan tiszta életet élt, ahogy a nép tudta, és ahogy ti is igazoljátok, akkor miért volt szüksége... sillanra? A két őrharcos döbbenetét nehéz lenne leírni. Egymásra néztek, majd klánvezérükre: - Ez képtelenség, Sylas! - mondta ki mindkettejük véleményét Davrel. - Seydának senki nem beszélt a sillan létezéséről, mikor férjhez ment, hiszen a birodalomnak szüksége volt Calborn utódjára! Amikor pedig a babák megszülettek, Mandalore hónapokig Seyda felé se nézett! Senki nem mehetett a közelébe a lányodnak úgy, hogy mi ne tudjunk róla! Seydának nem lehetett szüksége sillanra, hisz nem volt miért használnia! - Pedig használta! Mandalore-t ez a tudat bolondította meg ennyire! Megértette, hogy Seyda miért zárkózott el tőle, és időt adott, hogy Seyda összeszedje magát. És pár napja azzal kellett szembesülnie, hogy az asszonya - városi háza hálószobájában - hat sillanos üveget rejteget, amiből az egyik csaknem teljesen üres, tehát legalább két hónapja van egy férfi Seyda életében, aki miatt védekeznie kell a terhesség ellen! - Az nem lehet, Sylas! - tört ki Teregril, talán túlságosan is hevesen. Ahogy egy szerelmes férfi reagál a hírre: a szeretett nő hűtlen lett hozzá... Sylas figyelmesen nézte Teregrilt, aki szokásától eltérően most nehezen uralkodott magán, majd fejcsóválva megjegyezte: - Fiaim, jólesik, hogy ennyire véditek a lányom jóhírét. Salina és Mandalore nem beszélt Seydának a sillanról. Beszélhetett neki róla valaki más? - Igen - mondta Teregril határozottan. - Arion... Sylas úgy nézett rá, mint aki nem jól hall: - Arion? - ismételte. - Miért épp Arion? - Ez kicsit régebbi történet, Sylas. Lylthia boldog volt, hogy férjhezment Arionhoz, és most már lehet gyereke. Erre Seyda faggatni kezdte, hogy honnan tudja? Miért nem volt gyereke addig, amíg Sherukkal volt? És Larinnának miért csak a Canderousszal kötött házassága után lesz kisbabája, mikor már tizenkét éve együtt vannak, eszerint mi tudjuk a módját, hogyan lehet szabályozni a babák születését... Szóval Seyda rendesen zavarba hozta Lylthiát, sőt még minket is. Arion próbálta ekkor nagyon óvatosan elmagyarázni neki, hogy létezik egy ismeretlen világból származó ital, ami segít nekünk a születésszabályozásban. - Elképesztő ez az Arion! - jegyezte meg Sylas enyhe ingerültséggel. - Seyda iránti engedékenységével időnként rajtatok is túltesz, de ami a rosszabb, néha meggondolatlanul jártatja a száját! Eszerint ő keltette föl Seyda kíváncsiságát a sillan iránt... - Nem, Sylas. Tévedsz. Seyda soha nem hozta szóba később sem, még az sem érdekelte, hogy néz ki ez a szer egyáltalán. Ő maga sem kereste, és se a barátnőit, se minket nem kért meg arra, hogy szerezzünk neki ilyet... - Akkor most már világos, hogy szegénykém miért nem érti, mivel vádolja őt Calborn. Szegény kislányom ártatlanul lett meghurcolva. Mert erről sajnos az egész birodalom tudomást fog szerezni, és isten óvja az elűzött Calorát a civilek szájától... Azt sem tudom, a köztársaság mit fog szólni hozzá, tekintettel arra, hogy törvényesen Seyda a köztársaságot képviselte ebben a házasságban, és Canderous mellett egy fontos láncszeme volt a szövetségnek. Mondjátok meg, kinek állt érdekében, hogy az uralkodópárt végérvényesen elválassza egymástól? Ki, hogyan és mikor csempészte Seyda szobájába azt átkozott hat üveget, amely miatt Mandalore-nak joga lett volna azonnal végezni a Calorájával?! Gondolkodjatok ezen, fiaim, és ha valami eszetekbe jut, szóljatok! Most menjetek! Amelyiktek szolgálatba lép, annak nyugodt őrködést, amelyiktek aludni tér, annak pedig jó pihenést!   Az éjszaka kellős közepén Saborra jelent meg a folyosón, még mindig felöltözve. Canter megcsóválta a fejét: - Saborra, te sose szoktál aludni? - De igen, kapitány. Ha majd egyszer minden rendben lesz, akkor jól kialszom magamat! De most még nincs rendben! Mandalore? - Alszik. Szörnyű kedvében volt este... - Gondolod, hogy Seyda jobban érezheti most magát? - kérdezte Saborra csöndesen. Canter a fejét rázta: - Egyszerűen képtelenség ez az egész! Seyda nem tehetett ilyet! - Hát, kapitány, nem vagy egyedül ezzel a véleménnyel. Mandalore egyedül... van? - Persze, hogy egyedül! - mondta Canter csaknem sértődötten. - Ugyan kit tűrne meg maga mellett... Seyda után... - Kapitány, muszáj fölébresztened! - Isten áldjon meg, Saborra, nem várhatnál reggelig, hogy legalább valamennyit pihenjen? Nemrég sikerült elaludnia... - Sajnálom, Canter, de muszáj tudnia róla! A testőrkapitány nagyot sóhajtott és óvatosan kinyitotta az ajtót. Az ágyhoz ment és gyengéden megrázta az uralkodó vállát. Néhány pillanatba beletelt, mire Calborn felébredt a szétdúlt ágyon. Sokáig hánykolódhatott, mire végre elnyomta az álom. - Bocsáss meg, uram, de Saborra híreket hozott Siroxról! - hajolt az arcához a testőrkapitány. Mandalore újabb pillanatokig hallgatott, nyilvánvalóan igyekezett összeszedni magát: - Beszélj, Saborra! - hangja nagyfokú fáradtságról tanúskodott. - Uram, kiküldött felderítőimből csak egyetlenegy tért vissza Siroxról. A többiek hollétéről fogalma sincs! Teljesen kiborult, egyre azt hajtogatja, hogy megtámadták őket Sirox közvetlen közelében... - Megtámadták? - az uralkodó egyszerre éberré vált. - Kik?! Sithek? - Nem, uram! Sosem látott még ilyen hajókat! Egy óriási anyaűrhajó-ról beszélt, ő legalábbis így fogalmazott, és körülötte megszámlálhatatlan kis hajó cikázott, a nagy hajó pontos másai... Egyszemélyesek lehettek... - Tudott kapcsolatot teremteni Sirox-szal, vagy Larsen hajóival? - Nem, uram, senkivel! Sirox környéke teljes csöndbe burkolózott... - A védőkódrendszert érzékelte? - Nem, uram, semmilyen jelzést nem tudott venni, ami arra utalna, hogy mandalóriaiak lennének a közelben... Csak az az órási idegen hajó és a tengernyi röpködő kicsi hajó... - Saborra, van valami elképzelésed arról, mi történhetett Siroxon? - Igen, uram, én krand hajókra gondolok! Ne kérdezd, miért, talán, mert a krand hajókról én is beszélgettem már Hedgewitherrel, és a felderítőm zavaros beszámolója alapján azonnal rájuk asszociáltam... De hogy igazam van-e, azt csak Hedgewither tudná megmondani, hisz ő már látott ilyeneket és harcolt is ellenük... Calborn nagyot sóhajtott: - Saborra, menj a tanácsterembe! Én is mindjárt ott leszek! Hívjátok oda Hedgewithert, Sherukot, Ariont és Eshokot! - Igen, uram! - Canter! Keressétek meg a Kitaszítottat is! Kérjétek meg a nevemben, hogy ő is jöjjön a tanácsterembe! - Igen, Mandalore! - Saborra, a felderítőd hol van? - Nemrég szállt le, uram. Nagyon rossz állapotban van... Én mandalóriai harcost nem láttam még így kiborulva... - Hozd oda őt is a tanácsterembe! - Igen, uram! Hedgewither és Arion fél óra múlva esett be a tanácsterembe, tekintettel arra, hogy ők nem bent a Palotában laktak. Amíg megérkeztek, Calborn odarendelte Derolent, a másik biztonsági parancsnokot, és Teridon járőrparancsnokot.

2007.08.20. 17:14

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 54. részét! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Teregril kéri Mandalore-t, hogy engedje őt kilépni Seyda szolgálatából, mert beleszeretett úrnőjébe... Larsen indokolatlanul hosszú távolmaradása mind nagyobb aggodalomra ad okot... Salina megint meggondolatlanul jártatja a száját, ezzel dühödt féltékenységbe hajszolja az uralkodót...   A kis jedi úrnő - 54. rész   Seyda még akkor is aludt, mikor reggel Mandalore fölkelt mellőle, hogy a tanácsterembe menjen. Az uralkodó nehezen viselte az éjszaka kudarcát. És külön dühös volt azért, hogy észrevette, csalódottságát környezete is érzékeli. Ezt legfeltűnőbben Arion jólneveltsége bizonyította. Az alvezér ma reggel óvakodott attól a tenyérbemászó modortól, amit az uralkodó eltűrt ugyan tőle, de amivel a lazasága iránt kevésbé toleráns társai idegeit sikeresen szokta föltupírozni, ha úgy hozta a kedve. Mandalore végighallgatta a beszámolókat. Nem voltak hosszúak, ez is jelezte az uralkodónak, hogy látják rajta, nem itt jár az esze. Igyekeztek minél gyorsabban tudomására hozni azokat a dolgokat, melyekről tudomást kellett, hogy szerezzen. Egyszerre belépett egy gárdista és jelentette, hogy a Calora délutános testőrkapitánya szeretne beszélni az uralkodóval. Calborn bólintott, hogy jöjjön. Teregrilen látszott, hogy nem sokat aludt éjjel. - Hallgatlak, kapitány - mondta Calborn szórakozottan. - Mandalore, ki szeretnék lépni a Calora szolgálatából. Mindenki felütötte fejét. Minden tekintet elképedve szegeződött Teregrilre. Az uralkodóé is: - Indokod? - kérdezte. A kapitány pillanatokig gondolkodott: - Természetesen van, uram. De ha lehet, nem kívánok beszélni róla. Mandalore felállt és odasétált hozzá: - Jogod lenne hozzá, hogy az indokaidat megtartsd magadnak, ha nem a Calora, vagy az én testőröm lennél, ezért megértheted, nem titkolózhatsz! Te és kapitánytársaid a legmagasabb rangot vívtátok ki az uralkodópár mellett, amit őrharcos testőrként elérhet. Eddig tökéletesen meg is feleltél feladatkörödnek, nem véletlenül vagy ott, ahol vagy. Személyes okaid vannak, hogy önszántadból akarsz ettől a magas rangtól megválni? - Igen, uram - mondta halkan Teregril. - Eszerint Calorád személye ellen van kifogásod? - Ó, uram, dehogyis! Tudod, hogy Seydát már Helsán a szívünkbe zártuk! Csak… - tétovázva elhallgatott. - Csak? - ismételte az uralkodó. - Nem értelek, kapitány. Ha nincs bajod Seydával, akkor mi a bajod vele? - Szeretem őt, uram. Szeretem az asszonyodat, de már nemcsak úgy, mint az úrnőmet, nemcsak úgy, mint testvéremet, nemcsak úgy, mint klántagot. És már a tudatot sem bírom elviselni, hogy ő veled van… bocsáss meg, uram! Te akartad tudni! - féltérdre ereszkedett és lehajtotta fejét. Mandalore dermedten nézte, és nem ő volt az egyetlen. Sylas azonban felállt, gyorsan odament a térdelő testőrkapitányhoz és vállára tette kezét: - Mandalore, ne büntesd őt őszinteségéért! Sajnálta Seydát az elmúlt hónapok alatt, ahogyan rajta kívül sokan sajnálták. Talán ezért került közelebb hozzá érzelmileg. De ő is azon volt sok más őrharcostársával együtt, hogy Seydát megőrizzék. Neked! Hogy legyen kihez visszatérned, ha Nihilus elenged! Elviszem Helsára Teregrilt, ne sújtsa őt haragod, hisz mindig tisztelettel és hűséggel szolgált téged és asszonyodat! Mandalore végre megmozdult. Sylasre pillantott, majd a térdelő kapitányhoz lépett, és fejére tette kezét: - Állj föl, kapitány! Elengedlek a Calora szolgálatából. Ha felébred, elköszönhetsz tőle. Menj vissza Helsára! Sylastől azt kérem, hagyja meg rangodat! Sokszorosan kiérdemelted! - Úgy lesz, Mandalore! - mondta Sylas. - Teregril mától az egyik testőrkapitányom. De most hazaküldöm őt egy kis pihenőre. - Nincs szükségem pihenőre - mondta Teregril. - Kész vagyok rá, hogy azonnal szolgálatodba lépjek, vezér! - Jól van, kapitány, akkor köszönj el társaidtól, szedd össze minden felszerelésedet, és menj föl a Deltax-ra! Teregril bólintott: - Akaratod szerint, vezér! - és fejet hajtva klánvezére, majd az uralkodó előtt, kisietett a tanácsteremből. - Te tudtad? - szegezte a kérdést az uralkodó Sylasnek, aki a fejét rázta: - Nem. De nem csodálkozom rajta. Nagyon sokat volt együtt Helsán az a kis társaság nap mint nap, amelyben Seyda annyira jól érezte magát. Úgy bántak a kislánnyal, mint a testvérükkel, és ő hálás volt a szeretetükért. Az ő elismerésük tanította meg Seydát, hogy higgyen magában, és te is tudod, hogy sosem éltek vissza a rajongásával! Az ő féltő aggódásuk tartotta benne a lelket most is, hogy átvészelje ezeket a szörnyű hónapokat. Nekik köszönheted, hogy Seyda nem adta fel! Az uralkodó pillanatokig nézett maga elé, majd fölemelte fejét: - Aggaszt Astrila állapota. Saborra, küldtél hosszútávú felderítőket Sirox felé, hogy mielőbb fölvehessék a kapcsolatot Larsen hajójával? - Igen, uram. A felderítők már tegnap elindultak. Néhány napon belül választ kaphatunk, vagy talán maga Larsen is megjelenik. - Remélem, az utóbbi - mormolta Calborn. - Ha tudom, hogy Astrilát ennyire megviseli Larsen távolléte, nem őt küldtem volna... - Nem lett volna kit elküldened helyette - jegyezte meg Sylas. - Nekem feltétlenül el kellett kísérnem téged Pharanox-ra, Canderous és Serger visszaérkezésének időpontja bizonytalan, Sheruk szabadságon volt, így csak Arion maradt alvezérként az egyetlen felelős parancsnoki poszton. Neked azonban olyan tisztet kellett küldened, akinek rangja okán joga van együttműködésre bírni magasabb rangú vezetőket is. Az uralkodón látszott, hogy valami nagyon foglalkoztatja: - Saborra! - fordult újra felderítő főparancsnokához. - Hogy válik be Kariga? - Nincs vele gond, uram. Jó tájékozódóképességű, remek hosszútávú pilóta. Az ilyenek számára találták ki a mélyűri felderítést! Sok világban megfordult már. - Beszélgettél vele az eddigi útjairól? - Igen, időről időre tesztelni szoktam a felderítőimet. Megbízható, meg fogja becsülni a kegyelmet, amit kapott tőled, uram. - Mindenki tudja, hogy a kegyelmet Seydától kapta - jegyezte meg Mandalore, és miután lezárta a gyűlést, Seyda keresésére indult. Utolsó információja szerint asszonya már befejezte délelőtti edzését, és a kisbabákkal és Handonékkal együtt visszaindult a Palotába. Calborn Lantisolékkal a nyomában átvágott a Külső-Palotán, remélve, hogy összetalálkozik családjával. Testőrkapitánya egyszerre megérintette a karját: - Nézd, uram! - és fejével a díszszökőkút melletti padon üldögélő párra intett. Stel nagyon csinos volt. Nézte a szökőkút körül pompázó virágtengert, keze férje tenyerében pihent, fejét Glorren széles vállához támasztotta. A gárdista halkan beszélt hozzá. Annyira elfoglalta őket egymás társasága, hogy észre sem vették a tér túlsó oldalán áthaladó uralkodót. - Örülök, hogy így alakult - jegyezte meg Calborn. - Őszintén örülök. Én csak halált tudtam kínálni Stelnek. Glorren életet és célt adott neki. Mivel Seydáék másik úton tértek vissza a Palotába, elkerülték az uralkodót. Lantisol fölhívta Dandort, és megtudta, hogy már a gyerekszobában vannak. Helyesebben kint a folyosón Handonékkal együtt, mert a dajka most eteti a kisbabákat. Csak Seyda van bent velük, szokás szerint meditációban ellenőrzi és erősíti őket. Három baba etetése jelentős időt igényel, de addig az uralkodó sem lépett be a gyermekszobába, bármilyen türelmetlen volt is, hogy asszonyát és fiait láthassa. Dandor, Lantisol és Handon testőrsége halkan beszélgetett. Látták, hogy uruk alig bírja fékezni magát, hogy ne rontson be. Szokatlan volt ez azok számára, akik már Lynnar idejében is ismerték a nyugodt vérű, hűvös Calbornt. Szerette Lynnart is, de Seyda iránti szerelme teljesen kifordította magából. Calborn nem is törődött a látszattal. Akkor sem törődött volna, ha nem tudja biztosan, hogy őrharcosai nem fognak pletykálni senkinek uralkodóhoz nem illő viselkedéséről. Mióta tegnap este látta a zuhany alatt Seydát, meg is ölelhette, mégsem szabadulhatott meg kínzó vágyától, egyre jobban kívánta, legalább látni, ha másra nincs is most lehetősége. A három testőrkapitány beszédbe elegyedett Mandalore-ral, és valahogy sikerült elvonniuk a figyelmét a lassan múló időről. Végre nyílt az ajtó és a Calora kilépett a folyosóra. Mielőtt akár csak meg is szólalhatott volna, Mandalore hevesen magához ölelte és a pici ajkakra szorította ajkát. A három testőrcsapat tüntetően elfordult, mintha halaszthatatlan másfelé figyelnivalója lenne, és közömbösen beszélgettek. Még a bámuló dajkát is elhessegették az összefonódó uralkodópár közeléből. Hosszú percek múltán, mivel mégsem csókolózhattak itt egész nap a folyosón, Calborn kényszeredetten engedte el szépséges asszonyát: - Ebédeltél már? Seyda mosolyogva karolt férjébe: - Nem. De ha odakészülsz, azért kérdezed, akkor veled tartok. Mindig hajlamos voltam az étkezésről megfeledkezni, de Xarga rákényszerített a rendszerességre. A szülés után meg Serger állított össze olyan étrendet, ami mellett tudok edzeni. Muszáj volt betartanom, különben nem tudtam volna talpraállni. És nem feledkezhetek meg róla, mert a testőreim azonnal elvonszolnak az étkezőbe. Ők vigyáznak rám… magam helyett. Tudod, hogy milyen nagyszerű őrharcosaid vannak? - Tudom. Mikor hazatértem, Davrel képes lett volna végezni velem azon az estén, ha át mertem volna lépni a szobád küszöbét... Minden tekintet az uralkodóra majd a Calorára szegeződött. Seyda Calborn szemébe nézett: - Nem engedtem volna, hogy bántsd őt miattam, ezt tudnod kellett azalatt is, amikor még befolyás alatt voltál. És tudnod kellett ezt akkor is, amikor már önmagad voltál. Ha a kezedet emeled Davrelre, vagy a többi őrharcosra, csak mert féltenek tőled, végeztem volna magammal. Akkor már nem ők a felelősek az életemért és nincs okod többé bántani őket miattam. A testőrök némán álltak körülöttük. Mandalore merőn nézte asszonyát: - Apámat nem tudtad volna ezzel sarokba szorítani. Habozás nélkül megölte volna Davrelt és minden őrharcost, aki az útjába mer állni, csak mert szembe mertek szállni vele. De én nem akartam bántani őket. Biztos voltam benne, okuk van rá, hogy ennyire féltenek téged tőlem. Larsen és Sylas furcsa viselkedése már jelezte, hogy velem nincs rendben valami - megfogta asszonya kezét. - Gyere! Ebéd után nekem is kell edzenem, mert egész eddig a tanácsteremben kuksoltunk, aztán elmegyünk Carverhez. Elindítjuk az automatád szériagyártását. Seyda arca felragyogott. Gyors csókot nyomott férje arcára, majd bevezette a babaszobába és megmutatta neki jóllakottan szuszogó kisfiait, akik mellett Handon és testőrei újra elfoglalták helyüket, ahogy a dajka kitette lábát a szobából. - Gyönyörű gyerekek! - súgta áhítattal az uralkodó és megérintette Lainor kezét. A falatka ujjak apjuk erős ujjára fonódtak. Lainor kinyitotta fél szemét, ásított, majd tovább aludt. Mandalore végignézett a három fehérbőrű kisbabán: - Mandalória kincsei vagytok, ugye tudjátok? A birodalom büszkeségei! - mondta nekik, majd a mosolygó testőrökre pillantott, aztán lenézett oldalához simuló asszonyára. - Nem hiszem, hogy csak az elfogultság beszél belőlem. Különlegesen szép és fejlett babák! Seyda szemében megcsillant valami, ahogy férjére nézett: - Nincs miért csodálkoznod! A mandalóriai nép különösen szép faj a Galaxisban. Emlékezz, mennyire lenyűgöztetek engem is, mikor először láttalak benneteket! Lehet, hogy aki a háborúban veletek szemben állt, nem így vélekedik, de én nem tudom veletek azonosítani a kegyetlen hódítókat, ahogyan elterjedt rólatok. Lehet, hogy őseid idejében még másképp viselkedett ez a fejlett kultúrájú nép, talán gőgös volt, kérkedett az erejével, azt hiszem, erről a mindenkori hatalomvágyó Mandalore-ok tehettek, de ti… - meghatottan nézett végig a szeretett arcokon, párás, meleg tekintete szinte magához ölelte férjét és az őrharcosokat. - …ti az én népem, az én családom vagytok… és én mindenre kész vagyok értetek!   Az ebédlő felé menet összefutottak mindkettejük váltótestőrségével, akik a műszak átvétele után szintén az ebédlőbe igyekeztek, így most hatalmas társaság kísérte az uralkodópárt. Seyda örömmel, de meglepetten látta, hogy délutános testőreit Tairon vezeti: - És Teregril? Hol van? - faggatta őket. A testőrök tudták az igazságot, de mivel uralkodójuk itt volt, mind ránéztek, tőle várták, hogy válaszoljon asszonyának. Calborn gyengéden megszorította Seyda kezét: - Teregril… kilépett a szolgálatodból. Engedélyt kért tőlem. Ma reggel. És én… elengedtem. Seydán látszott, hogy nem érti a dolgot. Tekintete kétségbeesetten vándorolt arcról arcra: - Kilépett? Dehát… miért? - Mert... vissza akar menni Helsára. Apád testőrkapitánya lesz ezután. Seyda nem kérdezett többet, csendesen ment férje oldalán. - Ennyire bánt? - simított végig az arcán Mandalore. Seyda felpillantott: - Váratlanul ért - mondta őszintén. - Még csak nem is szólt arról, hogy nem érzi itt jól magát... Megtorpant. Az ebédlő ajtaja mellett hanyagul a falnak dőlve Teregril állt: - Úrnőm - lökte el magát a faltól. Futó pillantással üdvözölte az uralkodót és testőrtársait, majd Seyda jobb kezéért nyúlt, mert a balt Mandalore foglalta le. - Ilyenkor szoktál ebédelni, azért vártalak itt. Talán most van egy kis időd. Szeretnék elbúcsúzni tőled. Mától Sylas testőrkapitánya vagyok. Visszatérek Starvillerre. - Igen… most tudtam meg Calborntól… - mondta alig hallhatóan a Calora. - Teregril - mondta Mandalore. - Velünk tartanál az ebédnél? Azután nekem úgyis edzenem kell, azalatt beszélgethettek az úrnőddel! Ki tudja, mikor járunk legközelebb Helsán. Gyere, tarts most velünk! - Köszönöm, uram - bólintott a testőrkapitány. Seydának nem volt étvágya, ide-oda tologatta a húsdarabokat tányérján, de valahányszor úgy döntött, hogy otthagyja az ételt, pillantása testőrei szemrehányó tekintetével találkozott, így kénytelen volt megenni az ebédet. Teregril még most is szokásos szigorával ellenőrizte, úrnője megtartja-e az előírt étrendet, amely feltétele volt annak, hogy Seydát gyakorlatozni engedjék. Calborn figyelte az őrharcosok viselkedését és megdöbbent azon, Seyda mennyire hagyatkozik rájuk. Sosem gondolt még bele, hogy tulajdonképp ő engedte kialakulni ezt a furcsa bizalmas kapcsolatot asszonya és őrharcosai közt azzal, hogy már Helsán rájuk bízta a kislányt. Nem csodálkozhatott, hogy ennyire közel kerültek egymáshoz. Teregril őrharcostársaival együtt már ötödik éve dédelgette Seydát. Nem is lehetett nem dédelgetni. Édes kis egyéniségével Seyda csak a hideg, érzéketlen jediket nem tudta meghódítani. És azt, akit Nihilus befolyásolt... Mandalore megborzongott. De Seyda túlélte a jedik hidegét és érzéketlenségét. És túlélte Mandalore gyűlöletét. Mert Larsenek, Arionok, Sergerek és Teregrilek álltak mellette, és melegben tartották, mikor reszketett a szeretetlenségtől, és féltőn óvták, mikor a legnagyobb veszélyt a férje jelentette számára. És amikor ez végigfutott Calborn agyán, már nem érzett féltékenységet a gondolattól, hogy engedje őket elbúcsúzni egymástól. Miután az őrharcosok szigorú tekintetétől követve a Calora az utolsó falatot is valahogy legyűrte, Calborn, látva, hogy a többiek is végeztek, jelt adott, hogy indulhatnak: - Én most kimegyek a pályára. Teregril… - nyújtott kezet. - Minden jót, fiú. Szolgáld Sylast is olyan hűséggel és odaadással, mint ahogy a lányát szolgáltad, rajta keresztül pedig engem, ezzel együtt a birodalmat! - Úgy lesz, uram! - hajtott fejet a testőrkapitány.   A gyakorlatozás után Mandalore visszatért a Palotába, hogy megfürödjön és felfrissüljön, közben benézett a fiaihoz is. Az ikrek föl-alá mászkáltak a szobában, testőreik pedig leültek játszani hozzájuk. Persze maga Handon, a testőrkapitányuk se volt különb! Négykézláb állva ő is hidat csinált, mint társai, és a picurkák az élő hidak alatt hurcolkodtak keresztül a szoba túlsó végéig, majd visszafelé. Calborn elnézően csóválta fejét, látva, a testőrök hogyan szórakoztatják a fiait. Salinát is ott találta, a szülésznő szokott napi ellenőrzését végezte az uralkodópalántáknál. Calborn a vállára tette a kezét: - No, Salina, engem is így szórakoztattak a testőreim? - Nem, uram, téged nem kellett szórakoztatni, te egyedül is nagyszerűen elfoglaltad magadat. Komoly kisfiú voltál... - És méltóságteljes, igaz? - nevetett Calborn. - Mert én már ilyen kicsi koromban is tudtam, hogy uralkodó lesz belőlem, akinek nem illik játszani! Azt hiszem, Salina, te mindig túlságosan elfogult voltál velem, és erről a mai napig nem tudtál leszokni. Szerintem csak nem mertek így mókázni velem a körülöttem lévők annak idején, mert féltek apám szigorától. Erről van szó, igaz, Salina? - Igaz... - vallotta be az öreg szülésznő. - Apádnak az volt az elve, hogy egy harci birodalom örökösének nincs joga a játékhoz, még kisbabaként sem. Nagyapád meg még ilyenebb volt! Á... - legyintett. - Ne törődj vele, fiam, a te kis csöppecskéidnek ezerszer jobb sora van, mint neked volt, és őszintén mondom neked, nem is sajnálom tőlük! - Astrila hogy van? - váltott témát hirtelen az uralkodó. - Nem jól, fiam, nem jól. Az asszonykád megint nála van. Jó lenne, ha Larsen hírt adna végre magáról! Astrila egészen belebetegedett a távollétébe! Aggódik érte, hogy megint baja eshet. Az a kóma nagyon megijesztette Astrilát, azóta félti ennyire a férjét. - Igen, tudom, mennyire aggódott. Ha Larsen végre megjön, már nem is küldöm el sehova. Haza fognak térni Starvillerre. - Miért? - hökkent meg Salina, aki nagyon megszerette a nemesi származású párt; a jómodorú fővezért és halkszavú asszonyát. - Mert Sylas Larsenből akarja kinevelni az utódját. Larsen lesz majd Starviller következő klánvezére. - Nem mondom, fiam, ez igen érdekes hír! De sajnálom, hogy elmennek! - Én is, Salina. De a jólképzett vezéreken múlik egy-egy klán sorsa, ezzel együtt a birodalomé is, tehát én nem fogom megtiltani, hogy Sylas visszakérje tőlem saját klánja szülöttét, ha egyszer őt választotta erre a feladatra. Ha legközelebb Astrilánál jársz, megkérlek, mondd el neki, hogy amint Larsen épségben megjön, hazamehetnek, és Larsen nem lesz ezután kitéve ilyen veszélyeknek! Bár én most sem csatába küldtem, csak diplomáciai küldetést bíztam rá...Hogy miért nem jelentkezik, az más kérdés... és az már engem is aggaszt... Mindjárt utána is nézek, jött-e üzenet tőle, vagy legalább Saborra Siroxra küldött felderítőitől! - Várj, fiam! Amíg el nem felejtem, tartozom neked egy dícsérettel! - Ugyan miért? - fordult vissza mosolyogva az uralkodó az ajtóból. - Hát mert magadtól megkezdted végre az asszonykád fölvilágosítását, és nem nekem kell öregasszony létemre ilyesmikről magyaráznom neki... - Milyen fölvilágosításról beszélsz? - nézett rá értetlenül Calborn. Salina közelebb hajolt hozzá: - Ej, fiam, hát ennyire megfertőzött téged az ártatlanságával az a csudaszép kislány, hogy már beszélni se akarsz róla? - súgta egészen halkan. - Nem szoktál te ilyen szégyenlős lenni... Hát mi szégyen van abban, hogy a te kis Seydádat megtanítottad arra, mire való a sillan? És elég gyakran használja, mert hat üveggel volt bekészítve a városi szobájában, pedig hát egy üveg eltart általában két hónapig is! Nem vesztegetted az idődet, fiam, mióta magadhoz tértél Nihilus befolyása alól! De ez így is van rendjén! Láttam én, hogy nem tudsz annak a szép kislánynak ellenállni! - és lehajolt Haldorhoz, aki a lábánál ücsörgött és testvérkéit a testőrökkel hagyva elmerült aprócska ujjainak csodálatában, miután megunta a hidak alatti bújócskát. Salina fölvette, és kedvesen becézgetve óvatosan megdögönyözte a kisfiú pocakját, akinek mindjárt fülig érte a szája. Mandalore szélütötten állt. Aztán olyan hirtelen indult meg, hogy Ceregilék csak kis késéssel tudták követni. Calborn egy pillanatra tétovázva megállt a folyosón, úgy tűnt, a tanácsterem felé akar menni, végül mégis saját szobája felé fordult: - Ceregil! - vetette oda testőrkapitányának, anélkül, hogy hátrafordult volna. - Kerítsd elő Saborrát! Tudni akarom, van-e híre a felderítőinek Larsenékről! Intézkedj, kapitány! - Igen, uram! - mondta Ceregil. Calborn becsukta az ajtót, ledobálta magáról ruháit, és kinyitotta a fürdő ajtaját. Mielőtt belépett, pillantása a kényelmes, széles ágyra esett, és eszébe jutott a kétségbeejtően hosszú, magányos hetek utáni tegnapi, kudarccal végződő éjszaka! Ökölbe szorult a keze, és megcsikordult a foga. Gyorsan lezuhanyozott, tiszta lanilinba bújt, fölcsatolta Mandalore-i páncélját, és a felderítő főparancsnokhoz fordult, aki most érkezett meg Ceregil hívására: - Saborra, van híred Larsenékről? - Még semmi, uram. Talán holnapra lesz! - Ha valamit megtudtál, én legyek az első, akit informálsz róla! - Ez természetes, uram! - mondta Saborra, megütközve a szokatlanul kemény hangnemen. Calborn már évekkel Mandalore-i beiktatása előtt akkora tekintélyt vívott ki magának a birodalomban, hogy már akkor sem volt szüksége parancsait ilyen udvariatlan, durva hangnemben kinyilvánítani. - Saborra, van kulcsod Seyda városi házához? - Igen, uram, természetesen van. Naponta szoktam ellenőrizni a biztonsági rendszert és Revan droidjait. És ezután a gyógyító automatát is folyamatosan kell ellenőriznem a szériagyártás előtti teszteléshez. - Remélem, most is nálad van a kulcs! - Igen, uram, nálam van. - Jó. Akkor gyere! - és megnyújttva lépteit, előresietett. A testőrök maguk sem tudták mire vélni uruk hirtelen hangulatváltását, így Saborra kérdő pillantására Ceregil csak értetlenül széttárta karját és megvonta vállát. A Gyógyítás Háza mellett nagy volt a forgalom. Az automatát ugyan rögzítették, de Saborra előrelátóan őrséget állíttatott Arionnal, félve, hogy valami módon kárt tehetnek az automatában, akár akaratlanul is, ezért az őrharcosoknak is megmutatta a működési elvet. Így az mellett, hogy védték, még segíteni is tudtak a civileknek a működés megmutatásával. Saborra arra is gondolt, hogy Seyda házának védelmét az automatára is kiterjeszti, de akkor senki nem férhet hozzá, és az automata létezése értelmét veszti. Teridon kijelölt járőrei, akiknek elsődleges funkciójuk eddig Seyda házának felügyelete volt, most az automatára irányították figyelmüket. Mandalore közeledtére az őrség kihúzta magát, de az uralkodó úgy ment el mellettük, mintha nem is látná őket: - A kulcsot! - pattogott a hangja ingerülten. Saborra máris nyitotta előtte az ajtót, majd a vezérlőkonzolhoz ment és elmerült a munkában. Ceregil és testőrei az előtérben maradtak, látva, hogy uruk Seyda szobájába megy be. Calborn becsapta maga mögött a szobaajtót. Logikája azonnal az ágy mellett álló kis szekrényhez vezette, ahol a nők a személyesebb dolgaikat szokták tartani. Egy mozdulattal kirántotta a fiókot, és látnia kellett, hogy Salina igazat mondott. De nem töltötte el elégedettség a kézzelfogható bizonyítékok láttán. Bár ne ment volna be épp akkor a kicsikhez, amikor Salina is ott van velük, bár ne járt volna Salinának a szája, bár ne is találkoztak volna, akkor most legalább nem tudna az egészről, és nem állna itt dühtől és felháborodástól fuldokolva, félőrülten a féltékenységtől! Legalább egy perc eltelt, mire végre megmozdult. Beledobta a hat üvegcsét a fiókban talált kis zacskóba, eltette, és visszatérve az előtérbe, lassítás nélkül indult a bejárati ajtó felé. - Uram, nekem még van itt dolgom! - szólt utána Saborra. - Akkor csináld! - vetette oda futtában az uralkodó, és kilépett az utcára. Testőrei alig bírtak lépést tartani vele. Calborn még útközben utasította testőrkapitányát, tudja meg, merre van a Calora. Mikor Ceregil kapcsolatot teremtett Seyda új délutános testőrkapitányával, Mandalore átvette a komminkátort: - Tairon! Elmegyünk Carverékhez. Kísérd az úrnődet a Striderhez! Haladéktalanul! Legyetek a kikötőben, mire odaérünk! - Igen, uram! - hallatszott Tairon meglepett, de engedelmes hangja. Calborn hanghordozása őt is megdöbbentette.

2007.08.06. 08:08

Sziasztok! :-D Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 53. részét! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Stel és Glorren. Egy esküvői szertartás. A gyógyító automata beállítása Seyda házánál. Mandalore-nak végre sikerül Seydát visszacsalogatnia a Palotába... Teregril furcsa viselkedése.   A kis jedi úrnő - 53. rész   Calborn egyedül maradt a kertet bámuló fiatal nővel, aki öt hónapon át a kedvese volt, és akiről mégsem maradt emléke ebből az időszakból. Megállt az ágy mellett és tenyerébe vette az egyik kis kezet. Stel erre sem reagált. Lassan lélegzett, tekintetét nem emelte az uralkodóra, aki halkan beszélni kezdett hozzá. A szavak azonban élettelenül hullottak a szoba csöndjébe. Calborn nem tudta, mit mondhatna igazán, hisz ezt a nőt már nem tudta szeretni, mint akkor, mikor Lynnar halála után lelt nála megnyugvást, és ezt a gyermeket se várta úgy, mint Seyda gyermekeit. Nem voltak érvei, melyek Stelt itt tarthatták volna és érezte, hogy ezt a békére vágyó Stel is ugyanígy érzi. Mandalore megborzongott. Mintha hidegebb lett volna a szoba levegője: - Isten veled, Stel - megcsókolta a homlokát és mintha űznék, úgy hagyta el a szobát. Odakint megfogta asszonya mindkét kezét: - Seyda, kicsi Seydám, kérlek, tedd meg, amit kér… segíts neki! A megrendült Calora arcán könnyek gördültek végig: - Calborn, azzal… halálra ítéled a gyermekedet is… - Tudom. De nem tudok mást tenni érte! Segíts neki, kérlek… adj neki nyugalmat… engedd el… - Fiam - mondta Sylas. - Nem kérheted az asszonyodtól, hogy ő pusztítsa el a kedvesedet és a gyermekedet! - De jogom van kérni, ha már csak ezzel segíthetek rajtuk, és ha az asszonyom az egyetlen, aki ezt meg is tudja tenni! - tört ki hevesen az uralkodó. - Nem én akartam, hogy így legyen, hanem egy átkozott sith lord, és csak ez a gyengéd szívű kis jedi képes rá, hogy ezt az átkot megtörje! Joga van azt mondania a lányodnak, hogy nem hajlandó megtenni, mert attól fél, később már csak arra fogok emlékezni, hogy ő pusztította el őket, de legalább huszan állnak itt körülöttünk, akik bármikor tanúsíthatják, hogy a lányod nem gyilkos, én könyörögtem neki, hogy… - Mandalore! - lépett elő a Karendhor gárdista, aki Stelt nappal szokta őrizni tizenkét órában. - Kérlek, ne pusztíttasd el Stelt! Ajándékozd az életét nekem! Te lemondtál róla, elbúcsúztál tőle, engedd, hogy feleségül vegyem! Ő nem beteg, csak nagyon szomorú, azért mondott le a világról. De nem tudja, miről mondott le! Tedin elmondta, mennyire féltette őt. Stel még soha nem lépte át ennek a háznak a küszöbét. Semmit nem látott ebből a világból, csak ezt az egyetlen kertet ismeri. Kérlek, uram, ne bántsd őt! Engedd, hogy most elvigyem a szertartásra, és én vigyázzak rá ezután! - és féltérdre ereszkedett az uralkodó előtt. Mandalore az öreg gazdászra pillantott: - Tedin, feleségül adod az unokádat ehhez a Karendhor gárdistához? Glorren egzisztenciája és neve biztosítja Stel számára, hogy emelt fővel járhasson. Stel hozományát én biztosítom. Ha kívánod, itt lakhatnak veled, ha inkább egyedül szeretnél maradni, vagy ők szeretnének önállóbb életet élni, akkor én gondoskodom nekik otthonról. Beleegyezel ebbe a házasságba? - Ó, uram, boldog örömmel! - fakadt sírva az öreg. - Csak Stel is beleegyezzen! - Hallottad, Glorren! - az uralkodó intett a gárdistának, hogy álljon föl. - A birodalom áldása legyen a házasságodon! Most egy hónap szabadságot kapsz, Stel mellett lehetsz. Nem vagy addig szolgálatban, csak az edzésekre kell eljárnod, hogy azért formában maradj. És én… külön köszönöm neked... - tette hozzá halkabban.   Miután kiürült a ház, a Karendhor gárdista bement a betegszobába, és az ágy fölé hajolt: - Stel, szeretném, ha most velem jönnél. Elmegyünk sétálni. Kerteket mutatok neked, ilyenkor este néhány virág illata nagyon édes. Nagyapád is velünk jön, jó? Ő is rég volt már sétálni, igaz, Tedin? - a mellettük álló öregember a gárdista sürgető tekintetére beleegyezően bólintott. - Látod, ő is akar jönni! Alig várja, hogy végre kimozdulhasson! Hármasban sétálunk egyet. Stel hagyta, hogy Glorren gyengéden talpra állítsa. Mivel az ápolónő már megfürdette és tiszta hálóingbe bújtatta Stelt, előkészítve az éjszakai pihenőre, Glorren némi habozás után kiválasztott egy csinos szabású díszes köntöst, és a hálóingre húzta. Így este már nem volt feltűnő, hogy Stel nem ruhában mutatkozik. Egy csinos szandált keresett elő és Stel lábára csatolta, majd a Tedin által odahozott fésűvel kibontotta a nő haját. Stel mindezt tűrte. Csak állt, és még mindig a sötét kert kötötte le minden figyelmét. Glorren megfogta a kezét és karjába fűzte: - Így, most menjünk! A másik kezeddel karolj bele nagyapádba! Mikor a ház főbejáratához értek, Glorren kitárta az ajtót. Stel megtorpant a küszöbön. - Ne félj! - mondta szelíden a Karendhor. - Melletted vagyunk. Csak a Palota környékén járunk. Gyere, nézzük meg először a kerteket! Majd meglátod, mennyi virágot nem ismersz még. Ami megtetszik, olyat a te kertedbe is fogunk szerezni, jó? Addig csalogatta, míg Stel végre nekiindult. Érezhetően jobban kapaszkodott Glorren kemény izmaiba, mint eddig, de a virágillattal terhes balzsamos éj valamit megrezdített benne. Most már könnyebben indult neki a csöndes éjszakának, nézegette a kivilágított, csobogó szökőkutakat, a sétányokat szegélyező gondozott sövényeket. Mulatozásba induló jókedvű gárdistákkal és őrharcosokkal találkoztak, akik barátságosan üdvözölték Glorrent és Tedint, és udvarias bókkal köszöntötték a köztük sétáló nőt. Pozitív kisugárzásuk, vidámságuk és roppant erejük jelenléte szétáradt az egész Külső-Palotában, ami Stelnek hihetetlen biztonságérzetet adott. Most már jobban figyelt Glorrenre, aki eredeti otthonáról, Ordoról is mesélt neki, Telrevan Központjával összehasonlítva. Az öreg Tedin, aki gyógyulása óta fürgén haladt mellettük, örült, hogy unokája figyelmét képes ennyire fölkelteni a jóvágású gárdista kellemes hangja, nyugodt beszédmodora. Hamarosan feltűnt előttük a szertartási hely épülete, melynek ajtaját éjjel-nappal nyitva tartották, és gárdisták őrizték. Glorren biccentett nekik, majd magával vonva Stelt, belépett a hatalmas, fedett csarnokba, ahol szertartási ruhák közül lehetett válogatni. Stelnek fogalma sem volt róla, mi ez a hely, csak a jellegzetesen egyforma szabású, de különböző méretű és színárnyalatú ruhák tömegét látta. Glorren most elengedte a kezét: - Válaszd ki magadnak azt a ruhát ami tetszik, és ott abban a fülkében bújj bele! Egy tükör is van ott, amiben megnézheted, hogy áll, és ha akarod, kedvedre ki is festheted magadat. Minden hozzávalót megtalálsz. Ha elkészültél, gyere vissza! Itt várunk nagyapáddal. Stel határozatlanul, kérdőn nézett föl rá, és bár láthatóan nagyon érdekelték az elegáns, színes ruhák, nem mozdult. A Karendhor gárdista ekkor a nő két vékony kezét erős tenyerébe fogta, és féltérdre ereszkedett: - Stel, szeretném, ha az asszonyom lennél. Szeretnélek elvinni bemutatni a szüleimnek Ordora, szeretném neked megmutatni azt a virágokkal, erdőkkel, városokkal teli világot, amelyből eddig még semmit sem láttál. Szeretnék mosolyt csalni az arcodra. Szeretném, ha boldog, nyugodt és elégedett lennél mellettem, és szeretném a gyermekeinket veled együtt fölnevelni. Igaz, hogy csak azóta ismerlek, mióta a védelmedet rám bízták, de nekem ennyi is elég volt, hogy többet érezzek irántad, mint amire parancsom kötelez. Mandalore elengedett téged, nagyapád pedig a beleegyezését adta, hogy feleségül vegyelek. Most a te döntésedre várok, akarsz-e a társam lenni egy egész életen át! Stel rezzenetlenül állt, és most először nézett úgy férfi szemébe, hogy nem jött zavarba. A zavaron és szégyenen már túl volt, mióta Mandalore a testőrök jelenlétében tagadta meg őt és gyermekét, akit pedig ő akart, nem Stel. Semmit sem várt már ettől az élettől, de a gárdista viselkedése és gesztusa, hogy kész őt még így is nyíltan vállalni a világ előtt, megdöbbentette. Aggódó nagyapjára nézett, aki mindig mellette volt, és aki mindent igyekezett megadni neki, de aki egyvalamit nem tehetett meg érte. A szégyent, amelybe Mandalore taszította az unokáját, nem tudta semmivé tenni. Ez a gárdista viszont megteszi. Nevet ad neki és letörli a szégyenét! Glorren az elmúlt hetek alatt minden igyekezetével azon volt, hogy Stelt felvidítsa, és visszaadja az életkedvét. A fiatal nőnek nem is volt ellenére a vonzó külsejű gárdista jelenléte, modora, társasága. Stel akkor azt gondolta, a gárdista csak azért viselkedik így, hogy 12 órás szolgálata unalmát a néma lány mellett valamivel feloldja. De amit Glorren most felkínált neki, az több volt annál, amit egy testőrtől várni lehetne! Lehet, hogy mégsem kötelességből, vagy unaloműzésből foglalkozott az uralkodó kedvesének életben tartásával? Valódi vonzalom fűzte a rábízott nőhöz? Stel bólintott. Glorren megcsókolta mindkét kezét és fölállt: - Köszönöm, Stel. Itt megvárunk. Most, hogy Stel már tudta, miért hozták ide, és elfogadta az új élet lehetőségét, nem töltött sok időt a keresgéléssel. Laza szabású ezüstkék ruhát választott magának. Terhessége nem látszott még nagyon, de az övről le kellett mondania. Szolídan kifestette arcát. Visszament nagyapjához és a gárdistához. Glorren szemében látta, bár nem értette az elragadtatást. Biztosra vette, hogy ez a jóvágású férfi olyan lányt is talált volna magának, aki az első ölelést tőle kapja a házasságban, de úgy tűnt, Glorrent ez egyáltalán nem zavarja. Kézenfogta a most valóban igazi szépségében tündöklő Stelt, és odavezette a csarnok túlsó végében álló pavilonhoz. Félrehajtotta a bejárat függönyét és bevezette Stelt a bíbor ragyogásba; a háromgyermekes anyát védő hatalmas páncélos harcos fehér delixszobrához. Letérdeltek a szoborcsoport előtti oltárhoz. Az állandóan világító rejtett fényforrások különös hangulata Stelt is megindította. Még sosem látott esküvői szertartást, de kezdte átérezni a törvényes egymáshoz tartozás, és egymásért való felelősségvállalás értékét. Kicsordult szeméből a könny, amikor Glorren meggyújtott gyertyájától az övé is lángralobbant, és a férfi halk szavaira igent bólintott. Reszketett, mikor férje ajka a szertartás végén megérintette az ajkát. Glorren kézenfogva vezette ki a sátorból asszonyát, akinek már nem kellett Mandalore eltaszított szeretőjeként elbújni szégyenével a sajnálkozó vagy megvető világ elől. Az asszonyi ranggal már emelt fővel járhatott! A szimpátián túl, ami eddig Glorrenhez fűzte, nem érzett szerelmet, de nem is várta, hogy ez a szertartással együtt megtörténik, hisz még semmi közös élmény, emlék nem hozta őket közelebb egymáshoz. A hálánál mégis többet érzett. Tedin sírva ölelte meg őket, aztán azt kérte, hadd mehessen haza pihenni. - Ha úgy látod jónak, menj csak haza! - mondta Glorren, tudva, hozzá kell szoknia, hogy ezután asszonya helyett is beszélnie és döntenie kell. - Én még szeretném az asszonyomat megmutatni a városnak, a barátaimnak. Nincs ellenedre, Stel? Mivel Stelnek nem volt kifogása, Tedin elköszönt tőlük, megjegyezve, hogy az ajtót nyitva hagyja, hogy majd be tudjanak menni, és magával vitte a kis táskát, amibe Glorren Stel köntösét és hálóingét csomagolta. A fiatal pár tovább sétált. Ahogy közeledtek az átjáró kapuhoz, mind több gárdistával és őrharcossal találkoztak, és azok tisztelettel köszöntötték a szertartási ruhába öltözött Stelt, akinek arcára lassan kezdett visszatérni az élet. A házasság nagyon komoly döntésnek számított a mandalóriaiak felfogása szerint és rendszerint valóban egész életre szólt. Glorren több gárdistatársával is összefutottak, akik gratuláltak nekik. Stel személye ismeretlen volt a városban, a vezérek ugyanis gátat szabtak a Mandalore-féle botrány kirobbanásának. A Palota őrharcosai és gárdistái tudtak ugyan róla, de szigorú titoktartás kötelezte őket, és személyesen sem ismerték sokan a nőt, aki miatt uralkodójuk hónapokig elhanyagolta a Calorát. Glorren nyugodtan elhitethette a város pletykákra és újdonságokra éhes unatkozó civiljeivel, hogy Stel az ő gyermekét hordozza, de most hozták csak meg a döntést, hogy összeházasodnak. Ez a harcosok világában nem volt szokatlan dolog. Egy nagyobb társasággal együtt sodródtak ki a városba. Stel mintha másik világba került volna. Sok volt az ismeretlen benyomás, melyekre elzártsága évei alatt fokozottan érzékenyebbé vált. Félénken torpant meg, és közelebb húzódott férjéhez. Glorren felfogta a riadalmát: - Semmi baj, Stel. Csak több civil jár az utcákon, mint a Külső-és Belső Palotában. De látod, épp ezért itt sok járőr cirkál. Vigyáznak a rendre, a békére. Várunk egy kicsit, hogy megnyugodj. Ha mégis inkább visszamennél a Külső Palotába, visszafordulunk. Rövid ideig nézelődtek, mire végre Stel rászánta magát, hogy tovább menjenek. Glorren meg is dícsérte: - Tisztellek, amiért legyőzted a félelmedet. Nagyon nagy dolog ez attól, aki először lépte át otthona küszöbét! Gyere, van a közelben egy mulató, ott kevés a civil, oda szoktunk járni! Valami finomságot rendelek neked, és ha lesz kedved, táncolunk is, jó? Stel ellenvetés nélkül ment férje oldalán, és jóval határozottabban fogta a kezét is, mint eddig. Biztonságban érezte magát mellette. - Nohát, Glorren! - hallatszott hátuk mögül egy kedélyes hang. - Ti is mulatni jöttök? Glorren megfordult: - Most jövünk a szertartásról. Stel, ő Arion, Telrevan egyik alvezére. Ez a csinos vidám hölgy pedig Lylthia, Arion asszonya. Arionék természetes közvetlenséggel üdvözölték a félénk fiatalasszonyt, és négyesben mentek tovább. A mulatóban féktelen jókedv uralkodott, Ariont és Glorrent nagy ováció fogadta bajtársaik részéről. Stelt ugyan zavarta a lárma, de miután Lylthiával együtt megették a finom süteményt, amit férjük rendelt, kezdett feloldódni. A leyan felfrissítette, és mikor Lylthia magával vonszolta a körtánchoz, egyre jobban fölbátorodott. Glorren és Arion közrefogta, és megmutatták neki az alapvető lépéseket. Gyorsan ráérzett a ritmusra, állapota azonban már nem engedte olyan sokáig ugrándozni, amire a szertelen Lylthia képes volt. Leültek pihenni, de amikor csöndes, lassú dallam hömpölygött végig a tánctermen, Glorren újra a táncolók közé vezette asszonyát. Stelt a mai napon annyi benyomás érte, hogy nem volt sem ideje, sem lehetősége magába zárkózni. Az életvidám gárdisták és őrharcosok közelében annyi energia áradt feléje és fonta körül, mióta otthona küszöbét először átlépte, hogy ő maga is kezdett feltöltődni. Glorren fokról fokra közeledett hozzá, semmire nem erőltette, hagyta, hogy asszonya a maga bátortalan módján ismerkedjen a szokatlan környezettel. Ez a lassú tánc azonban olyan érzelmeket hozott felszínre Stelből, hogy a könnyei is megeredtek. Férje karjába bújt, aki nem faggatta, miért sír, nem törte meg szavakkal az egymáshoz simulás hangulatát, de szájával végisimított Stel haján, majd lejjebb csúszott, és asszonya ajkát kereste. Arion futó pillanatra éppen odanézett, és látta, hogyan csókolják egymást, miközben már csak egyhelyben ringatóznak. Az alvezér Lylthia füléhez hajolt: - Nem tudom, mi a trükkje Glorrennek - súgta. - De Stel szerintem már azt is elfelejtette, hogy volt egyszer egy Mandalore... Lylthia odanézett, majd fölágaskodott, és gyengéden megharapta Arion orra hegyét: - Ne üsd bele az orrodat mások dolgába! - mondta tettetett szemrehányással. - És ne legyél kíváncsi mások trükkjeire! A te trükkjeid nekem nagyonis megfelelnek! Nem akarom, hogy változtass rajtuk! - és érzéki mozdulattal dörgölőzött férjéhez. Arion azonnal eltolta magától: - Na ide figyelj kislány, én úgy emlékszem, táncolni akartál, azért hoztalak ide! De most programváltozás lesz, és ennek bizony te vagy az oka! Gyere csak szépen, most megnézzük közelebbről a parkot, mennyire selymes a füve, mert már… nem bírom ki hazáig… Lylthia kacagva, tánclépésben szökdécselt Arion mellett. Hamarosan elnyelték őket a közeli park fáinak árnyai. A sokadik tánc végén Glorren elengedte asszonyát, és kutatóan nézett a szemébe: - Most hazamegyünk, jó? Stel azonnal bólintott, mint aki régóta erre a kérdésre várt. A visszautat gyorsabban tették meg, mint idefelé jövet, és időről időre megálltak csókolózni. Az öreg Tedin már aludt, mikor hazaértek. Glorren bezárta az ajtót, és bevitte asszonyát a legbelső szobába. Letette az ágyra, és félresimította homlokából szőke fürtjeit. Stel fölnyújtotta neki ajkát. Könnyek szöktek a szemébe, mikor férjét elfogadta, de ezek a könnyek gyorsan felszáradtak, és magukkal vitték Mandalore utolsó emlékét is. Azután már csak Glorren volt az egész világ...   Miután elhagyták Tedin házát, Mandalore Seydára pillantott: - A Gyógyítás Háza a legméltóbb hely a prototípus számára, nem gondolod? - De igen. - Szerintem is - kotyogott közbe Arion. - Teridon panaszkodott, hogy nagy tömeg ostromolja a házadat, kicsike. Követelik, hogy foglalkozz velük, ahogy megszokták! Teridon egy csomó járőrt vezényelt már oda, hogy vigyázzanak az otthonodra, és megfékezzék a rajongóidat. Az uralkodó a kommunikátorért nyúlt: - Teridon, itt Mandalore. A járőreid ne tegyenek kárt a városiakban! Csak nyugtassák meg őket! Mindjárt ott leszünk. - Értettem, uram. Az indulatok nagyon elszabadultak. Tudni akarják, miért nem gyógyít ma a Calora. Néhány hangadót már kiszedtünk a tömegből. Félő volt, hogy betörnek a házba, azért vezényeltem ide a járőröket. - Ettől ne tarts, parancsnok! Az erőterek úgysem engednek be senkit. Óvatosan bánjatok a néppel! - Igen, uram. Egy pár nagyszájúnak sikerült a tömeget felpiszkálnia. Az őrharcosaimat sértegetik, amiért nem akarják kiengedni hozzájuk a Calorát. Nem akarják elhinni, hogy a Calora tényleg nincs itthon. - Sietünk, Teridon. Arion eközben saját kommunikátorán intézkedett. Telrevani őrharcosokat rendelt Teridon járőrei mellé, és Karendhor gárdistákat hívott az átjáró kapuhoz az uralkodópár védelmére. Mandalore megnyújtotta lépteit és gyorsabb iramot diktált. Azután oldalt pillantott és látta, hogy asszonya már szinte szalad mellette, nem bírva másképp lépést tartani hosszú lábú férfitársaival, akik meg sem érezték uruk lépésváltását. Calborn lassított: - Ne haragudj! - mondta. - Csak nem akarom, hogy baj legyen. A civilek néha annyira szeszélyesek, hogy könnyen elfeledkeznek magukról. És azért tudod, hogy egy őrharcos sem köteles eltűrni mindent! Én láttam olyan lázadást apám idejében, ahol kövekkel támadtak a rendet védő őrharcosokra. Ha akkor egy őrharcos meghátrál, csak mert parancsa tiltja, hogy civilt bántalmazzon, többé nem lesz annyi tekintélye, hogy puszta megjelenésével meghőköltesse a rendbontókat. Bántalmaznia, végül talán ölnie is kell, hogy fegyelmezhessen. - Calborn, most bántani fogod azokat a hangadó városiakat, akikről Teridon beszélt? - Nem, Seyda, nem akarom őket bántani, de néhány napra be kell záratnom őket, hogy a magányban és a csöndben elgondolkozzanak rajta, mit csináltak. Ha most simán elengedem őket, felbátorodnak és legközelebb nagyobb bajt csinálhatnak. Mostanában hamarabb elszakad bennük a józanság fonala. Nem tudom, ki piszkálja fel őket… Az átjáró kapunál némán szegődtek hozzájuk az odarendelt Karendhor gárdisták. Laza gyűrűbe fogták az uralkodópárt és a kettős helsai testőrséget. Sylas és Sheruk nem kísérte őket tovább, saját testőreikkel együtt visszatértek a tanácsterembe. Seyda házánál óriási tömeg verődött össze. Mandalore védő mozdulattal vonta magához asszonyát: - Ez már nem véletlen. Kizárt dolog, hogy ezek mindnyájan épp ma akartak meggyógyulni! Teridon, a járőrparancsnok sietett eléjük: - Mandalore. Mint látod, ez nem egy békés, gyógyulásra váró tömeg és még most is gyűlnek. Kérem az engedélyedet, hogy szétoszlassuk… - Nem, parancsnok! Seyda hozzászoktatta őket, hogy foglalkozik a bajaikkal. Most sem azért maradt távol, mert elhanyagolja őket. Beszélünk velük. - Ahogy akarod, uram! - hátrált el Teridon és jelzéseire járőrei elvegyültek a tömegben. A helsai testőrség még szorosabban zárta körül az uralkodópárt. Arion a telrevani őrgárdát, és a Karendhorok nagyobbik részét küldte be a tömeg lazítására. A többi gárdista a helsaiakat erősítette. Végül a tömegben már annyi lila és ezüstzöld páncélos állt rezzenetlen arccal, mintegy ártatlan szemlélőként, hogy öngyilkosjelöltnek kellett lennie annak, aki a közelükben megpróbál lázítani. Csak akiket kivontak a forgalomból, azok mondták volna még a magukét, azokat viszont Teridon parancsára már elvitték a járőrök. Arion a már így is szétzilált tömeg elé egy díszítő sort is állított, egy telrevani őrharcos, egy Karendhor gárdista mintával. Mandalore fejcsóválva nézett újonnan kinevezett alvezérére a nyilvánvalóan humornak szánt ötletért, Arion azonban csak vigyorgott: - Nem tetszik, uram? Egy zöld páncél, egy lila páncél. Egy zöld, egy lila. Így nem olyan unalmas! Az elcsendesedő tömeg jól hallotta ifjú uralkodója szavait, aki arról beszélt, hogy a Calorának más elfoglaltságai is lesznek a jövőben, és nem lesz annyi ideje a gyógyításra, mint eddig: - De ez nem jelenti azt, hogy ezután el fog hanyagolni benneteket. Ti már tudjátok, milyen nagyszerű érzés, amikor megszűnik a fájdalom! Ő azt szeretné, hogy az egész birodalomban átéljék ezt a nagyszerű érzést. Mivel mindenhol nem tud jelen lenni, hogy segítsen a népén, ezért tervezett egy olyan droidot, ami ugyanazzal a hatékony energiával gyógyít, mint maga az úrnő. Ezt a gépet ma hoztuk el, ezért nem volt itt Calorátok a szokott időben. Nézzétek, ez az a gép! Már kipróbáltuk. A működése egyszerű, hatékonyan, gyorsan gyógyít, egyszerre több beteget is, akik a hatósugarában vannak. Ilyen gyógyító automatákat akar úrnőtök gyártatni és szétvinni az egész birodalomban. Ezután, aki beteg lesz, nemcsak a megadott időben jöhet ide a panaszaival a Gyógyítás Házához, mert ez az automata éjjel is éppen úgy a rendelkezésetekre áll, mint nappal. Fizetni nem kell a használatáért. Ha egészségesek vagytok, jobb lesz a közérzetetek, több lesz az energiátok, tehát nagyobb kedvvel, könnyebben és hatékonyabban végzitek a munkátokat. Ez a birodalom számára mindenképp hasznos, ezért nem kérünk tőletek cserébe semmit, ahogy úrnőtök sem kért. Meg fogjuk mutatni nektek, hogyan működik ez az automata. Mielőtt azonban elmegyünk, mondanom kell valamit. Megdöbbentett a fegyelmezetlenség, mellyel fogadtatok minket, csak mert azt gondoltátok, hogy őrharcosaim hazudnak nektek! Láthattátok, hogy igazat mondtak, hiszen Calorátok valóban nem volt itthon! Megdöbbent, hogy néhány nagyszájú városi civil szavai hitelesebbek számotokra, mint a rendfenntartó őrharcosoké, csak mert ők csöndesebbek, mint civiltársaitok, akik érvek és tekintély híján lármázva próbálnak évényesülni! Szeretném, ha a jövőben ti magatok hallgattatnátok el ezeket a lázítókat! Békét akarok a Központban és békét akarok a birodalomban! Mindkét nemnek és mindkét kasztnak megvan a maga pontosan behatárolt feladata. Amelyik civil úgy érzi, jelenlegi feladatánál többre is képes, azt elküldöm valamelyik harci bázisra, ott levezetheti fölösleges energiáját és bizonyíthat! De nem kiabálással és uszítással, mert a harci bázisokon gyorsan leszerelik azt, aki így próbál meg érvényesülni! Intett, hogy tegyék le az automatát, majd halkan beszélt Saborrával és Arionnal. Azután lenézett Seydára: - Beállítják az automatát és Saborra felügyelete mellett elkezdődik a gyógyítás. Elég késő van, nem hiszem, hogy ma már sokáig tartana. Őrség marad az automatád mellett, holnap pedig rögzíteni fogjuk. Most… megtisztelnél azzal, hogy visszatérsz velem a Palotába? Vagy megint itt akarsz nyugovóra térni a Gyógyítás Házában? Seyda felnézett férje arcába: - Te is azt mondod, ez a Gyógyítás Háza. Ha úgy érzed, újra tudsz magad mellett otthont biztosítani nekem, akkor veled megyek... Mandalore mély levegőt vett: - Köszönöm. Egymást átölelve tértek vissza a Palotába. Teregril őrharcosai gyűrűjében ballagott mögöttük. A Calora kecsesen ringó alakját nézte, ahogyan az uralkodó roppant termetéhez simul. Seyda csípője a szülés után valamivel szélesebb, gömbölyűbb lett, mint amilyen lánykorában volt, de ahogy Serger is mondta, ez csak nőiesebbé tette a vékony kislányt. A folyamatosan edzésben tartott formás, fiatal női test, a Legfőbb Úr harcos-asszonyának alakja szimbólummá válva hatalmas vonzerőt gyakorolt gárdistákra és őrharcosokra egyaránt, akik maguk is állandó gyakorlatozással tettek szert tökéletes alakjukra. Ceregil, Mandalore testőrkapitánya Teregrilnél jóval élénkebben figyelte a környéket, de miután átléptek az átjáró kapun, a gárdistáktól és őrharcosoktól nyüzsgő Külső Palotába, ahol az uralkodópárt már teljes biztonságban tudta, nyugodtabbá vált. Kapitánytársához szegődött és gyengéden oldalba bökte: - Neked meg mi bajod lett egyszerre? - mivel Teregril képtelen volt levenni tekintetét a Caloráról, Ceregil elkaphatta a pillantását. - Igen - bólintott. - Nekem is úgy tűnik, hogy együtt fognak aludni. És visszaáll a megszokott rend. Az övéké legalábbis. Sokszor gondoltam rá, mikor Seyda ott szaladgált köztünk Helsán, hogy egyszer majd közülünk fog párt választani. Ez olyan természetesnek tűnt akkoriban, hiszen csak mi érdekeltük. És még ez a kislány lett volna hálás, hogy a birodalom elitje, egy őrharcos leereszkedik hozzá és feleségül kéri. Lett volna mit magyarázni neki, hogy megértse, az ő értékei bőven felérnek egy őrharcoséval! Kíváncsi lennék, Mandalore mennyi ideig győzködte… Teregril vállat vont: - Nem mindegy már… ennyi idő után? - Nem - mondta Mandalore testőrkapitánya. - És ahogy látom, neked se mindegy! Mert szerintem te is titokban abban reménykedtél, hogy Seyda elválik Mandalore-tól, és visszatalál hozzánk… - Hülyeség! - mondta Teregril ingerülten. - Hülyeség? - villant Ceregil szeme. - Akkor vigyázz jobban arra, hogyan nézel az úrnődre! Mert lerí rólad a féltékenység! - és otthagyta kapitánytársát. Az uralkodópár késő este Mandalore szobájába vonult vissza, így a két testőrség hónapok óta most volt újra együtt szolgálatban. Mikor átadták a műszakot az éjszakásoknak, Davrel aggódva fürkészte barátja arcát: - Teregril, beteg vagy? - Nem - rázta fejét a testőrkapitány, majd jóéjt kívánt és társait sem várva meg, végigballagott a folyosón és eltűnt a kanyarban. Davrel kérdő pillantására Ceregil az uralkodó szobájának csukott ajtajára intett. Davrel értetlenül nézett rá, csak mikor Canter hozzátette: - Hát… Seyda is odabent van… - akkor értette meg: - De hisz Mandalore azelőtt is együtt volt az asszonyával! Teregril miért épp most csinál belőle ügyet? - Egyet találhatsz - mondta Ceregil és hozzátette. - No én most elhúzok aludni. Jöttök, fiúk? - pillantott őrharcosaira, akik melléje szegődtek, de Teregril itthagyott őrharcosai is csatlakoztak hozzájuk. Távozásuk után Davrel és Canter éjszakás csapata halk beszélgetésbe merült. A Calora szobájának bejáratát is ugyanúgy szemmel tartották, mint eddig, bár sejtették, hogy Seyda jó ideig nem fog oda visszatérni aludni. Talán soha. Mikor este megjelentek a folyosón, Mandalore várt, hogy asszonya maga döntse el, hol akar aludni, és Seyda az uralkodó szobája előtt állt meg, nem ment el saját régi rezidenciája bejáratáig. Ennek ellenére a belső átjáró ajtó miatt a testőrség mindkét szoba biztonságát ellenőrizte. Seyda ezután elköszönt tőlük és be akart lépni, Calborn azonban váratlan mozdulattal fölemelte, megcsókolta és úgy vitte be, mintha házasságuk első éjszakája várna rájuk. Az ajtó becsukódott mögöttük. Mandalore szobája nem sokban különbözött a Caloráétól, mégis alkalmasabb volt az újrakezdésre, amiért Calborn minden eszközzel harcolt, mint asszonya szobája lett volna, ahol Seydát sírással átvirrasztott éjszakák taszították reménytelenségbe. Seyda már nem érzett úgy Calborn iránt, mint eddig. A törés túlságosan fájdalmas volt, és a magány túl sokáig tartott ahhoz, hogy ugyanott tudja folytatni, ahol hónapokkal ezelőtt szembesülnie kellett a ténnyel, Calborn elhagyta őt. Mandalore azonban, miután lerázta magáról Nihilus igáját, azonnal megindította a harcot Seyda visszaszerzésére. De nem erőszakkal, amitől a vezérek és őrharcosok féltették Seydát, látva uruk kétségbeesett dühét, hanem szép szavakkal, türelemmel. Anélkül, hogy meg kellett volna alázkodnia asszonya előtt, és anélkül, hogy büszkeségén csorba esett volna. Csupán ugyanúgy viselkedett, mint kapcsolatuk megszakadása előtt. Elismerte asszonya harci és műszaki tudását, támogatta elképzelését, és magával egyenrangúnak tartotta. És olyanokat mentett fel bűnük alól, akikre Seyda könyörülete nélkül rettenetes halál várt volna. Seyda nagyra értékelte Calborn igyekezetét, mellyel neki próbált megfelelni, és lassan ( Calborn számára legalábbis kétségbeejtően lassan! ) végre megindult a férjéhez visszavezető úton. Seyda jólesően csurgatta magára a zuhanyozó langyos vizét. Calborn már letette Mandalore-páncélját, de még fel volt öltözve. Fürdő asszonya meztelen, barna testének látványa a nyitott ajtóhoz vonzotta. Mikor Seyda észrevette, pillanatokig nézte, majd feléje nyújtotta kezét, és behúzta a vízsugár alá. Mandalore sötét haja, fekete lanilinruhája és csizmája azonnal elázott, de egyikük sem törődött vele. Seydában azonban sokkal mélyebb nyomot hagytak az eltelt hónapok, mint ő maga is gondolta volna, pedig viselkedése azt jelezte, hajlandó újra elfogadni férjét. A blokk váratlanul jelentkezett és Seydát valósággal megdermesztette. Calborn igyekezett leplezni csalódottságát. Most mindent elronthatott volna türelmetlenségével. Gyengéden betakarta asszonyát, jelezve, hogy nem akarja erőltetni az együttlétet: - Nincs baj, szívem. Aludjunk. Elég feszült nap van mögöttünk. Seyda lassan megnyugodott. Félálomban volt, mikor egyszerre a régi ösztönös, bizalomteljes mozdulattal fordult férje felé és arcát a széles mellkashoz szorította. Hónapok óta először, újra Calborn szívének dobogását hallgatva merült mély, pihentető álomba.

2007.08.05. 07:14

Sziasztok! :-D Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 52. részét! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Sheruk felelőssége Mandalore helyetteseként óriási, de mert félti Seydát, kénytelen elfogadni a Kitaszított feltételét, az egyetlen lehetőséget Seyda életben maradására... A krinvezérlésű gyógyító automata elkészült!   A kis jedi úrnő - 52. rész   Sheruk lépett be elsőként a Calora otthonába, pillantása azonnal az úrnőt kereste: - Nem szóltatok Seydának, hogy jövünk? - hangjában enyhe szemrehányás bujkált. - De... igen - tétovázott Teregril. - Csak nagyon fáradt volt... és aludni tért... - Hol van? - villant sötétszürke köpeny az ajtóban. A Kitaszított láttán Teregril Seyda szobájának ajtaja elé hátrált. És úgy látszott, nem is áll szándékában onnan elmozdulni. Sheruk odalépett Teregrilhez, és a vállára tette kezét: - Kapitány, Mandalore hívta őt és Revant Nihilus ellen segítségül! De Saborra felderítői még csak a Kitaszítottat találták meg. Amikor megközelítette Telrevant, már érezte, hogy baj van Seydával, azért akart idejönni! Tudom, mi a parancsod az uralkodótól, de be kell engedned Seydához a Kitaszítottat! Mandalore helyetteseként most átveszem tőled a felelősséget! Teregril kényszeredetten félreállt az ajtóból, tekintetét azonban nem vette le a jediről. A Kitaszított belépett a szobába. Sheruk azonnal követte, és halvány fénybe borította a szobát. Feltehetőleg nem a jedi kedvéért, hanem hogy ő maga lássa, mit akar csinálni a Kitaszított. Saborra eközben a konzolhoz ment, mely újabb érkezőt jelzett. Davreléket. Megjött az éjszakai váltás. Seyda aludt. A Kitaszított két ujját az úrnő homlokára tette, koncentrált, majd könnyű, csendes léptekkel visszatért az előtérbe. Kínálás nélkül leült a kényelmes háttámlás ágyra: - A Calorátok nagyon rossz állapotban van - enyhe gúnnyal nyomta meg a Calora szót. - Ugye tudjátok? - Igen! - vágta rá Saborra, megelőzve a szóláshoz készülődő Haladhort. - Látjuk, hogy egyre fáradtabb, de nem tudjuk, mi az oka... Sheruk azonnal vette a felderítő főparancsnok figyelmeztetését, és őrá hagyta a beszélgetés irányítását, megértve, hogy Saborra valamiért nem akarja fölfedni a jedi előtt az auramérő létezését. - Mire gyanakszol? - kérdezte Saborra. - Az életenergiája kritikus szinten van - mondta a Kitaszított. Saborra leplezte döbbenetét: csak az életenergiája van kritikus szinten? A szuperjedi eszerint nem érzékeli, hogy Seydának a meditációs energiája is jelentősen lecsökkent? Vagy mivel neki nincs "C" energiája, Seydáét sem érzékeli? - Szerinted energiavámpír lehet az úrnő környezetében? - kérdezte. - Nem rám tartozik, kik veszik őt körül - vont vállat a Kitaszított. - Van rá módod, hogy segíts? - Van. Visszaadom a jedi energiáját... - Nem, azt nem teheted! - tiltakozott Sheruk. Társai néma csendben figyelték az eseményeket. A Haladhor most Mandalore-t képviselte. Az ő nevében kellett döntést hoznia, és természetesen majd az uralkodó előtt számot is kell adnia arról, miért épp így döntött... - Miért ne tehetném? - nézett rá a Kitaszított. - Bajod volt Seydával, amíg jedi volt? - Nekem sosem volt bajom Seydával, de ilyen horderejű döntést nem hozhatok az uralkodó távollétében! Ez óriási felelősség! - Értem - bólintott a Kitaszított. - Logikus az indokod. Eszerint kisebb felelősség lesz majd közölnöd a hazatérő Mandalore-oddal, hogy meghalt a felesége, mert te nem mertél egy fontos döntést meghozni a megmentése érdekében... - Engem ne próbálj ezzel falhoz állítani! - csattant föl ingerülten a Haladhor. - Te is tisztában vagy azzal, hogy nem lelkesedünk érted túlzottan, és úgy hiszem, ez az érzés kölcsönös! Seyda viszont jedi léte ellenére is hozzánk tartozik! Mindenre készek vagyunk érte! Bármibe kerül is a meggyógyítása! - Ezek szerint mégsem, ha félsz elfogadni a lehetőséget. Persze részemről nincs gond, elmegyek. Annyit azért még érdemes tudnod, hogy Seyda nem átlagos köztársasági, akik milliószámra rohangásznak a Galaxisban, és nem is életerős mandalóriai, mint ti. Őt csak az energiája, és a hozzátok való ragaszkodása tartja életben. Jelenleg szívják az életerejét, és mert nem képes gyógyítani magát, meg fog halni. Sheruk az ajkába harapott: - Nem elég, ha csak meggyógyítod? - próbálkozott. - Muszáj visszaadnod az energiáját is? - Nem muszáj - vont vállat a jedi -, de Seydán csak ezzel lehet segíteni. Akárki vagy akármi is támadta meg, távozásom után tovább fogja csinálni, amit elkezdett. Ha Seyda újra jedi lesz, már ő maga is fogja érzékelni, ki akaszkodott rá ennyire. Sheruk a jedi szemébe nézett: - Seyda érdekében tedd, amit jónak látsz! A Kitaszított ekkor fölkelt, visszatért Seyda szobájába, a fal és az ágy között félúton meditációs pózba helyezkedett a földön, és lehunyva szemét, mozdulatlanná dermedt. Seyda felriadt. Nem tudta, mi ébresztette föl. Az ajtó nyitva volt, és ő hallotta kintről testőrei halk beszélgetését. Tisztán, érthetően jutottak el hozzá a szavak. Davrelék éppen a telrevani lányokat tárgyalták ki. Meglepetten pillantottak föl, mikor úrnőjük megjelent az ajtóban: - Hát szép dolog így kibeszélni szegény lányokat? - csóválta fejét a Calora. Azonnal köréje gyűltek: - Hogy vagy, kicsi Seyda? - simogatta meg arcát a testőrkapitány. - Jól vagyok, Davrel - villantotta rá régi mosolyát a Calora. - Nem vagyok álmos. Idejöhetek hozzátok beszélgetni egy kicsit? De persze nem a lányokról... - Semmi gond! - vigyorodott el Gildor. - Beszélgethetünk a fiúkról is, ha akarod... - Kérsz gyümölcsöt, Seyda? - emelte föl az asztalról a strellel teli tálat Xeren. - Lenia bízta ránk, mikor este elindultunk hozzád. - Lenia? Hát még most is gondoskodik rólam? Pedig már rég nem szobalány. - Nem is a szobalányodként küldte, hanem a barátnődként. No csüccs le, Seyda! - Gildor egy széket tolt a Calora alá. A kis jedi úrnő leült mandalóriai testőrei közé. Evett pár szem gyümölcsöt, közben végig érezte, hogy minden mozdulatát szemmel tartják. - Valami baj van velem, hogy ennyire figyeltek? - pillantott föl. - Nem, kicsi úrnőm, ha jól érzed magad, akkor nincs baj - nyugtatta meg Davrel, és erős tenyerét Seyda karcsú kis kezére tette. - Maradt valamilyen emléked tegnap estéről? - Tegnap estéről? Miért kérded? Mi volt olyan különleges épp a tegnap estében? Davrel figyelmesen nézte úrnőjét, és látta, hogy annak valóban fogalma sincs róla, miért faggatják: - Kicsi Seydám, nem érezted, hogy itt volt a Kitaszított? - A Kitaszított? - ismételte Seyda. - Igen, emlékszem, hogy Sheruk azt üzente, idejönnek, de... azt hiszem, nagyon mélyen aludtam. Végülis mit akart a Kitaszított? - Téged meggyógyítani - mondta Gildor nemes egyszerűséggel. Seyda tekintete egyik arcról a másikra vándorolt: - Ti azt hittétek, beteg vagyok? - kérdezte végül furcsa hangon. - Ez nem hit hit kérdése, Seyda! - jegyezte meg Davrel. - Látszott rajtad, hogy beteg vagy. Elég régóta ismerünk ahhoz, hogy tudjuk, hogyan viselkedsz, amikor remekül érzed magad! - Davrel, én... ti tévedésben vagytok! Nem vagyok beteg! Csak valakinek nagyobb szüksége van az életenergiámra, mint... nekem... és én engedtem, hogy napról napra feltöltődjön az én életerőmből... ilyen egyszerű... Szavai hallatán leírhatatlan volt az őrharcosok döbbenete: - Seyda, az nem lehet! - tiltakozott a testőrkapitány. - Az nem lehet, hogy te tudatosan ítéled magadat halálra! Bárki is az, akin ezzel segíteni akartál, nem mondhatsz le önszántadból az életedről! Ezt nem teheted Mandalore-ral, nem teheted a fiaiddal, nem teheted velünk!!! - Nem ítéltem magam halálra, Davrel. Tudtam, mit teszek, és nem is volt baj. De nemrég... történt valami velem... továbbra is átsugárzom az életerőmet annak, akinek... szüksége van rá, de már nem tudom regenerálni magamat meditációban úgy, mint azelőtt, ezért gyengültem le. De nincs baj, hisz a gyógyító automata hamarosan elkészül, és Calborn megígérte nekem, hogy gondoskodni fog a szériagyártásról! Akkor majd az is meg fog gyógyulni, akinek most segítenem kell... - Seyda, ez képtelenség! - tört ki Gildor. - Ki az az elvetemült, aki a te életedet követeli a sajátjáért cserébe?! - Egyáltalán nem elvetemült - mondta Seyda csöndesen. - Ne faggassatok róla, hogy ki az! Nem mondhatom meg, mert nem engedem, hogy bántsátok őt! Az őrharcosok döbbenten néztek egymásra, majd vissza úrnőjükre: - Eszerint nagyon közel áll hozzád ez a valaki - jegyezte meg Gildor. - Mi is ismerjük őt? - Igen, ismeritek. Mindannyian nagyon jól ismeritek, és nagyon jó véleménnyel vagytok róla! - Kicsi Seydám - mondta Davrel szelíden. - Úgy látom, nem vagy teljesen tisztában az egész dologgal. Sokkal súlyosabb a gond, mint hiszed. Saborra auramérője kimutatta, hogy az életerőd fogy. Most megtudtuk tőled, hogy miért. De Saborra műszere szerint a meditációs energiádat is elszívja valaki, amit viszont csak egy jedi szervezete képes felismerni és hasznosítani! Seyda tűnődve nézett maga elé: - Igazad van, Davrel! Erről valóban nem tudtam. Csak azt érzem, hogy nem tudok regenerálódni, de nem tudtam, hogy mi gátol benne - fölemelte fejét. - Furcsa. Ha jedi lenne a közelemben, éreznem kellene a jelenlétét, ahogyan a Kitaszított közeledtét is éreztem. De most is csak a Kitaszítottat érzem. Miattam jött ide? - Igen, úrnőm. Hogy segítsen. Sokáig itt volt, és meggyógyított, amíg aludtál, azért érzed most jól magad. Reggel újra eljön. Vissza fogja adni az energiádat. Azt mondta, nem tudja, mennyi ideig fog tartani, ez a te felkészültségedtől függ, de hamarosan újra jedi leszel, úrnőm! Seyda pillanatokig hallgatott, majd újra végignézett testőrei arcán: - És ti beleegyeztetek ebbe? - Igen, Seyda, beleegyeztünk - mondta Davrel nyílt arccal. - Nem félünk attól, hogy ellenünk fordulsz, mert bizonyára ezért kérdezed. Te voltál az egyetlen jedi, akiben valaha is bízni mertünk, de elfogadtuk az áldozatodat, amit a mi érdekünkben hoztál energiád elvételével, mert féltettél minket és a központot a Ravager flottától. Most azonban jedi léted visszaadása az egyetlen mód arra, hogy rendbejöhess, és mi elfogadjuk ezt a lehetőséget, mert mindannyian azt akarjuk, hogy meggyógyulj! Te ezután sem egy jedi leszel számunkra, hanem a mi kis Seydánk maradsz, aki köztünk élt Helsán harcosként, és köztünk él a birodalom központjában a mi kis úrnőnkként! - és ajkához emelte Seyda kezét. A kis jedi úrnő felé minden szempárból ugyanaz a féltő szeretet sugárzott, mint Davreléből. - Köszönöm - mondta meghatottan Seyda. - Ha ennyire bíztok bennem, én sem titkolózom. Saborra műszere és a Kitaszított előtt úgysem maradhatna sokáig titokban, ki szorul rá arra, hogy az én életerőmből töltődjön fel folyamatosan. De ígérjétek meg nekem, hogy nem fogjátok bántani, és nem fogjátok engedni, hogy a Kitaszított, vagy valaki más bántsa őt! - Megígérjük, úrnőm! - mondta Davrel habozás nélkül, és társai rábólintottak. Seyda ekkor beszélni kezdett.   A Pharanox-ról hazatérő Mandalore-t és Sylast a Karendhor gárdisták sorfala közt álló Sheruk és Arion fogadta. Mandalore kutató pillantása elárulta, hogy keres valakit. A Haladhor azonnal tudta, kit: - Uram, kisfiaid most ebédelnek. A Calorád ilyenkor mindig velük van, ezért nem jöhetett ki eléd. Calborn csak bólintott és népes kíséretével megindult a Palota felé. Közben Sheruk folytatta a részletes tájékoztatást. Beszámolt arról, hogy a droidkomplexumból üzentek, az automata elkészült és tesztelésre vár. - Jól van, akkor ebéd után odamegyünk Seydával és Saborrával - jegyezte meg Calborn. A Haladhor ekkor mély lélegzetet vett, és Arionra pillantott, mintegy támogatásért. Arion intett neki, hogy vágjon bele bátran. Sheruk ekkor kibökte: - Mandalore, asszonyod újra jedi lett! A Kitaszított visszaadta a jedi energiáját! Csak így tudta meggyógyítani a Calorádat, aki most nagyszerűen érzi magát! Calborn olyan hirtelen állt meg, hogy a mögötte haladó testőrök alig bírtak lefékezni: - A Kitaszított itt van? - Igen, uram, itt van. Már harmadik hete. Kívánsz beszélni vele? - Igen, odamegyek hozzá! A jedi lehunyt szemmel ült a kis gyakorlópályán. Mandalore megállt előtte: - Köszönöm, hogy hívásomra megjelentél, és hogy meggyógyítottad az asszonyomat. Mondták, hogy visszaadtad az energiáját is. Van valami, amit ezzel kapcsolatban tudnom kell? A Kitaszított visszatért a meditációból: - Volt már jedi a feleséged, nem? - Igen, volt. - Akkor mindent tudsz - a Kitaszított visszasüppedt meditációjába. Útban a gyerekszoba felé Calborn a fejét csóválva megkérdezte: - Három jedi mester kellett Seyda energiájának elvételéhez. Visszaadásához a Kitaszított egymaga is képes volt? - Igen, uram, furcsa, de így igaz. Másfél héten keresztül a kis gyakorlópályán ültek és meditáltak. A Kitaszított szerint asszonyodat a felkészültsége képessé teszi arra, hogy maga is részt tudjon venni saját energiája visszaállításában. Ahogy beszélgettem erről Seydával, úgy tudom elképzelni, mintha egy vékony szálakból álló kötelet egy kardvágással elmetszenék. Ha újra egésszé akarnám tenni a kötelet, akkor iszonyatos türelemmel szálanként kezdeném egybefonni a két elvágott részt. Lehet, hogy rosszul értelmeztem a szavait, mert az én felfogásom kevés ennek a jedi manipulációnak a megértéséhez, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, de másképp nem tudom szemléltetni ezt a bonyolult folyamatot, amit ők ketten végigcsináltak másfél hét alatt. Lehet, hogy Saborra értelmesebben tudná ezt elmagyarázni neked, hisz ő foglalkozik rengeteget a jedi energiákkal, ezért javaslom, őt próbáld faggatni! Mivel Seydát váratlanul Astrilához hívták, az uralkodó már csak a dajkát találta az ikrekkel a gyerekszobában. Mandalore elégedett volt fiai fejlődésével. Erősek és egészségesek voltak, és már megkezdték mászókörútjukat az erre a célra kialakított helyen. Ez természetesen az eddiginél is több figyelmet követelt testőrkapitányaiktól, elsősorban a délelőttös Handontól, mert a kis gyakorlópályára reggelente kivitt ikrek állandóan úton voltak, rendkívül jól érezték magukat a zöld fűben. - Anyjuk fiai! - csóválta fejét nevetve Handon, mikor testőreit három irányba kellett küldenie egyszerre, hogy mindig a babák nyomában legyenek. - Ők is imádják ezt a gyakorlópályát! A gyerekszobában persze jóval kevesebb hely állt rendelkezésre a szabadsághoz szokott ikreknek, ilyenkor többet foglalkoztak egymással. A hangok és arcok alapján már beazonosították egymást és testőreiket, akik állandóan mellettük voltak. Larinna naponta eljött hozzájuk, és magával vitte kisfiát is, hadd szokják egymás társaságát. Lylthia persze minden napját a négy kis pöttömke társaságában töltötte, lelkesen készülve arra időre, amikor neki is is saját babája lesz. Salinának sok munkát adott az ápolónők és szülésznők képzése, de Mandalore fiait naponta többször is ellenőrizte. Úgy tűnt, az egykori kis Calborn annak idején annyira meghódította a szívét, hogy azt a régi szeretetet megőrizte, és most kiterjesztette Calborn gyermekeire is. Calborn köszöntötte Lylthiát, Salinát és Larinnát, majd a négykézláb araszolgató Nastor fölé hajolt, fölemelte a földről és orrát gyengéden fia orrocskájához dörzsölte: - Hova, hova olyan sietve? Nem illene a Mandalore-odat üdvözölni? A kisfiú megismerte apja arcát és hangját. Teli szájjal kacagott rá, és jókedvű sikkantásokkal engedte, hogy Calborn meghintáztassa, majd mikor óvatosan visszatette a földre, Nastor tovább mászott, mintha mi sem történt volna. Az uralkodó Lainort és Haldort is megcsókolta, megdajkálta, majd a Hadiár kisfiát, Keridort vette ölébe: - Canderous nem fér majd a bőrébe, ha meglátja, milyen egészséges kis vasgyúró lett a fia! Ilyen erős kölykökre van szüksége ennek a birodalomnak, hogy talpra álljunk! - megérintette Larinna arcát. - Csodálatosak vagytok, ti életeadó asszonyok! Larinna szelíd mosollyal köszönte meg uralkodója bókját, aki mégegyszer büszkén végignézett fiain. Mielőtt Calborn elhagyta a gyerekszobát, magához intette Salinát: - Mi van Astrilával? - kérdezte aggódva. - Nem tudom, uram - vallotta be az öreg szülésznő. - Mióta Larsent elküldted Siroxra, Astrila állapota sokat romlott. A ravageri kóma óta jobban félti a férjét, mint az indokolt lenne. Mindig csak Larsenről beszél. Mintha nem is venne tudomást arról, hogy gyereke lesz, és azzal kellene foglalkoznia most. - Nem találtál rendellenességet nála? - faggatta az uralkodó, mialatt Astrila szobája felé tartottak. - Nem, uram. A terhesség minden nő szervezetét igénybe veszi, és Astrila sosem volt erős szervezetű, de meggyőződésem, hogy lelkileg nincs rendben, és ez kihat a testére is. Jó lenne, ha Larsen végre hazatérne. Az talán segítene. Astrila nehéz időszak előtt áll, nyilván a biztos tudatra van szüksége, hogy a férje jól van. Calborn a Haladhorra pillantott: - Sheruk, jött valami hír Siroxról? - Semmi, uram. Semmi. Se Larsen, se Blessel nem üzent arról, hol tart a nyomozás. De Gabron klánvezér se küldött üzenetet. Calborn elgondolkodva bámult maga elé: - Kerítsétek elő nekem Saborrát! - emelte föl fejét végül. - Igen, uram! - a Haladhor máris kezébe vette a kommunikátort. Mandalore megállt Larsenék otthona előtt és kopogott. Egy szobalány nyitott ajtót: - Ó, uram, nem tudtuk, hogy hazatértél! - és meghajolt az uralkodó előtt. - Az asszonyod nagyon fog örülni neked! - Hogy van Astrila? - kérdezte Calborn. - A Calorádnak sikerült végre megnyugtatnia. Most elaludt. Gyere be, uram! - a szobalány félreállt az ajtóból. Seyda Astrila ágya szélén ült. Mandalore beléptekor férjére nézett és fölállt. Kipihentnek látszott, tiszta volt a tekintete, és gyönyörű a mosolya. Calborn számára megállt az idő, megszűnt a világ. Képtelen volt egyetlen szót is kinyögni. Csak kitárta két karját és magához ölelte szépséges asszonyát, aki a melléhez simult.   Késő délután a droidkomplexumban az uralkodópár megjelenésekor az automatát az eligazító terembe vitték. Mandalore elengedte asszonya kezét: - Most jön a nagy pillanat! Menj és adj impulzust a krinnek! Mindenki körbeállta a különleges automatát és feszülten figyelték, hogyan fordítja el a kapcsolót úrnőjük. Az automata halkan zümmögni kezdett, digitális kijelzőin számok futottak végig, és az energiaszintmérő lassan emelkedni kezdett. Saborra áhítattal nézte, és úrnője mögött állva, a vállára tette két kezét: - Hát valóra vált az álmod, kicsi zsenim! - mondta szelíd, nyugodt hangján. - És túlszárnyaltad a tanítódat, ahogy sejteni lehetett. Tisztelettel hajlok meg a tudásod előtt, Calora! Mandalore asszonya ajkához hajolt. Seyda nem húzódott el tőle. Saborra végighordozta tekintetét a szép számban összegyűlt civil tudósokon, akik közt most több másik doridkomplexum kutatói is képviseltették magukat, akik közösen dolgoztak az automata megvalósításán. - Azt már látjuk, hogy működik, de ha feltöltött, tesztelnünk kellene. Nincs sérültetek vagy betegetek a komplexumban? - De van - mondta Carver. - Tegnap egy munkásunk balesetet szenvedett. Csúnyán összeégett. Az megfelel a gyógyteszteléshez? Saborra bólintott: - Amennyiben ez az automata valóban azt az energiát mozgósítja, amivel a jedik gyógyítanak, igen. Teljes amputáció esetén nyilvánvalóan nem fog új testrészt növeszteni, de össze tudja illeszteni a még nem elhalt végtagot a törzzsel. Az igazgató rendelkezett, hozzák ide a súlyos sérültet. Hamarosan bevezették az összeégett munkást. Saborra intésére az igazgató bekapcsolta a tanácskozások alatt használt felvevőt, és a bekötözött, nyöszörgő szerencsétlent az automata elé vezették, melynek energiaszint mérője azt mutatta, már teljesen feltöltődött. Az igazgató utasítására óvatosan letekerték a kötéseket a fájdalomtól nyögő munkásról. Az uralkodópár figyelme is ráterelődött. Saborra kinyitotta az automata kicsi ablakát és figyelte, hogyan csökken az energiaszint, ugyanakkor látványos volt az összeégett bőr megváltozása. A sebesült a gyógyulás folyamata alatt nem adott ki hangot, csak megbabonázva bámulta a nyitott ablakot. Egy teljes perc múlva nyoma sem volt a szörnyű égésnyomoknak! A munkás némán tátogott, hitetlenül szemrevételezte ép fehér bőrét, végül nagy nehezen sikerült kinyögnie: - Mi történt velem? Hogy lehet ez? Saborra gondosan becsukta az ablakocskát és látva, hogy az energiaszint újból emelkedni kezd, a civilhez fordult: - Jedi Calorád meggyógyított. - De… de hát ez nem a Calora! - a frissen meggyógyított agya még nem zökkenhetett helyre. - Persze, hogy nem - mondta az igazgató és odalépve hozzá, a vállára tette kezét. - De ezt a gépet ő tervezte, és ez a gép jedi energiával gyógyít. No, most már visszamehetsz dolgozni! A hüledező munkást kivezették a teremből. Saborra még mindig a szintmérőt bűvölte: - Gyorsan tölt vissza. Ez a masina kiválóan vizsgázott! De hát persze a tervezője se véletlenül kapott kiváló minősítést, amikor vizsgázott! Zuka már az ötödik napon megmondta, hogy Seyda birodalmunk büszkesége lesz, ha ilyen gyorsan, könnyen, ekkora iramban halad tanulmányaiban! Igaza volt! Mandalore kezet fogott a komplexumok vezetőivel és tudósaival: - Köszönöm az együttműködéseteket. A szériagyártásról hamarosan beszélni fogunk, de előbb be kell üzemelnünk az automatát, hogy tudjuk, mennyit bír folyamatos terhelés alatt. Kézenfogva asszonyát elindult vele végig a komplexumon, a kikötőben landoló Strider felé. Az automatát mögöttük vitték, mert a Calora nem tervezte önálló mozgásra, hisz mindenképp stabilan akarták rögzíteni működés közben. Az igazgató kíváncsian nézett Saborrára: - Te képezted ki felderítőnek a Calorát? - Igen. A legjobb felderítőm volt, akit valaha is tanítottam, és nem túlzok! Jedi érzékenysége nagyon sokban segítette. Zuka is el volt ragadtatva vele, mert a kislány a gyors felfogása és rendkívül jó memóriája miatt rövid idő múlva már elképesztően jól bánt a konzolokkal és a speciális kódtörővel! Xarga a kardtudományát csodálta, Larsen a jólneveltségét, Calborn mindezekkel együtt a szépségét is! - Hát azt láttuk, mennyire csodálja még most is! - nevetett az egyik harci tanácsadó. - És a három kis trónörökös hogy van? - Ahogyan egy harci óriásbirodalom leendő uraihoz illik. Állandó kardcsörgést hallgatva, és gyakorlatozásokat bámulva. Szerintem ahogy megtanulnak járni, anyjuk azonnal elkezdi majd a képzésüket, hacsak Canderous nem veszekszi ki mégis valahogy a jogot Mandalore-tól, hogy Karendhor gárdistát faragjon belőlük, ahogy a hagyományok kívánnák! Nevettek. Carver váratlanul Saborrának szegezte a kérdést: - Ha a terhelési teszt is megfelelő lesz, mekkora darabszámban gondolkodtatok? - A Calora az egész birodalmat el akarja látni ezekkel, tehát lesz munkátok bőven! - És ezekből a tudatokból mennyi van? - kérdezte az igazgató. - Mert csak annyi automatát építhetünk, amennyi vezérlőtudat van. Amíg kiérünk, nem mesélnél nekünk ezekről a krinekről? Mikor a Strider leszállt, az uralkodópár kézenfogva sétált ki a gépből. Sylas, Sheruk és Arion fogadta őket. - Apa, Sheruk, Arion, nézzétek csak! - mutatta Seyda büszkén a kis automatát, melyet óvatosan hoztak mögöttük. - Szóval ez lenne a prototípus - állapította meg Sylas. - Bizony apa, ez! És ha a terhelési teszt is megfelelő lesz, Calborn megígérte nekem, hogy elindíttatja a szériagyártást! A Calora férje oldalához simult. Természetes mozdulata nem kerülte el Arionék figyelmét. Tekintetük összevillant, majd az automatát nézegették érdeklődve. Mandalore átölelte asszonya vállát: - No mit szóltok az úrnőtökhöz? Carverék rögtön láttak fantáziát az ötletében! Saborra lesétált a rámpáról: - Ez a kis jószág tökéletesen működik. A munkás, akin teszteltük, tegnap szenvedett balesetet. Rendesen összeégett. Egyetlen perc alatt száz százalékosan regenerálódott a bőre! Sylas magához ölelte Seydát: - Nagyon, nagyon büszke vagyok rád, kislányom! Persze Sheruk és Arion sem fukarkodott a dícséretekkel. Seyda hirtelen megfordult és felnézett férjére: - Calborn, látogassuk meg Stelt, és ha kell, gyógyítsuk meg ezzel először őt, jó? Mandalore komoly arccal nézte asszonyát, majd újra kézen fogta: - Mindent, amit csak akarsz, Seyda! Ők sétáltak elöl. Sylas, Sheruk és Arion Saborrával és a testőrökkel beszélgetve mögöttük. - Mi történt köztük? - faggatta a klánvezér Saborrát, aki vállat vont: - Mi sem tudjuk igazán. Ez az automata valahogy összehozta őket. Senki nem gondolta volna, hogy Seydának ennyire fontos ez a kis masina, Mandalore viszont teljes odaadással támogatta a tervét. Carverék nem akármilyen felkészültségű műszakiak, és Seyda ötlete megmozgatta a fantáziájukat. Teljes erőbedobással dolgoztak a többi komplexum kutatójával együtt, és íme az eredmény! Calborn nagyon büszke Seydára, és ezt igyekszik minden módon ki is nyilvánítani. Valahogy... helyrebillent köztük az egyensúly. Jó lenne, ha semmilyen problémával nem zavarnánk őket a mai nap folyamán, hadd maradhassanak mielőbb kettesben. - Ez nem okoz gondot - jegyezte meg Arion. - Mert most nincs különösebb probléma. Azaz... talán mégis. A szokásos gyógyítási időre már odagyűltek a városiak, és nem tűnnek igazán türelmesnek. Talán ezt az automatát célszerű lenne ott üzembe helyezni. Azt a helyet már megszokták. Akkor Seydának már nem lesz miért kijárkálnia, és Teridon végre fellélegezhet. Testőrség ide vagy oda, ő akkor is nagyon féltette Seydát a városban. - Hát van is mit félteni Seydán - jegyezte meg Sylas. - Elképesztő, hogy a birodalom milyen jelentős változásokon megy keresztül, mióta ez a jedi kislány köztünk van! Calborn hihetetlen mértékben hagyatkozik Seyda elképzeléseire! - Ez csak jó nekünk - mondta Saborra meggyőződéssel. - Ez a kislány jó irányba tereli Calbornt az egyéniségével. Az viszont baj lesz, ha a szigor enyhítése visszaéléseket fog eredményezni, így Seyda könyörülete nem biztos, hogy hosszú távon célravezető.   Az öreg Tedin számításai fölé görnyedve ült megszokott helyén. Jövetelükre valahogy talpra küzdötte magát. Mandalore megállt mellette: - Tedin, a Calora készített egy droidot, és meg akarja gyógyítani vele az unokádat. A te fájó csontjaidat is meggyógyíthatja vele, ha akarod. - Gyógyítani engem? - ismételte Tedin és legyintett. - Az öregséget csak a halál gyógyítja meg, uram. - Azért addig én is megpróbálhatom, Tedin? - kérdezte Seyda kedvesen. Az öreg nem akart ellenkezni a Calorával, akinek hálás volt Stel életéért, ezért hagyta, hogy a kis ablak elé állítsák. Fél perc múltán remekül érezte magát: - Ó, úrnőm! - térdelt le a Calora előtt. - Te nem is lehetsz hétköznapi lény, téged bizonyára a mi Istenünk küldött… - Nem, Tedin, én egészen hétköznapi lény vagyok. Állj csak föl nyugodtan! - és Seyda tovább ment a belső szoba felé. - No, Tedin, hova lett a hátfájásod? - mosolygott Mandalore. - Meg a derékfájásod? És a térded hogyhogy egyszerre rendbejött? - Ó, uram, fogalmam sincs, mit csinált velem a te Calorád, de most már addig nem is akarok meghalni, amíg egy visszafiatalító masinát is nem készít! Ne nevess rajta, uram, jól jönne az neked is! Képzeld csak el, mennyi ideig örülhetnél még ennek a gyönyörűséges asszonyodnak, ha újra meg újra visszafiatalít téged is, meg saját magát is! Meg persze minket is, ha szépen kérjük. Gondold csak el, örök életű lenne a néped! - Nem az örök élet a megoldás a problémáinkra, Tedin. A visszafiatalítás csak külsőség lenne. Egyszer úgyis elfáradna a lelkünk. Úgy van rendjén, ha a helyünket új, lelkileg is friss nemzedék veszi át - és az uralkodó követte asszonyát Stel betegszobájába. Az őrségben álló Glorren vigyázzban köszöntötte az uralkodópárt, és ajtót nyitott előttük. A gondozónő Stel mellett ült. Felpillantott az uralkodóra és megrázta fejét: - Most már se enni, se inni nem akar! - kezdte harsány hangján, majd miután tekintete találkozott Teregril dühös pillantásával, eszébe juthatott a múltkori letolás, mert jóval halkabban folytatta. - A kertet bámulja mindig… Seyda az ágyhoz lépett. Stel mozdulatlan volt, csak nézett kifelé az alkonyodó kertbe. Nem reagált a belépőkre. Seyda a fiatal nő homlokára tette két ujját és lehunyta szemét. Fél perc elteltével elhátrált az ágytól. Stel továbbra sem vett tudomást róluk, csak a kertet nézte makacsul. - Calborn - suttogta Seyda. - A teste nem beteg, de a lelke feladta. Azt kérte, vezessem át a csöndbe. Próbálj beszélni hozzá! Meggyőzni, hogy van még miért élnie. Hisz ha ő meghal, a gyermekedet is magával viszi! - és intett az ápolónőnek, meg a kíséretnek, hogy menjenek ki, majd halk léptekkel ő is távozott. Az ajtót is becsukta maga mögött.

2007.08.04. 11:54

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 51. részét! Köszönöm!   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Parandin szenátor rövid látogatása az Arkan fedélzetén. Canderous szerint a szenátor hazudik, Serger szerint Labelick és köztársasági bűntársai akarják csapdába csalni őket. Carth Sergerrel ért egyet. Seyda állapotának romlása mind szembeszökőbb. Saborra energiavámpírra gyanakszik... A Kitaszított megjelenik. Mandalore elhagyott kedvese, Stel...   A kis jedi úrnő - 51. rész   A vacsora alatt Seyda és Teregrilék faggatták a Haladhort, van-e különösebb változás Helsán. - Már hogyne volna?! - csattant föl régi hangján. - Nagyon is jelentős változás! Hisz valamennyien itt vagytok, nem Helsán! Ezért voltam kénytelen visszajönni ide, hogy újra láthassalak benneteket! Ugyan kivel tudnék egy jót beszélgetni, mikor Helsán alig lézeng egy-két régi ismerős? Mondjuk Xarga, aztán kész! De ővele már annak idején mindent kitárgyaltunk, kezdve onnan, hogy valamikor újoncként kerültem a keze alá, és befejezve azzal, amikor alvezér lettem. Xarga nagyon értékes, de... régi bútordarab. Elég magának való lett, már untatják a fiatalok. Jó ideig faggatott, hogy mennek a dolgok itt Telrevanon, és persze részletes beszámolót követelt rólatok, de láttam, hogy egy idő után szívesebben veszi, ha békét hagyok neki, és csöndben maradok. Kezdtem félni, hogy amíg ott ücsörgök mellette, én is szép lassan elkezdek megöregedni. De ne gondoljátok, hogy Gerennel jobban járnátok! Még jobban belesüppedt őseink múltjába, mint eddig, félő, hogy egyszer majd elfelejt onnan visszajönni. Ő már csak egy élő kövület. Zuka meg ki se látszik a munkából. Részben átvette Saborra addigi feladatkörét, már ami a felderítők konzolokkal való tanítását illeti, mert az új felderítőparancsnok nagyon fiatal, ebből fakadóan még elég gyakorlatlan. - De hisz más is van még a régiekből! - emlékeztette Seyda. - Brailor is Helsán van, nem? - De igen, persze, hogy ott van! De Sylas távollétében mindenki az ő nyakába zúdítja a nyavalyáit, úgyhogy őhozzá jóformán be se lehet jutni! Előjegyzésbe kell vetetned magadat, vagy be kell állnod a kígyózó sorba, ha köszönésen kívül pár szót is akarsz váltani Brailorral! De, hát ki akar naphosszat csak köszöngetni a barátjának, beszélgetés meg semmi? Egyszóval, már elvonási tüneteket fedeztem föl magamon, annyira hiányoztatok, ezért siettem vissza hozzátok a szabadságról! A helsai dolgok fölemlegetése jót tett Sheruknak. Kezdett visszatalálni régi énjéhez. Úgy tűnt, jó döntés volt, hogy szembe akart nézni Lylthiával és Arionnal. A helsaiak úgy vélték, Seyda segítségével Sheruk képes lesz teljesen megnyugodni, és visszazökkenni a régi kerékvágásba. Hamarosan az éjszakás Davrelék is befutottak, és persze ők is körülrajongták egykori alvezérüket. Sheruk érezte őszinte örömüket, és nagyon jólesett neki. Ez egyben visszajelzés is volt számára, hogy bármilyen hibát vétett is magánéletében, harci vezetőként mindig tökéletesen megállta a helyét! Mikor fölszedelőzködött, és felszabadultan indult vissza a Palotába testőreivel, Teregrilék elkísérték őket. Távozásuk után Davrelék szokás szerint végigjárták az egész házat. Miután Seyda visszatért a fürdőből, elköszönt tőlük, és aludni tért. A hálószoba ajtaja tárva-nyitva maradt. A testőrkapitány ellenőrizte a konzolon, rendesen működik-e a biztonsági rendszer. Telara közben végzett munkájával a konyhában. Odament a kapitányhoz és közölte, hogy megint randevúja van, ki akar menni a városba. Davrel tisztában volt azzal, hogy ha Dandor, vagy pláne Teregril lenne az ő helyében, Telarának nem lenne bátorsága hetek óta nap mint nap ezzel a kéréssel fordulni hozzájuk, Davrel azonban fiatalabb és engedékenyebb volt, mint kapitánytársai. Bólintott: - Jó. Szólj, ha összekészültél, akkor feloldom a biztonsági rendszert, hogy kimehess! Miután Telara távozott, Gildor utána nézett: - Csinos! - jegyezte meg. - Nyilván így lehet ezzel az udvarlója is, azért találkozgatnak ilyen sűrűn. - Mit irígykedsz? - vigyorgott Xeren. - Hisz te is naponta találkozol a kedveseddel! - Te is, úgyhogy ne járjon a szád! - vágott vissza Gildor. - Egyébként csak azért jegyeztem meg, mert ritka dolog, ha egy lányt egy civil férfi annyira érdekel, hogy az őrharcosokra rá se néz, pedig egész nap azok nyüzsögnek körülötte. - Lehet, hogy éppen ezért unja már a látványunkat is! Felüdülés lehet neki egy civil udvarló társasága. - Mindenesetre a fickó elég hűséges lehet, hogy ilyen hosszú ideje együtt vannak. Bizonyára komolyak a szándékai - telepedett le melléjük Davrel, miután újra lezárta a biztonsági rendszert. - Hogyne lennének komolyak a szándékai, mikor Telara akkora fizetést kap a Calora szobalányaként, amiről más városi lány csak álmodhat! Telara aznap este ismerkedett össze ezzel a fickóval, amikor Larsen felfogadta őt Seyda mellé ebbe a házba, azóta dúl köztük a szerelem! Davrelen valami bizonytalan rossz érzés hullámzott át Gildor szavai hallatán, de mert nem tudta a miértjét, igyekezett napirendre térni fölötte: - Jó lenne, ha csöndesebben vigadnánk! - jegyezte meg. - Nem szeretném, ha épp mi ébresztenénk föl Seydát a lármánkkal, ahelyett, hogy őriznénk az álmát! A várakozás ötödik napján kora hajnalban kopogtak az ajtón. Serger óvatosan, hogy Ailinát ne ébressze föl, kimászott az ágyból, magára kanyarította fürdőköntösét, és ajtót nyitott. A folyosón álló Karendhor gárdista vigyázzba vágta magát: - Bocsáss meg, alvezér, de a Hadiár kéri, hogy rangodnak megfelelő öltözékben egy órán belül legyél az étkezőben! - Rendben, fiú, kösz az ébresztőt - biccentett Serger, és nagyot ásítva becsukta az ajtót. Pillanatokig gyönyörködött alvó asszonyában, majd összeszedegette felszerelését, ruháit és törölközőjét. Mikor a fürdőből visszatért, már rugalmas lanilinruhájában, és aranyszínű, lila szegélyű, elegáns alvezéri páncéljában feszített. Ailina már ébren volt. Az ágyban ült, és férjét bámulta elragadtatva: - Nagyszerűen nézel ki! - mondta őszinte lelkesedéssel. - Kereskedőként is vonzó voltál, de most sokkal, sokkal jobban tetszel, mint eddig!!! Most valóban olyan vagy, amilyennek a hírneved alapján elképzeltelek annak idején... Nagyon büszke vagyok rád! - Ezt el is várom az asszonyomtól! - mosolygott Serger, és leült az ágy szélére. - Korán van még, próbálj aludni! Canderous hívatott, az étkezőbe kell mennem, talán Parandin szenátortól jött üzenet - két tenyerébe vette Ailina kezét, megsimogatta, ajkával végigfutott a karcsú ujjakon, aztán felállt. Kilépett a folyosóra, és végre újra nehézpáncélja súlyát érezve büszkén, elégedetten lépdelt az étkező felé. A bejáratnál a szintén teljes díszbe öltözött, ásítozó flottaparancsnokba botlott: - Örömömre szolgál, hogy Canderous téged se hagyott aludni, Carth! Különben jó, ha tudod, csak azért vagy még életben, mert Ailinát még abban a civilbűzű göncben is meg tudtam hódítani, amit rám adtál... Carth elvigyorodott és megcsóválta fejét: - Még mindig nem sikerült túltenned magad rajta? Nem tudom, miért panaszkodsz! Legalább biztos lehetsz abban, hogy Ailina akkor is szeretni fog, ha már leszereltél, vagy valami miatt tényleg visszaminősítenek civilnek, tehát nem a páncélodba és a rangodba szeretett bele! A segítségemmel sikerrel tesztelted magad, nem? Serger arckifejezését látva gyorsan beslisszolt az étkezőbe. Az asztalnál ülő, szintén harci elitpáncélját viselő Canderous feltekintett: - Üljetek le, fiúk! Idehozattam a ti reggeliteket is, lássatok neki! Közben elmondom, miért kellett ilyen korán kelnetek. A szenátor kb. egy órán belül a fedélzeten lesz. Mindkettőtöktől azt kérem, bármit fog is mondani, disztingváltan hallgassátok végig. Ez elsősorban rád vonatkozik, Serger fiam! Parandinnak nem kell tudnia arról, milyen mélyen érint bennünket ez az egész küldetés. Ha olyasmit hallanál, ami talán jobban megrendítene, gondolj arra, hogy a te Ailinád már biztonságban van! - Mindent ki szándékozol teregetni a szenátornak? - vetette közbe a flottaparancsnok. - Nem tudom, Carth - rázta fejét Canderous. - Ez attól függ, mennyiről van tudomása, és hogyan reagál egyáltalán a dologra. Elég őszintének tűnt az eltelt hónapok tárgyalásai alatt. Talán ő is hajlandó lesz nyíltan beszélni, bármilyen kényes is ez a helyzet... - Labelick is jelen lesz? - kérdezte az alvezér. Canderous a fejét rázta: - Nem, fiam, nem akarom fölfedni az informátorunkat... - Hadiár! - lépett be az étkezőbe egy gárdista. - Parandin szenátor most lépett a fedélzetre! - Jól van, akkor fogadjuk méltóképp! - egyenesedett föl Canderous. A köztársaság jeles képviselője szokott merev arckifejezésével köszöntötte vendéglátóit. A Hadiár udvariasan mutatta neki az utat az étkezőbe. A szenátor hatfős kísérete azonnal a nyomukba szegődött, de az étkező előtt Parandin intett nekik, hogy maradjanak kint. Canderous elértette és fejbólintással köszönte meg a gesztust, mely a köztársaság képviselőjének bizalmát jelezte. A szenátor kezet fogott Carth-tal és üdvözölte az alvezért, akit Canderous bemutatott neki, majd mindnyájan asztalhoz ültek. - Igyekeztem, ahogy tudtam, Hadiár. Miért választotta a találkozásnak ezt a meglehetősen szokatlan módját? - Mert a dolog is meglehetősen szokatlan, amihez az ön segítségére lenne szükségünk, szenátor. - Nos, akkor hát beavatnának a részletekbe? - Természetesen. Mint tudja, ifjú Mandalore-unk más úton jár, mint elődei a birodalom fennállása óta. - Igen, ezt tudom. Az önök fiatal uralkodójának békés közeledése a köztársaság népeihez bennünket is megdöbbentett, de őszinteségét nem vitatjuk. - Örömömre szolgál, hogy ezt hallom, szenátor úr - bólintott Canderous és folytatta. - De Calbornt a köztársasággal való jó kapcsolat kiépítésén túl birodalmunk civiljeinek problémái is érdeklik, ezért igyekszik informálódni minden velük kapcsolatos dologról, hogy segíthessen gondjaik megoldásában. Jobban odafigyel a népére, mint uralkodó ősei, így megdöbbent, mikor az a szóbeszéd jutott el hozzá, miszerint a Mandalóriai Háború utolsó éveiben önök fiatal lányokat vásároltak tőlünk. Mi pedig most szeretnénk őket visszavásárolni... - Miféle képtelen ostobaság ez?! - csattant föl a szenátor, majd igyekezett visszanyerni hidegvérét. - Bocsánat ezért a heves kitörésért, de sok fontos feladatot kellett félbehagynom, hogy az önök hívásának eleget tegyek, és meglehetősen fárasztó utam volt. Remélem, nem azért kellett keresztülutaznom a fél Galaxison, hogy ezt a képtelenséget közöljék velem! - Ön ezt képtelenségnek tartja? - mélyedt a szemébe Serger kutató tekintete. A szenátor nem jött zavarba: - Nézze, alvezér, ahogy elnézem magát, ön sem volt már gyerek az utolsó háború idején, így tapasztalhatta, hogy az önök birodalma nem kereskedelmi kapcsolatban volt a köztársasággal, így azt, amiről önök most mesélnek, extrém dolognak tartom! Ha pedig lenne benne némi igazság, én a maguk helyében nem dicsekednék vele, hogy odáig süllyedtem, anyagi haszon reményében saját népemet árulom! - Ön bocsásson meg, szenátor úr, ha félreérthető módon közöltük önnel e tényt, de szó sem volt békés kereskedelmi tevékenységről! - jegyezte meg Carth, látva barátai elboruló homlokát. - Emberkereskedelemről beszélünk! Azért fordultunk önhöz, hogy kapcsolatai révén segítsen nekünk a lányok felkutatásában, mert a legostobábbnak tűnő szóbeszédnek is van valamilyen alapja, ha már egyszer kitalálta valaki... Parandin enyhe grimasszal nyugtázta a flottaparancsnok közbevetését: - Régóta figyelem önt, parancsnok! Olyan hosszú ideje él már mandalóriai harcosok közt, hogy a gondolkodásmódjukat is sikerült átvennie? Kérem, ezt ne tekintse dícséretnek, mert nem annak szántam... Serger az ajkába harapott, de megérezve karján Canderous figyelmeztető szorítását, néma maradt. A Hadiár udvariasan bólintott a szenátor felé: - Carth velünk való jó kapcsolata nyilvánvalóan annak tudható be, hogy ő nem diplomata, mint ön, hanem katona, így észjárását könnyebben tudja a mi harcosi észjárásunkkal összeegyeztetni. - Igen, ebben igaza lehet - mondta Parandin. - Óhajtanak még valamit tőlem, vagy engedik, hogy visszatérjek kötelezettségeimhez? - Nem áll szándékunkban feltartani önt, szenátor, de bizonnyal örömmel hallja a hírt, amit közölni szerettünk volna még önnel, hogy sikerült a Selkathokkal kereskedelmi egyezményt kötnünk. Mi is beálltunk a koltóvásárlók népes táborába, ezért vagyunk most Manaan-on. - Ezt valóban örömmel hallom - jegyezte meg Parandin. - Mert szövetségre lépésünk egyik feltétele az volt, hogy a köztársaság szeretné látni, a Mandalóriai Birodalom ezután nem hódítással, hanem békés kereskedelemmel szerzi be szükségleteit, és erről nemcsak szavakkal igyekszik meggyőzni minket. Kereskedelmi tevékenységük megindítása biztató kilátás arra, hogy nem lételemük a háborúskodás, ahogy ezt az eltelt évezredek alatt volt szerencsétlenségünk tapasztalni! Ami pedig azt a bizonyos szóbeszédet illeti, ahogy Onasi parancsnok fogalmazott, a részletek felől érdeklődjenek azoknál, akik ezt az egész ostobaságot kitalálták! - Érdeklődni fogunk, szenátor - mondta Serger furcsa mosollyal... - Szenátor úr! - szólalt meg hirtelen Carth. - A legfontosabb témát utoljára hagytuk. Mielőtt Telrevanról elindultunk, Mandalore-tól kaptam a felhatalmazást, hogy most már beszélhetek önnel egy lehetőségről. Az uralkodó azt kéri, vitassák majd meg ezt a szenátusban! - Miféle lehetőségről beszél, parancsnok? - A Mandalóriai Birodalom uralkodója úgy döntött, hajlandó látogatást tenni a köztársaságban, felesége és kisfiai társaságában, természetesen, ha a szenátus tudja garantálni biztonságukat! A politikus arca felderült: - Komolyan beszél, Carth? És ezt a nagyszerű hírt a végére tartogatták! Végre eljutottunk idáig! Mandalore nem is tudja, mennyire megkönnyíti a szenátus dolgát! Mandalória uralkodójának emberi oldaláról a köztársaság népeinek fogalma sincs, és én, aki már találkoztam vele, láttam és hallottam őt a tervezett változtatásokról beszélni, képtelen vagyok rávenni a rettegő tömegeket, de még szenátortársaimat is, hogy ne féljenek többé attól, aki eddig állandó fenyegetettséget jelentett számukra! Trónra lépése óta valóban jelentős változtatásokat léptetett már életbe! Ezért a hírért érdemes volt ennyit utaznom! Ahogy visszatérek, azonnal előterjesztem a szenátusnak Mandalore bejelentését! Miután Parandin elhagyta az Arkant, az alvezér megfordult és meg sem állt Labelick szobájáig. Valósággal berobbant a kis fülkébe, és kíméletlenül rángatta ki a kertészt az ágyból. Belemarkolt gyér hajába, és hátrafeszítette a fejét: - Mennyit fizettek azért, hogy csapdába csalj minket?! - Mi...milyen csapdába? - nyüszített fájdalmában az öreg. A visszakérdezés hallatán Serger kezéből akkora pofon repült ki, hogy Labelick elájult. Az alvezért még mindig fojtogatta a düh. Felragadta az asztalról a vízzel teli korsót, és az eszméletlen kertész arcába zúdította a tartalmát, de az nem tért magához. Serger ledobta a földre a magatehetetlen testet, és belerúgott. - Meg ne öld! - törtetett be a Hadiár. - Amíg nem biztos, hogy ő az áruló, szükségünk lehet még rá! Az alvezér dühe az égig lobogott: - Hát én pedig úgy láttam, a szenátornak nincs takargatnivalója! Szerintem ez a rothadtbűzű civil hazudik, vagy az a másik két bűzlő csatornatöltelék! - Szerintem Sergernek igaza van - pillantott Carth a Hadiárra. - Parandin nyilvánvalóan nem tud az egészről. Egyetlen pillanatra sem esett ki a szerepéből. Elég régóta ismerem ahhoz, hogy úgy véljem, valóban nincs tudomása semmiről. Persze ettől még hazudhat, de akkor nagyon ügyesen teszi. - Eh, Carth, de naív vagy! - mordult a Hadiár ingerülten. - Látszik, hogy katona vagy! A civil politikusoknak nincs más fegyverük a lódításon és a hazugságon kívül! Lusták arra, hogy közelebbről is tanulmányozzanak olyan dolgokat, amelyekről majd dönteniük kell, és fizikailag is képtelenek arra, hogy mások elismerését kivívják, ezért inkább megtanulják kijátszani egymást és a népet! Ezért volt nekünk a birodalomban mindig harcos vezetőnk! Ha már bizonyított, akkor megengedték neki, hogy a száját is kinyithassa! Hogyan tudnál addig felelősségteljesen dönteni bármiről, ha nem jártál utána, miről is fogsz dönteni egyáltalán? Serger fölegyenesedett: - Egy dolog biztos! Akár a szenátor hazudik, akár Labelick, akár a bűntársai odalent, én nem fordulok vissza innen, amíg meg nem tudom, mi lett a lányokkal! Tartom magamat az eredeti tervhez! Holnap letelik az egy hét, amit Labelick cimborái kértek, lemegyek hozzájuk, hogy elvezessenek abba a kastélykomplexumba. Bármennyire tiltakozik is a szenátor, valaminek lennie kell a háttérben! - Csatlakozom! - lépett azonnal melléje Carth. Canderous bólintott: - Végülis ezért jöttünk ide - fejével intett egy gárdistájának. - Mossátok föl ezt a nyomorultat, és ha beszédképes állapotban lesz, hozzátok az étkezőbe! Gyertek, fiúk, addig megbeszéljük, hogyan tovább!   A következő hetek ugyanúgy teltek, mint eddig. Seyda azonban már nem járt el Carverékhez ellenőrizni, hol tartanak a gyógyító automata kísérleteivel. Sheruk, Saborra és a Calora testőrkapitányai örültek ennek, mert így Seyda egy percre sem hagyta el a Palota és a főváros biztonsági zónáját. Saborra egy este azzal állított oda a Gyógyítás Házá-ba, hogy elkérje HK-47-et. - Vidd nyugodtan, Saborra! - mondta Seyda, aki ma a szokottnál is bágyadtabbnak tűnt. - Már úgyis szemrehányást tett nekem, amiért nem foglalkozom vele, és kezdi magát feleslegesnek érezni. Dolgoztasd csak meg! - Köszönöm, úrnőm - hajtott fejet a felderítő főparancsnok, intett a harci protokolldroidnak, egyúttal szemével jelzett Teregrilnek, jöjjön ő is velük. A testőrkapitány azonnal vette a néma üzenetet, és maga kísérte ki a főparancsnokot: - Baj van, Saborra? - kérdezte aggódva. - Igen, Teregril, baj van. Azt hiszem, megtaláltam az okát annak, miért gyengül ilyen rohamosan az úrnőnk. Szükségem van a segítségedre, és persze kapitánytársaid segítségére is. - Megint valami... összeesküvés... Seyda ellen? - szorult össze Teregril torka. - Nem tudom, mit higgyek - vallotta be Saborra. - A műszeremmel - amit Zukával az egyszerűség kedvéért auramérőnek neveztünk el, bár annál jóval bonyolultabb dolgokat tud - újra elkezdtem ellenőrizni Seydát, mert nem tetszik, hogy egyre fáradtabb. Ez a műszer most azt jelzi, hogy Seyda életenergiáját valaki vagy valakik lecsapolják... Igaz, hogy az emberi szervezet a miénkénél jóval gyorsabban öregszik, de Seyda csak tizennyolc éves, még emberi mértékkel mérve is nagyon fiatal, tehát a természetes öregedés ebben az esetben szóba se jöhet! Seyda valamilyen szinten továbbra is jedi, mert "B", vagyis általános jedi energiájának áramlását a jedi mesterek ugyan megszüntették, viszont különleges "C" energiája megmaradt. Seyda nem is sínylené meg igazán "A" energiája csökkenését, mert hisz meditációs "C" energiájával egykettőre rendbehozná magát. Csakhogy a műszerem szerint ez a "C" energia is váratlanul csökkenni kezdett, pedig ez évek óta változatlan nagyságrendű és intenzitású volt! Az energiavámpír fogalma előttünk is ismert. Ezek a saját energiájukat rosszul hasznosító, vagy beteg személyek nem rosszindulatúak, csupán rákényszerülnek, hogy mások energiájából töltődjenek föl. Legtöbbször tudomásuk sincs róla, mit művelnek. A leyandale ezeket viszonylag gyorsan helyrehozza, tehát a mi népünknél ez csak átmeneti állapot, és mint mondtam, rendszerint betegséggel függ össze. De még ha valóban energiavámpír lenne a gyógyulni vágyók közt, az is csak az "A" életenergiát tudná elszívni, hisz átlagos szervezet csak azt tudja felismerni és hasznosítani. A "C" energia csökkenése azonban azt mutatja... - Hogy egy jedi jár Seydához! - fejezte be Teregril. Saborra sóhajtott: - Igen, kapitány, ilyesmitől tartok. Az életerő-és a jedi energia egyszerre történő elszívása már nem lehet véletlen! Teregril egyre a fejét ingatta: - Értem, amit elmondtál, de nem hiszem, hogy jedi lenne. Hogyan jöhetett volna ide észrevétlenül, amikor az űrkikötőt és a hanarállomásokat is fokozottan ellenőrzik Nihilus kellemetlenkedései óta? És ha mégis jedi lenne, Seyda azonnal jelezné nekünk a jelenlétét, hisz éreznie kellene!!! - Bizonyára érzi is! - mondta Saborra. - Csak közömbös iránta. Sokat beszélgetek vele, és szavaiból kitetszik, ahogy gyengül, egyre kevésbé érdekli, hogy mi lesz vele. Már nem stabil lelkileg, így meg sem próbál harcolni saját életéért. Szilárdan hiszi, hogy az automata működni fog, és átveszi az ő helyét a gyógyításban. Sajnos, nemcsak a férje, hanem a gyermekei iránt is mind kevesebb érdeklődést mutat. Minden köztünk töltött perc az ő számára már csak a felvállalt kötelesség teljesítése. Mintha csak arra várna, hogy az automata elkészüljön végre és ő... elmehessen... Nihilusnak sikerült összetörnie Seydát azzal, hogy Mandalore-t ellene fordította... Sylas jól mondta: Seydával nem lehet játszani, hisz jediként sokszorosan érzékenyebb, mint mi! Mások fájdalmát sem viseli el, hogyan tudná feldolgozni a sajátját? Ezért nem tud talpraállni, maga sem akar mást, csak, hogy vége legyen... - Akkor nem ismered Seydát! - vágott közbe Teregril hevesen. - Ő mindennél jobban félt minket! Ha önmagáért nem is harcol, minket akkor is figyelmeztetne, hogy veszélyforrást érzékel! Ennyit neked is meg kellett volna már tanulnod Seydáról, hisz te is nap mint nap vele voltál Helsán, ahogy mi is! Nem, valami másnak kell lennie! Talán valami műszert rejtettek el... - elhallgatott, és úgy nézett a felderítő főparancsnokra, mintha most látná először. - Saborra - mondta furcsa hangon. - Hol vannak a krinek? - Igen, Teregril, ez jutott eszembe először nekem is. Hogy talán a krinekkel próbál valaki manipulálni. De miután Rawlina apja megmutatta, hogyan kell szabályoznunk az öveket, minimálisra állítottuk a hatásukat, és Mandalore kivitette az összeset a városból olyan messzire, hogy még egyesített kisugárzásuk se zavarhassa Seydát. Ezután Eshokkal védelmi rendszert állítottunk föl a rejtekhely körül. A belépő kód ismerete nélkül a krin-övek senki számára nem hozzáférhetőek. Teregril sóhajtott: - Jó. Akkor hát eszerint mégiscsak egy jedi járja a főváros utcáit titokban... Milyen segítséget vársz Revan droidjától, és tőlem? - Írtam egy programot és be akarom tölteni HK-47 memóriájába, aztán csatlakoztatni akarom hozzá az auramérőt is. HK-nak végig az úrnő mellett kell lennie, elsősorban a délutáni gyógyítás ideje alatt, amikor sok idegennel találkozik. A program, amit készítettem, arra szolgál, hogy bármilyen változás állna be Seyda aurájában, azt azonnal rögzítse, egyúttal utasítást ad HK-nak, hogy ezt azonnal jelentse neked, mert te vagy szolgálatban délután! De mivel Seyda nemcsak délután van idegenek között, ezért HK parancsa az, hogy délelőtt Dandornak, éjjel Davrelnek jelentse, ha bármilyen változást észlel a műszer. Csak így lehet kideríteni, kinek a közelléte van szó szerint negatív hatással Seydára. Ti, kapitányok, hatalmas felelősséget vállaltatok Seydáért már eddig is, de amit most rátok bízok, messze túlnő azon, amit testőrkapitány valaha is megtett a Calorájáért! De tudom, hogy vállalni fogjátok ezt a plussz felelősséget, mert nem csak egy Calora életéről van szó! Ez a Calora most Seyda, akinek személye számunkra mindennél többet jelent! - Saborra, Teregril! A Haladhor beszélni akar veletek! - szólt ki az udvarra egy helsai őrharcos. A főparancsnok és a testőrkapitány visszatért a Palotával összekapcsolt konzolhoz: - Itt vagyunk, Sheruk. Mondhatod! - Saborra, most indulok hozzátok a Palotából. Viszek magammal valakit... Seyda miatt jött... - a vonal megszakadt. A helsaiak egymásra néztek, majd Seydára, aki most tért vissza a fürdőből. - Sheruk idejön! - mondta neki Teregril szokott szelíd hangján. - Azt mondja, vendéget hoz, aki rád kíváncsi. - Tudom - mondta Seyda nyugodtan, szorosabbra kötötte köntöse övét, és kinyitotta hálószobája ajtaját. - Éreztem, amikor megközelítette Telrevant... - Érzed őt? - ismételte Saborra, és óvatosan hozzátette. - Eszerint ő... jedi? - Igen, Saborra. Jedi. A Kitaszított. Ha arra gondoltok, hogy én hívtam, akkor tévedtek. Én semmit nem akarok tőle. Nincs mit beszélnem vele. - Sheruk azt mondta, miattad jött! - mondta Teregril lágyan, és végigsimított a kibontott hajzuhatagon. - Nem jöhetett miattam, mert én nem hívtam! - ismételte Seyda. - Ha idejött, az ő döntése volt. Ha akartok, beszélgessetek vele, én megyek aludni. Jó éjszakát!   Bement a szobába, és mióta ideköltözött, most először az ajtót is becsukta maga mögött! A sötétbe boruló kertben néma árny ült a medence peremén, és a vízbe bámult. - Stel! Hol vagy már? - hallatszott az ápolónő erélyes hangja. - Hűvösödik, gyere be végre, ne kelljen annyiszor szólnom! Ha nagyapád itthon lenne, jól összeszidna ezért a makacskodásért! - Ne beszélj így vele! - szólt rá a közelben álló Karendhor gárdista, aki most adta át éjszakás váltótársának a tizenkét órás műszakot. - Salina azért küldött ide téged, hogy ellásd és ellenőrizd Stelt, nem azért, hogy folyton rendreutasítsd! Ez a kert az egyetlen hely a világban, amit Stel ismer, ahol szabadnak érezheti magát! Ha nem akar még bejönni, hadd maradjon kint a virágai között! - visszafordult váltótársához. - Nappal nincs vele semmi gond, láthatóan mindenbe beletörődött már. Nem próbálkozott azóta újabb öngyilkossággal. Csak szomorú. Nagyon szomorú. És sokszor sír. Éjjel tud aludni? - Igen, alszik - bólintott az éjszakás gárdista. - Legalábbis mozdulatlanul fekszik. Hogy tényleg alszik-e, azt nem tudom, mert nem szoktam nagyon közel menni hozzá, ne zavarja a jelenlétem. Egyébként nem irigyellek, Glorren. Ez a délelőttös ápolónő tényleg kibírhatatlan, és ezzel vagytok összezárva egész nap! Az éjszakás annyival jobb, hogy legalább a száját nem jártatja. Igaz, kivel beszélgetne? Stel néma, én pedig kellemesebb beszélgetőtársakhoz vagyok szokva, mint Salina beosztottjai. Mintha a modorát is átadta volna nekik, amíg a keze alatt tanultak! Fiatalabb, kellemesebb modorú, és persze csinosabb ápolónőket is gyűjthetett volna maga köré, nem? - Hát persze, csakhogy azok a csinos, fiatal ápolónők akkor nyilván többet foglalkoznának velünk, mint Stellel! Nevettek, majd Glorren a medence szélén ülő lányhoz lépett: - Jó éjszakát, Stel. Átadtam a műszakot, most hazamegyek! - szelíden végigsimított a fiatal nő arcán, majd elköszönt Karendhor társától, és nagy léptekkel elhagyta a kertet. Stel fölemelte fejét és utánanézett, majd felállt és lassú léptekkel bement a szobába. Sikertelen öngyilkossági kísérlete óta mind kevesebbszer lépte át szobája küszöbét, hogy virágait megnézze. Mandalore nem látogatta meg őt azóta, hogy kimentették a vízből. Seyda is ritkán jött el hozzá, tudva, hogy Stelre éjjel-nappal ápolónők és Karendhor gárdisták vigyáznak, és jelenlétével nem akarta fölöslegesen fölzaklatni az uralkodó egykori kedvesét. Stel attól sem lett volna boldogabb, ha valaki megsúgja neki, hogy Mandalore eltaszította őt ugyan, de a Calora nem fogadta vissza Mandalore-t, így az uralkodó éjszakái jó ideje magányosan telnek, mert büszkesége nem engedi, hogy más nőt keressen magának. Ezzel beismerné maga előtt is, hogy képtelen Seydát visszahódítani, erőszakkal pedig nem akart közeledni hozzá. E híreket Mandalore-ról és a Caloráról az őrharcosok és gárdisták nem engedték kiszivárogni, a személyzet pedig, ha gyanított is volna valamit, nem mert volna erről a kényes témáról mesélgetni a városban, tudva, hogy azonnal menesztenék a Palotából! A fizetés, amit a palotabeli személyzet kapott, segített befogni a legpletykásabb szájat is! A nép így elhitte igazságként, amit látott: hogy az uralkodópár külön lakik ugyan, de naponta találkoznak bent a Palotában, és a Calora csak azért költözött ki a városba, hogy a betegek elmehessenek hozzá délutánonként a Gyógyítás Házá-ba. Stelről senki nem tudott. Calborn többszöri rendreutasítása után még Salina is megtanult titkot tartani! Tudta, hogy Stel az uralkodótól vár gyermeket, de erről nem világosította föl az odaküldött ápolónőket, nehogy pletyka kerekedjen belőle. Mandalore-nak három törvényes fia volt, akik közül majd a legrátermettebb lép a birodalom trónjára, és ha Stelnek is fia születne, Calborn nem akarta a birodalom rendjét megzavarni, nem akarta, hogy törvényes utódaival szemben bizonyos jogokat követelve lépjen föl a törvénytelen fiú. Jobb, ha az a gyermek nem tudja, ki az apja! A gyermekekre szüksége volt Mandalóriának, és Mandalore is kíváncsi volt a kis jövevényre, akiben az ő uralkodói vére csörgedezik! Elhatározta, hogy a legjobb mesterek keze alá adja, ha fiú lesz. Az iker-uralkodópalántákkal együtt fogja fölneveltetni, őrharcost vagy Karendhor gárdistát képeztet belőle, műszaki felderítőnek is taníttatja, ugyanakkor a gazdasági tudást sem fogja megtagadni tőle, hadd legyen minél több esélye az érvényesülésre! Ha lánya lesz, akkor pedig a legtökéletesebb nevelést biztosítja számára, ami egy nemeskisasszonyt megillet! Mert azt Mandalore eldöntötte, akár fia, akár lánya lesz, nemesi rangot ad neki. Úgy érezte, ezzel végre meghálálhatja Tedin gazdasági tevékenységét, melyet az öreg gazdász Telrevan fejlődéséért tett hosszú élete során. Ezzel a lépéssel Mandalore el tudja hallgattatni a gyermek születése körüli bizonytalan mendemondákat is. Egy gazdag és előkelő gyermek származását senki nem firtatja, ha maga az uralkodó áll mögötte! A kiváló neveltetés és a vagyon minden kaput meg fog nyitni előtte! Mandalore nemes szándékú elhatározásairól mit sem tudva a megalázott, lelkileg kifosztott Stel mind jobban magába fordulva bolyongott sivár magánya falai közt. Most már attól a lehetőségtől is megfosztva, hogy véget vethessen életének. Az ápolónők figyelmének elterelése nem okozott volna gondot, de a Karendhor gárdisták éberségét nem lehetett kijátszani. Igazuk volt, hisz életükkel feleltek a rájuk bízott nő életéért! Stel gyorsan rájött erre, és keserűen mondott le a további kísérletezésről. Könnyebb volt a nappal tizenkét óráját átvészelni, mert a délelőttös Glorren igyekezett őt jobb kedvre deríteni, sokat beszélt hozzá, nem zavartatva magát attól a ténytől, hogy a néma lánytól nem kaphat választ. Az éjszakás gárdista sem volt mogorvább, csak tiszteletben tartotta Stelnek azon jogát, hogy az éjszaka alvásra, pihenésre való, ezért nem is próbálta beszéddel szórakoztatni Stelt, aki ilyenkor csak bámult az éj sötétjébe, és gondolatai éjszakáról éjszakára mind sötétebbek lettek... Egy idő után már nem is kelt föl. Csak bámult ki a kertbe, mind mélyebbre vonulva vissza szomorú gondolatai közé...

2007.08.03. 16:13

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 50. részét! Köszönöm! :-)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Seyda gyógyító automatájának terve a droidkomplexumban. Mandalore elérkezettnek látja az időt arra, hogy összefogja és ellenőrizze birodalmát. Gazdasági és harci megfigyelőket küld minden klánhoz. Seyda egyre fáradtabb, úgy tűnik, beteg... Sheruk visszatér szabadságáról, és igyekszik átértékelni kapcsolatát Lylthiával és Arionnal. Saborra elmondja Sheruknak nyugtalanító elméletét a siroxi civilek és a krinek összefüggéséről...   A kis jedi úrnő - 50. rész   A hatalmas területen fekvő droidkomplexumban elsősorban harci-és rohamdroidok gyártása folyt, de itt készültek a hordozható lőtornyok is, mint mobil harci egységek. A dolgozókat civil műszaki kutatók irányították, és harci vezetők szolgáltak mellettük tanácsadóként. Így a kutatás elméletét a harcosok gyakorlati tapasztalatával összhangba hozva fejlesztették a droidokat. A műszaki beállítottságú uralkodó megjelenése, bár sokszor megfordult itt, nagy feltűnést keltett, de Saborrát is tisztelettel fogadták, akinek híre, mint kiváló droidprogramozóé és a számítástechnikában jártas szakzsenié, ide is eljutott. A Calora okozta az igazi meglepetést, bár hallottak róla, hogy műszaki felderítőként kiváló eredményeket ért el. Az eligazítóban összegyűlt irányítógárda civil igazgatója köszöntötte az uralkodót és kíséretét, ételt és italt hozatott számukra és hozzákezdett, hogy beszámoljon a fejlesztőmunka és a termelés jelenlegi állásáról. Mandalore azonban fölemelt kézzel megállította: - Várj, Carver! Nem beszámolóért jöttünk. Egy gyógyító automata prototípusát akarjuk legyártatni a kész tervek alapján. - Gyógyító automata? - ismételte az igazgató. - Igen, Carver. Ha befejeztétek a csodálkozást, talán beszélhetnénk is róla! - Bocsáss meg, Mandalore, de ebben a birodalomban eddig minden hangsúly fegyverek, és pusztító droidok gyártására helyeződött, de hogy droiddal gyógyítani is lehet, ez eddig még senkinek nem jutott eszébe Mandalóriában! Érdeklődéssel hallgatjuk a terveidet, uram! - Nem az én terveim, Carter, hanem a Caloráé, tehát ő fog nektek részletesen beszámolni róla! - A Caloáré??? - minden tekintet Mandalore asszonyára szegeződött, aki a legkisebb zavar nélkül állt föl, elmondta elképzeléseit a tudat beépítéséig bezárólag, majd a T3-M4-gyel közösen összeállított kész terveket kivetítette a tervezőasztal közepén, és elmagyarázta a működés mechanizmusát. Mikor végzett, várakozóan nézett körül. Látta Mandalore, Saborra és a kettős testőrség szemében a csillogást, milyen büszkék rá, de a komplexum vezetőgárdáján is megérezte a változást. Eleinte még fenntartással fogadták szavait, de mikor a megvalósításhoz ért, már látta rajtuk az alkotó izgatottságát, aki valami újat akar létrehozni. - Calora, az automatád mechanizmusa tökéletesen érthető és logikus! Minden általad említett alkatrész a rendelkezésünkre áll - mondta az igazgató. - Az összeszereléssel néhány napon belül készen lehetünk! Igazi kihívás azonban a tudattal való vezérlés gondolata! Hogyan lehet a tudatot, mint fogalmat kézzelfoghatóan beépíteni egy droidba? Honnan tudod, hogy miért éppen ekkora helyet kell „hagynunk” egy tudat számára, és persze honnan szerzünk tudatot? Ezzel a fajta technikával nem foglalkoztunk még kutatás szintjén sem! Seyda elmosolyodott, szétnyitotta az övet, kivett belőle egy apró fehér kapszulát és felmutatta: - A technika már adott. Csak fel kell használni! A beálló mélységes csöndben a kicsi kapszula körbevándorolt a komplexum civil, és harci vezetői kezén, majd visszatért Seydáéba. Aztán az igazgató felállt, és sorra emelkedett föl minden társa: - Calora, műszaki felkészültséged lenyűgöz minket, és az a nemes cél is, melynek szolgálatába állítod ezt a tudást. Ha kívánod, azonnal hozzákezdhetünk az automata megalkotásához! De valamit tudnod kell, Calora! Amikor új technikával próbálkozunk, elképzelhető, hogy elsőre nem az elvárásoknak megfelelően fog működni. Az asztrodroidodat emberek tervezték. Ő tehát csak a beléje épített emberi logika alapján képes gondolkodni, és jelen esetben tervezni. De ugyanez lenne egy mandalóriai droid esetében is, mely csak a mi tudásunkat és logikánkat használhatná föl. Mivel sem a köztársaság, sem mi nem foglalkoztunk ilyesmivel… ha elméletben működik is, ez nem biztosíték arra, hogy gyakorlatban is működni fog! Ez természetesen nem von le semmit ötleted tökéletességéből, de időt kell adnod a kísérletezésre!   A nagy gyakorlópályán a szokott lendülettel folyt az edzés. Minden fej Mandalore felé fordult. Hedgewither vezette a gyakorlatozást, mert nem tudta, kit jelöl majd utódjául az uralkodó. Ennek ellenére külön utasítás nélkül is lelkiismeretesen megjelent reggel a szokott időben a pályán, és mivel nem volt helyettese, ott is maradt az edzést levezetni. - Hogy van az asszonykád, Hedge? - kérdezte Calborn, és a vállára tette kezét. - Köszönöm, uram, jól. Salina szerint a baba is rendben van. - Salinánál jobban senki sem tudja. Bízd rá nyugodtan Rawlinát! Ami téged illet, holnaptól a délelőtti edzéseket Harod vezeti, téged pedig a reggeli gyűlésen várlak Derolen gárdakapitánnyal együtt. Ő lesz a másik biztonsági parancsnokom. Te a helsai és telrevani őrharcosokért felelsz, ő pedig a Karendhor gárdáért. Mindenről tudnotok kell, hogy intézkedni tudjatok! És minél többet kommunikáljatok Arionnal! Ő sokat tud nektek segíteni a tapasztalataival. Te eleve baráti kapcsolatban vagy vele Helsa óta, Derolen pedig jó természetű, Arionnal is össze fog férni. Mivel együtt kell dolgoznotok, minden információt meg kell osztanotok egymással, de erről holnap többet is beszélünk! Add át üdvözletemet Rawlinának! - Átadom, uram. És köszönöm, hogy ekkora bizalmat szavaztál nekem! - Hedge, én a harcosaimat a tudásuk alapján osztályozom, ezért pedig nem jár köszönet. A tudás a tiétek, én csak támaszkodom rá. Mandalore és kísérete visszatért a tanácsterembe, ahol a reggeli gyűlés résztvevői már jelen voltak. Az uralkodó végignézett vezetői arcán: - Saborra, küldtél felderítőket jedijeink felkutatására? - Igen, uram. - Rendben. Most a mai megbeszélés főtémáját akarom elétek tárni. Klánjainkhoz megfigyelőket akarok küldeni, széles jogkörrel felruházva. Ha valamiért a Központ vagy az uralkodóház elleni szervezkedésre gyanakszanak, akár magát a klánvezért is joguk lesz felelősségre vonni. Bizonyos időszakonként pedig hazajönnek és jelentik, mit tapasztaltak. Természetesen a küldötteim őrharcosi támogatással fognak odamenni. Valószínűnek tartom, hogy a klánvezérek tiltakozni fognak döntésem ellen, hisz ez az intézkedés a bizalmatlanságomat jelenti, de nem kockáztatok többé. Szeretném veletek együtt összeállítani a küldöttek és kísérőik névsorát. Ez természetesen több magas rangú harcost jelent, akiket most elő akarok léptetni. Itt az ideje, hogy Mandalore összefogja és egységesítse birodalmát! Ez az intézkedés Starvillert nem érinti. Nem azért, mert te most itt vagy, Sylas, és udvariaskodni akarok veled. A szervezkedések még most is asszonyom ellen irányulnak, gondolom, nem kell részleteznem, hogy klánodtól miért nem tartok. Még mindig Helsa őrharcosaira támaszkodom Seyda védelmében, és az eltelt hónapok igazolták, hogy joggal bíztam rájuk asszonyomat. Velem is szembeszálltak, hogy megvédjék tőlem Seydát. Ordot is békén hagyom. Egyrészt, mert állandó kapcsolatban vagyunk velük a Karendhor gárdistákon keresztül, másrészt Canderous ugyanúgy mellettem áll, mint te, és ugyanúgy kordában tartja saját klánját, mint te a tiédet. Arion összekulcsolta ujjait, és előrehajolt: - Uram, én attól félek, intézkedésed nyomán nem fogják jobban szeretni Seydát, ha őmiatta avatkozol bele a klánok irányításába, amitől még elődeid is óvakodtak. - Ebben igazad van, Arion, de szükséges a felügyelet. Egyébként elődeim azért nem avatkoztak bele a klánok vezetésébe, mert féltek szembesülni a mélység problémáival. - A mélység problémáival? - ismételte az alvezér értetlenül. - Mit értesz ezen, uram? - Azokat a problémákat, amelyeket a te klánvezéred már fölismert és meg is kezdte ellenük a harcot. A ti segítségetekkel. Ti akadályoztátok meg, hogy olyan alvilági erők törjenek a felszínre Starvilleren a civilek elégedetlensége nyomán, melyek Telrevant, mint látod, már megfertőzték. Elődeim csak a harcos kaszttal törődtek, mert szükségük volt rá, de nem törődtek a háborúk miatt nyomorba taszított néppel, akik minden keserűségüket most rám öntik, mert őseim bűneiért én vállaltam a felelősséget. Ez a keserűség tette szükségessé számukra a kábítószerek csempészetét, pedig bizonyára ők is tisztában vannak azzal, hogy ez gondjainkat csak növelni fogja. Sylas nálatok időben lépett közbe, Ordo pedig gyakorlatilag hozzánk tartozik, hisz megélhetése is tőlünk függ. De többi klánunk helyzetéről csak annyi az információm, amiről a vezérek beszámolnak. És nyilván egyikük sem szeret dicsekedni a kudarcokkal. Csakhogy attól, hogy nem tudjuk, milyen szörnyű erők rombolják a klánokat belülről, ettől ezek a romboló erők még működnek, és bomlasztják Mandalóriát. Azt akarom megértetni klánvezéreinkkel, hogy ha együtt rendbetesszük a gazdaságot a kereskedelem fellendítésével, akkor fölgyorsul a birodalom regenerálódása. Nem hódító háborúkra, hanem védelmi rendszerünk megerősítésére fordítjuk minden energiánkat. Ha mindenki jól fog élni, amit igenis el tudunk érni, nem lesz többé szükség kábítószerre, hogy valamilyen kétes és ártalmas álomvilágba kelljen menekülni a valóság elől! Sylas bólintott: - Az elképzelésed helytálló, uram. Én minden erőmmel támogatlak. - Köszönöm, Sylas, de te már annyit adtál Telrevannak és uralkodódnak, hogy nem vagyok méltó a Mandalore címre, ha még most sem vagyok képes talpra állni! - Én pedig mondtam már neked, Calborn fiam, hogy nekünk, klánvezéreknek önzetlenül kell támogatnunk téged, és nem szabad viszonzást kérnünk! A mi érdekünk is, hogy az uralkodónk erős legyen, és elképzeléseinkkel összhangban irányítsa Mandalóriát. A birodalom sosem volt egységes. Ha ezt sikerül egyszer elérned, az mindannyiunknak jó lesz, csak ezt sokan még nem látják át. Túlságosan nagy önállóságot kaptak elődeidtől, ezért félnek az egységes irányítástól. De vannak őszinte, hűséges barátaid Canderouson és rajtam kívül, gondolj Lendorra és Sentinre! Ők emellett gazdaságilag és harcászatilag is nagyon erősek. Két új klánvezéred, Dinetor és Landsell is nyilván elkötelezett híveid. Ha pedig három leggyengébb, a háborúkban legtöbbet szenvedett klánunkat is terveid szerint fogod segíteni, ők se fordulnak ellened. Kérd bátran klánvezéreid segítségét, fiam, elsőként az enyémet, mert hisz én most is itt vagyok! De van egy kérésem, mielőtt az előléptetésekről döntenél. Ez befolyásolhatja választásodat. Calborn szeme meglepetten villant, de bólintott: - Hallgatlak, Sylas. - Mandalore, tudom, miért hoztad el őrharcosaimat Helsáról, de mint megbizonyosodhattál róla, telrevani őrharcosaidnak és Karendhor gárdistáidnak is sikerült utat találniuk Calorád szívéhez úgy, mint a helsaiaknak, ezért remélem, le tudsz mondani fővezéredről, akit már évek óta utódomként tartok számon. Szükségem lenne rá, hogy elkezdjem klánvezérré való nevelését. Mandalore láthatóan meghökkent: - Larsenről beszélsz? - Igen, uram. Nincs fiam, akit örökösömmé tehetnék. Hét lányom közül öt ment eddig férjhez. De Seydát kivéve civil férfi a választottjuk. Ez nem von le értékükből; valamennyien talpraesett és képzett fiúk, de Starvillernek nem a civilek közül akarok magam helyett vezetőt választani, aki képtelen lenne a sokszoros többségben lévő harcos kasztot irányítani, hanem gazdasági és diplomáciai érzékkel is megáldott harcos vezért. Évek óta Larsent tartom legalkalmasabbnak erre a sokoldalú feladatkörre, bár még nem beszéltem erről vele. El tudod őt engedni szolgálatodból? - Nehezen válok meg tőle - mondta Mandalore. - De klánjaink fejlődése és felkészültsége a vezérek hozzáállásától és szakértelmétől függ, ez pedig a Központnak is javára válik. Ha Larsen visszatér siroxi megbízatásáról, szabadon rendelkezhetsz vele! - Köszönöm, uralkodóm. Mandalore sóhajtott: - Nos, mivel egy vezetőmtől kénytelen vagyok megválni, a helyére máris keresnem kell valakit. Serger az új fővezérem, ha sikerrel teljesíti manaani küldetését. Ha kudarcot vall, mert azért erre is számítanom kell, hisz teljesen bizonytalan információk nyomában jár, akkor is megelőlegezem neki a bizalmat. Arion tegnap óta az új alvezérem, de igényt tartok másik alvezérre is. Ezt a feladatkört Blesselre akarom bízni, aki már nagyon sokat bizonyított Karendhor gárdistáim és telrevani őrharcosaim vezetőjeként. Hedgewither, mint észrevettem, már Telrevan elismerését is kivívta tudásával, és mert önálló döntéshozatalra és szervezésre is képes, Arion helyett ő az egyik biztonsági parancsnok. A másikat a Karendhorok közül akarom kiemelni Derolen kapitány személyében. A helsai Taradol és Dentix mellé harmadikként egy telrevani őrharcost, a remek stílusú Harodot szánom kiképzőtisztnek. Most pedig döntenünk kell a klánokhoz kiküldött megfigyelőkről és természetesen őrharcosi kíséretükről! Kilenc klánt kell felügyelet alá vonni. Kérem a javaslatokat a küldöttek személyére! - Uram - vetette közbe Arion. - A kíséret funkciója egyértelmű, de megfigyelőként civileket vagy őrharcosokat kívánsz küldeni? - Jogos a felvetésed, alvezér. Eredetileg csupán harcosi felügyeletet szándékoztam gyakorolni, de kérdésed ráirányította a figyelmemet, hogy a klánok gazdasági helyzetéről sincs átfogó képem, csak amit közölnek velem, tehát átverhetnek, ha akarnak, visszaélve azzal, hogy nincs annyi gazdasági ismeretem, mint szükséges lenne. Ezért két megfigyelő fog menni minden ellenőrzött klánhoz. Az egyik gazdasági, a másik hadászati szempontból fogja vizsgálni az adott klán működését. Javaslatod van, Arion, azért kérdezted? - Igen, uram. Itt a lehetőség, hogy Tedin állítólagosan legjobb tanítványától, attól a rosszemlékű Joles-tól megszabadulj, ez mellett tudásával még hasznot is hajt neked. Egy küldöttnek megfelelne. Már persze, ha megbízol benne. - Nem bízhatok benne, miután el akart szökni a városból. - Talán csak a Stellel való házasságkötés nem volt ínyére - vélekedett Arion. - Ebben lehet igazság - csatlakozott Sylas. - Igazatok van - vetette közbe Teridon. - De veszélyes dolog Joles-t szélnek ereszteni, ki tudja, mit fog más klánoknál terjeszteni Mandalore-ról. Még Telrevanon sem tudja mindenki az igazat az eltelt hónapokról. Arion hanyagul vállat vont: - És ha fecseg, akkor mi van? Nem tiltja törvény, hogy az uralkodónknak kedvese is legyen a Calorája mellett. - Nem is erről beszélek, Arion - mélyedt a szemébe a járőrparancsnok tekintete. - De ha elterjed a hír Joles fecsegése alapján, hogy Nihilus képes volt befolyásolni az uralkodónkat huzamos időn keresztül, megrendülhet a nép bizalma Mandalore-ban! Gondolj csak bele, mennyi új rendelkezés lépett máris életbe, ami a nép ellenérzésével vagy értetlenségével találkozott! Eddig Seydának tulajdonították a változtatásokat, ezért nyíltan vagy burkoltan őt támadták, de ha kiderül, hogy Nihilus az irányítása alá vonta Mandalore-t, még ha átmenetileg is, ezután már nemcsak a Calorát kell féltenünk és minden erőnkkel védenünk, hanem az uralkodónkat is! Minden rendelkezését a sötét jedik akaratának fogják betudni. Ezért az uralkodópár védelmében azt tartanám a legbölcsebbnek, hogy a börtönben lévő Jolest haladéktalanul ki kell végezni, nem pedig elküldeni más klánokhoz, hogy fecsegésével újra felszíthassa a gyűlöletet az uralkodó és asszonya ellen! És persze Revan meg a Kitaszított ellen. Calborn tekintete ide-oda ingázott a beszélők közt, de egyiküket sem szakította félbe. Mindig engedte, hogy véleményüket szabadon elmondják, akkor is, ha az a nemtetszésével találkozott. De épp azért vonta be minél szélesebb körben a vezetőit, mert más szemszögből láttattak vele olyan eshetőségeket, melyek esetleg addig meg sem fordultak a fejében. Tudta, hogy nem rosszindulatból beszélnek, még a nagyszájú Arion szavai mögött is mindig ott bujkált az uralkodója és Calorája iránti féltés, bármilyen keményen vagy flegmán fogalmazott is időnként. Teridon ritkán szólalt meg a tanácskozásokon, kivéve, ha saját területéről kellett beszámolnia járőrparancsnokként, Calborn ezért lepődött meg mostani hozzászólásán, mely döbbenetes éleslátást tükrözött: - Teridonnak maximálisan igazat adok. Joles nem azért veszélyes, mert Stelről és rólam pletykál Telrevanon, vagy bármely más klánnál, hanem mert Tierron és Targon vádját igazolná, miszerint a jedik Seydán keresztül irányítanak engem! Így is sok támadás ért, amiért Revan és a Kitaszított szövetségét keresem. Nihilus befolyásoló parancsának híre betetőzné az ellenem irányuló hadjáratot. De nem akarom Jolest kiküldeni a vadonba! Tedin könyvelőjeként jó szolgálatot tett Telrevannak. Sajnálom, hogy nem bízhatok meg benne többé. Egyszerű, gyors halált szánok neki. Még azt sem kell tudnia, hogy meg fog halni! És azt sem akarom, hogy Seydához eljusson Joles halálának híre. Ő nem tudja, hogy parancsomra Jolest föltartóztatták a kikötőben. Csak azt tudja, amit Tedin elpanaszolt neki. Hogy Joles elhagyta a Központot. Maradjon meg ebben a hitében. És Tedin is. Arion, gondoskodj arról, hogy Joles titokban és fájdalmatlan halállal múljon el! Ne is vegye észre, hogy akit odaküldesz hozzá, az a halált hozta el neki! Az alvezér bólintott, majd nekifogtak összeállítani a küldöttek nevét. Sylas a maga klánjából is javasolt szakértőket. A harci megfigyelők és a kíséretek kiválasztása jóval könnyebb feladatnak ígérkezett, mert Arion kiválóan ismerte őrharcos-és gárdistatársait. Mandalore gondosan ügyelt rá, hogy telrevani őrharcosok és Karendhor gárdisták is épp úgy megkapják az előléptetéseket, mint a helsaiak, akiket már az elején látványosan kiemelt. Az egyensúly így újra helyreállt Telrevan harci állományában. Mandalore fölnézett az előtte lévő listáról: - Nagyon elhúzódott a mai tanácskozás, csaknem dél van már, de még mindig maradt egy téma. A gyógyító automatáról van szó. Minden telrevani droidkomplexum kutatógárdáját ráállítom, hogy mielőbb valósítsák meg Seyda elképzeléseit. Ha elkészül, és a tesztelése igazolja Seydát, el akarom kezdeni a szériagyártását. Elképzeléseim szerint a Palotán belül, és odakint a városban is több darabra van szükség, a városi és Palota-beli szülőszobákban mindenképp kell lennie! Azután Telrevant látjuk el vele, kihelyezünk belőle Ordora és Starvillerre, végül lassan feltöltjük velük a birodalmat. - Engedj meg egy kérdést, uram! - Hallgatlak, Saborra. - Mandalore, a készleten lévő koltót nem akarod használni? Nekünk ugyan van gyógyító beültetésünk, még a civil férfiaknak is, hisz minden fiúgyermek kötelezően kapja meg, de a nők teljesen védtelenek. Az automata nagy segítség lesz, de ha van koltónk… - Igazad van, Saborra, de a koltót vésztartaléknak szánom. Carth-tól megtanultuk, hogyan kell felhasználni a koltót, de ebben a polgárháborús fenyegetettségben, amíg saját birodalmam is az ellenségem, nem akarom minden tartalékunkat mozgósítani. Az automata tervezésével ezért Seyda nagy terhet vett le a vállamról. És ez talán segít megértetni a makacskodó lázadókkal, hogy aki ennyire félti őket, az nem lehet az ellenségük, csak mert jedi, és a köztársaságban született. Egyéb téma? Senki nem jelentkezett. Mandalore felállt: - Akkor jó étvágyat az ebédhez mindenkinek, és legközelebb holnap reggel találkozunk!   Mandalore utasította Carver civil-és harci tanácsadóit, vegyék föl a kapcsolatot Telrevan többi droidkomplexumával, és kiemelten foglalkozzanak a gyógyító automata megvalósításával. Az igazgató furcsának találta az uralkodó rendelkezését, hogy ennyire fontosnak tartja ezt az automatát, de természetesen eszébe sem jutott, hogy ellentmondjon Mandalore-nak. Calborn, amíg el nem indultak Pharanox-ra, minden nap elvitte Seydát a komplexumba, hogy a fiatal kis úrnő láthassa, hogyan valósul meg az álma. De Seyda ezután sem hanyagolta el palotabeli és városi feladatait. Csak a férjét... Még a Palotába sem volt hajlandó visszaköltözni. Calborn időről időre finom célozgatásokkal megpróbálta visszaállítani régi szokásaikat, hiába. Seyda már nem igényelte Calborn közeledését. Az eltelt hónapok alatt kislányos beszédmodorát, és minden gyermekes szokását elhagyta. Szelíd volt a betegekkel, türelmes a gyermekekkel, és minden eddiginél jobban ragaszkodott testőreihez. De egyre jobban magába zárkózott, és egyre fáradtabbnak látszott. Mandalore ebben látta a magyarázatot. Seyda kötelességtudása mindenkit megdöbbentett, pedig láthatóan teljesen kimerítette a szigorú életvitel, hiszen még a napi edzésekről sem volt hajlandó lemondani. Az uralkodó ezért sürgette az automata megépítését. Remélte, ha Seyda látja, hogy van, aki őhelyette is gondoskodik a betegekről, akkor megnyugszik, és végre változtatni fog feszített munkatempóján. Az már biztos volt, hogy az automata nem fog elkészülni arra az időpontra, amikor Mandalore, Sylas és Tedin elindul a kereskedelmi próbaközpont megnyitójára. Calborn az ajkába harapott dühében, mikor asszonya közölte, hogy nem tart velük, mert nem hagyhatja itt a betegeket. - Seydám - próbálkozott az uralkodó -, Csak néhány hétről van szó! Amíg te nem voltál Telrevanon, addig is megvolt ez a nép gyógyítás nélkül... - De akkor még nem tudtam róluk - mondta Seyda. - Nem is vállalhattam felelősséget értük. De most már tudom, hogy itt vannak, és a segítségemet kérik. Ha most veletek mennék, nem lenne egyetlen nyugodt pillanatom sem Pharanoxon. Úgy érezném, hogy elárultam azokat, akiknek szükségük lenne rám. Mandalore belenézett a fáradt, karikás szemekbe: - Nekem is szükségem lenne rád! - szaladt ki a száján. Seyda pillanatokig hallgatott, majd fejet hajtott Calborn előtt: - Te vagy az uralkodóm, így engedelmességgel tartozom neked - mondta kifejezéstelen hangon. Calborn foga megcsikordult: - Nem tartok rá igényt, Calora! - és testőrei kíséretében elhagyta a Gyógyítás Házát. Sylas is megpróbálta jobb belátásra bírni lányát, eredménytelenül. Az indulás előtti nap késő délutánján a tanácsteremben az uralkodó egy utolsó, rendkívüli eligazítást tartott. - Én is itt vagyok már, rendelkezz velem, Mandalore! - hallatszott egy halk, de határozott hang az ajtó felől. - Sheruk! - villant meleg mosoly az uralkodó arcán. A Haladhor üdvözölte Mandalore-t és a jelenlévő vezetőket, majd elfoglalta helyét az uralkodó mellett. Megszokott viselkedésétől eltérően komoly és hallgatag volt a gyűlés alatt. Mandalore nem titkolta vezérkara előtt, mennyire megnyugtatta Haladhorja váratlan visszatérése: - Összeszedted magad, fiú? - nézett kutatón a szemébe, mikor az eligazítás végén félrevonta. Sheruk bólintott: - Igen, uram, rendben vagyok. Kész vagyok parancsaidat végrehajtani. - Sheruk, tudom, hogy nehéz dolgot kérek tőled, de együtt kell működnöd... Arionnal... ő az új alvezér! - Együtt fogok működni vele, uram, ezt kérned sem kellett volna! Lylthia a kedvesem volt, de ő már a múltamhoz tartozik. Arion viszont vezértársam a jelenben. Ha csalódtam is benne barátként, közös munkánkért ezután is közösen kell vállalnunk a felelősséget. Ne aggódj értem, Mandalore! Mindig különválasztottam a harci feladatokat a magánéletemtől!   Sheruk aznap este korán visszavonult szobájába, de másnap kint volt az űrkikötőben, mikor Mandalore és Sylas elindultak Pharanox-ra. Figyelte, hogyan búcsúzik el Seyda a férjétől. Az uralkodó higgadtnak tűnt, de aki olyan régóta, és olyan jól ismerte, mint ahogy Sheruk is, az láthatta, mennyire felkavarja Calbornt ez a külvilágnak szóló szertartásos búcsú. Mikor a Strider és a kísérőhajók sorra fölszálltak, Seyda megfordult és Dandorék kíséretében visszatért a Palotába. Sheruk nézte, mennyire megváltozott az egykori kislány, aki annak idején már látványával is fölpezsdítette a helsai harcosok vérét. Most is minden férfi tekintete őrá szegeződött, ha megjelent valahol. Látszott rajta, hogy szívből megörült, mikor Sherukot reggel megpillantotta, de a Haladhor érezte, ez már nem az a régi szeretetteljes öröm, amely mindig túlcsordult Seydán. A kis jedi úrnő fáradt volt, de nappal sosem engedett magának pihenőt. Éjjel napi négy-öt órát aludt kicsi házában, de azt is csak akkor, ha érezhette testőrei közellétét, ezért hálószobája ajtaja nyitva volt. Ha csak be is hajtotta valaki, Seyda máris felébredt, és jó időbe telt, mire újra el tudott aludni, ezért az úrnője éjszakai nyugalmáért aggódó Davrel szigorú utasítására az ajtót mindig sarkig tárták. Sheruk Saborrával beszélgetve tért vissza a Palotába. Már tudott Nihilus befolyásoló parancsáról, és a Siroxról hozatott krinekről: - Szóval Larsennek ezért kellett Siroxra mennie - tűnődött a Haladhor. - Vajon kinek áll érdekében épp Siroxon, hogy meg akarja őrjíteni Mandalore-t... - Talán nem is megőrjíteni akarja, csak azt, hogy az uralkodó az ő akaratát hajtsa végre - mondta Saborra. - Igaz, hogy Canderous egyszer megtisztelt engem azzal a jelzővel, hogy vészmadár vagyok, de ez az aggodalom abból fakad, hogy nagyon féltem Calbornt. Lehet, hogy vészmadár vagyok, de én azt mondom neked, hogy nagy veszély fenyegeti az uralkodónkat. És még csak nem is a harcosok részéről... - Mire gondolsz, Saborra? - Nézd, Sheruk, az beigazolódott, hogy a klánrendszer összefogó központi hatalom nélkül nem életképes, tehát uralkodóra igenis szüksége van ennek a birodalomnak! Ezzel még a legelvakultabb klánvezérek is tisztában voltak, gondolok itt Tierronra és Targonra. Egyikük sem akarta felvállalni egy uralkodó felelősségét, nekik épp elég volt saját klánjuk nyűgje. Csak Seyda ellen tiltakoztak. Amelyik harcosba egy csöpp kis ész is szorult, az nem bolond a hatalom kedvéért a fejét bedugni egy Mandalore véget nem érő kötelességeinek igájába! - Szóval te úgy véled, civil vezetők állnak a háttérben? - Igen, Sheruk, ettől tartok! És mivel Mandalóriában a birodalom történelmének kezdete óta mindig harcosok kezében volt a vezetés, egy civilnek nem is lehet elképzelése arról, hogyan kell összefogni és irányítani egy harci birodalmat! Csak azt látják, hogy egy uralkodónak mekkora hatalom összpontosul a kezében. De arról vajmi kevés elképzelésük van, mekkora árat kell fizetni ezért a hatalomért. - Saborra, ez alaptalan hipotézis! Gondolj arra, hogy a hatalmat fegyveres harcosokkal kell biztosítani! Egy civilnek sosem engedelmeskednének épelméjű harcosok! - Igaz - bólintott Saborra. - De az imént kimondtad a varázsszót: épelméjű harcosok. És ha már nem épelméjűek? Gondolj bele, ha csak Mandalore megbolondítására közel negyvenezer krint hoztak ide, mennyi lehet még a birtokukban Siroxon? Emlékszel arra, amit Seyda megtudott a krinektől? Hogy a krandok tízezrével hagyták őket hátra tartalékként az elpusztított világokban...   Aznap estefelé, a gyógyítás órái után, a kis házacska biztonsági rendszere látogatót jelzett. - Sheruk! - derült fel Teregril arca, mikor ajtót nyitott. Örömmel tessékelte be a Haladhort és kíséretét. - Te vagy most Telrevan első számú felelős nagyura! Otthagytad a kötelességeidet? Mi járatban itt nálunk? - Ne aggódj, Teregril, nem felejtem el, mivel tartozom a rangomnak és a birodalomnak! A kötelességeimmel már végeztem. De már nagyon hiányoztatok! Úgyhogy miután kiszabadulhattam a tanácsteremből, egy kis körsétát tettem. A helsai szálláson kezdtem, majd átmentem a Dracona Palotába Hedgewitheréket megnézni, megkerestem Teridonékat is, és most itt vagyok. Beszélgetni jöttem egy kicsit hozzátok. És persze az úrnőhöz is, mert Calbornék reggeli távozása óta még csak nem is láttam őt. - A Dracona Palotában voltál? - ismételte Teregril. - De hisz mondták neked, hogy nemcsak Hedgewitherék, hanem Arionék is ott laknak... - Igen, mondták - bólintott a Haladhor. - Azért mentem oda. Egyszer túl kellett esnem a találkozáson, hogy lezárjam a múltamat. Volt időm gondolkodni a szabadságom alatt. Nem mondom, hogy ugrálok a boldogságtól, amiért Lylthia elfordult tőlem, de sikerült eljutnom odáig, hogy megértettem, nem hirtelen szeszélyből tette. Hisz ő végülis elégszer figyelmeztetett, hogy többet szeretne ettől a kapcsolattól, mint amennyire én hajlandó voltam. Belegondoltam, Arion annak idején hogyan érezhette magát, mikor megtudta, hogy Lylthia már hozzám tartozik, és... mégsem zúzta szét a barátságunkat. Arion igaz barátom volt. A legönzetlenebb, legnagyszerűbb barát, akivel a sors valaha is összehozott! Nem tudom gyűlölni őt. És Lylthiát sem... Úgy éreztem, muszáj ezt elmondanom nekik. És... jól tettem, hogy elmentem hozzájuk. Megkönnyebbültem... De ahogy most elnéztem őket, együtt... arra is rá kellett jönnöm, hogy Lylthiával valószínűleg sosem tudtam elfeledtetni Ariont... - Rosszul gondolod, Sheruk! - csendült egy lágy hang a háta mögül. - Lylthia elmondta nekem, hogy őszintén szeretett téged! A Haladhor megfordult, és lenézett a Calorára: - Kicsi kiscsillagom, te Helsán sem tudtad soha elviselni mások fájdalmát - magához ölelte úrnőjét, és a fejére támasztotta állát. - Pedig most már sokkal könnyebb, hogy láttam őket, beszéltem velük, és... el tudtam engedni a gyűlöletemet... - Ülj le közénk, Sheruk! - fogta kézen Seyda. - Hamarosan vacsorázunk, tarts velünk! De amíg Telara megterít, szeretnélek megnyugtatni egy kicsit. Bármit mondasz is, még zaklatott vagy. Érzem. Gyere velem! - látva, hogy a Haladhor vonakodik, csöndesebben hozzátette -, Kérlek! Ennek a lágy, aggódó hangnak nem lehetett ellentmondani. Sheruk bólintott, és engedte, hogy Seyda a szobájába vezesse: - Ülj le az ágyra, és dőlj neki a háttámlának! Így. Most hunyd be a szemed és gyere velem... elvezetlek egy virágokkal teli rétre... érezd az illatukat... Hallod? Egy kis patak csobog a közelben... Nézd, most megy le a nap... Mivel az ajtó szokás szerint most is sarkig tárva volt, az őrharcosok csöndben voltak, ne zavarják meg Sheruk lelki pihenőjét, mely csak negyedóráig tartott, a Haladhor mégis úgy érezte, mikor visszatért a jelenbe, mintha órákat aludt volna és könnyebbnek érezte szívét. Megsimogatta Seyda fáradt arcát, és kereste a hála szavait, de képtelen volt bármit is kinyögni. Végül két hatalmas tenyerébe vette Seyda kis kezét és ajkához emelte. A Calora mosolygott: - Nem akartalak mélyebbre vinni, hogy éjjel is tudj majd aludni. És még néhányszor el kell jönnöd hozzám, mert ez az egy alkalom kevés ahhoz, hogy fel tudd dolgozni, és végleg el tudd engedni a fájdalmat! Nem elfelejteni kell azt, ami fáj, mert hisz az emlékeink által leszünk azzá, akik vagyunk, de meg tudsz majd nyugodni! Gyere, most menjünk enni!

2007.08.02. 09:24

Sziasztok! :-D Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 49. részét! Köszönöm! :-)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Megint a krinekről! Mandalore kivallatja Rawlina apját, és egy siroxi felderítőt... Saborra kiegészítő programja működik, HK-47 krineket talál! Egy összeesküvés, de ki van a háttérben? Mandalore Larsent küldi Siroxra nyomozni.   A kis jedi úrnő - 49. rész   - Uram, tudod, hogy Rawlina apja a köztársaságban született, felderítőként lőtték le a sithek Telrevan légterében. Telrevan nem bántotta őt, és két év múlva befogadta. Továbbra is felderítő maradhatott. Egy Spellinggel szabadon jár-kel a birodalomban, és annak határain túl. - Ebben nincs semmi rendkívüli, Hedge! Vagy teljes mértékben megbízunk valakiben, vagy sehogy! Az előbbire te vagy a legjobb példa. És te nem éltél vissza a bizalmunkkal! - Igaz, uram. De Rawlina apja megtette. Szabadságát csempészetre használta. Mandalore vonásai megkeményedtek: - Kábítószer? - Nem, uram, annál sokkal veszélyesebb. Titokzatos és iszonyú dolgokat hozott és hozatott ide a Központba, amik hatalmas tömegben már befolyást képesek gyakorolni mások tudatára, talán meg is őrjíthetik! Ezeket a dolgokat Trandonon találták és vitték magukkal azok a mandalóriai csapatok, akik népem utolsó túlélőit velem együtt Siroxra hurcolták! Akkor még nem tudták, mik ezek, és mekkora veszélyt zúdíthatnak az egész birodalomra, csak miután kísérletezni kezdtek vele. Félek, uram, hogy ellened is föl akarják használni, azért csempészték Telrevanra ekkora mennyiségben… - Krand-krinek? - kérdezte hirtelen Arion. Hedgewither rápillantott: - Nem tudom, mi a nevük ezeknek az apró kapszulákba zárt valamiknek, de talán a szüleim és rokonaim is itt vannak most… Telrevanon… - megcsuklott a hangja, de érezve, hogy asszonya remegve bújik hozzá, összeszedte magát, és emelt fővel nézett az uralkodó szemébe, aki pattogó hangon kérdezte: - Hedgewither parancsnok, mióta van minderről tudomásod? - Körülbelül egy órája, uram. Rawlina apját sokszor látogatta meg egy siroxi felderítőbarátja. Tegnap érkezett megint. Szokás szerint vendégül látták, és itt is aludt. Ma korán reggel, miután én eljöttem otthonról, Rawlina nem ment vissza aludni, ahogy máskor szokott, így véletlenül meghallotta, hogy apja és a felderítő miről beszél suttogva. A siroxi újabb szállítmányt hozott. A Spellingeket nem szokták különösebben átnézni a kikötőkben, így hát könnyű kijátszani az ellenőrzést. Hónapok óta zajlik ez a csempészet, de hogy ki áll a háttérben, és mi a szándéka ezekkel a lényekkel, azt nem tudni. Rawlinának sokat meséltem Trandonról és a krandokról, így megértette, miről beszélget apja és a siroxi, azért volt tudatában a szörnyű veszélynek, míg kihallgatta őket. Hallotta, hogy erről a házról beszélnek, ahol elrejtették, és gyűjtögették ezeket a kapszulákat. Az előző lakókat már sikerült elüldözniük, és a ház most a Caloráé. Félő, hogy őt nem elüldözni, hanem befolyásolni akarják, ha a megfelelő mennyiség összegyűlik! Rawlina elszökött otthonról, és utánam jött a pályára, hogy figyelmeztessen. Én rögtön fölvettem a kapcsolatot Teridonnal, kértem, hogy járőreivel figyeltesse a házat, és tartóztassák föl a siroxit, ha távozni akarna, aztán téged kerestelek, uram, hogy mindenről beszámoljak neked. Bizonyára több választ tudsz a csempészekből kicsikarni, mint ha csak ezt a néma házat faggatnád szörnyű titkairól! - Megleptél, Hedgewither! Önálló döntésed és szervezőkészséged azt bizonyítja, hogy többre vagy hivatva, mint amit eddig rád bíztam! - mondta Mandalore, majd fölment a lépcsőn, és megállt a még most is síró-remegő fiatalasszony előtt. Ujját az álla alá téve fölemelte a nő arcát, és a szemébe nézett: - Apád halálos ítéletét írtad alá azzal, hogy leleplezted őt. Tisztában vagy vele? - Igen, uram… - suttogta Rawlina reszkető szájjal. - De szeretem a férjemet, és félek, hogy az én hallgatásom bajba sodorná őt, mert úgysem hinné el neki senki, hogy nem tud apám dolgairól, hiszen ott lakik, pedig tényleg nem tud! Én se tudtam eddig. És félek, hogy a te kedves kis Calorádnak baja esik ebben a házban, és félek attól, hogy ellened akarják fölhasználni ezt a szörnyűséget, hogy talán megőrjítsenek vele… pedig a te uralkodásod nagyon jó nekünk… Mandalore megfogta Rawlina mindkét kezét, és ajkával tiszteletteljesen megérintette: - Hedgewither, az asszonyodat nemesi rangra emelem azért, amit tett! Te pedig Arion helyére kerülsz! Igyekezz betanulni, mert Arion nem sokáig maradhat melletted. Ő mától Serger mellett Telrevan másik alvezére! Több más előléptetést is akarok tenni! Úgy látom, klánjainkat nagyobb ellenőrzés alatt kell tartanom, mint eddig. Ez a siroxi szervezkedés nagyon megdöbbentett! Elfogadta a két eléje térdelő helsai őrharcos hűségét, majd felnézett: - Rawlina, hallottál tőlük valamilyen nevet? Sirox klánbeliét, vagy akárki másét? - Nem, uram. Csak erről a házról beszéltek. Hogy a mostani szállítmányt hogyan csempésszék ide, mert tudják, hogy a Calora otthonát Teridon járőrein kívül kamerák is figyelik. - Honnan tudják? - Erről nem beszéltek, de azt tudom, hogy apám már volt itt. Hogy a Calora gyógyítását kérje. De azt nem gondoltam, hogy csak kihasználta a Calora jóhiszeműségét, és segítőkészségét, hogy közben körülnézzen és tájékozódjon… - halkan elsírta magát. - …mi tudta megváltoztatni az én apámat ennyire… - Csak még egy kérdés, Rawlina. Az édesanyád is tud minderről? - Nem tudom, uram - rázta fejét Rawlina. - Reggel nem volt otthon, amikor apám és a siroxi beszélgetett… de, hogy apám beavatta-e… remélem, nem, de nem lehetek benne biztos… - Rendben van. Akkor majd kikérdezzük. Fiúk, siessetek, vigyétek biztonságba ezt a bátor kis asszonykát! És Salina mielőbb menjen el hozzá! - Eeiigenis, uram! - vágta magát vigyázzba Arion, és karjába fűzte Rawlina kezét. - A másik kezecskéddel kapaszkodj a párodba, szép hölgy, és már itt se vagyunk!   Mandalore megvárta, míg a két őrharcos óvatosan elvezeti az asszonykát, aztán visszament a pincébe: Saborra fölvonta szemöldökét: - Éppenséggel Trandon nem jutott eszembe. Hedge-et valahogy nem kapcsoltam össze a krinekkel. Mi legyen most, uram? Nézzünk körül a műszerrel, vagy menjünk kifaggatni a siroxit? - Mindkettőt egyszerre! - Calborn elővette a kommunikátort és beütötte a járőrparancsnok kódját: - Teridon parancsnok, itt Mandalore. Erős kísérettel hozasd a Gyógyítás Házá-ba Rawlina szüleit, és a siroxi felderítőt! Köszönöm. Őrharcosok és gárdisták néma döbbenettel bámultak az uralkodóra. Saborra maga is tisztában volt Calborn szavainak jelentőségével. Mandalore ezzel népe előtt is nyíltan elismerte Seyda gyógyító tevékenységének létjogosultságát és szükségességét. És nem tekinti úgy, hogy asszonya tőle szökött meg a Palotából. Calborn másik kódot ütött be: - Tendan parancsnok, itt Mandalore. Tegnap egy Spelling érkezett Siroxról a kikötőbe. Zárjátok körül, és senki semmilyen, ismétlem, semmilyen indokkal nem mehet föl rá! - Értettem, uram! Ez a tilalom a hajó pilótájára is vonatkozik? - Ő már nem fog jelentkezni nálatok. Tendan, egy listát is kérek Eshok konzoljára arról, hogy ez a hajó mikor járt nálunk először, hányszor fordult meg azóta Telrevan Központjában, szállított-e valamit, ugyanaz volt-e minden esetben a pilótája, és okozott-e bármilyen gondot nektek! - Parancsodra uram, azonnal összeállítjuk és küldjük a listát! Más utasításod? - Nincs. Köszönöm, Tendan. Mandalore egy harmadik kódot is beütött: - Blessel főkapitány, itt Mandalore! Starren kapitánnyal együtt gyertek a Gyógyítás Házához! - Igenis, uram. - Köszönöm. Calborn eltette a kommunikátort és Saborrához fordult: - No, talált valamit Revan szupermasinája? - Igen, uram. Ott a fal tövében találta ezt. Álcázóval volt levédve. - Egy közönséges felderítői öv? - Igen, uram, felderítői öv, de ha jobban megnézed, egyáltalán nem közönséges! Van egy vékony belső rétege… és nézd, uram, mi van a két réteg között! Mandalore kommunikátora jelzett. - Hallgatlak, Dandor! Felébredt? Akar velem beszélni? Add oda neki a kommunikátort! - rövid szünet után. - Seydám, a krin probléma szerteágazóbb, és veszélyesebb, mint hittük. Ide tudnál most jönni a Gyógyítás Házába? Köszönöm. Mandalore leengedte a kommunikátort, és jobban megnézte az övet, amit Saborra nyújtott felé. A lefejtett belső réteg teljes hosszában, több egymás alatti sorban fél centi széles, egy centi hosszú fehér hengerecskék sorakoztak. Saborra a bekapcsolt műszert az öv mellé tartotta. Az érzékelő kijelzője őrült iramban pörgött körbe-körbe. - Szóval ti vagytok azok a titokzatos krinek! - Mandalore óvatosan érintette meg a kis kapszulák egyikét. Az őrharcosok és gárdisták lassan közelebb óvakodtak. Az uralkodó feléjük mutatta az övet, és kivett egy kapszulát a tartóból: - Fiúk, ha ezentúl bárhol találnátok ilyet, jelezzétek! Saborra, szerinted hány darab lehet ebben a speciálisan átalakított övben? - Egy sorban nyolcvan darab. Megszámoltam. És tíz sor van. Az nyolcszáz darab! - Nyolc-száz da-rab?! - ismételte Mandalore, harcosaival együtt mélységesen ledöbbenve. - Igen, uram, és HK negyvenhárom övet talált! Az 34.400 db krin!!! - De hogyan létezhet, hogy ekkora mennyiség jelenlétét itt most közvetlenül mi nem érezzük, ugyanakkor az előző lakókat képesek voltak elüldözni? - Két dolgot tudok elképzelni, uram! - mondta Saborra gyakorlatias hangon, ami azt jelezte, már többször átrágta magát ezen a problémán. - Őrharcosaink és gárdistáink aurája nagy kiterjedésű. Akaraterejük elképesztően erős. Sokan és sokat vannak együtt, saját és társaik aurája együttesen semlegesíti a környezet hatásait. Arion is mondta, apróbb kellemetlen érzetre épp ezért nem is fogékonyak. A civilekkel más a helyzet. Kevesen és keveset vannak egymás társaságában, aurájuk nem erőteljes, mint a harcosoké, fegyvertelenek, gyengék, ezért határozatlanabbak is, mint harcosaink. Ismeretlen dolgokra félelemmel reagálnak. Kevés kísérletet végeztem a civilek aurájával, azt is csak az összehasonlítás kedvéért. Az itt lakó házaspár közvetlenül volt kitéve az egyre nagyobb mennyiségben idehordott nyugtalanító, idegen jelenlétnek. Nem lehetett nehéz megijeszteni, és rávenni őket, hogy elmeneküljenek… - Várj, Saborra! Arion azt mondta, mindent itthagytak, a rokonuk szerint nem voltak gazdagok, Serger szerint viszont vadonatúj bútorokkal rendezték be vadonatúj házukat! Hátha nemcsak a krinek üldözték el őket, hanem a siroxi is rásegített egy kis pénzzel? - Ez igaz uram, de az iménti gondolatmenetet folytatva, senki nem akarta megvenni a házat, mert valami elriasztotta őket. A krinek zavaró jelenléte továbbra is elüldözte a vevőket. Amikor Arion rendbetetette a házat Seydának, civilekkel dolgoztatott, és senki nem futott világgá innen, és bár ezt a pincét is végigtakarították, újrafestették, nem találták meg ezeket az öveket. Tehát a krineket addig bizonyára elvitték innen, csak Seyda beköltözése után, és a biztonsági rendszer felállítása előtt csempészték vissza őket! A testőrök ezután sem érezték különösebben a krineket, Seyda viszont igen, de az ő túlérzékenysége nem szorul magyarázatra. - Ez így elég hihető, Saborra, de van még itt valami, ami nem illik a képbe. Larsen egy szobalányt rendelt ide Seyda mellé, aki viszont semmit nem érzett a krinek jelenlétéből. Ő vajon melyik kategóriába tartozik? - Igazad van, uram. Telarát semmi nem zavarta. Ez vezet át a másik elméletembe, mely szerint a krinek hatását szabályozni lehet. Voltaképp azt sem tudjuk, hogyan, és mire használták a krandok ezeket az esszenciákat, de véleményem szerint ahhoz, hogy energiával és életerővel töltődjenek föl belőlük, nem volt szükségük áldozatuk tudatára. A meghagyott tudatnak valami más értelme, jelentősége kell, hogy legyen! Talán információkat tároltak bennük. Hedge-et és az akkor ott harcoló siroxi csapatokat kellene kifaggatni, hogy néztek ki, hogyan harcoltak, és főként hogyan közlekedtek az űrben a krandok! Talán űrhajóik vezérléséhez használtak tudatot… - Mandalore! - varázsütésre minden tekintet a lépcső tetejére irányult. Teridon intett járőreinek, akik egy asszonyt, egy civil ruhás, sötétbőrű férfit, és egy barna páncélú felderítőt fogtak közre. Levezették őket Mandalore elé. - Köszönöm Teridon - mondta az uralkodó. - Ti most elmehettek! Lantisol, vedd át a civileket! - Igen, uram! - a testőrkapitány intésére gárdisták vették körül a rémült asszonyt, és a két közömbösen viselkedő férfit, a járőrök pedig távoztak. - Anya! - hangzott hirtelen egy döbbent hang, és egy Karendhor gárdatiszt rohant le a lépcsőn. - Starren kapitány! - szólt rá az uralkodó. - Ismered ezt a hölgyet? - Igen, uram. Ő Merolia, az édesanyám. - És ezt a két férfit ismered? - Igen, uram. Ő Jorrick, a nevelőapám. Kilencéves voltam, amikor az anyámat feleségül vette. Ő az apja Rawlinának, a húgomnak. Jorrick engem is saját gyermekeként szeretett. - Ezt a másik férfit is ismered, kapitány? - Igen, uram. Ő Kariga. Siroxi felderítő. Jorrick barátja. - Elképzelhetőnek tartod, hogy tiltott és veszélyes dolgok csempészésével foglalkoznak? - Uram, én nagyon ritkán fordulok meg otthon, de soha nem nyomoztam nevelőapám után. Karigáról pedig nem tudok sokat, így kérdésedre nem tudok felelni, uram! - Jól van, kapitány. Egyelőre ennyi. Merolia, tudsz arról, hogy férjed és ez a siroxi felderítő csempészettel foglalkozna? - Nem, Mandalore. Nem tudom elképzelni. A férjem mindig egyenes úton járt. A barátja pedig mindig jókedélyű, semmi alattomosság nincs a viselkedésében. - Jó. Akkor most téged kérdezlek, Jorrick. Mióta foglalkozol csempészettel? - Uram, én mindig felderítő voltam, sok világban megfordultam. A birodalom otthont adott nekem és szolgálatába fogadott. Miért gondolod, hogy hálátlansággal fizetnék a bizalmatokért? - Én mást kérdeztem tőled. - Nekem pedig csak ez az egy válaszom van, uram. Mandalore összevonta szemöldökét, de mielőtt válaszolhatott volna, figyelmét az újonnan megjelenő társaság vonta magára. Iménti szigora enyhült. Asszonya elé sietett és kezét nyújtotta: - Köszönöm, hogy idejöttél. Többet tudtunk meg a krinekről. Együtt kell döntenünk róluk! - Vádolod valamivel őket? - intett fejével Seyda a fogolyként körülzárt hármasra. - Egyelőre még csak informálódom - mondta Mandalore. A siroxi fölvetette fejét: - Azt mondod, informálódsz, uram? Pedig nekem az az érzésem, hogy igenis vádolsz minket, csak az informátorod, úgy tűnik, félrevezetett! Semmit nem tudsz ránk bizonyítani! Semmit! - Meglehet - mondta az uralkodó flegmán. - De téged még nem is faggattalak. Azt mondod, ártatlan vagy. Akkor miért lettél ennyire ideges? És miért gondolod, hogy informátorom van? Rutinellenőrzésről még nem hallottál? - Ez nem rutinellenőrzés, Mandalore! Ez vádaskodás! Én nem vagyok csempész! Azért, mert te vezérharcos vagy, és ezért az őrharcosokat és a gárdistákat többre becsülöd, mint a felderítőket, még nem jelenti azt, hogy a felderítők bűnözők lennének! - Érdekes a feltételezésed, Kariga. Eszerint újdonságot mondok neked azzal, hogy én felderítő is vagyok, sőt még az asszonyom is felderítő-képzést kapott? De ha eddig csak kíváncsi voltam, most már egyenesen gyanakszom rád, miért védekezel ennyire hevesen, amikor még egyetlen kérdésre sem kellett válaszolnod eddig! Azt, hogy hányszor fordultál meg eddig Telrevanon, nem kérdezem, mert az űrkikötő pontos számadatot fog nekem küldeni erről. Az sem tartozik rám, hogy barátságot ápolsz más felderítőkkel. Ha feletteseid parancsát végrehajtod, senkinek sem tartozol elszámolni magánútjaiddal. Az viszont már kimondottan érdekel, miért függnek össze idevezető útjaid olyan megmagyarázhatatlan dolgokkal, melyek hónapok óta foglalkoztatják a város lakóit. Tudsz erre magyarázatot adni? - Milyen megmagyarázhatatlan dolgokra gondolsz, uram? - Azokra az idegen dolgokra, amelyek minden kétséget kizáróan Siroxról kerültek ide néhány hónappal ezelőtt. Várom a beszámolódat. - Uram, én most sem tudom, miről beszélsz. Nincs mit mondanom. - Kár - mondta szárazon Mandalore. - Mert a cannokok már nem lesznek kíváncsiak a titkaidra. - Várj, Mandalore! Várj! Legalább azt mondd meg, miről beszélsz? Biztosan nem én vagyok az egyetlen siroxi, aki Telrevan Központjában megfordult! És honnan veszed, hogy éppen Siroxról került ide valami idegen dolog?! - Hát innen! - mutatta föl neki az övet Mandalore. - Látod, ez egy barna felderítőöv, amit egy gondatlan siroxi felderítő hagyhatott el. Biztos, hogy kereste is szegény, de nem találta meg. Hogy is találta volna meg, mikor elfeledkezett arról, hogy véletlenül álcázta! Vagy talán mégsem véletlenül? Erre kell gyanakodnom, mert feledékenységében nemcsak egyetlen övet hagyott el álcázva, hanem negyvenhármat! Szerintem nem is lehetett olyan feledékeny. Inkább óvatos. Szerinted? - Nem tudom, uram - mondta Kariga alig hallhatóan. Mandalore tekintete a szemébe mélyedt: - Kemény ellenfél vagy, Kariga és én tisztelem a kemény ellenfelet. De nem azt, aki Calorája, Mandalore-ja és a birodalmi központ ellen szervezkedik! - Én… én nem szervezkedek, uram… - Hát akkor ki?!!! - villant iszonyút Mandalore szeme. - Egy nevet akarok hallani! Akkor talán könnyebb halálod lesz! - Uram - térdelt lába elé a siroxi. - Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy az öveket idehozzam a Központba és megfelelő helyen letegyem őket. Ez a ház könnyen megközelíthető helyen van, csöndes. Nem volt feltűnő, ha este idelopózok, de kérlek, mondd meg, miért okoz neked ez a negyvenhárom darab felderítőöv ekkora gondot? - Valóban ennyire ostoba lennél? - nézett le rá az uralkodó. - Vagy csak játszadozol velem? Üres óráidban nem gondolkoztál el azon, miért hozattak el veled Siroxról a legnagyobb titokban, hónapokon keresztül átlagos felszerelési tárgyakat, melyeket egyetlen úttal is idehozhattál volna? Csak nem attól tartottál, hogy az űrkikötő ellenőreinek gyanúját fölkelted vele? - felpillantott. - Jorrick, van hozzáfűznivalód? Rawlina apja némi habozás után maga is letérdelt az uralkodó előtt: - Uram, magad is rájöttél, hogy veszélyesek ezek a dolgok, másképp észre sem vetted volna őket, és nem kapcsoltad volna össze az információidat velünk. A mi dolgunk csak annyi volt, hogy elrejtsük őket. Ez a ház volt rá a legmegfelelőbb. De az előző lakókat el kellett távolítanunk innen. Pénzt is kellett adnunk nekik, hogy ne az őrharcosok segítségét kérjék egyre fokozódó nyugtalanságuk kivizsgálása miatt, így sikerült azonnal eltávolítani őket. - Apa!!! - Starren teljesen ledöbbent. Jorrick kerülte a tekintetét: - Igen, fiam, nagyon sok pénzt kaptam azért, hogy megtegyem, amit kérnek, és ne faggatózzak. Mandalore, mi nem tudjuk, mi a funkciója ezeknek a dolgoknak, csak kisugárzásuk szabályozását kellett megtanulnunk, melyet az övbe építettek. Amikor a felújítások megkezdődtek, én is idejöttem és részt vettem a pince takarításában a többi munkással együtt, és elvittem innen az öveket. De akkora mennyiséget nem lehetett már feltűnés nélkül máshol tartani, bármennyire levettem is a kisugárzásukat. A takarítás után az első este, amíg sem a Calora, sem az őrharcosok nem voltak itthon, kénytelen voltam visszacsempészni az öveket. Arra gondoltam, a Calora talán nem érezte zavarónak, hisz ő megvette a házat, vagy ha érezte, akkor a ház aurájaként fogadta el. Tudtam, hogy nem megoldás, ezért igyekeztem eltüntetni innen az öveket, másnap azonban már erőtér védte a házat, nem tudtam visszajönni értük, de az újabbakat sem tudtam idehozni. Karigával reggel azon tanakodtunk, mihez kezdjünk most azzal a hat övvel, amelyet tegnap hozott. Bocsáss meg, Calora, nem akartunk bántani, de nem is gondoltuk, hogy éppen te veszed meg ezt a hónapokig üresen álló, mindenki által elkerült házat. Bizonyára te szóltál Mandalore-nak, hogy valami nyugtalanítót érzel a házban, így kezdtetek nyomozni… - Ki bízta rátok az öveket? - vágott közbe Mandalore. - Én a felderítőparancsnokomtól kaptam rendszeresen a pénzzel együtt - mondta Kariga. - A nevét! - parancsolta Mandalore. - Dolseran. Mandalore a kommunikátorért nyúlt: - Itt Mandalore. Larsen, készülj össze! Egy órán belül indulj el Siroxra! Blessel gárdafőkapitány veled tart. Beszéljetek Gabron klánvezérrel, a ti jelenlétetekben hallgassa ki a krinekről Dolseran felderítőparancsnokot; kapta valakitől a megbízatást, vagy ő maga az értelmi szerző! Blessel végig itt volt, mindenről beszámol neked! Ha további nevek merülnének fel, járjatok utána! Csak az összeesküvés elindítójával végezzetek, bárki legyen is az! A családját… - Seydára pillantott, majd befejezte -, …ne bántsátok! Köszönöm, Larsen - leengedte a kommunikátort és asszonyára nézett, hogy újra láthassa szépséges arcán a felderengő mosolyocskát, majd visszafordult a két térdelőhöz: - Jorrick, az asszonyod tudott valamiről? - Nem, uram! - mondta a felderítő azonnal. Mandalore tűnődve nézett ismét Seydára, majd úgy tűnt, elhatározásra jutott. - Merolia, szabadon távozhatsz! Jorrick… - Bocsáss meg, Mandalore! - hajtott fejet Starren az uralkodó előtt, majd ő is letérdelt. - Ha volna rá mód, hogy az apám számára kegyelmet kérjek… felelősséget vállalok érte! Calborn intett, hogy álljon föl: - Nagyra tartalak, Starren kapitány! Rád való tekintettel, és mert apád végül mindent őszintén elmondott, fölmentem őt az ellenem való összeesküvés vádja alól! Téged is, Kariga. De szem előtt akarlak tudni, ezért átveszlek Siroxtól a telrevani flottába, és Jorrickkal együtt Saborra felderítő főparancsnok felügyelete alá helyezlek! Ha megmutattátok a szabályzó használatát, elmehettek! Nem várta meg a hálálkodásokat. Neki most mindennél többet jelentett az asszonya szemében megcsillanó élet, a pici ajkak körül játszadozó halvány mosoly. Látta, hogy döntése teljesen megdöbbentette gárdistáit és őrharcosait, de tudta, hogy ők is tudják, népét féltő, szelíd Calorájuk kedvéért bocsátott meg a bűnösöknek. Megmutatta az övet Seydának, és Saborrával felváltva elmondták neki is feltételezésüket. - Érzékeled most őket? - kérdezte Mandalore. - Igen - Seyda hirtelen felpillantott férjére. - Ugye, ezzel vége a gyógyító automatának… - Nem, szívem - mondta Mandalore lágyan. - Az eddigiek világossá teszik, hogy a krinek csak nagy mennyiségben veszélyesek. Persze, hogy milyen módon lehet veszélyessé tenni őket, azt nem tudjuk. De biztosra veszem, hogy önálló egységként nem kell a befolyásolásuktól tartani, különösen, ha tudatos személyiségük összeolvad a gép vezérlésével, mint mondtad. Amit eddig megtudtunk róluk, a te elképzelésedet igazolja. T3-M4 szerint az automata néhány nap alatt elkészülhet, ha minden biztosított hozzá. Mivel másfél hét múlva el kell indulnunk Pharanoxra, jó lenne addig összeállítani a prototípust. Ha nem vagy fáradt, kimegyünk a droidkomplexumba Saborrával és az asztrodroidoddal együtt. Csak harminc kilométer. Ott minden adva van a gyártáshoz. Nem tudom, meddig leszünk el, ezért a délutános testőrség is velünk jön. - Velünk? - ismételte Seyda óvatosan. - Te is… te is jössz? - Igen, Seyda, nagyon büszke vagyok az én kis műszaki zseni asszonykámra, aki már nemcsak programozza, hanem tervezi, és készíti is a droidokat! Műszakiként engem is érdekel, hogyan valósítod meg az elképzelésedet! - De te most nem jöhetsz, hisz mivel elküldted Larsent Siroxra, rajtad kívül most nincs vezér Telrevanon! - De igen, van egy új alvezérünk. Arion. Tömérdek az energiája. Most belevetjük a mély vízbe, hadd szokja a gyűrődést! Vagy talán kifogásod van az ellen, hogy én is menjek? - Dehogyis! - élénkült meg Seyda. - Csak azt gondoltam, udvariasságból ajánlottad föl, nem igazi érdeklődésből, ezért nem akartalak erőltetni. Ha lehet, induljunk máris! - és elkapva az uralkodó jobbját, valósággal vonszolta magával a lépcső felé, míg másik kezével Saborrába karolt, közben csillogó szemmel magyarázott. Mandalore ismét szívdobogva fedezte föl benne az egykori édes kislányt. - Amit elmondtatok nekem, arról eszembe jutott valami. Hedgewither azt mesélte a krandokról, hogy egyszemélyes kicsi űrhajókban röpködtek, mint a mi Spellingjeink, amiket csak néha hagytak el. Alapvetően humanoid formájuk volt, feleakkora termetűek, mint egy mandalóriai harcos, hosszú, vékony ujjakkal, hosszúkás fejjel. Két lábon jártak. Ami elgondolkodtatott, az, hogy közös, nagy központjuk, anyaűrhajójuk nem volt, és nem voltak mindig csapatban, támadásaikat viszont tökéletesen össze tudták hangolni! Valamilyen formában tehát kellett kommunikálniuk! Szerintem a krinek funkciója az volt, hogy a krand űrhajók vezérlésével összekötötték őket, és az ő tudatukon keresztül teremtettek kapcsolatot egymással. - Erre én is gondoltam - vetette közbe Saborra. - De ez mellett a krinek életerő-eszenciaként is működtek. Az a kérdés, hogy egy ilyen krint mennyi ideig tudtak fölhasználni. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy nincsenek erre a fajta örök életre és örök emlékezésre kárhoztatva! - Biztos, hogy nincsenek! - bizonygatta a Calora. - Gondolj bele, Saborra, ha egy ilyen krin örökéletű lenne, nem lett volna szükség utánpótlásra, és a krandok nem csináltak volna újabb és újabb krineket hatalmas mennyiségben! - Várj csak, Seydám! - mondta az uralkodó. - Ha ez tényleg így van, akkor a te gyógyító automatád sem örökéletű, tehát időről időre újabb krin beépítését igényli! Döbbent csend állt be. Seyda megtorpant és elgondolkodva nézett maga elé: - Igazad van, Calborn! - mondta végül, teljesen természetesen ejtve ki férje nevét, elhagyva az uram és a Mandalore megszólítást. Az uralkodó alig bírta boldogságát palástolni, érezve, hogy asszonya megint egy lépéssel közelebb került hozzá. - Várjatok csak! - szólt közbe Saborra. - És mi van akkor, ha a krinek kettős funkciójából csak az egyiket használják? Vezérlővel össszeépített tudatként, vagy pedig gyógyításra, életfeltöltésre. Mikor melyikre van szükségük! Seydán látszott, hogy nagyon megkönnyebbült: - Szerintem Saborrának igaza van! Ha egy krint beépítettek az űrhajóba, és váratlanul elpusztul, mert lejárt az élete valahol kint az űrben, akkor a krand nekiállt volna másikat beépíteni? Nem tartom valószínűnek. Viszont ha a krand megsebesült, vagy lefogyott az energiája, akkor mondjuk megevett egy ilyen kapszulát és rendbejött. Ez viszont a krin fizikai pusztulásával járt együtt! A krin élettartama eszerint attól függ, hogy mire használják föl, bár nagyon csúnyán hangzik ez a szó, hisz bizonyos értelemben élőlényről beszélek. Tudatként beépítve örökéletű, míg feltöltő funkcióként azonnal meghal! - Elfogadható a logikátok - jegyezte meg Mandalore. - Bár tudatként beépítve sem örökéletű. Csak addig él, amíg maga a hajó, amibe beleépítették, el nem pusztul. Ha az első krint beépítjük a gyógyító automatába, talán többet is megtudunk tőle, már amennyiben lesznek még emlékei. - Igen, igen, néhány nap múlva talán már lesznek válaszok! - Seyda annyira elemében volt most, annyi tetterővel és lelkesedéssel, mint annak idején Helsán, hogy nemcsak férjét és egykori felderítőparancsnokát, hanem testőrségét, de a jelenlévő telrevani őrharcosokat és gárdistákat is elképesztette. Ezzel a gyönyörű, művelt, intelligens Calorával, aki harcosként és felderítőként is megállja a helyét, ezenfelül három örökössel is biztosította az uralkodórendszer fennmaradását, jogosan büszkélkedhetett a birodalom! Calborn ezt a sokoldalúságot a jedi génnel magyarázta. Revan önmagában is csodának számított, de ő férfi volt és tudatosan képezték jedinek. Hogy Seyda nő létére, és elhanyagolt tanítása ellenére is majdnem képes volt reprodukálni ezt a csodát, az már jobban elgondolkodtatta az uralkodót. Asszonya hihetetlenül gyorsan és könnyen tanult, gyorsasága és ügyessége révén fizikai erőhátrányát is képes volt csökkenteni a súlyos csontozatú és izomzatú mandalóriai harcosokkal szemben. Calborn többször faggatta Canderoust, hogyan viselkedtek, hogyan harcoltak a jedik a küldetés alatt és sokszor faggatta Seydát, milyen jedinek lenni. Miben tér el a gondolatviláguk, és voltaképpen mi az az Erő, amelyre támaszkodnak. Azzal maga az uralkodó is tisztában volt, hogy ha asszonya már egy puszta karddal is ennyire hatásos, egy fénykarddal akár a birodalom legjobb kardforgatója lehetne! Olyasmit vett ki Seyda szavaiból, hogy a fénykard nem csupán fizikai eszköz, hanem az Erőn keresztül, a jedi akaratával azonosuló fegyver. Nem fizikai erő és ügyesség kell hozzá elsősorban, mint a szimpla kardokhoz, ezért egy viszonylag csekély fizikai erővel rendelkező jedi is könnyedén elbánhat bármilyen gyakorlott és hatalmas ellenféllel. Seydában azonban mindemellett jelen volt az az őszinte csodálat, melyet legelső találkozása a mandalóriai harcosokkal váltott ki belőle. Ez a csodálata döntötte el a birodalom sorsát, ez adott új irányt a törekvéseinek, és vezette a mind jelentősebb változások felé. Seyda szenvedélyes szerető is volt, ami Calbornt a rabjává tette, mert együttlétük nem pusztán fizikai érintést jelentett. Seyda öntudatlanul a saját érzéseit átvetítette ilyenkor férjébe, ezzel felfokozta Mandalore érzékeinek érzékenységét is. Ilyen intenzív extázist Calborn más nővel soha nem élt át azelőtt! Seyda csak az anyasággal nem tudott megbirkózni. Salina beszámolt úrnője minden dolgáról az uralkodónak: - Uram, próbálj valamit tenni, mert azt nem tűrheted, hogy a fiaid az anyjukat csak páncélban és kardcsörtetve lássák! És nem a városi gyerekeket kellene pátyolgatnia! Megértem, hogy sajnálja őket, ha betegek, de a saját gyerekei mégis a sajátjai! Már a legelső, legtermészetesebb kapcsolat sem volt meg köztük! Látod, uram, dajkát kellett hozatnom a fiaidnak, mert az asszonyod még a legalapvetőbbet sem tudta biztosítani nekik. Hogy saját tejével táplálja őket. Megtévesztően nőies ez a lány, de mint anya… megbukott! Mandalore szeme szikrákat szórt: - Tudod, ki bukott meg anyaként? Az én anyám! Ne merd az én kis Seydámat Derilah-hoz hasonlítani, csak mert dajkának kell etetnie a fiaimat és mert nem tud közelebb kerülni hozzájuk! Lehet, hogy éppen én vagyok az oka, hogy nem tud anyaként viselkedni! Hónapokig nem is látott, csak az tudatosulhatott benne, hogy egy gyűlölködő idegen gyermekeit hozta a világra! Ki tudja, mekkora dúlást végzett ez az ő kis lelkében?! Még az a szerencsém, hogy a fiaimat nem gyűlölte meg. Ha valahogy újra magam felé tudom fordítani a szívét, majd megtanítom rá, hogyan szoktak viselkedni a gyerekekkel! De ha megtudom, hogy te bármilyen szemrehányással illeted őt most, mikor még egyáltalán a visszahódításáért kell harcolnom, világgá zavarlak, megértetted, Salina?!

2007.08.01. 08:56

Sziasztok! :-D Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 48. részét! Köszönöm! :-)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Mandalóriai esküvői szertartás köztársasági módra. Sith katonaság a mandalóriai hangárban... Saborra kiegészítette Revan droidjának programját az auramérő csatlakoztatásával. Krinvadászat Seyda házában.   A kis jedi úrnő - 48. rész   A Hadiár és a flottaparancsnok jól érzékelte a változást, mely Ailinában végbement délelőtt óta. A smink ugyan nem tudta teljesen eltüntetni a sok sírás nyomát, tekintete párás volt még, de végtelen odaadással csüngött Sergeren. Mivel eddigi életében sosem volt választási lehetősége, semmiről semmilyen elképzelése nem volt. Így mikor megtalálták a boltot, amire Carth emlékezett, az alvezérnek kellett kiválasztania a menyasszonyi ruhát. Mikor Ailina kilépett az öltözőfülkéből a fodros-csipkés, földet söprő hófehér köztársasági menyasszonyi ruhában, Carth vére meglódult a láttán, de még Canderous is elismerően csettintett. A Karendhor gárdisták csodálatát sem volt nehéz észrevenni, Ailina azonban csak Serger szemében nézte meg magát. Bele is pirult… Visszafordult a fülke felé, hogy újra átöltözzön, de az alvezér megállította: - Ez a menyasszonyi ruha azt jelképezi, hogy hozzám tartozol. Ebben akarlak egész Ahtonak megmutatni. És ez kell a házassági szertartáshoz is. Vagy meggondoltad magad, azért akarod levenni? Ailina hevesen rázta fejét, és fölnyújtózkodott az alvezér ajkáig. Látva, hogyan fonódnak össze megint, Canderous nem állta tovább: - A fenébe, Serger fiam, várj már egy kicsit, nehogy itt kezdd el a nászéjszakát! Ha nem figyelek oda, már a kisbaba is úton lesz, mire a követségi ceremóniáról visszatérünk az Arkanra, úgyhogy menjetek csak szépen előttünk! Hadd lássam, mikor mit csináltok! Serger kiválasztott még egy halom hálóinget, harisnyát és ruhát. Ailina csak a legszemélyesebb dolgokat válogatta össze magának, azután tovább mentek. A köztársasági katonák, akikkel találkoztak, rácsodálkoztak a Karendhor gárdisták által kísért vegyes társaságra, tisztelegtek az egyenruhás flottaparancsnoknak, de a sápadt bőrű, fekete hajú, kék szemű Ailinát a fehér menyasszonyi ruhában egész Ahto megbámulta! A sith katonák kitértek az útjukból. A Selkathok, Rodiánok és Vulkárok jóval közömbösebben vették tudomásul az arrogáns új kereskedőpartner érkezését. Mandalóriai kereskedők eddig csak civilként voltak jelen Manaanon. Canderous azonban már vezérharcosi elitpáncéljában hirdette büszkén hovatartozását. Ettől függetlenül senki nem aggódott, tudva, hogy Ahtoban a béke az egyetlen dolog, amit a mandalóriaiak is be fognak tartani, ha szükségük van az Univerzumban egyedül itt bányászott koltora. A köztársasági nagykövet tisztelettel fogadta a Karendhor gárdisták kíséretében megjelenő Hadiárt, mint a Mandalóriai Birodalom helyettes Mandalore-ját, majd üdvözölte a társaság többi tagját is, akikkel már délelőtt találkozott. - Hadiár - mondta. - Üzenet érkezett az ön számára Telrevanról Larsen fővezértől. Kódolt, tehát mi nem ismerjük a tartalmát. Ott, azon a konzolon elolvashatja! - Köszönöm, nagykövet - Canderous látható izgalomba jött. Hamarosan ragyogó arccal fordult vissza a konzoltól, és elbődült: - Fiam született, egészséges, hatalmas fiú, és Larinna is jól van! Halljátok? Fiam van! Keridor megszületett! Fiam van!!! Az összerohanó, fegyvert szegező biztonsági egységeknek a nagykövet és a flottaparancsnok alig bírta elmagyarázni, hogy nem támadták meg a nagykövetséget, csak a Hadiár kapott jó hírt otthonról, annak örül ennyire! Miután Parandin szenátorral kapcsolatba léptek, Carth és Canderous nem verte nagydobra, miért akarnak találkozni vele, csak azt kérték, egy héten belül jöjjön ide Manaan-ra. Katonaságot nem kértek tőle. Innen bármekkora köztársasági flottát azonnal tudtak toborozni. A szenátor rövid ideig hallgatott, de ismerve a mandalóriaiakat, és persze Canderoust, sejtette, hogy nem csekélység miatt zaklatják. Megígérte, hogy sietni fog. Ezután már nem volt más dolguk, mint várni. És persze a házassági ceremónia lebonyolítása. A nagykövet készségesen útba igazította őket, és boldogságot kívánt az ifjú párnak. Nem voltak ugyan bejelentkezve, de Mandalória második legnagyobb ura előtt minden ajtó megnyílt. Minthogy kreditet használt kulcsként. Sok-sok kreditet. A fiatal mandalóriai pár esküvőjének híre nagy port vert, és természetszerűleg sok bámészkodót vonzott. A mandalóriaiak számára sértésszámba ment, hogy mások is jelen vannak annál a szertartásnál, mely csak a két fiatal szerelmesre tartozik, de mielőtt a Karendhor gárdisták rohamra indultak volna, hogy szétszórják a tolakodó, kíváncsiskodó tömeget, Carth meggyőzte őket, hogy ez nem sértés, hanem szokás, és ha a termet ki is ürítik, az esketőt semmiképp ne zavarják el, mert akkor nem lesz, aki összeadja az ifjú párt. - És én ezért fizettem ki ekkora összeget annak a pojácának! - dohogott Canderous, csak az vígasztalta, hogy Ailina és Serger annyira el vannak foglalva egymással, hogy nem zavarja őket a nyilvánosság. Meg úgyis lesz még egy szertartásuk Starvilleren. Egy igazi! A család szimbólumát képviselő delixszoborral, az egymás lángjától életrekapó gyertyákkal, a forró szerelem lobogását jelképező bíbor függönnyel, és bíbor szőnyeggel. Megrázta fejét. Majdnem elaludt az öreg eskető monoton darálásától. Ez végképp feldühítette: - Egy csomó háborút túléltem, de most majd az unalom biztos végez velem! És majd épp ez a reszketeg vénség fogja fölvilágosítani őket a szerelemről! - sziszegte, és könyökével jól oldalba vágta Carth-tot, hogy legalább rajta álljon bosszút. Válaszul Carth visszasziszegett, de ő a fájdalomtól. Ettől Canderous valamivel jobban érezte magát. A köztársaság nagykövete váratlanul megjelent. Canderous egy fintorral nyugtázta jövetelét, attól tartva, hogy még az is beszédet akar mondani, ezzel elnyújtva a máris idegeket őrlően hosszú, nevetséges ceremóniát. Most meg miről hablatyol az öreg? Bűnről és bűnbocsánatról? Hogy jön ez ide? Hát nem látja, hogy az a két fiatal alig várja, hogy végre kettesben maradjon és egymásba bújjon? Canderous azt is látta, hogyan zárul ökölbe mind gyakrabban a Karendhorok páncélos keze. A mandalóriaiak számára a házasság a legnemesebb, legfelemelőbb esemény, egy szövetség kezdete, mely gondoskodik a birodalom új generációjának megteremtéséről, de ezt a szövetséget csak a két fiatal szerelmes köti egymással, gyertyák táncoló lángjánál, suttogó, áhítatos szavakkal, forró csókkal megpecsételve. A nagykövetnek esze ágában sem volt beszédet tartani, és az eskető sem tudta, mekkora veszélyből menekült meg azzal, hogy végre befejezte mondókáját. A nagykövet Canderoushoz lépett: - Hadiár. Különleges megtiszteltetés, hogy ön a mi ceremóniánkat választotta arra, hogy ez az ifjú pár innen induljon együtt hosszú, közös útjára, az Életbe. Kérem, engedje meg, hogy a köztársaság nagykövetsége nevében vendégül láthassam mindnyájukat esküvői vacsorára! Canderous bűnbánó pillantást vetett Carthra, aki még mindig az oldalát markolászta, aztán a nagykövet felé fordulva biccentett: - Megtisztel vele minket, nagykövet!   A kiadós és nagyon finom vacsora után visszafelé ballagtak az Arkanra a langyos éjszakában. Canderous most számolt be az üzenet másik részéről is társainak: - Larsen azt is írta, hogy Mandalore visszatért a Palotába, és újra a régi. Saborra a Strideren is megsemmisítette a parancsot. - Mandalore emlékszik valamire az elmúlt hónapokból? - kérdezte óvatosan Carth. - Nem. Végignézették vele az összes tanácskozást, onnan tudta meg, miket művelt addig. - És Seyda… hogyan fogadta őt? Canderous Sergerre pillantott a furcsa hangsúly miatt: - Mint egy idegent - mondta tömören, majd felderült az arca. - De persze Calborn nem nyugodott bele! Szégyen is lenne, ha a mi remek uralkodónk meghátrálna az asszonya elől! - Bántotta Seydát? - kérdezte aggódva Carth. - Bántani? Hol voltál eddig? Hát nem most mesélem, hogy megint normális? Dehogy bántja! Elkezdett udvarolni neki! Folyton a sarkában van, és már egy párbajra is kihívta… - Párbajra? - ismételte a flottaparancsnok elképedve. - És azt mondod, hogy minden rendbejön köztük? - Igen, azt! Mondd, tudod te egyáltalán, ki az a Seyda? Mert ha tudnád, nem kérdeznél ilyet! Hatalmas megtiszteltetés, ha az uralkodó arra méltat valakit, hogy kihívja párbajra! És mivel Seyda harcos, ebből a kihívásból pontosan tudja, hogy a férje komolyan veszi őt, tehát odavan érte! Azután Calborn még táncolni is elvitte! Szerintem addig azt se tudta, hogy az a mulató egyáltalán létezik, de most minden áldozatra hajlandó, hogy visszaszerezze az asszonyát. Addig már eljutott, hogy Seyda újra viseli a Calora-ékszereket. Larsen egy gyógyító automatáról is ír, ami Seyda ötlete, és Calborn persze támogatja a megépítését. Meglátjátok, mire hazatérünk, azzal fogadnak majd, hogy Seydát nem lehet kicsalogatni az ágyból Mandalore mellől még a szokott napi edzésre sem! Hát lesz is mit pótolniuk! Serger elgondolkodva nézett maga elé. Eszébe jutott a hetekkel ezelőtti búcsú napja, mikor elindultak Telrevanról. Seyda akkor gondolati üzenetet küldött neki, válaszként a vallomására: „Ha Calborn nem is fogad el engem többé, én akkor sem tudok elfogadni senkit többé!” Tehát Seyda változatlanul szerette férjét, és az a remény éltette, hogy az egyszer mégis visszatér hozzá. És mikor szíve belefáradt a reménytelenségbe, önmagába fordult. Sergernek akkor nagyon fájt ez a üzenet. Talán Ailinát kapta kárpótlásul érte... Megszorította felesége kezét, és mikor az kérdőn felnézett rá, lehajolt az ajkához. A Hadiár kirobbant: - Hát miféle alvezér az, akit egész nap fegyelmezni kell?! Serger hátrafordult: - Csak kieresztem a gőzt. Tudod, kitombolom magamat... ahogy reggel parancsba adtad… A Karendhorok vigyorogtak a Hadiár háta mögött. Maga Carth is jól mulatott: - Az alvezérednek igaza van. Nem meri megszegni a parancsodat… Egyszerre torpantak meg mindnyájan. Az Arkan dokkjában népes sith katonaság várta őket. Velük szemben pedig az Ordo vezérhajóját őrző telrevani őrharcosok álltak fölemelt fegyverrel. Az Arkan alsófedélzeti kiságyúi is a sitheket célozták. Serger azonnal a háta mögé tolta feleségét. Canderous és Carth kétoldalról az alvezér mellé lépett, a Karendhor gárdisták pedig védő sorfalat vontak előttük. - Amint látom, Serger fiam - dünnyögte Canderous -, alaposan kitomboltad magadat reggel óta! Legközelebb jobban át kell gondolnom, mit adok neked parancsba! A sithek közül kilépett egy piros páncélú parancsnok: - Lehet, hogy reggel félreértettük a meghívást? Este hatkor a dokkban, mert ott nincsenek kamerák. Ehhez képest most már tizenegy óra van. - Téged alaposan félreinformáltak! - lépett elő Serger, Ailinát a gárdisták őrizetére bízva. - A meghívás nem Ahto egész sith állományának szólt, csak öt nagypofájúnak, akik sértegettek, visszaélve azzal, hogy a Selkath béketörvény miatt nem torolhatom meg ott helyben, de nem volt bátorságuk levenni a maszkjukat, hogy azonosíthassam őket! Te nem voltál köztük, vagy ha igen, még gyávább vagy, mint hittem, mert reggel még a parancsnoki páncélodat sem volt bátorságod viselni! Vagy most csak elloptad felettesedtől a hatás kedvéért? - Igaza van Sergernek! - állt barátja mellé a flottaparancsnok. - Tanúsítom, mert ott voltam! Sértegették, de egyikük se merte felfedni a kilétét, és nem fogadták el a kihívást. Azt akarták, hogy a felingerelt Serger megtámadja őket, ezért a Selkathok börtönbe vessék. Most utólag mit akartok itt, főként ennyien? - Nem vagyunk ostobák, köztársasági. Ez a kereskedő azt mondta, egyedül áll ki az én öt sith katonám ellen. Ki az a bolond, aki ezt elhiszi? Tudtuk, hogy embereinket kelepcébe akarja csalni. Azt mondta, valamelyik dokkban, mert ott nincsenek kamerák. Persze nyilván erre a dokkra gondolt, ahol a hajója áll! Hogy legyen erősítése és az embereimet lemészárolhassák! Ezért jöttünk ennyien, hogy egyenlőek legyenek az esélyek! Canderous nagyot ásított: - Abból, amit elregéltetek, számomra teljesen világos, sith parancsnok, hogy az embereid reggel jelesre vizsgáztak gyávaságból! A kereskedőmnek nincs velük szemben kötelezettsége. Az asszonyával szemben viszont igen, mert most nősült, úgyhogy elhiheted, az most sokkal jobban izgatja, mint te meg a bandád együttvéve! Aztán meg én is álmos vagyok, és ezek a derék gárdisták és őrharcosok is hajnal óta talpon vannak, úgyhogy tegyetek egy szívességet, és hordjátok el magatokat! Akkor egyelőre még csak itt Ahtoban fogjuk terjeszteni gyávaságotok hírét, nem az egész Galaxisban! Most már azok a sithek is lövésre készen álltak, akik eddig csak figyelték az eseményeket. A feszültség óriásira nőtt. Serger visszahátrált a feleségéhez, és most is a háta mögé tolva, saját testével fedezve oldalazott a közeli Arkan rámpájáig, de végig szemmel tartotta a sitheket, akik most mind őket bámulták: - Menj föl, Ailina! - parancsolta Serger, érezve, hogy asszonya rémülten kapaszkodik belé. Páncélos kezek nyúltak azonnal Ailináért, a rámpát védő őrharcosok sorfala szétnyílt, és mindjárt be is zárult. Egy őrharcos bevezette a hajó biztonságába az alvezér ifjú asszonyát, és becsukta mögötte az ajtót. Serger most már nyugodtan tért vissza Canderous és Carth mellé: - Sith parancsnok - mondta pimasz mosollyal. - Nem akarom megharagítani a Hadiáromat azzal, hogy miattam nem tud időben aludni térni. Hol az az öt fickó? Kiállok ellenük, de senki nem avatkozhat közbe! Se ti, se az enyéim, értetted? Egymás közt lerendezzük, aztán megy ki-ki a dolgára! A sith parancsnok tétovázva engedte le fegyverét és fürkészve nézte a riasztóan magabiztos kereskedő arcát. Aztán hirtelen elhatározásra jutott: - Az a gyanúm, kereskedő, hogy több vagy annál, mint akinek mutatod magadat, azért akarsz mindenáron verekedést provokálni! Talán nem is kereskedő vagy… - De most aztán elég legyen! - ugrott oda hozzá az alvezér. - Reggel még azért kötöttetek belém, hogy gyáva vagyok, most meg félted tőlem az embereidet?! Mit akarsz tőlünk egyáltalán? Ha Selkathokat rendeltél ide, hogy lecsukass, hiába fáradoztál! A béketörvény nem vonatkozik a dokkokra, ezt neked is illene tudnod, hisz te állomásozol itt! Állítsd elém az embereidet, ha akarnak velem verekedni, vagy fél percen belül takarodjatok innen, különben tüzet nyitunk rátok! A sith parancsnok sisakja alól dühödt sziszegés tört elő: - Megjegyeztük az arcodat, kereskedő! Nagyon vigyázz magadra ezután, de a feleségedre még jobban, ha nem akarod, hogy mások is kipróbálják, mit tanult tőled ma éjjel… Serger vad, gyors mozdulattal kitörte a nyakát. Mire a sithek felocsúdtak, halott parancsnokuk fegyverének csöve is rájuk meredt: - Tíz, kilenc, nyolc… Mire Serger háromig ért, kiürült a hangár. - Ejha! - mondta Canderous. Moccanatlanul álló alvezéréhez ment, aki a csukott hangárajtót bámulta, ahol az utolsó sith is eltűnt. A Hadiár óvatos mozdulattal vette el tőle a halott sith sugárpisztolyát, majd a vállára tette kezét: - Eredj be az asszonykádhoz! Halálra van rémülve. Serger szó nélkül indult a rámpa felé. - Hadiár - kérdezte az egyik Karendhor. - Mi legyen ezzel a hullával? - Dobjátok be a firaxáknak! - Várj, Canderous! - mondott ellent Carth. - Nem kéne egy holttestet végigcipelni Ahto csarnokain! Ha innen kivisszük, életbe lép a törvény akkor is, ha ő semleges területen halt meg. - Igazad van, Carth. Átokverte sithek! Még haláluk után is gondot okoznak! Vigyétek föl a hajóra, fiaim! Kidobjuk az űrbe, a parancsnoki páncélját meg eltesszük emlékbe. Jól jöhet még. Azt a pár napot pályán keringve is kibírjuk, amíg a szenátor megérkezik, és majd ővele együtt visszajövünk. Nem akarok több zűrt ezzel a rámenős sith bandával. Sok a veszítenivalónk. A Selkathok végérvényesen kitilthatnak bennünket, és ugrott a kolto. Szólok a pilótának, aztán start!   Ailina az ajtóban várt. Férje elé szaladt, és átölelte a nyakát. Riadt kék szeme könnyben úszott: - Féltettelek… sírta halkan. - Nagyon… nagyon sokat veszítettem már eddig… Serger a mellére vonta: - Ó, kicsi szívem, nem olyan könnyű ám engem elveszíteni! Jöhet még idő, mikor meg is fogod unni, hogy mindig a szoknyádon ülök! - fölkapta, és bevitte saját szobájába. Körbefordult vele, hogy megmutassa neki új otthonát. Ide küldette felesége holmijait, amiket Ahtoban vettek a nagykövetségre menet: - Ez lesz a fészkünk a küldetés alatt. Ha bármit rendezkedni akarsz, bátran teheted, lesz időd, amíg úton vagyunk! Most szedjük össze a legszükségesebbeket a fürdéshez és az alváshoz. Hálóinget, pongyolát, törölközőt. Remélem, legalább te emlékszel rá, mit hova csomagoltunk, mert nekem fontosabb dolgom volt a boltban. Téged bámultalak! - Én meg téged - vallotta be Ailina. Serger rámosolygott, és leültette az ágy szélére, majd az egyik csomagot kiborította az ágyra, aztán sorra a többit is: - Akkor nincs más hátra, mindent át kell kutatnunk! A következő napokban lesz majd időnk rendet csinálni! Miután sikerült összevadászniuk mindent a fürdéshez. Serger kilépett az ajtón: - Most már csak egy kis szerencse kéne. Szerinted a fiúk zuhanyoztak már? - Nem tudom. Majd benézel a fürdőbe és meglátod! - Igazad van - Serger hirtelen visszafordult feleségéhez. - Mondd, te hogyan tudtál idefelé jövet észrevétlen maradni? Fogalmam sem volt róla, hogy a hajón egy ilyen tünemény utazik! - Hajnalban mentem fürödni, amikor te még aludtál. És a szobámba hozták az ennivalót. Azt hiszem, rajtad kívül mindenki tudta, hogy a hajón vagyok. A Hadiár azonban megtiltotta, hogy beszéljenek rólam. Engem is figyelmeztetett, hogy alvezérének, aki a küldetésben részt vesz, elég lesz majd csak Manaan-on megtudnia, hogy én is itt vagyok. Amikor vitatkozni hallottalak, már tudtam, miért titkolózott. Nem akarta végigveszekedni veled az egész utat. Igaza volt. - Nem volt igaza! Ha idefelé jövet fölfedeztelek volna, már hetek óta a feleségem lennél! - szorította meg a kezét Serger. - Na kukucskáljunk be a zuhanyzóba! Az éjjeli őrség már elfoglalta helyét a folyosókon. Vigyázzba feszültek alvezérük előtt. A fürdő üres volt, így Serger beküldte asszonyát. Először ő is utána akart menni, de meggondolta magát, és a folyosón maradt. Ailina hamarosan újra mellette volt. A köztársasági ruhaipar nem foglalkozott annyit a nők nőiesítésével, mint a mandalóriaiak, Serger azonban már ebben a modern szabású pongyolában is szépnek látta asszonyát és eltervezte, milyen ruhakölteményekbe fogja öltöztetni, ha végre hazatérnek. - Sietek - mondta, és becsukta az ajtót. Visszafelé belefutottak a Hadiárba, aki a pilótafülke felől jött: - Hova settenkedtek ilyenkor? Azt hittem, már rég álomba ringattátok egymást! Fiam, amíg a szenátor megérkezik, szabad vagy. Akkor lépsz újra szolgálatba, ha a küldetést folytatjuk! - Köszönöm, Hadiár. - Nincs mit, fiam - Canderous tűnődve ment tovább. Larinnára és kisfiára gondolt. - A Hadiárról mindig azt hallottam, hogy kemény harcos és nagyon szigorú! - mondta Ailina, mikor visszatértek. - De veled engedékenyebb és barátságosabb, mint másokkal. - Á, ez csak a látszat - vont vállat Serger, és félhomályba borította a szobát. - A pongyoládban amit ma vettünk, nagyon csinos vagy. Megnézhetem a hálóingedet is? - Persze - mondta Ailina, szétnyitva köntösét. Serger felszisszent magában. A félig áttetsző, sejtelmes csipkeköltemény azt jelezte, hogy ha a köztársaság férfiai nappal szeretik is a modern nőket, azért számukra is fontos, hogy kedvesüket ilyen nőiességet fokozó öltözékben is láthassák! De azt is látta, hogy Ailina gyorsan visszazárja köntösét. Serger ebből a mozdulatból sejtette, hogy az a három évvel ezelőtti éjszaka még mindig kísérti. - Kicsit keskeny az ágyam, mert nem házaspároknak tervezték, de ha jól összebújunk, elférünk rajta - mondta, kezét nyújtva asszonyának. Ailina a köntöst magán hagyva feküdt férje mellé, háttal fordult neki és gyorsan betakarózott. Serger a takarón keresztül is érezte, hogy asszonya reszket. - Hallottam, hogy az arinneli őrharcosok szerettek téged. Nagyszerű kis úrnőjük lehettél! Tudod, mikor Seyda közénk került Helsára, ugyanilyen kedves kis tünemény volt, mint te. Könnyű volt őt megszeretni. És Caloraként is ilyen maradt. A hatalom nem változtatta meg. Ahogy téged sem. - Serger, én úgy tudom, hogy a Calora Sylas lánya. Akkor miért mondják, hogy Nihilus-é? - Mert Nihilus-é. Sylas már kezdetektől a lányaként szerette, aztán hivatalosan is lányául fogadta. Nihilus csak azért akarja őt megkaparintani, hogy sötét jedit csináljon belőle. De Seyda nagyon szeret minket, a népét, és nem akar senkit bántani. - És igaz, hogy tud harcolni? - Igaz. Gyors és ügyes. Már akkor is jó harcos volt, mikor Helsára került. Calborn hozta oda. Úgy hisszük, már akkor beleszeretett. - Serger, szép a Calora? - Igen, nagyon szép! Már kislányként is szép volt. Most is csinos, nem is látszik rajta, hogy már három gyermeke van. Naponta edz a testőreivel. Ailina a válla fölött nézett vissza: - Serger… engem is tanítanál edzeni? - Semmi akadálya! Az önvédelem sosem árt egy nőnek, különösen, ha az olyan szép, mint te! - És már holnap el lehetne kezdeni? - Ha akarod, igen. - Szeretném. - Rendben. Megbeszéltük. Rövid csend után: - Serger… meg tudsz úgy tanítani, hogy ha nincs is nálam pisztoly, akkor is meg tudjam védeni magamat? - Igen. De miért tartod ezt ennyire fontosnak? - Hogy soha többé ne történhessen meg az, ami… három évvel ezelőtt… Serger föléje hajolt, és szelíd mozdulattal maga felé fordította asszonyát: - Az az életed már lezárult. Most új életed kezdődik. Velem…   Ailina évek óta nem aludt olyan nyugodtan és mélyen, mint most férje karjában, hatalmas teste melegét, óriási erejét, és gyengéd, féltő szerelmét érezve. Hajnal felé azonban sírva riadt föl. - Cssss! - suttogta Serger, azonnal felébredve. - Mi baj, édes? Rosszat álmodtál? - Láttam… a véres arcukat, mint azután az éjszaka után minden éjjel… sokáig… Serger közelebb húzva magához Ailinát, átvetette rajta karját: - De tudod, hogy ők már nincsenek! Ők már nem bántanak téged. Csak mindig egyedül voltál, ezért nem volt más dolog, ami lefoglalta volna a gondolataidat. De most itt vagyok neked én. Tudod, meglehetősen nyughatatlan fickó vagyok, körülöttem mindig zajlik az élet. Nem lesz időd mellettem őrájuk gondolni, mert én ki fogom követelni, hogy rám figyelj. No, ugye mondtam! Máris figyelsz! Még a sírást is abbahagytad - hüvelykujját finoman végighúzta Ailina magasan ívelt, vékony, sötét szemöldökén. - Serger, most már megmondhatod, hogy miért hozott ide engem a Hadiár? - Hogy megismerhesselek! - vágta rá Serger. - Tudod, már régóta fondorkodtak azon, hogy nekem is legyen végre családom, mint minden rendes őrharcosnak. Sejtették, hogy te leszel számomra az igazi. - És ezért szálltál vitába a Hadiárral? Mert nem akartál feleségül venni engem? Serger nevetve csóválta fejét: - No, most beleestem a saját csapdámba! Miért vagy erre ennyire kíváncsi? - Mert annyit értettem meg Arinnel óta, hogy csak azért van esélyem rá, hogy életben maradjak, mert… - zavarba jött. - …szép vagyok. Kinek kellett volna tetszenem? Miért mondtad tegnap a Hadiárnak, hogy nem áldozhatnak föl engem? Serger a mutatóujjával megcirógatta Ailina orra hegyét: - A kis kíváncsiját! Te is tudod, hogy ha valamire nem válaszolhatunk, akkor inkább hallgatunk, hogy ne hazudjunk! Ez a küldetés elég kényes. El fogom neked mondani, hogy miért kellett idejönnöd, de nem most! Még mindig túlérzékeny vagy. Majd ha egészen megnyugodtál, és minden gondolatod már csak körülöttem forog, akkor beszélünk róla, jó? Ailina kutatva fürkészte férje arcát: - Ha nem beszélsz róla, honnan fogom tudni, mit vártok tőlem, mi a feladatom a küldetésben? - Látod, ez igaz… lenne, ha még a küldetés résztvevője lennél. De a te feladatod véget ért. Azzal, hogy igent mondtál nekem, semmi közöd többé a küldetéshez! Te már csak hozzám, és Starvillerhez tartozol. Ailina pillanatokig tűnődve nézett rá, aztán halkan megkérdezte: - Ha a külsőm nem felelt volna meg a küldetés feltételeinek, akkor már hónapok óta halott lennék? Serger ujja és szája Ailina szemén, majd keskeny orrán siklott végig, és megállapodott az ajkán: - Nem gondolkozom rajta, mert már nem tudom elképzelni, milyen lenne… ha nem lennél…   Mire az uralkodó és kísérete Seyda kis otthonához ért, Saborra már várta őket, és az Arion által riasztott erősítés is megérkezett. Mandalore megkerülte a házat, követve biztonsági parancsnokát. - Itt a pince lejárata, uram! - mutatta Arion, és egy csapat őrharcost előre küldött. - Amikor a házat helyrepofoztuk, ellenőriztük, hogy nem bújt-e meg valaki odalent. Kihordattam minden lomot, a falakat fertőtlenítettük, de semmi olyat nem találtunk, ami bármilyen gyanúra adhatna okot. Ha valóban lapulnak itt krinek, elképzelésem sincs, hogyan kerülték el a figyelmünket! - Például úgy, hogy azt sem tudjuk, mekkorák, miben vannak és hogy néznek ki - mondta Mandalore, és a felderítő főparancsnokhoz fordult. - Hoztad a műszeredet, Saborra? - Igen, uram. És idehívtam a Calora két droidját is. Mindkettő egyedi tervezésű. Többször és többféleképpen teszteltem őket. HK-47-et próbaképp rá is kapcsoltam az auramérő műszerre, és mikor kiderült, hogy tudja kezelni a műszer programját, kiegészítettem a programozását, és megadtam neki a krinek aurájának paramétereit. Az uralkodó egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatta Saborrát: - Ez azt jelenti, hogy ezután ő is képes jelezni, ha krin van a közelben? - Igen, uram. Revan zseniális programozó. HK-47 tervezésénél későbbi bővítési lehetőségekre is volt gondja. E droid mesterséges intelligenciája messze meghaladja hasonló kategóriájú társaiét, melyeket a köztársaság gyártott az utolsó nagy háború idején! Gyere ide, HK! - Válasz: Parancsodra, gazda, HK-47 rendelkezésedre áll! - Örülök. Ismételd el Mandalore-nak is, milyen feladat végrehajtását bíztam rád! - Parancs végrehajtása: Igen, gazda. Megismétlem. Ismétlés:… - itt a droid hangja Saborráéra váltott. - …HK, a most beültetett programot használva menj le a pincébe, és ha a megadott paramétereknek megfelelő rezgéseket érzékelsz, lokalizáld és jelezd! - a droid itt ismét visszaváltott saját géphangjára. - Ismétlés vége, gazda. - Nagyszerű, HK, akkor hajtsd végre a feladatot! Revan harci droidja nagy léptekkel elindult lefelé a pincébe vezető lépcsőn, melyet két oldalról a telrevani őrharcosok biztosítottak, csakúgy, mint odalent a pince falát végig. - Lejössz, uralkodóm? - kérdezte Saborra. - Igen. Érdekel, hogy mit talál, ha van mit találnia egyáltalán. - Biztos, hogy van odalent valami, csak az a kérdés, hozzáférünk-e. - Az már kevésbé izgat engem, Saborra! - mondta Mandalore. - Ha hozzáférünk, jó, ha nem férünk hozzá, le fogom romboltatni az egész házat, hogy megtaláljuk ezeket a szörnyűségeket! Mindenre hajlandó vagyok, csak az én kicsi Seydámat ne fenyegesse veszély! - és lefelé indult. Lantisolék máris a nyomába eredtek. - Mandalore! Uram! - szólalt meg mögöttük váratlanul egy csöndes hang. Minden tekintet rászegeződött. Az uralkodó megfordult: - Még szolgálatban vagy, Hedgewither parancsnok! - jegyezte meg éles hangon. - Miért hagytad el szolgálati helyedet? - Bocsáss meg, uram! El fogom mondani, de van egy kérésem hozzád. Váratlanul el kell költöznöm onnan, ahol eddig laktam! Kérlek, uram, amíg nem találok új otthont, engedélyeznéd, hogy a helsai őrharcosok szállására… - Buta kérdésre csak buta választ lehet adni, Hedgewither! - szakította félbe Mandalore. - Az a szállás a tiétek, helsaiaké, nem kell az én engedélyem ahhoz, hogy oda költözz! - De kell, uram, mert nem vagyok egyedül! - és kissé odébb állt, fölfedve a mögötte megbújó csinos nőt, akinek a kezét fogta. - Rawlina? - csodálkozott Arion. A Seydához hasonlóan sötétbőrű Rawlina már terhessége félidejében lehetett. Szemét egészen kisírta, de még most is újra és újra le kellett törölnie előtörő könnyeit. Mandalore hangja azonnal elvesztette iménti szigorú élét. Máris intézkedett: - Arion, most azonnal vezesd őket a Dracona kastélyba! Válasszanak maguknak otthont a tiétek mellett! Küldd oda Salinát, hogy én kérem, azonnal vizsgálja meg Rawlinát, és tartsa őt is felügyelet alatt! Van már elég gondozónője! Hedgewither, nem kell visszamenned a pályára, maradj ma az asszonyod mellett! Lantisol, szólj a délutános Taradolnak, hogy most azonnal menjen ki a pályára, és fejezze be a délelőttös edzést Hedgewither helyett! - Már ott van, uram! - mondta Hedgewither szokásos csöndes modorában. - Nem hagytam ott a pályát, amíg Taradol nem vette át tőlem a szolgálatot! - Nagyszerű fiúk vagytok! - bólintott Mandalore elégedetten. - És nekem éppen ilyen remek fickókra van szükségem. Ne sírj, Rawlina! Mindenetek biztosítva lesz, te csak a babátokkal törődj! Menjetek fiúk, és nagyon vigyázzatok erre a kicsi asszonyra, jövőnk zálogára! - Köszönöm, Mandalore - mondta őszinte tisztelettel Hedgewither, és fejet hajtott az uralkodó előtt. - De mielőtt elmegyünk, meg kell tudnod, miért kértem a segítségedet, mert azután neked kell intézkedned! - Nézd, fiú, én nem szoktam beleavatkozni az őrharcosaim magánéletébe! - Bocsáss meg, uram, hogy ellentmondok, de ha te most itt vagy ebben a házban, ekkora erősítéssel, akkor máris beleavatkoztál… Minden tekintet döbbenten szegeződött Hedgewitherre. - Beszélj! - parancsolta Mandalore.

2007.07.31. 17:19

Sziasztok! :-D Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 46. részét! Köszönöm! :-)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: Úgy tűnik, a köztársasági csempészek könnyen hajlanak az alkura a mandalóriaiakkal. Túlságosan is könnyen... Egy kellemetlen információ! Carth javaslatára ekkor a Hadiár és az alvezér megváltoztatja az eredeti tervet. Serger meglepő kéréssel áll elő, mire Canderous feltárja előtte Ailina múltját...   A kis jedi úrnő - 47. rész   Mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Ailina világában csak Serger létezik. A többi ember csak zavaró körülmény, az őket körülvevő táj csak díszlet volt számára. - Szerelem első látásra - jegyezte meg Carth. Az öreg kertész bólintott: - Igen, az alvezér a lány hálójába került, nem akarja Ailinát odaadni Varolinéknak. Nélküle akarja megoldani a feladatot. Nem tudom, sikerülni fog-e, de úgy tűnik, az alvezér mindenre kész a lányért! - Nem szokatlan ez a reakció egy… mandalóriai harcostól? - Nem, parancsnok. Egy mandalóriai harcos ugyanolyan hévvel képes harcolni a szerelméért, ahogyan a dicsőségért is harcol! A nő számukra nagy érték! - Régóta ismered Sergert? - faggatta a flottaparancsnok. - Nem, mert nem telrevani születésű - mondta az öreg. - De kiváló harci képességeinek híre hozzánk is eljutott, és tudom, hogy Sylas, Mandalore és a Hadiár nagyra tartja őt. Ezért a sikeres akció után, ha kéri, neki fogják ajándékozni a lány életét. Ő rendelkezhet vele. - Ezt hogy érted? - Ahogy mondom, parancsnok. Szó szerint! Ha akarja, szeretőjévé teszi, ha megunja, kizavarja a vadonba. Ez a lány halálra van ítélve. Az alvezér kezében van az élete. A mi törvényeink nagyon szigorúak azokkal, akik az uralkodójuk ellen fordulnak. Ez a bűn megbocsáthatatlan és soha nem évül el! - De hát ez képtelenség! Nem Ailina követett el bűnt, hanem az apja! - Igaz. A nyílt lázadásért Mandalore még nem is büntette meg a klánvezér családját. De kiderült, hogy az összeesküvés nemcsak a jedi Calora ellen irányult, mert Targon már az uralkodó előző asszonyának, és utódjának meggyilkolásában is részt vett évekkel ezelőtt! Ez már egyértelműen az uralkodói rendszer elleni támadás! Ilyen bűnért az előző uralkodók egész nemzetségeket irtottak ki! Calborn így is méltányos volt, köszönhetően jelenlegi asszonyának, aki mindenki számára kegyelmet kér. Targon klánvezér bűnéért most csak legszűkebb családja bűnhődik. A lány anyja könyörgés nélkül fogadta a halálos ítéletet. Talán mert ő is benne volt az összeesküvésben. Alilina viszont nem valószínű, hogy bármit tudott volna. Vele a szülei nem szoktak beszélgetni, legkevésbé a politikáról nem, de ez a törvény számára érdektelen. Targon vasszigorral bánt vele, és büszkén hangoztatta, hogy az ő lánya ugyan nem nemesi származású, de a neveltetése fölér egy nemesi család lányáéval. Sylas, aki nagyon engedékeny a saját lányaival, mégis kiváló nevelést adott nekik, sosem helyeselte Targon szigorát, és több klánvezértársa sem, de beleszólni nincs joguk egymás életvitelébe! Carth nézte, hogyan simul átszellemült arccal a gyönyörű, karcsú lány Sergerhez a korlát mellett, és az őrharcos kemény izmú karja védőn fonódik a dereka köré. Carth nem hitte, hogy színjátékot látna: - Nézd meg őket, Labelick! Ne mondd nekem, hogy Ailina csak életben akar maradni, azért viselkedik így! - Erről őt kellene megkérdezned, parancsnok. De nagyon nagy szerencséje lesz, ha sikerül meghódítania az alvezér szívét. Az életét meghosszabbíthatja azzal, ha az alvezér kedvében jár. Amíg Serger rá nem un. Carth a fejét csóválta: - Szegény Ailina tisztában van azzal egyáltalán, hogy élete végéig megbélyegzett az apja árulása miatt? - Tudnia kell! A törvényeinkkel mindenkinek tisztában kell lennie! Az előző Mandalore még választási lehetőséget sem adott volna neki, megerőszakolja, aztán kiviteti a vadonba. Még végig is nézte volna, hogyan tépik szét, és falják föl a ragadozók. Ismertem őt jól, tudom, hogy mire volt képes. De Calborn nem olyan, mint az apja, meg annak az apja volt. És fiatal, ezért a szíve irányítja, nem a hatalomvágy. Nagyon jól bánik az őrharcosaival, akik mindenre hajlandók is érte, de a népét is szereti. A civilekkel elnéző és jóindulatú, ami több, mint szokatlan egy harci birodalom urától. Elődei mind lenézték a civileket, csak kihasználták, és elnyomták őket. Calborn ebben is más. Nem uralkodói hajlamra vall, de ő azt teszi, amit a felesége akar. - Seyda? - vetette közbe Carth. - Igen, az a jedi nő, aki olyan látványosan húz hozzánk. Bár én azt gondolom, akinek annyi köze van Revanhez, mint neki, abból előbb-utóbb ki fog bújni a mandalóriaiak iránti ellenszenv! A jedik mindig hadban álltak a sithekkel, és a Mandalóriai Birodalommal. Revan vérébe a jedik és a sithek mélyen beoltották, hogy a mandalóriai veszélyes ellenség. Csak idő és ürügy kérdése, hogy ellenünk forduljon! - Nem, Labelick, tévedsz! Revan nem akar semmit a köztársaságtól! Tőletek sem! Nincs szüksége földterületekre, mert nem földműves, sem szolgákra, birodalomra vagy katonaságra, mert nem uralkodó. Fölénye a megmaradt jedikkel szemben is teljesen nyilvánvaló, nincs miért hivalkodnia vele! Labelick megcsóválta fejét: - Meglep, hogy a jedik ennyire megváltoztattak benneteket, parancsnok. Talán tényleg nem olyan veszélyesek és szeszélyesek, ahogy ez elterjedt róluk, vagy pedig csak azokhoz tudnak közelebb kerülni, akik valamiért elnyerik a szimpátiájukat. A Hadiár is foggal-körömmel védi Revant, és persze Seydát is. És a Kitaszítottról is meglehetősen jó a véleménye. Te is így vélekedsz. Mandalore is. Való igaz, ti tapasztaltátok, mi csak feltételezünk. De nézd csak, parancsnok! Ott áll Varolin Uso. Van mellette valaki. Alvezér, parancsnok, ti maradjatok itt! Nem tudom, milyen feltételekkel lesznek hajlandók most szóba állni velünk. Lehet, hogy más alapokon kell tárgyalnunk, mint ahogy eredetileg terveztük. Meglátom, mire jutok velük. - Labelick!!! - mondta Serger figyelmeztetően. - Én állom a szavamat, de te is álld a tiéd! - Úgy lesz, alvezér, ahogy megegyeztünk! Ezzel Labelick elsántikált. - Bízol benne? - intett fejével az öreg után a flottaparancsnok. - Nem - mondta Serger tömören. - De Calborn apja annyira meggyötörte, most meg Canderous gyötri folyamatosan, hogy tényleg szüksége van nyugalomra! Furcsa, hogy ilyen öreg roncs mennyire ragaszkodik az élethez, és bármit hajlandó megtenni, hogy végre békén hagyják! Nézték az előző Mandalore bizalmasát, hogyan sántikál oda a két köztársaságihoz, és hevesen gesztikulálva beszédbe elegyednek. Serger izmai pattanásig feszültek, látva, milyen pillantásokkal méregetik Ailinát. A féltés és a féltékenység most már tombolt benne. Jó félóra múltán Labelick visszajött hozzájuk: - Nem gyanakszanak, mert eddig nem volt velünk gondjuk. - Mit mondtál nekik? - Az igazat, alvezér. Ez volt a legegyszerűbb dolog. Az új Mandalore vissza akarja vásárolni a lányokat, és kábítószerrel fizet értük. És mert ez hihető, nem fogtak gyanút. Ailinát nagyon bámulták, de mivel nem hoztam őt szóba, ennek ellenére is ráálltak az egyezségre, bizonyára megelégednek a kábítószerrel. Ezután röviden beszámolt nekik a lehetőségekről: - Ha felkészültél, alvezér, odamegyünk hozzájuk! A részletes tárgyalás a te feladatod! És persze a flottaparancsnoké, a köztársaság részéről. - Ügyes voltál, Labelick - jegyezte meg Serger. - Ha ez bejön, a Hadiár is meg fog veled békélni!   Késő délután visszatértek az Arkanra. Serger bekísérte Ailinát a kicsi szobába, ahol idefelé jövet is utazott, és egy őrharcost rendelt a védelmére, majd ellenőrizte Labelicket, de ezúttal nem zárta be az ajtót, csak egy őrharcost állított elé: - Nem hiszem, hogy az öreg rosszban sántikálna, de tartsd nyitva a szemed, fiú! - Igen, alvezér! - vágta magát vigyázzba az őrharcos. Serger fölfrissítette magát saját szobájában, majd miután tudakozódott a Hadiár és a flottaparancsnok holléte felől, az étkező felé indult. Canderous intett, hogy üljön le közéjük, és borral kínálta. Serger letelepedett, de inkább leyant töltött magának. A Hadiár elgondolkodva forgatta borospoharát: - A koltokereskedelem minden gond nélkül beindult. A szerződést rögzítettük a Selkathokkal. Az első rakományt a hajóra hozattam. Bármikor jöhetünk vásárolni, szükségleteinknek megfelelően. Igaza volt Calbornnak. A kolto csak akkor képvisel értéket, ha van kinek eladni, tehát hasznot hajt a Selkathoknak. Ti mit végeztetek? Alvezér? - Úgy tűnik, sikerült csőbe húzni őket. Labelick puhatolózott egy kicsit, aztán visszajött, és elmondta, mire jutott velük. A tárgyalás elég könnyen ment. Igaz ugyan, hogy eltértünk az eredeti tervtől, de ha csak így lehet velük megegyezni, akkor nincs értelme erőlködni. - És mi a felállás? - Megállapodtunk, hogy kábítószert adunk a lányokért. Nagy mennyiséget kérnek, de belementünk. Nekünk úgyis az az érdekünk, hogy megszabaduljunk az egésztől, mert nálunk csak gondot okoz. Elvisznek minket a rejtekhelyre. Két köztársasági szállítóhajó kíséri a kereskedőket, ezzel magyaráztuk egy magasrangú köztársasági tiszt jelenlétét a kereskedelemben. Mielőtt azonban leszállunk, gárdistáink és őrharcosaink átszállnak Carth hajóiba, így mikor a hajók landolnak, mandalóriai harcosok fognak kiözönleni, nem köztársasági katonák, ahogy a kereskedők számítanak rá. Akkor zárul be a csapda. Nagyon egyszerű, legalábbis elsőre annak tűnik… - Az is lesz! - szakította félbe a Hadiár. - Carth, napokon belül kell szerezned két köztársasági szállítóhajót! - Ezzel nem lesz baj, Canderous… - Hát mivel lesz? Mert úgy érzem, a mondatnak van folytatása. - Igen, van, és mert a baj nem kicsi, szívesen beavatnám a tervbe Parandin szenátort. - Miért? Ez katonai művelet, maximum Fornra tartozik, de nem a politikusokra! - Sajnos rájuk is tartozik. Elsősorban rájuk. A dolog természete több, mint kényes! - Az istenekre, ne kertelj már! - robbant ki Canderous. - Majd én elmondom, Hadiár - vette át a szót Serger. - Varolin szerint a lányokat őrséggel és riasztókkal védett kastélykomplexumban tartják, amely kizárólag a köztársaság politikusainak és elitjének a szórakoztatására rendezkedett be. Szóval ha odamegyünk... Canderous hatalmasat csapott dühében az asztalra. - Akkor esetleg meglátjuk egy tiszteletreméltó szenátor pucér hátsóját! A keserves szentségit! Tehát a szenátus tud erről az ocsmány kereskedelemről, sőt nyakig benne is van! De akkor miért akarod beleavatni a tervünkbe Parandint? - Hogy igyekezzen eltüntetni onnan az elit „vendégeket”, mielőtt odaérünk. - Ez akkor se lesz így jó, Carth! Ha Parandinnak tudomására jut, hogy mandalóriai harcosok hatoltak be a köztársaság légterébe, kijátszva a határbiztonságot, te is, Forn is bajba kerültök, pedig nekünk szükségünk van rátok abban a magas pozícióban, ahol most vagytok! - Figyeljetek! - mondta Carth. - Parandin nem csaphat botrányt, ha védeni akarja politikusainak jóhírét a nép előtt. - Jóhírét? - visszhangozta Serger. - Te most miről beszélsz? Kit érdekel az, hogy a szenátus tagjai és a politikusok krémje hova jár szórakozni? Az, hogy egy férfi hány szeretőt tart, az ő magánügye, és nem fog ártani a presztízsének! Carth a fejét rázta: - Lehet, hogy nálatok ez elfogadott, de a szenátus tagjai és a köztársasági politikusok kényesek a becsületükre. Ha kitutódna, hova járnak, meghurcolják őket a nyilvánosság előtt, és szavazatot veszthetnek! - Nem hiszek a fülemnek! - akadt ki az alvezér. - A nép előtt játsszák a hűséges férjet, és rendes családapát, ugyanakkor hatalmas összegeket fizetnek ki egymással versengve, hogy ezeket a rabságba kényszerített mandalóriai kislányokat melyikük tudja mélyebben megalázni?! És még mi, mandalóriai férfiak legyünk tekintettel rájuk?! - Igen, így van - mondta Carth, mivel semmi okosabb nem jutott az eszébe. Nem szállt vitába az alvezérrel, akibe a döbbenet belefojtotta a szót, így a flottaparancsnok tovább beszélhetett: - Beszélnünk kell Parandinnal! Ő a kapocs politikai szinten a két hatalom közt. Felajánljátok neki a kábítószert, amitől úgyis szabadulni akartok, cserébe megkapjátok a lányokat, akikért viszont nem kell fizetnetek! Nem kell titokban behatolnotok a köztársaság területére, nem sértitek meg a köztársaság légterét, nem kell végeznetek az őrséggel, és nem keveritek botrányba a politikusokat! Pillanatokig csönd volt, aztán Serger fészkelődni kezdett a helyén: - Azt mondd meg, ha te ezzel végig tisztában voltál, miért álltál mellénk, és miért ajánlottad föl a támogatásodat? Carth sóhajtott: - Mert eddig csak néhány arcátlan csempészről és feketekereskedőről volt szó, ahogy hónapokig hittük. De ma délelőtt kiderült, magasabb helyről sokkal többen, és sokkal mélyebben vannak benne, mint bármelyikünk képzelte volna, így az általunk választott megoldás politikai viszályt okozhat, ami veszélybe sodorja a szövetségünket is, ezért kell óvatosnak lennünk! Ha ez az ügy lezárul, akkor egyezményt lehet kötni a kábítószer visszaszorítása érdekében, amely mindkét nagyhatalomnak érdeke. Ez további lépés a szövetséghez vezető úton, mely a beinduló kereskedelem mellett már katonai és biztonságpolitikai téren is összeköt minket veletek. Canderous összenézett Sergerrel majd mindkettejük véleményét összegezte: - Jó a terv, Carth! Belemegyünk! Mit mondtak a fickók, mikor köthetjük meg az üzletet? - Egy hét múlva kell visszajönnünk ide! - mondta Serger. - Addigra előkészítik a terepet és odavezetnek minket. - Jó - mondta a Hadiár. - Carth, ennyi idő alatt összeköttetésbe tudsz lépni Parandinnal? - Igen, Canderous. A nagykövetségen keresztül már ma is fölvehetem vele a kapcsolatot. - Veled megyek. Úgyis meg kell ismerkednem a nagyköveteddel, és Parandinnal is váltanék néhány szót - ezzel szedelőzködni kezdett. - Hadiár! - állította meg Serger. - Egy kérésem lenne hozzád. Tudom, hogy a törvényt, mely Ailina halálos ítéletét aláírja, maga Mandalore sem tudja megváltoztatni, hiszen az a törvény védi az uralkodói rendszert… - Sejtem, hova akarsz kilyukadni, fiam. Miután visszatértünk Dxunról és Arinnelről, Larsen a Solterre küldött minket, így le sem szálltunk Telrevanon. Miután szétvertük Nihilus maradék flottáját, a Solterről hazatérőben Calbornnak beszámoltam róla, mit végeztünk. Arról is, hogy Ailina még az Arkanon van. Calborn átjött a hajómra, és beszélt a lánnyal. Neki is az volt a meggyőződése, hogy Ailina nem tudott arról, miket művelt az apja. A törvény azonban törvény. Ha ez a küldetés sikerrel jár, az csak a lány életben maradását fogja garantálni. De hogy az milyen élet lesz, elképzelésem sincs, mert mindig rajta marad a bélyeg. Nem fognak bízni benne, félnek az uralkodó ellenségével közelebbi kapcsolatba kerülni, nem fog munkát kapni, félnek befogadni, magányos és számkivetett lesz… talán neki is egyszerűbb lenne az öngyilkosság… - És ha én feleségül veszem? - Feleségül? - nézett rá meglepetten Canderous. - Hisz fél napja ismeritek egymást! De, hát ez a te dolgod. Ha feleségül veszed, attól a pillanattól a felelősség a tiéd! Ő, mint halálraítélt, jogilag már nem él. Semmije sincs. Se otthona, se klánja, se rokonsága, se vagyona, se rangja. Csak a keresztneve. Bár a ragadozóknak úgyse kellett volna bemutatkoznia… Még a ruha sem az övé, ami most rajta van. Azért kapta, hogy a kereskedőket még jobban elbódítsa. Ha nem lenne ilyen egzotikus szépség, ezt a lehetőséget sem kaphatta volna meg. A te neved az életben maradásnál jóval többet garantál neki, és ha veled bármi történne, ő már akkor is biztonságban van, mert te a házassággal visszaadtad a jogait. És jó lenne, ha mielőbb gyerekeket szülne, akikre nagyon nagy szükségünk van! Az sokat változtatna a megítélésén. Ha hozzád tartozik, egyúttal Starvillerhez is tartozik, tehát Sylas a hatáskörét, és védelmét már őrá is kiterjesztheti. Sylas tudni fogja, mivel jár, ha a védőszárnyai alá veszi Ailinát, de mert nagyra becsül téged, a kedvedért hajlandó lesz vállalni ezt a hatalmas felelősséget! De te vajon tudod-e, mekkora a te felelősséged? - Vállalom a felelősséget Ailináért! És ha hazatérünk, feleségül veszem! - Serger… - mondta Carth. - Van Ahtoban házasságkötésre lehetőség a nagykövetségen, igaz, nem mandalóriai szertartás keretében, csak köztársasági ceremónia, de éppoly hivatalos, hisz itt is sok család él. Esküvői ruhát is bérelhetsz vagy vehetsz neki… - Köszönöm, Carth. Máris szólok Ailinának! Hadd legyen biztonságban! A Hadiár a fejét csóválta: - Ne kapkodj annyira, fiam! Gondold végig a küldetés szempontjából is! Bármi közbejöhet! Ha Ailina a feleséged lesz, akkor újra azok a jogok illetik meg, mint bármelyik nőt a birodalomban, tehát már nem feláldozható! Úgy kell hát a küldetést megoldanod, hogy bármi jön közbe, nem lesz többé csalink… - Köszönöm az őszinteségedet, Hadiár! - állt föl az alvezér. - Meg fogom oldani a küldetést Ailina feláldozása nélkül! - Várj, fiam! - Canderous kisvártatva visszatért az étkezőbe. - Itt egy halom pénz, nesze, költsd el! Vegyél az asszonykádnak ruhákat, meg kenceficét, mit tudom én, mi kell neki, nem értek az ilyesmihez! Aztán ti is beköltöztök a Dracona Palotába, Arionék mellé, így otthonotok is lesz! A birodalom áldása legyen a házasságodon! - Köszönöm, Hadiár - hajtott fejet Serger, és kiment az étkezőből. Alilina szobájához érve bekopogott: - Alilina, a nagykövetségen van elintéznivalóm és szeretném, ha elkísérnél. Szinte azonnal nyílt az ajtó. A lány elpirult az örömtől: - Nagyon jólesik, hogy hívsz… Serger belépett a szobába, és becsukta az ajtót, az ágyhoz vezette a lányt, és leültette, majd leült mellé: - Nélküled nem is tudnám elintézni. Ailina, bármit fogsz mondani a következő kérdésemre, tudom, hogy nem hazudsz nekem. Még akkor sem, ha valamiért esetleg… nehezedre esik beszélni róla. - Mire vagy kíváncsi? - a lány látható aggodalommal fürkészte az alvezér arcát. - Hogy maradt-e valakid Arinnelen, akit szeretsz, aki visszavár... - Hogy engem visszavárna valaki is? Nem hiszem. A rokonaink örültek, hogy anyám és az én megbüntetésem elég volt Mandalore-nak. Apám régóta halott, anyám is a halált választotta, én viszont meghátráltam előle. Ha meghalok, büszkék lettek volna rám, de így csak sötét folt vagyok a rokonaim szemében… be sem fogadnának… - Megvan a véleményem a rokonságodról, Ailina, de én most nem rájuk vagyok kíváncsi. Volt olyan férfi az életedben, akihez visszamehetnél, aki feleségül venne? - Feleségül? Három éve volt egy vőlegényem, akit a szüleim választottak. Apám egyik nagyon gazdag barátja, Bersener… valamikor nagyszerű őrharcos volt, ahogy mondták… aztán a legutolsó háború után elment kereskedőnek és hatalmas vagyonnal tért vissza Arinnelre. - Ailina, látom, hogy remeg a szád, lehet, hogy nem kellemes az emlék, amiről faggatlak, de okom van rá. Szeretted azt a férfit? - Nem szerettem. Féltem tőle. Harminchat évvel volt idősebb tőlem, és arrogáns volt, mint az apám. Persze, ha nem lett volna ugyanolyan agresszív, nem is lehettek volna barátok. Anyámmal szemben nagyon udvarias volt, hízelgett, és mindig bókolt neki, így anyám jómodorúnak tartotta, ezért pártolta a házasságunkat. - És veled hogyan viselkedett a vőlegényed? - Udvarias volt, de… az, amit a szemében láttam, megriasztott. Az ellenféllel szemben álló harcos szemében látsz hasonlót. Legyőzni, eltiporni, megalázni a másikat… a szüleimnek akkor mertem először nemet mondani. Apám megvert az ellenkezésemért azt üvöltözve, hogy hálás lehetnék azért a nevelésért, amit kaptam és azért a pompáért, amiben élek, ezért csak azt tehetem, amit ő parancsol! Azt akarta, hogy másnap menjek férjhez a barátjához. Megint ellenszegültem, amiért eszméletlenre vert, aztán otthagyott a földön. Tizenöt éves voltam akkor. Egész addig csak az őrharcosok bántak velem kedvesen, akik maguk is terror alatt éltek a klánvezéri palotában. Ők vittek vissza a szobámba, ahol éjjel tértem csak magamhoz. Ők mosták le az arcomról a vért is. Az éjszakás testőreim örültek neki, hogy végre felébredtem. Azt mondták, apám kétszer nézett be hozzám a nap folyamán, talán ő is megbánta durva viselkedését, de nem szólt semmit. Anyám egyszer látogatott meg délután. Testőreimet nagyon bántotta, hogy nem kelhettek a védelmemre. Elítélték apámat a kegyetlenségéért, és azt mondták, büszkék rá, hogy úrnőjük bátran viselkedett. - Talán ők se szimpatizáltak a vőlegényeddel - jegyezte meg Serger mosolytalanul. - Lehet. Két hét múlva apám újra maga elé hivatott, és követelte, mondjak igent, ne kelljen több figyelmeztetés. Féltem az újabb veréstől, de még jobban iszonyodtam a vőlegényemtől, és nemet mondtam. Térden állva kértem apámat, ne kényszerítsen ehhez a férfihoz, akitől annyira iszonyodom. Hallgatott, aztán annyit mondott, elképed attól, hogyan mer egy nő szembeszállni egy klánvezér akaratával, aztán azt mondta, tűnjek el! Fellélegeztem, hogy végre meggondolta magát. Megköszöntem a nagylelkűségét, és könnyű szívvel mentem vissza anyámhoz a konyhába, aki mellett akkor éppen a főzést tanultam. - Ronda természete volt az apádnak - mondta Serger. - De az anyádnak is, ha ezt mind engedte! - Többet is megengedett - mondta Ailina fakó hangon. - Aznap éjjel a vőlegényem bejött a szobámba. Nem egyedül. Serger hirtelen felállt: - Lehet… hogy jobb, ha most nem beszélünk… erről! Nagyon… feldúlt vagy! - Azt hiszem, te vagy feldúlt! - fordította el a fejét Ailina. - Tehát te is hallottál a bűnömről, és te is megvetsz érte. Akkor nincs mit mondanom. Most indulunk a nagykövetségre? - Nem. Egyelőre… egyelőre nem! - és Serger ökölbe szorított kézzel, feldúltan vágtatott ki a szobából: - A keserves szentségit! A keserves szentségit!!! Ha az őrharcosok nem térnek ki az útjából, átgázolt volna rajtuk. Az étkezőben Canderous és Carth még mindig békésen beszélgetett, mikor az alvezér berobbant közéjük: - Hadiár! Te ott voltál Arinnelen, beszéltél Dinetorral! Ki az a Bersener, akihez ezt a lányt hozzá akarták kényszeríteni három évvel ezelőtt?! És milyen bűnről beszél? - Nem hallgattad végig, mi? Bizonyára egész másra gondolsz, mint amit mondani akart, azért vagy magadon kívül. De rosszul gondolod. Ailina megölte Bersenert, és annak a fiát is. Önvédelemből. Serger belekábult a hallottakba: - Megölte… önvédelemből… - Igen. Dinetort is riasztották, ő derítette föl, mi történt. Gondolom, Ailinától annyit megtudtál, mielőtt káromkodva idevágtattál, hogy Targon Bersenerhez akarta feleségül adni, a lány viszont utálta Bersenert. Nincs vele egyedül, én harcoltam azzal a fickóval. Remek őrharcos volt békeidőben, de kegyetlen, és vad a háborúban. Mikor ráébredt a vér ízére, beadta a mesét, hogy kereskedőnek megy, közben leigázott világokban zsoldosokat bérelt föl és kedvére mészároltatott le civileket. Ő már nem harcolt, csak gyötörte az áldozatait. A zsoldosok mindig hencegnek egymásnak a tetteikkel, akkor is, ha rémtettek. Mivel én is voltam zsoldos, hozzám is eljutott Bersenerről ez-az. De hogy Targon tudott-e valamit ezekről, fogalmam sincs róla. - Mi történt azon az éjszakán? - vágott közbe Serger hevesen. - Targon este tízkor parancsot adott Ailina két éjszakás testőrének, hogy néhány vendége valami incidensbe keveredett az udvaron, menjenek és intézkedjenek! Egyébként Dinetor utólag tudta meg, hogy azt a bizonyos incidenst Targon idézte elő, hogy eltávolíthassa lánya közeléből az őrharcosokat. A testőrök kénytelenek voltak engedelmeskedni klánvezérüknek, így Ailina szobája, mely a palota többi részétől teljesen el volt rekesztve, őrizetlen maradt. Az őrharcosok és Targon távozása után osont be a lányhoz Bersener meg a fia. Kötelek voltak náluk, eszerint nem számítottak együttműködésre a lány részéről. Ailina azonban apja terrorja miatt mindig nyugtalanul aludt. A lövésekre visszarohanó őrharcosok nem tudták belőle kiszedni, mi történt, mivel képtelen volt beszélni, csak bámulta a véres holttesteket, és reszketve szorongatta két kezében a pisztolyt. Olyan szorosan markolta Bersener sugárfegyverét, hogy a testőröknek egyesével kellett lefejteniük róla görcsbe rándult ujjait, miközben nyugtatóan beszéltek hozzá. Bersener azonnal meghalt, tekintve, hogy saját fegyvere valósággal lefejezte, szétfröccsenő vére a lány ruháját, arcát és ágyát is összekente. A fiával a szívét ért lövés végzett, de ő is több sebből vérzett. Targon népes kísérettel érkezett a helyszínre. A lányával üvöltözött, hogy gyilkos, mert idecsalta találkára Bersenert, hogy megölje, azt gondolva, így apja felhagy végre a férjhezadás gondolatával, előtte persze elküldte a testőreit, hogy zavartalanul végezhessen áldozatával. Csakhogy a dolog sántított. A két elvezényelt őrharcos nem volt hajlandó tudomásul venni klánvezére figyelmeztető pillantását. Szemrebbenés nélkül közölték Dinetorral a riasztott népes őrharcosi gárda előtt, hogy Targon küldte el őket innen a vendégek kibékítésére, azután történt a támadás! Arra sem volt magyarázat, hogy miért hozta magával Bersener a fiát, és miért kellett köteleket is hozniuk, ha Ailina állítólag tényleg hívta őket. És végül a gyilkos fegyver. Ha a lány készült a gyilkosságra, bizonyára gondoskodott volna fegyverről is. Ha Bersener nem visz magával pisztolyt megszokásból, a lány nem tudott volna végezni vele. Dinetor parancsára ugyanis feldúlták az egész szobát, de Bersener sugárpisztolyán kívül semmit nem találtak. A fiánál sem. Serger most kezdett magához térni: - Tehát Ailinát elítélték a kettős gyilkosság miatt. - Igen, fiam. Targon szava volt a döntő, hiába volt nyilvánvaló, hogy a lány csak védte magát. Sikeresen, de Bersener fegyvere nélkül esélye sem lett volna rá! A két fickó könnyedén legyűrte volna, hiszen a kislány testőrei nem voltak a közelben, hogy megvédjék úrnőjüket. Targon fogságba vetette a lányát. Férjhezadni már nem tudta, miután elterjedt a hír, hogy Ailina két férfival bánt el egyszerre! - Mi lehetett a célja Targonnak ezzel az egésszel? - kérdezte Carth. Canderous összefűzte ujjait az asztalon: - A vagyon. Annyi pénz, amivel Bersener rendelkezett, más lányos apát is megszédített volna. - Nem értem! Targon klánvezér volt! Bizonyára gazdag is! - Igaz, Carth. De a pénz egy gazdag klánvezér számára is pénz. - Azon az áron is, hogy fel kell áldoznia érte kislányát egy gazdag, idős férfinak? - Azt hiszem, Carth, kislányok feláldozásáról a te előkelő, gazdag, idős szenátoraid is tudnának ezt-azt mesélni, nem gondolod? - Bocsáss meg, Canderous! - visszakozott azonnal a flottaparancsnok. - Jól van, Carth, nincs harag - nyújtott kezet a Hadiár. - Egyébként a mi népünknél egy hatvanöt éves férfi még egyáltalán nem számít öregnek, mint a te emberi világodban. Bersenernek sem a korával volt baj, csak a kisugárzásával, ahogy Seyda mondaná. Sok őrharcos harcolta végig ezt az utolsó háborút is, de nem törvényszerű, hogy ezért kegyetlenné váljanak. Asszonyaikkal szemben biztos, hogy nem! Bersenert viszont valóban a háború, és a zsoldosi múlt tette azzá a fenevaddá, amit Ailina megérzett és gyűlölt benne. Például Sylas imádja mind a hat lányát, illetve Seydával együtt mind a hetet. Őt sosem vinné rá a szíve, és a lelkiismerete, hogy olyan férfihoz kényszerítse őket, akit képtelenek elfogadni. Targonnak ezzel szemben sosem voltak ilyen aggályai, ezenfelül Bersener a barátja volt. - De mit nyert volna Targon azzal, ha Ailina áldozatul esik azon az éjjelen? - Jaj, Carth, hát nem világos? Ailina ártatlansága elvesztésével szégyent hozott volna klánvezér apja nevére, így nincs más választása, mint azonnal férjhezmenni Bersenerhez! Arra nem derült fény, Bersener fia miként került oda. Targon lehetett annyira elvetemült, hogy két férfit küldött egyszerre lányához, minél nagyobb legyen a szégyene, vagy Bersener hívta a fiát? Mindenesetre ez az ügy megpecsételte Ailina sorsát. Innentől kezdve végig fogoly volt, még jó, hogy az apja életben hagyta. Talán ennyi még lötyögött lelkiismerete alján! Dinetor ugyan átlátott Targon ocsmányságán, de semmit nem tehetett Ailináért. A kislány csak a harmadik napon tért magához sokkos állapotából. Arra az éjszakára csak töredékesen emlékezett. Kérte, hogy hívják oda Dinetort, akit arról faggatott, mi történt azzal a két testőrrel, akik akkor éjjel vallomásukkal melléje álltak. Az volt róluk az utolsó halvány emléke, hogy szelíden próbálják meggyőzni, adja oda nekik a sugárfegyvert, mert kárt tehet magában. Dinetor elmondta, hogy mivel Targon ellen vallottak, vissza lettek minősítve civilnek, és eltüntették őket a palotából. Ailina suttogva elmondta a fővezérnek, hogy van neki félretett pénze, évek óta gyűjtögette. Apjának voltak hóbortjai, hogy idegen vendégek előtt látványosan nagy összegeket adott a lányának, költse el valamire, hadd lássák, milyen nagyvonalú apa. Ailina elárulta Dinetornak, hol a rejtekhely, könyörgött, hogy kerestesse meg azt a két őrharcost, és ezt a félretett pénzt adja nekik oda, ő úgyse fogja elkölteni soha, rajtuk viszont segíthet most, hogy őmiatta veszítették el a munkájukat! Dinetort meghatotta, hogy a kislány még most sem magáért aggódik, pedig csak apja szeszélyétől függ, meddig marad életben. Megkereste a pénzt, és nagy nehezen előkeríttette a két volt őrharcost, akiket megrendített úrnőjük hálája és ragaszkodása, de nem látogathatták meg őt. Dinetor azonban most már nem tévesztette őket szem elől, gyakorlatozási lehetőséget is biztosított nekik, hogy edzésben maradjanak. Mikor klánvezér lett, visszaadta rangjukat is. Rabságban sínylődő úrnőjük mellé kerülhettek testőrnek, majd mikor elhoztuk Ailinát, saját testőrségébe tette őket. De most már épp eleget meséltem, gyorsan döntsd el, mit akarsz csinálni, mert Carth-tal indulnunk kéne! - Várjatok! - Serger visszarohant a lány szobájához: - Ailina, elkészültél? Most már indulhatunk! Mivel válasz nem érkezett, belépett a szobába. Ailina a fal felé fordulva, összekuporodva feküdt az ágyon: - Most… ne gyere ide! - mondta halkan. - Menj el! Serger tétovázott. Körülnézett a kicsi szoba berendezésén. Valami apró változást érzékelt, ami zavarta, de nem jött rá, mi az. Tudta, Ailina nincs tisztában azzal, hogy ő miért rohant el innen feldúltan, és talán most tényleg magányra lenne szüksége. A lány színtelen hangja azonban egyáltalán nem tetszett neki. Olyan valakinek a hangja volt ez, aki már feladta… Serger föléje hajolt: - Ailina, Canderous és Carth odakint vár. Ők is a követségre jönnek… - ekkor vette észre, hogy a lány mindkét kezét görcsösen szorítja a gyomrára. És akkor rájött, mi zavarta az imént. Vad mozdulattal feszítette le a lány két kezét a gyomrához szorítva rejtegetett késről, melyet a tányér mellett, az asztalon látott utoljára: - Te őrült kis bolond! Hát nem szenvedtél még eleget?! - kicsavarta a kezéből, és elhajította a kést. - Add vissza, Serger… már semmim sem maradt! Ez feloldoz végre a bűneim alól… nem is fájhat úgy, mint, hogy megvetnek… és mindennek vége lesz… add vissza… - Dehogy adom! - ölébe vonta a halkan zokogó Ailinát, és kisimította arcából a zilált fürtöket. - Elmenekülni, persze, azt a legkönnyebb! Évekig türelmesen vártál, most meg, hogy megtaláltad álmaid Sergerjét, itthagynád! És mi az, hogy semmid sem maradt? Te magad vagy az igazi érték! Egy kicsit még sírhatsz, aztán megmosod az arcodat, még kifestened se kell magadat, mert így is gyönyörű vagy! Te nem követtél el bűnt, csak megvédted magadat, mindenki tudja, de apáddal nem mertek szembeszállni. Csak a testőreid. Tudjuk, hogy nem vagy Mandalore ellensége sem, csak apád szervezkedése miatt kaptad a büntetést. Calborn nem gyűlöl téged, ezért kaptál tőle választási lehetőséget. A törvény védi az uralkodói rendszert, Mandalore nem tudott felmenteni téged, de nem küldött a halálba sem. A törvény él, de ettől még nincs vége az életnek! Inkább most kezdődik… ha te is akarod! Szeretném, ha az asszonyom lennél! Ailina cal Serger Starviller. Hajlandó vagy viselni a nevemet, és megosztani velem az életedet? Ailina szeméből egyre csorogtak a könnyek, és zavarában hol igent, hol nemet intett. Mikor már csak igenek jöttek, Serger sóhajtott: - Csak hogy eldöntötted! - ajkával gyengéden megérintette az ajkát. - Ha a küldetés befejeződik, hazamegyünk Starvillerre, és a mi hazánk szertartása szerint is összeházasodunk. Elviszlek Helsára Sylashez, aki törvényesen is befogad téged a klánba. Starviller lesz az igazi otthonod, és a védelme alatt állsz. És meglátogatjuk a szüleimet. Örülni fognak, hogy végre rászántam magamat a házasságra. Igaz, most majd unokákat fognak követelni, de ha kapnak tőlünk egy fekete hajú, kék szemű csemetét, akkor amíg azt csodálják, és dicsekedve végigmutogatják az egész klánnak, addig békét hagynak nekünk. No, elfogytak végre azok a könnyek? Ailinából most tört ki igazán a sírás. Igaz, ezek már nem a kétségbeesés könnyei voltak. Az alvezér a selymes, fekete hajat simogatta: - Sírd ki magad nyugodtan, mert mellettem nem lesz alkalmad a sírást gyakorolni! Ezek a szavak varázsütésre elállították a könnyeket. Az alvezér elégedetten bólintott: - Nna, sikerült végre elzárni a csapot! De most mégiscsak kell egy kis arcfestés, mert ha odakint meglátnak, azt gondolják majd, azért estél kétségbe, mert megkértem a kezedet, de nem akarsz a feleségem lenni… - De akarok!!! - tört ki szenvedélyesen Ailina. Serger nagyon finoman végigsiklott ajkával az arcán: - Én is akarlak! - suttogta. - Nagyon… nagyon akarlak! Úgyhogy siessünk!

2007.07.31. 09:07

Sziasztok! Szeretném föltenni "A kis jedi úrnő" 46. részét! Köszönöm! :-)   Cím: A kis jedi úrnő Író: Lylthia Alap: Star Wars - Knights of the Old Republic I-II. c. PC játék Korhatár: 12 év Tartalom: A manaan-i küldetés szépséges csalija: Ailina, egy klánvezér leánya... Canderous figyelmezteti Sergert, hogy a szigorú Selkath törvények miatt nincs verekedés a sithekkel! Serger Ailinát faggatja, miért kapta ezt a büntetést... Sith katonák provokálják Sergert, és ő nem vághat vissza. Legalábbis nem a Selkathok szeme láttára...   A kis jedi úrnő - 46. rész   Az ablaknál állva figyelték, amint a kéklő bolygó egyre nagyobbra nő. A pilóta felpillantott: - Ha a többi hajóval nem akarsz leszállni, uram, akkor hamarosan pályára kell állniuk! - Jól van, fiam, azt ők úgyis tudják. Mi leszállunk az Arkannal, azzal foglalkozz! Serger fiam, átöltöztél? Mutasd magad! No, miért lógatod az orrodat? - Hát nézz rám! Hogy nézek ki?! - Na és. Egy sikeres küldetésért áldozatot is kell hozni! - De ekkorát? Úgy érzem magam ebben a göncben, mint egy nyálkás civil! Ne vigyorogj, Carth! Te adtad rám ezt a vacakot! - Bocs, Serger, én csak parancsot teljesítettem! Pontosan úgy nézel ki, mint egy megcsömörlött mandalóriai kereskedő! Legalábbis Ahtoban így néznek ki a megcsömörlött mandalóriai kereskedők! - El is hiszem, ha ilyen hacukába kellett bújniuk! Ha már a páncélt le kellett tennem, nem maradhattam volna legalább a lanilinruhámban? Mindjárt jobb lenne a közérzetem! Canderous, könyörülj rajtam! - Sajnos nem tudok! A lanilinöltözék jellegzetesen a páncélunk kiegészítője. Fölfigyelnének rád, és gyanakodni kezdenének. No hozzátok elő azt a szemétrakást! - Mármint… Labelickre gondolsz, Hadiár? - tétovázott az egyik Karendhor gárdista. - Arra hát! Serger az égre emelte kétségbeesett tekintetét: - Bevégeztetett! Nem elég a saját civil szagom, Labelick is itt rontja majd a levegőt mellettem! Meg fogok fulladni kettőnk bűzében! - Hősi halotthoz méltó temetést fogsz kapni fiam, de előbb vidd végig a küldetést! - csapott a vállára a Hadiár. - No fel a fejjel, Serger! Sokkal keményebb legény vagy te annál, hogy most add fel! Egész Mandalória szeme rajtad csüng most! - Inkább ne! - rázta fejét az alvezér. - Ha valaki fölismer így, lőttek a hírnevemnek! - Érdekes pszichológiai probléma - jegyezte meg a flottaparancsnok. - Tökéletes vizsgálódási alany lennél köztársasági tudósok számára annak tanulmányozására, vajon miért vált ki ekkora ellenszenvet egy büszke mandalóriai alvezérből olyan apróság, hogy civilnek minősítették vissza… - látva Serger arckifejezését, nyílegyenesen tartott a kijárat felé. - Várj csak! - rohant utána Serger. - Majd mindjárt azt is megtudjuk, hogy egy köztársasági flottaparancsnokból nem vált-e ki ellenkezést, ha civil ruhába bújtatják… akarata ellenére! Canderous a fejét csóválta: - Kölykök. De nagyszerűen megértik egymást! Kell is ez, mert jó ideig együtt kell dolgozniuk - a pilótához lépett és kinézett az ablakon. - Engednek minket leszállni a Selkathok? - Igen, Hadiár! Megkaptuk az engedélyt. - Jó. Akkor kezdődjék a színjáték! Az Arkan belépett Manaan légkörébe és megkezdte a leszállást. - Csak nem azt akarjátok mondani, hogy az a földdarab az egyetlen talpalatnyi szilárd hely az egész bolygón? - nézte az alattuk elsuhanó felszínt Serger. - De bizony azt, fiam! - bólogatott Canderous. - Carth-tal és Revannel már bekóvályogtuk az egészet. De te mit izgulsz? Ha belepottyannál véletlenül a tengerbe, remekül tudsz úszni! - Az igaz. De ahogy lenézek, máris víziszonyom van! - Van még valami panaszod mára? - mordult rá Canderous. - Rosszabb vagy, mint egy kényes kislány! Tényleg megártott neked az a civil gönc! Carth hol van? - Itt vagyok, Canderous! - Jól van, fiúk. Fogjátok meg szépen két oldalról Labelick kezecskéit, és feltűnés nélkül sétáljatok utánam, mivel egy darabig egyfelé visz az utunk! A pasas, akit meg kell találnotok, a kolto raktár közelében ácsorog, Ahto Keleti Központjában, a köztársasági nagykövetséggel szemben! Carth, neked is illik még emlékezned rá, hogy az merre van, de bármelyik honfitársad odakísér benneteket, ha elszakadnánk egymástól és eltévednél! A célpontotok egy görnyedt tartású kopasz fickó, Varolin Uso a neve. Legyetek lazák és szemtelenek, hogy elhiggye, ti is a rosszfiúk kasztjába tartoztok! A fegyelmet most tegyétek félre, hogy hitelesek legyetek! Serger, ereszd ki a gőzt, tombold ki magad kedvedre, mintha szabadságon lennél, de csak a szád járhat, nem az öklöd! Carth, te ugyan egyenruhában vagy, hogy megnyíljanak előtted baj esetén a köztársasági ajtók, de attól még eljátszhatod a pénzért mindenre kapható gátlástalan kalandort! Serger, a sithekből elég sok rohangászik Ahtoban, akik provokálni próbálnak majd. Ne kezdj ki velük, térj ki szépen az útjukból! Most muszáj, fiam! Ez Manaan-on nem gyávaság, ezt mindenki tudja, aki Ahtoban valaha is megfordult! Mivelünk tolsz ki, ha összeakaszkodsz velük! A béke megtartása érdekében kamerák figyelik egész Ahtot. Ezek a begyöpesedett fejű Selkathok azonnal börtönbe hajítanak, mert számukra nem mentség a rendbontásra az, hogy nem te kezdted! Mivel a birodalomnak nincs nagykövetsége, a köztársaság pedig nem képviselheti az érdekeidet, mert nem vagyunk még szövetségben velük, a börtönből nehéz lenne kikaparnunk, de a küldetésnek is fuccs! Egymásra lesztek utalva Carth-tal, csak egymásban bízhattok! A kommunikátorokat tegyétek el, hogy tudjuk egymást keresni! - elkomolyodva Serger vállára tette kezét. - Fiam, Mandalore számára ez a küldetés nagyon fontos! Minden bizalmát beléd helyezte! Igyekezz megfelelni uralkodód elvárásának, fiam! - Minden képességemmel azon leszek! - hajtott fejet Serger. - Ez tőled több, mint ígéret, fiam! No te díszvirág, te is megjöttél? - Canderous lehajolt az öreg kertész arcához. - Ez a küldetés garantálja neked, hogy életben maradj, ha segíted a sikerét, és Mandalore nem fogja megszegni az ígéretét még ilyen senkiházi miatt se, mint te! Mint mandalóriai, tisztában vagy azzal, mekkora jelentősége van ennek! Visszamehetsz a virágaid közé, és senki nem fog háborgatni többé téged! Megfelel? - Igen, Hadiár. Canderous fölegyenesedett: - Kerülni kell a feltűnést, ezért a fiúk nem fognak úgy vonszolni téged, mint egy bűnözőt! Úgy sétálj közöttük, mintha csak baráti eszmecserét folytatnátok hármasban a jó levegőn! Ők nem fognak kekeckedni veled, ezért te is tartózkodj ettől! El kell hitetned Varolinnal, vagy ha épp a nagydolgát végzi, akkor azzal, aki ott lesz helyette, hogy Mandalória újra föl akarja venni velük a kapcsolatot, és bizonyos köztársasági alvilági egyedek is érdeklődnek a kereskedelem iránt, mint a régi szép időkben, ezért van veled köztársasági és mandalóriai is! Eddig világos? - Igen, Hadiár. - Jó. Odafelé menet oktasd ki a fiúkat, hogyan kell viselkedniük ahhoz, hogy gazfickónak nézzék őket! És ne feledd, ha meggondolnád magad és megpróbálnál meglógni tőlük… - Nem kell fenyegetőznöd, Hadiár! Elég öreg és fáradt vagyok már ahhoz, hogy lemondjak a Mandalore által megígért békéről. Még ha meg is sikerülne szöknöm valahogy két ilyen fiatal harcos elől, mi választásom lehetne? Hátralévő életemben bujdosni előletek? És újra beépülni a feketekereskedelembe, ami az egész életemet tönkretette? - Örülök a józanságodnak, Labelick! Most rád bízom a fiamat meg a barátomat, és én fogom számonkérni tőled, ha valami rossz történik velük! És mivel arra az esetre már nem lesz érvényes Mandalore ígérete, kilógatlak a víz fölé a korlátról, és ficninként etetlek meg a firaxa cápákkal, megértetted?! - Megértettem, Hadiár. Részemről indulhatunk, csak ne feledkezzetek meg a csaliról! Anélkül akár el se induljunk! - Milyen csaliról pofázik ez? - bökött hüvelykujjával Labelickre Serger. - Sajnos, fiam, az öregnek véletlenül igaza van! - mondta Canderous és intett egyik gárdistájának. - Hozzátok csak ide! - Már itt van a folyosón, uram! - mondta a Karendhor gárdista, kinyitotta az ajtót, és félreállt. Serger elkerekedett szemmel bámult a belépőre: - Ezt nem gondolhatjátok komolyan! - kelt ki magából. - Hogy képzelted ezt, Hadiár?! - Tudod, fiam, csak azért nem váglak most szájon, mert nagyon kedvellek és tudom, hogy te az átlagnál is jobban tiszteled a nőket, és csak a düh beszél belőled! Labelick beszámolt róla, hogyan zajlott ez a kereskedelem. Ha a lányt nem viszitek magatokkal, Valorin meg se hallgat benneteket! A kereskedelmi szándékotokat bizonyítanotok kell! Szörnyű ocsmányan hangzik, amit most mondok, de mintát kell vinnetek, milyen kínálatunk van! Labelicktől megtudtuk, milyen egzotikus külsejű lányok kellettek a köztársaságnak. Ilyeneket, és még fiatalabbakat adtak el, több ezret... vagy ki tudja, mennyit… Az alvezér még mindig nem tért magához. Az ezüstszálakkal átszőtt, elegáns szabású, sötétkék letinelruhába bújt fehérbőrű, törékeny lány szépsége lenyűgözte. Vékonyszálú sötét haja a hátára omlott, formás ajka mint lángoló ékkő, de legcsodálatosabb a szeme volt: az ég kékje ragyogott az ívelt szemöldökök alatt a fekete haj keretezte sápadt bőrön. Riadtan állt az ajtóban. Serger dühe nem ismert határt: - Képesek vagytok feláldozni egy ilyen csodát? Hát nem vett már el tőlünk így is eleget a köztársaság?! - Ő a csalink, fiam! Átlagos külsejű lányra nem is harapnának rá! Valami extrát kell mutatni nekik, hogy csorogjon tőle a nyáluk, csak akkor engednek minket közelebb a szervezetükhöz! De nincs több időnk! A felvilágosítást megkaptátok, indulás! Miután Canderous Karendhor gárdistái élén elhagyta a hajót, Serger megmarkolta Labelick ruháját a mellén: - Ide figyelj, te két lábon járó firaxa-eledel, ha úgy kevered a dolgokat, hogy ennek a lánynak baja eshet… - Nem kell fenyegetőznöd, alvezér! - mondta a kertész nyugodtan. - Nem fogok megszökni, és nem csallak benneteket csapdába! Calborn ígérete megváltás nekem, és tudom, hogy ő megtartja a szavát. Azt javaslom, menjünk! Mikor kiértek a kikötő széles folyosójára, hallották a figyelmeztető gépi hangot: - Ön belépett Ahto területére, a biztonsági kamerák bekapcsolva. Labelick lassan vonszolta magát, Carth mellette haladt. A lány mögöttük minduntalan összerezzent, nem nézett senkire, sehova, csak ment, a világosszürke kőpadlót bámulva lába előtt. - Ne félj, vigyázni fogunk rád - mondta Serger szelíden. - Mi a neved? - Ailina cal Arinnel. - Arinnel szülötte vagy? - lepődött meg az alvezér. - Hogy kerültél Telrevanra? - A Hadiár és a Haladhor hozott el otthonról - mondta alig hallhatóan a lány. - A Mandalore-i Palota pincéjében éltem hónapok óta. Fogolyként. - Miért? - Két választásom volt: Kimegyek a… vadonba, vagy veletek megyek Manaan-ra - kicsurrantak a könnyei. - Féltem a ragadozóktól, a halál fájdalmától, ezért azt mondtam, inkább Manaan-ra megyek, de most, mikor hallottam, hogyan vitatkozol a Hadiárral, már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy jól választottam… - a mondat végét már alig lehetett hallani. Ailina minden igyekezetével próbálta könnyeinek útját állni. Serger teljesen ledöbbent. El sem tudta képzelni, hogy ez a gyönyörű kicsi teremtés bárkinek is ártani tudott volna, hogy halállal kelljen bűnhődnie érte! - De mégis… mit követtél el? - Az apám vétett Mandalore és a Calora ellen… megbűnhődött érte, de a törvény szerint minden családtagját halálra ítélik… az anyám büszke asszony volt, a halált választotta, csak én… én voltam hozzá gyáva… Sergerben meghűlt a vér: - Hát ki volt az apád?! - Targon… Serger agya meglódult a név hallatán: - Targon, a klánvezér?! - Igen - suttogta Ailina. - És a törvény… - Igen, igen, én is tudom, mit mond a törvény! - szakította félbe Serger ingerülten. - Tudom, mi történt, amikor Targon és Tierron egy hajóhadnyi sereggel együtt Telrevanra jött, és követelték Mandalore-tól, hogy adja ki az asszonyát Nihilusnak! Seyda testőre voltam, és saját testemmel védtem őt én is. És láttam meghalni mindkét klánvezért. Fővezéreik és őrharcosaik koncolták föl őket, nem mi. De mivel ott voltam, hallottam Mandalore szavait; a Calora könyörgésére megbocsátott Tierron családjának, és a te apád családjának is, és Mandalore biztos, hogy nem szegte meg a szavát! Azt sem feltételezem, hogy a Hadiár és a Haladhor saját felelősségükre hoztak el téged Arinnelről! - Ugye, azt hiszed, hazudok? - vetődtek rá kétségbeesve a gyönyörű szemek. - Nem - rázta fejét az alvezér. - Valami másnak is kellett történnie… kinek a parancsára vetettek fogságba? - Dinetor adott parancsot. Ő apám fővezére volt. - Igen, tudom. Ott előttünk nevezte ki Mandalore a két behódoló fővezért az elpusztított klánvezérek helyére. Dinetor biztosan nem szegült ellen Mandalore akaratának! Ha Mandalore kegyelmet adott a lázadó klánvezérek családjának, így neked is, Dinetornak nem volt joga azt felülbírálni! Mondd, Ailina, mikor Dinetor klánvezérként tért haza Arinnelre, akkor vetett fogságba téged és az anyádat? - Nem. Dinetor már fővezérként is mindig tisztelettel bánt velem. Még a klánvezéri palotából sem kellett kiköltöznünk, Dinetor a palota egy kisebb részében adott nekünk helyet. Anyám büszke asszony volt, azt mondta, igazságtalanul végeztek az apámmal, és dacból bezárkózott. Mellette kellett maradnom. A bezártság nem okozott különösebb nehézséget, mert megszoktam. Apám nagyon szigorúan nevelt, nem engedett el még sétálni sem, és ha büntetett valamiért, mindig bezárt. Azt mondta, egy klánvezér lányának még jobban kell vigyáznia a jóhírére, mint más lányoknak, majd ráérek akkor szórakozni járni, ha férjhez megyek, és persze a férjem is engedi. Anyám meg mindenben igazat adott neki, és a háztartás vezetésére tanított. Apám halála után néhány héttel megjelent a Hadiár és a Haladhor. Dinetor kísérte őket hozzánk. A Hadiár annyit mondott, hogy kiderítették, apám az előző Calora haláláért is felelős volt, és amikor a mostani Calorát is meg akarták ölni… mérgezték… - Ne mondd tovább! - emelte föl kezét Serger. - Most már világos! Arról az összeesküvésről én is tudok. Akkor én voltam a Mandalore-i Palota biztonsági parancsnoka. Apádon és Tierronon kívül nemesi telrevani családok is benne voltak. Mandalore Canderoust és Sherukot küldte el Arinnelre, és Dxunra nyomozni. Visszatérve Canderous annyit mondott csak, megbüntették az árulókat. Téged akkor hoztak el Arinnelről? - Igen. És a Külső-Palota pincéjében egy ráccsal elrekesztett, fürdőszobával ellátott kicsi szobában voltam fogoly. Egyedül voltam. Egy gárdista hozott naponta enni és inni. Beadta a rácson keresztül, aztán visszament az ajtóhoz, és azt is becsukta. Hónapokig ott voltam, de semmit nem mondtak arról, hogy miért kell elmennem Manaan-ra. Indulás előtt hajnalban jött értem a Hadiár, és fölhozott a hajóra. Te tudod, miért hoztak ide? - Igen, tudom - sóhajtott az alvezér. - Csak arról nincs elképzelésem, mi fog történni. Mondd, a Hadiár nem ígért neked olyasmit, hogy ha ez a manaan-i küldetés sikeresen lezárul, akkor szabad leszel? - Nem - rázta csüggedten szép fejét a lány. - De hát én sosem voltam szabad! Talán nem is tudnám, mit kezdjek vele. Csak abban reménykedem, hogy ami rám vár, az nem lesz annyira fájdalmas, mint amit a ragadozók tettek volna velem. Mert ha igen, akkor akár én is anyámmal együtt mehettem volna a halálba. És akkor most nem vetne meg a rokonságom, mint így, hogy gyáva voltam a halálhoz… Serger szíve elfacsarodott e szavak hallatán. Florára gondolt, akit Helsán temettek el. Aztán Seydára, akit ők annyira dédelgettek, és féltettek. Ezt a lányt talán sohasem dédelgették, és nem vették körül szeretettel. - Mennyi idős vagy, Ailina? - Tizennyolc… leszek. És te? - Harmincnyolc. Leszek. - tette hozzá mosolyogva. - És bár nem kérdezted, Serger vagyok. Ailina szeme felcsillant: - Sokat hallottam egy nagyon híres Serger nevű őrharcosról… de ő nem telrevani, mint te… - És mit hallottál róla? - Hát… nem akarlak megbántani… - tétovázott Ailina, - …mert nagyon kedves vagy hozzám, és nagyon kellemes a társaságod, valahogy nagyon… megnyugtató… és szokatlanul jó érzés… - Hát ez igazán jólesett! - mondta az alvezér. - Most már nem fogok megsértődni, ha arról a másik Sergerről mesélsz, aki nem telrevani. Szóval, mit hallottál róla? - Azt, hogy Starviller legkiválóbb közelharci technikájú őrharcosa, aki egy idegen bolygóról jött fiú, Hech különleges technikáját is tanulmányozta. A kiképzőink régóta mondogatták apámnak, hogy el kellene hívnia hozzánk ezt a Sergert, hogy a stílusát Arinnel is megismerje. Hallgattam, mit mesélnek róla, és elképzeltem, milyen lehet. És… és beleszerettem abba a Sergerbe, akit megalkottam a szívemben… mindig őrá gondoltam. De egy hosszú idő óta a kiképzőink már nem beszéltek róla, és én szégyelltem faggatni őket, mi történt vele, miért nem mesélnek már róla... Tudod, ez a titok nagyon mélyen bennem volt, és meg se tudtam volna értetni senkivel, mit jelent nekem ez az őrharcos! Egy legenda volt számomra! Ő segített elviselni a rabságot is. Talán a halál is könnyebb lesz majd, ha közben őrá fogok gondolni… Az alvezér megállt, és szembefordult a lánnyal. Carth, aki időnként a háta mögé is figyelt, észrevette. Megrántotta Labelick ruhája ujját, hogy őt is megállásra késztesse. - Én ismerem azt az őrharcost - mondta Serger fojtott hangon. - Akarod tudni, mi történt vele? Ailina hirtelen izgalomba jött, és elpirult: - Igen… szégyellem magam érte, de nagyon szeretném tudni… mi lett vele… - Starvilleren, a Helsa nevű központi harcbázison volt őrharcos - mondta Serger. - Sylas volt a klánvezére, Xarga a kiképzője, Larsen a kapitánya. Egy Seyda nevű jedi kislány került harcosként Helsára. Seydával egyidőben érkezett újoncként egy fehér hajú fiú, Hedgewither, aki Trandon elpusztított világából Siroxra, majd Helsára került. Különleges harci stílusát Xarga és Larsen ötvözni akarta Serger technikájával. A trandoni fiú odakerülése ötödik napjától már őrharcos volt, Sergerrel nagyon jó barátok lettek, ami a mai napig is tart. Serger nevezte el Hedgewithert Hedge-nek, tehát nem Hech, ahogy mesélték neked. Három év múlva Mandalore feleségül vette Seydát. Serger az ő testőrségébe került, és Mandalore magával vitte Telrevanra. Serger kiképző parancsnok, majd biztonsági parancsnok lett, végül alvezér… Ailina már jó ideje bámulta őt hitetlenül. Az alvezér a szemébe nézett: - Legutolsó hírem erről a Sergerről az, hogy Manaan-ra kellett mennie titkos küldetésben a Hadiár, valamint Carth Onasi köztársasági flottaparancsnok, és egy Labelick nevű kertész kíséretében. Most csak annyit tudok róla, hogy egy fekete hajú lány kék szemébe bámul, és azt gondolja magában, nem engedi, hogy ennek a gyönyörű lánynak baja essen! Hasonlít ez a Serger ahhoz, akit évek óta a szívedben őrzöl? - és feléje nyújtotta roppant tenyerét. A lány habozás nélkül elfogadta, és rajongva bámulta az alvezért, aki rámosolygott, majd előreszólt: - Mi lesz, Labelick? Szedd a lábad gyorsan, gyorsan! Carth, tudod, hogy nem akárkit kísérgetünk? Ailina kisasszony az Arinnel klán előző vezérének leánya. Úgy kell vigyáznunk rá, mint a szemünk fényére! Szegényke nagyon meg van ijedve. Segíts megnyugtatni, hogy két ilyen pompás fickó mellett nem lesz semmi baja! A flottaparancsnok lenyelte, amit első megdöbbenésében mondani akart a mandalóriaiak felelőtlenségéről, amiért egy klánvezér lányát szemelték ki erre a kényes és veszélyes feladatra, de udvariasan köszöntötte a szépséges csalit. Labelick megcsóválta fejét, de nem szólt semmit. Ahogy továbbmentek, hallgatta, hogyan igyekeznek fiatal társai elvonni a lány figyelmét arról, ami rá vár, bár hogy mi vár rá valójában, egyikük sem tudhatta.   Hosszú folyosók során át haladtak, ahol csak takarító droidokkal találkoztak. Az egyik váróteremben egy vulkár 200 kredit alapú pazaakra hívta őket, de elhárították az invitálást. Carth időpazarlásnak tartotta, Sergernek pedig nem volt erőssége ez a népszerű kártyajáték. Ailina a két fiatal férfi szórakoztató, és biztonságot adó társaságában lassan kezdett feloldódni, és már bátrabban nézelődött a hatalmas, fedett, fehéresszürke csarnokokban. Azután kinyílt előttük egy újabb ajtó, és hűvös, friss tengeri szellő simogatta arcukat. Vízinövényekkel teli hosszúkás medence mellett haladtak el, a tiszta égbolton madarak köröztek vijjogva, felettük az aranyló nap szórta sugarait. Ailina csak állt mozdulatlanul. Mélyeket lélegzett, arcán néma könnypatak futott végig. Serger lehajolt hozzá, és orra hegyével kedveskedve megcirógatta az arcát: - Régen járhattál már kint a természetben. Gyere, nézz csak le a vízre! - és a korláthoz vezette. Ameddig elláttak, óriási, csillogó vízfelszín hömpölygött lustán, és a messzeségben egybeolvadt az éggel. Carth a korlátra támaszkodva, ujjait összekulcsolva állt a lány másik oldalán: - Ugye fenséges látvány? - mosolygott a megilletődött Ailina láttán. Labelick odacsoszogott hozzájuk: - Alvezér, parancsnok. Mennünk kellene! - Jó, igazad van! Menjünk! - bólintott Serger beleegyezően, és újra kézen fogta a lányt. - Majd később sétálunk! Most beszélünk azzal a fickóval, aki miatt idejöttünk. - Nekem… mit kell csinálnom? Miért kellett idejönnöm? - a lány újra feszültté vált. - Várj, mindjárt beszélek Labelick-kel! Carth addig vigyáz rád! Serger félrevonta az öreg kertészt: - Figyelj, Labelick! Ha nem vagyok hajlandó Ailinát odaadni a köztársasági haverjaidnak, az milyen következményekkel jár? Hogy zajlott le évekkel ezelőtt ez a mocskos kereskedelem? - Úgy, hogy elviszik a lányt, alvezér. Hisz őt biztosítékként hoztuk ide, hogy a gyanújukat eloszlassuk. Oda kell adnod nekik! - Nem, Labelick, Ailina, ahogy a Hadiár is mondta, csak azért jött velünk, hogy megmutassuk, milyen lányokat tudunk kínálni nekik! - Sajnálom, alvezér, de Ailina halálra van ítélve! A birodalom számára ő már mindenképp elveszett, csak kapott egy lehetőséget, hogy jóvátegye apja bűnét. Nem ragadozók fogják széttépni. - Átok… átok… átokverte Targon! - dühöngött Serger. - De ha nem Targon lánya lenne, te most akkor is dühöngenél, alvezér! Lehet, hogy harci felkészültséged tökéletes, de túlságosan sebezhető vagy érzelmileg! Nem tudod föláldozni az áldozatot! A Hadiárnak és Mandalore-nak erre is kellett volna gondolnia, amikor kiválasztottak téged erre a feladatra! - Mondod te, aki a saját családodat is föl tudtad áldozni, igaz? - Kérlek, alvezér, ne beszéljünk erről! Ezt a küldetést rád bízták, és te csak akkor oldhatod meg, ha azt teszed, amit várnak tőled az üzlettársaid! És ők azt akarják majd, hogy add nekik a lányt, akkor hajlandók lesznek veled tárgyalni! Nagyon sok forog most kockán, alvezér! Nem engedheted, hogy személyes érzelmeid befolyásoljanak! És lehet, hogy Ailinát is meg fogod majd egyszer találni, ha sikerül földeríteni a többi lányhoz vezető szálakat! Ha nem adod oda nekik Ailinát, amiért eredetileg elhoztuk őt, a küldetés máris kudarcba fulladt! És nem hiszem, hogy akkor szívesen állsz majd Mandalore vagy a Hadiár elé! - Szóval már a fenyegetésnél tartunk? Akkor most figyelj rám, Labelick! Te ismered ezeket a kufárokat, tudsz a nyelvükön. Neked hinni fognak, mert eddig sajnos betartottad a szavadat! Tudják, hogy mindenre hajlandó vagy, tehát bármilyen hazugságot beadhatsz nekik! Csald föl őket az Arkanra, vagy azt se bánom, ha egy szállodai szobába, vagy valamelyik dokkba, mert azokat nem ellenőrzik a Selkathok kamerái! Ott elkaphatjuk őket, és mindent kiszedhetünk belőlük! Mondhatsz nekik bármit, amiről tudod, hogy beveszik és lépremennek! - És miért tenném mindezt? - kérdezte Labelick szelíden. - Nekem nincs miért szükségtelen kockázatot vállalnom, elég, ha a lányokhoz vezető kapcsolatot felderítem! Mandalore ezért ígérte meg nekem a nyugalmat! - És meg is kapod, az biztos, de az már nem fogja érdekelni, hogy én fel fogom borítani a nyugalmadat, és a végén nyüszítve fogsz rimánkodni, hogy inkább engedjenek ki a vadonba, mert az is jobb, mint az a pokol, amit majd én szabadítok rád! Labelick nem sokáig állta Serger izzó tekintetét: - Fanatikus vagy, alvezér - mondta végül és maga elé bámult. - És mit kínálsz föl azért, ha segítek, hogy megtarthasd a lányt? - Végre témánál vagyunk, Labelick! Ugye, hogy mégiscsak tudsz segíteni? Minden jutalmam, amit a küldetésért kapok, a tiéd! - Ezzel én nem nyerek sokat, alvezér, mert te nyilván előléptetést fogsz kapni… - Az is lehet, de akkor mondj egy árat és az én dolgom, hogy előkerítsem neked az összeget! Ha én nem rendelkezem vele, ismerek olyanokat, akik szemrebbenés nélkül kölcsönzik nekem! Bár hogy egy ilyen megcsömörlött öreg, akinek amúgyis mindene megvan, mire akar költeni egy vagyont, fel nem foghatom, de ez a te dolgod! No, mit mondasz, Labelick? Ailina már jó ideje nem a vizet nézte, hanem a vitatkozókat. Nem tudta kitalálni, miről beszélnek, csak annyit érzett belőle, hogy Serger valamiért fenyegeti az öreget, aki tart tőle. - Carth - mondta halkan. - Te tudod, mi a baj? Tudod, miért kellett idejönnöm? A flottaparancsnok nem tudta, mit mondjon. Sejtette, hogy Serger a lányért harcol, de hogy milyen eséllyel, vagy egyáltalán mire kellene számítaniuk a kereskedők részéről, elképzelése sem volt róla. - Feketekereskedőket kell lelepleznünk - mondta végül. - Azt vitatják, hogy mit mondjanak majd nekik, hogy lépre menjenek. - És én hogyan tudok ebben segíteni? - kérdezte a lány. Carth kínos helyzetben volt. Rögtönöznie kellett: - Tudod, Ailina, a férfiak fura jószágok! Van, mikor nem tudnak megegyezni, de ha egy ilyen feltűnő szépségű nő is jelen van, mint te, annak a kedvéért hamarabb beadják a derekukat, és gyorsabban eldől a vita. Erre számítunk a feketekereskedők részéről. Érted? - Igen, értem. A feketekereskedelem ugye nem legális, azért veszélyes dolog. - Igen, veszélyes. No, végre sikerült megegyezniük! Csak a feketekereskedőkkel is sikerüljön! Serger nagyot fújt, majd nyugalmat erőltetett magára, és Ailina kezéért nyúlt: - El ne veszítselek ekkora tömegben! Carth, a nagykövetségedre is be kell mennünk. Mindenre föl kell készülnünk! Canderous mondta, hogy magunkra leszünk utalva, és én nem akarok semmilyen csapdába belesétálni anélkül, hogy hátvédről gondoskodnék! Jó ideig kerülgették a sith és a köztársasági katonákat, a beszélgető, karmos uszonyokon döcögő halfejű Selkathokat. Láttak néhány rodiaiat is. Takarító és megfigyelő droidok röpködtek a fejük körül, fényes páncélú protokolldroidok csörömpöltek pálcikalábukon, hogy megbízatásaikat teljesítsék. Carth megállt egy fegyverbolt lefelé lejtő bejárata előtt: - Serger, jó cuccokat láttam itt, mikor Canderousszal és Revannel kószáltunk erre. Benézünk? - Benne vagyok - Serger egy kézmozdulattal kényszerítette a lányt, hogy most ne mellette, hanem mögötte jöjjön. Az alvezér elsőként lépett be. Látta, hogy a fémpult mögött álldogáló öreg ithoriai nem jelent fenyegetést, így engedte, hogy teste fedezéke mögül Ailina előjöjjön, és érdeklődve nézegesse a polcokra kitett tárgyakat. Carth szorosan a lány mögött lépett be, mintegy hátvédként szolgálva Ailinának. Az öreg kertész is besántikált utánuk. Olyan lelkesedéssel követte őket minden noszogatás nélkül, hogy a flottaparancsnok biztos volt benne, Serger ajánlata nagyon fölkelthette az érdeklődését. Serger vett egy ezüstszínű, gyógyító hatású fejpántot, és a lány fejére illesztette. - Köszönöm - nézett föl rá Ailina csillogó szemekkel. - Neked is vegyünk, jó? Hogy ha bajod esne, meggyógyítson… - Jó. Veszünk. Carth, te is kapsz egyet. - Nagylelkű vagy, pajtás! - Pajtás? - vonta föl meglepetten szemöldökét az alvezér. - Igen, Serger, Tudod, mi a flottánál így szoktuk szólítani azt a társunkat, akihez… különösen közel kerülünk… akivel közös a hullámhossz… de persze, ha kifogásod van ellene… - Dehogy van kifogásom! - derült föl Serger arca. - Kellemes az íze… ennek a szónak. Kösz pajtás! - és Carth vállára csapott. - Nincs mit. Te érdemelted ki. Serger talált két adrenalinserkentő övet. Az egyiket Carthnak ajándékozta, a másikat saját derekára csatolta. A flottaparancsnok viszont vett két Verpine gyártmányú erőkesztyűt: - Ezt meg te fogadd el tőlem, Serger! - Kösz. Jól jön most, hogy nem a megszokott szerelésemben vagyok. Miután visszatértek a szabadba, Carth tapintatosan, de azonnali startra készen megkérdezte: - Kezded valahogy megszokni a civil… ruhát? - Nem! - mordult vissza Serger. - Olyan, mintha szétszedtek és hiányosan raktak volna össze! Te most könnyen gúnyolódsz! Saját felszerelésemben én is virgonc lennék! És mellőzd az ugratásomat, mert attól, hogy kedvellek, még megkergetlek! - Vigyázz ezzel, alvezér! - figyelmeztette a kertész. - A Selkathoknak nincs humorérzékük. Csak azt látják majd, hogy egy mandalóriai köztársaságit hajszol. Börtönbe fognak vetni. Hiába próbáljátok megmagyarázni, hogy ez csak játék! Öt sith katona jött szembe velük: - Nézd csak, ezt a pofát még nem láttam! - jegyezte meg egyikük. - Hé, mandalóriai! Eltévedtél? A te fajtád Nyugat-Ahto-ban tanyázik a börtön közelében, hogy ha zűrt csinál, mindjárt be lehessen oda dugni! Carth megérintette a robbanásig feszülő alvezér karját: - Ne dőlj be! - súgta. - Csak provokálnak! - Mit bámulsz? Nem láttál még sith katonát? Eszerint nem voltál a háborúban, mi? Hát igaz, az nem a gyáváknak való… - Serger… - figyelmeztette Carth, és egész közel lépett hozzá. - Nagy a baj, nézzétek, megbújik egy öregember, és egy köztársasági katona mögött! És hogy szorongatja a nő kezét! Tudod egyáltalán, mit kell csinálni egy nővel? Add csak nekünk, mi majd tudjuk… - Gyere, uram! - súgta az öreg kertész. - Uralkodj magadon! Ha leállsz velük verekedni, a Selkathok bezárnak minket is! És a lányt mindenképp elveszíted! Serger mély levegőt vett, és hátat fordított a sith katonáknak. Hallva azonban, hogy továbbra is gúnyolódnak, újra megfordult: - Szívesen látlak benneteket egy kis erődemonstrációra! Vegyétek le a maszkot, hogy lássam, kik azok a nagyfiúk, akik nemcsak ahhoz voltak bátrak, hogy biztonságos távolságból bolygókat pusztítsanak el, hanem egyetlen mandalóriaival is ki mernek állni szemtől szemben! Ma este hatkor, valamelyik dokkban. Ott nincsenek kamerák. Ti öten, én egyedül! No, mi van? Hozzátok nőtt az álarc? Olyan régóta bujkáltok a személytelenségben, hogy a bátorságotokat a maszk kölcsönzi nektek? Mindjárt segítek levenni! Csak szépen, békésen… hogy este majd megismerjelek benneteket! Az öt sith pillanatok alatt felszívódott. - Az istenre, Serger! - fakadt ki Carth. - Mióta leszálltunk, azt sulykoljuk beléd, hogy itt nem szabad verekedni! - És? - nézett rá az alvezér flegmatikus nyugalommal. - Verekedtem? - és kényelmes tempóban sétált tovább, közben Ailina figyelmét felhívta a közelükben egy helyben lebegő felderítőkompra.

[Friss hozzászólások] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]